20241220
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 július 14, csütörtök

Kazárok és utódaik

Szerző: Pataky Zoltán

Kezdjük az „újkor” egyik nemzet gyalázójával, ezúttal a legfontosabbal a számunkra. Nemzetünk meggyalázásának szószólójával. Utána folytassuk az idézetek sorozatát azokkal akik megalapozták, hirdették, és hirdetik ma is, mert az egész emberiségre rá akarják kényszeríteni, sötét mocskos rabszolgatartó világuralmukat.

Erről beszéltek, beszélnek ma is! Elsőnek majd Eszterházy Péter sorait idézem, azért, hogy világossá váljon fajtájának, igazolatlan, és mérhetetlen gyűlölete Nemzetünk ellen!

A módszerre ahogyan ellenünk „alkotott” kihasználva a Magyar nyelv zsenialitását, hisz héberül erről, talán csak makoghatott volna, kevesebb hatással és eredménnyel.

Utána a többieket is, ismert „személyiségeket, akik szándékaikkal célegyenesbe értek a világ leigázásának eléréséhez! Nálunk már régen folyik tevékenykedésük, nyíltan, arcátlanul és agresszíven, azért, hogy megroppantsák és porrá zúzzák öntudatunkat és szétverjék Nemzetünket. Ragadjunk ki egy pár sort Eszterházy Péter életrajzából. Megjelent a Wikipédia oldalán. Azért, hogy tisztán láthassuk kivel álltunk szemben. Közben a magyarul beszélő kazár idegen a Német kultúra rajongója, 2016. Július 16-kán, hasnyálmirigy rákban, meghalt. A gyomrára csapódott a sok, ellenük alkalmazott „irodalmi” gyűlölete. Itt az idézet:

„Az Esterházy család grófi ágának sarja. Nagyapja, gróf Esterházy Móric (1881–1960) 1917-ben, Magyarország miniszterelnöke volt. Édesapja gróf Esterházy Mátyás (1919–1998), édesanyja Mányoki Irén Magdolna (1916–1980). Felesége: Reén Gitta.[3] Négy gyermek – Dóra, Marcell, Zsófia és Miklós – édesapja.[4] Testvére Esterházy Márton magyar válogatott labdarúgó.”

Amint látható, bizonyítható is, már akkor köreinkben voltak az ilyen félék. Beépültek a Nemzet idegrendszerébe, testében aktívan végezve a rombolást, züllesztést! Éppen csak nevüket magyarosították, hogy ne legyenek feltűnőek, viszont manapság már nyilvánosan, ugrabugrálnak, azt mondják táncolnak, Pest utcáin. Templomaik, és ők is elszaporodtak.

Iskoláiról azért nem vettem elő semmilyen idézetet mert tudnivaló volt, és ma különösen tudnunk kell, hogy az iskolákat is ők irányították és irányítják ma is. Ők határozzák meg, hogy mit és, hogyan tanuljunk. Lefordítva ez azt jelenti, hogy elérték az agymosás legmagasabb, leggyalázatosabb és legkártékonyabb módszereit! Iskolái után, szabadfoglalkozású, szabad író lett! Szabad? Igen szabad volt neki nyíltan és gátlástalanul a Magyar Nemzetet, gyalázni! A Wikipédia így ír róla tovább:
„Magyarországon több száz tanulmány, kritika jelent meg munkáiról; számos rangos irodalmi díjban részesült bel- és külföldön egyaránt. Regényeit és elbeszéléseit több mint húsz nyelvre fordították le, külföldön is széles körben elismerik.

2003.szeptember 8-án a Mindentudás Egyetemén tartott előadást, A szavak csodálatos életéből címmel, amelynek bővített anyaga kötetben is megjelent.”

Azok akik támogatták és kitüntették is az ő fajtájának soraiból voltak. Csak körül kell nézni. Folytassuk azzal az írásával amellyel simán, kegyetlenül és főleg pofátlan, alpári módon beszél rólunk Magyarokról, miközben hangosan Magyarnak vallotta magát! A tényállás végtelenül egyszerű. Beépült közénk, mi hagytuk, így hát sikeresen támadhatott bennünket, büntetlenül. Itt az ő „aranyköpése”, amellyel szembeköpte a Magyar Nemzetet, amelynek vérét szívta:
“Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat!

A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy meg rohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk…

A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kan magyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.

Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.

Olcsó magyarnak híg a leve!

A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt felneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük…
Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos… (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg.”

„Szépirodalom” a la card! Gondoljuk csak végig. Ez lehetséges volt, és ma is lehetséges!

De menjünk tovább. Jöjjenek a világhíres kazárok és kinyilvánulásaik, hitvallásuk.

Henry Kissinger beszéde a WHO Tanács előtt, az eugenikáról, 2009 február 25-én!
„ Amint a csorda a kötelező oltásba beletörődik, a játszmának vége!
Mindent el fognak fogadni aminek a vérhez és a donor szervekhez köze van, mint jótett. A gyerekeket genetikailag meg fogjuk változtatni, és sterilizáltatni a jó cél érdekében!
Kontrolláld a birka gondolatait, és kontrolláld a csordát!
Az oltóanyag gyártók- sokan közülük itt vannak a teremben- milliárdokat fognak keresni, csakúgy mint az invesztorok is. Ez mindannyiunknak egy win-win szituáció! Kihasználjuk a csordát,a csorda meg fizet azért, hogy kiszolgál minket! Nos, mi van ma ebédre?”
Ép ésszel elemezve a fenti idézetet, el kell ismernünk a sátáni ötlet zsenialitását, és reagálnunk kellene, annak tudatában, hogy valamennyiünk életére törnek ezek a pokolból feltört beteg elmék!

Gondoljunk csak egy pillanatra Eszterházy Péter soraira. Végezte nemzetromboló munkáját, miközben azok akikhez tulajdonképpen tartozott biztosan támogatták, hisz a nagy terv egy részét kivitelezte. Nemzetünk szellemi rombolását!  Ha megroggyan a szellemiség, térdre hullik a Nemzet. Tájékozatlanná és önmagát nem becsülni képes tömeggé változik, hogy végezetül,irányítható, lélektelen, szolganépséggé degradálódjon!

Vegyük a következő idézetet, Bill Joy-tól a Sun Microsystems alapítójától, 2000-ből: „Legkésőbb 2030-ra az emberiség abszolúlt szolgasorsba lesz taszítva.”
Van még nyolc év addig! A folyamat előttünk játszódik le és a világ pszichopatái, lépésről lépésre közelednek ennek a megvalósításához!

Utolsóként, David Rockefeller, vérfagyasztó szándék bizonyítéka azokról, akikről szó van:

„Csak a megfelelő, hatalmas válságra van szükség és a világ népei elfogadják az Új Világrendet!”

Nos, a megfelelő, bár mesterségesen létrehozott, célszerű tervet a pandémiát, létrehozták, elérkeztünk a végállomáshoz. Vagy kiszállunk a vonatból és belépünk az „Új Világrend” Orwelli kapuján, vagy az egész utazási iroda személyzetét kivágjuk az ablakon és vissza utazunk oda ahonnan elindultunk, oda ahol a helyünk. Ott, fel gyűrjük az ingünk ujját, nekilátunk a gyomlálásnak, hogy végre egészségessé váljon, nemcsak a természet amelyben élünk, hanem emberivé változva újra dolgozhassunk Nemzetünk, és a világ jobbá tételén, azok nélkül akik, dolgozni, soha nem dolgoztak, de pénzrendszerükkel, agresszív ordibálásukkal és  az állandó mások hibáztatásával, ha ma nem vagyunk okosak, tönkreteszik az egész világot!

Pataky Zoltán

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló