20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Jézushitű Atilla

Kategória: Badiny Jós Ferenc
2009. július 13.
Valószínűleg meglepődik a kedves olvasó, amikor Atillát ,Jézushitű" -nek nevezem, hiszen hivatalos történelmünkben semmi jó tulajdonságot, cselekedetet nem találunk Atilláról- a hunok nagy királyáról. Már a nevének írása így két "t" betűvel - annak a JORDÁNESZ-nek a...
Judit olvasónk terjedelmes hozzászólása az "Öt perc történelem fiataloknak" a Bánhegyi Ferenc honfitársunk által indított értékes sorozat egyikére pontosabban a 17. részre reagált volna, de terjedelme végett nem fért oda ezért mint egy cikket jelentetem meg...
Bár már maga a cím is sántít, nem véletlenül tettem idézőjelbe a kalandozásokat, hiszen ez csak egyfajta 19. századi ragadvány, de erről majd kicsit később. Még a tavalyi év folyamán értem a Vikingek c. sorozat végére,
Miután korunk embere nem ismeri kellőképpen az elmúlt ezerévek történetét, kénytelen elhinni a napisajtó és álmodozó novellisták írásaiban közölteket. Így keletkeznek azután az „állandósult tévhitek", melyek az ókorig visszanyúló származással rendelkező népekről nem hirdetik a történelmi...
Az olasz kutatócsoport vezetői - mint prof. MATTHIAE és PETTINATO - és munkatársai több ízben tartottak sajtókonferenciát. Azokon elhangzott beszámolók és kijelentések azonban egyáltalán nem erősítik meg a „kampány" állításait. Sőt, ellenkezőleg, azt egyenesen cáfolják. De hogy valóban...
Micsoda dolog az, hogy ennek ellenére a Szirmiumnál, Metód érseki székhelyénél megállított görög rítust ma Nyitrára helyezik és ennek alapján kijelentik, hogy a szlávok megelőzték mindenben a magyarokat. És ennek alapján terrort és Szlotaizmuskat kell elviselnünk...

Kárpát-medence

Kategória: Földrajz
2011. szeptember 24.
Középső Miocén Magyarország 1553 A1 B1 A2 B2 A3 B3 A4 B4 " Sumír " nevű község (A2) Magyarország 1528 dátum  : Nyitra 1528 Magyarország 1566 dátum  : Nyitra 1566 Nyitra 1634 Poór Miklós: Pozsonyi csata Zentai...
Pécsi Márton akadémikus, 1962-ben fedezte fel a Vértesszöllős-i ásatási területet. Az 500.000 éves, barlanglakó, tűzismerő ősember, -- kit a feltáró dolgozók később Samunak kereszteltek -- feltárása, s a leletmentés Vértes professzor nevéhez fűződik, kit korai halála...

Kasszandrai gondolatok

Kategória: Marton Veronika
2015. július 01.
Sokakban felmerülhet, vajon a korunkban miért van szükség őseink, elődeink történelmének, sorsának felkutatására, megismerésére. Nem lenne megfelelőbb a jövővel és nem a múlttal törődni? Miért kell visszanyúlni a kőkorszakig? Hazánk, a Kárpát-medence Az európai történelemben a...

Ki volt Dózsa György

Kategória: Élet-halál harcaink
2014. július 05.
Hős vagy közönséges gyilkos? – Fél évezred múltával ma sincs konszenzus az 1514. évi felkelés vezérének történelmi megítélésében Ki volt Dózsa György, s miért robbantotta ki a parasztháborút? Bár a napokban lesz Dózsa György elfogásának és...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások