SZERVES MAGYAR NYELVTUDOMÁNY

TOMORY ZSUZSA

BEVEZETŐ

A nyugati nyelvészet nyelvcsalád elméleteinek tarthatatlansága.

Nyugati elméletek a nyelvkialakulás folyamatának vizsgálatánál szükségszerűen az ismert, indoeurópai nyelvek szabályait veszik alapul, melyek nem a nyelvszületés kezdeti pillanatait rögzítik, hanem a mai nyelvhasználatot. Az ismert, s újonnan felfedezett nyelvek feltérképezése és népcsaládi viszonyainak indoeurópai látáskör szellemében való megállapítása hihetetlenül rendszeres munkát igényelt, s feltett céljait majdnem elérte. A nyugati nyelvészet ezen majdnem állapot megértésével küszködik napjainkban, mert érzi, hogy az általa feldolgozott, s ismert nyelvek mögött ott áll egy számukra eddig még felfedni nem tudott nyelvi réteg, amit proto nyelvnek neveznek, előfordulási helyétől függetlenül. Ilyen proto nyelvet említenek a feltérképezett nyelvek legősibbjétől kezdve a történelmi korhoz már közel álló, vagy azt elérő nyelvekig. Van proto sumir, proto hittita, proto görög, proto kelta és folytathatnánk a sort a tengeren túli, s más földrészen élők „proto” nyelveivel is. Ez a proto nyelv a nyelvfejlődés ágas-bogas fájának egy vaskos ágát foglalja el mostani elképzelésük szerint, amint azt például a U.S. News and World Report 1990. november 5.-i száma rajzban és írásban oly szépen szemlélteti. A nyelvcsaládok fájának különböző ágai-bogai mind egy-egy proto nyelvbe torkollanak, melyek tovább vezetnek egy hatalmas törzshöz, amit „anya-nyelvnek[1]”, tehát a nyelvek szülőanyjának neveznek anélkül, hogy valaha is közös megállapodásra jutottak volna nemcsak az anyanyelv fogalmának tisztázásában, de még magának a nyelvnek sincsen megbízható, egyetemes meghatározása.

A nyelvek kínos pontossággal végzett feltérképezése során nyugati nyelvészek arra a megállapodásra jutottak, hogy a proto-indoeurópai nyelvek származási helye Anatolia, a mai Törökország, s innen terjedt Európa minden részére kb. 8.000 évvel ezelőtt. Ezt a nézetet vallja az angol régész, Colin Renfrew. Egyúttal megállapítja, hogy a nyelvszületés ezen évszáma megelőzi az írásbeliség születését is. Régészeti vonalon a nyelvfejlődés elindulását és terjedését a gabonatermelő társadalmak békés terjeszkedésének tudja be. Hasonló nézetet vall Grover S. Krantz, a Washington egyetem embertan tanára, ki egyúttal rendszerbe foglalta ezen terjeszkedés alapelemeit képező csoportokat. Tizenkét nyelvágazatot ismert fel, s ezekből keletkezteti az eddig ismert európai nyelveket. Az európai nyelvszületés korszakát a mesolithikum előtti időre teszi kárpátmedencei székhellyel.[2]

Az európai nyelvek földrazi kialakulása című művében kifejtett elmélete következményeként az eddig Európa mostohagyermekeként kezelt magyarságban Európa műveltségalapító ősnépét ismeri fel. Szerinte az u.n. indoeurópai nyelvek igen későn alakultak ki Európában. Éppen ezért szókészletük 30 %-a nem indoeurópai eredetet mutat, s Európa korai térképein indoeurópai folyónevek nincsenek. Bennünket közelebbről a következő mondata érdekel, melyben a görög nyelv kialakulását Görögországban Kr.e. 6500-ra teszi.

“…A magyar nyelv ősisége a Kárpátmedencében hasonlóképpen meglepő; úgy találom, hogy eredete a mezolitikumba vezet…” Továbbá: „Legalább is egy fontos pontnál a népvándorlás elmélete éppen a fordítottja az eddigi tételnek. Általában azt tartják, hogy az uráli magyarok a IX. században költöztek be a Kárpátmedencébe egy keleti területről. Én azt találom, hogy valamennyi uráli nyelvet beszélő csoport Magyarországból terjedt el, egy sokkal korábbi korban, az ellenkező irányba.”

Krantz szerint egyes tájak tájszólásainak hálózata az egymás közelében élők számára érthető. Az érthetőség az egymástól való távolsággal egyenes arányban csökken. Szerinte 10.000 évvel ezelőtt egész Európa és a Közép Kelet egyetlen nyelvjárási hálózat volt, s e nézete teljesen egybe esik Dr. Baráth Tibor történészünk korábbi meglátásaival.

Elmélete a népvándorlást csak a népfelesleg levezetéseként fogadja el. Szerinte minden nép ott született, s alakult nemzetté, ahol jelenleg is zömmel van jelen. Ezen elméletét 1976-ban kezdte kidolgozni. Ezt követően elmélete próbaköveként az északamerikai indiánok törzsi felosztásán dolgozott. Az itt elért sikerélmény után az európai történelem előtti korok feldolgozásába kezdett 1981-ben. Módszere figyelembe veszi a megélhetés, gazdaság, a termelés módozatait, s egyes műveltségek fejlődését, majd kisugárzását ezek függvényeként kezeli. Szerinte nem a mozgékony vadászok, hanem a termék és időfelesleggel rendelkező gazdálkodók voltak a legalkalmasabbak új birodalmak megalkotására. „Képletei hasonlítanak a természettan törvényeit rendszerező képletekre. Következtetései a társadalomtudomány terén újak. A jövő tudósait bőven ellátta bizonyítandó elméletekkel Európa műveltsége és nyelve terén”[3] mondta könyvét értékelve Roger M. La Jeunesse, a California Egyetem egy tanára.

Krantz megállapítja, hogy a régi, megkövesedett történelemszemlélet eddig csak erős uralkodókkal, politikai határokkal foglalkozott. Szerinte az emberiség történelme a kisebb népcsoportok történelme, melyeket egy nyelven belül élő nyelvjárások kapcsolnak egységbe. Meglátása szerint a nyelvészet és a történelem eddigi eredményei nem támogatták egymást. A történelmi határokat fel kell cserélni a megélhetés, a nyelv egymást támogató előfordulási helyeivel, egymásra gyakorolt hatásaira fektetve a hangsúlyt. Szerinte ílymódon számtani törvényszerűséggel meg lehet állapítani egy-egy nyelvi,- és foglalkozási-csoport lakhelyét, vándorlásainak útját. Ezeket kell majd a régészet, történelem, nyelvészet eredményeivel összevetni. „Nem lehet népeket a térképen össze-vissza kergetni csak azért, hogy egy-egy nyelvészeti tételt igazoljunk”, állapítja meg könyve elején. E mondat a MTA hazánkkal és nyelvünkkel kapcsolatos ténykedését juttatja eszünkbe, midőn népünket Szibériától az Uralig űzi őshaza kereső igénnyel, nyelvet viszont csak a Kárpátmedencében ad nekünk.

Krantz sarkalatos tétele szerint a nyelvfejlődés természeti törvények függvénye éppen úgy, mint az otthon kiválasztása is természeti törvények szerint történik, s az emberi természettől, az abból eredő szokásoktól nem különíthető el. Magyar Adorján közel száz évvel ezelőtti meglátása szerint a magyar nyelv a teremtés hangokban való kifejezése, s az általa őstörzseknek nevezett mássalhangzós-, s az ezzel járó nyelvjárási csoportok szinte azonos megfogalmazásban jelennek meg Grover S. Krantz munkájában, bár ő ezeket a nyelvcsoportokat hangzósítani nem tudta.

Embertani szempontból Krantz szerint a következő kérdésekre kell válaszolnia a kutató tudósnak:

1. Miért költöztekaz emberek a helyett, hogy otthon maradtak volna?

2. Miért költöztek oda, ahova költöztek?

3. Miért éppen akkor költöztek, s nem máskor?

4. Miért ők költöztek oda és akkor, s nem mások?

5. Hogyanhajtották végbe a költözködést, s hogyan győzték le a már ott lakók ellenállását?

Ha ezekre a kérdésekre pontos választ lehet adni, akkor az elmélet biztos lábon áll. Minél több kérdés marad válasz nélkül, annál gyengébb az elmélet értéke, ha egyáltalán marad további értelme a kutatásnak. Ennek a rendszernek a segítségével dolgozta ki megbízható módon az északamerikai indiánok nyugatra költözését, s eredményeként az indián nyelvek elhelyezkedését 95 %-os biztonsággal tudta megállapítani. Felismerte azt, hogy az emberek szeretik a biztonságot, s hacsak a part a szó legszorosabb értelmében nem szakad, nem költöznek el az ismert, s szeretett területről. Szerinte tehát teljes lakósságcserével járó „népvándorlási hullámok” nincsenek.

A második tétel értelmében oda költöznek a költözők, ahol saját műveltségi szintjük alatti fokon élő emberekkel állanak szemben.

A költözködők a nyelvhatárokat mindenkor átléphetik, ez a költözködés természetes következménye. De a beköltözőket nemsokára elnyeli az a megalapozott társadalom, ahova beköltöztek, s megszünnek önálló nyelvvel és szervezettel rendelkező nép lenni.

Magyar Adorján e tételt már közel száz éve kidolgozta, s szerinte, ha a Kárpátmedence ősnépessége nem magyarul beszélt volna, ma nem létezne magyar nyelv még akkor sem, ha Árpádék a legtisztább magyar nyelvet beszélték is volna.

Némi elmélyedés után azt is belátja Krantz, hogy a békés, letelepedett, földműves társadalmak százezres tömegei nem tudnak egy egységként útnak indulni. Hivatkozik Dennel 1983 évi munkájára, s ennek kapcsán megállapítja, hogy a régészet által feltárt állítólagos vándorlások nem jelentenek szükségszerűen népi- és nyelvtörzsi behelyettesítéseket.

Nyelvészeti vonalon megállapítja, hogy első látásra lehetetlennek látszik a nyelvek vándorútját nyomon követni az őskortól napjainkig. Viszont e kérdés megoldásánál is úttörőnek látszó eredményeket ért el Krantz. Megállapította, hogy

1. A mai nyelvészet feltételezi, hogy mai nyelvekből vissza lehet következtetni a történelem előtti korok nyelveire. Viszont még nincs olyan kidolgozott törvényszerűség, mely megmagyarázná az írásbeliség ismerete előtti nyelv terjedésének útvonalát, gyorsaságát; nem lehet feltételezni, hogy minden nyelv egyforma gyorsasággal terjedt-e, vagy változott. Így bővebb időkör áll rendelkezésünkre, melyen belül a régészet is több adattal szolgálhat.

2. Második kérdés az, hogy hogyan indult el a nyelvek nagyobb, egymástól való elkülönülése. Szerinte az indoeurópai nyelvek nyelvegyvelegekkel, nyelvszövevényekkel kezdődtek, terjedésük, állandó alcsoportokra való bomlásuk már 6400 évvel ezelőtt kezdődhetett (Gimbutas, 1977).

3. Harmadszor meg kell ismernünk nagyon pontosan némely történelem előtti nyelvet ahhoz, hogy a nyelvterjedés és visszaállítás eredményei helyesek legyenek. A régészet nyomán felszínre kerülő ismeretek, helynevek, egy-egy emlékmű általában egy-egy vezető egyéniséggel kapcsolatosak. A nyelv viszont a névtelen tömegek alkotása, hangsúlyozza Krantz. Ha megnézzük Európa legkorábbi térképeit, vajmi kevés közük van e politikai térképeknek az ott élők nyelvi valóságához.

Itt állapítja meg alaptételét, hogy az Európában észlelt hatalmas nyelvterjedés csak békés földművelők terjeszkedésének lehet az eredménye, s e gondolata ismét Magyar Adorján alaptételével rokon, mely szerint csak békés, termelő élet szülhet magasabb műveltséget.

Az Éghajlati fajok és leszármazásaik című műve embertani szempontból figyeli emberré válásunk folyamatát, melynek csúcspontjaként beszédképességünk elérését tartja. Szerinte az az egy millió, vagy valamivel több idő, melyet ma a majomember emberré válási folyamatának engednek át a tudósok, semmi képpen nem elegendő a gége azon átalakulási folyamatához, mely a beszéd alapját képezi. Szerinte ez az a pont ahol a homo erectus homo sapienssé válik. Meg nem magyarázható módon a beszéd kialakulása Európa területén, közép Európában, esetleg a Földközi tenger keleti vidékén következett be. Európa lakóssága ebben az időben még majdnem teljes egészében szőke, kék szemű volt. Vérképük az Rh negativ csoportot képviselte. Itt figyelmeztetnem kell önmagunkat arra, hogy hazánkban a Bodrogközben feltárt hatezer éves sírokban pihenők, s a ma ott élő szőke, kék szemű emberek vérképe egyöntetűen ugyan ezt mutatja.[4]

Krantz professzortól függetlenül Evan Hadingham, a Harvard Egyetem embertan tanára ezen embertani felfejlődést Közép Európában Érd és Tata vidékére teszi. Szerinte közép Európa embere itt érte el, minden más behatástól függetlenül az emberi és műveltségi fejlődés magasabb fokát.[5]

Grover S. Krantz műve magyar szempontból korszakalkotó. Előadása könnyen követhető a nem szakemberek számára is, s számtalan felismerése, törvényszerűségek rendszerezése biztos alapot teremt a további kutatók számára. Tekintettel arra, hogy magyar szempontból milyen fontos mű Az európai nyelvek földrajzi alapjai című munkája, két egyetemi tanár már megkezdte fordítását, s otthoni magyar kiadása egy éven belül várható.[6]

A volt szovjetunió nyelvészei az emberiség ősnyelvének szétágazási korát ezelőtt 14.000 évre tették; szerintük nemcsak az indoeurópai, hanem az indiai és afrikai nyelvek is innen származtak. Ők ezt a nyelvet „nostratikus nyelvnek”, magyarul a „mi nyelvünknek” nevezik, tehát az emberiség anyanyelvének fogják fel. Ez a nostratikus nyelv széttöri az eddig szentnek hitt nyelvcsaládi határokat, s művelői közös szótöveket igyekeznek felfedezni az egymástól eltérő nyelvcsaládokhoz tartozó nyelvek birodalmában. Igyekezetüket némi eredmény is kíséri, viszont saját eddig szentnek tartott nyelvfejlődési törvényüket kénytelenek átlépni, hogy felállíthassák ezen nostratikus nyelvalakulás általuk képzelt folyamatát. Ilyen például a korábban idézett U.S. News és Worldreport cikkében említett Water (víz) szó „családfája”:

Proto-világ szava: Haku,

amerikai indián Hakw,

dene-kaukázusi Kwa,

nostratikus Haku,

indo-európai Hakw,

latin Aqua,

ógermán Wazzar,

angol Water.

Már e kezdetnél is feltűnik, hogy szabadon keverik a H-K és a W-T alapu szócsoportokat, s hangtani lehetetlenséggel igyekeznek megmagyarázni egy lényegében megalapozatlan elméletet. A H-K mássalhangzókhoz kötött W e szavak értelmezését kiegészítheti, de e nyelvészek kötött tapasztalati világa e felismerést gátolja. A kötöttség keletkezésének okát abban látom, hogy a proto-nyelvet minden áron indoeurópainak akarják bemutatni, noha a világ nyelveinek ősnedvei sokkal mélyebb talajból indultak ki, s ezek az ősnedvek adnak életet a késői szülötteknek, az indoeurópai nyelveknek is. Vagy hasonló sorrendben, a proto világ hita, az amerind hit, a nostratikus -ita, az indo-európai hed, a görög edmenai, a latin edere, az ógermán ezzen, s az angol eat szavait.

A fenti, vízzel kapcsolatos elképezléseknek — most tárgyunk elé vágva említem meg — a K-W és a W-T csoportja két magyar ősnyelvi törzsre vezethető vissza: a K-W a magyar hab, a W-T a magyar víz szóra anélkül, hogy hangtani „engedményeket” kellene tennünk.

Az evéssel kapcsolatos szóbokor őseként csak nagy elfogultság tagadhatja meg a magyar esz-isz ősszót. Ugyanakkor fel kell figyelnünk arra is, hogy az angol eat szó ezen ősszó egyenes ágú leszármazottja. Ez az angol szó, s négyezer szótöves gyűjteményem minden példája azt bizonyítja, hogy minél közelebb volt egy nyelv kialakulása a Kárpátmedencéhez, annál jobban megőrizte ősi szótövét, mely a magyarral a legközelebbi rokonságban van. Ezek az őshasonlóságok térképezhetik fel számunkra a nyelvek születésének és szétágazásának legpontosabb térképét.

A nostratikus nyelv szovjet[7] művelői, — Vladislav Illich-Svitych és Aharon Dolgopolsky — az 1960-as években a nyelvek ősrétegeinek szavait hasonlították: testrészek neveit, személyes névmásokat, természeti tárgyak és jelenségek , mint például a nap és hold neveit. Az összecsengő szavakat a nostratikus nyelv leányági hajtásainak tartják, de e felszínes hasonlatosságokon túlmenően egy ősre még mindig nem tudják ezeket visszavezetni. Ilyen a nostratikus, fiatal férfit jelentő majra, az indoeurópai merio, francia mari férj értelmezéssel, s a házasulást jelentő angol marry. Itt viszont a természeti ősszavakat hasonlítják a műveltségi szavakkal,a nyelvfejlődés természetes, szerves menetét teljesen figyelmen kívül hagyva, noha messzemenő természettudományi következtetésekre is alkalmat adna például annak felismerése, hogy itt az M-R-es szócsoport még ugyanazon mássalhangzókkal fejezi ki hímségi és nőiségi szavait például a francia mari és mère esetében.

Az indoeurópai kisebb nyelvcsoportokon túlmenően néhány nyelvész foglalkozott a baszk, s „egyéb exotikus” nyelvekkel is, miután kénytelenek voltak szembe nézni az indián nyelvek nem indoeurópai eredetével korai szétágazásukkal kapcsolatban, melyek számára a Behring szoros eddig fel nem fedett okok miatt nem volt akadály.

Luigi Cavalli-Sforza, a Stanford egyetem genetikusa szoros összefüggést lát a gének, s a nyelvalakulás rendszere között. 42 embercsoport génállományát megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen egy csoportból ágazott szét az emberiség családfája. Az emberiség embertani és nyelvi szétválását Afrikából eredezteti, 92.000 évvel ezelőtti kezdettel. Allan Wilson, Mark Stoneking és Rebecca Cann a California Egyetemen ezt a szétválást 200.000 évre vezetik vissza.

A történelmi nyelvészet megosztott területét képviseli a Brown University nyelvésze, Philip Lieberman[8] és a Havaii egyetem tanára Derek Bickerton[9]. Lieberman szerint a 200.000 évvel ezelőtti emberben még nem fejlődött ki a beszédhez szükséges gége, ami lehetővé teszi a hangalkotást. Bickerton szerint az agy beszédközpontja már millió évekkel ezelőtt kifejlődött, s a nyelvek kialakulását az emberiség azon igyekezetének tudja be, amivel kifejezést akart adni a körülötte lévő világnak, s ezt rendszerben akarta látni. Ebbe az ősnyelvbe sorolja a gyermekek első gagyogását, amivel felnőtt környezetét is e beszédre készteti. A California egyetem kutatói, s a Yerkes Regional Primate Research Center együttes megállapítása szerint a pigmeus csimpánzok képesek olyan nyelvre, mely nyelvtani szabályokat is alkalmaz[10]. Más kutatók szerint a delfinek, rozmárok is tudnak szórendet alkalmazni.

A University of California, Berkeley kutatói, Allan Wilson, Mark Stoneking és Rebecca Cann az emberiség génállományát egy 200.000 évvel ezelőtt élt „Éva” személyéig vezette vissza. Szerintük ezen Éva Afrikából származott. Más kutatási irány Ázsiát jelöli ugyanerre a szerepre. E kérdés valóban tudományos értékű, az egész világra kiterjedő vizsgálata mindeddig várat magára.

Az orosz Sheveroskin megállapítja, hogy máig is lehetséges egy valahai ősnyelv nyomait felfedezni a ma élő nyelvekben. Példának felhozza a nosztratikus nyelv lapa, dene-kaukázusi tlalpa, amerind dap szavakat, melyek mind levelet jelentenek. E fejtegetésben ismét figyelmen kívül marad a hangtani szabályok legelemibbje, mely szerint a T soha sem változik F hanggá, s a tlalpa szó már csak ezért is kiesik a sorból. Megemlíthette volna viszont a mostani angol leaf, a német Blatt szavakat is melyek egymás tükörképes változatai. Viszont ismét elkerülhetetlen a palóc-magyar lap, lapi, levél, libeg, lebeg, lebben, lobban és még sok más azonos tövű szóbokrát megemlíteni.

Sheveroskin megállapítja, hogy az emberiség kezdeti szótárában a bolhától a rokonsági szavakig minden megtalálható, de az érzelmek kifejezésére nem talált ősszavakat. Ősnyelvünkben önmaguktól adódnak az ó ámulatot, s bú szomorúságotjelentő ősszavaink. Ezekre a későbbiek folyamán térek ki bővebben.Az ámulatot jelentő ó érzelemkifejező szóként megmaradt az emberiség egyetemes szótárában, viszont nyelvünkben értelme az ó-ság kifejezésére is alkalmassá vált.

A cikk megállapítja továbbá, hogy a nyelv gyökere feltárásának elkerülhetetlen előfeltétele annak a megállapítása, hogy tulajdonképpen mi is a nyelv.

Ezek szerint a jelenlegi indogermán nyelvészet mai napig nem fogalmazta meg a nyelv mibenlétét, nem alkalmazza, vagy nem is ismeri a következőket:

1. az erő és anyag fogalomkörének hangtani szerepét

2. a hangban és az anyagban kifejezett jelképek kapcsolatát, s ezek rendszerét

3. nyelv szerkezetébe rejtett teremtés rendjét

4. hangtan szabályait

5. nem ismeri a tükörképes szóalkotást

6. a szóbokrok szerepének felismerését

7. a természeti ősszó és műveltségi szó közötti különbséget és ezek szerepét

8. a tényt, hogy a nyelvjárások a kialakulás tükörképei

9. a nyelvjárások szerves életét, s szóalkotásuk eszmei tartalmának a társadalomra való visszahatását

10. új nyelvágazatok kialakulásának rendszerét és szerves alapjait

11. a nyelv eszmei és értelmi alapjainak gyengülése szüli az új nyelvágazatok alakulását

12. az egyszótagú ősszavak szerepét

13. a többszótagú természeti szavak kérdését

14. a hangok önálló értelmét

15. a magánhangzók értelmét és elkülönülését

a. mély magánhangzók a lehetőséget

b. magas magánhangzók a beteljesülést jelentik. (Ell-él; al-áll, ör-őr)

16. Az emberiség első nyelve az érzelmi ősnyelv. Ez a teremtés pillanatával kezdődött. (Gyöngyben gyökerezik, aranyban bimbózik) A nyelvek innen szívják nedveiket magukba azóta is.

17. Következik a mássalhangzós, környezetmeghatározó nyelv

a. első lépése egy magán és egy mássalhangzó összekapcsolása: ezek egyben alany és állítmány (Ég-ég; él-él; ér-ér): erő és anyag tökéletes egyensúlyban van még.

b. a kétmássalhangzós gyökök környezetmegjelenítő ereje (G-gömb, K-kő, sz-szem, stb.)

c. a mássalhangzós gyökök lélektani hatása (szemere kétgyújtópontos szervezkedés). Szervezkedés szavunk önmagában foglalja a szervesség fogalmát is.

18. A mássalhangzós csoportok vándorlása nyomán figyelemmel kísérhető a terjeszkedő társadalom útvonala is.

Tanulmányom a fenti tizennyolc pont tisztázásával foglalkozik. Mellékletként izelítőként egy négyezer szótöves gyűjteményben mutatom be a természeti ősszavak némely vándorútját teljességre nem törekedve, de ennek kiadása a jövő feladatai közé tartozik.

Silver Lake 2000 decemberében.                                                                                                     

                                                                                                 Tomory Zsuzsa

A szerves nyelvészet alapfogalmai.

A nyelv kialakulását, fejlődését nem lehet elkülöníteni az azt használó egyén életétől és környezetétől. Így elválaszthatatlan szerves kötelék fűzi egymáshoz a kettőt, s együttesen a világteremtés hajnaláig vezetik vissza a titkait feltárni akaró kutatót.

Ahogyan a nyelv szerves kapcsolatan van a testtel, a testet irányító szerves életfolyamatok a nyelvnek is részei.

Minden gondolatközlés előfeltétele — amint azt ezen elnevezés is sejtteti — a gondolat és a közlés lehetősége.

A gondolat elindulási pontjait életfejlődés viszonylatában a mai tudomány még korántsem ismeri, s mindeddig csak az embert tette „értelmi” lénnyé. E szűk keret napjainkban kezd bővülni, s talán utódaink bölcsessége egyszer felfedezi, hogy emberré válásunk előfeltétele nem mozgatható hüvelykújjunk büszke ténye, hanem a teremtő gondolat, melynek testünk csupán eszköze, igényeinek megfelelően alakítva. Jelenleg a csupán anyagot anyaggal magyarázó világnézetünk elretten a gondolat mérhetetlen távlatokat magában rejtő világától, mert tudja, hogy amely pillanatban ezt az első lépést megteszi, szükségszerűen meg kell válnia górcsöveinek ismert, szűk kis világától, aminek eddig feltétlen ura volt, mint ázalék-állatka a vízcseppnek. S ezen megkezdett út előbb-utóbb a kezdeti Íge mögött álló gondolathoz, az egyetemességhez vezet.

Fenti tudat alatti tudás mérhetetlenül nagyobb, mint a jelenleg elismert ébrenlétünk tudatvilága, s valamikor az élet-elindulásunk kezdetén sokkal nagyobb szerepet játszott, mint ahogyan azt most elképzelni tudjuk. El nem hallgatható egyes megnyilatkozásait a „tudat feletti” jelzővel látjuk el, s leginkább vásári bódék jövendőmondó szórakozásai közé soroljuk. Nagy ritkán orvosi rendelőkben, lélektan keretén belül, kórházakban kerül — egy-egy bátrabb szakember tolmácsolásában — a „szalonképes” megbeszélések központjába. Érdekes módon kapcsolódik ezen tudat alatti és tudat feletti tudás anyaga a piramis alapjánál, az egyetemes tudatnál. E tudat észleli először a világot és indítja útnak a gondolatot, melynek emberi vonatkozásban — végső kifejezője az ember. Ezen ember — néhány kivétellel — elzárkózott eszmélése pillanatával kezdődő tudásától, mely tudás létének elindítója és életének záloga. E tettének következménye állandó hiányérzete, amit anyagiakkal igyekezik kielégíteni. Ezen igyekezet meddő voltát híven tükrözi a mai kábítószeres világ „tudat tágítása” materialista módszerekkel, s annak teljes csődje. Érzi, hogy tudata valaha képes volt önmagában mindazokra a cselekményekre, melyeket ma már csak maga-gyártotta eszközökkel — rádióval, távolbalátóval, űrhajóval, stb. — képes megközelíteni. E folyamat lényegében azonos a bűvész inasának ténykedéseivel, aki elindított egy folyamatot, de azt megállítani már képtelen.

Gondolatközlésünk első eredője — amint azt mai értelmemmel fel tudom fogni — tudatunkba van ágyazva, s független azon közegtől, amit ma anyagi világnak nevezünk. Tudatunk a végtelenben honos. Eszköze a gondolat, a gondolat eszköze az anyag. Világunk végtelenbe táruló lehetősége még él a gyermekkor küszöbén, s meg is nyilatkozik a gyermek környezetének megfelelő jelképrendszerben, mint például a következő gondolatsorban: „Tükörbe nézek és a tükörben egy leányka van, aki a tükörbe néz és stb...”, vagy: „A moziban egy filmet néznek, ahol a nézőközönség egy olyan filmet lát, ahol...” A gyermek a végtelent személyesen érzékeli, önmagában ringatva. A gyermekben megnyilvánuló ilyen tudat válaszra és művelésre vár, hogy emberi képességének tökélyéig juthasson el egy egyetemessé tárulkozó élet jegyében, aminek jogos örököse. Napjainkban talán csak ihletett művészeink életében észlelhetjük ezen hajlamot, mely emlékezik felnőtt korban is arra, hogy valaha belőlük pattantak a tavaszi rügyek[11]. Elképzelhetetlenül gyönyörű világ képe tárulkozik szemeink elé, ha minden ember számára lehetővé válna ezen bővült tudat szerinti élet. A tudat az eszmék világában honos; a szépség, jóság, összhang, szeretet az ápoló közege, s ezt valósítja meg a tudatát megőrző gondolat, anyagi világunkban is. E képesség művelése gyermeknevelésünk legfontosabb célja kellene, hogy legyen. Magyar vonatkozásban az ősi papok és bölcsek iskolájával kapcsolatos emlékekben ezen nevelési mód valahai létezéséről még tudomásunk van. Ipolyi Arnold Magyar Mythologiája ezt vázlatosan tárgyalta is, s talán ez is közrejátszott abban, hogy egyházi felettesei nem adták áldásukat korszakalkotó könyvére. Ugyancsak tudunk arról, hogy őseink idejében, mielőtt a gyermek a családi közösséget a világba kilépve emberi közösségre váltotta fel kolostorba vonult, éveken át tanult, tökéletesítette tudását[12], s az egyetemessel való kapcsolatának lehetőségét fejlesztette lehető legmagasabb szintűre. Más szóval: a gondolat eszközét, a testet fogékonnyá tették az egyetemesből nyert tudás befogadására, a teremtő szeretet jegyében. Ilyen felkészülés mellett képes lesz a test, s azon belül az agy felfogni az egyetemes tudás jelenre alkalmazható részét. Régi mondásunk megőrizte a „tölcsérrel töltik fejébe a tudományt” kifejejezést, ami — szerintem — a tudat gondolattá válásának folyamatáról értesít igen képletesen bennünket.

Nyelvészeti síkra terelve e gondolatsort látjuk tehát, hogy a gondolat előfeltétele, a tudat adva van, s ez nem csupán az emberi nem sajátja. Tudati síkon a teremtett világ állandó kapcsolatban van egymással. Tapasztalatból tudjuk, hogy kedvenc kutyánk, vagy más, hozzánk közel álló háziállat nem egyszer bizonyítja, hogy gondolatainkat olvassa. Ősi emlékeink viszont tudnak egy olyan időről, amikor „az emberek megértették az állatok beszédét”; tudták azt is, hogy az Ég tengerének hullámai közvetítik a teremtés dalát. Fel tudták fogni, hogy szól a szőlő, cseng a barack, hangos a nap[13], a magas mennyég, s kacag a hajnal is. Itt nem költői képekről, hanem a valóság tapasztalásáról van szó egy kifinomult, a teremtés hullámait felfogó tulajdonság segítségével. Öröklött képességeik és tanítás segítségével ezen tudati kapcsolatot ébrentartották és szükség szerint használták is a teremtés javára.

Jelenleg mint vakok és főleg süketek éljük anyaghoz kötött anyagelvű életünket, de még így is észleljük, hogy cselekedeteinket bizonyos mértékben a „korszellem” irányítja. Egyazon természetű művészet, emberbaráti mozgalom, zene gondolatát képviselik egymástól távol élő, s egymásról nem is tudó egyének, de arról fogalmunk sincsen, hogy a világegyetem földünket érintő részét milyen hatások érik abban a korban, amiben élünk, s mi a reánk eső feladatrész, mert nem tud tudatosulni bennünk az egyetemes ismeret.

Magyar hagyománykincsünk a tudatot tér és idő felettinek ismerte, s mint ilyent használta is. A „hipp-hopp ott leszek ahol akarok” meseindíték valaha — még Atilla király idejében is — mindennapi valóság volt, s egy baranyamegyei karácsonyos bizonysága szerint népünk még napjainkban is gyakorolta a tudatkivetítést[14]. Erről bővebben Karácsony című tanulmányomban írtam.

A gondolatközlés kialakításával kapcsolatban beszéltem arról, hogy szükséges előfeltétel a gondolatközlés vágya. A vágy, az érzelem már anyaghoz kötött. A hang születésének előfeltétele az anyag jelenléte, s annak befogadóképessége. Magyar hagyományaink és nyelvünkbe épített tudás szerint a befogadóképesség, tehát anyagiság nőiségi jelkép, a befogadott fény, erőny (energia) hímségi fogalmak. E kettő egymásba átalakítható a természettan ismereteinek értelmében, s magyar nyelvünkben is. Alkalmazásuk viszont soha nem a véletlen játéka, hanem a természet, az ősi tudat szigorú törvényeinek alávetett valóság. Gyermekkori iskoláskönyveink első szavai közé tartozik az „úr, ír” szavak egymás mellett szerepeltetése, s erről íróink, költőink is megemlékeztek, rendszerint hazánk közjóléti rendszerével kapcsolatban. Tárgyunk szempontjából viszont az „Úr” és „Űr” szavaink fejezik ki tökéletesen a tudatból eredő, gondolat és anyag egymásrautaltságát.

A tudat anyagbaütközésénak pillanatában születik az első érzés és a szó előtti első, anyagformáló gondolat. E kettő találkozásának eredménye a közlés igénye, az első, tudatosan kiejtett hang, mely az élet örömét kurjantja világgá, s ebből születik majd az egyszerű, „szöveg nélküli danlocska”, ahogy népünk mondja Mindszenti Dániel tolmácsolásában[15]. Az írás — emberi élet viszonylatában — csak később jelentkezik, amikor a testünket képező anyag már engedelmes eszközünkké vált, ügyesen mozgó hüvelykünkkel egyetemben. A beszéd és írás előtti ember világa tehát az eszmék birodalma, s ezt hivatott átültetni a teremtett világba. Első beszéde a hangok összhangjában születő dal és tánc.

Élettani szempontból nézve fentieket tudjuk, hogy a fejlődő ébrény korán érzékeny már a hangokra, s azokra a zene természetének megfelelő módon válaszol: a „modern”, zenének nevezett zaj károsan befolyásolja a magzat felődését. Népünk utólérhetetlenül bájos altatódalainak szövege, hangulata, üteme, dallama a fejlődő gyermek életét szebbé, teljesebbé varázsolja — az anyaméhtől kezdődően, s ez a hatás folytatódik későbbi világának építő dalaiban.

Emberi voltunk beszéd előtti szakaszába enged bepillantást korunk egyik betegsége, amit Alzheimer kórként ismerünk. Az ebben szenvedők szinte szemünk láttára gombolyítják vissza életüket, ugyan abban a sorrendben, ahogyan valaha elindultak. E visszafejlődés része beszéd és gondolatképességük visszafejlődése egy olyan korba, amikor a hangokat tudatosan alakítani még nem tudták. A legtovább megőrzött, hangbeli gondolatközlő lehetőségük a dal. Amit szóban nem tudnak már elmondani, megjegyezni — azt még mindig tudják dallam segítségével, majd érzésekkel teli mozdulatokkal: simogatás jelenti számukra a jót és ölelés a szeretetet.

E világi, emberi létünk végállomásához érve a hangok azok, amelyektől legutóljára veszünk búcsút, mielőtt visszatérünk a tudat világába.

Emberi beszédünk alapja tehát

az összhang és a dal.

(Folytatása honlapomon, vagy a budapesti Heraldika Kiadó kiadásában megjelent Szerves magyar nyelvtudomány c. írásomban található) /http://tomoryzsuzsa.weebly.com/

                                                                                                             * * * * *

ANGELA MARCANTONIO

A történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete.

(Budapest. 2006. 21-24. old.)

3. Mi a baj a finnugor/uráli elmélettel?

3.1. (…)

A 2006 elején megjelent könyvemben a hagyományos finn­ugor/ uráli elmélet alapját képező nyelvészeti adatok, elemzé­sek és feltételezések részletes, kritikai újraértékelését, egyszó­val a konvencionális nyelvészeti bizonyítékok kritikai ismerte­tését végeztem el. Ezen kívül számba vettem az uralisztikához kapcsolódó nyelvészeten kívüli bizonyítékokat is, vagyis a nyelvészet testvértudományainak, mint például a régészet, paleoantropológia, a genetika, legújabb kutatási eredményeit, azért, hogy ellenőrizzem, vajon megegyeznek-e a nyelvészeti modell által megjósolt „tényekkel" (amelyeket nyíltan állítot­tak, vagy magától értetődőnek tartottak). Mindent összevetve arra a következtetésre jutottam, hogy a nyelvészeti bizonyíté­kok, amelyeken az uráli elmélet alapszik, sok kívánnivalót hagynak maguk után, és nem meggyőzőek, valamint, hogy a nyelvészeten kívüli bizonyítékok egyértelműen ellentmonda­nak a nyelvészeti modell előrejelzéseinek.[16] Nevezetesen be­mutattam azt, hogy nem teljesül a következő két alapvető felté­tel, amelyeket a történeti nyelvészet hagyományos módszerei megkívánnak ahhoz, hogy egy nyelvcsaládot létrehozzunk:

1. Kiterjedt, fonológiai/szótani összehasonlító korpusz meglé­te, mely (aránylag) jó megfeleléseket tartalmaz. Valójában az uráli nyelvcsaládon belül hagyományosan felállított meg­felelések nem igaziak, csupán hasonlóságok, hamis megfele­lések. Továbbá, az önmagában is csekély számú helyes meg­feleléseknek csak egy nagyon kis százaléka van jelen min­denütt az uráli régióban. Vagyis, azon megfelelések száma, amelyek jelen vannak a legtöbb, vagy szinte a legtöbb uráli nyelvben igen csekély[17] (amint ezt maguk az uráli elmélet hívei is beismerik).

_2.A szintén kiterjedt, morfológiai összehasonlító korpusz meg­léte. Más szóval, a hagyományosan urálinak nevezett nyel­vek nem igazán mutatnak konzisztens, releváns morfológiai megegyezéseket, mint például igeragok (igeragozási para­digmák), esetragok (névszóragozási paradigmák), képzők stb. megfelelései.

Az 1. és 2. pontban bemutatott hiányosságokon túl - amely hiányosságok egyéb nyelvcsaládok esetében is megtalálhatók -, az uráli nyelvcsaládnak azzal a problémával is szembe kell néznie, hogy a csekély számú megfelelések (mind a szótani, mind a morfológiai szinten) nagy része megtalálható az altáji nyelvekben is, sőt még a jukagirban is, amely úgynevezett paleo-szibériai nyelv. Vagyis az ilyen összehasonlító korpusz le­het akár átvétel eredménye is, vagy utalhat egy szélesebb körű genetikai rokonságra.

A megjósolt, közös morfológiai paradigmák hiánya olyan hiányosság, amely még súlyosabbnak tekintendő, mint a kiter­jedt lexikális korpusz hiánya, mert sok (/ talán a legtöbb) történeti nyelvész szerint, a morfológiai megfelelések jelzik leg­megcáfolhatatlanabbul a genetikai öröklődést. Természetesen van számos közös morfológiai elem az uráli nyelvekben, de ezek egyszerű toldalékok (általában egy vagy két alaphangból állnak), és legtöbbször más, nem uráli nyelvekben is jelen van­nak. Így ezen morfémák nem lehetnek relevánsak genetikai kapcsolatok megítélésénél (lásd részletesen Marcantonio [2006a] 8. fejezetét az alaktanról). Valójában, ismétlem, a kon­vencionális elmélet hívei elismerik ezt a kellemetlen tényt, de találtak valamit ami első látásra elfogadható mentségül szol­gál: eszerint az uráli nyelvek morfológiai struktúrájában bekö­vetkezett (időnként nagy) változatosság - lásd Marcantonio (2006b)[18] és Suihkonen (2002) - annak a ténynek a természetes következménye lenne, hogy az uráli nyelvekben a morfológiai az egyes nyelvek önálló fejlődése során alakult ki. Vagyis min­den egyes uráli nyelv saját morfológiai rendszerét az eredeti ősnyelvből való kiválás után alakította volna ki. Ez bár elvileg hihető magyarázat, a figyelmes olvasó nem fogja tudni nem észrevenni, hogy itt a körkörös érvelés tipikus és egyértelmű példájáról van szó.

3.2. Ennél a pontnál joggal felvetheti valaki, hogy azért mégis van néhány megegyezés az uráli nyelvek között, amint azt sok tankönyvben és szaktanulmányban bemutatták. Ráadásul, ezek a megfelelések elég jók és meggyőzőek abban az értelem­ben, hogy szabályosnak és szisztematikusnak tűnnek (az összehasonlító módszer elvárásainak megfelelően), és egyedül az uráli nyelvekre jellemzőek. Mégis, ha közelebbről megvizs­gáljuk a releváns adatokat, egyértelművé válik számunkra, hogy ezeknek az állítólagos megfeleléseknek az érvényessége csak látszat, mivel az adatok nagyon szelektív (és azt merném állítani, hogy elfogult) módon lettek kiválasztva.

                                                                                                             * * * * *

Csőke Sándor: Három tanulmány.

München 1977

1. Finnugor nyelvek nincsenek

ELŐSZÓ

NEM ELŐSZÓ, HANEM IDÉZET!

A MAGYAR ŐSTÖRTÉNETÍRÁS HANYATLÁSA

Írta: Fischer Károly Antal. Budapest 1904

21. oldal:

                      "A mi modern íróink azt állítják, hogy a magyar egy nomád, főleg halászattal és vadászattal foglalkozó félvad nép volt, amely e foglalkozásainak egyikét, a halászatot is /dr. Jankó János szerint/ az ő orosz rabszol­gáitól tanulta meg.

                      Modern íróink szerint a magyar nemzetnek nyelve nem volt, szókincsét, nyelvtani szabályait elkéregette vagy ellopkodta Ázsia és Európa összes népeitől, egyikétől kevesebbet, másiktól többet."

22. oldal:

                      "A - magyar - modernek azt hirdetik, hogy a hun-magyar nemzet történelmének kimagasló alakjai legnagyobbrészt kölcsönalakok, Attila majd török, majd tatár, sőt sza­mojéd is; a legújabb Hirth-féle kutatások eredménye szerint azonban khinai; Árpád török, Hunyady János, Má­tyás fiával együtt jött-ment oláhok, Kossuth Lajos tőt, Petőfi ráci stb.."

23. oldal:

                      "A magyarnak ipara abszolute nem volt és így nem csodálkozhatunk azon, hogy ruhája, de így bolhája sem volt. A szűrrel, nagylelkűségből, a lengyel nép ajándékozta meg, bolhával pedig, csupa kajánságból a muszka: bolha oroszul bloha. A magyar lovagolni sem tudott; erre megtanították, Attila és Árpád rittmájszter urak. Ezek után közülünk ki merné állítani, hogy a magyar szépművészettel is foglalkozott valaha? Azok a gyönyörű hímzések a magyar szűrön és egyéb ruhaneműeken - azt állítják a modernek - nem magyar, hanem részben ónémet, részben szláv eredetűek. A magyarnak zenéje nincs és nem volt; amit annak ismerünk, az szláv behatás alatt keletkezett cigányzene. Irodalma nem volt a magyarnak,                    - mert hiszen írása sem volt. Azok a betűk, melyeket néhány "magyar soviniszta" ősi magyar betűnek hirdet, azok XVII. század református magyar papjainak koholmányai, a régi emlékeken látható ilyféle betűjelek pedig, ha nem góth betűk, hát akkor "kuriózumok". /Ez is tudományos meghatározás/."

                      Továbbá ugyanitt: "Egy szóval tehát, a magyar nép által szépen s jó íz­léssel alkotott minden tárgy, minden nemes és fennkölt tulajdonság és jó szokás, amely nála található, nem ma­gyar, hanem idegen eredetű. Ezt hirdetik modern íróink lépten-nyomon. Megvitatlan marad csupán azon kérdés, hogy vájjon melyik néptől leste el a gyalogjárás tudását, kitől tanult meg enni-inni, kitől feküdni, állani, alud­ni és hogy mely néptől és hol tulajdonította el az ő ő­si alkotmányát, a despoták uralma alatt nyögött ázsi­ai népek, vagy a szolgaság legalsó fokán sinlődött európai népek melyikétől."

A 25. oldalon:

                      "Nagyon téved az Önök egykori vezére, Hunfalvy Pál, ami­dőn azt hirdeté, hogy ’a görögök voltak a tudomány első kezdői’. Ez valótlan dolog, mert az ókori műveltség első szikrája nem a görögök fejéből pattant ki és sugárzott át a többi népekre, hanem éppen ők voltak azok, akik i­gen sokat a szkytháktól kölcsönöztek^”...

Továbbá ugyanitt:

"Egy elmés német író a modern írókat a tudomány anar­chistáinak nevezi"...

A 27-ik oldalon:

                       "...ha a magyarról van szó, vak indulatossággal rontanak minden történelmi kútfő ellen, amely őket a gyalázásban gátolja. Ilyenek Schlözer, Büdinger, Neumann, Müller,"...

A 29-ik oldalon:

                      " és így cselekednek igazán a modernek. Lerombolják, pusztítják régi emlékeinket és a múltba vetett hitünket: gya­núsítják s gyalázzák történelmünk kútforrásait; fattyú-­fajnak hirdetik a magyart, butának állítják, hogy megutálja önönmagát. Akinek hitét nem tudják megingatni, azt sóvinisztának mondják, akinek nemzetiszínű há­lyog vagy aranyporral behintett fátyol borítja…” Ugyanitt:

                      "a magyar történelmet ki kell irtani, mert szelídített kultúrbestiákat nevel"...

A 30-ik oldalon:

                      " S nem támadták-e meg boldogult Fadrusz Jánost a gúny és a harag minden fegyverével azért, mert a magyar rovás­írást az etruszk írással rokonnak lenni állitá /amiben teljesen igaza is volt/. Ugyanezen érthetetlen haragot és gyűlöletet találjuk a szumir kutatások iránt. Hunfalvy Pál a francia Lenormant ama figyelmeztetésére, hogy a szumir-akkád nyelv szó­kincsének és alakjának egy része teljesen egyezik a ma­gyar nyelvével, egyszerűen a struccmadár politikáját kö­vette" ...

A 41-ik oldalon:

                      " akinek a Hunfalvy nyomdokait követő történet­gyártók ötletei és hipotézisei többet érnek az egykorú és közelkorú kútfők bizonyítékainál és nem­zeti hagyományok drága kincseinél: ám induljon azok után; de mi az ama kútfők bizonyítékai és egy nem­zet hagyományos hiedelme által támogatott történeti igazságot a legragyogóbb fantázia által alkotott ködképekért is fel nem áldozzuk"...

A 44-ik oldalon:

                      „Vártunk, unos-untig vártunk, hogy a modernek rom­bolásának vége legyen: de többet nem várunk. Itt az ideje, a végső idő, hogy e rombolással szembeszáll­junk és a pusztításnak véget vessünk"...

A 46-ik oldalon:

                      „Munkálkodásunkban ne zavarjon meg ellenfeleink gúnyolódása, czinizmusa; ne ijesszen meg bennünket írói név, mely nagyon sok esetben véletlenségből vagy mesterséges úton emelkedett tekintélyességre. Ne hátráljunk meg a nagyképűsködés, a „szaktudomány"-nyal

való kérkedés előtt sem, "

A 49-ik oldalon:

                      „Elég volt nekünk Hunfalvy Pál pusztítása, aki fel­dúlt és elégetett minden nemzeti hagyományt, hogy történelmünk iránt való érdeklődést minden szívből kiirtsa, aki valóságos lelki gyönyörűséggel

Végezte romboló munkáját"...

"Temessük el Hunfalvy Pál szellemét örökre"!

E sorok írójának megjegyzése:

                      Fischer Károly Antal l 9 0 4-ben adta ki az idézett rövid dolgozatát, e sorok írója hat évvel később látta meg a napvilágot, a probléma ugyanaz: a modernek, vagyis a finnugoristák garázdálkodása még ma is tart. Mindenünkből kiforgattak bennünket, nyel­vünket meggyalázták, történelmünket meghamisították, népünket embertanilag lezüllesztették, szellemi képességeinket kiárusították, stb… Egyszóval, a mai modernek, vagyis a finnugoristák a magyarság ellenségeinek szervilis rabszolgaivá váltak: egyetlen nép sem vált ekkora mértékben a renegátok árulásának áldozatává, mint a magyar! Az árulás példátlan a történelemben!

                      Ebben a tanulmányomban bemutatom azt a „nyelvészeti árulást", amelyet a finnugoros nyelvészet népünkkel szemben elkövetett, az ítéletet az Olvasóra bízom...

Kérdés: vannak-e finnugor nyelvek?

Válasz: finnugor nyelvek nincsenek, mert az a nyel­vészeti anyag, - a szókincs és a nyelvszerkezeti rendszer elemeivel együtt, - amely az állítólagos finnugor nyelvek különállását bizonyítaná, - az altájinak, - mongol-tunguz és török-tatár, - mondott nyelvekben is megvan.

Bizonyítás. Mutassuk be a szókincs összefüggéseit.

Bemutatásunkhoz Martti Räsänen, finn nyelvész, Versuch eines ethymologischen Wörterbuchs der Türksprachen, című, 1969-ben, Helsinkiben kiadott nyelvészeti dolgoza­tának adatait vesszük alapul.

(A hosszú, sok oldalnyi szóelemzésektől itt el kell tekintenünk, a tanulmány rövidsége ezt nem engedi, de az érdeklődő olvasó ezt megtalálhatja a www.magtudin.org honlapon. Ugyanakkor idézzük Csőke Sándor az elemzésből kiszűrődő meglátásait.)

83. old.

VÉGKÖVETKEZTETÉS

                      A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők végtelensége szűlte. Transcentális mélységekből – önmagából eredő ősnyelv… A magyar nyelv szókincsének 95 %.a magyar eredetű, egyértelmű megfelelésekkel a rokon nyelvekből. A magyar nyelv szókincse nem finn-ugor, de mongol-török eredetű sem. A magyar szókincsnek megfelelői vannak az idézett nyelvek szókincsében, de nem azokból ered… A magyar szókincs magyar eredetű!

                      A magyar nyelv szerkezeti rendszere magyar eredetű elemeivel együtt. Ez a rendszer hasonló, megfelelő a világ összes ragozó nyelvek rendszerével, de nem abból ered, elemeivel együtt…

A magyar nyelv önmagából eredő nyelv szerkezeti rendszerben is…

                      Finn-ugor nyelvek nincsenek. Se nyelvészeti se történelmi adattal sem bizonyítható e nyelvek finnugor eredete. E nyelvcsoport a nyelvészek és történészek kitalálása. Soha nem létezett elméleti idióma.

Ezzel zárjuk bemutatásunk első részét remélve, hogy hamarosan sor kerül a második rész megszerkesztésére is. Sok mindent elmondtunk, ha nem is mindent…

2. Az ószláv nyelv sumir-uralaltáji elemei

IDÉZET:

"A magyarság ellen idestova száz esztende­je nagyméretű rágalmazó propaganda folyik a nyugati világban. Első megfogalmazói és hirdetői a franciák és a csehek voltak, majd csatlakoztak hozzájuk a románok, szerbek és angolok is. Mindezek azt a meggyőződést akarják kialakítani és megszilárdítani a nyugati közvéleményben, hogy a magyar nép a Kárpátok övezte Duna-meden­cében késői betolakodó,"idegen test" az európai népek családjában és ezer év óta csak zavarokat okoz. Ezért azt a megoldást sugalmazza: jó lenne ezt a népet kipusztítani, vagy ha nem lehet, hát a legkisebbre, csökkentsék hatalmát...akkor lenne béke és nyugalom a kontinens e táján...”

Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája. Montreál.1975. 195. old.

E sorok írójának (Csőke Sándor) megjegyzése:

Ennek az irányzatnak elkötelezett kiszolgá­lója a finnugoros történetírás és a nyelvészet úgy a csonka-országban, mint nyugaton. Az ottho­niak cselekedetét még elnézhetjük, érthető okok­ból, de a nyugati finnugoristák ez irányú tevé­kenysége érthetetlen: kikényszeríti" őket a magyarság elleni hóhérmunkára…

A következő oldalakon cáfolhatatlan bizo­nyítékok adataival bemutatom az indogermanisztika tudománytalan történelmi és nyelvészeti megállapításait ...

                                                                                                    ELŐSZÓ

E sorok írója megvizsgálta az "ószláv"-nak nevezett, írott nyelvemlékekben lerögzí­tett nyelvformát, amelyet a valóságban - ó­bolgárnak - kellene elnevezni, mintahogy ez a múltban szokásban volt.

A kilencedik században, Krisztus után, Szaloniki környékén, a mai Görögország észa­ki részén, a történetírás és a nyelvészet megállapítása szerint szlávok telepedtek.

Ezeknek a szlávoknak a nyelvét használ­ta fel a két, kereszténységet terjesztő hit­térítő, Kyrillos és Methodios, hogy a ke­resztény tanokat a szlávnak nevezett népek között is terjeszthessék.

A nyelvtudomány, megvizsgálva ennek a nyelvnek szerkezetét és szókincsét, indoger­mán eredetűnek nyilvánította azt.

E sorok írója, megvizsgálva ennek a nyelvnek szerkezeti felépítését és szókin­csének összefüggéseit, arra a meggyőződés­re jutott, hogy ez az - óbolgárnak - újab­ban - ószlávnak - nevezett nyelv a való­ságban szerkezetében színtiszta ragozó nyelv, szókincsében úgy hetven százalékon felől szin­tén a ragozó nyelvek nagy családjába tartozik. A vizsgálat alapjául H. H. Bielfeldt, 1961-ben kiadott Altslawische Grammatik, Halle / Saale / c. dolgozat adatait vettem. A vizsgálat eredményét a következő oldalakon az olvasó rendelkezésére bocsájtom.

(A hosszú, sok oldalnyi szóelemzésektől itt el kell tekintenünk, a tanulmány rövidsége ezt nem engedi, de az érdeklődő olvasó ezt megtalálhatja a www.magtudin.org honlapon. Ugyanakkor idézzük Csőke Sándor az elemzésből kiszűrődő meglátásait.)

127. old.            

VÉGSZÓ

                      E sorok írója bemutatta az Olvasónak az "őszláv-nak” mondott nyelv szerkezeti összefüggéseit és szókincsének hangtörténetét.

Felállíthatjuk tehát a következő szabá­lyokat:

1.

Az ószlávnak mondott nyelv: ragozó nyelv, szerkezeti felépítésében ragozó nyelv.

2.

Az ószlávnak mondott nyelvnek van szóképzése, ragozó nyelvekhez hasonló rendszerrel és a­zonos elemekkel.

3.

Az ószláv nyelv névszóképzése, elemeivel együtt azonos a ragozó nyelvek megfelelő rendszerével és elemeivel.

4.

Az ószláv nyelv névszóragozásának rendszere és elemei nem indogermán eredetűek, hanem azonosak a ragozó nyelvek megfelelő rendszerével és e­lemeivel.

5.

Az ószláv nyelv igeképzésének rendszere és e­lemei azonosak a ragozó nyelvek megfelelő rendszerével és elmeivel.

6.

Az ószláv nyelv igeragozási rendszere és ele­mei azonosak a ragozó nyelvek megfelelő rend­szerével és elemeivel.

7

Az "ószláv" nyelv szókincsének hetven száza­léka nem indogermán eredeti, hanem azonos a sumér-urálaltáji nyelvek megfelelő szókincsével.

8.

Az ószláv nyelv szókincse tizenöt százalékának indogermán vonatkozása is van.

9.

Az ószláv nyelv szókincse öt százalékának egyértelmű indogermán összefüggése mutatható ki.

10.

Az ószlávnak mondott nyelvben kimutathatjuk a hangzóilleszkedés megmerevedett sajátosságát.

11.

Az ószláv nyelv "nemi megkülönböztetése a nyelv­fejlődés folyamán, a népietymológia által, a mutatónévmások segítségével összeállított szerke­zet, tehát nem valódi nemi megkülönböztetés.

12.

Az ószlávnak nevezett nyelv számneveinek erede­te sem indogermán, - nem valódi számnevek, hanem különböző idevágó azonos, a ragozó nyel­vekben kimutatható megfelelésekre mennek vissza.

13.

Az ószlávban kimutatható:

slovъnьskъ

elemezve:           slov-ъn-ьskь

és              slovъne

elemezve:      slov-ъn-e,

szavak nem jelentik azt, hogy - szláv- /melléknév/ és – szláv /fő-név/. Ezt a jelentést a nyelvészet hamisította,hogy történelmileg "bizonyíthassa" a - szláv- el­nevezést. E szóalakok a valóságban, az igazságnak megfelelően, az ószláv: slovo < slov-o = szó, főnévnek melléknévképzővel ellátott alakjai!!! Elemezzük e szavak alaktanát:

Így, ószláv    slov-o = Wort

melléknév: 1. slov-ъn-ьskь = szószerinti

2. slov-ъn-e   = szószerintiek.
tehát nem: szláv ...

Ezek a szavak nem állanak összefüggésben a nép-névvel,hanem a - slovo szónak melléknévképzők-kel ellátott alakjai ...

A kereszténység terjesztésével a két "szlávok-apostola” ,Kyrillos és Methodios, a nép nyel­vén, tehát szószerint - slovъnьskь - magya­rázták a bibliát, nem pedig latinul ...

Ez az igazság, ha tetszik, ha nem…

E sorok írójának következtetése:

Az "ószláv"-nak elnevezett, írott nyelvem­lékekben ismert nyelvforma Kadosa és Zoárd ma­gyarságának nyelve. Ez az ószlávnak mondott nyel­vet beszélő "magyar" népcsoport a Kaukázustól délre fekvő területről jőve csatlakozott Árpád magyarjaihoz, akiktől elválva, a Balkánon te­lepedtek, - Dureš városától Szaloniki-ig…

Badiny-t idézem, op.cit.17-ik oldal:

"Az emberiség eddig megirt történelmi szemléle­tének megállapításai azonban - nagy részben ­hiányolják a valóságos adatokat. Ezt a törté­nelmet nem a régészet, az embertan és nyelvé­szet eredményei irányították - hanem - egy tu­dományosnak egyáltalában nem nevezhető factor: - a hatalom, mely a tudományos kiértékeléseket mindig a saját érdeke szerint ismerteti"...

Szabály. Az ószlávnak mondott nyelv éppen olyan "leromlott" alakja a magyar nyelvnek, mint a francia a latinnak, vagy az angol a germánnak! Ez a valóság, és semmi más...

3. Csőke Sándor: A magyar nyelv szláv jövevény szavai

Bevezető

A finnugoros nyelvészet szerint a magyarság nyelve egy szedett-vedett nép primitív nyelve, amelynek hiányosságát igyekezett, történelme folyamán más nyelvekből elkölcsönzött fogalmakkal és szavakkal pótolni.

Akarva, nem akarva, betolakodva a Kárpát-medencébe, ittélése évszázadai folyamán, a finnugor őshazában össze­szedett, elkölcsönzött török, iráni, árja és egyébb szavak mellé, fűtől-fától, a németektől, az olaszoktól, a franci­áktól, legtöbb esetben a szlávoktól, szavak tömegét vette át, - a finnugoros nyelvészet megállapítása szerint.

E sorok írója, e tanulmánya keretében bemutatja az érdeklődő Olvasónak azt a szókincset, amelyet a magyarság állítólag a szláv nyelvekből vett át. Az alapul vett szak­munkából kiválogattam egyszáz szót. Megadom a szláv, - ál­lítólagos megfelelést is, és bemutatom az altáji, - mongol­tunguz, török-tatár, sőt az állítólagos "finnugor" megfeleléseket is, hozzáadva, természetesen, ahol szükségesnek lát-szik, a sumér egyezéseket.

Látjuk majd, hogy a szlávnak nyilvánított magyar szókincs, biz megvan az altáji nyelvekben is, még a távo­li koreai nyelvben is. Ezzel kapcsolatban egy finnugoros egyezést mutatok be az Olvasónak, hogy meggyőződhessünk arról, hogy mennyire tudománytalan munkát végzett a finn­ugor nyelvészet, mert még a finnugoros kereten belől sem végzett finnugor nyelvészetünk, alapos és tudományos mun­kát.

A magyarság állítólagos finnugor származását, a többek között az is bizonyítja, hogy pl. a - fej - szavunk egyezik a vogul nyelv megfelelő szavával.

Pl. vogul                 päŋk, puŋG = fej

dél-koreai                poŋ = ua.

észak-koreai            poŋori = ua.

Hogyan lehetséges az, hogy a magyar nyelv e szó a­lapján a voguloktól származik, - akik ettő1 függetlenül ­embertanilag mongol származásúak, a koreai nyelvvel pedig nem? Hogyan lehetséges az, hogy pl. egy "finnugor" cseremisz, ha szóba áll egy kazáni tatárral, nagyjából megértik egymást? Például így:

                                cseremisz: ačamận kapkaže = atyámnak kapuja

                                török:            atamĭn kapĭsĭ = ua..

A finnben már igy:             isän ovi = atyának kapu/ja/.

Azzal érvelni, hogy a két "finnugor" nyelv oly régen levált az alapnyelvről, ma már nem meggyőző ...

Az Olvasó láthatja a nyelvészet egy csöppet sem tár­gyilagos és tudományos munkáját, tehát mit várhatunk tőle az állítólagos jövevényszavaink kérdésében?

Ezen a területen biz nem csak tudománytalan munkát végzett, hanem nemzetellenes, kártevő munkát is!

Szláv eredetűnek nyilvánított szókincsünket minden lelkiismeret furdalás nélkül odaajándékozták a szlávoknak anélkül, hogy erre meglenne a legcsekélyebb történelmi, nyelvészeti és egyéb jogosultság!

Vizsgáljuk meg tehát ezt a szláv eredetűnek mondott szókincsünket. Alapul vegyük Kniezsa István, A magyar nyelv szlávjövevényszavai, cími dolgozatát, éspedig annak második kiadását. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert az első kiadás óta eltelt időben alkalma lett volna a finnugoros nyelvészet­nek felülvizsgálni ebben a munkában közzétett kérdést. Mivel ezt nem tette meg, úgy véljük, hogy finnugor nyelvészetünk továbbra is a totális elszlávosítás tételét képviseli ...

Kniezsa dolgozata két vaskos kötet, ezer oldallal. A szókincs feldolgozása, tálalása jellemzően finnugoros: mindent felhasználunk arra, hogy a magyar szókincs elszlávosítása minél tökéletesebb legyen. Nem riadunk vissza az elhallgatástól, a tények elferdítésétől, a látszatkeltés­től, egyszóval felhasználunk arra minden lehetőséget, hogy meggyőzzük az Olvasót arról, hogy a magyar nyelv egy primitív idióma. Megfigyelhetjük, hogy a bemutatott szókincs kb. ötven százaléka, - állítólag - a szlovákbó1 (tótból) került volna a magyarba! A tendencia az, hogy ezzel a Nagy-Moráviai mítoszt alátámasszuk. Figyeljük meg: ha a magyar nyelv ekkora százalékában - szlovák - eredetű lenne, a szlovákoknak jogában állana a magyarságot kiűzetni Európából, - mert a valóságban erre megy a játék: Nagy Morávia : a magyarság primitivsége : az urálvidéki őshaza : a szlovák magasabbrendűség : a betola­kodott finnugor magyarság menjen vissza őshazájába, hisz úgyis jórészben szláv a szókincsünk, nyelvünk szerkezetének felépí­tése pedig finnugor, tehát alacsonyrendűek vagyunk, mars ki Közép-Európából! Aki ezt nem látja, az vak, vagy egy húron pendül ellenségeinkkel!...

A bevett szlovák szókincs legnagyobb része olyan elemek­ből áll, amelyek csak olyan szűk területen mutathatók ki, hogy e szavakat a nagy magyar nyelvterületen nem ismerjük, tehát ezzel is emeljük a magyar nyelv állítólagos szláv jövevény­szavainak számát, ami az igazi cél, nem a tudományos bemutatás, hanem a látszatkeltés. Egy példa: mraucsog = nyávog szlovák:  mravčat = ua… Hangutánzó szó, a macskanyávogást utánozza. E sorok írójának eszébe jutott, hogy gyerekkorában ugyanezt a hangutánzó szót így hallotta: mrauncol…                     Kniezsa és a finnugoros nyelvészet szerint ezt a szót a nagy-moráviai szlovák nyelvből vettük kölcsön! Ezt a hangutánzó szót! A magyarság még arra sem volt képes, hogy a macska - mrauncolását - szóba öntse, kölcsön kellett vennie! Nos a macska nem csak mrauncol, vagy mraucsog, hanem a többek között - miáukál - is! Németül: miauen! Ezek szerint ezt a hangutánzó szót a magyarság a németektől vette át!? E sorok írójának őse olyan bamba volt, hogy nem volt képes felfogni egy macska nyávogást és szóba önteni, hanem be kellett várnia, amíg egy szlovákkal vagy egy némettel találkozik, hogy tőle aztán elkölcsönözhesse ezt a szót! Mindezt az első kötet 346-ik oldalán olvashatjuk, ahol még a következőket is megfigyelhetjük:

magyar:                   mulár = kőműves

szlovák:                   murár = ua… A német Maurer-ből alakították a szlovákok, tehát ők is kölcsönvették, aztán köl­csönadták a magyaroknak, de csak Nyitra vidékén... Az ilyen és hasonló szavak, kb. harminc százalékát teszik ki a ma­gyar nyelv állítólagos szláv jövevényszavainak! Mindebben egy bizonyos tendencia észlelhető: a magyar nyelv lerontása! Ám miért van erre szükségünk egy Magyar Tudományos Akadémiára? Azután egy Akadémiai Kiadóra, amely Kniezsának ezt a fércmunkáját másodszor is kiadta.

Kniezsa dolgozata tudománytalan és csak arra szolgál, hogy primitívvé nyilváníthassa a magyar nyelvet, mert hisz a Kárpát-medencébe betolakodó magyarság a Krisztus utáni 9-ik században egy "magasabbrendű keresztény" Európába merészke­dett be! Ám idézzük Vámbéry véleményét erről a magasabbrendű­ségről, vö. op.cit. 62-ik oldal:

"Amily bámulattal, csodálattal és félelemmel tekint a mai Ázsia /Vámbéry idejében/ Európa felé, ugyanoly bámulattal és cso­dálattal nézte akkor Kelet-Európának primitív, barbár, közép­kori keresztény világa a szellemileg felette álló Ázsiát. Mert ha nem így lett volna, nem tarthatta volna fenn magát az avarok hatalma s nem hívhatta volna küzdelemre a nyugat egye­sült hatalmát" ...

A történelmi adatok azt vallják, hogy a szlávokat az avarok hozták a mai nyugat európai telephelyükre, nem saját elszántukból jöttek. Az avar-szláv együttélés minden bizonnyal nyomokat hagyott a déli, a nyugati és az északi szlávok nyelvében. Persze ha azt állítjuk, hogy az avarok félvad Ázsia népség volt, akkor kizártnak látszik ez a lehetőség. Ám ha megvizsgáljuk az említett telephelyen lakozó szláv népek nyelvét rájövünk, hogy a megnevezett szláv nyelvek a valóságban, alapjukban, szerkezeti felépítésükben biz a ragozó nyelvekből átvett, vagyis megmaradt elemekből álla­nak. Ugyanez állítható a szókincsükkel összefüggésben is. Így hát az avar örökség minden téren kimutatható az idézett nyelvekben: a szláv nyelvek nem tiszta "indogermán" nyelvek, hanem mindenben közelebb állanak a ragozó nyelvekhez…

Az avar kérdéssel összefüggőben kérdezzük meg Fehér Mátyást, aki A korai avar kagánok, című dolgozatában, a l03-ik oldalon így vélekedik:

"Az avar nép múltját a régészek tárták fel, miután a tör­ténészek igyekeztek mélyen eltemetni. A közel negyvenezer feltárt avar sir azonban beszédesebb minden történészi tételnél. A híres Nestor-féle idézet: "Eltűntek, mint az a­varok, akiknek még utódjuk sem maradt" meghamisított sírfelirat"... Tovább: "Miután az egész magyar őstörténelem a nyelvészet uralma alatt indult és rögzítődött, a nyelvészet tévedéseit - ezek sokszor politikai szándékos ferdítések - is magáévá tette és még ma is szinte kiírthatatlan. Elég tanúságul idéznünk: "A magyar nyelv történeti etimológiai szótára" címszavai közül az I. kötetben szereplő "AVAR" névelemzés történetét, amely csak 1760 óta tartja számon e népnevet"…

A szótár, a bemutatott adatok alapján "latin eredetű" szónak mondja! A szótár szerkesztői, úgy látszik, nem ismerik, vagy nem akarják ismerni, a leningrádi tudományos akadémia által kiadott ótörök szótárt. Ez a szótár a Krisztus utáni hetedik században felfedezett rovásirásos nyelvemlékek - ótöröknek ­mondott szókincsét tárgyalja, ám lássuk, milyen adatokkal szolgál, az "avar" népnevet illetőleg ez a szótár.

A negyvenhetedik oldalon: APAR etn.naimenovanie odnogo iz tjurskih /?/ plemen; egy török törzs neve ...

A hatvankilencedik oldalon: AVA /?/ nazvanie odnogo iz oguzskih plemen; egy oguz törzsnév…

A 221-ik oldalon: ÏVA etn.odin iz oguzskih rodov; - egy oguz nemből…

Az ava népnév képző nélküli alakja az avar népnévnek. Az ïva alak pedig, minden valószínűség szerint, az ismert yuan-yuan népnév alapalakja. Úgy vélem, hogy a yuan szó "zsuan" vagy "juan" kiejtése téves, a valóságban: yuan > üvan, tehát, mint a magyar: ivány ... Mert ilyen helységnevünk van ...

Fejezzük be Fehér megjegyzésével: "Ezek szerint a magyar nyel­vészet sikerrel igyekszik a nevet, hogy "avar" csak a 18. század "romantikájának" szellemi termékeként elkönyvelni, tehát még bűnösebb, mint a legnagyobbak a szlávok közül".

Az avar, - a valóságban magyar - örökség elsikkasztása folyamatban van. A finnugoros történetírás és a nyelvészet mindent megtesz abban az irányban, hogy meghamisítsa a magyar­ság eredetét az indogermánnak mondott népek érdekében ... Mit idéz ezzel összefüggésben Baráth Tibor történész, A Magyar Népek őstörténete, című munkájában, I. kötet, 22.oldal.

"Miután őseinket a törökök megtanították a magasabb kultúrára és a lovastudomány alkalmazására, egyetlen rohammal birtokba vették a Kárpátok medencéjét. Itt is török néptöredé­keket találtak, de főleg nagy tömegű szlávságot, akikre rá­telepedtek. Ezektől állítólag megint sokat kölcsönöztek, kü­lönösen a szlávoktól, akiktől a földművelés és a keresztény vallás szókincsét szinte teljesen átvették /e sorok írójának beszúrása: és azt a fontos szláv szót, hogy a macska "mraucsog"/; a szlávoktól kölcsönvett szavak etimológiai szótára két vas­kos kötetre terjed;…” Ugyanott: "Hogy miként egyeztethető össze ezzel az óriási méretű kölcsönzéssel az a másik közis­mert nyelvészeti megállapítás, amely szerint szókincsünket feltűnő nagy terjedelemben használó három nagy költőnk, Tompa Mihály, Arany János és Petőfi Sándor több mint 90 száza­lékban ősi finnugor /!/ szavakat használ, - nehéz felfogni".

Megjegyzés: Baráth Tibor említett dolgozatának "nyel­vészeti" kiértékelését e sorok írója tervbe vette és reméli, hogy hamarosan sor kerül annak egy terjedelmesebb tanulmányban való bemutatása ...  

Mi a valóság tehát az állítólagos szláv jövevényszava­ink kérdésében? A válasz: a magyar nyelv alapvető szókincse, a szláv eredetnek nyilvánított szókincse nem szláv eredetű! A földművelés, a keresztény vallás szókincse szintén nem szláv eredetű, hanem nagy részben a ragozó nyel­vek tulajdona![19] A valóság az, hogy a szláv nyelvek vettek át a ragozó nyelvekből szavak egész tömegét, de nem csak szavakat, hanem egész nyelvszerkezeti rendszereket elemeikkel együtt!

A ragozó nyelvek elsőbbsége írott nyelvemlékekkel bizonyítható olyan korokból is, amelyekből a szlávisztika nem tud hasonló értékű nyelvemlékeket felmutatni.

Vizsgáljunk meg néhány jellemző összefüggést a szláv nyelvekből.

(A hosszú, sok oldalnyi szóelemzésektől itt el kell tekintenünk, a tanulmány rövidsége ezt nem engedi, de az érdeklődő olvasó ezt megtalálhatja a www.magtudin.org honlapon. Ugyanakkor idézzük Csőke Sándor az elemzésből kiszűrődő meglátásait.)

65. old.

Bemutattam száz és egynéhány szót a magyar nyelv állítólagos szláv jövevényszavaiból, bemutattam, hogy a szláv eredetűnek nyilvánított szavak biz megvannak az urál-altáji nyelvekben is, sőt az eddig ismert legrégibb ra­gozó nyelvben, a sumérban is. A bemutatott szavak egytől-egyig a ragozó nyelvek tulajdona és nyelvi birtok-állomá­nya. Ehhez e nyelvek írott nyelvemlékei szolgáltatják a bizonyítékot, szemben az indogermán-szláv nyelvek semmi­lyen nyelvtörténeti adattal sem bizonyítható elméleti elképzeléseivel. Az urál-altájinak mondott nyelvek egy ősibb alakja a sumér, sőt az egyiptominak nevezett ősi ragozó nyelv is, az indogermán-szláv nyelvek ősibb alakja ismeret­len, hiányzik minden írott nyelvemlék ebben az irányban. A ragozó nyelvek írott nyelvemlékei ismeretesek, így hát nem utasítható vissza az a nyelvi tény, hogy az indogermán­szláv, különösen a szláv nyelvek, a ragozó nyelvekből nem­csak a szavak tömegét, hanem a szerkezeti rendszer sajátos­ságait is átvették úgy, hogy felmerül a kérdés, hogy a va­lóságban vannak-e szláv nyelvek? A valóság, úgy látszik az, hogy a ragozó nyelvet beszélő népek nyelvét, bizonyos kül­ső hatás érte, amely hatás "elrontotta" ezeket az eredetük­ben ragozó nyelveket, amelyeket ma "szláv" nyelveknek neve­zünk. Ez a "nyelvromlás" befolyásolta a "szláv" nyelvek fonetikáját, bizonyos mértékben szerkezeti rendszerét is, bár e nyelvek ragozó sajátossága nagy részében megmaradt, ezek szerint a "szláv" nyelvek közelebb állanak a ragozó, mint flektáló nyelvekhez.

Kniezsa, dolgozatának első kötetében, a 481-ik ol­dalon állítja, hogy a - supa = kocsiszín, - szavunk szintén átvétel a szlávból, éspedig a szlovákból, a sopa = ua., szóból, amely állítólag a német Schuppen szóból ered; miért a szlovákból, hisz ha már kölcsönszó, akkor a né­metből is eredhet. A szót pl. a Délvidéken is használják, pl. a szerbhorvátok is. És ha fordítva történt az átvétel?

Így: német > magyar > szlovák? És ha ez a szó magyar eredetit lenne? Természetesen a magyarság embertani alacsonyrendűsége már eleve kizárja ezt a lehetőséget, - a finnugoros nyelvé­szet megállapítása szerint... Átvizsgálva Kniezsa dolgoza­tát tapasztaljuk, hogy a magyar szókincs állítólagos szláv jövevényei úgy ötven százalékkal a szlovákból erednek. Ebben bizonyos célzatosság van. E sorok írója gyerekkorában, az iskolában, de a magánéletben is, állandóan azt hallotta és olvasta, hogy a magyar nyelv szókincsének nagy része "tót" eredetű, népzenénk "tót" eredetű, népművészetünk "tót" eredetű, s így a végtelenségig!

E sorok írója délvidéki származású, szerbek, románok, németek, Délvidékre áttelepített csehek és szlovákok között élt, nyelvüket beszélte, de beszéli ma is ...

E sorok írója egyetemet végzett. A graz-i egyetemen fejezte be tanulmányait, mint germanista és romanista. Mint "nyelvész", ismeri a főbb európai nyelveket, ismeri a ragozó nyelvek nagy részét: e szakismeret nélkül nem lehet nyelveket összehasonlítani. Nem elég nyelvtanokat és szó­tárakat forgatni, ismerni kell az összehasonlítandó nyel­vek "lelki alakját", egyszóval: intuícióra van szükség, ennélkül csak bárczigézás nyelvészek maradunk ...

Természetesen e sorok írója nem hiszi önmagáról, hogy tévedhetetlen…

Így megint csak feltesszük a kérdést: mi az oka an­nak, hogy az indogermanisztika, a finnugoros fiókintézménye segítségivel, több mint egy évszázada, mindent felhasznál arra, hogy meghamisítsa a magyarság eredetét?

E sorok írója ismeri a "szláv" nyelveket, ismeri az úgy-nevezett óegyházi szláv nyelvet is: e nyelvek nem indo­germán nyelvek!

A magyar nyelv alapszókincsében nincsenek semmi né­ven megnevezett "jövevényszavak", hanem csak eredeti, a ma­gyarság szellemi világában gyökerező szavak.

A kölcsönszavak tömege a szláv nyelvekben van, a­mennyiben a "szlávok" ragaszkodnak állítólagos indogermán eredetükhöz. A szláv nyelvek szerkezeti felépítése nagy ré­szben szintén nem indogermán, hanem agglutináló, - miért erőlteti tehát az indogermanisztika a magyar nyelv eredetének meghamisítását?

A szláv nyelvek egy kicsinyítő képzőjének bemutatásával zárjuk rövidreszabott tanulmányunkat: -/i/ ca, -ca, mert a finnugoros nyelvészet állandóan erre az elemre hivatkozik a magyar szókincs egy részének elszlávosításánál.

Allítjuk: ez az elem kölcsönvétel a száv nyelvekben, vö. a pálca címszót.

Bizonyítjuk: vö. Ramstedt, Einführung...215-ik oldal. A ragozónyelvek –ači, -či, stb. kicsinyítő képzője.

Példák: gold-tunguz mama-ča = anyácska; aba-ča = apácska, kirgiz qĭzĭl-ša, himlő; stb...

Erre a szóra megy vissza a szláv nyelvek fent említett kicsinyítő képzője.

Befejezésül: a   dolog   szavunk eredete

Régi szóalak     dölö, stb.

Jelentéstana:                     feladat, gond, kötelesség, ügy; munka; tett,                                                                                                      történet, eset; tárgy; nagy dolog; szorgalmas,                                                                                                      elfoglalt; dolgozik

sumér                                                 dul 399,216a = Mühe, Elend, Kult, Dienst, Arbeit,                                                                                                                                          Auftrag, Herstellung, stb…

sumer-akkád                dullu = ua…

irod.-mongol           1. doli- = loskaufen,freilösen

                                2. doliγ = Lösegeld; Kaufpreis

szláv, bulgár                 dъlg = devoir, dette, obligation

szlovén                         dôlg = Geldschuld, Schuld

orosz                                                  dolg =     „                           „   , Pflicht

szerbhorvát                  dûg   = Geldschuld… stb..

A szláv nyelvek dolg szava biz átvétel a mongol nyelvből…

A NB Olvasó láthatja, hogy finnugor nyelvészetünk nem végzett tudományos munkát…

Íme a meggyalázott szókincsünk valódi eredete…

ANGELA MARCANTONIO

Sajnovics János szerepe az összehasonlító nyelvtudományban[20]

kritikai átekintés

                      A következőben tudatjuk és idézzük Angela Marcantonio által Sajnovics János Demonstráció könyvéből azt a részt melyet a Tudományos Akadémiánk elhallgatott.

                      Sajnovics János eredeti munkája a Demonstrátió-ban 1735-85, és követője Gyarmati Sámuel munkaikban oly megdöbbentő eltérés terjedt el Sajnovics János nevének fémjelzésével az MTA magyar nép tudatos félrevezetése érdekében. A kutatókat kik ellenezték a finnugor elmélet tanát az MTA először „kigúnyolta, azután már szégyentelenül kicsúfolta, majd tudományosan cáfolta, és üldözni kezdte, végül ellehetetlenítette, külföldre kergette, vagy vidéki magányba száműzte. Az akadémiára benyújtott munkáikat elfektette, sőt megsemmisítette, elégette.” (Halasy-Nagy Endre) Az MTA ellenzői nem a lapp, azaz finn néppel való rokonságot ellenezzik: ellenkezőleg mi nagy tisztelettel vagyunk irántuk: már az oknál fogva is, hogy a róluk elnevezett finnugor elmélet név hordozói és volt bátorságuk az igazság megvallására megtagadni, azaz elhatárolódni a finnugor elmélet tanításától. Az akadémiánknak az a makacs kiállása az említett elmélet mellett nem más, mint hazaárulás, a tudós társaság részéről, és szégyen a magyar népre. Sajnovics az említett tanulmányában a finnugor elméletet a nagy egész, Ázsiára kiterjedő kínai nyelv egyik mellékágának tekinti. Így hozta szoros kapcsolatba a lapp nép nevének keletkezését. Angela Marcantonio írja (73-74): „Valóban, ahelyett, hogy „uráli nyelvészetet” alapítana, S. a De diversitate dialectorum in genere (46-49 old.) c. fejezetben úgy érvel, hogy

- a kínaiból (mely Ázsia legnemesebb és legősibb nyelve) származik minden ázsiai és néhány észak-európai nyelv, ezek a nyelvek nyelvláncot alkotnak, egy nyelv/nyelvjárás kontinuumot;

- a magyar része (és rokona) az eurázsiai nyelvláncolatnak, így végsőfokon a magyar a kínaiból származik ezen nyelvlánc közvetítésével különösen a lappon keresztül, melynek szülőföldje eredetileg egy Kínába benyúló sivatagban volt.

- a török nyelvek miután ezen eurázsiai nyelvlánc részei, ’szintén rokonai a magyarnak’.

Ezen állítások részletesebb vizsgálatához érdemes S. –t közvetlenül idézni (46-7. old.)”

Angela Marcantonio idézi az eredeti latin szöveget és ennek magyar változatát:

„Ezért helyesebb lenne, ha a szlavón nyelvet az illírből származtatnánk, a magyar nyelvet pedig abból az ősi és széles körben elterjedt nyelvből, mely egészen napjainkig kétségtelenül nem csak a magyarok között … virágzik, hanem úgy találtam, hogy a lappok, a dánok, a svédek, az oroszok, a finnek, valamint a karéliaiak és az észtek is használják. Sőt kétségtelenül Mongolia népeinek többségén, az zürjéneken, a mordvinokon, a cseremiszeken, a permjákokon, a votyákokon, a vogulokon, az osztyákokon stb. keresztül Ázsiában, egészen Kínáig elterjedt.”

„(Hell Miksa) véleménye szerint a kínaiak minden ázsiai népnek az ősei, s így a magyaroké is, vagy legalább is az ázsiai nyelveké, azaz: a legősibb magyar nyelvjárást a kínai nyelvjárásban kell keresni. A következő indokok vezették őt erre az elképzelésre: I. A kínai szavak hangzása és kiejtése úgy tűnik megegyezik a magyarokéval. II. A magyar nyelvben a szavak szótövei mind egyszótaguak, ugyanúgy, mint a kínaiban. III. Mindkét nyelvben a szóképzés egyszótagú képzők segítségével történik. (…) V. Végül a mongol nyelv nagyon közel áll a kínaihoz, közel áll a törökhöz is, a török pedig a magyarhoz: következéskeppen a kínai közel áll a magyarhoz.”

Angela Marcantonio folytatja (75. old.): „S ez után azzal érvel, hogy a Samo név, melyet a tatárok egy Kínába benyuló sivatagnak adtak (máskülönben Lop, S. szerint Lap) megfelel a saame népnévnek. (’Samo autem, & Same admodum correspondentes voces mihi videbantur’; 47. old.).

Éppen ezért a lap nép hazájának a kínai nép közelében kellett lennie, s következésképpen valaha egyazon népnek kellett lenniük. A nyilvánvaló következtetés tehát a következő (48. old.) (latin szöveg magyarban): ’Ha ők egy nép voltak, a lapok nyelvének meg kellett egyeznie a kínaikéval. Azt már bebizonyítottuk, hogy a lap nyelv azonos a magyarral, ezért a magyar nyelvnek is valamilyen módon meg kell egyeznie a kínaival.’”

        S nem elégszik meg azzal, hogy ezeket kijelentse.[21] Ugyanazt a módszert használva, amellyel a magyar és a lapp nép „alap­vető azonosságát" demonstrálja lexikális szinten (a korpusza 150 szó), olyan érveket hoz, amelyekről azt gondolja, hogy bizonyítékokként (argumenta) szolgálnak, azon állítás alá­támasztására, hogy „a legősibb magyar nyelvjárás eredete a kínai nyelvjárásokban keresendő". Ezen argumentumok segítsé­gével (melyeket a fenti idézetben részleteztük) - a kiejtés és a hangok azonossága/hasonlósága, a szótövek egyszótagúsága, a szóképzés egyszótagú képzők segítségével - S egy sor „megfelelést" állapít meg a magyar és a kínai között.[22] S figyelmez­teti is az olvasót, hogy természetesen némely szó „némileg megváltozott" a két nép idő- és térbeli szétválása miatt, s így tökéletes azonosság nem várható. Ráadásul S a továbbiakban azt állítja, hogy a magyar és a kínai között fennálló különbsé­gek nem nagyobbak, mint azok, melyek az izlandi és modern szász nyelv között vannak, mely két nyelv egyértelműen ugyanazon nyelvcsaládhoz tartozik. Az S által felállított meg­egyezések a következők (48-9 old.):[23]

1. 1.kínai yé - magyar éj
2. 2.kínai syn - magyar szü - szív
3. 3.kínai gé 'nap (égitest és időszak)' - magyar ég
4. 4.kínai tu - magyar út
   1. 5.kínai sem 'élet' - magyar szem-ély „vitam vivens, ex szem + élek", azaz 'életet élő, a szem + élek-ből'. Más szavakkal, S sze­rint a magyar személy szó részekre bontható, ahol a szem nyilvánvalóan ugyanaz, mint a kínai sem és az -ély az él igé­ből képzett melléknévi igenév. Azonban a személy valójában 2 részre osztható, a szem-re és a főnévképző -ély-re.[24]Azaz, nincs a szem szónak 'élet' jelentése, -y-ra végződő mellékné­vi igenév pedig szintén nem létezik.
      1. 6.A kínai sem, melynek második jelentése 'teremt, nemz', megfelel az ómagyar isem 'apa, ős' szónak. Feltehetően S az isem szót a legkorábbi magyar írott szöveg (Halotti beszéd) isemukut szavából merítette, amelyet idézett és részletesen tárgyalt a Demonstratióban. Viszont az isem szó, mint ilyen ismét nem létezik a magyarban, s az isemukut szó helyes felbontása a következő: ise-muk-ut 'ős-ünk-et'.[25]
         1. 7.A kínai tum 'kelet' a magyar tám-adat-al szemben: „quasis Oriens dedit", azaz 'majdnem kelet adta' értelemmel, ahol S a tám- szót nyilvánvalóan 'kelet'-ként értelmezte, s az adat szót az ad ige múlt idejű egyes szám harmadik személyű alakjaként kezeli. Azonban a tám-adat szó, mint ilyen, nem létezik a magyar nyelvben.
         2. 8.kínai hay 'tenger' és ham 'hajó’ a magyar hajó-val szemben.

E pontnál S világosan kifejti az „argumentumait", hogy részle­tesebben illusztrálja, hogyan jutott el ezekhez a megfelelések­hez (49. old.):

1. (iNémely kínai szó „visszafelé" olvasva tökéletesen mege­gyezik a magyar megfelelőjével („...seu retrograde legantur, cum Ungaricis prorsus convenire"). Így a kínai yĕ; 'éj­szaka' megegyezik a magyar éj szóval, a kínai gĕ 'nap (égi­test és időszak)' ugyanaz, mint a magyar ég; a kínai tu ugyanaz, mint a magyar út stb.; a betűk ilyenfajta „felcseré­lése nem ismeretlen más nyelvekben sem" („Haec litterarum translocatio retrograda nihil novi est etiam in aliis Idiomatibus").
2. (iiA kínai egyszótagú szótövek a modern magyar nyelv összetett és képzett szavaiban megtalálhatók, bár az erede­ti szótő egyszótagú természete többnyire elhomályosult, mint a személy szó esetében.
3. (iiiA legtöbb kínai egyszótagú szó magánhangzóra végző­dik, bár van néhány kivétel, ahol, különböző okok miatt, n, ng, m és l került a szó végére. Ha ezeket (a nem lénye­ges) hangokat elhagyjuk bizonyos kínai szavakból, akkor pontosan ezek magyar megfelelőit kapjuk, mint ahogy ez nyilvánvaló a kínai syn és a magyar szü esetében.[26]

Amint említettük, ezen „kritériumok", melyek abszurditása és együgyű jellege nyilvánvaló, ugyanazok, melyeket S magáévá tett, hogy a magyar és a lapp nyelvet összehasonlítsa és „bizo­nyítsa" alapvető „azonosságukat"!

A hitetlenkedő olvasó felvetheti azt, hogy ezek a bizarr kri­tériumok a magyar és a kínai nyelv összehasonlításának lehe­tetlen voltából adódnak. Pedig ez pontosan úgy van, mint ahogy mi bemutattuk, amint ez könnyen belátható a Demonstratio III. fejezetének elolvasásával, melynek címe önmagáért beszél: Idioma Ungarorum, et Lapponum idem esse evincitur ex simili apud utramque gentem vocum enunciatione. Valóban, S a hangok és a kiejtés hasonlóságáról/azonosságáról beszél és nem rendszeres megfelelésekről, melyek esetében történetesen előfordulhat, hogy a megfelelő hangok egyáltalán nem hasonlítanak/azonosak. A VI. fejezetben (41-3. old.) S továbbá azt állítja, hogy a lapp és a magyar szavak és kifejezések alapjában véve „egyformán" hangzanak, olyan értelemben, hogy nem sokat mutatnak azokból a „betűmódosulásokból", („ ...litterarum additione, transmutatione, omissione, etc."), amelyek oly gyakran előfordulnak még nagyon közelálló nyelvjárások ese­tében is. Ezen általános módosulásokra hoz néhány példát (44. old.):

Angela Marcantonio idézi az eredeti latin szöveget és ennek magyar változatát:

„Ugyanez történik egyéb betűmódosulások esetében is. A dat he­lyet tat-ot, az asse helyet assie-t, a goim helyett kolm-ot mondunk. Itt ugyancsak figyelembe kell venni azt a speciális mássalhangzó váltakozást, amelyet néhány nyelvjárásban megtalálhatunk. Ily módon például a déli emberek által tk-nak ejtett szavakat az észa­kiak rk-nak ejtik, vagyis: a botkanet, ratket, abro, dabredet szavakat mások borganet, rarket, arwo, tarwetet-nek ejtik ki. Hasonlóképpen semmi különös nincs abban, hogy egy nyelvjárás számos betűt hozzáad egy szóhoz; a déliek szabadon hozzáadnak egy j-t azon szavakhoz, melyek magánhangzóval kezdődnek. Így például a délieknél a jarno, jenem, jelet, az északiaknál anno, eenam, alet lesz. Megjegyzem, nem egészen világos, hogy hol található tk rk hangcsoport váltakozás az abro az arwo-val és a dabredet a tarwetet szópárok esetében."

          Miután megállapította a „nyelvváltozás" ezen általános „szabályait", S összeállítja a megfelelések híres 150 szavas listáját Idioma Ungarorum, et Lapponum idem esse ostenditur ex vocabulis utrique genti communibus). Az olvasó, aki valamiféle pontosításra vár legalább néhány hangtörvény esetében (olyan pontosításra, amely túlmutatna a betűmódosulások homályos és gyakran önkényes elméletén), csalódni fog. Valójában S éppen ezekkel a fogalmakkal dolgozik, úgymint a betűk „hozzáadása", „törlése" „helyettesítése" és „felcserélése", valamint a szavak önkényes szegmentálása. Továbbá a kínai-magyar megfeleltetésektől eltérően, S nem mindig veszi a fáradtságot, hogy megvilágítsa az általa használt módszereket oly módon, mint ahogy azt lejjebb a (9), (10), (15) és (16) példák esetében megteszi. Éppen ezért az olvasónak találgatnia kell, hogy a fent felsorolt „módosulások" melyike, vagy milyen más eljárás képzi a megfeleltetés alapját. Általánosan az állapítható meg, hogy az összehasonlított szavak tulajdonképpen egy egyszerű kritérium alapján lettek kiválasztva, amely a hangok felületes hasonlósága. Ez gyakran azzal párosul, hogy a szavak jelenté­sét indokolatlanul kibővíti, valamint, hogy nem képes felis­merni bizonyos főnevek vagy igék különféle ragozott és kép­zett alakjait, illetve a megfelelő szótöveket, amint azt a 6-os példa feljebb és a 11-es példa lejjebb mutatja. Mindezen ad hoc eljárások természetesen hozzájárulnak a kívánt felületes ha­sonlóságok eléréséhez, s ily módon nő a hamis megfeleltetések kockázata. Valóban, a S listájából találomra kiválasztott követ­kező 8 elem közül egyedül a magyar ár és a lapp arvo közötti megfelelést tartják mind a mai napig megalapozottnak (leg­alábbis az UEW 16-7 szerint). Néhány példa elegendő a prob­léma illusztrálásához (a jelentések S-tól származnak):[27]

1. 9.a lapp mieel vs a magyar elme („mint egy anagramma"; 65. old.)
2. 10.a lapp keresz vs magyar szekér (ismét egy „anagramma"; 65. old.)
   1. 11.a lapp gyérmom 'a gondolkodás és következtetés képessé­gének megszerzése, a gyérme ('elme') tőből' vs a magyar gyermek, aki a következtetés képességét megszerzi. A sze­mantikai kapcsolat bizarr voltától eltekintve, itt azt kell megjegyeznünk, hogy a gyermek a gyerek szó egy alternatív formája (64-5. old.)
   2. 12.a lapp adaldak; S szerint ez a szó a magyarban jelenthet 'va­lamit, amit adtak valakinek' bár tudja, hogy a helyes alak a magyarban ajándék (68. old.). Valóban, az adaldak nem bizo­nyul magyar szónak.
   3. 13.a lapp arvo 'valami árusított dolog ára' vs a magyar ár, áro, árulok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy az ár valóban valaminek az 'árát' jelenti, viszont az áro, mint olyan nem létezik. (S talán az árú szóra gondolt). (68. old.)
   4. 14.a lapp amees 'édes' vs a magyar méz (68. old.)
      1. 15.a lapp gaure 'hajlott' S szerint göre-vé válik, ha az au-t ő-re változtatjuk; ez esetben pedig megegyezik a magyar görbe szóval (70. old.)
      2. 16.a lapp aagam-ból S szerint a magyar hágom lesz 'felmászom, fellépek' (mindkét nyelvben), ha egy hehezetet eléteszünk. (71. old.)

Érvelhet valaki azzal S védelmében, hogy e módosulások né­melyike (ha fonémaváltozásként és nem grafémaváltozásként értelmezzük azokat) valóban egy igazi hangváltozás durva körvonalát, intuitív definícióját támasztja alá. Viszont úgy tű­nik, hogy maga S is néha tudatában van annak, hogy a szóban forgó módosulásoknak kell, hogy legyen valamiféle sziszte­matikus, állandó jellegük, ahhoz, hogy valódi nyelvészeti fo­lyamatoknak és nem tudósok betűkkel való ügyeskedésnek tudjuk be őket („litterarum quidem constans permutatio, aut omissio"; 42. old.). Más szavakkal, úgy látszik, hogy S helyesen felismeri azt a veszélyt, mely a javasolt eljárásmód rendszertelen vagy helytelen használatából ered: számos ha­mis megfelelés megállapításának lehetőségét, amint arra már korábban rámutattunk.[28] Mindazonáltal a gyakorlati munka folyamán mindezeket a helyes, átgondolt észrevételeit könnyen elfelejti, miközben azon fáradozik, hogy a lehető legtöbb osszefüggést megállapítsa. Így S összehasonlításaiból éppen az a tulajdonság hiányzik, mely a conditio sine qua non ahhoz, hogy egy megfigyelt hangváltozás jól meghatározott és megalapozott hangtörvénnyé váljon (és ne csak egy ad hoc leírás legyen): hogy számszerűleg jelentős legyen, vagyis példák tömege támassza alá.”

                Ha egy tudós társaságnak (MTA) – mert ennek kellene lennie – mint azt a „legnagyobb magyar” elnevezte, ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy az ellenségtől ránk eröltetett magyar tanítási rendszer hitelességét visszahelyezze, ne vezesse népét a bizonytalanság útvesztőjébe, akkor már nincs más megoldás: ezt az akadályozó politikai rendszer érdekében elkövetett társaság vezetőit le kell váltani, és a tudományoktatást magyar érdeküvé kell tenni.

                Addig is, amíg ez meg nem történik, ez a jelenlegi társaság kövesse meg alapítóját, gróf Széchenyi Istvánt, rendelje el a magyar nyelv eredet kutatásának tanulmányozását, és ugyanígy itélje el Hunsdorfer (Hunfalvy) ősi kodexeink égetőjének bűneit, és kezdje meg minden mellék érdekű valós magyar történelemtanítását, ugyanúgy ősi rovásírásunkat, mint ahogy a múltban tanították kötelező tantárgyként a német írásjegyeket.

                                                                                                                           Botos László

                                                                                                                                                                                        2013-11-16