Apám levele Bécsből: 1945 március 6. (Menekülés az oroszok budapesti ostromából)
A Svédországban élő, iráni állampolgárságú Szász Ágnes, aki a történelmi Bocskai családból való, pilóta édesapja 1945-ben írt levelét publikálja (kommentárjaival) arról, hogyan lőtték és bombázták az oroszok Budapestet, és hogyan sikerült repülőgéppel elmenekülniük. (Pirossal Szász Ágnes megjegyzései.)
2010-02-09.
Malomfalvi Szász Ágnes (iráni állampolgár, biokémikus, volt svéd országgyűlési képviselő)
Wien 1945 március 6
Szeretett drága Lilácskám!!
Apámnak a növére, aki haláláig montreáli lakos volt!! Református!! És sikerült elmenekülnie a férjével együtt 1944-ben. A férje Z. Lajos is emlitve van a levélben (Laly).
Megpróbálom az otthoni utolsó napjaim leirni ebben a levélben.
Február 17-én irott kedves tábori lapodat megkaptam. Sajnos a benne jelzett Backo ezredes útján küldött csomagot még a mai napig nem kaptam meg. 1944 december 2-án futári megbizatással utba indultam Bp.-re.
Dec 4-én este illetve éjjel érkeztem meg, akkor még a vonatok Vácon át tudtak közlekedni. Ott létemkor érdeklödtem a Bizsuéknál (Apám másik növére, aki Bözsike néven is lesz emlitve a levélben többször!!) felöletek és azt a választ kaptam, hogy ti már Szombathelyre költöztetek, mert a Lalyt is kerestem a Minisztériumban. Èn már akkor a Bözsikééknél nagy csomagolást találtam a Miklóst (Elsöfokú unokatestvérem Bözsike/Bizsuka fia) készitették a Breszlaui útra elö, egyebekben ök is készülödtek és még ott volt, hogy kb dec 8-9 -én már indulnak el Németországba... Mindenkit elöre figyelmeztettem, hogy hagyják el a várost és költözzenek el az ország nyugati részébe ezzel is vettem tölük búcsút, hogy igy cselekszenek. Zsuzsikát (Apám elsö házasságából való lánya) is még figyelmeztettem meg a Loncyt (apám volt felesége) is is, hogy igyekezzenek elmenni, mert a Balatoni dec 7-én történt elöre törésnél úgy Kazi mint Öcsi családostúl az oroszok fogságába került. A Loncy pedig két teherkocsival tovább fuvaroztatott Pesten. Neki a kocsikkal alkalma volt elhagyni a várost.
Èn idöközben dec 10-én vissza jöttem autobuszon Sopronig a Kereskedelmi Minisztérium autójával, de mi már Tata felé nem tudtunk menni, mert a páncélosok annyira tönkretették az utat, hogy kénytelenek voltunk elmenni Komárom felé. Ekkora már Vác elött állottak felsö Gödnél az oroszok. Józsi bácsiék (Németh József, Németh lászló iró apja, apám keresztapja!!) igy akkor valószinüleg fogságba kerültek. Komáromba tudtam meg, hogy a Németh Laci (Németh László iró apám elsöfokú unokatestvére, anyai részröl) is elszakadt a családjától, mert Péteréknél (ifj Németh Péter, a másik unokatestvére apámnak) Szilason (Mezöszilas) már orosz fogságba estek...
Èn idöközben semmi hirt nem tudtam senkitöl.
Dec 16-án Wenche ezredes ùr Regensburgba hivatott és ujabb megbizatással Bp-re küldött egy örmesterrel és egy honvéddel. Mivel a vasuti összeköttetés ekkora már egész zavaros volt, Soprontól 7 szeri német autó váltással (közben Komáromnál 2 -szer alacsony légitámadás miatt kiugráltunk az autoból) fázva-ázva megérkeztem dec 22-én este 8 órakor Bpestre a Margit körutra.
Pesten ekkor már teljes elsötétités volt egymásnak mentek az emberek az utcákon. Olyan érzéssel mentem az utcákon mintha ismeretlen városban jártam volna. Köröskörül ágyu ropogás még mondtam magamban hogy kissé vész szaga van a városnak. Az utcák tele emberekkel talán soha nem láttam annyi embert az utcákon mint ezekben a napokban,
Mivel sok villamos telitve volt emberekkel gyalog mentem egészen az Erzsébet hid Pesti hidföjéhez, ekkora már a villamos megállók igen távol voltak egymástól úgy hogy késö este lett mire elértem a 26-os villamost. Kimentem Köbányára Konczékhoz mert azt hittem, hogy Bizsuék elmentek, a Márikáék (apám huga Sz.Mária, aki mentette a zsidókat a saját útlevelével, róla irtam) meg messze laktak valahol a Városmajor felé.
A Konczéktól másnap dec 23-án reggel bejöttem érdeklödni a küldetésem felöl az anyagraktárnál a Daróczi uton. Délelött még egyéb ügyeket intéztem el délután érdeködtem Lujzika (a jövendöbeli édesanyám!!) után akiröl azt a felvilágositást kaptam, hogy utánam utazott Wien-be. Délután még beszéltem a Zsuzsikával és szomorúan láttam, hogy még mindig Pesten van. Ûzentem az anyjának, hogy azonnal induljanak el.
Karácsonyi ajándékot nem tudtam venni igy pénz adtam szegénykének. Ki tudja talán soha többet nem látom a kapzsi bolond anyja vitte a végzetbe...
Zsuzsika olyat emlitett hogy ö látta a Bözsike nénit. 23-án (1944 dec 23) ki akartam menni Budakeszire a lakásunkba de mivel délután 3-8-ig a villamosok nem mentek egészen gyalog nem volt kedvem kiruccanni. A Lujzika öccsével nem tudtam találkozni sem a két magammal hozott emberemmel, mert ök részben vonaton és más autókkal jöttek igy a kereskedelmi Minisztériumban adtunk találkozót.
Késö este kerülvén haza rengeteg páncélos ment az utcán Néha Pestre belöttek és állandóan jöttek az orosz repülö gyorskötelékek.. Igy mert Köbánya tüz alatt állott, csak Pesten kellett maradnom, mert a villamosok sem mentek, az utcákon pokoli sötét volt. Igy a Ferencz körúton aludtam Lujzika nagynéniénél. 24-én reggel az elsö utam a Bizsuhoz vezetett. A legnagyobb meglepödéssel láttam, hogy otthon vannak és sem ök sem a Manciék (apám Mária nevü huga, akinek ez is volt a beceneve) nem utaztak el.
Megreggeliztünk és közben azt mondták hogy az elsö alkalommal elmennek csak a Karácsonyi ünnepeket megvárják. Meg is beszéltük,hogy 25-én délben Náluk fogok ebédelni, addigra a Manciékat is értesitik.
Tölük egy ismerös hadnagy menyasszonyának vittem levelet aki nem volt otthon és megirtam, hogy másnap délben jöjjön a Bizsuékhoz fel, mert ebéden ott leszek.
Déli 11 óra felé légi riadó ért a Rákóczy úton, felszaladtam Fircsa Béla bácsihoz aki a Rákoczy ut 13 alatt lakott. Igen örült szegény öreg, a felesége Annus néni készitett ebédet. Felhivtam a Minisztériumot a (Kereskedelmit) a portást, hogy a katonát aki ottan rám vár küldje a Rákóczy ut 13 alá. A katona el is jött, megebédeltünk.
Ebéd után elbucsuzva tovább mentünk gyalog Budakeszire mert még a "lógó" volt, igy kb 1/2 3 orára délután kiértünk a katonával ketten a Szép Ilonához a 44-es végállomására. Ott már rengeteg szekér és ember állott. Gondolván autót (katonai német autók jártak arra) úgy sem kapok elmentem a 81-es végállomására.
Alig hogy az erdöbe bemegyek, jönnek futva az emberek, hogy ne menjek arra, mert 14 orosz páncélos Budakeszin van a patika elött! Rögtön utánna hoztak 3 német sebesült katonát. Az oroszok a Szanatóriumokat már tüz alá vették.
Igy visszafordultam velem együtt a rengeteg ember a sok menekülni akaró, szekér, tüzérség, katonaság is.
Betértem a Mese utcába a Szép Ilonánál a Pethes Gyuriékhoz (Apám elsöfoku unokatestvére, a mama volt Németh lány) akiket felszólitottam, hogy igyekezzenek el menni, de ök kitartottak a maradás mellett. 4 óráig ott maradtam náluk, közbe jöttek mentek a rohamlövegek, de 1/2 5 órára mire a Széll Kálmán térre beértem addigra az oroszok elfoglalták a Jánoshegyi kilátót és aknatüz alá fogták a teret.
Vissza térve betértünk a Csalogány utcába, hogy dr Széll-né a Wiennai magyar német társaság titkárnöjének nyári ruhát Wien-be elhozzuk, ekkorra a Csalogány utcába és a Medve utcába belöttek aknával a Jánoshegyröl az oroszok.
Itt találkoztam az Olchváry Döncivel, (egy ismeröse apámnak) AKI SZINTÉN REMÉNYTELJESEN MARADT, FELÜLVE A ZSIDÓ MESÉKNEK, HOGY AZ OROSZOK NEM BÁNTANAK SENKIT (direkt nagybetüs kiemelés a levélböl)
A Széll-éktöl a ruhával elmentem a honvédemmel a Kereskedelmi Minisztériumba, hogy megtudjam van-e még Peströl kijárat és alkalmas autójárat.
A katonámat azonnal elküldtem az örmesterért, hogy a Lánchid utcában a Rád Àrpád (halálra rugdosták 1949-ben az Andrássy út 60-ban) barátomnál találkozzunk. Azalatt egy örnagytól megtudtam, hogy az éjjel egy autóindul (autóbusz) és átvágja magát az orosz vonalak között. Èn is beneveztem. Ezalatt az orosz repülök állandóan támadták a Dunapartot és szönyegbombáztak, minden oldalról bömböltek az ágyuk, tele volt az ég villanásokkal
A karácsonyfa körül álltunk az Àrpádékkal és néha bizony úgy kaptuk el a légnyomás hatásától, az ablakok kitörtek de senki a pincébe nem ment le, mert már annyira döngött rengett minden azt sem tudta az ember honnan kapja az égi adományt.
Közben megjöttek az örmester meg a katonám is, akik gyalog jöttek Köbányáról, mert karácsony éjjel a villamosok nem jártak.
Èjjel 12 órakor megtudtam, hogy az örnagy az autobusszal nem tudott kijutni és visszafordultak, én Àrpáddal megbeszéltem, hogy másnap reggel kimegyek a budaörsi repülötérre és ha van valami repülögép kirepülök Bpeströl (pilóta volt apám). Reggel 8 orakor felkelve kimentünk a reptérre. Még a reptérre menet a tétényi fennsikról, ahol a csendörök állitólag megadták magukat, a budaörsi utra aknával belöttek. Ekkor a köpenyemet egy szilánk átszakitotta, hála Istennek különösebb baj nem történt.
Végre kerülövel kijutottunk a repülötérre, ott akkora már össztüz alá vették a kifutópályákat.
Itt már akkor robbantottak mindent.
Az oroszok a tétényi fensikon voltak TÖRÖKBÀLINT és a TÖRÖKUGRATÒ között és a reptér felett levö hegyen, SVÀBHEGYEN és NAGYKOVÀCSINÀL és a HÛVÖSVÖLGYNÈL.
Zengett minden elöl hátul, itt állottunk ilyen nagy ütközet közepén (a repgépek 3 junkers utasgép és egy Focke Wulf 58 meteor gép) állandóan melegitve a motorokat és készen tartva.
Szerencsém, hogy a parancsnokuk, a Zoli (apám öccse, szintén pilóta volt) volt pilóta társa a Gerencsér Feri százados volt akit jól ismertem. Ö beosztotta a 2 emberem 1-1 Junkersba én egy kis rep.hadnaggyal és egy szerelövel a Focke Wulf meteor gépbe kerültem. Délután 3 órakor az oroszok már a Törökugratónál jöttek elöre, láttuk az ágyuk toroktüzét.
A mieink az egyik oldalról az oroszok a másik oldalról löttek, mi közöttük lapultunk, úgy jöttek a golyók és a lövedékek, hogy a gépekböl ki és be szaladgáltunk. A nagy tolongásban átlötték a köppenyem jobb zsebén a fület....még csoda, hogy csak azt.
Az idö gyalázatosan szép volt.
A sok löpor füst ráült a völgyre és igy nem látták amikor elstartoltunk.
Egymástól elbúcsuztunk, az ottmaradók ekkor már futólépésben hagyták el a repteret a Keserüvizforrások felé.
Elrepültünk alacsonyan a Gellért hegy elött a Duna felett és ekkor elbúcsuztam attól a szép léha halálraitélt várostól.
Mégegyszer felnéztem az Uri utcába, a 38 számura ahol születtem és hálát adtam a Jó Istennek, hogy szegény jó Anyám (Németh Erzsébet, Németh József testvére, az iró nagynénje, és mellesleg a nagymamám...) ezt nem érte meg.
A föld fölött repültünk egészen Tardos elöttig, ahol egyszer csak foszforcsikok húztak el a kabinunk mellett, egy orosz vadász lött bennünket. Persze gyors gép lévén hamar elhúzott mellettünk és nagy szerencsénk volt, hogy nem talált el bennünket.
Amikor elöttünk a fordulóját megcsinálta, egy völgybe majd egy másik völgybe kanyarodtunk, közvetlen a fák felett repülve, a végén szerencsére elvesztett szem elöl.
Közvetlen ezután az egyik kis faluból, ahova az oroszok éppen bevonultak, kaptunk alulról egy olyan alapos tüzet, hogy gyorsan igyekeztünk elillanni.
Kissé a kalandokon eltévedve nem tudtuk hogy merre járunk, mig a bánhidai-györi magasfeszültségü vezeték oszlopait megismerve, rárepültünk Györre és igy jutottunk el Moson-Szentjánosra, ahol a repülöbajtársak örömmel emeltek ki a gépböl bennünket a szerencsés kijövetel örömére.
(...töredékes szövegrész a papir elöregedettsége miatt...) Innen Hegyeshalmon át Wienbe kiutaztam. Ez volt a decemberi (1944) élményem. Azóta is állandóan utazom (*Wenche generális futárjaként Regensburgból* ez volt a megbizatása) ugy le fogytam, már hogy csak 64 kg vagyok.
Annyi vagyok mint a mult (I. VH *betoldás*akkor 19 éves volt, mert 1895-ben született apám) világháborúban voltam.
Szóval nagyon sovány!!
Szegény otthon maradottakról többet nem tudok, a Bözsikééket a reptérröl értesiteni akartam, de sajnos minden vezeték már el volt vágva, visszamenni nem tudtam, mivel az uton senkit nem engedtek már se ki se be, csak azokat, akik ENGEDÈLYEL rendelkeztek
Igy történt, hogy majdnem bennszorultam a körülzárt Pesten.
A legnagyobb aggodalomban vagyok az otthoniak sorsa felöl...
Miklóska iránt érdeklödtem még, nem kaptam választ.
Legközelebbi levelemig szeretettel ölellek és csókollak benneteket, a kis maradék családunkat a ti régi szeretö
Imrétek (vitéz Malomfalvi Szász Imre 1895-1982)
(Az édesapám)
Malomfalvi Szász Ágnes kommentárja következik:
PS
a neveket ki lehet pontozni, bár akik a levélben szerepelnek már nem élnek.
Budapest ostroma kicsit máskép néz ki a hiteles levél alapján...érdemes felfigyelni Arra,hogy szönyegbombázták a Duna mindkét partját az oroszok, tehát ott nem lehetett a Dunába lövöldözni embereket. Vascipök???? legenda!!!
Budapest teljesen körül volt zárva az oroszok által
A zsidók terjesztették, hogy nem lesz senkinek bántodása az oroszok által...Honnan tudták ??
A magyarok meg hittek a zsidó meséknek és maradtak... hogyan tudtak a zsidók kapcsolatot tartani a magyarokkal és nyugtatni, meg rábeszélni öket, ha a gettóban voltak és a magyar irtotta öket ??
Budakeszin a Szanatoriumok a Tüdö és egyéb kórházakat jelentették.
Az oroszok lötték a KÒRHÀZAKAT!! AKNÀVAL, a benne levö betegekkel egyetemben.......miközben a zsidók nyugtatták a magyarokat..!!
Az oroszok elzárták a budakeszi patikánál a Fö Utat, mely az egyik fö menekülési út Budapeströl, hiszen az Angyal Patika MA is a Fö utcán van (Budakeszin születtem és laktam sokáig) tehát arra kimenekülni lehetetlen volt.
Az apám és a katonái 1944 december 22 és 24 között gyalog jártak át a HIDAKON!! Budapest között, hiszen a Rákóczy út a pesti oldalon van még ma is, mig Budakeszi és a Lánchid utca meg Budán.
A Lánchid utca párhuzamos ma is!! a Dunaparttal és az ablakokból egyenesen a Dunapartra lehet látni........ tehát nem lehet tévedés aziránt, hogy az oroszok szönyegbombáztak, és a németek meg a nyilasok nem gyilkoltak embereket a szönyegbombázások közepette....Arról nem beszélve, hogy voltak akik menekültek... nem is kevesen az oroszok elöl, be Budapestre, mert máshova nem tudtak menekülni!!!
Továbbiakban az apám KIREPÛLT az országból mint olvasható a györi azaz a NYUGAT felé vezetö országutak felett, igy látnia kellett volna a gyalogló zsidókat, de nem mentek arra,mert az oroszok már 1944-be elfoglalták ezt a részt is...a zsidók meg tudták, hogy az oroszok nem fogják bántani az embereket...öket meg föleg nem.....
A levélböl kiderül, hogy vonatközlekedés sem volt, akkor hogyan ment az Aranyvonat.....???? meg a bevagonirozott zsidók kiszállitása 1944-ben, amikor SENKI nem tudott vonatozni......a levélben olvasható, hogy nem lehetett elhagyni a körül keritett Budapestet CSAK ENGEDÈLLYEL(oroszok engedélye kellett, mert ök voltak a györi országutakon)..a telefonvonalak meg el voltak már vágva..
Apám hivatásos pilóta volt, igy ismerte, az ellenséges gépeket,azonkivül mint ahogy a levélböl is kiderül, azért jött Pestre, hogy a Regensburgban levö német páncélos hadtesteknek ennivalót, és ruhát vigyen ....nem Zyklon B gázt....
A levélben szereplö Németh Laci, Németh László iró, az apám elsöfokú unokatestvére, ezért is van utalás a levélben Szilasra azaz Mezöszilasra. (ezt nem kell közölni ez csak tájékoztatás) a levél eredetijének a fotókópiája meg van itthon nálam (nem Budapesten!!)
Tisztelettel.
M Sz À
Beküldte: Tejfalussy András
Hozzászólások megtekintése a régi honlapról
Bukarest
(jocco, 2010.02.28 13:02)
erdekes , ezek utun meg mindeg mi vagyunk a bunossek !??? a roohchaildek es a tobbi mocskos zsdaj hoztank ran a a nemeteket , az oroszokat is,ma meg az israelitakat 500 ezrebvel mi bujtattuk a zsidot , akkor , es a zsidok bujtak!??? sunyitottak , mi nem zsidok a vilagba osszessen 200 000 000 millio embert vesztettunk ok csak 6 ot ! minden mas neppel osszessen , most meg mi bujink felunk meg a nevunk is ki mondani 90 es 70 ev elteltevel . ok kapjak a segejt adjak el az orszagunk szivatnak bennunket sorolhatnam itt szazezer oldalon meg mit , es meg mindeg lopnak csalnak es szopatnak bennunket oszt lassan meg a nyelvunk is ki vagnak azok a mocsok zsidok.
Válasz
Egy monat még
(lilner, 2010.02.27 21:38)
Nagyapám mindig ezt mondta: "míg a német katona bekopogott és ruhát meg ételt kért, addig az orosz ráju törte az ajtót és jobb esetben csak elvette azt."
Válasz
Apránlént kiderül az igazság
(lilner, 2010.02.27 21:36)
Igen. Amit itt olvastam egybevág amit anyai nagyapám gyermekkoromban a németekről és az oroszokról mesélt, lévén, a II. vh. idején levente volt.
Válasz