20210615
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2008 június 29, vasárnap

A werfen vonat eredete

Szerző: Geönczeöl Gyula


"egy 1947.10.10-én kelt feljegyzésben a következőt közölték: A Joint ügyeiben, Salzburgban egy delegáció járt, amelynek vezetője a Washingtonban meglehetősen befolyásos Abba Schwarz nevű úr. Abba Schwarz azonban ennél az ügynél magánüzletet is akar kötni. Ő ugyanis a hiteles becslés szerint 10-15 millió dollár közötti összegű maradvány ékszert és értéket egy külön szakértői becslésnek vetette alá, amely 1,5 millió dollárt eredményezett". A PM egy feljegyzése 1951.9.30 szerint: "az elkobzott értékek - Magyarországi zsidó szervezetek becslése szerint 10 millió dollárra tehető". A milánói nemzetközi ékszerszakértő bizottság, a Salzburgban felhalmozott arany, ezüst és drágakő ingóságokat 120 millió dollárra becsülte, míg az egész szerelvény értékét 200 millióra.

Az 1999.12.17.-i sajtókonferencia hatására egy közel száz éves amerikai barátom mondott el érdekes dolgokat. A magyar Pénzügyminisztérium osztályvezetője volt és már a húszas évek óta a Postabank, illetve a zálogház ügyeit intézte. Határozottan tagadta, hogy a PM bármiféle zsidó vagyont kezelt volna. Szerinte a Magyar Királyi Postatakarékpénztár budapesti fiókintézetébe sem szállítottak ilyet. Szerinte ezt a vagyont az SS kiszállította a táborokba a tulajdonosokkal együtt. Szerinte a kincstári vonathoz csatoltak két PM vagont is, amire felrakták az ő családi, és egy báró ezüst és arany vagyonát is. A két PM vagont egy légitámadás előtt lecsatolták és bennhagyták Sopronban a pályaudvaron és ezek bombatámadásban megsemmisültek.

 

Más tárcák is vagonokban mentették értékeiket, mivel az SS Ausztriában elkobozta a gépjárműveket és csak vonatot lehetett használni. Szerinte az állami tulajdonban lévő 45 fiókkal és központi raktárral működő Zálogházrendszer vagyona is rajta volt a kincstári szerelvényen. A zálogházrendszer egy Mária Terézia által kiadott rendelet óta állami tulajdon volt. A PM-ban a 4A, belföldi hitelosztályhoz tartozott a Postabankkal egyetemben, ennek az osztálynak volt ő a vezetője. A rendszer úgy működött, hogy amikor a Postabanknak pénzre volt szüksége, a Lónyai u-i Központi zálogházban árvereztek, itt volt a dupla mély raktárpince is. A Postabank pénzét a zálogházrendszer használta fel hitelnyújtásra. A zálogház vagyona fedezetül szolgált, a bank pénze pedig jól be volt fektetve. A posta a pénzforgalmat ingyen látta el. A zálogházból a letétet ki lehetett váltani, de két év elteltével állami tulajdonba ment át.

Ercse Sándor pénzügyőri biztos 1946. decemberében jelentette a PM-nek: 1944.10.5-én PM XVIII.ü.o "főfelügyelőjétől azt a parancsot kaptam, hogy készüljek fel hosszabb külszolgálatra" október 7-én Vékay Jenő főszemlész közölte velem: ma délután 4-kor legyek a Postatakarékpénztár Lónyai utcai árverési csarnokában, ahol vár rám 20 pénzügyőr, vegyem át a parancsnokságot - a kormánybiztos, Túrvölgyi A. a legnagyobb titoktartásra utasított és utalt arra, hogy a rakomány a német Gestapo elől megmentett vagyon egy részét tartalmazza - közölte végül azt is, hogy a célállomás előtt a kíséret tagjait a fenti okokból leváltják. A titoktartásra jellemző, hogy dr. Avar és dr. Mingovits István pénzügyőr 1945.7.28-án Pongauban eskü alatt az amerikaiaknak kijelentik, hogy: "amikor 1945.3.30-án Brennbergbányán átvettük a vonatot, annak rakományáról nem volt pontos ismeretünk. Az aranyat tartalmazó ládákat több vagonba raktuk szét, hogy a légitámadások miatt védjük ezeket".

Dr. Józsa Dénes említ 124, 1948.1.28-ig hazaérkezett zálogházi tételt, de ezeket nem részletezi. És most olvassunk prof. dr. dr. Szilvay Gyula 10 oldalas tanúságtételéből, amit a pr. Dr. Hans Deutch büntetőperben tett. Közel 100 éves, fent említett Cleveland, Ohioi barátom szerint Dr. Szilvay a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatalban Dr. Túrvölgyi és Toldy kormánybiztosok főnöke volt: "Elméletileg a legfelsőbb fokon Edmund Veesenmayer vezette és irányította az Ország kiürítését" - ez 10 milliárd 1938. évi Pengő értéket: 2,5 milliárd akkori USA Dollár értéket érintett, ami ma kb. 10/4x20= 50 milliárd mai USA Dollárnak felelne meg - "Ő írta alá német részről elsőként azt a "Megállapodást", mely a gyakorlatban jogalapot nyújtott arra, hogy a német katonai alakulatok, különösen a -Kiürítési Törzs magyar polgárok vagyona felett rendelkezhettek- ami viszont már nem volt elviselhető. Ezen megállapodást német részről sohasem tartották be.

Ezen az alapon több milliárd arany svájci frank értékű vagyon hagyta el kontroll nélkül az Országot - a szervezetlenség arra volt visszavezethető, hogy a megszálló katonai és civil hatóságok bennünket mindig igyekeztek munkánkban zavarni, sőt a munkánkat egyenesen szabotálták? Amint a zsidóktól lefoglalt és tőlük elvett vagyonok sorsa beteljesedett és a felettük való ellenőrzést, Magyarország szuverenitásának teljes mellőzésével a németek magukhoz kaparintották, lásd a Weiss Manfréd ügyet, továbbá amikor Magyarország törvényes kiürítését a németek rablássá és fosztogatássá változtatták át - Horthy kormányzó egy erélyes intézkedéssel kinevezte vitéz IMRÉDY Béla volt miniszterelnököt tárca nélküli miniszterré és megbízta őt a legszigorúbb ellenőrzéssel.

Az SS viszont Imrédyt tőrbe ejtette és lemondásra kényszerítette - Szász Lajos kereskedelmi miniszter 1944.4.17-én bizalmasan közölte velem, hogy SS Obersturmbannführer Adolf Eichmann elrendelte, hogy a lefoglalt zsidó műkincseket nála jelentsék be, hogy azok Németországba szállíthatók legyenek. Kinek lett volna bátorsága a már lefoglalt és leltározott műkincsek közül bármit is (itt gondolok a Hatvany féle képgyűjteményre) elrejteni a volt zsidó tulajdonos javára. Hogy Eichmann a zsidó műkincsek iránt érdeklődött, azt ő saját maga elismerte: Jeruzsálem 1961.4.22 - Eichmann kénytelen volt bevallani, hogy az ő hivatala nemcsak a deportálás transporttechnikai kérdéseivel foglalkozott, hanem a zsidó műkincsek rablásával is - a zsidó műkincsek "összeírása" az ő hivatala által lett elrendelve, Göring azon szokásának megfelelően, mely szerint a különlegesen értékes műkincseket, festményeket stb. saját maga részére biztosítani (igyekezett).

1944. dec.2-án jelentette nekem Berzeviczy Béla a m.k. Külkereskedelmi Hivatal "Házimunka, Művészeti munkák" osztályának vezetője, hogy a letétbe helyezett zsidó, de nemzsidó értéktárgyak is (szőnyegek, briliáns, arany, platina, festmények, porcellán stb.) a dec.1-ről 2.ikára virradó éjjel a Budakeszi út 75 és 79 alatti Mauthner villákba lettek összehordva. Innét december 4.-én 25-30 katonai tehergépkocsira lettek felrakva és utána Győr, Sopron Wienerneustadt irányában elszállítva, kb. 5 óra tájban jelentette telefonon Töpler László, a Hivatal soproni kirendeltségének igazgatója, hogy az általunk jelzett 27-28 katonai tehergépkocsi SS kíséret mellett a határt Sopronnál átlépte a Német-Magyar-Vegyesbizottság előírt kontrolljának teljes megkerülésével. Itt Gál Elemért kell idéznem: Berlin 1944 dec.15.: Jelentem, hogy a II. és III. számú vonal jelentése szerint a december 4.-én jelzett Szépművészeti Múzeum és a zsidó eredetű múzeális értékek és képek SS fedezet mellett a határta már jelzett időben elhagyták.

Az oszlop Salzburgot dec.6/7.-én érte el és Rosenheimben került kirakásra. 1945.5.25.-én egy szűkebb körű bizottsággal Alt Ausseeba utaztunk. Itt rengeteg magyar tulajdont találtunk, de "itt már fosztogatók jártak" helybéli parasztok felvilágosítása szerint a háború befejezése után itt előbb az amerikai csapatok, majd a Zsidó Brigád és más egységek is átvonultak. A Linzi-Führer Múzeum részére külföldön rabolt műtárgyak előbb Münchenbe, a 'Führerhausba' lettek beraktározva, és onnét 1945. január/áprilisban tovább dirigálva Alt-Ausseeba".

A PM Restitúciós csoport 1965.január.15.-i feljegyzése: "Az Alt Ausseebe került képekről tudomásunk volt, onnan 1963-ban 135 képet - nagyrészt a győri múzeumból származót visszakaptunk. Nincsen adatunk azonban a Budakeszi úti Mautner nyaralóból állítólag gépkocsikon elhurcolt műkincsekről". Az SS a Berlini Birodalmi Bankban a Melmer számlán helyezte el a koncentrációs táborokból begyűjtött értékeket. Melmer egy SS tiszt volt, aki ezt a számlát vezette. Az értékek egy részét eladták, vagy a Degussa cégnél beolvasztották. A pénzt aztán a Max Heiliger számlára helyezték. Himmler Poznanban az SS tisztek előtti beszédében ezt mondta: "a gazdagságukat elvettük. Szigorú parancsokat adtam ki, hogy ezt a gazdagságot sürgősen szállítsák a Birodalomba. Aki lopott, azt szigorúan megbüntettem". Azokat kivégezték. Ám Becher ezredes, Himmler személyes megbízottja és Eichmann főnöke Magyarországon mégsem követte ezt az utasítást.

A magyarországi zsidó tanácsok együttműködtek az SS-el és segítettek a zsidókat összegyűjteni, abból a meggondolásból, hogy az elviselhetőbb legyen. Dr. Kasztner Rezső a Magyar Cionista Szervezet elnöke azonban a merész és találékony ember típusa volt. Eichmann még Jeruzsálemben is dicsérte Kasztnert. Tervük egy millió zsidó kicserélése volt 10 ezer teherautóra, amit az SS csakis a szovjetek ellen vetett volna be. Követüket Joel Brandot azonban az angolok elfogták. Ekkor Himmler Becher ezredest bízta meg a további kísérletezéssel. Himmler Göring birodalmi marsallal szemben ki akarta építeni az SS ipari bázisát és versenyre kelt Göringgel. Ekkor tette rá az SS a kezét pl. a Weiss Manfréd művekre, egy 25 évre szóló használati szerződés formájában, amit Imrédy ellenzett.
Becher ezredes többször tárgyalt Svájcban a különbéke érdekében és magával Rooswelt elnökkel is érintkezésbe került. Ezért Becher megkerülhette a Melmer számlát és mintegy másfél ezer zsidót Himmler 1944.6.30.-án kelt engedélyével kiengedett Svájcba. Bechert Kasztner segíti Nürnbergben tisztázni. Segít nekik Kurt Ponger segédügyész lazasága is. Ponger hallgatja ki Wiesenthalt is, aki Tarnopol térségében egy szovjetek által támogatott partizánegység parancsnoka volt és szovjetellenes ukrán gerilla egységek ellen harcolt. Pongert a szovjetek Bécsben beszervezték és ezért az amerikaiak 15 évre ítélték.

A Becher gyűjteményt, aranyat, ékszert, gyémántokat 1947.3.11-én az amerikaiak Salzburgból két teherautón a svájci határra szállították és d.u. 5-kor Dagobert Arian és Meir Benzion Meiry-nak a Palesztinai Zsidó ügynökség két tagjának elismervény ellenében átadták. Acheson amerikai külügyminiszter 1946.6.21-i táviratában intézkedik a Becher-féle tételekről, a vonat ügye ekkor még vitatott. Az 1945.8.23-i WARX98112 sz. USA külügyminisztériumi távirat az ausztriai amerikai főparancsnoknak, Clark tábornoknak azt javasolja, hogy nincs értelme megállapítani a tulajdonosok kilétét a magyar kincstári vonat esetében. Clark tábornok nem kis dühvel táviratozik még 1946 augusztus 28-án is: "a nem monetáris eredetű aranyat nem, ismétlem nem Németországban találták meg, hanem Ausztriában. Alkalmazható ez a Becher gyűjteményre, de nem a magyar vonatra "amit Ausztriában találtak és nem, ismétlem nem Németországban..., stb.".

Így az amerikai hadsereget és a magyar kormányt is meglepetésként érte az 1946. nov. 16-i parancs, ami utasította McKenzie kapitányt, hogy nyissa fel a magyar kincstári vonat ládáit, válogassa szét és keverje össze a rakományt és azt adja át a Kormányközi Menekültügyi Bizottság az IGCR-nak, amely 1947 július 1-én megszűnt és helyét az IRO-nak adta át. Az IRO Frankfurtban főleg a koncentrációs táborokból begyűjtött értékeket leltározta. Salzburgból két szállítmányt és értékes fémszállítmányt küldtek át Frankfurtba Abba Schwarz, az IGCR-IRO frankfurti vezetőjének felügyelete alatt, aki a magyar iratokat "elvesztette". További 10 vagon és 3 teherautó indult Bremenhavenbe a kikötőbe. A szétválogatást, csomagolást bérmunkában az amerikai hadsereggel végeztették el. Az amerikai hadsereg által a szállítmányhoz mellékelt kimutatást Alford úrral 2000. február elején az amerikai Nemzeti Levéltárban megtaláltuk és lemásoltuk, de eddig sehol sem mutattuk be.

Barcsay Edit a magyar pénzügy részéről 1947 novemberében érintkezésbe lépett Svájcban R. Kasztnerral, aki elmondta, hogy az ottani aranyat magyarországi zsidószemélyek megmentésére gyűjtötték és juttatták ki Svájcba. És annak semmi kapcsolata sem volt az aranyvonattal, mondta Kasztner. Kemény államtitkár is beszélt 1946 novemberében Kasztnerrel, mint a "Zsidó ügynökség és a Joint megbízottjával,". Kasztner tagadta, hogy zsidó eredetű arany árverésére került volna sor Svájcban. Kemény eredetileg Merszei Zoltánnal akart tárgyalni, aki felhívta a magyar hatóságok figyelmét a dr. Józsa Dénes által is említett Salzburgban lefoglalt 4 zsidó értéket szállító vagonra. Merszei azonban elkerülte a találkozást és a berni magyar követség szerint -nem is akarna- további adatokkal szolgálni.
Varvasovszky 1948.1.24-én jelentette Bécsből, hogy: "egy miniszteri rangban működött magyar megbízott annak idején olyan értelmű nyilatkozatot tett az amerikaiak felé, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének visszaadása fejében lemond az elhurcolt zsidó vagyon visszaszolgáltatásáról, ami az aranyvonattal került ki". Ennek az előzménye az volt, amikor Nyárádi Miklós pénzügyminiszter-helyettes 1946 aug. 4-én levelet írt Robert Murphy USA nagykövetnek Berlinbe: "Az augusztus 1-i frankfurti konferencián, ami a Magyar Nemzeti Bank aranyának visszaszolgáltatásáról történt, úgy értettem, hogy az elismervényhez, amit az arany visszaadásakor kell aláírni, egy lemondó nyilatkozatot kell csatolni, ami szerint a magyar kormány lemond minden más (nem) monetáris aranyról, amit Magyarországról a háború alatt elvittek.

Mivel ezért felvetettem azt a kérdést, hogy ez azokat az értékeket érinti-e, amit a németek vettek el zsidó vallású, vagy származású, magyar állampolgároktól, azt a választ kaptam Mr. Haroldsontól és Mr. Cronantól, hogy amennyiben ezeket a zsidó vagyonokat vissza kellene szállítani Magyarországra úgy ennek az értéknek a monetáris arany részét nem adnák vissza Magyarországnak. Mivel biztosítottak erről, amit Mr. Haroldson "úri szerződésnek" nevezett el megtisztelve érzem magam, hogy közöljem Excellenciáddal, hogy a magyar kormány nevében az említett elismervényt aláírtam". Nyárádi miniszterként még 1947-ben is arról tárgyalt Washingtonban, hogy az "aranyvonatot" adják vissza, vagyis a Werfen vonatot nem tekintette izraelita vagyonnak. Tárgyalásai alapjául a Párizsi békeszerződés 30. cikkelye szolgált:
"1. a németországi magyar és magyar állampolgárok vagyonát ezennel nem kell ellenséges vagyonnak tekinteni és azok immar minden zárolástól mentesek.

2. Az azonosítható vagyon visszaadható, stb." 1947. május 19-én azonban amerikai követség ezt válaszolja a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának Budapesten: "Az US kormány jóváhagyásával az ausztriai US hadsereg vezérlő tábornoka elhatározta, hogy ezt (Werfen vonatot) átadják a Kormányközi Menekültügyi Bizottságnak a németek által üldözött, hazatérni nem akaró személyek megsegítésére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az összeg 90%-a felett az American Joint Distribution Committee és a Jewish Agency for Palestine fog disponálni, stb. Robert S. Folxom követségi másodtitkár." A Joint a magyarországi zsidóságnak 1944-1952 között 50,659409.52 dollárt fizetett ki. A Werfen vonatot azonban "azonosíthatatlan" eredetűnek nyilvánították. A nehéz helyzetben lévő magyar kormány a magyarországi zsidó szervezeteket hiába tolta maga előtt, mert együtt sem jutottak előre.


A Magyar Restitúciós Misszió 1947. április 23-i Höchst-ben kiadott levele kezdi keresni a Királyi vár szőnyegeit, festményeit és a magyar zsidók vagyonát szállító vonatot, amely 1945 januárjában érkezett volna Bajorországba. A Vár tárgyainak egyrésze a 8 vagonból álló Turán szerelvényen került Kőszegre. Petri Béla 1957. okt. 7-én a toloncházban internálva elmondta, hogy: "ő mint a Turán szerelvényhez beosztott detektiv tudomással bírt amikor a kérdéses értékeket szállító szerelvény Kőszegre érkezett, a 8 vagonból álló szerelvénnyel Semmeringen, Sopronon, Purgerstrassen, Bahndorfon, Bécsen, Kremszen, Spitzdonaun, Linzen, Salzburgon, Hofgartenen, Mibachon keresztül Eisenstrasseba mentem és ott angol-amerikai bizottság szállta meg a vonatot, majd egy cseh tiszt átvette és Csehországba vitte a szerelvényt. A szerelvény átadásánál Mireczky Gusztáv MÁV felügyelő is jelen volt".
Pechány Aladár szerint a Várpalota műtárgyait a testőrség parancsnoka szállíttatta Kőszegre, a szerelvényt átfestve felismerte 1945 augusztusa végén egy prágai pályaudvaron. A javak kisebb része a kőszegi missziós ház gondozása alá került. Mireczky Zoltán egy 1946-os PM feljegyzés szerint megerősíti a 8 vagon létét és az útvonalat, valamint azt, hogy a vonatot az angol és amerikai szövetségi bizottság szállta meg. HOPFGARTEN és az időpontok, a szövetségesek megjelenése egyértelművé teszi, hogy a Turán szerelvény a kincstári szerelvény része lehetett. Gellért Andor főkonzul 1946.2.6-án jelenti Gyöngyösi János külügyminiszternek Salzburgból, hogy a kincstári vonat 46 kocsiból állt, amikor az amerikaiak lefoglalták. A kísérő személyzetet 14 vagonban Altenmarkba szállították, 24 vagonba pakolták az értékeket.

A 8 hiányzó vagonról nem tesz említést.. Ez a szerelvény csak úgy van, senki sem veszi észre. Dr. Oroszlán Zoltán egyetemi tanár jelentése 1947.1.22-én: "biztos forrásból értesültem, a koronázási palástot a salzburgi Collecting Point őrzi..a koronázási jelvények a hosszú szállítás alatt semmi kárt nem szenvedtek? Münchenben őriztetnek? Mr. Rae a tárgyakat több mint egy óráig hozzáférhetővé tette számunkra". Alford úr egyik kézirata szerint "1947.4.21-én a frankfurti állomáson 198 ezer font ezüstöt csomagoltak be 5 vasúti kocsiba anyagokkal, együtt, ami az aranyalap visszaadásakor lemaradt: arany érmék, aranyrudak, platina, Szállasi személyes dolgai, és az Árvaszék betétjei. A szerelvényhez Regensbergben két további kocsit csatoltak, amelyen 51 festmény és 340 vázlatot tároltak. Ezek Rembrandt, DaVinci, Van Gogh, Dürer, Raphael munkákat is tartalmaztak. A PM 1948 1.30-ig 1460 képet és szobrot említ meg, ami hazaérkezett.

Bogyay Tamás a Kultuszminisztérium egyetlen szakembereként a menekítés során végig a szállítmánnyal maradt és a 3. amerikai hadseregnek átadott anyagok jegyzékét 3 példányban gépelte le. Ebben 1607 festményt és szobrot jelöl meg, oldalakon át sorolva a Dürer, Rembrandt, Tintoretto, stb. festményeket. Csatolva van a Festetich család 40 db értéke, további felsorolás az 1655 számig, majd 122 db. könyv. Vasvármegyei oklevelek, pl. IV. Béla, III. Endre, IV. László, vasvári káptalan levelei: 207 db. Zalavármegyei oklevelek: 292 db., vegyes oklevelek 326 db. A Berlini Katonai Kormányhivatal- OMGUS 46.6.22-i távirata szerint a Budapesti Szépművészeti Múzeum 631 festményéről tud, pl. El Greco, Murillo, Maes, stb. A Werfen vonat 1181 festménye és az említett lista teljesen eltér egymástól. A Werfen vonat listát Alford úr találta meg az amerikai Nemzeti Levéltárban.

Egy chicágói bankár ismerősöm mondta el az egész kérdésről, hogy az ő ismereteik szerint a vonaton volt olyan festmény, ami önmagában többet ért, mint az egész zálogházi érték. Szerinte élnek Svájcban bankárok, akikkel eredetileg az elhelyezendő értékek listáit a szovjet megszállás előtti kormány egyeztette. Budapesten szakembereket kérdeztem a Királyi vár értékei iránt. Szerintük csak néhány kárpit fordult elő a fekete piacon, az is nyugaton. Amikor említettem, hogy a két festmény lista nem egyezik, csodálkoztak. Alford úr szerint a két amerikai hadseregcsoport 1949-ben a művészeti tárgyakat Ausztriába szállította. 1969.10.2-án a Wiener Zeitung szerint még 8423 olyan tárgyat tartottak nyilván, aminek nem volt meg a tulajdonosa és 1993 ebből is csak 15 festmény 100 könyv és egy fegyver találta meg a gazdáját. A PM szerint "egyes bankok letétjeiben jelentős közművelődési értékek, kéziratok, stb. voltak és ezeket az oroszok elszállították".

Barcsay Edit is felveti a PM KVMJ ügyosztályának, 1947.12.6-án: "a művészeti ügyek kormánybiztosságának hatáskörébe is utaltak zsidó vagyonokat".

Talán azért keverték a tételeket, hogy mint azt Túrvölgyinél láttuk, a Gestapo elől kellett elrejteni a zsidó eredetű letéteket. A franciák Toldynak és Vajtának menlevelet adtak és még az amerikaiaknak sem adták ki őket. Érdekes lenne kikutatni, hová lettek pl. a Közgyűjtemények Országos Felügyelősége, a Vasvári múzeum, Ságvári vár, szentistvánfai Bezerédy kastély, Rajnai-Metternich kastély, soproni bencés gyűjtemény tárgyai. A Magyar Általános Hitelbank pl. 47-ben jelenti, hogy a nyíregyházi és szombathelyi zsidó letéteket orosz tiszti gazdasági bizottságnak kellett kiadniok. A kárpátaljaiakét el sem szállították, a Bicskei Takarékpénztár is az oroszoknak adta ki ezeket a letéteket, mert azok náluk maradtak.

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank több színaranyat tartalmazó bádogdobozt adott át, ezek a bank tulajdonát képezték. 1954-ben Nyárádi Miklós, aki ekkor már a Bradley Egyetem közgazdász tanszékvezető professzora, ezt mondta a magyarországi kommunista hatalomátvételt vizsgáló kongresszusi bizottság előtt Washingtonban: "az orosz hadseregnek engedélyezték a korlátlan rablást. A rablást a hadsereg speciális rabló alakulatai is segítették, amelynek becsüsök, könyvelők, lakatosok voltak a tagjai.

Ezeket a bizottságokat kiküldték minden bankhoz. Én magam is láttam őket munkában, mint a budapesti Első Nemzeti Takarék Bank vezetője. Kirobbantották a páncélterem ajtaját. A lakatosok betörtek minden széfbe és azokat kiürítették, majd szétválogatták: pénzre, aranyra, értékpapírokra, stb. Ezután, arra kényszerítettek bennünket, hogy a zsákokba rakott értékeket ránk szegezett géppisztolyok között kihordjuk a teherautókba. Mivel az oroszok elvitték a megmaradt pénzt, a németek pedig a pénznyomdát, a kormány képtelen volt fizetni a közalkalmazottaknak. Ekkor Miklós Béla tábornok kérésére az oroszok kölcsönt adtak nekünk.

A valóságban a tőlünk elvett pénzt adták kölcsön. 2-3 év múlva ezt a pénzt az oroszok visszakövetelték. De lefoglalták a németek által lefoglalt vagyonokat is". A Nyárádi által leírtak ellen a bankok eredetileg úgy védekeztek, hogy a kiürítéskor a bankokban a kiürített páncéltermeket és a széfeket nyitva hagyták. Azokat a bankokat, amelyeket nem sikerült időben kiüríteni az oroszok kirabolták.

Az amerikai-magyar pénzügyi tárgyalásokat végigkísérte a kincstári vonat ügye. Az amerikaiak nevében Mr. Spangler 1965.7.23-án "kompromisszumra törekedett, amennyiben a restitúciós igény kielégítése nyíltan nem jelenik meg - az amerikai zsidó szervezetek vezetősége igazolást adott ki arról, hogy az arany vonaton szállított és nekik átadott javak értékesítése kb. 1,8 millió dollárt tett ki, viszont ezek a szervezetek 1945-1952-ig 50 millió dollár értékű támogatást juttattak a magyarországi zsidóságnak". A PM nevében Réti Károly átadott egy memorandumot és közölte: "Sem az amerikai kormány, sem a nemzetközi zsidó szervezetek nem voltak arra felhatalmazva, hogy a magyar tulajdont képező arany vonat szállítmányát értékesítsék és saját tetszésük szerint használják fel". 1972. aug.23, Vályi Péter szempontjai: - "bármilyen megegyezés érvénybe lépésének előfeltétele a legnagyobb kedvezmény elvének megadása".

A restitúcióval kapcsolatos magyar kártalanítási igényt legalább olyan mértékben el kell ismertetnünk, hogy ezzel a 3. pont (államosítás és hadikár) szerinti fizetési kötelezettségünk jelentős mértékben csökkenjen". 1972.9.28-án a korábban PM külügyi osztályvezető, Fekete János, majd az MNB alelnöke ezt írja: "III.b/ A németek által Magyarországról erőszakkal Ausztriába és Németországba hurcolt magyar vagyon visszaszolgáltatásából eredő igény /restitució/ az USA-val szemben -számításaink szerint 47 M dollárt tesz ki. E magyar igény elismertetésére nemzetközi jogi precedens nincs. Mivel nem látszik valószínűnek, hogy a restitúciós igényünkről való lemondás ellenében a kártalanítás összeget az I. alatt jelzett összegnél tovább lehet csökkenteni, ezért lehetőleg a restitúciós igényeket a rendezésből hagyjuk ki". Majd az általa 1972.okt.16-án az USA-val kötött előzetes megállapodásról szóló Jelentésében ez áll:

"2./ A Megállapodás alapján a magyar kormány lemond az USA-val szemben támasztott restitúciós igényéről, valamint a 3.3 M Dollárról, amely az elkobzott magyar javak ellenértékeképpen az USA kormányához befolyt". Az 1973.3.6-án Vályi Péter miniszterelnök-helyettes és William P. Rogers amerikai külügyminiszter által aláírt "Megállapodás" 6.cikkelye.2/III. értelmében számításba vették a "második világháború következtében elveszett magyar javakat". Vályi Péter 1973.9.18-án a diósgyőri kokillák közé esik és meghal. A szovjet nem engedi Magyarországot részt venni a bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokon. A magyar gazdasági mechanizmust megállítják. Kissinger szerint az amerikai vezető szerep már nem érvényesül automatikusan. Segítségével a kommunista országok milliárd dolláros hitelekhez jutnak és legitimként kezdenek szerepelni.

Kissinger a detente helyett - Nixon távozásával - szovjet-amerikai szövetséget szeretne. Ehhez kellett a Watergate-ügy. Németországot Kissinger engedékenységre beszélte rá a szovjettel szemben.

Megjelenik Sonnenfeldt, aki kijelenti, hogy a szocialista államokat a szovjet "organikus" részének kell tekinteni. Kissingerrel együtt hatalmas gabonaszállításokat eszközölnek, mindezt hitelre. A csekk-könyv diplomácia a csőd szélére sodorja az USA-t. A Magyar Nemzeti Bank pedig mint valami komphajó szerepel ebben az időben. Fekete Jánost Washingtonban a KGB bankáraként emlegetik. 1989-re az MNB is "begyűjtött" 20 milliárd dollár "államadósságot". Kissinger 1991 július elején járt Budapesten az SZDSZ vendégeként. Találkozott Antall miniszterelnökkel is, de csak vele. Tanácsot is ad: "az adósságot azonban találékonyan is fel lehet használni arra, hogy - például - előmozdítsák a privatizációt". Holott a megoldás az adósság rendezése lenne. Kissinger nem örült a szovjetek térvesztésének.

Már Reagan elnök sem szerette Kissingert és barátait. A nyolcvanas években a kétségbeesett Merszei Zoltán az Occidental Petroleum, Armand Hammer vállalatának alelnöke Reagant támadja, mert mint valami "cowboy, fel akarja robbantani a Világot". Hammer Lenin barátja volt és segítette a szovjetet az iparosításban. Reagan folytatta Nixon tervét, a szovjet rendszer megszüntetését. Kissinger ellenezte Gorbacsev és Reagan együttműködését. Ellenezte a Reykjavik-i, islandi csúcsot: "a nagyhatalmak közötti feszültséget nem lehet a vezetők közti barátság révén megoldani". Ő volt az, aki kimondta, hogy a "csillagháború nem működik", ezzel felélesztve a kripto-kommunizmust a kilencvenes évek elején. A Bush kormányzat híven a reagani politikához nem engedte vissza Kissingert a politikába. Budapest szerepe megnőtt, a Fehér Ház megoldásokat javasolt a magyar adósság rendezésére, a gazdaság és számos probléma rendezése kérdésében.

Azonban amikor a washingtoni Fehér Ház intézkedésére a Nemzetközi Valuta Alap 1991. Július 19-én meghirdette a magyar adósság átprofilírozásának programját, az MNB alelnöke, Tarafás Imre, Surányi helyettese durva levelet írt az IMF-nek. A levél tartalma sokkolta Camdessus urat az IMF elnökét. Ezek után a Valutaalap Magyarország helyett Algériában hajtotta végre a programot. A budapesti kissingerista szovjet lobby a szovjet érdek védelmében megtorpedózta a kibontakozás lehetőségét a Kárpát-medencében. Napjaink 60 milliárd dolláros államadósság és a csőd ezeknek az összefonódásoknak az eredménye. Ide fajult az "aranyvonat" története. Mindenképpen ki kell nyitni a titkosított anyagokat, hogy jobban lássunk. Milton Friedman Nobel díjas professzornak igaza van: "A nagy pénztömegek mozgása és a politikai fejlemények között párhuzamok mutathatók ki".


2005. Március 21

Geönczeöl Gyula, Cleveland, Ohio, USA


« Prev Next

Megnyitva 9965 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások