„Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél. Olyan csudálatosan nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába a tejnél egyebet. Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen. Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá."
„Az ősi kultúrákban a magasra növő fa jelképezte a föld ég felé törő életerőit, a földi élet Isten közelségébe törekvő vágyait és hajtásait. Mélyre nyúló gyökereivel viszont a földalatti világgal való kapcsolatokat idézte fel. A fa törzsével, ágaival, gyökereivel az égi, a földi, a föld-alatti világgal való kapcsolatkialakítás lehetőségének jelképes értékévé vált. A fa világszinteket összekötő jelképes jelentésében a lovas kultúrák népei a világmindenség isteni rendezési elvét látták, amelyet világfának neveztek."

A világfa a közép-ázsiai lovasnépek ősvallásának legalapvetőbb rendszerezési formája.

Uugyanúgy kifejezi az ősi hun, avar és magyar hit rendjét, mint jelképrendszerének szerkezeti felépítését. Igazi csoda, hogy a kereszténység felvétele után a magyar ősvallás legfontosabb vallási jelképe több mint 1000 éven át megmaradt a magyar nép emlékezetében. Hasonlóan csodálatos fák népmeséinkben és mondáinkban is megtalálhatók. Több változatban az "égig érő, tetejetlen fa" egy nagy hegyen van, a király udvarán áll (jelezve a szakrális jellegét) törzsén egy házban él a hold anyja és a hold, ungyancsak egy házban a nap anyja és a nap, vagyis a fény és a sötétség, a Nap, mint a kiáradó erő, a Hold, mint a befogadó erő.
A világfa képzete minden nagy kultúrában megtalálható, és az indoeurópai népek körében általánosan ismeretes. A magyar és az indoeurópai népek mondái között azonban találunk egy lényeges különbséget, ami a két fát élesen elválasztja egymástól. A magyar fa csúcsán, vagy az ágai között égitestek vannak. Ez csak a magyar mondákban és díszítőelemekben fordul elő, az indoeurópai népek körében ismeretlen.
Ugyanezt a képzetet megtaláljuk viszont a közép-ázsiai lovas kultúrák népeinél. A napos-holdas világfa kétségtelenül igen régi alapszimbóluma a táltos hitű népeknek, és egész Közép-Ázsiában és Kelet-Ázsiában mindenütt ismert.
Több mint 2000 éves hun sziklarajzokon már megjelenik a napos és a holdas világfa. Az avarok szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a világfa jelképrendszerének. A föld közepéből nő ki, és a koronája az eget tartja fenn. Az ég fordított üsthöz hasonlóan borul a világra, és a világfa körül lassan forog.

A magyar népi díszítőműszetben (fafaragásokban, hímzésekben) is megtalálható a hatalmas fa – a gerincoszlop, az örök szellemi erő – ágai közt a nappal, (férfi erő), a holddal (a női erő). Ízes, szép magyar nyelven elbeszélve a Világfa vagy Életfa tudománya.szellemi erő, ág, jó szellem,

Ősvallásunk egyes elemei

Őseink életében jelentős szerepet játszottak az elhalt ősök, kiknek lelke hitük szerint jó szelleme volt leszármazottainak. Tiszteletükkel függött össze az állandóan égő nemzetségi tűzhely, a különféle temetkezési szertartások és az emléktorok. Róluk emlékeztek meg őseink tűzre vetve az étel első darabját és az ital első cseppjét. A sötétség hatalmainak őseink hite szerint az igazi ideje az éjszaka. Elűzésük legjobb fegyvere a Nap tükre, a melegítő és világító tűz, amiben őseink tanyáznak, ezért nem szabad a tűznek kialudni. A tűzhely körül foglaltak helyet a családi és nemzetségi jelképek, melyeket Szent Gellért "szkíta bálványoknak" nevezett. Ezeket a mély értelmű és éltető szimbólumokat alacsonyította le az európai "kultúra" "tűzimádássá" és "bálványimádássá".

A halottal vele temették használati tárgyait és lelkének kiengeszteléseként halotti tort ültek. A család őseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Őseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint őseik szelleme. A nagy család munkamegosztása hitük szerint a túlvilágon is folytatódott: a férfiak a Nap és a Hold pályájával törődtek, az asszonyok az élet vízére és a születendő gyermek lelkére ügyeltek. A becsületes embernek hét ősét kellett ismernie.
A kereszténység felvételével az égi nagycsaládok rétegei lassan a múltba vesztek és kialakult belőlük a rétegekre osztott mennyország. Az alsó rétegekben lakik az isteni lények többsége, felfelé haladva egyre kevesebb lény tartózkodik, míg legfelül székel az Úristen. Ehhez a világos rendhez járul még hozzá a teremtéssel kapcsolatos hitvilágunk, miszerint ami létezik, azt teremtett dolognak képzeljük.
Az égig érő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe. Őseink látták, hogy a növények megszületése, növekedése és halála az emberek szeme előtt folyik le és teljesen hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, viszont az ember élete halálával véget ér. Márpedig az ember a vegetáció örök megújulását átviszi az emberre.

Az emberek saját életüket átvitték a fa életére, egy olyan fáéra, amely nem nyújtja az árnyékot, egy távoli, mesés helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el.

Az életfa ágainak és virágainak a száma szigorúan megszabott, legelterjedtebb a hármas elosztás, de találkozunk annak többszörösével is. E fa ágai között ott van a Nap (a férfi), a Hold (a nő szimbóluma). Nemegyszer az életfa az évente kiújuló szarvasagancsból indul ki, ami a folyamatos elmúlás és megújulás egységét fejezi ki. Az égig érő fa képzetét a török népek mind ismerik.
A magyar hiedelemvilág "csudálatos fája", "égigérő" vagy "tetejetlen" fája nem egyéb, mint a táltoshitű népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középső (a földi-) és a felső (túl-)világot.
Az Égig érő fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán "világról-világra" halad.

A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar ősvallásnak három rétege ötvöződik:
1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása;
2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel;
3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása

Őseink föld alatti világ-képzete igen régi.

A felsőbb lények közül legélénkebben a tündérek maradtak meg, akik a csodás szépségű arany boldoghonban, Tündérországban, túl az Operenciás tengeren laknak. A tündérek a csodálatos világban az emberiség, a természet, a föld jótevő anyáiként jelennek meg, kik a halandókat kegyelve, látogatva boldogító munkával és művészettel áldják meg. Ősi hiedelemvilágunk csodálatos állatlénye a belső-ázsiai sárkány, amely halakból, vagy olyan kígyókból lesz, melyek hét évig a mocsárban tenyésznek. Az égitestek közül a Nap kultusza jelentős volt a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél. Megünnepelték a Nap feljöttét és a tavaszi napéjegyenlőséget. Őseink kötődése a Naphoz szorosabb volt, mint manapság; a fény jelentette számukra az életet és az igazságot. Vezetőik szimbóluma a Nap volt; a "kündü" szó annyit jelent, mint Nap fia. Az égi frigynek a mintájára a földi házaséletben a Nap szerepe az erősebb, természetesebb és ellenálló férfié, a Hold alak- és fényváltoztató szerepe pedig a nőé.

A magyar népművészet átvészelte a mintainkvizítorok emlékirtását.

A kíváncsi és nem értő szemek elől virág-, állat-, és növényi kompozíciókba rejtette ezeket az ősi szellemvilágot idéző jelképeket. Ezek az ősi Nap-jelek ott díszelegnek a kapukon, a házormokon, a fejfákon és a kézimunkákon, kerekes változatát a nép "naprózsának" mondja. A napjel ősi tartalmát a nép elfelejtette, de formáit hagyományaiban konzerválta.A természetben élő ember az őt körülvevő világban ügyefogyott, gyenge volt, segítségre volt szüksége, felfigyelt a Holdra. A Nap fényével szemben az éj félelmeit, borzalmait a Hold enyhítette, amely alakváltozásai, időleges eltűnése és az ezzel járó sötétség révén tiszteletreméltóvá vált. A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.

A magyarok ősei a testet és a lelket megkülönböztették.

Erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások. Őseink szép mítosza volt, hogy a születésre várók lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza.

Gyökérszint

A valóságban soha nem létező, sötét álmok, gondolatok, lények és történések lakhelye. Itt "élnek" a szellemek és kísértetek, s a gonosz lelkek szintén ide kerülnek, tehát a Gyökérvilág egy részét tekinthetjük Alvilágnak is. A Gyökérszint végtelen méretű és kuszaságú, hiszen a Világfa szintjei nem mérhetőek emberi mértékkel! A Gyökérszint a Világmindenség és a lelkek birodalmának fénytelen, sötét része. A Világfa tövében, a Gyökérszint legtetején áll Élet Anyó háza, aki a születendő gyermeklelkeket küldi szüleikhez fénysugáron.
Semmi különös nincs ebben, hiszen a bölcs ember rég tudja: az elmúlásból mindig új élet serken.

Törzsszint: a Világfa középső szintje kettős világ. Itt helyezkedik el ugyanis a teljes Valóság, s itt nyitható átjáró a Valóságból a Révülők Világába, a mesék és álmok birodalmába is. Aki képes révülni, itt lépi át a küszöböt, s jut a Törzsszintre, hogy azután leereszkedjen a Gyökérszintre, vagy felemelkedjen a Lombszintre. A régi sámánok is innen indultak vándorlásaikra a szellemek és istenek birodalmába. Minden, ami ébren körülvesz minket, amit tapintunk, hallunk, látunk, az a Törzsszinten létezik.

Lombszint: a Tetejetlen Fa legfelső szintje rejti magában a legtöbb csodát, mesét, varázslatot, bűbájt. Színes, változatos, kiismerhetetlen világ ez, ahol álom-, és meselények, tündérek, sárkányok, révülők és istenek, magas rendű szellemek és az égbolt lényei élnek. A Lombszint kilenc fő ágra bomlik, melyek ezernyi kisebb gallyra, és millió vesszőre, rügyre futnak szét. A kilenc vaskos ág kilenc bűbájos irányzat jelképe, "lakhelye" volt mindig, már a Jurták megalakulása előtt is. A gallyak, vesszők és a milliárdnyi levél kuszaságát senki át nem láthatja, meg nem ismerheti teljesen.

A világfa fenti képén azt is felfedezhetjük, hogy a három szinten kívül hét fokra is fel van osztva. Ennek oka, hogy valaha a sámánok a Világfát gyakorta nevezték sámánlétrának, amin fel kell mászni ahhoz, hogy valódi révülő váljék valakiből. Ez azt jelentette, hogy a sámántanoncnak be kellett járnia a Tetejetlen Fa mind a három szintjét, felfelé lépkedve a hét fokon, míg végül Arany Atyácska elé nem ért, hogy megkapja felavató kitűntetését és valódi sámán váljék belőle. A Világfa hét foka hét lépés, a sámántanonc hét esztendő tanulás, révülés alatt válhat beavatottá!

Ne feledjük tehát: a Világfa a Minden! Rajta található a Valóság, s rajta lelhető a jó és rossz, a világos és sötét, a mosolyogtató és szívszorító regék, álmok, mesék, mondák, történetek összes világa.

"Az a szép fényes nap, az Isten jobb szeme,
az a szép fényes hold az Isten bal szeme,
az a futó szellő Isten sóhaja,
az a sok szép csillag Isten arcának ragyogása."

A VILÁG RENDJE

Az Alsó Világnak közepén áll a Világ Fája
Világfa tövében Föld Anyánk jurtája
Annak a jurtának bíbor az ajtaja, fehér a palástja
Világnak Fája vezet a Felső Világba
A Legelső Égben Hüvelykpiciny háza
Annak a jurtának zöld az ajtaja, fehér a palástja
A második égben Hadak Ura háza
Annak a jurtának veres az ajtaja, vasból a palástja
A harmadik égben Délibábnak háza
Annak a jurtának sárga az ajtaja, gyémánt a palástja
A negyedik égben áll Szél Kagán háza
Annak a jurtának égkék az ajtaja, ezüst a palástja
Az ötödik égben Hold Kagán háza
Annak a jurtának ezüst az ajtaja, ezüst a palástja
A hatodik égben Nap Kagánnak háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, ezüst a palástja
A hetedik égben Arany Atyánk háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, arany a palástja

források: Kiszely István: A magyar nép őstörténete, Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága, Sólyomfi Nagy Zoltán Ős Tenek könyve, Cey-Bert Róbert Gyula: A magyar ősvallás, Antalné Tankó Mária: A Gyimesek völgyében élő csángó magyarok hitvilága

A cikk megtalálható: Független Újságírók Szövetsége honlapon