20241123
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 április 01, szerda

Igaz történelmünk a Honfoglalásig - I. Rész

Szerző: Badiny Jós Ferenc

IV. A Kárpát-MEDENCEI ŐSHAZA

A magyar néphagyomány nagy ismerőjével - Istenben boldogult MAGYAR Adorjánnal - sok levelet váltottunk. Ő - szinte prófétai hittel - kitartott azon elgondolása mellett, hogy "nem jött a magyar sehonnét, mert a mi őshazánk a Kárpát-medence". Csak egyetlen ellenvetést tettem ebben a gondolatban akkor, amidőn azt kérdeztem tőle: "hogyan illeszted be a Kárpát-medencei őshazába nagy Árpád papkirályunk népének honfoglalását...?" Erre a kérdésemre azonban sohasem kaptam választ, pedig még kitértem a hun-avar honfoglalásokra is - megkérdőjelezve ezeknek mind a Kárpát-medencéből való eredetét.

Feltett kérdéseimre máig sem találtam választ sehol, és éppen ezért kell elválasztani a Kárpát-medencei őshazától a hun, avar és árpádi magyar népek eredet-kérdését. "A Kárpát-medencei élettér ősisége" c. fejezetben ismertettem az ÉRD-i. BÜKK-i és SZELETA kultúrák őshonos voltát. Itt most hangsúlyoznom kell azt a szándékot, hogy a régészek minden erőlködése arra irányult, hogy a Kárpát-medencei ősember, Homo sapiens, vagy "pre-sapiens"-ét a félvad neandervölgyivel azonosítsák. Így ugyanis könnyű volt (a finnugorizmus érdekében) egymástól elszigetelni az egyes őskori kultúrákat. Én is csak azt írom, amit Gábori Miklós mond: "nem szabad elfelejtenünk, hogy mi csak azokat a településeket találjuk meg, csak annyit ismerünk belőle, amennyit ma találunk. Nyolcvanezer évvel ezelőtt nyilván kiszámíthatatlanul több település volt... Senki sem hiszi el, hogy mondjuk a bükki Szeleta-kultúra embere egy-kétezer eszközt használt - még annyit sem - egy egész interstadiális korszakon át. De csak ennyit ismerünk. Ennyit találtunk meg az iparából. És hiába kis létszámúak ugyan ezek az embercsoportok, mert ugyanakkor a generációs váltás, forgás sokkal gyorsabb volt, mint ma. A paleoathropusok egyedi életkora biztosan nem volt több huszonöt évnél, hiszen azért olyan lassú a fejlődés, mert a tapasztalat átvétel és -átadás ideje sokkal rövidebb volt. Tehát talán úgy fejezhetném ki magam, hogy sok és kis átmérőjű fogaskerék sokkal gyorsabban forgott. Gyorsítsuk fel most kissé a fejlődés fogaskerekeit. A középső paleolitikum kultúrája szinte észrevétlenül, folyamatosan alakult ki az előzőből."(Id. m. 276. old.)

Ha pedig most összehasonlítom dr. Gábori azon munkáját, melyet Grúziában végzett, és "négy" barlang anyagának kiértékeléséből megállapította a Kaukázustól délre lévő őskorok folyamatos fejlődését - ismétlem, ha ezt a kiértékelést összehasonlítom azzal a szándékkal, ahogyan a magyarországi számos őskori telepek kultúráinak egybetartozását erőszakkal szétrángatják, akkor azt kell mondanom, hogy a szaktudósok tollát nem az igazság, hanem az ideológiai kényszer irányítja.

Ugyanis, ha a Tata-Érd-Bükk őskori leleteit Gábori Miklós "grúziai módszerével" értékeljük ki, láthatjuk, hogy: "a hévforrás melletti mousterian csoport található, igen fejlett mousterian kultúrával. Ugyanakkor levalois anyag is előfordul és nem kell több, csak a subalyuki és a Jankovich-barlang anyagát kiértékelni ahhoz, hogy ezekkel a mousterian típusú és igen fejlett formájú szerszámokkal (melyek között a "mousterian hegy" helyi specialitás és sehol másutt Közép-Európában nem fordul elő) megállapítsuk azt, hogy itt megtörténik a "váltás"... azaz a folyamatos átnövés a felső paleolitikumba, ahol már a kaparók, kettős kaparók, a miskolci szakócák, kések és pengék is bizonyítják a fejlődés őshonos folyamatosságát.

Aki a szakember lelkiismereti igazságosságával és a kárpátmedencei természetkörnyezet ismeretével értékeli ki a kárpátmedencei ősember hagyatékát, annak azt kell megállapítania, hogy az őskori kultúrák helyi, tehát őshonos fejlődésének szakaszai úgy kapcsolódnak egymásba, mintha nagy, vastag láncszemek lennének. Együvé vannak öntve. A középső és felső paleolitikum időszaka között semmiféle törés nincs ebben a folyamatosságban.

A sok ezer éves őskori és őshonos folyamatosság "állítólag" meg lett szakítva a keleti síkvidéki kultúrát magával hozó ún. "gravettiek" Kárpát-medencei letelepedésével. Ez a Kaukázusból eredő új népség úgy van beállítva a régészeti ismertetésekben, hogy "népvándorlásszerűen" jelenik meg a Kárpát-medencében. A leírások és szakmunkák szinte azt tükrözik, hogy a Kárpát-medencében már nincs más ősember - csak ezek a "gravettiek". Érdekes, hogy mindenütt másutt - Nyugat-Európában is és Grúziában is - folyamatos a fejlődés. Vagyis az új ember átveszi a régi hagyatékát. Csak a Kárpát-medencében "tűnnek el" a régiek a régészeti könyvek oldalain, hogy helyet adjanak a következő szakaszba belépő újaknak. Itt - ezeknél a "gravettieknél" - azonban igen sántít ez az eltüntetési szándék. Ugyanis ezek csak a síkvidékeken telepedtek. A folyók mentén. Ott, ahol a "síkvidéki kultúrát" folytatni lehet. De mit értsünk "síkvidéki kultúra" kifejezés alatt...? Miután megtaláltuk kapáikat, sarlóikat, földlazító szerszámaikat - csak a földmívelést vélhetjük "síkvidéki kultúrának". Azt is írják róluk, hogy "a Kárpát-medencében tértek át a rénszarvas vadászatára". Gondolkodjunk csak ezen a kifejezésen. A rénszarvas ebben az időben Közép-Európában és főleg a Kárpát-medencében volt szintén "őshonos". Nem a gravettiek hozták magukkal, mert a kelet-európai síkságon a gravetti nép mamutvadász volt. "A gravettiek vándorlása csak lassú szivárgás formájában történt, és több, kis "hullámban évezredekig tartott" ... írja Gáboriné. (GCSV 208. o.)

Ezzel a lassú szivárgással tulajdonképpen a gravettiek rátelepedtek a Kárpát-medencei őshonos, már sok ezer éve ott élő és a gravettiek előtti őskultúrákat kialakító és folyamatosító ősnépre. Ugyanis valószínű az, hogy a gravettiek éppen azért jöttek, mert valamelyik vándorló kis csoportjuk hírt adott a rénszarvas létezéséről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak akkor kezdődött a rénszarvas vadászata a Kárpát-medencében, amikor a "gravettiek" bevándoroltak. Ugyanis már a Würm interstadiális idejében, Balatonlovason létezett egy őskori festékbánya, ahonnan a Kárpát-medencei ősember bányászta a vörös festéket, mely hiedelmének kultuszához volt szükségen. A bányában az ősember otthagyta csont- és agancsszerszámait. Ezek pedig a rénszarvasnak Kárpát-medencei létezését mutatják sok ezer évvel a "gravettiek" előtt. Tehát a Kárpát-medencei önhonos és a gravettiek bevándorlását megelőző őskori kultúrák ősembere is vadászott a rénszarvasra. Ebből viszont az következtethető ki, hogy a gravettiek - mint bevándorlók - a kárpátmedencei "őshonosoktól" tanulták meg a rénszarvas vadászatát és valószínűleg a háziasítását is. Így egészítik ki a "gravettiek" a Kárpát-medencei őshaza őskultúrájának folyamatosságát. Azt el kell ismerni, hogy ezek a "gravettiek" már sok mindent tudtak. Tulajdonképpen ők építettek és használtak először mesterséges lakást. Ők készítettek először agancsból a földmíveléshez szükséges kapát, nyeles kőkéseket, fa- és csontmegmunkáló szerszámokat, melyekkel remek kis Anya-Istennő szobrokat faragtak. Mivel agyagot is gyúrtak, agyagszobrocskák is maradtak utánuk, valószínűleg már agyagedényeket is készítettek. Rájöttek a rénszarvas tömeges mészárlására, és felfedezték a hús szárításának módját is, amivel konzerválták ezt a fontos eledelt. Talán iparuk volt ez és valószínűleg exportálták, miképpen már sok ezer éves elődjük tette ezt a vörös festékkel. Ne értékeljük le az ősemberi. Már Homo sapiens volt. Tudta, hogy mit csinál és a természeti körülményeknek megfelelően- hatalmas területen mozogtak. Tehát nemcsak "vándoroltak", hanem kereskedtek is, Mondhatjuk azt, hogy ezek a "gravettiek" úgy beolvadtak a Kárpát-medencei őshonos lakosságba, hogy onnan őket kiválasztani nem lehet. Mint előbb is említettem volt, az új korszakokban összeötvöződött népcsoportok használták az előttük lévő kultúrák jól bevált szerszámait is, és eszközkészletüket kiegészítették a maguk által gyártottakkal. 10-20.000 év elmúltával most már nem lehet széjjelválasztani őket csak azért, hogy a régészeknek lehetőségük legyen kronológiai táblázatokba sorvasztani az őskor értelmes emberét.

És haladjunk csak tovább a vizsgálatunk forradalmával. Miként a középső és felső paleolitikum kultúráinak fejlődési folyamatosságában semmiféle törést nem találunk, ugyanúgy jutunk át- minden folyamatossági szakadás nélkül a mesolitikumba és újkőkorba. (Sokan a "mesolitikumot" átmeneti kőkornak mondják.)

A régészek úgy mondják, hogy: "Hazánk területén megjelenik a legkorábbi földmívelő, állattartó civilizáció, és most önkéntelenül felmerül a kérdés: vajon volt-e ennek helyi, hazai alapja...? A kutatók véleménye ezen a téren némileg megoszlik..." (GCSV 249. old.)

Ha a finnugorista "ideologikus" történelem írásában "megoszlik" a kutatók véleménye - akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a földmívelő és állattartó civilizáció is őshonos a Kárpátmedencében. Ugyanis a kiértékelések és magyarázatok érthetetlenek. PI. GCSV is így ír: "Régen elkészült már az első, agancsból csiszolt kapa: ugyanolyan, mint amellyel egy-két ezer évvel később az ember a földmívelést elkezdte. Gyakran kőéket, immár csiszolt kőbetétet erősítettek a nyélbe a föld megmunkálásához - ezt a módszert azonban már 10 ezer évvel előbb kitalálták." (GCSV 248. old.)

Legyünk logikusak. Használjuk az eszünket és kérdezzük meg - visszafordítva az állítást : "ugyan miért csinált az ősember földmíveléshez szükséges kapát, ha azt csak 2000 év múlva kezdte használni...?"

Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a földmívelő és állattartó civilizáció a Kárpát-medencében már élt és virult akkor, amidőn az újkőkori új bevándorlók ide megérkeztek. Kétségtelen, hogy az újkőkorban is volt népáramlás a Kárpát-medencébe. Ezzel csak folytatódott az ún. "gravettiek" beszivárgásának folyamata, hiszen- mint mondtuk- már az őskorban is volt ide-oda vándorlás. A Kárpát-medencéből valószínűleg Anatólia-Kaukázus vidékeire. A Kárpát-Duna-medencei ősnép kialakulásának, nyelvének, kultúráinak és embertani kifejlődésének magyarázatát csak úgy kaphatjuk meg, ha a Kárpát-medence felé irányuló és folyamatos népáramlatokat valóságnak fogadjuk el.

Mindenkor azonban hozzátéve azt, hogy a Kaukázus alatti "melegágyból" a Kaukázus feletti síkvidéken át, vagy talán anatóliai közvetítéssel a Kárpát-medencébe-az évezredek folyamán meg-megújuló hullámokban - érkező népmozgalmak emberét a Kárpát-medencei "őshonos"-ok magukba olvasztották. Így vált a Kárpát-medence, éppen az újkőkor kezdetén már a népek olvasztókemencéjévé, mely kitermelte a Kárpát-medencei őshaza autoktón gyökerű emberét Azt az embertípust, melyet proto-magyarnak nevezhetünk.

A keleti élettérből érkezők embertanilag azonban éppen olyan azonos sajátosságokkal rendelkeztek, mint az Aral-Pamír Tarim medencék népessége, mely szintén a Kaukázus alatti térből népesedett be. Közel-Kelet őskori és újkőkori népsége is megtartja a Kárpát-medenceiekkel való homogenitását kb. L e. 3000-ig, mint majd látni fogjuk a következő fejezetben.

A régészet úgy tanítja, hogy az újkőkor az agrárforradalommal kezdődik, vagyis a földmíveléssel és az állattenyésztéssel. Teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencébe az újkőkor kezdete semmi újat nem hozott, mely a kultúrszintet emelte volna, mert az őshonosok magasabb fokú művészettel rendelkeztek, mint az új bevándorlók. Egy érdekes felfedezést azonban ismertetnünk kell. GCSV felfedezése ez, mely nemcsak egy szomorú emlék, hanem sok ezer év óta - napjainkig - a mai ember létalapját is képezi. Így ír GCSV: "A földmívelés kezdetétől alig telik el ezer év, és megjelennek azok a fegyverek, melyekről tudjuk, hogy már nem az állat, hanem az ember ellen használják. Milyen "hirtelen" fejfödés...! És milyen különös is, hogy sok százezer éven keresztül nem volt szükség rájuk...

A történelem további útjait pedig ismerjük. Földszerzés, rablás, egyik nép elhajtja a másikat, újabb földszerzés, hódítások... az a történelem, amelynek az utolsó híreit mindennap a televízióban, rádióban halljuk, látjuk. Nem kőbaltával ugyan de sajnos, szinte azonos tartalommal." (248. o.)

Kárpát-medencei őshazánk őstörténelmében meg kell említenünk azokat a Kőrös-kultúrköri (i. e. 5500) apró és őskori erődítményeket, melyek biztosították ezeknek az őstelepeknek az Ojtozi-, Törcsvári-, Tömösi- és Bodza-szorosok felől való megtámadását. Tehát igaza van Gáborinénak. Az újkőkori protomagyarok védték az őshazát az idegen támadók ellen.

A Kőrös-kultúrkörbe sorolt TORDOS-i lelettel, a tordosi amulett írásával azonban joggal feltesszük azt a kérdést, hogy a Kárpát-medencei őshazának azok a lakói, akik az Isten-Anyához intézett imádságukat amulettre ÍRTÁK, és magukat NAP-ARCÚ-nak - SA-PIR-nak - mondták, nevezhetők-e proto-magyaroknak...?

Nem indokoltabb-e részükre a SA-PÍR - SZABÍR elnevezés...? Az a népnév, mely a következő évezredek folyamán - egészen Álmos-Árpád népéig - kimutatható..?

Az őskoroktól Tordosig való barangolásunkat befejeztük. Elérkeztünk annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy igaza van-e Magyar Adorjánnak...? Igaz-e az, hogy "nem jöttünk mi sehonnét.., a mi őshazánk a Kárpát-medence,"

Történelmi nyomozásunk megállapítja azt, hogy az őshazakérdést ily diktatórikus kijelentéssel egyoldalúsítani nem lehet, mert igenis vannak őseink, akik a Kárpát-medencébe KELETRŐL jöttek. Legrégibb őseink azok, akikre rátelepedtek a keleti gravettiek. Ezekkel újra ötvöződött az őshonos nép, és sok ezer éven át megint kialakította az új ötvözetű kárpátmedencei őshonos népet. Ez a fejlődési folyamat - az évezredek során-újra és újra ismétlődik. Vagyis minden "új honfoglaló" őshonos lakosságot talál a Kárpát-medencében. Az "újra-ötvöződés" folyamata ismétlődik, és ennek elősegítője, létrehozója pedig az a valóság, hogy az őslakók nyelvével azonos az új honfoglalók nyelve, mely bizonyosságot az i. e. 5500-ig, a Kőrös-Tordos kultúrkör emberéig, a megtalált nyelvemlék segítségével tudunk valószínűsíteni.

A Kárpát-medencei őshonos és az elmondottak szerint újraötvöződött utolsó népesség az, amelyre Álmos-Árpád népe telepedett rá. Létezik-e valaki közülünk, aki genetikailag ki tudja mutatni magáról, hogy a Kárpát-medencében sokszor újraötvöződött őshonosok, vagy avar elődeink, vagy árpádi honfoglalóink vére csörgedez ereiben...?

Kétségtelen, hogy a magyarság legmélyebb gyökere itt, a Kárpát-medencében van, melyhez éppen a sok ezer éves őshonosságunk alapján van jogunk. Ez az őshonosság azonban elválaszthatatlan Közel-Kelet életterétől, mely szintén őshazaként csatlakozik a Kárpát-medencéhez.

V. A KÖZELKELETI ŐSHAZA

Azért álltunk meg a Kárpát-medencei őshaza tárgyalásánál Kőrös-Tordosnál, mert ebben a kultúrkörben talált leletek kapcsolnak minket szorosan össze Közel-Kelethez és kifejezetten a Tigris és Eufrátesz közén kifejlődött műveltségek emberéhez. A tordosi nyelvemléken leírt SA-PÍR-SZABÍR népnév pedig a Kaukázus alatt már az igen korai időben keletkezett és "subar" (subarean) néven ismert kultúrkört kialakító néphez utasít. Nagyon fontos adat ez, mert ez a közel-keleti subar-szabír nép már az I. e. 7000 körüli években településekbe tömörülve, házakban lakik és rézolvasztó kemencéiket ásták ki a régészek, melyekben - mint a radarsugárral dolgozó elektronmikroszkópokkal végzett mérés megállapította - 1100 C=B0 hőfokot tudtak elérni. Ez elegendő a rézöntvények készítésére. Bíró József említett könyve ad nagyszerű szintézist arra vonatkozólag, hogy ennek a népnek rézből öntött szerszámaik voltak, melyekkel nemcsak a földmívelést forradalmasították, hanem a csatornarendszerek, öntözőcsatornák építését is könnyen elvégezték.

Az Észak-Mezopotámiába települt subar-szabírok és a kárpátmedenceiek azonosságát a régészek által kiásott kultúrtermékeik bizonyítják. Így pl. neves régészünk- Makkay- a mezopotámiai Tel Halaf és Hassuna kultúrköröket időbelileg megegyezőnek véli a Kőrös-kultúrkörrel. A két helyen talált kerámia-azonosság mellett a téglalap alakú szobaterv egyezése is kimutatható településeik házainál. Emellett azonos a hiedelemvllág kultusza is - az Isten-Anya tisztelet igen erős gyakorlatával. A kapcsolat igen erős tehát az újkőkorban, és éppen ezzel hangsúlyozható az azonos etnikum és azonos nyelv létezése. A mezopotámiai szabírság tehát feltétlenül aktív részt vett a Kárpát-medencei agrárforradalom kialakításában és valószínűleg ők vitték ide az árpa- és a búzaszemeket és honosították meg e terményeket. Az állattenyésztésben a juh és a hozzátartozó és mezopotámiai eredetű "puli" kutyánk volt a délről bevándorló subar-szabírok útitársa.

E sorok írójában felmerült az a gondolat, hogy a két "szabír élettér" közvetlen kapcsolata nem a Balkánon át bonyolítódott le, hanem a mai Fekete-tenger partvidékéről - a Duna-Olt mentén. A négykerekű kocsit már készíteni tudták és a vízi utakon való szállítás eszközeit is ismerte a neolitikum embere. Az erdélyi rézbányák érckészletének esetleges leszállítása is éppen azért feltételezhető, mert a későbbi időben - mint majd látni fogjuk - nemcsak Mezopotámiába, hanem még Egyiptomba is szállítanak nemesfémet a Kárpát-medencei- szintén őshonos rézkor szabírjai.

A mezopotámiai subar-szabíroknak a Kárpát-medenceiekkel való etnikai azonosságát azok a "gravettiek" biztosítják, akik a Kaukázus alatti "melegágyból" évezredek folyamán szivárogtak be a Kárpát-medencébe és ott megtelepedtek. Az észak-mezopotámiai szabírok is ugyaninnen - a kaukázusi "melegágyból" erednek, hiszen ez volt a legközelebbi terület a már ismert "etnodinamikai nyomás" levezetéséhez. Megtelepednek a Kaukázus déli lába alatti folyók mentén, és ott kialakítanak öntözőcsatornás földmívelést és művészi kerámiájuk tanúskodik kultúrszintjükről. A kerámiáknál azonban igen fontos megjegyezni azt, hogy az a Kárpát-medencei kerámia, melynek formája és díszítése azonos a mezopotámiai kultúrkörök kerámiájával, nem kereskedelem útján került a Kárpát-medencébe, hanem helyi anyagból készült. Ez pedig azonos emberi képességekre, azonos műveltségre utal, ami csak és kizárólag közvetlen népi kapcsolat útján jöhet létre. Itt most feleslegesnek tartjuk felsorolni a részletes és műveltségi körökbe osztályozott kultúra egyezést, hanem ezekből azt a következtetést vonjuk le, hogy: a mezopotámiai és Kárpát-medencei azonos népetnikum ez újkőkortól kezdődően szoros kapcsolatban állt egymással, miután az újkőkor hajnalán ez az észak-mezopotámiai SUBAR-SZABÍR nép tömegesen megtelepedett a Kárpát-medencében, ahová magával vitte déli hazájában kialakított és elsajátított tudását és kultúrvívmányait.

A tordosi nyelvemlékek (i. e. 5200) a két nép közötti nyelvazonosságot bizonyítják és valószínűsítik a gondolatközlés legelső írásba foglalását. De itt, az írás megjelenésénél, a figyelmes kutató gondosságával kell megvizsgálnunk a tatárlaki leleteket. Ugyanis Torma Zsófia által kiásott- majdnem 11 000 - tordosi leletanyagon-a cseréptöredékeken és a korongocskákon rovásszerű jelek láthatók, melyekről az 1875-ben dolgozó régésznő határozottan felismert négy ősi, székely rovásjelet. Most Forrai Sándor, a tatárlaki képírásos anyagkorongocskák egyikén felfedezte a székely rovásírásunk Z, Ny és GY betűit. Két ásatás adataiból "hét írásjel" a máig élő rovásírásunkból. Sohasem kerestük írásbeliségünket. Torma Zsófiától, 1875 évtől kezdve ástak Erősdön a Székely Nemzeti Múzeum irányítása mellett néhány évig. Aztán Roska Márton rendezi az anyagot, mely utána csaknem 100 évig ládákban hevert, mint halott anyag. Miután VLASSA 1961-ben Tordostól 120 km-re lévő Tatárlakánál megtalálta azt a három agyagtáblácskát, melyeknek egyike az itt hivatkozott "tatárlaki amulett", 1968-ban Vlassa újra rendezte a Roska által regisztrált Tordosi anyagot, és megtalálta azt a korongot, melyet Roska is említ és amelyen - Harmatta prof. tudósítása szerint - "huszonhat írásjegy" található. Sajnos egyetlen magyar szakember sem tartotta fontosnak ezeknek az írásjeleknek a rovásíráshoz való hasonlítását vagy azzal való egyeztetését. Így veszejti el a még ma is otthon uralkodó "finnugorizmus" a magyar eredetkutatás legfontosabb bizonyítékait.

Minden ellenkezés és ködösítés ellenére azonban kétségtelen az, hogy a Kőrös-kultúrkör embere MÁR ÍRT. Kevés leletet tudunk felmutatni, mert keveset kutattunk. Keveset ástunk, hiszen a Habsburg uralom idején Erdély nem tartozott a magyar kormány hatáskörébe. Ha valami archeológiai lelet onnan előkerült, azt Bécsbe kellett bejelenteni. De az a kevés, ami van, bizonyítja az írástudást. Ha pedig rovásírást is használtak, azt feltétlenül fapálcákra rótták. A fa elpusztul az évezredek korhadásában. Ami megmaradt agyagba nyomva, az is eléggé tanúsítja azt, hogy a mai napig az emberiség első írása a tatárlaki amulett imádsága.

Ez bizonyítja azt, hogy a mai napig az emberiség első írása a tatárlaki amulett imádsága.

Lehetséges, hogy ez az írástudás a Mezopotámiából a Kárpátmedencébe és Erdélybe is érkező subar-szabíroknak talán magasabb tudásszintje következtében keletkezett, de magát az írást az őshonos fejlődés hozta létre, az őshonossá lett tudás termelte ki. Ugyanis, ha Mezopotámiában írtak volna ebben az időben, úgy ezt megmutatná a Mezopotámiában kiásott óriási mennyiségű leletanyag. Főképpen az a sok kerámia, melyet éppen a díszítő elemei után csoportosítottak a különböző újkőkori korszakok idejébe. A Kőrös-kultúra kerámia anyaga főként a mezopotámiai, özönvíz előtti Al-Ubaid korszak anyagával egyezik. Ez a katasztrófa- az eddigi vélemények szerint- az i. e. 5. évezredben pusztította el Mezopotámiának déli településeit. A rétegtani vizsgálatok szerint a mai Perzsa öböltől kb. 150-200 km távolságban észak felé terjedő területen volt ez a vízözön, mely-Sir Leonard Wolley szerint-teljesen megváltoztatta a két folyó országának etnológiai képét. Új népek jelennek meg Mezopotámiában, akik összeötvöződött és igen magas szintű műveltséget fejlesztenek ki. Ezt a népet nevezi a mai szakirodalom SUMER-SUMÍR népnek.

Majd látni fogjuk a IV. fejezetben azt, hogy a mezopotámiai már sumírnak nevezett-népségnek az a része, melyet a szakirodalom JEMDET NASR néven különböztet meg - az özönvíz természeti katasztrófája után - a Kárpát-medencéből jött és véglegesen megtelepedett Mezopotámiában. Indokolásaimban hivatkoztam arra, hogy ennek a népnek hiedelmében még a zsugorított temetkezési rítus is azonos a Kárpát-medencei szokásokkal. Ugyanúgy az Isten-Anya tisztelet is, mely az Isten-Anya szobrok készítését behelyettesítette a "vigyázó két szem" idolokkal és oltárokkal, miként azt a mezopotámiai subar-szabírok vidékén épített TEL BRAK-i "szem templom" mutatja. Ugyanez a nép kezdi az írást is Mezopotámiában, de éppen olyan jelekkel, mint amilyeneket a tordosi korongon találunk- jó 1000 évvel korábbi szerkesztésben.

Közel-Kelet és a Kárpát-medence térsége - mint élettér és mint "őshaza" - egymástól el nem választható, mert az özönvíz utáni időszakokban az állandó kapcsolat nemcsak a népcserében, hanem az anyagbeszerzésben és kereskedelemben is megmutatkozik. Nem kell mást említenünk, csak azt az egyetlen valóságot, hogy Eurázsia összes aranybányái között az egyetlenek a Kárpát-medence erdélyi érc-lelőhelyei, ahol "tellur" tartalmú az aranyérc. Az a tény, hogy a Mezopotámiában eddig kiásott aranytárgyak (az UR városi királysírok anyaga) mindegyike ebből az erdélyi aranyból készült, talán elegendő bizonyítékként szolgál a két tér állandó kapcsolatára. De Tutenkamon aranykincsének anyaga is ugyancsak innen való, és amikor a 2. évezredre fordul a mezopotámiai történelem, és a feketefejű serviták rövid ideig uralomra jutnak (I. Sargon kora), megszűnik az aranyszállítás. Sir Wolley szerint az ebből a korszakból származó sírokban alig találni egy-egy rézgyűrűt vagy rézkarperecet. Aranyat soha.

Ez a Közel-keleti - mezopotámiai - "őshaza" azért is sorsdöntő számunkra, mert ez biztosítja a hun-avar népekkel és az Álmos-Árpád-i őseinkkel való népi homogénitásunkat és az eddig szétszabdalt etnogenézisünket egybefoglalja. Ugyanis az özönvíz után a Kárpátmedencéből érkezett és a szakirodalomban Jemdet Nasr népnek nevezetteken kívül, a Káspi-térségben lévő ARATTA állammal állanak kapcsolatban és prof. Kramer fejtette meg annak az ékiratos agyagtáblának a szövegét, melyben az azonos Anyaistennőt tisztelő és a sumir INANA kultuszt gyakorló UNUG-HI és ARATTA uralkodói, termékeik kicserélése érdekében, egymással, azonos nyelven és azonos írásban, leveleznek. Káldeától Ister Gámig I. c. könyvemben ismertetem bőven ezt a témát és bizonyítom, hogy ARATTA királya is SUBAR-SZABÍR. Tehát a mezopotámiai "őshaza" kutatás által megtudjuk azt, hogy a Káspi-Aral élettér is a "sapír"-ok a "naparcúak" birodalma és így nem csodálkozhatunk Sztrabo - már említett közleményén, amikor MEOTISZ néven az ARAL-TÓ déli területeit nevezi. (Éppen azt, ahonnét előkerültek a legcsodálatosabb "szkíta aranykincsek".)

A Közel-keleti "őshazánk" élettere azonos a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA - előbbiekben ismertetett - "erős, hatalmas nemzetség birodalmával". Vagyis Mezopotámia-Adzsem-Káspi-Aral térség és Közép Ázsia. Csakis ennek a hatalmas nemzetség létezésének valósága indíthatta a mezopotámiai sumirokat arra, amikor a feketefejű semita-akkádok (Hamurabi) diktatórikus terrorja nyíltan és a megalkotott semita törvénnyel kiirtásukra törekszik, észak és észak-kelet felé, vagyis régi hazájukba menekültek. De a subar-subir-szabír földön alakult meg NIMRUD-nak az az országa is, ami későbben AS-URU (Asszíria) néven kerül be a történelembe. (The Interpreter's Dicttonary of the Bible, Abingdon Press N. 551. old. Nimrud alatt.) Ugyanitt azok a KASSITA-KUSITÁK (servita akkád nyelven KASSU), akik megdöntik Hamurabi semita uralmát, szintén Nimrud fiainak, azaz KUSITÁKNAK vannak identifikálva. Tehát még a hivatalos biblikusok is elismerik a nimrudi hagyománnyal élő mezopotámiai nép KUS ősnevét.

Sajnos a hajdani Nimrud-ország-AS-URU - mint Asszíria- fél évezred leforgása alatt teljesen átveszi a feketefejűek semita ideológiáját, és az északon (a Kaukázus déli részénél) települt subar-szabírok pusztításával foglalkozik legfőképpen. I. e. 612-ben végződik be a történelemnek ez a talán legvéresebb fejezete, amikor Ninivénél az egyesült kusita népek (akiket a görög írók médeknek, szkítáknak és egyéb sok névvel illetnek) végleg legyőzik ezt a semita ideológiájú asszír uralmat.

Dr. Bobula Ida nagyszerűen adatolja a sumír gyökerű népek vándorlását, és kimutatja, hogy a "subar"-nak nevezettek tulajdonképpen azonosak a régi káld-kus néppel. "A Sumír-Magyar Rokonság" c. könyvében (Bs. As. 1982) "A Mágusok Vándorlása" c, fejezetben - az adatforrások halmazát sorolja fel a sumír tudáskincset megőrző "tudás népének" küzdelmében, akiknek végső bástyája a VAN-TÓ melletti Káld királyság lesz, ahol megélik hatalmas ellenfelüknek - az Asszír Birodalomnak a bukását is. A történelem nehéz fejezetei közé sorolt annak a sumír népnek élet-halál küzdelme, mely közel-keleti "őshazánkat" kialakította, és itt megteremtette azt a magas kultúrát, melyből az emberiség a következő évezredekben táplálkozott. Érdemes felvázolni és megismerni sokoldalú műveltségüknek részleteit és tudni, hogy

MIT TARTALMAZ A SUMÍR KULTÚRA...?

Meg kell ismernünk a ma sumírnak nevezett kéld-kus népnek a tudáskincsét azért, mert - a földszerzés és megtartás mellett az akkád-sumír élet-halál harc valóságos indoka az akkádok részéről: a tudás megszerzése és a sumírok részéről: a tudáskincs megóvása volt. A semita-akkádokat minden szakmunka "a sivatag feketefejű nomádjainak nevezi, akik csoportosan hagyták fel a sivatag környéki csavargó életüket, hogy beszivárogjanak a gazdag és velük határos sumír városokba-főképpen Alsó-Mezopotámiában". (Cassin, Bottéro, Vercoutter id. m. 82. old.) Ezt a műveltséghiányukat sok évszázadon át meg is tartják, és ez annak a jele, hogy nem bírták megszerezni a sumírok tudását. Nem kell másra hivatkoznunk, csak az első semita uralomra, amit I. Sargon alapított AGGADE városában. Ez az ún, "akkád dinasztia" 150 évig uralkodott, de sem kerámiát, sem fémipart kitermelni nem tudott, hanem híressé tette nevét a történelemben a népek öldöklésével és a sumír városok - köztük NIPPUR- elpusztításával.

Pontosan ellenkező helyzetet találunk a sumíroknál, akik valóban hatalmas műveltség kifejlesztésével - kinccsé tették a TUDÁST. És itt meg kell jegyeznünk azt, hogy a sumír időkben a TUDÁS többet ért az aranynál. Tehát pontosan mai korszakunk ideológiájával ellenkező volt a társadalmi felfogásuk. A fent említett munka szerzői a sumír társadalom legnagyobb felfedezésének a kozmológiát vélik. Vagyis azt az intelligens elgondolást, mellyel a természeti erőket a világot teremtő "Hatalmas" kozmikus részeinek tartották és - megszemélyesítve őket - a világ rendjének, ritmusának, minden történésnek irányítóiként és felelős végrehajtóiként iktatták be mindegyiket hiedelemvilágukba. Ennek pedig egyenes származéka az a társadalom volt, mely az erkölcsös életét, jogtiszteletét és társadalmi rendjét is ennek a hatalmas kozmikus törvénynek szerves részeként hitte. A mindenkori uralkodó pedig az "ég küldötte", az "Ég fia" volt, akinek karizmatikus hivatása, munkája és rendelkezései is a Természet Nagy Rendje szerintiek és ahhoz alkalmazkodók voltak. Szaknyelven ma TEOKRATIKUS uralmi rendszernek nevezzük ezt az államformát, mely a földi társadalmat az égi társadalom kiegészítő részének tekinti és mind a kettőt egyformán az EGYETLEN ISTENI ERŐ alá rendelve hiszi. A sumírok "EGYETLENE" néha TE-RAM-TU formában van megnevezve, de általános neve AZ. Az "egyistenhit" tehát szintén vallásfilozófiájuk tartalma. Ez az "egyetlen" - AZ - pedig a kétszeres háromság szimbóluma szerint uralja az "égi" és a "földi" szentháromságot. Ugyanis az égen és a földön egyformán ATYA-ANYA-GYERMEK (fiú) a társadalom jelképes megnyilatkozása. Ezt a "kétszeri hármasságot" (vagyis a hatágú csillagot) megtaláljuk az emberiség első törvénytáblájának homlokán, ami UR-NAMMU sumír papkirály idejének terméke (i. e. 2200). Ennek a szimbólumnak vallásfilozófiai értelme a sumír hiedelemben: "miképpen a mennyben - úgy a földön is". A "tudás" - jobban mondva. "az égből szerzett tudás" neve: MAG. Minden, ami ebből ered - az a MAG-I. Így lett a sumír vallás neve: MAG-I-A, vagyis "a tudásból való".

A sumírok vallásába- a MAGIA-ba tartozik- az örök élet hite. Az "Istenes élet itt a földön" - a mi földi hivatásunk teljesítéseként- ennek az "örök életnek" a földi része.

A vallásgyakorlathoz, a kultuszok törvényeinek teljesítésében pedig ott találjuk az emberek egészségének ápolását, a gyógyítást, a különféle gyógymódok és orvosságok ismeretének tanítását, tudósok nevelését. Ugyancsak a "templom"-ban vannak az írástudók iskolái is.

Agyagtáblákra írtak. Kifejlesztettek egy tökéletes ékírást, melynek rendszere a nyelvük minden ragozó különlegességeire megfelelő írásjelekkel rendelkezett. Ez a tökéletes írás tette lehetővé azt, hogy irodalmuknak gazdag hagyatékát sikerült a szorgalmas kutatóknak kiásni a homok alól. Majdnem egymillió agyagtábla hever a különféle múzeumok pincéiben. Ezeknek 10%-a sincs megfejtve. De azokról, melyeket ismerünk, máris oly hatalmas tudás és műveltség olvasható le, mely ámulatba ejti a mai tudósokat. Csak néhányat említünk ismertetésül.

Ránk hagyták a "nagyítóüvegek" készítésének receptjeit és így meg tudjuk érteni, hogy csillagvizsgáló teleszkópjaik voltak. Ugyanis - az eddig ismert és csoportosított ékiratokból - látjuk, hogy kb. 3600 csillagképnek adtak nevet. Vagyis ismerték az "ég könyvét". (Így nevezték a csillagos égboltot.) Ezekután azon sem csodálkozhatunk, ha észrevesszük, hogy pontosan ismerték naprendszerünk planétáit és azoknak a Nap körüli mozgásidejét. Pl. a Merkur általuk lejegyzett és bemért ritmusa és a mai pontos asztronómikus Merkur Nap körüli keringésének ideje között összesen "négy" másodperc különbség található. Ők osztották be a kört 360 fokra és nem a "tízes", hanem a "hatvanas" számrendszerrel dolgoztak. Ismerték a föld precessziós mozgását, és aszerint jelölték ki a sarkcsillagot. Ránk hagyták a híres NIPPURI KALENDÁRIUMOT, melynek időszámítása a BIKA-Korszaktól indul. Nippurban és Sippárban volt a legnagyobb asztronómiai központjuk. Prof. Hilprecht állapította meg, hogy ezen a két helyen talált csillagászati feljegyzések alapszáma 12 960 000 volt, ami az ún. "nagy napciklus" (a teljes precessziós kör) 25 960 évnek az "ötvenszerese". Pontos méréseik voltak.

Nagyszerű következtetés végezhető az orvostudomány és gyógyítás terén a ránk maradt farmacopeáikból, ahol gyógyfüveik, fürdő- és teavíz receptek találhatók. Sebészeik is voltak, és rájöttek, hogy a betegségek okozója a testben lévő és az egészséget megbontó, szemmel nem látható idegen élőlény (a bacilus és vírus). Ezek ellen küzdöttek. Vizeletvizsgálatot is tudtak végezni. Pestis nem volt náluk, mert a gennyes kiütéses betegségeket az Anya-Istennő zarándokhelyein (mint ISIN-Lourdes) tenyésztett "szent kutyák" (KUAS) nyálával gyógyítottak. (A mai tudomány megállapította a kutyanyál gazdag antibiotikum tartalmát.)

Földmívelésüket öntözőcsatornákkal végezték, és a társadalmukat teljes gondossággal látták el élelemmel. Búzát, zabot, rozsot, kölest termeltek. Lisztet készítettek. Kenyeret ettek. Datolyapálma gyümölcséből mézet és bort készítettek. Főleg juhtenyésztésük volt, de a szarvasmarha és a kecske is bőségesen részt vett a szocialista módon megszervezett termelésben.

Az iparuk ismerete ad az utókornak pontos képet kultúrszintjükről. Nagyszerűen értették a tej feldolgozását. Vajat, sajtot készítettek. Gyapjú- és lenfonalakból szőttek anyagot, és bőriparukkal külkereskedelmet bonyolítottak le. Háromféle bőrt gyártottak és a népital - a víz mellett- a sör volt. Dúsan díszített, művészi kerámiáikat kézzel is és koronggal is formálták. Fémolvasztó kemencéik is voltak. Ötvösművészetük máig is csodált.

Legelterjedtebb iparuk azonban a téglakészítés volt, melyet kiégettek és a különböző uralmak ismertető jegyeivel láttak el. A téglagyártók védőszentjét KABTA-nak hívták, éppen úgy, mint a tégla fából készített formáját - a "kabta-fát".

Hétemeletes templomokat (zigurrat) építettek téglából. Ők a feltalálói a "téglaíves boltozatnak", de ismertek egy gyorsan kötő habarcsot is. Ur városában rendszeres terv szerinti településeiket ásta ki Sir Woolley. Emeletes lakóházak sorakoztak a széles és kövezett utcákon már az i. e. 4. évezredben.

Fémiparukról dicsekszik az utánuk megtalált sok réz, bronz, ezüst és aranytárgy.

Rendszeresített mértékegységeik voltak a hosszúság, űrtartalom, terület és súly mérésére. Érdekes, hogy az angolul beszélő világ használja ma is a régi sumír mértékegységeket.

Sorolhatnánk még sok oldalon keresztül tudáskincsük részleteit, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy megértsük Herodotosznak azt a kétségét, hogy az ősi tudást őrző máguspapokat "nemzetségnek", vagy csak egy törzsbe tömörült tudóscsoportnak kell felismerni...? A "Tudás Népének" fiai voltak, akik apáról fiúra adták át a "tudás" kincsét egymásnak.

Csodálatosan fennmaradt hiedelemviláguknak az a része a magyar néphitben, amit a '"TURUL" cím feletti rézszobor képe mutat. Itt két szarvas között a "párduc fejű hatalmas madár" látható, mely a sumír hiedelem szerint a téli napfordulókor elgyengült Napot - a csodafiú-szarvast - magasba emeli. Az újraéledő nap neve sumírul TUR-UL (tur-ullu). Itt van a mi Tur-ul mondánk eredete és - I. Istvánig- az Árpád-házi uralkodóink karizmatikus hite, mely szerint az uralkodó az "ég fia".

Amikor a semita akkádok és a semitává lett asszírok tervszerűen megkezdik a sumírok és subar-szabírok irtását, a nép észak felé - a Káspi és a kaukázusi térség felé - menekül. Hosszabb-rövidebb ideig sikerül itt-ott államot alakítaniuk. Ennek lehetőségét az eddig tárgyalt hatalmas tér egynyelvűsége tette lehetővé. Az átmentett tudás és az egynyelvűség biztosította a "nagy, hatalmas nép" utódainak a megmaradását annyira, hogy még ÁRPÁD és ÁLMOS idejében sikerült oly erős néppel visszatelepedni a Kárpát-medencébe, mely népnek bátor, vitéz és jól kiképzett hadserege a pozsonyi csatában Európa egyesült hadseregét is legyőzte.

Őstörténeti barangolásunkban azonban itt most új fejezetet kell nyitnunk és felderítenünk azokat az eddig elködösített történelmi tényeket, melyekből megismerhetjük azt, hogy milyenek voltak

VI. AZ ÁLMOS-ÁRPÁDI HONFOGLALÓK KIALAKULÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI.

Ebben a kutatásban ki kell zárnunk minden "finnugorosítási és eltörökösítési" törekvést. A finnugorizmust már felszámoltuk. Most azt kell felismernünk, hogy a magyar nyelvnek és a magyarságnak mint etnikumnak a törökségbe való beillesztése azért nem sikerült, mert a magyar nyelv és a magyar nép régibb és ősibb, mint a török.

László Gyula szerint baj van a török őshazával, mert azt eddig megtalálni nem sikerült. Csak feltételezésekre alapul, melyek igen labilisak. "A török őstörténet kérdését sokkal kidolgozatlanabbak, mint a finnugoroké, és így sok a kérdőjel. Például fel sem vetődött a török nyelvek esetében, hogy az is valamilyen közös közvetítő nyelvként alakult volna ki"... írja. Id. m. 97. old.)

Ugyanitt felteszi azt a kérdést is, hogy: "HOL VOLT az a török őskultúra, amely két nagy csoportra oszlott, és meddig tudjuk időben visszafelé követni...?" A "nyelvtudomány" eddig elfogadott azon megállapítására teszi fel ezt a kiértékelő kérdését, mely szerint a török nyelvek az oguz és az ogur törökség csoportjára oszlanának és a magyar nyelvben lévő török szavak nagy része is az oguz ághoz tartoznék. Nyelvészeink persze bele vannak ragadva a finnugorizmusba és azt tanítják, hogy őseink mindenünnen összeszedegették nyelvüket. Bármelyik "finnugoros" szerző szófejtő szótárával tanácskozunk, láthatjuk, hogy nyelvünk szavainak 80%-a - szerintük - más nyelvekből "kölcsön vett" szó. De kérdezem: hogyan lehetett az a sok nyelvet beszélő angol nyelvtudós - Sir John BROWING - más véleményen...? Hogyan írhatta nyelvünkről azt, hogy: " A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és struktúrája visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos és erős hangzatokkal.

Az angol ember büszke Lehet anyanyelvére, mely az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredetén meglátszik az a különböző nemzetektől származó réteg, melynek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz és nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek." /The Poetry of Magyar.)

Talán meg kellene fordítani a nyelvtudomány által alkalmazott módszert, és azt vizsgálni, hogy pl. a magyar nyelvben török "kölcsönszónak" vélt szavak nem magyar "kölcsönszavak"-e a törökben...? Minden munkámban azt igyekezem bizonyítani, hogy a mai sumírnak nevezett nyelv volt nyelvünknek, tehát a magyarok nyelvének nyelvemlékekkel ellenőrizhető és bizonyítható, 5000 év távlatában megtalált ősi formája. A ma sumírnak nevezett ősnyelv és a ma beszélt magyar nyelvünk nyelvtanának azonosságát dr. Varga Zsigmond bebizonyította és a MTA munkáját (Ötezer év távolából) 1942-ben a nagydíjjal jutalmazta - elismerve a két nyelv nyelvtani azonosságát.

Dr. Gosztonyi - aki egész életét a sumír nyelvvel való foglalkozásban töltötte, és a Sorbonne-i École Francaise des Hautes Études tanára volt csaknem három évtizeden át - ebben a tárgyban írt szakkönyvében- a szótári azonosság és hasonlóság bemutatására felsorol kb. 1000 sumír szót. (Gyök, rag és képzők.) Ez az 1000 szó hangtanilag és jelentésben a mai magyar nyelvvel csaknem 70%-os egyezést mutat. Ugyancsak felsorolja a sumír nyelv alaktani és nyelvtani jellegzetességeit, és azokat 22 nyelvvel hasonlítja össze. A sumír nyelv 53 nyelvtani jellegzetességéből 51 van meg a mai magyar nyelvben és csak 29 a törökben. Tehát ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar nyelv gazdagabb, mint a török és csak az adhat kölcsön, aki "gazdagabb". (A megnevezett munka: C. G. GOSTONY: Dictionnaire d'etimologie Sumerlenne et Grammaire Comparée. Paris, 1975.)

Gosztonyi nyelvészeti bizonyítékai is alátámasztják azon állításunkat, hogy a Kárpát-medence-Közel-Kelet nagy térségében, idecsatolva Közép-Ázsiát is, a ma sumírnak nevezett nyelvnek az ázsiai ragozó nyelvek hangtana szerinti formája volt az az idióma, amit egynyelvűségnek mondunk. Ezzel a módszerváltoztatással pedig minden probléma megszűnik, melyet a "finnugorosítás" és "törökösítés" köde okozott Álmos-Árpád honfoglaló népének kialakulásában. De az avarok identitása is tisztázódik, és László Gyula valóságot állított, amidőn az i. sz. 670 körül a Kárpát-medencébe érkezett "avarokat" is magyar nyelvűeknek ismerte fel. Feleletet kap Ligeti Lajos is, amikor a török nyelv vizsgálatánál azt mondja:

A Legszembetűnőbb az alaktani vizsgálatok elmaradása, az egyes fontosabb török nyelvek történetének feldolgozása... A török szókészlet történetének kutatása még a kezdet kezdetén tart... Honfoglalás előtti török jövevényszavaink olyan török nyelvekből és nyelvjárásokból származnak, amelyeknek ebből a korból nincsenek más emlékei." (A magyar nyelv török kapcsolatai és ami mögöttük van. Bp. 1977.)

Ezek szerint a magyar szavak képezik a "török" nyelvemlékeket. Nem fából vaskarika ez a következtetés? Lehet ezt a módszert "nyelvtudománynak" nevezni? De Ligeti agyafúrtsága igazolja a mi javasolt azon módszerünket, mely szerint a sumírnak nevezett "mah-gar" nyelvet kell minden "törökség" alapnyelvének felismerni, mert a dialektikus változások erre az ősnyelvre vannak felépítve. Így kap igazat Bíborban született Konstantin is, amikor azt állítja, hogy a kabarok, kazárok és magyarok nyelve csak szintén nyelvjárásilag különbözött egymástól.

De térjünk vissza László Gyula téziséhez. Az i. sz. 670 körüli "első" magyar honfoglaláshoz, amit eddig "avarnak" ismertünk. Az egynyelvűség ékes bizonyítéka a szarvasi avar tűtartó rovásírásos szövege, mely magyarul beszél - még akkor is, ha a hazai finnugoristák elhallgatják a megfejtését. Ennek ideje kb. i. sz. 600. Az "egynyelvűség" valósága pedig beleszól az eredetkérdésbe is. Ugyanis - ha Fehér M. Jenőnek adunk igazat, aki azt állítja, hogy Baján "avarjai" a Pártos Birodalomból települtek a Kárpát-medencébe, és főleg manicheus vallású, a sasanida-perzsák által üldözöttek voltak - csakúgy a mah-gar (sumír) nyelv valamelyik dialektusát beszélték, mint azok, akik az Aral-tó környékén feltételezett avar őshazából juthattak be a Kárpát-Honba. A sumírnak nevezett egy-nyelv használatát bizonyítja a néppel-beérkezett sumír hagyomány. Ugyanis az Ister-Gami szentélyben a falra festett 14 oroszlán ősiségét az említett "DESATÍR" nevű mágus-kánonban leljük meg, melynek eredete Adzsemben van, tehát a nimrudi örökség tartozéka. Ez a hagyomány egyik részlete. A másik - az a misztikus kalendárium, mely az Ister-Gami oroszlán-szimbólumokon található, ahol is az életfa 19 fokos elhajlása pontosan megjelöli - a precessziós időszámítás szerint- a szentély építésének idejét és ez egyezik László Gyula régészeti adataival. (Bővebb felvilágosítást ad: Az Ister-Gami Oroszlánok titka c. könyvem.)

Az álmos-árpádi magyarság kialakulásában döntő szerepe a napról napra erősödő izlámnak van. Ugyanis ez a kegyetlen hódító hatalom, a mai Irak és Irán déli részéről kiindulva- egyre gyorsabb ütemben tőr észak felé. És itt most sorba kell vennünk a honfoglalóknak, krónikáink által ismertetett népelnevezések szerinti történetét, vagyis azt, hogy miképpen tudtak kiszabadulni az arab hódításból, és tulajdonképpen mi volt kialakulásuknak és "új honfoglalásra való indulásuknak" az indítéka...?

Kezdjük a szabírokon.

Mindenki által ismert és tudott dolog az, hogy álmos-árpádi honfoglaló magyarság egyik nép-összetevője a szabírság volt. Bár Bíborban született Konstantin császár (i. sz. 905-959) az egész magyarságra (akiket ő "türk" néven különböztetett meg) mondja, hogy azelőtt őket SABARTOI-ASPHALOI néven ismerték. Ebben a görög szóban az első rész kétségtelenül a sabar-szabír népre vonatkozik. A második részre - "asphal" - igen sok értelmezés van forgalomban, de senki sem gondolt még arra, hogy éppenúgy "alsó" a jelentése, miképpen az "alsó ZAB" folyót nevezik az arabok "Zab el asphal" néven. Tehát valószínűleg, hogy a "SABAR ASPHAL" a Kaukázus alatti szabírság megkülönböztető neve volt, hiszen a Kaukázus felett is volt SABIRIA. Boldogult tudósunk-dr. Padányi: DENTU-MAGYARIA c. könyve igen sok adatot bizonyít a szabírság történetében, és ha az ő adatait kiegészítjük dr. Bobula azon kutatásaival, melyben a "magyar vándorlásokat" írja le a kaukázusi térben, hivatkozva arra is, hogy "a korai orosz krónikák- több évszázaddal a bizánci írók után - még a Kaukázust MAGYAR HEGYSÉGNEK hívják"-láthatjuk, hogy a Sumériából indult MAD AR (magyar) és a Kaukázus alatti térben (SUBARTU) élő SUBAR-SZABÍR nép összeötvöződésének folyamata történik meg a vándorlás hosszú évszázadai alatt. Dr. Bobula hivatkozik Theophylaktos Simonkattes-re (i, sz. 610-640 körül), aki leírja az Arménia délnyugati részén lévő MATZAR-MAGYAR város várának újraépítését i sz. 587. évben. Tudjuk azt is a szabírokról, hogy nagyszerű tudásukkal a legkiválóbb harci eszközök kitalálói és építői voltak, amiért az egymással hadakozó bizánci és perzsa uralmak egyformán versengtek szövetségükért.

A szabírok nyelvére vonatkozólag egyöntetű az álláspont. MAGYARUL beszéltek. A mai "finnugoros" történelemszemlélet azt állítja, hogy a szabírok mellett a "törökül beszélő" ONOGUR TÖRZSSZÖVETSÉG lakozott, és így született meg az "onogur elmélet", mely a Hóman-féle történelemírásra van építve. Hóman állította azt, hogy a Kárpát-medencébe honfoglalóként érkező "onogurok szabír elemeket is hoztak magukkal", ami egy onogur többséget is jelenthet. Ezt pedig történelmi tényadatokkal igazolni nem lehet. Ugyanis: Hóman "tíz onogur törzset" említ, melyből "öt" törzs már az i. sz. 570 év körül a Közép-Volga vidékére vándorolt- azaz a Juliánus-féle "MAGNA-HUNGARIÁBA" költözött, ahol Juliánus meg is találta őket az i. sz. 13. században, és még ebben az időben is magyarul beszéltek ezek a "török" onogurok. Tehát jogosan tesszük fel azt a kérdést, hogy - ha törökök voltak az onogurok, a Volga mellett kitől tanultak meg magyarul az eltelt 800 év alatt...? Úgy véljük, hogy ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy az onogurnak nevezett nép nem volt török, hanem MAGYAR, még azon a területen is, melyet Konstantin császár Lebédiának nevezett el.

Minden történész AL MASZUDI, arab íróra hivatkozik, aki leírja, hogy: "Kazáriától nyugatra négy "türk" nemzet fekszik, akik eredetüket közös őshöz vezetik vissza. Nagyon bátrak és mindegyiknek királya van. Az első nemzet: BAZSNA. A második: BASKIRD, a harmadik: BAZSNÁK és a negyedik: UNUKARDA." (Muruj al-Dhabab, Paris, 1961.)

Ez az utolsó nemzet - UNUKARDA - lenne az onogur...? Így állítják a történészek. De, ha elfogadjuk al-Maszudi írását, akkor igazat kell adni dr. Gosztonyinak, aki az idézett munkájában, a "KAZÁR SZÓJEGYZÉK"-ben közli az "onogur" népnév eredetijét így: UNUGUR(u). Gosztonyi szerint: UNUG... a sumériai "URUK" város ékírással írt neve és URU : VÁROS. UNUGURU : URUK VÁROSA és UNUG-URI : URUK városi, Urukból való. Al-Maszudi által közölt név: UNUGAR-DA - a sumírnak nevezett egy nyelven - annyit jelent, mint "letelepedett URUK városiak".

Tehát semmiképpen sem török, hanem a sumériai kivándorlók, akik az évszázados öldöklés elől menekültek a Kaukázus alá és onnan a Káspi-térségbe, és - mint al-Maszudi írja: "Tartományuknak egy része érinti a Fekete-tengert. Támadó hadjárataik Róma országáig, sőt csaknem Spanyolországig elérnek. Uralkodnak ezeken a területeken minden más nemzet felett. Köztük és a kazárok királya között egyezség van. A terület, amelyen élnek, közvetlen Kazária mellett van."

Talán itt lenne már az ideje annak, hogy végre nem "törők" szemszögből hanem a sumírnak nevezett nyelv szerinti "egynyelvűség" valóságának és létezésének felismerésével értékeljük ki a történelmi adatokat, mert ezek az "onogur"-nak elnevezett UNUG-URI-ak megtartották a mai sumírnak nevezett MAH-GAR nyelvet. Ez pedig azonos a szarvasi tűtartó rovásszövegével is és a nagyszentmiklósi aranykincs - szintén rovásírásos - szövegével, és mondhatjuk, hogy talán éppen azért kapta a MADZSAR város és vára is ezt a nevet, mert létezett az a nyelv és nép, amelyet szintén MADZSAR-MAGYAR néven ismertek.

Ennek az URUK-i népnek észak felé való vándorlása azért is érthető, mert már évezredek óta szoros kapcsolat fűzte egybe őket a Káspi-térségben lévő ARATTA-i néppel, akikkel "egy nyelven" leveleztek az ékiratos agyagtáblák tanúsága szerint, és hiedelemviláguk is azonos volt. Egyformán INNANA Szűzanyát dicsérték és imádták. De ők hozzák nyelvükben azokat az "akkád" elemeket, melyek a mai magyar nyelvben megtalálhatók - ékes bizonyítékaként annak, hogy átélték (talán átszenvedték) a semita Hamurábi (i. e. 1700 körüli) "nyelvújítását". Vagyis azt a diktatórikus rendelkezést, mellyel az akkád beszéd lett ennek a - kusiták által később legyőzött - uralomnak a hivatalos nyelve. Ugyanis ez az egyetlen lehetőség a magyar nyelvben fellelhető "akkád" nyomok indokolására.

A szabírokat és az onoguroknak nevezett Urukiakat azért sem lehet elválasztani egymástól és egyiket "magyarnak", a másikat "töröknek" mondani, mert Priszkhosz még Atilla életében megemlékezik az "együtt lakó onogurokról és szabírokról", mint a hunok előbbi hazájában lakó népekről, és a bizánci írók is hozzáteszik, hogy ezek a népek mind "hunok". A szabírok és onogurok tehát már Atilla életében is "Szkítiában maradt hunoknak számítanak". (A "HUN" elnevezés eredeti értelmét nem tudjuk. Ősrégi sumír-maghar szó, de a sumír szószedetekben csak az akkádok által használt jelentése található. Egyetlen régi és káld-kus-sumír név a "mul LU-HUN-GA"... azaz "a Hun ember háza". Így nevezték a káld sumírok a KOS CSILLAGKÉPÉT.)

A szabírság és az unug-uruk egyneműsége és egynyelvűsége szinte természetes indítékát szolgáltatja az álmos-árpádi nép összefonódásának. Van azonban itt a Káspi-térben még sok érdekes felderíteni való történelmi adat és esemény is.

Eddig nem sokat törődtek történészeink ÜGEK-el és Khorezmből választott feleségével - EMESÉVEL -, akinek személyéhez fűződik a TURUL MONDA, vagyis az Árpádok karizmatikus öntudata.

Anonymus Krónikájában Álmos édesanyjának apja EUNE DU BÉLI ANNI néven szerepel. Természetesen a latin szövegű krónikában ez a név is latin fonetikával van írva. Káld-sumir nyelven ugyanez a név így hangzik: ENE DU BÉLI ANNA, és jelentése: "az égi király fia", vagy "király - az ég fia". Ez az elnevezés visszavezet minket a sumír királylistának ahhoz a szövegéhez, hogy "az égi hatalom ismét az égből küldetett a földre". Ez a király KHOREZM uralkodója.

Sztrabo szerint MEOTISZ nem az Azovi-tenger kömyéke, hanem az ARALTÓ déli része, és ez pontosan egybeesik KHOREZM állam területével. Ha "meotiszi mocsarakról" beszél a történelem, akkor tengert érteni nem lehet, mert a tenger környéke sehol sem "mocsaras". Mocsarak csak tavak, állóvizek mentén képződnek. Jordanesz írása szerint "az onogurok és a szabírok korábban a Meotisz nyugati partján laktak és így őshazájuk ugyanaz, mint Atilla hunjaié". Masudi arab író azt mondja, hogy: a kazárokat "türk" nyelven szabiroknak, perzsául kazároknak nevezik. Tolsztov szerint: "a magyar név a IX. században az Aral-tó mentén bukkan fel". (id, m. 246, o.)

A Meotiszba... azaz Khorezm-be települt őseink egyik része lehetett talán ÜGEK apjának népe, akik a szomszédos szabír-kazárokkal éppen olyan szövetségben éltek a faji, népi és nyelvi homogenitás alapján, miként Kazária másik oldalán lévő Dentu-Magyaria szabír és Uruki (unugur) nemzetségek. Csakis ezen egybetartozás eredménye lehetett az, hogy Álmos majd felépíti Kievet, az acélkardgyártás központját, és az egybetartozási szövetséget északra is kiterjeszti. Ne felejtsük el azt, hogy ebben a korban is élet-halál harc tombol az "egynyelvűség" életterében. A kegyetlen hódító arab erők nyomulnak egyre hevesebben észak felé. A kardkovácsok városának - Kievnek - kiépítése talán a közös védelem nagy tervének egyik késői része lehetett.

Ugyanis Kazária és Khorezm politikai egysége kb. 760-ig fennállt. Addig, míg Khorezmben az oda menekült talmudista zsidóság át nem alakítja a társadalom szervezetét, és a törzsi vezető családokkal való házasodás útján ki nem alakít egy feudálkapitalista és a köznépet kizsákmányoló uralmi rendszert. Tolsztov tudósít megnevezett könyvében arról, hogy mi történt Khorezmben, ahol a khorezmiek és a velük élő szabírság (vagy unugorság) összekeveredése útján kialakult egy mazdakista törzsi rend, mely - éppen a keveredés következtében-önmagát "kavar"-nak (tehát kavart, kevert népnek) nevezi. Ezt a nevet az arab és egyéb írók aztán említik "chvar, choval. chal" néven, és a magyar krónikák "kabar" szóval emlékeznek róluk. Khorezmben ebbe a törzsi rendbe tartozó népnek megvan a saját papi testülete, akik a tudást őrizték, ápolták a hagyományokat és leírták Khorezm történetét. Tolsztov tudósít minket arról is, hogy a Khorezmbe betörő arabok éppen ezeket a tudósokat (máguspapokat) irtották. (Id. m. 9. old.) Hogy a tudást mentsék, ezek a tudósok menekülnek át legelőször Khorezmből Kazáriába az arab pusztítás elől. Ezek mind "kavar-kabarok", mert Tolsztov úgy írja, hogy "a kabar név a Khorezmiak népneve". Lehetséges, hogy e népben kell felismernünk Álmos édesapját - ÜGEKET - is, de már a Kazáriába áttelepedett időben. Abban az időben, amikor a kazár pénzérmeken az a felírás van: "A KAZÁR KIRÁLY AZ ÉG FIA". (Tolsztov ezt így értelmezi: "az áldott kazár király úr". Helytelen fordítás.)

Tabari arab történetírónál a khorezmi papság és írástudók neve "habr" (többesszámban "AHBAR"). Ez arab nyelvtechnikai szó, melynek jelentése: "írástudó, tudós" (latinul magus és magi). Az arabok vérfürdőt rendeznek Khorezmben, és a "kabar-kavarok" után a Khorezmtben uralkodó és - Tolsztov szerint-"egy sajátságos szinkretisztikus judaizmust kialakító" uralkodó osztály is áttelepedik Kazáriába. Ezzel- amit a kazáriai "Bulán-Korszaknak" neveznek a történészek- indul meg Kazária judaizálása. Ettől az időponttól kezdődik a talmudista zsidó papságnak Kazáriába való tömeges bevándorlása-Tolsztov szerint- főleg Bagdadból és görög földről.

Az álmos-árpádi nép kialakulása tekintetében új képet állítunk az olvasó elé. Ugyanis Adzsemből a régi Khorezmbe vezet a nimrudi hagyomány és a Csodaszarvas mítoszi ereje még abban az időben, amikor a khorezmi uralkodó is az "Ég Fia" volt, és a társadalmi rendet nem változtatta meg a Tolsztov által említett szinkrétisztikus judaizmus. Az i. sz. VIII, és IX. század történelmi eseményei, melyek Káspi-Kaukázus terében lezajlottak, valóban csodává avatják az álmos-árpádi nép további sorsát.

Ugyanis-Kazáriában a VIII-IX. század fordulóján-Artamonov tudósítása szerint - egy talmudista államcsíny történik, ami annyit jelent, hogy az uralkodó - Obadja - a talmudista zsidó papságra támaszkodva, eltörli a vallásszabadságot, és az állami törvénykezés alapja a Talmud lesz. Kazáriában a nép forradalomba lendül, és abban részt vesznek a Khorezmből oda települt "kabar-avarok" is. A forradalmat vérbe fojtják az idegen zsoldosok, és a "kabarok" nyugatra menekülnek. (Régi hazájukat Khorezmt - már elfoglalták az arabok, és ott a nép már muzulmán lett.)

Az álmos-árpádi - népi és nyelvi azonosságúak helyzete - a honfoglalásra való indulás előtt - a következő volt:

Álmos Kiev ura. - Kazáriától nyugatra vannak a kazár szövetséget megszakító URUK-lak (onogurok), és mellettük Dentu-Magyaria szabírjai. Ezekhez csatlakozva települtek az Azovi-tenger környékén a Kazáriából menekült "kabar-kavarok" - akik a Khorezmből átmentett tudást őrző "írástudók" utódai. Mindezek a népek mentesek az izlám és a judaizmus tanaitól. Nagyrészük nesztoriánus és a manicheus vallást törzsi rendszerbe szervezett "mazdekista". Mindnyájan egyformán "tisztelik az elemeket, de csak azt az Egyetlent imádják, aki az eget és a földet teremtette". Az Egyetlen Élő Istenhez, a Nap felé fordulnak, és ősvallásuk Istenasszonya a Boldogasszony.

A Bölcsek bölcse - Álmos - tisztán látja a helyzetet. Ismeri a nagy, hatalmas népének még megmaradt erejét és hitét, mely eddig megszabadította mindnyájukat a judaizmus és az izlám harapófogójától. Talán isteni sugallat útján jut arra a felfedezésre, hogy ebben a térségben a nép élete veszélyben van, mert vagy meghajtja fejét, beadja a derekát az idegen erőszaknak és oda felszívódik, vagy - ha háborúba indul és ellenáll - akkor a túlerő legyőzi mindnyájukat. Kitér tehát minden támadás elől. Ügyes diplomáciával elhárít minden ellenkezést, és készül a Kárpát-medencébe való áttelepülésre. A bölcs Álmos azzal a tettével, hogy fiát - Árpádot - az ősi szertartás szerint pajzsra emelteti, az ősvallás melletti hitvallást hirdeti: a már egyesült és szövetségbe tömörült népének, akik egyformán titokként őrzik a honfoglalásra indulás elhatározását, melyért dolgoznak és készülnek. A talmudista rendszerű Kazária minden igyekezete az, hogy fenntartsa az eddigi szövetséget Álmos népével. Ígéretek és fenyegetések halmaza következik, és amikor a nagy nép elindul a Kárpát-medence felé, a kazáriai talmudista hatalom fizetett és zsoldos "besenyői" ellen kell a jó kievi magyar kardoknak hadakozni. De a Honfoglalás megtörtént.

Dr. Zakar András írja "A kazáriai államcsíny" c. munkájában azt, hogy Álmost üldözte a kazár talmudista bosszú, s ha "áldozat" lett, úgy nem népe "áldozta fel", hanem a bosszú érte utol. A történelemben minden lehetséges.

A következő fejezetekben majd kellőleg kiegészítem az itt leírt adatokat. Elmondom a honfoglalásnak nevezett "Hazatérésünk" történetét is. Igen sokat fogok Álmos személyével foglalkozni, mert igaz történelmünkben ő az, aki bölcs, előrelátó, istenes, szakrális királyunk volt, és megtartotta, átmentette a magyarságot, és méltó fiat nevelt Árpádban.

Az "Előszó"-ban említettem a Belgiumba áttelepedett, "vonaldíszes-kerámiájú" népünket. Itt, az "Alapelvek"-ben pedig a "Kőrös-Tordos" kultúránk népét. Közlök tehát egy térképet itt, hogy az olvasó tájékozott legyen őshonosságuk földrajzi helyéről.

A SZKÍTÁKRÓL ÉS HITVILÁGUKRÓL

Mielőtt az Idegen uralkodóink által a "magyar" tudományos világ és közoktatásügy irányítására kinevezett idegen egyetemi tanárok és akadémikusok nem erőszakolták népünkre a finnugor származás hipotézisét, a nép és az egész magyarság úgy hitte, úgy tudta, hogy annak a hatalmas és művelt "szittya népnek" vagyunk utódai, akiket a görögök - a maguk nyelvén "skytha"-nak neveztek.

Ennek a nagy népnek igazi nevét illetően még ma is csak találgatásokra vagyunk utalva. Mindenki azt keresi, hogy honnan ered a görög "skytha" szó...?

Egyik feltevés az, hogy a "KUTA" vagy "KUSA" népnév "u" betűjét a görögék "ü"-nek hangoztatták, és a szó elé tették az ő szokásos "sz" hangjukat. Így lett a "KUTA"-ból "szküta".

Gosztonyi viszont a sumír "SAK" (fej, fö) segítségével képzett és a történelemben jól ismert "SZAKA" népnév elgörögösítését látja a "szkíta" szóban.

Ha már Gosztonyival a sumír nyelvhez nyúlunk, ide írom a magam elgondolását is, mely talán a legegyszerűbb. A görögök ugyanis átvették a sumírnak nevezett mezopotámiai tudáskincs legnagyobb részét, hiszen léteznek kétnyelvű írásadatok, ahol az ékírás és annak görög azonosa található. Könnyen feltételezhető tehát, hogy a sumír "KI-TA" szó, mely "földönjárót" és talán "vándort" is jelenthet, kapta meg a görög "sz" előhangot, s így lett a sumír KI-TA görögül "szkíta".

De e sorok írója szerint mindezek a névkövetkeztetések csak másodrendű jellegűek. Ugyanis a magunk sorsából láthatjuk, hogy a tér, hely, ország változással nemcsak az egyének, hanem a népek is más elnevezést kapnak, viszont a személy vagy a nép ugyanaz marad,

A szittya-szkíta nép azonosításához vezető módszer tehát nem a népnév körüli barangolás, hanem a nép jellegzetességeinek, fennmaradt hagyományainak és az ezzel kapcsolatos szimbólumoknak felderítése és a történelem előtti korba való visszavezetése.

Ne akadjon fel senki azon a kijelentésen, hogy a "történelem előtti" korba való visszavezetése, mert akármelyik régi történész írásait vesszük figyelembe a szkítába vonatkozólag, egyöntetűen azt mondják, hogy:

1. A szkíták a legrégibb nép. Még az egyiptomiaknál is előbbiek.
2. A síkságok - sztyeppék - lakói.
3. Nagyon sok és hatalmas nemzetségekből fonódnak egybe.
4. Végül meg kell említenem itt Erdélyi Istvánt, aki őket egyszerűen csak a "rénszarvasok" népének nevezi iszonyú sok szarvasos ábrázolásuk és a birtokunkban lévő aranyba öntött szarvasos szimbólumaik nyomán.

Keressük hát együtt a Szkítákat - Szittya őseinket.

Amikor ezt a szót olvasom: "rénszarvasok népe" - Gáboriné Csánk Vera: "Az ősember Magyarországon" c. könyvének ilyen című fejezetére gondolok, ahol a nagyszerű kutató az alábbi érdekes megállapítást teszi, amit az előbbi fejezetben részletesen ismertettem: "Visszahúzódott a jégtakaró, a csordák felhúzódtak északra: ekkor népesedett be Észak-Európa. Magas szintű kultúrák, fejlett művészet és életforma kapcsolódott a rénszarvashoz. A régi irodalomban úgy is nevezték ezt a korszakot: "a rénszarvas kora."... (206. old.)

Azt is megtudjuk, hogy ez a nép alakította ki az ún. "síkvidéki életformát" (209. old.), és "igen fejlett vadászgazdálkodásukkal olyan nagyarányú változást indítottak el, amely a civilizáció fejlődését évezredekre meghatározta". (207. old.)

Magyarországon a ságvári és zalaegerszegi rénszarvas táborok korát i. e. 12.000-re teszi Gáboriné. Miután pedig nemcsak Közép-Európában, hanem az ázsiai sztyeppéken is megtaláljuk ezt a kultúrát, hiszen - Gáboriné szerint - ez a nép alakította ki az első népvándorlást- felteszem a kérdést:

Nem lehetnek ezek az "ősemberek" azoknak a népeknek valódi ősei, melyeket a történelmi korszakokban már szkítáknak nevezünk...? Így ugyanis megmagyarázhatók azok a megállapítások, hogy

1. minden népnél idősebbek és
2. a síkvidékeken lakoztak.

Engem erre a következtetésre az ebből az őskorból származó és a rénszarvas agancsaiból formált tárgyaknak, eszközöknek a történelem szkítáinál fellelhető szarvas ábrázolások tömegének összevetése vezetett. Nem állítok, hanem feltételezem egy síkvidéki népnek a rénszarvas vadászatán és feldolgozásán kezdett kultúrtörténetének a lehetőségét, mely a történelmi korban élő szkítaság - már igen magas fokra szökő műveltségének - ősi alapja lehetett. Lehet, hogy tévedek, de ebben az őskorban már találunk oly hagyatékot, mely feltárja előttünk egy hitvilág létezését. Ugyanis Gáboriné szerint: "mintegy százötven "Vénuszt" találtak Közép- és Kelet-Európában". Mondja, hogy alakjuk azonos, kultikus szerepük volt és a termékenység szimbólumai voltak.

Hitvilági nyomozásunk tehát máris eredményes, mert a "síkvidéki" kultúra ősemberénél ott Van az "Istenanya" fogalma és szimbóluma, ami annyit jelent, hogy éppen úgy hittek a termékenység isteni eredetében és vonatkozásában, miként ezt a hiedelmet és szimbólumait bőségesen megtaláljuk a görögök által szkítának nevezett népeknél.

Itt aztán gondoljunk magunkra azon a kérdésen keresztül, hogy kiket is hívnak ma a történészek szkíta leszármazottaknak...?

A görögök mindazokat a népeket, melyek tőlük északra lakoztak, és népnevüket nem ismerték, egyszerűen csak "achytának" nevezték. Panaszkodik is emiatt Strabo, de aztán ennek a görög szokásnak, mely nem törődött azzal, hogy a népek saját magukat miképpen nevezik, az lett a következménye, hogy Pelloutier keltákat, Pinterton gótokat, Bonfini és Deseritz pedig hunokat és magyarokat lát a "schytákban" A mi felderítésünkben igen érdekes az, hogy annak a hatalmas "schyta" birodalomnak a kiterjedése, amit Herodotos ír le, pontosan fedi azt a területet, melyet mi HUN-MAH-GAR-RI-A néven ismertettünk, vagyis a Kárpát-medence- Káspi- Aral- térség és Közel-Kelet egységét.

De Herodotos még arról is tudósít, hogy a hatalmas "schyta" birodalom népeinek "saját nyelvük" is volt, és mint mondja- "a sarmaták és a transsylvaniai agatirsok is a schyta nyelvet beszélték".

Itt két népre találunk, akiket Herodotos a szkhytákhoz sorol.

A massagétákat már Strabo is schytáknak nevezte. de állítása még kiegészül Curtius által írt történelemmel, aki a dahákat, massagétákat és a szakákat is azonos nemzetnek tudósítja. Tehát ezek is "schyták".

A szkíta nyelvre keresésében legelőször Gordon Childe-re hivatkozom, aki igen meggyőzően fejezi ki a nyelv hatalmát, amikor így ír: "a nyelv az eszköz, mely által és melynek segítségével a tapasztalat társadalmi öröksége megmarad és átadódik... így a nyelv ésszerűsíti a tradíciót".

Így mondhatjuk azt, hogy "azonos nyelv - azonos hagyományörökséget biztosít". Tehát a "schyta" nyelv azoknál a népeknél maradt fenn, akiknél a schyta hagyományok megtalálhatók.

Felsorolom a (9) alatti jegyzetben a régi történészek adatait arra vonatkozóan, hogy azok a népek, akik megőrizték a szkíta hagyományt, és a görög elnevezés szerint őket "schyta" népeknek tartották, a következők: "a már említett sarmata, saka, daha, massagéták, a pártusok, hunok, avarok, szabirok és magyarok". - Ezek az idézetek azt is bizonyítják, hogy a régi - mondjuk így =96 korabeli történészek a hun-avar-magyar népeket egy-azonos nemzetségűnek ismerték el. Tehát nem "rokonság", hanem "azonosság" fűzi egybe őket.

De előttünk áll a nagy kérdés: hogyan találjuk meg a "schyta" nyelvet...? - De nemcsak "nyelvet" keresünk, hanem annak rögzítő tartozékát, az írást is!

Nyelvkutatásunkban két végpontunk van, melyben "két" nyelvállapotot tudunk rögzíteni. Egyiket: a kezünkben lévő 4-7000 éves nyelvemlékek képezik, melyek a ma "sumer"-nak nevezett mah-gar nyelven íródtak és a Kárpát-medence - Káspi-Aral-térség - Tigris-Eufratesz területéről valók.

Másik végpontunk a mai magyar nyelv, melynek grammatikája (agglutináció és morfológia) azonos ezzel a ma "sumer"-nek nevezett ősnyelvvel és legalább 500 szógyökazonosság is kimutatható.

Az írás tekintetében: Herodotoshoz kell visszatérni, aki a "transsylvániai "agatirs"-okat említi schyta népként". Az "agatirs" népet azonosítják az itáliai "etruszkokkal". És mindkettőnek "rovásírása" volt. "AGATIRS" elnevezésben az "S" a többesszám ragja. Tehát a népnév összetevődik az "AGA" és a "TIR" szavakból. Miután az emberiség "első" írása (a tatárlakai amuletten) éppen onnan való, ahol Herodotos megjelöli az "agatirs" nép hazáját Transsylvániát - (vagyis a mai Erdélyt), és ezt az írást - miként majd a következőkben látni fogjuk- a sumir nyelv segítségével sikerült elolvasni, úgy vélem, hogy itt is ugyanezt a módot alkalmazhatjuk. De az "agattirs" népnek Itáliában "etrusk" nevet adtak. Ez a változás felveti azt a gondolatot, hogy talán mindkét névnek eredeti szógyöke a sumir "TÚR" és az "agaturs"-ból lett az "etrusk".

Vizsgáljuk meg mind a két lehetőséget. Mindkettőben egyezik az "AGA". A sumirban "AGA" (L. 347) jelentése: "korona". "TIR" (L. 374) "erdő". "AGA-TIR" tehát jelentheti az "erdőség kiváló embereit": (Tekintve, hogy Erdély valóban az erdők birodalma, talán ez fedi is Herodotos megállapítását.) De ha a sumír "TÚR" szót illesszük a "TIR" helyébe, akkor nap, hatalmas népünkkel hozzuk kapcsolatba ezt a nevüket is. A "'TURUL"-t tárgyaló fejezetben részletesen kifejtem a "TÚR NEMZETSÉG"-nek írásban is kifejezett karizmatikus kötelességét és kiválóságát. - Ha az "AGA-TÚR" megoldást választjuk, akkor erre a népre a "koronás túr-ivadék" elnevezés vonatkozik.

De Herodotos közli (IV. könyv 10.) a görög mitológiának azt a megállapítását, mely így mondja: "Herkulesnek három fia volt: Agatirs, Gelon és Schyta." Itt aztán már a mitológiai változtatást is számba kell venni, mert közismert a szakkörökben az a tény, hogy a görögök, mint "hellének", átvették annak a népnek a kultúráját, melyre rátelepedtek. Ez a "pelazg" nép volt. Erről a népről így emlékezik meg Herodotos (I. 57.): ..semmi pozitívumot nem tudunk mondani arra vonatkozóan, hogy milyen volt a pelazgok nyelve... de valami barbár nyelvet kellett beszélni a pelazg eredetű attikai népnek. Mikor egyesültek a hellénekkel, el kellett hagyni nyelvüket, és meg kellett tanulniok a hellénekét."

Herodotos tehát világosan megmondja, hogy két különféle népről és két különböző nyelvről van szó Görögország őstörténetében. Miután pedig az attikaiaknak sokkal magasabb kultúrájuk volt, mint a helléneknek. Hiába nevezi nyelvüket "barbárnak" a történetírás atyja. mert írásuk is volt, ami még máig sincs megfejtve. (Linear "A" és "B".)

A hellénekből lett "görög" élettérbe viszont csak a Kr. e. S. Évszázadban vezetődik be az írás. És ez az ún. "föníciai" Herodotos tudósítása valójában két életperiódust határoz meg, mert a görög félszigeten a nyelv- és írásváltozás ezt eredményezi. A hagyományok azonban élnek, mert az alacsonyabb kultúrfokú nép a magasabbra fejlődöttek hagyományát veszi át. Ez történt a hellén-görögökkel is, akik rátelepedtek az attikaiakra, és ezeknek kultúrája szorosan kapcsolódik ahhoz a sumír hatáshoz, mely a Kárpát-medence és Közel-Kelet nyelvi és népi azonosságából sugárzott szét. Így a görögöknél is megtaláljuk az un. "sumír mitológia" részleteit, és ma már köztudomású a szakkörökben az, hogy a görög HERKULES a sumír NIMRUD (Gilgames) azonosak.

Herkulesnek a fiai tehát "nimrudi ivadékok".

Herodotos sohasem járt azokon a területeken, melyek népeiről "történelmet" írt. Így nem tudhatta azt, hogy a Tordos-Kőrös kultúrák népe Transsylvaniában már Kr. e. 5500-ben fűtőberendezéssel ellátott kőházakban lakott, ismerte a boltívet, rendszerbe foglalt társadalomban élt, szerszámai voltak, az agyagedény-készítést és azok díszítését művészi fokra emelte, kozmológikus vallása az "anyaistennő" tiszteletében jutott kifejezésre", és az emberiség első írása az ő kezéből ered.

Miután pedig ennek a népnek nyelve és írása megelőzi a ma "sumer"-nek nevezett "mah-gar" nyelvünk ékiratait, bátorságot vettem ahhoz, hogy az előbbi fejezetben "proto-magyarnak" nevezzem ezt a Kárpát-medencei, transsylvániai népet. A következőkben szeretném bebizonyítani azt, hogy Herodotos által a "schyták"-hoz csatolt "agatirs"-ok éppen úgy rátelepedtek erre a kőrös-tordosi népre, mint a hellének a pelazgokra, azzal a különbséggel, hogy Herodotos "agatirs"einek nyelve és faji sajátossága azonos volt a Kőrös-Tordos kultúra népével. Ezek azonban nem az "agatirs", hanem "sicul", "sekel" néven ismeretesek és pontosan olyan rovásírást használnak, mint amit a szakirodalom "föníciai"-nak ismer.

De mit értünk tulajdonképpen "föníciai" elnevezés alatt? Fel kell derítenünk ezt is, mert másképpen ismeretlen marad a "sicul" is.

Ki kell térnünk tehát azoknak a "déli" népeknek a történelmére, melyeket "phöniciai vagy tengeri népek" közé sorol a tudományos ismeret.

A legújabb kiadású és az összes nemzetközi szakirodalmat összefoglaló, tehát - mondhatni - a legmodernebb Bibliai Szótárból veszem át ezt a tanítást, és ezt a hatalmas munkát mindig így (*) jelölöm a hivatkozásaimban. Itt a "Phoenician" és "Philistines" elnevezésekhez írt megállapításokat közlöm, az angol szöveg értelmezése szerint.

PHOENICIA: "Phönicia" név görög eredetű. A görögők nevezték így az őslakos "Kánánitákat", akikkel kereskedtek. Így már Kr. e. 1200-ban a "Cananita" vagy "Phöniciai" elnevezés azonos népre. a "Kananiakra" vonatkozik, akik a legrégibb hajósnépek voltak. A legrégibb időben "Kánán" elnevezés alatt az egész szíriai-palesztinai part területét értették.

(Ide be kell szúrnom azt, amit ez a Bibliai Szótár nem mond. vagyis azt, hogy mit jelent a sumír-arámi nyelven "kánan"? "Kan" vagy "Ka-an" jelentése "kapu". A legrégibb írásokban így találjuk ezt a nevet: "Ka-an-an", ami a sumír-arami nyelvben: "ÉG KAPUJA" jelentést ad. De az is lehet, hogy ezt a földet az őslakos "arámiak" nem "KANAN", hanem "KANAM" szóval jelölték, és ez nagyon valószínű, mert "KANAM" jelentése "HAZA". Így "KANAM-ARAM" - az "ISTENANYA NÉPÉNEK HAZÁJA". [L. Deimel 133. és 312. sz. ékjeleit. Labatnál ugyanaz.])

A görögök azért nevezték "CANANT" "Phönicia"-rak, mert e kifejezés náluk "bíborszínű területre" vonatkozik. Ugyanis a kánáni népnek már évezredes gyapjú- és gyapjúfestési ipara volt, és ők a bíborszínű gyapjúval is kereskedtek, már a Kr. e. 18-19. században, mert a kánának a "hurita" (kurita) népekből váltak ki. Későbben csak a Földközi-tenger keleti partvidékét nevezik "Phöniciának", ahol Byblos, Sidon, Tyrus és a mai Beirut voltak a legnagyobb kikötői ennek a kiváló hajós, tengeri népnek, de a KARMEL~hegy is Phöniciához tartozott. Történelme összeköti ezt a kánáni népet a sumériai URUK-kultúra népével, tehát a Kr. e. 4. évezred második felével. A kánának is fallal körülvett városokban laktak, ahol templomokat is építettek. Házaik négyszögletes alakúak voltak, és ők is végigszenvedték a semita népek támadásait. de a Hykszoszokkal és Egyiptommal is kapcsolataik voltak, mint az a Tell-Amarna textusok bizonyítják. Királyaik címe: "NAPKIRÁLY". amint a fáraókkal történt levelezések mutatják. A Kr. e. 2. évezred közepén a "SA-GAZ" (gyilkos nép) támadja a kanánitákat. Ez a "hapiru" vagy "habira" nomád, műveletlen tömege. (B. J. F. beszúrása: a "hebraisztika" a "habiru" elnevezésből eredezteti a "héber" szót!)

Az asszírok is be akarják kebelezni Phöniciát, de megint megszerzik szabadságukat és kolonizálják a spanyol félszigetet. Málta és Kréta is az ő fennhatóságukhoz tartozott. Vallásuk: Baál és Astoret hite. (Tehát a "Napisten" és az "Isten-anya" tiszteleten alapuló és kozmikus szemléletű Istenhez való közlekedés, hiszen már nevükben: "ÁR-AM" hordják vallásukat, lévén "ÁR" : "nép" és "AM": "ANYA" (ISTENANYA NÉPE : ÁRAM.)

Most azt is írjuk ki, amit ír ez az összesítés a másik "tenger népről" a következő elnevezés alatt: vagyis a "filiszteusok". Elnevezésük legelőször az egyiptomi írásokban fordul elő így: "PRST", ami - az egyiptológusok szerint - annyit jelent: "tengeri nép", akik elárasztották Egyiptomot III. Ramses (1185 B. C.) idejében és letelepedtek a palesztinai parton, ott, ahol "Phönicia" van. A következőket szóról szóra fordítom az angol szövegből: "A tengeri népek közül egyedül a filiszteusok telepedtek le a palesztinai parton és a TJEKER-ek. A többiek: SHEKELES (siculi), DENYEN (DUNAOI, akkádul DAMUNA, phöniciai DUNYM), SCHERDEN (szardíniai?) és a WESWES csak időlegesen ismerhető fel.

Ezek a népek - egy nagy kiterjedésű népvándorlás következtében - át lettek helyezve az ő eredeti hazájukból a kelet-mediterráni és dél-kelet-európai területekbe, a Kr. e. 2. évezred utolsó felében."

A pre-hellén filiszteusok ázsiai eredetűek, turáni királyokkal

Értékeljük ki ezeket az adatokat. Észrevehetjük a népelnevezések zűrzavarát, mely szerint: "Phöniciaiak" mint "nemzet" nem léteznek, mert ők a "kánaániak". de mégis a "phöníciai" a legjobb hajósnép, annak ellenére, hogy "phöníciai", "kánaáni", "Filiszteus", "tengeri nép" és "SHEKELES" (siculi) ugyancsak az, "tengeri nép", mely a 2. évezred második felében Európa délkeleti részébe települ.

E sorok írója úgy véli, hogy a "SHEKELES-SICULI" volt "tengert nép", azonosítható a székelyekkel. akiket latinul még ma is "SICULI" néven ismernek. (Ez a többesszámú kifejezése a "SICULUS" népnévnek, éppen úgy, mint a "MÁGUS"-nak a "MAGI".) - Ezzel a bizonyítékkal igen jól kiegészíthető dr. Forrainak az az írástudománybeli meghatározása, hogy a "székely' rovásírás déli eredetű". mert azt a "SICULI-székely" nép hozta magával akkor, amikor az ezt az írást használó és "phöníciai", vagy "tengeri népek"-nek nevezettek között élt, és onnan Dél-Kelet-Európába vándorolt. De talán azok is átveszik ezeket a hiteles adatokat, akik "filiszteus hunokat" látnak a palesztinai partokon, hiszen itt a "bibliai-hebraisztika" nevezi "ázsiai népnek" a filiszteusokat és turáni királyaikat. Talán a hun-avar-magyar rovásírásnak a székelyek (SHEKELES : "székelyes"?) írásával való azonossága is innen származtatható? Mindenesetre annyit már tudunk szembeállítani a "héber" érdekű Komoróczy állításával, hogy: a phöniciai gyűjtőnévvel illetett un. "tengeri népek" írása már a héberek előtt létezett. Miután ezt az írást viszik magukkal a "siculi"-nak nevezett "tengeri népek" és utódaik megtartják ezt az írást, bátran mondhatjuk itt is, hogy a rovásírás tekintetében a székely-hun-magyar az átadó és a héber az átvevő vagy eltulajdonító itt is, mint mindenben.

Az itt közölt kép a filiszteus nemzeti viseletű ruhát ábrázolja. "Székely"-azonossága szembetűnő. (Átveszem a "P" 792. oldaláról.)

A tisztánlátás érdekében ki kell egészítenem a (')-gal jelölt forrásmunkám alapján írt fenti adatokat a következőkkel:

A philistian, harcos, hunhoz hasonló lovasnépet az egyiptomi írások "prst" néven és a phöníciai írásban "plst" névvel tüntetik fel. Miután S. N. Kramer megállapította, hogy a bibliai Genesis 11, 1-9 részében írottak: "mind az egész földnek pedig egy nyelve és egy beszéde volt"... valóban a mezopotámiai élettérre vonatkozik - tehát Káldeától-Anatólia-Palesztina-Elam-Khorezmia-transzkaukázusi területek, egészen fel az Ister-Dunáig, miképpen az Oxford-Ashmolean Museum Ash. 1924475. sz. cuneiform táblájának szövege igazolja, indokolt, hogy az összes szkíta elnevezéseket a sumír nyelv alapján elemezzük. Így "prst" : sumíri "para-su-tu" : parast : főldmívelő. "plst" : sumíri "pala-su-tu" : palást - "királyi hatalommal beborított terület". "tur-an" : az ég kisebbik fia. (Másik elnevezése annak a fogalomnak, ahogy a sumír nép önmagát nevezte. Eredetije ENHI-GIR... KI-EN-GIR, amiből származik a KA-AN-GAR- HU-UNGAR, és sumír nyelven mindegyik "Isten gyermekeit" jelenti.)

A történelem a szkíta népet "géta"-nak is nevezi, és megkülönböztet "massagétákat és thyssagetalsat". Mindhárom elgörögösített szava a sumír nyelvnek. Tudjuk jól, hogy a görögök minden nevet a maguk nyelve szerint formáltak át, s ha mást nem tudtak tenni, egy "s" hangot tettek a szó elejére vagy végére. Így lett a sumír "ki-ta" görögül "s-ki-ta".

KI-TA sumer szó. Jelentése "vándorló". (KI : föld, Ta : eltávolodni.)
Mas-sa-gé-ta sumír nyelven : Mah-Sar-Ki-Ta : Nagy-Király-Kita.
Thys-sa-gé-ta sumír nyelven : Tur-Sar-Ki-Ta : Kisebbik Királyi Kita.
Atilla - a nagy hun király- a Massagéták királya is volt s így a "királyi szkíták" felett is uralkodott.

Amikor aztán megtudjuk, hogy ők a "sarmata" nép is, mert "sar-mata" babilóni nyelven : "királyi föld", és azt is hozzávesszük, hogy V.Orbán és XI. Gergely római pápák, valamint Nicholas Mysticos bizánci patriarka a magyarokat nevezik "királyi szkítáknak"... mintha bezárulna a származás és utódlás köre a szkitákra vonatkozóan. " És ne beszéljünk többé görögökről, hiszen a Tolsztov-expedíció megállapította, hogy a "szkítáknak" nevezett nép a mezopotámiai sumír kultúrát vitte magával észak felé, és ez a hurrian-subarean-subur-rabár-sabír nép volt, a mezopotámiai "Zab el Asphal" folyó mellől, és ezért nevezték őket a görögök megint görögösen "sabartoi-asphaloi" népnek.

Az "Ermitázs" Múzeum Budapesten is bemutatta a birtokában lévő "szkíta kincseket". Véletlen lenne, hogy a koronás agancsú, lerogyott szarvast felragadó, hatalmas "Napmadár" (mely a címlapon látható), "hiányzott" a kiállítás tárgyai közül? Ugyanis Los Angeles-i, New York-i kiállításokon a főhelyre volt kitéve.

A kiállításról szóló tudósítások így tájékoztatták a látogatókat: "...a csodás kiállítási tárgyak készítői görög rabszolgák voltak, akiket leigáztak a kegyetlen, barbár szkíták"... de hozzáteszi azt is, hogy: "...a kiállítás sok aranykincse a Schyta, Urartui, Altai és Sarmata nomád civilizációk terméke".

Ezeket a kijelentéseket egyedül az az öntelt és soviniszta tudat sugalmazza, mely a "művelt nyugat" emberében megszilárdult és azt hiszi, hogy ez a "nyugati műveltség" felette áll mindennek, de indokolásul mást felhozni nem tud, mint azt, hogy a "nyugati műveltséget" a görögöktől származtatja.

Így tévesztik meg a közvéleményt a "szkíta műkincsekre" vonatkozóan is akkor, amikor azok nagy részének kivitelezőit és alkotóit görögöknek nevezik egyrészt, és másrészt magát a műtárgyat az "URARTIAN" néptől eredezteti. Ez már magában egy ellentmondás. Ugyanis a "görög" műveltség mint elmondtam - legjobb esetben a VII. évszázadban Kr. e. kezdődik. Ezen időpont előtt "hellén kultúra" még nem létezik, csak "pelazg és atticai", de ezekhez a helléneknek és a későbbi görögöknek semmi közük nincsen.

Az UR-AR-TU népet minden tudományos szakmunka azonosítja a "hurrians-subareans" néppel, amelyik Samuel Kramer szerint "özönvíz előtti". Ugyanis csak az asszír krónikák nevezik ezt a területet UR-AR-TU-nak. Az asszírok előtt HURU a neve, és Sir Woolley & Hawkes így ír róluk: "a subar nép kapcsolatos - mondhatni azonos - a hurriens (hurri) néppel... Dél-Mezopotámiában hurrita nevekkel találkozunk, és ugyanők vannak Palesztinában is a patriarkák előtti korban..."

Tehát a "szkíta művészetnek" az a része, amit "Urartean civllization" néven nevez a megnevezett kiállítás informátora, a sumeroktól ered. Viszont Gordon CHILDE ezt a "sumer kultúrát" 3500 Kr. e. évben már a Duna-medencében-Magyarországon - meglévőnek bizonyítja... így "the Land of the Scythians" kiterjedését Mezopotámiától a Kárpát-medencéig az archeológia bizonyítja, s így igaza van Sir Rawlinsonnak, amikor az ékírást "scytha írásnak" nevezte már 1854-ben.

Ez a sumír- szkíta kultúra pedig már a 3500 Kr, e. évben Magyarország területén él és tündököl. Megérthetjük tehát Sir Leonard Woolley elragadtatását, amikor így ír róluk: "az egyiptomiak, babilóniak, asszírok, phöniciaiak, héberek és végső fokon a görögök tudásának és művészetének legnagyobb részét a sumírokig tudjuk visszavezetni.""

Ne nevezzük tehát a "sumír-szkíta" népet barbárnak, mert ha vándorlásukban csak egy emberöltőt megálltak, azonnal hatalmas városokat építettek, és a műveltség igen magas fokát gyakorolták- az írástól a fémművességig és az öntözőrendszeren alapuló földművelésig. Ne feledjük, hogy övék a bronz, az acél feltalálásának érdeme, és ők az első szőnyeg készítői és a "hun selyem" alkotói is.

És mindezt a "görögök" előtt sok-sok évvel.

Itt nem "törzsekről" van szó, hanem egy "hatalmas nemzetségről", mely Közép-Ázsiától a Dunáig és innen Mezopotámiáig települt. Gordon Childe nevezi őket "egy azonos nagy népnek". De megmaradt a nevük is, ahogyan önmagukat nevezték; a "CHOREZM" elnevezésében, és prof. Djakanov egyetért velünk abban az etimológiában, ahogyan ezt a sumír nyelvből levezettük így: a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA... vagyis a "nagy, hatalmas nemzetség földje".

Most, hogy így részletesen ismertettük a szkíták kilétét, nem csodálkozhatunk azon, hogy a mi "székelyeink" is hozzájuk tartoznak.

Ennek a fejezetnek tehát nyugodtan adhatjuk ezt a címet is: "A székelyek eredete". Mert kánáni eredetűek és magukkal hozzák azt a rovásírást, amit aztán az összes "szkítának" nevezett testvérnépeik használtak.

De - miképpen a Bibliai Szótár tudósítja - hagyományaik a sumer URUK kultúrából erednek, tehát ők is a mah-gar nyelvet viszik a kánaáni nyelvjárásban. A laikus azt kérdezheti, hogy: "miért nem írnak ők is úgy, mint az urukiak, ékírással...? - A felelet egyszerű: "Itt nincs agyagtábla, hanem van fa, amire róni lehet, és a mészkő, amibe vésni lehet a rovásjeleket". Ez a "sekel" (székely), "sicul" nép az, amit Herodotos "agatirs"-ként küld Transsylvaniába.

Ne felejtsük el, hogy a Kr. e. 2. évezred végén vagyunk. A Tigris és Eufrates melléki, régi, boldog "Suméria" mahgarjai a semita terror elől már az északi területekre és a Kaukázusba húzódtak. Segítőik az ázsiai síkságon, a Káspi-Aral-térségben és Belső-Ázsiában birodalmakat alapító testvérnépeik voltak, akiket Herodotos idejében (Kr. e. 450 körül) a görögök "barbár szkítáknak" neveznek. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az a jezsuita pap, aki Herodotos munkáját görögből spanyolra fordította - P. Bartolomé Pou S. J. - arra a részre, ahol Herodotos leírja a szkítáknak a kegyetlenségeit, vértivását, emberáldozatait, az I. köt. 375. old. [1] jegyzetében felvilágosítja az olvasót arról, hogy: "a görögök sokat hazudtak az ő nagy ellenségeikről, a szkítákról... és aki nem volt görög, az nekik mind 'barbár' nép volt".)

Tehát ne adjunk hitelt azoknak az írásoknak, melyekben a mi szkíta-szittya őseink kegyetlen és műveletlen társadalommal rendelkező népnek vannak feltüntetve. Annak sem, hogy "sátorlakók" voltak, hiszen hatalmas városokat hagytak az utókorra. De ez nemcsak e sorok írójának a véleménye, mert megőriztem a "MIAMI HERALD" 1973, ápr. 21, számának egy cikkét, melynek címe: "Az igazságtalanul rágalmazott Schyták". A cikkíró

(Dev Murarka) tudósít az 1971-ben, a Dnyeper-könyökben kiásott szkíta királysír csodáiról, ahol 15 000 köbméter földet szedtek ki a sír feltárásában. A cikkíró így foglalja össze az archeológusok véleményét: "I. Mindaz, amit Herodotos - szóbeszéd és híresztelés szerint - írt a szkítáknak az életéről és kultúrájáról, nem fogadható el és elejtendő ennek a hatalmas sírnak kiértékelése alapján, és

2. a szkíták nem voltak vérengző és vérszomjas vadak, hanem tisztességes, mesterien művelt és bölcs nép."

Majd bemutatom, hogy a Kr. u.-i görög íróknak is hasonló volt a véleménye a szkítákról, de elébb azt szeretném még hangsúlyozni, hogy Kánánban, vagyis a mai Palesztinában megtelepült szkíták alapították a görögök által "Schytopolis"-nak nevezett várost, ami az alapító és "szkítának" nevezett nép nyelvén "BITSA-AN" néven volt ismeretes és a héberek "BETH-SAN"-ként ismerik. A "mi" mahgar nyelvünkön "BIT" : "építmény", épület. "SA" _ "arc", és "AN" _ "ég", (mennyország). "BITSA-AN": "égarcúak városa". De szintén a szkítának nevezett kánániak alapították Jeruzsálemet is, aminek "URU-SOLYMA" nevet adtak. Itt "URU" _ "város" és "SOLYMA" : "sólyma". Tudjuk, hogy hiedelmükben a "napmadár", a "fehér sólyom" volt a szent állatuk (mely már akkor a hiedelem titkos nyelvén "TURUL"-ként volt tisztelve, mint majd látni fogjuk a "TURUL" c. fejezetben), így Jeruzsálem szkíta neve: "URU-SOLYMA" : a "szent sólyom városa". Ezt változtatták meg a héberek "URUSALEMRE"-re.

A görög történelmi irodalom következetesen nevezte az összes "Turáni népeinket" schytának. Így a Kárpát-medence-Káspi-Aral-térség és Mezopotámia összes népei ezen görög meghatározás részesei voltak, mely azután a népeink birodalmi megnyilatkozásaival kiegészítődött a "HUN" elnevezéssel, és akkor "szkíta-hun"-ok lettünk. De ne feledjük el, hogy hatalmas, nagy nemzetségünk a Kárpát-medencétől Belső-Ázsiáig és délen a ma Perzsa-öbölnek nevezett tengerig (beleértve a mai Palesztinát is) lakozott már a Kr. e.-i évezredekben. Ezt a hatalmas népet a görögök egyesítették azzal, hogy "schyta" nevet adtak nekik. Így, mivel az "utókor" már nem ismerte népeink eredett nevét, mely - mint a következő fejezetekben látni fogjuk majd- "SA-PÍR" (szabír) és "AN-SA AN" (Adzsem) volt, joggal mondják a régi történészek azt, hogy a "schyták a legrégibb nép, még az egyiptomiaknál is régebbiek", mert ők minket csak a "schyta" néven ismertek meg. - De nem mindegyikük úgy ír, mint a gonoszkodó Herodotos.

Nézzük meg együtt, hogy milyen volt a jóakaratú RÉGI TÖRTÉNÉSZEK VÉLEMÉNYE A "SCHYTÁKRÓL"

Laertius Diogenes írja: "Midőn szabadon beszélt valaki, azt mondták róla, hogy a skytha beszédmódot utánozza."

Anacharsis skytha bölcs arra a kérdésre, hogy micsoda a jó is meg a rossz is az emberben, így felelt: -A nyelv. - Ő állította azt is, hogy jobb egy sokat érő barát, mint a sok semmirevaló!

Aeschylus elnevezése a szittyákról: "A jótörvényű skythák".

Scynmus azt írja a pásztor szittyákról, hogy közülük senki sem bánt semminemű állatot s igavonó barmot. Tejjel táplálkoznak. Úgy élnek, hogy mindnyájuk birtoka és minden vagyona közös.

Strabo (Kr. u. 24.) azt írja a szittyákról, hogy igen egyszerű gondolkodásúak, azaz őszintén becsületesek és a legkevésbé sem ármányos észjárásúak voltak, "nálunk sokkal szerényebb igényűek, kevesebbel megelégedők". De azért nagy hírű filozófusaik voltak, mint: Abaris; Toxaris, Anacharsis. Abaris és Anacharsis nagy becsületben éltek, mert honfitársaiknak barátságos, romlatlan és igazságos jellemet tanúsítottak. "...A skythák- írja Strabo - jeles és igazságos emberek. Nem ismernek jövedelem megtakarítást, sem szatócskodást, kivéve az árucserét."

Anacharsis és Abaris szittya bölcsek a könnyedség, tökély és igazság nemzeti sajátosságait személyesítették meg. Strabónál olvassuk Euphorus következő kijelentését: "A bölcs Anacharsis a nagyon istenfélő pásztor skytháktól származott. A skythák a legigazságosabb erkölcsökben élnek. Vannak némelyek a pásztor skythák között, akik igazságuk által mindenek fölött kitűnnek."

Anacharsis szittya bölcs találta fel a fúvót, a kéthegyű horgonyt és a fazekas korongot.

Xenophon írja az abius skcythákról, hogy Ázsiában laknak, saját törvényeik szerint élnek, leginkább szegénységükkel és igazságuk által tűnnek ki.

Homeros az abiusoknak nevezett skythákat a legigazságosabb embereknek mondja. Így ír róluk: "A tejevő skythák a legigazságosabb emberek."

Choirilus (Kr, e. 472-399.) megállapítja: A juhlegeltető sákok származásra nézve skythák - lakták a búzatermő Ázsiát s a vándor pásztoroknak, ama igazságos embereknek voltak gyarmatosaik.

Philarchos (Kr. e. 210.) a következőket jegyezte fel: A skythák, midőn aludni készülnek, tegezt vesznek elő, és ha bú nélkül találták eltölteni azt a napot, fehér kövecskét dobnak bele, ha pedig bajjal, akkor feketét. A meghaltaknak tegezeit kihozzák és megszámlálják a kövecskéket, és ha a fehérek nagyobb számban találtatnak, mint a feketék, boldognak magasztalják az elhunytat. Innen keletkezett az a közmondás, hogy "jó napunk a tegezből van".

Lucianus (Kr. e. 120) többi között az alábbiakat írta fel a szittyákról:

Toxaris skytha bölcsnek az athéniek, mint vendégbarát orvosnak síremléke mellett, fehér lovat áldoztak. Az emlékoszlopba skytha férfialakot véstek; ez bal kezében kifeszített íjat tart, jobbjában pedig, úgy látszik, könyvet. Az oszlop a földön fekszik, de mégis mindig megkoszorúzzák. Toxaris szavai a skytha barátságról: "A skytha barátok sokkal hívebbek, mint a görög barátok, s amazok többre becsülik a barátságot, mint emezek. Ti görögök, jobb beszédeket tudtok mondani a barátságról, mint mások, de a barátság tetteit nem gyakoroljátok a szavak méltósága szerint, hanem megelégedtek azzal, hogy dicséritek és kimutatjátok, milyen nagy jó az; a szükségben pedig elárulván beszédeiteket, elszöktök a tettek elől. Mi ellenben, amennyire fogyatékosak vagyunk a barátságról való beszédekben, annyira felülmúlunk titeket annak tetteiben... Én azt gondolom, hogy párviadalban legyőzetvén sokkal szívesebben hagynám levágatni a jobb kezemet - ami a skytha nép legnagyobb büntetése -, mint hogy a barátságban silányabbnak tartsanak másnál. Nálunk folytonosak a háborúk. Ekkor van leginkább szükség jó barátokra s ezért kötünk minél szilárdabb barátságot, azt tartván egyedüli legyőzhetetlen és felülmúlhatatlan fegyvernek...

Elmondom, miként szerzünk barátokat: Nem ivás közben, mint ti, sem úgy, hogy valaki ifjúkori társunk vagy szomszédunk, hanem, ha látunk olyan jeles férfiút, aki képes nagy tetteket véghezvinni, ahhoz sietünk mindnyájan. Sokat utánuk járva mindent elkövetünk, hogy el ne vétsük a barátságot, s ne tűnjünk fel megvetendőnek. Ha pedig már barátul választottunk valakit, következik a szövetség s a legnagyobb eskü, hogy egymással fogunk élni, s ha kell, egymásért meghalni. És így is cselekszünk, mert mihelyt bemetszvén ujjainkat, serlegbe csöpögtetjük a vért s kardjaink hegyét belemártván, egyszerre iszunk mindketten belőle, semmi sincs, ami ezután minket szétválaszthatna."

Nicolaus Damascenus feljegyzése szerint a szittyáknál évenként nyilvánosan bírálják el az ifjakat és a szüzeket, és az az ifjú, akit legjobbnak ítélnek, azt a szüzet veszi nőül, amelyiket akarja.

Amianus Marcellinus ezeket a magasztaló szavakat írja: "A skythák, ez az igen jámbor faj, hozzászoktak ahhoz, hogy minden halandó dolgot megvessenek."

Menander szerint az európai szittyák vagy másként a Fekete-tenger innenső partján lakó géták, önmegtartóztatásukról voltak híresek. Menander görög vígjátékíró közülük származott, s feljegyzése annál inkább hitelesnek mondható.

Cicero feltűnően magasztalja Anacharsisnak, a szittya filozófusnak csodálatos bölcsességét.

Plinius tanúsága szerint Anacharsis képmására ezt az emlékmondást szokták írni: "Beszédben, evésben mértékletesek legyünk, szégyenteljes dolgoktól tartózkodjunk."

Cassius, az egyházatyák iratainak híres összegyűjtője, Aranyszájú Szent János híres tanítványa - szittya volt.

Justinius nyomán Mátyás Király nagynevű történetírója, Bonfmius gyűjti csokorba a szittyák erkölcsi értékeit: "A skythák nemzete harcedzett, megfékezhetetlen, nem ismeri a fösvénységet és nagyravágyást, a legyőzöttektől semmit sem követelt a dicsőségen kívül. Tejjel és mézzel éltek. Az igazság náluk nem törvényekkel volt elfogadva, hanem jellemükbe volt oltva. Nem volt nagyobb gonosztett náluk a lopásnál. Ezüst, arany után- erkölcsüknél fogva- nem futottak. Egyébként igen mértékletesek és önmegtartóztatók és természettől fogva becsületesek voltak."

Desericius neves magyar történetíró írja: "Jegyezzünk fel valamit az utókor számára a skythák természetes tehetségéről is. Csak a nagyon idegen nem ismeri s tudja, hogy a mai magyarok, mint a skythák sarjadékai, igen tehetségesek. A régi skythák természetes tehetségétől se vonandó meg a legfényesebb dicséret. Hadi taktikával győzték le Cirust, Dariust és Perosust. Szellemes képes példázatokban, burkoltsággal játszották ki magát Dariust; választékos és finom szavakban szóltak Nagy Sándorhoz..."

De nemcsak választékos szavakban szóltak Nagy Sándorhoz, hanem meg is küzdöttek vele az ázsiai szittyák a Jaxartes folyó mellett rendes és szabályos csatában s a győzelem a földkerekség legyőzője és a le nem győzött szittyák között kétes, eldöntetlen maradt.

Csodálatosan gazdag volt a szittya lélek erkölcsiekben, egyszerűségben s állhatatosságban, de még nagyobb volt a hűségben, az adott szó megtartásában.

Toxaris szittya bölcs a következőképpen beszéli el a görögöknek két szittya- Dandamis és Amizok-barátságának történetét: -Elmondom Dandamis és Amazok történetét, de előbb esküdni fogom a mi eskünket: Esküszőm a Szélre és Kardra, hogy semmi hazugságot nem mondok a skytha barátokról... Ha a Szélre és Kardra esküszünk, azt annyiban tesszük, amennyiben a Szél (levegő) az élet oka, a Kard pedig halált eszközöl.

..Tehát negyedik napja volt Dandamis és Amizok barátságának. Ekkor ellenség tőrt a skythák vidékére, s mivel azoknak a támadásról sejtelmük se volt, mindnyájukat megfutamította vagy elfogta az ellenség, kivéve azokat, akik gyorsan a folyam túlpartjára úsztak. Akkor t.i. a Don folyó két partján táboroztak a skythák. Az ellenség kirabolta sátraikat s feldúlta mindenüket. Ezért a skythák nagyon szomorkodtak.

Amizok foglyul esett. Kiáltozta barátja nevét s emlékeztette a serlegre és vérre. Mikor Dandamis ezt hallotta, tüstént visszaúszott az ellenséghez s visszakérte barátját. Az ellenség azonban nagy váltságdíjat követelt érte. Dandamis akkor így szólt: "Mindenemet, amim volt, elraboltátok, de ha képes vagyok szegénységben valamit tenni, kész vagyok rá. Ha pedig akarjátok, tartsatok meg engem barátom helyett, s úgy bánjatok velem, ahogy nektek kedves." Az ellenség erre szemeit kérte váltságul. Dandamis azonnal odatartotta, hogy szúrják ki. S mikor kiszúrták, átvette barátját, s azzal együtt úszott vissza a folyón keresztül. Az ellenség megrémült e hősiesség láttán, mert meggondolta, hogy minő jellemű férfiak ellen kell majd a jövőben harcolnia.

Regyno, a prümi apát, évkönyvében így szól a szittyákról: "A férfiak vitézsége mögött nem maradt el az asszonyoké sem, minthogy amazok a párthusok és bactriaiak országát, asszonyaik pedig az amazonok országát alapították meg, úgyhogy ha az ember a férfiak és asszonyok viselt dolgait szemügyre veszi, egyenesen bizonytalan, melyik volt náluk a híresebb nem."

(Igen, volt nekünk is Zrínyi Ilonánk, Dobó Katicánk, a 48-as szabadságharc fegyvert forgató asszonyai: Bányai Júlia, Pfeiffner Paula, Lebstück Mária, ki a huszárhadnagyi rangig vitte, hogy csak néhányat említsünk.)

Priszkosz híradása Atilla hunjairól:

Priszkosznak egy, a hunok közé került, és a hun életmódot felvevő görög beszéli el fogadott népének szokásait, tulajdonságait: "A skytha (hun) föld lakói ugyanis háború után nyugodalomban élnek, amennyiben mindenki élvezi vagyonát és éppen nem vagy csak kis mértékben van terhére másnak, vagy más neki." Ezután fölpanaszolja, hogy a dolgok bizony nem így állnak a rómaiaknál, annak igazolására, hogy jelenlegi életét jobbnak tartja az előbbinél: "Békében pedig még keservesebb az életük folyása, a túl szigorú adóztatás és a gonoszoktól szenvedett károk miatt, mert a törvény nem áll mindenki fölött, hanem ha a bűnös a gazdagok közül való, megtörténik, hogy nem lakol gazságáért, ha pedig szegény és nem tudja ügyét védelmezni, ki kell állania törvény által kiszabott büntetést, hogyan még ítélet hozatala előtt el nem hal, mert a per lefolyásához sok idő kell és sok költség. Ami az egészben a legkeservesebb: csak pénzért nyerhetni igazságot, mert senki a megsértettnek igazságot nem szolgáltat, hacsak pénzt nem ad a bírónak és a bíró környezetének. Szépek a törvények s jó a római alkotmány, de ezt bemocskolják a hatalom birtokosai, mert nem olyan lelkületűek, mint az elődjeik voltak hajdanában..."

A hunok erkölcse, életmódja, társadalmi rendje ezer év leforgása alatt mit sem változott. Nincs oltunk kételkedni tehát abban, hogy Árpád magyarjaira más tőrvények vonatkoztak volna. Azt is láthatjuk, hogy a görögök a hunokban szittyákat láttak, mint ahogy szittyáknak, hunoknak, avaroknak vélték a kor szemtanúi a magyarokat is. S ebben szintén ne kételkedjünk, mert az említettek egynyelvű - egy fajtájú népek- magyarok voltak. Bár külön törzsekben, törzsszövetségekben éltek, némelyiküket nagy földrajzi távolságok választották el egymástól, ennek következtében különböző idegen népekkel érintkeztek, keveredtek, mégis megtartották azonos műveltségüket, alapvető faji és lelki tulajdonságaikat, vérükbe gyökerezett társadalmi törvényeiket.

Haló poraiban is hálával emlékezem meg hajdani munkatársamról, aki így csokorba kötötte a régi írók emlékezéseit a szkítákról. Szöllősy Sándornak egy régi tanulmányából vettem át.

Mielőtt tovább gombolyítanám a szkíta történelem és hitvilág fonalát, be akarom mutatni az olvasóknak az ő erkölcsi felfogásuk és emberbaráti szeretetük legnagyobb pecsétjét, melyet a vérszerződés kötésével végeztek. Azért hivatkozom erre, mert Herodotosz is említi, és hitem szerint, a mi Urunk Jézus is hasonló, de csak az Istenfia által végezhető módon egyesítette erejét tanítványaival. A szkiták aranybaverten örökítették meg két olyan embernek az egységét, akik testvériséget fogadtak egymással úgy, amint az előbbiekben olvashattuk. (A bemutatott aranyszobrocska a királyi szkíták Kerch melletti kurgánjából való. Az Ermitázs múzeumban van.)

Azt hiszem, mindenki látta azt a vándorkiállítást, amit a Szovjetunió rendezett az Ermitázs múzeum tulajdonát képező szkíta aranykincsekből. A rendezők saját magukat egyenes örökösöknek tartják. Az indoeurópaiak is szkita leszármazottaknak tartják magukat, és csak a magyarok vannak ebből az örökségből kitagadva - annak ellenére, hogy Nikolaos Mysticos patriarka (915-925.) pásztorleveleiben és V. Orbán, valamint XI. Gergely pápák bulláikban "királyi szkytáknak" nevezik a magyarokat. Minket a csaknem 400 éves Habsburg uralom elfinnugorosított.

Közben- nyelvünk tekintetében- sumír- magyar nyelvazonosságról vagy legalábbis nyelvrokonságról beszélünk. Ez azért fontos - szkíta szempontból - mert az asszírológia atyja, Sir Craswick Rawlinson, a sumír ékiratos szövegeket nevezte "szkyta írásnak". De - ha a "KUTA" név elgörögösítéséből vesszük a "szkíta" elnevezést, akkor csak le kell menni Mezopotámiába, hiszen KUTA városa itt van, és - majd mint látni fogjuk- éppen hitvilági szempontból igen fontosak a kutaiak, akiket - a bibliai ószövetség szerint a nagy asszír király telepített át - a deportált izraeliták helyébe - Mezopotámiából Palesztinába. De szkíta írásnak vélik a 7000 éves GOZEL-i rovásírásokat is, ahol a rovás mellett sok szarvas ábrázolást is találunk.

E helyeket csupán azért említem, mert mondanivalómat ezeken a földrajzi helyeken található hagyományokból szedtem össze.

GONDOLATOK A SZKÍTA HITVILÁGRÓL

A szkíta hitvilágban tulajdonképpen azt az érdekes valóságot szeretném felderíteni, ami ennél a népnél- szinte érthetetlenül- különleges. Történelmi korukból fennmaradt ábrázolások szerint ugyanis jóságos, békeszerető és embertársaikon segítő emberek és nép voltak, akik - ha valakit testvérül fogadtak életüket adták érte, miképpen azt a régi történészek le is írják. Ugyanakkor pedig a harcban legyőzhetetlen és félelmet nem ismerő, szinte kegyetlen harcosoknak mutatkoztak, akik könyörtelenül irtották ellenségeiket - illetőleg azokat a népeket, akik bántották őket s ellenük fordultak. Azt a hiedelmet keresem, amelyik így a jóságot a békében és a kegyetlenséget a háborúban egymásba tudta illeszteni. Keresem azért, mert az "anyaistennő"- tisztelet megvolt náluk, miképpen azt számos aranykincsük ábrázolása bizonyítja. Az anyaistennő kultusz édesanya-tiszteletet és szeretetet biztosít. Keresem tehát azt, hogy ez a jóságos, békés és a harcban kegyetlen nép imádkozott-e, s ha igen - miképpen...'?

Azt már biztosan tudjuk, hogy az "istenanyát" tisztelték, de benne nem úgy, mint sok szakember írja, a "Földanya" fogalmát rejtették, mert az ábrázolása szerint, az "Istenanya" szkíta hitvilág szerint - az az égi világossághoz, az életet adó "Fényhez" kapcsolt Isten-személy. - Szintén a királyi szkíták birodalmában, Kerch melletti kurgánból került elő, 1858. évben, az itt bemutatott arany "Istenanya" szobrocska, ami azért nagyon fontos nekünk, mert a fejdísze éppen olyan rozetta, mint amit az Ister-Gami oroszlánok combján találunk. Ez pedig már igen magas kozmológikus ismereteket bizonyít, hogy ez a rozetta a Vénusz planétának a "kalászcsillaggal", a "Szűz" csillagképben való együttállásának a szimbóluma, miként azt egyik könyvemben már leírtam.

Ha egy nép hitvilágát és abban lehetséges Imaformáját akarjuk megismerni, akkor fel kell deríteni múltját, és napvilágra hozni kultikus hagyományait. Ugyanis minden kultusznak megvannak a maga szimbólumai. Nézzük csak meg a mai vallásokat, melyeknek templomai tele vannak különféle szimbólumokkal. Ezeknek ismerete és a szerintük való hiedelem maga a kultusz-vagyis a hitvilág.

Ezt a kiértékelést kell lefolytatni a történelmi kor szkítáival. Ha a Szovjetunió vándorkiállításának óriási leletanyagát vesszük vizsgálat alá, láthatjuk, hogy a szkíta gondolkodás világát- az Istenanya ábrázolás nyílt és félreérthetetlen valósága mellett - állatszimbólumok telítik. Ezek között is leggyakoribb és dominálónak három állat ismerhető fel: a szarvas. a párduc és a ló.

E három közül a szkíta emberhez legközelebbi a LÓ, hiszen hatalmas lótenyésztésük volt, és a szkítákról szóló történeti leírások azt mondják, hogy szinte sohasem szálltak le a lóról. Én azt hiszem, hogy a LÓ - mint jelkép - magát az ÉLETET jelenti, hiszen a szkíta ember életének fele valóban a LÓ volt. Ha valaki azt mondja, hogy a szkíták barbárok és gonoszok voltak, az nem ismeri a lovat. Ugyanis a ló oly nemes állat, hogy azt tenyészteni, nevelni úgy, hogy a harcban küzdőtárs legyen csak hozzá hasonló nemes ember képes, hiszen a ló a szkíta életnek éppen olyan alkotója volt, mint a rajta ülő gazdája. A kettő együtt élt - és együtt halt.

A SZKÍTA EMBER ÉS A LOVA

A szkítaság szimbólumainak megfejtésével nem sokat foglalkoztak a szakemberek. Egy nomádnak nevezett nép egyszerű állatábrázolásainak tekintették, pedig már magas fejlettségű ötvösművészetük is megkívánná, hogy hitvilági misztériumok kifejezőinek tekintsük. Itt bemutatok egyet, mely már azért is érdekes, mert maga az élet - tehát az ember és a ló - együtt van ábrázolva az életet adó Istenanyával - a Termékenység Istennőjével. A Los Angeles-i kiállítás katalógusában a 95. számú kiállított tárgy volt, és másik érdekessége az, hogy ezt az ábrázolást a katalógus összehozza egy magyar folklóri legendával mondva, hogy: "a magyarok népi és nyelvi tekintetben a steppei nomádok leszármazottai, akik a korai középkorban érkeztek Közép-Európába".

De mit mutat nekünk ez az ábrázolás?

Két szittya harcost a harc után. Az egyik halott, és felsőteste a fejével az Istenanya ölében nyugszik, kinek feje táplálja az élet fájának erejét. Az életfa egyik oldala az "élet", ahol az élő harcos és a két ló van. Az Istenanya oldala - a "másvilág", melyet az "életfa" választ el az élettől. Ismerve a szkíta hitvilágot - sok minden kiolvasható lenne ebből az ábrázolásból, mely valóban magában rejti az élet és a halál misztériumát, de nyíltan kifejezi azt, hogy a halál tulajdonképpen az élet tartozéka.

De talán valami sokkal magasztosabb következtetés vonható le ennek a szimbólumnak abból a kis részletéből, hogy az életfa az örökké élő Isten-Anya fejéből indulva hajtja ágait. Így az életfa táplálója az örökké élő Istenanya, akit Gáboriné már az i. e. húszezer év körüli, Kárpát-medencei ősembernél is megtalált.

Tehát az életfa is örökké él az örökkön élő Istenanyával, akit mi - profánul - a "termékenység Istennőjének" nevezünk. Én úgy vélem, hogy ez a sokatmondó ábrázolás ékesen kifejezi azt, hogy készítői - a szkíták -, a mi szittya őseink bizony hittek az örök életben és a magunk világából, a mi keresztényi felfogásunkból következtettünk szittya őseinknek e hitvilági elemére. Mert az, aki hisz az örök életben egy magasabbrendű lelkiséggel rendelkezik, s ez a lelkiség irányítja birtokosát egy tiszta és istenes élet betöltésére, gyakorlására. Tehát a mi szittya őseink sem voltak nálunk rosszabbak- hanem talán jobbak... gondolom én e feltételezésemben.

A következőkben látni fogjuk azonban azt is, hogy ők másképpen értelmezték az "örök élet" fogalmát, mint mi. Talán azért létezik egy különbség, mert a szkítaság életben és gondolkodásban elválaszthatatlan volt a lovától. - Ezt csak az tudja megérteni ma, akinek van lova vagy a lónevelést ismeri. Persze a mai városi és materialista élettől igen messze esik ez a gondolat, hiszen a judai kereszténységünk tanítása szerint az állatnak nincs lelke, csak ösztöne. - Ezeknek azt üzenem: a ló nem állat, hanem "LÓ". (Természetesen nem "anyagias" értelmezéssel, hanem a "lélekkeresés" módján mondom ezt így.) A szkíta társadalomnak-mint majd a következőkben látni fogjuk - teljesen más fogalma volt a "másvilágra" való költözéssel megkezdett "örök életről", mint nekünk van. Ez magyarázza meg a lóval való temetkezéseket is. Ugyanis a szkíta harcosnak a "másvilágon" is szüksége volt a lovára. Hűséges társára, akit emberként becsült és nagyon szeretett. Hite szerint: ahogyan a földi cselekedeteinek társa és részese a lova, hasonlóképpen a másvilági következményeket is együtt viselik. Ez a "másvilági együttlét" azonban csak akkor teljesülhet, ha az ember, lovának társa, istenes életet élt a földön, és minden hibáját, amit elkövetett, életében jóvá tette.

Ha nem így élt, akkor a másvilágon az embernek vezekelnie kell, és lovát elveszíti. - De nemcsak elveszíti, hanem az ő vezeklése miatt, gazdátlan lova a nergáli alvilág bestiáinak, szörnyeinek martalékává válik.

A következő fejezetben majd megismerjük NERGÁL-t is és birodalmát is, de ezt a hiedelmet legjobban mutatja aranybavert valósága, amit a szkíta királynő, 1100 gr. súlyú arany nyakékének szimbolikájáról olvashatunk le. (Kicsinyítve bemutatom.)

Ezen a nyakéken 48 alakot látunk. A belső kör mutatja az "életet", a maga minden valóságával. A középen lévő emberalak kezében ott a tű, melyet a varráshoz használ. Az élet minden állatját is feltünteti az ábrázolás.

A külső kör figyelmeztet a "másvilágra". Kegyetlenül mutatja be azt, hogy a földi hivatását be nem töltő, istenes életét megtagadó és a "másvilágon vezeklésre ítélt" ember lova miképpen szenved, gazdája jóvá nem tett bűnei miatt, a "halálbirodalmi" szörnyek marcangolásában.

A királynő nyakéke: a Dnyeper melletti szkíta királysírból. Kr. e. 4. szd. A kievi történeti múzeum őrzi.

Ez a hiedelem azért nevezhető magasztosnak, mert itt a ló nem áldozat. Nem a zsidóság "bűnbak"-jához hasonló. A hibás, bűnös szkíta nem hivatkozhat arra, hogy "bűneim miatt majd szenved a lovam", mert a hiedelem szerint ő, mint bűnös és vétkeit földi életében jóvá nem tett, másvilágra költözött emberként vezeklésre ítéltetik, melytől lovának sorsa őt megszabadítani nem tudja. -Tehát a földi hivatását be nem töltő és hibáit jóvá nem tevő szkíta nemcsak önmagát, hanem hűséges társát, a lovát is kizárja az örök életre fordulásból.

A történészek által annyiszor példaként említett szkíta erkölcsösség és emberbaráti szeretet, hűség, szótartás és istenes életet követelő hiedelem szerint élő társadalom kialakulásának csak egyik, de jelentős követelménye volt ez az itt említett tudatosítás, mely az emberhez-szinte karizmatikus erővel- odakapcsolta azt a földi teremtményt - a LOVAT -, mely valóságosan és minden feltételt kielégítve, életet adott a szkíta társadalomnak. Ezért írom így: a szkítáknál a ló nem jelkép, hanem maga a valóságos élet, vagy az "élet valósága".

Ezek után térjünk rá a következő jelképre, és nézzük meg együtt, hogy mit is jelenthet

A SZARVAS SZIMBÓLUMA.

Az első vizsgálatunk máris egy nagyon érdekes megállapítást eredményez. Ugyanis az összes szkíta szarvas ábrázolások egy "lerogyott", tehát összehajtott lábakkal fekvő szarvast ábrázolnak... és csak ilyen szarvasszimbólumokat talált a régészet az ázsiai sztyeppéktől kezdve a Kárpát-medencéig. Hazánkban is találtak-Tápiószentmártonban-egy ilyen aranyszarvast.

Szinte hihetetlen az, hogy a szakemberek egyáltalában nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy miért ilyen formában ábrázolták mindig a szkíták a szarvast. Ugyanis ez az egyöntetű ábrázolás nem lehet véletlen, hanem a tudatos következetességgel ábrázolt azonos formának feltétlenül valami fontos és az élet folyamatát meghatározni szándékozó jelentése van. A titkot talán megoldja az az egészen különös és egyedülálló különlegességnek vehető ábrázolás, ahol egy kiterjesztett szárnyú madáróriás magasba lendülni látszik a karmaiba fogott lerogyó szarvassal. (Lásd: a borítólapon is.)

A szkíta "Napmadár": közép-ázsiai szkíta királysírból. Kr. e. 4-3. szd. (Ermitázs. Nagy Péter-gyűjteményből.)

Sajnos László Gyula sem vette tekintetbe e szimbólumnak azt a részletét, ahol az óriásmadár karmai közt lévő "lerogyott" állat szarva látszik és a szarv formája valóban szarvasnak minősíti ezt az állatot és nem "hegyikecskének", miképpen ő írja magyarázatában.

De az "anyaistennő" hatalmas madarát megtaláljuk a nagyszentmiklósi aranykincs 2. és 7. sz. korsóján is, - Ez az ábrázolás azonban külön tanulmányt követel. Itt csak azt akarom megállapítani erre vonatkozólag, hogy a mahgar-káld hagyomány él és megmaradt az álmos-árpádi hon-visszafoglalóknak már Jézus Urunkhoz kapcsolt hiedelmében is.

Az pedig nem véletlen, hogy az istenes szkíta társadalom termelte ki azokat a kiválasztottakat, kik a "gyengülések" idején Isten felé fordították az embert lelkeket. Ma "vallásalapítóknak" nevezi őket a profán történelemszemlélet. De pozitív valóság az, hogy a szkítaság adta az emberiségnek őket. A Melkisedek-rendbelieket, Zaratustrát, Konfuciust, Buddhát, és az Istennek földre szállt Fia is szkíta-pártus vérrel öltött testet, mint azt bebizonyítom a "Bethlehemi Herceg" c. könyvemben. Ezért nevezte a zsidó származású Ephiphanius "egyházatya" a minden Saul-páti zsidó gyökértől és zsidó vonatkozástól mentes jézusi tanítást "jézusi szkítizmusnak".

De térjünk vissza a szkíta Napmadárhoz.

E szimbólumnak a megfejtéséhez a mezopotámiai - ma sumírnak nevezett - szkíta hagyományt kell elővennünk, ahol nagyon sok írott mítosz tudósít arról, hogy a sumír Istenanyának- "INNANA"-nak-van az IM-DUGUD nevű hatalmas madara, mely magasba emeli az erejét vesztett Napot a téli napforduló idején. Dr. Bobula találta meg az ékiratokon azt, hogy ennek a magasba emelt Napnak - azaz a visszatérő naperőnek - neve sumír nyelven: TUR-UL, vagy TUR-ULLU. De a görögöknél akik átvették a sumír hagyományt és saját hiedelmükhöz idomították annak részleteit - szintén megtaláljuk ezt a madáróriást PHŐNIX néven.

Én azt hiszem, hogy ez a szkíta szimbólum pontosan a sumír hitvilág azon részletét ábrázolja, amikor az életet adó Istenanya óriás madara segít az erejét vesztett Napnak a feltámadásban, és így találjuk meg ebben a jelképben a rómaiak hitvilágában élt "legyőzhetetlen Istent" is, aki szintén a téli napfordulókor új életre támadó Nap volt... s akinek ezt a napját fényes ünnepségekkel díszítették.

A "lerogyott" vagy "feltápászkodó" aranyszarvasok tehát az új erőre kélő, a sötétség világát legyőző Napistent jelképezik, és itt van előttünk hagyományunk szent madara, melyet talán már szittya őseink is TURUL-nak hívtak, hisz az IM-DUGUD nevet alig 100 éve ismerjük a megfejtett ékiratokról. Lehetséges. Én is csak feltételezek, és történelmi nyomozásomban igyekszem logikus következtetésekre helyezkedni. Így az a valóság, hogy szittya őseink- most már úgy mondom- "fekvésből felemelkedni szándékozó szarvasokat" ábrázoltak, és csak ilyeneket - engem arra a következtetésre vezet, hogy ebben a "legyőzhetetlen Napistenben" való hitük csak megerősíti az "örök Élet" náluk lévő hiedelmét. De arra is mutat, hogy kalendáriumi évüket a téli napfordulóval indították.

Ennek alapján biztosan mondhatjuk, hogy kozmológikus vallásszemlélettel rendelkeztek, amit bizonyít a - szintén az Ermitázs múzeum tulajdonát képező - aranylemez, melyen 24 ilyen szarvas ábrázolást találunk. A 24-es szám ugyanis az alapját képezi a kozmológiában a Nap és Hold periódusok szinkronizálási időpontjának. Ezt természetesen egy külön fejezetben kellene letárgyalni és megismerni. A bemutatott szimbólumokból kapott kiértékelésünk mindenesetre kétségteleníti a szarvasábrázolás kozmológikus rendeltetését.

Az aranyszarvas tehát a Napisten örökkévalóságát jelképezi, és számunkra milyen érdekes és szép, hogy e napon mi mindnyájan a mi "legyőzhetetlen Istenünknek", a Világ Világosságának, a mi Jézus Urunknak születését ünnepeljük. Én úgy vélem, hogy nekünk - "Jézus hitűeknek" - és a Jézus hitű szittya utódoknak ez a legnagyobb és legszentebb hagyomány, hiszen a turini lepedő antropológiai kiértékelése már felfedte a názáreti Jézus faji hovatartozandóságának igazságát.

Az eddigiekből már felelhetünk arra a kérdésre is - részben hogy: "Kihez és hogyan imádkoztak a szkíták"...?

Imaforma nem maradt utánuk. Azt azonban már tudjuk, hogy tisztelték az Isten-Anyát és a Nap sugárzása mögött hitték az Örök és Hatalmas, Legyőzhetetlen Istent. Aki szembe áll a

Nappal - nem lát árnyékot. A Napot senki sem tudja magának kisajátítani. Mindenkire egyformán ragyog. Mindenkit egyformán éltet. A Naptisztelet annyit jelent, hogy a tisztelő a Nap által rendelt kozmikus törvényeket felismerte és azokhoz alkalmazkodik. Ez a kozmikus világszemlélet pedig a legtisztább és legerkölcsösebb Istenhit, és ez, valamint a hozzá kapcsolódó Isten-Anya tisztelet és talán imádat - ad magyarázatot szittya őseink jóságos és önfeláldozó lelkivilágára, tiszta és erkölcsös életükre, az adott szó betartására-hol csak a régi történészek által rájuk vonatkoztatott jellemvonásaikat érintsem.

Az eddigiekből megtudjuk tehát azt, hogy szkíta őseinknél a lerogyott szarvas kozmológikus ismeretüknek egyik jelentős bizonyítéka. Azonban eddig még senki sem tette fel azt a kérdést, hogy: "miért fárad el annyira a szarvas, miért van összerogyó állapotban annyira, hogy az Istenanya hatalmas madarának kell felemelnie...?" (Felhívom a figyelmet arra is, hogy a Napmadár karmaiban lévő összerogyott szarvas szarvai "koronaszerűen" vannak ábrázolva, ami különleges voltát jelképezd)

Az egyetlen helyes választ a mi "Csodaszarvas" hagyományunk adja, azzal, hogy a "Csodaszarvas" az agancsai közt viszi a Napot, és ezt nem szabad egyszerűen "mondának" nevezni, mert ez valójában a precessziós, nagy napciklus megismerésének népies tanítása, amiként majd azt részletesen kifejtem a "TURUL" c. fejezetben.

De éppen ez a valóság, hogy a "Csodaszarvas" agancsai között viszi a Napot, lesz bizonysága annak a hiedelemnek, mely szerint az életet adó NAP eredeztetője őseink tűztiszteletének.

Ugyanis szkítáknak nevezett őseink éppen úgy, mint a hunok és az avarok, a ceremoniálisan, vagyis imádkozás kíséretében meggyújtott, és így szentnek nevezett tűzben tisztelték Urunk Istenünk örök és véghetetlen hatalmát. - Úgy hitték, hogy a "szent tűz" a rossz emberi gondolatok elégetője, és általa nyernek új erőt a "fénylátók". Ez volt fogadalmaiknak megtartója, esküvéseik megpecsételője és önvizsgálatukban a "tisztítótűz" is. Ezért találjuk meg nyomukban mindenütt a fémüstöket, melyeket általában csak "áldozati üst"-nek neveznek a kutatók. De ezek nem lehetnek "áldozati üstök", hiszen őseink nem áldoztak még lovat sem, hanem- mint mondám" tisztultak" az Isten erejét és örök hatalmát jelképező "szent tűz" által.

Az egyetlen tudósunk, aki őseinknek ezen "tűztiszteletét" okosan észrevette, boldog emlékű Magyar Adorján volt. Idézni fogok "Csodaszarvas" c. könyvének 31-32. oldalairól, de hálásan köszönöm Dudás Rudolf munkatársamnak, hogy erre felhívta figyelmemet. Így ír Magyar Adorján:" "...az avaroknál, akik tűztisztelők voltak, BÁRAPA vagy BARISA a Nap- és Tűz-Istennek (neve), és jelképei ezen jelek voltak. Az egyenlő szárú kereszt a tűz jelképe volt, a körbe foglalt ilyen kereszt pedig a Napé, nagyis ez a Napban székelő tüzet is jelentette... mivel minden földi tűz a Napból származott erő megnyilvánulása, vagyis tehát minden földi tűz is tulajdonképpen a Napból származott. A keresztes Napkorongot pedig az avarok az Égistent jelképező szent állat, a Csodaszarvas, valamint a náluk ezt többnyire helyettesítő őskori óriás kos szarvai közé is odaábrázolták."

Magyar Adorján adataiból "három" vonatkozást emelhetünk ki, melyeknek mindegyike a ma sumírnak nevezett mahgar-szkíta őseinkhez vezet.

1. "BARISA": az egyenlő szárú kereszt a legrégibb képjelünk. (L. 74.) Jelentése: "BAR" : "pár", vagy "más". (Valaminek "pár"-ja, vagy "más"-a.) De a "keresztet" is jelenti. "IZI" (L. 172.) _ "tűz". "BAR-IZ(i)-A", vagy BARIZA : "tűzkereszt"... jelképe a tűznek.

2. "BÁRAPA": már így is van jelentése: "APA Párja". Ha a Napot vesszük "APA"-nak, akkor a "párja" a földi tűz. De sumír etimológia szerint is megtaláljuk jelentését így: "BAR" : mint fent. "RA" (L. 381.) : "fény, pír", "PA" (L. 295) : "fő". "BARRAPA" : a "fő-fényesség". Tehát ez a "tűz" maga.

3. Az őskori óriáskost, ahogy Magyar Adorján írja: "egyenes és kötél módjára csavart szarvai voltak" -ez pontosan ráillik az UR-i királysírban talált és az életfa előtt álló, szintén csavart szarvú aranykosra, hol az arany, mint a Nap féme szintén ide vonatkozik. De ennél a "kosnál" az a legérdekesebb, hogy a legősibb sumír képjele a "körben lévő egyenlő szárú kereszt". Minden összejön tehát, és ha még kiegészítjük mindezt a "sumír teremtéstörténet" azon részével, hogy a sumír Ádám-Évát, az ékirat szerinti "EM-BAR"-t, a szárnyas HŐS vezette a Tudás Fájához, akkor elmélkedhetünk szent hagyományaink ősiségéről. (Ez a képjel megtalálható L. 537. alatt.) E kitérő után folytassuk a szkíta hitvilág feltárását.

Ez a jóságos és békeszerető nép tehát imádkozott és Istenfélő volt. Az eddigi szimbólumok szerint a feltett kérdésem felére tehát választ tudok adni. Most azt szeretném felderíteni még, hogy e jóságos és istenfélő nép hogyan lehetett a harcban- még magával szemben is - oly kegyetlen, hogy halálfélelmet nem ismerve- "mint a pokol ördögei" -harcoltak. Legalábbis így írják róluk az idegen történészek.

Itt az alvilági ügyeknél két érdekes megfigyelést végezhetünk. Egyik a szittya-hun-magyar lóval való temetkezés szokása, mely azt a hiedelmet látszik megerősíteni, hogy a földi harcos lovával együtt költözik át a "másvilágra" azért, hogy a megholt ősök seregébe sorakozzon, élve maradt népe segítségére. Ebből azt a hiedelmet is észlelhetjük, hogy a "másvilág" nem azonos a keresztényt felfogás szerinti "pokollal", hanem a megholt ősök birodalma. Lakói nem emberábrázatú, de szarvakat viselő ördögök tehát, hanem a feltámadásra, az örök életre váró olyan árnyéklelkek, akik földi szeretteiknek segítséget nyújtanak a bajban, veszedelem idején.

Hát most a szkítaságra vonatkoztatott ezen különös jellemvonásaikat szeretném - szintén a szimbolizmus segítségével megérteni és megmagyarázni.

Meg kell vizsgálnunk tehát ismét együtt azt, hogy honnan ered a szkítáknál és mit rejt a

PÁRDUC SZIMBÓLUMA.

Itt nehezebb feladattal állunk szemben, mint az eddigi szimbólumok vizsgálatánál. Ugyanis, ha totemállatnak feltételezzük a párducot, úgy meg kell keresnünk azt a nemzeti hőst, akire vonatkoztatják. Ha szimbólumnak véljük-akkor a mögötte rejlő misztériumokat kell felderítenünk. Akármelyik utat választjuk is, első kérdésnek azt kell feltennünk, hogy találunk-e párducot a szkíta hagyományban...?

Bizony találunk egy hatalmas arany párducot az Ermitázs múzeumban, Nagy Péter cár gyűjteményében, melynek képét itt bemutatom.

Prof. Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk a Honfoglalásig 2. rész

A katalógus azt írja róla: "a legrégibb szkíta királysírban találták. Kelermesen, és a Kr. e. 7. századból való, és az ilyen párducábrázolás igen fontos tényezője volt a későbbi sarmata és hun szimbolizmusnak.

Tehát nem egyszerű "totemállat", hanem valószínűleg az ősmitológia igen nevezetes alakját jelképezi. Kutassunk hát együtt a mitológiában!

(A szimbólumok keresésében igen fontos ezen a párducon azt felfedezni, hogy a farkán és a körmein misztikus szörnyek vannak ábrázolva.)

Legcélszerűbb, ha a történetírás atyjától-Herodotostól-indulunk ki, aki a szkítákat Herkulestől származtatja - mondva, hogy: "Herkulesnek három fia volt: Agatus, Gelon és Szkíta." (IV. X.) Ma már nagyon jól tudjuk, hogy a görögök Herkulese a mezopotámiai GILGAMES görög változata. Az akkád nyelven írt Gilgames eposznak azonban megvannak a sumír nyelven írt eredeti töredékei, melyek alapján az eposz készült. GILGAMES és eredeti formájában GIS-GIL-MAS akkád nyelv szerint olvasott nevek, és a múlt századbeli kutatók- mint George Smith is-az egész eposzt a Bibliában említett hatalmas uralkodó-Nimrud személyéhez kapcsolták. Így- ezen az úton - a görög Herkulestől a mezopotámiai Nimrudig vizsgálódva - valóban megleljük a párduc-hagyományt, és ez azért is fontos, mert a sumírnak nevezett népnél találjuk meg a párducbőrből készült kacagányt is, mint felségjelvényt már az i. e. 3000 körül.

Sumír nyelven a párduc neve: NIB. Ezt az ékjelet az akkádok NIMRU-nak olvasták, és NIMRUD a "helyén lévő párducot" jelenti, amit nekünk a Biblia idevonatkozó része magyaráz meg: (Mózes I. 10.) "Nimrud hatalmas vadász az Úr előtt".., és leírja az ő birodalmát Sineár földjén, melyet - Sineárt - a biblikus szakemberek ma Mezopotámiával azonosítanak. Tehát a "PÁRDUC ÚR" (sumírul NIB-ÚR) hatalmas birodalommal rendelkezett a földön, aztán nagy vadászként állt az Úr előtt.

Elérkeztünk a nimrudi párduchagyományhoz, és láthatjuk. hogy a néphagyomány megőrzi az alapelemeket, de az idő folyamán saját életéhez idomítja, formálja az élő mondavilág vezéralakját. Mert a nagyon régi szkítáknál NIMRUD-GILGAMES görög formája - Herkules - apja a szkítaságnak, és ez a hiedelem még Mátyás királyunk korában is élt, hiszen Mátyás szobrot emeltetett a nemzet ősapjának - Herkulesnek. A szkítáknál is élt ez a nimrudi hagyomány, és talán azonos formában, miként mi azt a Csodaszarvas mondánkból ismerjük, ahol Nimrud Hunor és Magyar apja. Lehet, hogy ez a monda az eredeti szittya alapú, hiszen HUNGAR és MAH-GAR jelentős értelmű szittya-sumír szavak, melyek az "életért küzdő népet" és a "tudás népét" nevezik. Nyugatba helyezésünk ezer éve sok mindent elfelejtetett a magyarsággal, és a görög Herkules erősebb lett Nimrudnál, aki akkor is ott volt az égen - nagy vadászként az Úr előtt -, de csillagneve- ORION - elfeledtette régi nevét, bár van adatunk arra, hogy HERKULESNEK is nevezték.

Hagyománykincsünk legnagyobb ékessége - NIMRUD - az Úr előtti nagy vadász, uralja az eget annak a nagy királynak az emlékében, akit valamikor NIB-ÚR-nak, azaz PÁRDUC HŐS-nek nevezett népe. A szkíták párducát tehát biztosan tekinthetjük NIMRUD - a HŐS PÁRDUC - ábrázolásának. Mivel azonban NIMRUD személyét oly hatalmas misztika övezi, amit még a Biblia is megemlít, a földi hagyomány misztériumaiban, meg kell keresnünk a párduci szimbolizmus titkait.

De nimrudi hagyományunk olyan hatalmas és sokrétegű, hogy külön fejezetet kell nyitnunk azzal a kérdéssel: "Mit tudunk Nimrudról...?"

Felhasznált irodalom és hivatkozások:

1. Strabo: de satu orbis L. XI. "Graevi scriptores universos septemtrionales olim Scythas et Celto-Scythas... appellant. Eos aotem qui ultra mare Caspium sunt partim Secas partim Massagetas quamquam de iis nihil exquisite dixerunt, nec etiam qui Cyri bellum adversum Massagetas gestum conscripserunt. Nam de iis nihil omnio exacte dictum est"...

2. "Histoir des Celtes". (A la Haye 1701.)

3. "Recherces sur 1'origin des Schytes eu Goths."

4. Bonfini: "Decades". Deserciii de iniiis et majoribus Hungarorum.

5. Herodotos IV. könyv 99.

6. Herodotos IV, könyv 100. és 117.

7. Curtius: "Historia Alexandra Magna" L. VI. c. 3. "Sogdiani, Dahae, Massagaetae, Scae ejusdem nationis sunt."

8. Gordon Childe: "alhat Happened in the History" (London. 1924. 18. o.)

9. Stephanus Byzantinus: De Urbibus In Voce Parthiaei: "Parthiaei gens olim Scythica..."

Justinianus: Epitome Historiarum L. XLI. c. 1. Jernades de rebus Geticis: "Parthi Scytharum exules fuere. Hoc etiam ipserum vocabulo manifestatur, nam Scythice sermone Partba exules dicuntur."

Strabo. L. XI. "Postea Arsaces vir Scytha cum ex Dais quosdam haberet qui Parni dicuntur nomades Ochum accolentes Parthiam invasit atque ebtinuit."

Theophylactus Simoncatta L. I. "Turci oraentales tempestate hac legatos cum numeribus ad Justinum. Justiniani successorem, anno regiminis secunde miserunt, ne Abares (serves suos) reciperet, obescrantes... cumque Abari mox accessissent qui Pannoniam habitare paceque frui Romanorum precabantur, ob datam Turcis fedem repulsam tulerunt."

Hieronymus in Epistola ad Helioderum: "Ab ultima Maeotide inter glacialem Tanaim et Massagetarum immanes popules, ubi Caucasi rupibus feras gentes Alexandri claustra oercuerunt erupisse Hunnorum examina", Procopius: De Bello Persica apud Hunnorum nomen complectitur, habitant eorumque sedes usque paludem Maeotidem pertinent".

Gregorius Fejér: Aborigenes et incunabula Magyarorum p. 121. "Bulgari occidentale seu nigri lingua sua Hunnica seu nigri lingua sua Hunnica seu Magyarica primitiva cum Slavica commutata degenerarunt. "Cedrenus: Theophanes apud Stritterum. "Hunguri et Sabiri gentes Hunnicae."

Precepius de Bello Gothico L. IV. "...ibi Hunni quos Sabiros appellant, et aliae quaedam gentes Hunnicae habitant."

Theophylactus: "Sabiri gens Hunnica ad Caosasum habitant."

10. GRANT, Michael: "Kulturgeschichte Griechenlands und Rom".(Thames & Hudson, London. 4l.old.)

11. Jacketta HAWHES and Sir Leonard WOOLEY: "Prehistory and the Beginnings of Civilizacions". (Unesco. 251-52, 292. és 332.o1d.)

12. Badiny Jós Ferenc: "Káldeától Ister-Gamig L" (38. old.) "The Interpreter's Dictionary of the Bible". (Abingdon Press N. Y. 1962. "P". 792. old.)

13. Badiny Jós Ferenc: "Az Ister-Gami Oroszlánok Titka." (BS. AS. 1979.)

14. László Gyula: "Hunor és Magyar Nyomában." (Gondolat, Bp. 54. old.)

18. Magyar Adorján: "A csodaszarvas". (Magyar Adorján Baráti Kór, 1991.)

16. Henry J. Seldis: "Los Angeles Times". (1975. aug. 10.)

17. Sir Leonard Woolley: "Ur in Chaldia". (BrockhausWiesbaden. 1957.)

MIT TUDUNK NIMRUDRÓL?

Párduc a kereszténységben

Mottó: őstörténetünk az Égre van írva!"

Talán inkább úgy kellene feltennünk ezt a kérdést, hogy: "MIT KELLENE TUDNUNK NIMRUDRÓL...? - hiszen "mitológiánkban" ősapánkként szerepel. Talán éppen olyan szeretettel, megbecsüléssel és tisztelettel kellene feléje fordulnunk-legalább-, miként a zsidók írnak Ábrahámról, mindig így mondva: "ÁBRAHÁM ATYÁNK". Az ősök tiszteletének kötelessége minket sokkal inkább ösztönöz arra, hogy "NIMRUD ATYÁNKRÓL" beszéljünk, mert ő nemcsak a ma mitológiánknak nevezett őstörténelmünk főalakja, hanem hatalmas népünket összetartó nemzeti hiedelmünk, nemzeti vallásunk megtartója, őrzője és védelmezője is. Ma az egész ún. "N1MRUDI HAGYOMÁNY" a mondavilágba zsugorítottan éldegél a magyar nép emlékezetében, és a mögöttünk lévő félszázad "marxista történelemszemlélete" még azt a keveset is elpusztította, ami megmaradhatott az "öregek" meséiben. Itt az ideje tehát, hogy tanulmányozzuk a "régi írásokat, melyek Nimrudról szálnak", és elmondjunk mindent róla, a magyarság újraéledésének ösztönzésében.

A "TARIHI ÜNGÜRÜSZ" úgy írja, hogy: "Nimrudnak két fia volt: HUNOR és MAGYAR, akinek utódai a hunok és a magyarok." Arról is tudósít, hogy "egy-azonos nyelvet beszéltek".

Történetüket - a Csodaszarvas űzését - "ADZSEM" nevű országba helyezi. Nekünk nagyon fontos, hogy ez a hiteles krónika megnevezi azt a földrajzi helyet, ahol HUNOR és MAGYAR élt... így: "ADZSEM". Ugyanis ez a név-már törökösített formában - azt a területet jelöli meg, mely a mezopotámiai Tigris folyótól keletre, a mai IRAK és IRÁN nagy részét foglalja magába, és a sumir képírásban "ANSAN" írásjelekkel találjuk meg... így: XXXX Itt nagyon fontos az X "SA" ékjele, mert ugyanezt megtaláljuk a Kr, e. 5200-ból származó "tatárlaki amuletten" is, mind "SA-PIR", vagyis "SZABIR" népnevünk legrégibb írott emlékét. "AN-SA-AN" jelentése: "naparcúak hona". ("AN-SA" éppen úgy jelent "naparcút", mint "SAPIR".) Ennek a nimrudi birodalomba tartozó "AN-SA-AN" országnak a babilóni semiták "ELAM" nevet adtak. A szakirodalom tehát "ANSAN-ADZSEM" helyett Inkább "ELAM" nevet használ, mert így még a Nimrudra eső esetleges "árnyékok" is kiszorulnak a történelemírási igazmondás lehetőségeiből. Ugyanis ezeken a mezopotámiai területeken nagyon sok ékiratos táblát találtak, melyeken szerepel NIMRUD. A sumírok "NIBÚR" néven ismerték. Itt "NIB" : "párduc" és "ÚR" : "úr". A Világ Világosságának - "EN-LIL"-nek fia volt, és ENLIL szent városát "EN-LIL-KI" ékjelekkel írták ugyan, de "NIB-RUI"-nak nevezték, akkádul: "NIPURU" (innen: NIPPUR)

De a sumírnak nevezett elődeink nemcsak NIB-ÚR, azaz "Hős Párduc" jelleggel is mérték hajdani nagy királyukat, hanem DUMU-ZI néven, Isten "hűséges Fia"-ként tisztelték, aki - miután eltávozott e földi világból - az Égből vigyáz rájuk. Megerősíti ezt a hiedelmet a sémi-akkádok Nimrudról alkotott felfogása is. Ugyanis: a sumír "NIB" (párduc) akkádul "NIMRU". Ha ehhez hozzátesszük a "helyhatározói" ragot - "DA" -, megkapjuk NIMRU-D nevét (az "á' elesik), "tartózkodási helyét". Ezzel a névvel pedig már az égen vagyunk - a sémi-akkád nyelv értelmezése szerint - éppen úgy, miként a Genezis Z 0.8-10. részében van írva: a "Nagy Vadász az Isten előtt", vagyis az ORION csillagkép, mely így látható a földünk bármelyik pontjáról, az égi egyenlítőn.

A sumírok nagyon szép nevet adtak ennek az égbolt leghatalmasabb csillagképének. "SIBA-ZI-ANNA"... azaz "az Ég hűséges pásztora"-ként tisztelték, aki - hitük szerint - "az Égből vigyáz az ő népére". A babilóni sémi akkádok azonban nem így néztek az Orion-Nimrudra. Féltek tőle.

Félelmük oka a saját múltjukból eredt. Azt hitték, hogy Nimrud megbosszulja azt, hogy a békés sumírok földjére oly kegyetlen módon betolakodtak és javaikat elfoglalták. Ezért ők a "SIBA-ZI-ANNA" írást akkádul "SITTADALU"-nak mondták, aminek a jelentése: "széles, hatalmas, óriás ember", de ők "fegyverrel megölt (szétvert)" értelemben ismerték. Hogy miért, azt eddig senki sem tudta megérteni. P. Gössmann, a "Planetarium Babylonicum" szerkesztője sem tudja megmagyarázni, csupán annyit jegyez meg erre vonatkozóan:' "A semiták a sumer "Ég hűséges pásztora" nevű csillagkép nevét a saját értelmezésük szerintire változtatták, amelyik aztán a görög elképzelés szerint a "Hatalmas Vadászra" ORIONRA - ment át. "

A biblikus fundamentalisták aztán ezt a "Hatalmas vadászt" nem Nimrudnak, hanem "GIBBOR" néven ismerik hiedelmükben, aki a "Nagy Forradalmár Jehova ellen". és a "Nimrudfiak" természetesen hűséges és engedelmes alattvalók és társak ebben a "Jehova elleni" forradalomban. Így szerepelnek a Hunor-Magyar leszármazottak a sémi-akkád-zsidó vallási hagyományban, és Jézusnak ehhez a "nimrudi fajhoz" való testi tartozását erősíti meg az a tény, hogy őt a zsidók "rabbi BEN PANTHER" néven ismerték, mert a "Párduc (NIMRUD] Fiának" tartották.

A régi hiedelmek (amit ma "misztikusoknak" neveznek) az égi Párduc-Nimrudban a "szentlélek sugarát" látták. Az egyiptomiaknál hasonló hiedelmet találunk, mert a "FÉNY FIA" OSIRIS - is párducnak van ábrázolva, és Plutarch szerint OSIRIS a nevében hordja a párducot. "OS": "sok". "IRI": "szem". "OSIRIS" : "sokszemű". Mindenesetre az egyiptomi "Halottak Könyve" éppen "tizenkétszer" említi meg azt, hogy az: "ORION OSIRIS csillagképe".

A népi öntudat alapja a "hagyomány". Minden nép megmarad, amelyik hagyományait vallásos kegyelettel ápolja. Az ősi "Nimrud hagyomány" a nimrudi népeknek az Isten oltalmát hirdeti az égen látható hatalmas "Nimrud-Orion" mindenüvé elérő tekintete által. A "nimrudi népek" ezt a hagyománytiszteletet "nemzeti vallássá" fejlesztették, és ez a "nemzeti vallás" ötvözte őket egybe s tette oly erőssé nemzetségüket, hogy mindig kiverekedték a szabadságukat. Az állandóan ellenük törő semita népek így - az ő polidémonizmusukban - babonás félelemmel viseltettek Nimrud iránt. A sémi-akkádok URU-ANNA néven, mint a Napisten Fiát nevezik mitológiájukban. Sok héber írásban az ORION neve: "KSL", amit "megbízhatatlan" értelemmel használtak. Ez az elnevezés aztán össze lett kapcsolva a héber kalendárium 9. hónapjának (a viharok idejének) nevével, és "KISLEV" lett az Orion neve, természetesen szintén "megbízhatatlan" értelemmel. A babilóni zsidóknál- miként már említettem- GIBBOR volt az ORION-NIMRUD neve, aki az égiek forradalmát szervezi Jehova ellen. Érdekesen ír erről egy 1899-ben megjelent könyv (G. E. Stechert: Star Names and their Meaning), a következőképpen: "Nimrud, a Nagy Vadász Isten előtt", téves magyarázat, mert az eredeti héber tradíciókban "elrejtőzött ellenséget" (lurking enemy) és egy olyan vadászt értenek alatta, aki inkább emberekre vadászik, mint bestiákra Ez az idea a latinban VENATOR titulussal ment át az ORION neveként."

Érdekes megjegyezni itt azt, hogy az arabok, akik Chorezmben ismerkedtek meg a csillagászat tudományával, az Oriont "AL JAUZAH"-nak hívták, és úgy tanították, hogy "az IKREK csillagképe az Orionba tartozik". Ezt a régi káldeus bölcsek is így mondták, és nekünk azért nagyon fontos ez, hiszen mondavilágunk is így vallja. A szíriaiaktól megmaradt ékiratokon az Orion neve "GABARA", amiből az arab nyelv az "ALGEBAR" vagy "ALGEBRA" változatot hozta létre, de minden változatában "hatalmas", "óriás" értelemmel.

Az "AN-SA-AN" (Adzsem) bölcsei, az arab hódításkor CHOREZM-be menekültek, és az innen megmaradt írásos és szájhagyomány egyöntetűen ORION-NIMRUD csillagképéhez kapcsolja az "IKREK" (Hunor és Magyar) csillagait. Ez pedig azt hirdeti nekünk, hogy a "CSODASZARVAS" mondánk Nimrudra és két fiára vonatkozó része az égi rend szerint való, mert ORION-NIMRUDHOZ tartoznak az "IKREK" csillagképével szimbolizált fiai -Hunor és Magyar. Ez pedig nem más, mint az Égi Rend szerinti, vagyis az Égről a Földre vetített hun-magyar őstörténet.

Bemutatom itt az égbolt azt a részét, ahol jól látható az ORION, amint felső csillagaival az "IKREK"-be illeszkedik, és így valóban összetartoznak. Miután pedig az ORION valóban az "Ég Közepén" tündököl, és az egyetlen csillagkép, mely az északi és déli féltekén egyformán látható, az "Égbolt Urának" tartották a régi hiedelmek. Valóságban így is van ez, és az "Égbolt Urához" való tartozásukat hívő népeink ebben nem kiválasztottságot, hanem Istenes kötelességek elvégzésének "hivatását" tudatosították nemzeti vallásukban. Rawlinson jutott kutatásaiban erre a megállapításra, és megtalálta azt a régi hagyományt is, hogy NIMRUD-nak két fia volt a mezopotámiai földön. Mind a két fiúról egy-egy várost neveztek el, de - az ősi hagyomány szerint - csak az tudott itt uralkodni, akinek mind a két városnak a kulcsa a kezében volt. Káldeában volt: "MUGEIR" (Magor?) és AN-SA-AN (Adzsemben) "HUN-URI" (Hunor). Ha csak a "Tarihi Üngürüsz'-re hivatkozunk, Rawlinson kutatási eredményeit beiktathatjuk a hun-magyar történelembe, mint a Nimrudi hagyomány valóságainak a tudatosítását. Kiegészíthetjük még azzal az írott emlékanyaggal, ahol a sumernek nevezett elődeink magukat "KUSOK"-nak, királyuk (LUGALZAGGISI) pedig önmagát "A KUSOK FIÁNAK" és a "NAPISTEN KUSÁNAK" nevezi, mert az ORION-NIMRUD csillagképnek is volt oly neve, mely őt apjához, "KUS"-hoz kapcsolja... így: "KUSNAK A HATALMASA". Bemutatom ékiratban is. (Megtalálható DEIMEL: Planetarium Babylonicum 310/ 162. sz. leírásban.)

George Smith: "Assyrian Discoveries" c. (London, 1875.) könyvében "IZDUBAR legenda" fejezetben IZDUBART azonosítja NIMRUD-dal. Ezt a sumír IZDUBAR-t viszont a mitológia GILGAMES néven ismeri. A babilonban írt régi "Gilgames Éposz"-ban van ez így ékiratos Sumír nyelven olvasva: IZ DU BAR - de akkád olvasatban változik át így: GIS GIL MAS, és ebből a későbbi másolatokban GILGA-MES lett. IZ-DU-BAR jelentése: "a lélek szülte pár" (a Lélek mása). Az akkád GIS-GIL-MAS talán "más gyilkost" nevez, mert ilyen akkád szó, "GIL". nincs. Még senki sem magyarázta meg azt, hogy NIMRUD-GILGAMES miért tartja a hóna alatt az oroszlánt? Ezt az ábrázolást ugyanis a sumíroktól az asszírokig, mindenütt megtaláljuk. (Az itt bemutatott asszír eredetű.)

Ez is az "égi rend" szerint való, mert ORION-NIMRUD az egyetlen az ég közepén, és Földünk bármelyik pontjáról látható, mint URU-ANNA, az "Ég Ura". Itt bemutatom az É-i csillagtérképet:

A térképen az a pont, ahol az ekliptika köre metszi az égi egyenlítő (equator) körét, az az őszi nap-éj egyenlőség ideje, és ennek az "égi egyensúlynak" uralkodója az "Oroszlán" csillagkép, de csak abban a pillanatban, amikor a nap-éj egyenlőség beáll. Az idő nem áll meg. és így az OROSZLÁN uralma megszűnik, de ORION-NIMRUD változatlanul uralja az egész égboltot. Tekintve, hogy az Oroszlán és Szűz csillagképekkel minden 50. holdfordulókor együtt álló VÉNUSZ planétánk "megszenteli" jelenlétével az Oroszlánt (miként azt leírom "Az Ister-Gami Oroszlánok Titka" c. könyvemben) - a "NAP Házát", a hiedelem ennél is erősebbnek tartotta NIMRUD-ORION-t, és az égi Oroszlánt engedelmes, szelíd földi állatban látta NIMRUD-GILGAMES hóna alatt.

Itt valójában az ősi sumír-szkíta nemzetséget egybeötvöző hiedelemmel találkozunk, és ez a hit minden szervezett és kötelezettségekkel terhelt "vallásnál" erősebb volt. NIMRUD személyéhez kapcsolódott - akit az ő népe a "Világ Világossága" - ENLI, fiának tartott, és úgy hitték, hogy: NIMRUD lelke az égi ORIONBAN lakozik, és innen vigyáz, mint az "Ég Hűséges Pásztora" az ő népére. "Árnyék-lelke" azonban, mint "NIB-UR-TA" (azaz a "másvilágra költözött Párduc Úr) a "halottak országában" a földi ügyek" segítője. Vigyáz a "tavasz ébredésére", gondoskodik arról is, hogy az elvetett magok kikeljenek, és az "alvilág" urának, "NERGAL"-nak is engedelmeskednie kell NIB-UR-TA-nak. (Langdon és a mitológiával foglalkozók általában csak "NINURTA" nevet írnak NIMROD árnyéklelkének, de mint a földi ügyek" rendezőjét és NERGAL melletti szerepét elismerik.

Miután ez a témakör a legkellemetlenebb a semitológusoknak és a sémi hagyományok hiedelmét tanító biblikusoknak, korunk leghíresebb semitológusának adatait veszem át, és idézek G. S. M. LANGDON: "Semitic Mythology" (London, 1931.) könyvéből úgy, amint azt már leírtam a "MAH-GAR A MAGYAR" c. könyvem 182-183. oldalain: "The Phoerician Sed is the Eastern reproduction of this myth of the SUN-GOD - as HUNTER." "The Hunter as an aspect of the Western Sun-god represents rather NINURTA of the Sumerian Pantheon. NINURTA, read apparently NIMURTA in dialectic Sumerian, is probably the origin of the name NIMRUD, the famous HUNTER.."

(A föníciai SED a keleti másolata ennek a Napisten mítosznak - mint VADÁSZ. A "VADÁSZ", mint a nyugati Napisten vetülete, inkább a Sumír Pantheoni NINURTA-t képviseli, NINURTA a sumír nyelvjárás szerint valószínűleg NIMURTA - feltételezhetően a híres VADÁSZ - NIMRUD - nevének eredete...)

Itt hozzá kell tennünk Langdon megállapításához azt, hogy NINURTA vagy NIMURTA az emesal mah-gar (sumír) nyelvtárásban NIB-UR-TA, és ennek értelme: "ELTÁVOZOTT PÁRDUC HŐS"... lévén az eddig ismeretlen "TA" szó az eltávozás fogalmának kifejezője.

A "HŐS PÁRDUC" -NIB-ÚR sokféle nevében tehát külön kell választanunk azokat a rá vonatkozó elnevezéseket, amelyek az ÉLŐ NIB-ÚR-ra vonatkoznak, és azokat is fel kell ismernünk, melyek a halála utáni - istenített - állapotában nevezik meg őt.

Így érdemes tovább olvasnunk Langdon nagyszerű könyvében, melyben ő mindazokat az eseteket felemlíti - beleértve a bibliai Nirnrud idézetet is-, ahol a nimrudi hagyományt felhasználják a semita népek saját hagyománytanuk kialakítására. Láthatjuk, hogy a sumírnak nevezett MAH-GAR TUDÁSKINCS kiapadhatatlan forrásából merít minden nép, és egyedül ennek az ősi Mah-Gar (sumír) népnek mai leszármazottai azok, akik nem nagyon kutatják 5-6000 éves saját hagyománykincsüket, hanem megelégednek azzal, amit a judai-kereszténység átad nekik, mint "semita (biblikus) hagyományt", a semita (judai) intelligenciával átformált változatában.

Így ír tovább Langdon a "semita mitológiában" való kutatási eredményeiről: "This myth, incorporated in one of the oldest Hebrew documents (és itt a 272. jegyzet alatt a Genézis 10, 8-10. részeire hivatkozik), mely szerint: "Hatalmas VADÁSZ" az Úr előtt, mint Nimrud. Az Ő birodalmának kezdete vala Bábel, Erekh. Akkád és Kálnéh a Sineár földjén... reveals his Babylonian origin; for he is said to have founded Babylon, Erech, Accad and Calneh in Sinear (Sumer).

If Calneh is an error for Kullaba, a part of Erech, at least two these cities - Erech and Kullaba -, were connected with the exploits of the hero GILGAMESH, and since NIMURTA mentioned as the god of Kullaba, there seems to be a confusion of two myts in the Hebrew legend. (Biblia) Nimrod, the mighty hunter befor Yawe, and son of KUSH, is clearly the GILGAMESH of Babylonian mythology: and Nimrod, founder of cities in Sumer... is surely NIMURTA, the God of the spring Sun, son if the Earth-God Enlil of Nippur."

(Ez a mítosz, ami az egyik legrégibb héber okmányba van befoglalva, biztosan mutatja babiloni eredetét, hiszen Babilon, Erek "Uruk", Akkád és Kálné alapításáról beszél Sumeria földjén.

Ha Kullaba- Erek "Uruk" egyik tartozéka - tévedésből Kálné, akkor a megnevezett városokból legalább kettő - EREK és KULLABA - kapcsolatban van GILGAMES hősi kalandjaival, és miután NIMURTA úgy van említve, mint KULLABA Istene, világosan látható a két mítosz összezavarása a héber legendában.

Nimrud - a hatalmas vadász Jehova előtt és KUS Fia - nyilvánvalóan a babilóni mitológia GILGAMESE, és Nimrud a sumír városok alapítója-biztosan Nimurta, a tavaszi-napisten, a NIPPUR-i FÖLD ISTENÉNEK- ENLIL-nek- FIA.)

***

A fentiekben Langdon igen érdekesen csoportosítja össze a semita mítoszokból Sumer-Babilonba visszavetíthető hagyományokat.

Ezekben részünkre az a legfontosabb, hogy: Nimrudot ő is az Isten-Fia-En-Lil-fiának nevezi, valamint az, hogy az összes Nimruddal kapcsolatos neveket visszavezeti a valóban Urukban élő és királyként uralkodó NIMRUD-GILGAMES uruki királyhoz.

Egy - Nimrudra vonatkozó - nevet azonban nem találunk a fenti idézetekben, és ez: NER-GAL.

Könyvének 93. oldalán Langdon azonban kétségtelenül tudósít minket arról, hogy a Sumír-Babiloni mitológiában EN-LIL két fiát találta meg, mint:

NIMURTA... a tavaszi Napisten, és NER-GÁL... a téli hidegség okozóját.

NINURTA-val kapcsolatban még igen fontos megjegyeznünk, illetőleg idéznünk a következőket, melyek újabb "nimrudi elnevezéseket" tartalmaznak: "NINURTA, god of the spring sun, are already here, as NINGIRSU and NINSUBUR.""

(NINURTA, a tavaszi nap istene, itt már NINGIRSU vagy NINSUBUR)

Kutatásunkban igen fontosak ezek a nevek is, mert NIN-GIRSU elnevezést P. Deimel kifejezetten NIMRUD másik nevének tartja' - mely SIR-BUR-LA-KI (Lagas)... (magyar értelmezéssel "égi világosság földje")... uralkodási és vallási irataiban szerepel, és NIB-GIR-SU (az Ő PÁRDUC FIA) vagy NIB-UR-SÁG változata, miképpen azt mindig hangoztatta egyik kiváló magyar sumerológus-Dr. Pass.13 NIN-SUBUR: NIB-SUBUR, vagyis a SUBUR-PÁRDUC.

(Aki nem elégszik meg Langdon és Cyrus Gordon bizonyításaival," az talán olvassa el a "keresztények Bibliáját" - amit vallása "ISTEN SZAVA"-ként hinni követel. Ebben a könyvben a már említett idézeteken kívül - pl. a Krónikák I. 1.10. alatt is Nimrud hatalmáról kap tudósítást. De Mikeás próféta még Asszíriát is NIMRUD FÖLDJÉNEK nevezi. [Mikeás 5.6.])

FORRÁSADATOK:

10. LANGDON, G. S. M.: Semitic Mythology Distribution (London, 1931.) of Semitic Races.

11. LANGDON: Op. cit. The Sumero-Accadian Pantheon.

12. P. DEIMEL, Anbton S. J.: Sumerisches Lexicon II. No. 131. a.) 1. és 575.

13. Dr. Pass prof. Badinyhoz írt leveléből.

14. LANGDON: Op. cit. és GORDON H. Cyrus: The Common Background of Greek and Hebrew Civilizations (Norton & Comp. New York, 1965.)

Ez a hagyomány azután egy olyan hiedelmet alakított ki a szkítának nevezett nagy, hatalmas népnél, mely egy magas erkölcsű lelkiségként, nemcsak egyének, hanem az egész társadalom felfogását és életmódját irányította. Mondhatjuk úgy is, hogy "nemzeti vallássá" lett, anélkül, hogy valamilyen hierarchikus papi szervezettel rendelkezett volna. Ez volt az a híres szkíta erkölcs, szkíta hitvilág, amiről a régi írók megemlékeznek. A szkíta jóságos életmód egyes mozzanatait megörökítették az aranykincs-ábrázolásokon is. De tudjuk, hogy NIMRUD által ismerték a "Világ Világosságát", a "Jó-Istent" és a "Fény Szüzét" is, akinek alakját bámulatos technikával rendelkező ötvösművészeik oly csodásan megörökítették.Tudjuk azt is róluk, hogy szabadságukért sokat harcoltak, és az ütközetekben haláltmegvető bátorsággal küzdöttek ellenségeikkel. Sok régi író erről a tulajdonságukról is megemlékezik "fenevadnak" nevezve a szkíta harcosokat; akiknek nyílzápora fergetegként hullott rájuk. Akt nem ismeri a "Nimrudi hagyományt", az nem tudja összeegyeztetni a szkíta testvéri jósággal ezt a szkíta "fergeteges" harcmodort. Pedig ennek csakis egyetlen indoka van, és ez a szkíták istenes élete, tiszta erkölcsi felfogása. "égre nézése". Az "égi Nimrud" közvetítésével közeledtek a "Jó-Istenhez". Tőle kértek segedelmet az "életre", de sohasem kértek tőle segítséget, ha véres csatákba indultak, ahol "fenevadként" harcoltak.

Tehát nem úgy cselekedtek a harcba indulás előtt, mint pl. a judai-kereszténység papjai, akik "megáldják" a csatába indulókat és fegyvereiket, és kérik (valószínűleg) a "bosszúálló Istent", hogy segítsen a gyilkolásban.

A szkíták ilyenkor nem az égre néztek. Nem a "Jó Isten"-hez fordultak az égi NIMRUD által, hanem a halottak országában lakozó NIB-ÚR-TA-t kérték arra, hogy adjon nekik, a szkíta harcosoknak NERGAL-i erőt. Ebben a "nergali" segítségben való hitük és bizodalmuk változtatta át a jámbor szkítákat legyőzhetetlen harcosokká, akik valóban "fenevadként", iszonyú nagy pusztító erővel álltak szemben minden ellenségükkel és mindenütt győztek. A Jó Istent tehát "kihagyták", mert tudták, hogy a fegyveres vetélkedést az emberi érdek teremti és ahhoz a "JÓ Istennek" semmi köze nincs, mert szabad akaratot adott nekünk.

Itt hivatkoznom kell-a megértés érdekében- a mi keresztényi hitvilágunk tanítására, mely azt mondja, hogy a jó ember a mennyországba jut-Isten kebelébe, az angyalok seregébe, és a rossz az a pokolba ítéltetik a kárhozatra. Ezt csak azért említem, hogy a mi hitbeli felfogásunk a halál után kétféle lakást ad a halandónak: a mennyet vagy a poklot.

Szittya-sumír őseinknél is megtaláljuk az élet utáni lakásainkat, de érdekes különbséggel. Ők nem ismerték sem a pokol, sem a kárhozat fogalmát. Léteztek az égilakók és a földiek. Az égilakó a halottak országába került, mely - a sumír felfogás szerint- egy hatalmas, szomorú birodalom. Ott lakoznak az élők árnyéklelkei, akik bármikor visszatérhetnek a földre. Pl. ha valaki nem ad tiszteletet az ősöknek, a visszatérő árnyéklélek a halottak országának minden átkos betegségét és rosszaságát a tiszteletlenekre tudja hozni. Itt a magyarázata annak is, hogy a lakomákon az italból először a földre loccsantanak a megholt emlékében. De az ősök tiszteletének is ez az alapja.

Ez a felfogás azonban csak megerősíti az örök életben való hiedelem létezését, mert a halottak birodalmában - a "más világban" -, ha valakire ráöntik az élet vizét, az új életre kel.

Az égi lakók uralkodója a Világ Világossága-ÉN-LIL, és életet adó, az életet őrző istenanya-Innána.

A Halottak birodalmának is megvan az uralkodó párja. INNANA testvére - ERESHIGAL, aki minden rossz tulajdonság birtokosa, és férje NÍR-GAL - NER-GAL, az alvilág ura. De ott találjuk még a nimrudi árnyéklelket is - NIB-UR-TA néven, aki a nergáli hidegséget enyhíti és segít a földnek a tavaszi fakadásban is. Ő ad a harcolónak félelmet nem ismerő bátorságot. Ő az örökké élő "hős párduc", aki párduci erőt kölcsönöz az élőknek- amikor azt kérik. A halottak országának nimródi árnyéklelke ad halált mindarra az ellenségre, aki az ő népét bántja. Népének harcosait élő párducokká változtatja, és NERGAL- az alvilág ura NYER-GEL és NYAR-GAL a nimrudi néppel - osztva birodalmának egyetlen ajándékát- a halált.

A sumír-szittya hitvilágban mindig megtaláljuk a kettősséget. ÉN-LIL-a Világ Világossága-átlényegül ÉN-HI alakra, hogy az anyag felett is uralkodjon, nemcsak a Lelkek gondozója legyen.

A hős Párduc - NIB-UR, NIMRU nagy vadász az égen az Úr előtt és a Halottak Országában is parancsoló. Érdekesen fejezik ki a párduc tulajdonságú alvilági Nimrud alak (NIB-UR-TA) és NER-GAL lényegét a legrégibb írások. Az alvilág párduca - NIB-UR-TA írásjele az istennevek előtt álló nyolcágú csillaggal meghatározott egyenlő szárú kereszt. NER-GAL írásjele ugyanilyen, de két egyenlő szárú kereszttel, és egyszerű olvasata "MÁS" istenerő (Dingir MÁS) NER-GAL ugyanez, de kettőzötten, azaz többesszámban.

A sumír hitvilágban NIBURTA és NERGAL neve az "istenség" determinatívuszának jelével szerepel az ékiratokon. Ez annyit jelent, hogy az "alvilág" is a TE-RAM-TU hatalma alá tartozik.

Tudjuk, hogy mind a két "alvilági" istenerőnek, NIBURTA-nak és NERGAL-nak meg van adva a kötelessége. Így NIBURTA a földből származó "élet segítője", Vizek, folyók szabályozója, növények életének, növekedésének támogatója. És annak ellenére, hogy NERGAL a "halál kiosztója", mégis a nagy RENDELÉS szerint "testvérek" ők. Így kapja NERGAL a másik nevét mint "dingir SES". azaz "Testvér-Isten".

Mint mondtam-az alvilág uralkodó párja NER-GÁL és ERES-HI-GÁL. A róluk szóló mítoszok elmondják, hogy az alvilág királynőjének - ERES-HI-GÁL-nak - szent állata a fekete ló.

Lovának neve: PA-RI-PA. E mítosz által találjuk meg a lovat Mezopotámiában már a 3. évezred közepe táján. Érthető tehát, hogy e hagyomány szülhette a lovas temetkezések kultuszát, mely fennmaradt a csodálatosan mindent rögzítő néphitben. A sumír korból nem rendelkezünk olyan pecsétekkel vad emlékekkel, melyek az alvilág, a halottak országának uralkodóit ábrázolnák. A ma ismeretes "ördögfejek" talán a görögökön át érkezett keresztényi termékek, melyek a régi "másvilágot", a "halottak országát" pokollá változtatták. De valami hagyomány csak átmentődött egészen a késői történelmi korig NER-GAL létezéséből és nevének jelentéséből. Ugyanis NER-GAL az írott NIR-GAL változata. NÍR sumír-szittya nyelven "uralkodó"-t jelent, és az akkádok ezt az ékjelet ETTILU vagy ETELE néven ismerték. Talán ez a hagyomány, vagy ennek némi fennmaradt árnyéka miatt ábrázolták a mi ETELÉNKET-Atillát, a nagy hun királyt NÍR-GÁL-ként, szarvakkal ellátott ördögi arccal az ellenségei...? Nem tudhatjuk ma, de mindenesetre érdekes véletlennek talán mégsem vehető, hisz neve: "AZ ISTEN OSTORA" is olyan Nímrud-Nergál ízű.

Sok szakember azonosítja NIN-UR-TA személyét a sumír szűzanya - INNANA - leghűségesebbjével - NÍN-SUBUR-ral.vagy inkább NIB-SUBUR-ral. A "subar"-nak (subarean) nevezett nép, melynek országát az ékiratok SUBIR-HI néven írják, nem más, mint a mi "szabír"-ságunk elismerése. Így NIB- SUBUR. mint "szabír párduc" - azonos NIMRUD "alvilági" mitologikus alakjával. (Sokszor "subur" helyett "subar"-t írnak.) Bemutatok itt két sumír pecséthenger lenyomatot. Egyi-ken EN-KI tart kezében egy háromfejű buzogányt, amit átad az előtte álló NERGAL-nak. A másik Gudea idejéből való, amikor NERGAL-t az alvilágból kitörő szárnyas oroszlánnal jelképezték.

Ott áll ERES-KI-GAL mögött.

NERGAL-t aztán későbben kegyetlen, szinte ördögi arccal ábrázolták, ami meg is felelt az ő "alvilági" hivatásának. Az oroszlánt hóna alatt szorító GILGAMES szobrokon GILGAMES alá mindig ily ördögi arcot tettek, mely egyrészt Gilgames-Nimrudnak az "alvilágon" való hatalmát jelképezte, másrészt pedig utalt NERGAL kegyetlen voltára is.

A NIMRUDI HAGYOMÁNY SZKÍTA ÉRTELMEZÉSE

Herodotosnak igen mélyre kellett nézni a mitológia kútjába, amikor azt írta le, hogy: "Herkules fiát három fia közül csak Szkíta tudta kifeszíteni." - Ez talán onnan ered és annak a valóságnak az elismerése, hogy szkíta népeink messzehordó íjaihoz hasonlót más népek nem tudtak készíteni. - De itt egyben mindjárt azt is elmondhatjuk, hogy a messzehordó íj készítésének művészi mestersége a kettős nimrudi hagyomány egyik részét képezi.

A szkíta harcos, amikor íját készítette, talán felnézett az égre, és erőt kért az Orion-Nimrudtól arra, hogy oly kiváló legyen az ő íja is, mint az égi ősapáé, akinek íja a csillagok közt ragyog, és a föld minden pontját eléri nyila, ha ő úgy akarja.

Aztán, amikor elkészült a nagy munkával, a földre tekintett. vagy bőr-páncél ingére illesztett NERGÁL-hoz szólt és kérte, hogy a csatában az alvilági szörnyek minden erejével legyen a segítségére. Így kérte tehát a "másik" NIMRUDOT is a segítésre. Bemutatom itt a Nergál-arc bronzba öntött mását és a szkíta bőr-páncél inget is. Ezek ugyanis az első tárgyi bizonyítékai a szkíta Nimrud-Nergáli hagyományok létezésének.

Így megérthető az is, hogy a szkíta arany párduc farkán és körmein az alvilág szörnyetegeinek fejei vannak ábrázolva. Mintha csak azt akarná kifejezni, hogy a párduccal jelképezett Nimrud tapossa le őket, és csak akkor szabadulnak ki, amikor a Párduc-Nimrud a lábát felemeli. Talán itt a nimrudi gondviselést akarták a "rejteki" nyelven kifejezni. Az égi "nagy nyilas" segít mindenben, és mint az "ég hűséges pásztora" vigyáz népére, de ha a nemzetvédelem szűksége úgy kívánja, felemeli lábát a földről, és ezzel kiszabadítja az alvilág minden szörnyét népe segítségére.

Valószínűnek tartom, hogy a sumír hagyományt nagyrészben kisajátító és átvevő görögség is segített abban, hogy ez a nimrudi kettősség - a népére vigyázó nagy vadász az Úr előtt és a halottak országának Nergálja-átélte a pusztítások idejét, mint Herkules és a pokol ördöge. Ugyanis a görögök is nagy részt vettek ki az általuk "barbárnak" nevezett és nem görög népek kultúrájának pusztításában. De NIMRUD-HERKULES és az ördögarcú NERGAL megmaradt. Érdekes bizonyítékokat találtam erre vonatkozólag.

Néhány évvel ezelőtt Luganóban jártunk. Megnéztük a híres Thyssen-Bornemisza múzeumot. Virágpompás parkjában sétálva szemembe ötlött egy régi Herkules szobor. Ott állt a virágok között. Meglepetve állapítottam meg, hogy pontos mása az itt bemutatott babilóni Nimrud-Gilgames szobornak, és ez a NIMRUD-HERKULES is az állatok királyát, az oroszlánt bal kezének hóna alá szorítja. A szobor talpazatán azonban-igen érdekesen és eddig soha sem látott módon - egy ördögarcot látunk. Torzított emberi arc, szarvakkal. Nyilvánvalóan "alvilági" lényt mutat, vagy a keresztényi pokol ördöge is lehet, de mit keres ez Nimrud-Gilgames-Herkules szobrával együttesen és "alatta" ábrázolva...?

Kétségtelennek látszott előttem, hogy ez az "alvilági" lény a "halottak országának" uralkodóját - "NERGAL-t" - ábrázolja... valószínűleg már a görög "áthallás" szerint.

Nekünk teljesen mindegy, hogy mily közvetítéssel maradt meg. Fontos, hogy itt áll előttünk. Bemutatom képét.

Ha összehasonlítjuk a babilóni Nimrud-Gilgamessel, láthatjuk a görög hatást, vagyis a Herkulesre való változtatást. De ez közismert. Ami újdonság itt, az a NERGÁL- lal való együttes és eddig sohasem látott ábrázolás.

Én is először láttam így, és azt a megállapításomat, hogy itt valóban "NERGÁLT" látjuk a NIMRUD "alatti" világban, megerősítette a másik, hasonló lelet. Ugyanis pár nappal a luganói Herkules-Nimrud- Nergállal való találkozásom után, megcsodálhattam egy aranyveretes szittya királyi nyerget, melynek homlokzatán ugyanezt a nergáli ördögarcot csodáltam.

Ezzel a szittya fejedelmi nyereggel bizonyítani tudjuk mindazt, amit mondtunk a szkíta harcosoknak a halottak országában lakozó őseikkel való hiedelmi kapcsolatukra vonatkozólag. Ugyanis a fejedelmi nyergen lévő nergáli arc talán azt kívánta jelképezni, hogy a fejedelem maga változott át a harcban halált osztó NERGÁL-lá. Ugyanis, ha nem ezt akarta volna kifejezni, nem "ördögarcot" tett volna aranyos nyergének a közepére, mondhatni a "főhelyre".

Ezzel a feltételezéssel láthatjuk az óriási különbséget, mely köztünk - már kereszténnyé lett szkíták - és szittya őseink hiedelme között áll fenn. Ugyanis a mi papjaink megáldják a háborúba induló fegyveres erőket, és az Egy Igaz Jó Isten segítségét kérik a győzelemhez. Igen - de a győzelem csak sok másik és általunk "ellenségnek" nevezett ember megölése által érhető el. Mi tehát a jóságos és szerető, gondviselő jó Atyánkat - az ő segítségét olyan dologra kérjük, amit ő megtilt. A keresztényt tízparancsolat mondja, "NE ÖLJ"... és mi jó fegyvereinkhez ebben kérünk segítséget.

Szittya őseink imádkoztak a Naperőn át magát megmutató Hatalmashoz és az Istenanyához, aki a szittya mitológiában magán viseli a mezopotámiai Szűzanya-Innana jellegének összes szimbólumait, de sohasem kérték őket arra, hogy segítsenek nekik háborúk iszonyú emberöléseiben.

A harcra indulásban - a harcban elesett ősök szellemeit hívták segítségül, akik mindnyájan hős párducokként távoztak el e földről, és tértek meg a halottak országába. Őket és - mint mondtam - a halottak országának minden eszközét hívták szövetségesként s ha úgy tetszik - mondhatjuk a mi terminológiánk szerint-hogy valóban földi ördögökké változtak a harcban, de ők magukat "hős párducnak" hitték.

Tudom, hogy a mi keresztényi és keresztyéni felfogásunk szerint nehéz beleilleszkedni az ősi szittya hitvilágnak e csodálatos kettősségébe. Nem tudunk beleilleszkedni automatikusan, mert tulajdonképpen csak ezeréves emlékeink vannak, és régebbi őseinkről édes-keveset tudunk. Csaba királyfi égi hadseregét emlegetik még néhányan ugyan, de az ősök, a szittya ősök hős párducait behelyettesítette a biblikus hagyomány.

Nem kérek senkit arra, hogy változtassa meg hitét, hanem mondanivalóm szolgáljon arra, hogy térjünk vissza szittya őseink tiszteletéhez. Térjünk vissza az ő testvéri gondolkodásmódjukhoz. S ha valaki azt kérdezné, hogy kinél, melyik ősünknél kezdjük ezt az emlékezést, úgy annak azt felelem: térjünk vissza az előttünk volt utolsó "hős párduchoz". -Ahhoz, aki királyi felségjelként a párduc kacagányt viselte. Nagy Árpád Apánkhoz, szakrális uralkodónkhoz és ha csak a hont alapító pozsonyi csata történetét megismerjük, akkor látni is és érezni is fogjuk, hogy ez a szittya-magyar sereg valóban "hős párduc" seregként győzte le egész Európa három hadseregét, és csak azért, mert az erőt nekik az ősi "párduc hagyomány" adta, melynek ha csak egy parányi emléke élne még a mai magyar lélekben, akkor nem lennénk egymást meg nem értő csoportokba, vallási szervezetekbe szaggatva, hanem a párduci hagyomány magyarságtudata adna erőt az összefogásra. Ha nem térünk vissza az ősi szittya hagyományokhoz, a halottak országában várakozó őseink árnyéklelkei a pusztulás átkát hozzák a magyarságra méltó büntetésként azért, mert nem adjuk meg a tiszteletet nekik- a dicső szittya őseinknek. Az ábrahámi hagyományokba illesztett ezeréves múltunk magyar veszteségi arányszáma legyen intő példa arra, hogy az ősi szittya hagyományoknak vallásos kegyelettel való ápolása nélkül NINCS MAGYAR JÖVŐ.

Boldogan írom itt azt, hogy ez a királyi aranyborításos szkyta nyereg magyar tulajdonban van. Egyik tanítványom magángyűjteményét gazdagítja. Ha visszanézünk történelmünkbe, bizony azt láthatjuk, hogy az elődeink nagyon sokszor kérték a "NERGAL"-i segítséget, és a Káldeában lakó "kutai"-aknak (így írják a történészek) a "nemzeti Istenük" volt NERGAL. Azóta már tudjuk, hogy ez "GUTIUM" népe, a "GUTI"-k, akiket a héber hagyomány azonosít a hun-avar-magyar néppel. Sajnos 1000 éve a magyarság fejébe az ószövetségi, héber őstörténetet dorongolták bele, és ezzel - "vallásosság"-nak nevezett cégér alatt - elhomályosították a NIMRUD HAGYOMÁNYT'. Itt van az ideje végre a felébredésnek NIMRUD ATYÁNK hagyományához való visszatérésünkkel, mert enélkül mások szolgái maradunk. Én csak annyit kérek azoktól, akik szavamat hallják, hogy nézzenek fel az Égre és keressék meg a csillagvirágok között a hatalmas ORION-NIMRUD csillagképét, mert aki megtalálja, áhítattal nézi és csodálja, az Nimrud által megtalálja a Magyarok Istenét is. Amikor aztán tekintetét visszaveti a földre, gondoljon arra, hogy ő is Nimrud Fia. Jusson eszébe aztán az a Nimrud-fi is, akit keresztre feszítettek, de "feltámadott", a Jó Istenben való Hite által. Ő a mi Jézus Urunk, aki a Nimrudi hagyományunkba tartozik, és ennek a Nimrudi hagyománynak vallásos kegyelettel való ápolása ad nekünk Nimrud-Fiaknak - törhetetlen Hitet a Feltámadásra, és nergali erőt szabadságunk visszaszerzésére. A várva várt és óhajtott "MAGYAR EGYSÉGET" csak Nimrudi hagyományunk ápolása tudja megteremteni, és nem a politika. - Hát ezért a "MAGYAR EGYSÉGÉRT" kell tudni mindent NIMRUD ATYÁNKRÓL!

Ne felejtsük el azt, hogy Nimrudnak két fia volt - HUNOR és MAGOR. Az ő létezésük belekapcsolódik a "Csodaszarvas" mítoszunkba.

Majd a következő - "TURUL" című - fejezetben megismerjük, hogy ez a mítoszunk évezredekkel előbbi valós történelmet visz, mert a sumír ékiratokon megtaláljuk Nimrud két fiát és édesanyjukat is. Itt nem tudok erre kitérni, mert az ötvösmágusaink által aranyba vert szimbólumokat kell ott ismertetnem, és ezeknek a "rejtett nyelve" majd elmondja a Nimrudhoz tartozó igaz történelmet.

Bemutatom majd azt is, hogy a sémi-akkádok miként illesztették be az ORION-ba saját kegyetlen és gyilkos istenüket MARDUK-ot-, aki megöli a sumír "Tudás Atyját" (AB-ZU-t) és a "Minden élet Szülőanyját" (TI-AMA-TU-t).

NIMRUD-ról hangsúlyozottan tudni kell azt. hogy őt a semiták GILGA-MES névvel is emlegetik, és az akkád nyelven szerkesztett "GILGAMES-ÉPOSZ" csak a plágiuma a Nimrudról szóló és sumír ékiratos történetnek, mely a Kr. e. 3. évezredből származik. Sajnos csak a következő sumir fejezeteket ismerjük a nagy egészből:

(Átveszem: S. N. KRAMER: "The Sumerlans, their History. Culture ans Character" c. The University of Chicago Press 1963. könyvéből, ahol Nimrud neve helyett mindenütt "Gilgamest" ír. A sumír eredeti ékiratok címében tehát GILGAMES neve helyett NIMRUD értendő!)

1. Gilgames és a Bis-i Aga.
2. Gilgames és az ég bikája.
3. Gilgames és az Élet Birodalma.
4. Gilgames, Enkidu és az alvilág.
5. Gilgames halála.

(A hiányzó részeknek is meg kell lenni a százezrekre menő. eddig meg nem fejtett ékiratokon, vagy az is lehet, hogy megtalálták, de valláspolitikai érdekből közlésre nem kerültek.)

IZ-DU-BÁR (NIMRUD) tiszteletét még a kései asszíroknál is megtaláljuk. Ennek bizonyítását elvégezte George Smith, aki Assurbanipal idejéből származó ékiratokat fejtett meg. Az ő könyvéből idézek egy IZDUBAR (NIMRUD)-hoz intézett és az egyik ékiratról leolvasott "Fohász"-t (átvettem "Assyrian Discoveries" c. London, 1875. könyvének 394-395. oldaláról. Itt ő Nimrudot nem nevezi Gilgamesnek, hanem IZDUBAR (Nemrod)-ként írja azzal az ismertetéssel: "a vízözön hőse, aki halála után az Istenek közé emeltetett"). Íme a "Fohász":

IZDUBAR (Nemrod) a hatalmas király, az angyalok ismerője.
Emberek között élő nemes herceg. Világhódító, a Föld kormányzója, a lenti világ Ura. Istenként mondja ki az igazságot. Alapítója és elosztója a földi világnak. Ítéletet mond, mely változtathatatlan, mert más nem létezhet. SAMAS tudása és hatalma az ő kezébe adatott. (SAMAS : Napisten.)

Ezt a "Fohászt" tartalmazó agyagtáblát együtt említi "BÉL" templomával kapcsolatos ékirattal és mindkettőről "kétnyelvű" szöveget olvas, és 1875-ben így minősíti azokat: "az egymás alá írt turáni és babilóni-semita nyelveken írt szövegek megfejtése". A sumír ékiratos szöveget "turáni nyelvűnek" minősíti.

Ajánlom olvasóimnak, hogy ismerkedjenek meg a "Gilgames Eposszal". Ugyanis ez a mi őstörténetünknek egy részlete, hiszen a semita nyelven nevezett Gilgames a mi NIMRUD ATYÁNKKAL azonos, akinek történetében benne van az örök figyelmeztetés, az örök intés a megmaradásra. Mert ugye Gilgames az örök életet keresi és elmegy a vízözöni bárkáshoz, a sumír Noéhoz, akinek neve ZI-UD-LILDU. (Prof. Kramer "Ziudsudra"-nak olvassa ezt a nevet.) Tőle meg is kapja az örök életnek zöld ágát, de hazafelé való útján elfárad és elalszik. Mialatt ő álomba van merülve, a gonosz kígyó megeszi a kezében lévő "életágat".

A müncheni Ludwig Maximilian Egyetem professzora, Werner PAPKE, Gilgames történetét az égre vetíti nagyszerű könyvében. ("Die geheime Botschaft des Gilgamesh", Weltbild Verlag, Augsburg 1993.) Földön való vándorlását is feltérképezi, és itt az általa készített térképen feltünteti Gilgames útját, a saját elképzelése és elgondolása szerint. Láthatjuk, hogy tengert járva viszi vissza oda, ahonnét elindult. Javaslom, hogy a Gilgames Eposzt jól áttanulmányozva, az olvasók vegyenek elő egy térképet és jelöljék meg Gilgames útját az én javaslatom szerint, ahol is Gilgames nem a Vörös-tengert érinti, hanem az "erdők ura" (Huvava) legyőzése után elért tenger a Boszporusz, amelyen átmegy, és beérkezik a Kárpát-medencébe, az "örök élet" honába. Innen viszi az "élet ágat", amit alvása közben megzabál a gonosz kígyó.

Én úgy látom, hogy Nimrud büszke népéhez szóló intés ez az éposz. A Kárpát-medencében lévő Istenáldotta életlehetőség az összes "Nimrud fiaknak" munkával szerzett boldogságot adott, és ennek a folytonossá válása nem más, mint a nimrudi népek örök élete, melynek alapja az igaz élő Istentói nyert tudás, ennek megtartása, és a szent hagyományoknak vallásos kegyelettel való ápolása. Ezt jelenti "Gilgames életága".

De ha a "Nimrud fiak" elfelejtik hagyományaikat, lelkiviláguk tartalmát, Istenhitüket felcserélik olyannal, ami szolgaságukat hozza - bizony a gonosz kígyó eszi meg életfájuk ágacskáját, és aztán őket is elpusztítja.

Már 1000 év eltelt, és nem ismertük fel Gilgames-Nimrud figyelmeztetését, pedig csaknem 5000 éve jövendölték a tisztánlátó mágusok, akik ezt sumír nyelven írták le. A sémi-akkádok átvették és magukra vonatkoztatták az "intést", mert még mai utódaik is őrzik nemzeti hagyományaikat, melyeket átváltoztattak politikai életük alapkövének. Ugyanis a kígyó az ő "szent jelképük". Megette a mi örök életünk ágát és azt az övéinek adta. Ezért él tovább, csak a bőrét kell váltania.

Nimrud büszke népének utódaihoz szólok, amikor mondom, hogy az életfa, amelynek ágát Nimrud-Gilgames vitte magával és elvesztette, itt van a Kárpát-medencében. Örök élet is lesz. csak elébb ápolni kell az Életfánkat, amelynek ősi gyökere máig is kitartott. Él és új hajtásokat ad... de óvakodjatok a "kígyóktól"!

PÁRDUC A KERESZTÉNYSÉGBEN

A nyugati kereszténység missziós munkájában felhasználta őseink összes állatképeit, és azoknak valamiféle "keresztény" tartalmú vagy célzatú szimbolikus jelentést adott.

Fettich Nándor állapította meg pl. azt, hogy: "a kettlachi stíluskör állatalakjai már keresztény jelképek, de visszamutatnak egy korábbi állapotra, amelyben ugyanezek az állatképek valamiféle "pogány" (nem keresztény) értelemmel bírtak. A keresztény átvétel előttem nem vitás, de a legutolsó "pogány" használat céljához és értelméhez a módszert meg kell találnunk."

Amint az előbbiekben is láttuk, hatalmas anyagú ősi vonatkozás áll rendelkezésre a párduc-szimbolizmusra vonatkozólag. Sumerián át még Egyiptomig is eljutunk, hiszen "OSIRIS"-t az egyiptomiak is párduccal ábrázolták. (H. Balley: "The lost language of simbolism.")

Plutarch szerint: "OSIRIS" neve is párducot jelent. "OS" : sok és "IRI" : szem. Tehát "sokszemű" (sokfoltú).

De Jézus Urunkat a zsidók "Rabbi ben Panther" néven hívták sokszor, mert a "Párduc" (Nimrud) fiának tartották. Ugyancsak Balley mondja, hogy a misztikusoknál a párduc neve: "Sweetness of the Breath of Life", "az élet-lehelet édessége", vagyis a "Szentlélek".

Ne csodálkozzunk tehát azon, ha Jézushitű álmos-árpádi őseinknél is ugyanígy találjuk a párduc-hagyományt, melyhez mint ősvallásunk egyik nagy misztériumát, vagy inkább "titkát" képező kultikus állatábrázolásunkhoz igen nagy karizmatikus hagyomány fűződik, és ezért:

A Párduc jelképét igyekezett legjobban megváltoztatni a szimbolikában a római judai-keresztény térítés.

Az "ázsiai és Jézushitű kereszténységnél" még élt a "PÁRDUC"-i hagyomány és csak I. Istvánhoz fűződő "nyugati judai-kereszténység" az, mely ősi jelentéséből kiforgatja, és a saját, "áldozat ideológiájához" illeszti. Ugyanis - az "ázsiai kereszténység" a nem zsidó Jézust "FÉNYES NAPJAKÉNT" ismerte és tisztelte, aki erőt ad a sötétség, a rossz legyőzésére. (A görög szertartású egyházak még ma is így, FÉNYES NAP-nak nevezik Jézust.)

A nyugati, római-judai-kereszténységben a "zsidó Jézus" áldozati állat, aki - mint "Isten Báránya" - azért áldozta fel magát, hogy elvigye a világ bűneit.

Amikor I. Istvánnal megindul a "pogánynak" nevezett, de valójában Jézushitű és az "ázsiai-kereszténységhez tartozó" magyar nép "áttérítése" a római-judai-kereszténységre, a misszionáriusok "átértékelik" az "áttérítésre" ítélt nép hagyománykincsét, és jelképeik értelmét egyszerűen átváltoztatják a római-judai-kereszténység liturgiájának értelme szerint. Így lesz a "pogány" PÁRDUC-ból is "Isten Báránya".

Szolgáljon a kutatásban útmutatóul- a haló poraiban is áldott - FETTICH NÁNDOR kutatási eredménye, melyet 1960. dec. 23-án kelt leveléből közlünk a következőkben: "JÁK ősi, románkon templomát megvizsgáltam mai szemmel. Kerestem és megtaláltam számos nyomát annak, hogy mit vett át a nyugati kereszténység (az ún"Kettlachi jellegű" kultúrán keresztül) a "pogány" avar és ősmagyar világból.

Ócsán is megtaláltam ezt igen monumentális formában, amely az egész románkutatást új irányba fogja terelni, a helyi hagyományok felkutatására. Szédítő magasságba mentem fel, és ott rajzoltam ennek a vázlatnak az eredetijét.

Itt az északi hajó - Szűz Máriáé (nő-föld-halál - sötétség a kereszténységben).

A déli hajó Jézusé, és így ennek egyik záróköve az AVARKORI PÁRDUC KÉPBEN MUTATJA JÉZUST A NÉPNEK.

A Párduc vörös színű (vörös a Nap színe), dereka vastag (mint Kettlachon is), mert Agnus Dei-nek vastag a dereka a gyapjútól. A keresztes háttér sötét, feketés, mert a "bűnök színe" ez. Ő viszi el a világ bűneit (mint Pécsen is).

A nép ezt jobban értette akkor, mint a tudósok MA."

E "pogány párduc" Domonkosfán, Zalaháshágyon és egy fehérvári ezüstcsészén visszahajlított lábával egy keresztet emel - mint Agnus Dei -, de PÁRDUC FEJE és PÁRDUCFARKA van az "Isten Bárányának".

Közlöm Fettich Nándor rajzát az "ócsai" Párducról, de érdekes itt még azt hozzátenni, hogy Rómában, a Colosseummal átellenben lévő "KOZMA és DOMJÁN" tiszteletére épült templom tympanonján ugyanezt a párducot láthatjuk.

Kegyelettel gondolunk Fettich Nándorra, és emlékét hirdessék a következő sorok:

EMLÉKEZÉS FETTICH NÁNDORRÓL...

Egy igaz magyar régész szellemét hívják elő az alanti sorok. FETTICH NÁNDOR a neve, aki valóban a Magyar Ősiség Igazságának kutatására szánta életét. Talán László Gyula az ma, aki méltóképpen tudná dicsérni Fettich régészeti munkáját.

Ugyanis Fettich Nándor hihetetlen intuícióval találta meg a régészeti leleteken a magyar ősvallás sokatmondó jelképeit és ábrázolásait, és azokat mindig az ősi hitvilág égre nézésének karizmatikus szemléletével értékelte ki, még akkor is, ha már azok a judai-kereszténység valláspolitikai "térítésének" tendenciái szerinti változást is elszenvedték.

Sajnos csak a hozzánk érkezett leveleinek szűkszavúsága áll rendelkezésünkre, mert tucatnyi kéziratát, könyvtervezeteit a MTA nem méltatta kiadásra. De ezek a levelek is annyi sokat tartalmaznak a kevés szóban is, hogy szükségesnek véli e sorok írója azok tartalmának köztudomásra való hozatalát. Belőlük sugárzik ugyanis egy új módszer a régészeti leleteink kiértékelésére. Így mondja Fettich Nándor:

Valami egészen különös tragikus vonás húzódik végig a magyar "ezeréves" történeten. Jobb volna persze "1500 éves történetről beszélni, ahogyan krónikáink - nagyon helyesen teszik.

Ez a tragikus vonás a Te gondolatmenetednek is az alapja, de magad felveted a kérdést, hogy "mégis élünk" és vagyunk... és ezt mások pipogyaságával próbálod magyarázni

J. Marquart: "Osteuropäische u. Ostasiatische Streifzüge" c. könyvének bevezetésében azt írta, hogy "Nagy Károly egész munkát végzett" (ti az avarok kiirtásával) - "de OTTÓ csak félmunkát" (ti hogy nem irtott ki minket). Később megbánta ezt, és melegen összebarátkozott velünk (én is ott voltam véletlenül egy alkalommal Berlinben).

De az sem volt hízelgő, ahogy Goethe a francia kultúrát a Dichtung u. Wahrheitben elintézte: "So waren wir denn an der Grenze von Frankreich alles Französischen Wesens auf einmal bar und ledig."

Amiket Szent Istvánról és a hasonlókról írsz, az minden gondolkodni akaró magyar embernek, történésznek, régésznek föltűnt, és engem is bizony sokat foglalkoztatott. Évek hosszú során át pontosan így néztem az első magyar király működését. Ma is azt mondom, hogy bizony igaz minden, amit vele szemben föl lehet hozni. Nem cinikusság mondatja velem, hogy a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet.

10 év óta tőlem telhető erővel dolgozom annak földerítésén, hogy az avar (hun) és ősmagyar kultúrákból mi az, ami tovább él a román korban és a gótikában, és milyen formában él tovább, milyen változásokon ment keresztül. Most, amikor teljesen mindegy, hogy egy könyvvel több vagy kevesebb, mert úgysem számít semmi velem kapcsolatban, nyugodtan mondhatom, hogy román korunk az európai kultúrának olyan sajátságos, emberileg abszolút értékes korszaka, amelyet mindig büszkeséggel mutogathatunk idegennek és magunknak.

Sajnos, megint csak igazad van: éppen azt senki eddig nem kereste, amiben román korunk különbözik az általános, európai román kortól, azaz ami abban igazán magyar és helyi, hanem a neofiták módján annak örültek csak, ha a külföldi (nyugati) remek mintáknak jó-rossz utánzatait találták románkori emlékeinken. Láttam a wormsi, a firenzei, kievi, konstantinápolyi, ravennai stb, stb. csodálatos építményeket. Nálunk mégsem ezek halovány mását keresném, hanem az érdekelne, hogy Pécs román kora miért olyan, amilyen? Az általad ostorozott nyugatimádat ebben az értelemben ostobaság, sőt-bizonyos esetekben - gonosz manipuláció. Nem értettelek félre. Te nem a Notre Dame, a kölni Dóm, a koppenhágai Börze, Michelangelo, Bach JS., Beethoven. Goethe vagy a regensburgi kőhíd minőségét tartod alacsonynak, hanem mindezeknek a magyar kultúrértékek rovására menő ostoba és számító imádatát.

A hatalom mindig erkölcstelen - szokták mondani. Ha a Szt. István-féle hatalom helyett másfajta hatalom jött volna, az nem lett volna erkölcstelen?

Beláttam, hogy könnyebb erkölcsösnek lenni elnyomva, mint hatalmat gyakorolva. A legnagyobb magyar zsenik, akik a legmagasabb mértéket megütik, mint Petőfi. Madách. Ady, József Attila, Szinyei-Merse, Mednyánszky, Bartók Béla és talán még néhány, a legkülönbözőbb beállítottságú emberek voltak. Csokonai - egyike a legnagyobbaknak - fején találta a szeget: "nem tudok elképzelni olyan államformát, társadalmi berendezést, amelyben ne tudnám megtalálni a magam emberséges helyét" - írja egyik levelében (emlékezetből idézem, nem egészen pontosak a szavak). Én ezt úgy értem most, hogy mindegy a magyarnak, hogy románkori, vagy gótikus, vagy görög, vagy keleti, csak az a fő, hogy magyar jellem vonásait beleolthassa valami emberileg nagyba, és így élje a maga sajátos életét, s ebben a sajátos életben járhassa történelmi útját.

Ezt nem gondolta meg Marquart a magyarokkal és Goethe a franciákkal kapcsolatban. Szent István is túllőtt a célon, amikor egyoldalúan a németimádatba vetette magát.

Hóman egyik legbizalmasabb embere Pasteiner Iván volt; ez a múzeumi életben a legmagasabb pozíciók egyikét töltötte be. Mondom neki egyszer, hogy írnék egy ügyes kis könyvet vidéki múzeumigazgatók és középiskolai oktatásunk számára a szkítákról, hunokról, avarokról és ősmagyarokról. "Nem járulok hozzá" - felelte lassú, monoton szavakkal. Hiába kérdeztem, miért nem? Csak ismételte, de nem magyarázta. Most Te megmagyaráztad az én naiv fejemnek. Köszönöm és megértettem. (Pasteiner "ellenség" volt.)

A föntebb mondottak szerint nem szoroz, nem oszt, hogy a német papok térítettek-e Szent István korában, ő előtte, Magyarországon. A régészeti emlékanyagban van egy csoport, amely a nyugati missziós munka közvetlen emléke nálunk.

Ezek a kettlachi stílusú zománcos bronzok.

Ezekkel magyar régész még nem foglalkozott. A külföldiek pedig egyáltalán nem ismerték fel igazi történeti jelentőségüket. Én évekig gyűjtöttem ezeket az emlékeket a közép-európai országok múzeumaiban. Minden darabról klisérajzot készítettem, mert fényképezni alig lehet. Ábrázolásaikat elemeztem, és úgy rajzoltam is le (magyarázóan), azt is, ami rossz fényképekben megjelent. Ebben az az érdekes, hogy avar és honfoglaló magyar mintákat (motívumokat) keresztény fogalmak jeleivel felruházva (keresztény szimbolika) apró, olcsó kegyszereket fabrikáltak Regensburgban a Szt. Emmeran kolostorban, Essenben, Pettauban és Aquileiaban, és zarándoklatvezető és hittérítő papok vitték magukkal és osztogatták jutalomként Pannóniában egészen a Bánátig. Fejedelmeknek aranyból és ezüstből csinálták ugyanezeket.

Szent István is kapott egy ilyet Regensburgból: ez az az enkolpion, amely a hosszas viselés alatt erősen megrongálódván, végre III. Béla királyunk sírjára került. E kegyszerek más szomszédos országok népei körében is elterjedtek, ugyanilyen célzattal. Nyugat tehát elébe ment a "pogányságnak", és ravaszul így beadagolta a maga szellemi kincsét a magyarnak és szomszédos népeknek.

A "pogány" palmetta (életfa) díszesebb kivitelezésben Jézust kezdte jelenteni ("Árbor vitae Jesus Salvator Hominum" mondja a székelykeresztúri templom felirata). A tüzes párduc, az ősi Dionysos állat-attribútuma, azonosult az Agnus Dei ravennai típusával, és így került rá a domonkosfai és zalaháshágyi románkori templom tympanonjára, és a székesfehérvári egyik főpapi sírlelet ezüst csészéjének közepére: hosszú, fölfelé csapott farokkal, hegyes fülü párducfejjel, hátrahajlított mellső lábbal, mely tartja a keresztet, és még számos más avarkort, "pogány" állatkép. Román korunk "díszítőszobrászata", melynek célja nem a díszítés, hanem a missziós munka támogatása volt, enélkül nem érthető és nem magyarázható. A kettlachi stílusú kegyszerek és a hozzájuk fűzött magyarázatok, oktatások, biztatások és vigasztalások mélyen bevésődtek az emberek szívébe, annál inkább, mert appercepciójuk inkább vizuális, mint akusztikai volt, s egy jelkép szimbolikáját (jelentésének rokon sokféle voltát) minden ember, a legegyszerűbb is, azonnal tökéletesen értette, sőt érezte, és ezért a megfelelő keresztény behelyettesítést is, mint rokon fogalmat, azonnal fölfogta és elsajátította. A románkori templomok falára és főleg a napoltár kő-, vagy eleinte fasátorára ezeknek a jelképeknek a tömegét faragták rá. Így lett sajátosan magyarországi a mi román korunk.

Most nyáron többször kimentem Ócsára, hogy az ottani XIII. sz. eleji szép templomot tanulmányozzam. A pap bútoraiból 3 emeletet raktam, és azokról rajzoltam a csodálatos oszlopfőket, amelyeket még soha senki nem fényképezett (egy ilyennek rajzát küldtem Neked). Ezeken is elválasztom a helyi elemet a nyugatitól. De legföltűnőbb a belső térképezés szimbolikája. Ahol a főhajót a kereszthajó metszi, ott kétoldalt hatalmas ív keletkezik jobbról és balról. Senki nem vette észre eddig, hogy az egyik ív (az északi) csúcsos, a másik (a déli) félkör alakú! Semmi építészeti, ill. műszaki szükség ezt nem indokolja, sőt esztétikai szempont legkevésbé, mert a templom szimmetriája pofon van ütve ezáltal. Ennek oka csak az, amit kódexeinkből ismertem meg, hogy az őskori "pogány" geometrikus napisten és földanya-istennő jelképeket belevitték az építészetbe, miután már korábban is bevezették volt, hogy a templom alaprajza maga is szimbólum legyen (kereszt). Avar korunkban ez a szimbolika virágzásának tetőfokán volt. Az avarkori elvont, geometrikus állati és növényi jelképek rendszere nélkülözte az erkölcsi célzásokat. Rendeltetése még tisztán az ősi mágia szolgálata volt. A kettlachi stílusú kegyszereken kapcsolódik a "pogány" geometrikus, növényi és állati mintákhoz erkölcsi tanításnak a célzata, amit a színek segítségével fejeznek ki. A templomi "díszítő szobrászatban" ugyanezeket a színeket nemcsak megtartják, mert a kegyszerek esetében beváltak, hanem még igen finoman árnyalták is, átmenetekben alkalmazták, szinte beszéltek ezeknek a nyelvezetével, prédikálván az írni-olvasni nem tudó népnek, hogy mi lesz a bűnözőkkel, mi lesz az erényesekkel a másvilágon. A meztelen Ádám alakját a piszok színére festették be, amint a fáról szedi a tilos almát, az emberek sokaságát jelentő palmettácska-sorozatokat hol erre a piszok színre fater), hol vörösre festették, aszerint, hogy milyen embereket ábrázoltak. De még sokkal finomabb részletekbe menő festéseket is alkalmaztak, csak most nincs mód mindent elmondanom. Aranyozták is a vöröset. Külön volt bordó szín is! Alkalmazták a sötétkék, a világoskék, a zöld és a barna színt szimbolikus prédikációik céljára. Így mutatkozik meg az avarok (huni) nyugati kereszténységre térítésének jelentősége az építészetben.

Külön lehet beszélni a középkori magyar udvari ötvösművészetről, amelynek emlékeire most kezdenek szakembereink fölfigyelni. Érdekes, hogy ez nem a palmettás honfoglaló magyar nemesfémművességnek az egyenes folytatása (mert szerintem - a "pogányság" jelképének számító palmettás művességet még Szt. István letiltotta, amikor a gyönyörű szablyát maga is lecsatolta és germán pallossal cserélte fel), hanem az avarnak! A kettlachi kegyszerek mellett ez is fönnmaradt, és még a kerepeli kincsben is ez él (XVI. sz. legeleje). Ez a fémművesség a magyar korona észak-balkáni tartományaiban maradt legtovább fenn, mint a törökkel szembeni ellenzékieskedés jelképe. Erről egy szép könyvre való fényképes anyagom van, sőt a két első fejezetet már meg is írtam hozzá.

Mindezekből láthatod, hogy én mindenütt a "hungaricumot" keresem, a legtágabb értelemben véve ezt a fogalmat. A magyar őstörténet régészetének ez egyik célja: kimutatni, miben adott a magyarság és a rokonnépség Európának nagyot, emberit. Lehet, hogy vétek az egészségem ellen, amikor egy ember erejét messze meghaladó munkára vállalkozom, kiterjesztvén a kutatást a kódexekre, népköltészetre, templomokra, zenére, a régészeti emlékanyagon kívül. De más nem csinálja! Kénytelen voltam kivinni a napokban fényképészünket az intézeti autón Ócsára, és egész nap fényképeztünk, és még egyszer újra kimegyünk egész napra. Lesz egy szép monográfia, amely meg fogja mutatni, hogy mért építették ezt a templomot a Kiskunságba. és hogy miben lett ez a templom helyi.

Fettich Nándor rajza, melyről így ír: 3 kg súlyú ezüstdoboz fedelére vertem ki ezt a rajzot. Hunor és Magor csodaszarvas űzését ábrázolja, és a Kaukázuson átkelő csodás lényeket, akiket lovas vezérük irányít a hegyen át a Turul vezetésével.

A HÉTEZER ÉVES NAPBA ÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONYUNK

Ide - a cím mellé - teszem annak a kultikus szobrocskának a képét, melyet TORDOS-on ástak ki, és - a szakértők szerint - a 7000 év előtti vallásos hiedelem "anyaistennőjét" ábrázolja.

A hozzánk érő ősi hagyományok összesítésével adtam nevet neki, "napbaöltözöttnek" azért is nevezem, mert primitívségében ezt is kifejezi, hiszen fejét a napsugárra emlékeztető vonalas koszorú ékesíti, éppen úgy, miként a középkort "szentek" egyszerű. de kifejező képein is látjuk. Aztán majd, a szövegmegfejtés is bizonyítani fogja elnevezésünk helyességét.

Életet adó képessége is kifejezésre jut itt a természet emberének ártatlan, primitív közlése útján, és itt gondoljunk arra is, hogy 1500 évvel későbbi és ma "sumernek" nevezett képírásban a "női nem" írásjele is ugyanez, vagyis a belső vonallal ellátott háromszög- a vulva.

Ez az "istenanya" van említve a tatárlakai táblácskák egyikén, az amuletten, és erre kell hivatkoznom jelen fejezetem megkezdésekor is.

Ugyanis sokan kísérleteztek a rajta lévő írás megfejtésével, de eredménytelenül. Éppen ezért ma is "rejtélynek" nevezik a táblácskákat is és a rajtuk lévő írást is.

Kezdjük meg együtt a betekintést tehát abba, amit így neveznek:

A TARTAR-TÁBLÁK REJTÉLYE

A szakirodalom "Tartaria-Tábláknak" nevezi a fent bemutatott három táblácskát, amit 1961-ben talált Vlassa, kolozsvári régész, az erdélyi Alsó-Tatárlakán, melynek mostani rumén neve: Tartaria. E három táblácska létezését azért nevezik "rejtély"-nek, mert megjelenésük igen nagy riadalmat keltett a tudományos körökben. A "riadalomnak" oka kettős volt. Ugyanis:

A jugoszláviai Duna-szakasz mentén, Lepenszki Virnél átmeneti kőkori településekre bukkantak, melyet a Kr. e. VII-VIlI. évezredben már letelepült, állattenyésztő és kapás földmívelést folytató közösségek hagyatékának kellett elismerni. A kiásott tárgyleletek, házmaradványok, cseréptálak, faragott és csiszolt kőeszközök, kőszobrok, vagyis a zárt lakótelepekbe tömörült telepes kultúra leletei azt bizonyították, hogy az eddigi feltevéseket el kell vetni, mert ez a "telepes kultúra" - az eddigi hipotézisekkel ellentétben - nem Közel-Keletről érkezett Közép-Európába, hanem az itteni posztglaciális korszak közösségeinek a terméke. Miután Lepenszki Virnél is kiástak írásos táblácskákat, nehéz volt a közel-keleti elsőbbséget fenntartani. Lepenszki Vir ugyanis csak ékes kiegészítője volt a múlt század utolsó negyedében Erdély TORDA (Tordos) vidékén feltárt hasonló településeknek, melyek TORMA Zsófia tízezren felüli leletanyagával a mai napig sem lett tudományosan kiértékelve és kronologizálva.

Aztán a véletlen játéka volt, hogy a kolozsvári Történeti és Régészeti Intézet munkatársa, N. VIASSA, a közeli TARTARIA (Alsó-Tatárlaka) mellett rétegtanulmányokat végzett 1961-ben. A nem is feltáró célzatú ásatás váratlan eredménnyel járt: két méter mélységben újkőkori település nyomaira bukkantak. Egy hamuval teli gödör alján, kupacba gyűjtve 26 agyagszobrocskát, egy tengeri kagylóból készült karperecet és három, vésettel. írásjelekkel ellátott agyagtáblácskát találtak. A közelben egy felnőtt ember csontvázának különálló és megperzselődött darabjai hevertek. "A gödör nyilvánvalóan vallási célt szolgált"... írja a Scientific American 1968. májusi számában M. F. S. Hood angol régész (Knossos kiásója), és azt is megállapítja (hogy miből, azt nem mondja), hogy "itt a kannibalizmus valamilyen formájával összekapcsolt emberáldozatról van szó", Miután "szakvéleményét" így zárja: "nem engedhetjük meg, hogy az emberiség legrégibb írása a barbár balkáni vidék terméke legyen" -pártatlanságról és igazságos kiértékelésről részéről szó sem lehet. De cáfolja véleményét a 26 agyagszobrocska, melynek mindegyike kultikus vonatkozású, mert "anyaistennőt" ábrázolnak.

A C-14 mérések ugyanis a tatárlakai táblácskákat a Kőrös-kultúra időszakába - Kr, e. 5000-5500 körüli - sorolták, és így legalább 1500 évvel megelőzik a legrégibb mezopotámiai, sumír írásbeliség termékeit. Persze ez teljesen felborítja az eddig tanított elméleteket.

Az elégetett ember (aki az amulettet a nyakán viselte) szerves maradványainak rádicarbon (C-14) mérését dr. Hans E. SUESS, a San Diego-i egyetem professzora végezte. Annak ellenőrzése és megerősítése megtalálható dr. Gimbutasnak a könyvében és dr. Renfrew tanulmányában. (Lásd: "Előszó"s alatt.)

A magyar régészeket nem nagyon érdekelte ez a kiértékelés, hiszen az átvétel és ezzel való foglalkozás felborított volna minden "finnugor" elméletet, az a valóság, hogy a tatárlakai amulett Kr. e. 5200 évből való, és a rajta lévő "írás" így 1500 évvel megelőzi a legrégibb sumer képírást, azt is bizonyítja, hogy: "az emberiség történelme a Kárpát-medencében kezdődik". Ugyanis a szaktudomány megállapítása az, hogy: "történelem az írásbeliséggel veszi kezdetét, és az írásbeliség előtti időszakot nevezzük "pre-históriának", azaz őstörténelemnek".

Megdöbbenéssel kellett tudomásul vennem 1995-ben, hogy az általam legkiválóbbnak tartott, otthoni "magyar" szakember a történelemtudományok doktora - az én kezemből ismerte meg dr. SUESS adatait, mert - miként mondotta - a legjobb szándéka és igyekezete ellenére sem tudott ehhez hozzájutni a MTA útján.

A tájékozatlan érdeklődők, olyanok, akik sohasem foglalkoztak a sumer írásbeliséggel, mégis nekiestek a megfejtésnek (dr. Harmatta és dr. Erdélyi). Szakszerűtlen megállapításaik közlését nem tartom érdemesnek.

Igen meglepett azonban az, hogy a jól ismert rovásírás-szakértőnk - Forrai Sándor- 1994-ben kiadott könyvének fedőlapján az amulett itt bemutatott képe díszeleg. ("Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig". (Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994.1)

Annak ellenére, hogy a szerző, könyvének címe szerint "írással" akar foglalkozni, meglepetés volt nekem az, hogy mint "írásszakértő". kizárólag csak "régészeti" véleményeket közöl az amulettről, pedig a rajta lévő írást maga is "képírásos leletnek" minősíti. De Forrai módszerét, amellyel a tatárlakai táblácskák "írásához" nyúl, nem tartom sem eredményesnek, sem helyesnek.

Már azért is, mert ha a négy részre osztott amulettkorong írásjeleit "képírásnak" minősítjük (amint azt most is - ismételten - bizonyítom), akkor talán nem szakszerű azokban, mint "piktografikus fogalomjegyekben" - azok szétbontásával csupán hangértékű rovásjeleket keresni. És nem is lehet, mert ha képírás, akkor NEM rovásírás. És ha rovásnak minősítjük, akkor NEM képírás. Minden írásnak megvan a saját szabálya. A leolvasás előtt tehát az írás "mineműségét" kell megállapítani. Például ez a protosumír "képírású fogalomjegy" a legrégibb sumír képírásban is megtalálható ugyanígy írva, és a "SZEM" jelölője. Kiejtése: "IGI", vagy "SI". (L. 449. jele.) Kérdezem, hogy: milyen írásfejlődési indokolással bontható fel rovásírásunk "N" és "D" hangjaira...? De ugyanígy megkérdőjelezhető a többi "szétbontás", amit Forral nagyszerű könyvének 24. oldalán találunk. Kérem olvasóimtól azon megállapításom elfogadását, hogy: Kárpát-medencei történelmünk feltárásában a tatárlakai amulett felbecsülhetetlen értéket képez, mert "írásban" tudósít a 7000 évvel előttünk élt elődeink világáról. Az írás megfejtése pedig perdöntő eredményeket adhat.

Értékét - vagyis azt a körülményt, hogy ennek az előttünk 7000 évvel Tatárlakán (tehát a Tordos-Kőrös kultúrkör időszakában) élő társadalomnak megvoltak-e azok a feltételei ahhoz, hogy már "fogalomkifejező képírással" rendelkezhetett-valóban a régészet mutathatja ki és döntheti el. Az írásmegfejtési módszer alkalmazásában tehát a műveltségi foknak a megállapítása az első lépés.

A "Tordos-Kőrös" műveltség foka és minősége a régészeti szakkörökben közismert valóság, és ennek ismeretében e kultúrköri írás megfejtésének mellőzése - egy írásszakértő részéről-nekem érthetetlen.

Ugyanis az UNESCO szerkesztői bizottságának közreműködésével 1963-ban kiadott és a nagyvilág minden egyetemén tankönyvként bevezetett, tehát a nemzetközileg elfogadott "hivatalos álláspontot" közlő szakmunka (History of Mankind: Prehistory and the Beginnigs of Civilization, by Jacketta Hawkes and Sir Leonard Wolley) 218. oldalán közölt táblázata az erdélyi "Kőrös kultúrkör" kezdetét Kr. e. 5500 évben mutatja. (Tehát a mezopotámiai Tell Halaf és AI-Ubaid kultúrák között, és így régebbi az A1-Ubaid-inál.) A szövegmagyarázat összefonja ezt az ún. Dunai-kultúrkörökkel, és kiemeli, hogy: "hiedelmükben az Isten-anyát (Mother godess) tisztelték". Különös megbecsüléssel említik (a 251. oldalon) az "OLT" folyó melléki lakosságot, akik "az Erősd nevű nagy városukról ismeretesek". Bemutatják (290, old.) az itt közölt házformájukat is, melyeket "cserépkályhákkal fűtöttek, és szobáiknak plafongerendáit művészi fafaragásokkal díszítették". Tatárlaka TORDOS körzetében van. A Tordos-kultúrkör pedig a Kőrös-Erősd népességhez sorol. (Innen megy hatása dél felé VINCA-ra.)

Ezekből az adatokból megállapítható, hogy Erősd-Tordos-Tatárlak térség népességének magas szintű műveltsége nemcsak egy anyagi kultúra által jut kifejezésre, hanem szellemi fejlettségük is eljuthatott - mint ahogy el is jutott - az írásbeliségig. A Felső Világhoz igyekező hiedelemviláguk pedig tárgyi leletekkel bizonyítható.

Most azt kérdezheti az olvasó, hogy miért adom ezt a régészeti tudósítást bevezető felvilágosításként...?

Feleletem: "azért, mert a tatárlakai amulett mellett-mint Forrai is írja könyvében- 26 agyagszobrocskát és 2 kőfigurát" találtak.

Itt helyesbítek és hivatkozom N. Vlassa írására, aki nem agyagszobrocskát, hanem "Istenanyát ábrázoló 26 agyagfigurát" említ.

A nyakon viselt "amulett" és az "Istenanya" ábrázolások azt bizonyítják, hogy Tordosnak megvolt az oltalmazó Istennője akinek képét bemutatom a címhez illesztve (átvettem: Vladimi DUMITRESCU: "Arca Prehistorica in Romania". [Editun Maridiana, Bucaresti 1974. 174. o.]), és a Tatárlak-tordosi Isten anya szobrocskák különböző formáit is, azokat, melyeket Vlass Tordoson és Tatárlakán talált.

De hogy teljes legyen a látvány, a "2 kőszobrocskát", mely nem kő, hanem alabástrom, és egy tordosi "reliefet" is, a "két szemmel".

Mindezek a tárgyi leletek a maguk kifejező formájában azt bizonyítják, hogy készítőiknek hiedelemvilága az "Istenanya" (Anyaisten) tiszteletén alapszik. Ez a hiedelem pedig magába foglalja az életadás misztériumának magasztos gondolatát és az isteni hatalomig felérő anyaságnak a gondviselésében való bizodalmát is. Itt tehát a primitív civilizációt messze maga mögött hagyó "kultúrát" kell felismernünk, amelyben az írástudás nemcsak lehetőség, hanem kultúrfejlődési következmény, hiszen pl. a házépítés sem primitív, méretekkel dolgoznak az építők, az előbb készített tervek szerint.

Ezek voltak megállapításaim és elgondolásaim az említett Tordos-Kőrös-tatárlaki társadalom értékének keresésében és lemérésében. Az írásmegfejtés módszerének megválasztásában igazolva láttam az eddig elmondottakat MALLOWAN professzor kutatási eredményeiben, amelyeket közöl M. E. L. MALLOWAN: "Early Mesopotamia and Iran" (Thame and Hudson, London 1965.) c. könyvében. Ugyanis Mallowan SUBARTU-nak földjén, ős-Szabíriában. a Tell Halef melletti, mai Tell Brakban kiásta a "Vigyázó Hét Szem" Istenanyának a templomát, ahol az oltáron lévő "Két Szem"-et ábrázoló szobor figyelmeztetett az ő gondoskodó lényére. Bemutatom itt, átvéve könyvének 46. oldaláról.

Mallowan megállapítja, hogy ez a "Két Szem"-hez tartozó hiedelem az ún. Jemdet Nasr kultúrkör népének a terméke, de Uruk, UR, Mari és Lagas városokban is megtalálható ez a kultusz, mert a "Két Szem" idolokat ott is kiásták. Bemutatom ezeket is, és miután ezt a régészeti anyagot így megismertem, utána fogtam a tatárlaki amulett megfejtéséhez.

Ismerem jól a sumír írásfejlődés periódusait és annak szakaszaiban használt kép(fogalom)-szó(gyök)szótag és a már klasszikusnak nevezhető ékírásokat. Rögtön láttam itt, a tatárlakai amuletten, a korongnak "négy" részre való osztásával meghatározható bal alsó negyedében a "Vigyázó Két Szemet jelentő írásjeleket: Ugyanis ezek majdnem ugyanilyen formában találhatók meg a Djemet Nasr és Uruk néven ismert sumír kultúrkörök képírásaiban.

Ez a három fogalomjegy már jelezte nekem azt, hogy itt valóban azzal az Istenanyával kapcsolatos szöveg van írva, aki "Vigyázó Két Szemével" őrködik az emberek felett. A sumír ékiratos szövegekből tudjuk ugyanis azt, hogy minden sumír településnek (városnak) megvolt a Felső Világban az isteni erejű védelmezője, aki - legtöbb esetben - maga az "Istenanya" volt, különböző néven. Pl.: URUHban - INNANA v. INNEN, ISIN-ben GULA és SIR-BUR-LA-KIé (LAGA Sé) - GATUM-DUG stb. És itt fel kell hívnom az olvasó figyelmét arra a fontos "képjelre", mely a sumír Szűz

ANYA-INNANA első, írásbeli meghatározása. Itt láthatjuk, hogy szintén a "Két Szem" van valami sugárkévéhez hasonló, horizontális síkú rajzban kifejezve úgy, mintha két földi oszlopon támaszkodna. Ez a képjel tehát a misztika törvényei szerinti égi és földi kapcsolatot ábrázol.

Már sokszor közöltem ennek az amulettnek a megfejtését, de látom, hogy ismétlésekbe kell bocsátkoznom, hogy tudáskincsünknek ez a-szinte kimondhatatlan értékű-valósága, az igazságát kereső Magyar Nép tudomására jusson. Ugyanis a megfejtéssel bizonyításra jut az a valóság, hogy: ez a tatárlakai amulett az emberiség első értelmes és nyelvtani szabályokat is tartalmazó írásemléke.

Így a történelem a Kárpát-medencében kezdődik, ezzel az írásbeliséggel.

Végezzük együtt a megfejtést:

Kezdjük a korong bal felső negyedével, ahol két írásjel van. Olvasatuk: "DÚR" és "DIS".

DÚR (L. 436. sz. jele) jelentése "lakóhely, település, fundamentum", és igei használatban: "lakni, települni".

DIS (L. 480.) Eredeti jelentését a sumír szótárak szerkesztői a semita akkád nyelvből igyekeztek értelmezni, ahol a kiejtése nem DIS, hanem ISTEN... és a számrend "első" számát jelenti. (A sumír nyelv használja az "egyetlen" fogalmának kifejezésére az ESTEN kiejtési formát is, de a Labat szótár ezt már nem közli, csak Deimelnél találjuk meg.) Nyugodtan mondhatjuk tehát a régi magyar nyelvünkből ránk maradt értelmét így: DICS, amiből értelmezhető a DICS-ő és minden fejlesztménye (dicsőség, dicséret stb.). Egyben fel kell fedeznünk e szónál azt a nyelvünkben különlegességet is, hogy minden, ami DICS, az egyben - a megjelölt vonatkozásában egyetlen is.

Érdekes itt megjegyezni azt, hogy a "DÚR" létraszerű képjel egyik szára felfelé, a másik pedig a föld felé mutat, szinte kifejezve -valóban képszerűen-az égi és földi összetartozást, vagy itt-az égre-földre vonatkozó szöveg-tartalmat.

De a korongon lévő összes írásnak kulcsjele az a nagy kereszt, ami azt "négy" részre osztja. Ugyanis csak másodlagos hivatása lehet a négy részre való osztás. Az egész írásra kiterjedő hatását a nagysága jelzi, mely arra mutat, hogy mind a négy "negyedre", vagyis az egész szövegre vonatkozik. UGYANIS EZ A NAGY KERESZT IS "írásjel", fogalomjegy (L. 74.), és kiejtése: "MAS" vagy "PÁR". Jelentése: "védelmező", könyörületes, vagyis "MÁS", mint a közönséges vagy közönyös. A "keresztet" is jelenti, és az ide írt ékiratos formában D olvasva- Dingit "MÁS", Nimrud alvilági hatalmát, a növényzetet életben tartó erejét fejezi ki "dingit NIN-UR-TA, vagy NIB-ÚR-TA (eltávozott Párduc Úr)" néven. Ha pedig a "dingit" meghatározó után kétszer írjuk a keresztet, ezzel megkapjuk az alvilág fejedelmének, NERGAL-nak nevét ékiratos formában, így: dingit "MÁS-MAS". Ez nekünk azért fontos, mert a KUTI-GUTI-Kutasnak nevezett szkíta népeink NERGAL-tól kérték csatába indulásuk előtt a halálmegvető bátorságot és erőt.

Ezt a nimrudi vonatkozást csak tanításként említettem. Hogy az első sumír képírás igen közel áll ehhez a jó 1000 évvel régebbi erdélyi, tatárlakai íráshoz, azt helyesen indokolja MALLOWAN a megnevezett könyvében, amikor az URUK-i "Blan táblák" írásához hasonlítja. Bemutatom itt az egyik "Blau táblát", ahol a legalsó sorban ugyanúgy van írva a "DÚR", mint az amuletten. (Olvasatom: URUK-DÚR-NU.)

DÚR-DIS tehát értelmezhető "egyetlen település", "dicső lakhely" stb. kifejezésekkel, és az utána következő "kereszt" jelének hozzáolvasásával így:

DUR-DS PÁR-ja, vagy DÚR-DIS-MÁS-a.

És itt a PÁR vagy MÁS feltétlen az "égi párt" jelenti, aki nem lehet "démon", hanem a földi tartozékánál jobb, tehát oltalmazó, patrónus, védőszellem, oltalmat adó isteni erő.

Csakis így logikus a kereszten nyugvó lyuk helyzete, mely - minden kétséget kizáróan - arra szolgált, hogy valaki nyakába akasztva hordja a táblácskát, mint amulettet. Miért ne tételezzük fel elődeinkről ugyanazt, mint amit ma mi is teszünk...? Hányan hordják nyakukban "védőszentjüket", vagy Szűz Mária sokféle változatát...?

A DÚR képjelnek a Labat szótár megnevezett helyén van TUR hangértéke is. Ezek szerint igazolt a TURDIS kiejtés. Ha pedig alkalmazzuk a sumír nyelv hangzóilleszkedési törvényét (amelynek létezését minden sumerológus elismeri), akkor máris így olvashatjuk e két képjelet: TUR-DOS. Ez pedig annyit jelent, hogy a mai TOR-DOS neve már "hétezer éves".

Az ilyenféle megfejtések mindig érdekesek és izgalmasak, mert- mint itt észleljük- ennek a táblácskának- mint amulettnek (vagyis varázserővel bíró tárgynak) - mondanivalója feltétlenül olyan lesz, mely "védelemért, oltalomért" eseng.

A képjelek nagy részénél azonban szinte változás nélküli azonosságot állapíthatunk meg. Továbbá azt is szem előtt kell tartani a "megfejtésnél", hogy ezek mind ún. "fogalomjegyek", melyek főnevet, melléknevet vagy igei cselekvést fejezhetnek ki, és a jelek értelmi összefüggéséből adódik a "birtokviszony", vagy az egyéb nyelvtani vonatkozás.

E módszertani alapismeretek után kezdjünk hozzá együtt a további leolvasáshoz. Következő feladatunk a kereszt "jobb felső" negyedében írt jelek mondanivalójának megismerése. Itt az első jel éppen olyan, mint a "bal felső" negyedben a második- már ismert - jel, csak kisebb alakban van írva. Jelentése ugyanaz: dics.

A következő jel olyan, mint egy gereblye. Utána következik egy kis köröcske, majd az utolsó hasonlít a mai "c" betűhöz. A szótárhivatkozások számait a táblázat tünteti fel, valamint e jelek mezopotámiai fejlesztett formáit is. Itt tehát a leolvasással foglalkozunk kizárólag.

A "gereblyeszerű" jel olvasata: SAL~ÁS... jelentése: "bűbájos asszony", aki a "varázserők" birtokában van.

A "köröcske" olvasata: SÁR... és "tökéletességet" vagy "teljes

A mi "C" betűnkhöz hasonló utolsó jel pedig BUZUR... azaz "titok". Összeolvasva tehát így hangzik ez a jelegyüttes: DIS-SAI-ÁS-SÁR-BUZUR, és mai nyelvünkön úgy értelmezhetjük, hogy: MINDEN TITOK DICSŐ NAGYASSZONYA, vagy a TITOK TELJESSÉGÉNEK EGYETLEN BŰBÁJOS ASSZONYA.

A két felső negyed olvasatából tehát megtudjuk, hogy az amulett fohásza egy megszemélyesített isteni varázserő asszonyához szól, aki TUR-DOS-t onnan oltalmazza.

Mindazoknak, akik a megfejtéssel próbálkoztak, ez a "gereblye formájú" jel okozta a legnagyobb nehézséget. Ugyanis a sumír-akkád szótárakban és szószedetekben nem található meg. Tehát mindenki szétbontotta és a szétbontással akart valami értelmet találni most már a két jelnek. De a szabály az, hogy minden "fogalomjegy" úgy közli mondanivalóját, amint írva van, Szétbontani nem lehet. Én is sokat keresgéltem ezt a jelet mindenütt, Labatnál, Gaddnál, Falkensteinnél is, míg végre megtaláltam P. Anton DEIMEL S. J. legrégibb jel-összesítésében, mely valószínűleg a Sumerische Lexicon előtti, és "TRANSCRIPTIONES MODI" cím alatt közli az összes régi képjelet és azoknak "első" ékiratos átírását, formáját. Ebben a gyűjteményben a 329. jel mutatja az itteni jobb felső negyed 2. fogalomjegyét, mint mondtam "SAL-ÁS" kiejtéssel. Jelentése: "bűvölő (bűbájos)" asszony. Itt találjuk meg az első nyelvtani törvényszerűséget, az itt alkalmazott "rag nélküli birtokviszony" jelenlétében, ami a sumír-mahgar-magyar nyelv sajátossága. A "birtokos" és "birtoknak" egymás mellé helyezése feleslegessé teszi a ragokat. Tehát nem úgy írjuk, hogy "minden titok (nak-az) asszonya", hanem a birtokos eset ragjai elmaradnak, és még jelző-szó is illeszthető a "birtok" elé. (A képjelek szótárt számát külön táblázatban közlöm, ahol az "L" betű: René Labat: "Manuel d'Épigraphie Akkadienne" [P. Geuthner S. A. Paris 1952.] szótárának rövidítése, a jelek számaival.)

Így érkeztünk el a bal alsó negyedhez, amelynek írásjeleit sumírnak ismertem fel már az első pillanatban. Itt három jelet találunk, és az itteni első jelről már kimutattam, hogy a "SZEM" jelölője.

A második "MIN" (L. 471.). Jelentése nemcsak "kettő", hanem kiemelt (azaz "fordított" formában, mint itt van) "a kettő", miként Labatnál is megtaláljuk így írva: "les deus" (lásd: a hivatkozott L. 471, jelnél).

A harmadik is közismert - "PA" (L. 295.). Jelentése: "fő, főnök, tiszt", és az akkádok (Labat szerint) megkettőzve. így: "PA-PA" nevezték a katonai "generálist", akit "SA-PIR-U"-nak neveztek. De a sumírban "PA" mindig a magasabbrendűt jelenti, mint pl. "PA-TE-SI" AN-PA: "ég közepe".

Ilyen indokolással olvastam a három fogalomjegyet együtt "VIGYÁZÓ KÉT SZEM"-nek, a már elmondott és itt bemutatott régészeti tárgyi leletek által ösztönözve.

Nyelvtani szempontból vizsgálva az eddig leolvasott szövegeket, azt kell megállapítani, hogy a felső jobb negyed szövege e "három" jel olvasatával szintén birtokviszonyt mutat. Tehát a kettőt együtt így kell helyesen olvasni és értelmezni: "Minden titok dicső nagyasszonya-NAH A Vigyázó Hét Szeme"... és a következő leolvasandó jel NEM a jobb alsó negyedben van, hanem az a korongot négy részre osztó nagy keresetnek ide érő ága, a "PÁR", az "oltalmazó" Istenanyára való írásbeli hivatkozás. - Tehát a "Vigyázó Két Szem" után azt kell olvasni "óvjon", "védelmezzen", "oltalmazzon", és csak ezután mehetünk tovább az alsó jobb negyed jeleihez.

Ismételten hangsúlyoznom kell azt a valóságot, hogy ez a tatárlakai amulettnek az írása, és rajta a "Vigyázó Két Szem" kifejezés jó 1000 évvel öregebb, mint a sumír-szabír földön megépített "Vigyázó Két Szemű" Istenanya templomai és a bennük talált szobrai. Így az írásnak a régészeti anyaggal való összekapcsolása azt a logikus következtetést eredményezi, hogy:

1. A Kárpát-medencei és a Tigris-Eufrates (Mezopotámia) mellékén települt népeknek azonos nyelve és azonos hiedelme volt.

2. A Mezopotámiát elöntő vízözön (kb. Kr. e. 4000) után a Kárpát-medencéből is áttelepült nagy mennyiségű népesség Mezopotámiába, a vízözön által elpusztított nagy mennyiségű népnek pótlására, a maradék feltöltésére, és ezek vitték magukkal kultúrájukat és hiedelmüket is.

Azt pedig, hogy miképpen nevezte önmagát ez az ősnép megmondja nekünk az amulett jobb alsó negyedének írása. De talán szövegezzük azt, amit eddig leolvastunk. Íme: "TOR-DOS OLTALMAZÓJA. - MINDEN TITOK DICSŐ NAGYASSZONYÁNAK VIGYÁZÓ KÉT SZEME ÓVJON...", és folytassuk a jobb alsó negyed megfejtésével:

Itt az első jel "SA" (L. 353.) Ez a jel a Jemdet Nasr-nak nevezett mezopotámiai kultúrkör írásain ugyanígy található meg. Jelentése: "arc" és "ügyelni", "valamire tekinteni".

A következő két jel talán egybetartozó, mert a felső: a "felkelő Nap" jele és kiejtése: "PÍR". (A "lenyugvó Nap" fordítva van: így írva, és kiejtése: "SZIK"... (al)-SZIK...?) -A "PÍR" fogalom napjainkig nyelvünk sajátossága. Ugyanis, ha az ősi mahgar (sumír) nyelven azt mondom "PÍR-KA AN"... mindenki megérti ma is. Pedig "sumírul" mondom, ahol "PÍR" : pír, "ka" : száj és "AN" : ég, menny. Értelmezve: "PÍR az ÉG szája", vagyis "pirkan" az égen a hajnal. De menjünk tovább: "PÍR" alatti oszlop az "ős-atya", "eredetet adó ős", az "APA" legrégibb írásformája. Kiejtése: "AB", "Pír-AB" tehát "NAP-ATYA". De az előtte lévő "SA" hozzáadásával "SA-PÍRAB" : "SAPÍR (szabír) ATYA", "SA-PÍR" "fényarcút, fénylátót" (Istenre nézőt) jelent, és itt van a mi ősi népnevünk, már 7000 évvel előttünk írásban, tehát írott bizonyítékkal igazolva.

De ez a "SA" jel nagyon fontos a mi ősi NIMRUD-i hagyományunkban. Ugyanis a "Tarihi Üngürüsz" azt írja, hogy "Nimrud birodalma "ADZSEM" volt, és innen jöttek fiai a Csodaszarvast űzve arra a földre, ahol velük azonos nyelvet beszélt a nép, vagyis a Kárpát-medencébe". "ADZSEM" arabosított formája az "ANSAN" névnek, mely annak a területnek volt a neve, melyet a sémi-akkádok "ELAM"-nak neveztek. Az ékiratokon így van írva: "AN-SAAN" : ELAM. (DSL. 13./100 jele.) Jelentése: "ég-arcúak mennyországa". Tehát NIMRUD büszke népe is "égarcú". "fénylátókból" állt, éppen úgy, mint a "SA-PÍR" szabírok voltak, hiszen egy-azonos nép volt ez. Nyugodtan tudatosíthatjuk tehát azt, hogy: "a mi őseink fénylátó, naparcú, égarcú Istenes igazhitűek voltak, akár Szabíriából, akár Adzaem ANSAN-ból tértek HAZA a Kárpát-medencébe."

De fejezzük be az amulett olvasatát. Az "óvjon" után tehát ez a szöveg következik: "SA-PÍR ATYANK". vagy "FÉNY-ATYÁNK TEKINTETÉBEN", vagy talán így: "NAP-ATYÁNK ORCÁJA ELŐTT".

De így is mondhatjuk: "Napatyánk Fényében", és ki az, aki itt a "Fényben" van? A "Napbaöltözött Boldogasszony", hiszen az amulett imádságának "alanya" az ő "vigyázó két szeme".

Véletlen nem lehet tehát, hogy a csíksomlyóiak, akik megőrizték az Istenanyára vonatkozó BABA-MÁRIA kifejezést is, valahová igen mélyre tudtak lenyúlni a lelkek hagyománykincsébe, és onnan eredően mentették át a "Napbaöltözött Boldogasszony" kifejezést. Így mondhatjuk most itt, hogy a "napbaöltözött" Istenanyát megtaláltuk 7000 évvel előttünk élő őseinknél.

El kell mondanom tehát itt kiegészítésül a "Boldogasszony" kifejezésünknek eredetét, hiszen ez is sok ezer évvel megelőzi az ún. "szentistváni" térítést.

BABBA-MÁRIA HAGYOMÁNYUNK EREDETE

A csíksomlyóiak csodatévő Boldogasszonyukat, a ferencesek templomában lévő kegyszobrot, Babba-Máriának nevezik.

Búcsújukon, az esti mise után az egész éjszakát a templomban töltik, és ott Babba-Máriához imádkoznak, és ha jó idő van, akkor a templom körül állva a ragyogó "holdsarlóra" néznek, és az imádságot feléje küldik, mondván: "Ott a BABBA-MÁRIA!"

A "napkeltét" várják aztán és a felkelő napban köszöntik az őket mindig megsegítő "Napbaöltözött Boldogasszonyt". Régi hagyomány ez, amikor az Imádságok rendje a "holdsarló" ragyogásával indul, és ez ősvallásunkban bizonyíthatóan sumír eredete.

Ugyanis a ma "sumernek" nevezett MAH-GAR népünk hitvilágában az égen ragyogó "holdsarló" a hatalmas teremtő erő közvetítője volt, és az égieknek "ATYA", a földieknek pedig az "égi Anya" gondoskodását hirdette. Sumír neve: "NANNAR" vagy "NANNA". Igen sok hozzá intézett áhítatos imádságot, himnuszt tartalmaznak a sumír ékiratok. Ide iktatok egyet, melyet átvettem a következő könyvből: Falkenstein-Soden: "Sumerische und Akkadische Hymnen und Gebete". (Zürich. 1953. 310.)

NANNAR Atya!

Urunk! -Hős az Istenek között,
aki egyedül uralod az eget és a földet.
NANNAR Atya!

A ragyogó korona Ura.
ANYA-öl, amely szült minket!
Hatalmas szarvú, erős, fiatal Bika.
Atya, ki az égieket és a földieket formáltad.

Szent égi hajó.
Fényárban tündöklő hatalmas Bika.
NANNAR - az ég sarlója,
Az égiek között a leghatalmasabb.

Nekünk itt az nagyon érdekes, hogy ez a csaknem 5000 éves himnusz "anyaöl"-nek nevezi azt a "holdsarlót", amit a csíksomlyóiak BABBA-Máriának ismernek és azonosítanak akkor, amikor "PIR-KA-AN" a "Napbaöltözött Boldogasszonnyal".

Nagyon érdekes dolgokat találunk akkor, ha a sumír elnevezéseket összevetjük a még élő hagyománymaradékkal. Elsőnek nézzük meg a másik megmaradt "pirkan" szavunkat. Ebben: "PÍR" : "felkelő napfény". (A lenyugvóé sumírul "SZIK".) "KA" : "kapu", nyílás. Ez a mai "kapu" szavunk bizonyítja, hogy a Kárpát-medencébe hazatért szabír-subar népünk átélte a sémi Hamurabi kegyetlen idejét, amikor meg volt tiltva a sumír nyelv használata, és a birodalom nyelve a sémi-akkád lett. Ugyanis a "nyílás, kapu" sémi-akkádul "PU". Így az egymással érintkezni akaró köznép összeragasztotta a sémi és a sumír azonos jelentésű szavakat, és így lett a "nyílás" neve: "KA-PU", mely megmaradt nyelvünkben így.

De a sumír "KA" ékjelet, ha azt az "égiekre" vonatkozó szövegekben írták, "BABBA"-nak ejtették ki. (L. 131. "baba".) tehát a "holdsarló"-ra vonatkozó, csíksomlyói "BABBA-Mária" sumír értelmezéssel-azt jelenti: "Mária - az ég kapuja".

Nézzük meg még az "anya-öl" ékjelét is. Ide írom ékírásban, hogy ellenőrizhető legyen. (L. 331. ékjele.)

Jelentése érdekes és tanulságos: "a testvér- Isten Birodalma". Itt érdekes a sumír "SES" : "testvér", "dingir SES" : "Isten-testvér", NERGAL egyik neve, amint ismertettem az előbbi fejezetben.

Ne akadékoskodjunk a 7000 éves szövegnek mai gondolkodásmódunkhoz való illesztésében, hanem örüljünk annak, hogy megtaláltuk azt az első imádságot, amit az "Istenanyához" intézett Kárpát-medencénk ősnépe. Nem véletlen tehát, hogy egyetlen darabja földünknek a mi édes hazánk, Magyarország, amelyet "MÁRIA ORSZÁGÁNAK" nevezünk, hiszen az URUK-i orákulum jövendölése szerint a "Világ Világossága" a földre szállt Istenanyától születik emberi testben. Így Jézus édesanyja - Mária - a "Vigyázó Két szemű" Istenanya reinkarnációja, földreszállt megtestesülése. Itt kell megjegyeznem még azt, hogy amikor a judai-keresztény inkvizíció üldözni kezdi ezeket a "fénylátó igazhitű" népeinket, az örökké "Vigyázó Két Szem" ábrázolása is "rejtekivé" válik. A népművészet rejti el. A "tulipános" és "varrottas" hímzésekből mindig rád néz titkon, elrejtve a "Két Szem", a Magyarok Nagyasszonyának "Vigyázó Két Szeme". Közlök itt néhány ilyen mintát, de bemutatom az avar fejedelmi szíjcsatot is (mely látható a Magyar Nemzeti Múzeumban), ahol ott van rajta a "Vigyázó Két Szem" ábrázolás.

A "rejteki két szám" egy tulipános díszítésen.

Itt közlöm az "avar fejedelmi övcsatot". Lelőhely: Kunágota

Nagyon sok honfitárs örömmel fogadta a tatárlakai amulettnek az imáját, és tudom, hogy sokan ma is így fohászkodnak a nemzetért.

Az USA-i "MAHKO Ltd." cég aranyba és ezüstbe verette, és így mi is úgy tudjuk a nyakunkban viselni, mint hajdani, tatárlakai ősünk is tette. Az érmek egyik oldalán az eredeti írás van, és a másik oldalán az IMA-szöveg, mai felfogásunkhoz illesztett módosítással. Mondjuk el most együtt, édes hazánkért való könyörgésként - ma, fájdalmunk idején hiszen sokan úgy mondják: "már csak az Imádság segít!" Mondjuk hát: "OLTALMAZÓNK! -Minden Titok dicső Nagyasszonya! Vigyázó Két Szemed óvjon Napatyánk fényében!"

Ide illesztem az amulett jeleit összesítő táblázatot is, melyben feltüntettem a kapcsolatos sumír jeleket és azok szótári számát is. "L" : René LABAT: Manuel d'Épigraphie Akkadienne c. szótára (Paul Geuthner S. A. Paris 1876.)

Ne csodálkozzon az olvasó, hogy sokszor ismétlésekbe bocsátkozom, de ezeknek az ősi hagyományoknak ismertetésében tudatosítani kell azokat a valóságokat, amelyek ismerete nélkül lehetetlen hatalmas népünk- az ősidőktől Árpádig terjedő történelmének megismerése.

Ugyanis az egybetartozás tagadását kell megcáfolni, és kitörölni az emlékezetből az ezer éve tanított helytelen és hamis adatokat.

Ezért itt pontokba foglalom - emlékeztetőül - a legfontosabbakat.

1. Mindig elmondom, hogy a Kárpát-medence - Káspi-Aral-térség és Mezopotámiát magába foglaló hatalmas területen őskori népazonosságot és egynyelvűséget találtam. E három tér népségét nevezem "megyeri" népeknek.

2. A tatárlakai amulett írása bizonyítja, hogy a Kárpát-medencében élők és az észak- mezopotámiak (a Zab folyó és a Van-tó környékiek) önmagukat "SA-PÍR" (szabír)-nak nevezték. A déliekről - az Eufratestől az Indusig lakókról - tudjuk, hogy ANSAN (arabosítva ADZSEM) nevük volt. Mindkét név "fényarcút", "égarcút", "fénylátót" jelent.

3. Mindkét népesség műveltségében megtaláljuk népi, vallásos hiedelmüket - az Istenanya tiszteletet.

A "SA-PÍR" szabíroknál a "Vigyázó Két Szemű" Istenanyát és ős-Mezopotámiában a madárfejű idolok Istennőjét.

4. A folyamatosságban és folytonosságban azonban egy természeti csapás, a mezopotámiai vízözön egy törésvonalat okoz.

5. A vízözön után ugyanis Mezopotámiába két irányból indul meg a népek bevándorlása. Egyik: a Kárpát-medencei "vigyázó két szem" hiedelmű szabírok jönnek le az itt már települt testvéreikhez, és későbben a Káspi Aral térségből már INNANA - az emberi formában ábrázolt Istenanya - követői települnek Káldeába, főleg URUK városba. Ez a másik irány.

6. A vízözön utáni népekre és történelemre vonatkozó meghatározás megváltozik, mert a szakirodalom - a vízözön utáni mezopotámiai népességnek új nevet ad, és azokat és kialakított kultúrájukat "SUMER-SZUMÍR"-nek nevezi.

Jómagam a "sumer" helyett azt használom, ami az ékiratokon írva van, és ez "MAH-GAR". De ezek - a már "sumer"-nek nevezett ékiratok, az északi területeket és azok népét is "SUBAR-SUBIR" néven említik. De létezik a "HUN" név is, mint "HUN-GAR" és "LU-HUN-GA". Azt is sokszor elmondtam, hogy e "három" térségben élő népünk hatalmas birodalmát HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA-nak nevezi. Tudjuk azt is, hogy a sok ezer éves történelmi vihar - a Pártos Birodalom bukása után - összezsugorítja hatalmas népünket. A déli tér- Mezopotámia idegenek martaléka lesz, de a Kárpát-medence és a Káspi Aral-térség - mint Hun Birodalom -Atilla kezében valóban "világbirodalmi hatalmat" kap. Itt örömmel tudatom, hogy a legújabb kutatások eredménye szerint a Magyar Szent Korona eredeti formáján (átalakítása előtt) a "Fény Atya" (pantokrátor), a "Fény Fia" (Jézus) és a vele szemben lévő oldalon a "Fény Szüze" (Mária) zománcképe tündökölt-Atillának készült egy kaukázusi műhelyben. Tehát Atillánk fejét ékesítette. Az utolsó fejezetet Álmos és Árpád írják, akik maguk is "fénylátók". "SAPÍR"-ok, szabirok maradtak, és hazatérve hozzák magukkal az évezredek hiedelmének szent hagyományait. Azt is, ami innen indult el, a "Vigyázó Két Szemű" Istenanyával, az ősvallás Boldogasszonyával.

Miután a következő fejezetnek címe - be kell mutatnom itt a "vigyázó két szem"-et viselő, mezopotámiai idolok közöl azt, amelyen ott van az "Istenanya " szent madara, tehát azt a "szimbólumot", amelyen be van vésve a teremtésben résztvevő ősanyának - NIN-HAR-SÁG-nak Mallowan szerinti -jelképe, "a szarvas", és fölötte a sumír Nap-Madár (IM-DUGUD vagy TURULLU) látszik.

És mindez - Mallowan szerint - a Jemdet Nasr néphez tartozó vallási elem.

Mi ezt a népet nem a mai arab falucska nevével különböztettük meg, hanem a ma 7000 éves írásában leírt nevével ismertettük így: SA-BIR, SA-BARI.

Tudva azt, hogy honalapítóink vezértörzse a szabír volt, ismerve a Tarihi Üngürüsz "csodaszarvas" mondáját, mely Hunor népét arra a földre vezette, ahol "az ő nyelvüket beszélték"... vegyük még hozzá a Turul hagyomány karizmatikus hiedelmét és elmélkedjünk.

A Csodaszarvasunk - azért "csoda", mert anyaszarvas létére agancsa van, de csak azért, hogy a SA-PÍR-AB-ot, a "napatya orcáját", a fénylő Napunkat hordja szarvai között... az ősi mondai hagyomány szerint. De ez az 5000 éves "szem-idol", melyen a szarvas képe a Teremtés Anya-Istenét jelenti a káld-sumír hagyomány szerint-szintén "anyaszarvas" is és "csodaszarvas" is. Fedezzük hát fel együtt mondai hagyományaink ősi gyökeret itt, azon a földön, azon a vidéken, ahonnan az őskor embere elindult.

E sorok írója teljes lélekkel hiszi azt, hogy a "csodaszarvasi" mély hagyomány világosságra fogja hozni a magyar származás igazságát is.

Szükséges volt a KÉT TÉR- ből származó és összetartozónak vélt vonatkozások egybeillesztése abból a célból, hogy az igaz magyar őstörténelem leírásához szükséges "termékeny bizonyosságaink" helyes értékelést nyerjenek.

A gazdag aratás lehetőségében egy érdekes példával kívánok szolgálni. Láttuk az előbbi fejtegetésekben, hogy a Jemdet Nasr nép szellemi kultúrája szoros kapcsolatban volt az uruki műveltséget kialakító telepesekkel. Észrevehettük az uruki népre gyakorolt szellemi befolyást is a Jemdet Nasr nép részéről, mely nemcsak a Tell Brak-i 1300 km-t hidalta át, hanem Ázsia felé is hatott. Így feltétlenül ki kell terjesztenünk kutatásainkat a "harmadik" TÉRRE is, mert egy életerős, nagy nép győzelmét fedezzük fel a Tér és az Idő felett, és ez a "győzelem" nekünk egy újabb, érdekes adatot szolgáltat. A Tell Brakból származó és a bemutatott "szem jelképre" vésett szarvas és felette a madár szimbólumából arra következtettünk, hogy ez a mi "Csodaszarvas és Turul" eredetmondánkhoz visz minket vissza. Most dr. László Gyula egyik régi munkájában arról tudósít minket. hogy: "Az avar hitvilág lassú felismerése és a belőle vonható következtetések sora faj lehetőségeket nyit meg a néprajz és a rokon területek számára... Különösképpen a magyar mesék és hagyományok közép-ázsiai rétegének magyarázatakor kell nyitva tartani az avarság helyi hagyományai beolvadásának lehetőségét. Minthogy valószínű, hogy az avarság hun rétegének közvetítésével kaptuk eredetmondáinkat és az Atilla hagyományt is".

Ezt a "közvetítést" igazolja az a régészeti lelet, mely egyidejűleg Tell Brakhoz is visszavisz minket, hiszen ez is egy "szemmotívum". Bizonyítást bemutattam azt az avarkori fejedelmi arany "övcsatot", melyet a Bihar megyei Tépe község közelében ástak ki. (Átvettük: dr. László Gyula: "Régészeti Néprajz és Magyar Őstörténelem" c. előadásából SZÁRSZÓ, 1943. Kossuth Kiadó, 1983. 275. old.)

A Jemdet Nasr nép szellemi kultúrája, melyet a Kőrös-Tordos műveltséggel láttunk azonosnak, MOST az avarokkal tért vissza a Kárpát-medencébe, ennek az avar szemidolnak a tanúságtétele szerint... Az avarok viszont kapcsolatba hoznak minket az ún. "iráni térséggel" is, tehát a semita nevű ELAM - helyesen ANSAN vagy ADZSEM - országra vonatkozó adatokat is leltározni kell, hogy összesített kiértékelést készíthessünk e TÉR történéseiről, kiterjesztve a Pártos Birodalom 500 éves létezésének esemény összegyűjtésére is.

A feladatokat már jól meghatározta dr. László Gyula még 1943-ban, az említett dolgozatában, a következőképpen: "A roppant gazdagságú nyelvészeti anyag szinte kimeríthetetlen kincsesbányája a magyar őstörténelemnek. Ahhoz azonban, hogy ősiségünket megállapíthassuk, szükségünk van a népvándorláskori és honfoglaláskori tárgyi és szellemi anyag értelmezett ismeretére. A helyzet ma s régebben is az Magyarországon, hogy míg a magyarsággal össze nem függő, vagy a magyarságot csak távolról érintő kultúrák tanulmányozására tízével nevelik a kitűnő régész szakembereket, addig a népvándorlás, a honfoglalás emlékeinek feldolgozására nincsen utánpótlás-nevelés. E fájdalmas és szégyenteljes állapot óriási terhet ró a feladatukat vállaló magyar kutatókra."

Az egyetlen feltétele ennek a kutatásnak: az a jó szándék, mely a magyar nemzet szeretetéből fakad. Hát ezt kéri, és még hozzá a Magyarok Istenének segedelmét e sorok írója; keserves napjaink imájával, így:

Boldogasszony Anyánk!
Őrizd meg!... őrizd meg
Magyar népedet és
Szabadítsd meg az
Idegen gonoszoktól!

Végtelenül örülök, hogy sok otthoni kutató rájött arra, hogy népünk megtartotta- szinte tudat alatt - a régi hagyományokat, de a kötelező "térítéssel" felvett kereszténységet is beleillesztette a maga módján. Ennek bizonyítására idézek MOLNÁR József: "Egészség" c. könyvéből. (Pécs, 1995. 256. old.)

Csak annyit Jegyzek meg az idézettekhez, hogy a vallásos író a kereszténység (értsd: római-judai-kereszténység) felvételét "a Teremtő időszerű parancsának véli", de az Igazságot tisztán meglátja és írja. Íme az idézet:

Talán, mert a legősibb itt őrködik, itt érthették meg igazul az emberek a Teremtő időszerű parancsát. Úgy váltak kereszténnyé, hogy minden fontos régi rítusforma megmaradt, megmaradt mind a hasznos ősi "edény", csupán hagyták, hogy új "itallal" töltse tele azokat az Úr. S ebben, itt segített leginkább táltos királyunk, Szent László is, aki népünk Eget Földdel összekötő fényes állatát, a szarvast nem tüntette el, annak időszerű angyal tartalmát mutatta meg csupán a mogyoródi dombon Gézához, testvéréhez eképpen szólva: "Nem szarvas az, hanem angyal." Regős énekeink, régi imádságaink a tanúk, hogy népünk megértette e változást:

"Égen menő szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit,

Igaz hitben boldogasszony.
Kelet felől tekint a Nap,
Ott látta az Ő szent fiát..."

(Népünk hitében a szarvas és a madár együtt alkalmai az égiekkel való kapcsolatnak - a szkíta művészettől napjaink pásztorfaragásáig ezért található gyakran a szarvason madár.)

Érti, éli, s érvényét érzi ennek Bódor Róza, idős csángó asszony is Gyimesfelsőlokon, az Ugra- patak mentén, az erdőhöz, s ahogyan ő mondja: az Istenhez közel. Még fiatalon magára maradt. Kemény sorsot szánt neki az Úr: Két gyermeke közül az egyik a két évet sem érte meg, a másik, vele együtt végig kellett hogy nézze, miképpen verik agyon az urát "kicsi magyar idő" elmúlta után a román katonák az udvaron. Megtébolyodott a kisiskolás gyermek, s nemsokára a havason lelte halálát - lavina végzett vele. Róza magára maradt, de nincs egyedül. Isten minden nap elküldi hozzá angyalát: hegyi billegető látogatja meg reggel, vele ebédel délidőn, s este is eljön a madár. Róza minden esztendőn elgyalogol gyimes népes zarándok menetében Csíksomlyóra a csodatevő Szűzhöz, Boldogasszonyhoz, a ferences templom kegyszobrához, akit a gyimesi csángók Babba Máriának neveznek, csakúgy mint a csíki székelyek. Elgyalogol, hogy hálát adjon az angyalért, hogy lelke rendeződjék, hogy megerősödjék mindabban, ami benne, általa, az idegenné vált országban is magyar. Gyimesben és Csíkban a Holdnak is Babba a neve, a Napbaöltözött Asszonyt, Máriát a Hold idézi meg, miképpen az Ő szent fiát, Jézust a Nap "hozza el" minden hajnalon.

Felhasznált forrásmunkák:

Jacketta HAWHES and Sir Leonard WOOLEY: History of Mankind: Prehistory and the Beginnings of Civilization. (UNESCO 1963.)

Vladimir DIMITRESCU: Arta Prehistorica in Romania. (Editura Merldiana Bucaresti, 1974.)

M. E. L. MALLOWAN: Early Mesopotamia and Iran. (Th. & H. London 1965.)

Civilized Life Begins. Mesopotamia and Iran. (Thames and Hudson. London, 1961.)

Excavations at Tell Arpachijah. IRAK. Vol. II. P. I. 1935.

N. VLASSA: Chronology of the Neolithic in Transylvania. Dacia. Vol. 1963.

A. UNGNAD: SUBARTU. Leipzig, 1936.

Sir Leonard WOOLEY: UR of the Chaldees. London, 1950.

OPPENHEIMER M. von: Tell Halaf. New York, 1933.

R. LABAT: ELAM. Cambridge, 1963.

FALKENSTEIN A.: Das Sumerische. Leiden, 1959.

BOBULA Ida: Sumerlan Affiliations. Washington, 1951. A Sumír-Magyar Rokonság. Buenos Aires. 1985.

LÁSZLÓ Gyulának a szövegben idézett tanulmánya.

A MAGYAR ŐSISÉGRŐL, ANNAK HÍVEIRŐL ELLENSÉGEIRŐL
ÉS A MAGYAR ŐSVALLÁS ISTENASSZONYÁRÓL

Amikor e sorokat írom, tudom jól, hogy nagy a világ és benne kicsiny az ember. Tudom, hogy a nagyvilágban szétszóródott magyarságnak csak egy kis hangja vagyok, de torkom kitátom, mert szeretnék olyan bőszen ordítani, hogy szavam beessen minden magyar fülbe. De a füleken át a Magyar Lélekhez kívánok szólni, és a magyar lelkek elérésének vágyában indítékom a HIT. Hiszek a csodákban... Hiszek a magyar nép és nyelv megmaradásának a csodájában, és törhetetlen hittel hirdetem és tanítom az Isten azon kegyelmét, mellyel minden magyar nemtörődömség, idegenimádat és nem magyar ízű, hanem idegen érdekű vallások követése ellenére is - megtartotta eddig a magyar nemzetet és a magyar nyelvet.

Azért hivatkozom az Isten csodálatos jóságára és kegyelmére, mert az elmúlt ezer év alatt népünk és nyelvünk elveszítésére bevetett, alkalmazott és gyakorlatba vitt rendszerek és módszerek eredményeképpen már el kellett volna pusztulnunk nyelvben és fajunkban is - az Úr ezen csodálatos kegyelmessége nélkül.

Tehát - ezért hiszek - és azt is tudom, hogy ezen üzenetem el fog jutni a magyar lelkekhez.

Könyveimben és írásaimban bizonyítottam eddig nyelvünk ősi voltát és azt a csodálatos szerkezeti felépítését, amellyel magába foglalja a nyelvszerkezetben a teremtés történetét is. Bemutattam a magyar néphagyomány Istenig felérő magasztos hitvilágát és azon történelmi mélységét, amelyet a rég érzett bizonyítékok az i. e. 6000 év körüli időben, már őseink életében lévőnek és őseink sajátjának vallanak. E kiásott leletek között ott van, a tatárlakai amulett írásában, a "Napbaöltözött" Istenanya Amikor a múltban keresgélő kutató Ily hatalmas nyelvi és tudásbeli hagyománykincset talál - érthető mindenképpen azon igyekezete, hogy mindazoknak szeretné megmutatni, akiket e kincsek tulajdonosának hisz. Így vagyok én a magyar népemmel, aki ennek a-minden nép hagyományát értékben felülmúló - tudáskincsnek a tulajdonosa és örököse. Szeretném felvilágosítani tehát e nagy nép minden tagi át, hogy milyen az öröksége, és felszólítani egyben arra is, hogy osztozzon ebben az örökségben. Ez az én tiszta és igaz szándékom.

Sok azoknak a száma, akik őrömmel veszik tudomásul e hagyományt és szinte türelmetlenek annak mielőbbi megismerésében. Kutatók, munkatársak, vagy kíváncsi érdeklődőkké válnak előbb s aztán - az igazság láttán - az ősök tiszteletén és megbecsülésén alapuló nemes, a nemzettestvért segítő NEMZETI ÖNTUDAT fénye tölti be a lelküket, melynek erejével munkásaivá lesznek a nagy magyar nemzetcsalád újra megalapításának.

Egyik oldalon betölt a velük való örvendezés boldogsága, de megrezzenek és ijedten ocsúdok fel akkor, amidőn "magyar nyelven" és állítólagos "magyarok" által cégjegyzetten jelennek meg a "magyar" sajtóban a népünket és nyelvünket leértékelő, megcsúfoló és megalázó - hazug - írások, melyek a magyarság bepiszkolása árán idegen népek múltját és hamisított (azaz sohasem létezett) hagyományait hozsannázzák.

Feltör belőlem a nagy kérdés: "miért nem szabad hirdetni az igaz magyar származást...?" ...Miért nem lehetünk büszkék "Árpádi" őseinkre...? Miért kell "elpogányosítani" mindent, ami az "Árpádi magyar világból" való...? Miért "nevetséges" a sumírmagyar nyelvazonosság hirdetése...? Miért mondják azt, hogy a szlávok és a németek voltak "tanítómestereink" a kultúrában... amikor ez nem igaz...? Miért vagyunk "finnugorok"?... amikor ez szintén hazugság.

MI AZ OKA SZERVEZETT TAGADÁSNAK...?

A felderítést nem ott kell kezdenünk, hogy a Tihanyi Apátság Alapítólevelében szereplő ún. "magyar szórványszövegek" a sumír nyelven olvashatók és értendők... s talán emiatt jó az "idegen érdekű" tiltakozás. Ez "mai" felfedezés és csak 1973-ban került a Sorbonne-on tartott 29. Nemzetközi Orientalista Kongresszus plénuma elé. A "tagadás" szervezésében kicsit mélyebbre kell mennünk a magyar múltban, de mindig a kézzel fogható és látható bizonyítékok alapján.

Látogassunk el először PUSZTASZER-re.

A történészek megállapították, hogy régen SZER volt a neve ennek a szentélynek, s csak azután lett PUSZTA, amidőn a magyarirtó és magyarellenes idegen uralkodók által odatelepített idegen földesurak valóban "pusztává" alakították azzal, hogy ott minden ősi, magyar építményt leromboltak.

Ezek az "idegen" uralkodók és idegen földesurak mind "keresztények" voltak, és a rombolásban csak követték az egyházuk által hirdetett és szentesített tanokat a magyarokra vonatkozólag.

Ugyanis a kereszténység hivatalos álláspontja a magyarokról a mai napig még - Regino apát honfoglaláskori krónikájából meríti adatait és annak szellemében ítéli meg Árpád népét, és ez a Krónika így szól rólunk: "Az Úr testet öltésének 889. évében az ungrok igen vad és minden szörnyetegnél kegyetlenebb népe, melyről az azelőtti nemzedékek azért nem hallottak, mivel nevük sem volt, a szkíta tartományokból és ama mocsarak közül jött elő, amelyet a Thanais kiáradásával mérhetetlenül kiterjesztett... Állítólag nyers húst esznek és vért isznak..."

Ez a felfogás még ma sem halványodott el, és Nagy Töhötöm S. J. páter könyvében (Jezsuiták és szabadkőmívesek 220. old.) olvashatjuk, hogy amikor ő a Vatikánban felkereste P. Leibertet, aki a pápának "több mint hivatalos szószólója"-ként volt ismeretes, és szóba került az a valóság, hogy Magyarországnak a szovjet csapatok általi megszállása és az ott véghez vitt borzalmak miatt sem a Vatikán, sem a többi keresztény egyház nem emelte fel tiltakozó szavát a Vatikán hivatalos álláspontját így közölte P. Leibert: "...bár a Szentatya legmélyebb fájdalommal együtt érez azokkal a szenvedőkkel, akik az orosz uralom alatt oly mérhetetlen sok nyomorúságnak vannak kitéve, de eddig még nem tiltakozott ezek ellen és előreláthatólag nem is fog tiltakozni, bár sokan akarják Őt erre rávenni... a Szentszéket messzebbre néző szempontok vezetik és magasabban nézi az eseményeket, mint azok, akiket a szovjet gyűrű bezárna tart és a szenvedésekben el vannak merülne.

A Szentszék tudja és számításba neszi, hogy Európa lakóinak körülbelül a felét szlávok adják, és ezek ma erőre kapnak, Európa jelét el is foglalták és onnan nemigen fognak kimenni..

Ebben az egész kérdésben döntő szempont az, hogy a Szentszék bízik benne, sőt telesen bizonyosra neszi, és már most előre készül is rá, hogy talán 20-30 év sem kell hozzá s az Egyház legnagyobb és legmegáldottabb missziós területe Oroszország lesz. Ezek a szempontok határozzák meg a Szent szék orosz politikáját, és ezt jó a magyaroknak is tudniok."

Miután páter Nagy Töhötöm azt a kijelentést tette, hogy "a magyarok nem bíznak az orosz megtérésében"... erre páter Leibert a következő szavakkal közölte a vatikáni álláspontot: "Mi először is nem a bolsevizmus megtérésében bízunk, hanem az orosz nép megtérésében...

Különösen csodálkozom pedig azon, hogy ezt azok a magyarok mondják, akikről egész Európa úgy vélekedett egyszer ezer évvel ezelőtt, hogy kárhozatra és pusztulásra szánt pogány népség."

Ne feledjük el, hogy ez a beszélgetés 1946-ban történt, és azóta beigazolódtak P. Leibert szavai. A Szentszék a "szláv" irányzat támogatását követi, és csakis ez a magyarázata a lengyel Wojtila- közismert pánszláv vezető - pápává történt koronázásának, és láthatjuk-éppen a Lengyel krízis esetében-, hogy a Szentszék nemcsak felemeli szavát a szlávok érdekében, hanem a világ katolikusai között világmozgalmat indít érdekükben. Pedig még nem folyt annyi vér, mint a magyar szabadságharcban 1956-ban. Nem deportáltak 40.000 ifjút Oroszországba, mint Magyarországon - 1956-ban. Nem végezték ki sorra a szabadságharcosokat, mint Magyarországon 1956-ban... és akkor NEM TILTAKOZOTT A SZENTSZÉK. Talán azért, mert Magyarország állja útját az északi és déli szlávság egyesülésének...?

Megállapíthatjuk tehát ezekből az adatokból azt, hogy a kereszténység szemében csak azóta létezünk, amióta őseinket Árpád népét - a római vallásra térítették. Mondhatjuk azt is, hogy amióta a magyarságot Szent István szavai szerint "gyalázatos szolgaságba" süllyesztették. De hiába állítják a történészek, hogy "Szent István intelmeit" éppen úgy, mint a róla szóló "legendákat", idegen érdekű és a magyarság szolgasorának fenntartását segítő, nem magyar egyházak szerkesztették, még ma is vannak "közírók", akik azt hangoztatják, hogy "gyenge az egynyelvű nemzet"... persze úgy értik, hogy CSAK a magyar nemzetre vonatkoztatni ezt az öngyilkot - hisz minden nemzet, mely élni akar, a saját nyelvét követeli és erősíti. (Kanada lakossága még ma is civakodik azon, hogy Québec tartományban angol vagy francia legyen a hivatalos nyelv. Az USA-ban mindenkinek angolul kell beszélni, és Románia kiirtja azokat, akik másképpen beszélnek, mint oláhul. Az orosz nyelv mindenütt kötelező "tantárgy", ahol orosz megszállás van, és a bekebelezett területek hivatalos nyelve is ez.)

E keresztény felfogás szerint tehát mindaz a magyar ősiség, mely a "megtérésünk" előtti - egy kárhozatra szánt, pogány népség terméke, ahol nem létezhet sem tudás, sem civilizáció. És ha ennek az ellenkezőjét bizonyítjuk - és még arra is bátorkodunk, hogy sumír- magyar nyelvazonosságot hirdessünk - a keresztény vallások ábrahámos papjai lesznek a tagadás szóvivői, és - felekezeti különbség nélkül - oltalmazói lesznek annak az ezeréves szolgaságnak, amiben pusztult a magyarság apraja- nagyja és vígan élt a "magyar jobbágy" verejtékén a "magyar nemessé" vált idegen. De mindegyik az árpádházi I.István királyunk "védelmében" emeli fel szavát, akit ők "szent királyként" tűztek ki magyar sorvasztó rendszerük cégérévé... és neki tulajdonítanak mindent, ami az "egyházi és főúri feudálkapitalizmus" érdeke és koloniális rendszere volt.

Nincsen nekünk egy szavunk sem I. István magyar királyra. Inkább azt az "idegen", de "magyarnak nevezett" uralmi rendszert kifogásoljuk, mely a hozzánk érő és ma is érvényben lévő keresztényi felfogás szerint - csak a római térítés érvényesítése óta ismer el "magyar történelmet". I. Istvánt hirdeti az első magyar királynak, és az előtte lévő múltunkat, I. István "Árpád- Házának" előbbi nemes, bölcs és Jézushitű (tehát keleti-keresztény) tagjait, a hozzájuk tartozó magyar őstörténelemmel együtt a világ szemétdombjára veti, és a kárhozat tüzét fújja mindazokra, akik ezzel foglalkozni mernek.

De éppen ez a megszervezett és egyöntetű tagadás válik legjobb bizonyítójává a magyar ősiségnek, hiszen, ha a magyar nyelv és nép nem rendelkezne egy különösen csodálatos és sok ezer éves múlttal, és nem lenne minden tudáskincs forrása a MAH-GAR- a Tudás Népe -, akkor biztosan nem tiltakoznának oly kétségbeesetten.

Bevezetőnek talán sokat is mondtam már ugyan, de csak a keresztényi hivatalos felfogás által sugallt tagadást ismertettem. Nem jutottunk el azonban teljesen tisztán a feltett kérdés megfelelésére - vagyis, hogy mi is a tulajdonképpeni igaz OKA a szervezett és összehangolt tagadásnak...? Ugyanis sok hívő keresztény ember érthetetlennek tartja a római vallásból eredő azon sugallat mai érvényesítését, mely a "szentkirály" előtti magyarságot "kárhozatra ítélt, pogány népségnek" tanítja. Sok Istenhívő, aki tiszta lelki felemelkedésében Istenhez ér ugyan, de megszokásból beletartozik apja vagy anyja "keresztény" vallásába, tiszta lelkiismereti beállítottságában fel sem tudja tételezni talán azt a "maffiát", amit- a magyar ősiség kérdésében- a keresztény vallások "ábrahámos lelkű" papjainak pusztítása végzett és végez ma is. Ebben a pusztításban még a történészek figyelmét is elkerülte eddig egy lényegtelennek látszó, de igen fontos és a szervezett tagadás OKÁT jól megvilágító történelmi esemény.

Az Úr 1000. esztendejének október havában, a 9. napon kiadott királyi parancs rendelte így: "ll. Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a "magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és a jobbról balra, pogány rovásírás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak...

A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel-vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra való emlékezés és visszavágyódás megszüntetődjék."

Tudjuk jól, hogy ez a rendelkezés a római térítéssel volt kapcsolatban, és a nyugati-keresztény szellem megerősítését szolgálta. De még egy történész sem vetette fel azt a kérdést, hogy miért kellett tűzzel- vassal irtani a magyarok rovásírását, amikor a királyi rendelet kifejezetten hangsúlyozza, hogy a keresztény magyar papság használatában volt ez az írás. Senki sem ütközött meg azon, hogy a kereszténység szent iratait vetették itt tűzbe csak azért, mert nem latin betűkkel rögzítették, hanem rovással. A Rómát felperzselő gótok megtérített utódainál - akik valóban pogány istenképzetekkel rendelkeztek volt- ezt a módszert, vagyis a "pogány vallásukra" emlékeztető "runa-írásos" hagyatékuk elpusztítását nem "tanácsolta" a római pápa. A valóban istentelen és pogány szlávok - szintén megtérített - utódainak Cyrll és Methód görögkeleti püspökök szerkesztették meg az ó-szlávnak nevezett "cyril" írást és nyelvet. Ezzel sem volt Rómának semmi baja - sőt -, mindenben elősegítette a terjedését. Hogyan lehetséges tehát az, hogy a már "megtérített" magyaroknak- a saját ősi hun-magyar írásukkal vésett és rótt, és a "kereszténység" hitvilágát és vallási szövegeit rögzítő írásbeliség lett "tűzzel-vassal" elpusztítva egy "keresztény szentkirály" rendeletére, és "keresztény papok" végezték el ezt a valóban hóhérmunkát...?

Erre a kérdésre választ ad Kálmány Lajos katolikus plébános, aki a Szeged környéki tanyavilágot járta be a múlt század második felében, és észrevette, hogy katolikus hívei - a szentek tiszteletéhez - "nem keresztény" (azaz nem a római vallás által előírt) elemeket vegyítenek. Alapos kutatásba kezdett és megállapította, hogy a talált elemek mindegyike a római kereszténység felvétele előtti magyar ősvallás maradványa. Kálmány adatgyűjtésének eredménye az ősi magyar hitvilág gazdag tartalmának legékesebb bizonyítéka. A közelmúltban meghalt dr. Bobula Ida foglalkozott alaposan Kálmány Lajos nagyszerű tanulmányával, és az ott talált adatokat visszavezette a sumír népig. Érdekes ezeket az adatokat bővebben ismertetni, mert egyrészt világosan kimutatják azt, hogy a római kereszténység felvétele előtti, Árpádi magyarságnak vallásában szerepel az életet adó és életet őrző, mindenről gondoskodó Isten- Anya, akit a nép BOLDOGASSZONY néven tisztelt és kultuszát megőrizte még a római vallásban is, és másrészt - láthatjuk, hogy ez a "boldogasszonyt" és a hozzá kapcsolódó hitvilági tartalom gazdagsága, magasztossága és tisztasága feleslegesített mindenfajta "térítést", hiszen belőle kiviláglik az, hogy a pogánynak nevezett magyarok sokkal szebb, fennköltebb, nemesebb, műveltebb és gazdagabb hitvilággal rendelkeztek, mint azok a judai-keresztény és nem magyar egyháziak, akik "tűzzel-vassal" igyekeztek őket a római vallásra téríteni. Hogy ez a "térítés" indokolt, valamint, hogy a "pogányság' rájuk illeszthető legyen, el kellett pusztítani minden írásos tudáskincsüket, mely magasabb kultúrájukat bizonyította és istenesebb hitvilágukat tanította a népnek.

Gazdagítsuk mi is ismereteinket a Kálmány-Bobula kiértékelésekből.

Kálmány plébános adatainak ismeretében - a Congress Library alkalmazottjaként dolgozó Bobula Idának-volt alkalma megismerni azt az ékiratos sumír anyagot, amelyet Kálmány már nem láthatott. Bobula - a sumír hitvilágban - fedezte fel ugyanazt a Boldogasszony kultuszt, amelyet Kálmány plébános az Árpádi magyarság hitében és vallásszemléletében megtalált, mint minden "térítés előtti" tulajdonságot. Ezt az Árpádi "magyari hitvilágot" mélyítette el bizonyítékaival Bobula Ida Sumériáig abban a nagyszerű dolgozatában, melyet itt közlünk, s amelynek Bobula által adott címe Is igen sokatmondó így:

"A MAGYAR ŐSVALLÁS ISTENASSZONYA" Kálmány legértékesebb tanulmánya: "Boldogasszony, ősvallásunk Istenasszonya.. Ebben elmondja Kálmány, hogy népünk kifejezetten "hét. Boldogasszonyt tisztel, akik között a legnagyobbnak tartja a Nagyboldogasszonyt. Ennek lányai a többi Boldogasszonyok (szülő, fájdalmas, havi, gyertyaszentelő, sarlós, segítő), akik között legfiatalabb a Szűz Kisasszony. A néphit a Kisasszonyt azonosítja Jézus anyjával. Máriával, és keddet tartja Nagyboldogasszony napjának. Meddő asszonyok kilenc keddet böjtölnek, hogy a Nagyasszony segítsen rajtuk. Aki kedden mos, megbántja a Nagyboldogasszonyt, a Kedd Asszonyát. Kedden tilos minden erős munka, viszont elkezdésre, elindításra szerencsés a kedd, pl. tyúkültetésre.

Az adatok tömegéből kitűnik, hogy Nagyboldogasszony az élet adója és védője, bőség, termékenység, aratás, növény, állat és ember szaporodásának, egészségnek gondviselője.

Kálmány rámutatott kódex irodalmunk adatára, amely szerint Szt. Gellért tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy a Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak nagy asszonyának hívnák.. Feltehető, hogy Szt. Gellért térítő törekvései során találkozott egy jóságos és fenséges mennyei nagyasszony kultuszával, akiben mintegy Szűz Mária előképét láthatta, akinek tisztelete nagyobb akadály nélkül válhatott Mária kultusszá, és akinek költői neve sem látszhatott méltatlannak arra, hogy Isten anyját ékesítse. Lehet, hogy ez a meglátás segítette a "nagy térítőt. emlékezetes sikeréhez, mikor a napba öltözött asszony bibliai idézetét választotta a magyar udvar előtt tartott prédikációja tárgyául. Kálmány fejtegetései és adatai nem támogatták azt a finnugor irányzatot, mely több kevesebb tudatossággal, a magyarság önérzetének megtörése végett, olyan primitív, gyűjtögető előmagyarokról beszélt, akiknek nem is lehetett mitológiájuk. Az Egyetemi Nyomda .Magyarság Néprajza. kiadványban, a hitvilág fejezet bő bibliográfiájában hiába keressük Kálmány akadémiai értekezését.

Egészen más úton, a magyar díszítőművészet keleti forrásainak kutatása közben talált egy ősi magyar Nagyasszony - gabonával, gyümölccsel, termékenységgel összefüggő-kultuszának nyomaira Huszka József; Asztarte-Boldogasszonynak nevezte. Astarte azonban aránylag késői idők istennője. Megelőzte Istar, azt Ianna, és valamennyit a régi sumér pantheon anyaistene, Baú vagy Baba.

A Magna Mater alakja az ókor majdnem minden vallásában megvolt, és bizonyos vonásokban minden Magna Mater hasonló. A sumér Baú és a magyar Boldogasszony között azonban olyan hasonlóságok vannak, melyeket sem véletlenséggel, sem az általános jelleggel megmagyarázni nem lehet.

Baú alakját egyrészt a kő- és cseréptáblákon fennmaradt ékírásos irodalomból, másrészt képeiből ismerjük. Ezek legnagyobb része pecséthengerekre vésve maradt ránk. Koronás nőalak, fodros ruhában, trónszéken ül és szimbólumainak valamelyike, az életfa, a termő ág, amit kezében tart, vagy az életvízzel telt serleg jelzik, hogy ő az Élet Nagyasszonya. Van kutyája és madara. Találtak az ásatók számos Baúnak szentelt ivóedényt. Bizonyos nyomok arra mutatnak, hogy a történelem előtti matriarchátus korában Baú, vagy egy őt is megelőző nőalak, lehetett az első isten, a mindenség és minden további isten szülőanyja.

Száz évvel ezelőtt csak nagyon kevés kutató sejtett valamit a nagy ókori népről, melyet később mint sumír népet említenek, és amelyről ma már tudjuk, hogy az egész nyugati kultúra forrása ők voltak; vallási fogalmaik közt is sok előkép van, melyek később a kereszténységben virágoztak ki. Az elmúlt évtizedek során számos munka foglalkozott a sumir mitológiával, és ezek alapján elég világos képet alkothatunk magunknak legalábbis a népszerűbb, a feliratokban gyakran szereplő istenek alakjáról. Baú bizonyosan ezek közé tartozik.

Sokat vitatták, hogy a sok istennő név és kép közül melyek tartoznak Baú alakjához. Természetes, hogy az évezredek során változtak a hiedelmek, de úgy látszik, hogy Baba a születést adó ugyanaz volt, aki Baú, az "élelem adó", aki Gúla, a hatalmas; aki Mah, a nagy; aki Nin-Anna, a menny nénje: aki Gatum-Dug, jóságos nagyasszony, vagy Gasan-Anna, asszonya a mennynek.

Baú a sumír hívő számára a bőség nagyasszonya volt, a nagy ajándékozó. A viharisten tombolása után ő mosolygott a szivárványban. Ő a tápláló, a termést adó, a születés, az anya, a csecsemő, az élet védője. Ruhája minden fodrában meg nem született gyermekek bujkálnak. Himnuszok dicsőítik, mint a hatalmas Gúlát, aki gyógyít, közbenjár, az ég királynéja és a világnak világa. (Licht aller Welt.). A különös kifejezésből, hogy ő a "halottak meggyorsítója", talán arra következtethetünk, hogy élt az erős hit arról, hogy a túlvilági vándorlás megrövidíthető és van újjászületés.

Az ősmitológiák Magna Matereit általában jellemző szülő, Boldogasszonyi stb. jellemvonásokon túl vannak Baúnak egyéb jellegzetességei is. Kultuszának legtöbb emlékét a lagashi (telloi) ásatásokból ismerjük, melyeknek anyagát a Louvre őrei. Lagash városistene Ninurta napisten, kit Langdon a bibliai Nimróddal azonosított. Tudjuk, hogy krónikás hagyományaink bizonyára nem véletlenül-Nimródtól származtatják a magyarságot.

Lagashban évente nagy ünnepséggel ülték meg a helyi kisisten, az isteni hérosz és a hozzá leereszkedő nagy termékenység-istennő házasságának napját. A városistennek ilyenkor módjában állt kikérni hatalmas asszonya kegyeit népe számára. Ismerünk fejedelmi hála-ajándékot, melyet Nimurta azért kapott, mert "jó szót szólt" a fejedelem érdekében az istennőnél.

Baú kifejezetten a fű és fa, a termés és aratás asszonya. Különleges ünnepe, mikor a nép először eszik az új gabonatermésből. Gondoljunk a magyar falvak ünnepére, az új kenyér napjára és a Sarlós Boldogasszonyra.

Külön tanulmány tárgyát képezhetnék az úgynevezett boldogasszonyi füvek, melyeket népünk a templomba visz szenteltetni, főleg Nagyboldogasszony napján. Ilyen a Gomborka (Mentfia Pulegium, L.), a napraforgó; ezeket megőrzik és halottaik mellé teszik a koporsóba. Az ökörfarkkóró pedig a boszorkányok elkergetésére hasznos. Egyéb regés növények nevei; Boldogasszony haja, tenyere, cipellője stb.

Az ősi ábrázolások némelyikén feltűnik a Nagyasszony mellett az úgynevezett "lagashi címer" állata, a kiterjesztett szárnyú madár, a mindig visszatérő fényes sas. Gondoljunk a régi Árpád címer és eredetmondánk turul madarára. (A sumír TUR szó visszatérést, megifjodást jelent, az UL pedig életerőt.)

A sas mellett más madarai is vannak az istennőnek; ezeket nem könnyű meghatározni. Daru? Liba? Gólya? Egyik madárnak a neve a Ba piktogrammal kezdődik; ez a fecske. (Deimel S. L. No. 5.: Schwalbe..) Meggondolandó, hogy Magyarországon igen elterjedt hit, hogy fecske és gólya a Boldogasszony madarai.

A sumír pecséthengereken sorban felvonuló és a Nagyasszonynak ivóedényt nyújtó nők képe elemi erővel és páratlan pontossággal idézi a sokszor leírt magyar népszokást, a "Boldogasszony poharának megadása". képét.

Az asszonyok titkos avató gyűlésén, melyen férfi nem lehet jelen, a legtekintélyesebb öregasszony kinyújtott tenyerén felajánl a Boldogasszonynak egy tányérra tett pohár bort és egy süteményt, megköszönve a szülés körüli segítséget és boldogságot kérve az újszülött számára. Mint Szegeden értesültem erről, az áldozat elmulasztása azzal jár, hogy az újszülött felnőtt korában, ha fiú, nem kap lányt, ha lány, nem kap fiút. (Adatszolgáltatóm Sánta Katalin [50 éves] 1928-ban.)

A feltűnő és különleges egyezések közé tartozik a Boldogasszonyokkal kapcsolatban makacsul emlegetett hetes szám, melyhez a szegedi nép a közelmúltban is ragaszkodott. Nehéz véletlen egyezésnek tartani azt. hogy ékírásos szövegek szerint Baú Ninurtának hét lányt szült, ezek mind bőséget árasztó isteni jótevők.

A magyar hagyomány Nagyboldogasszonyának legifjabb és szűz lánya a Kisasszony. Mezopotámiában is átvette volt későbbi korokban Baú egész szerepét egy ifjabb, szűz istennő, Inamra-Istar. Maga a Nagyboldogasszony azonban nem a szüzesség, hanem a szaporodás pártfogója. Kitűnik ez egyik sok változatban ismert népi játékunkból. Leányai körültáncolják a földi anya megszemélyesítőjét, aki pöröl a körön kívül járó Boldogasszonnyal:

-Boldogasszony, mit kerülöd, mit fordulod az én házam táját?
- Azt kerülöm, azt fordulom, lányod kéretem, lányodat kéretem!
-Nincsen nékem olyan lányom, ki eladó volna.
- Ó ne tagadd, ne tagadd el... - mondja a Boldogasszony, aki e szimbólikus táncban egyenként viszi el a Toldi anya lányait a maga gyönyörűséges szolgálatára."

A BOLDOG-ASSZONY elnevezés megtalálható az ékiratokon, mint ahogyan dr. Gosztonyi "Dictionnaire D'Étimologie Sumerienne et Grammaire Comparée" c. munkájában a 132. szófejtés alatt a sumír BA-DUG összetételt azonosítja a magyar BÓDOG szavunkkal és ASAN : "istennő", uralkodónő.

Bobula ezt az összetételt három sumír gyökből veszi így: BAU : "élelemadó", DUG : "jóságos" és ASAN : "istennő" és így mondja: "A sajátos magyar összetétel egybeforradása bizonyára a néma évezredben történt meg. Ez kb. Kr. e. 500 és Kr. u. 500 közt lehetett, mikor az árva népet csendben vezette a Boldogasszony csillagszekere a dunavölgyi ígéretföld felé."

Hát nem csodálatos mindaz, amit Bobula Ida bizonyít...? Az ember szinte érzi, miként magasztosul lelkében a magyar öntudat.

Szeretném az olvasók részére kiegészíteni egy kicsit Bobula nagyszerű meglátásait oly adatokkal, melyek ma már sokak előtt ismeretesek ugyan, de szorosan hozzátartoznak a Boldogasszony tiszteletét magába foglaló Árpádi, magyar hitvilágunkhoz, valamint hazánkhoz is, amit Bobula Ida "ígéret földjének nevezett.

Ennek az "ígéret földjének" égboltját jól ismerő néphit a "hajnalcsillagban" látta a Boldogasszony fényét és jelenlétét, de az "esthajnali csillag" is Ő volt... mint a Magyar Nép Édesanyja... Ahogy a nép mondta sumír nyelven: "a zid-es".

Ez a hagyomány oly iszonyú erős volt, hogy a római vallás magyar hívői - még hatszáz évvel a "szentkirály" után és még ma is így énekelnek a templomban: "Édesanya Nagyasszonya igaz magyar fiaknak. Patrónája, pártfogója régi magyar hazáknak" És még azt sem felejtették el s énekelik ma is, hogy: "Te nagy földi éltünk Hajnalcsillaga.."

Itt teljesen lényegtelen az a részlet, hogy az értelmezés már Jézus anyjára - Máriára - vonatkozik, mert a Máriára illesztett imádság és kegyes gondolat - mint hitvilági elem - a "térítés előtti" Magyar ősvallásban gyökerezik.

A sumír ékiratok olvasatában ma már felismerhetjük jól ebben az "Árpádi Magyar Vallásban" a MAH-GAR Ősvallás csaknem minden részletét. De-ahogy a Magyar Boldogasszony szent alakja változást szenvedett az idők sodrában és a világ történeti eseményeiben, úgy észre kell vennünk ennek az ékiratokon írt Ősvallásnak- melyet Gudea (i. e. 2200) -Mah-GAR Papkirály-a SZERETET VALLÁSÁNAK nevezett - szintén egy óriási változását.

Ugyanis ez a szeretet vallás testet öltött Jézusban és anyjában - Máriában.

Mert miképpen a Mah-Gar ősvallásban a szűzi állapotból tehát Szűztől született a "világ világossága" - az Isten egyszülött fia - ÉN-LIL, aki a SZERETETET elárasztotta a földön és NAP-ként életet sugároz az égről, ugyanúgy szűztől született Hé-is- u (az Isten Lelkének Temploma sumírul), akit mi - a semita átértékeléssel - egyszerűen csak Jézusnak hívunk. "A Sumír-Mah-Gar Hitvilág" c. könyvemben részletesen leírom ezeket és közlöm az eredeti ékiratokat is. Itt legyen most annyi elegendő, hogy a názáreti Jézus születésével mindazok a népek, akik a sumír- mahgar ősvallást követték és a "magaslatokon építették templomaikat" (mint a Biblia írja) az istenanya tiszteletére, egyszeribe tudták, hogy az ősi és ékirattal írt "isteni kinyilatkoztatások" megvalósultak. Az Isten Fia - a Világ Világossága-testet öltött, és szűztől születve leszállt a földre. Ezek mind a Galileaiak és a nem zsidók. Jézus érthetően megmagyarázta az ősi "szeretet vallás" tanait és apostolokat nevelt, akiket tökéletesített ennek a tannak a hirdetésére. Az apostolok el is indultak, de mindegyik a keleti országokban végezte feladatát tehát Ázsiában és egyetlenegy sem lépett római területre. Ez az igehirdetés és evangelizáció szervezte meg a Jézus-Hit, a Szeretet Vallásának egyházait, amelyet "Keleti Kereszténység" név alatt ismer a történelem. De a "Szeretet Vallása" ellensúlyozására Saul zsidó rabbi és szervezett munkatörzse megindítottak a római hatalom területén egy másik "kereszténységet" is, ahol Hé-Iz-U (Jézus) áldozati bárány lett, aki "vérével lemossa a nép bűneit". (Éppen úgy, mint a minden évben feláldozott "kos" a zsidó egyházi rítus szerint.) A kereszténységben ez a "judai-kereszténység" nem a názáreti Jézus tanítása szerinti alapítás, és nem Jézus a vallásalapító, hanem Saul, azaz Szent Pál, akinek fogalma sem volt arról, hogy a názáreti Jézus mit tanított, hiszen Őt sohasem látta, sohasem hallotta.

A jézusi kereszténységet Péter apostol és apostol társai szervezik - mint mondtam - Keleten - Ázsiában. Ennek a Jézus Hitnek utolsó maradványa volt az Árpádi Magyarság, aki ősi nyelvében - tehát a nyelv lelkiségében - megőrizte a régi vallás hagyatékát, hiszen éppen úgy beszéltek, mint ahogy az ékiratok hirdetik, és beletartoztak azokba az országokba, ahol - szintén az ékiratok szerint - az Isten Egyszülött Fiát, a Világ Világosságát - egy-azonos nyelven imádták.

Nekik a Világ Világossága - az ékiratok ÉN-LIL-je - Jézusban szállt a földre, és úgy tudták, hogy Jézus a Napból jött és oda tért vissza. Ez a Jézus-hit, az ősi próféciák testet öltött Napkirálya, a Boldogasszony Édesanyával volt az Árpádi Nép azon hitvilága, amit a Sauli, római judai- keresztény "térítők" "pogányságnak" neveztek.

Amikor tehát a "szentkirály" elrendeli a rovásírással írt hitvilági tudáskincs elpusztítását, tulajdonképpen a semita gyökerű judai- kereszténység adott kegyelemdöfést a Péter Apostol által szervezett, de Jézus által testet öltött "szeretetvallásnak".

Nincs többé szeretet, hanem a "másvallásúaknak" éppen olyan kiirtása, megégetése és pusztítása, mint - a szintén semita gyökerű, ábrahámos izlám is végzett a saját "térítésében". És a tragédia az, hogy a "keresztény élettérben" már csak a rovásírásos magyarság az egyetlen, mely - a semita gyökerű vallások szerint - "másvallású". Árpádnak sikerült kimenteni népét az izlámi pusztításból. Megvédte Nyugat ellen is.

A SZERI szentélyben alkotmányt adott népének a vérszerződéssel, de az ősi hitet elhagyó utódok judai- kereszténysége ezeréves szolgaságot, nyugati világból eredő világi és egyházi feudálkapitalizmus jármát tette a magyarságra.

Ezer év alatt annyira megerősödött ez a felfogás - a magyarság felett uralkodó idegen hatalom valósága -, hogy sok ezer éves ősiségünk felfedezése, istenesen tiszta ősi hitvilágunk ismertetése ellen fellép a szervezett tagadásban, igazságunk hirdetése ellen mindenki, akiben az Árpádi ősök leértékelése és a judai kereszténység szelleme meggyökeresedett.

E "magyarellenesség" meggyökeresedésének alanya pedig magyar is és idegen is. Magyar nyelvű idegen érzésű is,

Olyan is, aki magyar "nemzett" öntudatát felcserélte egy judai-keresztény "vallási" öntudattal. Tehát előbb judai-keresztény (azaz ótestamentumos katolikus, kálvinista, lutheránus vagy egyéb)... és csak a vallása után emlékezik a magyarságára. Ezek nagy része bizony többet tud a zsidók őstörténetéről és az egyéb "ábrahámos" esetekről, mint a magyar nép múltjáról. Kedves Magyar Testvérek.

Elmondtam jól, hogy mire alapozódik a szervezett tagadás. mely a magyarság dicső múltját igyekszik elhomályosítani és a "tudás népe"-i elhivatásunkat közömbösíteni - más népeknek tulajdonítva az őseinkhez valóban megérkezett "isteni kinyilatkoztatásokat".

Sokan talán csodálkoznak, hogy igen részletesen bemutattam a Szűzanya-Boldogasszony kultuszunk hagyományait. Tudatosan tettem ezt, mert ez a magyarországi "Mária-kultusz" az egyetlen az egész kereszténységben, mely átmentette az utókornak az ősi "Istenanya-Édesanya" megbecsülés és imádat fenségesen szép tartalmát.

Ugyanis éppen ez az ősi "Istenanya-Édesanya" tisztelet volt az, amit a semiták valójában irtottak. A Bibliában lépten-nyomon találkozunk ennek a kultusznak üldözésével, hiszen az Astarte- Ashéra szimbólumok megégetését rendeli el ez a "szentírás", és az Istenanya tiszteletére épített templomokat a "korrupció helyének" nevezi a judai teológia. Viszont Mária - a názáreti Jézus anyja - pontosan egy ilyen "Istenanya-tiszteletre" épített templomban nevelkedett, és azzal az isteni csodával, hogy szűzen fiat szült, tulajdonképpen megtestesítője lett az "Istenanya-Édesanya" tisztelet sok ezer éves próféciáinak, amelyek a sumír-mahgar népnél szájhagyományként és leírva is-a hívők lelkében azon nagy várakozást tartották ébren, hogy Én-LIL- a Világ Világossága-szűztől születve emberi testben fog megjelenni a földön.

Jézus is egy ilyen "Istenanya" templomba járt imádkozni, ahogy az evangéliumok mondják: "szokása szerint imádkozni ment az Olajfák Hegyére". Itt is egy ilyen templom volt, és a korabeli zsidó dokumentumok az Olajfák hegyét is - éppen ezért - szintén a "korrupció helyének" nevezik.

A názáreti Jézus mellett tehát Édesanyja- Mária- is ellensége lett a patriarkális beállítódottságú judai ideológiának, ahol Jehova egyedül - minden isteni, női teremtő erő nélkül működik, és a héber nyelvnek még szava sincs az "istennő" kifejezésére.

Nem így azonban a nem zsidó népeknél, ahol-Jézus születésekor és munkásságának idejében - létezett a Naptisztelet és mellette az "Istenanya- Édesanya" kultusz. Palesztinában megszemélyesítői voltak: Baál - mint Napisten és Astarte-Astoreth-Ashéra- mint Istenanya. A Pártos Birodalomban pedig: Mitra és Anahita.

A názáreti Jézus megszületésével egyszerre megszűnik a Napisten kultusz. Meghal Baál és meghal Mitra, mert a "Napbaöltözött Isten-fia" - szűztől születve - leszállt a földre. Ez a magyarázata a Jézus születése előtt már két hónappal útra induló "három királynak" - akik a Pártos Birodalomból mentek az ősi hitük szerint földre szálló "Világ Világosságát" köszönteni, és nem a zsidók királyát, miképpen az "átértékelt" bibliai írásokban található.

Jézus születésével édesanyja - Mária - igen fontos alakjává válik a sok ezer éves "Istenanya-Édesanya" kultusznak. Életében az imádatig menő tiszteletet kapja mindenütt a "nem zsidó" és ősi hitű néptől, és fia - Jézus - kis "királynő"-nek nevezi. (Prof. Aisleitner tanította a budapesti teológiai szemináriumban, hogy: "János evangéliumában az a rész (2. 4.), ahol Jézus anyjához szól és a Biblia-fordításokban ilyen szöveggel szerepel: mi közöm neked tehozzád - óh Asszony.... téves fordítás és magyarázat, mert az eredeti görög szöveg szerint Jézus a következő, kedves és megtisztelő módon fordul anyjához: "Mivel lehetek szolgálatodra. Királynőm."

És hogy az igazság a "görög" szövegben van, és nem az evangéliumi "átírásban", azt bizonyítja a római katolikus vallás "szent-olvasó" (rózsafüzér) imádsága, ahol- a dicsőséges olvasó 5. titkaként - így kell imádkozni: "gyümölcse Jézus... aki Téged. Szent Szűz, a mennyben megkoronázott".

Tehát az Úr Jézus Édesanyját "királynőnek" tudta, hitte, vallotta és öröktől fogva így hívta, miután Ő maga is öröktől fogva LETT.

A Péter apostol és apostol társai által alapított és szervezett "Keleti Jézus hitű" és a Szeretet Vallását gyakorló egyházakban Jézus anyja azonnal beillesztődik az ősi "Istenanya-Édesanya" kultuszba, és az ősi BAU-DUG-ASAN...BOLDOGASSZONY egyik "leányaként" tiszteli. (Helyes tehát a magyar néphit által megőrzött ősvallásbeli "Kisasszony" ünnepe Márta tiszteletére.) Mária tehát már az Kr. u.-i első évektől kezdve, a Pártos Birodalomból terjeszkedő úti. "Keleti Keresztény Egyház" szent alakja.

.. Nézzük most meg, hogy mi a sorsa Máriának a Saul-Szent Pál által alapított római-judai- kereszténységben.

A legszembetűnőbb az, amit mindenki azonnal megállapíthat, hogy a Szent Pál-i iratokban (Saul írásaiban) Mária egyetlenegyszer sincs megemlítve. Ha ennek az egyháznak történetét vizsgáljuk, megdöbbenéssel kell látnunk azt a tényt, hogy a római-judai kereszténység kánonjában - a Jézus születése utáni 400 évben Mária nem szerepel, és a vallás Máriát nem tiszteli és nem ismeri.

A jóra törekvő és nem zsidó származású teológusok iszonyú harcot vívnak e "négyszáz" év alatt azért, hogy Mária tisztelete be legyen iktatva a római-judai- kereszténységbe éppen úgy, miként az a minden judaiságtól mentes keleti, péteri kereszténységben már ekkor - immár 400 éve - megtalálható és az Istenanya-tiszteletben-kánoni részletként-gyakorlatban van.

Végre aztán 431-ben, az Efezusi zsinaton győznek "Mária hívei", és a zsinat ugyanazt a titulust szavazza meg Máriának, amit az egyiptomi vallás ISIS-nek tulajdonított. Ettől az időponttól kezdve a római-judai-kereszténységben tehát Mária "Istenanya" címmel lesz kanonizálva, de ennek a vallásnak tulajdonképpeni központjában, a "szentföldön", Jeruzsálemben csak a Kr_ u.-i VI. században építik meg az első szentélyt Mária tiszteletére, és pl. Afrikában még a Kr. u.-i VIII. században sincs "Mária-Ünnep".

Ezekből az adatokból kiviláglik, hogy mit köszönhet az egész keresztény világ Árpád népének, aki oly "Istenanya- Édesanya" kultusszal jön a Kárpát-medencébe, melyben a - 6000 éves kultusz elemei mellett - már Jézus Anyja - Mária - igen nagy tiszteletben és imádatban részesül.

Mondhatjuk azt, hogy a mai nagyon szép és kiterebélyesedett "Mária-kultusz" mélységének elemeit azok a magyarok mentették át a mai kereszténység részére, akiket ugyanez a "kereszténység" még ma is "pogánynak" nevez. De azért kell nekik: ma is pogánynak maradniok, mert nem voltak judai-keresztények, hanem a Napból jött és a Napba újra felöltözött Istenfia- a názáreti Jézus hűséges követői... A "Péteri tanok" megtartói.

Ennek ellenére ezer éven át hirdették magyarul is és más nyelveken is azt, hogy az "ördögök és boszorkányok" leszármazottai vagyunk. Csaknem háromszáz éve kürtölik a világba a "magyar tudományos körök" azt, hogy a világ legprimitívebb és legelmaradottabb - finnugornak nevezett- népcsaládjából származunk... és innen ered iszonyú "pogányságunk".

A nyugati történelemírás a biblikus-semita elsőbbséget hirdeti. Miután az ókori semiták minden tudományukat a sumíroktól vették át - és az átvétel után igyekeztek minden sumír kútforrást elpusztítani -, ugyanúgy a mai utódok és semita vallás gyökerűek ellene fordulnak mindennek és mindenkinek, aki az ősi sumír-mahgar tudáskincs megtalálója, tanítója, vagy nyelvében, hitvilágában, lelkiségében és még vérében is örököse.

XXX

Milyen kár, hogy Bobula nem érhette meg azt, hogy az általa megtalált BAUDUG-ASAN, nálunk BOLDOGASSZONY- t, már 5200 évvel előttünk, a "Napbaöltöztette" a tatárlakai amulett szerint hívő, őshonos Kárpát-medencei társadalom.

De ez csak egy példa abból a sok igazságos adatból, melyek jelzik, hogy igenis vissza lehet forgatni a félrehajtott magyar történelem kerekét.

Aki nemcsak az agyának hideg logikájával, hanem magyar lelkének még lángoló melegével felfogta mindazt, amit eddig elmondtam, az tudja, hogy igenis: LEHET. De ezt AKARNI KELL.

AKARNI KELL ŐSTÖRTÉNELMÜNK MEGVÁLTOZTATÁSÁT, IGAZZÁ TÉTELÉT.

Ugyanis nekünk magyaroknak-nem kell keresgélni, a fejünket törni költeni, kitalálni vagy "gyártani" származási elméleteket, mítoszokat és megoldásokat- miképpen a germán, szláv és oláh népek teszik. Nekünk minden adva van - készen -, és amink van, az BIZONYÍTHATÓ VALÓSÁG, TÖRTÉNELMI IGAZSÁG. Csak vissza kell nyúlta a "térítésünk" előtti - mondhatjuk úgy is, hogy a germán-római hatások előtti korba, és ott minden fenséges örökségünk rendelkezésre áll- érintetlenül és gazdagon. Olyan gazdagon és olyan csodálatos ragyogásban, hogy olyan valóban nincs még egy a világon.

És csakis ezért hazudták ki ezt a nekünk írt történelmünkből az "idegen" uralkodóink.

És ezért - csakis ezért - erőlködnek és hazudják ki történelmünkből hagyományunk igazságait- kitartóan- ma is a pánszláv és judai politikusok és bérenceik.

Legfőbb ideje tehát, hogy magunkra ébredjünk, hogy átállítsuk magunkat az igaz ősiségünk követelte igazság szerint, mert ezen keresztül fog megváltozni a magyar nemzeti lelkület. Születni fog egy új, egészséges, jövőbe lendülő nemzeti öntudat, mely igaz ősiségünket hirdeti és tanítja.

De akkor a világ is másképpen fog ismerni és értékelni minket.

Mert a világ közvéleménye ugyanazt a képet formálja rólunk, amilyet mi mutatunk és tanítunk magunkról a saját történelemkönyveinkben.

***

Bemutattam a 7000 évvel minket megelőző és már akkor is gondoskodó "Napbaöltözött" Boldogasszonyunkat. A hozzá fohászkodók imáját is megtanultuk. Milyen érdekes, hogy egyedül a CSÍKSOMLYÓIAK imádkoznak a "Napbaöltözött Boldogasszonyhoz", akinek alakját megformálták a maguk elképzelése szerint és oltárukra tették. Egy ilyen csíksomlyói székelyt vetett ki a történelmi vihar ide, Argentínába. Ez az istenes székely fából kifaragta a Csíksomlyói Szűzanya szobrát úgy, amint falujában látta.

Ez a faszobor itt van a Buenos Aires-i magyar apácák kápolnájában. Ide teszem a fényképét emlékezésül.

V.

TURUL MADÁR, TURUL-TÚR NEMZETSÉG

Kérem olvasóimat, hogy e fejezet olvasása előtt tanulmányozzák át a következő könyvet: Dúcz László: "A közöttünk élő Turulmadár". (Antológia Kiadó. Lakitelek, 1993.)

TURUL

Dúcz László jól leírja, hogy ezt a szót az István király által bevezetett "új vallás" elfeledtette a magyarsággal, és csak a régi hagyományokat kutató KÚN László királyunk udvari papja meri kimondani: "Etele király címere... egy madárhoz hasonlított, amelyet magyarul Turulnak hívnak. Egész Géza koráig ezt a címert viselték a harcban."

(Ez a Géza I. István apja A hazai történészek nem királynak, hanem "vajdának" nevezik, annak ellenére, hogy a nyugati kútfők "DUX" címmel említik, és az egyházi iratokban "a magyarok uralkodója".)

Innen tudjuk meg tehát, hogy Atilla címere volt a TURUL madár - de aztán mégis meg kell kérdezni, hogy milyen madár is volt ez...?

Dúcz László bőséges adatokat közöl történelmünk meghamisítására, és elmondja az "elfeledtetés" állandósítására szolgáló módszereket is. - Így bizony első feladatunk az kell legyen, hogy megkeressük a múlt ködében a "TURUL" szót és a vele kapcsolatos madarat.

A jó megértés érdekében arra kérem olvasóimat, hogy kapcsolódjunk ki - e tanulmány olvasásakor - együtt a minket uraló materialista világszemléletből. Ne keressük most az ok és okozati összefüggéseket, hanem emelkedjünk fel a talán misztikusnak vélt felső világba.

Ugyanis őseink szemével, gondolkodásmódjával és lelkiviláguk hiedelmével kell megkeresnünk mindazt, ami nekünk azért "rejteki", mert a magunk eszejárása szerint nem értjük meg, hogy mit akartak ők kifejezni sok-sok jelképükkel és aranyba vert ábrázolásaikkal.

Felderítésünket tehát kezdjük a TURUL-lal.

Ez a szó így; ahogyan leírtuk - TUR-UL - megtalálható a szakirodalom által "sumer"-nek, de az ékírásban "mah-gar"nak ismert nyelvben.

Az ide csatolt zodiákus ábrán bemutatom a legrégibb képírással írottan a "TUR-UL" és "ULLU" szavakat. "TUR" (L. 144.) : "kisebbik", "gyenge" és "elgyengült". "UL" (L. 441.) "fény". "TUR-UL" tehát annyit jelent: "elgyengült fény".

Már sejthetjük, hogy ez a kifejezés az életet adó NAPUNK fényére vonatkozik, és ez így igaz, mert e két elnevezéssel megtaláltuk a sumír kozmológikus hitvilág napkalendáriumában a két napforduló nevét. Ugyanis a nyári napforduló neve: "ULLU" (L. 100), mely szónak P. DEIMEL "vollpracht" (teljes fényesség) értelmet ad. Nagyon jól is mondja, hiszen június 21-én legrövidebb a sötétség, és leghosszabb a napfény. Tehát az évi naptár legfényesebb napja az "ULLU" ünnepe. A "téli napfordulónál", tudjuk, fordított az eset. A legnagyobb sötétség uralja az "elgyengült" Napot, a "TUR-UL"-t. (A zodiákus ábrán a belső kör.)

E tanulmány címe fölé tettem az Al- Ubaid-i Isten-anya templomának homlokzatán talált párducfejű sasmadarat, mely két - egymásnak háttal álló - szarvas között áll.

Ennek a jelképnek megértéséhez be kell tekintenünk a sumír hitvilágba. Ugyanis az ő elképzelésük az volt, hogy egy hatalmas agancskoronájú szarvas fut végig, a szarvai között lévő nappal, a precessziós, csillagmítoszi hosszú úton.' Éppen úgy, miként boldogemlékű Magyar Adorján ábrázolta a "csodaszarvasunkat", miként azt a "Zodiákus" ábrára tettem. De ez a csillagmítoszi csodaszarvas itt, az évi kalendáriumban, amit az AI-Ubaid-i rézszobor mutat - mint látjuk - két szarvassal van ábrázolva, melyek háttal állanak egymásnak, ami a szimbolizmusban bizonyos "ellentétességet" jelent. A kétfelé való osztás itt csak a "kétféle feladat" megjelölésére szolgál, mert csak egyetlen szarvas létezik - a "DAR-MAH" -, akinek "két" feladata itt "két" állattal van ábrázolva.

Egyik: viszi az évet az "ULLU"-ig és a másik: a "TUR-UL"ig.

Egyik: küzd a sötétséggel, hogy teljes legyen a fényesség, és így éri el az "ULLU"-t.

A másik: már a sötétség ellen való küzdelemben elhasznált erővel, tehát már fáradtan indul. Így legyőzi őt a sötétség ereje. amikor a "TUR-UL" ünnepnapjához ér az évnek.

És most lép közbe a sumír Szűzanya hatalmas madara, a két szarvas között álló "IM-DUGUD". Karmaiba ragadja az elgyengült szarvast, hogy segítsen neki a fénybe emelkedésben. Így aztán a hatalmas "NAPMADÁR" segítségével, az eddig "elgyengült" - akinek Bobula szerint szép neve "SABA" (Csaba) volt a sumír mitológiában, (3) mint a "legyőzhetetlen fiú", új erőre kap és "legyőzhetetlenné" válik újra.

A kozmikus évi törvényszerűség örök körforgása ez, mítoszi módon közölve és ábrázolva. Neve: "évi napciklus", melyet a Zodiákus ábrán. a "belső körön" láthatunk, ahol az "ULLU" és a "TUR-UL", a nyári és téli napfordulók tengelye, melyet derékszögben metsz át a tavaszi és őszi nap-éj egyenlőség napjait összekötő másik tengely.

Most tovább kell mennünk a csillagmítosz pályájára, melyet a Zodiákus ábra külső köre mutat. Itt az ún. "Nagy Napciklus" (precesszió) csillagmítoszi történéseit látjuk, ahol is a Csodaszarvas az agancsai között lévő Nappal. fut végig a körön, az "oroszlán csillagképtől" kezdve. Az "oroszlán" elkíséri a "BIKA" csillagképéig, és megjelennek a mítoszban az állatküzdelmek. Egyiket - a BIKA-OROSZLÁN-ét láthatjuk a Zodiákus ábrán, és a vele szemben lévő Szarvas-Sas (vagy Griff is sok ábrázolásban megtalálható. Ide illesztem a nagyszentmiklósi aranykincs 2. korsóján láthatót. De - erre vonatkozólag - igaza van László Gyulának, amikor ez az ábrázolás nem mutat "állatküzdelmet", hiszen a griff egyik lába a szarvas vállán nyugszik, szinte simogatólag. (4) A mitológia nyelvén ez annyit jelent, hogy a Napmadár átveszi a NAP továbbvitelét a szarvastól. és mint a szkíta hitvilágban találjuk, magasba emeli a NAPOT a lerogyott szarvassal együtt. De mielőtt ideér a szarvas, a Vízöntő csillagképénél lévő "halastavon" (a mítoszi "élet taván") is átmegy, és hogy ez a nagy víz létezik, az mutatja a sumíroktól átvett és a Zodiákus ábrán látható "BAK" ábrázolás. A "BAK" halfarkú, mert olyan nagy a "tóállás". (Miként "Csodaszarvas" regénk Is elmondja ezt.)

Eddigi kutatásunk a szarvashoz és az Istenanya hatalmas Napmadarához vezettek, és így további vizsgálódásaink ösztönzője csak az a "Vigyázó Két Szemű" dicső nagyasszony ábrázolása lehet, amelyen ott van az ő két hűséges állata: a szarvas és a Napmadár, amit már bemutattam a IV. fejezetben.

Ide illesztem tehát ismét Mallowan könyvéből(5) átvéve, és prof. Mallowan úgy véli, hogy a "vigyázó két szemű Istennő" ábrázoláson látható szarvas és felette a madár, magának az Istenanyának - itt "NIN-HUR-SAG"-nak nevezve - a jelképe. Vagyis az Istenanya megjelenhet szarvas (DAR-MAH) vagy a madár (IM-DUGUD) képében.

Csak a csodálkozás pillanatai következhetnek egy magyar lélekben, mert mintha itt lenne a Csodaszarvas és Turul mondánk első bizonylata ennek a kiváló angol tudósnak a megállapításában. Az ősi magyar hitvilág így a sumír hiedelemben gyökerezik, ahol megtaláltuk a DAR-MAH (szarvas) és IM-DUGUD (a Napmadár) feladatait. A magyar néphit mondavilágában azonosan ismerhető fel, hiszen a Kőrös-Tordos kultúrkörben is megtalálták az agyagba vésett IM-DUGUD-ot és ez még jobban bizonyítja a Kárpát-medence és Mezopotámia Subar-tujának azonos hiedelmét.

Mezopotámiában a szeretet nyugalmát és az Istenhez való felemelkedés útját, a hitvilág békés és erős alapjait azonban megzavarta és tönkretette a romboló semita népek beözönlése.

Itt nem térek ki annak a pusztításnak a részletezésére, amit minden téren végeztek. Csak a témánkhoz tartozó vonatkozást említem, mert nagyszerű példája annak, hogy egy nép hiedelmének teljes vagy részleges elpusztítása az egyének Ielkivilágában sorsdöntő változásokat okoz. Így volt ez 6000 évvel és 1000 évvel előttünk is. A Szent István-i "térítésnek" pontosan olyan következményei élnek még MA is, mint amit az a szellemi merénylet okozott, amit a sumír hitvilág ellen a sémi népek elkövettek.

Eltaposták a sumírok vallási meggyőződését és "AZ" egyetlen Jóistent is. Mindenkit az ő "új" vallási felfogásuk követésére köteleztek. Ennek a vallásnak pedig olyan istenalakot formáltak, aki kegyetlen, és hogy megkaparintsa az égi hatalmat, meggyilkolja azokat az ŐS-szülőit, akik másként hittek. A "tudás atyja" (AB-ZU) és az "élet anyja" (TI-AMATÚ), és a sumír ÉN-Ki-ből lett "E-A", a gyilkos, kegyetlen, "új" isten áldozatai lesznek (6) A sumír csillagmítoszi út, a precessziós Nagy Napciklus sem kedvükre való. Itt pontosan azt a szakaszt változtatják meg, ahol a sumír Napmadár - IM-DUGUD - kezdi feladatát. Tehát a Zodiákus körben a mai "Skorpió" csillagállásnak más nevet és más feladatot adnak. persze mindent az új isten - MARDUK nevében.

A sumír hitvilágban annak a csillagképnek a neve, amit ma is "Skorpiónak" nevezünk, GIR-TAB volt, minek jelentése: "kettős karom". vagyis IM-DUGUD-Napmadárnak karma, amivel felemeli a lerogyott szarvast a Nappal együtt. A sémi-akkádok a "GIR-TAB" szónak "kettős tőr" értelmet adtak, és a Sas helyett a "Skorpióval". a saját szent állatukkal ábrázolták. Aztán ennek a "Skorpiónak" egyik tőrével megölték a DAR-MAK-ot, a szarvast, és a másikkal IM-DUGUD-ot. Miután pedig mind a kettő a Nimrudi hiedelem tartozéka, az ORION csillagképbe, Nimrud helyére, betették a saját kegyetlen istenüket Mardukot -. hogy az Orion-nyíllal vadássza le saját őseit (miként az itt lévő akkád ábrázoláson látható, hogy éppen az ősanyját - TIAMAT-ot - öli meg.) Külön tanulmányt igényel ez a téma. Itt azért említem fontosságát, mert a mi Boldogasszony- Szűzanyánkat Napmadarával és a Csodaszarvassal kiűzték Sumériából a semiták, és helyette megjelent "ISTÁR" -a szerelem és harc Istennője. De a sémi népek által elűzött "szent hármat" magukkal vitték azok a sumírok, akik a gyilkolás és pusztítás elől észak felé menekültek, és sumírul "KI-TA" (vagyis "vándor") lett a nevük (amit aztán a görögök "szkíta" elnevezésre változtattak), de valójában "SA-PÍR", szabírok voltak ezek, és "AN-SA AN" (Adzsem, Elem) Nimrud birodalmának megmaradt népessége.

Akármerre barangolunk az őstörténelem és a történelem népei között, azt kell észrevennünk, hogy a népeket mindenütt és már az ősidőktől kezdve papok vezették, befolyásolták és irányították. Ma is így van ez, és ha a mai háborúk igazi okait keressük, láthatjuk, hogy bizony fanatikus elhatározásokkal telített vallásháborúk azok.

A mi őseink lelkivilágát is a bölcs és istenes máguspapjaink és táltosaink irányították, akiknek gondoskodása kiterjedt a gyógyítás, a népjólét, a termelés, az állatgondozás és a művészi szimbólumok készítése általi hagyományőrzés területére is. De kozmológikus gondolkodásukkal és transzcendentális meditációjukkal felértek a "Felső Világba", és így az "Isteni kinyilatkoztatások" "tisztánlátó" részesei lettek. Az ősi igazságok új értelmezést kaptak a környezetváltozásban, és úgy érezték, úgy hitték, mert úgy látták, hogy maga a hajdan dicső Nagyasszony, a boldogságos "INNANA- Szűzanya" jött el hozzájuk, mert megjelenik a földön előttük a Csodaszarvas egy "GÍM"- szarvas képében. "GÍM" - sumír szó. Jelentése: a "hegyi asszony": Képírási formájában írom ide.

Ha a szarvas "GÍM" és még agancsa is van, az valóban Csodaszarvas, mert anyaszarvas aganccsal. Agancsa pedig a hím szarvasnak van a természet rendje szerint.

A néphitben és az ősgesztákban (Tarihi Üngürüsz szerint) fennmaradt "Csodaszarvas-mondánk"-nak gyökere tehát a sumir mitológiában keresendő, és ott meg is találjuk az ékiratokon.

Hivatkozom itt egy sumír mítoszra. Prof. Kramer fejtette meg a sok táblatöredék összerakása útján, és "INNANA alászállása a halottak országába" címet adott neki. (7) A sémi akkádok kisajátították ezt a témát. Náluk "ISTÁR alászállása az alvilágba" a változata ennek a sumír hagyománynak, mely szintén GIM NIMRUDHOZ kapcsolódik, kit sumír-mahgar népünk IZ-DUBÁR (Lélektől szült Pár) néven is tisztelt. A sémi-akkádoknál ebből a névből lett GILGAMES. "INNANA alászállása a halottak országába" című mítoszban van leírva mindaz, ami Nimrud két fiát vezető Csodaszarvasnak a megjelenése előtt történt. Miután a "10" agyagtáblára írt mítoszból "hármat" még 1914-ben Poebel, "kettőt" Langdon fejtett meg, nem tudom az általuk közölt szöveget közölni, hanem a tartalmat mondai nyelven elmesélem. Hangsúlyozom azonban azt, hogy az ékiratokat Nippurban ásták ki, és Nimruddal kapcsolatos tartalmuk a következő:

INNANA - a "Világ Világosságának" fényből szült szüze, a Földre nézne meglátja IZDUBAR-t (aki azonos Nimrud-Gilgamessel más mítoszokban írva). Megszereti, és le akar szállni a Földre. Napisten-atya figyelmezteti "akkor Te is halandó leendsz, és a földi rend szerint kell élned. Onnan a halottaknak sötét országába jutsz, ahová az én fényem nem ér el. Sorsod emberi lészen a feltámadásig". INNANA vállalja az emberi sorsot, de még az Égből beszél Nimruddal. Megjelenik előtte álmában és megparancsolja neki, hogy vágja ki URUK városában lévő, Innana szent kertjében álló hatalmas fát, a HULUPPU-t és abból készítsen oltárt részére. (Kramer "oltárnak" mondja, de az ékiraton "ágy" ékjelével van írna az "oltár" fogalma. Ebből következtethető, hogy sumír elődeinknél az "ágy" - a házasság oltára volt.)

AULUPPU tövében fészkelt a nagy kígyó, mely a megtermékenyítés szimbóluma. Ezt megöli Nimrud, és abból az ékiratrészből, amit Kramer "olvashatatlannak" nyilvánított, megtudjuk, hogy Nimrud (Gilgames) valóban feleségül veszi a földre szállt INNANÁT, akinek földi leányneve "ENE" nagy "ENÉH". Bobula szerint ez a név "elbájolót" jelent. Én inkább így olvasom: "Isten temploma".

Enéh két fiat szül Nimródnak, és betölti az emberi sorsot, a "halottak országába" kerül. A mítoszban aztán itt a főszerepet Nimrud kapja, megint csak más néven. Neve itt "NIB SUBUR", helyesen mondva: "NIBSUBUR" (suburpárduc), akI felkeresi az összes Égi Hatalmasokat és arra kéri őket: segítsenek, hogy Innana feltámadjon a halottak országából. Senki sem tud segíteni. Innana két fia - önfeláldozó szeretettel - lemennek édesanyjuk után az alvilágba, és "NIBSUBUR segítségével "feltámad" Innana. Érdekes itt megjegyezni prof. Kramer érthetetlen szándékát. Ugyanis ő arra a "két" - Innanát az alvilágban kereső és onnan életre keltő halandóról azt írja: "sexless persons" - "nemtelen személyek". Én úgy Látom, hogy a sumír-mahgar lelkiséget uraló SZERETET lett itt megszemélyesítve Innana két fiának anyai szeretetében.

Nem más ez, mint a sumír-mahgar hitvilág azon tanításának mítoszi nyelven való közlése, mely a Szeretetet teszi az "örök élet" alapkövének, hiszen ma is így mondjuk: "a Szeretet a világ megváltója".

Ezek ismeretében engedje meg nekem az olvasó, hogy eléje is szórjam az emlékezés örömvirágait. A mítoszi hagyományokban mindig úgy láttam, hogy a házasodni készülő, hatalmas uralkodók elé felvezették birodalmának legszebb szüzeit, hogy azokból válasszon feleséget. Ezt kerestem Innana-Enéh földi életében is az ékiratos szövegekben. Leírtam gondolataimat annak a jó munkatársamnak, aki "képekben" gondolkodott. Most tehát Mór József, megboldogult festőművészünknek akarok áldással teli emléket állítani, amikor bemutatom azt a képét, amit Innana-Enéh - általam közölt - történetének, és Innana "szűzként való megjelenésének" a lehetősége által inspirálva, azonnal így örökített meg.

Láthatjuk, hogy Nimrud nap királyunk előtt állanak a liliomos szüzek és közöttük az első - Enéh. Az elmesélt sumír mítosszal kezdődik tehát a mi "Csodaszarvas" mondánk, mert ott- Nimrud mellett- megtaláltuk a dicső Nagyasszonyt és az isteni szerelemben fogant két fiát is.

Aztán azt véletlennek igazán nem lehet mondani, hogy egy-egy városa is volt Nimrud "két" fiának. Ugyanis az asszír krónikák megírják, hogy e két várost ők, az asszírok perzselik fel Kr. e. 620- 640 között, az Adzsemben (Elem) folyt hadjárataik során. Érdekes a városoknak a neve is. Egyiké: "MAD-AR-TU", a másiké: "HUNHÍR", és úgy írják, hogy "Nimrud birodalmának csak az lehetett az ura. akinek birtokában volt e két város." (10)

Azt kérem tehát olvasóimtól: ne higgyük mesének vagy csak legendának Csodaszarvasunk történetét, mert - ha ez csak mese - akkor fel kell hányni szalmaként mindazt ugyanerre a szekérre, ami az ékiratokon írva van és ma "mítosznak" nevezünk. Ugyanis éppen az a sok, bizonyítékot és pozitív adatokat tartalmazó ékiratos szöveg, mely eddig napfényre került a MAH-GAR és HUN-GAR nép történetére vonatkozóan teremtette meg a "másik" (főleg semita) oldalon a szövegeknek az elferdítését és "másképpen" való olvasatát. Ugyanennek a "másságnak" az ereje és nemzetközi hatalma szünteti meg az egyetemeken a sumeroknak a nyelvével való foglalkozást és ennek a nyelvnek a tanítását. Így aztán arról a pár százezer leraktározott ékiratos tábláról már semmi oly "meglepetést" nem fognak leolvasni, mely az eddigi biblikus csendet és a kiválasztott népi uralmat megzavarná. Nekünk kell tehát valamiképpen megtalálni a módját az eddig ismert ékiratos táblák újraolvasásának, hogy onnan kiemelhessük ősi hagyományaink írott értékeit. Meg kell találnunk a "szkita-kincsek" szimbolikájának nyelvét és mondanivalóját.

De ne keressük ezt "idegen" forrásokban, mert azok igaz gyökere a sumír-mahgar hitvilágban, ha úgy tetszik, ebben a mitológiában van. Ennek egyik legszebb bizonysága a mi "Csodaszarvas-mondánk", aminek gyökerét nimrudi hagyományként találtuk meg, és ugyanezt szkíta örökségként is magunkénak mondhatunk.

Bemutatok egy érdekes szkíta kincset. Aranyveretes ezüstből vagy ezüstveretes aranyból készítették a táltos-ötvösök. Dúcz László is közli a rajzát, de magyarázat nélkül hagyja, pedig igen sokat tud mondani a "fénylátóknak".

Két részre osztható. Fent: az agancskoronájú GÍMSZARVAS szoptat. Alatta van - kiterjesztett szárnyaival - a mélységbe néző Napmadár. Ez a szinte természetellenes helyzet feltétlenül valami nagy üzenetet akar kifejezni, és itt most megint prof. Mallowanra hivatkozom, aki a "Vigyázó két szemű" idolon lévő szarvasra vonatkozólag azt mondja, hogy: "Maga az Istenanya (nála NIN-HUR-SÁG : égig érő hegy Istennője) jelenik meg szarvas képében". Hát itt van a mi "Csodaszarvasunk", a "Gímszarvas"-ban ENÉK - a földre szállt Istenanya, aki így vezeti két fiát az Igaz Földre. Ezen a jelképen mintha azt mondaná a Napmadárnak: "én vagyok itt gímszarvas képében, Rád most nincs szükségem". Ezért van a Napmadár természetellenes módon ábrázolva, de palmetta formájú farka közli azt, hogy az Anyaistennő van itt jelen a gímszarvas jelképben. Azt is közli még ez a szimbólum, hogy addig, míg ENÉH- Istenanya Csodaszarvasként vágtat a földön, a Napmadárnak kell csőrében tartani a Világot. Ugyanis ők "hárman" képezik az "EGYET", az életet adó Istenanya Gondviselését.

Ebbe a Gondviselésbe pedig beletartozik az "elgyengült" felemelése most is, a "szkíta" hitvilágban ugyanúgy, mint a sumír-mahgar kozmológiában azt láttuk az évi és a nagy napciklusokban. De az a szkíta Napmadár, amelyik karmaiba ragadja a koronaszerűen ábrázolt agancsú, lerogyott szarvast, azt a következtetést váltja ki, hogy a szkíták ezt a Napmadarat már "TURUL"-nak nevezték, egyesítve a "kettős" hivatását ebben a névben.

A "Bethlehemi Herceg" c. munkámban bizonyítom azt, hogy a sumír-arámi-szkíta nevű népeinknél létezett egy ősi "Istenvárás", mely a nippura próféciák és az uruki orákulum ígérete alapján a Világ Világosságának és Szűzanyjának a földre való érkezését hitte és várta is. Ennek a hiedelemnek ébrentartója a Pártos Birodalom "mágus vallásának" központja, még a régi sumír-mahgar időből megmaradt SIPPAR volt, amely a szakirodalomban a "sumír Vatikán" jelzőt is megkapta azért, mert sok ezer éven át itt volt a "vallási központ", a máguspapi kiképzés és az "égismeret" centruma. Innen származik az az - általam közölt - ékirat is, melyen a "Világ Világossága" földre való érkezésének a csillagállása van rögzítve. Tehát előre tudták, hogy mikor fog születni. Ezzel a hivatkozással azt akarom felfedni, hogy Jézusnak és Édesanyjának földünkre való születésével a régi Hit új erőre kap, hiszen a "jövendölések beteljesültek". Jézus tanításával pedig a szeretet és tisztesség nyílt megvallása, a "felső világgal" való kapcsolat újraéledése feleleveníti a régi tudás hatalmát. Ismerjük jól a gonoszságot, mely Jézus Urunkat keresztre feszítette. Ez a gonoszság és "más hit", elébb Jehova, aztán Allah követőinek kegyetlensége egyre erősebben fordult népeink ellen, hiszen ők minket ma is Jézus népének tartanak. Hosszú a magyar szenvedés útja és rajta a sok harc a megmaradásért, az átélésért, a más népek hiedelmével való keveredés. Mindezek pedig kezdték elfeledtetni Nimrud eddig büszke népében a karizmatikus hagyományokat. Ezeknek hiánya vagy silánysága pedig a Nagy Nép halálát okozhatta volna.

Bölcs táltosaink észlelték ezt és meghallották a "Felső Világ"nak üzenetét, mely azt sugallta, hogy: "az istenanyának vigyázó két szemét" most már nem a "csodaszarvas"-sal, hanem a "Napmadara" által veti le a földre népének örömére".

Az ősi üzenetet a sumír próféciák tartalmazták. Ebben az "Istenvárásban" (advent) pedig a gondviselés által a földre küldött Istenfiának - a "Fény-Fiúnak" - a földre kiterjesztett szeretetét és a minden jóra való menekedésre való irányítását, az ő népe, akik várták és hittek benne, a "szent napmadár", a Sólyom küldetésében észlelték és tudatosították. Szerintük ez a "Szent Sólyom' - a TUR-UL - nemcsak az uralkodói karizma közvetítője volt, hanem a nép életét megtartó és megmaradásra vezető útjának a jelzője, irányítója, mutatója is.

Ezért találjuk meg a hun királyi koronán is a "Szent Sólyom Turul" arany szobrocskáját, a már a Kr. e. 1200 körüli Hun Birodalomban. Bemutatom a következő fejezetben azt a hun királyi koronát, amit dr. Érdy Miklós fényképezett le Kínában, a Sárga folyó menti Hahoot város múzeumában, ORDOS mellett.

Mindkettőnk meglátása az, hogy a kétszeres semita pusztítás elől (a Sargonidák és Hamurabi és babilóni sémi utódai) visszamenekülő sumírok vitték a Hun Birodalomba ezt a hiedelmet.

Azért írom, hogy "visszamenekülők", mert az özönvíz után erről a vidékről töltődik fel bevándorlókkal (az ún. "Aratta"-iakkal) Suméria elpusztult népsége. Ezek képezik aztán, mint majd látni fogjuk, azt az innen támadó lovas társadalmat, melyet a történelem "kassita-kusita" néven ismer, és visszafoglalják Sumériát Hamurabi sémi utódaitól.

De az "Istenvárás" beteljesedett, és a "Fény Fia" Jézusban testet öltött, az évezredek óta szentnek hitt TUR-UL Sólyom alakjában száll Jézusra, hogy hirdesse az embereknek az ő Istenfiúságát. A "Bethlehemi Herceg, a Pártus Jézus" c. könyvemben kétségtelen adatokkal cáfolom meg azt az evangéliumi téves állítást, hogy Jézus Urunkra "galamb" képében szállt rá a Szentlélek. A "Fénymadár" nem galamb volt, hanem a "Szent Sólyom", a TUR-UL.

Ennek az Istentől származó és Jézus Urunknak a Szentlélekbe való tartozásának hitbeli hirdetésére jelképezték a párhusok templomaikban a "Szentlelket" a "Szent Sólyommal". Bemutatom itt a Pártus Birodalom legnagyobb templomában - a HATRA- iban - talált "Szent Sólymot". Előtte a "két standard", a Fény Szüze és a Fény Fia elválaszthatatlanságának a bizonyítéka. Azokon az egymásba fonódó két kör, az égi és a földi Törvény egybetartozásának jelképe. De a pártus királyok koronájának dísze is a TURUL volt, az isteni küldetés és az Isteni akarat végrehajtójának, vagyis magának a karizmának a szimbólumaként. Példának közlőm SANATURK pártos király fejének a képét.

Azon nem szabad csodálkozni, hogy a Pártus Birodalomban bőségesen találjuk meg a tárgyi bizonyítékokat erre a hiedelemre vonatkozóan. Ugyanis a Pártusok két forrásból éltették ezt a hagyományt.

Először: a Kr. e.-i Hun Birodalomból kapták, hiszen a Pártus Birodalom alapítója Nagy ÁRSÁK, a fehér-hunok (hebdaliták) királyának a fia volt, és

Másodszor: közvetlenül a pártus Jézus hagyatékából, tanításából.

Így a Jézust követő Atillát, a hatalmas hun birodalom királyát is a TURUL vezeti, irányítja. Tudjuk jól, hogy zászlóin a TURUL díszlett. De Atilla lelkivilágában is követi Jézust. Nagytudósú, bölcs, és megmarad az emberi egyszerűségben.

Atilla után azonban nehéz lett nagy népünk sorsa. A Pártus Birodalom helyén létrejött Sasanida-Perzsia összefogott a babilóni zsidósággal és irtották Jézus-hitű népünket, akiket a pártus királyi házból származó és Jézus tanait hirdető "MANI" nevű főpapjuk vezetett. Neve után nevezik "manicheizmusnak" ezt a Jézuskövetést. Eusebius úgy írja, hogy: "360 templomukat rombolták le a perzsák". Népünk így egy valóságos "vallási útvesztőbe" kerül. A perzsák ún. "zoroastrianizmusa" mellett a keleti buddhizmus, aztán a Kazáriában hivatalosított "talmudista judaizmus", a zsidó-kereszténység és az Izlám kegyetlensége fenyegette a Jézusi Igazságot követő népünket, mely így - lelkileg - a "lerogyott Csodaszarvas" által jelképezhető állapotba került.

Tehát egy "lelki újjáéledésre" volt szüksége. A Gondviselés a "fénylátó táltosok" üzenete által küldte el az ősi BAU-DUG-ASAN, a Napbaöltözött Boldogasszonyunk fénymadarát, hogy újra hirdesse népünknek, a szimbolizmus rejteki útján, az ő - Jézus Édesanyjakénti - földreszállását és a királyi karizma feltámadását egy kiválasztott királyleányunknak adott feladat útján.

Foglalkoznunk kell most itt a "nagyszentmiklósi aranykincsnek az ábrázolásaival, azokkal, amelyeken a rejteki közlés a Kárpát-medencei "vigyázó két szemű" Istenanyának-Jézus Urunk Édesanyjában való - megjelenését és az ősi "napmadárnak", az IM-DUGUD TURUL-nak visszatérését látom.

Mielőtt ezeket ismertetném, ismételten hangsúlyozom, hogy Jézus Urunk tanításával tökéletesedett mágus-vallásunknak papi rendjében tartoztak az "ötvös-mesterek". akik aranyba, ezüstbe verték a hiedelem és a hagyomány titkait a szimbolizmus rejteki nyelvét alkalmazva.

Ilyen a nagyszentmiklósi aranykincs is, ahol népünk vallása, a Jézusi szkítizmus minden hittörténeti eseménye és tanítása aranyba van verve. Elébb be kell mutatnom Dúcz László könyvének 25. képét, melyet ő sasanida-perzsa munkának tart. Nem illik be az ő vallási felfogásukba. Így csak az Oxus melléki, Fehér-Hunok (hebdálok) alkotása ez.

De most vizsgáljuk együtt a nagyszentmiklósi kincs 2. és 7. korsóján ábrázolt ún. "égberagadási" jelenetet. Egyetlen azonosság rajtuk az Istenanya hatalmas madara. az IMDUGUD-TURUL. Azonos jelentésű ábrázolásnak nem vehetők. Indoklásom: a 2.sz. korsó alakja egy fiatal nő, akit "földre tesz" a Turul, hiszen láthatóan van ábrázolva a nő első lépése. Nyakában az élet jele, és kezében egy-egy ág, "életfa-ág".

Nagyszerű bemutatása ez az ősi "Istenvárást" jelző próféciák beteljesülésének. Az évezredek óta várt "Szent Szűz" leszállt a földre, hogy életet adjon. Csakis ez lehet a jelentése, és kimondom akkor is, ha a júdai- keresztény bigottság átka kísér majd: - én ebben a "Világ Világossága" jó "Szűz-Anyjának", Jézus édesanyjának "földre szállási" jelenetét látom!

Megerősíti ezt az elgondolást a 7. korsón látható Istenanya, akinek a gondviselő és életben tartó akaratát a "három pár". összesen "hat" mell (sumírul "didi") fejezi ki a jelkép rejteki nyelvén. Csak az ellenkezhet ezzel az állásponttal, aki nem ismeri a ma sumírnak mondott, ősi mahgar ékiratos szövegeket. Ugyanis a sumír uralkodóknak egyik királyi címe így volt: "INNANA SZENT TEJÉVEL táplált". (Hasonlót találunk a brahmanizmusban, ahol Brahma gondviselő jóságát 10 kézzel ábrázolva fejezik ki.)

Arra akarom nyomatékosan felhívni olvasóim figyelmét, hogy nem lehet és nem szabad a miszticizmus felismerő rendszerével kifejlődött vallási felfogásokat zsidó-keresztény materiarializmussal kiértékelni!

Ezen a 7. sz. korsón valóban "égberagadási jelenet" van ábrázolva, mert a földre szállt Szűzanya szült, és földi hivatásának betöltése után visszatér a Felső Világba. De tudatosítva van az is a hívőkben - ezzel a jelképpel -, hogy ő adja az "életet", hiszen az élet fájának hajtása és az élet vize (a tálban) az ő kezében van.

Az "égberagadás" is nagyszerűen látszik, hiszen a Turul karma alája nyúl, és az istenanya állása az égberagadás utolsó pillanatát jelzi.

(Így zárójelben jegyzem meg, hogy iszonyú profán lelkivilág vagy talán "magyari" lebecsülés kell ahhoz, hogy valaki azt mondja: "a nő itatja a sast".)

Az "égberagadás" folytatódik az "égbe vivés" ábrázolásával. Ezt is megörökítették bölcs ötvös papjaink. Bemutatok egyet, mely a kaukázusi hajdani Magyarország területéről való. Itt a Turul már viszi az istenanyát.

Sokat elmélkedtem ezeknek az ábrázolásoknak lelki és hitvilági indítékát keresve. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a fénylátó és okos, igazhitű, kozmológikus gondolkodású ötvösmester-papjaink a Világ Világosságának Édesanyját örökítették meg abban a biztos tudatban, hogy az a földi személy, akit az Örökkévaló ennek a valóban "isteni" feladatnak a teljesítésére kiszemelt - Nimrud ivadéka ADIABENE MÁRIA, pártos királyi hercegnő volt. ("A Bethlehemi Herceg" c. munkámban bizonyítom ezt.)

Becsüljük meg nagyon és szerezzük vissza a nagyszentmiklósi aranykincsünket, mert nemcsak azért felbecsülhetetlen értékű, mert művészi szempontból is páratlan a világban,; vagyis hozzá hasonló nem létezik, hanem azért is, mert a, "Vigyázó Két Szemű" dicső Nagyasszonyunk ezzel - a rajta lévő képes történelemmel - tért vissza oda, ahonnan 7000, éve elindult; hazánkba, a Kárpát-medencébe.

A mítoszi úton eljutottunk történelmünknek ahhoz a fejezetéhez, mit a "TURUL NEMZETSÉG" ivadékai írtak,: sokszor a vérükkel. Természetesen ez összefügg az ún. "Turul legendával" is. Vizsgáljuk meg így együtt ezt is, felkutatva azt, hogy milyen messzire kapcsolódik

EMESE ÁLMA.

A "Turul legenda és Emese álma" -ebben a formában akkor kapcsolódik be hiedelmünkbe, amikor a Pártos Birodalom Jézussal megerősödött - mágus vallását és annak politikai okokból létrejött változatait, a manicheus vagy új-gúr kereszténységet, a zsidó származású "egyházatyák" által adott névvel. "Jézusi szkitizmust" - az igazhitű hun-avar-szabir-magyar néppel együtt - üldözik a másvallású perzsák és a semita népek-a zsidók és az arabok.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Turul legendának Emesével való újraéledése előtt készült az a MAGYAR SZENT KORONA, melyet a Szentlélek Szentháromsága: a "Fény Atya" (pantokrátor), a "Fény Fia" (Jézus) és a "Fény Anya" (Mária) zománcképei díszítettek.

A TURUL-hoz tartozó és az előbbiekben ismertetett, sok ezer éves hiedelemből ered-a Nagy Nép gyengülésének idején-az a Felső Világból érkezett sugallat, hogy: "a Fény Fia" - a " Világ világossága - anyagivá átlényegült alakja - "MÁSA" - ÉNKI (EA), akinek neve "négy ékjel" van az Ister-Gami oroszlánok testére írva- TURUL MADÁR képében fogja megtermékenyíteni a Nimrud ivadékok utolsó papnőjét- EMESÉT.

Mi "legendának" és "álomnak" mondjuk, de az ékiratok bizonyítanak. "EME" (L. 237) : "anya", "EMES" (DSL. 554/ 786) : "főpapnő". "EMESE" "a főpapnő". A sémi-akkádok is nyilván tartották a "főpapnő" létezését "ENU-SA Il EA". A sumír-mahgar nyelven ez így hangzik: "EMESE dingír ÉNKI", ami ÉNKI (EA) által életre hívott főpapnőt jelent. Van ilyen kifejezés is: "ÉGI EMES". Ez "sumír" nyelven van, de pontosan az a jelentése, mint ahogy ma értjük. Ez a Turul általi megtermékenyítést, Emese főpapnő útján érkezett karizmatikus újraszületést, vagyis a küldetéstudat megerősítését biztosította Emese fiának - Álmosnak és ivadékainak. De ugyanakkor hatalmas nemzeti öntudat ébredt fel a népben is a régi hiedelem megújulásával. Ugyanis élő bizonysággá lett az, hogy: a "TURUL" leszármazottai valójában Nimrud ivadékok is - EMESE anyjuk családja révén, akinek apja "ENE-DU-BÉLI-AN-NA" (és nem "Önedbélia") már a nevével is bizonyítja, hogy az égből nyert uralkodó hatalom birtokosa.

A hatalmas TURUL is elvégezte feladatát. ÉN-KI, a minden tudás Atyja általa termékenyítette meg a Szűzanya utolsó papnőjét. "Égbe ragadta" a földi hivatását betöltő Szűzanyát, és soha többé nem tért vissza. Nincs róla ilyen ábrázolás, csak a rakamazi, amire visszatérek.

Arra gondolhatnánk, hogy az eddig "fénylátóknak" és bölcseknek nevezettek nem kaptak volna sugallatot a "felső világból"? - Kaptak! A mi "vigyázó két szemű" kárpátmedencei Nagyasszonyunk itt hagyta az ő "vigyázó két szemét", hogy vezesse, irányítsa EMESE ivadékait.

Most ezt a "vigyázó két szemet" annak a kis madarának adja, melyet ott látunk Mallowan könyvéből átvett "két szemű" idolon. Mágus-ötvöseink máris sugalmazzák a nép vezetésére rendelt Turult olyan madárra alakult "két szemmel", mint amit majd itt látunk - szintén aranyba foglaltan - a györkönyi arany cikádákon. (Látható a Magyar Nemzeti Múzeum "hun" leletei között.) Kérdezhetjük, hogy: "miért történt ilyen változás a hitvilágban"? Ez könnyen érthető. Ugyanis: a szakrális égi napmadár, a "Nap-fel-emelő", az "égbe ragadó", a felső világ tartozéka, és a "fénylátók" jól tudták, hogy a nehéz időkben, MOST, a földön küzdő, harcoló nemzetségnek itt a Földön megint szüksége van "vigyázó két szemű"isteni irányításra, vezetésre.

Éppen úgy, miként előttünk, Atillánál és hunjainál a Kárpátmedencében. És megjelennek az ősi TUR-UL ünnepén, amikor "fényre fordul a sötét", sumírul GURU-SUNY - Karácsony napján, a nagy ünnepséggel és örömmel feleresztett KERECSENY madarak.

Gurusúnyi, Karácsonyi, Kerecsenyi TURUL madarunkká válik az a kis "sólyomszemű", akinek most átadatott a Szűzanya "vigyázó két szeme" - az ősi hit isteni kinyilatkoztatásai szerint.

Hivatását betölti, mert elvezeti az istenanya által védelmezett Emesei-Turul Nemzetséget a "széles pusztaságra, mely otthont adott megint nekünk" itt a Kárpát-medencében. ÉS ITT MARADT VELÜNK! - Nem ment tovább.

Turul madarunk itt él közöttünk, és a "vigyázó két szemével" a veszélyeket is látja. Figyelmeztet is, de mi hagytuk el őt. Nem a Turul hűségével szolgáljuk az Igazság hirdetésére elhívott nemzetünket. Idegen ideológiák és idegen emberek által formált "ember-istenek" szolgálói lettünk. Így aztán Turul madarunk a fészkében marad, mi pedig kallódunk a pusztulás fénytelen sötétségében.

De minden baj, csapás és a szerencsétlen "jelenünk" ellenére is hiszem, hogy TURULMADÁR a 7000 éves "vigyázó két szemű" Isten -Anyától induló Turul hagyományunk erősebb a zsidók torah-jánál (amit a zsidó-kereszténységünk ószövetségként tart "Isten szavának") vagy az izlám Koránját is felülmúló jelenlegi arab fundamentalizmusnál. És ez a TURUL hagyományunk megtart minket!

De ötvös-papjaink azt az üzenetet is ránk hagyták, hogy a kis Turul-sólyom kétszer jelent meg vezér-napmadárként népünk megmentésére. Úgy, amint leírtam. Elébb a hunoknak és aztán a szabír-magyaroknak, Emese népének. Ezt bizonyítja a rakamazi TURUL, amelyet itt bemutatok. A Nagy napmadár, az IMDUGUD ő. Éppen olyan, mint a nagyszentmiklósi aranykincsről ide illesztett. A rejteki üzenet szerint csőrében hozza népünknek az életfa ágát. Karmaiban pedig a két kis sólyom-turult. Egyiket a hunoknak, másikat a magyaroknak, karizmatikus nagykirályunknak-Álmosnak.

Hazavezette népünket az ősi földre, oda, ahonnét a "vigyázó két szemű" Istenanya kiindult. De ennek az "Isten-Anyának" vigyázó két szemét ő kapta meg azért, hogy jó vezetője legyen a hazatérőknek és biztos úton vezesse őket az Isten-Anya által védett hazába.

De hűségével, mint a Lelket hordozó, példát is ad az őt követő embereknek. Úgy, amint az ősi regölés tanítja:

TURULMADARUNKRÓL REGÖLÉS

Társaim, társaim, hallgassátok
olyan turul madarunknak
olyan tényleg útjainkat mutatását.

Turul madár utat jelöl
onnat ide elvezessék.
Erős lélek attól olyan
mint amilyen férfiúnak.

Mikor menjünk, útunkon is ottan röpül,
ottan szálljál úgy, aképpen vezessék
merre olyan Napunk feljő.

Turul madár jó akkor is amikor olyan országunk
olyan rémes áradásnak rontásaitól szenvedjék.

Társaim, társaim, ti is olyan TURUL-hoz hasonulók
olyan hősök legyetek
Turul madarunkhoz méltó nevünk legyen.

Szörényi Levente

Az őstudás ERŐ, mely ha avatatlan erőszakosok birtokába kerül, építés helyett hatalmas pusztítást visz véghez a világon. Ezt máris tapasztalhatjuk.

A tisztánlátók küldetése: kutatni, óvni, megismertetni e tudást, nemzetünk és megannyi kétségek közt tartott embertársunk megmentésére!

Elmondtam mindent a TURUL hagyomány megismerésére. Igaz magyar lelkekbe kívánom hinteni a MAG-ot, hogy kalászba szökjön karizmatikus történelmünk igazsága, és sok sok új mag teremjen új kalászokat. De arra kérem olvasóimat, hogy ne keressék a kronológikus sorrendet abban, amit leírtam, mert a történéseket a csillagoknak az a rendje irányította, ami őseink hitvilágában élt. Az idők folyása felszívódott abba az emlékezésbe, amit mi - a ránk eresztett nagy kődben - ma már csak mitológiának nevezünk, de lelkivilágunk által kívánt. remélt és várt fény-felvillanásokban, e "mitológiának" sok részletét ősmúltunk igazságainak ismerünk fel és csodálkozunk is.

Higgyünk ezeknek az intuitív és őseinkhez ragaszkodó atavisztikus érzéseknek. Fogadjuk őrömmel a sugalmakat, a meglátásokat, mert ezek vezetnek rá - a Felső Világgal való kapcsolatunk újraéledése által-a magyar történelmi igazság útjára.

TÚR NEMZETSÉG

Most, hogy megismertük a TURUL madarunkat és ősi szavunkat, ismerjük meg a Túr nemzetséget is. Könnyen a TUR-UL első feléből eredezteti az, aki nem ismeri sumír-mahgar nyelvünket, mely különbséget tesz a rövid és hosszú magánhangzók között, éppen úgy, mint ma is. Tehát nem azonos pl. a Tar és Tár, Val és Vál, Sas és Sás, vagy TUR és TÚR sem.

Prof. René LABAT közismert epigráfiai szószedetéből ide teszem azt a két legrégibb "képjelet", mely a Túr szavunk értelmét adja. Láthatjuk, hogy a hosszabbított háromszögre tett "kettős kereszt" jelentése: "herceg". Miután pedig az "ég isteneit" is ezzel a jellel írták, így az értelem: "magasztos, kiválasztott. felsőbbrendű" fogalmakkal egészítődik ki. Alatta láthatjuk ennek a jelnek félkörbe foglalt mását. Ez a "TÚR", mely a "NUN + LAGAR" (sakk-alakú) jelekből tevődik össze, és az értelme: "kiválasztott, pap, vezér". Így a "Túr nemzetség" hivatása is meghatározást kap, amit az ősi, sok ezer éves "képjel" valóban csodálatosan fejez ki. Ezt tudják a "másik" oldalon. Ezért hamisítanak.

De ez a "képjel", mint szimbólum, igen sokat mond nekünk és megmagyarázza, meghatározza a "TÚR NEMZETSÉG" karakterét. hivatását és a lelkiségének kötelességeit. Elemezzük csak részleteiben:

A vízszintes vonalon (vagyis a földi horizonton) álló félkör jelentése: "égbolt", mely alatt van az egyenlőszárú háromszög és a hegyéből induló "kettős kereszt" - áttörve az égboltot már a "felső világba" tartozik.

A "háromszög" jelzi a "tudás" fejlesztését addig, olyan szintre érkezését, hogy a felső pontról már a "felső világba" tekinthetünk. Ezt a lelki és tudásbeli szintet elérő ember a "fénylátó", és nagysága, eredményei mutatják, hogy valóban megkapta a "Fényt".

A "TÚR" ennél is több, mert az "elhívás" a felső világ lelkiségének, erejének és gondoskodó jóságának földi gyakorlására, tanítására jelöli ki az égboltot áttörő "kettős kereszt", mely a sumír "PA" jele. Jelentése: "fő", "feljebbvaló", "magasztos". És milyen érdekes az, ez a sumír képírásos jel igazolja Nagy Sándor Kászon üzenetét, ahogy írja könyvében: "Lelkünk tovább él". (Szabadtér Kiadó, 1990. 117. old.) "TÚR régen élt uralkodónk volt. "TÚR IVADÉK hozzá hasonló TÚR utód, igazlelkű, hűséges, népét és országát szerető. Te is eképpen hűséges, tétlenséget és tunyaságot nem ismerő legyél és ilyen maradj mindenkor. Így az égiek segítenek, hogy Urunk-istenünk rendelését elvégezzed, Turul szerencsét ad."

FELHASZNÁLT IRODALOM:

1. Prof. Willy HARTYNER: "Early Trace of the Zodiac in the Near East. (Chicago University, 1949.)

2. "Az oroszlánfejű sas, még a presargoni időkből származva, a termékenységi isten-erőhöz tartozik". (FRANKFORT, H.: Early Dinastic Sculptured Macheads. (A. Orientalia, 1935.)

3. BOBULA Ida: "The Great Stag". (Yearbook of Ancient History. Univ. of Buenos Aires, 1953.)

4. LÁSZLÓ Gyula- RÁCZ István: "A Nagyszentmiklósi Kincs" (Corvina Kiadó. Bp. 1977.)

5. MALLOWAN, M. E. L.: "Early Mesopotamia and Iran". (Thames and Hudson, London, 1965.)

6. HEIDEL, Alexander: "The Babilonian Genesis". (Univ. Chicago, 1957.)

7. KRAMER, S. Noah; "Sumerian Mithology" (Harper & Row. N. Y., 1961.)

8. POEBEL, Arno: "Historical and Grammatical Texts" (Univ. Chicago, 1914.)

9. LANGDON, Stephen H.: "Historical and Religious Texts from the Temple Library of Nippur". ( 1914.)

10. HOMMEL, Fritz; "Geschichte des Alten Morgenlandes". (Leipzig, 1912. 12. old, és LUCKENBILL: II. kötet 308. old.)

VI.

A HUNOK ÉVEZREDEI

Már nagyon régóta gyűjtőm az adatokat ehhez a tanulmányhoz, de a megírásához szükséges elhatározást valójában Makkay Jánosnak, a történelemtudomány doktorának köszönhetem. Ugyanis az ő írásai, amelyeket a "Pest Megyei Hírlapban közölt - ezek között is az 1994. okt. 24-i számába írt cikke erősítette meg bennem e téma kidolgozásának szükségességét. De hadd említsem Makkay saját írását indokolásul. Tehát idézek a megnevezett cikkéből: "Azért nem tartjuk a magyar önvigasztalás időszerűtlen téveszméjének és délibábok kergetésének, mitikus torzképnek, ha új adatok segítségével a szorgos kutatás által mára szinte érthetetlenné bonyolított kérdésben új felfogások jelentkeznek. Főleg nem tekintünk ilyen szemmel Szörényi Levente rockoperájára, az ATILLÁRA. Eközben a józan ész nem kívánja a magyarokat a hunoktól származtatni, pusztán csak azt akarja tudni, kik voltak Árpád magyarjai? Az elmúlt évtizedek acélos gonoszsága és keblünk bűnös elhűlése miatt is már-már feledésbe merülő ősi nemzettartó hagyományt keltett életre Szörényi Levente rockoperája... hűen idézte fel megírt és meg nem írt múltunkat, legendabeli történelmünket. Azt tehát, ami a hűlőben lévő kebleknek is erőt ad évezredes és megpróbált magyarságunk megőrzéséhez." ("A szent kard öröklődő hite"c. írásából idézve. 1994. X 24. P. M. Hírlap.)

Makkay azt akarja tudni, hogy: kik voltak - a nyugati kútfők által a hunokkal egybefont-Árpád magyarjai? Ugyanakkor arra a "józan észre" (?) hivatkozik, mely "nem kívánja a magyarokat a hunoktól származtatni".

E sorok írójának szerény véleménye az, hogy "származás" kérdést addig sem felvetni, sem tárgyalni nem lehet, míg kétségtelenül meg nem állapítjuk azt, hogy:

1. kik voltak a hunok, és
2. miképpen kapcsolódik hozzájuk a magyarság valós története, hagyományai és hitvilága.

Jól tudom azt, hogy Szörényi Levente és Koltay Gábor "kézikönyve". az "Atilla, Isten Kardja" c, opera történelmi hátterének megállapításában Szász Béla: "A hunok története -Atilla nagykirály" c. munkája volt, melynek bőséges forrásadat jegyzeteit dr. Bakay Kornél dolgozta át, valóságukban kellőképpen megerősítve azokat. (A könyvet a Szabad Tér Kiadó bocsátotta az olvasók rendelkezésére, remek kiállításban.)

Bakay Kornél - a nevezett könyv bevezetőjében, amelynek "A hunokról magyar szemmel" címet adott- igen jól elmondja azt a - hunokra vonatkozó - történelemhamisítást, amit Makkay "az elmúlt évtizedek acélos gonoszságának" nevez. Hasznos lesz tehát, ha megismerjük Bakaynak az álláspontját az alábbi idézetekben: "Ám bármilyen rendkívüli tehetség volt Gombocz Zoltán, mégis nagyon jellemző a történetkutatás ingatagságára, hogy egy nyelvész véleményváltoztatása, hogy ti, a bolgár-magyar kapcsolatok helye - sejtése szerint! - nem az Ural és a Középső Volga vidékén történt, hanem délebbre, a Kaukázus vidékén. A magyar őstörténet-kutatás "hatásában és következményeiben egyelőre nem is sejthető nagy eseményének" nevezett.

Noha közvetlenül nem nyomós érv, közvetve mégis sokat segíthet (vagy segíthetne) az embertani jellemzés. E tekintetben kétféle forrás van. Az egyik az írott források leírásai a hunokról, a másik az embertani anyag, a feltárt sírok csontvázleletei. Az ókori szerzők, Ammianus Marcellinus, Apollinaris Sidonius és Jordanes, becsmérlő, lesújtó és igaztalan leírásokat adnak. Az embertani leletek pedig azért gyenge mankók, mert egyáltalán nem tudható, hogy például egy mongoloid vonású ember (pl. Wien-Simmering, Straze, Benesov) vajon hun volt-e vagy más nemzetiségű? A csontok éppen úgy nem beszélnek, mint a régészeti leletek. Három évtizedes régészeti kutatásaim igazán megtanítottak erre.

A hun-magyar rokonság hagyományának és tudatának, kimondva- kimondatlanul tulajdonképpen az a legerőteljesebb ellenérve, hogy Atilla halálával a hun birodalom "felbomlott", és a hunok - sorozatos és megalázó vereségek után - eltűntek a történelem színpadáról. Eltűntek, mint náció, eltűntek, mint az anyanyelv hordozói, eltűnt a viseletük, eltűnt minden örökségük. Az emlékük olyannyira kiveszett, hogy évszázadok múlva bukkant fel csak ismét. Különös módon azonban nem a magyarok vagy a bolgárok körében, hanem a germán világban. Így tehát, amikor a magyar krónikák, mindenekelőtt az ún. ősgeszta és Anonymus, először beszélnek a hun hagyományokról, ez csakis úgy volt lehetséges, állították régen és állítják ma is sokan, hogy átvették nyugatról.

Így aztán nekünk, magyaroknak tehát semmiképpen sincs közünk a hunokhoz, mert először: a krónikáink vonatkozó részei nyugatról elorzott, elcsent mesék; másodszor: "a magyarság a IX. században bukkant fel az ismeretlenség homályából", és a honfoglalás előtti magyarság történetét sűrű homály takarja, amelyet a tudományos kutatások mindeddig nem tudtak eloszlatni. Harmadszor: csaknem félezer esztendő választja el a két népet egymástól; negyedszer: a hunok régészeti emlékanyaga nincs meg a honfoglaló magyarok régészeti leletei között; ötödször: a hunok nyelve török volt, a miénk finnugor; hatodszor: a hunok Belső-Ázsiából jöttek, a magyarok az Ural-Volga vidékéről; és végül hetedszer: mindazok a források, amelyek arról beszélnek, hogy az avarok és a magyarok is hunok, elvetendő félreértések, értéktelen dolgok, ideértve mindenekelőtt a székelyek hun hagyományát. Noha Szász Béla a XV. fejezetben tárgyalja az Atilla halála utáni eseményeket, lényegében azonban az "európai hunokat" elkülöníti a kaukázusi hunoktól.

A magam részéről a "hun rejtély" megoldását abban látom, hogy a hunok ősi földje, valódi hazája nem a Kárpát-medencében volt a IV-V. században sem, hanem az Aral-tóba ömlő Oxus folyó (Amu-Darja) és a Kaszpi-tenger közötti területen, amely a török nyelvű népek csatlakozása és beolvadása után elnyúlott a Volga torkolatvidékéig, illetve kiterjedt a Kaszpi-tó, a Kaukázus és a Fekete-tenger határolta Kubán-vidékre. Több száz év óta élt itt az a nép, amelyet (vagy amelynek egy részét) az írott források a Krisztus születése utáni első századokban hunni-nak kezdték nevezni.

Az antik geográfusok munkáiból teljesen nyilvánvaló, hogy a Kaszpi-tenger és az Oxus között feküdt Szkítia, ahonnan mind a hunok, mind a magyarok .kijöttek, azaz származtak. Szkítia déli határa tehát Perzsia volt, délnyugatra esett Albánia és Hibéria: A csak mártírként tisztelt, a magyar őstörténet szempontjából viszont "lesajnált" nagy magyar hazafi és tudós, Kőrösi Csoma Sándor tehát egyáltalán nem véletlenül indult a "jugárok" (az újgurok) földje felé, Kína nyugati határaira.

Amikor tehát Atilla király meghalt (453), Jordanes előadása szerint számtalan fia között viszály támadt az örökségért. A megbízhatóságáról egyáltalán nem híres Jordanes úgy adja elő, hogy a leigázott népeket rabszolgákként akarták egymás között kisorsolni. A felháborodott germánok a gepida király, Ardarik vezetésével fellázadtak a hunok ellen és a Nedao folyónál legyőzték őket. A csatában elesett a hunok új királya, Atilla legidősebb fia. Ellák is. Azután Jordanes így folytatja: Atilla fia Hernac is Kis-Szkítia szélén választott ki magának övéivel helyet... és sokan a hunok közül mindenfelől ideözönölve Romániába (Bizáncba) mentek.... Történt azután, hogy Atilla fiai a gótok ellen jöttek, mintha azok az uralmuk alól szöktek volna meg, mintha megfutamodott rabszolgák után kutatnának, és a másik két testvér tudta nélkül egymagában Valamérre támadtak. A hunokat ő ....úgy megverte, hogy az ellenségnek alig egy része maradt meg, amely azután elfutott Szkítia azon részébe, amely mellett a Danaber folyó vize folyik, s amelyet a nyelvükön Hunni Var-nak neveznek..

Amilyen éles kritikával illetik történészeink a magyar krónikákat, annyira elnézőek a hungyűlölő alán-gót Jordanesszel szemben, holott nyugodtan feltehető, a fenti történetből mindössze annyi igaz, hogy egy csatában (a Nedao nevét egyetlen más forrás sem ismeri, és talán nem is létezett) elesett Ellák hun király, mire a hunok elvonultak. Szász Béla könyvének nagy értéke, hogy határozottan visszautasítja a magyar történelmi hagyományokat megvető nézeteket, ám arra nem gondolt, hogy a hunok Atilla nagykirály és Ellák király tragikus halála után visszatértek ősi földjükre, ahol erejük teljében maradva fenntartották uralmukat mind a Don-Volga, mind a Kubán, mind a Kaszpi-tó vidékén. Sőt, még arra is volt erejük, hogy - bár lemondva Atilla korábbi, Európát és Bizáncot meghódítani akaró nagy tervéről vissza-visszatérjenek a Kárpát-medencébe is, megleckéztetve a germánokat."

A fenti megállapítások részben eloszlatják kétségeinket és részben megindokolják "kebelünk bűnös elhálását" is, különösen akkor, ha helyesbítjük Bakay írásában azt, hogy: "Szkítia déli határa nem Perzsia (mint ő írja), hanem 500 éven át a Pártos Birodalom volt, melynek elsorvadása után jött létre csak az a Sasan-Perzsia, melynek a hazai történészeink teljesen átengedik a pártos kultúra tárgyi bizonyítékait. De ha alapos történelemszemléletet végzünk az eredmény az, hogy ennek a Perzsiának nagy részét bizony a heftalitának nevezett "hunok" uralták."

Bakay véleménye után még nagyobb lépéstévesztésnek véljük azt a szándékot, mellyel Makkay, mint a "történelemtudományok doktora". a hun-magyar kapcsolatokat egyszerűen "származási problémává" fejleszti.

Nem ismerné annak a Kr. u.-i 6-13. századokban keletkezett "harminchét" (37) történelmi kútfőnek állítását, melyek "a BAJAN által alapított 'avar" birodalmat Atilla hun uralmának a folytatásaként ismerik fel, hangoztatva a hun-avar azonosságot...?" (Felsorolva: Káldeától Ister-Gamig I. 171. old. 14. jegyzetben.)

Ezt az "azonosságot" aztán László Gyulának a "Kettős honfoglalás" valóságára vonatkozó logikus és helytálló bizonyítékai már tovább is viszik az avar-magyar azonosság létezéséig. (A "kettős honfoglalás" Magvető Kiadó, 1978. Bp.)

Tehát senki sem folytathatja a történelmi zűrzavart "származási" elméletekkel, mert itt a valóság HUN-AVAR-MAGYAR AZONOSSÁGOT bizonyít - vagyis azonos fajú és nyelvű hatalmas népet, különböző elnevezésekkel jelölve az évezredes létezésük történeti eseményei szerint.

Így például magyar történelmünk ismertetésénél sem lehet csak Árpádtól kezdődően népünket "magyar" névvel illetni. Érdemes ide vonatkozóan Lukácsi Kristóf megállapítását megismerni. Így ír: "A hun-magyar-szkíta faj igen jelentékeny része, a Pártos Birodalomnak hanyatlása után, a Kr. u. 11. században a gazdag Baktriát Bálkh fővárosával a hatalmába kerítette, és- nézetem szerint-éppen a "magyar törzs volt az, mely utóbb a hozzá csatlakozott rokon törzseket egyesítette." (A magyarok őselei, hajdankori nevei.)

De sok más adat létezik, mely az Árpád előtti magyarságra vonatkozik. Jól felsorol belőlük néhányat Sebestyén László eképpen: "a Káspitól nyugatra, a Kuma folyó partján vannak Nagy- Madzsar. Kicsik-Madzsar romjai, majd jó két óra járásnyira egy tó Mazsar-szu (víz) és egy Madzsar nevű folyó is." (Magyar őstörténeti felfogás az 1100. évfordulón c, tanulmányából, KAPU, 1994. 9. sz. 18. old.)

Én sokkal mélyebbre nyúlok történelmünkben, mert a ma sumernek nevezett ékiratokon a mi népünk önmagát MAH-GAR néven írja, melynek jelentése : a "Tudás Népe". Tehát, ha Álmos-Árpádék "magyar"-nak nevezték saját magukat, akkor ezt az ősi hagyományt feltétlenül ismerték, és nevüket nemzeti öntudattal viselték.

Hazai történészeink - már csaknem másfél évszázad óta tudatosan gátolják és lehetetlenné teszik történelmünk, igazságunk megállapítását. Módszerük első lépése az, hogy a "szkíta, hun, avar, magyar, bolgár, török, turk, sarmata, masagéta, heftalita, akatzír, gazig. gepida. onogur, szabír, kazár, kudarita, alap stb. nevű népességet különböző fajtájúaknak és különböző nyelvet beszélőknek hirdetik."

Második lépéstévesztésük pedig az, hogy a Kárpát-medencei népünknek - így a magyarnak is - feltétlen "ázsiai származást" akarnak mindenáron biztosítani.

Az alaphivatkozás mindig a "nyelvész és történész álruhát" magára öltő Reguly (jogász) és Hunfalvy (Hunsdorfer, közgazdász), múlt századbeli "szakemberekre" esik.

Minden írásomban hangoztatom azt a történelmi valóságot, hogy

1. A Kárpát-medence-Káspi-Aral-térség-Mezopotámia-Kaukázus területén azonos fajtájú és csak nyelvjárásbeli különbségekkel rendelkező azonos a nyelvű nép települt, és ennek az azonos nyelvnek legősibb nyelvemlékei az ún. "sumír ékiratok". Így az összes felsorolt és különbözőnek vélt népnevek az ősi - sumír - nyelven kapnak értelmet és majd látni fogjuk, hogy azok NEM "népnevek", hanem a "néprészeknek hivatását, feladatát" megjelölő kifejezések, miként az alábbi felsorolásból az kétségtelenül megállapítható.

Itt azt kell figyelembe venni, hogy az ősi megtelepülés - mind a 4 helyre - az őskori kaukázusi "melegágyból" történt, miképpen azt kiválóan bizonyítja Gábori Miklós. (Ala Tau Ararat. Gondolat, 1978.)

Ezt a "kaukázusi melegágyat" nevezi a bibliai Genezis a "Kusok földjének". Több tanulmányban és könyvben közöltem már és bizonyítom, hogy a sumírnak nevezett nép királyai magukat a "Napisten Kusának", és "a KUSOK Fiának" nevezték. Erre vonatkozóan sokan bibliai "párhuzamot" látnak, pedig semmi más nem történt, mint a babilóni fogságban bőségben és jólétben élő zsidóság megismerte a Mah-Gar-Káldeus hagyományokat és onnan átvették "KUS"-t és "Kám"-ot is, a saját felfogásuk szerint megváltoztatva, miképpen azt Sir Woolley is megállapította. (1. "Ur of the Chaldees" [London, 1950.] c. könyvében.)

Az alábbiakban felsorolom az eddig "népnévnek" vélt sumír elnevezéseket. (Bármelyik sumír szószedetben megtalálhatók.) Tehát:

HIVATÁST JELENTŐ NÉPNEVEINK:

MAGYAR : mah-gar (MAH : tudás, hatalmas, és GAR : áradat, nép.) Tudás népe.

AVAR- ABAR : AB : atya, AR : mint előbb, nép. APA- nép, ősnép.

SZKÍTA : görögösítés nélkül : KITA-vándorló.

MASAGETA : mah-sar-kita. MAH : hatalmas. SAR : király. KITA : vándorló: igy MAHSARHITA : hatalmas királyi szkíta.

TYSAGETA : tur-sar-kita. TUR : kisebbik. Kisebbik királyi szkíta.

TURK : tur-ku vagy tur-ug. TUR ismeretes. HU : erő. UG : ük, ős. TURKU : kisebbik erő (hatalom). TUR-UG : kisebbik ős.

SAR-MATA : SAR : király. MATA (mada) : ország, föld, birodalom. SAR-MATA: királyi föld, királyi birodalom.

YA-ZIG : ia-ziga. IA : zsiradék, tejtermék, vaj. Ziga : előállítani, csinálni. YA-ZIG : tejtermék-készítők, mint ma is a jászok az Alföldön.

GEPIDA : GE : egy (számnév). Pl : fül. DA : helyhatározórag. GEPIDA: letelepedett fülelők. (A"gyepük" népe.)

ALAN: al-an. AL : balta, fokos. AN : ég, menny. AL-AN : az égi fokos népe.

DARA : DAH-A, DAH : adni. ajándékozó. A : kiemelés ragja. mint nálunk a határozott névelő. DAH-A : az ajándékozó, segítő.

SZABÍR : SA-PIR : Fényarcú, naparcú. (Pír : a mai "pír".) SZAKA : SAK-A. SZAK : fő, fej. A : mint előbb. SZAKA - vezető, fő (nép).

HUN : ezt az alábbiakban külön ismertetem.

A népnevek tehát bizonyítják a nyelvazonosságot, mely az ősidőktől kezdve létezett. De:

2. A megtalált ékiratok bizonyítják, hogy létezett Mezopotámiában egy özönvíz, melynek leírását itt bemutatom. Az is le van írva, hogy: az özönvíz (vagy vízözön) után tömeges bevándorlás indul az elpusztult nép pótlására. Ez két irányból történik. a) A Káspi- Aral- térségből, és az ékiratok itt ARATTA államot említik, melyet prof. Kramer erre a vidékre tesz. Sumír nyelvű levelezés maradt fenn Aratta és URUK város uralkodói korából. Leghíresebb az isztambuli múzeumban őrzött "EMMENKÁR és ARATTA királya" néven ismert ékirat (Kr. eAny. 2800 körüli). b) A másik bevándorlás a Kárpát-medencéből érkezik, a "vigyázó két szemű" Anyaistennő népével. Az Anyaistennő kultusz legrégibb és "első" tárgyi bizonyítéka a tordosi amulett. Sumériában sok templomát ásták ki. (Ezt részletesen közlöm a VII. fejezetben.)

(Megjegyzés: az itt bemutatott ékiratos "Vízözön-táblát" átvettem: Samuel Noah KRAMER: "La Historia empiera en Sumer ( AYMA S. A. Barcelona 1956.) c, könyv 208. oldaláról. Ezt az ékiratot azonban nem Kramer, hanem tanítómestere - Arno POEBEL - fejtette meg és közölte 1914-ben. Hogy miért erről a tábláról tudósítja Kramer az olvasót, annak okát majd a későbbiekben felfedjük. Ez a tábla a Kassita (kusiták) idejében keletkezett, Bumaburias kassita király idejében, Kr. e. 1400. körül.)

De folytassuk témánkat a "bevándorlásról". -Tudjuk saját magunkról, hogy a "bevándorlók" mindig kapcsolatot tartanak azzal a földdel és társadalommal, ahonnét "kivándoroltak". Így volt ez évezredekkel előttünk is. Tehát ma természetesnek és magától értetődő valóságnak vélhetjük, hogy a Kárpát-medencéből jövő és Suméria újraépítésében aktívan résztvevő "bevándorlók" fenntartották a kapcsolatot - népi, kereskedelmi, hitvilági, szakmai és műveltségi téren - előbbi hazájuknak, a Kárpát-medencének népével- mondhatjuk így-, rokonaikkal.

Ugyanez mondható a már írás-emlékekkel rendelkező Káspi-Aral-térség ARATTA államából szintén Sumériába "bevándorló" és azonos nyelvű népességre is. Csupán a teljes felvilágosítás kedvéért közlöm, hogy miképpen van írva az ékiratokon ARATTA:

LAM-KUR-RU-KI, melynek jelentése: "Csodásan keletkezett hegyi település". (LAM [L. 435.] és RU [L. 68.]).Tudnunk kell még itt azt, hogy tulajdonképpen e két irányból érkezett új telepesek - mint bevándorlók - hozták létre Sumeriát. Azért hangsúlyozom ezt, mert a szakirodalom csak a vízözön utáni mezopotámiai lakosságot és nyelvét nevezi "sumer"-nek. A vízözön előtti: "pre-sumer".

Ez a két irányból történt "bevándorlás" az elindítója azoknak a "népmozgásoknak". amelyek állandósulnak az évezredek történelmi eseményeiben. Így születik meg a sumír "KI-TA" (vándorló) fogalom és elnevezés, mely görögösített formájában "SZKÍTA"-ként lett e hatalmas területen - Kárpát-medence - Káspi Aral- térség - Mezopotámia által bezárt területen- települt népeinkre illesztve.

A "KI-TA" (szkíta) mellett azonban találunk a sumír nyelvben még egy másik kifejezést is, mely a "népmozgást" jelzi, és ez a "BULGÁR" (bolgár), azaz "mozgásban lévő (mozgó) nép" jelentéssel.

Történészeink ezt a "bolgár" elnevezést is mint "fajtát jelző" népnévnek használják. Ahol megakadnak az "ázsiai származás" teóriájában, oda beledobják a "bolgár" vagy "bolgár-török" népelnevezést, hogy minél jobban lehetetlenítsék a történelmi valóság meglelését.

És itt meg kell említenem azt a felelőtlenséget is, amellyel a "török" nyelvi és népi felsőbbrendűség alá sorolják a magyarságot.

De azt kérdezem, hogy milyen indokolással teszik ezt? Ugyanis:

1. a "török" őstörténet teljesen ismeretlen!

2. Ligeti megállapítása szerint a török nyelv is az, mint mondja: "a török nyelv legősibb nyelvemlékeit a magyar nyelvben fellelhető török szavak képezik."

Tehát mi - magyarok - átvettünk ebből az ismeretlen és eddig fel nem fedezett "török" nyelvből szavakat, és ezekkel bizonyítjuk, hogy létezett a "török", mert ha nem, akkor honnan vettük volna át... Eszükbe sem jut az, hogy a magyar nyelv "nem kölcsönöz senkitől", mert ősnyelv. De ezt a "Ligeti-féle" megállapítást nyugodtan nevezhetjük egy nyelvészeti "fából vaskarikának".

3. De - ha lelkiismeretesen végezzük a kutatást - rájövünk arra, hogy az a nyelv, ami ma "török" - az az izlám szüleménye, mert azt az ősi és ma sumírnak nevezett nyelvet, melyet azon a területen beszéltek népeink, ahová a kegyetlen arab invázió betört, a sémi-arab rontotta meg és változtatta "törökké". Így ehhez a "török" nyelvhez a mi ősnyelvünket még hasonlítani sem szabad, mert az alapjaiban rendült meg a sémi-arab nyelv befolyásával, ami azért olyan erős, mert a vallási hiedelem (izlám) az indítéka.

Sokan a "kazár" nyelvet is ide sorolják- helytelenül. Ugyanis maga a "Bíborbanszületett" is azt állítja, hogy Álmos királyságának idejében a kazár nép nyelve csak "nyelvjárásban" különbözött a mienkétől, és ez így igaz, mert a "kaz-ár" (sumírul GAZ-AR, vagyis "gyilkos nép") is a mi hatalmas nemzetségünkhöz tartozott addig, míg létre nem jött az ún. "talmudista államcsíny" Kazáriában.

E bőséges "bevezető" után, úgy vélem, itt az ideje, hogy rátérjünk a címként írt témánkra, és felderítsük együtt azt, hogy

KIK A HUNOK?

Ha a meginduláshoz valóban "kézikönyvként" használjuk Szász Béla említett munkáját ("A hunok története -Atilla Nagykirály". Szabad Tér Kiadó, 1994.) -, abból megtudhatjuk, hogy a hunok őstörténete teljesen ismeretlen. A kínai tudósításokból kiszűrhetően a Kr. e. II. évezred elején már léteznek, és amint a történészek írják: '...az eredethagyomány elmesélése után évszázadokon át hallgat róluk a krónika, viszont annál többet beszél a különféle barbár északi népekről, melyek több mint valószínű, hogy azonosak a hunokkal. ...A legelső kérdés, ami felvetődik, hogy hol volt a hunok és általában a török-mongol népek őshazája..." (a 49. oldalról idézet).

Meggyőződésem az, hogy ha Szász Béla ismerte volna a sumír nyelvet és történelmet, akkor nemcsak a "nyugati kútforrások" és a kínai krónikák anyaga alapján derítette volna fel a hun történetet. Jelentős eredmény munkájában a hiungnu és hun azonosság bizonyítása, de azzal nem tudunk egyetérteni, amint írja, hogy: "mind a hun, mind a hiung-nu nép nyelve török". (23. oldalon.)

Ugyanis majd látni fogjuk, hol a hunok nem mongolok és nem törökök, mert már léteztek a mongolok és törökök előtt!

Elbúcsúzunk egyelőre itt Szász Bélától, de tájékoztatásra ide illesztem a 48. oldalról azt a kitűnő térképet, melyet közöl a Hun Birodalom keleti feléről, Kr. e. 170 körül, tehát a HUN- ARSÁK-i Pártos Birodalom létezésének idejéből. De ki kell egészíteni e térkép mondanivalóját Szász Béla 5. számú térképével, amelyen felsorolja az ázsiai HUN országokat - 300 évvel későbbi időben.

1. sz. térkép
5. sz. térkép

Az előbbi térképen láthatjuk a Pártus Birodalom kis részének a feltüntetését, de "Indo-Pártia", vagyis az Indiába nyúló Pártos Birodalom - jobban mondva HUN- PÁRTOS BIRODALOM "indoszkíta" nevet visel.

Azért ismétlem így - HUN- PÁRTOS BIRODALOM -, mert annak alapítója, a NAGY ÁRSÁK, a Káspi Aral- térségben települt ún. "fehér hunok" királyának fia volt, és ez a "hun ARSAKIDA dinasztia" 500 évig uralkodott.

A térképen fel van tüntetve az "ALAN BIRODALOM" is, hatalmas területre kiterjedve. Ezek is hunok: "az égi fokos népe". De kérdezem minden logikusan gondolkodótól: ha ezek a népek mind nem lennének HUNOK - akkor ATILLA NAGY KIRÁLY tudta volna birodalmát fenntartani a "tengertől a tengerig."...?

A HUNOK keresésében javasolom, hogy hagyjuk el a "nyugati krónikák" és írások adatait, hiszen azok a "hunok halálos ellenségeinek" a termékei. Keressük a hunokat a saját nevük szerint. Nézzük meg, hol van a legrégibb írás, mely így olvasható: "HUN".

Azután van nekik egy olyan sajátosságuk is, amit a "nyugati" kútfők (a zsidó-gót Jordanes és Ammianus) kicsúfolnak, mondva, hogy sohasem szállnak le a lóról. (A "hun" pártiak úgy mondják: "nem ismerik a gyalogistent".)

Tehát a HUN név mellett keressük majd a "lovas társadalmakat" is az évezredekben - már csak azért is, hiszen boldogemlékű Padányi igen bölcsen állapítja meg, hogy: "...a Káspi- mediterráneum lovasrezervoárja határozza meg és formálja ki az ún. Ókor utolsó két évezredének elő-ázsiai történetét is, és a Kínai Birodalom sorsát éppen úgy ez irányítja, mint ahogy ez pecsételi majd meg egy évezredes folyamat végén a Római Birodalom sorsát is." (Dentumagyaria, 233. o.)

Padányi szerint a Kr. e. 2. évezred derekáig a lovat csak a sumírok ismerték. Sok történész pedig Közép-Ázsiából eredezteti. Felderítjük majd ezt a kérdést is.

A "HUN" NÉV A LEGRÉGIBB ÍRÁSBAN

A ma "sumernak" nevezett MAH-GAR nyelv legrégibb írásaiban (Kr. e. 3000 körül) megtaláljuk ezt a kép- és ékírású jelet, melynek kiejtése "HUN" (L. 536. sz.). A nyugati szakemberek azonban (azt hiszem, tudatosan) nem adják meg eredeti értelmét, mert a szószedetekben "földmíves, napszámos és szolga" megnevezést találunk e jelre vonatkozóan.

Ezt a felfogást viszont nevetségessé és értelmetlenné teszt az, hogy a Zodiák csillagképek "kezdője" - a "KOS" (Aries) csillagkép - ezzel a jellel van kifejezve így: "mul LÚ-HUN-GA" vagyis a "HUN EMBER HÁZÁNAK" csillagképe. Nem valószínű, hogy a sumírok az elismerten nagytudományú asztronómiájukban az égi csillagkép-kör kezdő konstellációját "napszámosról" vagy "szolgáról" nevezték volna el. A logika szerint meg kell maradnunk annál, hogy az írott "HUN" szóban is "HUN.

Érdekes felvilágosítást nyerhetünk erre vonatkozólag egy 1993-ban megjelent könyvből. Írója: prof. WERNER PAPKE (Maximilian Egyetemen. Münchenben), aki a babilóni asztronómia szaktudósa. Könyvének címe: "Die geheime Botschaft des Gilgamesch". (Weltbild Verlag GmbH. Augsburg. 1993.) A kiváló tudós az asztronómikus ékiratos anyagot értékelte ki, és ennek alapján a sumír nyelvet beszélő lakosság politikai és kulturális fölényét és uralmát állapítja meg már Kr. e- i 3. évezredben. Mezopotámiában. A sumírok nyelvét kaukázusi és finnugor típusúmak nevezi. (Ne felejtsük el, hogy a "magyar" nyelvet a MTA nevezi legelőször finnugornak. Így ne csodálkozzunk, ha nemzetközileg is ide van sorolva.) De ezt a ma "sumernek" nevezett népet PAPKE - klasszikus értelemben - káldeusnak nevezi, mint Babilon legrégibb lakosait. Témánknál igen fontos megismerni az általa is felhasznált agyagtáblát (Brit. Mus. Nr. K. 3375.), mely Assurbanipal ninivei agyagtábla könyvtárából való, és 1872-ben George Smith fejtett meg. Ez a tábla részletes tudósítást ad a vízözönről, mely Mezopotámiát elborította, sokkal részletesebben, mint az előbbiekben bemutatott Poebel-Kramer f. tábla, mert ez képezi a jól ismert "Gilgames-éposz" 11. tábláját. A mi témánknál nagyon fontos George Smithnek a megfejtése, amit közöl "ASSYRIAN DISCOVERY" (London: Simson Low, 1875) c. könyvének XI. fejezetében, melynek címe: "The IZDUBAR or FLOOD SERIES LEGENDS" (IZDUBAR vagy vízözön legendák). Azt a három ékjelet, melyet Smith "IZ-DU-BAR" olvasatként közöl, az akkádok "GIS-GIL-MAS"-nak ejtik ki. Innen a további fejlesztés így (akkádul és nem sumírul): "GILGAMES". Tehát: ami sumírul "IZ-DU-BAR" (lélek szülte párja), az akkádul "GIL-GA-MES" (gyilkos hős). De olvassuk el, hogy mit ír George Smith IZDUBAR-ról: "IZDUBAR is... and I am of opinion that this hero is the same as the NlMROD of the Bible."

(IZDUBAR... és nekem az a véleményem, hogy ez a hős azonos a bibliai Nimróddal.)

Prof. PAPKE az egész eposzt csillagmítoszi módszerrel vetíti fel az égre, és a történéseket a nagy napciklus 12 csillagállásán viszi végig. Nekünk az az érdekes ebben, hogy a sumiroknál "SIPA-ZI-ANNA" néven ismert ORION- NIMRUD-ot azonosítja IZDUBAR- GILGAMES-sel, és az eposz másik hősét, "EN-KI-DU"-t pedig "LÚ-HUN-GA"-val, a "HUN" emberrel. Ábrázolja is, hogy miképpen küzdenek - az eposz leírása szerint - az "égi bikával", miként az alábbi ábrán látható, amit köszönettel vettem át prof. Papke könyvéből bemutatásra és nagyszerű munkájának dicséretes ismertetésére.

A feliratokból láthatjuk, hogy prof. Papke "HUN" helyett "CHUN" nevet ír. Ez a germán nyelv sajátossága következtében indokolt ugyan, de minden szószedetben "HUN" kiejtés van írva.

Alább ismételten bemutatom ezt az ábrát kiegészítve az ORION- NIMRUD csillagkép teljes ábrázolása érdekében. Az "égi bika" a Zodiák BIKA csillagképét jelenti az époszban.

Íme: NIMRUD-ORION- GILGAMES együtt a HUN EMBERREL a csillagmítoszban, az égen és a földön is, hiszen Gilgames- Izdubar az URUK-i dinasztia királya volt. HUN pedig azonos a káldeusokkal.

Miután Nimrudnak- a sumír-magyar hagyomány szerint-két fia volt, HUN-ÁR (Hunor) és MAH-GAR (Magyar). Fogadjuk el végre, hogy ezt a hagyományt a káldeus őseinktől örököltük, és a "két fiú" jelképezi a HUN-GAR és a MAH-GAR népet!

De a Gilgames éposz csillagmítoszi kiértékelésében prof. Papke az "IKREK"-et azonosítja a mítosz két hősével. Gilgames itt "MAS-TAB-BA-GAL-GAL", Enkidu pedig a másik. "MA-TAB-BA-TUR-TUR". De DEIMEL: "Pantheon Babylonicum" c. munkájában, az "IKREK" egyikének neve: "EN-HUS-HUN". Talán ez EN-KI-DU-ra vonatkozik, mint a csillagmítoszi HUN EMBERRE.

Mindenesetre a mi kutatásunk a "HUN" nevet írásban már a Kr. e. 3. évezredben a sumír ékiratokon megtalálta, és nekünk ez a fontos.lZDUBAR- NIMRUD- GILGAMES azonosságból azonban ki kell vennünk a sumir értéket, vagys azt, ami az éposz eredeti -sumír- ékirataiból ered. ahol "IZDU-BAR" van írva, mert ennek a sémi olvasata GIS-GIL-MAS (később: "GIL-GA-MES".)

Ugyanis a "sumír " eredeti époszban IZDUBAR-NIMRUD a "lélek szülte pár" ja és EN-KI-DU : "ENKI teremtmény", tehát "anyagi lény".

Ez külön tanulmányt igényel, de nekünk a megtalált "HUN" a fontos.

Megemlítem még a fontosságát annak, hogy a George Smith által megfejtett és itt bemutatott táblán kívül létezik még öt eredeti sumír táblatöredék az éposz sumír és nem sémi-akkád előadásában. Ezeknek a kiértékelése azt mutatja, hogy IZDUBAR (akkádul Gilgames) - "lélektől szült pár" - NIMRUD-ORIONKÉNT az ég legnagyobb csillagán kapott helyet, és lett "az ég hűséges pásztora", míg ENKIDU a halottak országából -mint NERGAL- halálmegvető erőt ad a harcoló HUN EMBEREKNEK.

De keressük tovább a HUNOKAT. Tudjuk, hogy Atillát a TURUL MADÁR vezette, hiszen címermadara volt. A régi "regölés" szerint "Turul madár utat jelöl..." - Nézzük meg tehát együtt, hogy

HOVA VEZET MINKET A TURULMADÁR?

Jó 30 évvel ezelőtt írtak az újságok arról, hogy egy magyarul beszélő francia szerzetes Kínában, a Sárga folyó melletti ORDOS területén magyarul beszélő népet talált. Engem igen hatalmába ejtett ez a hír, és elhatároztam, hogy elmegyek ORDOS-ba. De ennek az "elhatározásnak" a megszületéséhez szükségem volt tíz esztendőre. Orientalista tanárként megvolt a kapcsolatom a Buenos Aires-i kínai követség kultúrtitkárához, aki tökéletesen beszélt spanyolul. Mivel ismerte magyar származásomat, olyan bizalmas barátságféleség alakult ki közöttünk. Elmondtam neki szándékomat ORDOS meglátogatására vonatkozóan, és azt is, hogy azért akarok menni oda, mert az ottani nép magyarul beszél. Négyszemközt voltunk, és így válaszolt: "ott már nem fog találni magyarul beszélőket, mert ezek Mao-Tse-Tung- ellenesek voltak és Mao kiirtotta őket, és Peking környékéről telepített oda kínaiakat - de a Sárga folyó mellett fekszik Hohhot város. Az ottani múzeumban van összegyűjtve minden hagyatékuk".

Így nem mentem ORDOS-ba, de a hohhoti múzeumra felhívtam dr. Érdy figyelmét is. Ez a derék fiatal tudós el is ment Ordosba, és a hohhoti múzeumban megtalálta az itt látható hun-királyi koronát és ez a fénykép is tőle ered. (Átvettem: Dúcz László: "A közöttünk élő Turulmadár" c, munkájából. [Antológia Kiadó, Lakitelek, 1993.[) Színes képen kellene közölni ezt, mert a korona fejre helyezendő aranylemezén egy kiterjesztett szárnyú, kb. 10 cm nagyságú, fejét és farkát billegetni tudó madár áll, melynek feje és nyaka hatalmas kék színű türkiszkőből van kifaragva. A kékség a kerecsenysólyomra mutat, mert annak kék a csőre. Az aranykoronán két fonott pánt fut körbe. Az alsón egy fekvő ló van szemben egy fekvő kossal, míg felettük a sárkánykígyó látszik. - Mintha a Hun és Kína állna szemben egymással a jelképekkel. A kínai krónikák tudósítása és Szász Béla könyve szerint is ORDOS a Hun Birodalom keleti részének központja volt, a 2000 km hosszú kínai falnak is éppen a közepén. Szász Béla 1. sz. térképén igen jól látszik ez, de a Kr. e. 170 körüli helyzetet mutatja. Viszont az itt bemutatott ordosi hun királyi aranykorona a Kr. e.-i 2. évezredből való. Meg kell keresnünk tehát a hozzá kapcsolódó történelmi eseményeket.

Úgy vélem, legjobb, ha Sumeriából indulunk ki, hiszen ide "bevándoroltak" Közép-Ázsiából az "arattaiak", és ékírásos nyelvemlékek bizonyítják a népi állandó kapcsolatot. Viszont elérkezünk ahhoz az időponthoz, melyet "Sumeria kritikus időszakának" nevezhetünk, és ez az "akkádok uralma". I. Sargon (SAR-RU-GIN) és utódai mindenáron megkaparintani akarják a sumír tudást, amit a bölcs máguspapok féltve maguknál tartottak és a beavatottaknak adták tovább. Ide tartozott az "Ég könyvében" való olvasás - vagyis egy magasra fejlődött és pontos adatokat tartalmazó csillagismeret (asztronómia) is. Miután ők ezt a titkot a sémi-akkádok előtt felfedni nem akarták, és a nép minden erejével védte szent embereit, a sémi akkádok iszonyatos pusztítást kezdtek végezni a sumír nép között, és NARAM-SIN (2260- 2224 Kr. e.) nevű királyuk elpusztította Emil szent városát- NIPPURT-is, és sorban a többieket is. A nép menekül észak felé, és természetesen oda, ahol rokonaik laknak. így töltődik fel menekültekkel Közép-Ázsia is, ORDOS is kap a menekültekből, ahol a hun király aranykoronáját most megtaláltuk. ENLIL, "gutium" népét rendeli a sémita-akkádok kiűzésére, amit ez a nép-melynek szálláshelyét a történészek a Zagros-hegységbe helyezik tökéletesen végre is hajt. Azt nem tudjuk, hogy ez a "GU-TI-UM" (örök élet népe) lovastársadalmú volt-e vagy nem, mert erről a fennmaradt történelmi ékiratok nem tudósítanak. Mindenesetre az ebből a korból származó írásemlékek már említik a "lovat". Neve az ékiratokon "ANSE-RUR-RA" (hegyi szamár, akkádul "SUSI").

Sumériában most egy újraéledési időszak következik be. A szakirodalom "sumer újjászületési" periódusnak nevezi, ahol GUDEA (a Lagasi papkirály) szeretet-vallása és UR-NAMMU, az emberiség első törvénykönyvével és kateszteri rendezésével, valóban jólétben és boldogságban él a nép. GUTIUM népe is segít az újjáépítésben.

Az első lovastársadalom lóról nyilazó hadsereggel a Hr. e. 1900 körül jelenik meg Közel-Keleten. Kr. e. 230-ban írja le nevüket Manetho "HYKSOS" néven. Az elnevezés tőle ered. Egyiptomi írással "hqwh.swt", ami állítólag "idegen országból jött uralkodót" jelent. Kr. e. 1900-tól 1550-ig uralják Egyiptomot, Szíriát és Palesztinát. Érdekes megemlíteni itt azt, hogy a sumerokkal sohasem volt összeütközésük, és szövetséges viszony volt a két nép között. Egyiptomi fővárosuk neve AVARIS volt. A kánaáni (föníciai) rovásírásos szövegekben nevük írása ez: "PLST", vagyis "PiLiS-Tu". Innen a "filiszteus" elnevezés, és a régi írók csak "filiszteus hunoknak" nevezik őket. 1730- tól kezdve Egyiptomot elhagyják, és Palesztinát uralják, mely az ő alapításuk. Itteni fővárosuknak neve: "URU-SOLYMA" (a mai Jeruzsálem). A biblikusok URU-SALEM-ból akarják eredeztetni a mai Jeruzsálem nevét, de a macedón Nagy Sándor idejében "HIERO-SOLYMA"-nak nevezték, amit "szent város" jelentéssel értelmeztek. Ez az értelmezés azonban valahogy sántít. Ugyanis "URU" : "város" a sumír nyelven, és SOLYMA talán azt a madarat jelentheti. ami a bemutatott hun királyi koronán van, vagyis a "SÓLYMA"-t a nép hiedelmének. Így URU-SOLYMA : "sólyom városa". Ez pedig a mitikus TUR-UL, mely az Istenanya "vigyázó két szemét" hordja a Nép előtt.

Hogy a "filiszteus hunoknak" felismert nép a mai Palesztina területén önmagát PILIS-inek nevezte, az csak a magyar nyelven érthető. Ugyanis az arámi nyelv az ottan köves, kopár területet "magharet" néven ismerte, és ez a mi nyelvünkön "PILIS". PILIS-TU pedig : "Pilisen dolgozó". Ha ennek a lovastársadalomnak a népében az idegen történészek "filiszteus hunokat" látnak, és ezek a ma "sumer"-nek nevezett MAH-Gar és HUN-Gar (HUN-ÁR) néppel testvéries viszonyban éltek évszázadokon keresztül, mint PILIS-TU népe, a "Sólyomváros"-ból irányítva ezt a szövetséget, ide is vonatkozik a'Turul madarunkról szóló íly regölés: "Társaim, társaim, hallgassátok olyan turul madarunknak olyan tényleg útjainknak mutatását!"

A Kr. e.-i 2. évezredben vagyunk. GUDEA és Ur- NAMMU által létrehozott "sumír béke" boldog napjait megint a semita "SAG-KUG-GA" (feketefejű) nép teszi tőnkre, és a híres Hamurabi terroruralma és "szemet szemért - fogat fogért" alapú törvénykönyve az ún. "sémita-amurra" népének ad minden előnyt, és pusztítja a "hun embereket", a ma sumernak nevezett népet. Ennek a sémita "dinasztiának" pusztítása jó 150 évig tart, amikor megjelennek a "lóhátról nyilazók" hadseregei és eltörlik a föld színéről ezeket a sémitákat. A szakirodalom "Kosseans, Kusits" néven beszél róluk, mint KUS-NIMRUD leszármazottait és "MAR- KASSU"-nak nevezik a mai Káspi- tengert, mert onnan származtatják őket. Nevük a sémi-akkád nyelven, mint "KASSU".

Íme, most már csaknem azon a területen vagyunk, ahol a Kr. e. 2. évezredbeli ordosi hun királyi koronát meglelték. De a "mi" nyelvünkön a mai "Káspi" is érthető, mert annak eredeti neve "KUS-PI", vagyis KUS FÜLE jelentésű, hiszen az alakja valóban olyan, mint egy nagy embert fül. Ezek a "kassitakusiták" sumír nyelvű írásokat hagytak ránk, tehát a "mi" nyelvünket beszélték, és a Poebel-Kramer féle "vízözön tábla" is az ő idejükből való.

A semiták által "BAB-IL-LA-NI" (Babilon)-t "KUR-TEN-ÍZ"nek és az országot "KAR-DU-NI-AS"-nak (jelentése: "lovas védőkaráé "), és ők a lovat "AS". "ASSA" néven írják. Első királyuk "GANDÁS", aki a mai BAGDAD helyén megépíti "HURIGALZU" (a tudás hatalmas hegye) nevű fővárosát és benne EN-LIL és NIN-LIL. tiszteletére egy oly magas, lépcsős templomot (ZIGURAT-ot), mely az öbölháború előtt még megyolt kb. 60 m magasságban. Korunk leghíresebb sumerológusa-André PARROT- ír így: "...ez a legcsodálatosabb lépcsős torony, melyet látni lehet Mezopotámiában, mely körül van néne a sumír istenlények tiszteletére épített szentélyekkel... Enlil és Ninlil tisztelete mellett NIN(b)-UR-TA (vagyis Nimrud) istenítésére is - a régi sumír építészeti technikát alkalmazva... felépítve az összes városokat (Nippur, Uruk, URI, melyeket a semiták leromboltak... Egyik sumír nyelven írt ékiratuk mondja: "a kegyes király újraépítette és megújította mindazokat a szent helyeket, melyeket könyörtelenül elpusztított a SAG-KUGGA (feketefejű) ellenség". (314. oldalon.) ("SUMER" Aguilar, 1969. Madrid.)

Maspero is megemlékezik róluk, amikor azt írja, hogy: Gandás két várost épített, melyeknek neve: "DAGIBU" és "PARIPA"'.

Ez a Nimrud-tisztelő lovastársadalom 500 éven át uralkodott Mezopotámiában, addig, míg az ún. "asszír" beszivárgás uralkodóit, házasság útján le nem gyengítette. Éppen úgy. mint a "hykszosz"-nak nevezettek - a "kassita-Kusiták" is "eltűnnek" Közel-Keletről, és visszatérnek a közép-ázsiai Hun Birodalomba. (Kr. e. 1270 körül).

Ezeket az általam "lovaskultúrájú" népeket a szakirodalom igen helytelenül - "lovasnomádnak" nevezi, annak ellenére, hogy városokat, birodalmakat építettek oly magas kultúrával, melyek mai korunkba is beleilleszthetők. Nem említek mást, mint Karaindás (Kr. e. XV. század) kassita király által az "Istenanyának" (INNANÁNAK) épített URUK-i templom faldíszítését. Igen bölcs indokolást találtam Szász Béla említett munkájának XVII. fejezetében, ahol Gallus Sándor összehasonlítja a lovaskultúrák lényegét az "indogermánnak" nevezettel, így: "Ettől (az "indoeurópaitól") meg kell különböztetnünk a másik lehetőséget, amelyet "lovasnomádnak", vagy "euráziainak" nevezhetünk. A lovasnomád birodalom súlya a közigazgatási és katonai egységen fekszik, amit a birodalom, központi céljai és azok szolgálata érdekében a legnagyobb tökélyre fejleszt. Ezen kívül és ezen túl azonban a kisebb népi egységek népi kultúrája érintetlen marad." (548. oldalon.)

Nos, ez a kassita (kusita) lovastársadalom igazolja dr. Gallus megállapítását, mert nem pusztították el a más népek kultúrtermékeit, amint azt a sémi-akkádok tették. hanem megőrizték. Mint Parrot írja: "egész Mezopotámiát uralták", de ebbe beletartozik ELAM (Adzsem) is, mert ez is birodalmuk része volt. Ennek a nyugati és sémi szakemberek által lebecsült "lovasnomád" (???) társadalomnak oly magas kultúrája volt, hogy a sumírokat és városaikat elpusztító sémi NARAM-SIN és szintén semita HAMURABI kultúrtermékét megőrizték. Ugyanis NARAM-SIN oszlopát és Hamurabi törvénykövét SUSA-ba szállították és "fogságban" őrizték meg az utókor számára. Itt az ideje végre, hogy megbecsüljük az évezredekben kétségtelenül hozzánk tartozó népeket, és csak ismételni tudom dr. Gallusnak szavait, hogy: "A magyar történetírásnak önmagában kell felépítenie értékkategóriáit és metodikáját, mert olyan jelenségek megértésével foglalkozik, amelyek elütnek a megszokott európai képtől... Ha ezt nem teszi, az idegen értékkategóriák és munkamódszerek menthetetlenül meghamisítják a felvázolandó képet, és helytelen, zavart leírást adnak a valóságról." (Szász Béla könyvének 558. oldaláról.)

Megemlítem még azt, hogy ezek a kassiták "AS-GU-ZA" néven találhatók sok ékiratos szövegben. Innen az "ASGUZAI". A hunokat keresve láthatjuk, hogy ugyanaz a lovastársadalom más-más név alatt szerepel a történelemben, de a leletanyagi és kultúrszellemi azonosság mindenütt kimutatható. A legnagyobb baj az, hogy oly régi történészek munkái alapján íródott meg népeink története, akik csak hallomásból ismerték őket, mint pl. Herodotosz, aki jól leírja a méd mágusok lemészárlását a perzsák által, de népeinket csak "szkíta" néven ismeri, akik Dáriust egészen a Dunáig csalogatták. hogy serege gyalázatos módon pusztult el a nélkülözésekkel telített visszavonulásban. Az "Új Káldeus Krónikák" is a "szkítákat" hirdetik a nagyhatalmú Asszíria legyőzőiként, Kr. e. 612-ben, Ninivénél, de csak annyit tudunk róluk, hogy királyuknak a neve UMAN-MANDA volt. Sajnos egy ily rövid tanulmányban nem részletezhetem a hozzánk illeszthető történelmi események sorozatát. Így tehát arra megyek, amerre vezet a dicsőséges Turulmadár, hiszen ő ".. jő akkor is, amikor olyan országunk olyan rémes áradásnak rontásaitól szenvedjék".

Így érkezünk el a Pártos Birodalom történetéhez, melynek ismerete nélkül hun-avar-magyar történelmünk valóságát tovább is homály fedi. De nem olyan könnyű itt megtalálni a történelmi igazságot, mert egy tudatosan hamisított ún. "Arbelai Krónika" alapján "barbároknak" minősítik egyes nyugati szakemberek a pártusokat, és így torz képet adnak 500 éves történelmükről, miként azt dr. B.G. Zichy- Woinarski történész asszony az 1971, évi Canberrai Orientalista Világkongresszuson kimutatta. (Tanulmányát közli a "MAGYAR MÚLT' 1977. 2. száma, Sidney.)

Az igazság keresésében vissza kell nyúlnunk a Kr. u. 7. századi SEBEOS-hoz, aki így tudósít a pártusokról ("Heraclios történetei". 1851., Konstantinápoly, 10. oldalon):

Antiochus országlásának tizenegyedik évében a pártosok lerázták a macedónok igáját és az Euthaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia népei meghódoltak."

Káldeától Ister-Gamig c. munkám I. kötetében részletesen leírom a pártusok történetét. Itt az a fontos, hogy kimutassuk, hogy a pártusok szintén HUNOK,. mert az ún. "ephthaliták" név az ún. "fehér hunokat" jelöli, akik az "eftaliták", "heftaliták" is, mely nevüket "HEBDAL" királyuk után kapták. (Szász Béla is megjegyzi, hogy királyuk nevével kapták a népnevüket.) De engem az a "nyugati" szaktudós erősített meg a pártusok HUN voltában, aki "barbár" névvel illette őket. (Malcolm A. R. COLLEDGE: "Parthian Art" [Cornell Univ. Press. N. Y. 1977.j) Ugyanis itt találtam meg a pártusok szent madarát, mely ugyanaz a "sólyom", ami az ORDOS-i HUN KIRÁLY koronáján van.

A "TURUL" c. fejezetben bemutattam a HATRA-i pártus templomból való "szent sólymot", mint a lélekhordozó "Fénymadarat", mellette a két királyi sztandarddal, melyeknek csúcsán ugyancsak a "szent sólyom" ül. Az egyiken látszik "ANAHITA" - a "Fény Szüze", és a másikon pedig a "Fény Fia". A hitvilági kiértékelést közlöm a "Betlehemi Herceg - a Pártus Jézus" c. könyvemben, ahol megindokolom a "Szent Sólyomnak" Jézus Urunkkal kapcsolatos vonatkozásait is. Ugyanis ez a "Fénymadár" tartozéka az ősi "Istenvárásnak" (ádventnek).

De ezekkel a részletbizonyítékokkal azt akarom tudatosítani, hogy az ékiratokon található "HUN" név összesíti mindazokat a népeinket, akiknek történelme és múltja ős-Mezopotámiával kapcsolatos. Vagyis azokat, akik Sumeriába mentek a keleti Hun Birodalomból, és azokat is, akik a sumír "HUN" hagyományokat magukba szíva, lelkükben tudatosítva, a történelmi vihar következtében, hatalmas népünk hatalmas területének valamelyik másik részébe sodródtak.

Erre majd még kitérek az "UNUG-URI"-ak ismertetésében.

Most itt, nekünk, ennek a pártus "szent sólyomnak" a "hun Turulmadárral" való azonosítása a fontos. Ugyanis ez hitvilági fundamentális tartalom, mely befolyásolja a társadalom szellemiségét, gondolkodásmódját. A TURUL, a "fénymadár", mely az isteni igazság felé vezeti a népet és az uralkodók hivatását szentesíti, "elhívottá" avatva őket. Azért illeszti az uralkodó koronájára a "turult". hogy a népe előtt bizonyságot tegyen elhivatottságáról. Az itt látható és szintén HATRA-ból származó dombormű főalakja a pártos uralkodó. Kezében tartja az "AL-AN"-t (az "égi fokost"). Mellette a "királyi standard", a "fény fia" ábrázolással, és a másik oldalon a "királyné", mint ANAHITA "beavatottja". Két oroszlán között ülve tartja kezében az őt illető királyi "standardot". Mindkettő fejdíszén, koronáján a széttárt szárnyú turul jelzi a kiválasztottságot és az uralkodásra való "elhívást".

A megértés végett be kell mutatnom a Pártus Birodalom térképét is, amit átveszek Colledgének könyvéből. Az Eufrátestől az Indus folyóig terjedt, jó 3000 km szélességben kelet-nyugati irányban és észak-dél felé kb. 2000 km magasságban. Hosszú időn át Szíria is fennhatósága alá tartozott, és Palesztina északi része GALILEA és SAMARIA "ABIABENE TARTOMÁNY" néven. A térkép nem korhű, azért mutatom be, hogy a félrevezetési" szándék bizonyítva legyen.

Ez egy "pártus-ellenes szaktudós" 'félrevezető` térképe, "Pártos Birodalom és környező területei" címen. Nem jelöli a "birodalom" határait, hanem középre írja "PARTHIA", holott ez a Hun Birodalom az Eufratestől az Indus folyóig több mint 500 éven át létezett.

A Turulmadár - a hiedelem szent "Napmadaraként" - íme elvezetett minket Hunországba, a Pártos Birodalomba és Palesztinába is.

A "7000 éves dicső Nagyasszonyunk" c. tanulmányomban leírtam "napmadarunknak" azt az útját, amelyen Álmos-Árpádi népünkhöz érkezett. Elmondtam, hogy a vallásos kegyelettel őrzött hiedelemben. az Istenanya "vigyázó két szemének" földi teremtménye ez a kisokos kerecsenysólyom, mely mint TURUL, vezeti, tereli a magyar népeket a "felső világ" gondviselése szerint.

Ez a hagyomány hozzánk való érkezésének az egyik útja az, amelyet az évezredes küzdelem sok nehézségének története mutat a "sumír-káld-szabír-onoguri" népeinknek Dentumagyariában való egyesüléséig.

A másik út a hunok világán át vezet, mely ORDOSTÓL URU-SOLYMA-ig a lovas társadalom által okozott meglepetésekkel telítette az évezredek történelmét, hogy végül is a Pártos Birodalom 500 éves erejével és hatalmával ötvözze egybe a HUN-AVAR-MAGYARNAK nevezett népeinket és valóban "vallássá" tegye a TURUL-i küldetés hiedelmét.

Legfőbb bizonyítéka ennek az, hol a pártos királyok, teokratikus uralmukban - mint a hiedelem szerinti világot megtartó örök Fény Urának, a NAP-ATYÁNAK kiválasztottai - a kiterjesztett szárnyú Napmadarat hordják fejdíszként koronájukon - az isteni "meghatalmazás" jelképeként. Azt is el kell ismernünk itt, hogy Dúcz Lászlónak igaza van, amikor azt mondja, hogy ősi hitünk szerint a "szent sólyom" - mint Turul-a "szentlélek" hordozója volt, és csak a zsidó- kereszténységben változott "galambbá".

Talán gondoljunk arra is, hogy URU-SOLYMA népe, mely Jézus idejében erősen és törhetetlenül vallotta az "Úr-jövet" vallását, Jézust valóban Isten Fiaként követte, ugyanígy tekintett a "szent sólyomra".

Annak következtében, amit most fogok mondani, a judai- keresztények biztosan reám szórják a "pogány" jelzőt. Ugyanis arra gondolok, hogy ha az a János. aki a "János Evangéliumát" írta, valóban "szemtanú" volt, akkor az I. 32. versében talán így kellett nyilatkoznia: "Láttam a Lelket leszállni az égből, mint egy sólymot, és megnyugovék rajta."

Képzeljük el a helyzetet úgy, amint az evangélium leírja.

Jézus ott áll szótlanul a sokaság között, és hirtelen az égből lecsap egy "sólyom" és "megnyugszik" rajta. Ott, ahol a "szent sólyom" hiedelem, nincs szükség több beszédre. Isten rendelte így, hogy a nép láthassa a kiválasztott, a földre küldött Üdvözítőt.

Azért is gondolok a "szent sólyomra", mert csak áldozatra használták ezen a vidéken a galambokat. A "szent sólyomról" viszont pontosan a "fővárost" nevezték el. Így meggyőződésem az, hogy a "szentírást" oly sokszor átíró, megváltoztató judai- keresztény "egyházatyák" munkája az is, hogy az evangéliumoknak az "Ószövetséghez" való illesztésének útján a "szent sólyom" is galambbá változott.

Meg kell gyökeresedjen végre bennünk annak tudása, hogy: "Népeink istenes szellemiségében a TURUL HIEDELEM nem legenda, nem egyszerű varázselem, hanem a Tudáson alapuló önbizalom, erő, a felső világ segítségének biztos érzése, tisztesség, becsületesség és félelmet nem ismerő bátorság az egyénben - nemzeti öntudat és egymást támogató SZERETET a közösségben. "

Ugyanis csakis ilyen tulajdonságokkal lehetett földrésznyi birodalmakat létrehozni és megtartani hosszú évszázadokon át, és a történelem bizonyítja, hogy a népeink által teremtett birodalmak egyike a másikat követte.

Így történt aztán az is, hogy amikor a Hun- Pártos Birodalom jóságos királyait megölik a királyi udvarukba ravaszul és álnokul beszivárgott perzsa orgyilkosok, a történetírásban "felmagasztalt" és dicsért Sassanida- Perzsa uralom állandó hadiállapotban van az ún. "heftaliták" (fehér hunok) seregeivel, akik Perzsia területének több mint a felét újra birtokba veszik, és két emberöltő sem telik el, amikor a Hun Birodalom - a Kárpát-medencei központjából - a nyugati és keleti római birodalmak létezését és életét döntően befolyásolja.

Majd Atilla Nagykirályunk turulmadaras zászlói és standardjai hirdetik a "Turul hiedelem" hatalmát a Sárga Tengertől az Atlanti Óceánig, De Atillát mégis "barbár" és "kegyetlen" jelzővel illetik annak a "nyugatnak" a történészei, akik létüket "neki" köszönhetik. De ezt főleg azért teszik, mert nagyon jól tudják azt, hogy:

Atilla hunjainak és birodalmának "Turul hiedelme" már a Fény Fiát", a feltámadott Jézust fogadta el hitének alapjául.

Más szóval mondva: Atilla és hunjai Jézus Istenfiúságát valló és Igéje szerint élő "keresztények" voltak, akiknek hit- és gondolatvilága mentes volt minden judaiságtól. És itt tudni kell azt, hogy Atilla korában mind Róma, mind Bizánc már a zsidó-kereszténység Saul-Páli hitét vallja, és "eretnekként" üldöz mindenkit, aki máshitű. Így és ezért lettünk Atillával együtt mindnyájan "barbárok" és az "ördög fajzatjai..

Ma már egyre sokasodnak a történelmi bizonyítékok Atillának és hunjainak ún. "zsidómentes-keresztényi" voltára vonatkozóan. Egyike ezeknek a bizonylatoknak maga a "Szent Korona", amelyen az elvégzett szakszerű vizsgálat sugallja, hol 5600 évvel I. István előtt, egy kaukázusi hun ötvösműhelyben készült, minden valószínűség szerint a leghatalmasabb hun királynak-Atillának.

Ugyanis az átalakítás előtt, a mai Rex Dux (Dukász Mihály) mozaikképe helyén Máriának, Jézus Édesanyjának mozaikképe volt, amit - megcsonkítva bár- de megtalált Csomor Lajos Kazahsztánban. Tehát a magyar Szent Koronán eredetileg az ősi hun-pártos vallás (amit ma manicheizmusnak neveznek) Szentháromsága díszlett, a "Fény Atya" (Pantokrator), a "Fény Fia" (Jézus) és a "Fény Szüze" (Mária) képeivel.

Így "Szent Koronánk" a legékesebb bizonyítéka a hunok keresztényi voltának és ehhez a hiedelemhez hozzátartozik az "örök tűz" tisztelete, a földre szállt "Világ Világosságának" állandó és megszakítás nélküli dicséreteként. Azt is jól tudjuk már, hogy ugyanez volt az "avarnak" nevezett hunok hitvilági tartalma is, hiszen ezek a dicső elődeink Bizánc ellen háborút indítottak (Kr, u. 627-ben) akkor, amidőn Heraklios judai-keresztény bizánci császár meggyalázta a "Szent Tüzet" azzal, hogy beleköpött.

Nem tudok itt foglalkozni a történelmi részletekkel, mert témám annak az útnak a leírása, amelyen a Turulmadár népeinket vezette. De jó lesz, ha megismerünk még oly adatokat, melyeket így nevezhetünk:

AZ EHHEZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB TÖRTÉNELMI BIZONYLATOK

I. A "HUN-AVAROKRÓL":

Az Atilla hunok Kárpát-medencei központjának megszűnése után ismét alig múlik el két emberöltő, és újra a Kárpátmedence lesz népeinknek hatalmi központja, de most nem "HUN", hanem "AVAR BIRODALOM" néven.

Hogy itt is csak az "elnevezés' változik, de az avarok is a hatalmas "HUNSÁG" részei. Azt legjobban CALANUS püspök (Kr. u. 1188) által írt könyvvel tudjuk bizonyítani, aki megírta ATILLA történetét, és a kéziratának "hat" másolatát őrzik. Ezek a következők:

1. CODEX PEIRESKIUS - VENEZIA
2. CODEX DE BATAVIA.
3. ESCORIAL CODEX E MADRID.
4. CODEX DE RESDORF.
5. ATILLA CODEX - SÁROSPATAKON.
6. BRITISH MUSEUM - COLL. OF MANUSCRIPT. BIBL. ARUNDEL.

Calanus így ír könyvében: "A hunok, akik avarok is és most magyarok."

(Juvenici Celli Calani Dalmata; "Historia de Atthila Hunorom".) A római és bizánci zsidó-keresztény valláspolitika Atilla-ellenes szervezettsége állandósult népeink ellen, és ezt azonnal felismerték az "avar"-nak nevezettek, akiket László Gyula igen jó meglátással-két részre oszt: "griffesekre" és "indásokra".

Szerintük ez a "hagyomány két irányának" jelzése és ugyanakkor a Kárpát-medencébe való "visszatérés" két különböző földrajzi helyére is utal.

A "GRIFFESEK": viszik a Turul-hagyományt és a Káspi- Aral- térségben létesített védelmi rendszert, amit ők "gyűrűnek" neveznek. Az itt bemutatott védelmi "gyűrű-vár" ugyanis a mellékelt "nyugati és félrevezetőnek" nevezett térképen feltüntetett Khorasmiában lévő "Kalaly Gyr"-ből való ("Gyr : Győr"), és ugyanilyenek a Kárpát-medencében talált "avar győrök" is. Ezek a "griffesek" tehát az ún. "Fehér-Hun" Birodalomból jöttek az Aral-tó mellékéről és hozzák magukkal az itt bemutatott HUN-PÁRTUS TURUL hagyományt.

Fehér Jenő is nagyszerű tudósítást közöl róluk ("Korai avar kagánok" c. könyvében). Ő is írja, hogy: "a manicheus vallás követői, akik a rovásírást is hozzák magukkal a Kárpátmedencébe". (A szarvasi tűtartó avar írásának bizonylata.)

Az "INDÁSOK": képezik az avarok másik részét. A régi történészeknél "KAN-GAR" a nevük. Ezek is manicheus Jézushitűek, de átélik a perzsáknak a manicheus vallás elleni szervezett üldözését, melyhez kapcsolódnak a babilóni zsidó közösségek is.

A sok vallásüldözés és gyilkolás miatt ezek "KAN-GAR-AVAROK", hitüket és Jézust "titokba" rejtik.

A régi sumír-pártus szimbólumokat elevenítik fel, rejteti értelemben, és ők lesznek alkotói az Ister-Gami 14 oroszlános szentélynek, ahol az oroszlánok mögötti életfa elhajlása által közölt "precessziós kalendárium" a szentély építését Kr. u. 590 körülinek jelzi.

Tehát ezek az "avarok" is hunok, hiszen a volt Hun-Pártus Birodalom "üldözöttjeiként" érkeznek a Kárpát-medencébe. Tudatosan írom így utolsó névként "PÁR-TUS"... és nem "PÁR-TOS". Ugyanis "PÁR-TOS" elnevezés alatt "valahonnan elpártoltat" érthetünk. De az elnevezés vizsgálatában vissza kell mennünk az ő korukba, amikor még nyelvük a ma "sumernek" nevezett "Mah-gar" volt, és itt "PÁR-TU" : valaminek "pár"-ját alkotni ("TU" : alkotni, tenni).

A "PÁR-TUS" Birodalom tehát nem más, mint Szász Béla itt közölt 1. sz. térképén látható "HUN BIRODALOM" PÁR ja. Tehát ez is "HUN"!

II. A "HUN-UJGUROKRÓL":

Itt segítségül hívom dr. Érdy Miklóst, aki legjobban felkutatta ezt a kérdést 1982- 83 és 1985 években végzett ázsiai személyes kutatásaival. Tőle tudjuk meg a "Két ujgur nyelvű történelmi munka a steppe hun-török népeiről és magyarokról" c, előadásából (II. Nagy Szittya Világkongresszuson tartott előadás, a "Szittyakürt" 1988. júl-aug, számaiban), hogy az Turghun Almás, ujgur történész megállapítása szerint a Nagy Hun Birodalom uralmon volt Kr, e. 207-Kr. u. 216 között". Ezek a szovjet elnyomás alól csak most felszabadult ujgur történészek nem ismerik a Pártus Birodalom történetét, és csak annyit tudnak, hogy létezett egy hatalmas Hun Birodalom a megnevezett időben, a Pártus-kor.

Azt kell észrevennünk, hogy bizonyos "egyoldalúság" tapasztalható ezeknek az ujgur történészeknek a saját történelmük ismeretében. Az oka ennek teljesen hasonlít ahhoz a szándékhoz, mely a magyar történelem elhomályosítására törekszik.

Nálunk: a zsidó-kereszténység és az állandó idegen elnyomás tette: az ujguroknál pedig: az arab gyökerű Izlam, mely nyelvüket "törökre" változtatta, azaz "elarabosította". Hozzájött ehhez a hosszú szovjet elnyomás, a minden ősi hagyomány szisztematikus elpusztítója.

Így ma már csak annyi maradt meg bennük, hogy "türk"-ök, vagyis az ősi sumír "TUR-UG" kisebbik ük (ős), vagy "TURKU" (kisebbik hatalom) leszármazottai. Mivel azonban a kínaiak és a környező szomszédaik is sokféle névvel illetik őket, ők is azt hirdetik ezekre a különféle elnevezésekre válaszolva, amit jómagam is mondok a mi népeinknek különböző neveire, hogy: az idegenek által rájuk használt "népelnevezések" azok mind a "népük munkájára, aktivitásukra, életmódjukra" vonatkoznak, és nem "fajtájukra, népi különbözőségükre". És ez így igaz, mert ahogyan felsoroltam különféle "népneveinket", be is bizonyítottam, hogy a sumírnak nevezett mahgar nyelven nevük valóban munkafeladatot, életmódot vagy hivatást jelent.

Sajnos a jelenleg rendelkezésünkre álló ujgur történelmi források-miként említettem-már az elizlámosítás (valláspolitikai agymosás) eredményei. Ezt az"elizlámosított" állapotot tüntetik fel, és így csak ebből az állapotból tudnak visszatekinteni - főleg nyelvészeti vonalon -, amikor így írnak: "A türk nyelv független, 72 millió ember nyelve. Az élő türk nyelvet beszélő Törökország, az Itil-Ural közti vidék, Kazan, Azerbajdzsán, valamint Közép-Ázsia. (Az ujgurok Közép-Ázsiának nevezik a saját területüket, mely magyar szóhasználatban Belső-Ázsia. -E. M.) A türk társadalom szerkezetileg ezernyi kis ágra bomlik, köztük legnagyobb ágak az ujgur, a kazah, az üzbég, a türkmen, a yakut, tatár és oguz."

A fenti idézetből megállapíthatjuk, hogy ez a népcsoportosítás már a kegyetlen arab invázió (Kr. u. 600-tól) következtében jött létre, a sémi-arab fajtával való keveredés eredményeként. Hiedelme és nyelve tehát már nem Hun-ivadék. Csak a népi alkat őrzi, némileg kimutathatóan ezt.

De mégis tanulhatunk valamit az ujgur történelemszemléletből. Azt, hogy minden agymosás ellenére, ők mindazokat a népeket, amelyek a Kr. e.-i 3. évezred elején már Mah-Gar és Hun-Gar néven szerepelnek a sumír ékiratokon egyszerűen "TÜRK"-nek nevezik, és így írnak: "A türkök Európába nyomulása nagyon korán megkezdődött. Különösen a Hun-Türkök idejében a terjeszkedés nagyon erős volt... A Hun-Türkök után Ázsiából Európa belsejébe jöttek, és elterjedtek az avar-, bulgár-, magyar-, besenyő-, oguz- és kun-türkök, mint ahogyan a történelem folyamata ezt mutatta... A bulgár-türkök után a magyar-türkök jöttek Európába..."

Az ujgurok tehát mindazokat a népeket, amelyeknek azonos voltát a jelenlegi "magyar" történelemszemlélet megállapítani még nem tudta (vagy nem akarta)-ugyanazon nagy "TÜRK" embercsaládfajta) gyermekeinek hirdetik és tanítják.

Nekünk. akik sokkal alaposabb ismeretekkel rendelkezünk a HUN-GAR és MAH-GAR ősiségre vonatkozóan, példát kellene venni az ujgur történészektől, és a HUN-MAGYAR NAGYCSALÁD népeinek elismerni, mondani és tanítani az eddig különfélének vett (és felsorolt) népcsoportjainkat a sarmatáktól - az alánokig, szkítáktól - a heftalitákig, pártusokig.

III. A "HUN"-UNUGURIAKRÓL:

Történészeink igen sokat írnak az "onogur" törzsekről. Amint majd a következőkben látni fogjuk, dr. László Gyula sem tudja biztosan és kétségtelenül felfedni a kilétüket. Minden "állítás" csak találgatás ismeretlenné tett történelmünk sötétségében. Tapogatózás, és azt sem tudják megállapítani, hogy az "onogurok" milyen nyelvet beszéltek. Így pl. Hóman, már a Kr. u.-i 5. században "hat onogur törzset" lát a Volgánál, és ezek azok, akiket a Kr. u.-i 12. században Julianus barát látogat meg, és magyarul beszél velük. De sem Hóman, sem a többi "magyar" történész nem mondja meg, hogy ezek az "onogur"-ok hol tanultak meg magyarul beszélni...? Nem akarom itt a rájuk vonatkozó ostobaságokat felsorolni, és cáfolgatni történészeinknek kimondottan magyarellenes vonalon haladását, hanem inkább a perdöntő bizonyítékokat közlöm.

Az előbbiekben jól megtanultuk, hogy eddig is a "turulmadár" vezette népünket az igazságra és a megmaradásra. Itt, most, engem is ő irányít az Igazság útján azzal, hogy be tudok mutatni egy sumír pecséthenger-lenyomatot, mely a III. UR-i dinasztia (Kr. e. 2160-2000) idejéből való. Ennek a dinasztiának székhelye URUK és UR városa volt.

Az ékiratokon URUK sumír neve: "UNUG", és "UR" várossal együtti népét az ékiratok "UNUG-URI"-nak nevezik.

Ez a sumír pecsét 1978. jún. 23-tól szept. 23-ig volt látható a híres "Roemer und Pelizaus Múzeum" kiállításán HILDESHEIMben. A katalógusban 59. sz. alatt található a fenti kép, ahol a trónon ülő "Napisten" - UTU (Samas) - elé vezet a Szűzanya "INNANA" (Gatumdug) egy női személyt. Nekünk ezen a sumír pecséten az a "perdöntő bizonyíték", hogy a Napisten a jobb kezén tartja az UNUGURI-ak szent sólymát.

A szent sólyom neve a baloldali első írásoszlopon olvasható így: "ZALAGHUN-MUSEN"... azaz a "HUN Fénymadár". Tehát ezeknek az "UNUGUR"-iaknak is a Turul hozta az isteni üzenetet, és talán az "Istenvárásban" a "Fény Fiának" lélekhordozója volt ez a "HUN Fénymadár". Tehát akiket a mai "magyar" hivatalos történelem "ONOGUR" néven említ, bizony Sumériából eredő "UNUGUR-i HUNOK", és a TURUL vezette őket észak felé, amikor a semita terrorok pusztításától kellett megmenteni a népet.

AZ "ŐSÖK" VISSZATÉRNEK...

Az itt közlésre kerülő adataim jó megértése érdekében hivatkoznom kell dr. Hideo MATSUMOTO professzorra, az ő kijelentéseire és a vele - Clevelandben - 2 napon át folytatott eszmecserénkre. Ugyanis megtisztelt azzal, hogy első lehettem a magyarok között, akinek a 9000 magyar vérminta kiértékeléseinek eredményét megmutatta.

Nagyon fontosnak tartom az ő személyével kapcsolatos igazságnak a feltárását, mert történelmünkről "beszélő" hazai előadók olyan valótlanságokat hirdetnek dr. Matsumoto "megállapításaként", amit ő sohasem mondott.

Az ellenőrizhetőség érdekében idézni fogok abból az interjúból, amit dr. FUJINAMI és KIBAYASHI japán tudományos kutatóknak adott. (Angol nyelven közölve a "Sumitomo Pyrethrois World" 1989. 12. számában.) A feltett kérdésekre dr. Matsumoto a következőképpen felelt: "A magyarokat a *dél-mongoloid* gének jellemzik. Ez viszont a finn népeknél teljesen hiányzik, mert ezeknek az *észak- mongolid* gén a meghatározója. Ennek következtében a magyarok és a finn népek nem képeznek egybetartozó népcsoportot." "Bizonyított valóság, hogy a magyarok nagyon különböznek az őket körülvevő népcsoportoktól, és főleg kulturális vonatkozásban erősen kapcsolódnak az ujgurokhoz." "A *caucasoid*faj - minden valószínűség szerint - a Tigris Eufrates környékéről ered, és innen terjedt szét a környező területekre, ahol ezt a fajtát meghatározó gének azonosak. "

Dr. Matsumoto összekapcsolja-a "caucasoid" jelleget mutató gének alapján Hungary-Tigris és Eufrates- Ujguria népeit, és elválasztja őket a finn népektől, miképpen ezt az itt közölt térképén jól bemutatja. (A térképet átvettem a megnevezett kulturális szemle 8. oldaláról.)

Mindezeknek és a 9000 magyar vérminta kiértékelésének ismeretében megismételtem azt a kérdésemet, amit előzőleg levélben is feltettem, a következőképpen: "Dr. Matsumoto! - Az Ön megállapítása szerint: a "magyar" fajtában az ön által caucasoid-nak nevezett "Gm fb 1lb3" halotyp a "dél-mongolid" jellegű "Gm ab 3st" génekkel van keverve. Honnan jöhetett ez a belső-ázsiai génelem a magyarságba...? Jöhetett Atilla hunjaitól vagy az uiguruktól...?"        

Prof. Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk a Honfoglalásig 3. rész

Dr. Matsumoto válasza: "a Keletről jövő bármelyik hozhatta magával a meghatározó "Gm ab3st" géneket".

Dr. Matsumoto megállapítása felteszi nekünk azt a nagy kérdést, hogy: caucasoid fajtánk szóródott szét Kelet felé vagy a "keleti" népeink hozták magukkal a dél-mongolid géneket...?

Azt már jól tudjuk, hogy a HUNOK, a Kr. e.-i évezredekben hatalmas birodalommal rendelkeztek Kína szomszédságában. De caucasoid génjeik voltak, vagy már a dél-mongolid halotyp volt a jellemzőjük...?

Egyik kérdés halmozódik a másikra, és érdemleges választ sem az antropológusok, sem a történészek adni nem tudnak.

Segítenek azonban a "visszatérő ősök". Bemutatom itt a "DISCOVER" 1994. áprilisi számának a fedőlapját, ahol egy caucasoid múmia feje látható, és a szakemberek a nagy kérdést is felteszik: "Mit keresnek a 4000 éves KAUKÁZUSIAK Xinijiangban...?" (Kínában.)

Ha ez a "kaukázusi" csak az "egyetlen" lenne, kit "kiástak", jogos lenne a kérdés. De mondhatjuk így, hogy a "kaukázusiak települését" találták meg. Ugyanis a megnevezett szaklap így tudósít

A XINIJIANGI MÚMIÁK" "Ennek a közép-ázsiai tartománynak kemény hegyeiben a régészek kiástak több mint 100 holttestet, melyek 4000 énnél régebbiek, csodálatosan ép állapotúak és KAUKÁZUSIAK."

Tekintve, hogy egyetlenek a HUNOK voltak, akik Kínának a birtoklásában osztozkodtak, vagy háborúztak a kínai dinasztiákkal, csakis ők lehetnek ezek a 4000 éves KAUKÁZUSIAK, akiknek faji alkata caucasoid, és így azonos a dr. Matsumoto által meghatározott MAI MAGYAROKÉVAL.

Hogy a 4000 év előtti, belső-ázsiai és "caucasoid" géneket vivő őseink vérében benne voltak-e már a "dél-mongolid" (Gm ab3st) gének, annak megállapítása talán nem is fontos, hiszen embertani jellegüket ez a csekély dél-mongolid beütés éppen úgy nem változtatja meg észrevehető és jelentős formában, hanem a mai magyarsággal azonos embertani képet és kinézést mutat.

Határozottan állíthatjuk, hogy ezek a Belső-Ázsiában kiásott igen nagy számú és "caucasoid" múmialeletek ékes bizonylatát képezik a HUN-MAGYAR FAJI AZONOSSÁGNAK, hiszen a 4000 év távlatából eredő, azonos faji alkat perdöntő bizonyosságot ad az eddigi kétségekben.

(Itt - így zárójelben - kívánom megjegyezni, hogy munkatársam- e sorok írása idejében- már Kínában van azért, hogy lássa és lefényképezze ezeket a hun-uigur múmiákat.)

Különböző néven említett nagy népünknek erre az óriási területre kiterjedő faji alkatazonossága okozta azt, hogy az idegen népek és főleg a nyugatiak - azonosították a hunokat az avarokkal és mindkettőt a magyarokkal. Ugyanis ha különböztek volna egymástól faji-alkati kinézésben - ezt nem tették volna, és semmiképpen sem nevezték volna a HUN-AVAR- MAGYAR- t egy-azonos népnek.

Dr. Matsumoto térképén feltüntetett terület pontosan fedi azt a "háromszöget" (Kárpát-medence-Mezopotámia-Káspi- Aral-térség [Belső-Ázsia]), amit én "azonos fajú" és "azonos nyelvű" HUN-GAR és MAH-GAR népeink települési helyének nevezek.

Ezen a területen születnek népeink hatalmas birodalmai. Itt zajlik le hatalmas népünk története: a "szkíták uralma", a "hunok évezredei", beleértve a "hebdal-hun" és a "pártus-hun", az "avar" és a "magyar" birodalmakat is.

Hiszen így egyesítenek minket, így teszik "egy-azonos nemzetséggé" népünket a nyugati kútforrások is. Hadd hivatkozzak itt VIDUKIND-re (A szászok története, Bp.), aki így mondja:

Az avarok igen kemény nép, akiket most magyaroknak hívunk - az avarok pedig a hunok maradványai. A hunok hatalmas nemzetté váltak."

László Gyula is tőle merít így: "Vidukind tehát határozottan tudja, hogy az ugorok (magyarok) Nagy Károly előtt telepedtek le Pannoniában és... eredetmondájuk a "szarvas-monda" volt." (A kettős honfoglalás, Bp. 1978.)

Tehát a "szarvas-mondát" nevezi a magyarok eredetmondájának!

Nagyon fontos ezt tudatosítani, mert ismét egy "visszatérő ősünk" bizonyítja ezt!

A "NATIONAL GEOGRAPHIC" 1994, évi októberi száma egy nekünk nagyon fontos sírleletről tudósit "A Mummy Unearthed from Pastures of Heaven" c. írásában. Megtudjuk ebből, hogy Kína és Kazahsztán északi határán - egy ősi rítussal elhantolt "LADY" (hun királyné?) sírját ásták ki, ahol a "LADY'" múmiája csodálatos épségben volt.

Nekünk az a nagy meglepetés itt, hogy a "LADY" eredetének kulcsa is a "szarvas-monda", mert - ahogyan a régészek közlik; "épségben maradt vállán egy "mítikus lény" (mythical creature) van tetoválva, teljesen azonos formában, mint ahogyan a Fekete- Tenger környéki hatalmas szkíta népnél találjuk". "Visszatérő ősünk" segítségével így a "Szarvas-Eredetmondánkat" hatalmas népünk szellemi kincsének ismerhetjük fel - a szkítáktól a hun- avar- magyarokon át - a 2400 éven át elhantolt, de most csodaképpen "visszatérő" belső-ázsiai "LADY" - hun királynő - ősünknek az üzenetében: "testére tetoválta azt".

Bár meghallgatnák ezt a szent üzenetet a "hazai" történészeink is, akik eddig csak tévutakon bolyongtak.

BARÁTI VITA DR. LÁSZLÓ GYULÁVAL

Mindég reménykedtem dr. László Gyulában, hogy a nagy őstörténeti "kalandozások" útvesztőiben - az idős tudós bölcsességével - majd kimondja az igazságot. Így hát most igen nagy csapásnak veszem, hogy az "Új Magyarország" 1995. febr. 9-i számában "Merre vagy őshaza" kiáltással, "jószándékú műkedvelők igyekezetének" minősíti a sumer-magyar kapcsolatainkat, és "Árpád magyarjainak műveltségét erősen törökösnek" mondja.

Ezeket a megállapításokat azért veszem zokon az általam nagyra becsült dr. László Gyulától, mert már mind a ketten jóval a "80" felett járunk Jézus Urunk kegyelméből. Közeledünk a "felső világhoz", és az örökkévaló Istenhez is közelebb vagyunk tán lélekben, mint az életüket hajszoló fiatalok. Isten pedig maga az Igazság. A magunkfajta és már koros szakembereknek így nem a kétkedést kell segíteni, hanem az Igazságot kell kimondani. Még akkor is, ha sokaknak nem tetszik, és akkor is, ha a gonoszok kicsúfolnak érte.

Ezeket a valóban "meglepő" kijelentéseit olyan tudóshoz hasonlítom, aki keresi a szemüvegét, és nem veszi észre, hogy az orrán van az.

Ugyanis dr. László Gyulának ezt az "őshaza keresését" a saját írásai cáfolják meg. Idézni fogom a "saját" cáfolatait, de elébb megállapítom nézeteink azonosságát abban, hogy a Kárpát-medence- Káspi- Aral-térség- Kaukázus (Mezopotámia) területen a HUN-MAH-GAR hatalmas népünk birodalmai voltak, mely nagy nép egyes részei különböző nevekkel voltak ismeretesek. Erre vonatkozólag így ír dr. László Gyula: "...zárójelben közölni kell a szövegeknél, amikor eddig csak "magyar"-t fordítottunk, hogy milyen megjelölés jelöli azt a népet, amelyről szó van: türk, ungar, magyar, szavárd nagy baskír. Eddigi fordításaink ugyanis akarva akaratlan bizonyítottnak veszik, hogy mindezek a népnevek egyetlen népet, a mai magyar népet jelentik." ("A kettős honfoglalás" Magvető Kiadó, 1978. 183. old.)

De a hiedelemvilág azonosságára is hivatkozik, amikor annak legmaradandóbb elemét - a temetkezési szokásokat - találja meg népeinkben, a közös kultúra részeként. Ismerjük meg ezt a bizonyítékát is. Íme: "...kimutatható a Kaukázusban és a Kubán folyó vidékén a VI-Vlll. században egy olyan kultúra, melyben megtalálhatók az avar kerek fülű edények megjelölői, és amely a fémművesség terén is szolgáltat megfelelő jelenségeket... a kapcsolatok... olyan nagyok, hogy... törzsi csatlakozást kell feltételeznünk. Ezek a törzsek pedig a magyarságból váltak ki, mely nép az V. század vége óta lakta a Kubán és Kaukázus vidékét, és az egykorú íróknál hun, szabír és onogur nevek alatt szerepelt." (Op. cit. 90. old.) "Magyarország területén az avar korban feltűnik... egy csoport. Ennek leletei a Kaukázus északi részére mutatnak, temetési szokásai még hun, de főként a honfoglaló magyarság temetkezésmódjának pontos megfelelői Ez a régészeti csoport minden bizonnyal az avarok által a kaukázusi őshazából magukkal hozott magyar néptörzs emléke..." (Op. cit. 91. old.) "Embertankutatóink nagy része azon a nézeten van, hogy az Árpád-kor elejének népessége... folytatása a késő avar korszak népességének." (119. old.)

Érezni lehet az óvatos fogalmazásból a hun- avar- magyar azonosságra valló utalást, különösen abból a megállapításából, hogy az általa "griffesnek" nevezett "avarok rokonságát Koreáig kiterjeszti". (Op. cit. 39. old.) Nagyon jól bizonyított tény az, hogy csaknem Koreáig valamikor a hatalmas HUN Birodalom terjeszkedett. Tehát ezek a "griffesek" valójában "hunok, akik most avarok" (Vidukindre való hivatkozása az idézett munka 181. oldalán), de "azonosak a magyarokkal".

Kell-e a felsoroltaknál jobb bizonyíték arra, hogy dr. László Gyula is az általam megjelölt nagy eurázsiai területet tartja HUN-MAH-GAR népünk őshazájának, ahonnét az évezredek küzdelmeiben sajnos fogyó népeink egymás után térnek HAZA a Kárpát- medencébe. Hogy miért éppen ide, annak okát nemcsak a Kárpát-medence geopolitikai helyzetével kell indokolni, hanem azokkal a természet adta lehetőségekkel, melyek előttünk 350. 000 esztendővel szintén éppen ott engedték meg a "homo sapiens hungaricus" kifejlődését, 1460 köbcentiméter nagyságú koponyaméretével. De azt is tekintetbe kell venni, hogy a ma "sumer" névvel megkülönböztetett társadalomnak egyik létrehozója volt a Kárpát-medencéből a Tigris-Eufratesz vidékére vándorló népünk, az ott Kr. e. 4000 körül bekövetkezett vízözön után. Ezek a Kárpát-medencei "sa-pir"-ok lesznek aztán ismeretesek "szabír" néven. Bíborbanszületett Konstantin is említi őket, és dr. László is hivatkozik erre (i. m. 143. old), és ki is írja nevüket így: "szabartoi aszfaltoi", de nem fedezi fel benne a "szabar" népnevünket. Csodálkoznom kell azon, hogy kiváló és bölcs tudósunk még ne látott volna egy olyan térképet, ahol az "alsó ZAB" folyót úgy nevezik: "ZAB el asfal". Ugyanis ebből magától adódik, hogy a Bíborbanszületettnek "elgörögösített" népneve "alsó szabírokat jelöl. Ennek pedig logikus következménye az, hogy akik ezek "fölött" voltak, azon szintén szabírok talán már Dentu-magyariában. Ezekből aztán LETTEK azok, akiket neves tudósunk "Árpád magyarjainak" nevez, de műveltségüket "erősen törökös"-nek véli. Nézzük meg ismét, hogy mi is A TÖRÖK.

Talán elsőnek azokat az elnevezéseket kell megvizsgálni, melyeket török szavaknak hirdetnek. Ilyen az "onogur". Tudósunk is mondja, ennek Jelentése: "tíz nyíl". Az én török szótáram szerint "ON" valóban : "10". "OGUR" szava a török nyelvnek NINCS. "NYÍL" : "OK". Ha összetesszük - "ON-OK" : valóban "10 nyíl" lenne, de mit csináljunk a fennmaradt "UR" szóval, ami nem létezik a török nyelvben. Így az "UNUGUR" sumír szó lehet csak ennek az "ONOGUR" elnevezésnek eredeti formája, annál is inkább, mert az "O" és "U" egyazon "hangcsalád" tartozékai.

Dr. László Gyula ezzel kapcsolatos véleménye igen jól beilleszthető a "Honnan jöttünk haza?" szándékú felderítésbe, mert a Kárpát-medencébe vissza vándorló "UNUGURI"-ak (a sumériai "URUK" városból, a "honfoglaló" sémiták által elűzöttek) már "itthon" várták Árpád népét. Így teljesen egyetértünk bölcs tudósunk azon megállapításával, hogy: '...a honfoglalókra hazánk területén ragadt az onogur név". (Id. m. 183. old.) ...a már előttük "hazatért" UNUG-URI-ak neveként.

Egy másik eset. Azt mondják hazai tudósaink, hogy a "török" AB-AR jelentése "AVAR". Ismét tagadnunk kell, mert a török nyelvben NINCS sem "AB", sem "AR" szó, és "ABAR" sem található. Ez sumír összetett szó, és mint már említettem, jelentése "ATYA NÉP". Ez az elnevezés pedig igen jól jellemzi az avarokat.

A sumír "TUR-KU" és "TUR-UG" elnevezéseket már ismerjük, mint Bíborbanszületett "Türk" vagy "Turk" elnevezésének eredeti formáját.

Dr. László Gyula ismét megcáfolja önmagát "Árpád magyarjainak" "törökös" műveltség adásban, mert a Bíborbanszületett írásában említett "két TURKIÁT" nem "török" nyelvű országnak veszi, hanem Erdéllyel és Pannóniával azonosítja. (Id. m. 145. old.)

De hogy "őstörök" nyelv vagy nyelvek nem léteznek, arra vonatkozóan hadd hivatkozzak megint a saját munkájára. Igaz ugyan, hogy itt inkább Ligeti Lajost idézi, de az ő adatait a saját témakörébe illeszti be, amit az eddig hivatkozott munkájában ( 177. oldalon) így rögzít: ..hogy az onogurok birodalma... török nyelvű lett volna, így nem tartható fenn."

De nézzük ezt a "török" nyelvet és kultúrát Ligeti bemutatásában. (Átvettük dr. László Gyula: "Őstörténetünk" [Tankönyvkiadó Bp. 1981. 54, oldaláról, ahol idéz Ligeti Lajosnak "A magyar nyelv török kapcsolatai és ami mögöttük van" [Bp. 1877.] c. könyvéből) a következőképpen:

A legszembetűnőbb az alaktani vizsgálatok elmaradása, az egyes fontosabb török nyelvek történetének feldolgozása... A török szókészlet történetének kutatása még a kezdet kezdetén tart." (De most figyeljünk nagyon a következő megállapításra, melyet e sorok írója egy brutális hamisításnak tart. B. J. F. beszúrása, ami nincs benne L. Gy. könyvében.) L. Gy. így folytatja az idézetet: "Honfoglalás előtti török jövevényszavaink a nyugati törökségtől származnak, olyan nyelvekből és nyelvjárásokból, amelyeknek ebből a korból nincsenek más emlékei."

Joggal kérdezem tehát: ha nem bizonyítható ennek a "török" nyelvnek a létezése, akkor hogyan állíthatja azt egy lelkiismeretes tudós, hogy a magyar szavaink "jövevényszavak"...? És milyen bizonyíték van arra vonatkozólag, hogy ennek a nyelvemlék nélküli "törökségnek" oly "magas" kultúrája volt, hogy jellegét átadhatta Árpád magyarjainak?

Erre vonatkozólag ad "irányítást" László Gyula (55. old), amikor "300 körüli török szóból" csoportosított szemelvényt tár elénk, csoportosítva a szavakat az állattenyésztés, földmívelés, eszközök, öltözködés, társadalmi és erkölcsi élet, vallásos élet, fegyvernév és természeti jelenségek stb. szerint. Fel is sorol 72 szót ékes példaként, a fenti csoportokban. E sorok írója ismeri a török nyelvet. Jártam Isztambulban és ismerem az ottani sumír ékiratos anyagot. Kezemben voltak a legfontosabb agyagtáblák. Sajnos meg kell állapítanom azt, hogy dr. László Gyula, aki a "Kettős honfoglalás" c. könyvét e szavakkal fejezi be: "engedelmeskedtem lelkiismeretem szavának" - nem lelkiismeretesen járt itt el, mert a 72 felsorolt és "azonosnak" nevezett szó közül egyetlen egy sem található meg a török nyelvben. Adom a példákat:

Állattenyésztési azonos szavai: bika, ökör, tulok, tinó, ünő, borjú. disznó, sajt, túró.

Egyik sincs így a török nyelvben, ahol pl. disznó : domuz, sajt : pejmir, borjú : dana. Gondoltam, hogy az "ünő" talán helyes, de "ŰBN" : becsület.

Fegyverneveknél egyetlen a "buzogány". Ez sincs a törökben. Összetételben is lehetetlen, mert "BUZ" : jég. Bemutatok néhány példát erről a lelkiismeretlen tudósításról.

Azokat a szavakat, melyekről gondoltam, hogy mégiscsak megvannak a török nyelvben, hiszen László Gyula felsorolta őket. De csalódtam, mert pl. a boszorkány -"bütyükü kadir", betű: "harf", törvény : "kenun", tenger : "göl". Csat (nincs), de "csati": tető. Aztán gondoltam a "bátor" szóra, de ez sincs meg. A hozzá legközelebbi lenne a "batil" : hamis, semmiházi. Ezután abbahagytam az egyeztetést, mert még jobban megerősödtem abban a valóságban, hogy őstörök nyelvek nem léteznek, hanem ami hatalmas nemzetségünk egyik nyelvjárását beszélőkből lettek a sémi-arab hódítás nyelvének rontásával azok. Akik ma törökök, és sajnos ezt az elarabosított nyelvet már a sumírral is nehéz összevetni, mert ragozó jellegét elveszítette.

De ezt a szóazonosítást, amit a török nyelv szavaival nem lehet elvégezni, a sumernek nevezett "Mah-Gar" nyelvünk - még 5000 év távolából is - önként felajánlja, és ezt mindenki meg tudja állapítani, aki magyarul beszél, és főleg akkor, ha valamelyik sumer szótár szavait a Czuczor-Fogarasi Nagyszótár magyar szógyökeivel összeveti. Milyen kár bizony az, hogy bölcs tudósunk - már csak kíváncsiságból is - nem tette meg ezt az összehasonlítást. Ehhez nem szükséges "nyelvésznek" lenni. Így nem is nevezné "műkedvelőknek" azokat a szakembereket, akik a hazától távol esve bizonyítják a sumer-magyar nyelv azonosságát, a természetes nyelvfejlődés és nyelvtörténet figyelembevételével.

Azt is írják nekünk, hogy bölcs tudósunk már a harmincas években "elkötelezte" magát a "finnség" felé. Így megérthető az, hogy "ötven" évnél több idő alatt végzett kutatásai után, még ma is csak a "vitatkozást" javasolja. De nem lehet vitatkozni olyan tételeken, amelyeket a politikamentes tudomány valóságnak fogad el, mint a hun- avar- magyar faji azonosság, melyet kiegészít és megerősít az egynyelvűségüket igazoló ún. "sumer-magyar nyelvazonosság". Ugyanis itt nem feltételezésekkel, hanem a nyelvemlékek bizonylataival rendelkezünk, amelyekben megtalálhatók - miként összesítve közöltem összes "népneveink" is. Hadd mondjam el tehát azt is, hogy miképpen történt meg és hol a hazai "történészek" által még mindig tagadott és kicsúfolt

SUMER- MAGYAR NYELVAZONOSSÁG NEMZETKÖZI ELISMERÉSE.

1973-ban Párizsban, a Sorbonne-on tartották meg a XXIX. Nemzetközi Orientalista Világkongresszust. Elnöke: prof dr. René LABAT, a minden szakember által használt sumer-akkád szótár szerzője volt. Itt gyűlt össze a világ összes ún. "sumerológus" szakembere.

E sorok íróját a kongresszus elnöke megtisztelte azzal, hogy előadónak a Közel-keleti Szakcsoport megnyitó ülésére jelölte, ahol az ülést kezdő előadó az elismerten legkiválóbb sumerológus, prof. Samuel Noah KRAMER volt, és az ülést záró előadó e sorok írója.

Előadásomat azzal kezdtem, hogy három olyan falitáblát mutattam be a kb. 150 főnyi nemzetközi hallgatóságnak, amelyekre nagy betűkkel ráírtam a "Tihanyi Apátság Alapítólevelének" magyar szórványait.

Boldogan láttam, hogy a magyarul nem beszélő német, angol, francia sumerológusok sumer nyelven olvasták és írták át a jelentést saját nyelvükre. (A jelenlévő Kramer professzor és dr. Labat is.)

Amikor a harmadik táblát mutattam fel, Kramer prof. egyik Tel- Aviv-i tanítványa felállt, és angolul (amilyen nyelven én előadtam) kérdezte így: "Mit akar maga ezekkel a sumer textusokkal."?" "Köszönöm, hogy maga sumer textusoknak ismeri fel ezeket a mondatokat, mert én eddig a Kr. u. 1000 körül beszélt és írt magyar nyelvbe tartozónak véltem. De ha maga, és miként látom, mások is sumer szövegnek veszik, akkor önök állapítják meg azt, hogy a Kr. u. 1000 körül írt és beszélt magyar nyelv azonos a sumerral!" - feleltem.

De már korán reggel, az ülés megkezdése előtt (mely a Sorbonne egyik legnagyobb tantermében volt) a tantermi nagy táblára felerősítettem a Tihanyi Apátság Alapítólevelének hatalmasra felnagyított fénymásolatát, amelyen a szöveg messziről látható volt, és feleletem után leeresztettem a felgöngyölt fénymásolatot, megmutatva benne a sumernek elismert magyar szórványokat a latin szöveg között.

Kérdezem az olvasókat és "bölcs" tudósunkat is így: "ha helyemben egy német, francia, román vagy zsidó bizonyította volna így a sumernek az "ő" anyanyelvéhez való tartozását" - honfitársai nem "világszenzációnak" hirdették volna ezt a csodálatos lehetőséget...?

Ennek a "sumer csodának" az előadója pedig biztosan nem a "műkedvelő" vagy "dilettáns" címet kapná meg honfitársai részéről, hanem a korlátlan támogatást kutatási eredményeinek publikálásában. De "magyar vagyok... magyarnak születtem", és azok, akik édes anyanyelvünkön beszélnek és nemzeti önbecsülésünket szolgálhatnák, magukat- mondjuk így - a "finnség" felé. Nincs más lehetőségünk, mint tovább dolgozni addig, míg végre megszületik azoknak a szakembereknek az összefogása, akik megmaradtak magyar lelkűnek, és "szabadok", minden "elkötelezettség" nélkül élők.

Le kellett írnom itt, a "Hunok évezredei' c, fejezetben ezeket, hiszen a sumer- hun-avar-magyar nyelvazonosság is évezredeink tartozéka. Ugyanis az "Aratta"-ból Mezopotámiába bevándorlók ékiratain találjuk meg a "HUN" nevet, és ez a Kr. e. 4. évezred kezdete. Innen kezdve megmaradt ez a név, és fontosságát bizonyítja az, hogy - mint mondtam - égi csillagképeink kezdetét, a "KOS"- t sumer nyelven a "HUN ember háza" néven ismerik. Hatalmas népünk birodalmait a következő térképeken mutatom be, hangsúlyozva azt, hogy a "HUN" név a belső-ázsiai Hun Birodalomból jött Sumeriába, és innen tovább, a hivatástudat szerinti nevek szerinti népcsoportokkal. Az I. térkép mutatja a bevándorlásokat.

Az "ARATTAIAK" elnevezés alatt azokat a hunokat értjük, kiknek birodalma Kína fölött már Kr. e.-i 4. évezredben létezett, és a Káspi- tengerig terjedt.

Egyik hun király agyagból készíttetett el egy hun várost a lakóival együtt. Ami megmaradt az utókornak, azt itt bemutatom egy fényképen. Hun arcok, jellegzetes kínai keveredéssel, melyet ma "mongoloid"-nak nevezünk. Ez már későbbi ábrázolás. A Kr, e.-i évezredek hunjai "caucasoid" embertani jellegűek voltak, azok, akik a II. térkép szerint a sémi-akkádok pusztításai elől visszatértek Hunniába és az ORDOS-i központig jutottak. Pár évszázad alatt itt megerősödve, mint "lovastársadalmi hatalmak" visszaütnek, a sumérfai semitákat elsöpörve, miként azt a III. térkép mutatja. Erejüket mutatja az, hogy Egyiptomot is uralják. "PRST" (pa-ra-su-tu - "paraszt") a nevük a régi egyiptomi írásokban. (Csak Manetho nevezte el őket "hykszosz"-nak.) Palesztinában is letelepednek. Itt nevük "PLST" - "pilistu" - pilisi tevő (dolgozó). Nyelvük azonos a Sumériát visszahódító "BASSITA- KUSITA"-k nyelvével, akik-mint az "arattalak" utódai ismerik az ékírást, és igen sok sumer nyelvű ékirat a hagyatékuk. A "PLST"eket "Filiszteus-hunoknak" is nevezik, és ők Palesztina névadói is. Fővárosuk "SETH-SAN" volt, amit a görögök "SCHYTOPOLIS"-ként ismertek, mert ezeket a hódítókat ők "schytáknak" tartották. De a hun főerő és hatalom gyökere ORDOS-ban maradt, ahol a hatalmas hun király viselte azt a turulmadaras koronát. melynek képét bemutattuk, és Kr. e. 1200 körüli készítménynek véli a szakirodalom. A III. térkép mutatja a "sekeles, siculi" népnek hezatérését a Kárpátmedencébe. Történetüket részletesen ismertetem a "Szkítákról" írottakban. (II, fejezet.) Meg kell még jegyeznem itt azt is, hogy Jeruzsálem is hun alapítás. Eredeti neve "URU-SOLYMA"... azaz "a sólyom városa", amit Napmadarunk, a sólyom-turulról neveztek el.

Végre el kell ismernünk azt, hogy a Dunától Tordosig, Nippur- Adzsemig, a mi HUN-MAH-GAR hatalmas és egynyelvű népünk települt, magas kultúrájú társadalmat kialakítva.

Egynyelvűségükre vonatkozólag pedig tudomásul kell venni azt, hogy miként a Tihanyi Apátság Alapítólevelével, 1000 évvel előttünk írt "magyar" nyelv közelebb áll a ma "sumernak" nevezetthez, mint a mai magyarhoz; úgy a ma "turk, alán, avar, kazár, besenyő, csuvas, baskir" stb, néven megkülönböztetett és rendszerint "török"-nek minősített nyelvek is ugyanannak a ma sumernek nevezett Mah-Gar nyelvnek hajdani nyelvjárásai lehetnek csupán, mert nincs más ősnyelv ezen a hatalmas területen, amiből nyelvtörténetileg levezethetők lennének. Ezt így véve megoldódik történelmünk minden eddigi problémája, és a leletek azonossága érthető.

Ez a módszer a finnugorizmus teljes megsemmisítéséhez vezet. Ugyanis a finnugoristák -eszperantó-szerűen- szerkesztettek egy feltételezett ősnyelvet, és ehhez akarták gyűjteni a régészeti és embertani bizonyítékokat, ami nem sikerült, mert ilyen NINCS.

Nálunk fordított a helyzet, mert az 5- 7 ezer éves nyelvemlékek írásban bizonyítják a régészet adta kultúrazonosságot, és az embertan az azonos faji képletet. Hát mire várunk...?

VII. ATILLA KÜLDETÉSE ÉS HALÁLA A CSILLAGMÍTOSZ SZERINT

A budapesti TV-ben Pap Gábor művészettörténész nagysikerű előadást tartott Atilla csillagmítoszi hagyományáról. Kiváló szaktudással vetítette az égre Atilla történetének legfontosabb szakaszait, melyek a csillagok rendjéből tükrözték vissza -valóságnak bizonyítottan-az eddig csak "mítosznak" nevezett Atilla-hagyományt.

Szeretném - baráti hozzászólásként, de Pap Gábor módszerét követve - ezt a kiértékelést, olyan adatok ismertetésével, amelyek a mezopotámiai sumir és akkád hitvilág tartozékai, kiegészíteni.

De elsődlegesen arra kell emlékeztetnem az érdeklődő olvasókat, hogy a mi mai csillagismereti tudományunk a görög matematikusok hagyatéka nálunk. Az ő elnevezéseiket vettük át, de - sajnos - senki sem ismerteti helyesen azt a csillagismereti tudományt, amit a görög bölcsek a sumiroktól tanultak, és "astrologia"-nak nevezték. Ennek gyakorlásához azonban "kettős" tudásra volt szükség, mert ezt az "astrologiát" két tudományág alkotta:

1. Az "astronomia - a mai "égismeret", az égitestek keringési, távolsági és egyéb adatainak a nyilvántartásával és a csillagos ég állandó vizsgálatával.

2. Astromantica - a bolygók és az ún. Zodiák-kör csillagképein át érkezett Nap-sugárzások a Földre és az emberekre gyakorolt hatásának módszeres felismerése, valamint a születési astro-grammok útján az emberi képességek (tehetség, hivatás, lehetőség és hátrányok stb.) megállapítása.

Miután azonban a francia akadémia 1770-ben, a római egyház befolyása következtében, kizárta a tudományok sorából az így rendszerezett "astrologiát" és csak az "astronormát" tanították, az "astromantica" most astrológia néven - sajnos - a dilettáns jövendőmondók és ún. "csillagjósok" kezébe került, akik ezt a mai napig is jó megélhetési forrásnak használják. Csak kevés olyan tudós van, mint dr. Baktay Ervin, aki valóban szakértelemmel és tudással foglalta rendszerbe a "Csillagfejtés" tudományát.

A témánkat képező "csillag-mítosz" azonban nem ezeken az emberi "horoszkópokon" vagy születési asztrogrammokon alapszik. Ugyanis a mítosz hőse mindenkor az ún. "Nagy Napciklus" útját járja le, mely nem más, mint a "tavaszpontnak" az állatövön (Zodiákon) hátrafelé való mozgása, vagyis maga a precesszió.

De itt, a "csillagmítoszban" nincsenek időpontok.

Nincs "történelmi sorrend", mert a csillagképek akkor és ott hatnak, amikor a mítoszi történés azt megkívánja. Érvényük pedig sohasem egyedüli és saját, hanem mindenkor a szemben lévő csillagkép erejével és hatásával egészülnek ki. -Tehát az ún. mítoszi hatás-tengelyek befolyásolják mindig a mítoszhős (Napkirály) útját. A "mítoszi útnak" főtengelyei: az OROSZLÁN VÍZÖNTŐ és az azt derékszögben keresztező Bika-skorpió vonalak. A "mítoszhős" maga a "NAPKIRÁLY", aki az Oroszlán csillagképből indul a RÁK-IKREK felé, hogy a BIKÁ- hoz érjen.

De azt is tudnunk kell, hogy valójában mit rejt a "csillagmítosz"? "CSILLAG MÍTOSZ"-nak nevezzük mindazt, ami a Napkirály (mitoszhős) útján Vele történik, és mondhatjuk, hogy minden csillagmítosz "abc"-je az a három pont, amit az Atillával foglalkozó ábrán "A", "B", "C" betűkkel jelöltem, és hozzájön "negyediknek" az "ÉG TETEJE", ahol az Oroszlán csillagkép kezdődik.- Láthatjuk, hogy a "BIKA" (A) és a "SKORPIÓ" (B) pontokat összekötő vízszintes tengely két részre osztja a világot.

A Felső: a "NAPVILÁG" - a Fény Birodalma. Felső Világ.

Az Alsó a "Sötétség Világa". ahol a "Vízöntő" (B) pontja a halál érkezése lenne a mítoszban. Ha az állatövben "egyetlen" ember-képű csillagjel-az "ifjú- Vízöntő- nem öntené rá az "élet vizét" az ide érkező mítoszhős-napkirályra. - Így lesz a (B) pont, a "Vízöntő", az "újraéledés", a "feltámadás" nap misztériumának a megvalósítója, annak érdekében, hol a "Napkirály" mielőbb beérkezhessen a (C) ponthoz, a Skorpióhoz, és újra felemelkedjen a "Napvilágba".

Ennek a "négy" sarkalatos pontnak mélységes értelme van. Titokzatos és örök törvényszerűségeket hordoznak. A világ minden ősi eszmélése, minden vallásos, bölcseleti, költői és művészi kezdeményezés a bennük rejlő misztériumra épül fel. Gondoljunk csak az egyiptomi Szfinkszre. Emberfeje, elöl Oroszlán-, hátul Bika-teste és Szárnya van.

Így megismerve a szükséges misztériumi elemeket, talán el is indíthatnánk Atillát csillagmítoszi útjára, de úgy gondolom, hogy előbb meg kell ismernünk annak a csillagképnek jellegét és tartalmát, amit mi "skorpió" néven ismerünk. Íme, hát ilyen:

A "SKORPIÓ"

A sumirok nagyon jói ismerték a görögök által "zodiak"- nak nevezett "állatövet" a 12 csillagképével, és annak "mul LÚ-MA SÚ" nevet adtak, amit a "tudás fénylő birodalmának" lehet értelmezni. Azt a csillagképet azonban, amit mi Skorpió néven ismerünk, ők "mul GÍR-TAB"-nak hívták, és nem a Skorpióval, hanem a sumír Szűzanya - INNANA - hatalmas Napmadarával jelképezték, mert ez emeli a Nap-Világnak a fényébe az elfáradt és csaknem lerogyni készülő mítoszhőst (Napkirályt). Ezt a jelenetet ábrázolja a borítólapon bemutatott Szkíta Napmadár (Turullu), amikor a lerogyóban lévő "csodaszarvassá" lett Napkirályt a karmaiba ragadja és fellendül vele a Nap felé. (A Napkirályt "rejteki módon" ábrázolja a szarvas koronába fonódó szarva.)

De ugyanezt a "Napmadarat" láthatjuk a nagyszentmiklósi aranykincsen is, amint a "Szűz" mögött is és a "hat-mellű Anya" mögött is ott áll.

A sumíroknál a GÍR-TAB jelentése: "két karom" volt. Így találjuk a sumír hitvilágban addig, míg a semita Hamurabi Babilonja be nem vezette a sémi "Marduk-vallást", és a Napmadár helyett a SKORPIÓT tette ennek a csillagképnek jelképéül. Így Hamurabi óta a sémi-akkádoknál a GÍR-TAB jelentése:"kettős kard" (vagy "kettős tőr").

Miután pedig a SKORPIÓ kalendáriumi helye pontosan az őszi nap-éj egyenlőség és a téli napforduló idejének, tehát a Napvilági "sötét idő" közepére esik, a Skorpió lett a "misztikus dolgok" és a "sötét gonoszság" szimbóluma is.

A héberek is átvették ugyanezt az ideologikus tartalmat és a vallási misztériumukban "koronás kígyóként" tisztelik ezt a csillagképet, de kiegészítették egy határozottan, kifejezetten és kánonjukban érvényesített "ORION-NIMRUD ellenességgel". Ez az ellenesség aztán a gyűlölködés motívumait is magára vette, és nemcsak a "Hatalmas Vadásztól" való állandó félelemből táplálkozott, hanem a "NYILAS" és a tengelyén lévő "IKREK" csillagképét is behúzta a Skorpió "sötét gonoszságának" hatókörébe. Igen jó példát szolgáltat ennek felismerése arra, hogy miképpen lett "vallás" a hébereknél a más népek gyűlölete. - Ezt ők "Jahwe rendelkezésének" (kinyilatkoztatásának) tanítják a bibliai Mózes és Józsué könyveiben, de - mint majd látni fogjuk-minden a "csillagok rendjéből" következik és az "Orion-ellenességgel" kezdődik.

Az "ORION"-t a sémi-akkád ékiratokon URU-ANNA (ÉG-URA) néven találjuk meg. A zsidó teológia GIBBOR (hatalmas) elnevezéssel NIMRUD-dal azonosítja, aki az Égen forradalmat szervez Jahwe ellen. Ugyanis azt a judai-keresztény biblikus megállapítást, hogy "NIMRUD a Nagy Vadász Isten előtt", a zsidó vallási felfogás nem fogadja el, mert a héber hagyományok szerint: "NIMRUD egy leselkedő ellenség, aki emberekre és nem bestiákra vadászik."

Orion-Nimrud égi képe egy "íjas vadászt" mutat. Ez a szimbolika mitikus kapcsolatot teremt Orion és a "NYILAS" csillagkép között, annál is inkább, mert a sumír- káldeusoknál a "NYILAS" nem "kentaur" volt, hanem ezt a csillagképet egy "NYÍL ÍV" jelképezte. Az ékiratos szövegekben a "NYILAS" csillagkép azonosítva van "NERGAL"-lal, aki a sumír hitvilágban NIMRUD "árnyéklelkének" - NI-BUR-TA (NINURTA) társa, és ők együtt segítik népüket a harcban. Ugyanezt találjuk meg a jól ismert szkita- hitvilágban is).

Miután pedig ennek a káldeus "NYILAS" csillagképnek a nyila pontosan a Skorpió csillagkép közepére (szívére) van irányítva, érthető így a "csillagok rendjének" hatásaként jelentkező félelem és gyűlölet mindazokkal szemben, akik földünkön ennek a "NYILAS" csillagképnek és a tengelyének végén lévő "IKREK" védelme alatt élnek. Az "IKREK" csillagkép Nimrud- Atyánk két fiának - Hunornak és Magornak mitologikus azonosa. Az itt bemutatott csillag-térképen jól látható, két csillag egybeköti az Oriont az Ikrekkel. -Tehát éppen úgy összetartoznak az égen, miképpen NIMRUD és két fia a földön.

De ez az említett ORION-" ellenesség" megmutatkozik a Skorpió csillagkép "két kardjának" misztériumában is, és ezért van a zsidók vallási hiedelmében JUDEA a Skorpió oltalma alatt.

A népek történelmének ős-oka a csillagos égből olvasható ki. Így a magyar történelem is OTT VAN.

Ezeknek előrevetése után indítsuk el Atillát, mítoszhősként, a Napkirály útján. -Az OROSZLÁN csillagképből indul a RÁK felé.

Az Oroszlán Vízöntő-tengely határozza meg egyéniségét. Hatalmas erejű, öntudatos, méltóságteljes, jóságos uralkodó, aki birodalma népének a jólétet akarja biztosítani. - A Vízöntő tükrözi rá csodálatos tisztánlátását, kozmikus gondolkodásán alapuló tudását, nagyvonalú és világokat békességben egyesíteni akaró terveit.

A Rákhoz érve mutatja ki vezetésre való alkalmasságát, és "Európát látok" gondolatának megvalósítási szándékát, amihez a szembenlévő jel - a BAK - adja a kitartó akaraterőt, az anyagon való uralom erejét és a királyt önuralmat- önmegtartóztatást- a fatányértól a fakupáig. Miután azonban Földünknek a nap-körüli pályáján a RÁK csillagképbe való érkezéssel kezdődik a sötétség uralma (egyre hosszabbodnak az éjszakák), így a Rák a csillagmítoszban, Atilla politikai és stratégiai küzdelmeknek idejére mutat. -A szemben lévő "BAK" -a Fény erősödésével-viszont segítő társként vehető, és ennek mítoszi megszemélyesítője Aetiusz lehet, aki "jövőt teremtő ősök földjén szabadon éljünk" óhajjal csatlakozik Atillához.

De tovább haladva, az "IKREK" biztosítják "napkeléstől napnyugvó nagy vizekig terjedő, Túr ivadékok áldott országában" az összeköttetést, és - ahogyan Pap Gábor nagyszerűen kimutatta - az "Isten Ostorától" jövő intézkedések gyors megvalósítását, a távolságok legyőzését ahhoz, hogy a "Nyilas" csillagképet szimbolizáló és a Túr-ivadékok által remekül használt messze hordó íjak, mint Atilla legyőzhetetlen lovas hadserege mindenütt pontosan ott és úgy legyen, ahogy azt a "Nagykirály" akarta és elrendelte. Elmondhatjuk itt Arany Jánossal a dicséretet:

"Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pörölye világnak!
Sarkam alá én a nemzeteket hajtom,
Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!"

Így érkezünk el a "BIKA" csillagképhez, amellyel szemben áll főtémánk jele: a "SKORPIÓ". Első és meglepő észrevételünk az, hogy a "BIKA" csillagképét a "Sötét Világban", a "SKORPIÓT" pedig a "Nap- Világban" látjuk. Ez a csillaghelyzet adott alapot Pap Gábor azon észlelésének, mellyel az "Isten Kardját" a csillagmítoszban is megtalálta.

A hagyomány szerint a földből "vaskard hegye tört fel", mely megsértette egy arra járó borjú lábát. Ez a történet egy napvilági realitás, csakúgy, mint a pásztorgyerek által Atillának átadott "lángvető" Isten Kardja. De ebben a hagyományban már benne van a nagy misztérium, a "lángvető Isten Kard" megjelenésével. Ismerve a Skorpiónak a "két kardos" titkát, a pásztorfiú által átadott "lángvető" kardot a "napvilágban" lévő Skorpió misztérium "egyik" kardjaként vehetjük. (Az ábrán a Napvilágból a bika lábáig nyúló felső karddal jelezve.)

A csillagmítoszban ez nem más, mint a Skorpió "marsi" jellegéből vett, és a Napfény tisztaságában megtörténésre rendelt kozmikus erőátadás. A mítoszhősnek -Atillának különleges feladatok - mondhatni - a "felső világ" figyelmeztető kinyilatkoztatásainak közlésére való "elhívása", kiválasztása. Tehát valóban olyan hivatás, amelyet Atilla életével betöltött.

Most nézzük s Skorpió "másik" kardját!

A "mítoszhőst" a Bika csillagkép vénuszi hatása kíséri, és Atilla megházasodik. - Szörényi Levente: "Atilla, Isten Kardja" című operájában szívhez szóló formában láthatjuk ezt a történelmi valóságot, és azt is, hogy Atilla - a mítoszhős - valóban vénuszi karok ölelésében "bukik le" a Sötét Világba- vagyis a Skorpió másik kardja megöli hitvesével együtt.

Vizsgáljuk meg a mítoszi és a valóságbeli szemszögből ezt.

I. Mit sugall a nagy-napciklusi csillaghelyzet akkor, amidőn a mítoszhős a Bika csillagképébe a Vénusszal érkezik...?

A "BIKA" csillagkép utolsó - de itt, a precessziós úton első harmadában a Saturnus gátló, sötét és gonosz uralma egyesül a Mars-i elhatározású "SKORPIÓ" utolsó harmadát uraló, azonos Saturnus-i jellegű hatással. Ez nemcsak a mítoszhősnek erőszakos halálát jelzi, hanem teljesen megsemmisíti a Vénuszi csillaghatásokat is. Ez pedig azt mutatja, hogy s Feleség is vele hal meg.

Bátran mondhatjuk tehát, hogy: Atillának és feleségének meggyilkolását a csillagmítoszban is megtaláljuk)

2. Mit mond a becsületesen felderített történelmi valóság?

Atillának adófizetője volt mind a két - már judai- keresztény államvallású - római birodalom, ahol a judai alapú, de magát "kereszténynek" nevező ortodoxia minden máshitűt eretnekként üldözött.

Atilla népét - a hunokat - vagy a "túr nemzetséget", a zsidó szokás és nomenklatúra értelmében "pogánynak" nevezték. A római és bizánci papság azonban nagyon jól tudta, hogy ezek a "hunok" csak azért viselik magukon a rájuk hányt "pogány" nevet - annak ellenére, hogy Istenhívők -, mert semmiféle olyan judai hagyományt és tanítást nem ismernek el, mint ami a római és bizánci zsidó-kereszténység alapját képezi. Ezért - Epiphanius zsidó származású egyházatya tanítását követve -a hunok vallását "Jézusi szkítizmusnak" nevezték.

Történészeink eddig nem tartották szükségesnek felderíteni Atilla és népe hitvilágának tartalmát. Megmaradtak a "pogány"' név mellett.

Nyugati történészek azonban nesztoriánusoknak, ariánus keresztényeknek és manicheus vallásúaknak nevezik Atillát és népét, Adhatunk vallásuknak bármilyen nevet, mert nem a "név" a fontos, hanem az a valóság, hogy Istenben vetett hitük sokkal magasabb erkölcsi szinten élőknek mutatja őket. mint amit Rómában, a "bűnös városban", vagy korrupciójáról és álnokságáról ismert Bizáncban találunk. - És MA ezt kiáltja a szintén elromlott világ fülébe Atilla:

"Védjük meg Isten méltóságát, Kardja rendet lát...
S országok zúgnak új dalt, új Imát."
(Lezsák Sándortól átvéve)

Bátran mondhatjuk azt, hogy Atilla, az ő magasan járó lelkiségével, kozmikus gondolkodásával és felemelkedett erkölcsös méltóságával, útjában volt mind a két római birodalom urainak, akik nemcsak politikai ellenfelet láttak benne, hanem egy "barbár eretneket" is. Ezért tettre szólították, a gonoszság sötétségéből. a Saturnuszi végzetet létrehozó Skorpiónak a másik kardját, és ez a kard megölte Atillát, hitvesével együtt. "A sötétség birodalma porfelhővel szédítő démonvilág."

Most, hogy a csillagmítosz és a történelem segítségével feltártuk Atilla halálának körülményeit, talán be is fejezhetnénk ezt a tanulmányt.

Azonban Pap Gábor - igen bölcsen - méltatta a rosszakaratú, az igazságot eltitkoló, meghamisított Atilla hagyományt, így nevezve azt:

ATILLA HALÁLA UTÁNI HALÁLA

Különös cím, de helyes és igaz, mert a hagyomány hamisítás valóban "halál", vagyis a mítoszhősnek vagy élő nagy embernek, jó-királynak aljas emberi formában való bemutatása, miképpen azt az Atillát nem ismerő, és utána egy évszázaddal róla tudósító, zsidó- gót JORDANES teszi, és utána minden "Atilla és hun-magyar ellenes" ugyanezt szajkózza. Még a magyarul beszélő "történészek" is. Hogy miképpen változott ilyenné a fenséges Atilla-hagyomány, azt megtudhatjuk a vak regős - Harsány- és az áruló Önögész párbeszédjéből, amit átveszek Szörényi Levente: "Atilla, Isten Kardja" c. operából, mint Lezsák Sándor szövegét, így:

Önögész:
Tűnj el, Harsány,
Atilla Urad halott,
Mert rengeteg italt ivott
S álmában kéjjel zuhanva,
Orra vére halálra fojtotta.

Harsány:
Hazudsz, álnok görög.
Részegen Urunkat senki sem látta...!

Önögész:
Beszélhetsz nekem bármit,
Védekezésed sántít.
Az utókor borzadva olvassa
Hogyan ír róla a Krónika.
Vegyétek észre, Regös,
A múltatok ködbe rejtőz!

Harsány:
Az Ég fiáról beszélsz,
Rovások őrzik hős küzdelmét.
Lélek dicsőségét,
Fény látó harcát, küldetését.

És a mai napig, míg a Skorpió "másik kardja" fel nem fedte a csillagmítosz erejével az igazságot, mindenütt így ismerik Atilla halálát. "Orrvérzésben halt meg".., mondják. Van olyan változat is, hogy Krimhilda itatta meg méreggel. Aztán akad olyan "magyar" történész is (a dilettánsok "mester"-nek nevezik), aki egy rovásírásos kelyhet nevez "Atilla méregpoharának". A rovást is úgy olvasta, ahogy senki más.

De tekintsünk megint a "csillagmítoszi" ábránkra, mert annak alapján végzett kiértékelésünk egészen mást mutat.

A "skorpió" jelbe berajzoltam "Atilla halála utáni halálát" úgy, hogy azt a Skorpió sötétsége a csillagmítoszi "BÍRÓ"nak - a "MÉRLEG"-nek - jegyébe is átviszi a "hagyomány hamisítást", vagyis "kedvező" ítéletet két tőle. Hamis ítéletet!

A csillagfejtés törvénye szerint nekünk a "halál" pillanatából kell kiindulni. Ez pedig ott és akkor van, ahol a Napvilág és a Sötét-Világ találkozási szintjén fekvő gyilkos Skorpió-kard a szíveket éri - ahol "két" szívet üt át. Atilláét, és az őt karjaiban tartó Vénusz szívét. Ez a "Vénusz" azonban Atilla Felesége. Így a csillagmítoszban az "egyetlen" számon kérő csak a Napkirály Felesége lehet, ez pedig a "Szűz" csillagkép maga. Így a "Feleség" mondja a "Mérleg-Bírónak": "megöltek a Napkirállyal együtt", és a "csillagok rendjében fény gyúl". A "Mérleg-Bíró" a "Szűzzel" szembeni "HALAK" tudásától és tudósaitól követeli az Igazságot.

A csillagmítosz tehát a "Fény Látó" tudósokat, történészeket szólítja fel arra, hogy bizonyítsák az Igazságot, és seperjék a szemétdombra a "hagyománynak" nevezett hamisításokat.

Ezt a munkát feltétlenül el kell végezni a "Fény Látóknak". Tudom, hogy nem könnyű dolog, mert az általam "Nimrud-Orion ellenességnek" nevezett "hátráltatás" a mai zsidó-kereszténység szervezeteiben is működik, nyíltan gátolva a magyarság történelmi igazságának hirdetését azzal, hogy I. István előtti nagykirályaink még mindig csak "pogány"-ként szerepelnek náluk, és magyar születésű papjaik a zsidó hagyományok és zsidó történelem tudósai, de a magyarság dicső múltjával való foglalkozásra "nincsen idejük". Talán ennek eredményeként tudhatjuk be azt, hogy a semita múltban keletkezett Skorpiós "két kard" erejével dolgozó erőszak a politika síkján is érezhető.

Ezt a politikai síkra is kiterjesztett "Nimrud- Orion ellenességet" pedig a "koronás kígyó" tisztelői irányítják, és nyíltan hirdetik, hogy ők a "Nimrudi utódok" ellenségei.

Magunkra kellene ébredni végre és kiszabadulni a ránk kényszerített "sötét homályból". Atilla figyelmeztetését kellene megfogadni, és felemelkedni Lélekben oda, ahol létezik a kozmikus gondolkodást adó:

"Időtlen végtelenben,
Teljességben hódító Istenvilág
Fényhozó Birodalma,
Tiszta értelmet gyújtó
Teremtő Láng!"

Ami nem más, mint az IGAZSÁG. Atilla és a Magyar Történelem Igazsága!

Mert a "rovásfákat" elpusztították! - Csak a tisztánlátó Vigasztalók menthetik meg a népet a szolgaság jármától. Önbecsülésre serkentő szent hagyományok tisztelete nélkül ugyanis élni nem lehet.

Igaz történelmünk a Honfoglalásig - II. Rész


« Prev Next

Hozzászólás  

#1 MAGYAR JÉZUS: GYŐRKÖS ISTVÁN - Badiny Jós Ferenc ébresztője!Pálos Trend 2019-09-23 10:08
ORBÁN VIKTOR, POLT PÉTER és TIBORCZ ISTVÁN MA IS MEGÖLNÉ A MAGYAR JÉZUST!!!
ISRAHELL-i PARANCSRA FESZÍTETTÉK KERESZTRE AZ EMIH SZŰZ-LEÁNY és JÉZUS GYILKOS NARANCSHÉJ KIPÁS, KÖVES-ORBÁN FÉLE POKOLFAJZATOK A MAGYAR HAZAFIT és SZABADSÁGHARCOST: GYŐRKÖS ISTVÁNT!!!
Netanjahu helyőrsége (tev.hu/ujnyilasokra-csapott-l...) Kövess Slomó és olajos Pintér vérszomjasai, a zsideszes Habony-művek, a CIA-s Index brutális koncepciós pert kevertek ki a "terrort rendelő" felcsúti mocsok kényére!!! - és vad-cionista köreinek kedvére, hogy továbbra is a "nagy" nemzetmentő szerepében tetszeleghessen!!!
...hogy melyik nemzetnek?! 3-at találgathatsz!!!...:(
KÖROSZTÁSÚ JELZÉS = JÉZUS KRISZTUS! Eléggé magyarul van; - ugye?!
Badiny Jós Ferenc JóIsten adta világhírű ÜDVtörténészünk emlékére; - aki újból életet lehelt a Magyar Szakrális Királyság Kékvérvonalába!
Igen sokan vannak, akik Jézus puszta létezését, azaz „történelmi személy” mivoltát is tagadják. Mások, „Isten fiaként”, azaz a „második isteni személyként” imádják. Megint mások prófétát, tanítót, Isten küldöttét, vallásalapítót, s ki tudja még mi mindent látnak benne. Míg egyesek a valódi kép megismerésére törekszenek, mások szánt szándékkal igyekeznek hamis ismereteket terjeszteni. Mindezek figyelembe vételével, mi az, amit biztosan tudhatunk Jézusról jelen korunkban?
JÉZUS KRISZTUS = KÖROSZTÁSÚ JELZÉS - Eléggé KÉPletes 1 SZERű és MAGYAR?!
www.youtube.com/watch?v=xbl9mN23Wao

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.