20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 május 04, vasárnap

Az édesanyákat ünnepeljük

Szerző: delmagyar.hu

Már az ókorban is rendeztek tavaszi ünnepélyeket az édesanyák tiszteletére. A hagyományt az Egyesült Államokban élesztették fel, ahol 1914-től hivatalos ünnepnap. Hazánkban, 1928-ben tartották az első Anyák Napját, május első vasárnapján, a tavasz, a fakadó rügyek, a zsendülő élet ünnepnapján.

Az anyák köszöntésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére.


Az újkori Anyák Napja egy philadelphiai nőhöz, Anna Jarvis-hez kötődik, aki elhunyt édesanyja tiszteletére ceremóniát rendezett. Ezt követően a nő amellett kezdett el kampányolni, hogy nevezzenek ki egy hétvégét, amikor hivatalosan is az anyákat ünnepli a lakosság. Célját elérte, elsőként 1910-ben, Nyugat-Virginia államban tartottak Anyák Napját. Egy évvel később már szinte minden államban megünnepelték, méghozzá május második vasárnapján. 1914-ben pedig bejegyezték, mint hivatalos ünnepnapot.


Európában először a virágkereskedők szervezetei szorgalmazták az ünnep terjedését - a 20-as években. Ausztriában 1924-ben még a katolikus egyház is az ügy mellé állt. Az egyház ezzel is - megfogalmazásuk szerint - a természetes, egészséges élet és az anyaság mellett kívánt kiállni - az iparosodással és gazdasági törekvésekkel együtt járó elvilágiasodás ellenében.


Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák Napját.


Forrás: delmagyar.hu

 

 

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló