Miből készült és hogyan a szappan?

 A takarékos háziasszony vagy főzött, vagy főzetett. Miből készült és hogyan a szappan? Sokszor egy évig is gyűjtögették a zsiradékot a háztartásokban. Disznóöléskor, s a napi főzéskor a felesleges zsiradékot külön, jól zárható edényben tartották a hűvös kamrában. Ha már volt egy főzetre való, akkor az üzletben a zsiradékhoz megfelelő mennyiségű mosószódát, illetve lúgkövet vásároltak.

A lúgkövet vízben feloldották, s nagy üstbe tették a zsiradékkal együtt, begyújtottak és forralni, főzni kezdték együtt ezt az alapanyagot. A főzés sok ideig tartott. Mindaddig, amíg a forralt anyag tetején megjelent egy sárgás-fehér szilárd kéreg. A masszát sokszor meg kellett kevergetni, ezzel segítve, hogy elváljon a folyékony létől a szilárd anyag. Ez a művelet órákig tartott. Amikor már úgy látták, hogy a folyékony barna lúgos létől olyannyira elvált a szilárd anyag, hogy vastag és fehéredő színű kéreg keletkezett az üst tetején, akkor hagyták kihunyni a tüzet, s addig hagyták, amíg nem forróvá, csak langyossá vált a massza.

Ekkor leemelték az üstöt, óvatosan a földre helyezték. Már ott sorakoztak a kis faládák a földön. Ezeket a kis faládákat jól megvizezett konyharuhákkal borították be. Ezek házilag szőtt, érdes vászon textiliák voltak. A felvidékről jártak asszonyok az Alföldre, többek között a Jászságba is, és végszámra árulták a házi vásznakat. Ezek az anyagok nagyon időtállóak voltak. Minél többet használták, annál puhábbak lettek, és jó nedvszívóak voltak.

Amikor már kihűlt a fehéres réteg, hatalmas merőkanalakkal óvatosan „lekanalazták”, és a faládákba rakták telis-tele. Ez már bizony szappan volt, de kellett, hogyjól megszáradjon. Jól, de nem teljesen, csak annyira, hogy szépen egy tábla maradjon,amikor a ládából a konyharuha segítségével kiemelték. (A vizes kony-haruha körbekörben
kilógott a ládából.)

Ha megtapintva úgy látták, hogy már jól elvágható, megkezdődött a darabolás. Két erős drót két végére olyan fadarabot tettek, amit marok jól megfoghatott. Ezt a műveletet két ember végezte. Egyenletes kocka alakúra igyekeztek vágni. Jó szemmértékre volt szükség mindkét részről.

Az üstben maradt barnás, lúgos anyagot már előzőleg (kihűlés után azonnal) üvegekbe, vagy régi zománcozott kannákba gyűjtötték, és a kamrában gondosan elzárták. Ezt a népnyelv „marólúg”-nak nevezte. Ebből merítettek, amikor padlót, padláslépcsőt, disznóölés után a fateknőket súrolták. A nagyon szennyes férfiruhák vízben való kifőzésekor is ezt használták. Igen nagy volt a tisztítóereje, de a roncsoló hatása is. A szemre, arcbőrre, de még a házi kötényekre is káros volt, ha ráfreccsent a lúgos lé.

Az eldarabolt szappanok felkerültek a padlásra. Itt a legszellősebb, legvilágosabb helyen gúlákba rakták úgy, hogy a levegő jól érje. Így száradtak a szappanok egy évig is, vagy még tovább. A jól kiszáradt szappan könnyű volt, és szép fehér. Az a háziasszony, aki vállalta ezt a nehéz munkát, soha nem hagyta, hogy kifogyjon teljesen. Rendszerint legalább egy évig kitartott, vagy még tovább.
A nagymosás és a szappanfőzés, ez a két nehéz és időigényes házimunka szorosan összefügg. Aki ezeket a „visszaemlékezéseket” elolvassa, bizonyára elismeri, hogy ezek igen nehéz háziasszonyi munkák voltak.

A mosógép „zümmög”, dolgozik. A háziasszony azalatt olvas, keresztrejtvényt fejt, tévét néz, vagy kávézik a barátnőjével. Talán ebédet főz közben, és a fülével ellenőrzi, mikor ér a gép a program végére. Kis várakozás után felnyitja a mosógép tetejét, kiszedi a kimosott, kicsavart, illatosan öblített ruhát, felrázza és szárítókra rakja.

Még száz esztendő sem telt, el és ennyit változott a világ. Az emberi erőt helyettesítik a gépek, s a házi munka legnehezebb része élvezet lett. Kis helyen, rövid idő alatt tiszta lesz a család ruhája, s a jobbnál jobb mosóporok, öblítők elfeledtették a mosószappant. Már csak azok emlékeznek, akik akkor még gyerekek voltak, és csak figyelték anyáik nehéz munkáját.
Haló poraikban is illeti őket a megbecsülés és szeretet.

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról