A 2007-ben kidolgozott dokumentumot a Magyarok Világszövetsége elküldte Magyarország legfőbb közjogi méltóságainak, azzal a kéréssel, hogy annak alapján indítsák el az ország jóvátételi követeléseit az 1956-os szovjet katonai intervenció által okozott károk megtérítésére. A megkeresés válasz és következmény nélkül maradt.

Az angol nyelven is elkészült dokumentumot a Magyarok Világszövetsége 2007. október 22-én nemzetközi sajtótájékoztató keretében Brüsszelben is ismertette.

MVSZ Iustitia Bizottság - Elemzés

1. §.

JOGI ELEMZÉS

I.

ÁLTALÁNOS ÉS NEMZETKÖZI JOGI ALAPOK VIZSGÁLATA, AZ '56-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEINEK FÜGGVÉNYÉBEN.

(KÁRTÉRÍTÉS A NEMZETKÖZI JOGBAN, KIEMELT JOGI ÉRVEK, A MAGYARORSZÁG ELLEN 1956-BAN ELKÖVETETT SZOVJET AGRESSZIÓ JÓVÁTÉTELÉÉRT)

A kártérítés fogalma már a nemzetközileg rendezett jogviszonyok előtt is létezett, de akkor még sok volt a tisztázatlan kérdés, amelyek a visszaélési lehetőségek forrásait képezték. Alapvető jogi fogalom, hogy a cselekedetek felelősséggel járnak, és károkozás esetén, az elkövetőnek (elkövetőknek) meg kell térítenie(téríteniük) az okozott károkat. Ez így van a polgári, a büntető és a nemzetközi jogban is.

II. A KÁRTÉRÍTÉS ALAPJAI

a.) A HÁBORÚS KÁROK KÖVETKEZMÉNYEINEK SZABÁLYOZÁSA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚIG

Az alcímben megjelölt szabályozás gyakorlatilag a napóleoni háborúk, valamint néhány későbbi konfliktus hatására fogant (a felek megállapodásával alkotott) háborús jogszabályokat tartalmazza, amelyeket az első világháborús káresemények vizsgálata során is alkalmazták.

Az 1914-1918-as háború során hatályos háborús jogra vonatkozó nemzetközi megállapodások annak a második békekonferenciának a gyümölcsei, melyet Hágában hívtak össze, és amely 1907. október 18-án zárult. Meg kell jegyezni, hogy nem az 1907-es megállapodás volt az első jogi egyezmény a hadviselő felek között., mert ezt megelőzően számos diplomáciai nyilatkozatot szentesítettek a XIX. század második felében, de ezeknek nem volt kötelező erejű jogi értékük. Az 1907-ben elfogadott megállapodások közvetlen előzménye, az 1899. július 29.-ei békekonferencia volt, melyet szintén Hágában hívtak össze.

A szabályozás két kompromisszumot is rejt. Egyrészt: az önkéntes csapatok és hadtestek tagjait is hadban állónak minősíti abban az esetben, ha élükön felelős vezető áll, ha fel tudnak mutatni egy állandó és távolról is felismerhető jelzést, ha nyíltan viselnek fegyvert, és ha a hadműveletekben alkalmazkodnak a háborús szokásjoghoz. Másrészt: a haderő, a harcolókon kívül állhat olyan személyekből, mint a tábori lelkészek, orvosok, ápolók, stb., tehát fogságba esésük esetén őket is hadifogolyként kell kezelni.

A háborús vezetésről szóló szabályzatban lefektetett törvények még érdekesebbnek bizonyulnak. Amennyiben helyesen alkalmazzák őket, kétségtelenül ez utóbbiak korlátozták leginkább a hadviselő államok pusztító katonai erejét. „A hadviselő feleknek nincs korlátlan joguk az ellenség elpusztítására irányuló eszközök megválasztásában" (22-es cikkely, Hága, 1907).

Röviden: ez a rendelkezés alkotja annak a háborús jognak az alapját, melynek egyértelmű célja a háború szigorának enyhítése. Ezen általános rendelkezést részletező egyéb rendelkezései között találunk olyat, amely tiltja a kegyelemadás megtagadását, olyat, mely tiltja a magát megadó ellenfél bántalmazását, illetve megölését, tiltja az ellenséges polgár tulajdonának tönkretételét, elsajátítását, kivéve abban az esetben, ha a rombolás vagy eltulajdonítás a háború érdekét szolgálja, tilos továbbá mérgek és mérgező fegyverek bevetése.

Ez utóbbihoz közelít - bár sokkal általánosabban fogalmaz -, az a rendelkezés, amely a fölösleges fájdalmat okozó fegyverek, lövedékek, vagy speciális anyagok használatát tiltja. Logikus módon tilos védtelen városokat, lakásokat, vagy épületeket támadni vagy bombázni, mivel ez minden katonai szükségletet nélkülöz. Helységharcban vagy légi-csapás, illetve rakéta-és tüzérségi tűzcsapás alkalmazásakor, minden lehetséges módon törekedni kell a helyi kultúráknak, művészeteknek és tudományoknak szentelt épületek, valamint a történelmi emlékművek és kórházak megóvására. A rendelkezés betartásától akkor lehet eltekinteni, ha ezek a helyek katonai célokat is szolgálnak.

1907-ben, a Hágában jelenlévő felhatalmazottak meg voltak győződve arról, hogy ez a kölcsönös megegyezésen alapuló jogi megállapodás csak egy lépcsőfok a további törvényhozásban, és a háborús jog folyamatos fejlődésében. „A földi háború törvényeiről és szokásjogról szóló megegyezés" előszavában a rendelet saját elhatározásukból „A háborús jogszabályokról szóló törvénykönyv teljesebb változata" címet kapta.

A hágai egyezményt később kibővítették a genfi konferencia során, mely az 1864-ben alakult Vöröskereszt szellemiségének folytatása, azt nemzetközi szintre emelve.

Az I. világháború utáni békeszerződésekben nagy összegű kártérítésre ítélték a vesztes országokat. Németországnak 132 Mrd aranymárkát, Ausztriának, Bulgáriának és Magyarországnak 12 Mrd aranymárkát kellett fizetnie a győztes államoknak (ez Magyarország esetében 200 millió aranykorona kifizetését jelentette).

Ami a lakosságot illeti, - a győztes államok törvényben rendelkeztek a privát károk jóvátételéről, így a kártérítés nemcsak a kárt szenvedett államot illette meg, hanem annak polgárait is(!), akik a bonyolult jogszabályok mellett, bizonyos feltételekkel részesülhettek belőle.

Az első világháború után, a mai ENSZ elődje, a Nemzetek Szövetsége,- folytatva a hágai egyezmény szellemét, arra törekedett, hogy a nemzetközi konfliktusok megoldása békés úton történjen, háború, illetve katonai erő elkerülésével.

A II. világháborút lezáró békeszerződést 1947. február 10-én írták alá Párizsban. A békeszerződés háborús jóvátétel fizetésére kötelezte a vesztes országokat (Németország, Finnország, Olaszország, Románia és Magyarország). Magyarországnak összesen 300 millió dollárt kellett fizetni, ebből 200 milliót a Szovjetuniónak, 50 milliót Jugoszláviának, 50 milliót Csehszlovákiának.

b.) A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI IDŐSZAK, AZ ENSZ TEVÉKENYSÉGÉNEK FÜGGVÉNYÉBEN

A II. világháború után megalakult ENSZ, (előbb San Franciscóban, majd később New Yorkban) fő célja a nemzetek közötti békés együttélés biztosítása. A Szovjetunió alapító tagja 1945. október 24-e óta, Magyarország pedig 1955. december 17-én nyerte el a tagságát.

Mára szinte minden állam tagja, kivéve Svájc, a Szent Szék, és Tajvan. Az ENSZ alapokmányának 2. és 4. §-a tiltja a háborút, mint a konfliktusok megoldásának eszközét, ugyanakkor tiltja az erőszakos eszközök használatát is. A nemzetközi jogban a háború kirobbantása bűncselekménynek nyilvánítható, és mint minden bűncselekményt követően, az áldozat igényt tarthat a jóvátételre. Az agressziónak és a háborús bűncselekményeknek gyakorlatilag sok formájuk van, például a lakosság elleni erőszak, fegyverszünet megszegése, fosztogatás, stb.

c.) A KUVAITI PÉLDA

1990. augusztus 2-án Irak megtámadja Kuvaitot. 1991. április 3-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa Irakot felelősnek nyilvánította különböző károk okozása miatt, amelyek a Kuvait elleni agresszió és megszállás során keletkeztek.

E célból Kártérítési Bizottság jött létre, amely Genfben székelt, és hat különböző folyamodási kategóriát fogadtak el. Fizikai (élő) személyek, valamint cégek (jogi személyek) követelhetnek kártérítést a kormányukon, vagy nemzetközi szervezeteken keresztül.

A Kártérítési Bizottság több milliárd dollár megfizetésére kötelezte Irakot. A kártérítést az Iraki Kőolaj Vállalat eladásaiból kezdték finanszírozni. Jelenleg a kártérítési folyamat végrehajtása –az iraki belső konfliktusokkal terhelt helyzet miatt – nehézségekbe ütközik.

III. A SZOVJETUNIÓ FELELŐSSÉGE

Az 1947-ben aláírt párizsi béke egyik mellékletében meghatározottak szerint, szovjet csapatok állomásozhatnak Magyarországon és Romániában, hogy biztosítsák a Szovjetunió és Ausztria szovjet zónája közti katonai utánpótlási vonalat.

1955. május 15-én Ausztria szuverén semleges állam lett, ezzel a négy megszállási övezet megszűnt, és a szovjet csapatok útvonal-biztosítási feladata is véget ért. Egy nappal az osztrák semlegesség elfogadása előtt (vagyis: május 14-én) viszont létrehozták a Varsói Szerződés Szervezetét (Varsói Szerződés: VSZ), és ezzel (a szovjetek véleménye szerint) továbbra is lehetővé vált, hogy a Szovjetunió a csapatait Magyarország területén állomásoztassa.

Az alábbiakban mellékelt VSZ okmány elemzése alapján viszont megállapítható, hogy ez a Szerződés nem jogosít fel egyetlen államot sem a Szerződő Felek részéről, hogy csapatokat állomásoztasson egy másik állam területén. Ebből következik, hogy a Magyarországon maradt különleges hadtest csapatai jogtalanul tartózkodtak Magyarországon 1955. május 15-ét követően!

A Szerződő Felek megállapodása alapján készült okmány nem rögzíti egy vagy több Szerződő Fél által foganatosítható Szerződés felmondási lehetőségeit (feltételeit), de nem jogosít fel senkit sem arra, hogy fegyveres erőszakkal lépjen fel a Szerződésből kilépni szándékozóval szemben. A Szerződés 8. cikkelye kifejezetten tiltja az egymás belügyeibe való beavatkozást.

A VARSÓI SZERZŐDÉS SZERVEZETÉNEK 1955. MÁJUS 14-I MEGALAKULÁSÁT RÖGZÍTŐ OKMÁNY MAGYAR NYELVŰ VÁLTOZATA

Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés az Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Csehszlovák Köztársaság között.

A Szerződő Felek,

újból megállapítva, hogy olyan európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére törekszenek, amely valamennyi európai állam részvételén alapulna társadalmi és államrendszerükre való tekintet nélkül, s amely lehetővé tenné erőfeszítéseik egyesítését az európai béke biztosítása érdekében,
figyelembe véve egyszersmind a párizsi egyezmények megerősítése következtében Európában előállt helyzetet, amely egyezmények a felfegyverzett Nyugat-Németország részvételével és az észak-atlanti tömbbe való bevonásával a "Nyugat-európai Unió" alakjában új katonai csoportosulás létrehozását helyezik kilátásba, ami fokozza az újabb háború veszélyét és veszélyezteti a békeszerető államok nemzeti biztonságát,
meggyőződve arról, hogy az európai békeszerető államoknak ilyen körülmények között meg kell tenniük a biztonságuk biztosításához szükséges és az európai béke fenntartásának érdekét szolgáló intézkedéseket,
az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának célkitűzéseit és elveit követve,
a barátság, az együttműködés és a kölcsönös segélynyújtás további megszilárdításának és fejlesztésének érdekében, az államok függetlensége és szuverenitása tiszteletben tartásának, valamint a belügyeikbe való be nem avatkozásnak elveivel összhangban,

elhatározták, hogy megkötik a jelen barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási Szerződést és

Meghatalmazottaikként kijelölték:

az Albán Népköztársaság Nemzetgyűlésének Elnöksége Mehmet Shehut, az Albán Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlésének Elnöksége Vlko Cservenkovot, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hegedűs Andrást, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
a Német Demokratikus Köztársaság Elnöke Otto Grotewohlt, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét,
a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa Jozef Cyrankiewiczet, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége Gheorghe Gheorghiu-Dejt, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsának Elnöksége Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét,
a Csehszlovák Köztársaság Elnöke Viliam Sirokyt, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnökét,

akik kellő alakban és teljesen rendben talált meghatalmazásaik bemutatása után az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk
A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől, vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oly módon oldják meg, hogy ne veszélyeztessék a nemzetközi békét és biztonságot.

2. Cikk
A Szerződő Felek kijelentik, hogy az őszinte együttműködés szellemében készek részt venni minden nemzetközi akcióban, amelynek célja a nemzetközi béke és biztonság biztosítása és minden erejüket e célok megvalósítására fordítják.
A Szerződő Felek egyben arra fognak törekedni, hogy más olyan államokkal való megegyezés alapján, amelyek hajlandók ebben együttműködni, hatékony intézkedéseket foganatosítsanak a fegyverzet általános csökkentésére és az atom- és a hidrogénfegyver, valamint a tömegpusztító fegyverek egyéb fajtáinak betiltására.

3. Cikk
A Szerződő Felek a nemzetközi béke és biztonság megerősítésének érdekeit szem előtt tartva tanácskozni fognak egymással a közös érdekeiket érintő minden fontos nemzetközi kérdésben.
Az együttes védelem biztosítása és a béke és a biztonság fenntartása érdekében mindannyiszor haladéktalanul tanácskozni fognak egymással, valahányszor valamelyikük véleménye szerint a Szerződésben résztvevő egy vagy több államot fegyveres támadás fenyegeti.

4. Cikk
Ha valamely állam, vagy valamely államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a Szerződésben résztvevő egy vagy több állam ellen, a Szerződésben résztvevő minden állam az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya 51. Cikkének megfelelően, az egyéni vagy kollektív önvédelem jogának megvalósításaképpen egyenként és a Szerződés többi tagállamával való megegyezés szerint, minden szükségesnek mutatkozó eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását beleértve, azonnali segítséget nyújt a megtámadott államnak vagy államoknak. A Szerződésben résztvevő államok haladéktalanul tanácskozni fognak a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges együttes intézkedésekről.
Az e cikk alapján tett intézkedésekről az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya rendelkezéseinek megfelelően tájékoztatni fogják a Biztonsági Tanácsot. Ezeket az intézkedéseket azonnal felfüggesztik, mihelyt a Biztonsági Tanács megteszi a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges intézkedéseket.

5. Cikk
A Szerződő Felek megállapodtak abban, hogy megalakítják azon fegyveres erőiknek egyesített parancsnokságát, amelyeket a Felek megegyezése szerint az együttesen megállapított elvek alapján működő parancsnokság vezénylete alá helyeznek. Védelmi képességük megerősítésére szükséges egyéb összeegyeztetett intézkedéseket is tesznek, hogy megvédelmezzék népeik békés munkáját, biztosítsák határaik és területük sértetlenségét és az esetleges támadással szembeni védelmét.

6. Cikk
Abból a célból, hogy a Szerződésben résztvevő államok megvalósítsák a jelen Szerződésben előírt egymás közötti tanácskozást és megvizsgálják az e Szerződés végrehajtásával kapcsolatban felmerülő kérdéseket, Politikai Tanácskozó Bizottságot állítanak fel, amelyben a Szerződésben résztvevő minden államot a kormány valamelyik tagja vagy más külön kinevezett kiküldött képvisel. A bizottság - ha szükségesnek látja - kisegítő szerveket alakíthat.

7. Cikk
A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy nem vesznek részt semmiféle koalícióban vagy szövetségben és nem kötnek semmiféle egyezményt, amelynek céljai ellentétesek a jelen Szerződés céljaival. A Szerződő Felek kijelentik, hogy az érvényes nemzetközi szerződéseikben megállapított kötelezettségeik nem ellentétesek a jelen Szerződés rendelkezéseivel.

8. Cikk
A Szerződő Felek kijelentik, hogy az egymás közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbfejlesztése és erősítése érdekében a barátság és az együttműködés szellemében fognak eljárni, kölcsönösen tiszteletben tartván függetlenségüknek, állami szuverenitásuknak és az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak az elvét.

9. Cikk
A jelen Szerződéshez társadalmi és államrendszerükre való tekintet nélkül csatlakozhatnak oly más államok, amelyek kifejezik készségüket, hogy a jelen Szerződésben való részvétellel hajlandók elősegíteni a békeszerető államok erőfeszítéseinek egyesítését a békének és a népek biztonságának biztosítása céljából. Az ilyen csatlakozás a Szerződésben résztvevő államok beleegyezésével, a csatlakozásról szóló okiratnak a Lengyel Népköztársaság kormányánál való letétele után lép hatályba.

10. Cikk
A jelen Szerződést meg kell erősíteni és a megerősítő okiratokat a Lengyel Népköztársaság kormányánál kell letenni. A Szerződés az utolsó megerősítő okirat letételének napján lép hatályba. A Lengyel Népköztársaság kormánya a Szerződésben résztvevő többi államot minden megerősítő okirat letételéről tájékoztatni fogja.

11. Cikk
A jelen Szerződés húsz évig marad érvényben. A Szerződés a következő tíz évre is érvényben marad azon Szerződő Felek között, amelyek ezen időszak lejárta előtt egy évvel nem nyilvánítják ki a Lengyel Népköztársaság kormányának a Szerződés felmondására irányuló kívánságukat. Ha az európai kollektív biztonsági rendszer létrejön és ebből a célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek - amire a Szerződő Felek állandóan törekedni fognak - a jelen Szerződés az általános európai szerződés hatályba lépésének napján érvényét veszti.

Készült Varsóban, az 1955. évi május hó tizennegyedik napján, egyetlen példányban, orosz, lengyel, cseh és német nyelven, amely szövegek mindegyike egyformán hiteles. A jelen szerződés hitelesített másolatait a Lengyel Népköztársaság kormánya eljuttatja a Szerződés valamennyi résztvevőjéhez.

Fentiek hiteléül a Meghatalmazottak a jelen Szerződést aláírták és pecsétjükkel ellátták.

MAGYARORSZÁG megszállásának biztosítása céljából a szovjetek tovább növelték az itt állomásozó csapataik számát, a legális kormányt erőszakkal (fegyveres erővel) megdöntötték, és Kádár vezetésével egy bábkormány segítségével előkészítették a talajt arra, hogy (a későbbiekben) nukleáris eszközeiket közelebb vigyék a Nyugat felé, Magyarország egyes dunántúli területeit felhasználva.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szovjet vétójog miatt a Szovjetuniót nem tudta elmarasztalni, az ENSZ Közgyűlése viszont már 1957-ben elítélte a szovjet agressziót. A Szovjetunió felelősségét később, 1992-ben az Orosz Föderáció elnöke elismerte, sőt, bocsánatot kért, nyilvánosan megkövetvén a magyar népet. Másképpen fogalmazva: amikor a szovjet diktatúra véget ért, az utódállamok vezetője elismerte felelősségét.

IV.  A KÁR FELMÉRÉSE

A kuvaiti precedens értékű (különleges) példának tekinthető, figyelembe véve, hogy az ENSZ külön bizottságot hozott létre a kár megállapítása céljából. A magyar esetben jogszerű, indokolt és igazságos lenne, hogy hivatalos felmérés után, esetleg nemzetközi szakértőket is bevonva, a magyar állam is kérjen, kártérítést a szovjet utódállamoktól.

A kár lehet direkt, vagy indirekt, mert a kuvaiti példából kitűnik, hogy indirekt károk is jóvátételre szorulhatnak. A kár nemcsak anyagi lehet (szétlőtt házak), de gazdasági is. Morális vagy lelki kárt a nemzetközi jog nem ismer, ennek megítélésére nincs nemzetközi precedens. Kiindulópont lehetne, az akkori rezsim „ellenforradalomi károk"-ként nevezett kárbecslése, amelyet az akkori hatóságok állapítottak meg: kb. 20 milliárd forint értékben (1957-es árfolyamértékben számolva).

V.  AZ UTÓDÁLLAMOK FELELŐSSÉGE

Felvetődik a kérdés, hogy a Szovjetunió széthullása után, kitől lehet kártérítést követelni? A nemzetközi jog szerint az utódállamok felelőssége vitathatatlan, mindenek előtt az Orosz Föderációé, de Ukrajnával és Fehéroroszországgal szemben is, a felelősségük folyamatosságára utaló nemzetközi jogszabályok léteznek, az 1978. augusztus 23-i Bécsi Egyezményben.

Az Egyezmény tulajdonképpen két különböző logikát követ, miszerint szó van az „újból függetlenedő államok"-ról (azaz: azokról az országokról, amelyek a gyarmatosítás alól szabadulnak fel), illetve más, egy „nagyobb államból elszakadó terület/tek"-ről. Az első esetben a szakítás dinamizmusán van a hangsúly, ezáltal érvényesül a „tiszta lap" elve, míg a másik esetben az egyértelmű kiindulópont éppen ellenkezőleg – a folyamatosság.

Az Egyezmény meghatározza a következő alapelvet: „minden olyan szerződés, mely érvényben volt az államok elszakadásának időpontjában az eredeti állam teljes területére nézve, hatályos marad minden így létrejött utódállamra nézve is." (34. cikkely), az előbb említett szerződés egyébként hatályban marad adott esetben az eredeti állam maradék területére nézve is (35. cikkely).

A nemzetközi jog differenciál a különböző szituációk között: két vagy több ország egyesülése (például a volt két Németország), vagy egy ország békés kettészakadása (Csehszlovákia), vagy vitás szétszakadása (Jugoszlávia). Ami a mi esetünket illeti, a pozitív nemzetközi jog jóformán minden esetben elismeri az Orosz Föderációt, mint a Szovjetunió utódját, helyesebben folytatólagosságát. Ennek a folytatólagosságnak objektív kritériumai közé tartozik az, hogy az Orosz Föderáció determináns volt a szovjet tagállamok között, földrajzilag az egyik legnagyobb, és a világ nagyhatalmai közé tartozott.

Ami Fehéroroszországot és Ukrajnát illeti,- ez a két ország csak részbeni folytonossággal rendelkezik, mivel mindkét ország az ENSZ-nek alapító tagja, számos nemzetközi szerződést ratifikáltak saját nevükben, amelyek (egyben) a Szovjetuniót is érintették.

Az ENSZ főtitkárához 1991. december 24-én írt levelében Boris Jelcin elnök leszögezte, hogy az Orosz Föderáció a Szovjetunió utódjának tekinti magát, Jurij Mihajlovics Voroncov, Oroszország állandó képviselője az ENSZ-ben 1992. január 27-én szintén hasonló módon nyilatkozott, kijelentette, hogy az Orosz Föderáció folytatja a joggyakorlatot és elfogadja kötelezettségeit, melyek a Szovjetunióra érvényesek voltak. A fentiekre való tekintettel, az Orosz Föderáció a volt Szovjetunió jogi utódállamának minősül.

VI.  ELÉVÜLÉS

A Szovjetunió 1956-ban nemzetközi bűnt követett el a Magyarország elleni katonai agressziójával. Egyértelmű, hogy addig, amíg Magyarország szovjet megszállás alatt volt, és Magyarországon nem volt demokratikus rendszer, gyakorlatilag lehetetlen volt a Szovjetunió felelősségét felvetni, illetve kártérítést követelni.

A jogi gyakorlatban ismert elévülés fogalmát - tehát – jelen esetben nem lehet szóba hozni vagy alkalmazni, annál is inkább, mert egyes tények nemcsak a Szovjetunió nemzetközi jogszabályokba ütköző (jogi, morális, etikai) cselekményeit tükrözik, hanem - ezen túlmenően -, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények is történtek, amelyek elévülhetetlenek!

VII.  KONKLÚZIÓ

Vitathatatlan, hogy 1956 októberében és novemberében, a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el Magyarország ellen. A szovjet fegyveres erők kijelölt részei – hadüzenet nélkül - beözönlöttek az ország területére. A magyar polgári és katonai forradalmi erők ellen, a Néphadsereg egyes alakulatai ellen, a polgári lakosság, valamint polgári szervezetek (forradalmi bizottságok, tanácsi szervek, szakszervezetek, rendőrség, nemzetőrség, stb.) ellen léptek fel, emberéletek sokaságát oltották kioltottak ki, és hatalmas gazdasági károkat okoztak az országnak.

Ezt az agressziót, - a Szovjetunió utódjának minősülő -, Orosz Föderáció vezetői elismerték. A nemzetközi jog értelmében tehát a Szovjetunió bűncselekményt követett el!

Ezért szükségszerű, hogy – a vonatkozó nemzetközi jogszabályok alapján – a magyar kormány, kormányfő és államelnök a IUSTITIA BIZOTTSÁG által kidogozott, a jóvátétel beindításához szükséges alapanyagot (esetleges kiegészítésével egyetemben), minden lehetséges fórumon képviselje.

A magyar nép jogos igénye, hogy a világtörténelemben morális győzelemként számon tartott forradalmát és szabadságharcát eltiprói ne csak erkölcsi, hanem anyagi elégtételt is szolgáltassanak.

2.§. POLITIKAI ELEMZÉS →