|
helyzetkép
nyakamba
havat hord a szél
arcomon könnyjégcsapok
tájidegen
a szoba és a mosoly
munkát feketén kapok
s nagyság' les bentről az ablakon
résnyire nyitott ajtón
talán kinyújtja kezét s bérem felém
havat hord a szél
ma még nem halok éhen
s holnap olvad majd
kering még bennem a vér
bár néha zsibbad a lában
talpam alatt a föld
járom utam
nyakamba veszem
nevetnek velem a csillagok
havat hord a szél
dermedt csodák alszanak szívemben
s összetör
fösvény ösvényen a fény
2019.01.11.
|
Pangás
Nem kaptunk semmit. Ez jutott.
Kértek, örök alázatot
a mindenkori hatalmak.
Adtuk, mi tőlünk várható:
Testünk, lelkünk, büszke valónk.
Hittük, egész lesz a darab.
De nem. A seb be nem forrhat!
Már szívünk ezer darabban.
S vigyorog ránk szarusodva
a bőr. A tükörben bál van.
Bennünk érzés nélküli vér
pang, kilopták, ami érték,
a mindenkori hatalmak.
Adtuk, mert adni érdemes
és nem kaptunk semmit sohasem.
2019.01.07.
|
|
Ocsú Ember
Ami fáj, és ami jó,
más nem értheti:
Mi a szívemnek való!
Onnan fúj a szél ide,
minden szemetet,
s itt csal könnyet szemedbe.
Csak porszemek égetik
tekintetedet,
s nem bírsz szemükbe nézni:
Zsarolnak a láncszemek,
hazug az ima,
gyűlnek szememben könnyek,
égnek a tüzek, égnek,
lelkemben méreg,
mormolom imám az égnek!
Ami fáj, és ami jó,
más nem értheti:
Mi a szívemnek való!
Más gén, más hit, más ménes,
Atyám, más a mag,
s ocsú vagyok: Én, az Ember!
2013. 10. 13.
|
Sajgás
Sajog a csont,
sejtek kopogtatnak falán:
Van-e ott még elő velő,
mely hordozza az adást?
Kizárt koldus testbörtönben szaladgál.
Kígyó kúszik a gerincen,
s gumiként hunyászkodik az élet.
Még nem törték ketté múltképeinket,
de sajgássá szorult az idő,
mint dúcban turbékoló galamb.
Szállni már elfelejtett, megkötözött
szárny-díszruhájából kihullnak a tollak.
Életösztön dalát fújja a szél.
Zúg a sejtsereg, a lenyúzott bőrt
verik, dob pereg, csatát veszít minden élő.
Törvény és szabad akarat, falak
előtt leborul a szívben őrzött gondolat.
2019.01.03.
|
|
Felhatalmazás
Párizs, Brüsszel, Budapest!
Gondoljátok minden rendben?
Tüntetnek az emberek!
Megalázott Sokk, eszmétek!
Demokrácia-e az,
ha a többségnek szenvedés
a többség felhatalmazása?
2018.12.16.
|
Hiszem
Mit is hiszek, Istenem?
Hiszem, hogy létezel.
Hiszem, hogy eljössz közénk.
Már halott a remény.
Csak a hit tart életben.
Hiszek mindenkiben,
hiszem, jót akar az ember.
Hitem halott remény?
Hit és remény. Ítélet.
Kékre festett az ég.
Betakart jó-vágy minden.
Örök álom-remény.
Haldokló ima a fény,
bennem keserűség.
Tartozom hinni benned,
él szeretet-erény!
Tartozom hinni, hogy élsz!
Bennünk laksz örök fény!
Szeretet és erény
nélkül halott az ember.
Mit is hiszek, Istenem?
Hiszem, hogy gyermeked,
bennünk újjászületett.
2018.12.16.
|
|
Várakozom
Fogságba tart kétségidőm.
Üldöztem szüntelen, futott
előlem, malaszt s nyugalom.
Próbáltam versenyezni,
s ketyegett rohanó álom.
Ismerős napkeltéké koldus-remény.
Holnap majd új terv születik!
S holnapután felébredek,
kukucskál újra a nap, a föld peremén.
S álomba ringat majd a hold.
Istenem, kérdem, meddig még.
Meddig álmodom újra a jövőt?
Időillúzió korhad
nap, mint nap gyorsulva,
testembe zárva.
Örökhó alatt magvágyam.
Életműhely ajtaján kopogtatok,
s várom a bebocsájtó üzenetet.
2018.12.14.
|
Megint
Hát, ne tudd!
Nem akarod.
Bennem mély fájdalom;
nem tud, méltatni kort.
S üres a bolt, mint rég,
vágy-üres a polc.
Szememben csillogott az ég...
S betelhetetlenül
csilingel csalfa-csillagod.
Utcára csalsz
üres az Otthon,
nincs már vágy,
hideg az ágy,
mellettem megcsalt ara,
sikolt.
2018.12.12.
|
|
kíváncsiság
mérges kígyó a faderekán,
- ki korán kel aranyat lel,-
súgd, újra, hogy ez az, mi kell
mérged iszom, mint szomjazó lét,
múltat keres bennem a szunnyadó,
s mint gyermek az ajándékot,
kíváncsian,
várom, mit rejt a vég
s csetlenem, botlanom
vajh, mennyit ért
2018.12.12.
|
Tegnap még
Tegnap, még álmodtam.
Ma már nem.
Tegnap, értettem a gondolatot, álmodtam,
s visszazuhantam a földre.
Ma már nem értem a törvényeket.
Tegnap, még álmodtam.
Játszottam az életet.
Ma már mások álmodnak helyettem:
Rideg, beton környezetet.
Tegnap, még játszottam.
Ma már nem.
Ma már mások játszanak helyettem:
Velem, s mindenkivel eljátsszák
a macska egér harcot.
Ma már mások gondolják
helyettem végig az életet:
Mikor, mit tehetek?
Álmodtam, s visszazuhantam a földre.
2018.12.11.
|
|
Szabadság
Hallgass! Nézz tv!
Élvezkedj, kénykedvedre!
Értelmetlen; hallgatni, szólni!
Érted?
Illúzió.
Gondolnak helyetted!
Tudd, döntenek, mi jó, s rossz!
És nem ez, vagy az dönt.
Láttad, hallottad, rég
megszerkesztettek!
2018.12.09
|
Klottgatyán rés
Kicsi voltam még,
cédulák hulltak az égből.
Lélegzet nélkül,
futva, kapkodtuk, porból,
árokból, légből
kapott koholt híreket,
s helikopterek
petty ponttá zsugorogtak
távol az égen.
Lassan elszállt a remény.
Klottgatyán rés,
mezítláb, rongyruhában,
elhalt a remény:
Hová tűnt páink álma?
Se család sincsen,
se gyerek, se jövendő!
Szabadság van csak.
Rabszolga törvény, s munka,
arcunkon nincs könny,
száraz, hideg a közöny.
2018.12.09.
|
|
Különb, vagy stréber
Különb, vagy stréber
felel meg a perctörvényeknek?
Láss csodát, világ!
Gaz árulóké a hozsánna.
Manna az égből
mindenkor Júdás fizetsége.
Csattog az ostor
a becsület háton, félelem.
Különb, vagy stréber
alkalmazkodik, megalázón,
rongy fizetséghez?
A jövő már rég begubózott.
Ingyen kenyeret
nem kér a tiszta szívű lélek.
A stréber éber
habzsol, vért szív, másokból él meg.
Húzza szekerét
a sorsába beletörődött.
Begubózik, él.
Nincs sors örök, öröklődött.
2018.12.05
|
Advent
Picit borzongással, hideg kopogtat,
nyitott mellkassal beengednénk a fényt:
Sugárzó üzeneteket fogni,
vágyunk szaladni, örömünnep elé!
Várjuk, álmaink beteljesedését!
Számoljuk a heteket, napokat.
Kapni szeretnénk! Istentől, kapni!
Mástól nem várhatunk semmit, soha.
Csodavárás az életünk és semmi
adás. A felénk nyújtott kart eldobjuk,
magunkba gubódzva álmodunk:
Rituális gyertya gyújtás, képzelet,
visz önmagunk holnapjához közelebb.
Legalább szeretteink felé mosolyt
hoz a gyertya, az adventi koszorú.
Felébred bennünk a fény, elfelejtett
álom ölelés, nem akar szomorún
aludni bennünk a szeretet.
Figyelmeztetés: Ajándék az élet!
2018.12. 02.
|
|
Szomszédomnak / Koncz Zoltánnak/
A nincsent beosztani
és még adni másnak is,
szegény nyomor sorsban
embernek maradni,
szomszéd asztalán morzsa,
markunkból folyó manna-
lét, véres veríték.
Bár köp a világ rád, s rám,
e gúnyában még nem járt
a hős ítélőszék.
Nem ettek maradékot,
s nem vágytak bódult másnap
vért köpni a világra.
Markolászva a semmit
senkiért nem dobban szív.
Vágy, csak a nyugalom!
Holnaptól rettegő kín,
sosincs, bőségtál vicsorít.
Senkik vagyunk, bú asztal,
lyukas markunk kamat rab.
A könnyek, nehéz batyuk,
hol vigasz, hol bánat
virraszt a pislákoló
kályha mellet kortyoló
méregpoharainkban.
2018. 12.01.
|
Turulmadár I.
Tépjétek szét rongy testem,
de a turul fennmarad,
vérrel írja az égbe:
Sikolt az igazság,
sikolt népem lelke!
Élő turul az oltár,
mert lelkünkbe oltották,
leborulok hozzád
csodás örökkévalóság,
égen szárnyaló szabadság!
Tépjétek hát rongy testem,
lelkem a széllel száll,
s vérrel írja az égre:
Szárnyal az igazság,
az örök turulmadár!
|
|
Turulmadár II.
Ott, fent, az égen egy piciny madár,
napból jő, vagy a napba száll,
lukat éget útja a pupillán,
tudaton át, a szívbe száll.
Ott, fent, az égen egy piciny madár,
lelkemet hordja, napba száll,
évmilliók óta száll a vágy,
beláthatatlan szárnycsapás.
Ott, fent, az égen egy piciny madár,
napból jő, vagy napba száll,
léleknyugalmat keres, Szenthazát.
Ott száll, fent, piciny vágymadár.
2010. 03. 08.
|
Ki dönt?
Minden mondat végén ott a pont.
Nem tudhatom, ki dönt.
Minden mondat végén ott a pont.
Ki, miért zárja le, ott?
Kiknek kezében az ítélet?
Kiáltok, kérdezek:
Kiknek kezében az ítélet?
Fuldokol lélegzet...
Érzem, Másképp és más történik
- görcsfrász vívódik-,
a stréber alázat mögé
bújtatott élettöredék
napjait taposó ember szívébe.
2018.11.12.
|
|
Kétség
Itthon vagyok, idegen.
Hideg a szó. Szomorú.
Nyitott ajtón, fú a szél.
Huzat van. S tán háború!
Valahol bennem tombol:
Az iszonyat viszonya.
Vihar zóna. Karambol.
Ellopott, ép akarat.
Itthon vagyok, betegen.
Életet élek: Minek?
Alkalmazkodok: Mihez?
Tán, eladott lelkemhez!
2018.11.05.
|
Éhes vagyok
Éhes vagyok uram, s torkig.
Fojtogat tündérmeséid.
Átok, vagy álom életem?
Létezem, csak épp nem érzem?
Érzékcsalódás csalóka
káprázatának hatalma
kitépte a szívem. Vérzek.
Bár már alig-alig vérem.
Gúnyám sorsnehezék. Félek,
sohasem vetkőzhetem le,
rám aggatott felszín díszed.
Uram! Itt, belül nem élek.
2018.11.03.
|
|
Lélekláng
Gyertyát gyújtottam, nehéz szívvel,
egyedül. Anyám! Apám! Nem értetek.
Sírni támadt kedvem, könnyezek.
Elszorul a szívem, valamit érzek.
Belső fájdalom szorítja torkom,
szomjas vagyok, iszonyatosan szomjas.
Gyertyát gyújtottam, halottjaimnak,
hogy két nyugodt léleklángocskát lássak!
Két pici fényt. Egyformán égnek.
Nyugodt a lelkük. A sötét nagy égben.
Ennyi maradt nekem belőlük.
Két pici fény, s bennem nagy sötét űr.
Anyám! Apám! Szülő vagyok, mégis
gyerek. Arcomra száradt könnyetek.
Sohasem szabadna, tudom, sírni,
mégis, mégis értetek könnyezek.
Gyertyát gyújtottam, két pici fényt.
Sokkal szebbek, mint a csillagok.
Sírok, egyedül, két pici gyertya ég.
Szívemben örökre ragyogtok.
2018.11.01
|
Emlékezz majd rám
Domboldalon őszi fák színpompálya
dúdol egy örök dallamot.
Végtelen keringőt játszó muzsika
minden levél, mint csörgődob,
repít el ritmikusan, s lelkemben új,
szebb domboldal nyílik újra,
- most még szemem sarkából könnyem csordul -,
gyermekem, a domb itt marad,
s látod majd sárgás-barnás-zölden
örök könnyeimet.
Emlékezz majd rám,
ha domboldalon virágoznak a fák!
2018.10.27.
|
|
Mismásolás
Tisztességet gúny-gúnyába öltöztetni,
szemétre dobni a becsületet,
aztán hőbörgőn hazugság-bűnt mosdatni,
ebben az országban mindent lehet?
Eb ura uszítja, alázza a strébert,
hát meddig merészkedik a mocsár?
Kezét-lábát töri, hogyha kell, éhbérért!
Sár-mocska összetör, mint a mozsár.
Testéből kitépte lelkét mindenkinek
a káosz-harsona: sorakozó!
Mindegy görnyedt öregnek, fiatal szentnek,
ki-ki hajoljon meg, narráció.
Gúny-gúnyában csúfon díszbe öltözködni,
szemétre dobni a becsületet,
aztán hőbörgőn bűn-fényben mosakodni,
ebben az országban ezt is lehet?
Tisztesség oda, becsületünk elvették,
abcúg, férges plebejus-lét hozományát,
csak tükörben csurgó könnyeink a miénk.
Meddig bírjuk, szörny-lét alamizsnát?
2018. 10.30.
|
Vak ló
Kócos szénásszekérként
száguldnak az éterhullámok,
a ló kapkodja fejét,
hová tart úttalan utakon,
fickándozó vak hajsza?
Mikor borul fel az egyensúly?
Szemellenzője alatt,
csak az ostorcsattogtatás zúg.
Fércpakolás! Porfelhő
közelít, borul a vak hajsza.
Ostor csattog, s egyre nő
a felhő fölöttünk, vak hajsza.
Minden szekér felborul,
egyszer minden, minden kiderül,
s gazdája után sír a ló!
2018.10. 27.
|
|
Győzni
Győzni, győzni én már nem akarok.
Veszítve is boldog maradok.
Lelkem tiszta, már csak adni tudok.
Csak a szeretet az akaratom.
Győzni, győzni én már nem akarok.
Győzni, már legyőztetek, s kínoztok!
Hajrá! Előre! –buzdíttatok.
Csontrendet még nyakba akasztatok,
jövőt nyelni nincs akaratom,
Bár győzni, legyőztetek, kínoztok.
Csak győzni, győzni tanítottatok.
Szeretet nélkül mégis éhen halok.
Hajrá! Előre! – jelszavatok.
De csak szeretet az akaratom.
Győzni, győzni én már nem akarok.
2018.10.27.
|
A Sámántáltos (1956)
Egyszerűbb a világ és sokkal bonyolultabb,
Mint a perc, mely visszahozhatatlan.
Számunkra itt a jelen, a tett és a gondolat,
Hogy álmainkra ébredjünk és lássuk sorsunkat.
Hitünkben nem maradt ábránd és vágy,
Tudjuk az élet küzdelem, s a halál vár ránk.
De kit érdekel a lét, ha fogoly a lélek?
Kitépni lelkét vágyik a világ, e szolga népnek!
Sorba állunk mind, kibe nem hálni jár a lélek,
Hogy sortüzetekre emlékezzen a könny és az élet.
A hatalom gázol, az eszmék udvarolnak;
- Mondj igent, te balga, a kosznak és mocsoknak!-
S még sincs a világnak annyi ízes kincse,
Hogy lelkünket az ördög magához kötözze.
A népek vágyain átcsapott az Ostor:
-A „cirkuszt, kenyeret" földi mocskon-
S kiáltá világgá; tépve szívéről a bilincset,
A gondot és az Ármányt feledve,
Felszabadultan, nyíltan, szabadnak születve:
- Alázatot az életnek; a porszemnek és a végtelennek!-
2006.10.15.
|
|
Semmi szív
/letartóztatták Gödöllőn a hajléktalant/
Bűnöző lett a nincs.
Parkban, padon ülve.
Semmi lett. Volt kilincs.
Bilincs kattant, keze
remegve int, kihűlt
az otthon, s üres
belül a szív.
Szomjat nem olt a múlt,
markából az élet,
mint elfolyó víz, úgy
csorog könnye földre.
A bűn az bűn. Törvényt
ül felette a köz.
Üres a szív.
Minden mindegy, ha nincs.
Bűn pajtása a csend,
el-elmereng, ez így,
így lám törvénytelen.
Semmit sem tett a tett,
s lám mégis vétkezett.
Semmi a szív.
Érted nem jön gyorsan
a halál. Szenvedni kell,
s bedarál majd lassan,
emberszív, langy-meleg.
Kilincs-bilincshez köt
törvény, és megkötöz
a semmi szív.
2018.10.18.
|
Évgyűrűk emléke
Fák kérgén időráncokat látni,
s nem hallani a rostok közt száguldó nedv küzdelmeit,
az életet vivő belső fájdalmait,
férgekkel küzdő élni akarást,
oly hiába való értelem, mint rügyek, virágok, levelek csodálata.
S mint odúban szú lárva eszi meg a fát,
úgy esz meg észrevétlen a vágy
minden rügyet, virágot, szeretetet.
Ahogy az égig érő fának nem nő új ága,
úgy roskad magába minden győzelmi akarat.
Fák kérgét megvető pillantásaink,
mily jogon csodálják termését,
ha hallani, érezni nem érzik gyökereik siralmait?
Hedonista élet-vágy a külső,
míg a bennünk élő
parazitát táplálja mindennapjaink.
Mérgezett csersav marja torkunkat...
fák levelét a szú maradék gátolja,
az érerőinek keringését lassan elfojtja,
megeszi a féreg, úgy eszi meg nihilvágyaink
az életünket.
Évgyűrűk emléke, de fáj!
2018.10.14.
|
|
Aludni térek a fákkal
Boldogságperceim színkavalkádja,
csodás őszlevelek, lassan leszakadnak
rólam, csepp-pillanat alatt szerte száll
a széllel, s vajh hová veti a sors, hová?
Távolban halványuló szivárvány csak
emlék-lombkoronám, nem fagytam meg még,
de remeg belsőm, kicsit aludni térek,
míg recsegve-ropogva megindul a nedv
gyökereimből, hogy kopasz ágaimba
vigye jövő-vérem. Őszhullám ringat.
Dobál, mint apály-dagály, sziklához ver,
kivet magából pillanatsodrás ájer.
Kicsit aludni térek. Hagy jöjjön a szél,
hordja szét őszlevél emlékeimet,
s mint tegnap vágyával ébredő hajnal
rügyeim újra és újra kipattannak.
2018.09.30.
|
Megbélyegezni
(egy jelentéssel összefüggésben)
Büntetni azért, ami nincs.
Törvényt hazudni akkor is,
ha éppen csak játszik a szél,
ha szemetekben csúf Szentszék
felől nyögdécsel a nyomor.
Szeretet helyett koldusbot
jutalmat kaptak nemzetek,
s bőven benne volt kezetek!
Büntetni azért, ami nincs.
Meglopott lélegzetünk kincs.
Előírt sóhaj-fájdalmat
éhbér-rongyba csomagolva
demokráciát exportál
a tőke, s másnak nincs joga
demokráciát játszani!
Nem hagynak fellélegezni.
Büntetni azért, ami nincs.
Nincsenek nihil vágyaink:
Itt nem ér semmit a mantra,
verseny sincsen önös vágyra,
testvérünket vérrel védjük,
egymásért dobban a szívünk.
Demokráciát óbégat
a nyugat bankzsarnoksága.
Büntetni azért, ami nincs.
Törvény mögött sötét kilincs
nyitogatja bűnfölényét,
semmi, de semmi nem elég,
míg ki nem cserélik földünk,
hitünk, testünk, lelkünk végül.
Demokráciát óbégat
a nyugat bankzsarnoksága.
2018.09.13.
|
|
Színeváltozás
Oly türelmes lassú most az ősz,
rég-forradalmak előestéje,
vágy, gyűjt ily türelmesen erőt,
színeváltozást akar, rejteget,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.
E világot, megkönnyebbülve,
rozsdás, sárga, barna, zöld tánca,
kamikazeként hull a földre,
megsemmisítve múlt-vágyait,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.
Lélegzetét vesztett ősgerinc
nyugodt halált készít elő,
levedli, kecsesen díszeit,
a pihenni vágyó vérerő,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.
Oly türelmes lassú most az ősz,
rég-forradalmak előestéje,
vágy, gyűjt ily türelmesen erőt,
színeváltozást akar, rejteget,
mint mikor a természet készül
összetörni gyáva emberhitünk.
2018.09.09.
|
Halálra ítélt
Apám halálra itta magát,
következetesen begubódzott,
soha senkihez nem tartozott,
utálta a lexikális tudást,
a következtetés nélküli
hőbörgő fless-elit szavait,
apám tudta, halálra ítélt!
Apám halálra itta magát.
Józanul tán kibírhatatlan
a kinyilvánított gondolat,
szolga hit és lexikális tudás,
a következtetés nélküli
hőbörgő fless-elit szavai,
apám tudta, halálra ítélt!
Apám halálra itta magát.
Apám ismerte a lélek szavát,
katakombák, titkos halkuló
sóhaját, a tudás-bitorlók
fennkölt hazug hivatkozásait...
Apám szavai bűnös lárma,
munkából nem élt társadalmak,
halálra itatott igazság
megszégyenülése jutott csak.
Munkából nem élt társadalmak
lexikális tudáshatalma
elnyel mindent, ami még igaz,
hőbörgő fless-elit a törvény...
apám tudta, halálra ítélt!
2018.09.03.
|
|
Árulás
Idillvágy-kártyavárak előtt
térdre rogyva, mint idomított
állatok, ámulat keszkenőn
hódolunk, hódítók korbácson
hizlalt eszmék kikockázott
sorsrombolói kény-kedvére.
Stréber áruló gyáva vérnek
torz-tükrében szépség-mostoha
szenvedély-napokban mosakodva
tisztának érezzük bűneink.
2018. 08.25.
|
Intelem
Érted hajoltam a földre,
feladva minden büszkeségem.
Érted, gyönyörű kis porszem!
Beléd leheltem Isten-lelkem.
Tovább tud adni létedet,
feladva minden büszkeséged:
S ha már mindenki elesett,
a porból emeld fel nemzeted!
2018.08.20.
|
|
Szomjas madarak
Apám sem tudott lojális lenni,
semmi embertelenségre.
Anyám sem tudott semmiben bízni,
nevelt mégis szeretetre.
Gyökereim, mint szomjas madarak,
végtelen égen keringnek,
mocsarak szennyes láp-maradványa
bennem a lét szeretete.
Kihalt törvények rabszolgájaként,
vergődök, embertelenül
versenyző sikerorientáltként
bűvöletben létezőktől!
Apám, Anyám, nekünk csak ez jutott:
Mából kiűzött sorsutak,
szennyezett levegőben, mint halott
sóhajok, élő gondolat.
2018.08.16.
|
Új tender
Ott vérzik a szívem a porban,
ahol a csorda járt egykor.
Ott, néha esőisten sirat,
eláztat, röghöz ragasztott.
Elkopott bizalomban fürdet,
semmit sem ér a tiszta szív,
hisz, kosz fed már emberutakat,
bárhová fordulsz, viadukt
robban ember és ember között.
Árkokon nincs már átjáró.
Éhesen hízó kisgömböcök
pecsenyéje sül, durranó
léggömb-hajót fúj új tender,
s a kikötőt elfújta a szél.
2018.08.15.
|
|
Sétálok veled
Ott, ahol a fák égig érnek,
sétálok a csend tengerében.
Hallgatom idők üzeneteit,
évgyűrűk körtánc ringatásait,
ágak között a suhanó ájert.
Néha-néha egy-egy madár reppen.
Távolban halk tárogató szól.
A lélek felhorkan álmából
ózon dús békesség szigetén.
Friss forrás fut a gyökerek között.
Szomjam oltani elé lehajlok,
térdre rogyok, mint Isten előtt.
Nyomokat látok, űzött vadakét,
odú-barlangból futnak szerteszét,
béke szigetén felbolydult méhkasként
zizegve zúgnak a lehullt levelek.
Spórák sóhajtanak újabb reményt.
Ágak között az eget kémlelem:
Hát itt vagy Istenem! Itt vagy velem!
Távolban halk tárogató szól.
A lélek felhorkan álmából,
sétálok a csend tengerében
ózon dús békesség szigeten.
2018.06.21.
|
Kiálts vissza!
(üzenet a jobb és baloldalnak már akkor)
Pár lépés a másik oldal,
s közelebb a végtelen,
onnan nem hallatszik át a dal,
itt embertelen.
Sétálok setét utcákon,
félek, a hit nem vezet,
vicsorít rám a neon,
az édes semmi környezet.
Barátok, álmok, éjjelek,
születéstől a sírig járom
az utat, tudjátok körbevettek;
az útelágazások.
Sötét verembe vittetek
szaladgáló semmi utak.
Már nem tudom, hogy megyek,
vagy jövök; s az oldalak?
Melyik, az az irány
honnan nem sírva kiált
vissza rám
a kiábrándulás.
2007.09.26.
|
|
Habok között
Gumicsonton rágódva
fájdalom hőkölés
minden hőbörgés.
Könnyek közé csurgatva
fuldokol szörny-belső,
tehetetlen külső
okokra hivatkozva
összeszorul a szív.
Görcs-marokkal ragaszkodva,
kapaszkodunk talán
roncsdarabjaink hullámsírjába.
2018.06.07
|
Lélekhalál
Minden hang egy-egy vészharang,
kékre vert, átvert, jaj szuszog,
utcán, éterben, barlangban.
Hipnotikus káosz unszol,
gyorsuló apokalipszis,
árnyék, béna bús akarat,
Babiloni Szajha, szkepszis,
- jósok kombájnja vért arat-,
behálózott titkos kódok
piruettje szédít, szédít,
gyilkos-göröngyös szennyúton.
Születéstől sírig virít
halált harangozók kongó
vészharangja.
Meglopta, kéjvisongásba
csalta az emberlét útját,
parazita, léha ága
a fajnak, mézes-mázos ág,
harsogó kór, lélekhalál.
Érzéstelen durva hajsza,
kielégíthetetlen vágy,
hernyó-araszolva tolta,
pirinytudás-ősboldogság
végtelen lépcsőjén porba,
a teremtő szeretetút
magával ragadó lángját.
Elégtünk, elsorvadtunk,
Sátán fújta légvárakban,
s csak üvöltünk, csak üvöltünk,
mint a fába szorult féreg:
Hol a Szentlélek tengere?
Szennymocsár az embereszme,
kasztba születő hit, vak dogma,
testvérre vadászó elme
szülte sivár kősivatag,
mert győztes-gyilkos igazság
szellemszele a gondolat,
hogy az erősebbnek mindent szabad.
Strómanpapok helytartónak
szegődtek, lélekjuhásznak,
kolompos csősznek, szolgálni
csörgő ezüst, haláljogát.
Test és lélek közé éket,
vért, vért, bánatot, véget, bűnt,
ültettek szleng-szellem szelek...
azóta félünk, remegünk.
2009.11.22.
|
|
Félsz-frász
Holnap már késő lesz.
Elnyel az óceán
- szomjazót a tenger-,
lubickoló félsz-frász
járja át a testem,
vittem a keresztet...
Feszítsetek már meg!
Mérget kortyolok csak.
Szomjas vagyok, éhes!
Csendre, nyugalomra
vágyok, - fájdalom test-,
ölelő szeretetre!
A holnap terhei
- Sziszifuszi kereszt-,
nyakamra tekerült.
Sziszifuszi kereszt!
Szorít kamatrabság,
morbid vak valóság.
2018.05.15.
|
Miért fáj
Miért fáj, hallani a némák szavát?
Miért fáj, Látni a vakok igazát?
Didergők rongy álma hajnalt, padokon
sóhajt néha oly mélyen, búsan, ahogy
hiányzik a megértés szeretete.
Elém, s mögém köp a humán-rettenet!
Minden mindegy alapon győztes ünnep
aláz meg, mint kötélen tartott ebet.
Ezt-azt lehet, érzésed semmiképpen!
Cirkuszporondon a bohócfájdalom
titkolt úgy, mint a valóságos kámfor.
Miért fáj a felkelő nap sugara?
Miért fáj a mókuskerék zártsága?
Remegő csetlő-botló földönfutók
jaj kiáltását, talán csak én hallom?
Hiányzik a megértés szeretete.
Elém, s mögém köp a humán-rettenet!
Egyenes gerinccel más cipőjében,
sors vert boldogtalanságban evezve,
évszázadok rabszolgájaként félve
hatalmasságok kénye-kedvét lesni,
nagyon nehéz mégis-mégis szeretni.
2018.04.21.
|
|
Ős Tűz
Hátamat gőgbatyu nyomja.
Hordanom kell örökségem.
Ezeréves sérelem pakk.
Mögöttem megölt testvérem
hiánya szembe jön velem,
s nem tudok szemébe nézni:
kihalt szemében az ős tűz.
Nem tud megvédeni senki!
Önnönmagam öröksége,
hogy hagytam, mert nem szerettem:
Nekem kellett volna meghalnom!
Már örökre csak bolyongok.
2018.04.21.
|
Onnan származom
Onnan származom, ahol sziksó mossa arcomat,
pacsirták sírják az égen nász s halál dallamát.
Onnan származom, ahol bujdosott anyám, apám,
mert szólni nem volt joga, nyelvén lakat, mostoha...
Hegedült minden éj, tücskök bús emlékezetét,
tavasztól-őszig remény, túlélést remélt a lét.
Onnan származom, hol ragyogva földet ér az ég,
hol a batyumba pakolták őseim életét.
Onnan származom, ahol pióca volt a doktor,
s nénék gyűjtötték köténybe csodafák-virágok
életnektárjait. Onnan származom hol búzakereszt
feküdt és aranysárgán csillogott a végtelen.
2018.03.30.
|
|
Létmenyegzőn
Hová futnak a szekerek?
Úttalan utakon! Hová?
Lázas álom-igyekezet,
terel győztesen sehová!
Cél-vég a vágyak halála.
Azonosulni az úttal,
küzdve könnyekkel, a hála.
Beérni azzal, ami van.
S fogni a gyeplőt erősen,
mert vagy a zord táj vezet,
vagy a tájat fedezed fel,
s észreveszed a porszemet!
Átélsz minden lélegzetet,
vagy kapkodod a levegőt?
Adsz, vagy kérsz magadnak teret?
A kérdés, a létmenyegzőn.
2018.03.28.
|
Osztozkodó
Enyém, tied, övé...
csúfos következmény
cafatjain csüngni,
de szeretünk ütni!
Bárkin. Minél gyengébb,
hát annál nagyobbat!
Már nem is jut többé:
Kétharmad kimaradt.
Ami volt, volt. Elfogyott.
Privatizáció!
Magyar szenzáció.
2018.03.26.
|
|
Becsukom szemeim
Becsukom szemeim,
nem bírom látni:
Sercegő fájdalom,
amint vérthörgőn
koncon marakodik.
Becsukom szemeim,
- vak már mindenki,
vak akarok lenni,
amit éreztek,
akarom érezni!
Becsukom szemeim,
mint nap az éjben,
maradok egy helyben,
forog ringlispíl,
nem változik semmi.
Becsukom szemeim,
- vak már mindenki,
vak akarok lenni,
amit éreztek,
akarom érezni!
2018.03.04.
|
Köszönöm tizennyolc évemet!
(Mihályfalvi Sándor 18 éves levente emlékére, öccse MIHI, Mihályfalfi János hozzájárulásával)
https://gondola.hu/cikkek/52899
Anyám, a törvény az törvény:
Hív a Hazám védelme, mennem kell!
Parancsra ölnöm, lőnöm kell!
Sodor galád történelmi örvény.
Köszönöm tizennyolc évemet!
Próbáltam megállítani
a vörös-hordát, kézigránáttal,
mert kell, próbáltam harcolni,
s begyűjtötték az összes leventét.
Kutattak, kerestek engem,
vagy tizedelték voln őket,
ha nem lelik meg hős-bűnös engem.
Anyám,hidd, én nem tehetem,
hidd, másokat magammal nem vihetek!
Köszönöm tizennyolc évemet!
A levente becsületem
vállalta, mit elkövetett, önként.
Lóhátról űztek el messze,
s tüzet nyitottak rám leventére,
Köszönöm tizennyolc évemet!
- ingét és testét szitává lőtték,
majd, mint dögkutyát ott hagyták,
anyja, apja talicskán vitték
vissza a városba- felszabadulást
ünnepelt sokáig az ország.
Köszönöm tizennyolc évemet!
Anyám, hidd, én nem tehettem,
hidd, másokat magammal nem vihettem!
- szitává lőtt ingét a szekrényben,
őrizte anyja a „felszabadulást"!
2018.02.24.
|
|
Karcolat
Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.
És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.
Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.
Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.
2018.02.16.
|
Front
Egy lóca, egy bokor,
egy csendes sikátor,
minden egy és ugyanaz,
a léptek lassúbbak
vár az apokalipszis
így is, úgy is
ezer éves batyukkal
rabként, szabadként,
okkal, vagy ok nélkül
telik az idő
a vágyak maradtak meg,
csak a vágyak szeretnek.
2018.02.01.
|
|
Szentelt gyertyák
Látlak tükör mélyén összeroskadni,
képmutatás olvad gyerek-semmivé
hiába bújsz, hiába leplezed, semmi
vigyorog rám semmi-ezredesként,
parancsot szór, szeme, mint tüzes ménkű,
s elolvadok, mint hit hű szentelt gyertyák,
de ez titok, nem tudhatja senki sem,
csak a leselkedő tekintet néz rám,
kacsingatunk, de tudjuk, Te mindent látsz!
Békét, csak veled köthetek,Nagy isten,
és csak itt a tükör legeslegmélyén!
2018.01.31.
|
Kopogtatnak
Ha kopogtatnak néha,
csak a nagy sötét árnyék-múlt
toporog ajtóm előtt;
sötét árnyék várakozik,
emlékeim, odakint.
Nagy-nagy sötét árnyéka
a perceknek, óráknak,
s kopogtatnak egyre többet
rejtett időkapukon,
dimenziókon keresztül.
Csak itt hallom legbelül!
Rám zárult árnyéka fénynek,
világosságnak, létnek.
Mikor bezártam az ajtót,
talán Istent zártam ki!
Félelmeim kopogtatnak,
hogy itt áll előttem a múlt.
Az ajtót bereteszeltem,
változatlan az emlék.
Isten, tán én rontottam el?
Kezemben volt a kulcs.
2018.01.27.
|
|
egykor /csigusszal/
hagymás-paprikás zsíros kenyeret ettünk,
bort ittunk, velünk vacogott a hajnal,
kerestük az elveszejtett szarvasagancsot,
s diadalittasan összerogytunk magyarként
kén barlangokban szunyókáló hősökről beszéltünk,
eszeveszetten vágytunk valami másra:
őseink bocskorára, táltosokra, lovagolni szerettünk volna
iszapban, sárban, térdig érő halálos vérben,
ebben az ernyedt posványban nem létezni,
aztán fel kelt a nap
kupicákban mértük a lélegzetet,
s elfojtottuk lidérc-álmaink szörnyszülötteit,
nem maradhattunk gyerekek a tanítás szerint
gordiuszi tudomány tekerült viszony-iszony az időre
sótlan pofákat lestünk, vihánc-fruskák báját,
hol a kenyér volt savanyú, hol a bor keserű,
rezzenéstelen arccal néztünk a semmibe, nekünk semmi sem sikerül,
2018.01.27.
|
Mindhiába
Számon lakat. Diktált gondolat.
Szabálytalan így. Szabályos úgy.
Mérföldkövek, hipp-hopp, gurulnak.
A falon innen, s a falon túl.
Ide-odatartozás.
Mankó. Topogás. Helyben járás.
Úgy tűnik, hogy a sorban állok.
Szabadság! Visító viszolygás!
Tán Istenre, csodára várok!
Ide-odatartozás.
Fátyol mögött homályos Tükrök.
Szemem Isten-fénye halovány.
Köröket futok, mindhiába!
Mélyen szunnyad az érzésdugvány.
Ide-odatartozás.
2018.01.16.
|
|
Mindhiába
Számon lakat. Diktált gondolat.
Szabálytalan így. Szabályos úgy.
Mérföldkövek, hipp-hopp, gurulnak.
A falon innen, s a falon túl.
Ide-odatartozás.
Mankó. Topogás. Helyben járás.
Úgy tűnik, hogy a sorban állok.
Szabadság! Visító viszolygás!
Tán Istenre, csodára várok!
Ide-odatartozás.
Fátyol mögött homályos Tükrök.
Szemem Isten-fénye halovány.
Köröket futok, mindhiába!
Mélyen szunnyad az érzésdugvány.
Ide-odatartozás.
2018.01.16.
|
Én-Is-Te-n
Szél dobál ide-oda úgy egy porszemet,
mint hatalmak eszméi szívemet.
Már több ezer éve hajcsárok hajtanak:
Harcolni! Győzni! Versenyre hívnak!
S nem hagyják ölelni az ember szíveket!
Örvénybe sodort fadarab, kereszt
font körém sötét, hős árnyék-hadsereget,
s hiába osztom szét szeretetem,
rabság szorítja torkomat, kín fojtogat.
A meglopott becsület fájdalma
kullog úgy a bűn után, mint a nap után
kullogok őseimmel. Hajdanán
lüktetett bennem a vér, s érthetetlenül
sodródok Káinnel, szívtelenül.
Testvérem vagy mind! Miért lennél gyilkosom?
Benned lakik Én-Is-Te-n otthonom!
2017.12.19.
|
|
Bánat út
Fa kérge alatt a szú
serceg bennem néma bú,
lassú sorvadás emészt,
alkalmazkodás-örvény
sötét-jelen-mélybe húz.
Értem én, verseny-küzdés
homokszemek pergését,
ám, tán feneketlen kút,
az út végig szomorú,
ha hátrány az örökség!
Istentől származunk mind,
s más hátán járunk mégis.
Mindenki csak lépcsőfok,
egy másik ember-úton,
más hátán járunk mégis!
S tapossuk érzés-sárba
a másik érzést. Hajrá!
Győztes ír történelmet,
való veszít értelmet:
Hátrány Istenhit. Bánat.
2017.11.29.
|
Bánat út
Fa kérge alatt a szú
serceg bennem néma bú,
lassú sorvadás emészt,
alkalmazkodás-örvény
sötét-jelen-mélybe húz.
Értem én, verseny-küzdés
homokszemek pergését,
ám, tán feneketlen kút,
az út végig szomorú,
ha hátrány az örökség!
Istentől származunk mind,
s más hátán járunk mégis.
Mindenki csak lépcsőfok,
egy másik ember-úton,
más hátán járunk mégis!
S tapossuk érzés-sárba
a másik érzést. Hajrá!
Győztes ír történelmet,
való veszít értelmet:
Hátrány Istenhit. Bánat.
2017.11.29.
|
|
Minótauroszok vagyunk
Iszony-viszony modern-koremésztő
fűz össze-vissza, lélek-keserűn
ölel magához. Még-még létezek,
vagy csak képzelem boldog létem!
Kit érdekel ma már a tény-érzés?
Se görcs. Se rögeszme. Kétség emészt!
Tőzsdeindex diktátum minden nap.
Ember, s jog hozzáigazítva van.
Büntető kamat-segítség, költsön,
nyújtható mindenkinek, lét-börtön,
és mi sorba álló rabszolgaként
hisszük: Vehetünk levegőt! Önként
bilincsbe tesszük kezünk. Örökre
számok bűvöletében vergődve:
Tőzsdeindex diktátum minden nap.
Ember, s jog hozzáigazítva van.
Család, otthon, szeretet kizárva!
Adathalmazok hordozója ma
minden ember. Élő statisztika.
Joga van statisztaként, tán élni?
Labirintusban kúszva remélni?
Nyilvántartott levegővétel ez.
Bank-gazdáink élet-eszménye.
Kit érdekel ma már a tény-érzés?
Se görcs. Se rögeszme. Kétség emészt!
Tőzsdeindex diktátum minden nap.
Ember, s jog hozzáigazítva van.
2017.11.10.
|
Közvetítő
Elvesztek mind az összetört tükrök,
mű-lénytekintetek tekingetnek
vissza, ábrázat-káprázat körök,
amit látni enged a képzelet;
pillanat felvételek kavalkádja
pörög, egymáshoz simul kétely
és valóság, varangyos békák
álcája mögött vasorrú bábák
kacsingatnak, csókra invitálva:
Fogadj el csúfnak és gonosznak!
Szép-kép ölel magához, légy vak!
A füledbe súgom a holnapot,
de ne higgy a szemednek, a napnak!
Az ezüstcsörömpölést hallgatva
némák a jajveszékelő árvák
és özvegyek siralom-éneke!
Hallgasd csak a csobogó pénzcsapot!
Tajtékzó patakban csillaghullás!
Ússz az árral, s eléred az óceánt!
Könnyekből gyűjtöttem a boldogságot,
felhőtlen örömöt, hát fogadd el!
Csókolj meg végre ifjú hercegem!
Ne tükörben bujkáló lelkednek,
higgy inkább füledben motoszkáló
sugallatoknak, az vagyok én, s tudd:
Véresre karmolta arcom az idő!
Varázs köpönyegem rád terítem,
s irigyed lesz minden földön élő!
Csak hagyd már azt a fránya tükröt,
szólj rólam bármi üdvözítőt!
2017.11.07.
|
|
Naivan
A levél hull, az ág törik,
fúj a szél, vihar tombol,
gyökere ragaszkodik,
a fa áll, néha meghajol,
de nem sír, nem panaszkodik:
Újra, s újra kivirul!
Bár sírok, megalázkodok,
hajlok, mint a fűszál,
védem taposott sorsom,
mert a jövő les rám:
Holnap is fel kel a nap,
Újra, s újra kivirul!
Tudatlanul, ösztön-rögtön
élem az életem.
Álmodom, én is jó vagyok!
Rugdosnak, felkelek,
hiszem, mindenki jót akar:
Az idő mindent betakar!
2017.10.19.
|
Smink
Hiába izzad szemgolyód,
csak a láz kényszerképzete ráz;
talán egyszer a földgolyó
halszeme majd mindent lát,
s a frász nem ölelget oly sűrűn!
Ábránd, homály-tükrök kacaja,
smink minden. Látszat, vas-gyűrű
ölelés lelkeden a gazda!
Malacakolban, moslék-abrak,
vihánc-tánclélegzet, hogy élsz!
Percre pontosan beosztott sóhaj,
felháborodás programdühe ég,
hamvaszt, kifáraszt, szolgálatra int!
Vergődéstől szorul jobban a hurok,
- háborogj! Legalább így fájni fog!
Magadnak húzod a szíjat
egyre szorosabbra!
Mint csapdába csalt állat,
csak előre menekül,
s egyre jobban hízik, acsarkodik,
csípi, marja a rüh,
de falja az elé lökött abrakot
- míg fenik böllérek a kést!
Információ dömpinggel
zárják rövidre az agyad!
Tudományosan ballagsz
a megtervezett pokolba!
2017.10.19.
|
|
|
Magányos bárány
Izzik a szik, párát lehel a föld,
baktatok, mint kivert jószág
a nyáj után, s mindenhol csak a köd,
sehol szeretet-gazdám.
Iszony-viszony űz egyre messzebb,
ismeretlen bozót szúrja oldalam,
sodor kényszer-muszáj, megfelelés:
Élni kell! Rongy ruhám hozzám tapadt,
korhű álarcom bár levedleném,
de nincs alatta meg őseim szíve,
elkupeckedte a mostoha élet,
s a szakadék peremén egyedül sírok:
Miért rohantatok a pénz-kolomp után?
Rajtam időtlen bundám még tán védi
húsom egészség tisztaságát,
s a vér, hiába fertőzték, őrzi
ragaszkodását hozzád hazám.
Ordítom, kiáltom: Ott a szakadék!
A nyáj fut. Szól a kolomp.
Minden oldalról irgalmasan ég,
félelmetes harangzúgás kong,
Felperzselt föld üvölt:
Itt és most veszik el a jövőt!
2017.09.01.
|
|
Kényszerbűbáj
Moirák fonják az élet fonalát,
s valami kókler kezek ostobán,
kényszerbűbájt kevernek bele.
Kevés volt a bábeli zűrzavar,
most törlik vér-emlékezetünket,
űzött, korcs-vadak csordáival.
Annullálni kívánják újra,
ostobán, a lélekben hordozottat!
Ne nőjön gaz! Ne nőjön virág!
Gyártunk neked szebbnél szebb álmokat!
Termesztve tiltják: Egyél mákvirág!
Hajolj a földig, tudd, te szolga vagy!
Innen oda, onnan ide, terelt
jószágként vándorolva, menj
vezényszavak után szív nélkül,
vakon, hidd el, Mammon majd befogad!
S ha nem értesz már semmit belül,
külsőd is elvegyül, kéj-kedv a ma!
Mikor megtömték már rendesen
minden érző szívet csendesen,
előkerül majd a vizes lepedő,
és hipp-hopp, se hazád, se otthonod,
s nem vagy senkinek testvére, pőre
őre csupán, lélektemetőd a hon.
2017.08.06.
|
Átok-keserű élet
Nagyon-nagyon vannak sokan,
akik tudják a sors-jövőt,
s alku tárgyává teszik azt,
mit rájuk bízott a teremtő!
Mi végre okosok, hősök?
Bezsebelik csak a jövőt.
Csörgetik csak az ezüstöt,
s pusztul ember s ég menyegző!
Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!
Vinnünk kell az üres batyut,
keserű-kenyér jutalmat,
mit mindennap csak megkapunk.
Éhkopp lét, az asztalon vigasz.
S több ezer éve hazudnak:
Imádkozz! Légy alázatos!
Holnap, vagy tán holnapután,
felvirrad, hidd el a te napod!
Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!
Kisajátított hatalom
a múlt és jövő-ismeret,
Mammon-okos-tudományos
alapokon nyugszik az ember.
Sejtjeimnek magyarázzák,
hogy miért ráz ki a hideg!
Ellopott csalfa csúf világ,
hazugság miatt esz az ideg.
Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!
S ha nem segít semmi rajtuk,
kitör az erőszak hullám:
Háborúba fojtják mocskuk,
s mutogatnak, rossz ez a világ!
Változz meg! Léha rossz ember!
Miattad keserű a nap!
Tudjuk, mire van szükséged:
Csukd be szemed, és higgy nekünk!
Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!
Álomvilágot teremtettek:
Ratifikált a szenvedés!
Hajtsd igába te is fejed:
Fogadd el, jó Isten kenyerét!
Szenvedni teremtett Isten,
ezer meg ezer éven át!?
S vannak kik még ma is hisznek,
hazugok mézes-mázos szavát!
Ugyanúgy sorba állnak mind,
átok-keserű napokért,
s csak nekünk mondják, légy igaz,
közben sötétben, tudás mögé
bújtatják mosolygó arcukat!
2017.01.21.
|
|
Megértés
Szomjazó kies pusztának,
hiányzik, Édesistenem,
hiányzik megértő anyám
mindent átkaroló keze!
Ha van földöntúli hála,
neki hálával tartozom.
Életét adta, - rongy világ-,
hogy érzést, életet adjon.
És pökhendi gazhatalmak
játszanak szent templomával,
testemmel csiki-csukisat,
bújócskázó-álságosat.
Két kezével kaparná ki
haszonra éhes szemetek!
Miért nem tanultátok meg,
hogy az élet csak szeretet!
2017.07.24.
|
Becsaptak
Adtam erőm, hitem, testem
egy korcs-képzeletnek,
adtam kényszer-kenyér sorsnak
a mindennapokat
s nem kaptam semmit, bár éltem.
Másképp nem élhettem!
Formássá faragott tuskó,
tárgy, rabszolga vagyok.
Kölcsönkapott tudás oktat,
mit csináljak s hogyan.
A kölcsönért megfizetnem
a lelkemmel kellett.
S futottam, mint a bolondok,
lég-szivárvány úton,
Istent eldobva magamtól
nem adtam magamból
semmit.
Mások faragták keresztem,
én csak vittem, vittem.
Atyám, mért hagytál magamra,
mindig csak rád vártam.
Lehet itt voltál én bennem,
nem vettem észre se,
mások bolondját járatták,
harcot, küzdést, ármányt,
pedig itt volt a szívemben
a szeretet, a béke.
2017.07.20.
|
|
Élő-adás
Nem borul ki a lisztes zsák soha,
ledugják nyelvedet a torkodon,
bagatell elhallgatnak, letiltnak,
sorsot rebesgetnek, ős-rögös úton,
holott csak a napot takargatják,
mikor kicsordul utolsó csepp véred,
és önigazultan maradsz rabszolgák
rabszolgája, kéj-kedvük bére.
A fátylak mögött táncol a Szajha,
s látványba szédül minden tekintet,
megfestették már az eget, színpad,
abrakadabra! Csodák következnek!
Ég és föld remeg, sírás, félelem,
könyörgés: Ó jöjj, jöjjön segítség!
Lelkét vesztette a porból született.
S trónra ül a testbe zárt kétség!
Hajbókolók hada üdv-rivalkodik,
nincs tovább Istennek országa,
csak bízhatunk, reménykedhetünk,
maradunk még egynéhányan!
2017.07.19.
|
Hangya sors
Morzsa alatt nem nyög hangya,
nincs ideje fáradságra,
csak megy, teszi dolgát, gürcöl,
életéért küzd naponta.
Hogy futnak égen a felhők,
sose látta, nem is tudja.
Nem csodált még szivárványt se,
életében más a gondja.
Belül érzi: Jő a vihar!
Védeni kell testvéreit!
Belül érzi, hogy ha baj van,
védi bolynak gyermekeit!
Két dimenzióban éli;
jóban, rosszban percéletét.
Csak a munka, a tett hajtja:
Mindig csak jót-tenni-lét!
Hej, te hangya, magyar paraszt,
sosem fogy el a türelmed!?
Hej, te hangya, magyar paraszt,
mikor fogy el a türelmed!?
2017.06.18.
|
|
Néma sikoly
Se kint, se bent, nincs már érték,
csak zúgnak füleink,
túl nagy a zaj, nincs élettér,
zúg az agy, s vágyaink.
Nincs már itt semmi, semmi jó,
csak győztesek hatalma
és az erőszak lett a jog.
Fiaink mind meghaltak.
S a média azt sugallja
mindez nagyon-nagyon jó:
A szívben nem lakik hála,
se érzés, se semmi jó!
Ha ez, itt most a Kánaán,
hát sírnak a Kárpátok!
Isten sír, arat a halál,
kihalt a bölcs apátok!
Belül sír csak, sír az élet,
kényszer-mosoly sors, keserv,
az elfojtott ép lélek!
Isten sír, sír az élet.
Se kint, se bent, nincs már élet,
nincsenek vágy-sóhajok,
fák, virágok énekelnek,
nincsenek vágy-sóhajok.
Bilincs a nappal és az éj,
nyugalmat már nem talál,
fröcsög a kétes buja kéj,
fejed, hol lehajtanád!
Dobozból ének, zene szól,
mű-vészimádat a trend,
frekvenciák hatás alól,
se mód, se lehetőség.
Önellátó már nem lehetsz,
nem, embert nem szerethetsz,
csak Mammon előtt hajtsd fejet,
s dicső lesz az életed!
A dicsőítés nem kényszer,
de csak a stréber alku
hagy lubickolni a vízben.
Tükröd leple elvakult.
Csak a sors kacsint vakon ránk!
Kényszer a lét - azt mondják-,
kényszer a megalkuvás
és senki nem mosolyog ránk.
Kimondani már nincs erő
a szó, a hang elakad,
kinek már mindegy a jövő
az mer, az még tán jajgat.
S hiába mondja már talán,
mindenki most agyhalott,
se lát, se hall Dömötör, lásd
mindenki most agyhalott!
Fogyasztói társadalom
szívja vérünk, Istenünk!
Elrabolta ember valót,
törvényt ült ellenségünk.
Meghaltak mind az őseink,
miért, kiért, ha a kéj,
hörögve spekulál? Senki
sem halna életünkért!
De a törvény térdre büntet,
kényszer kenyér ma a sors,
hiába jönnek új legek,
kényszer kenyér ma a sors.
Hiába is énekelnek
sok-sok szép új dallamot,
halottjaink nem félnek,
árvák sírnak, s hajnalok.
És nem szül rabot a leszbi,
sem a celeb buzeráns.
Csak a törvény hörög, jelzi,
hogy az úr a spekuláns.
Lélek süvölt a sírokon
a szél mindent eltakar,
avarba fúlt hamvakon
tombol törvény-zivatar.
S legjobb élet, mit élhetünk,
tán ez a legkisebb rossz,
mondják, mi csak fülelünk,
ha ez a legkisebb rossz...
S nincs már egy se oly vak látnok,
ki nem halálról dalol,
megölt lelkek hangján dúdol,
bár mind sorjában halott.
Keresztre feszíttetett szabadság!
Üvöltenek apáink
az utolsó szó ős jogán:
Élnek majd unokáink!
Se kint, se bent nincsenek már
a léleknek hangjai,
csak a bús harangok húzzák
az ember napjait.
Meghalna mind, aki érez,
akiben még van lélek,
mert bilincsben élni félnek,
lesúlyt a jog és a törvény.
Kelepcében minden érzés,
kelepcében minden vágy,
szentesítette a törvény,
hogy az úr a spekuláns.
Némák az erdők, a folyók,
néma minden gondolat,
virágoznak bűn-virágok,
fogoly minden gondolat.
S bűnös újra a bűntelen!
Senki nem halja átkát,
mert a szó becsülete,
hetvenszer hétszer megbocsát.
Se kint, se bent nincsenek már
a léleknek hangjai,
csak a bús harangok húzzák
az ember napjait.
Ajtók mögött zárt lakoma,
stréber erről énekel,
csak sötétben, zárt szobában
sikít az ember lelke:
Ősök sírján nem nő virág,
csak a halk szél muzsikál,
a lélek mindig visszajár,
szavam halld meg, hős Edward!
2017.06.07.
|
Hallucináció
Reményeket álmodik a nyomor.
Nincs, szaladgál hidegrázós agyban,
félelmet generál kalodás hintó,
minden olyan kicsiben, mint nagyban:
Hangyát taposnak győztes hatalmak.
Agyba ültetett mag, csírázó hit
burjánzik: Egyenlőtlenek álma
válhat valóra, míg kopírozott
gondolat él a paradicsomban!
Felfoghatatlan tudás gyümölcse
foncsortükörből vigyorog miránk,
semmi sem úgy van, ahogy elmondják,
csak illúzióban ringatott lét
térdel le álság-hatalom előtt.
Gyermek álmok valóságában él
a megronthatatlan tisztaság és
hamis törvények kényszernappala
növeszti gyilkos-csaló haszonná.
Hagyjuk, hogy kézen fogva vigyenek
a pokolba. Korhadó fák alatt
hamvából éledő élet magokat
írt a rendszer, mert mindent sorba szed,
rabláncon vonszoló pirulákkal
csicskahadba állítja szerelmed,
mocskos szabadság-ukázt gyártva,
kutyáját uszítja az érzésre.
Nem kell, hogy a szíveddel láss, csak értsd
a sokszorosított vezényszavakat,
hogy térdre tudj rogyni, ott és akkor,
amikor akarják.
2017.05.02.
|
|
Sokat mondják
Pusztán a kimondott szó semmit nem jelent!
Nem véd. Nem minősít. Csak, mint szélbe szórt mag,
nem tudja befogadni a földi lélek,
kering, s ütközik a dobhártyával,
de hamis.
Nem ér semmit sem a szajkófeleselés.
Más idők visszhang-harangja kong legbelül,
kiüresedett életsikoly-nevetés.
Kiskapun közlekedni törvénytelenül,
hamisság.
„ A tett minősíti az embert!" – de a tett,
tükör mögött bújócskázva álszent beszéd!
Mert látva lát, sötétben érez az ember.
Szörnyű sötét van ma. Máma szörnyű sötét
a világ!
Érzi a hajnalban ébredő szempár,
mikor még énekelnek a madarak,
a szél se fú, csak a nap perzseli a határt,
hogy mégis-mégis rend van, bennünk csak
a sötétség.
Bábeli zűrzavarban fecseg a felszín,
semmi sincs úgy, semék törvény, ahogy mondják,
szajkó ugrál a fán, valamit ismétel,
valami torz-visszhangot, mendemondát
keresztre feszít.
2017.05.04.
|
Bűz van
Bújócskázik velünk a bűz!
Paraván mögé bújva,
paragrafusokkal körbe véve,
az embereket eszköznek nézve,
a bűz terjed,
„Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt király!"
Demokrácia játékot játszva
a gyengéknek halált,
bólogatóknak rabszolgaságot,
s enyhe pírral arcodon,
alamizsnáért lelkeket
rabolt a törvény és a jog!
S azt mondod ez a kisebbik rossz?
A levegőben is bűz van!
Csak az elitre jár ózonájer,
s a többi fuldokolva,
az ezüstbe bolondulva:
Idegen halleluja éneket dalol!
A bűz terjed,
s mint őszi köd-fátyol
betakar mindent, s mindenkit!
„Hogy sírva tallóz, aki él:
Király, te tetted ezt!"
Kölcsön adjátok az életet,
s lelkünkbe zárjátok a szót?
S azt mondod ez a kisebbik rossz?
Kutyának odavetett csonton rágódik a nép!
Demokrácia játékot játszva
a gyengéknek halált,
bólogatóknak rabszolgaságot,
s enyhe pírral arcodon,
alamizsnáért lelkeket
rabolt a törvény és a jog!
S beteg fáradt testünk büdös,
rühes a szó, ha bírálni mer,
csak választani van jogunk!
Szívünkben a vér lázad,
embert gyalázó ez a modern század.
S azt mondod ez a kisebbik rossz?
Gané közé terelt gondolattal
a mennybe repít a gondola?
A bűz terjed.
Lesüti szemeit a kor.
A kutyát törvény védi,
s hátunkon csattog az ostor:
Húzd, baromállat!
Gazdád vérbe részegült!
Nem számít az emberélet?
Orgona szól valahol,
az elit bálba jár, vígan dalol:
A világok legjobbika
kitépte szívünk, űzi lelkünk,
rabol a törvény és a jog,
a bűz terjed,
s azt mondod ez a kisebbik rossz?
2014.11.18.
|
|
Bandukolva
Kihalt madarak károgása,
mesék homály-illúziója,
elrabolt álmok, kupleráj báj,
morfium-valóság,
eszem-iszom dínomdánom,
- virágok lelkét sose látom-,
csörgő vekkerek, hidegrázás,
morfium-valóság,
műsort okádó irányítás
visz a sírba. Kézen fogva bár,
elvisz, terel a nagy nihil-vágy!
Átkozott valóság,
kódok ösvényén bandukolva
visz a sírba. Kézen fogva bár,
elvisz, terel a nagy nihil-vágy!
Átkozott valóság!
Szerelmem tán már sose látom,
csak a Mammont, nagy Sátán-mammont
kell imádnom! Kézen fogva bár,
elvisz, terel a nagy nihil-vágy!
Átkozott valóság!
2017.04.25.
|
Porhintés
Némán nézek, mint az öreg fák.
Üvöltenék, de úgyse hallják.
Virágot hoztam, hogy lássanak.
Isteni illatot, vakoknak.
Megmérgezték gyökereimet.
Porhintés, agyamban láncfűrész...
Némán nézek, mint az öreg fák.
Üvöltenék, de úgyse hallják.
2017.04.24.
|
|
Vergődés
Letépett virágok sikolya suttog,
kidőlt fák vérében mosdok,
lábam alatt minden rovar sercegés,
a halálra taposott lét
fülemben kiabál, ordít a pokol.
Döntenem kell, mit viszek majd magammal:
Jön velem az összes óra,
vért izzadó pillanat, a reszketés,
hetven-nyolcvan évnyi regény,
hét-nyolc milliárd remény-gondolat,
minden ember nevetése, bánata,
velem jön az élet maga,
és egyszerre érzem majd a születést
és a halált, vagy semmiség
ölel magához, rettegő Isten tudat.
Lógok a létezésfán, lassan érek,
újra és újra ízlelem
a mindenség legapróbb részletét.
Keserv és méz ölelése,
illat, íz, belém sűrűsödött élet.
Mennydörög az ég, egy pillanatnyi düh
és felfal a kénköves rüh,
méreg szabadul ki belőlem, villám,
alávalóvá válva, vár
a pokol... hagyok vágyakat örökül?
Batyumba gyűlt vétkek árnyéka lelkem,
s az időburok körbevesz.
Itt kell hagynom mindent, vagy mindent vinni,
sok ezerszer visszajönni,
keresni újra önmagamban Istent!
Tudok-e majd kopogtatni a menny ajtaján?
2016.04.25.
|
Mézesmadzag
S jött az egyetem fura ura
- a spekuláns, hajléktalan pesti kölök-,
azt tanulhatod, amit adok,
csűrés-csavarást felsőfokon,
vagy soha nem lesz diplomád,
szolgálhatod a népedet, a hazád,
kenyérre, vízre ne számíts,
állj be a sorba, lázíts, kiabálj,
a repülőszőnyegen lesz diplomád!
Mindent megkap a test, mi földi mámor,
ha beállsz a sorba, s együtt kiáltod:
Hozsánna néked Mammon!
El ne hidd, mit mondanak,
hogy lélekre, érzésre hallgathatsz,
- én, tudom, én vagyok az egyetem ura.-
a test él, a test szabad,
ha velem vagy, azt csinálsz, amit akarsz,
lesz házad, autód, egzisztenciád,
hát add nekem, mit sosem értsz meg,
add nekem a lelkedet!
s ment a cirkusz, percről percre,
a bohóc csak publikált,
nevetett, miközben belül sírt, a közönség,
s az illuzionistára várt a nagyvilág.
Míg hőbörög, nem éhes a nyomor,
s a gyomorforgató spekuláció
hirdeti, a győztesnek mindent szabad!
Ha kell, hát kihal a föld,
mert az erősebb kutya baszik,
Ne ölj!
az első törvény haldoklik,
a szándékot kell vérbe fojtani,
hogy érzés nélkül, fejet hajtva,
Ugass!
ha gazdád a maradékot eléd löki!
Cérnára fűzve csilingel a vágy,
a csali mézesmadzagra fűzve,
a végtelen lehetőségek közül tied a halál.
Tudom, nem tetszik e látomás,
s köd, szemedre szürke hályog tapad,
eladtad lelked,
valami kétes tudománynak.
S hirdeti az összes „tacepao"
élj a Mostban, fald fel gyermeked!
2017.04.14.
|
|
Új levegőt
Rozsdafolt testem pókháló-labirintusában
kering a végzetes göröngy. Néha remeg a pók.
Kevés a levegő. Csak az Isteni akarat
segít megélni az újabb és újabb sóhajok
fogságát. Szárnyam letépte az őrző angyalom.
Révkalauz vezet egy sötét sikátoron át,
élek valami rothadó bűzben. Faltörő kos
bennem a gondolat; az út nem vezet sehová,
csak újabb sikátorok nyílnak, még büdösebbek,
még több leprás-eszme kupacok között a mélybe.
Üvöltök, s a visszhang tömegek sikolyát löki
hullámokban dobhártyámra, a csontok csörögnek,
ébresztenének évezredes álmomból! Senki
nem hallja a harangzúgást, félrevert kolompot,
ott belül a pókháló közepén remeg a szív.
Félrevezetett forradalmak emléke gyötör.
Gyermeki hitben hiszik Istenben, töretlenül.
Akarok tenni, s más malmára hajtom a vizet,
előre megtervezett hőbörgő óceánon:
A gályát áthatolhatatlan erő tartja fent,
mindig a víz fölött lebeg, s okádja ragyogón
egyre több és több szenny-káprázatait a vízbe.
Ki itt az úr? Testembe ültetett vírus dobol!
Kapok enni, inni. Dobozból eszme-csodákat.
Közben lelkem zsák-árbócra feszített vásznon lóg.
Bolygó hollandi a vetített idő: Vége van
minden dalnak, csak hallucinál az ember vágya!
Fog kiáltani Isten: Kérem a következőt!
S töröltetik minden emlék, az álom véget ér!
Ködfátyol-lepedő borul az égre, s a földre,
a gálya zátonyra fut: Álmodok új levegőt!
2017.04.11.
|
„Fiat justicia, pereat mundus"
(Legyen igazság és vesszen a világ)
Hallom, vádak álmodóit:
Kutakodó szemük sunyin
oson végig halottaink
merev testén, vég-kéj izzik
vak-sötét lelkük tengerén,
bosszúeskü, kőszív övék,
s álmatlan utakon bűnlét
ketyeg mellkasuk legmélyén.
Dübörög kút-eszmetankjuk,
gázol időn, testen, Fiún,
míg imát titkon mormolunk,
gondverejték s ránc homlokunk.
Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
álnok, mocskos pénz világa,
virágzik Sátán hatalma.
A magyar lett kirekesztő!
Tiszaeszlár jogveszejtő!
Nincs gyilkos, csak bűn s áldozat,
halott lány, vérvád és kárhozat.
A magyar bűnös, jogerős
igazság nincs, út s útvesztő
között csak Mammon-különbség,
leprás-, rongyérdekközösség!
Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
hosszúkezük éjszakába
nyújtózó Sátán-virágfa!
Hallik, Solymosi Eszter sír!
Az ország egén villám-sír:
Gutaütést kap Bécs s Rotschild,
Isten lelkükkel cicázik!
2012. 04.02.
|
|
Megmaradunk
Bár láncra verve húzzuk az igát,
de dalol a szív, mondja igazát.
Azt hiszitek, hogy a Sátán kötél,
vagy a pénz-rabszolgaság megölhet?
Hát nem. Lelkünkben él a szabadság!
Esőben, sárban, fűben, fában lásd:
Ott él az igazság! Megmaradunk
örökre, mert mi magyarok vagyunk!
Pusztíthat köztönk parázna Mammon,
mi dalolunk, s a dal él, szabadon.
Időtlen idők sem győzhetik le,
mert a szív szabad marad örökre!
Megkötöztétek hitünk és nyelvünk,
de mi magyarok, szabadnak születtünk!
Él bennünk a lélek! Megmaradunk
örökre, mert mi magyarok vagyunk!
Nincs hatalom, amely kitépheti,
a belénk ültetett szeretet-hit
által lüktető Természet-Istent!
Nincs földi hatalom, csak az Isten,
ki ítéletet mondhat fölöttünk!
Mi magyarok, szabadnak születtünk!
Él bennünk az Isten! Megmaradunk
örökre, mert mi magyarok vagyunk!
2017.03.15.
|
Humán-gyomor
Ubi uber, ibi tuber
/Ahol szarv van, ott tőgy is van/
Lopott, csalt, hazudott
a börtönben jól lakott.
Rabolt és embert ölt
börtönkosztot örökölt.
Szállást, ruhát, otthont
kapott, emberi jogot!
Munkát, nyomort, gondot
a tisztességre hagyott.
Papol eszme-állam,
- védi embert az állat-,
de nekünk nem jutott
hely a bűnözők között.
Nem nyaltuk eléggé
rút talpát a féregnek,
korruptak se, jók se
nem lehetünk sohasem.
Kell, hogy jusson bűnre,
bankra kétséges törvény!
De nem jut szegénynek
más, csak egy, a tisztesség.
Éhen lehet halni!
Szabadság-liberális!
Munkabér és nyomor
kifordul humán-gyomor.
Üvölt emberi jog!
Csak bűnözőknek jutott?
Szállást, ruhát, otthont,
kenyeret ingyen kapott.
Éhen lehet halni!
Szabadság-liberális!
Munkabér és nyomor
kifordul humán-gyomor.
Szürkegazdaságban
kis egeret vadásznak.
A fehér-gallérban
törvényről magyaráznak.
Éhen lehet halni!
Szabadság-liberális!
Nyomort, gondot, munkát
a tisztességre hagyták.
2017.03.01.
|
|
I Részlet (önéletrajzomból)
Hogyan mondjam el?
Sutban, bekecs-pólyában nőttem fel.
Kanapén, vaságyon aludtam,
hideg szobában
téglát rongyba gyűrve, meleg dunna alatt,
vagy öten a kisszobában
a teatűzhelynél melegedve,
némán vártuk a holnapot:
Örök-csodában bízva, anyám félte,
apám nem hitt a keresztyén Istenben.
Mamám, pápaszemében várta a halált.
Nővérem, rettegett mellette az ágyban:
- Mikor ébred halott mellett fel!
Tátott szájjal bámultam a világra:
Mennyi minden más van!
Egy kiló kolbász járt fizetéskor,
télire tíz mázsa szén.
Egy évben egy nadrág, foltos,
és a levedlett örökség.
Álmomban kiabáltam: - Hé, emberek!
Anyám tudta, hogy egy Kisjézus minden gyermek.
De az emberek, holmi anyagi gonddal,
kényszer-kenyérért suttogtak!
Valami megfelelési öntudat
fojtotta beléjük a szavakat.
Az nem úgy van, hogy meggyónunk és kész! – mondta apám.
Mert lelkében gyón a nép!
Megbocsátani Isten nem tud,
csak elfordítja a fejét!
Fizetéstől fizetésig kongott a tányér,
s fizetéskor a kocsma enni kért.
S hogy felszakadt-e ott a seb,
mely ezer meg ezer éve nyomja lelküket,
már nem emlékszik senki,
borba fojtva vitték terhüket.
Makacs legény a sors, inkább nem kér enni,
de sosem lehet sorba állítani!
Az óvoda kimaradt, mint úri gőg.
Csak a jószág szeretet öröklődött,
de bedarálta a cifra ködös kor.
Mert amelyik jószágnak nincs neve,
annak gazdájának sincs becsülete.
Az önkiből egy cukorkát hoztam magammal,
s anyám a sarokról szaladt vissza,
kifizetni, mert nekünk lopni nem szabad!
Torokgyulladásra, titokban fagyit kaptam,
hogy az injekciót hagyjam beadni,
anyámmal, ily alkut kötöttem én.
Ordítottam, nem ezért születtem, s sodort a lét!
Makacs legény a sors, inkább nem kér enni,
de sosem lehet sorba állítani!
Vályogot pakoltam, futottam a szekér után,
és a nap végén felülhettem a bakra tán...
A fizetség mindig más zsebébe landol,
a becsület, mint koldus, üres marokkal lohol.
Nem kaptam én semmi mást,
csak hallgassak, fogjam be a szám,
a sorból nem szabad kilógni,
mert elsodor a törvény, s hat a lom.
Soha nem mertem sorba állni semmiért!
A sorból kiállni, senkinek sem lehet.
De mire sorra kerültem, üres lett a tenyerem.
Hogyan mondjam el?
Minden fájdalmat az idő betemet:
Makacs őseim sorsát örökre magammal viszem.
2017.02.09.
|
Ezüstcsörömpölés II
Smirglivel csiszolt szavak
simulnak az eszmékhez,
érzés-nélküli tárgy a vágy,
a falhoz állítanak,
tartják üres markukat,
s mint paraszt az állatot,
senki sem szereti már
a napfelkeltét, s nyugtát!
Ma is jut annyi ezüst,
minden fukar marokba,
hogy főjön agyuk, üstben,
hazug akaratokat!
-Kánaán felé félúton
nem számítanak a halottak!-
Vakarcsfogás, ámítás
bűbájitalát kortyoljuk,
vak tanösvényeken tán
bolyongva, ténferegve,
még mindig hiszünk csalók
Sátán-üzenetének!
Hisszük, hogy nincs rossz szándék,
csak megtévedt emberek
formálják az életet,
sárból lélektelenné!
Parancsszóra működő
agyat nem irányíthatja a szív!
Már régen kitalálták
Néked a Tudásfáját,
hogy annak gyümölcsét fald,
s ne halld meg a szív hangját!
Isten gyermekeként légy
alázatos rabszolga!
Hisszük, hogy nincs rossz szándék,
csak megtévedt emberek
formálják az életet,
sárból lélektelenné!
2017.01.24.
|
|
Hiába...
Tátott szájjal néztem mindent,
ide születtem.
Csak egyedül üvöltöttem:
Miért Istenem?
Szeretni szerettem volna,
s rohant a világ,
mindenki anyagfogságba
zárta önmagát.
Senki nem látta a szívem,
a szívem, hogy sír!
Istenem, ide születtem:
Önző gnóm a kín!
Szeretni szerettem volna,
s fontosabb a pénz,
tátott szájjal néztem, hogy ma
sehol nincs megértés!
Hátam mögött ütött-kopott
lélekhalottak,
egymást ütik-verik, holott
együtt haladnak!
Szeretni szerettem volna!
Minden küszködés,
hiába üvölt, hiába
sír, áru a lét!
Szeretni szerettem volna,
s rohant a világ,
mindenki anyagfogságba
zárta önmagát.
2017.01.14.
|
Nagy előadás
Önzés és félelem-kenyéren nőtt strigulák
sorakoznak az életmészérszék színpadán,
nagy előadás készül!
Összedől a kártyavár, mit a Sátán épít!
Isten felszabadítja rabságból a népét!
Nagy előadás készül!
A darabokra hullt lét újra egy és szép lesz!
Átöleli az ember az embert, s egy lét lesz!
Nagy előadás készül!
Mindenki érezni fogja a másik szívét!
Isten felszabadítja rabságból a népét!
Nagy előadás készül!
2017.01.01. 0,10.
|
|
Nincs jogod!
Magyar! Jogod van éhen halni!
Bűnözők előtt hajbókolni!
Dolgozni, tűrni, kussolni!
Csak sötét magányodban otthon:
Egyedül félni, félni nincs jogod!
Vakká válni, süket némává,
a korbács súlya alatt rabszolgává,
lelki nyomorékká,
jogod van válni nyomoronc:
Egyedül félni, félni nincs jogod!
Az életet tovább kell adni!
A magot meg kell őrizni!
A lélek elkezd majd sarjadni!
Hóban, sárban, esőben, nyárban:
Egyedül félni, félni nincs jogod!
Isten és ember előtt húzd ki magad!
Egyenes gerinccel jöttél,
és egyenes gerinccel mégy
teljesen mindegy, mit gondol a Kor!
Neked félni, félni nincs jogod!
Magyar vagy! Igaz Ember!
Tiszta és becsületes!
Mi dolgod a férgekkel?
Az égen ragyog a napod:
Neked félni, félni nincs jogod!
2008.07.22.
|
Szalad az idő
Hagyom, mint a legszebb levelek,
fogjon rajtam a kor, őszülök.
Talán megmutathatja a vén
fa, hogy csak aludni készülök,
mint a sárguló, barnuló táj;
néha megfárad az ember is,
de ez nem a hamar elmúlás,
ez csak egy állapot, idősík,
mert semmit sem viszek, itt marad
minden. Valaki majd szívében
érzi: A legszebb leveleket!
(Amiket nem írtam meg soha;
mindig lángolt szívemben a tűz,
szerelem vessző-paripája,
űzött, hajtott a vágy, és nem szült
megnyugtató békét szívemnek.
Amiről nem beszéltem soha,
mégis, mint gyilkos perzselés,
égett bennem mélyen az avar,
futott, szeretet avartüze.)
- Céltalan tűnődés csak a nyár,
sose nyíló szivárványhidak
alatt sétáló idő talán,
megfoghatatlan pillanat.
És most csendesen múlik minden,
gyönyörűen keserű, csak szép,
az örökké gyorsuló élet.
2016.10.25
|
|
Nemzet (t) Anyám
A seb felszakad! Mert nincs gyógyír.
Nincs, lelki fájdalmunkra balzsam,
nincs gyógyszer, az idő kegyetlen,
több ezer éve genny áztatja
Hazám.
Hová fajultál: Hunor, Magor?
Papolják hazugul az igét!
Megvették a bűnt, gyónnak, esküt
szegnek, hazudnak, csak sír lelkem,
Hazám!
Elveszni látszik, bűntelen nép...
Sóhajom és álmom vergődik,
szenved, kihalt talán az érzés?
Érted élni, élni nem szabad:
Hazám!
2016.10.21
|
Iszapos szív
Csupán zúgó harangok könnyeit
sóhajtja a magány:
Befelé fordul, magába mar,
szívben őrzött arány,
akár a kígyó-hit; mindent akar.
Átszabja a menekülő szív-vihar,
mint homoksivatag,
a testünkben létező Egy-Istent.
Kihalt mocsarakban
visszhangzik néha-néha a lélek.
Megkötözött gondolatainkból,
csak a néma sikoly
hallatszik, bömbölő gyermek
igazságérzetét
fojtják hamis tudásba, győztesek.
Mindent lehet és semmi sem igaz,
csak nő, csak nő a gaz!
Bizonyítási kényszer-logika
uralkodik rajtunk:
Káin lélektelen tette ural.
Belül érzi az ember, fájdalom,
minden önmagunkért
tett tett, ha mások szívéből facsart
élet árán nyerünk,
és mégis harcol a bűn, a vak.
Időuraknak érzik magukat
a pillanat foglyai:
Se múlt, se jövő, csak a gőg!
Ideológia csak
minden bűn és minden háború!
Születés, élet és halál vár rád,
ez lett a törvény.
Nem kell gyermek-utód, folytonosság!
Kihalt mocsarakban
visszhangzik néha-néha a lélek.
2016.10.18.
|
|
Vágta a semmibe
Hát nem. Nem működik semmi.
Csak vagyunk. Lehet ezt érezni?
Uraim, nincs múlt, s nincs jövő,
gépek begyén nő a csecsemő!
Zsold táncát járja, ki bírja.
S csak hányni tudunk, megannyian.
Erre büszkék a nagyurak:
Monoton hatalom agyukban.
Kizárt a szív és a lélek,
örülök, ha néha lélegzek.
Ez már a falanszter kora:
„Közös lónak túrós a háta"
S vágtat a semmibe a kor!
Placebo-hatás ostromol.
Urak, még lélegzünk sokan,
Jerikó falai leomlanak!
2016.10.09.
|
Mondd, miért
Nem tudok más lenni, mint ami vagyok:
Ha fáj, sírok. Embertelenekre köpök.
S ha az igazság gazzá válik, miért
ne mondanám ki, hogy ami van, minden rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
Szolgalelkűvé neveltek évszázadok.
A szívemre, törvények miatt, nem hallgathatok!
Ember vagyok-é még így, félig rabként,
félig robotként, mondd, miért nem ugathatok?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
„Mit rákentek a századok", - álmodom-
valaha „Lemossuk a gyalázatot!"?
Unok már térdre borulni másokért:
Miért ne mondhatnám ki, ami van, az rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
Senkik uralják a lelkem, szívem megfagyott,
egy darab adat a létem és az otthonom.
Jobb talán meghalni, miért és kire várnék!
Petty-pontok az emberek, mint hulló hó.
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
Elmúlik az érzés. Elmúlik minden, ami volt.
Légvárakon nő a jövő. Ezért sírok.
Nem titkolom, rabként nem akarok élni.
Miért ne mondhatnám ki, ami van, az rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
2016.10.06.
|
|
Tartozom
Tartozom, a kétségbe esett arcoknak,
magamnak és a létnek: Miért is élek?
Fejjel megyek a falnak, mintegy ős vadkan,
csak az igazam érzem, s bilincsben létem.
Szerető természet ölel csak magához;
fák, galambok, csendes ájer, az Öregisten.
Csírázó rabként senkihez nem tartozom.
Egyetlen egyként mindenki itt él szívemben.
Magamért semmit sem teszek. Arcodat fordítsd
a napnak, az első sugaraknak, hogy lásd:
Dolgozik benned az Isten! A lét, azért sír,
mert eladtad, a tükörképnek, önmagad!
Betonbölcsőben ringatod a szív álmát,
így nem talál rád soha a lelki béke!
Összetöröm, rút világunk torz képmását.
Tartozom, a búsan vonuló fellegeknek.
2016.09.30.
|
Sehol úton a cél
Ne keresd sehol,
hisz ott van mindenhol;
Az ember belül
szívében emberül
és tudja hová
az út nem vezet, ott vár,
a szívében legbelül,
ott vár a boldogság.
Ne keresd sehol,
hisz ott van mindenhol;
Mindig veled van
a szívedben, ott van
és fájón, védve tekint rá,
az otthonról kapott vár
épül, kihatalmasodva szépül,
létünk emberszeretetre épül.
Hozod te is, mint bárki
a batyuban semmit látni,
de több az a semmi,
mint minden, vagy bármi,
amit az emberről
első ránézésre látni,
hogy másokért kell élni,
magadért célként halni.
Ott és akkor kötik be a batyut,
és akkor adod át a semmit,
mikor szélnek eresztik a hamut,
onnantól őrzik féltve a semmit.
A nincs az, az a hiány, ami van.
Az van a szívedben az a mag,
Isten ültette bele a legszebb virágot,
hogy feltétel nélkül szeresd ezt a világot.
2007.08.03.
|
|
Emlékezz 1956-ra!
Csak bátran suhancok, srácok,
soha nem adjuk otthonunk,
lányok, asszonyok, pesti hősök,
előre mind, talán meghalunk...
Szabadságért kiált a lélek,
harcolunk utolsó csepp vérig,
a patak az óceánig ér,
harcolunk utolsó csepp vérig!
Ne félj testvér velünk az Isten!
Jöhetnek tankokkal ellenünk!
Ha halni kell egy szebb jövőért,
most, akár itt mind meghalunk!
Ne félj testvér velünk az Isten!
Jöhetnek tankokkal ellenünk!
Tiszta lelkünk soha nem adjuk,
a Hadak útján gyűlik seregünk!
Legyen egy bicska, tőr vagy puska,
a szívünkben van a fegyverünk,
gyere pajtás hazánk az utca,
a becsület és az igazság!
Ha halni kell egy szebb jövőért,
most, akár itt mind meghalunk!
Az igazságból egy jottányit
soha senkinek nem adhatunk!
Előre hős pesti srácok,
a szabadság az életünk,
elvenni nem tudnak már semmit,
legfeljebb a szolga életünk!
Most, akár itt mind meghalunk,
de szennynek és mocsoknak soha
többé szolgálója nem leszünk!
Életünk és vérünk a Haza!
Ezerkilencszázötvenhatban
Hadak útján gyűlt a seregünk,
ha halni kell egy szebb jövőért,
meg lásd testvér, megint itt leszünk!
Ne félj testvér velünk az Isten!
Jöhetnek bármivel ellenünk!
Szívünket nem tudják legyőzni,
Hadak útján győz a seregünk!
2016.09.22.
|
Nincs jogod!
Magyar! Jogod van éhen halni!
Bűnözők előtt hajbókolni!
Dolgozni, tűrni, kussolni!
Csak sötét magányodban otthon:
Egyedül félni, félni nincs jogod!
Vakká válni, süket némává,
a korbács súlya alatt rabszolgává,
lelki nyomorékká,
jogod van válni nyomoronc:
Egyedül félni, félni nincs jogod!
Az életet tovább kell adni!
A magot meg kell őrizni!
A lélek elkezd majd sarjadni!
Hóban, sárban, esőben, nyárban:
Egyedül félni, félni nincs jogod!
Isten és ember előtt húzd ki magad!
Egyenes gerinccel jöttél,
és egyenes gerinccel mégy
teljesen mindegy, mit gondol a Kor!
Neked félni, félni nincs jogod!
Magyar vagy! Igaz Ember!
Tiszta és becsületes!
Mi dolgod a férgekkel?
Az égen ragyog a napod:
Neked félni, félni nincs jogod!
2008.07.22.
|
|
Etetés
Nem lát senki semmit.
Sötét veremben vergődő
vírus sírok írják
a rettentő jövendőt!
Bűvész-trükk a jelen.
A jövő egy nagy-nagy rejtély.
Léleklépcsőn inog
a valóság és a vélt lét.
Bárhová vezethet
a hit lépcsőjének foka,
s sohasem hisszük el,
hogy a pokol szépen ringat.
Csak ölelő karokat
keresünk, halál-vírusokat,
a tudás fájáról
nem lehet boldogságot lopni!
2016.09.11.
|
Szentlélek
Remegnek a fák, virágok,
a hegyek, a zúgó folyók,
remegnek a percek, napok,
paraziták közt hajnalok
sötétek, zordak, hidegek.
Fuldokolnak a levelek,
zárultak hajszálgyökerek,
nedv csak a szemünkből csorog,
szívünk könnyárja háborog,
a napok zordak, hidegek.
Nyikorgó szeles hajnalok,
kötelek, rácsok, ablakok,
hóhérok minden hajnalon
- zörget, zörget a hatalom-,
uraink, zordak, hidegek.
Itt és most, földre borulok,
Uram, hozzád imádkozok:
Mentsd meg őket! Mentsd meg őket!
Mentsd, mentsd meg a bűnösöket!
Uram, hozzád imádkozom!
2009.07.14.
|
|
Szörnylényeknek
Nekem nem fáj. Nincs már lelkem.
Üvöltök: Tönkretettétek!
Az emberi érzést ölve,
vigyorogtok nap, mint nap,
soha nem fogok ölre
menni, veletek, soha!
A nap árnyéka oly sötét,
mint szívetekben a szándék.
Ember vagyok, megalázott,
testben érző játékotok.
Értetek kéne tán halnom?
Értetek, kik megaláztok?
Magántulajdonba fúltok,
ami közös volt, mind halott.
A föld kincse nektek kevés,
a leves híg, vak az erény.
Mit a testem rejt, létezőt,
nektek szenny, nem létező!
Nekem nem fáj. Nem érzem már.
Sóval hintett bőröm csak sár.
Mocsok vagyok, makacs legény,
senkivel alkut, nincs miért,
nem köthetek, csak szeretnék,
emberként érezni ma még!
Ha halljátok a hangomat,
szíveket, mely rég meghasadt,
lehetnétek tán emberek,
érző testben lény-istenek!
2016.08.17.
|
A szívben őrzött
Annyit még nem szenvedett nép,
kelet s nyugat annyit nem ütött
országon, sors nem vert keresztényt
úgy, mint Kárpát-haza földjén...
Annyi könny nem száradt arcon,
annyi sóhaj rab, lelkünkben,
annyi óhaj nem tűr sehol,
mint Kárpát-haza szent földjén...
Emberhez méltó életért,
annyi vér még sehol se folyt,
s ártatlanul, ennyi bűnért
sehol, senki, sose harcolt.
Emberhez méltó életért,
annyi vér még sehol se folyt,
a szívben őrzött Istenért,
máshol, senki sose harcolt!
2009.07.27.
|
|
Nyomoronc
Vass Albert fűszála vagyok,
gerinctelen, örökéletű.
Ha taposnak, sírva hajlok,
gyökerem soha el nem hagyom!
Míg a föld forog zöld a fű
és hű az agyontaposott,
örök forrás-gyökér agy-mosott.
Az idő vasfogának lágy
árulói visongnak, s futnak
világgá; többet ér a vágy-
haza, az élet, mint a halál,
s míg a gyáva gyökér kihajt:
Lesz magyar, lesz mit vágni,
lesz a kaszát kin élezni!
Vass Albert fűszála vagyok,
meghalni, a széllel szállni,
nem akarok, nem akarok!
Halott hős, minden bátor ősöm!
Meghalni, a széllel szállni,
nem akarok, nem akarok!
Magyar, ártatlan mag vagyok.
Nem adtam el soha lelkem,
és ha kellett meghaltam itt,
ha az ég agyonütött, végleg
kifordult a föld magából
kiszáradt mély, bús gyökerem,
meghaltam, e földben itt.
S meghalok e földért itt!
Vass Albert fűszála vagyok,
eszmék tapostak, viharok
mosták gyökerem, de én élni,
élni akartam, s akarok.
A világ rohanhat ezerszer
rajtam át, de soha, senkinek
nem adtam, s nem adom lelkem el:
mert a világ hazug!
2008.12.01.
|
Tartópillér
Fáradt vagyok. Fásult. Beteg.
Felfalt a félelem.
Ezer felől zúdult idő
fogság-bilincsében,
kor-diktátum a teremtő.
S lemos mindent a múltidő:
Dicsőséget, szennyet, erőt!
Tiszta lapokra írhatták,
kitalálták neked a jövőt,
soha meg ne értsd az adást!
Villámcsapás az elme-fény,
mint egy bűnös kis szökevény,
bűntudatot ébreszt a múlt.
Programot alkot bent a kép,
hűség-korbács megint lesújt.
Rögzített tartópillére
vagy a mindent látó szemnek.
Rád épül az elnyomás!
A kulcs, törvénytisztelet,
s nem inog meg a fellegvár.
Neked, míg tartod a súlyt,
a félelem sosem súlyt,
csak bírd, mindent szabad!
Halálba vezet, mondják, az út!
Tartsd, míg a szíved megszakad!
2016.07.28.
|
|
Léleklépcső
Ha összetört lelkedben az egész,
a rész, mit gondolsz, a rész mennyit ér?
Ha arcodba port hord a szél
nincs mosoly, nincs nap és nincs fény!
Keresed az álmot és szerelmet,
mert szenvedés a múlt és félelem:
Hisz, elvették, az életed,
életed legszebbik részét!
Keresed az úton, hol veszejtett,
hol fordult a sors, pont ott ellened!
Lelked miért és kik törték szét?
Miért bús szívedben a vér?
Keresed, mint kitaszított: Hol van,
hol van a többi rész? Istenatyám!
Miért hullt darabokra a lét?
Hisz az élet, azt mondtad, enyém!
Itt senkik darabokra szedtek szét!
Szívemnek paránycseppje is tiéd,
Istenatyám; mi az enyém?
(Léleklépcsőn baktató vén!)
Rettegnem kell a mennyért? Mondd miért?
Miért gyenge bennem a hit? S kiért
áldozom fel ifjúságom?
Nyakamon tudásdarabok,
lógok, kétségek között, s keresem
elfelejtett, elhagyott kedvesem:
Egészségemet akarom!
Egész- (s)- Égemet akarom!
2011. 05. 27.
|
Nő a gaz
Csírázó öntudatnak törik le
úgy a szarvát, mint a becsületnek.
Küzdj! – harsogja a versenyt hirdető.
A szabályokat én írom elő!
Korok, hitek nem számítanak.
Soros érdek veri a tamtamot,
s leborulsz vagy sem, átgázol rajtad
a jelen. A törvény a hurok.
Lemorzsolódik mindig az igaz,
s nincs vigasz. Nő, egyre nő a gaz.
Sejtelmes ködbe vész minden zokszó:
Csokorba szedett kín-imádkozó.
Suttogj sötétben, gyóntatószéken,
magadra maradt, árva lélek!
Ma már csak bűn útján jár az Isten!?
Ma már csak bűntudattal van Isten!?
Belőled kihalt sóhajok tükre
csorbult az életre, örökre.
Soros érdek veri a tamtamot,
mélyen hallgat, konteó-hatalom.
Korok, hitek nem számítanak.
Soros érdek veri a tamtamot,
s leborulsz vagy sem, átgázol rajtad
a jelen. A törvény a hurok.
2016.07.24.
|
|
Emberi tartás
Betűt okádó horda prüszköl,
bacit fröccsent, mázolja az eget,
szabadság cirádát cizellál,
- markunkból elfolyik az élet-,
napok, hetek, évek mögött nyög,
görnyed, gerincünkben az erő
- magokat szelel a teremtő-,
s megméretik a lélekerő!
Marad-e tartás, felemelő?
Jelenszenny-mocsárban sárfürdő,
bankparadicsom, uzsora-láp,
- demokráciát kiált a hóhér!-
lassan bolondul meg a világ,
észrevétlen, csendben, végleg...
tökmag törvényekben elvész a lényeg.
Hason csúszik a remény, az érdek.
Hőbörgők kezében vágyálom,
vágyalom, görcsben fröcsögő cél,
- mentelmi jog-, a lényeg az alom,
lelkünkbe taposott hatalom.
Testünk még él! De már élettelen,
marionett bábuként ténfereg,
forog a korcsidő, embertelen...
Élve boncolják álmainkat,
szortírozó sovinisztáknak
tartanak mindenkit, aki magyar!
Földönfutó koldus légy! Fanyar
legyen az íz a szádban, s könnyek
áztassák a napokat... ingyen
ebédre az égbe vágyj, jussod
fojtsd magadba... dolgozz-juss, dolgozz,
s időben halj meg, ne gondolkozz!
Új vadlovakat telepítenek!
Hontalan államok... törvények...
szülőtlen gyermekek... erények...
népvándorlás-csalás, csak érdek,
- érzem mióta élek-, meséket
írnak, hazug új törvényeket,
lelket annulláló feslett testet!
Bár kérhetnénk az Istent, de nem,
nem emberhez méltó a sírás!
- Kőszívvel nem születik gyerek.-
Szent vér, mindenségakarás,
becsület, emberi tartás,
egyenes, őszinte tekintet,
magyar-vágy, a talpra állás!
2010. 04. 01.
|
Nyomor és remény
Meg van a mindennapi kenyerünk.
Keserű kenyér.
Méreggel itatott lét. Vak üröm.
Kérges rongy tenyér.
S ha simogatlak, mint smirgli szánt
rejtett aranyat,
csak fájdalmat hordozó sóhaját
érzed a pirkadatnak.
Minden nap eljön az örök remény:
Egyszer minden véget ér!
Megvagyunk, hát mi ketten:
Nyomor és remény.
Holnap új eke szánt bennem,
lélekerény.
2016.07.20
|
|
Embernek lenni
Adni, csak adni,
adni, csak ennyi:
Embernek lenni
ennyi, csak ennyi.
Jézus Krisztust
szeretni, s hinni:
Embernek lenni
ennyi, csak ennyi.
Adni a szíved,
semmiért cserébe:
Embernek lenni
ennyi, csak ennyi.
2007. 08. 20.
|
Köszönet
Kétségbeesés után
Van-e a becsületnek könnye?
És a sírás, ír-e álmokat?
Megfeszített a sors-kereszt:
És az emberek, húsomba
szeretet-lándzsát szúrva,
újjászülték rongy lelkemet.
Ha már keserű a kenyér,
s könnyed több, mint az óceán,
tárd ki a szíved, Istenség
jön mások szívén keresztül át,
csak a szeretet művel csodát.
Hiszem, hogy a végtelen Isten
figyel, s táncot jár vele szívem.
2016.07.14.
Üdvözlettel Gavallér János!
|
|
Demokratikus kereszténység
Nem vagyok se vörös, se fehér
besorozott közlegény.
Asszony szült, direkt, most embernek;
tükröm legyen szemetek!
Akaratom, hitem és vágyam;
mint gyermek, kiabáljak!
Ordítozzak a nagyvilágra:
Élet él, testruhámban!
Életem, mint másban, érzés;
halk, ölelő megérzés.
Érzem, ha fáj! Ha bút fú a szél,
és ha derű terül szét
- háló alatt a hal ficánkol-,
szennyárnyban haza s otthon!
Ide születtem mégis-mégis,
akarta tán az ég is.
S nyakatekert suhanc párt-okok,
- mert a zseb mélyen ego-,
összepréselik lélektestem:
Rossz és rossz között döntsek!
Nevetséges hazugság-újság,
hogy csak így, csak így lehet!
Hogy már szívében rossz az ember,
hogy nekem több falat kell,
s ha nem suhint csontig az ostor,
eldob a „szentkolostor"!
2016.07.14.
|
Mivé lettél
Mások írják sorsod.
Mások ülnek törvényt.
Mi lett az otthonod?
Mammon-féregrészvény?
Istenlelked görcsbe rándult rabszolga lett!
Hazád, most már csak korcs magok szántóföldje!
S gépek gázolnak a híres Hortobágyon,
míg te a lábad se teheted be oda!
Mivé lettél ember,
szkíták, Isten vére?
Mivé lettél Isten
legtisztább ősnépe?
Kényszerférgek diktálják mikor kél a nap...
Lét rongy ringyói fetrengnek az ágyadban...
S kéj vonaglásod lelked haláltusája.
Mivé lettél Hazám? Szíved hallja imám?
Mások írják sorsod.
Mások ülnek törvényt.
Szabad volt országod,
jelszód: Ember-is-ég!!!
Szállj fel a pokolból! Repülj turulmadár!
Szabad vagy! Tiéd a föld! Szállj turulmadár!
Tiéd a föld és az ég! Tiéd a létezés!
Szabad az országod, jelszód: Ember-is-ég!!!
2016.05.29
|
|
Felhő vonul
"Nagy idők" – sóhajt mindig az ember.
"Nagy idők" az el nem múló percek.
Soha alázattal, mindig daccal,
melldöngető, buta, hős-akarattal,
akarjuk ölelni a múló perceket!
E kor, egykor emlékek között göröngy,
illúzióból ébredő hajlott bölcs:
Mesélni fog, rólunk, vakon, tényeket,
elmúló Júdás-gonosz évek, - férgek,
tobzódó mankójáraton lógó konc-,
remények fakult ezüsttallérjairól.
Remegünk vakult tükrök árnyékától:
Nagy idő minden emberéletév.
Mosdatlan piperkőc ékelte torz fény!
Élet és halál között lófrált vakon.
"Nagy idők", rongy-tápon hízott csecsemők!
"Nagy idők", kötélen lógtak, nagyszülők!
Homályt simogat véres jegyzőkönyve,
lélek-könnyeket vetett a pénz. Vetett
s aratnak majd az unokák, új idők!
Istennek tetsző halott vad pásztorok,
mának örülő szűk batyukba zárt sors,
pulzáló ködös igazság leborul,
rád telepszik, betakar mindent balul,
- felhő vonul – napkitörésbe fúl talán e kor!
Már csak foltos világosság, fény jöhet,
elárasztva mindent, egy új ég üzen:
"Nagy idők" jönnek, gyóntató számadás,
Purgatóriumból Fehér-galamb száll,
lőnek, lőnek emlékek-sortüze öl.
Istent káromló tudomány ránk okád:
Piti tényt, apró részletet, tákolmányt,
léleksóhaját bűbáj mögé rejtve.
Kihaltak révkalauzaink. Mesélnek
"Nagy idők", összeroppanó temetők.
2010. 07. 20.
|
Álságos
Már nem érzi a sóhaj súlyát
a papírra vetett jog.
Hullnak a könnyek, gúla-bűbáj
csak az ember siralom.
Kőkemény szív a törvény;
emészti a humán-lényt;
mert kihaltak itt az emberek,
a széllel hálnak a szívek.
Arcon csap a dermedt utálat;
irigy a testvér, s a test üres,
rest az emberben az áhítat,
a szentlélek hálni jár bele.
Megcsúfolták, mint fattyakat
csúfol a sors, a felnőtteket,
s remeg a gyáva akarat,
s emeli a falakat, rút börtönét.
Megköti tettét a bús tekintet,
górcső alatt jegelik lelkét
és halmozzák a félelmet:
Megbánod a gondolatot még!
Emésztő tűz a humán-jog;
máglyát raknak az ellenek,
lelket pergetnek parázson,
s pattog a gond a szívekben.
Métely uralkodik ott belül,
a szív mélyén a szem lesül;
őrzi az Embert a tengermély
súlyos nyomásegyenlőtlenség.
Kinőtte kényszer terepét a lét,
s belefojtsák a korba a szót:
A magyarázat gördülékeny
minden, minden álságos való.
2007.11.22.
|
|
Szégyen
Az Istenember hajlong,
könnyezik, szolgál, szenved,
törvények rabja, hajszolt.
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
Otthona kihalt verem.
Csattog az ostortörvény!
Szerelme a nő, retteg!
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
Mindennapok rabja vagy;
idő fogoly az erény,
szolgáló kis rongydarab.
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
Megszülettél ember vagy:
Bélyeget rakott rád a lét,
törvények rabszolgája!
Zúg az agy, süvít a szél!
Sólyom száll, messze remény...
2016.04.18.
|
Április tizenegyedikén
Baktatok némán az életúton.
Azt mondják a semmibe tartok,
halálcéllal születtem,
ezt mantrázzák a szentek,
a tudomány és a hit
fen-költ szent hirdetői.
Mint érett gyümölcs, úgy rothadok.
Ízemre is... csak a tolvaj kölykök,
utcaseprők, szomjazók,
szívvel érző bolondok,
tisztességben fuldoklók,
légterében kóborlok.
Mi végre lestem a cipőm orrát?
Mindig orra estem. Kigáncsolták
esendő gyermek testem,
s kigáncsolják életem,
nyomort hirdető vakok,
paraván mögött nagyok!
Szemtől szembe gyáva a hatalom.
Hátulról cseles a törvénypallos,
lelkemre térdelve hős.
Semmibe tartnak semmiből,
a tudomány és a hit
fen-költ szent hirdetői.
Vad, s tán fanyar az érlelt gyümölcsöm:
Ízemre is... csak a tolvaj kölykök,
utcaseprők, szomjazók,
szívvel érző bolondok,
tisztességben fuldoklók,
légterében kóborlok.
Baktatok némán az életúton.
A mindenség harmóniája vagyok,
és leköpnek, taposnak,
élni csak halálcéllal
hagynak... erősek, bátrak,
hatalom-törvény által.
Baktatok némán az életúton.
Cipőm orra sáros, létmagányos
életút hű kísérőm,
s áthágok szabályokon,
ízemre emlékeznek
majd a lelkemre éhezők!
2016.04.11.
|
|
Brüsszeli üzenet
Robbantgatás
Már nincs kontroll, már nincsen fék.
Átgázol rajtunk dac és düh.
Semmiség-érzés, féreg-lét
viszket rajtunk sok-sok mű-rüh.
Miénk lett méreg-teremtés,
valakik játszanak velünk:
Pofonokat osztó Szentszék,
gyilkosokat kell, szeressünk!
Szürke háttér; Mammon-paktum
ölel magához, vakon öl,
robbantgat és mérget kutyul,
szeretetből bűnt örököl.
Éljenez, ha ártatlant öl!
Gyilkos, bosszúálló Istent
ünnepel. Vak hit az öröm,
mert nincs kontroll, nincsen lelke.
Tükör nélkül szégyen rabja,
követel, lop, gyilkol, rabol,
táborokban zúg a hangja,
zord haragja takar napot.
Hipnotizált parancsnoka
kényszer-kéjeszmék keresztjén
szükség szülte terrorista:
Tehetetlen a rab eszmény!
Már nincs kontroll, már nincs Isten,
aki megállíthatná őt,
megy szerencsétlen baromtest,
megy, küldi Mammon-teremtő!
2016.03.23.
|
Akkor is
Nekem mindegy mily vírus öl meg:
Lépfene, vagy az érdekjog,
de ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!
Hazám fellegvára volt mindig,
az igazságnak bajnoka.
Ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!
Magyarázhat a nagyvilág,
hogy az embernek mi jó, mi fáj,
de ne mondja meg, mit kell érezni,
ha a törvény sunyin hátba vág!
Nevezhetitek bárhogyan,
ha belül fáj, az kárhozat.
Ahol nincs érzés, ott nincs Haza,
Emberszívnek nincs otthona.
Bár meghajlok, mint a fűszál,
s ha ezerszer megaláztok is,
szívemet nem téphetitek ki soha,
ember maradok akkor is.
Nekem mindegy minek néznek
a nagyurak és a századok,
de ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!
Hazám az örökkévalóság,
Istennek kertje, Paradicsom.
Ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!
Megölni, megölhettek,
senkik, vakok, aljas indokok,
törvénnyel keresztre feszíthettek,
akkor is ember maradok.
Hazám az örökkévalóság,
Istennek kertje, Paradicsom.
Nem adom el tiszta lelkem,
nincs a világon oly hatalom.
Nekem mindegy mily vírus öl meg:
Lépfene, vagy az érdekjog,
de ne bújjatok hatalom mögé
aljas, önérdek indokok!
2016.02.24.
|
|
Isteni gondolat
Szegény zsidó. Szegény migráns.
Szegény uzsorás.
Szegény szavak. Szegény javak.
Szegény hazugság.
Míg a világ világ, így lesz?
Gyilkosból hős lesz?
Míg e világ világ, ez lesz:
Gyilkosból hős lesz.
Mondják. Tudják. Letagadják.
Hazug igazság
tombol rajtunk. Tombol rajtunk.
Mi, mi akartuk!
Minden bánat. Minden bánat.
Magyarázkodás.
Mert gondolat nélkül nincs tett,
gondolta az Isten.
2016.01.28.
|
Lélekparancs
Véglények és perzekutorok
kezében a média-ostor,
s villámot szór a csergetés,
Isten is becsukja szemét.
Mammon-érdek látszólag győz,
testük mögé bújt Sátán-gőz
borotválja tisztességünk,
s újra meg újra meghajlunk.
„nem tudják, mit cselekszenek"
gyilkos cifra köpönyegben
cafkamód koreszme alatt
henteregve, ütnek, vágnak,
csak győzni szabad, ez vesztük,
Sátán irányítja kezük.
Nem hallják meg a keresztre
veszített hős üzenetét:
Csak a test győzhető le,
ám erősödik a szellem,
a testekbe börtönzött dzsinn
kiszabadul.
Majd hideg futkos hátukon,
ha a gondolat átkarol
minden fájdalombilincsből
szabaduló magyar erőt.
Ugye tudjátok hatalmasok,
Dávid legyőzi Góliátot!
És ki mögé bújtok akkor,
ha megszólalnak a kürtök,
ha harmónia hegedül,
s egyedül a lélekparancs
fog törvényt ülni! Lesz csoda:
Az ember emberré válik
újra!
2016.02.28.
|
|
Bújócska
S ha szemedbe néz a tükör,
látod ott az évezredeket,
Márialelkeket mosott el a szenny,
s mosoly takarta rút könny
ráncai fésülködnek széppé.
Mivé lettél drága népem?
Bűnt köpköd rád a szégyen.
Hiába őrizte tiszta véred
a legtisztább mindenséget!
Hiába szülted meg ezerszer
Isten hű nemzetét, s fiát,
hátba döfnek az angyalok,
szenvedés-halálmindennapok
ölelgetnek, mind Sophia szajhái,
időfogollyá váló történet
a múlt és a jövő, mert bújócskázik
a megváltó veled.
Ezt nem adhatod utódaidnak,
inkább egy vérző seb a szíved,
fájdalomsóhajok grádicsán
élettorzsa szurkálja lépteid,
nem vezet sehová a hazug világ:
Sátán veremben ringlispir szédít,
bódulat ruhát húz rád a kor,
1984 akolba terelt a kondás,
s már mindenhol fogják az adást,
illúziót fest az égre a vágy.
Holnap majd új remény magyaráz.
2016.01.24.
|
Fogd már föl!
Fogd már föl! Nincs verseny.
Cirkusz van és kenyér.
Halál van és élet.
Nappal és rút sötét.
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Otthonod;
ez egy földi bölcső,
mely ringat, átkarol,
szívérzés, csak itt nő!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Szeretni
a Hazád és anyád
ugyanaz, feledni
soha, sohasem szabad!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Szívedre,
csak a szívedre hallgass!
Őseidnek vére,
mely éltet: Léthaza!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
Fogd már föl! Szeretet
szült erre a földre!
Csak itt van szívednek
Ősisten gyökere!
Ha itt nem tudunk élni,
a világon sehol sem érdemes!
2014. 04. 20.
|
|
Fajtám gyökere
Betyár igazság a ránc arcomon.
Letagadni nincs okom.
Sosem akartam győzni, élni,
mindig csak élni szerettem volna,
s törvény-falak a könnyek arcomon.
Hát nem adtatok nekem semmit
rongy századok!
Magyar maradtam,
bár sok évig tilos volt Isten nyelvén megszólalni,
igazság kering ereimben,
sosem akartam mást legyőzni,
emberként élni volt és van jogom.
Haszonhuszárok, bölcs tanok,
sírva nem állok senkiért soha sorba,
nem adtatok,
ti rablók, angyalok álruhájába bújtatok,
csak mindig szenvedni tanítottatok!
Nem félek már. Semmitől.
Győzhetnek ribancok, stréber vén kanok,
fajtám fennmarad az idők végezetéig.
Galád szálak nyúlnak a tetejetlen fáig,
s kúsznak testünkön Sátán hüllői,
de a mi lélekszálaink a végtelenből táplálkoznak,
és a végtelenből visszajövünk újra és újra:
Legyőzhetetlenek vagyunk.
Piszkos véretek megtisztítása
tán a dolgunk köztetek,
s hogy méltóvá váljatok ti is
a harmónia hangját hallani!
Honnan jöttek ide a hazugok?
A világ zegzugában bujkáló
parazita férgek hiszik, hogy
szeretet nélkül is van élet!
Gondolkozzatok kéjben ziláló
éjszakák, Sátán hátán lovagló
perccsodák,
teremtés nélkül káosz-törvény
gyötri a szívetek, Mammon-rab
mindenki, betegörvény erény
sodor, sodor a törvény-falaknak!
Görcs-fekély emészti az embert,
savban sistergő átalakulást hányt ránk az Isten,
hogy forduljon ki a gyomrunk,
ha nem bírunk másokért élni!
Mi mindig itt leszünk, segíteni.
2016.01.06.
|
HAZÁNK
A falevelek lehullnak,
a könnyek felszáradnak,
de mi, nem megyünk soha innen,
mi itt maradunk örökre,
itt maradunk a fűben, a fában,
itt maradunk a kövekben,
évszázadok sóhajában,
az újjászülető lelkekben.
Mi nem megyünk innen el soha,
ha megölnek se! Ha a mostoha
lét, Romulusa és Rémusa,
Káinja és Ábelje ezerszer újra,
újra és újra járatja velünk
a létezés duál-paradoxonját,
mi akkor se megyünk innen el, soha,
mert itt, e földön van, a lelkünk otthona!
Őrizi itt, a földet simogató szél,
őrizi szeretteink álmait,
s itt sodor, a hadak útján
a lelkünket tépő vihar,
itt ringatja a bölcsőt a kar,
mely, ha kell, védőn takar,
s itt őrzik sírjaink, az idősirató mát,
s itt vívtak őseink ezer lélekcsatát.
Hová és minek mennénk máshova?
Szívünkben csak itt van otthon,
s nincs sehol a világon
a szívnek esthajnalcsillaga,
csak itt, csak itt nyugszik meg a szem,
itt pihen testünkben a szellem,
itt ébred hajnalban a vágy,
s a világon bárhol, emészt a honvágy.
Mi nem megyünk innen el soha!
Itt, e földön a lelkünk otthona!
A teremtés lélek útján,
itt szánt bennünk az eke,
s itt viseljük a szellem magját,
itt a kezdet és itt a vég,
évszázadok sóhajában,
itt születik újjá, a remény!
2008.10.10.
|
|
Álmaim álma
/karácsonyra/
Álmaim álma Hazám, családom;
sötétségben ragyogó csillagok!
Egy kis kunyhóban kemence sutja,
morzsolt csutka gyors-melegtűz lángja,
egymásért tett kezek szorítása,
anya és gyerek álmaim álma!
Sparheltben halkan duruzsoló tűz,
kis konyhában dagaszt élesztő szűz,
szeretet születik csendben,
boldogság érik szívemben:
Bekopogott hozzánk a kis Jézus,
Isten üzenete felénk fordul!
Kizártuk az ármányt, zajt, hideget,
csak a család tesz-vesz, a szeretet.
A legszebbek ilyenkor az anyák,
a világot egyé összefogják.
Simogató kezük, s dalocskáik
az életet szebbé fényesítik.
Álmaim álma Hazám, családom;
sötétségben ragyogó csillagok!
A holnapot ígérő Istennek,
földre született család a szentje.
Egymásért tett kezek szorítása,
anya és gyerek álmaim álma!
2015.12.22.
|
Csend van
Mint ködben néma varjak,
távol sírnak az álmok.
Távol sír az igazság,
s nem hallja senki. Álnok
csalfa nyirkos csend:
Rongy erőszak rend.
Csend van. Nagyon nagy csend van.
Lelkem fogságban senyved.
Hálót szőttek körénk. Vak
eszmetankok öleltek
minden gondolatot
csendben magukhoz.
Nem látott senki semmit.
Csontjaink nyikorognak,
remeg, hajlong mindenki.
Néma fájdalom hallgat
halálsikolyokat:
Ez a rend, erőszak.
Csend van. Ki merne szólni?
Így, vagy úgy kivégeznek,
ha meg mersz szólalni.
Hatalom-ittas a csend.
Csalfa nyirkos csend:
Rongy erőszak rend.
2015.12.14.
|
|
Bánatom
Titkon sunyi-stréber sváb lett nemzetem.
S nem kérdik meg tőlem hová lett hazám.
Csak a törvények szolgája Istenem!
Félre dobnak, elítélnek érdekek,
S mi lett belőled Nimród s Atilla király?
Ezer évig, s tán a végtelenségig
titkolják, hogy szíved a tisztességé!
Átkokat szórt ránk a világ mindvégig,
mert nem árultuk el soha semmiért:
Élni, csak egymásért, egymásért lehet!
S ki önmagának kívánja a valót,
hogy tudna másnak a szívével látni,
érezni fájdalmat és boldogságot,
élni emberként, s az igazságot,
hogy érdekelné azt, ki alávaló?
Titkon, néha szenvedek: Hová lettél,
hová lettél lelkem, - ezeknek mindent
lehet, törvényekkel ölnek meg nemzeteket!
2015.12.09.
|
Öregisten földjén
Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Mert ki szívével lát, nem lesz szolga soha!
Az egész nem hull darabokra.
Nem lesz áruló talpnyaló az,
akinek az igazság a szívében,
akinek szívében lakik az Isten.
Nem lesz csalók hűséges cselédje,
gyarmatosítók kedvenc hű ebe.
Nem vágyik talmi csillogó csodára,
nem hagyja vén Hazáját magára.
Nem csavarog Mammon árnyékában.
Nem főz Sátán érdek-konyhájában,
akinek szívében lakik az Isten.
Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Ezer meg ezer évig sok vihart
kibírt önzetlen tiszta akarata,
s aztán fülébe ültették vesztét:
Elfogadta Sátán harminc ezüstjét!
Miért harcol a lélek örökké?
Ha a test, köddé válik, semmivé!
Elvették az öröklét otthonát,
megalázták őseink világát.
Az egész még sem hull darabokra.
Nem lesz áruló talpnyaló az,
akinek az igazság a szívében,
akinek szívében lakik az Isten.
Minden szónak, hatalmi lózungnak
fejet hajt vakon a csonka-magyar.
Kitépték szívéből, amivel lát;
évszázadok ölték, korcsosították,
minden vért bemocskoltak, vagy buján
fátylat vontak köré, mondván: Zavart.
Testvérem mond, mond hogy sokan vagyunk,
sokan vagyunk, akik nem áruljuk,
testünkkel védjük az örök Hazát!
Rajtunk nem fog átok, se varázslat.
Nem leszünk áruló talpnyalók.
A kufárokat kiűzzük hazánkból!
Őrizni fogják a hegyek-völgyek:
Itt az Öregisten ivadékai élnek!
S ha mind ellenünk, ti csonka-magyarok,
mi akkor is értetek harcolunk!
Azt súgják majd itt az örök lelkek:
Az Öregisten ivadékai semmitől sem félnek!
2015.12.07.
|
|
Előzetes
Gyilkosok árnyéka sátáni mosoly.
Kiknek a játéka, győztes háború?
Ne ölj! – mondá az úr. Mammon vigyorog.
Félelem őrjöng, az elme elborul!
Árnyékolt a föld, csak a mantra dübörög,
nincs-rabszolgáknak csak a csajka csörömpöl.
Ölnek, míg fáj a szív...
esküt köt fájdalom,
bosszú Isten hív!
Ne sírj, csak háborúzz!
Megkötözött a lét.
A bosszú Isteni szívedbe költözött!
(A megrendelő halálra röhögte magát)
Minden eladó!
Fegyver, vagy alkohol, drón, drog,
és elme háború,
a gazdaság dübörög, szívedbe költözött
féreg mantra csörömpöl.
|
Itt az új világ!
Lehajtott fejed ismétli:
Szolgának születtél, szolga sors a lét!
Eszmék vak koldusa,
Istennek gyermeke, mivé lettél?
Állatként űzött csorda vérben legelész.
A háborúhoz ember kell, nem érzés és ész.
Ne ölj! – mondá az úr. Mammon vigyorog.
A Pápa harmadik világháborút fröcsög.
Párizsban halálaratást tartott zsoldos,
francia állampolgár, iszlámnak hitt
elmeháborodás és ki tudja mi,
hát így nézünk mi ki XXI. század!
Írjuk tovább a győztesek történelmét
és a technika irányítja az elmét.
2015. 11. 15.
|
|
Apacs visszhang
Vigyorgó roggyant paraziták
párnájába vart vágyak
öleléséből menekülnék,
de nincs hova. Akolkerítés
hálózatában öntik elém
a moslékot, ha akarom, ha nem,
felfalok mindent, - ösztönbilincs
diktál az agyban. Tán túlélni
szeretné mindenki ezt a kort.
Valami ragályos őrület
hizlalja a pénzléggömböket,
és petróleumos lámpából
szabaduló dzsinnek fájdalom
piruláit faljuk mindannyian.
Néha nem érteni, hogy miért fáj.
Szirének bájnektárja parancs:
Habzsolni kötelező! Apacs
jajszavak visszhangja visít csak.
Megérteni semmit sem szabad.
Statisztikák fogságában vagy.
Olyan gyorsan szalad az idő,
kétségkeserűség egyre nő;
kinőtte a testet a lélek,
észre sem venni, (épp most élek).
Túladagolt minőségcsomag
rothad színlelt torz-álmainkban,
s egyre hízik, csillog a jövő.
Csak a szíj szorít nyakamon.
S biztatnak: Van még több lyuk, s kötél!
A szabadság hazája enyém.
Félelemkenyerén hizlalt nép
földre hajlik, védi gyökerét.
A szél szertevitte a Magokat,
vadhajtás gyötri a magyarokat.
Néha már érthető, hogy miért fáj.
Szirének bájnektárja parancs:
Habzsolni kötelező! Apacs
jajszavak visszhangja visít csak.
Megérteni semmit sem szabad.
Statisztikák fogságában vagy.
2015.11.05.
|
Szabványzsák
Egy korty víz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Egy zsák pénz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Nekünk semmi sem jutott.
Levegőt csak ritkán,
(chemtraillal szennyezettet?)
csak titokban,
(holnaptól adóköteles lehet
a lélegzet)
nekünk semmit sem szabad...
jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Nekünk ingyen, semmit sem lehet.
Megszülettünk rabszolgának:
Leigázott gondolat
a lelkünkből fel nem szakadt
fájdalom.
Nekünk semmi sem jutott.
Jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Hát mit képzeltek emberek?
Szívetekben babrál pénzisten!
Üres zsebekben turkál a vágy,
henteregni hív Mammon ágya,
s utcára dob egy-egy aktus után,
mint prostit az idő,
a tervezett jövő.
Egy korty víz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Egy zsák pénz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Nekünk semmi sem jutott.
Bármit ledugnak a torkunkon...
(tátognak a halak)
nekünk semmit sem szabad!
Sorba állított vágyak
sorszámaiból húznak a szerencsések.
Jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Elsüllyedünk a nincstelen mocsárban.
Kedvükre löknek, dobálnak,
mozsármocsárban
születnek majd gyermekeink
(nincsenek kasztok, királynők),
faragott gyökereinknek hajszálerei,
bölcsőben remegő jövőt,
terveznek selejtezésre migráns-leprát:
Embergyárakban érzéstelen agyat.
Ölelj át mindenkit, nincs apád, anyád!
Nekünk ingyen semmit sem szabad.
Jogunk mások törvénye,
szabványzsákból szipózott jelen.
Egy korty víz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Egy zsák pénz.
Rothschild, Rockefeller, Soros...
Nekünk semmi sem jutott.
2015.10.21.
|
|
Egy a sok közül
Álmodok éjjel, álmodok nappal
görcs-kéjben izzó vasakarattal,
hiányzik szívemből a béke,
hiányzik az élet értelme.
Felhők vonulnak, illan a pillanat,
csak egy-két könnycsepp markomban,
ami megmaradt... elsirattalak.
Lélegzetet fojtogató fájás,
ennyi az, mi megmaradt, a halál.
Egy biztos pontot szolgáltatott a hit:
Isten ivadékaként megsemmisülni!
Hát nem. Nekem nincs ilyen Istenem.
Mert én hordom az érző végtelent.
Fákban, nyugalomtengeren úszok...
Fűben, jogférgek között is kúszok...
Csendes csillagokat ölelek, alszok,
azt gondolom, másoktól különb vagyok.
Felhők alatt ázva, csókra várva
fázok, szerető ölelés hiánya
aprítja gondolataimat:
Semmi nyesedéke felfogható,
de a vérző szív meg nem menthető.
Álmodok éjjel, álmodok nappal
testben lélektelen akarattal.
Verejtékruhámon káoszostor
csattog, űz valami test-kolostor.
S mindenki hunyorgó vak tükör,
sumák haszonról álmodó robot
recseg még egy utolsó vészjelzést,
szív hangjának hihető érzést,
de csak éjjel nappal a nyomor
ugat az akolból.
Lelkemből ne tépjék ki az érzést,
jót és rosszat, emberként,
se több, se kevesebb ne jusson:
Adja ki Isten a jussom!
2015.10.20.
|
Felsír az élet
Buzgár tör sziklarepedés hitemből,
egy újvilág. Valami szeretet mag
csírája gyökeredzett ki belőlem,
meghitt nyugalom: Évezredek magja.
Nem ér semmit a nagyvilág: Virágok
illata, levelek jajszava nélkül.
Sikolyra fűzött statisztikák mögött
lappangó törvény-ülnök súg, menekül...
elszabadult veszett kutyák hadnagya,
Soros hegedül, s mindenki egyedül
próbál, küzd, táncol, amit épp zúg az agy,
aggként vált hazájában, kor-menekülté...
Nem hallja senki, mezőn a tücsköket,
erdőben irányt-cikázó őzikék,
s a felhők között úszó sas-ének
keserv-gyönyörszavait, csak a haldokló ég.
Átzuhanok tudatlan-tudás aklán,
moslékzabálók korcs-dimenzióin,
szívem lüktetése fájdalom-talány,
s nem tudok européerré válni.
Néha kutyám tekintetéből érzem,
létem mocsok-báb sóhajtozásait;
a harmattal ébredő hajnal csendje
muzsikál, s bosszú-gőztől párát látni
körülöttem lét-csodák ébredeznek,
kihalt magok kelnek ki a semmiből,
a nyomorúságokból ember terem,
mint a nap, a semmiből, felsír az élet!
2015.10.08
r
|
|
Huszonöt év
Csókjaimban megfürösztenélek,
s szívedbe égetném lelkem,
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!
Hagy hallgassam meg a szívverésed;
melledre hajtanám fejem,
fognám a kezed, s mint virágokat,
könnyekkel öntözném hajad!
Szemem lángcsóváin pirul tested,
ahogy a harmat a földet,
beborítaná a tested ujjbegyem,
s szívedbe égetném lelkem!
Minden hajnalban kukorékolnék,
ébreszteném az alvó vért;
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!
Huszonöt évig vártam a napot,
fénytesteden hogy ragyogjon,
szívemben lüktető létmagjaid,
az életem vérmagjai!
Csókjaimban megfürösztenélek,
s szívedbe égetném lelkem,
engedj közel vibráló-magadhoz,
hagy öleljelek magamhoz!
2014. 01. 17.
|
Szentmagyarság!
/Szállj madár/
Vidd közéjük szívem dobbanását!
Minden házhoz vidd, Emese álmát!
Fújj leheletet szempillájukra,
Hozz boldogságot szent országunkra!
Vidd illanó gondolat, vidd az álmot,
Gyújts minden szívben világosságot!
Szentvérszerződés növessze lelkük,
Becsület szelleme táplálja szívük!
Vidd közéjük forrás, életnek vizét,
Föld mélyéről szomjoltó élet ízét!
Vidd közéjük hajnal, vidd a nyugalmat,
A létezést, a harmatot, a nappalt!
Vidd közéjük a mindenség vágyát:
Embert ölelő ember nyugalmát!
Vidd közéjük a békét, megértést!
Vidd közéjük az emberi érzést!
Érzés, érzés uralja az embert!
Pusztuljon minden féreg-gazember!
Köpönyegbe fúljon a varázsló!
Égjen a tűz! Emberszív parázsló!
Éledjen vérbe oltott igazság,
Lelkünkben hordozott Szentmagyarság!
Éledjen az ember-lélek-szellem:
Az élet Istenszellem szelleme!
Vidd közéjük ég, vidd Isten áldását!
Viruljon ki a szív, győzzön az igazság!
Égig érjen lobogó tűz lángja,
Égjen a magyarok igazsága!
2009.08.17.
|
|
Élni és szeretni /2015.07.17./
Sírni és temetni, ez a juss, Istenem?
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Hogy odaát mi vár rám? Csak most itt,
szívemből csak szép fog kicsirázni!
Istenem! Istenem! Édes jó Istenem!
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Nem kellenek faragott képeik,
itt, szívemben élnek az őseim!
Sírni és temetni, ez a juss, Istenem?
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Testvérem, lélegezz! Végy levegőt!
Ne hagyd magad élve eltemetni!
Istenem! Istenem! Édes jó Istenem!
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Ellopták, elvették a világot!
Kaptál testedbe fonnyadt virágot!
Testvérem, barátom! Édes jó Istenem!
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
Itt, szívemben élnek az őseim!
Apám! Anyám! Hazám! Mind szeretőim!
Sírni és temetni, ez a juss, Istenem?
Élni és szeretni, ez a juss kell nekem!
A léleknek most talpra kell állni!
Be kell lélegezni az égész világot!
Minden sejt boldogan fog szolgálni:
Tanulj meg testvér, élni és szeretni!
Nimródot, Mithrászt , Petőfi Sándort,
szívünkből sosem tudják kitiltani!
Testvér, tanulj meg élni és szeretni!
2015. 07. 08.
|
Népnemzetünk vágya
Nem vagyunk kíváncsiak se jóra, se rosszra.
Nem vagyunk kíváncsiak se kétes javakra.
Nem vagyunk kíváncsiak se bűvös szavakra.
Nem vagyunk kíváncsiak a törvényre, jogra,
Ha szívünkben az érzést, az érzést ölitek!
Szívetekbe ültetett ősök sóhajára!
Apák, anyák dübörgő becsület szavára!
Szükségünk van a lélek tiszta óhajára!
S nem vagyunk kíváncsiak semmi, semmi másra:
Csak a szívetekben hordozott igazságra!
Kíváncsiak vagyunk a valós szívetekre!
Kíváncsiak vagyunk az érzésre, a vérre!
Kíváncsiak vagyunk az igaz lelketekre!
Kíváncsiak vagyunk az emberre, az égre!
Mi lakik a testben? Van-e lélekszeretet?
Érzitek-e másnak okozott bú-bánatkínt,
Apák, anyák vergődő becsület-napjait?
Érzitek-e a más szívekbe szorult sikolyt?
Érzitek-e némák üvöltését, gnóm-idők
Nyakatokra tekeredő, fojtó lét-mosolyt?
Van-e szívetek? S a szívetekben lelketek?
Vagy csak áramlik bennetek a vér, szerteszét:
S mivoltotok, csak vak dimenziólétezés!
Kíváncsiak vagyunk, hogy a lelkünk mennyit ér?
Tisztességet hordoz-e, szívetekben a vér?
2010.03.04.
|
|
Ne add el tiszta lelkedet!
Ha a béklyó már elenyész,
ha illúzió a remény,
ha a Sátán előtt térdelsz,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!
Ha kiszárad az őstenger,
ha kihal az összes ember,
ha a Sátán előtt térdelsz,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!
Ha vérrel mossák az eget,
ha keresztre feszítenek,
ha a Sátán előtt térdelsz,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!
Ha csillog előtted a fény,
ha hófehér igaz' a vér,
ha a lét a halálba tér,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!
Ha a pénzisten arra kér,
ha szívéből ömlik a vér,
ha a lét a halálba tér,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!
Ha bomlik a világ rendje,
ha üvölt majd a félelem,
ha a lét a halálba tér,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!
Ha vérrel mossák az eget,
ha keresztre feszítenek,
add át Istennek testedet,
ne kérj kegyelmet, kenyeret,
ne add el tiszta lelkedet!
2011. 03. 15.
|
Álság
Szögre akasztották a becsületet. Vége.
Most időlegesen vége. Érezhetetlen.
Hölgyeim és uraim, tisztelt publikum!
Elvették, eltűnt a polcokról az unikum,
az öröm, a hit. Csak rút arcú adat van.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Áltörvény nótáját húzza a hatalom,
s járom nyakunkon az etika-hurok.
Akasszatok engem is fel! Hamar halál sorsot!
Ne lássa utódom, agóniám! Roncsember harangom!
Akasszatok engem is fel! Vesztett hitű sorsom:
Becsülettel lógni a bitófán, nem tartozni hazugokhoz.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Hazug-tükröknek hazug a mosolya.
Kordába terelték, moslékszabadságba,
őstiszteletünket megvetés árkába.
Visszavonult az ember. Az arcátlan világból.
Tobzódik habzó szájjal az álság, igazáról.
Akasszatok mindenkit fel! Szögre lelki törvényekkel,
tajtékzik bozótgazdaság, számokba esett szerelemmel.
Megszűnt mi emberré tette az embert?
Vasfogú rozsda védi a gazembert?
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Sorvasztó orv tervek, hirtelen statútum,
hemzseg lázongva a lelkeknek sarca:
Se ember! Se Isten! A természet arca
pusztít majd a túlburjánzott bűnhalmazon,
és szélre akassza minden bűnhatalom zászlaját!
2008.04.18.
|
|
Rögeszme
Norma; szólásszabadság forma!
Bílyogot sütött ránk a dogma:
Ezt-azt szabad, Heller Ágnes mondja,
s tarsolyában izzó eszme horkan.
Sokan sokszor verték az agyba:
Ezt-azt szabad, gátat Mammon szabhat!
Kit érdekel a vélt igazság?
Ellent mondani rút pimaszság!
Antiszemitizmus, fasizmus,
éljen a világ-globalizmus,
ha nem fogadjátok el, sokszor
elmondják, vérrel verik tudatod!
Ezt-azt szabad, kilóg a ló lába:
Csak azt mondhatod, mit Mammon-bába.
Beszéljük meg! – Heller Ágnes mondja.
Hallja, mit mond? Komolyan gondolja?
Meggyőzni érvekkel nem lehet.
Sokszor mondta (mantra), el is hitte.
Mormog, kiabál az eszme, horkant,
- miénk a hús-, nektek, csak csont van!
Ezt-azt szabad, szólásszabadság van.
Jogot ír az eszme, másnak, kuss, van!
2015.02.02.
|
Az idők vége
Nem érdekel már senkit semmi.
Nem érdekel az igazság,
a törvény, a jog.
Elfogyott a levegő,
az élet haldoklik,
igazság, törvény, jog
pici porontyok,
lélegezhetetlen gaz
minden gondolat,
ha nem nyílik több virág,
ha mint a vég
nyakunkra tekerül a Sátán,
s táncot jár a halál.
Nem érdekel már senkit semmi.
Nem érdekel az igazság,
a törvény, a jog.
Mosolyognak a csillagok,
pici porontyok füstbe szállnak,
legfontosabb a lélegzet,
a gondok gondnokát kivégezni;
vágyok Sátán a szemedbe nézni
- lejárt az idő!-
örökre lerázza láncát a lét
a szeretet ölelésből nincs menekvés!
2014. 10. 26.
|
