Erkölcsi visszásságok
Az erkölcsi kérdések a múlt században fontosabbak voltak, mint napjainkban. A paraszti erkölcs fölbomlása, a vallás mellőzése lélektani katasztrófát jelentett az öregek számára. Az öregek magukra maradtak, a fiatalok a városi szokásokat majmolták, dívott a szerelmi szabadosság. A szocializmus idején a Teknyőkaparó jóslatai fölerősödtek, az egykori meghitt családi élet rövid idő alatt részeire hullott. Egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a jóslatoknak, a jövő megismerésének.
A családok széthullását leginkább a nők és gyerekek viselkedésén lehetett lemérni. A magukra hagyott öregeket nem csak a társadalmi változások sújtották, hanem a szeretetlenség is. Nem véletlenül jósolta a Teknyőkaparó, hogy a világ el fog korcsosulni. A züllést, az elaljasodást vélték fölfedezni a szülők, ha megtagadták az anyagiakat a fiataloktól.
A családi erkölcs széthullása, megszűnése nagy zavart idézett elő a parasztság életében. Az anyagi jólét, a társadalmi lehetőségek megváltoztatták a családok hagyományos életét. Az öregeket a fiatalok magukra hagyták, a gyerekeket pedig a saját elképzeléseik szerint nevelték. A fiatalok korlátlan szabadossága visszatetszést és megbotránkoztatást szült a korosodó nemzedékekben.
Az a répavirág, ami kinn van az utcán, abba vót az sárga. Vót ilyen nagy virágja, oszt tele vót pirossal. A Teknyőkaparó mögmondta, hogy mire kimögy belölle a piros, akkorára mán nem lösz szégyön. És ez így is van. Nem tudnak a nők szégyönt. (Lajos Istvánné, 1979.)
„A sárgarépának nem lësz közepe, a lánynak nem lësz sëmmi szégyëne. Ez igaz. Édësanyám mondta, nézzétëk hogy fogy a sárgarépa közepe, nem is lësz a lányoknak szégyëne. Hát mán most igazán nincsen semmi së. (Tóth Sz. Katalin, 1975.)
A Teknyőkaparó azt mondta, majd möglátjátok, lányaim, mikor ez a pirosság kimúlik a répának a közepibű, akkor a lányoknak së lösz szégyöne. De úgyis van. (Horváth Józsefné, 1974.)
Amit idáig mondott, ez még mind beteljesödött. Azt is mondta, hogy nem ismernek szégyönt a nők. Az utcán foglalkoznak. Szemérmetlenködnek. Oszt má az is beteljesödött, igaz-ë? Osztán mög vót a miniszoknya, ha lehajult, kivót neki a valagája. (Bálint Gyuláné, 1979.)
Majd én mögmondom, mit hallottam. Ha az ökörfarkkóró a hegyéig kivirágzik, a lányok nem tudnak szégyent. És ki is virágzott az ökörfarkkóró a hegyéig, 1970-ben teljesen ki vót virágozva. (Bárdos Jánosné, 1980.)
A makói Németh Miklósné (1979) szerint: „Áááá! Ëgy szömet së szégyöllnek! Hát én mög möntem, osztán működtek ottan. Én mög nem tudtam, kéröm, hogy én ott mék el. Hát mit tudtam én, beszélgettek ott a kapuba. Kint az utcán. Hát működtek. Én arra möntem, nem is szóltam. „Fene ögye mög azt a vén disznó anyádat, aszongya, még erre mertél gyünni?! Hát, mondom, erre lakok. Erre laktam, akkó nem möhetök másfele."
Az erkölcsök változásáról Asztalos P. Kálmán is mondott egyet és mást: „Azt is mondta a Teknyőkaparó, hogy az erkölcsök megromlanak. És bizony oda lyukadtunk. Én magam is emlékszem rá, az 1914-es világháború előtt egyetlenegy válás volt Csanádpalotán, noha ötezernek felül volt a lakosságnak a száma. A 14-es háború után pedig bekövetkezett, hogy váltak, gyakran százával is! Hát hogy romlottak-e a nők, nem romlottak, hogy öltöznek, mint öltöznek, ez már a divattal jár. Abba az időbe is vót divat. Aki abban az időben, asszony, slafrokot, tehát olyan szoknyát viselt, vállon túl leig ért, bokáig, azt ringyónak nevezték, mert hát nem rëndës szoknyába járt. De arra a világra még én is emlékszëk, amikor a bicikli kezdëtt elterjedni Csanádpalotán, és ha ëgy nőt mëgláttak biciklizni, arrul aztán lëintették, ez mán aztán nem nőnek való."
Tele vót a vadrépának a virágja olyan bordóval. Aszonta, ahogy az majd fogy ki, a nép úgy fajtalanul el. Úgy lösz majd, hogy hát az úton is, mint a kakas a tyúkot. De hát odaérünk mán vele. Hát nem úgy van? (Hódi Ferencné, 1974.)
Mög azt is mondta, hogy nem löhet kiválasztani a férfit a nőtül, mer a nő is nadrágba jár, mög a férfi is. Mög hát fényös fogak lösznek. Ezt mondta a Teknyőkaparó. (Sövényházi Józsefné, 1979.)
Hogy hát mi lösz az utolsó időkbe. Milyen változások lösznek. Hogy járnak a fiatalok. Kurta ruhába mög nagy hajjal. Akkó mán közelödik a világ vége, amikó má ezök történnek. (Török Antalné, 1975.)
A Teknyőkaparó mögjósolta valamikó, hogy mindön sarkon bót lösz. Mög úgy járnak a nők, mint a férfiak. Nem löhet mögismerni, hogy mík a nők, mög mík a férfi. Begyün az az idő, hogy a fiú az apa ellen, a lány az anya ellen mögy. Annyira el lösz korcsosodva a világ, hogy ezök egymást még mög is verik. (Ilia Györgyné, 1975.)
Azt jósolta, hogy a csecsemőket bársonyba, selyömbe öltöztetik, oszt ördögöt ültetnek a szívébe. (Mócsa Mihályné, 1979.)
A visszásságokról Gémes Pálné (1979) a következőket mondta: „Mindönki tele van idegrohammal. Szalad, hajt, de annyira, hogy csuda! Kérdözöm én, az asszonynak nem vóna otthon dolga? Röndbe tartani a lakást, és a férjét, a családot? Ennyi elvált, ennyi hitehagyott! Még ezt is belekapcsolta az öreg Teknyős, pedig látja, ezt má kihagytam. Él három hétig a férjével, és már odébbáll. A gyerek ott a nyakba. Az ártatlan sikoltozik: ki az anyja, ki az apja?!
Társadalmi változások
Nehéz évszázadokat éltek meg a makóiak a Maros partján. Ám nemcsak a víz sarcolta őket, hanem a szegénység is. Egy igazságosztó királyra vártak. Nem véletlenül jósolta eljövetelét a Teknyőkaparó.
Mögmondta a Teknyőkaparó, majd elkerül erre a vidékre a szögényök királya. Mög ëgyször vót mán erre király, Attila. Ű is elmúlt. Rúla nem is beszélnek, de ez a szögények királya lösz. Gyün majd vele nagy bottal ëgy mészáros gyerök, amék a szögénynek nagyobb darab húst ád. De azután majd háborúskodás lösz, majd mög béke. Az mög nem lösz béke, csak vérös végin: vérös vége. A szögénytül azt a kis húst is elvöszik, ami a nagy hús előtt vót. (Széll József.)
Az adatközlő még hozzáfűzte: „Nagyon rég vót ez. Tanultabb emböröktül hallottam, Dózsa György király vót ez, a nagy botú mög a papja."
Hogynë tudnék rúla. A pusztán a juhászok is emlögették. Az én apám, öregapám is beszélt rúla. Jóelőre mögmondta a Teknyőkaparó, hogy Nagycsanád hírös hely, mer oda király látogat el. Papja nagy bottal gyün vele. Nagy darab húst kap a szögény nép tülle. A királyt mögégetik tüzes trónon, a húst mög visszavöszik, a népet szétkergetik. (Boros Gergely.)
Dózsa György nevének emlegetése Makón és környékén mindig forradalmi tettnek számított. A szegények bizodalma volt. A remény és az igazság ígérete. A parasztkirály története az egész országban ismertebb, a Maros-parti Bökényben pedig különösen az, hiszen az ott található domb rejti – a helyi szájhagyomány szerint – Dózsa harcosainak csontjait. A domb oldalából a mai napig kerülnek elő csontok, koponyák... [Akik nem tudnák: sok tízezer magyar embert mészároltak le a Dózsa féle felkelés kapcsán - a 12 évvel későbbi mohácsi vésznek nevezett esemény áldozatainak többszörösét. A wikipédia szerint "nem túl véres" megtorlást, amelynek során Dózsa testét saját bajtársaival etették meg, Szapolyai János vezette. Szapolyai győzelmében dicstelen szerepet játszott a székely lovasság, amely eldöntötte a csatát a vérengző Szapolyai javára - szerk.]
Hogy mi a valóság, arra senki sem tudja a választ, aminthogy azt sem bizonyította senki, hogy a szeged-alsóvárosi temető őrizné Dózsa fejét.
Különös embör löhetött ez a Teknyőkaparó, csak Dózsa Györgyről, a parasztkirályról, az árvizekről, a fosztogatásokról, a negyvennyolcas szabadságharcról is csak annyit mond, hogy: majd elgyün egy másik „jóbeszédű" embör, az is jót akar a szögény emböröknek, de akaratának vérös vége lösz. (Széll István.)
A Teknyőkaparó azt is mögjósolta, hogy hiába olyan jó embör a Návay uraság, Rózsa Sándor mögsarcolja. És mög is történt. (Antal Antal.)
Azt is megmondta a Teknyőkaparó, hogy vége lösz a bujdosó bëtyárok világának, osztán majd az úri bëtyárok gyünnek, azok aztán felmënnek lakni az emeletre. (Kodrán János, 1979.)
Dózsa György, Rákóczi Ferenc, Rózsa Sándor emlegetése egyet jelentett a társadalmi igazságra való vágyakozással, a gazdagok megbüntetésével, a szegények megvédelmezésével.
Hogy ez a Teknyőkaparó ki vót, ezt nem tudta mögmondani sënki az égvilágon! Az én nagyanyám 1914-be halt mög. Kilencvenkilenc évet élt, kilenc hónapot, de ű së tudta mögmondani. Csak azt mondta, hogy fiaim elgyün az az idő, hogy a föld mög fogja tagadni a termésit, és a Vásárhelyi utcán nem tudom, hány templom lösz. A híd mikor lösz fölrobbantva, és a hidnak a végin ëgy bíró lösz fölakasztva. Ëgy Mihály nevű bíró. Akkó lösz vége a háborúnak. (Somodi Mihály, 1979.)
Akkor azt is mondta, hogy a makói Maros-hídon lösz ëgy Vas nevű bíró fölakasztva. De hát az még nem vót. (Lengyel Bálint, 1976.)
A második világháború előtti vélekedéseket idézték azok a jóslatok, amelyek a szegény nép győzelmében reménykedtek, és az úri világ végét jövendölték a Teknyőkaparó szavainak tolmácsolásával.
Mög azt is mondta a Teknyőkaparó, hogy akinek nem lösz kérges a tenyere, azt mán büntetik, vagy nem tudom, mit csinálnak vele. (Kurunczi József, 1979.)
Akinek kérges a tenyere, azt nem bántják. Mán ez errül a világrul szól, de aszongya, akinek nem lösz kérges a tenyere, azt mind elpusztítják. (Bódi Pálné, 1979.)
Mög azt is mondta, hogy akkor lösz majd jó világ, mikor keletrül a fekete sereg idegyün, és a jó kabátot elcserélik a rosszért. Olyan állapot lösz. Lëtagadják, hogy neki jó kabátja van, oszt odaadja a roszért az újat. (Mágori Sándor, 1979.)
Foggal születött ez a Teknyőkaparó, azé vót ilyen tudós. Azt is mondta, hogy majd lösz ëgy akol, ëgy pásztor. (Szalma Gyuláné, 1979.)
Én is csak a nagyanyámtú hallottam rúla. Ű mondta, hogy majd akkó lösz ránk jó világ, amikó ëgy akol, ëgy pásztor lösz. Hát hogy mekkora világ lösz akkó, vagy milyen lösz az a pásztor?! Különben írást nem tudok, nem is tudom magam kimagyarázni. (Sebők Antalné, 1980.)
Azt mondta, hogy egészen mög fog változni a világ, mikor mán nem lösz háború, hanem béke lösz a földön minden országban, és ëgy uralom alá kerül az egész világ. Akkó möhetnek szabadon az országokba. Mindönki. (Balogh Zsófia, 1980.)
A begyűjtés, a rekvirálás időszakát tragikus körülmények között élte meg a falvak népe.
Azt mondja az én apám, hogy a Teknyőkaparó itt járt a tanyák között. Mögjósolta az első és a második világháborút. Mög, hogy elgyün az az idő, hogy a fődeket elvöszik a gazdáktól, és nem lösz csak ëgy tulajdonos. Azzal dolgozik az összes nép. (Tokai Sándorné, 1964.)
Osztán jegyre ösztök. Földeitöket, házaitokat elvöszik. A kisgyerökök selyömbe, bársonyba lösznek öltözve. (Sarjai Mihályné, 1973.)
Azt mondta az öreg Teknyős, hogy a kenyeret mögbélyegzik, és úgy osszák szét a nép között. Ezt hallottam. (Kovács Sándor, 1979.)
A Teknyőkaparó jövendölései csak a 20. század közepéig számítottak forradalmi tettnek. Egyértelmű politikai értékítélet nem volt közöttük. Azért is hatott meglepetésként, amikor Maroslelén hangszalagra vettem Tóth István szavait. Bebizonyosodott, hogy a Teknyőkaparó ma is él, és újra megfogalmazza a véleményét. Vagy ha nem ő, akkor a Maros-parti népek vélekedése fejeződik ki jóslataiban.
Majd mögtudjátok, hogy olyan világ lösz, hogy a nappali rablók házrul házra járnak, és a gazda nem mer szólni semmit. Azt visz el az a nappali rabló, amit akar. A gazda nem mer szólni! Hát a Rákosi-idő alatt vót, ugyë? Aki ezt érte. Vót olyan hízó, hogy ëgy hízó vót, és odamönt a végrehajtó, és húzták kifelé az ólbul, tötték a kocsira, osztán akkor az asszony sírt-rítt, a gyerökök jajgattak, ne vigyék el, ne vigyék el! És elvitték. Úgy ám! Osztán akkó majd mögén lösz ëgy olyan világ, hogy az embörök mán helyregyünnek, de majd ëgyször, majd mikor a Lucifer bandájai házrul házra járnak, hogy mentül több emböröket az ű sátra alá táborozzanak. Hát az agitálók vótak, higgye mög! Maga érte-ë az agitációt? Házrul házra jártak, öten-hatan, de azok, ahogy begyüttek, elkezdtek hazudni, azok míg el nem möntek, mindég hazudtak. Osztán akkó aláírtunk. Odaadtunk kocsit, lovat, földet, mindönt. (Tóth István, 1988.)
A történethez tartozik Tóth István vallomása: „Hát oszt ëgy embör, répásháti embör vót, oszt ëgymás mellett vót a háztájink. Kapálgattunk, oszt beszéli, hogy mikó űnáluk agitáltak, hát mögbeszélték a szomszédok, hogy nem írunk alá. Hát nagy, erős embör vót, ű szólalt föl először, hogy nem írunk alá. Az iskolánál köllött aláírni, ott össze köllött mönni az emböröknek. Ű szólalt föl. Micsoda? Űtet kikísérték ëgy másik helységbe. Ott mög az ajtón kívül ëgy nagy suba vót fölakasztva. Hát ahogy űtet bekísérte, az olyan fiatal ávéskatona löhetött, mondja, hogy maga mér nem ír alá? De odalép majdnem a lába ujjára, a lába fejit tapossa. Aszongya, nem ütsz tán mög, fiam? Nagy erős embör vót. Aztán, aszongya, én is közelébb léptem. A subát mög odakint pufolták. Ütötték, pufolták a subát. Hát mire kimöntek, mind aláírt. Hát ilyet csináltak az agitálók."
Magyar Nostradamusként is emlegethetnénk a Teknyőkaparót, aki annyi mindent jósolt a világról, a magyar viszonyokról. De vajon fölfedezhető-e valamiféle hasonlóság a világhírű francia jövendőmondó és csak a Dél-Alföldön ismert Teknyőkaparó jóslatai között.
Közös motívumot nem találtam a két jós szövegeiben. Azonos azonban a háborúk jövendölése, valamint az olyan történelmi eseményekre való utalás, amelyek azóta beteljesedtek.
Nostradamus többnyire négy-öt mondatos jövendölései allegorikusak, olykor sejtelmesek, és megfejtésre, magyarázatra szorulnak. A Teknyőkaparó szövegei viszont rusztikusan egyszerűek, egyértelműek. Könnyen megfejthetők, össznépi bölcsességet sugallnak.
Nostradamus ismert jövendöléseiben döntő szerep jutott a politikának, a Teknyőkaparó viszont társadalmi kérdéseken túl erkölcsi és technikai kérdésekkel is foglalkozott.
Egyben azonban azonosak: váteszi képességükhöz nem fér kétség!
Egy fölmérés tanulságai
„Az emberi élet talán soha nem volt annyira jövőre orientált, mint éppen napjainkban. A mai modern városokban élő ember egyik legnagyobb problémáját a holnap, közelebbi és távolabbi jövő jelenti." Niedermüller Péter könyvkritikájában méltatta így azt a jelenséget, amelyet a Teknyőkaparó szövegei jelentettek.
A szegedi József Attila Tudományegyetem szociológiai tanszéke 1982 januárjában fölmérést végzett Makón a Teknyőkaparó körül kialakult hiedelemvilágról és ehhez kapcsolódva a helyi lakosok értékrendszerének kialakulásáról. A Gábor Kálmán és Imre Anna által készített fölmérési szempontok figyelembe vették a lokális kutatások struktúráját és azt az értékrendszert, amely a Teknyőkaparó hiedelemrendszerében kifejezésre jutott.
A fölmérést a szegedi egyetem hallgatói végezték. Háromszázharminc makói lakost kérdeztek meg. Igaz, hogy ez csak Makó lakosságának egy százaléka, de nem kijelölt közösség.
A fölmérés közben tudta meg Gábor Kálmán, hogy film készült a Teknyőkaparóból.3 A fölmérés előtt azt föltételezte, hogy a hiedelemvilág közelebb áll a periférikus, alacsonyabb iskolai végzettséggel elzárt csoportokhoz. A film vetítése után ellentétes tetszési index jött ki: Budapesten és általában az értelmiségiek körében nagyobb sikere volt, mint a vidéki városokban, falvakban, az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél.
Gábor Kálmán is megerősítette: „A 70-es évektől a jóslatoknak és babonáknak egyfajta reneszánsza figyelhető meg a világon, nálunk is. Fontos vizsgálati szempontnak tartom, hogy van-e a hiedelemvilágnak gyökere vagy csak kuriózum, esetleg felkapott divattéma."
Bálint Sándor a vele készített interjúban arra is figyelmeztetett, hogy „lassan-lassan az is érdekes lesz, hogy egy hiedelem meddig él?"
Arra a kérdésre, hogy régen voltak-e olyan emberek, akik előre látták a jövőt, a megkérdezettek 43 százaléka válaszolt igennel. Arra a kérdésre viszont, hogy van-e, aki előre meg tudja mondani a jövőt, csak 26 százalékban válaszoltak igennel. A jóslatokkal szembeni fönntartás igen erőteljes volt, amikor azonban a Teknyőkaparó-hiedelemről beszéltek az emberek, inkább az elfogadás volt a meghatározó, mintsem az elutasítás, vagyis a jóslatok elutasítása egyáltalán nem volt egyértelmű.
A múltban a vallásosság, a hiszékenység, a családszeretet, az erkölcs és a munka jelentette az értéket. Ezt a világot, ezt az értékrendszert váltotta föl az értelemhez szóló „jó világ". A megkérdezettek 47 százaléka úgy érezte, hogy a múlt sokkal jobb volt, mint a jelen.
Arra is választ kerestek a fölmérés szervezői, hogy a Teknyőkaparót miképpen ítélték meg a város lakói. Az emberek az öreg Teknyőst személyi tulajdonságai alapján a többieknél okosabb, olvasottabb, tapasztaltabb embernek tartották. Alakjában olyan legitimáló elvek jutottak kifejezésre, mint a képesség, képzettség. Alakjában a legkülönbözőbb társadalmi, természeti, vallási képzetek férnek meg egymással – valószínűleg szerepének, funkciójának sokszínűsége alatt.
A Teknyőshiedelem egyik központi motívuma volt az első világháború, a nagy pusztulás, a világvége problémája. A megkérdezettek 82 százaléka szerint már bekövetkezett az első nagy háború. A válaszolóknak 36 százaléka az első, 41 százaléka a második világháborúra gondolt.
A jóslatokhoz való viszonyt összefoglalva ellentmondásokat figyelhettünk meg: az emberek saját viszonyulása a jóslatokhoz és a viszonyokról való megítélés az egyik szempont; a jósok, jóslatok ismerete és bizonyos elutasítása a másik tényező. Megfigyelhető a jóslások általános elutasítása és jóslatok elfogadása közötti érdekes viszony.
A fölmérés vezetője, Gábor Kálmán így összegezte a levonható tanulságokat: „Meg lehetett figyelni az értékek megváltozását a múlthoz képest; és azt is, hogy a mindennapi élet is indukálhat hiedelmeket még ma is. A Teknyős alakjában mint vágy jelenik meg a jó közösségi viszony. Az embereknek mind a múltról, mind a jövőről rendkívül elmosódott képük van, rossz az idősíkok ismerete."
A válaszadók 3/4 része aktualizálta a jóslatok megvalósulását, de csak egyharmad maradt, aki időben elhelyezte a jóslatban állított dolgot (azaz válaszolt a „Mióta van ez így?" kérdésre). Aki nem tartotta a jelenben érvényesnek, az nem is fogadta el a hiedelmeket. A múlt és jövő képhiánya táptalaj a hiedelemelfogadás tágulására vagy szűkítésére. Mindezekből levonható az a következtetés, hogy a hiedelmekben van bizonyos fajta szerkezeti kép, rétegzett hiedelemstruktúra. Mindenkinek szüksége van (volt és lesz) hiedelmekre, hogy az életét meg tudja élni.
Tizenkét évvel Gábor Kálmán összegzése után Imre Anna is tanulmányt írt a fölmérésről. Két megjegyzését fontosnak tartom. „A Teknyőkaparó jóslataiban az elmúlt évszázad legfontosabb társadalomtörténeti tendenciái fedezhetők fel. A jóslatok voltaképpen az átalakulóban levő, polgárosodó társadalomban zajló folyamatokat ragadják meg, melyek az élet minden oldalát áthatják, és átalakítják az ember környezetét éppúgy, mint legbensőbb értékeit. Az említett jelenségek: a 20. századra jellemző technikai újdonságok elterjedése, a kényelmesebbé váló élet, az anyagi gyarapodás s az individualizmus folyamata, a női emancipálódás folyamata, a születésszabályozás elterjedése, a gyermekhez való viszony megváltozása – mind általános modernizációs jegyek...
A hagyományos paraszti társadalomban a gyermek a házasság elsődleges célja, a sok gyerek nemhogy gyakori, de kívánatos is, aminek következtében a 10 gyermek sem ritka egy családban. A polgárosodás hatására ebben is változás következett be."
Végül Imre Anna így összegezte fejtegetéseit: „A jóslatok tartalmán nyomot hagyott a befogadó társadalom világa, megélt problémái, s ennél fogva a jóslatok: a szerző (a Teknyőkaparó) és közönsége (a befogadók) közös terméke."
A fölmérés tanulságaiból kitetszik, hogy a makói illetőségű (!?) Teknyőkaparó személyiségét nem véletlenül ítélte egyedülállónak Bálint Sándor. Mindazok, akik bűvkörébe kerültek, többé nem felejtették el jóslatait, mivel szentenciáit érvényesnek tekintették.
A Teknyőkaparó című dokumentumfilmem bemutatása után számos kritika jelent meg a hazai lapok hasábjain. Közülük csak Galsai Pongrác méltatását emelném ki a Nők Lapja 1982. januári számából: „Teknyőkaparó pedig nincs. Voltak teknyőkészítő és favájó vándorárusok, a drótostótok módosabb rokonai, akik szekéren járták a világot, faluról-tanyára. De a Teknyőkaparót, az Igazit nem látta senki. Látta a riportban szereplők apja, nagyapja, ükanyja, látni vélték ők is, de inkább csak hallottak róla. A nép mégis rendületlenül hisz a Teknyőkaparóban... Első szavam a megdöbbenésé: hát itt tartunk? 1982-ben? A holdrakéták korában? Ezeknek az együgyű embereknek írom a Nők Lapját is?... Aztán mosolyogva elcsöndesedem: ily hittel teli mendemondákból keletkezett s keletkezik a népköltészet minden szépsége is."
H. Kovács Mihály (1904–1991) adatközlői
H. Kovács Mihály adatközlői emlékezései nélkül e tanulmány nem készülhetett volna el (P. Z.)
Alekszi József asztalos, 35 év körüli
Antal Antal földműves (Apátfalva) 45 éves
Bakó István kovácsmester, 40 év körüli
Boros Gergely juhász (Apátfalva) 70 év körüli
Börcsök István gazdálkodó, 35 éves
Csepregi György juhász, 70 éves
Csipei Sándor földműves (Klárafalva) 36 éves
Dégi János gimnáziumi tanuló, 17 éves
Dr. Eperjessy Kálmán tanár, 81 éves
Hajdu István postás, 45 év körüli
Joó Sándor gazdálkodó, 40 éves
Józó Lajos kovácsmester, 40 év körüli
Juhász Nagy Antal ny. városi tisztviselő (Hódme-
zővásárhely) 65 éves
Kelemen Sándor hagymakertész, 65 év körüli
H. Kovács István kertész, 42 éves
H. Kovács Mihály csizmadiamester, 55 év körüli
H. Kovács Mihályné virágkertész, 51 év körüli
László Gyuláné hadiözvegy (Arad) 37 év körüli
Lengyel Sándor molnár, 45 év körüli
Majsai Dániel bognár, 36-38 év körüli
Marjai János molnár, 40 év körüli
Márton János földműves, 48 év körüli
Mészáros István földműves, 56 év körüli
Mucsi Józsefné hadiözvegy (Csanádpalota) 36 év körüli
Munisek Miklós kovácsmester (Perjámos) 44 éves
Nagy György Imre gazdálkodó, 60 év körüli
Széll István hagymakertész, 56 éves
Széll József hagymakertész (Nagycsanád) 60 év körüli
Széll Sándor hagymakertész (Kiszombor) 26 éves
Szigethy József gazdálkodó (Apátfalva) 60 év körüli
Tamasi Kata varrónő, 30 év körüli
Tóth Andrásné fakereskedő, 45 év körüli
Varga Imre molnár, 45 év körüli
Adatközlőim
Nevük után közlöm az adatközlő születési évét, helyét és a fölvétel időpontját (P. Z.).
Apátfalva
Bárdos Andrásné Gyenge Erzsébet, 1895–1973. okt. 10.
Bárdos Istvánné Horváth Rozália, 1898–1968. máj. 10.
Fazekas Illésné Takács Rozália, 1897–1978. szept. 27.
Fejes József, 1894–1975. nov. 27.
Konrád Mihályné Tisza Mária, 1900–1975. aug. 22.
Kovács Istvánné Kerekes Rozália, 1896–1975. aug. 24.
Sóki Andrásné Baka G. Rozália, 1919–1980. szept. 13.
Szigeti Mihályné Rostás Erzsébet, 1914–1973. okt. 10.
Tóth Mátyásné Juracsek Julianna, 1910–1975. aug. 22.
Tóth Sz. Katalin, 1902–1975. aug. 24.
Varga Istvánné Újvári Katalin, 1904–1981. szept. 13.
Baks
Mihály József, 1899–1976. ápr. 11.
Sebők Antalné Süli Mária, 1901. Sövényháza– 1979. okt. 12.
Bökény
Karakas Sándor, 1908. Makó–1979. ápr. 13.
Csanádpalota
Asztalos P. Kálmán, 1905–1979. szept. 27.
Balogh Ferenc, 1896. Kiskunmajsa. 1979. szept. 27.
Barta István, 1890–1979. szept. 27.
Kodrán János, 1897–1979. szept. 29.
Ludányi Venturné Hám Mária, 1906–1979. szept. 27.
Nagy András, 1913–1980. szept. 25.
Csanytelek
Juhász István, 1901–1979. máj. 17.
Patai Pál, 1905. Sövényháza–1979. máj. 17.
Dóc
Gémes Pálné Bacsa Ilona, 1906–Sövényháza. 1979. máj. 31.
Kunszabó János, 1908. Mindszent–1979. máj. 31.
Lázár György, 1898–Hódmezővásárhely. 1979. júl. 17.
Domaszék
Koza Jánosné Koza Irén, 1925–1976. júl. 12.
Ferencszállás
Takács Jánosné Hegyesi Etel, 1899–1963. szept. 2.
Földeák
Bálint Gyuláné Vízhányó Mária, 1912–1979. szept. 28.
Horváth Ferenc, 1906–1980. szept. 25.
Kurunczi József, 1899–1979. szept. 28.
Mészáros József, 1902–1979. szept. 28.
Sarjai Mihályné Horváth Erzsébet, 1898–1973. ápr. 27.
Királyhegyes
Bárdos Jánosné Buvár Etelka, 1906–1980. szept. 15.
Furák György, 1897–Makó. 1979. ápr. 27.
Kiszombor
Balogh Mária, 1905–Békéssámson. 1980. szept. 13.
Csuhaj Mihályné Siha Julianna, 1908–1979. júl. 17.
Lajos Istvánné Balogh Mária, 1899–1979. júl. 17.
Tokai Sándorné Tóth Erzsébet, 1901–1964. máj. 2.
Varga Józsefné Schmidt Julianna, 1897–1975. szept. 1.
Klárafalva
Almási Imréné Lázsi Irén, 1929–Hódmezővásár- hely. 1980. szept. 25.
Hódi Ferencné Szikora Rozália, 1891– Kiszombor. 1974. máj. 20.
Hódi Györgyné Ágoston Erzsébet, 1900–1976. júl. 12.
Horváth Józsefné Nagy Mária, 1903–1980. szept. 13.
Sopsits Kálmánné Almási Klára, 1909–Makó. 1980. aug. 29.
Kövegy
Nyári Imréné Nyerges Rozália, 1902–Csanádpalota. 1979. márc. 15.
Makó
Bódi Pálé Simon Mária, 1909–1979. aug. 8.
Börcsök János, 1890–1979. ápr. 25.
Fekete Szilveszterné Kocsis Mária, 1880–Deszk. 1974. febr. 10.
Kurusa Józsefné Kádár Eszter, 1902–1979. szept. 29.
Mágori Sándor, 1902–1979. aug. 3.
Németh Miklósné Vígh Julianna, 1888–1979. aug. 3.
Simon Jánosné Bálint Rozália, 1892–1972. márc. 24.
Somodi Mihály, 1901–1979. jan. 22.
Maroslele
Tóth István , 1905–1979. jan. 22.
Nagyér
Csonka Jánosné Joó Erzsébet, 1915–Makó. 1976. jún. 29.
Cziffra István, 1900–Makó. 1976. jún. 29.
Lengyel Bálint, 1899–Makó.1976. jún. 29.
Óföldeák
Szalma Gyuláné Ádok Ilona, 1903–1979. szept. 23.
Szegvár
Berezvai Ferenc, 1896–1983. márc. 22.
Kovács Sándor, 1913–1973. aug. 24.
Pataki Jolán, 1913–1979. aug. 24.
Szőreg
Zsupka János, 1898–1979. júl. 1.
Tápé
Apjok István, 1905–1975. júl. 16.
Csikós Pál, 1909–1979. júl. 20.
Ilia Györgyné Biacsi Emerencia, 1930–1975. aug. 25.
Kószó Andrásné Molnár Anna, 1903–1979. júl. 4.
Magyari Jánosné Miklós Erzsébet, 1890–1979. szept. 10.
Sövényházi Józsefné Ilia Erzsébet, 1905–1979. szept. 30.
Terhes Illésné Török Rozália, 1897–1972. máj. 8.
Török Antalné Miklós Teréz, 1896–1975. szept. 23.
Forrás: Sulinet
Hozzászólás
majd egyszer megértik miért..