20241121
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 szeptember 05, szerda

Tarih-i Üngürüsz és a műről

Szerző: Mahmud Terdzsüman Geönczeöl Gyula és Blaskovics József

MARCSILJA VÁROS TÖRTÉNETÉNEK ELBESZÉLÉSE

Tetrikusz király pedig állva ezeket mondotta: "A régi időkben a Róm vidékek fejedelmei együttesen elhatározták, hogy a királytól egy vár építésére alkalmas helyet kérnek a Firandzsijja ország határán, hogy ott egy várat építsenek, oly módon, hogy a város a tenger partján legyen, hogy a Rómból tengeri úton jövő kereskedők abban megpihenjenek. De titokban az volt a szándékuk, hogy ha majd elérkezik az alkalmas pillanat, innen Firandzsijja tartományát elfoglalhatják. Mivelhogy ezzel a tervvel foglalkoztak, elhatározták, hogy kiküldenek arra a tájra néhány alkalmas személyt, hogy jó nevű építészeket szerezzenek nekik, járják be a vidéket, találjanak egy alkalmas helyet, azután térjenek vissza, és mondják el értesüléseiket. Azután majd Firandzsijja királyának kérő levelet küldenek.

Abban az időben két becsületes, ügyes és kiváló bégfi élt Róm vidékén. Az egyiket Perjánusznak, a másikat Furijusznak hívták. Ez a két bégfi az építészet tudományában tökéletesen jártas embereket küldött Firandzsijja tartományába. Azok el is mentek, és az említett tartományt alaposan bejárták. Utazásuk végén a Rodan nevű híres folyóhoz értek. A tenger partjához közel egy helyt találtak, ahol megpihentek, vizét és levegőjét is megízlelték, s látták, hogy roppant kellemes hely. Azt a helyet rendkívül megszerették, majd visszatértek Róm tartományába.

Róm bégjeinek teljes részletességgel elmagyarázták annak a helynek a tulajdonságait, kellemes levegőjét, (és elmondták, hogy] az semmihez sem hasonlítható hely [kellemesség tekintetében].

Abban az időben Firandzsijja tartományának volt egy királya, akit Szananusznak hívtak. Mivel azok a [kiküldött] bégek a Firandzsijja tartományban [kiküldetésük] parancsát szabályosan végrehajtották, Róm fejedelmei gazdag ajándékok kíséretében Szananusznak egy kérő levelet írtak. Útra készítették [az ajándékot] vivő bégeket és az összes építészeket, hajóra ültették [mindnyájukat], és a tengeren Firandzsijja királyához küldték őket.

Egy nap Róm követe Firandzsijja királyának a színe elé járult, s előadta kívánságukat. Véletlenül éppen akkor volt Firandzsijja királyánál lakodalom [A király] összehívta udvarába a szomszédos bégeket és a tartomány népét, [mert] a saját lányát akarta férjhez adni.

Abban az időben az egyik legérdekesebb szokás az volt, hogy ha férjhez akarták adni a tartomány királyának lányát, hatalmas lakodalmat rendeztek, de a vőlegényt nem jelölték ki. Amikor a lakodalom elő volt készítve, egy nagy tér közepén felállítottak egy aranyos-drágaköves [karos]-széket. A szomszédos előkelő bégek azon a téren gyülekeztek úgyhogy mindegyikük szerencsét próbálhatott.

Amikor a széket a téren elhelyezték, a férjhez adandó lányt, olyan nagyszerű tisztelettel, mint amikor a menyasszonyi szobába vezetik, arra székre ültették. Azután a király [a lány] kezébe vízzel telt poharat adott. A lány a kezében lévő vízzel telt poharat annak adta, akinek akarta, és ahhoz adták feleségül.

Éppen a lakodalom napjaiban hozta a királynak az ajándékokat a római követ. [A király] tisztelettel fogadta, megvendégelte és azután szokásaik szerint meghívta a lakodalomba a követet. Az eljött, és helyet foglalt a pompás gyülekezetben, ahol étel, ital és különféle ünnepségek voltak, mint egy a lakodalomban.

Régi hagyományaik szerint a lányt elhalmozták ezernyi tisztelettel és kedvességgel, s mint egy paradicsomkerti pávát ciprushoz hasonló hajlongó termetével bevezették, és a székre ültették. A (lány) a gyönyörűséges karosszékben napként ragyogott a világra, vagy ahogy a Hold tizennegyedike (53) tündöklik a hegyek csúcsa felett, oly szépséggel ragyogott.

Karosszékben ülve úgy [ragyogott], mint a Nap
homloka fénye bevilágította a világot,
szemöldökét irigyelve a Hold sarlóvá változott
szegény és gazdag látni akarta az arcát,
elbűvölő báj ragyogott a szemében.
Szavai a halottakba is lelket öntöttek,
ahányszor az a hold-arcú meglibben
[olyan] mintha a paradicsomi Tuba lengetné [ágát] üdvözlésre;
mert most ez az ezüst tisztaságú, cukor ajakú [lány]
a karosszéken ülve elhatározta már magát.

A krónikás szavai szerint aztán egy vízzel teli aranypoharat adtak a kezébe, hogy adja annak akit férjéül kiválaszt. A követ is ebben a társa: ült és szórakozott. A lány pedig, amikor a gyülekezetben levő bégfiakat szemének mérlegére tette és értékelte, a szeme hirtelen megakadt a [római] követen. Méltónak találta őt magához, s nem akarta az alkalmat elszalasztani, a kezében levő aranypoharat ezernyi kedvességgel és bájjal a római Pirjanusznak adta. Mivel Pirjanusznak adta a poharat, tisztelettel és bájjal, hallgasd [a történetet,] oh, te nemeslelkű [olvasó]

Ezernyi udvariassággal vette át azonnal a poharat, túláradó öröm töltötte el Pirjanuszt, hallgasd meg most milyen hír terjedt el: Abban a nagy gyülekezetben azonban sok királyfi várta szerencséjét, mindegyikük szeretett volna kedvesével találkozni. Miután ezt a helyzetet látták, elszomorodtak, mert eszeveszetten beleszerettek abba a lányba. Akiknek a vak sors nem juttatta ezt a boldogságot, az emiatt sok rossz fájdalmat érzett. Ha a vak sorsod a sötétség [világában] is van, végül megtalál téged, ej, testvér.

A krónikás szavai szerint : mivel a szerencse Pirjanusznak nyújtotta a kezét, régi szokás szerint azonnal megkötötték a lánnyal a házasságot. Azután [a király] teljesítette a követek kérését, és azt a várost a tenger partjához közel, a Tuna (55) [folyó] mellett Marcsilja városa [néven] felépítették.

Azután, felséges király, az lenne a jó, ha Marcsilja városához vonulnál, azt elfoglalnád, és onnan aztán a többi tartományokra is kiterjeszthetnéd a hatalmadat. Mivel a római bégek építették fel azt a várost, sok hasznot húztak belőle és hatalomra tettek szert" - fejezte be szavait.

Mikor Atilusz ezt a feleletet hallotta, azonnal összetoborozta seregét, Marcsilja ellen indult és elfoglalta. Atilusz aztán úgy határozott, hogy átkel a (---------------) folyón, és előnyomul egészen Firenk tartományáig.

Abban az időben élt ott egy nagy hegységben egy tapasztalt vallási nagyság (56), aki hosszú idő óta élt abban a hegységben, ahova emberfia nem jutott el, ott imádkozott, és megalázkodva az Igazság előtt könyörgéssel töltötte idejét.

Ennek a szentnek a hírét elhozták a királyhoz. A király azonnal elhatározta, hogy felkeresi és beszél vele. Néhány belső előkelő emberével felkerekedett, annak a remetének a színe elé mentek, és engedelmével betértek hozzá. Atilusz ránézett, és látta, hogy nagy kort ért meg az öreg, s az élet folyásával nagyon elaggott, és közel jutott az elmúláshoz. Tisztelettel üdvözölték, az aggastyán fogadta az üdvözletet, helyet mutatott nekik, és leültek. Azután a király előadta a régi kívánságát:
Vajon ha én bejárom s világot, mint Iszkender, sikerül-e nekem is megtalálnom a hírnevet ?" - töprengett. [Azután] burkoltan kérdezte attól a ragyogószívű aggastyántól. Az jó tanácsként így felelt:

Vers:
Azt mondta neki az aggastyán: "Ej, Atilusz,
Ha a nemzet sahja akarsz lenni, (gondolkozz el azon,
hogy) az a magas Tengri, (57) aki az egész világot
a semmiből teremtette meg, s annyi embert,
vadállatot, madarat és a dzsinneket. Az emberiség
és minden, ami van, az ő parancsa alapján létezik.
Ez az a padisah, az örökké való,
akinek keresve sem találod párját,
tartsd be az ő parancsát, és mindig aszerint cselekedj,
hogy a nép között az arcod mindig becsületben maradjon."

Próza: A krónikás szavai szerint az aggastyán ezeket mondta: "Ej, Atilusz, ez az örökké való padisah a mostani pillanatban a te kezedbe helyezte a győzelem kardját. De ne gondold, hogy azoknak a tartományoknak az elfoglalása katonaságod sokaságának [köszönhető]. Talán az Igazság, aki legyen felmagasztalva, a te vitézségeddel a saját nagyságát és felségét akarja a világ népének tudomására adni, s hogy az egész világ népei tudják meg, hogy egy marék porból teremtett egyénnek milyen hatalmat és tökéletességet adott. Most pedig, oh, Atilusz, ne bizakodj el hatalmadban. Teremtőd ellen ne lázadj fel, ismerd el, hogy minden hatalom és bölcsesség az Övé. Az Ő akarata nélkül még egy porszemecske sem mozdulhat. Így tehát, óh, Atilusz, [jól] gondold meg, hogy a végén mivé leszel, ne bizakodj el ennek a mulandó szultánságnak a kedvéért, ne légy öntelt és lázadó, mert ez kegy, amit neked pillanatnyilag az Igazság, aki legyen felmagasztalva, ajándékozott. Sohase távolítsd el szívedből a köszönetet, hogy Isten, a tökéletesség, minél több alkalmat és győzelmet juttasson neked, és bármi után kinyújtod a kezed, azt elérjed, és amíg élsz, senkinek se maradj adósa." Ezt mondta, és sok más tanácsot [is] adott neki.

Amikor Atilusz király a remetétől ezeket a tanácsokat hallotta, sok köszönetet mondott annak a küszöbnek [azaz Isten trónusának]. Azt az aggastyánt pedig kegyeivel és jótéteményeivel elhalmozta, de az aggastyán nem fogadott el semmit, és így szólt: "Oh, padisah, azt kívánom tőled, hogy hagyj engem békében, és ne zavarj. Semmi más kívánságom nincs."

Vers:
Ekkor így szólt az aggastyán: oh, világ sahja,
ezen kívül semmi óhajom nincs,
hagyj engem a helyemen [békében],
menj és végezd a dolgodat,
nincs szükségem vagyonra és kegyre,
ez az én szavam először is hozzád,
a vagyon [nekem csak] annyit ér, mint mellettem ezek a kövek.
Adjon neked, oh, sah, az Igazság hosszú életet,
ez az én tanácsom neked, de oh, sah,
hallgasd meg szavamat, légy figyelmes,
légy mindig teljesen igazságos,
úgyhogy a világban célodat elérjed,
egy pillanatra se űzd ki szívedből a köszönetet az Igazságnak,
miután a testedet a lélek-madár kalitkává tette,
óvakodj az ellenség cselszövésétől,
minden erődet feszítsd meg, hogy attól megmenekülj

Próza: A krónikás szavai szerint Atilusz király látta, hogy a megvénhedt aggastyán elméjéből kiveszett a világ örömei iránti vágy, és szívének rejtekében felébredt a túlvilág óhajtása. Ekkor elvált a vallás szolgájától, és a saját állapotával kezdett foglalkozni, nagyon vidám és örvendező lett.

Ezenközben Firandzsijja királya elmenekült, de miután [Atilusz] Marcsilját elfoglalta, kénytelen-kelletlen ő is eljött, Atilusz lába elé borult, bűneinek bocsánatát kérte, és így szólt: "Hatalmas király! Mivel annyi országot sikerült legyőznöd, megértettem, hogy villámkorbácsú vagy!" És meghódolt neki. Ez a szó aztán a katonák fülébe jutott, akik elhíresztelték Atilusznak [ezt] a villámkorbácsú [mellék]nevét. Az összes tartományok népének nyelvében [ezután] ismeretessé vált a villámkorbácsú név.
De a krónikások úgy beszélik, hogy Atilusz király Firandzsijja királyának vétkét megbocsátotta, és azt kívánta, hogy foglalja el [méltó] helyét országában. Ily módin Atilusz király őt maga mellé fogadta, és közeli [emberévé] tette.

Végül azonban Szananusz király cselszövéshez folyamodott. Az összes Firenk tartományok fejedelmeinek és a római pápának titokban hírt küldött, melyben a következőket izente: "Én, Atilusz királlyal állandóan színlelt barátságban vagyok. Ha tehát győzelem lesz, az most lesz. Ha akarjátok az alkalmat [megragadni], én tovább színlelem a vele való barátságot. Gyűjtsetek gyorsan katonaságot, és támadjatok ellene, hogy át innen eltávolítsuk, és gonoszságától a világot megszabadítsuk. De ha nem sikerül alkalmat találnotok, akkor vele kell egyesülnöm."

Ezekkel a szavakkal zavarba ejtette őket, végül is összegyűjtötték Firenk és Rim katonaságát, és Atilusz ellen indultak. De amikor a Firenk bégek a római pápával összefogva hatalmas hadsereget gyűjtöttek, arról Atilusz is értesült. [Tervük] meghiúsítására [Atilusz] Firandzsijja (58) királyával tanácskozott, hogy milyen intézkedéseket tegyen, mivel a Firenk tartományok helyzetét ő jobban ismerte. De Tetrikusz király óva intette Atilusz királyt, és ezt mondta neki: "Hatalmas király! Jó nem származhat az olyan ellenségtől, aki a kardtól való félelmében hódolt meg és baráttá vált. Állandóan lesi az alkalmat, s hozzád az lesz a méltó, ha az ehhez hasonló barátoktól óvakodni fogsz."

Vers:
Óvakodj mindig az ellenségtől,
nehogy aztán életeddel fizess,
ne hidd, hogy az ellenségből barát lesz,
az ellenség [szavára] hallgatva rosszat ne tegyél,
utólag megbánod [s bánatodban] ne harapd meg a kezedet. (59)

Próza: A krónikás szavai szerint Atilusz bölcs és okos ember volt, s Tetrikusz tanácsára mindig a gondolkozás tengerébe merült, és Firandzsi királyától óvakodott.
Miközben a Firenk sereg szemben állt Atillusszal, Firandzsijja királya azt mondta, hogy tőrbe kellene Atilusz királyt ejteni, de mivel a király minden tekintetben óvatos volt, látta, hogy nem talál rá módot. Megtudná, gondolta, s ezért inkább cselszövéshez folyamodott. "Hatalmas király!" - így szólt Atilusz királyhoz - "Adjon nekem engedélyt, hogy a parancsom alatti katonanéppel felkerekedjek és ellenség hátába támadjak. Ezzel akarom [önnek] értésére adni, hogy az [ön] szolgája [vagyis én] őszinteségével milyen módon dolgozik az (ön sikereinek az] útján."

Ezzel a cselvetéssel Firandzsijja tartományának neves és előkelő bégjei közül sok személyt és nagyon sok más országbeli béget maga alá rendelve megszöktek, és a Firenk sereghez csatlakoztak, Atilusz királlyal szembeszállva harcba bocsátkoztak. Atilusz király azonban e miatt nem szomorkodott, mert bátor ember volt, és oly rettenthetetlenül harcolt, amilyent még szem nem látott.

Vers
A két sereg akkor összekeveredett, egymás életére törtek, az igaz hősök bőszülten
[harcoltak], mint a hímoroszlánok, mindegyikük megmutatta ügyességét és erényét.
Kiabáltak, ordítoztak: húj-haj, a sebesültek jajgattak: jaj, jaj.
Három nap, három éjjel így folyt a csata, a föld színe a vértől piros lett.

Próza: A krónikás szavai szerint három nap három éjjel tartott a harc és öldöklés, végül is Atilusz király alkalmat talált [a győzelemre] A firenk és rím sereget kardélre hányta. A két oldalon száznyolcvanezer katona esett el. Mivel Firandzsijja királya ismét ellenséggé vált, Atilusz haragra gyúlt. Végül is Firandzsijja országa ellen indult, kardjának csapásával legyőzte, elfoglalta, [ezáltal] katonanépének hatalmas zsákmányt szerzett.

A csatában levert Firenk és Rím bégek ismét katonaságot akartak gyűjteni, hogy Atilusz király ellen indulnak, és vele megütköznek. Azonnal el is kezdték toborozni a katonaságot, de Atilusz király értesült erről a kalandjukról. Hadseregét azonnal teljesen felkészítette, a Nimcse és Firandzsijja tartományokat és számtalan sok országot a hatalma alá hajtott, sok kiváló és neves béget legyőzött. Azoknak a tartományoknak a legyőzésével hosszú ideig bíbelődött, sok hónapot és évszakot töltött el.

Ahogy Firenk és Rím bégjei ismét sereget kezdtek gyűjteni, Atilusz király [villám] gyorsan betört Firandzsijja országába, és feldúlta. Onnan azonnal visszatért székhelyére.

Vers
Amikor Atilusz király újból visszatért és megérkezett a trónjára, oh, lélek, mivel legyőzte a
Firandzsi tartományt, újból útra kelt és megint visszatért, miután azokat [az ellenségeket] elűzte.
Hallgasd meg, hogyan alakult a helyzet, elmondom neked sorjában.

A krónikások és hírmondók úgy adják elő, hogy amikor Atilusz király testvérét, Budát a helyére helytartónak kinevezte, és hadjáratra ment, az az esztelen a sok mulatozás miatt azt gondolta, hogy immár elmúlt az ideje annak, hogy Atilusz király visszatérjen ezekbe [a hazai] tartományokba. Ha vissza akart volna jönni, annyi idő óta már visszajött volna, gondolta [magában]. Szívét megragadta az uralom utáni vágy, és az országot magának akarta megkaparintani. Szikamberija székhelynek a nevét, [ami most] Ó-Budin, megváltoztatta. Mivel az ő neve Buda volt, mindkét székhelynek a Buda nevet adta, s ezek a mai napig is Ó-Buda [Eszkil Buda] és Új-Buda [Jeni-Buda] néven ismertek.

Vers
A világ állapota furcsa volt mindig,
lelkesen hallgasd meg szavamat, oh, széparcú,
egy-két napig tart csak egy ember élete,
de sok ezer éve gondolkodik [az emberiség], mi ennek az értelme?
Van, aki a világi vagyonra törekszik,
van, aki az uralkodás után vágyódik,
aki pedig a hatalmat elnyeri és gyakorolja,
nincs tekintettel a testvér a testvérre,
a fiút az apja ellenségévé teszi.
Ha valakit valamire kényszerítenek, az fellázad,
ilyen a szerencse kerekének a forgása,
mindig lefordul, de újonnan visszatér.
A figyelmetlenséget tedd félre,
nyisd ki egy pillanatra a szemed és láss,
hogy fényes [-becsületes] legyen az arcod, bárhol is leszel.

Próza: Röviden, úgy beszélik, hogy azokban az időkben Kosztantinijjének volt egy padisahja, akit Szekiz-Muduznak hívtak. Buda barátságban volt vele, és ezt az alávalóságot is annak a bujtogatására tette.

Innen térjünk vissza: Ezenközben Atilusz király hazatért, és saját országa földjére lépett. Atilusz hívei közül néhányan titokban a király elé terjesztették, és tudtára adták neki Buda cselekedetét. A király megérkezését Buda is hírül vette, [áruló] cselekedetét megbánta. A király pedig a híradókat elkergette és elűzte. Másrészt Buda tanácstalan volt, és elhatározta, hogy katonaságot gyűjt, és testvérével szembeszáll. De látta, hogy az ország népéből senki sem jön segítségére. Sőt az egész ország népe a királytól való félelmében vért vizelt. Ezért, [úgy gondolta], hiába is menne a király elé, hogy fogadja, egy táborhelyen találkozzanak és beszéljen vele.
[Atilusz] ezalatt vándorolva, táborozva egy nap megérkezett a városba, és trónjára ült. Mivel testvére, Buda, trónja és élete ellen tört, nagyon elszomorodott. Az is nagyon nehezére esett, hogy mind a két székhelynek a nevét a saját nevére, [vagyis Budára] változtatta.

Ez oknál fogva Budát egy nap a színe elé hívatta. Mihelyt megjött, abban az órában késedelem nélkül parancsot adott, hogy üssék le a fejét, és testét vessék a Dunába. Azután megtiltotta az országban [az új városnevek használatát, és elrendelte], hogy ezentúl a két székhelyet ismét a régi nevükön nevezzék. De bármennyire is tiltotta a király, az ország népe nem tartotta meg a parancsát, mert a mai napig mind a régi, mind az új székhelyet Budának hívják.

Emiatt azonban Kosztantinijje padisahja, Szekizmunduz, Firenk és Rím bégjei újból hadsereget gyűjtöttek, és elhatározták, hogy ellene támadnak. Emiatt Atilusz gyűlölte őket. De miután a Nimcse tartományt és Firandzsát elfoglalta, a következő teljes öt éven keresztül trónján békében ült és uralkodott.

Azután elhatározta, hogy Kosztantinijje fejedelme, Szekizmunduz ellen hadjáratot indít. Azonnal leveleket küldött szét a környező országokba, és megszámlálhatatlan katonaságot gyűjtött össze. Egy tavasszal "hol vagy, Kosztantinijje!" kiáltással elindult.

Sok napon keresztül meneteltek, és nagy távolságokat gyűrtek le. Végül egy nap seregének előcsapatai Csorlu környékére érkeztek. Szekizmunduz azonban sokat hallott Atilusz király kilétéről és hősiességéről, s amint hírét vette, hogy közelre érkezett, óvatos lett. Nem volt nagy kedve szembeszállni és harcba bocsátkozni, végül is Szekizmunduz király aggodalma folytonosan szaporodott. Azonnal összehívta a dívánt, és vezéreivel tanácskozást tartott. Azok pedig ezt mondták: "A tennivaló a következő: vagy ellenállunk, és az országot elveszítjük, vagy meghódolunk neki, s parancsainak alávetjük magunkat. E két eshetőségen kívül más orvosság nincs."

Szekizmunduz király pedig a gond tengerébe merült, és [valami] megoldáson gondolkozott, majd így szólt: "Most számunkra egyetlen megoldás a-képmutatás
Azonnal parancsot adott, hogy nyissák ki a kincstárát. Különböző díszes- drágaköves kincseiből ajándékot állított össze, és két kiváló, tiszteletre méltó vezírével Atilusz királynak küldte. Azok pedig elindultak, és Csorlu néven ismeretes helyen Atilusz királlyal találkoztak, Kosztantinijje padisahjának, Szekizmunduznak embereit és ajándékait [Atilusznak] felajánlották.

Ez alkalommal Atilusz király határozott választ nem adott, nehézségeiket nem oldotta meg. Amikor ismételten a színe elé járultak, Atilusz a következő választ adta: "Mindaddig, míg Szekizmunduz nekem meg nem hódol és parancsomnak nem engedelmeskedik, nem vonulok vissza !"

Mikor ezt kijelentette, Szekizmunduz emberei ezt az ügyet részletesen megírták és Szekizmunduz tudomására hozták. Szekizmunduz most már tudta, hogy egyszerűen, barátságszínleléssel ez a dolog nem ér véget. Nem volt más hátra, önként beleegyezett a hadisarcba, és vállalta az engedelmességet. Így aztán ott megbékéltek, és örök barátságot kötöttek.

Szekizmunduz királynak volt egy szépséges lánya, holdsarló-szemöldökfa, pézsmaillatú, ciprus termetű, tökéletes arányú, cukorajkú, ezüstszínű tokájú, gyönyörűséges szépség.

Vers:
Az Igazság adta neki ezt a gyönyörű szépséget,
az arca [olyan] volt, mint a telihold,
szemöldöke újhold, termete ciprussal versenyez,
nárcisz színű szeme mattot adott,
tokája úgy tűnt fel, mint a délibáb,
ajkai mint az olvasztott rubin,
ha Szidre termetét látod, teljesen tökéletes,
mintha a paradicsomkertben állna és imádkozna.

Próza: Ezt a lányát Atilusz királynak adta feleségül. Közben megkötötték a teljes békét. Atilusz királynak Szekizmunduz lányától egy Kaba nevű fia született. Szóval barátságot kötöttek, s azután [Atilusz] Szekizmunduztól elbúcsúzott és visszatért.

Mivel azonban Firenk és Rím bégjeivel régóta ellenséges viszonyban volt, ahogy fentebb említettem, azonnal elhatározta, hogy Firenk tartománya ellen indul. A régi Nimcse királlyal, Tetrikusz királlyal Atilusz tanácskozást tartott. "Hatalmas király - így szólt Tetrikusz -, mivel elhatároztad a Firenkország elleni hadjáratot, az lesz a szükséges, hogy először Rím ellen menj, mert a hét égövnek az a székhelye. Ha azt sikerül elfoglalnod, senki sem lesz képes neked ellenállni." Miután ezt a feleletet adta, Atilusz király így szólt: "Mivelhogy megemlítetted Rímet, mondd el, hadd halljuk, vajon kezdetben ki építette fel, és mi módon lett virágzóvá?"

RÍM TÖRTÉNELMÉNEK ELBESZÉLÉSE ÉS [TOVÁBBI] TÖRTÉNETE


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló