A régi amerikás magyarság ébredése

Szántó Lajos újságkirály riadója

Az "Amerikai Magyar Népszava" 1950 szeptember havi 27. számában Szántó Lajos cikksorozatot kezdett a magyarság mai problémáiról. Széles történetfilozófiai látószögbe állította be mondanivalóját, áttekintette az utolsó emberöltő magyar történetét és kereste legsürgősebb tennivalóink meghatározását. Megnyilatkozásának nemcsak a gondolati tartalom ad súlyt, hanem a szerző személye is, aki az amerikai magyarság legtekintélyesebb lapjának, az Amerikai Magyar Népszavának részvénytöbbségét megvásárolta. Megnyilatkozása mellett, amely az amerikai magyarság régibb nemzedékének megmozdulását tükrözi, nem mehetünk el szó nélkül. Trianon óta ugyanis hozzá voltunk szokva, hogy a hajdani Nagy-Magyarország területén kívül működő sajtó csak nyelvében volt magyar, de keveset törődött annak a népnek sorsával és problémáival, amelynek nyelvén tollforgatói írtak. S ha foglalkoztak is hébe-hóba a nagy magyar kérdésekkel, azt az 1918/19-es marxista-zsidó emigrált honfitársaink befolyása alatt tették, legtöbbször újabbat rúgva a boldogtalan Hazán és szenvedő magyar népen, le-reakciózva, legazemberezve, le-fasisztázva annak tiszteletet érdemlő áldozatos vezetőit. Ezeknek az újságoknak a viszonya az összmagyarsághoz legtöbbször a kívülálló, együtt nem érző, világpolgárrá vedlett ember viszonya volt, minden közösségvállalás és építő szándék nélkül. Jelen sorok írója külföldi posztjáról, Párisból, a két háború között több mint egy évtizeden keresztül figyelte és tanulmányozta ezt a szomorú helyzetet. Az amerikai magyarság egyik vezetőjének, Szántó Lajosnak szózatára most, mintegy varázsütésre megszabadult az amerikai magyarság régibb rétege egy lidércnyomás alól s rádöbbent hivatására.

De adjuk át a szót amerikás hazánkfiának, aki drámai szavakkal írja le önébredését. Kezdi a trianoni békeszerződés körülményeivel, az ország szétdarabolásával. Elmondja, hogy 1918/19-ben "Magyarországon a kommunisták és társutasok szétdarabolták az ájult országot." S ez a művelet nyílegyenesen beletorkolt abba a propaganda-hadjáratba, amit ellenünk a nemzetiségek egyes csoportjai, főleg a csehek már régóta folytattak s ami a pánszláv törekvések kielégítésével igyekezett Közép-Európában új egyensúlyi helyzetet teremteni. Szomorúan állapítja meg, hogy "e nagy perben (a nyugati hatalmak) nem találtak a kereszténység védőpajzsa, Magyarország számára enyhítő körülményt s az első nagy pert elveszítettük."

Ám az ájult ország és nép még magához sem tért a trianoni tragédia után, amikor ellene máris újabb "rágalomhadjárat indult meg, amely nemcsak az ország jó hírnevét és a szerencsétlen nép földresujtott lázas állapotát igyekezett ferde helyzetbe állítani, de hűséges szolgálattal vállalkozott az első nemzeti segélykiáltások meghamisítására, sőt elfojtására." Ebben a rágalomhadjáratban, éppúgy mint az ország összedöntésében az 1918/19-es szemita öntudatú politikusok vittek jelentős szerepet. Ezek voltak azok, akik a külföldi magyarság helyes látását megakadályozták, akiknek minden reakciós, régi és rossz volt. "őszintén megmondom, — vallja be Szántó Lajos, — hogy annak idején mi, régi amerikások, el sem tudtuk képzelni azokat a testi és lelki nyomorúságokat, amelyeket az első világháború után bekövetkező két nagy katasztrófa: a bolseviki kísérlet és a trianoni béke okoztak az óhazában... Nem láttunk tisztán. Időbe tartott, míg az amerikai közvélemény látásában kibontakoztak az események." — "Az első emigránsok, — folytatja Szántó Lajos — akik 1919 után körünkben megjelentek és beszélni kezdtek, igen sok esetben érdekeltek voltak az első magyar bolsevizmus uralomra jutásában és dühödt előadásaik inkább csak arra voltak jók, hogy a román, cseh és szerb propagandát alátámasszák. Ezeket hallgatva, sok mindent nem értettünk... Ma már értjük és tudjuk: a Duna-medencében a magyarság ellen folytatott irtó hadjárat nem fejeződött be a mai napig sem." — "Bevallom, mi, amerikai magyarok, akik jórészben még Nagy-Magyarországról vándoroltunk ki, még ma is elképedve állunk ez előtt a kérdés előtt. Es csak helyeselni tudjuk a magyar nép döntését, hogy nem adta fel önmagát" és revíziót követelt, mert mindaz, ami a trianoni helyzetből következett "nem lehet magyar mulasztás, nem lehet magyar emberek hibája és semmi esetre sem lehet a magyar nemzet bűne."

De megtévesztették a külföldi magyarságot Amerikában éppúgy mint Európában nemcsak az első marxista nemzedék szóbanforgó tagjai, hanem a második kollaboráns kommunista nemzedék is, akik éppúgy a gyehenna tüzére kívánták a hazájáért és fajtájáért küzdő magyarságot, mint a megelőzőek, és akik miután otthon elvégezték az úgynevezett piszkos munkát, a demokrácia leplében sietve átlopakodtak Amerika szabad földjére, mindenki mást megelőzve. Bizonyára ezekre gondolt keserű kiábrándulással Szántó Lajos, akik őt, mint cukrot a legyek, nyüzsögve körülvették. Rájuk célozva mondotta: "Aki ma külföldön folytatni akarja az óhazai belpolitikai vitákat, alapvető tévedésben leledzik." Fölülemelkedve az elfogultak, az érdekeltek megtévesztő meséin és visszakanyarodva a nagy magyar útra, Szántó Lajos az egész külföldi magyarság hivatásául "a magyar nép és a magyar nyelv megmentését" tűzi ki, azt a ragyogó szép gondolatot, amit ezentúl az Amerikai Magyar Népszava büszkén hordoz minden száma élén s amiért érdemes egy életet áldozni.

"A harmadik béketárgyaláson érvényesülnie kell az igazságnak és Magyarországnak meg kell kapnia a maga jussát és népének a béke nyugalmát." Ez a követelmény azonban nem fog önmagától megvalósulni, mondja Szántó Lajos. Érette sokat kell dolgoznunk, éjt nappá kell tennünk és tudásunkat nem szabad kímélnünk. Erre a nagy erőfeszítésre az új emigráció a maga széthúzó pártos csoportjaival képtelen. Ezért megszólal most a hivatása tudatára ébredt régibb külföldi magyarság, melyet pártok, személyes törekvések, egyéni érvényesülési vágy s a közelmúlt nem terhel. "Érzem, mondja ezek nevében Szántó Lajos, itt az ideje, hogy valaki józanul beszéljen magyarul." Mert "nem szeretnénk, ha a bekövetkező újabb történelmi fordulat készületlenül érné a vasfüggönyön kívül élő magyarságot és majd csak a késői bánatot oszthatnék meg egymással, amikor majd egy újabb, a harmadik nemzetközi döntés után is az elmulasztott tennivalók miatt osztozkodnánk, veszekednénk egymással."

A régi amerikás magyarság rádöbbenve hivatására, maga is részt kíván venni az építő munkában, sőt helyzeti energiája alapján annak irányítását is kezébe óhajtja venni. "Ha mi nem dolgozunk azon, hogy (a magyar nép) ismét megkapja méltó és szabad helyét a népek között, akkor ki fog a magyar nemzetért tenni és szólni?" "A magyar hivatást tehát fel kell építeni ismét, éspedig nemcsak a magunk álmodozó terveiben, hanem azokban a gyakorlati tervekben is, amelyek már most, eleve, Európa megszabdalt földjéhez akarják igazítani az európai népek életét. Ha mi nem tudjuk ezekben az európai, vagy talán az egész földgömböt átfogó tervekben megtalálni, kialakítani, megkövetelni a mi népünk szerepét és helyét, akkor nem lesz a magyarságnak hivatása és helye az eljövendő új világrendben, hívják azt ott Európában az Európai Egyesült Államoknak vagy bármi másnak." "Valamikor ezt (a feladatot) hivatásos és gazdagon jutalmazott diplomácia végezte, tudományos intézetek szállították az anyagot munkájához és az államhatalommal alátámasztott államférfiak hivatalos nyilatkozatai adtak súlyt a diplomáciai tevékenységnek. Ma nincs mögöttünk semmi, csak a hazának mérhetetlen szenvedése, az európai hontalan táborok reménytelen szomorúsága, a kivándorolt menekült most serkenő helyi kapcsolatai és a régi kivándorolt magyarság súlya, amely nagyjából Amerikában gyűlt össze." Nyilvánvaló, hogy "az amerikai magyarság hatalmas erőtényező lehet ebben a munkában." Ezért vállalkozik fajtánk e messzeszakadt ága "önkéntes külképviseleti, diplomáciai szolgálatra."

"Az amerikai magyarság most érkezett el pályafutásának csúcspontjára. Az első nemzedék most takarítja be egy élet termését és tisztességét. Itt van segítségünkre egy újabb magyar értelmiség, amelyet a kommunista rendszer nem tűrt meg az országban és földönfutóvá lett." "Mi magyarok, régi és új amerikások, fogjunk tehát össze szorosan. Sőt nemcsak mi amerikaiak. Ahol most magyarság él, akár Amerikában, akár Kanadában, akár Angliában, Európában, Dél-Amerikában és mindenütt másutt. Egy a feladat: támadni a közönyt és tájékozatlanságot, amely a magyar ügyet idegenné és jelentéktelenné tette a világ ítélőszéke előtt. Elő a múlt bizonyítékaival és a szabad jövőt szolgáló elszántsággal! Most van az alkalmas idő!"

Készen áll a program is. "Első dolgunk az legyen, hogy az amerikai magyarság figyelmét, jószándékát és akaratát megnyerjük a nemzetmentő tervhez. Ha az sikerült, meg kellene alakítani azokat a munkabizottságokat, amelyek a magyar igazság hirdetésére jöjjenek létre. Egyetlen kívánalom az legyen, hogy csak olyan ember kapcsolódjék ezeknek a bizottságoknak a munkájába, akinek meggyőződése, hogy a két világháború után Magyarországgal igazságtalanság történt, összekapcsolni ezekbe az albizottságokba azokat a szervezeteket és lapokat is, amelyek ebben a meggyőződésben osztoznak velünk. A munkabizottságok kezdjék meg azonnal annak az anyagnak gyűjtését, amely a magyar igazság bizonyítására nemzetközi fórum és idegen közvélemény előtt alkalmas. Es ha az adatgyűjtés már produkált elég bizonyító anyagot, akkor kell megkezdeni a nagy amerikai közvélemény és közélet kellő felvilágosítását." A külföld közvéleménye most hajlamos a magyar per újrafelvételére, "az utolsó nagy pert s hozzá a tartós békét meg kell nyernünk." Sietni, sietni, sietni... Eddig Szántó Lajos.

Boldog örömmel látjuk, hogy egy régi amerikás magyar éles történeti látószögben önzetlenül, sok töprengés, tanulmányozás és helyszíni vizsgálat után programot adott, örvendünk, hogy zászlót bontott egy gondolatnak, amely sajgó fájdalomként élt mindnyájunk szívében, amióta a magyar földet egy drámai éjszakán elhagyni kényszerültünk. Teljesen egyet értünk abban, hogy Magyarországot és a magyar népet, Nyugat e szerves darabját fel kell szabadítanunk, neki igazságot kell szolgáltatni és ügyünket a nagyvilág közvéleménye elé kell vinnünk azon a gyakorlati úton, amelyet Amerika magyarjai az angolszász művelődés szellemében oly helyesen jelöltek ki. Mi európai magyarok egynek érezzük velük magunkat a nagy munkában és a széles Óceánon üdvözlésre nyújtjuk szenvedésben és harcban megedzett karunkat...

•