Tél: 1956

Fagyott: „a Hold, mint téli kobold"
Ragyogott a fekete égen,
Mutatta, hogy az agyhalottak
Közül, nem menekülök én sem.
Bolyongok, és ha majd' megfagyok
A roppant Tél jég-vitrinében,
Tüzet gyújtok, és jelet adok,
Itt halt meg minden reménységem.

Buda és Pest, „Te ősi város",
Lyukas zászlókkal meggyalázott,
Rőt egedre írom fényjelem, -
Elátkozva és reménytelen,
Felírom október egére:
Itt halt meg 56' reménye.

Seregszámla
Ötvenhatos veterán

Mindig alázva, félre lökve,
állok „bolond a hegytetőn" –
megrabolt szívű, semmi koldus,
földhöz csapom a fejfedőm –

Uram Isten – szólok magamhoz –
elrontottam az életem,
megvertél büszke, szabad szívvel,
mikor magyarnak születtem –

Kártyára, nőkre, jó-barátra,
tellett időm, és kedvem is,
de bánat, baj bogáncsa karmolt,
ha jártam a sors erdeit –

Már földre döntve, alig élek,
jó szóra sóváran, szenvedőn –
más hiányom nincs, mégis félek:
elfogy lassan a tetterőm –

Uram kérlek, ne hagyj magamra,
szabadságharcos vén vitézt,
leharcolt szívű, árva koldust,
megaláz minden semmiség –

Uram kérlek, ne hagyj magamra,
száll fohászom a szent hegyen,
csak egy perc és dalolok újra,
hisz' hozzád szól most is énekem.

Lehull a lepel
SZISZ' EMLÉKÉRE

Dübörög a változás,
"minden fáj, mi gondolatot ébreszt",
akkor hát: hadd fájjon az igazság!
Garabonciás diák!
Mondjunk el Jézus lepléért

hamar egy imát!
(mielőtt a szó elolvad, mint a hó)

De ne a voltért
ünnepeljük a tegnapi változást,
nem kell, mit a feledés
már kétszer is átszitált!
Hanem mi itt dadog, dobol,
fáj az ajtó mögött valahol -
Ám az mégsem a makacs pokol,
csak a kiskakas kukorékol harmadszor.

Okos szemében száz, új dolog,
a küszöb felett rád nevet,
beszól jövőd az ablakon,
öledbe ejtve a harmatos holnapot,
harmadnapon.

Ásó-kapa nagyharang - mondja
ismeretlen ismerősöm - neki nincs gondja -
Állunk ünnep-arccal hideglelősen,
kagylós éj tűnik tova,
hova fut sietősen ismerősöm - ki tudja?

Pokol-harang üt fejemre,
az évek négynegyedében: tél, nyár,
és a gazdag ősz is jön már - tavasz
fiak négyszelű kottáira zenél a szenvedély, -
Nem rég csókba-tört asszonyszeszély
harapta ajakamat éjeken át!
És most fiam áll előttem dalra fakadva -
Szememben sósak a könnyek -
Mindig van közöttünk egy,
kinek pénz, hatalom, üzlet,
másnak a tövises sorsa... egyre megy.

Lüktetéstől teli érkupát ürítek,
szívem olvas a sötét jajvetésben,
vak ábránd a tegnapi remény,
tipródva járok a barna víz színén,
nem tagadom meg vádló szemetek,
nem tagadom a szivárvány könnyeket,
némán állok anyám sírja mellett -
Élete kudarc - a sors fintora,
hiába szenvedtem volna?

Akárhány sorsa-zúzott költőember
igéit vesztve,
hever a porban haldokolva -

Szívem olvas a véres jajvetésben,
könnyezve járok a vízen lázadozva,
torkom szorítják halott énekek,
a talp alatti csendben felzokognak
kárpótolatlan, sors-törött életek.

Magára hagyott, halva-született remények
az utolsó forradalom után -
Hamis szelek jártak ott a téli vár fokán,
ki hallgatta mit beszélnek?
Már üresek a ketrecek, cellák, barakkok,
egy sem volt igaz, ki hangosan szólhatott -
Áruló mind, akit idegen érdekek vezetnek!

Ivoir szemű szellemek
(ma) iszamós emlék-hullámverésben
tajtéktúró fövenyen temetnek,
az ollóvágott nád alatti csendben a rák,
fénytől-, reménytől magtalan magának rág.

Zúzós kagyló éj süvít,
fából rótt ladikok felett,
vízlepte, halotti földeken üröm, és jaj!
káka, hínár, békalencse - ingovány
a szerencse, ahol mindig közel a baj.

A mocsarak alján elkésett finánc a nyár,
örömtelen, megrontott életekre megfájt,
hervadt, tiszavirág évek
számtalan sokasága vár -

Körülvesz az árva, árva-
árva napraforgók sárga szomorúsága,
de ha jön a változás,
majd kitakar a sás,
és a sárból a magtisztító,
ifjúi lobogás talpra ránt!

(Szisz': Szilágyi Domokos erdélyi költő) A majom titkos küldetése A 3. világháború küszöbén,
A semmi képe tovább rajzolódik,
Gnóm arcáról, azt hittük, uralkodó -
Él frissen -, emléke csirázik bennem: Habsburg király, mint majom misszió? Még én is cipeltem a vélt keresztet,
Ám vakablak azóta minden ideál,
Kit a történelem szélnek eresztett?
Nem lesz király, az utolsó után -
Betelt az Átok, feldőlt a pohár.

Most Gellért árnya hull a holdvilágra,
Mint sebzett madár égi röpte, száll
Repesve, egymagában ágról-ágra -
Szája véres, a bosszú megsebezte,
S lökte a hióbhír éj-verembe -

2
Egy ifjú pap állt házunk udvarában,
Száján oly édesen szólt a lélek,
Hisz rabja volt az idő pápaságban,
A láng-bigott hit igézetének.
Aki Isten országát látta nőni,
Felhőként égő hazánk fái felett,
Nem önmagát, és egyháza romjait, -
S mert zörögtek ott a csontok szüntelen,
Keresni indult poklok papi árnyait.

És ez az Egyház ad erőt?
Rabló, új vandálok ellen?
Minden elpusztul: zeném, virágaim, hitem,
Mint kékje vesztett ég, ha megfakul,
Minden érték, szépség, már a porba hull?

Újvilág vandáljai ante portas!
És jön majd maga a részeg halál,
Újra jön az Antikrisztus rémuralma?
És a szentszék milyen szertartást kínál?

Pusztult Dante, Mózart, Jeanne D'Arc,
Radnóti, Petőfi és annyi más -
Ám, hiába volt a szenvedés, halál?
Ha nem javult meg mégsem a világ.

Hol a trubadúr?
Aki látta Róma pusztulását,
A vakító szégyen tetanusz lázait?
Ahol az ember-lét pokol,
Esztelen kárhozat, és vad szadisztikum.

Kereszttől keresztig árad a lélek:
Apró vércsepp kövek kövesednek
Kálvária Jelet róva, fel a Hegynek -
Az infernóban új világ született:
A bűnbak megismerte a fegyvert –

A máglyát, a jézusi szerepet, -

A titkos szabadkőműves jeleket:

Novus ordó seclorum: Új világrend,

Truman, árnya hullt a Földre:

És két várost borított tűzözönbe -

Örök stigma lett Emberárulása,

A tébolyodott, majom új ragálya,

Atomhalált hozott a világra.

Azóta együtt él bennünk minden,
Istenáldás, és bűnös szellem,

Fekete mágia és Lucifer,
A mea culpa és a kegyelem,
Rajtunk is múlik, ki jön fel a fényre,
Kinek lesz erénye, reménye, újjászületése,

A végtelen szenvedés tengerén -
Ha végül eljön közénk a Fény,
A feltámadás Jézus-ünnepén.

Kaposvárról, szept., 26-án.

Legenda
Mirigy és Anahita küzdelme

Kezdetekben volt a rózsaujjú hajnal,
Ártatlansága szőtt reményeket,
A szív virága felfakadt a dalban,
Káin Ábellel békén élhetett.

A kezdetekben nem volt hangos sírás,
A jaj vetése még csak kivirult,
Bár égett szemében a mohó-világ,
Az oltár előtt mégis leborult

Ám vége lett hamar a kezdeteknek,
A Templom népe újra elbukott,
Mert rabja maradt élete a dölyfnek,
Mit Káinként szemében hordozott.

Lelkében dúlt a babiloni selma:
A kéj-sóváros lárva arc felett
Hatalmas volt a csábító legenda:
Bűn és Félelem rajzolt reá jegyet.

Azóta is a rontás útját járja,
Pénzt harácsol s hazátlan bolyong,
Űzi-hajtja lényét Mammon világa,
Mit hasonmása rég lelkébe font.

A Rossz gonosz kiáltása most a rassz,
Mi hozzá tapad megmérgez mindent,
Szétrágja életed e sisera had,
Aki rémálmában legyőzi Istent,
És sátáni dúvadként megugat.

Ki az ki poklok mélyére zuhant?
Amikor testvérét likvidálta?
És nem talál a homályból kiutat?
Hiába rejti emberi álca –

Ugye ismered őt? – fenyeget, sugall,
Követel – szövi hálóját - éket ver,
És a történelem zavarosában,
Így él hasznát lesve mindig éberen.

Bölcsesség, belátás, értelem – ugyan?
Bár jól tudja mit mond a Biblia:
Cselekedetek szerint ítél Isten,
De szívében mennyország-álom nincsen,
Örök harcban áll a Föld népeivel!

Valami készül

Az Idő lavinái mit tornyoznak
A Kárpátok gyászkoszorúi felett?
Ünnepelni kellene, de nem lehet:
Fogva tartanak az élők és holtak.
Lesz-e gyümölcse a vajúdó kornak,
Amit kárvallottan is elviseltek,
A préda vágynak, mit úgy megszenvedtek?
Vagy kataklizma jutalma lesz majd holnap
A vérforraló feszültség és harag,
Amit a trianonok felhalmoztak?
És ha a válságok bombája robban?
A cionista, kufár, Mammon árnyak
Megágyazhatnak az atomhalálnak,
És a Földanya végleg belerokkan...

AZ ÁRULÁS STIGMÁI
1919' szabadkőműves puccs

Ma iszonyú gazságokkal telten,
A meghasonlás sírt felettem,
A hazát szapulják labanc népek,
Kik Atilla sírján élnek:
Idegen szívű, kincsre éhes,
Lélekkufár söpredékek!

Szomorú hűségben némán sírtak,
Kik a hazáért éltek-haltak,
És most rettegve gondolnak arra,
A hazát ma verik dobra,
Az ország-tolvaj, bujtogató,
Lélekkufár söpredékek!

Porba, ezer éves kincsek hullnak,
Mind tanúja a dicső múltnak,
Rémhír Hióbot nevelt az árulás:
Ellopták a Szentkoronát,
Bécsben szapulják nemzetünket,
Ország-bitang söpredékek!

1919 örökösei

Trianonban árulják a földet,
A kérvényt író „hatvanezrek",*
Intrika, bosszú, őspatkány népe,
Mind a magyar sors ellensége,
Mindig nemzetünk zsírján éltek:
Képmutató söpredékek.

Banksarcon tartják a bennszülöttet,
Ki harácstól, szipolytól feketült meg,
Demokráciát álmodik a nyomor,
De mert nincsen hűség, rajtuk ütnek,
Kútmérgező, enyveskezű,
Lélekkufár söpredékek!

2014.

Liberóval árulják a hazát!
Ez már a végkiárusítás!
A Magyar föld, ama varázsszőnyeg,
Amit mákonnyal szereznek meg,
Sivatagi, hamis lelkü,
Lélekkufár söpredékek.

Magyarok!
Ne verjétek félre a harangot,
Tapossátok el a bitangot!
Kopjára-kaszára jóemberek!
Űzzétek el az ellenséget:
Az ország-rabló, esküszegő,
Lélekkufár söpredéket.

Kézzel ellenőrzött EU 2014.

Talán, ha május éjszakákon,
A holdas éj szegélye feldereng?
Mi ketten új hazátlanok:
Együtt nézünk át miérteken?

Halihó, visszavág a gárda!
Halihó, legyűr a némaság!

Nincs értelem, csak sértő sarcra égés -
Nincs félelem csak gettó lázadás.
Mi nem remegve, nem kárálva égünk,
Mi nem szemezhetünk japánosan:

Csak halk, halálos, választási estén,
Ketten szavazunk a jobbra: Te meg én -

BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA
Nyelvről, lélekről, hagyományról –
I.
Légy elpusztíthatatlan, mint a gyom!
És elkerül a testi, lelki kórság.
Táplálkozz a lelki régiókból,
És majd felsőbbrendű éned vigyáz rád.
Ne kívánd a hites templomokban,
Racka médiában, falra szórt igét!
S tégy meg mindent, hogy újjászülessél,
Ha nagy éned, ego börtön-éjben él!
Isten adja a pálos lényeget,
Mit anyanyelvünk őriz és szeretet -
Ne szennyezd hát az azúrkék eget!
Oly béke az, mely miértünk köttetett,
II.
Ki önmagát emészti, nem szabad –
Elbukik, feledve, benne van az ész,
S ha megtartja létét önmagának?
Elveszíti azt, mert sosem lesz egész.
Mammont szolgálja, s az ősi titkot:
Fáj a Földnek a luciferi ember, -
De visszatér, ki értünk áldozott,
S újjáteremti létünk Jézus Isten.
III.
Már nem várok kaftános álpapokra,
Csíksomlyón él egy jézusi ország.
Megtértek a hegyek a pallagokra',
Hol fogva tart a nyelv, a szabadság.
Ha nem imádjuk népünk Nagyasszonyát,
Nem épülhet fel szívünk temploma?

Nálunk kilincsel minden lélekkufár,
Örökség Tolvaj: Hanta vírusa?
Egyek vagyunk a nemzet tagadásban?
Megtagadjuk magunkat, s apánkat?
Lencsén kótyavetyéli el kincseit,
A szégyentelen, bamba alázat?
Imádkoznak Mammonhoz, Adonájhoz,
Bankhitelre adják az életet -
Atyának hívják talmud Ábrahámot,
Ki megrontotta szittya népemet.
Hát térjetek meg őseink hitéhez:
Nimród-véreim, Pálos rokonok!
Közel a vég: Az Utolsó Ítélet:
Támadjatok fel, székely magyarok!

MAGYAR HUNIKUM

Kiválaszt a nép
Ma egyet maga közül:
Őrizze holnap:

A nemzet bizalmát
Hitét tűzön vízen át!

És az eredmény?
Kettős állampolgár szab
Holo regulát

Hogy tartsd a pofád:
Jön a kilakoltatás –
Kell már a szállás.

AZ ÉLET SZENT

Van még tovább, hiába védenéd,
A hazaárulót, kit templom képvisel?
A jótállás lejárt, már véget ért
A lélekmérgezés, újra hinni kell!

Mert mi bűn, az mindig szűz kereszt lesz.
És ki tudja? lesz e új fogantatás?
Ifjú pap, a nászban is eretnek,
Mert szentnek tudja a szerelmes imát.

A teljességben minden földi lét,
Csak szerelmi küzdelem és bajvívás,
Az égre nézve, mégis szűz a fék:
Vágy nem tudja mi a papi hivatás.

Szenteld hát magadat Teremtésnek,
Ne jónak, rossznak, égi széptevésnek.

 MEGSZÁLLÁSUNK JUBILEUMÁRA

Az első versek - majd a börtön évek.
A véres hóban vergődő madár,
Kezeden - arcodon az idő jelei, -
Halál járta út, mely karjaiba zár.
A csönd. A tél. A világ-egyedülség.
Az ember emésztő dühe maga ellen.
A fölingerelt eszmék, mint a tüskék,
Hűség karmai Tebenned és énbennem.

Cion sírásója támadt a magyarnak,
Kigúnyolják szomorú történelmét.
Uram, adj megnyugvást a megtagadottnak,
Ne oltsa el hitét a keserűség.
Égre csap már az árulás illata,
Megcsúfol a rontás Júdás szava -
Hiába múltak el a börtön évek,
Tort ülhet feletted ellenséged?

Béklyóban jársz ma is a börtön udvarán,
A mammoniták mázas, vörös alkonyán –

NTK Horváth Sándor

*'919-ben 60ezer hazaáruló kérvényben kérte az antanttól hazánk teljes megszállását.

A  pénzpajzs áfiuma

Mennyi hazugság van a világban?
Nem csoda, hogy az emberek hazudnak -
Az élet érdekes, de alvilágban
Szolgálja a pajzs, a hamis alkukat –
Mindenki jól akar élni - csak ennyi -
Festi magát, és megzsarol a semmi,
Hiába olvas költő a jövőből,
Nimrud népének kell kárpótlást fizetni.
A világ elveti az üdvösséget -
Mákonyra vár a balsorsos élet,
Az Óperenciás tengeren is túl,
Hazugsággyárak papjai miséznek -.

Élhetnénk mi édeni szeretetben,
Ahol a kurta farkú malacka túr,
Mégis, haragot gyűjtve, gyűlölettel
Űznek, Bűn versenyre Luciferrel –
Hogy mérgekkel irtsák ki a népeket?
Hasadjon a menny, fájó fejünk felett?
Bár Kárpát-hazánk a nimrudi éden,
Éljünk rongyosan, kifosztva, szegényen?
Ím, a megrontott élet, pénz világa -
Hol „egyenes beszéd”  nevel árulásra?
Kopár a szív és haldokol a lélek,
Nem számít, csak a Júdás-pénzes-érdek.

Recseg-ropog a megcsalt társadalom,
Nyomorba dönt a bankadóság csapda.
Stróman pártot választ a sokadalom,
Aki népünk bizalmát bitorolja!
Magyarfóbnak csak préda a magyarság -
Ne tűrjük tovább a nemzetárulást!
Törjük össze a trianoni igát -
Ezt kívánja most Boldog-asszony anyánk.

NTK Horváth Sádor, Kaposvár, 2014. jan.22.

SOHA NEM KÉSŐ

Igazság parafrázis:
Újévi köszöntő 2014.

"Vége az évnek”,
Jönnek az új napok, éjek,
Nem változik semmi, -
Szilveszteri pezsgő,
Némi bolyongás, vedlő
Utcákon, olcsó tűzijáték, ennyi -
Ünnepi a harangszó,
Ám hiába zeng a szó,
Elégedetlen a rabosított tömeg,
Kőszíve didereg –
„Isszuk a hajnal mákony italát” -
Vonítnak a kutyák,
És jön-jön a feltartóztathatatlan izzó katlan,
A másnapos valóság, 56-ban, 2006-ban,
Az igazi másnap, az agyban –
 

Nem is bál,
A szilveszteri éj?
A bú-ék küszöbén?
Talán temetési tor?
Reményünk tetemén?
A tegnapot temetnénk?
Ki tudja már hányadszor?
A tegnapok végóráit, perceit kidobnánk, -
Egyetlen vagyonunkat, az éltető idő-tortát, -
Mint viseltes ruhát -
Kivágnánk, mint megunt kvóta-korlát korfát,
De velünk az idő sosem cicáz, -
Ránk hull, mint eső, mint korom,
Az igazság: a rádió-aktív por,
Teljessége roncsol, guanó vastagon,
És nem mossa le sem pezsgő, sem a bor.

Az asztalokon sonka, csemegék, virágcsokor -
Árad a zenebona,
Már teljes a kakofón demokrácia:
Omnia vincit ámor – rabszolga szodómia:
Iszunk és táncolunk az éjben,
Iszunk csak jó kedvű, oktalan reménységben -
Hónunk alatt szorong a múlt III/IIl-as lajstroma:
Bűnök, és árulások, sietős menekülések sora,
Rettegő, lírai magányok, szép fogadalmak,
Régen várt, elmaradt forradalmak,
Hogy egy kis emberséget hozzon majd a holnap.

 
Megint elmúlik egy év, ezt kongatja az óra,
Mikor elüti az éjfélt – körbe halad,
Az áldozat sírva-kacag, keresi a havat,
És becsönget egy szóra –
Mindenórás, pezsgő vigasz, durranóra.
A Föld már csak ilyen, míg szívünk meg nem hasad?
Pestet megelőzik a csókok, emlékezések -
Igaz-Barát koccintások Székelyudvarhelyen -
Bár a világban talány az isteni rend,
Talán, mégis eljön ma hajnalban a remény?
Mindenkinek – szent
Újévi fénnyel, majd torkon ragad,
A brutális, igaz pillanat,
Mikor megölel a halálos csend,
Mert az igazság most is távol,
És a remény néma árva marad.
 

NTK HS, Kaposvár, 2013. szilveszter

2014. a zsidó. befektetők perzsa vására - Motto: Már nincsenek államférfiak, Kik a hazáért színt vallanak!

Az Emlékezés Egyeteme
2014. a zsidó. befektetők perzsa vására

 Már nincsenek magyar államférfiak,
Akik a hazáért élek és haltak:
Törpe akarnokok, hamis cselédek,
Törvénykeznek, a rabosított népnek –

Stróman-párt manipulál éjjel-nappal,
Tele a padlás zsiresztény kacattal -
Menekültek voltak apáink egykor –
Hirdeti a médiás szerv-orr kóntroll -.
Kinek a magyar trikolór csupán rongy,

Az mondja, csak parlagi szérű e Hon:
Nekünk hitünk, nyelvünk, írásunk sem volt, -
Szól a nemzetáruló, Simon kolomp.
Haynau "Finnugrista," kazár népe,
Szemet vetett Atilla örökére –

Már nincs a törvényben hazaárulás,
Mert kettős állampolgár szab regulát.
Vaskori polip köt bennünket gúzsba -
Ez a magyarfób, mammonita "druzsba".
Nimród csillaga, lépj a Napkapun át,
Áraszd el új fénnyel a Kárpát hazát!

Itt az idő, szabaddá lenni: Rajta!
Ne habozz már Testvér, állj végre talpra!

Kaposvár, 2013. Karácsonyán, -

A SZÓFEJTÉS MAGYAR TITKA
"Nyilas Íjász: Abu Hun, az egyiptomi Szfinx maga"!

Ő az a számos? Ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába?
Íme, a Rébusz - a Titkok rózsája:
Hieroglif Idiómák talánya -
Szójelek, ige-szülte szövevénye -
Istenek és héroszok mágiája:
A szellem, Ég-Föld közötti csodája:
A megidézett halhatatlan ige:
A töménytelen ősnyelv költészete –

Hajlékony kulcsával nyílik meg a kép,
Mit a kartus karma magyarul mesélt,
Íme, a múmia, mint asztrál-halott,
Piramisokat rakott, s máig hatott,
A kristályragyogású, ősi szellem:
Megfejthető ankkal, s rovásjegyekkel -
A nyelv- mi velünk élő történelem,
Mit a világ első népe alkotott -

Ki az a számos, ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába?
Ki az ezerarcú NEM? - a jó Atya,
Aki hajtja - zúgatva a szeleket?
Ő az élő kereszt és a goj lába -
Azonos az idő, élő Urával,
Aki fiaival jött erdélyi Hunniába.

Nagy Nimród - Ataízisz unokája -
Te mond meg Nimród:Magyar-hun jó Atya!
Ki volt az Úr, messze nyilazó szava?
Kör kereszt, pártus napfia - vérző ló
Csámborgó, perelő, szkíta úrfia?
Ki az a számos? ki az ég nedűjét
Megkeveri és csak tölti magába?
Ki az ég titkait, feledve issza,
S a kétnemü világ pöreit vívja, -
A honni íjász nilusi írnoka?
Avariszi sírok őrző gondnoka?
Pereli hősi legendáját vissza?

A két világ ura - mindenki tudja -
Avar aranybika, a napba hullott,
Égi gulya kanja - és suhog-suhog
A magyarrá vált király...élő kardja!
Áll imaszékén Magyarszék táltosa,
Hiero Solyma főpapja, prédikál,
Körötte kiégett romokban áll
Szkítapolisz, Ataízisz városa -
Itt élt Atilla, az Isten ostora,
Igen, Ő, a Kárpátok Géniusza, -

Ureusz kígyó Szkitia homlokán,
A világbíró ügyelő karakán –
Tán a legnagyobb király, Nimród után -

Ma már, ki tudja, kinek volt rokona?
Innanna: Szumir és Káld Istenanyja?
S a nádi hunok Atyja: Isten magja?
Csak a szél zizegi öröktől fogva?
A Turull, s az Aranyoroszlán napja
Véste vonását a rejtélyes arcra?
Emberfia, talán, nem tudta soha,
Hol volt Nimrud király régi otthona?
Az őskori ég legfénylőbb csillaga –
Este indult és hajnalban tért haza –
Isteni fejéke, a Szentkorona, -
Lába alatt a vizek birodalma –

Ő ama Király, ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába –
A teremtés, örök világossága -
Minden hunor-magorok, Atyjaura,
Egyiptom, s Babilon aranypárduca –

Arvisura, a világ igazsága, -
Nimrud, a Teremtés első királya!

Jegyezte: NTK HS, Kaposvár, 2013. 01.01

KARACSÚNYI ÁLDÁS

Kérlek, Teremtő. Boldog Anyánk,
Hallgasd meg szerelmes imánk!
A Föld, az Ég a tenyeredben,
Tengereid, csillagaid,
Egyetlen dalban zengve-zengik,
Dicsértessél Öregisten,
Anahita szerelemmel!

Szívemből kiáltok: Istenem!
Hozzád száll szomjazó lelkem:
Édes hazánk védelmezőit,
Nimród apánk gyermekeit,
Áld meg hittel, kegyelemmel,
Kara-csúnyi, fényességes
Szabadsággal, szerelemmel!

Te megtartottál Öregisten,
Halhatatlan seregekkel, -
Most Hunor-Magor reménységgel,
Székely-Magyar szíveinkkel,
Áldást mondunk: Isten-Isten!
Karácsonyi, fényvárosi,
Boldog-asszony ünnepekkel!

Lejegyezte: Öreg(Nagy) Trézsa, Karacsányi Alexander

*   *   *

HUANG DHI Kr.e. 3. ezer

Hódolok Huang Dhi előtt,
Aki ősi Hunnia fénye volt,
Aranykor, mágus papjaként,
Pilisi-Szkítiában alkotott.-
Ám, Kinába hívták el őt,
Hol tudós császárként uralkodott!

*   *   *

Kunok tündöklő virága, Máni,
Az utolsó, jézusi apostol -
Vigyétek hírét, hogy rokon ági
Vérei vagyunk Nimród Királytól, -
Hiszen Hunnia színe-virága
Tanult írni Manikeusoktól.-

*   *   *

Csak Boldogasszony
Szent Koronája tart meg
A magyar úton.

*   *   *

Holografikus matrix

A pont végtelen
Egy atomba belefér
A világegyetem.

*   *   *

VÍZÖNTŐ-ISTENÉRZÉS
Ma bűnbeesés, -
de holnap Istentudás
vezeti utunk.

KRISTÁLYKOPONYÁK
Az eredet nyelve

Játszanak
Az égbolt hárfa hangszerén -
És végidők vihar-zenéi
Zúgnak itt –
Hozzátok szólok most emberek:
Ne féljetek!
Bocsássátok meg a világ bűneit!

És bocsássatok meg az isteneknek -
S az ellenük is Vétkezőnek –

Isten nyelvén szólok hozzátok,
Árvák, szeretére éhes,
Oktáv Időkön túli Múlt feszít, -
És ma is,
A Magyarok ős nyelvén hordozom,
Testvéri, áldott állapotban,
Boldogasszony Anyánk – "Nimrud Titkait".

*   *   *

A HARMADIK ERŐ:

Sötétség és fény,
a két pólus peremén,
halált szül az Én:
Bipoláros a remény,
míg él zsidó, s keresztény.

*   *   *

 A BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA
Nyelvről, lélekről, hagyományról –

I.
Légy elpusztíthatatlan, mint a gyom!
És elkerül a testi, lelki kórság -
Táplálkozz a lelki régiókból,
És majd felsőbbrendű éned vigyáz rád.

Imát mondanak a templomokban,
Racka médiában, - falra szórt igét,
S Te mit tennél, hogy újjászülessél,
Ha nagy éned, ego börtön-éjben él?

Isten adja a tiszta lényeget,
Mit, anyanyelvünk őriz, és szeretet -
Ne szennyezd hát az azúrkék eget!
Oly béke az, mely miértünk köttetett,

II.
Ki önmagát emészti, nem szabad –
Elbukik, feledve, benne van az ész,
S ha megtartja létét önmagának?
Elveszíti azt, mert sosem volt egész...

Mammont szolgálja, s az ősi titkot:
Fáj a Földnek a luciferi ember, -
De visszatér, ki értünk áldozott,
S újjáteremti létünk Jézus Isten.

III.
Már nem várok kaftános álpapokra,
Csíksomlyón él egy jézusi ország,
Megtértek a hegyek a pallagokra',
Hol fogva tart a nyelv, s az igazság!

Ha nem imádjuk népünk Nagyasszonyát?
Nem épülhet fel szívünk temploma, -
Nálunk kilincsel minden lélekkufár –
Örökség Tolvaj: Hanta vírusa

Egyek vagyunk a nemzet tagadásban?
Megtagadjuk magunkat, s apánkat?
Lencsén kótyavetyéli el kincseit,
A szégyentelen, bamba alázat?

Imádkoznak Mammonhoz, Adonájhoz,
Bankhitelre adják az életet -
Atyának hívják talmud Ábrahámot,
Ki megrontotta szittya népemet.

Hát térjetek meg őseink hitéhez:
Nimród-véreim, Pálos rokonok!
Közel a vég: Az Utolsó Ítélet:
Támadjatok fel, székely magyarok!

 HALOTT TITÁNOK VÁROSA
Hiero sólyma emlékére

E helyre, többé, nem tér vissza Isten -
Halott köveket koptat az alázat -
Ellopták Melkiczedek városának nevét,
Ahol, mindent szentélyt, egykor meggyaláztak!
Amit nem rejhetett el az ég -
Nincs új legenda a nap alatt,
Amit ma a pénz, vagy ama nép,
Férfi erek mentén körülmetél! -
Végzetes pecsét metszi rá jelét,
Szentelt tűz ágyán elég a bűnbak,
És fájdalmas sóhajt szül a szél,
Ha elszenesült lábak lobognak,
Infernója útján - a poklok küszöbén,
Nagypénteki stigmát mormol a szombat.

Mégis reánk vár a napverte táj,
Ma már hamis a szem, a szó - a száj -
Ahol, a nők sohasem dalolnak, -
A költészet szépsége elapad, -
Lehúz a szombat, s megöl a magány -

Kardjába dől az utolsó Titán.

 A PILISBEN
(a téli napfordulón)

Ziribáron születik a fény,
A kara-csúnyi Nap ünnepén -
Ezer éves szkíta üzenet
Száll, a dobogó kövek felett.
Mindenütt mítoszok, kőjelek,
Ősi Szentkirályok üzennek –
Fényözönnel záporoz a nap,
Mikor az ősök megáldanak...
Egykor itt ünnepelt a fény,
A Kárpátok szíve közepén –
Miről azt hittük, elköltözött?
Megcsillan a fák csúcsa fölött:
Kései utazó ne feledd!
Ég-föld közt, él még a szeretet:
Megérint az aszú lehelet –
Érzed, az illanó éveket –
Int felénk a múlt, s megannyi Ős,
Napforduló varázsa bont időt -
Szívünkre száll a tündéri kép:
Amint Szép Özséb, előre lép...

 ÉLD AZ ÉLETET
„AMIKOR SZÍVEMBŐL SZÓL AZ ISTEN"

Nem kell olcsó vigaszokat keresni,
Vesztett csaták, düledező tanyák,
Kopjafák közt, most még nincs mit tenni:
Elmúlás a végzet – láss, légy, érezz!
Vak a pillanat, mi életgyertyát éget –
Az elme károgása – utolsó bástya, -
Mögötte, ott a végtelen csend,
A mindenség-akarat áradása –
Te vagy az első és utolsó ember,
Még, ma tedd meg, és látva lássad –
Nem mondom néked, hogy hidd el:
Isten ellen, csak a botor lázad!
Boldogan és kegyelemmel
Leszek szárnyad, utolsó várad –
Éld az életet, és bízzál bennem –
Szólt, - megfeszített Jézus a kereszten.

TRIANONI FÁJL
(áthallás sokkoló)

Nemzetárulók
Kórmányfia kell neked?
Bankárgyökér klán?

Letarolt erdők
Csallóközi legelők -
Trianoni táj!

Már, hol a hajlék?
Jaj de messze futottál
56-os nyáj!

Fent a ég fedél,
oly távoli lét esély,
földön futóknak.

Pusztító stigma,
Devecser és Kolontár -
Full katasztrófa!