MÁSODIK RÉSZ
VIII. A KOZMOSZ ÉS A SÁMÁN
A világmindenség jelenségeinek központjában álló ember időtlen idők óta védtelennek érezte magát a rajta kívül álló, felmérhetetlen és egyben megmagyarázhatatlan természeti erőkkel szemben. Látta maga körül a természeti erők ezerféle megnyilvánulását, amelyek sokszor javára váltak, de ugyanakkor a pusztulás lehetőségét is magukkal hozták. A létbizonytalanság állandósulása ellen keres mentséget és menedéket, amikor a természeti erőket igyekszik megismerni és azok jóindulatát a maga javára biztosítani. Látja, hogy a nap kellemes melegével elviselhetővé teszi az életet, megérleli a nélkülözhetetlen földi gyümölcsöket, de ugyanakkor pörkölő erejével kiégethet mindent, megsemmisítve az élet lehetőségeit. Az eső növeli a vegetációt, oltja a szomjat, de a sok belőle mocsarakat termel és elfojtja az életet.
A primitív ember gondolkodásmódjában ezek a jelenségek nem puszta véletlenek, hanem valami magasabb törvény egy ismeretlen erő akarta így. A primitív ember érezte magáról, hogy ő is egy része a nagy kozmosznak és a nagy erők sodrásában a veleszületett vággyal igyekszik kitapogatni a nagy törvényszerűségek értelmét. Keresve a jelenségek okát, eljutott azok okozójának,, valami rajta kívül álló hatalmas és felmérhetetlen erőnek szükségszerű létezéséig és abban a pillanatban, hogy rádöbbent erre, meg is hódolt előtte azzal, hogy kegyét kereste, vagy haragját igyekezett magától távoltartani
Az emberrel veleszületett a vallási fogalom. Ettől már csak egy lépés a vallási ceremóniák kialakulása, a rejtett erők kultusza, amelyek ugyan láthatatlanok, de éppen ezért ,,szellemekkel" gazdagítja a képzelet, hogy emberibbé tegye őket. Állandó kapcsolatot akar fenntartani a nagy Lénnyel, amelynek többféle nevet ad, de mindig takarja az Isten fogalmát, még akkor is, ha a nagy erők egyetlen eredőjéig gyarló agyával még nem tud eljutni és az Egyetlen erő megnyilvánulásait több lény között osztja is meg.
Hamarosan azonban arra is rádöbben, hogy a Legfőbb Lény nem fogadja egyformán mindenkitől a hódolatot, nem engedékeny minden halandóval egyformán, hanem vannak kiválasztottjai, akik könnyebben férkőznek jóindulatához és sikeresebben tudják elhárítani haragját.
Ezek a kiválasztottak, talán a bennük rejlő érzékenyebb felfogóképességükkel, hamarabb megsejti az ismeretlen erők szeszélyeit és könnyen alkalmazkodnak azokhoz, tehát bizonyos előnyük van az átlag emberek felett. Talán maguk a rejtett erők ihletik meg ezeket a választottakat, akik sorsszerűen cselekszenek és az emberiség többi részét ösztönszerűleg képviselik a titokzatos és felmérhetetlen erők felé.
Kimondhatjuk ezen az alapon, hogy nem a papok szülték a vallást, hanem a vallás szülte a papokat. Így születtek a sámánok is, már a legősibb emberi kultúrában, amit a történelem elsőnek ismer: a sumir életben. A sumir pantheonban a Nap-isten Samas, a mindeneket látó, néző-szem, a ragyogó fénykorong, a centrum. Rája esküsznek, tőle indítanak el minden jogot. Tőle akarják megtudni előre a jövendőt a jósok(386). Papja a patesi, a királypap, vagy papkirály, aki maga is felette áll; az átlagembernek vagy a sámán, aki már közvetítő is egyszemélyben. Az animizmus papja, és ismernie kell a rengeteg jótékony- és ártó szellemet akik a teremtés dolgaiban, tárgyaiban és ezer megnyilvánulásában állandóan élnek, vagy megpihennek.
Nevük fennmaradt az ural-altáji népek történelemelőtti időitől kezdve, mint akik az "életfája" körül tevékenykednek, amely a legszentebb és legmagasabb hegy csúcsán, a Sumeru-n állott(387). Innét a sámán név, amely megmaradt még Hammurabi kódexében is, mintegy igazolásul, hogy az égiekkel volt tennivalója: "Absamé" égi atya, "sahsamé" égi király (387/a). A belsőázsiai ősnéptöredékek vallását és hiedelmeit kutató vallástörténészek és az összehasonlító tudományágak művelői, keresve sem találhattak volna megfelelőbb jós-pap-vajákos fogalmakat egybefogó egyetlen személyt, mint prototípust az "animizmus" papjára. Az animizmust aztán a primitív vallások sokszerűségéből előállott kényszerűség folytán több részre bontották, de a sámán és az általa képviselt hiedelemvilág a mai tudomány szakkifejezései között oly sokat szereplő "sámánizmus" formában már kiirthatatlanul belegyökeredzett.
A "sámán" nevet a jegyzőkönyvek soha sem említik. Mindig mágus t, vagy ha tekintélyes, öreg sámánról esik szó "pontifex magorum" mágus főpap néven illetik. Ez érthető is, mert a középkor a "mágusok" nevét, a sok keletről Európába szakadt vallási eretnekségek nyomán, sokat hallhatta mint kárhoztatott nevet. A mágusok osztályon kívül álló, félig kuruzsló, félig misztikus csodabogarak számba mentek a középkor hajnalán és még később a 13. században is, így nincs mit csodálkoznunk, ha éppen a hit tisztaságának védelmére rendelt intézmény végrehajtói, az inkvizítorok, ezt a félig megvető kifejezést használták egy olyan vallás papjaival szemben, amelyet eredetétől pogánynak tekintettek. A perzsa és egyáltalán a mezopotámiai vallások ellen, a latin és görög keresztény egyházak, sokszor nem tudnak jobb fegyvert használni, mint a leglehetetlenebb és legmegdöbbentőbb rágalmakat. Semmi sem hangzott előttük megvetendőbbnek, mint a "mágus" név. Az egyházatyák Szent Jeromostól Tertuliánig, Eusébiustól Clementinusig átvették a görög és latin pogány költők és történészek összes fekete színeit a keleti mágusok és később ezek népeinek gyalázására.
A legelterjedtebb rágalom a szülők és gyermekeik közötti kötelező vérfertőzés. Ezer változatban tudták ezt a később teljesen alaptalannak bizonyult vádat terjeszteni. Még a legfinomabb lelkületű költők sem tudtak ettől a rágalomhadjárattól megszabadulni. Catullus pl. írja, hogy a mágus úgy születik, hogy az anyának a saját fiával kell nemzenie őt{388). Plutarchus pedig Nagy Sándornak osztja a nagy dicsőséget, hogy megszüntette volna a mágusok vérfertőzését(389). Csak hevenyészve felsorolom pár ókori és középkori szerző író nevét, akik a mágusok gyalázatát tele szájjal hirdették. Laertius a Proemio c.. munkájában, Xanthus egy egészen külön iratban: "La Magika" a mágusokról terjesztett erkölcstelen, vérfertőző gondolatokat megtoldja azzal, hogy saját öregeiket megeszik, mert sajnálják tetemüket a férgektől. Az idősebb emberek szívének kitépése vagy a csecsemők felfüstölése és mint ínyenc ételek fogyasztása szerepelnek ezen a borzalmas rágalom-tömkelegben.
Plinius sem volt jobb e téren. Herodotos a történetírás atyja sem mentes ettől, amikor szkyták erkölcseiről ír (390).
A szkyta mágusok emléke is az emberevés borzalmaiban volt burkolva, majd róluk átment minden ázsiai eredetű népre ahonnét már csak valóban egy lépés volt a magyar sámánok "mágusok"-kénti kezelése. A szkytákat már sok legenda lengi körül a középkori irodalom soraiban, de még mindig kísért az emberkoponyának ivócsuporként használt képe (391).
Még a kereszténység is óvatos a három királlyal, akik keletről Betlehembe mentek és a görög szövegből csak bizonytalankodva és habozva fordítja hol királyoknak, hol mágusoknak a Kisded látogatóit. A magyar fordítás talán a legtapintatosabb: ". .. bölcsek jöttek napkeletről"(391/a).
A "sámán" helyett tehát mindenütt "mágus" szerepel a jegyzőkönyvekben mintegy kifejezve a szónak "mellék ízét". Nem is feltűnő ez, hiszen a pogány papság megjelölésére már a karolingi idők avarjainak a papjait is mágusoknak nevezik a nyugati krónikák; kifejezve ezzel varázslói tehetségüket is.
Sokkal inkább várnánk, hogy a magyar köztudatban mélyen meggyökeredzett "táltos" vagy "tátos" nevet használták volna. Erre azonban egyetlen adatunk sincs. A sámán név változata "Chaman" a Kassai kódex más szövegében, és oklevélileg említve előfordul ugyan (392), de ennyi az egész. A mágus magyaros formája a "m ágo c" szintén szerepel pár alkalommal, de különösebb jelentősége arra nézve, hogy ez az elnevezés elterjedt volna, nincs(393).
Ezért, és csak ezért, a "sámán" nevet használom tanulmányom, során, alkalmazva az ősi sumir Samas isten papjainak a nevét, amelyet azóta akaratlanul az összehasonlító vallástörténelem is mint szakkifejezést használ (393/a)
A SÁMÁN EGYÉNISÉGE
A sámán név eredeténél sokkal bonyolultabb kérdés egyéniségének, személyi adottságainak meghatározása. A modern lélektan keresve a természetfelettinek az emberre hatékonyan befolyásoló eredményeit, egész irodalmat teremtett a sámán pszichológiai alkatáról. A vallási megnyilvánulás ezernyi formája bőséges anyagot szolgáltatott sokszor téves meghatározásokra, amelyek eredményeképpen a sámán, mint valami torz egyéniség, beteges lelkialkatú egyéniség tűnik fel, aki nem annyira aktív irányítója a vallási cselekményeknek, mint inkább médiuma egy kívülről jövő és öt lenyűgöző pszichikai folyamatnak. Vannak vélemények epileptikus hajlamairól is, épp úgy mint gyenge, beteges, túlérzékeny idegrendszeréről, amelyet a lelki, érzelmi megmozdulások könnyedén legyőznek(394).
Nem vitatva ezen állítások helyességét - ezekről később lesz majd szó - mindenesetre a szokványostól eltérő és' az átlagember előtt érthetetlen jelenségek, a felületes szemlélőben éppen rendkívüliségük miatt, zavaros egyéniség benyomását keltik. Már a sámán kiválasztódása is rendkívüli és szokatlan. A jegyzőkönyvek többször is említik, hogy a sámán szülei hetedik gyermeke és szinte végzetszerűen megbélyegzett, felsőbb erőktől kiszemelt lény. A hetedik szám varázsa a gyermekek születésénél a középkorban bizonyos elkötelezettséget, áldozathozás szükségét keltette a szülőkben. Árpádházi Margit is hetedik gyermek volt (395). A meggyökeredzett népi hiedelemmel szemben az egyház úgy védekezett, hogy a hetedik gyermeket a pristaldusok maguk vitték a keresztvízre és keresztény nevelésük biztosítására gondosan felügyeltek. Kétségtelen, hogy maga ez a szokatlan felügyelet ellenhatást kelthetett a szülői és családi környezetben is és amint a gyermek eljutott esze használatáig, bizonyos félszeg és borongó lelkiállapot rabjává lett. A kiválasztódást okvetlen követte egy bizonyos fokú elkülönülés az emberi közösség szűkebb környezetéből. Erre vonatkozólag van adatunk a jegyzőkönyvekből: Ecel Márton tövisi pap vallja Gogán sámán elleni perben, hogy ismeri a vádlott egész családját és szüleit, akiknek a nevezett sámán hetedik gyermeke volt és a pristaldus vitte keresztelőre. Arra a kérdésre, hogyan lett mégis pogánnyá és azok papjává a tanti válasza az, hogy a vádlott körülbelül, húsz éves korában megszökött a családi házból és mikor pár év múlva visszatért, már tudták róla, hogy sámánná lett" (396). Ez a bizonyos "pár év'' amiről szó esik tehát elegendő volt ahhoz, hogy a fiatal sámánjelöltből kiértékelje adottságait, de még sem elég arra, hogy önmagát teljes tudattal vallotta volna sámánnak, mert mint az említett tanú vallotta, Gogán sámán arra a kérdésére, hogy tud-e már gyógyítani is, azt a választ adta, hogy "ehhez még fiatal vagyok..." (39'7).
A sámánlélektan kutatóinál sokszor találkozunk olyan véleménnyel, hogy a pogányság vallásának képviselői többnyire testi hibákkal, torz alakkal, fejlődésben visszamaradt fogyatékossággal megvert egyének, akikkel a természet mostohán bánt. Ijedelmet és ellenszenvet váltanak ki egyszerű megjelenésükkel, akikről a nép véleménye is azonnal mint "megszálltaknál, eszelősökről" nyilatkozik.
A testi eltorzulás és fogyatékosság elmélete nem nyer semmiféle támogatást a jegyzőkönyvek adataiból. Testi fogyatékosságokról két esetben történik említés: az öreg és vak Abadéd sámánról, aki ujjaival tapogatva olvasta a rovásírást és vaksága valószínűleg öregsége következménye volt (398), valamint Macha sámánról, akinek a kopaszságáról (399), ami bár egyénileg feltűnő, de nem megy ritkaságszámba és nem is visszataszító annyira, hogy a viselőjében a csökkentértékűség nyomasztó érzését uralkodóvá tenné. Nincs semmi nyom tehát, hogy egyéb testi fogyatékosságok előfordulása igazolná a fenti véleményt. Ellenkezőleg. több esetben találkozunk egészséges családapákkal, józanul viselkedő testvérekkel, sőt nővérekkel is, akik férjnél vannak, mint Ágota és Marsa (400). Van eset egyenes ági négy nemzedékváltásra is, amikor ük-, déd-, nagyapa és apa után a fiú következik egymás után egy családban, mint sámán (401). Ennek a nemzedékváltásnak előnye főképp a gyógyítások, kuruzslások terén mutatkozott, hiszen egy ősi család minden hagyományát tovább örökölték a gyermekek és egyúttal az életerős, testileg-lelkileg ép sámánokról tesznek tanúságot.
Ami a nép irántuk érzett vonzalmát illeti, arra legjobb válasz az elesettségben, főképp a betegségben hozzájuk forduló szegényebb néposztályok, pásztornépek bizalma. Közszeretetnek és megbecsülésnek örvendtek még az inkvizíciós fogságukban is. Voltak, akik bátran kiálltak érdekükben a bizottság előtt (402). Terhelőleg csak egyetlen egy asszony vallott ellenük, akit személyes bosszú vezetett vádjaiban.
A nép bizalma a sámán tevékenységének sokszerűségéből is kiviláglik. Meghívják őket a családi élet, a munkaév; a vallási megnyilatkozások ünnepeire. Együtt él ilyenkor a néppel, kinek választatlan bírája, atyja. tanácsadója egyben. Még ma is vannak falvakon "mindenre készséges", mindenki bizalmat élvező, egyszerű emberek, akik lakodalmakban násznagyok, disznóvágáskor böllérek, búcsújáráskor harsányok, állatjárványkor "lódoktorok", tréfagyártók és versfaragók, senkifiai de mindenki apjai, akiken mint mondják ,,nem fog sem áldás sem rontás" és hozzátartoznak a falu képéhez, mint kézen-közön hasznos vénemberek, mesét szövögetve megilletődve hallgató gyermekeknek, tanácsokat osztva komoly atyafiaknak.
A sámán magánosságáról már megemlékeztünk. A bizottságok is megemlítik a "remeteségeket" ahol laknak és a vén Abadédnél szinte keresztény képlettel fejezik ki magukat: "...a pusztai remeték lelke volt vele..." (403). Tápláléka is egyszerű. Legalább is amit felajánlanak neki, az csak friss tej és kenyér lehet. A tanúk mindig ezt említik. Nem mintha vegetáriánus lenne, hiszen eszik az áldozatok húsából is és az ünnepségeken kiveszi részét a tobzódásból. Többeket közülük időnként részegséggel vádolnak annak ellenére, hogy a felajánlott szíveslátás a két egyszerű ételen nem jut túl soha.
Magatartásuk a jegyzőkönyvek szerint néha nagyon méltóságteljes. Erre mutat a gyakori "more episcoporum" kifejezés főképp a szertartásaik közepett. Szertartási ruháiktól eltekintve nagyon egyszerű viseletben jártak, mert szegénységüket minden esetben megállapítja a vizsgálat, csak a csallóközi négy falu, Kürth, Páka, Beke és Csütörtökhely sámánja, a talán kun származású Kománfi a, népi nyelven
Ecsől (Echwl), visel menyétprémet és "az esztergomi érsek mintájára hermelines palástot..."(404).
Ha magányban éltek és öregek voltak, akkor a nép jó szívvel állt melléjük és mint a vak Abadéd sámán mellett állandóan rakták télen a tüzet és ellátták élelemmel. Főképp az asszonyok jó szíve esett meg rajtuk, amikor veszedelemben voltak. Így történt a Tolna, megyei Laáz falu sámánjával az "orvos" előnévvel dédelgetett Tasd-dal. Királyi orvosok feljelentésére idézték a bizottság elé, mert "incisio corporist" művi beavatkozást végzett egy asszonyon "post partum" (szülés utáni) visszamaradt kelevény eltávolítására. Bár a műtét sikerült, híre ment és vádba fogták. Menekülni akart, de megsebesítették, mire a falubeli asszonyok a templomba vonszolták és a középkori templomi menedékjog alapján megmenekült.(405).
386. DHORME H.: "Les réligions de Babylonie et d'Assyrie", 87. oldal.
387. HOLMBERG: "Der Baum des Lebens". Helsinki, 1923. 41. old.
387/a. HOMMEL F.: "Historia de Babilonia y Assiria " Barcelona, 1925. A ,,Samas" istenségre vonatkozólag egyébként nagy irodalmunk van. Mint az égi és földi igazságszolgáltatás legfőbb pártfogója a Sumer-akkád-asszír pantheonban, sőt még a zsidóság ősi emlékeiken is visszatükröződik.
388. CATULLUS: Epigramma 90.: ,.Nam Magus ex matre et nato gignatur oportet; Si vera est Persarum impia religio..."
389. LAERTIUS DIOGENES: "Audivi Magus ut Iicitas matrum et filiarum suarum nuptias habere." Proemio. Cap. 7_ - Plutarchos: "De Fortuna Alexandri" cap. 5. vers 17.: "Docuit Magos matrum suarum reverentiam et cum illis misceri vetuit..." - Strabo az egyedüli, aki hellyel-közzel szembeszáll korának eme ferde felfogásával és elmondja, hogy a görögöknek régi rossz szokása, minden idegen népet megrágalmazni, főképpen, ha az magasabb erkölcsi és politikai síkon, áll, hogy így a nemzeti önérzetet - mások rovására- fokozzák saját fiaiban.
390. HERODOTOS: Liber IV. cap. 18. A szkíták emberevő, eunuch, vérfertőző stb. hírét többször megemlíti Sajnos ezeket a görög forrásokat a középkori "történészek", - főképpen nyugaton - valóságos haditudósító és szemtanú számba vették és értékelték, pedig ma már köztudomású, hogy egyik sem volt Geográfiai adatai részben megbízhatatlanok, részben pedig úgy torzítja a helyneveket, hogy a megoldásuk reménytelen. Főképpen a szkítákról "szerzett" híradásai vannak ellentétben a mai modern archeológiai adatokkal és néprajzi eredményekkel. Herodotos hitele fogy és ma már a szkítákról sokkal tisztább vélemény van kialakulóban, főképp az Altaj vidéki ásatások nyomán. Tamara Talbot "Les Scythes" c. könyve - teljes egészében az új orosz archeológiára építve - Nagy Gézával együtt altáji népeknek tartja őket. (Paris, 1958).
391. HERODOTOS: Liber. L IV. cop. 64.
391/a Szent Máté Evangéliuma: 2. 1-12.
392. Kassai kódex: 1270 július 4-én: Moys comes és a kománok bírája megidézi többek között Lőrinc fiát Chaman-t a toplucsányi várba.
393. Az ősi magyar nyelvben ismert volt a "mágócs" szó, amely a turfáni töredékekben előfordul ujgur nyelven, itt is megvető, lenéző megjelölése a pogány, vagyis az ujgurok vallásától eltérő hit papjainak: "...ol moguclarka tar bisiknig bulunginte. . ." (adott a mágusnak egy darab követ amely a jászolból törött le.) BANG: "Zur Kritik und Erklaerung der Berliner Ujgurischen Turfanfragmente."
393/a. A "sámán" név egyébként az ó-török nyelvcsoporthoz (keleti) tartozó és a hunokhoz legközelebb álló tunguzok és altáji törökök használatában is előfordul, Lewitzky A. szerint az általános használata a következő: "Ils ont (a sámánok!) un rom spécial: Les Toungous - mandschous les apellent chaman ou sama; les Turcs altaien kam ou gam; les kazak-kirghizes baksa; les Yakouts oyun (masculin!) et udagan (féminin!); le Bauriates bö (masculin!) et odegön (féminin!); les Samoyedes tadibeg; les Ostiak tytibe; les Esquimos angalthok etc. Dans la littérature ethnographique on emploi habituellement le term de shaman, chamane ou chaman". Histoire Générale des Réligions. Paris, 1948. I. 159. Ugyancsak ez a szerző kifejti egy tanulmányában a legnagyobb vallástörténész, P. Wilhelm Schmidt S. v. D. nyomán, hogy a samojed nép ("emberevő" - ,,önmagukfajtaevő") papja a tadi-beg valójában a "tati" elpuhulása, és az osztják ,,tytibe" szóval azonos. Ha ők tudtak volna magyarul, kétségtelenül azonosították volna a magyar "tátos" szóval. Így érthetetlen, hogy a "céhbeli" nyelvészek és történészek a "sámán" szót használják - egy esettel több a következetlenségre! - hiszen ez a szó a törökös nyelvkincshez tartozik és semmiféle kapcsolata nincs a "finn-ugor" elmélettel, hanem ősi sumér szó.
394. A sámán lelki alkatára nézve a modern lélektani tanulmányok egész sora bizonyos kényszerzubbonyba akarja bújtatni az "animizmus" képviselőit és még inkább papjait. Ez talán áll az alkoholizmus szédületébe esett "peremnépek" papjairól, akiket az orosz kultúra legelső számú vívmánya a "vodka" hódított meg (épp úgy, mint az indiánok tömegét a "tüzes víz", hogy így is gyengítsék ellenálló képességüket). Semmi esetre sem áll azonban a középkori sámánjaink egészséges életmódjára, akik "csak tejet, sajtot és kenyeret" fogyasztottak és a mai értelemben szinte "vegetáriánusok"-nak számítottak. A sámán pszichéjéről egyébként a legszebb és legtárgyilagosabb lélektani tanulmányt P. Elkin M. írta: "Aboriginal Men of High Degree" c. könyv-ben a "Medicin-man are normal" fejezetben. (Sydney, 1947.) "He is therefore (a sámán?) a man of high degree. As such he is more complete exponent of normal life than those with less appreciation and understanding of the background of that life -a background which is mystycal and psichic, magical and animistic", I. m. 24. old.
395, FEHÉR M. JENő,: Árpádházi B. Margit áldozattudata" Vigília, Budapest, 1938.
396. V. ö.: Jegyzőkönyv Gogán sámán peréről.
397. U. o.
398. U. o.: Abudéd sámán pere.
399. U. o.: Macha sámán pere.
400. U. .o.: Ágota és Marsa pere.
401. Kassai Kódex: 1243. n. 7.
402, Lásd Turkó Sámuel sümegi várkovács vallomását Ithe sámán ügyében.
403. V.ö. .jegyzőkönyvek: Abadéd sámán pere.
404. V.ö.: Jegyzőkönyvek: Ecsöl sámán pere.
405. U.o. Tasd sámán pere.
A SÁMÁN ÉS A RÉVÜLET
A magyar ősvallásnak nem voltak tételes tanai, rendszerbe foglalt dogmái olyan értelemben, hogy azok; elfogadásától tették volna függővé valakinek a hitét. Nem ellenőrizte senki, hogy ki mennyit és mit hisz azokból ami hosszú évezredek alatt ősei hagyományából, hiedelemvilágából fennmaradt. Valójában nem is volt vallás, hanem erkölcsi rend, ahol a természetfeletti erőket is bevonták a való életbe, mint valóságfaktorokat. A szellemvilág jóindulatának megnyerésén és ártani akarás elkerülésén túl, nem is igényelt a pogány világszemlélet sokat még papjaitól sem. A külsőségek megtartása, szertartások, hagyományok betű szerinti betöltése adták a nyugodt lelkiismeretet a hívőknek, sámánnak egyaránt.
Miután a vallás nem tanokból, hanem közösségi és egyéni szertartásokból, rövid, "igéző" kiszólásokból, áldásmondásból átokszórásból állt, nem is kaphatunk összefüggő képet az ősi hitről. A sámánok sem tanították a "vallás igazságait". Nem voltak ennek a vallásnak szentjei vagy fakírjai sem, akik aszkézissel, vezekléssel nagyobb fokban akartak volna részesedni a természet szokásos rendjét meghaladó erőkből. A keleti vallások jellegzetes aszkézise, a buddhizmus bonzai a maguk imamalmaival, vagy az ókeresztény pusztai remeték önsanyargatásukkal épp úgy távol állnak ettől a természetes, evilági életszemléletű vallástól, mint a mohamedán forgó dervisek fanatizmusa.
Nem mond ellent állításunknak az a tény, hogy a misztikum, elragadtatás, látomások, a keresztény teológia értelmezése szerinti "víziók" viszont annál nagyobb szerepet játszottak a sámánizmus keretén belül. Ezek a vizionáriusok, próféták és elragadtatottak azonban nem keresztény tökéletesedési eszmékkel azonosak, amelyek az istenközelséget mint megszentelő élményt és részben egyéni érdemet is keresték, hanem inkább a mai modern spiritiszta "szeánszok"-hoz hasonlóan "médium"-ként lépnek fel, hogy a jövőre szóló irányítást, a betegség megállapításához szükséges támpontot megismerjék. A sámánizmus elragadtatottjai tudatosan készültek fel egy-egy ilyen közösségi jövendölésre, a maguk ősi révületbe ejtő módszereivel. Ez is egy lényeges különbség a keresztény misztikusok elragadtatásai és a sámán ,,bódulatba" esése között. Az elsőt a lemondás, vezeklés aszkézise készítette elő, egy állandó természetfeletti erő magnetikus körébe élve, a másik pedig alkalmilag megrendelt révület.
A jegyzőkönyvek természetszerűleg nem sokat foglalkoznak a sámánok elragadtatásainak értékelésével, hanem mint egyszerű vádakat sorolják fel a, szóbeszéd tárgyává vált, hallomások útján fülükbe jutott víziókat, azzal a szokványos megtoldással, hogy "a keresztény szentek, Máriát, de különösen László királyt is belekeverik látomásaikba ... "(406). Azt soha sem kutatták, egyszer sem kérdezik a vallatásnál, hogy a víziók valóban víziók voltak-e? A középkori kereszténytudat még csak a kételyt sem engedte meg magának afelől, hogy ilyen természetfeletti jelenség kizárólag csak a krisztusi vallás privilégiuma lehet. Nem is veszített tehát a sámánok elragadtatására sok szót, hogy azt a tanúkkal részleteztesse, hiszen az önkívületi állapotban, túlvilági izeneteket közlő, eldadogott szavak szerinte csak részegség vagy csalás eredményei voltak.
A sámán révülete sok jegyzőkönyvben szerepel vádként, de sem a szokványos vizsgálati kérdések; sem a tanúvallomások nem adnak módot teljes leírására. Részletek sejtetik ugyan, hogy fához támasztott létrán, vagy magán a könnyen megmászható fán kapaszkodott felfelé a sámán bizonyos ritmikus, dobbal vert ütemkísérettől "elbódulva" és ott a magasban volt találkozása a "yotenri"-vet vagy valami nagyobb szellemmel, akitől aztán "revelaciót kapott" valami kinyilatkoztatást, hogy közölje a néppel.
Solymossy S.: "A magyar ősi hitvilág" című nagy munkájában rekonstruálja az ősi sámánrévület fokozatos menetét, a szibériai töredék rokonnépek sámánizmusából, de csak apróbb közösségekben, egy-egy yurta, sátornyi hívősereggel. Radloff nyomán írja meg tudós alapossággal a nagy "élmény lezajlását"(406/a). A magyar sámánok jegyzőkönyveiből ilyen kisebb csoportok előtt nem játszódnak le elrévülések. Topol sámán esete az egyetlen, hamarosan a tatárjárás utáni évekből, amikor a jegyzőkönyv megemlíti a pogány elrévülés végzetes tömeghisztériáját. A jelzett sámánt Scela fia Miklós mester vezetésével Sycardus domonkosrendi tartományfőnök vonta felelősségre a következő sűrített váddal: AKokoth comes birtokán tartott pogány rejtekhelyen, amelyet lóvágótelkének mondanak, a jelzett vádlott a szent fára kapaszkodva mint ő mondotta, találkozott a pogány istenekkel, akiktől azt az izenetet hozta, hogy ismét hamarosan nagy háború és pusztulás jön, amely egészen romba dönti az országot és a rossz jövendő hirdetésétől olyan félelem tört ki a népek között, hogy az öregek közül páran öngyilkosok lettek ... (407).
A Sáros-megyei Borberek sámánja Chene fia Farkas is egy magas fa tetején találkozik isteneivel és szerzett értesüléseivel rettegésbe hozza a vidék népeit, mert háborút jósol A jegyzőkönyv megemlíti, hogy a katonák főképp félnek az ellenség újabb jelentkezésétől (408).
Dastor sámánt 1272-ben azért idézték meg II. Moys és Simon fráter, mert Mihály ispán birtokán Bolterag (?) faluban, amikor az új' kenyér ünnepét tartották pogányok szokása szerint, felgyulladt a patak menti nádas és elégett a rajta átvezető fahíd is. A jelzett ünnepen Dastor nem engedte a népnek a tüzet oltani, mert révületbe esett és saját vallomása szerint Szent László királyt látta fehér lovon a tűz felett lovagolni fényes koronával a fején és arra kérte a sámánt, hogy ne oltsák el a tüzet, mert ez csak jele annak a nagy tűznek, amely a gonoszokat, akik elhatalmasodtak az országon, meg fogja majd égetni. A bizottság a vádlott aggastyánt felmentette még a pénzbüntetés alól is (409).
Az elrévülések okát rendszerint "részegség"-ben keresi az inkvizíció, de egyetlen esetet sem találunk arra nézve, hogy a tanúk ezt a kérdést kielégítően "igennel" válaszolták volna meg.
XI. AZ ŐSHIT DÉMONJAI
A sámánhit szellembirodalma nagyon népes, mozgalmas ország. A mindenség összes alkotó része szállásadója egy-egy szellemnek. A lég, föld, víz hármas változatának földi vetületei soha sincsenek egyedül: szelleme van mindegyiküknek. A dolgokban lakozó szellemek , azonban még nem töltik meg a lelkek birodalmát. Vannak testen kívüli szellemek, is. Kötetlenül surrannak a halandók között és bár észrevétlenül lebegnek, tűnnek el, megjelenésük és távozásuk befolyásától senki emberfia nem mentesül.
Ezek az őrszellemek, akiknek segítő, vagy ártó szándékába bele-beleütközik a gyarló ember. A sámánok feladata az, hogy titokzatos jelenlétüket felajzott, érzékeny idegrendszerrel a sejtelem és tudás határán tapogatózva feltárják és ha ártó szándékáról megbizonyosodnak, igyekezzenek eltávolítani. Minden betegségnek meglévén a maga gonosz szelleme, a gyógyító sámánnak elsődleges feladata felismerni ezeket az ártékony lényeket és fortéllyal, vagy erőszakkal eltávolítani a megszállt, lerontott testből.
A "gyógyító sámán" fejezet sok ilyen fortélyt tár fel, amelyeknek természetes magyarázatát az egyszerű gondolkozás eredményezte. A sámán az ok és okozat viszonyát mérlegelve, következtetések láncolatával rájött, hogy a természetben nincsenek ugrások és ha az emberi szervezet betegségeit hiányok okozzák, azokat pótolni kell, ha túltengés a kórokozó, vissza kell szorítani.
A szellemek birodalma tehát ősi hitvilágunk mitológiájának egyik lényeges része. Az említett őrszellemek mellett a halál percében elvált lélek is önálló életkört nyer magának és mint valami fátyolszerű, bizonytalan lebegésű lény marad a hozzátartozók elérhető közelségében, majd későbben megpihen az ősök szellemének nyugvóhelyén a családi tűzhely küszöbe alatt. A jegyzőkönyvekben néha az inkvizítorok kíváncsisága is ki-kicsillan: szeretnének részleteket tudni az ősi pogány hitvilág képéről. Bár itt-ott kielégítik ezt a kíváncsiságot, amelyet mint a korabeli folklórkutatás megnyilvánulását tekinthetjük, rendszeres eredményt nem értek el. Töredékeiből azonban némi képet mégis alkothatunk magunknak és más oldalon szerzett tapasztalatokkal kiegészítve lassan visszavarázsolhatjuk magunk elé elsikkadt magyar mithológiánkat.
Hogy az ősi hit abban a formájában, ahogy azt például Magyar Pál mester ismerte, majdnem biztosan egyistenhitnek mondható. Sajnos a latin skolasztikus bölcselet teremtette kifejezés "ens supremo" a legfőbb lény, vagy létező, amely kifejezést az első magyar inkvizítor ősi vallásunk Istenére alkalmaz, nem mondja meg az ősi nevet. A "Halotti beszéd"-ben szereplő ,,legfelsőbb lény" neve már "Isten" és Pál mester által említett kinyilatkoztatási parancs megemlítése (410) azt jelenti,: hogy valószínűleg viták előzhették meg a szó ősi formájának elfogadását, magyar theológiai viszonylatban. Ha a "Nyelvemlékeink és az inkvizíció" fejezetére visszagondolunk, számon kell tartanunk a sok régi magyar bibliafordítást, melyeket megsemmisítettek. Az idegen eszmekörből őseink közé szakadt misszionáriusok, akik bizonyára ismerték nyugat népeinek vallásában nyüzsgő isteneknek egész tömegét, óvatoskodhattak minden további nélkül átvenni és a kereszténység Deus szavával azonosítani a "barbár" hangzású "isten" nevet. Talán volt is okuk, hiszen a magyar ősi nyelv keleti gazdagsága folytán ezt a szót mindig egy szóvá forrasztotta össze már akkoriban is az ,,úristen", - "öregisten", - "jóisten" formákba. Ezeknek az "előszavaknak" a jellege nem is annyira melléknév, vagy jelző értelműek, hanem a maguk "úr", - "öreg" és "jó" lényeg formájukban a végtelen hatalmat, az időtlen örökkévalóságot és a megtestesült jóságot fejezik ki és a magyar nyelv zamatját ismerőkben többet sejttetnek, mint a mögéjük ragasztott "isten" szó. Pál mester bizonykodása tehát, hogy a keresztény vallás "legfőbb lény"-e a magyar "Isten" szóval is azonosítandó és így az általa kinyilatkoztatott áldozati parancsok is tiszteletreméltók, minden bizonnyal ilyen "nyelvészeti vitatkozásból" születhetett és egyben azt mutatja, hogy még a 13. század elején sem csitultak el teljesen a hangok az ősi soron szerzett, Ázsiából hozott "isten-fogalom" magyar kialakítása körül.
A sámánperek jegyzőkönyvei több alkalommal megemlítik, hogy a vádlottak "yotenri" vagy "yotengri" nevében is gyógyítottak. .Ez az egyik ősi, hún szókincshez 'tartozó szó(411), valójában az "eget", "mennyet" jelenti, de mint az Isten lakhelyét, mint "mennyben lakozót" közelebbről meghatározva, átvitt értelemben az Istenre is alkalmazható. A vallomások szerint a gyógyító sámánok igyekeztek felfokozni a beteg istenhitét és bizalmát, valamint elhárítani azt a természetes félelemérzést, amely egy-egy ilyen "varázsló" hírével felruházott, sokszor a gonoszokkal praktizáló hírében álló ember egyszerű megjelenése keltett a betegben. De azt is jelentette, hogy a gyógyítás ingyenes, mert "isten-hírével - isten-nevében" történt.
Ha két jóindulatú lény mellett még megemlítjük a "Szent bába" nevet, akit Lőrinc fia Tamás sámán hívott segítségül a szülő asszonyok nehéz órájában (412), akkor már ki is merítettük az embert segítő és támogató jó szellemeket. Ez a "szent bába" a vallomások hitvilágában mint valami jóságos, fénybeöltözött valaki szerepelt és az emberi élet hajnalát igyekezett a földre lépő, új lény számára elviselhetővé tenni. Az ő nevében adták a "kék gyöngyöt" a gyermeknek, mert akkor "idegen ember" nem árthatott az újszülöttnek. Ez a hiedelem az ősi, turfáni ásatásokból előkerült töredékéből is ismert és egyúttal jelzi a magyar honfoglaláskori sírokban olyan sokszor talált kékszínű kövecskék és gyöngyök misztikus értelmét (413).
A jóindulatú szellemek mellett sokkal nagyobb számban szerepelnek a gonosz, ártanikész lények, akik állandóan körüllengik az embert és adandó alkalommal megszállják testét, vagy annak egy részét és beteggé teszik. A betegség-démonok egész sora ismeretes és javarészben állatképekben vonultatják fel őket a jegyzőkönyvek vallomásai.
Fejedelmük Hakit néven szerepel; a pereket vezető szerzetesek is igyekeztek feltárni teljes lényét, de csak szórványos adatokkal találkoztak ők is, legalább is a tanúk részéről, akik valószínűleg nem is ismerhették az ősi hiedelemvilág eme sötét vezérlő alakját annyira, mint azt a sámánok híresztelték róla, hogy mekkora hatalommal rendelkezik az emberi egészség felett (414).
Csanaki Jakab özvegyének tanúvallomása a leghosszabb egybefüggő szöveg Hakit természetére vonatkozólag. Szerinte nagyon fontos szelleme volt, mert a vádlott Hanis sámán a gyógyításoknál sűrűn emlegette a nevét. Amit tudott róla, anyjától hallotta, aki többször elmesélte neki, hogy az említett szellem, mihelyt a hold felkel, bizonyos társaival összeállva, meghatározott időben és meghatározott helyen, amit "pat"-nak neveznek, jönnek össze. Ez a hely teljesen parlagon áll, sem apró, sem a lábasjószág ott meg nem él, sem emberek jelenléte nem lehetséges, mert nincs semmi mód arra, hogy ott megmaradjon valaki, hacsak a rablók és harácsolók nem pihennek meg rövid időre. Mikor azonban a sámánok a nagy szellem, Hakit nevét kiáltják, az kénytelen eltűnni, mert ereje és hatalma a nevében van; és kiejtve elveszti azt (415). Orsolya özvegy vallomása ugyanebből a perből a Hakit-űzés szertartását is elmondja. Szerinte a sámán, amikor a beteg házába lépett, botjával a négy sarok felé sújtott és következő tartalmú mondókát mondotta: "Hakit, Hakit, távozz ebből a házból" és hogy "sem föld alatt, sem föld fölött ne legyen semmi hatalmad..." (416).
Valószínűleg ugyanezt a szertartást végezték akkor is, amikor a ház vagy betegszoba négy sarkából port kapartak össze és szélbe hajítva, valami ismeretlen szellemnek nevét mondogatták a sámánok, vagy sámánnők. Botokkal felzaklatták a, sarkok csendjét, mintha ott bujkáló szellemek után nyomoztak volna. Ezek a klasszikus "exorcizmus", ördögűzés tipikus szertartásának nyomai.
Hakit mellett megemlítik még a sárospataki sámánok perében felvett jegyzőkönyvek az ősi ázsiai démonnak, az "izgágá"-nak "i zcacu s"?sá latinosított formáját (417).
Radloff szerint ennek az ó-török (köktörök) szónak igazi jelentése "vámpír", "vérszopó" démont jelent (418). A turkológusok"nesztora" szerint a szó gyökerének két változata van, a) az "isz"- inni, tő és b) az " íz" -izzik, mint a manicheusi emanaciós "izzás", vagyis lélekből kiszakadt "iz" - "lélek" tő. Végeredményben azonban a szó a manicheusi "Bűnbánati imá"-ból származik az ujgurok vallásváltoztatása idejéből, vagyis a 8. század közepéről és az első említése az ősi hun-magyar rovásírás betűivel fordul elő (419). Démonologiai jelentését a gonosz és ártékony vérszopó "vámpír"-ban állapítja meg és szerinte a nyelvészeti adottságok egybevetése után, a történelmi nyomok is arra mutatnak,, hogy a keleti törökség szókincsében már sokkal régibb, mint a manicheizmus feltűnése és nem a kők-türkök vették át a manicheista misszionárusoktól, hanem megfordítva, a sámánok adták át a jövevényeknek mint ősi démon fogalmat(420).
Az izgágával elmondottakkal kapcsolatban a turkologusok mint ikerdémont említik a "falánk" és mindent szétmarcangoló "yik" démont és miután a gyógyító sámánok pereiben gyakorta előfordul a démon neve, őt is épp olyan réginek tartjuk, mint az izgágát. Mai orvosi szóval ma a torokgyík összetételben fordul elő és a difteritis, gyermekbetegség jelölésére használja népi nyelvünk.
Ugyancsak a sárospataki monstreperben tesznek említést a vádlottak védelmében felszólaló tanúk a "körmöc" nevű démonról az ártékony szellemek sorából(421). Radloff kök-türkök szóelemzésben említi meg ezzel a szóval kapcsolatban, hogy az altáji népek hiedelemvilágában a szellemet két kategóriába osztották: a töc (másként möc) és Nama nevű szellemekre. Az utóbbinak, vagyis a Nama csoportnak is két változata van, a jó és rosszindulatú, testtől levált lelkek csoportja és a gonoszakat a körmöc gyűjtőnévvel illetik. Nyelvészeti hasonlataival tovább elemezve a démon nevét, megállapítja, hogy okvetlenül összefüggésben van az ősi Chormuzta démonnal, aki különösen a gyermekek testén okoz harapásaival sokáig be nem gyógyuló sebeket. Ez a betegség a "pali" vagy a mai orvosi nyelven a gyermek gyakori nyálzásával a szájsarkok, szögletek a "pállott" felsebző betegsége.
Szerepel a démonok sorában az "enesu" falánk szellem, akinek az ősi hitvilágban a halottak tetemeinek, állatok hulláinak eltávolítását tulajdonították. A Szent Gál községben lefolytatott perben szerepel, amikor megemlítik a sámánok lándzsáját, amelyet a halottak sírjába szoktak , döfni, hogy az oda már beférkőzött "enesu" démont lerögzítsék, hogy bevégezze komor, pusztító feladatát. Nem fér kétség hozzá, hogy az "enyészet" mai szavunknak ez az ősi használati formája, hiszen a nép még ma is használja az "enyészet angyala" fellakmározza a holtak tetemeit.
A nagy népi betegség a tuberkulózis démonát kutya formában képzelték el és meg is említik, hogy a betegeikből a "kutya ugatott", a száraz köhögés jellegzetes hangját utánozva ezzel és mintegy rosszakaratú élőlényt sejtve a betegség mögött. Hogy az állatokban, tehenekben is lakott és azokat is beteggé tette, szintén elterjedt hiedelem volt.
A toplicányi várban Moys nádor, kunbíró és két királyi orvos jelenlétében lefolytatott vizsgálatnál, Lőrincfi sámán ellen vallotta Derke Menyhért özvegye, hogy férjét megtámadta a tüdővész, egy téli favágásban szerzett erős hűlés nyomán. A házhoz hívott segédsámán Farkas dobra szórt borsóból is megállapította, hogy a beteg már nem sokáig él, mert "a démon, amely a tüdőt lassan megeszi, ugat belőle ... "(422). Miután egészséges tejet rendeltek a betegnek, elsőnek megvizsgáltak egy tehenet is: "befogták annak orrlyukait és hallgatva annak lélegzését, megállapították, hogy nincs benne semmiféle démon", úgy, hogy ennek a tehénnek a tejét és csak ezét rendelték állandó italul a betegnek.
A vérhasnak a "vörös démon" nevet adtak és ellenszeréül a laza szövetű fűzfaszén törött porát adták azzal a mondással, hagy "fekete por a vörös démonnak, hogy elhagyja a testet."
Nem sok az ősi, elsikkadt mitológiából a pár felsorolt démon neve, de mindegyike jelentős eredetkutatásunk szempontjából, mert kétségtelenül azonos a hunok és ó-törökök hiedelemvilágának megfelelő fogalmaival. Egy rendszerbe foglalt vallási képről, a pár említett eset összegezése ugyan messze áll, de részleteivel is sejtetik őseink hitéletének gazdagságát.