Az északon és északkeleten a Mura, míg délen a Dráva folyó által övezett, Muraköznek nevezett térség, ma Horvátország legészakibb részén található. Ennek a háromszög alakú, viszonylag kisterületű (729,50 km2) síkvidéki tájéknak a legnagyobb részét, alluviális üledéktalaj alkotja (a legmagasabb pontja a Mohokoš, 374 m). A térség a területét tekintve, Horvátország legsűrűbben lakott (164,2 fő/km2) és a legtöbb településsel rendelkező része. Noha Muraköz évszázadokon át a magyarországi Zala vármegye részét képezte, ma zömében szín horvátok, lakta területnek minősül, mivel az itt élő nemzeti kisebbségek (magyarok, szlovénok, albánok, romák) alig éri el a 4 százalékot.

A Muraközre nagy hatással vannak a térséget övező folyóvizek is, melyek gyakran kiáradnak és megváltoztatják folyómedrüket, különösen a Mura, melynek folyása a geológiai jellemzők és a számos talajcsuszamlás miatt, mindinkább északi irányba távolodik.

A muraköz számos különlegessel rendelkezik, de különösen gazdag népzenei hagyománya, pld. Joseph Haydn a német himnusz megalkotásánál, egy régi és ismert muraközi dal a "Stal se jesem" egyik motívumát is felhasználta. A Muraközt, Horvátország parkjának (Hortus Croaitae) is nevezik. Számunkra azonban van egy szokatlan jellemzője, mégpedig az, hogy gyakorlatilag egyetlen fennmaradt vára sincs. A múltat csak néhány kastély és néhány újonnan épített kúria képviseli. Ebből a szempontból a Muraköz jelentősen eltér a közeli horvát Zagorjétől és a Dráva mentétől. A várak eltűnésének a legvalószínűbb oka, a 18-19. századi, magyarországi rendszerszerű várrombolásokhoz köthető. Gjuro Szabo, a horvátországi és szlavón várakat alaposan kitárgyaló áttekintésében, egyetlen muraközi várat sem említ meg, aminek az lehetett az oka, hogy a munkáját még az I. világháború előtt írta meg, amikor a Muraköz még Magyarországhoz tartozott.

Csáktornya vára (grad Čakovec)

Az egyetlen kivétel, Csáktornya (Čakovec) és Öregnek nevezett vára (Stari grad), mely azon ősi várnak a helyén fekszik, melyről a település is a nevét kapta. Ezt az ősi várat nevezték Csaka-Tornya-nak, Csak-Thurn-nak, Scakerturm-nak, Tschakertornia-nak, vagy Chaktornya-nak is. A vár neve ahhoz, a Hahót nembeli Csákhoz köthető, aki magas méltóságokat viselt IV. Béla király udvarában, és aki utóbb horvát bán is lett. Állítólag ez a Csák nevű főúr építette 1266-ban az első várat itt, mely egy árokkal övezett toronyból állt. Úgy különben a Muraköz elnevezés első említése még a 13. században (1203. és 1226.) történt meg, mégpedig a veszprémi és a zágrábi püspök oklevelében, aki számunkra valójában csak azért érdekes, mert itt is földelték el.

Csák án előtt, a Muraköz számos kisebb nemes kezében volt, akik közül a legjelentősebbek az Atyusok (Očić) voltak, aztán (talán Hahót nb. Buzád és fivére Mihály. Miután 1241-ben a tatárok lerohanták a Magyar királyságot, és a Sajó mentén tönkreverték IV. Béla magyar-horvát király seregét, a tatárok a királyt üldözve, a kemény tél miatt befagyott Duna, Mura és a Dráva jegén átkelve, rácsaptak a Muraközre is, ahol raboltak, gyújtogatta és szinte az összes templomot, elpusztították.

Csák után Csáktornyát és a Muraközt, Németújvári (Kőszegi) Henrik gróf kapta meg, akinek Magyarországon voltak hatalmas birtokai. Németújvári Henrik 1267-től, 1274-ig szlavón bán is volt. A IV. Béla utáni időszakban trónviszály tört ki a Magyar királyságban, majd 1301-től a magyar-horvát trónra, az Anjou dinasztiabeli Károly Róbertet hívták uralkodónak, akinek egyik 1333-as oklevelében, először említették meg magát, Csáktornya várát. Az utódja I. Lajos király lett, aki 1350-ben Muraközt egy egész birtokként, Lackfi István erdélyi vajdának adományozta. Az 1351-től horvát-szlavón-dalmát báni címet viselő Lackfi, a Csáktornya közeli Szentilonában (Šenkovec) egy pálos kolostort is alapított. A Lackfi családnak, az 1397-es körösi „véres országgyűlésen” áldozott le. A Muraközt ezután a Kanizsaiak kapták meg, akik Zsigmond király hívei voltak, ám már 1405-ben elvették tőlük, amikor is a király a Cillei grófoknak adta zálogba 40.000 dukátért.

A király soha sem váltotta vissza a Muraközt, így az a Cilleieké maradt egészen 1456-os kihalásukig. A Cilleiek minden birtokát Vitovec János horvát bán szerezte meg, majd miután örökösei minden jószágukat elvesztették, Mátyás király Muraközt az úgy különben svéd zsidó származású, Ernuszt János budai nagykereskedőnek és bankárnak adományozta. Ernusztot ezután élethosszig tartó horvát bánná is kinevezték, majd örökösei a Csáktornyai előnevet is felvették. Az utolsó csáktornyai, Ernuszt Gáspár 1540-ben örökös nélkül halt meg. A birtokait Keglevich Péter, egykori horvát bán kísérelte megszerezni. Őt Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, 1547-ben ostrommal akarta kizavarni a csáktornyai várból, miután a király Muraközt, váltságként adta oda Zrínyinek, mivel soha nem fizetette ki a Zrínyi által felállított lovascsapat utáni zsoldot. A Zrínyiek Csáktornyára jövetelével, a csáktornyai vár és a Muraköz is, valamint az egész vidék jelentős fejlődésnek indult. A Zrínyiek, számos más Mura menti vár felépítését is ösztönözték, de azoknak mára a nyomuk sem maradt fenn. Jóllehet a Zrínyiek csak öt generáción át, bírták Csáktornyát, de hatásuk Muraköz egészének fejlődésére, ma is megfigyelhető.

A Zrínyiek hősies török ellenes harcaik okán, Csáktornya és a Muraköz híre az egész akkori Európában elterjedt. Mások mellett, a Zrínyiek játszották az egyik legragyogóbb szerepet a horvát nép gazdag történetében. A Zrínyiek horvát főúri családja, a bribiri Subichoktól ered, akiket már a 11. századba is megemlítettek. Eme Bribiriek egyik ága utóbb, megkapta Zríny birtokát és attól kezdve a Bribiriek ősi horvát családjának ezen ága, Zrínyiként neveztette magát. Idővel a Zrínyiek nagy gazdagsághoz jutottak, de a család a dicsőségének csúcsát, valójában Zrínyi Subich Miklós (a szerző által használt névalak, feltehetően a horvátsághoz tartózás hangsúlyozása miatt, egyébként jelen esetben a szigetvári Zrínyi Miklósról van szó, a ford.) korában érte el. A birtokaik kiterjedtek szinte egész Horvátország területére Bakartól egészen Csáktornyáig, de még tovább is a Murán túlra és Magyarországra is. A Muraköz, a Zrínyiek legértékesebb és legnagyobb uradalma volt, míg minden birtokuk székhelye Csáktornya lett.

Szigetvári Zrínyi Miklós (1508-1566.) 1541-ben, azaz bátyja, János halála után lett a család minden jószágának és birtokának egyedüli örököse. Zrínyi Miklós 1542-1557-ig horvát bán volt, majd haláláig Szigetvár kapitánya és Magyarország, Dunától délre eső főkapitánya lett. Miután a király 1554-ben egy külön oklevélben a Zrínyieknek adományozta a muraközi uradalmat, új címert és grófi rangot is kaptak. A Zrínyiek az új címerükbe, Csáktornya előző urainak, a csáktornyai Ernusztoknak a címerét is belevették (1. ábra).

1. Ábra. A Zrínyiek címere.

Szinte rögtön az után, hogy a Zrínyieket bevezették muraközi uradalmukba, a fenyegetett Pounj (a név egy Zríny hegység és Glina környéki régió neve, a ford.) és szlavóniai birtokaikon élő alattvalóik rendszeres áttelepítésébe kezdtek. Ennek okán, a muraközi uradalmuk település hálózata megsűrűsödött és ez, az 1553-1555-ös nagy pestisjárvány ellenére is így maradt, melyben állítólag 12.000 ember halt meg. A térségnek még akkor is sikerült megtartania horvát lakósságának nagy részét, amikor a vidéket háború fenyegette.

A Zrínyiek érkezésekor már álló csáktornyai vár akkori kinézetéről, különböző elképzelések léteznek. Sokak állítása szerint az egykori vár annyira primitív volt, hogy egyszerűen elbontották és egy újat építettek helyette. Csak a történeti források alapos elemzése és a régészeti, műemlékvédelmi kutatások eredményei módosítottak a vár és a Muraköz addig kialakult képén. Hogy a régi vár is nagyon erős védőtornyokkal és védőfalakkal rendelkezett, arról maga Zrínyi Subich Miklós tanúskodik, akinek a hosszas ostrom és a felvonult nagy létszámú sereg ellenére sem sikerült kiszorítania a várba zárkózott Keglevichet. A régi várat, csak a jogi feltételek rendezése után bontották le. Ennek okán, a Zrínyieknek jó alapot jelentett az erős vár ahhoz, hogy egy még erősebb reneszánsz erődöt építsenek ki.

A csáktornyai vár a Zrínyiek uralma alatt, számos építészeti átalakítást élt meg, de erről semmi írásos dokumentum sem maradt fenn. Persze akkoriban egy várnak a védelmi feladata sokkal fontosabb volt, mint a lakófunkciója, ez egyébként azon többi vár esetben is így volt, melyeket ez időben építettek át, vagy bővítettek ki, mint pld. a közeli Varasd. Az építkezésekről csak közvetve tudunk, mégpedig egy olyan oklevélből, melyben a pálosok egyes birtokainak a várépítési kötelezettségen kívül, mindenféle mentességet megadtak. Az építészeti maradványok alapján megállapítható, hogy a 16. század végére, az újonnan épített, egyszintes kastély körül, egy erős védelmi rendszert építettek ki. A külső védőfalak esetében, megtartották az előző védelmi rendszer elemét képező félkör alakú bástyákat, de új, reneszánsz stílusú bástyákkal egészítették ki, melyekből el tudták látni a várárkok állandó védelmét. Az így létrejött csáktornyai vár, egy régebbi vízi-vár (Wasserburg) és egy újabb reneszánsz erőd keveréke lett (2. 3. ábra).

2. Ábra. A csáktornyai vár látképe M. Stier rajzán.

A törökökkel vívott szerencsés kimenetelű harcai miatt, Zrínyi V. Miklós messze földön ismerté lett, még inkább az 1566-os szigetvári ostrom után, melybe, noha odaveszett, de hősiessége miatt a „horvát Leonidász” nevet is kiérdemelte, jóllehet Zrínyit a magyarok is maguknak akarták kisajátítani, de ez nem sikerült nekik (sic!). Mindezek ellenére, Zrínyi Miklós volt az egyetlen, aki Horvátországban kezdeményezően lépett fel a protestantizmus mellett. Feltehetően önmaga sem hitt benne igazán, mert megbízható adatok alapján tudjuk, hogy maga is visszatért. Egyébként ebben az időben terjedt el a kálvinizmus Magyarországon, míg Stájerországban a lutheranizmus.

3. Ábra. Csáktornya várának alaprajza (M. Stier?)

Még ha Miklós, a Zrínyi család egyik legtehetségesebb és leghősiesebb tagjának a vallási hovatartozása vitatott is, örököse, Zrínyi IV. György (1549-1603.) esetében már semmiképpen sem az. Ő nyíltan bevallotta protestantizmusát, és a katolikus papság üldözésébe kezdett. Elzavarta őket a Muraközből, a templomaikat feldúlta és protestáns prédikátorokat hívott be. A katolikus hívők is elhagyták a Muraközt, egyedül a szentilonai, (Šenkovec) Szt. Ilona kolostorának pálosai maradtak itt, akik ezért az üldöztetést és a mártíromságot is vállalták. Ezért a protestánsok nyomására hamarosan, 1580-ban le is bontották a pálos kolostort. Noha maga II. Rudolf személyesen kérte, hogy állítsák helyre a kolostort, sőt a horvát-szlavón szábor is a protestantizmus ellen volt, Zrínyi György mindezt figyelmen kívül hagyta, de ezért senki semmilyen akciót sem indított ellene.

Zrínyi György, miután hatalmas összegekkel járult hozzá Horvátország és Magyarország védelméhez, magas tisztségekbe jutott. Erre a maga érdekében is szüksége volt, mivel Szigetvár eleste után 17 évvel, az oszmán birodalom határa megközelítette a Muraközt. Ezért Zrínyi György feladata lett a családi birtokok megoltalmazása és annak bebizonyítása, hogy apja áldozathozatala nem volt értelmetlen. Ennek okán, befejezte az apja által megkezdett Mura menti védelmi rendszer kiépítését is. A rendszer legkeletibb pontját képező légrádi (Legrad) várnak kiemelkedően fontos stratégiai szerepe volt, mivel megakadályozta az oszmánokat abban, hogy betörjenek a Muraközbe, vagy Stájerországba (4. ábra). Légrádot ennek okán „Stájerország védőbástyájának” is nevezték, sőt fenntartásához a stájer rendek is csatlakoztak, míg II. Miksa király pénzügyi támogatással segítette a vár kiépítését, mely 1567-1572-ig tartott. Zrínyi szerint, Légrád hatalmas és modern erőssége, Nagykanizsa után a térség legerősebb vára volt és maga is mindig viselte a légrádi kapitány címet. Mivelhogy Légrád vára Mura drávai beömlésénél feküdt, a folyóvizek állandóan elöntötték és alámosták.

4. Ábra. Légrád vára, M. Stier rajzán.

Légrád vára csak az első tagja volt annak a Mura menti várvonalnak, melynek részét képezte még Alsódobrava (Donja Dubrava) Kotor (Kotoriba), Goricsán (Goričan), Torony (Podturen), Muraszentmárton (Sveti Martin na Muri), Lapsina (Lapšina) és Sztrigo (Štrigova) vára is. A törökök 1586-ban kétszer is visszatértek, hogy elpusztítsák a Muraközt, melynek során számos falut felperzseltek és majd 2.000 embert rabságba vetettek. Csáktornyát azonban nem merték megostromolni. A Muraköz számára még nagyobb bajt jelentett, amikor több hónapi ostrom után 1600-ban elesett Nagykanizsa is, mely a Mura magyarországi oldalának a legerősebb vára volt. Nagykanizsa ezután a Kanizsai vilajet (elajet) székhelye lett, míg a Muraköz az oszmán felségterületbe beékelődött földnyelvvé vált. A kanizsai várat a keresztény seregek többször is sikertelenül próbálták visszafoglalni, és csak 1690-ben sikerült felszabadítani. Zrínyi IV. György egy kiváltságokat tartalmazó oklevelet adott ki a csáktornyai váralja lakósainak, aminek okán a település egy szabad mezővárosszerűségként fejlődhetett tovább. A kiváltságokat utóbb kiszélesítették, ami újabb lakósok, főként kereskedők és iparosok, betelepülését segítette elő. Zrínyi György példás protestáns főúr maradt és a Csáktornya melletti Drávavásárhelyen (Nedelic/Nedelišće) egy urasági nyomdát is berendeztetett. Abbéli törekvése során, hogy Zala vármegye ispánja lett, a határvidéki magyarsággal is jó kapcsolatokat épített ki. Zrínyi György 1603-ban halt meg, de addig két fiát, VI. Miklóst és V. Györgyöt is protestáns szellemben nevelte.

A horvát szábor 1609-ben egy olyan rendeletet hozott, hogy Horvátországban és Szlavóniában is, a katolikus egyházon kívül, minden más vallási felekezet számoljanak fel. Ekkor éles reakciók törtek ki a protestánsok ellen. A horvát papság, különösen a pálosok arra törekedtek, hogy Zrínyi V. György - aki jóllehet fiatalabb volt a fivérénél mégis ő örökölte apjuk javait – térjen vissza a katolikus vallásra. Ebben sikerrel is jártak, mivel 1613-ban György nyilvánosan lemondott a lutheranizmusról. Ezután rögtön megkezdték a protestáns papok kiüldözését a Muraközből, míg a pálosok a katolicizmus elterjesztésébe fogtak. A katolikusok hamarosan megkezdték elhagyott ősi templomaik felújítását és felszentelését. Zrínyi V. Györgyöt 1622-ben választották meg horvát bánnak. Jóllehet azonnal kitűnt a törökellenes harcokban, a törökök azonban kétszer is (1623. és 1625.) rátörtek a Muraközre, majd gazdag zsákmánnyal és számos rabbal visszatértek Kanizsára. György, II. Ferdinánd kérésére, a harmincéves háborúban is részt vett, ahol kitűnt bátorságával és katonai hírnevével. Zrínyi V. Györgyöt, 1626-ban egy Pozsony melletti katonai táborban, gróf Albrecht Wallenstein a császári csapatok főparancsnoka, féltékenységből megmérgeztette (csak 27 éves volt ekkor). Két kiskorú gyermek, Miklós és Péter maradt utána.

Zrínyi VII. Miklós (1620-1664.), fivérével együtt, Grazban folytatta humán tanulmányait, majd a retorikai tanulmányait a ferencesek nagyszombati egyetemén. Miklóst már 1637-ben nagykorúsították, majd tíz évvel később horvát bán lett és maradt is az egészen haláláig. Zrínyi VII. Miklós (5. ábra) kétségtelen inspirálta dédapja műve, akinek a nevét is viselte. Ő is harcolt a harmincéves háborúban, ahol a kivételes bátorságáért, a „minden horvát csapatok generálisa” címet kapta. Számos törökellenes csatában győzedelmeskedett, még egy modern és erős, Újzrínyivárnak nevezett erődöt is felépítetett, majd ostrom alá fogta Nagykanizsát.

A következő, nagyobb katonai akcióját 1664. januárjában hajtotta végre, melynek során elfoglalta Berzence és Babócsa várát, felperzselte Szigetvár külvárosát, majd felgyújtotta az Eszék melletti, 6 km hosszú, erősen őrzött Szulejmán hidat. Ez erős visszhangot keltett egész Európában, a tetteiért XIV. Lajos francia királytól 10.000 tallért és francia pair címet kapott, IV. Fülöp spanyol király Zrínyit az Aranygyapjas rend lovagjává tette (ezt addig csak uralkodóknak adományozták), VII. Sándor pápa aranyból veretett képmását adta neki, a német lovagrend is tagjává fogadta a fivérével együtt, míg a törökök egy különös gúnynévvel látták el, ami fordításban kb. „vaskarót” jelentett.

5. Ábra. Zrínyi VII. Miklós bán, Johann Hoffmann rajzán.

Zrínyi VII. Miklós elismert költő is volt és ő írta a 17. század legjelentősebb magyar eposzát, a Bécsben, 1651-ben kinyomtatott „Adria Tengernek Syrenei-t”, melyet dédapja emlékének szentelt. A művet Péter testvére fordította le horvátnyelvre, amit Velencében adtak ki 1660-ban. Valójában e mű alapján akarták a magyarok kisajátítani Zrínyi V. Miklóst, ami különösen a 19. század végén és a 20. század elején erősödött fel. Azonban nemes Lucsich Iván (pl. Ivan Lučić) zágrábi alispán nyilvánosságra hozott egy hiteles levelet, melyben Zrínyi latin nyelven kifejezetten az írja, hogy „Tudatában vagyok annak, hogy horvát, és hogy Zrínyi vagyok és ezen nem is akarok változtatni”. Ez egyébként abból is megállapítható, hogy ő hívta Csáktornyára a ferenceseket, akiknek külön vásárok tartását is engedélyezte. Úgy különben a ferenceseket ekkoriban kiváltképp támogatták Horvátországban, míg a szentilonai pálosok esetében ez gyakran nem így történt. A ferencesek meghívásának az is oka lehetett, hogy néhány helyen (Légrádban és Toronyban), még voltak protestáns maradványok, melyek egészen a 18. század végig kitartottak.

6. Ábra. A csáktornyai Zrínyi vár egy ismeretlen szerző metszetén.

Zrínyi Miklós csáktornyai várának híréről, pompájáról és erejéről, Evlija Cselebi török utazó és diplomata 1660-os írása is tanúskodik, mint ahogy Jakob Tollius németalföldi utazó 1661-es írása is (6. ábra). Cselebi a szultán megbízásából járt Csáktornyán, hogy kiváltsa fogságából Musztaj béget, a bihácsi kapitányt. Cselebi csakugyan túloz, amikor azt említi, hogy Csáktornyán 10.000 porta, 2.000 bolt, 40 kolostor volt, tovább a 7 báni kapitánynak külön palotája, a bánnak egy kastélya volt, egy mozaikokkal és márvánnyal díszített nagyteremmel.

Tollius leírása sokkal hívebb és még arra is büszke volt, hogy megismerkedhetett egy Európa hírű hőssel, továbbá csodálta várának védelmi értékeit, kastélyának és parkjának szépségét. Kiemelte, hogy a kastély nagytermében olyan töröktől zsákmányolt fegyverek és szablyák vannak kifüggesztve, melyek markolatát arannyal, ezüsttel, a kardhüvelyüket drágakövekkel díszítették. Említést tett a fegyvertárról, a kincstárról, a régi pénzek gazdag gyűjteményéről, a számos értékes képről és a gazdag könyvtárról. Az ez utáni időkben sok viszontagságon átesett Zrínyi könyvtár egy részét sikerül megóvni (424 kötetet), mely jelenleg a zágrábi Nemzeti és egyetemi könyvtárban található.

Talán érdemes kissé elidőzni Zrínyi-újvár ma már legendák ködébe vesző várának felépítésénél, különösen azoknál a tényeknél, melyek, még ha szűken is, de a később bekövetkezett tragikus eseményekhez kapcsolódnak. Az 1661-es esztendőben a légrádi vár falai annyira alámosódtak, hogy a helyőrséget ki kellett belőle telepíteni. Ennek okán, Zrínyi Miklós egy olyan új erősség felépítéséről döntött, melyből hatásosabban lehetett a Muraközt megvédelmezni. Az új várat, Légrádtól valamivel keletebbre építették fel, de ennek ellentmond a róla fennmaradt veduta, így a történészek ma is vitatkoznak a pontos helyének meghatározása körül. Még az sem ismert, hogy a Mura jobb, vagy bal partján volt e (A bal parton.

A magyarországi régészek a pontos helyét is meghatározták Őrtilos, de a vízjárta terület miatt a régészeti felmérését még nem tudták végrehajtani. A ford.). Egyesek azt állítják, hogy a várnak a jobb parton kellett állnia, mivel az építkezéseket a horvát szábor finanszírozta, míg ellenkező esetben a magyar országgyűlésnek kellett volna. Ám mégis az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a vár a bal parton volt, mégpedig azon a helyen, ahol a Kanizsa patak a Murába ömlik, de az is lehetséges, hogy a vár egyes részei egyik, illetve a másik parton voltak. A vár pontos helyének a meghatározását, a Mura mederváltozásai is nehezítik.

Zrínyi-újvár felépítését 1661. nyarának elején kezdték meg Wassenhoven hadmérnök rajza alapján, és karácsonyra már védelemre alkalmassá tették. A vár kapuja fölött a Zrínyiek címere volt megtalálható a jelmondatukkal együtt „Sors bona, nihil aliud” (Jószerencse semmi más). A vár felépítésében a szomszédos vármegyék jobbágyai is részt vettek, naponta 500-1000 emberrel, de még azt is megemlítették, hogy maga Zrínyi Miklós is talicskázta a sáncokhoz való földet. Az erődítési munkálatok a következő évben is folytak.

A törökök az új erősség felépítését provokációként értelmezték. A lerontását a béke kulcsának tekintették, ezért mindenképpen le akarták rombolni. Ezért többször és visszatérően rátámadtak és ostromba fogták. A vár felépítését I. Lipót király is ellenezte, mivel nem akart ellenségeskedést a törökkel. Mindezek ellenére, a vár birtokában Zrínyi az osztrák császári és a magyar csapatok segítségével Kanizsa elfoglalása mellett döntött. A vár ostroma több hónapig tartott, de Kanizsát még sem sikerült elfoglalnia.

Zrínyi ezután visszahúzódott a Muraközbe, mivel időközben megérkezett a török egy hatalmas felmentő sereggel, mely a becslések szerint a segédnépekkel és a felszerelésekhez tartozó személyzettel 200.000 főt számlált. Az oszmánok törökök, és tatárok alkotta serege, eztán néhány hétig ostromolta Zrínyi-újvárt. A Rajmund Montecuccoli vezette császári csapatok, eközben e közelben állomásoztak, de nem indultak az ostromlott vár felmentésére, mivel állítólag parancsot kaptak arra, hogy csak akkor csatlakozhatnak harcokba, ha a török előrenyomulás már Bécset fenyegetné. A törökök végül is a vár tornyainak aláaknázása és lerombolása, valamint a palánkfal felgyújtása után elfoglalták Zrínyi-újvárt. Az ostrom szemtanúja volt Evlija Cselebi is, aki többek között leírta a pusztítást és a zömében németekből álló helyőrség lemészárlását.

Zrínyi-újvár elfoglalása után, a törökök Bécs felé indultak. Montecuccoli a Rába menti Szentgotthárdnál állta az útjukat és súlyos vereséget mért rájuk. A csata után írták alá a szokatlan és illogikus Vasvári békét (1664.), ami inkább a veszteseknek hozott több hasznot. A törökök 100.000 tallért kaptak a hadikáraikért, továbbá megtarthatták minden általuk addig elfoglalt várat és területet, sőt Zrínyi-újvár felépítésének tilalmát is elérték. A békével és Bécs magyar és horvát politikájának összességével való elégedetlenség, a főnemesek nyílt ellenállásához vezetett. A bécsi udvar elleni összeesküvés magját, Zrínyi Miklós és fivére Péter, valamint Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc és Lippay György magyar főurak képezték. Az összeesküvők terveit, Zrínyi Miklós szokatlan körülmények közötti 1664-es halála (állítólag egy vadászaton megsebzett vadkan által) egy időre megakasztotta.

Fivére halála után, Zrínyi IV. Péter (1621-1671.) költözött Csáktornyára, majd horvát bán is lett. Péter az összeesküvés élére állt, amiben vele tartott feleségének fivére Frangepán Kristóf Ferenc és nővérének férje Rákóczi I. Ferenc is. Az összeesküvők segítséget kerestek a francia királynál, sikertelenül tárgyaltak Velencével és Lengyelországgal. Végül segítséget kértek a török császártól is. Mind a franciák, mind a törökök a tárgyalásokat jelentették Bécsnek is.

Zrínyi Pétert és Frangepán Kristóf Ferencet a királlyal való kibékülés ígéretével Bécsbe csalták (7. ábra). Ott mindkettőjüket letartóztatták és felségárulás vádjával halára ítélték őket, noha horvát főurakként csak a horvát szábor mondhatott volna ítéletet fölöttük. Az ítéletet 1671. április 30-án, Bécsújhelyen végrehajtották. Ezzel egy időben, a grazi császári kamara minden jószágukat a saját hasznára elkobozta, de javaik kifosztása már az ítélet meghozatala előtt megkezdődött. Ez annyira alapos volt, hogy az elkobzandó javak összeírásával megbízott császári bizottság, már semmi összeírnivalót sem talált. Az egyik jegyzőkönyven szó szerint az áll, hogy "a császári katonák úgy elvittek mindent, hogy a beteg Zrínyi Katalin grófnőnek egyetlen tála, egyetlen nyársa sem maradt".

7. Ábra. Zrínyi Péter és Katalin búcsúzása, Oton Iveković festményén.

Az nem célunk, hogy részletesen rávilágítsunk a Zrínyi-Frangepán féle összeesküvés minden eseményre és következményére, melyben teljesen tönkrement e két legjelentősebb horvát főúri család, de Horvátország sorsára is súlyos következményekkel járt. Erről mások, már rengeteget írtak. Így csak arról teszünk említést, hogy Zrínyi Péter és Frangepán Kristóf Ferenc földi maradványait, jóval haláluk után, 1918-ban a Horvát Sárkányos Társaság (Braća hrvatskoga zmaja) hozatta haza Horvátországba, hogy a zágrábi katedrálisban temessék el őket.

A bécsi udvar az összeesküvés után, a család többi tagjának az elpusztítására is törekedett. Így Zrínyi, született Frangepán Katalint a grazi domonkos kolostorba záratták, ahol 1673-ban meg is halt. Zrínyi VII. Miklós fia, Ádám, a család utolsó tagjaként, 1691-ben a törökkel vívott szalánkeméni csatában veszett oda, állítólag hátba lőtték.

A balszerencsés összeesküvés utáni nagyszámú dokumentumokban, a csáktornyai vár különböző helyiségeinek, a nagyobb számú katonaság elhelyezésére alkalmas készletek, különböző hadiszerszámok és lövő-eszközök leírása is megtalálható. A palota földszintjén különböző raktárak voltak, míg az emeleten a Zrínyi család reprezentációs és lakóhelyiségei voltak. Az erődített részeken a kapubástyában volt a fegyvertár és a hadianyag raktár, a falak menti épületek földszintjén olajütő, mészárszék és börtönhelyiségek voltak, az emeleten a vár helyőrség kapitányának, a várnagynak a lakásai és az uradalmi igazgatóság irodái voltak. A várban volt egy külön épület is a vendégeknek (8. ábra).

8. Ábra. Csáktornya várának 17. század végi alaprajza.

A 17. század végén, megszűnt a török veszély, de a 18. század elején lángra lobbant a magyarok nagy felkelése I. Lipót ellen. A felkelést Rákóczi II. Ferenc, Zrínyi Ilona fia, és Zrínyi Péter bán unokája vezette. A horvát szábor 1704-ben arról határozott, hogy a horvátság a király pártjára áll, az ezen feldühödött Rákóczi rátört a Muraközre elfoglalva és elpusztítva azt, közben a csáktornyai várat is elfoglalta. Azonban néhány nap múlva, az egyesült császári és horvát csapatok kiűzték őt. A felkelés leverése után, 1715-ben III. Károly a Muraközt, gróf Csikulin Jánosnak (Ivan Čikulin) adta zálogba, de a király már 1719-ben, elajándékozta Althan Mihály János cseh nemesnek és feleségének egy spanyol márkitól származó, Pignatelly Anna Máriának. Muraköz elmagyarosítása is ekkor kezdődött meg, mivel a térséget Zala vármegyéhez csatolták (a szerző itt feltehetően a magyar vármegyei szervezet helyreállítására gondolhatott, hiszen a Muraköz mindig is Zala vm. részét képezte, a ford.). Ez az állapot egészen 1918-ig eltartott, két rövid időszaktól eltekintve, melyek közül az egyik 1848. után volt, amikor is Jellasics József horvát bán, katonai intervenciót hajtott végre Magyarország ellen.

Althan gróf halála után, a muraközi uradalmát özvegye irányított, így a család tulajdonába maradhatott egészen 1791-ig. E békés időszakban, a Muraköz egy példásan megszervezett és prosperáló, földesúri uradalommá vált. Ekkoriban számos templomot újjítottak és építettek fel, sőt elvégezték a csáktornyai vár átépítését is. Többek között a Zrínyiek palotája még egy emeletet kapott. Érdemes azt is megemlítenünk, hogy Zrínyi VII. Miklós halálának a helyén, a kursaneci erdőben (Kuršanečki lug), Pignatelly grófné 1728-ban egy emlékoszlopot emeltetett. Az emlékmű a grófné erős befolyásáról tanúskodik, mivel akkoriban jóformán még a Zrínyi nevet sem volt szabad említeni.

Csáktornyán 1723-ban és 1741-ben is hatalmas tűzvész pusztított, melyekben a házak mellett a ferences kolostor is tönkre ment. A Muraközt 1738-ban egy hatalmas földrengés is érte, melynek során a csáktornyai vár, a plébániatemplom és az időközben helyreállított szentilonai pálos kolostor is súlyos sérüléseket szenvedett. Mindezek ellenére, a földrengés jelentős hatással járt a csáktornyai vár későbbi kinézetére. A vár megsérült falait, tornyait és a palotát is kijavították. Ekkor, a négyzetes alaprajzú palotára még egy szintet húztak, míg a palota keleti oldalán lévő és leomlott harangtornyot, a kapubástya tetején építették újjá. A harangtorony tetejét ólomlapokkal fedték le, sőt a torony legfelsőbb részébe, egy óraműt is beépítettek, ami akkoriban meglehetősen nagy szenzációnak számított. Az így átépített vár teljesen elveszette erőd jellegét és azzá a kastéllyá alakult át, ahogy jelenleg is kinéz. A várfalakon belül, még jó néhány épületet építettek ki, melyben az uradalmat irányító tisztviselők laktak (9. ábra).

9. Ábra. Csáktornya 19. század végi alaprajza.

Légrád sorsa a 18. század elején szokatlan fordulatot vett. Az 1710-es esztendő őszén, egy 15 napig tartó sűrű esőzés, katasztrofális áradást okozott. A Dráva folyó ekkor megváltoztatta a folyását és Légrádot a szó szoros értelmében elmosta, így a mederváltozás során a település a folyó északi partjáról a déli partjára került át. Ezzel Légrád „levált” a Muraközről és jelenleg is a Dráva mentén található.

A 19. században, a gazdaság, különösen a kézműipar, de az iskolahálózat is hirtelen fejlődésnek indult. Ekkoriban számos malmot építettek ki a Dráva mentén, de a folyóban található arany a bányászatot is inspirálta, ami az ipar fejlődését is elősegítette. Horvátország első vasútvonalát, mely Kotort és Csáktornyát kötötte össze (a Budapest - Trieszt nyomvonalon), 1860-ban építették ki. A lényegében zsidók kezén lévő kereskedelem és bankszakma is fejlődött. Eme időszakban, a magyarosítást tovább erősödött, sőt direkt magyarokat telepítettek Muraköz városi településeire, különösen Csáktornyára, akik a gazdaság, a tisztviselői és a közigazgatási kar elitjét képezték. Mindezek ellenére, a magyarosítási szándék elleni ellenállás növekedett, különösen az után, hogy kiderült, a Muraközt leválasztották a zágrábi püspökségről és oda csatolták ahova sohasem tartozott. Muraközben számos kisnemesi család is élt, akik közül azok a tolnai Festeticsek váltak a legnagyobbakká, akik a csáktornyai várat, majd 132. évig bírták. A Festeticsek a csáktornyai uradalom nagy részét egy részvénytársasággá alakították át, míg a várban egy cukorgyárat és egy lepárlót alakítottak ki. Csáktornya ősi várát, utóbb a csáktornyai iparkamara vette meg és tulajdonokban maradt egészen az 1948-as államosításig (10. ábra).

Az I. világháború után, a Muraköz a Magyar államiság keretein belül maradt, de egy spontán fegyveres akció során, a Szerb-Horvát-Szlovén, utóbb Jugoszláv királysághoz csatolták. A trianoni békekötés döntésében, hogy a Muraközt Jugoszláviához csatolják, szerepet játszott az a tény is, hogy dr. Vinko Žganec a térségben, mintegy 15.000 horvát eredetű népdalt gyűjtött össze, amivel a terület lakósságának a délszláv eredetét bizonyították. A Muraközt a magyarok, a II. világháború idején egy időre visszafoglalták. Az őslakosok nagy része ekkor elvándorolt, míg a háború végére a térség szinte összes zsidó származású lakosát elpusztították, akiknek pedig az iskoláik és imaházaik már régi hagyományokra tekintettek vissza. Érdekes az is, hogy a Muraköz volt az, mely Horvátország függetlenségének deklarálása, és egy 1991-es sikeres blokád után elsőként szabadult meg a Jugoszláv Néphadsereg itt állomásozó csapataitól.

A közelmúltban magunk is felkerestük a csáktornyai várat és a benne jelenleg elhelyezett Muraközi Múzeumot (Muzej Međimurja), a maga 17.000 darabból álló történeti és etnológiai kiállításai tárgyaival. Megállapíthattuk, hogy a vár bejárati részén műemlékvédelmi munkálatok is folynak. A vár mellett egy szépen karbantartott park van, mely ma már Csáktornya közepén található. Megtudtuk azt is, hogy van egy olyan elképzelés, hogy a vár körüli árokba újból megkísérlik a vizet bevezetni.

Itt jártunkkor, felkerestük a többi egykori, Mura menti várat is. Utunkat Muraszerdahelynél (Murska Središća) kezdtük, majd a Mura mellett haladó főúton folytattuk. Persze egyetlen várnak sem találtuk még a nyomát se, de ezt tudtuk is, hiszen eme várak már évszázadokkal ezelőtt eltűntek. Sőt a helyi lakósok sem tudták megmondani, hogy egyáltalán hol is állhattak ezek a várak. Így pld. Toronyban (11. ábra) sem tudott senki az egykori várról semmit, de Kotorban volt, aki arról tájékoztatott bennünket, hogy Kotor ősi vára legvalószínűbben azon a kisebb magaslaton volt megtalálható, ahol ma az általános iskola épülete van. Alsódobrava várának helyét nem is kerestük, mivel biztosan tudtuk, hogy Zrínyi-újvárral együtt rombolták le, mint ahogy az összes többi környékbeli várat is.

Voltunk a Murának azon a részén, ahol a kakonyai rév közelébe egy emlékművet létesítettek a Zrínyi-Frangepán féle összeesküvés 350. évfordulójára. A sötét obeliszket a Horvát sárkányos társaság emeltette (12. ábra). Tény, hogy a Mura másik partján álló egykori Zrínyi-újvár helyét a magyarok is hamarosan jellel fogják ellátni (megtették, a ford.13. ábra), akik úgy különben hatalmas kutatómunkát végeztek el. A Mura menti utunk Légráddal zárult. Persze itt sem tudtuk az egykori vár maradványait, már ha vannak, felkeresni, mivel át kellett volna kelnünk a Dráva túlpartjára. Légrád egyébként 1918-ig nagy kereskedelmi céhes központnak számított a maga 5.000 főnél is több lakósával. Ekkoriban sokkal nagyobb és fejlettebb volt a 15 kilométernyivel távolabb lévő Kaproncánál (Koprivnica). Mára, miután a drávai átkelőhely forgalma jelentősen csökkent, sőt zsáktelepüléssé vált, a lakossága alig tesz ki 1.500 főt. A település központjába ma egy késő-barokk templom található, a főteret alkotó parkban egy 5 darabból álló, régi fűrészgép csoport látható, melyek Horvátország legszebbjei közé tartoznak.

11. Ábra. Torony (Podturen) plébániatemploma a település közepén.

12. Ábra. A Horvát sárkányos társaság obeliszkje (balra). 13. Ábra. A magyar emléktábla.

Zágrábba történő visszatértünk után, hogy több információnk legyen a muraközi várakról, felkerestük Ksenija Petrić okl. ép. mk. műemlékvédelmist, a Horvát Kultuszminisztérium Kulturális és Örökségvédelmi Hivatalánál, aki a felújítási és műemlékvédelmi munkálatokat koordinálja, vezeti és felügyeli. Tőle tudtuk meg azt, hogy Muraköz egyetlen, földesúri fortifikációs építményét (a mellette lévő parkkal és az egykori vizesárokkal együtt), 1963-ban helyezték védelem alá, nullakategóriás műemléki besorolással (14. ábra).

Megtudtuk azt is, hogy a csáktornyai várat egy sík, mocsaras területen építették fel, amit téres erdőségek öveztek. A várat eztán reneszánsz stílusban építették át, a 16. századi észak itáliai és a szomszédos magyarországi reprezentációs építményeket véve mintának. Ez az épület együttes egy reprezentatív, négyszögletes, zártudvaros kastélyépületből, valamint egy ötszöget formázó, falak és bástyák, alkotta védőövből állt. A védőöv, valószínűleg egy itáliai mester műve volt.

14. Ábra. Csáktornya, a vár 2005. évi állapota (a ford.).

A fortifikációs építmények folyamatossága a források alapján, a 13-14. századtól kísérhető végig, amikor a vár még csak egy külön lakótoronyból állt, mely védelemre és környező vidék megfigyelésére is szolgált. A torony nyomaira az eddigi kutatásokkal még nem találtak rá. A 16. századig a torony helyén egy középkori kastély állt. A tipikus vízi-várat védőárkokkal övezték. Az 1995-ös régészeti kutatásokkal, sikerült meghatározni a régi palota máig fennmaradt maradványait és a védelmi építmények alapfalait. Miután a 16. században a várat egy reneszánsz palotává építették át, a védelmi berendezéseit a korabeli haditechnika és háborús módszereknek megfelelően alakították ki.

A várnak a 18. századtól csökkent a védelmi funkciója és egy földesúri gazdaság székhelyévé vált. Az egész együttes, egy hatalmas rekonstrukciós beavatkozást élt meg, a már említett földrengés után. A vár, a 19. és a 20. században is megtartotta a palota és a fortifikációs rendszer tipikus jellegzetességeit, jóllehet a védőárkok egy részét feltöltötték. Ezután az egész együttesből egy cukorgyár lett, majd jó néhány közhasznú társaság, többek között, a Városi Múzeum, egyéb egyesületek és a közigazgatás székhelyévé vált. A II. világháborúban, Csáktornya Öreg várát egy gyűjtőtáborrá alakították át, majd 1945-ben a szovjetbombázók, a palota északnyugati szárnyát jelentősen megrongálták, de ezt a háború tán rögtön kijavították. Az államosítás és a karbantartás hiánya miatt, a belső szerelvények, a berendezés és egyéb részletek súlyos károsodásokat szenvedtek. Ám a vár, a műemlékvédelmi-állagvédelmi munkálatok során is károsodott.

A vár első adaptációs és legszükségesebb felújítási munkálatait a 20. század hatvanas éveiben kezdték meg. Időközben az egyéb felhasználókat kiköltöztették, így a múzeum a vár nagyobb részét a kezelésébe vehette. Ezután kezdődtek csak meg a rendszeres műemlékvédelmi és restaurátori munkálatok, melyek immár a kidolgozott terveknek megfelelő alapos régészeti, műemlékvédelmi és konstrukciós vizsgálatokon alapultak. Ekkoriban állították helyre a palota északi és keleti szárnyát, melynek földszintjét egy kiállító galéria helyiségeinek megfelelően alakították át, emellett egy házasságkötő termet és egy anyakönyvi hivatalt is berendeztek itt (15. ábra). Ekkor a palota főhomlokzat előtti részét is berendezték. Szakértői vizsgálatok után, 1977-ben elbontották a reneszánsz várfalaknak támaszkodó épületeket, melyekről Petrić mk. azt tartotta, hogy károsak a vár eredeti történeti struktúrájára.

15. Ábra. A palota nyugati szárnyának udvari homlokzata az árkádok alatt kialakított kőtárral.

Ebben az időben számos és példátlan építészeti beavatkozás is történt a vár környezetében (egy trafóház, egy textilipari üzemépület, egy silómalom és egy strand felépítése), amelyekkel jelentősen károsodott a település történeti magja, sőt az eredetileg a várárkon átfolyó patakot is megszűntették.

A felújítási munkálatok második fázisa 1986-ban kezdődött meg, amikor is elvégezték a palota külső homlokzatainak rekonstrukciós és felújítási munkálatait, majd megkezdték a külső védőöv felújítását is (16. 17. ábra). Az alapos feltárási munkálatokkal rátaláltak a középkori vár maradványaira is (ekkor találták meg a mai kapubástya helyén álló kettős, palánképítésű kapu és a palánkfal egy részének az elszenesedett cölöpjeit). Ekkor nagy viták is zajlottak a vár jövendőbeli rendeltetéséről. A megállapodások alapján, több funkciójú tartalommal kellett volna megtölteni, de ezeket a mai napig nem történt meg. Mindenestre a rendezési és konstrukciós munkálatokat elvégezték, így a vár belső berendezése a jövőbeli felhasználókra vár. A palotaépület mellett, rendezték a várfalakat és a kőfaragványokat is, melyek visszaépítése már meglehetősen régóta tart. A helyreállítási munkálatokat 1995-ben fejezték be, melynek keretében a kapubástya is egy védőtetőt kapott. A munkálatok következő folytatására egyelőre várni kell. Időközben, a palota enteriőrjén csak kisebb építészeti beavatkozásokat hajtottak végre, de 1998-ban megkezdték a csak maradványaiban fennmaradt déli bástya részleges rekonstrukcióját (18. ábra).

16. Ábra. A csáktornyai vár kapubástyája.

17. Ábra. Csáktornya, a külső védőöv északi homlokzata, a kapubástyán lévő óratoronnyal.

Sokan és sokat tettek azért, hogy a várkerület is rendezett legyen. A városi és a megyei elöljáróság közreműködésével egy nagy és nyitott strandot akarnak kialakítani a vár mellett a kísérő épületekkel együtt. Ez csakugyan jelentős és érdekes példája lesz a történeti és építészeti együttes érdekében történő együttműködésnek.

18. Ábra. Csáktornya, a rekonstruált déli füles-bástya.

Forrás: http://jupiter.elte.hu/aaacikkek2/044csaktornya.htm