A TUDOMÁNYBA BUJTATOTT HAZAÁRULÁS

Győrffy György: Kronikáink és a magyar őstörténet címmel adta ki, 1948-ban a magyar őstörténetet felölelő hatalmas munkáját^.[1] Azóta is vajúdunk, egymást támadjuk, ellenkezünk, vitatkozunk saját meglátásaink és krónikásaink igazáért, vagy azok hiteltelenítéseiért. Nagyon nehéz e nagy tudással és felkészültséggel készült hatalmas nyilvántartási rendszere ellen ágálni, ami kiterjed az ország minden eldugott területére. Győrffy említett munkája sok kutatóban az elégtelen tudás érzetét váltja ki.

Ezért nagyon nehéz újabb cáfoló tanulmányokat írni, mert az általa írt kutatás „befejeztetett, minden próbálkozást, kísérletet pótlólag újból és újból, kiértékel a ’vonalhű’ próbálkozók nevének megemlítésével, a többieknek pedig elhallgatásával,” írja Fehér Mátyás Jenő. A nagyon tüzetes és a legrészletesebb időbeni név és helynevek előfordulásainak jegyzetei végett, talán a legnagyobb magyar történésznek kell elismernünk őt, Fehér Mátyás szerint. De ez a kiváló tulajdonság csak akkor érték, ha munkájában párosul, ha munkájában érvényesül az összhang. De itt hiányosság észlelhető a szerző munkájában, mert nem alkalmazkodik a történelem segédtudományainak legújabb eredményeihez.

A régészet pedig napról-napra gyarapítja hitelt érdemlő adattárát, amelyek gyakran ellentétes meglátásokat tükröznek vissza, és ellenérveket keltenek „az íróasztalnál gyártott” tételekkel szemben. Egy ilyen hatalmas erejű ellentétel a László Gyula által írt: Kettős honfoglalás c. tanulmány, amelyet ma már minden következetes történész elfogadott, az egyedüli kivétel csak Győrffy. László Gyula adta meg a választ az Archeológiai Értesítőben,^[2] Győrffy íróasztalnál előrekészített tanulmányára. Győrffy az egyik legnagyobb hibát, vagy szándékos károsítást akkor okozta, amikor nagy tekintélyével, felkészültségével krónikásaink hitelességét rontotta le, ami pedig minden nép vagy nemzet számára a nemzeti öntudat, nemzetté válás, vagy nemzet vállalás alap pillére és ezt tette akkor, amikor a nemzetnek erre a legnagyobb szüksége lett volna, akkor amikor az utódállamok a nemzeti érzéstől hajtva a bebizonyítatlan leszármazásnak különböző változatait eszelték ki, az új államuk megvalósítása és fenntartása érdekében, amikor a magyar nép a trianoni döntés következtében – ország csonkítás, mindenki ellenség – elvesztette önbizalmát a jövőre nézve. Ez időben Győrffy megkérdőjelezi, még inkább hitelteleníti ősi krónikáink és krónikásaink szívet-lelket melegítő tudósításait, amely egykor elfogadott és minden nemzet által tudott valóság volt. Miért kellett e lelki rombolást, bizonyítottnak beállított ferdítést megírnia? E munka még annyiban is nehezíti a helyzetet, hogy az idegenek, az új származás gyártók épp erre való hivatkozásokkal hirdethetik és követelhetik azt, ami soha nem volt az övék: lásd a tótok által címerünkből kilopott hármas halmunkat.

Lássuk Győrffy hogyan rombol, amikor Kézai krónikájáról így nyilatkozik: „Árpád-népének honfoglalását a magyarok második bejövetelének mondani csak a mesék világába lehet utalni.” Győrffy Árpád megjelenésétől számolja a magyar történelmet. E kitétel mindent megmagyaráz „tudósunk” és rajta keresztül a MTA beállítottságáról, mert tudtommal még nem jelent meg, egy ezt kiigazító MTA-i nyilatkozat. A túlhaladott, elavult, megdöntött egyházi nézeteket nem javították ki, s nem is írták át az effajta iskolai oktatás tankönyveit. Egy egész könyvtárat kitevő őskutatás legújabb kutatási eredményeit pedig elhallgatják, annak dacára, hogy némelyek már évtizedek óta porosodnak az Akadémia polcain, vagy annak pincéjében. Más népek ilyen bizonyítékok tulajdonában már elárasztották volna a tudományos hivatalok íróasztalait.

Győrffy szerint Anonymus „fabrikálta” az adatait. Ugyanakkor még azt a nézetet is vallja, hogy a krónikák az „avar népről” meg sem emlékeznek. Ez a meglátása is helytelen, mert még ha nem is a jelzett kifejezést használják, akkor is róluk van szó: war-chun-t írnak.^[3] Ellentmondásos az a kijelentése is, amikor kiemeli, hogy Anonymus a krónikájában több történelmi személyt kun-nak nevez.^[4] Mint Ed, Edumen, az Aba nemzetség származékaiként, valamint Őrsur és Taksony feleségét. Mind e(z) mellett kiemeli Anonymus azon értesitését, mely szerint a hét „kun” vezér Kievnél Álmos elé vonult és azt, hogy Aba Sámuel utódai „Isten kegyelméből” még most is érdemesek e földek birtoklására.^[5]

Mindezeket a felsorolt adatokat „anakronizmus”-nak nevezi, mert mint írja: „A kipcsák kunok csak 1055-ben jöttek Európába és a kun névvel eleink kezdetben mindenféle nomádot jelöltek.”^[6] E kitétel helytálló a kipcsákok-ra vonatkozóan. Az 500-as években Pannoniát elfoglaló avarok nevének egy másik neve kun formában maradt fenn „Várkony” törzs és helynévben. E helyen számottevő temetőket tártak fel és e temetőkről László Gyula így nyilatkozik: „A feltárt sírok az élet vetületei és a lelet anyag alapján Várkony neve ’avar’-nak tekintendő.”^[7] Ez írott tények alapján, már a krónikáink korától fogva bizonyított a „kettős honfoglalás” ténye. Györffy az Ed és Edumen neveket biblikus hatású fabrikálásnak nevezi. Elhallgatva a Bécsi Tudomány Egyetem harcát, amely Primus Lessiak néven lett ismert: E munkában egy ismeretlen szerző nagy zavart okozott a Bécsi Tudomány Egyetem berkeiben az alábbi ismertetés végett: „Beitrag Zur Artesnamen kunde und Siedlungsgeschichte der ősterreichischen Alpenländer.”^[8] Mert itt az avarok továbbélését és nevüket a híres „Ed-ling” vagy mások szerint „Ed-linger” formában jelölte meg. Itt megemlítendő Fehér Mátyás után, hogy az osztrák és karintiai helynevek kutatását Akadémiánk át engedte a szlávistáknak.

Győrffy azt vallja az avarokról, amit a kievi őskrónikából eltanult: „ Eltüntek mint az avarok”. A zavarodás csak akkor ötlött fel neki, amikor Anonymus állítását olvasta, hogy Taksony felesége „kun” volt. A valót könnyen kikövetkeztethette volna, mivel a krónikás így ír: „A felix gens Arpadorum nube. . .” Árpád hónalapítók igyekeztek az itt talált kun lányokkal összeházasodni. E házasságokat minden bizonnyal megelőzte az Anonymus által is említett és felmagasztalt vérszerződés, amiről így ír: „Isten kegyelméből még most is érdemes”. „Aba nemzetség tehát nem az Árpád fiak és királyok közvetített birtoklási joggal élvezte földjeinek hasznát, hanem ősi jogon már a ’második’ honfoglalás előtt saját tulajdona volt.” Ez arra mutat – bár Anonymus nem mondta ki – hogy a Vérszerződést az újonnan jöttek kötötték a régi őslakossággal. E szokás abban az időben ismert és elfogadott gyakorlat volt, mert hisz Habsburg Rudolf és Kun László is 1772-ben ilyen „vérszerződéssel” szentesítették egyességüket. (Fehér Mátyás) Az megint más, hogy a Habsburgok mennyiben tartották be vérszerződési fogadalmaikat.

Győrffy Anonymus „kettős honfoglalás” említésekor elszólta magát, amikor így írt: „Anonymus nem az ’új rend’ szószólója volt, hanem az ősi ’de genere’ jogon birtokló rétegé, amely az új rend haszon lesőitől, a nyugatról a királynék kíséretében bejött ’zabáló’ udvaroncoktól féltette befolyását és birtokait. Ennek a rétegnek az érdekében foglalta a pusztaszeri pontok közé azt, hogy a vezérek utódai a tanácsból ki ne hagyhatók, ugyanakkor maga állította össze a hét magyar és hét kun vezér listáját.” Ide nem kell magyarázat, ha ezt a kitételt a „kettős honfoglalás” megtörténtébe illesztjük be, amire meg van minden alapunk, mert annak dacára, hogy a krónikás nem nevezhette meg nyíltan, hogy kiktől félti az országot, nem beszél nyugatról jött jövevényekről, csak egyszerűen „jövevényeket” ír. Ebbe pedig minden további nélkül értelmezhető a „második” honfoglalás is. Ezt a tényt bizonyítva látjuk, amikor ezekkel kapcsolatban felsorolja a pusztaszeri pontokat és megnevezi a hét „kun” vezért. Anonymus értesít az apa-fiú ágon történő királyi hatalom továbbadás állás foglalásáról. Ez megtörtént a még Árpád életében vezérré avatott Zolta öröklésében. Azt nem tudjuk, hogy az avaroknál milyen volt az öröklődési sorrend. Azt viszont minden bizonnyal tudjuk, hogy a második honfoglalást végrehajtók a legidősebb testvért, tehát az oldalág lett a hatalom örököse. Győrffy által a további, „anakronizmus”-nak bélyegzett krónikai adatok is a valóságot tükrözik. A „blachi” kifejezés nem a mai románokra, valójában oláhokra vonatkozik, mert azok akkor még nem érték el a Kárpát-medencét, hanem a frankokra értendő.

Győrffy mindenáron való Anonymus hitelének megrontására felhozza az Eunedubelianus általa elképzelhetetlennek tartott eredetmondánkban szereplő névnek lehetetlenségét. Azzal vádolja a krónikást, „hogy a magyarok ősanyjai Enech, továbbá Dula és Belas voltak. E nevek kezdő szótagjaiból összevonás útján fabrikálta Álmos anyja őse: Eunedubelianus nevét.^[9] Itt mentő körülmény, írja Fehér M. Jenő, „hogy a megfogalmazás lényeges igei feltételes módban szerepelnek (’olvashatta’, ’fabrikálhatta’) de a konklúzió, a végső következtetés már kategorikusan állító módú! Eltekintve ettől az eléggé nem kárhoztatható történeti módszertől, amely feltételezésből indul és kijelentéssel végződik – megfelelő alapozás nélkül – méltatlannak tartom nemzeti krónikásunk ilyetén szavakkal való illetését, mint aminőket egy magyar történész akadémikus nívón vele szemben használ.” (Fehér M. Jenő)

Győrffy, krónikásaink hitelrontásának ellen-bizonyítékait Novotny Elemér: Sumir nyelv, Magyar nyelv és Endrey Antal: A Nimród monda háttere címü munkából emelem ki.

„Anonymus/ P. magister / „Gesta Hungarorum” című 1200 körül írt krónikája, amely kétségtelenül korábbi krónikák alapján készült – nemcsak becses nyelvemlékünk, hanem homályba vesző őstörténetünknek is – egyik legértékesebb forrása!

„Anonymus – e latin nyelven írt – krónikájában a régebbi krónikákat felhasználva – Álmusnak / Primus dux Hungariae / származását, valamint születésének legendáját – a következőképpen adja elő:

„Anno dominice incarnationis DCCCXVIIII »Ügek« sikut supra diximus – longo post tempore de genere »Magog« regis – erat quidam nobilissimus dux Scitiae. Qui duxit sebe uxorem »in Dentumoger« filiam Eune du beli anni ducis – nomine »Emesu«. De qua genuit filium, qui agnominatus est: »Almus«. – Sed ab eventu divino est nominatus: Almus, quia matris eius – pregnanti per sompnium apparuit divina visio, in forma asturis que quasi veninens eam gravidavit.”

„Ennek szabad fordítása – magyar nyelven a következő:

„Az Úr születésének 819. évében, mint fentebb mondottuk, hosszú idő után a Magóg király nemzetségéből származó Ügek volt ekkor Skithia legelőkelőbb fejedelme. Ki Dentumoger-ben feleségül vette Eunedubéliani fejdelelem leányát, névszerint Emesét. Ettől fiúgyermeke született, akit Almus-nak neveztek. Az Almus elnevezés csodás (divino) esemény következtében történt. Anyja elé ugyanis – az álomtól elnyomva (mely álmában) egy csodálatos (divino) látomás tárult, éspedig egy „sas” alakjában, amely őt mintegy menet közben (veniens) teherbe ejtette.”

„Teljesen világos tehát, hogy az elől ismertetett sumir mitológiai hagyományok és Álmos fejedelmünknek – Anonymus krónikájában leirt – születési legendája között, -- igen szoros összefüggés van! Ezek az ősi sumir hagyományok – a krónikai adatok szerint még 819. évben tehát évezredek multán is – tovább éltek és eleven hatottak, mert:

1. „Emese neve azonos -- a sumír főpapnő EMES nevével – vagyis Álmos anyja főpapnő volt s neve Emes ily egyházi / vallási / funkciót töltött be.

2. “Emese főpapnő, épúgy, mint az ókori sumiroknál, -- uralkodó – közelebbről Eunedubéliani fejedelem -- leánya volt.”^[10]

Ezután bemutatjuk a kettős honfoglalást szemléltető bizonyítékait. Tomka Szászky János avar térképe 1751-ből.^[11]

 A Nimród-monda háttere: „Középkori krónikáink a magyarság első őseként a legendás Nimródot jelölik meg. Nimród először Kézai Simon, Kun László udvari papja, 1282 körül írt Gesta Hungarorum-ában lép fel a magyar történetírásban. Kézai elmondja, hogy a vízözön után 201 évvel az óriás Nimród (ki a kéziratok egy részében Ménrót néven szerepel) egész nemzetségével hozzáfogott a bábeli torony építéséhez. A nyelvzavar után Evilát földjére költözött, mely Perzsia egyik tartománya és ott felesége, Enéh két ikerfiút szült neki, Hunort és Magyart. Ettől a két fiútól és a szolgálatukban álló vitézektől származtak a hunok és a magyarok. Ezt a történetet több mint húsz középkori magyar krónika megismétli, sőt még egy német krónika is átvette.

„Ki volt Nimród? Neve a Bibliában is szerepel, mint Noé legrosszabb fiának, Kámnak egyik leszármazottja. A Biblia első könyve, a Genezis, ezt írja róla: ’Nimród volt az első uralkodó a földön. Hatalmas vadász volt az Úr előtt, innen a mondás, akárcsak Nimród, hatalmas vadász az Úr előtt. Birodalmához tartozott Bábel, Erek és Akkád, valamennyi Sinár földjén.’ A Genezist kb. Kr.e. 950-ben írták. Az idézett szöveg arra utal, hogy Nimród már akkor is legendás hírű személy volt, ki már kissé elmosódott a történelem homályában.

„A modern történettudomány minden különösebb vizsgálat nélkül ’szép mesének’ nyilvánította a magyar Nimród mondát, Kézait pedig azzal vádolta meg, hogy Nimródot egyszerűen csak ’kölcsönvette’ az Ószövetségből, hogy a magyarságnak elfogadható bibliai őst szerezzen.

„A feltett kölcsönzésnek azonban sok akadálya van. Nimród ugyanis, mint Kám leszármazottja szerepel a Bibliában, viszont a keresztény egyházatyák, kiket Kézai jól ismert, a magyarokat és a hunokat egyöntetűen Noé másik fiától Jáfettól származtatták. Ha tehát Kézai egyszerűen a Bibliából szedte volna Nimródot, az Egyház tanítása ellen járt volna el, Kám nemzetségében keresve őst nemzetének. Ezt pedig, mint katolikus pap, főként mint a király saját lelkésze, nem tehette meg.

„A Biblia arról sem tud, hogy a bábeli tornyot Nimród építette volna. Viszont az araboknak van egy ősrégi mondájuk, hogy a bábeli tornyot Nimród építette, mert akarta látni Ábrahám Istenét. Hasonló mondák más népek közt is maradtak fenn Mezopotámiában és a Közel-keleten. Ezekről azonban Kézai nem tudhatott. Honnan került tehát ez a motívum krónikájába?

„A modern Biblia tudomány azt is megállapította, hogy a Genezisben Noé leszármazottaiként szereplő személyek nem egyéneket képviselnek, hanem népeket és országokat, s hogy az ószövetségi zsidók Kám nemzetségébe azokat a népeket sorozták, melyek legveszedelmesebb ellenségeik voltak. Ezzel kapcsolatban érdekes megjegyeznünk, hogy Nimród a régi arab legendákban következetesen, mint Ábrahám ellensége szerepel. Mint hogy Ábrahámot az arabok éppúgy ősüknek tekintették, mint a zsidók, ez a szembeállítás arra utal, hogy Nimród népe a szemita népeknek igen veszedelmes ellensége lehetett és felettük uralkodott is.

„Nimródnak ez az ellenszenves beállítása a későbbi zsidó irodalomban is megmaradt és a korai keresztény egyházatyák is átvették. Így pl. a ’Naftali Testamentuma’ (Talmud) című apokrif zsidó írat az ’istentelen Nimródról’ beszél, aki a népeket Isten ellen lázadásra vezette. Szent Izidor szerint, Nimród tanította a perzsákat a tűz imádatára, Szent Epifániosz pedig azt írja, hogy Nimród ’a fekete kus fia, fedezte fel a csillagászatnak és mágiának gonosz tanait.’

„A fentiekből kitűnik, hogy Nimród a Kézai korában közkézen forgó egyházi irodalomban egyáltalán nem szerepelt rokonszenves személyként, akit egy tisztességes katolikus pap nemzete számára kívánatos ősnek tekintett volna. Kézai tehát nemcsak a Biblia korában divatos értelmezésével, de egész keresztény műveltségével szállt szembe, amikor a magyarságnak Nimródtól való származását nyíltan megvallotta.

„Jellemző, hogy a Képes Krónika szerzője, aki Nagy Lajos korában írt, vitába száll a Nimród-mondával, hangsúlyozva, hogy az ellentétben áll az egyházatyák tanításával, de amikor egy későbbi fejezetben az Árpád-ház családfáját sorolja fel, Álmos vezért maga is Nimród egyenes leszármazottjának tünteti fel. Az Árpád-háznak tehát kellett lenni egy hivatalos családfájának, melynek elején Nimród szerepelt, s ez még bizonyára a honfoglalás korából, a kereszténység felvételét megelőző időkből származott.

„Érdekes megjegyezni, hogy egy angol történész, Tawnley-Fullam, már 1911-ben felvetette a gondolatot, hogy a Nimród mondában foglalt magyar hagyomány független a Bibliában foglalt Mozesi hagyománytól. Ezt a véleményt a magyar történészek teljesen mellőzték, bár a jó nevű Westminster Review-ban jelent meg.

„A magyar Nimród-monda elemei tehát arra utalnak, hogy a magyarok még abban az időben kezdték el Nimródot ősüknek vallani, amikor maguk is Mezopotámia vidékén éltek és ott szemita népek felett uralkodtak.”^[12]

E tényt az Árpádház családfája híven bizonyítja. Tomory Zsuzsa írja:^[13]

“Származási vonaluk a következő Anonymus szerint^[14]

“NIMRÓD — HUNOR — ETELE —ÜGEK — ELŐD — ÁLMOS

ÜGEK fejedelem ÁLMOS apja és ÁRPÁD nagyapja.

Ügek felesége Emese is Atilla leszármazottja. Bátyja neve Hülek.^[15] A krónikák szerint „Athilától kinek sarja Álmos fejedelem, született Árpád apánk. (Athile...de cuius progenie dux Almus, pater Árpád descenderat. Szentpétery Emericus (ed.:) Scriptores rerum Hungaricum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. 2 tom. Budapest 1937, 1938) ^[16].

“Hogyan is mondja népi emlékezetünk? Magortól származtak a magyarok, Hunortól a hunok... S mivel az ikertestvérek lényegében azonosak, mint — Arany János szavaival — az egy mag köré nőtt két cseresznye, a hun-magyar rokonságot már e tény is bizonyítja.

“E fenti származási táblázat szerint Álmos és családja a Hun ág sarja, Nimród apánk Hunor fiától számítva. Történészeinknek a hun-magyar rokonság tagadása már itt, a kiinduló pontnál megdöl.

“Thúróczi krónikája szerint ez a családfa a következőképpen bővül, de ő is a Hunor vonalat követi:

“Almus, Előd, Ügek, Ed, Csaba, Scemeyn, Ethel, Opus, Cadicha, Berend, Zulta, Bulchu, Bolug, Zambur, Zulta, Leel, Levente, Kulche, Ompud, Miske, Mike, Beztur, Budli, Csanád, Buken, Bodofart, Farkas, Othmar, Cadar, Beler, Kear, Keve, Keled, Dama, Bor, Hunor, Nemroth, Thana, Japhet, Noé”

“A Csanád nemzetséggel a nagyszentmiklósi Atilla kincs rovásírással megőrzött szövegében találkozunk ismét Csanád, majd Sunád név alatt.

“Keled fia Keve neve Árpád korában ismétlődik: a késői unoka a honegyesítéskor a tárnokvölgyi csatában esett el; föléje kősírt emeltek, s a helyet azóta hívják Keveházának regéink szerint.

“Röviden megemlítem, hogy Thúróczi krónikáját a Japhet-i leszármazás miatt történészeink hiteltelenítik, mondván, hogy ellene szól a Kám-tól való leszármazási vonalnak. Másutt részletesen tárgyaltam, most csak megemlítem: a Noé-tól való Sem, Kám és Jáfet-i vonalak mindegyike eredetileg a hún-magyar népek őstörténetével volt kapcsolatos. „Sem” Szemere őstörzsünk, s a sumir/egyiptomi műveltség hordozóinak ősatyja és csak a sokkal később kialakult, ma semitának nevezett nép tulajdonította magáénak ezt a nevet. Ugyanígy csak később vált ez a három ősatya az egész emberiség ősatyjává. Az Anatoliában partot ért Noé, ősgesztáinkban Énok a kun-hun-magyar népek ősatyja.

“Ipolyit^[17] idézve térjünk most Atilla leszármazásához a Bíborbanszületett nyomdokain:

“Atilla címe: Isten kegyelméből Bendegúz fia (Atilla dei gratia filius Bendekuz), ki Engaddiban nevelkedett, s a Nagy Nimród unokája (qui est nutritus in Engaddi, nepos Magni Nemroth), (Budai Chronica 18 st.), s egyenes sorban hozza le Álmost is.

“Az Európába jövő hún vezérek nevei: (Kézai 1,2; bud. chron. 14) Bele, v. Wela, Keve v. Cuwe, Kadicha v. Caducha, Attila v. Ethela, Reva v. Reuva, Buda, Kádár. Figyeljük meg: a vezérek száma itt is hét, mint később Árpád korában.

“A hun származási vonal írásos emléke a homoródkarácsonyfalvi rovásírásos szöveg, mely hun-székely népet említ, a hivatalosok részéről hiteltelenített Székely Pogány Krónikával együtt.

“A nemzeti vonal Csabával így folytatódik: Csaba, Ed; az Edemer; az Ete és Etu kún vezérnevek valószínű, hogy e név változatai. Ed fia Ügek, ezé Előd. Anonymus szerint Ügek a Magóg vonalból (de genere Magog) származik. A Brit szigetek cornish lakóssága Gógmagógtól származtatja magát. Közeli rokonainkat tehát nemcsak keleten kell keresnünk. A Bíborbanszületett szerint Eleud neve Lebediással azonosul. Ugyancsak említi az atillai hún maradékok, a Kutrigurok és Utrigurok nevezetesebb fejedelmeit, Gordást és Moagert. Moager neve mögött az ősi Magor lappanghat.

“A fenti leszármazási vonalakat nagy léptekben követve Álmos fia Árpád Ügek révén Hunoron, Atillán át Csaba egyeneságú leszármazottja.
“Ez a leszármazás teszi nyilvánvalóvá minden egyéb mellékkörülményen felül Álmos Pannoniába való visszatelepülésének nemcsak álmát, de e terv végrehajtása iránti elkötelezettségét.”

^[1] Győrffy György: Kronikáink és a magyar őstörténet, Budapest, 1948

^[2] Archeológiai Értesítő, 1970, 2.szám, 187.old

^[3] H. W. Haussig: Theophylakts exkurs. Bizantion, XXIII. (1953) 418

^[4] Győrffy György: A honfoglaló magyarok települési rendjéről. Archeológiai Értesítő, 1970, 2. sz. 191-192. old. Győrffy eme jelentős tanulmánya Padányi Viktor folyammenti kultúra teóriáján épül – bár tatár mintákat alkalmaz – és ezzel még Szent István kora után is „part menti nomadizálásról” beszél, lerontva a nagy külföldi, intuitív tehetséggel és kombinációs tehetséggel megáldott magyar történész megállapításait. Ezt természetesen csak azoknál éri el, akik Padányi munkáját nem ismerik.

^[5] U.o : 237 old.

^[6] V.ö.: 4. jegyzet.

^[7] V.ö.: 2. jegyzet. 186. old

^[8] A. Jaksch-Wartenhorst: Die Edlinge in Karantanien usw. A.W. Sitzungsberischte, 205. Band 4.

^[9] U. o.

^[10] Novotny Elemér: Sumir Nyelv – Magyar Nyelv Ősi Gyökér kiadása, Buenos Aires, 1978

^[11] Fehér Mátyás Jenő: Avar elemek Anonymus helynévismeretében

^[12] Endrey Antal: Nimród monda háttere

^[13] Tomory Zsuzsa: A hét vezér nevének kapcsolatai, 1996, 42, 43 old.

^[14] Pais Dezsõ fordítása Dümmerth közvetítésével.

^[15] Katona Sándor Árpád, 25. old.

^[16] Baráth 6.könyv 163 old.

^[17]Ipolyi, I:208

Forrás: http://www.magtudin.org/Hazaarulas.htm#_ftnref11