20241203
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 július 29, vasárnap

A harc folytatódik

Szerző: Viva Natura TV

A Quedlinburgi szerződést megelőzően Magyarország nem csak katonai, politikai és gazdasági nagyhatalom volt Európában, hanem lélekszámban is az elsők között voltunk, megelőzve nem egy, ma nagyhatalomnak számító európai nemzetet. A magyarok kiirtása nem volt sikeres, ezért újabban nem csak tudatmódosító, hanem biológiai fegyvereket is bevetnek. Az oltások nem csak az egyén, hanem a nemzet immunrendszerét is tönkretették.

ANTSZ_300Sem a lenti film, sem mi nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy az oltásokat népirtásra fejlesztették ki.  Kísérleteznek ugyan szelektív, egyes népcsoportokra halálos, másokra ártalmatlan oltóanyaggal (pl. a madárinfluenza vírusa) de az oltásokat elsősorban üzleti célzattal erőltetik.

A Bennfentes kitálal c. írás több, mint elégséges alapot szolgáltat arra, hogy kételkedjünk az oltások hasznosságában. Több honfitársunk fáradtságos munkával összegyűjtött tájékoztatói ugyancsak megkongathatták volna a vészharangot a fejekben, de ehhez el kellett volna olvasni azokat.

Ez a magyarázata, hogy a magyarok világelsők a beoltottsági világranglistán, 99%-kal. Más országokban tudatosabbak a szülők, de ott sem fenékig tejfel az élet.  Az oltóanyagokon keresztül remekül lehetett terjeszteni a HIV vírust és más kórokozókat, és természetesen a leleplezett eseteket (Indiában, Líbiában, stb.) a média mint dajkamesét adta el a "felvilágosult", Hollywoodon szocializálódott polgároknak - tegyük hozzá, sikerrel.

A magyarországon élők ellen még nem vetettek be komoly védőoltás-fegyvert, inkább a profitszerzés a cél. Szomorú, de elkerülhetetlen mellékhatása az oltásoknak, hogy nem egyszerűen legyengítik az oltóanyag áldozatát a celluláris immunválasz mechanizmus tönkretételével, hanem tényleges, habár nem halálos betegségeket is keletkeztetnek az oltóanyag összetevők révén.

Egyetlen szülőt sem "vigasztal" az a tudás, hogy a gyermeke az ő tájékozatlansága miatt lett autista vagy vesebeteg. Most már késő leírni, hogy "Magyar anyák, mentsétek meg a gyerekeiteket!" mert már alig születnek magyar gyerekek. Hétmillió abortuszt nem lehet meg nem történtté tenni.

A 99%-os oltottsági mutató azt mutatja, hogy a magyar nők (egy családban soha nem a férfiak oltatnak!) még mindig jobban hisznek az orvosoknak, mint a józan eszüknek. Vannak országok, ahol már tömegesen pert nyertek a szülők az autistává oltott gyerekeik miatt, és komoly kártérítésben részesültek. Ezzel szemben a Magyarország Zrt tulajdonosai az adóforintjainkból terjesztik a téveszméket, vagy mondjuk ki nyíltan, a hazugságokat. A sóbevitellel kapcsolatos hazugságok oldala itt van, eusnak álcázva, bár a valódi üzemeltető a Betegségügyi Minisztérium. Az oltásokkal kapcsolatos hazugságokat terjesztő honlapok egyike ez http://vacsatc.hu/?Tiomerz%E1l&pid=60, ahol éppen a tiomerzált mosdatják.

Az alábbi videófilmen, amelyet a Viva Natura munkatársainak köszönhetően tekinthetünk meg, egy magyar apuka és családja válaszolnak az újságírónő kérdéseire. Nagyon tanulságos film, bárha minél több ilyen bátor és gondolkodni, cselekedni képes magyar ember lenne! Helytállása minden elismerést és megbecsülést megérdemel, ezért kérjük, juttasd el a film elérhetőségét azoknak az ismerőseidnek, akik még menthetik a menthetőt.

{module[305]}

Forrás: Viva Natura

A rovat további cikkei: « Negyvenezer éves kultúra

Hozzászólás  

#4 VÁ: A harc folytatódikithaka 2012-09-10 22:55
Figyeljetek Tisztelt honfitársaim a környezetekre, hány kisgyermeket láttok furcsának akik egészségesen születtek és pár évesen komoly gyógykezeléseken esik át és egyre rosszabb állapotban ketülnek, és a huszon éveiben meghalnak, kitudja milyen betegségben mert az orvosok mondanak valamit, vagy nem tudják, vagy nem akarják megmondani, tisztelet a kivételnek, de 99%-a zsidó származású akik irtják a keresztény népet a nagy világban. :-*
+3 #3 VÁ: A harc folytatódikSubartu 2012-08-27 00:34
A védőoltást minden országban próbálják kötelezővé tenni, de az értelemesebb-ügyesebb országok lakói nagyobb hatékonysággal tudnak kibújni az alól az egészségipari kötelezettség alól, mint mondjuk a franciák vagy mások.

Itt nem arról van szó, hogy a védőoltás véd vagy nem véd (persze nem véd: magyarmegmaradasert.hu/.../1596-egy-bennfentes-kit%C3%A1lal ) hanem arról, hogy 100 szerencsétlen pici baba közül 99-be még azelőtt befecskendezik a mérgeket, mielőtt legalább a véragygát kialakulna. Amikor aztán néhány évesen "ismeretlen okból" rákos, autista vagy csak szimplán beteg lesz, csodálkozik az anyuka, hogy neki milyen pechje volt.

Szóval, ez a 99% inkább a tudatmosási együttható, semmint oltottsági index.
-1 #2 VÁ: A harc folytatódikropcsike 2012-08-26 20:35
"A 99%-os oltottsági mutató azt mutatja,"

Miről beszélünk?
A védőoltás a 14 év alattiaknak kötelező. Egy védőoltás, bárki-bármit is mond (gyártó beismerése szerint) max. 3 évig ad védettséget. Tehát 14+3, az 17, de legyen 18 év.
Ha, esetleg akad olyan ember aki önkéntesen oltatja magát, akkor az kb: 100ezr fő. De, legyen 200ezr fő.
Na, most akkor lehet számolni azt a nagy büdös 99%-ot!
Úgy vágják át az embert, hogy az csak na!
Nem kell minden sz..t elhinni.
#1 VÁ: A harc folytatódikropcsike 2012-08-26 19:44

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Hozzászólások

Honlap ajánló