20241122
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 november 15, kedd

Kiáltónak szava

Szerző: Forray Zoltán Tamás és Dr. Mihály Ferenc

A hit Krisztusa nem azonos a történelmi Jézussal, a suméri méd Nagyasszony fiával - mondja J.N.D. Anderson professzor a londoni egyetemen. "...Aki követi Jézust és tanítása szerint él, az egy igazi keresztény, anélkül, hogy hinne Istenségében" A Názáreti Jézus népét a rómaiak a zsidó hitre térítés jogával átengedték a farizeusi közigazgatásnak, prozelitizálásnak, hogy beszedhessék a kétdrachmás prozelita adót (Máté 17:24).

 Bevezető

Dr. Mihály Ferenc immár a 90. évét tapossa, amikor ez a könyv megjelenik. Évtizedek óta "kiáltja" az igazságot a torontói magyarságnak. Ez az igazság a nemzet öntudatának felemelése és hitének magyarrá vissza alakítása. Munkássága már a hatvanas évek végén a judeo-kereszténység önámító zsákutcájától való eltávolodást szolgálta, és célja a magyar értékek, ősi, büszke történelmünk, Bibliától is régebbi ősi hitvilágunk újjáélesztése. Ipolyi Arnold, Zajti Ferenc, Bobula Ida igazgyöngyeinek továbbadása: mind az ő műve.

Nem vágyik fanfáros diadalútra, nem lép az önimádás bársonyos, harsonás mennyországába. Szerényen, sokszor saját költségén fenntartja és hirdeti az ősi magyar dicsőséget, Árpád származását, elsőként említve a Jézussal való rokonságát. Szerény, vérbeli "szittya", mert amint Herodotos is írja, "a szittyák szerények, nagylelkűek, a szív törvényei szerint élnek."

Hosszú unszolásra hajlandó csak megjelentetni ezt a munkát, amely évek, évtizedek gyűjteményt: cikkei, beszédei, pontos dátumokkal is igazolva a szerző munkásságát és érdemességét. A magyarság jövőjének formálását nem egy ember munkája, elképzelése dönti el, bármennyire is fontosnak, sőt szentnek, majdhogy "Istennek", csalhatatlannak képzelik magukat egyesek!

Az igazi, vérbeli magyar ember (aki származása szerint is az, mert még mindig sok van ilyen) ősei is azok voltak, ritkán esik a fenti hibába.

A magyar jövő együttesen, másokkal formálódik, és akik ezt előőrsként viszik előre, mint szellemi él, azoknak meg kell barátkozni ezzel a gondolattal, "fel kell nőni ahhoz!" Ez az a rosta, amin csak az "igazi magyar" fog fennakadni, mivel csak az ő lelkülete tudja felfogni mi a "SZER" lényege. SZER-énység nélküli SZER-telen tolakodók ezt idegen lelkületük miatt fel sem tudják fogni.

Dr. Mihály Ferenc dicsőségére váljon az, hogy szerényen, csendben, hangyaszorgalmával és kitartásával volt bátorsága már évtizedekkel ezelőtt nyilvánosan vállalni a Szittyakürt lapjain Jézus szittya- párthus- magyar azonosságát, elindítva ezzel a magyarság közeljövőbeli újjászületését.

Dicsősége mindazoknak, akik hozzá hasonlóan, önzetlenül, szerényen munkálkodnak a magyar feltámadáson az egész világon: Segítse dr. Mihály Ferenc ezen munkája őket e "szent SZER" megvalósításának érdekében.

Forray Zoltán Tamás, a Torontói Kőrösi Csoma Sándor Történelmi Társaság elnöke.
1987. MÁRCIUS

Dr. Mihály Ferenc: "KIÁLTÓNAK SZAVA"

Testvéreim! Csobánczy Elemér "Nagymagyarország, vagy nemzethalál" című művében azt írja:

"A magyarság ma életének legválságosabb szakaszában él, és önmagát ítéli halálra, ha nem tudja megteremteni a szellemi és fizikai harcának védelmi állásait, valamint a védekezés legfontosabb eszközét, támadó fegyvereit."

Ez a fegyver a történelemismeret és az ebből eredő magyarságtudat vallásos ápolása.

A védelmi állás pedig a magyar mitológiai és történelmi alapú nemzeti egyház, melyben még megtalálhatja magát és egymást az oldott kéveként szétszóródott magyar, hogy be ne teljesüljön rajtunk a nagy látnok: Ady Endre jóslata, miszerint: "Fölolvaszt a világ kohója és elveszünk, mert elvesztettük magunkat s még a templomot sem építettük föl."

Ady Endre már az első világháború alatt látta, hogy a kétmilliónyi szaporodásképes magyar kivándorlása végzetes hiány lesz a békekötésnél és ez a hiány egy emberöltő múlva hat milliót fog kitenni.

És amikor a "Templom felépítését" hiányolja "Szétszóródás előtt" című versében, kritikusai azt mondták róla, hogy bolond, hiszen csaknem minden faluban van két-három, a városokban pedig tucatnyi templom. Hát mi az, amit nem építettünk föl?

Az, Testvéreim, ami itt a szétszóródásban is hiányzik: a magyar lélek temploma. Úgy a Kárpát-medencében, mint bárhol a világon - Nimród és Árpád apánk népe -, a magyarok és leszármazottaik bármilyen nyelven, de ne idegen istenekhez, hanem a magyarok Istenéhez imádkozzanak!

Úgy a hazai, mint a világon szétszóródott közel harminc felekezet forgácsolja szét és tagadja ki az üdvösségből a másikat. Pedig, mint Széchenyi István mondja: "Megjelenésében és lélekben olyan egyformák, és mégis a katolikus lenézi a protestáns magyart, és a protestáns lenézi a katolikus magyart. És mivel Istenhez sem tudnak egyformán és egyenlően közeledni, úgy a magyarság szolgálatában sem tudnak egyek lenni.

Egy dologban azonban mégis csodálatosan egyetértenek. Mégpedig: a magyar nemzeti valláseszme elítélésében, a magyarok Istenének megtagadásában és az ő legnagyobb Fiának, a Názáreti Jézusnak a magyar nemzetcsaládból való kitagadásában.

Imádkoznak és énekelnek Jehovához, és megtagadva Nimródot, atyjuknak nevezik Ábrahámot.

Vajon nevezhető-e magyarnak az a templom, amelyben így keresik a magyar lelkület üdvösségét? Magyarnak nevezhető-e az olyan vallás, amelyben idegen Istent és idegen prófétákat tisztelnek és erőszakolnak magyarok a magyarokra? Bizony az nem magyar, hanem prozelita vallás, vagyis a zsidó ótestamentum-alappal: csak zsidó szekta, mely nem először okozott kételyt a magyar lelkekben.

Közel kétezer-kétszáz év óta emészti a prozelitizmus a szittya-magyar nemzettudatot. Csaknem kétezer évvel ezelőtt küldte el Isten az "aranyszájú" szittya prófétát, a Názáreti Jézus nagy elődjét, hogy visszatérítse a zsidó hitre kényszerített, prozelita atyafiát az élő Istenhez. Intelme ma is "Kiáltónak szava" a magyar lelki pusztában.

"Térjetek meg őseitek hitéhez, mert a fejsze már nemzeti életfánk gyökerére vettetett és amely fa jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik" - hangzik felénk kétezer év távlatából Keresztelő János kiáltó szava. - Mit jelent "megtérni?"

Megtérni annyit jelent, mint visszatérni valahová, ahonnan hűtlenül, vagy kényszerből kiváltunk. Mennyiben vonatkozik ez miránk, magyarokra? Hiszen ez a vészkiáltás a mi Hazánktól távol, kétezer évvel ezelőtt hangzott el.

Testvéreim! Mielőtt erre válaszolnék, emlékeztetlek arra, hogy mit mondott a Názáreti Jézus a kételkedőknek és a tudatlan gáncsoskodóknak! "Bizony mondom néktek, ti igen tévelyegtek, mert nem ismeritek az írásokat és az Istennek hatalmát!

Mi azt mondjuk, amit tudunk és amit látunk, arról teszünk bizonyságot. Az Égnek és Földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; mi dolog, hogy a mai időkről nem tudtok és magatoktól is meg nem ítélitek, hogy mi az igazság?

A két nagy szittya próféta dorgáló, intő szava vonatkozott az akkor még magyarul, arameus dialektusban beszélő zsidó, palesztinai és szíriai honi-szittya népekre, kikre Kr. e 129-ben és 104-ben római segítséggel Júda kiterjesztette hatalmát, és a népet erőszakkal zsidó hitre kényszerítene, vagyis bibliai nyelven szólva prozelitizálta.

Keresztelő János és nem sokkal ő utána a Názáreti Jézus a prozelitizmusból akarta megtéríteni, visszatéríteni népét az ősi hitre, mert az ő lelkiviláguktól idegen judaista vallás már a népi megmaradás, a nemzeti lét gyökereit támadta meg és feledésbe kényszerítene az ősi hitet, amelyet maga az élő Isten nyilatkoztatott ki lelki intuíció útján, régtől fogva, az ő nagy fiainak, Yimának, Zarathustrának, Budának és Mahavirának száján keresztül.

Istennek ezek a nagy szószólói mind a mi hun-szittya népünk szülöttei voltak akkor is, ha tanításaik más népek lelkében is megfogantak és azokat azok a maguk módján értelmezték és ápolták a saját jó hasznukra.

Legyen nekik az ő hitük szerint, de nekünk jogunk van a maga eredetiségében a mi magyar őstörténetünk alapján értelmezni az Igét, nem pedig a későbbi korok és érdekek hamisításai alapján.

A Biblia ellentmondásait meghagyjuk az Ótestamentumnak és szektáinak, de a bennük elrejtett igazainkat felhasználjuk, visszavesszük. Nekünk a Názáreti Jézus élő valóság, történelmi hős, nem pedig a prozelita mítosz "Krisztusa"!

A hit Krisztusa nem azonos a történelmi Jézussal, a suméri méd Nagyasszony fiával - mondja J.N.D. Anderson professzor a londoni egyetemen. "...Aki követi Jézust és tanítása szerint él, az egy igazi keresztény, anélkül, hogy hinne Istenségében" A Názáreti Jézus népét a rómaiak a zsidó hitre térítés jogával átengedték a farizeusi közigazgatásnak, prozelitizálásnak, hogy beszedhessék a kétdrachmás prozelita adót (Máté 17:24).

A prozelitizmus tehát a népek nem-zsidó vallását jelenti, mely vonatkozott akkor a kánaáni samaritánokra és gallileusokra és vonatkozik ma mindazon vallásokra, melyeknek alapja: az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia.

Vonatkozik-e ez terád, Testvérem? Bizony vonatkozik. Csak nem veszed észre. Pedig templomodban minden vasárnap hallod, hogy: "...mondá az Úr Mózesnek..." és, hogy "...kardélre hányta Józsué ezt és azt a népet a csecsemőktől az aggastyánokig... " És rád olvassák, hogy "ez a mai napra rendelt szent evangélium", vagy hogy "ez az Istennek igéje".

Az az Isten, amelyik hazudik és gyermekeket, asszonyokat és aggastyánokat gyilkoltat, az nem a magyarok Istene. Az a magyar lélektől teljesen idegen Isten. A magyarok Istene megtérésre és összetartásra intette az ő gyermekeit Keresztelő János, majd egymás szeretetére Jézus által, aki azt mondta az ő szittya testvéreinek: "Én azért jöttem, hogy ti megtartassatok" (Ján. 5:34).

Betöltik-e prozelita egyházaink ezt a hivatást? A felelet a tényekben van. Nem tudják, de Nyisztor Zoltán szerint nem is akarják az élő Isten külföldre szakadt fiait megtartani magyarnak. És ebben az a szülő is bűnös, aki nem tanítja meg gyermekét magyarul, magyarságtudatra.

A magyar nyelv az Ige nyelve, mondja Sir John Bowring, aki száz nyelven beszélt. Ezt a nyelvet beszéli az igazi "Ars Hungarica", melyet beszélni magyarnak kötelesség, idegennek pedig dicsőség - mondja Ravasz László és Prohászka Ottokár, a két igazi magyar főpap.

Tehát neked is szól Keresztelő János és a Názáreti Jézus "kiáltó szava": most és ott ahol vagy.

Jöjj templomunkba, hívjad barátaidat és hozd el gyermekeidet is. Az iskolában pedig követeld tanítani gyermeked részére a magyar vallást.

A magyar vallás nem szekta, hanem Anderson professzor szerint "Egyetemes Alapvallás".

Herodotos - a "történetírás atyja", - aki a Kr. e. ötödik században írt, az ő Ötödik Könyvében elmondja, hogy a szkíták "Isten Fiainak" tartják magukat, országaikat pedig az "Isten Országának". Ezeknek déli ága volt Keresztelő János és Jézus zsidó hitre kényszerített népe, kiket ők megtérésre (nem áttérésre) szólítottak fel, mert "elközelgett az Isten Országa", vagyis a felszabadulás a római és a zsidó uralom alól, mert Keleten a rómaiak háborús vesztésben voltak a méd- pártosok elleni háborúban.

Az Isten Országa, az Isten Fiúinak Országa volt Kánán, Médea, Parthia és Khorezm: a szittyák földje, a Nap Birodalma, a Földközi-tengertől egészen Indiáig. (L.L. Velykovsky: "Ages in Chaos" c. könyve)

A hitbeli "Isten Országa" pedig egy lelki állapot, amely nem ellenkezik a történelmivel, mert először lélekben kell elérkeznünk oda, hogy méltók legyünk itt a Földön Isten országára.

Vajon van-e ma "Isten országa" és hol? Van, Testvéreim. Mégpedig ott, ahol szkíta utódok, Isten magyar fiai laknak. A Kárpát-medencében, melyet Zarathustrának megígért az Úr és ő kiadta a jelszót:

"Tömörüljetek egybe, Egy Isten, egy szív, egy akarat, egy lélek, egy múlt, egy jövő." A tömörülést Nagy Árpád fejezte be "Az Ígéret Földjén" a Kárpát-medencében. Vajon híven sáfárkodtál-e te - elődeidben és magadban Istennek e szent ajándékával? Bizony nem.

Először - ezer évvel ezelőtt - lélekben lettél hűtlen az élő Istenhez, majd pedig tévesen felfogott keresztényi szeretetből idegeneknek ajándékoztad ősi örökségedet, mert elmulasztottad őket a befogadó jogán magyarrá nevelni. Ezért van ma "Erdély és Nyugat-Magyarország, Felvidék és Délvidék, dél-magyarországi kérdés."

Vissza tudod-e még szerezni elorzott jussodat, vagy meg tudod-e tartani legalább azt, ami még megmaradt? Ez itt a kérdés. A válasz a magyar történelmi alapú nemzeti vallásban van. "Jöjj templomunkba, és halld meg a Kiáltó Szót". Tudd meg, hogy mit adtunk szellemiekben a világnak, és mit sajátítottak ki tőlünk vallásos alkotásban. Az Istennel való "szövetség" eszméjét a pártus-szittya Zarathustra hirdette meg először, melyet Nimród dédapjával, Noéval kötött az Isten. Jézus ezt az ős-szövetséget újította fel az "utolsó Vacsora" borában az ő vérével, mintegy vérszerződéssel.

A történelmi Jézus és a mítosz (a hit) Krisztusa nem azonos fogalmak, mint ahogy a "krisztiánizmus" és az ősi kereszténység - mely Jézus előtt is évezredek óta létezett - szintén nem azonos. A mi őseink voltak évezredek óta az igazi keresztények, mert viselték az isteni védelem jelképét, az egyenlőszárú keresztet. Más nemzetbeliek lehet, hogy christianok, de válhatnak keresztényekké is, hit és cselekedet által magyarrá.

J. D. Anderson - a londoni egyetemen a keleti tudományok professzora - azt tanítja, hogy: "A jelenlegi összes nagy vallások felismerhetőleg csak a vetületei egy ősi egyetemes vallásnak."

A teológia és a történelemtudomány szerint ez az egyetemes vallás a legrégibb kultúrájú népnek, a mi szkíta magyar őseinknek vallása volt, melyet egyenesen az élő Isten nyilatkoztatott ki évezredeken át az ? nagy fiainak, kiket a történelem Yima, Zarathustra, Jézus és Mani néven tart nyilván, akik mind a mi szittya- magyari népünk gyermekei, az őshit szerint Isten fiai voltak.

A magyar vallás tehát nem szekta, hanem alapvallás, Isten által kinyilatkoztatott ősvallás, melyet Zarathustra megreformált, az Isten munkatársaivá szerződtetve az embert, legyőzni az ármányt és uralomra juttatni az erényt. Jézus ezt a szövetséget pecsételte meg az ősi szittya szertartással, tanítványain keresztül mivelünk is, amaz utolsónak nevezett vacsorán, mely alkalom nincs kapcsolatban a zsidók páska-bárány-evésével. (írja Charle Gore püspök: Jézus of Nazaret, page 180).

Halld meg Testvér a "kiáltó Szót", mert a történelem fejszéje már a magyar élet fájának gyökerére vettetett: Ti vagytok a világ sói, de ha a só megíztelenül, mivel sózzák azt meg? - kérdi tőled Jézus.

A megíztelenülés: a közömbösség, az elmagyartalanodás.

Nem elég, ha azt mondod, hogy van hited. "Mert a hit meghalt önmagában, ha cselekedetei nincsenek." - mondja Jakab apostol.

Vajon hited szerinti templomba jársz-e? Hited szerinti vallást tanítasz-e gyermekednek? Hited szerinti egyházat támogatsz-e adományaiddal? Itt a magyar hazán kívül gyermeked, unokád elveszíti anyanyelvét és ezzel magyarságtudatát is. Magyarnak csak a vallás tudja megtartani, de nem a nemzetközi vallások, amelyek lelkileg is tömegemberekké nevelik őket. Jó polgárai akkor lesznek befogadó hazájuknak is, ha megtartják egyéniségüket, magyar hitüket, "istenfiúi" méltóságukat.

Ne ringasson tévhitben téged a divatos felírás, hogy: "első magyar ilyen vagy olyan egyház, vagy szent X-Y egyház, mert mindegyiknek alapja a zsidó mitológia, melyet ők a saját Ótestamentumuknak tartanak. Judaista hitüket ma már nyíltan megvallják és éneklik: "A Sionnak hegyén Úristen... " "Dicsérd Sion megváltódat...", "Ó Sion templomod ékesítsd...", "Ez esztendőt megáldjad te szent Jehova Isten... ", "Hallgass meg Izráel pásztora... ", "Óh könyörgést meghallgató Jehova "... "Változástól nem félő Jehova, mi Istenünk... "

És így tovább. A prédikációk alapja, a textus is legtöbbször judaista, ótestamentumi. Nemkülönben a püspöki pásztorlevelek. Például: "...különleges tekintettel legyünk a zsidókkal tartott szolgálatokra, mert bennük hálát adunk közös gyökerünkért a Szövetségben, és valljuk a mi Atyánknak, Ábrahámnak hitét." (Püspöki körlevél, 1985. Közli: Töreki Ödön wellandi plébános tudósítójában).

D. Emmett Carter torontói érsek 1979. évi nagyböjti pásztorlevelében írja:

"Jézus Istene: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene volt. Anyja épp oly zsidó volt, mint Júdás. Péter és a tizenkét apostol éppen olyan zsidók voltak, mint a Főpap és az írástudók... A keresztények természetesen fordultak a zsidó Bibliához, melyet mi Ótestamentumnak hívunk... " stb. Mindkét pásztorlevél világos beszéd és nincs is ellene kifogásunk, mert nem parancsolják, hanem csak tanítják, hogy ezeket higgyük. Legyen kinek-kinek a maga hite szerint.

"...És nekünk éppen olyan jogunk van a mi saját nemzeti múltunkból meríteni lelki erőt, mint a Biblia népének van." - mondta és írta Szentiványi Sándor unitárius püspök bátyánk. Ezt nekünk nemzetközi törvénnyel biztosítják vallási alapon. De nemzetségi alapon nem, mert az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapszabálya csak az emberi jogokat védi, de a nemzetiségi jogokat nem.

Az anyaország mai határain kívül élő hatmilliónyi magyarságnak megmaradására tehát csakis vallási alapon van lehetőség, mert a nemzeti öntudat nélküli prozeliták anyanyelvüket vesztett gyermekei, unokái elszéledtek, mint Dr. Brachna Gábor úr írja: "...elköltöznek más egyházakhoz. A vasárnapi templomlátogatók gyér sora, megroggyant vállú öregekkel valahogy a temetők korhadó sírfáira emlékeztetnek. Jogos a kérdés, ami egyformán szól lelkészeink és gyülekezeti tagjaink felé: végeztünk-e olyan szülői és lelkipásztori munkát, amely maradandó módon alakította volna ki gyermekeinkben a keresztényi jellemet és magyar életideált, amellyel bátran bocsáthattuk volna útjukra őket?" - kérdi az esperes úr.

És mit válaszolhat erre az elpártolt unoka? Azt, hogy azt a judaista szemléletű krisztián vallást és zsidó mitológiát - amihez ugyan neki semmi köze - ott is megtalálja. "Ezt kaptam és aki az igazit elmulasztotta belém nevelni, most szemforgatva ne vádoljon!"

Ez is világos beszéd. Mi tehát a teendő, addig míg nem késő?

Nem kell megalapítani a magyar vallást, melyet sem Péter, sem Pál, sem Jézus nem alapított, hiszen az mindig volt, amióta magyar él a Földön, mert azt egyenesen az élő Isten alapította intuíció (benső szemlélet} útján, mondva Yimának: "Tanítsd az én vallásomat"; majd Zarathustrának: "Szükségem van a te szövetségedre, óh Zarathustra, legyőzni a gonoszt és tanítani az igazságot. Majd elküldte másik két nagy fiát a prozelitizált, hitehagyott gyermekeihez, hallható szóval mondva: "Térjetek meg őseitek hitéhez, mert a történelem fejszéje már életfátok gyökerére vettetett, amely ha megtéréshez méltó gyümölcsöket nem terem, kivágattatik és a gyehenna (a beolvasztás) tüzébe vettetik."

Neked tehát, Testvérem, nem áttérni kell. Szakítani az idegen mitológiai alapú nemzetközi vallással és tömörülni a magyar történelmi alapú nemzeti vallásba, és azt Egyetemes Magyar Egyház néven törvényesen bejegyeztetni. Azután megkezdeni a rendszeres munkát és - amint Illyés Gyula írja: "Nyújtsuk magasra örökségünk szép darabjait, s aztán ne szégyelljük", végezzünk valami ünnepi szertartást, már csak gyermekeink földi üdvösségéért is. Ez a mi örökölt vallásunk. És itt szerinte is a hangsúly a gyermekeken, a fiatalokon van. Be kell őket szervezni, szerepet adni nekik, hogy magukénak tartsák a gyülekezetet és fejlesszék. Pap bárki lehet, akinek műveltsége, és elhivatottsága erre alkalmas. A probléma nagy és dicső és ahol "négy-öt magyar összehajol" a magyarok Istene nevében, a siker biztosítva van. Tanácsért forduljatok hozzánk.

GONDOLATOK EGY PRÉDIKÁCIÓHOZ

Alapige: Lukács, 10. rész: 25-37-ig: A samaritanus János, 4.rész 3-10. és 20. és 24: A samariai asszonnyal való beszélgetés.

A prédikáció az Istentiszteletnek, az Istenhez vezető útmutatásnak a legfontosabb része. Tanítás, imádság, melynek célja az, hogy a mindennapi élet gondjaiban, küzdelmeiben elfásult embert kiemelje a lelki tespedésből és közelebb vigye az Atyához, aki teremtett, megtart és bölcsen igazgat mindeneket.

Ahhoz azonban, hogy a prédikáció ezt a célt elérje, elengedhetetlenül szükséges az, hogy a tanítás szelleme, célja, módszere, nyelvezete, a hívők lelki karakterének, egyéni és nemzeti törekvéseinek, lelki igényeinek és szellemi képességeinek megfeleljenek, - továbbá, hogy a prédikátor által felhasznált történelmi és Krisztust ábrázoló adatok igazak legyenek. Ne ellenkezzenek a modern tudomány megállapításaival.

Krisztus látta ezeknek a követelményeknek fontosságát. Azért mondta a samariai asszonynak, hogy "...eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul, mert az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják: (Ján. 4:23,24)

Az igazságkeresésnek egyik legizgalmasabb része az a kérdés, hogy milyen nemzetiségű volt Krisztus, kinek lábnyomai "Szent Földdé" tették a filiszteusok, kananeusok, föníciaiak, hettiták, szamaritánusok, szkíták és zsidók földjét.

Feleletet erre a kérdésre a teológusoknál ma még hiába keresünk. Válaszuk az, hogy Krisztus nem emberi indulatból, hanem a "hupostasiá"-ból, vagyis az Isten személyiségének és az emberi természetnek titkos, természetfeletti egyesüléséből született, tehát Istennek egyszülött Fia. Mégis, mintegy saját magukat megcáfolva, ugyanakkor azt is mondják, hogy zsidó volt és Dávid nemzetségéből származott. Itt tehát már emberi származást tulajdonítanak neki, ami természet ismeretünknek és a tudomány mai állásának jobban megfelel, és nem kisebbíti Jézus ama tanításának értékét, melyek az ő szájából vannak. Feljogosít azonban bennünket arra, hogy a prédikációnak Krisztus emberi származására, nemzetiségére vonatkozó részét a régészet és az őstörténet-tudomány eredményeinek birtokában megvizsgáljuk, hogy az Atyát kétkedés nélküli "lélekben és igazságban" imádhassuk. Ha Isten megköveteli tőlünk, hogy őt féljük, imádjuk és tiszteljük, akkor bizonyára úgy, fogad bennünket szívesen, ha ezt emelkedett lélekkel és a valóság ismeretében megerősödött hittel tesszük.

Ahhoz, hogy Krisztus történelmi alakját megrajzolhassuk, bele kell tekintenünk annak a földrésznek és annak a népnek a történelmébe ahol és között ő élt és akik közül származott. Jézus származására vonatkozóan a Biblia nem nyújt megbízható támpontot. Nem is nyújthat, mert az evangéliumokat nem szemtanúk és nem kortársak írták, hanem azok az időszámításunk szerinti második és harmadik század keresztény, vallásos irodalmának termékei. A mítoszkeltés és célszerűségre való törekvés minden hibájával, mely szerint nem az volt a cél, hogy ki volt Krisztus és milyen volt, hanem az, hogy kinek kellett volna és milyennek kellett volna lennie: vagyis legendát írtak. H. Delahaye Jézus Társasági atya szerint "az ember portrét vár és programot kap".

Mindazonáltal a négy Evangélium, az Újtestamentum külön-külön is és együttesen is csodálatos és fenséges mű, melynek Isten - hitbeli és erkölcsi vonatkozásaival nem szállhatunk vitába.

Vitába szállhatunk azonban történelmi adataival és Jézus emberi származására vonatkozó ellentmondásaival. Ehhez tudnunk kell, hogy sem Jézus nem tartotta magát zsidónak, sem az első keresztények nem tartották őt annak. A Dávid családjából való származás csak a harmadik század végén került - mint kései betoldás - az Evangéliumokba a diaszpórában élő keresztény zsidóság képviselőinek kívánságára és nyomására. Árius püspök hiába tiltakozott e tendencia ellen, őt tettleges bántalmazás alkalmazásával eltávolították a niceai zsinatról, i.sz. 325-ben.

A Máté Evangéliumában közölt családfa szerint Jézus József fia volt és 3. Ábrahámtól számítva a 41. leszármazott, míg Lukács Evangéliuma szerint József fia ugyan, de az 56. leszármazott. Márk és János Evangéliuma nem beszél családfáról. A Máté és Lukács evangéliumában felsorolt több, mint hatvanöt nemzetség - csak harminc éves átlagos életkort számítva is - több, mint kétezer évet ölel fel. Ennyi idő távlatából nem lehet egy emberfiának származásfonalát visszagombolyítani. A kétségek eloszlatására marad tehát az adott helyzet, melyet az archeológia és az őstörténet tudomány fényénél ma már: tisztán látunk.

A Biblia adatai és J.W. Swain, az University Illionis történelem professzora szerint a zsidó nép etnikai határa még a babiloni fogság megszűnése idején sem terjedt északabbra, mint Solyma, a későbbi Jeruzsálem határa, mely várost a Palesztinát elfoglaló Cyrus perzsa király adományozta a zsidóknak, hogy itt építsék fel kultuszközpontjukat és templomukat. Amikor ez ellen a kánaániak - akiket másképpen "Él Harcosainak" vagyis izra-elitáknak is hívtak - tiltakoztak Cyrus utódjánál, Artaxerxesnél, akkor ő a kérelem jogosságát elismerte és az építkezést letiltotta, és Solymát meghagyta samariai helytartó fennhatósága alatt, vagyis az izraeliták jogos tulajdonában.

Mindezek felsorolására azén van szükség, hogy világos legyen, miszerint a Uru-Solymától, vagyis Jeruzsálemtől északra eső terület lakossága nem volt zsidó, bár a Biblia adatai szerint Dávid és Salamon uralkodása alatt zsidó fennhatóság alatt volt. Ez időtől kezdve a két nép között állandó volt a háborúskodás és "keserű a viszony", mely az újtestamentumi időktől sem szűnt meg, sőt fokozódott. Amikor a Kr. e. 129-ben függetlenségét kivívó Júda - a Rómával kötött szövetség után - elfoglalta Samariát, majd Kr. e 104-ben a Kis-hon folyótól északra eső részt, Galileát is, a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszerítette - írja J.W. Swain professzor.

Mindez azonban sem a samaritánusok, sem s galileai szkíták népi jellegét nem változtatta meg. Fizették a zsidó vallás szerinti tizedet, de továbbra is a hegyeken (Gerizim, Kál, Kérmel, Táborhegy) imádkoztak.

A Hammond "Biblical World Atlas" a Kr. e. 2000-1600-as időkre vonatkozóan Mezopotámia északi részét, későbbre vonatkozóan pedig Palesztina északi felét is arámi területnek tünteti fel, míg a déli felét valószínűleg a Bibliával szembeni tapintatból kánaániak. Az archeológia és őstörténet-tudomány azonban már kiderítette, hogy Kánaán földjén is ugyanazt a nyelvet beszélték, mint tőle északabbra, vagy délebbre. Erre fényes bizonyítékokkal szolgáltak a fentebb említett területeken feltárt rovásírásos és ékírásos nyelvemlékek, melyek ma már tömegével állnak az őstörténészek rendelkezésére Turántól egyfelől Gibraltárig, másfelől Mezopotámián, Palesztinán és Egyiptomon át Etiópiáig. Ezek az írások csodálatosképpen ma is olvashatók és megérthetők magyarul, amint azt Dr. Baráth Tibor "A magyar népek őstörténete" című kitűnő könyvében ékesen bebizonyította.

Meg kell állapítanunk, hogy a ma sumérnak nevezett nyelv volt az igazi arámi nyelv, melyet a zsidók ősei adoptáltak és még Krisztus Urunk idejében is beszéltek. Hiába ostorozzák őket a rabbik - amint a Talmudban a Sabbath 12b. lapján és a Sota 33.a. Lapján Jehuda és Jochanan rabbikat idézve írva vagyon -, hogy "Sohase imádkozzék az ember szükségeiért arámi nyelven, mert akkor az angyalok nem csatlakoznak az ő imádságához, mert az angyalok az arámi nyelvet nem értik."

A MESSIÁS

Az Evangéliumok azt tanítják, hogy Jézus volt az a Messiás - vagyis szabadító - akit a sok rabsorsot szenvedett zsidó nép várt, akit nekik prófétáik jósoltak, ki Dávid családjából származott, a júdeai Betlehembe született Máriától és József fia volt.

A zsidó nép azonban nem vallási, hanem politikai szabadítót várt, vérükből való vér, húsukból való hús és hatalmas, mint a legendabeli Dávid király. Ők a Názáreti Jézust nem ismerték el sem zsidónak sem szabadítónak

Hittudósok és történészek egyöntetűen írják, hogy az Újtestamentum Evangéliumaiban az első évszázadok alatt sok változtatás, betoldás és kihagyás történt egyházpolitikai, célszerűségi okokból.

Istennek jogában állt a messiás-várandóság betöltésére bármelyik népet kiválasztani és az ő Igéi ugyanolyan értékűek, ha Kínai, Szkíta, Perzsa vagy Zsidó Krisztus szájából hangzik is. Mivel pedig valóban kiválasztott egy népet, melyen keresztül elküldte az ő Egyszülött Fiát, nemcsak illik nekünk, hanem kötelességünk is tudni, hogy melyik volt az a nép.

Houston Stewart Chamberlain szerint teljesen bizonyos, hogy Krisztus nem volt zsidó és ereiben egy csepp zsidó vér sem csörgedezett, mert Galilea népe, ahonnan származott, nem volt zsidó. E területet a zsidók "Galil hag Goyim"-nak, Idegenek földjének nevezték és ezt a nevet egyszerűsítették a Rómaiak Kr. e. 63-bon Galileára, melynek jelentősebb városa Scythopolis, lakossága pedig khusi szkíta nép volt, kiket Kr. e. 710-re II. Sargon Susánból telepített Galileába, az ottani rokon népek közé, akik a tőlük délre lakó samaritánusokhoz hasonlóan a sumér nyelv arameus dialektusát beszélték. A sumér nyelvről pedig nem kisebb tudósok mint Sir L. Wooley, Sir H.C. Rawlinson, Prof. J. Oppert, Prof. Sayce stb. állapították meg, hogy "ős-szkíta nyelv" volt, melynek egyenes folytatása a magyar nyelv.

A zsidók ősei: a khabirú arabok a Krisztus előtti második évezred második felében kezdtek felhúzódni a Holt Tenger nyugati hegyes-dombos partvidékére, ahol a hettita kánaánita népek laktak. Mivel a bevándorlás szervezetlenül és lassú tempóban folyt, az új jövevények megtanulták a befogadó nép nyelvét, átvették szokásaikat és keveredtek is velük úgy, hogy a Kr. e. hatodik században már semmi sem állta útját a teljes beolvadásnak.

Történt azonban, hogy Krisztus előtt 597-ben Nebukadnezár babyloni király leigázta Palesztinát és a lakosságból - így a zsidók közül is - sokat rabszolgaságba, fogságba hurcolt, honnan az újabb hódító Cyrus Perzsa király bocsátotta el a még élőket és leszármazottaikat Kr. e. 538-bon. Az első csoportban csak csekély számú szegény zsidó tért haza, akiket az otthoniak hamar felszívtak. Tizennyolc évvel később egy jelentősebb csoport tért haza Zerubabel vezetése alatt, aki Júdea kormányzásával lett megbízva. Később, Kr. e- 444- ben a király egy gazdag zsidót, Nehémiást küldte kormányzónak Judeába. Nehémiás, hogy az asszimilálódást meggátolja, eltiltotta zsidó őseit a vegyes házasságtól és vallási reformokat is hozott.

A zsidó teokratikus állam és nemzet megalapítójának azonban Esdrást kell tekintenünk, aki 238 levitával és vagy ezerötszáz egyéb rendű, rangú, mind jómódú hívével tért haza Kr- e. 397-ben. Ő a nehémiási fajvédő törvényeket megszigorította, és a már meglévő vegyes, vagyis zsidó- kánaánita házasságokat felbontatta, a kánaánita hettita feleségeket gyermekeikkel együtt elűzte. Az államformát teljesen theokratikus alapokra fektette, a népnek saját nyelvet és írásmódot szerkesztetett és megalkotta a világ legcsodálatosabb, legelterjedtebb irodalmi művét, a zsidó mitológiát, mely ma "Ótestamentum" néven ismeretes. Természetes, hogy "Esdrás törvényei még jobban mélyítették a zsidók és goyimok közötti szakadékot" - írja J.W. Swain- de a zsidóknak megmaradását, nemzeti öntudatot és biztonságérzetet adott, és megindította a nyelvi elkülönülést a környező népektől, akik az arameus nyelvet beszélték egész Palesztina területén.

Kik voltak az arameusok és hol laktak? Miféle nép volt az, mely ezt a nyelvet beszélte és miféle nyelv volt az arámi nyelv?

Leonard Cottrell "The Anvil of Civilization" című könyvében azt írja, hogy ha valaki a Kr. e. ezredik évben a turáni fennsíkról elindult Nyugat felé a Földközi-tengernek akár az északi táján, tehát Anatólián, a Hettiták földjén és a mai Görögországon keresztül, akár a déli part felé vette útját Palesztinán keresztül Egyiptomba és Lybiába, csak egy nyelvnek a tudására volt szüksége, mégpedig az Oppert által Sumernak nevezett mezopotámiai ősnép nyelvére, mert ezeken a területeken abban az időben még mindenütt ennek a nyelvnek valamelyik dialektusát beszélték. Hasonlóan írnak a többi jeles történészek is.

JÚDA ÉS IZRAEL

A Bibliai Atlaszok az "Exodus" előtti Palesztinát teljes egészében, mini Canaánt és lakosságát, mint canaánitákat tüntetik fel. A lakosságot az ótestamentum "hettitáknak", a perzsák kitteusoknak és kattusoknak nevezik, melyet a görögök "Scytha"-ra módosítottak. Azonban ÉL Istenük után nevezték őket Él Harcosainak, Elizáknak is, ezt a Biblia Izraelita néven őrizte meg. E nép azonban nem volt azonos Júda népével, bár Dávid és Salamon alatt a két nép együtt élt, de Salamon halála után az izraeliták visszaszerezték függetlenségüket.

Júda törekvései sohasem szűntek meg Izrael bekebelezésére, ami Kr. e. 129-ben és 104-ben - a Rómával kötött szövetség után - bekövetkezett. Az ótestamentum mai formájának, a Septuaguintnak írói már Júda népére is alkalmazzák az Izrael Népe nevet, mely, azonban mindmáig, csak mint a zsidó nép vallási neve terjedt el a köztudatban. De Krisztus idejében "Izra- Elita" alatt még nem zsidókat, hanem "ÉL harcosait" vagyis a kánaáni hitteusokat, a szkítákat értették. Jeruzsálemben a lakosság nagyobb része izraelita, szkíta volt. A zsidók, csak mint kisebbség éltek ott, akiknek vezetői a polgári közigazgatással voltak megbízva. Jézus az ottani izraelitákat tanítani járt oda zsidó ruhába öltözve, mert a zsidók halálra keresték. (János 5:1- 18)

A két nép különbözőségét és Krisztus nem zsidó voltát bizonyítja az "Irgalmas Szamaritánusról" szóló példabeszéd is és Jézusnak a samariai asszonnyal való beszélgetése is.

Jézus idejében a zsidó nép már teljesen a Tóra fajvédelmi törvényei szerint élt, de a "Törvény alatt élő" nem zsidók úgy bújtak ki alóla, ahogy lehetett. Fizették a tizedet és egyébként élték a maguk életmódját és imádták a maguk Istenét, ÉLI- t, az élő Istent.

Minden emberben él egy jogos nemzeti öntudat, egy nemzeti hovatartozandósági érzés. Ahogy egy zsidótól nem lehet megkívánni azt, hogy példázataiban ne a saját fajtáját dicsőítse, így Jézusnál is természetes volt, hogy példázatában az "örök élet" iránt érdeklődő "Törvénytudó" előtt egy szamaritánust említett, mint az irgalmasság mintaképét, nem pedig egy zsidót. Más oka is volt erre. Ugyanis nem mondhatott olyat, ami ellenkezett volna a zsidók Törvényével, mely a Talmud magyarázata szerint az Erubin 64.a. és Aboda Z. 20.a.lapján előírja, hogy "...az ember egy nem zsidón ne könyörüljön ", míg a Pesachim 25.a. lapján az áll, hogy "Mindenkit lehet gyógyítani, kivéve a bálványimádókat, a fajtalanokat és a vérrontókat." Ezért kerülte el úgy a pap, mint a Levita az útfélen sebesülten fekvő szerencsétlent.

Jézusnak másik szamáriai esete is azt mutatja, hogy ő vér szerint nem volt zsidó. Ugyanis a szamáriai asszonytól kért vizet, amin az asszony igen elcsodálkozott mondván: "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem, aki szamáriai asszony vagyok, mert a zsidók nem barátkoznak a szamáriaiakkal."

Jézus Jeruzsálemből jött, Galileába tartva Samarián keresztül. Jeruzsálemi tartózkodása alatt bizonyára zsidó divat szerinti öltözetet viselt, hogy nyugodtabban taníthasson, hiszen János Evangéliuma szerint éppen a farizeusok elől menekült. (János 4:1-3) Azonban ha zsidó lett volna, nem kérhetett volna az asszonytól még vizet sem, mert a zsidók az idegeneket és eszközeiket tisztátalanoknak tartották, amint az az Ótestamentumban és a Talmudban meg van írva, hogy "Háromszor mondják a rabbik, hogy a nem zsidó nő és férfi tisztátalan." A szamáriaiak hovatartozandóságáról fontos adat a szamáriai asszony másik kijelentése is: "..A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak". Ugyanis már a legrégibb vallások szerint úgy hitte az emberiség, hogy Isten lakóhelye az "Égben" van és aki magasabb helyen imádkozik, az közelebb van az Istenhez. Ezért jegyzik meg az egykorú krónikások, hogy a szumérok, szkíták a hegyeken és dombokon imádkoztak, vagy ha ilyen nem volt közel, akkor az Isten által szabadon áttekinthető pusztában imádkoztak, vagy ha módjukban állt: Ziggurátokat építettek (lépcsős piramisokat).

A szamárisi asszony pusztában és hegyen imádkozó atyái tehát szkíták voltak és nem zsidók. Ezekre vonatkozóan mondja Kahana rabbi a Talmudban, hogy "Szemtelen az, aki nyílt síkságon imádkozik és aki a bűneit felsorolja."

Krisztus "orcájának színe változása" is egy magas hegyen történt, amint az Máté 17:1,2-ben meg van írva. Megkísértése is a hegyen való imádkozás közben történt (Máté 4:1.). Kedvenc imádkozó helye az Olajfák hegyén volt, stb. Ő is betartotta az ősök szokását.

A hittudósok és történészek szerint az Újtestamentum Evangéliumainak eredeti szövege nincs meg. A mai szöveg csak másolatok eredménye, mely nem mentes az akkori tendenciának megfelelő változtatásoktól, kihagyásoktól és betoldásoktól, melyek tele vannak ellentmondásokkal. Így került bele a "Judeai Bethlenem" is, mint Jézus születési helye csak azért, mert Dávid is ott született, amint J.W. Swain professzor írja "The Ancient World" című könyve első kötetének 210. oldalán.

Bethlenem nevű helység Palesztina területén nem is egy volt. De azt, hogy a minden órára várandós Mária a galileai Názárettől a júdeai Bethlenemig vezető - legalább 180 kilométeres, hegyes-völgyes terepen kacskaringózó - utat megtette volna egy állítólagos népszámlálás miatt, ma már minden értelmes ember kizártnak tartja. Ellenben minden kutatás oda vezet, hogy Jézus születési helye - ha Bethlenem volt - csakis a galileai Bethlenem lehetett, ahova szüleit származásuk, rokoni kötelékeik, és egzisztenciális érdekeik kötötték, ahol a szkíták laktak, akiknek ősatyja volt Nimród, aki a Biblia szerint "...kezde hatalmassá lenni a Földön" és "az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén". "E földről ment aztán Assiriába és építé Ninivét, Rekhobóth városát és Kaláht és Résent Ninive között és Kaláh között". (Mózes 1. 10:8-12)

Vagyis Nimród építette Sineár (sumér) legnagyobb részét, amit nemcsak a Biblia, hanem ma már az archeológiai és őstörténet-tudomány is bebizonyított. Azért írja Rawlinson és Sayce, Opperttel egyetértőleg, hogy "...a sumér nyelv ős-scytha nyelv... mert... a legrégibb ékírásos szövegek Mezopotámiában scytha nyelven íródtak." Ennek a nyelvnek egyik dialektusa volt az arámi nyelv, Jézus anyanyelve.

Ezen a nyelven küldte fohászát az Atyához, a susanita és kánaánita szkíta magyarok élő Istenéhez; "Éli Éli lam-ma sabaktani" vagyis "Istenem, Istenem, nézz megszabadulni", azaz "Segíts megszabadulni". Ugyanis a régi magyar nyelvben, de Hazánk egyes részein még ma is: a segítségnyújtást sokszor fejezik ki, hogy "ránéztem", "megnéztem" vagyis "segítettem", Ez "idióma" nem ismeretlen még az angol nyelvben sem.

Mindezek után már határozottan kijelenthetjük, hogy Krisztus Urunk nem a zsidó Dávidnak volt leszármazottja, hanem a kushi- szkíta Nimródnak, kinek népéből II. Sargon Kr. e. 710-ben több ezret telepített Galileába, az ottani rokon népek közé.

A Talmud is azt írja Jézusról Jochanan Ben Zakkaj rabbi által, hogy: "... az istentelen Nimród fiának fia" volt. Mózes I könyve (10:8) szerint "Khus nemzé Nimródot" is ...akiről pedig tudjuk, hogy nemcsak hatalmas vadász vala az Úr előtt, hanem a két szittya vitéznek, Hunornak és Magyarnak az atyja volt.

Nyíregyházy Pál

SZKÍTA ÁLMOK JÉZUS NEMZETSÉGÉRŐL.

Néhány hete egymás után magyar könyvekről írtam ebben a rovatban s azóta szinte naponként hoz a posta címemre irodalmi termékeket. Barátok és ismerősök küldik szellemi termékeiket. Kérik, hogy foglalkozzam írásaikkal és ismertessem azokat.

- Badiny Jós Ferenc torontói előadásán néhány percre dr. Mihály Ferenc barátom ült mellém s arra kért, hogy írjam meg nézeteimet "Gondolatok egy prédikációhoz" című, a Szittyakürt tavaly decemberi számában megjelent tanulmányáról:

- Azt se venném rossznéven - mondta -, ha nemcsak dicsérettel szólnék munkájáról.

Azután kétszer is elolvastam, hiszen magam is prédikálok szükségből az evangélikus templomban s érdekel minden, amit az Ige valóságos magyarázatára felhasználhatok.

Mihály Ferenc cikkében pedig nem kevesebbről van szó, minthogy Krisztus Urunk a szkíta Nimródnak leszármazottja volt, kinek népéből II. Szargon Kr. e. 710-ben több ezret telepített Galileába, az ottani rokon népek közé. A Talmud is azt írja Jézusról, hogy "az istentelen Nimród fiának fia volt:' Mózes I. könyve 10:8-9 szerint "Khus nemzé Nimródot, s ez hatalmas vadász vala az Úr előtt."

Nimród pedig tudjuk, hogy nemcsak hatalmas vadász volt, hanem a két szittya vitéznek: Hunornak és Magyarnak atyja. Nimród kezde hatalmassá válta válni a Földön, írja a Biblia. Ő építette Sumér legnagyobb részét s ezért mondják a tudósok, hogy a sumér nyelv ős szkíta nyelv, mert a legrégibb ékírásos szövegek Mezopotámiában szkíta nyelven íródtak. Ennek a nyelvnek egyik dialektusa volt az arámi nyelv, Jézus anyanyelve.

Ezen a nyelven küldte fohászát az Atyához, a szkíta magyarok élő Istenéhez: "Éli, Éli lam-ma Sabaktani" vagyis "Istenem, Istenem, nézz megszabadulni: Ugyanis a régi magyar nyelvben, de Hazánk egyes részein még ma is, a segítségnyújtást sokszor úgy fejezik ki, hogy "ránéztem", "megnéztem", vagyis megsegítettem.

Istenem, Istenem, micsoda gyönyörű álom! Jézus annak a Nimródnak leszármazottja, akitől Hunor és Magyar vitézek származnak. Nincs különb nép a magyarnál! Benedek Elek meséjében olvastam, hogy volt egy szent kardjuk, mely csatáikban segítette őket. Ezt nevezték Isten kardjának.

Egyszer egy hirtelen keletkezett forgószél felkapta és magával repítette Nyugat felé. Atillának a Duna-Tisza közében egy pásztorfiú visszahozta szent kardot. Így találta meg:

- Amint a nyájam után mendegéltem, látom hogy egy tavalyi üsző "sajnálja a lábát". Nézem, mi baja lehet, hát vérzik a hátsó lába. Tűnődtem: ugyan mi vérezhette meg, mikor gyenge hajlós fűnél nincs egyéb a pusztán. Nézek erre, nézek arra, s egy kard hegyét pillantom meg a földben. Megfogom, hogy kihúzzam, abban a szempillantásban láng csap ki a kard hegyéből. A kard kipattan a földből és forog, mintha szél forgatná. Egyszerre csak ellobban a lángja s a kard elterül a földön. Odaszaladtam, s felvettem a kardot. Atilla mindjárt kipróbálta. Háromszor vágott vele a négy világtájnak, hogy csak úgy zúgott bele.

Amikor az Új Testámentum a "Júdeai Betlehemet" említi, Jézus születési helyének, ez valószínűleg csak a célzatos másolatok eredménye, mivel Dávid is ott született. Betlehem nevű helyiség több is volt Palesztina területén. De hogy a minden órára várandós Mária a galileai Názárettől a júdeai Betlehemig vezető, legalább 180 kilométeres hegyes-völgyes terepen a kacskaringós utat megtette volna egy népszámlálás miatt, ma már kizártnak tarthatjuk. A modern kutatások oda vezetnek, hogy Jézus születési helye csakis a galileai Betlehem lehetett, ahonnan szülei származnak, ahová rokoni kötelékek fűzték őket, ahol a szkíták laktak s akiknek az ősatyja Nimród volt.

Jézus szkíta származását bizonyítja az "Irgalmas szamaritánus"-ról szóló példabeszéd és a samariai asszonnyal való beszélgetése is. Az örök élet iránt érdeklődő Törvényhozó előtt egy szamaritánust említett, mint az irgalmasság mintaképét, nem pedig egy zsidót. Az útszélen sebesülten fekvő szerencsétlent úgy a pap, mint a lévita elkerülték, mert a Talmud szerint "mindenkit" lehet gyógyítani, kivéve a "bálványimádókat".

A szamáriaiak hovatartozásáról fontos adat a szamáriai asszony ama kijelentése, hogy "A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak." A legrégebbi vallások úgy tanították, hogy Isten lakóhelye az Égben van, tehát aki magasabb helyen imádkozik, közelebb van az Istenhez. Ezért a szkythák hegyeken és dombokon, vagy ha ilyen nem volt, akkor Isten által szabadon áttekinthető pusztában imádkoztak, vagy ha módjukban állt, lépcsős piramisokat építettek. A satuáriai asszony hegyen és pusztában imádkozó atyái tehát szkythák voltak.

Krisztus "orcájának színe elváltozása" is magas hegyen történt. Megkísértése is hegyen való imádkozás közben ment végbe. Kedvenc imádkozó helye az Olajfák hegyén volt. A boldogságokról is a Hegyi beszédben szólt. Mihály Ferenc azt tartja a prédikáció legfontosabb kérdésének, hogy a prédikátor által felhasznált történelmi és a Krisztust ábrázoló adatok igazak legyenek. Ne ellenkezzenek a modern tudomány megállapításaival. Krisztus látta ezeknek a követelményeknek fontosságát. Ezért mondta a szamáriai asszonynak, hogy " eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát." (János 4,23)

Istennek Jogában állt - folytatja Mihály Ferenc - a messiási szerep betöltésére bármelyik népet kiválasztani. Az ? igéi egyforma értékűek bármelyik nép nyelvén. Mivel pedig valóban kiválasztott egy népet, melyen keresztül elküldte az ? Egyszülött Fiát, nemcsak illik, de kötelességünk is hogy melyik volt ez a nép. Már mondtuk, hogy Jézus anyanyelve a skytha nyelv arámi dialektusa volt. Ha valaki Kr. e. 2000-ben a turáni fennsíkról elindult nyugat felé a Földközi-tengernek akár az északi partján, tehát Anatólián, a hettiták földjén és a mai Görögországon keresztül, akár a déli part felé vette az útját Palesztinán keresztül Egyiptomba és Líbiába, csak egy nyelvnek a tudására volt szüksége, mégpedig a tudósok által sumérnak nevezett mezopotámiai ősnép nyelvére, mert ezeken a területeken abban az időben még mindenütt ennek a nyelvnek valamelyik dialektusát beszélték. E területeken talált rovásírásos és ékírásos nyelvemlékek ma is olvashatók és megérthetők magyarul.

A tudósok légiója tanítja, hagy a sumér nyelv ős-szkíta nyelv volt, melynek egyenes folytatása a magyar nyelv.

Istenem, Istenem, de gyönyörű álom: Khus nemzé Nimródot s Krisztus Urunk a szkíta Nimród leszármazottja volt. De Nimródtól származott a két szittya vitéz is: Hunor és Magyar.

Arany János pedig így énekel a csodaszarvasról írt regében: "Hunor ága hun fajt nemzett, Magyaré a magyar nemzet."

GONDOLATOK EGY PRÉDIKÁCIÓHOZ
(Hozzászólás)

Olvastam a "Szittyakürt" 1971. decemberi számában dr. Mihály Ferenc "Gondolatok egy Prédikációhoz" és Nyíregyházy Pál "Szkytha álmok Jézus nemzetségéről" című cikkeket.

Római katolikus vagyok és hívő laikus, mégpedig metafizikai síkon, ahonnan nézve a vallásokat és az egyházakat csak Isten megismeréséhez vezető úton szükséges eszközöknek és nem céloknak tekintem.

Minden katolikus dogmát hihetőnek és valóságosnak tartok. Szerény véleményem szerint az Ószövetség az ember szellemének vallásbölcseleti fejlődésében csak az egyik, mégpedig nem is Krisztus megjelenését közvetlenül megelőző állomás. Az Ószövetségről különben tudjuk és

tudományosan bizonyítható, hogy történelmileg túlhaladott, több állítása megcáfolt, már születése idejében sem volt tárgyilagos és túlzott anyagias felfogástól befolyásolva etikai felfogása is gyakran kifogásolható.

Krisztus Istennek olyan emberi személyben való megtestesülése volt, akit az akkori ember értelmi képessége még felérhetett, tehát nem az utolsó (lásd az Újszövetséget!).

Az egyház, mint a krisztusi gondolat (a Két Törvény) kifejezésének szellemi vezetője az egyetlen világszervezet, amely ennek érvényesüléséért folytatott harcban siker reményében szembeállítható az Ószövetség által egyetlen faj ("kiválasztott nép") szolgálatára kényszerítő, s anyagi - tehát isteni és metafizikai szempontból hamis alapon álló vallásbölcseleti felfogással szemben.

E néhány gondolat után felteszem a kérdést, hogy vajon nem állunk-e az "Antikrisztus" szolgálatában, mikor Isten kinyilatkoztatását a "kiválasztott népről" az egyik faj helyett egy másik fajra akarjuk ráruházni, s így Krisztust el akarjuk venni az emberiség összességétől? Ma már bizonyítható, hogy a "kiválasztott nép" kifejezés nem egyetlen fajra vonatkozik, hanem a Krisztus megjelenése előtt és után élt és élő olyan emberek összességét jelenti, akik elfogadták és elfogadják a Krisztus által hirdetett Két Törvény szellemét. Igaz ugyanis, hogy Isten minden egyes fajt vagy népet "kiválasztott" valami neki "testhezálló" rendeltetésre, de olyanra semmi esetre sem, amely jogot ad neki más fajok és népek feletti uralkodásra, hatalmaskodásra és kizsákmányolásra. Ennek az egész Bibliában sehol semmi nyoma sincs.

Ma már bebizonyított, hogy Isten Ábrahámot személy szerint választotta ki az isteni feladatra és eszközként egy különféle fajokból álló népet (sem nemzetet, sem egyetlen fajt, sem egyetlen vallást) adott a kezébe. Krisztusnak, mint Isten megtestesülésének faji származása nem lehet vita és kérdés tárgya: nem az anyag, hanem a szellem a lényeg az ő személyében.

Esetleges további vita esetében fenti gondolataimnak közelebbi megvilágítása végett bárkinek készséggel állok rendelkezésére a bel- vagy külföldi sajtó, vagy e lap útján.

Budapest, 1972. április 11-én
SUJTÁR ELEMÉR

SZÓT KÉR AZ OLVASÓ
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

A "Szittyakürt" 1971. decemberi számában, a 3. oldalon, dr. Mihály Ferenc: "Gondolatok egy Prédikációhoz" című cikkében, több teológiai vonatkozású kitétel jelent meg. Semmi esetre sem akarjuk kétségben vonni a cikkíró jóhiszeműségét, de a tárgyilagosság és a tudomány megköveteli, hogy néhány tévedésre rámutassunk. Így: Jézus csoda útján történt fogamzásával kapcsolatban ellentétet lát az író abban, hogy Jézust József miatt Dávid leszármazottjának tartják, ugyanakkor Jézus a Szentlélek erejétől származott, nem Józseftől. Itt meg kell említeni, hogy Mária József unokatestvére volt. Így - miután Mária is is Dávid családjából származott, a "biológiai " leszármazás Dávidtól ezúton is fennáll. Egyébként a törvények szerint Jézus József családjából származott, abban nőtt fel.

Továbbá: "...az evangéliumok a második és harmadik század keresztény irodalmának termékei...". Ez tévedés, mert Iréneusz (a második században élt) Máté evangéliumáról, mint már meglévőről ír, sőt azt is kiemeli, hogy ezt akkor írta Máté, amikor Péter és Pál Rómában tanított, azaz Krisztus keresztre feszítése után kb. 15-17 évvel...Pápiász (75-150) ugyancsak, mint már megírt könyvről emlékezik meg Máté evangéliumáról, kiemelve, hogy annak eredeti nyelve az arámi volt. Később ezt görögre fordították, az arámi szöveg elveszett.

Márk, Pápiász, Iréneusz és alexandriai Kelemen szerint (ezek az I. és II. században éltek) Márk: Péter igehirdetését foglalta írásba, szerintük az eredeti szöveg (változás nélkül) ekkor már ismert volt.

Lukács evangéliumáról azt írja a "muratori töredék" (I. századból), hogy Pál igehirdetését tartalmazza. Ez egyébként a fogalmazáson is látható. Jánosról azt írja a II. században élt Iréneusz, hogy János ezt efezusi tartózkodása alatt írta. Iréneusz az I. században élt, Polikárp tanítványa volt, értesülései nyilván tőle jönnek. De ezek semmit sem tudnak "utólagos" beszúrásokról, utólag írt történetekről, stb. Mint eredeti szerzőktől származó és változatlan szövegű könyvként ismerték a mai napig is használt evangéliumokat. Tehát szó sem lehet utólag kitalált "legendák"-ról, mint ezt a most felsorolt hiteles, egykorú kútfők bizonyítják. Itt megjegyzendő, hogy a szabadkőművesek mondták azt, hogy az Újszövetség "apokrif" irat, ezzel a keresztény tant akarták erőtleníteni.

Jézus nemzetségtáblája, az egyház tanítása szerint a Biblia: csak hit és erkölcs dolgában tartalmazza szükségszerűen Isten szavát, a történelmi, földrajzi, stb. kérdések vita alá eshetnek. Egyébként könnyen lehet, hogy egy-egy nemzetségtáblából egyes ősök kimaradtak.

Jézus szavai a keresztfán: "Éli, Éli lámma szabaktáni?" (én Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?), szó szerinti idézése Dávid 21. zsoltárának (1. vers), azaz Jézus nem kétségbeesett, hanem imádkozta a zsoltárt.

Nem "állítólagos" népszámlálás volt Krisztus születése idején, hanem egy egykorú kútfők és a tudomány megállapítása szerint is Augusztus császár Kr. e. 28-ban, és Kr. u. 14-ben népszámlálást tartott. A második népszámlálást (Kr. e. 8.) a szövetséges Heródes országára is kiterjesztették. Lukács (II. 2.) említi, hogy Jézus születése alkalmával a népszámlálást Quirinus, Szíria kormányzójának idejében tartották. Quirius népszámlálása Kr. e. 4-ben történt, azaz a mai időszámításunk Krisztus valóságos születése után 4 évvel kezdődik. Heródes is - a történelem szerint - időszámításunk előtt 4 évvel halt meg.

Még ennyit a Krisztus után 1000 évvel írt Talmudra nem lehet hivatkozni az egykorii és szemtanúk által írt Evangéliumok cáfolatára.

A zsidók óriási szumér keveredése is kétes, mert, ha a zsidók valóban olyan nagy sumer-turáni tömegeket asszimiláltak volna, és ezektől vették volna át kultúrájukat, stb. Szatmári: "Mérleg" című könyve szerint még a Makkabeusok lázadását is idetelepedett turáni törzsek csinálták. Sőt Salamon maga is sumér volt, mert Uriás - állítólag ő is sumér volt - feleségétől származott, aki szintén sumér volt..., akkor a mai zsidókban faji és szellemi, kulturális szempontból sokkal többnek kell lennie a sumérból, mint a magyarban. Már pedig én semmi hasonlóságot a zsidó és a magyar között felfedezni nem tudok. Ellenben Schmökel, kieli professzor, sumerológus könyve szerint a Kr. e. 2000 körül eltűnt sumérok nyelve Kr. e. kb 150-ig, a mezopotámiai egyetemeken, mint a tudomány nyelve tovább élt.

Meg kell még említeni Jeruzsálem pusztulását, ami Kr. u. 70-ben történt. Erről egyik evangélium sem emlékezik meg, pedig, ha az evangéliumokat Jeruzsálem pusztulása után írták volna, ezt feltétlenül belefoglalták volna, mint Jézus jövendölésének igazolását. Eszerint is kétségtelen, hogy a négy evangéliumot 70 előtt írták. Az utólagos betoldások, kiigazítások, stb. lehetősége már azon ténynél fogva is ki volt zárva, mert ez időben az evangéliumok terjesztése írásban úgy történt, hogy az elküldött szöveget igen nagy tiszteletben tartották, sokan szóról szóra megtanulták, naponta felolvasták egyes részeit, stb. A legkisebb változtatást azonnal észrevették volna és ez óriási vitákat, veszekedéseket idézett volna elő. De hol van csak egyetlen-egy, ezen korból származó olyan szöveg, ahol más szövegezést, stb. látnánk, azaz hol van csak egyetlen-egy "még át nem írt" szöveg?

Tisztelettel
DR. GÁLFI GÉZA

VÁLASZ A HOZZÁSZÓLÁSOKRA
- A "GONDOLATOK EGY PRÉDIKÁCIÓHOZ" CÍMŰ TANULMÁNYOMHOZ-

A "Szittyakürt" 1971. évi karácsonyi számában közölt fenti című tanulmányomra igen sok hozzászólást kaptam sajtóban, levélben, élőszóban és telefonon egyaránt. Mindegyikre ilyen szűkre szabott keretek között nem tudok külön-külön válaszolni, de csoportosítva mindenki megtalálja a választ kérdéseire és megjegyzéseire.

A Krisztus Urunk valódi származása iránt érdeklődő sok jó barát, ismerős és ismeretlenek gratulációiért ezúton jelentem hálás köszönetemet. A "Kanadai Magyarság" hasábjain vitéz dr. Nyíregyházy Pál ismertette és elemezte tanulmányomat. Igaz magyar öntudattal írja: "Istenem, Istenem, micsoda gyönyörű álom. Jézus annak a Nimródnak leszármazottja, akitől Hunor és Magyar szittya vitézek származtak. Nincs különb nép a magyarnál".

Köszönöm dr. Nyíregyházy Pál lelkes sorait és remélem, hogy a közölt történelmi adatok és az itt következő kiegészítő adalékok úgy őt, mint többi magyar testvéremet meggyőzi arról, hogy mindez nem álom, hanem történelmi valóság.

Dr. Pálfalvy Sándor az USA-ból levélben gratulált, kijelentve, hogy évekkel ezelőtt ő maga is behatóan foglalkozott e tárggyal és ugyanezekre az eredményekre jutott, de nem kapott sajtót a leközlésre. Jézus utolsó szavait a keresztfán: "Éli, Éli lam ma sabaktani" azonban ő másként értelmezi, mint én, melyre válaszomat - minden más forrást mellőzve - az általa is közölt Hammurábi Codex idézete alapján adom meg, amint az alábbi, dr. Gálfy Gézának adott válaszomban következik. Fogadja ezúton is üdvözletemet.

Juhász Alfrédnak és Havas Imrének köszönöm lelkes sorait. Az alább következő kiegészítő adatok, remélem, érdeklődésüknek megfelelnek.

Dr. Gálfi Géza hozzászólását "Szót kér az Olvasó" címen a "Szittyakürt" 1972 márciusi számában közölte. Az alább következő válaszom több más hozzászólónak is szól.

Dr. Gálfi Géza félreértette tanulmányomnak Jézus születésére és származására vonatkozó tételeit, mert én nem azt írtam, hogy Krisztus Urunkat József miatt tartják Dávid leszármazottjának, hanem azt, hogy Jézus szülei nem voltak zsidók és már csak ezért sem lehettek sem ők, sem Jézus Dávid leszármazottai.

Bibliakritikai kiértékelések szerint az első Evangélium a Márk írása szerinti volt, melyet Papias a második század első felének közepe táján írt egy rövid írástöredékről, melyet Péter apostol tolmácsa: Márk írhatott, amit helytállónak kell elfogadnunk, mert nincsenek ellenadatok. Papias tehát a rövid írástöredékre alapozva megírta Márk Evangéliumát, melyet aztán másolások útján terjesztettek. A másolások kitűnő alkalmak voltak a betoldásokra és kiegészítésekre. Innen vannak az ellentmondások.

A 10. rész 46. és 47. versben szó van a vak koldusról, aki Jézust Dávid fiának mondja. Ez egyáltalán nem csoda, mert a zsidó zsinagógákban és a más fajú, de zsidó vallású népek templomaikban minden szombaton hallhatták a Messiás-várásról prédikálni, aki a régi írások szerint a Dávid házából kell hogy származzon. Azonban Dávid családja kihalt, de a régi írások és a legenda foghatta Jézusra, hogy Dávidnak fia. Jézus azonban az ilyen rokonosítás ellen tiltakozott, amint az a 12. rész 35. versében írva van.

A Máté Evangéliumát szintén Papias írta, nem tudni milyen terjedelemben, mindenesetre Márk Evangéliumának kiegészítéseképpen. Ebben már szerepel Jézus családfája, mint ahogy a Lukácséban is, de a kettő között sok az ellentmondás. A Lukácséban feltűnő, hogy a családfa a Világ teremtésével, vagyis Ádámmal kezdődik, hetvenöt nemzedéken keresztül folytatódik, melyben sok történelmileg igazolt személy neve is szerepel, összekeverve földrajzi és népnevekből képzett hipotetikus személynevekkel. De vajon csak hetvenöt nemzetség élt a Biblia szerinti teremtéstől Krisztusig? Nem. De hogy mennyi, azt még megközelítően sem tudnánk megmondani. Azonkívül Ádám szintén csak egy képzelt személy, kinek nevét a MADA népnév megfordításával képezték az ótestamentumi írók. Ettől a képzelt személytől származtatja Lukács Evangéliumának írója a Józsefet és Jézust, azonban, az aki ehhez még ma is ragaszkodik, az akaratlanul is tápot ad az ateizmusnak és vallástalanságnak, mert hiszen képzelt személytől csak képzelt személy származhat. Márpedig Jézus húsból és vérből való Emberfia volt, hogy saját szavaival éljek, mégpedig Nimród véréből.

Nem állja a helyét az az állítás sem, hogy Mária "is" Dávid családjából származott volna, mert Józsefhez hasonlóan ő is a Mezopotámiából Galileába telepített Kushi-Szkíta nép gyermeke volt.

 MÁRIA: A SUMÉR NAGYASSZONY

Szentiványi Rezső (Szelényi Imre) "Bábeltól Pannóniáig" c. tanulmányában kereken tagadja Mária Dávidtól való származását és hiábavaló kitalálásnak minősíti Mária Józseffel való unokatestvériesítését, vagy fiúsítással való családfővé tételét. Ő Krisztus Urunk anyját "Szumér Nagyasszonynak nevezi, ami egyáltalán nem tévedés, mert Gallilea és Samaria népe Sumériából, mégpedig Susánból és Samariából - Nimród földjéről - lett odatelepítve II. Sargon, majd később Nagy Sándor által. E népnek voltak a gyermekei úgy Mária, mint József, nem pedig a távoli Júdeáé.

Zsidók Galileában Jézus születése idején nem voltak, mert - amint H. S. Chamberlain "Foundation of the Nineteenth Century" c. könyvében írja, a maccabeus Simon Tharsi egy sikeres galileai, assyrok elleni hadjárata után ott összeszedte az összes zsidókat és minden vagyonukkal együtt visszatelepítette őket Júdeába, nem sokkal Jézus születése előtt.

Elképzelhető-e, hogy egy olyan hazafi, mint Tharsi, aki a legkisebb zsidó házalót is hazatelepítette, pont a Dávid király leszármazottairól feledkezett volna el, ha ilyenek lettek volna? Bizonyára nem, mert ilyenek még Júdeában sem voltak.

"There is, accordingly, as we see, not the slightest foundation of the supposition that Christ's parents were of Jewisc descent", vagyis magyarul: A legkisebb alapja sincs annak a feltételezésnek, mintha Krisztus szülei zsidó leszármazottak volnának" - írja Chamberlain.

Hasonlóan ír Jézus történetének másik nagy kutatója Ernest Renan is "The life of Jesus" c. könyvében.

Renan, a College de France professzora, egy életet szentelt a történelmi Jézus tanulmányozására és két évet töltött a Szent Földön, helyszíni vizsgálatokat végezve. Könyvének II. fejezetében kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy Jézus Názáretben született, ahol apja József és anyja Mária szerény körülmények között éltek.

Mint tanulmányomban említettem, Kr. e. 129-ben Júda elfoglalta Samariát (Izraelt), majd 104-ben Galileát is és a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszeríttette. A meghódított terület turáni- szkíta fajú lakossága tehát zsidó vallású lett. De vajon azt jelenti-e ez, hogy ezzel zsidó fajúvá is változott? Vajon kicserélődött-e ezzel vére és faji jellege? Természetesen nem. Zsidó vallás szerint voltak kénytelenek élni, mely - mint "teokratikus" államban - egyben az államrendszert is jelentette (ami a mai Izraelben is ugyanúgy van), de megmaradtak sushanita és samaritan szkítáknak, mint ahogy Álmos vezér szkítái, a Kárpát medence magyarsága sem vált rómaivá azzal, hogy felvette a római kereszténységet, de németté se, amikor a germán eredetű protestantizmust követte. Lettek római katolikusok, lutheránusok, kálvinisták, de megmaradtak magyarnak.

Oszoljon hát el a fogalomzavar. Jézus szülei zsidó vallású szkíták voltak, de nem zsidó fajú emberek és aki ezt tagadja, csak két okból teheti. Vagy nem értékelte ki eléggé sem a Biblia, sem a történelem adatait, vagy pedig tudományos meggyőződése ellenére a kényelmesebb és biztonságosabbnak vélt alapra helyezkedik, hiszen Renan is elvesztette katedráját a College de France-n, de nem követte Galilei példáját és tudományos meggyőződése mellett kitartott.

Dr. Gálfi Géza nem ismeri el, hogy az evangéliumok mai formájukban a második és harmadik század keresztény irodalmának termékei. Megemlíti, hogy Ireneus - aki a második században élt - Máté evangéliumáról már, mint meglévőről ír. Továbbá, hogy Papian is - aki 75 és 150 között élt- ugyancsak, mint már megírt könyvről emlékezik meg Máté evangéliumáról, kiemelve, hogy annak eredeti nyelve az arámi volt.

A hozzászóló itt akaratlanul is nekem adott igazat, mert Papian tevékenysége a második század első felére esik, és úgy Máté, mint Márk evangéliumát ő írta, mint olyat.

ISTEN FIA

Ernest Renan "The life of Jesus" c. könyvében - Euzebiusra és más egyháztörténeti adatokra hivatkozva- azt írja, hogy Papias hierapolisi püspök egész életén át kutatott Jézusra vonatkozó adatok után, de szóbeli hagyományokon kívül csak két rövid ("incomplete") írást talált. Az elsőt, mely nem kronológikus sorrendben példabeszédeket és elbeszéléseket tartalmaz, szerinte Márk írta, de nem említi, hogy milyen nyelven. A második, amely mondások gyűjteménye: Mátétól ered. Mindkettőt lefordította "úgy ahogy tudta" ("and which each one has translated as he could" - Eusebius, kist. Eccl. III. 29). Ez utóbbi zsidóul volt írva. De hol vannak ezek a töredékek az evangéliumok későbbi, vagy mai formájától? Justiniánus apologéta még 150-ben nem említ evangéliumokat, csak az apostolok visszaemlékezéseit és kis terjedelmű intelmeket, melyekben a Dávidtól való származás még nem volt benne, bár az ugyanezen időben íródott "Didaché", mely az akkori álláspontnak megfelelő keresztény tanítást foglalta össze, úgy Dávidot, mint Krisztust Isten fiának nevezi. Ebből azonban legjobb esetben is csak testvérekként értelmezhetők. A Dávid fiává (leszármazottjává) minősítés egy későbbi kelte, elhomályosító, romantikus tendenciájú legendakeltés eredménye, amikor mindent egy mítikus légkörbe burkoltak és a hétköznapok embere számára elérhetetlenné tették Krisztust.

Az Istenfia elnevezés általános volt az egyiptomi és a sumér királyoknál, sőt némely római császár még ezzel sem elégedett meg, hanem egyenesen Istenné jelentette ki magát.

Pierre Monet "Eternal Egypt" című művében a PHA-RA-OH elnevezést - amellyel az egyiptomi királyokat illették - próbálja megmagyarázni. Több próbálkozás között megemlíti, hogy a királyi gyermekek az akkori hit szerint nem úgy születtek, mint a közönséges gyerekek, hanem azok isteni származásúak voltak.

Leonard Cottrell is az írja a "The Anvil of Civilization" című könyvében, hogy az "Istenfia fogalom nem ritka dolog a régi népeknél". Több sumér király is a Napisten fiának nevezte magát.

A második század végén és a harmadik század elején, Alexandriai Philo nyomán, Alexandriai Kelemen és Origenes egyházatyák erős nyomást fejtettek ki a keresztény tanításnak a zsidó mitológiában való beágyazására. Ekkor keletkeztek az első komoly szakadások a kialakulás állapotában lévő kereszténységben, mert főleg a nem zsidó keresztények teljesen elvetették a kereszténység judaizálását és Krisztust nem Dávid fiának, hanem Istentől küldött prófétának tartották. Ezeket hívták "gnosztikusok"-nak és Celsus szerint ez volt a legelterjedtebb áramlat. A másik keresztény áramlat, a "Markionizmus" is azt tanította, hogy az ószövetségi prófétálások nem vonatkoznak Jézusra.

A különböző keresztény áramlatok közötti harc a negyedik század kezdetére már ádáz gyűlöletté fajult, és a 325-ben megtartott "Niceai Zsinaton" nyílt szakadásban tört ki, ahol Eusebius és Epifanius nyomására a Krisztusi Szkíta lelkű kereszténységet az Ótestamentum szellemében megfogalmazott nyolcvan dogmatétellel, az Ótestamentumi mentalitású dogmaelvek elfogadására kényszeríttették - írja Zajti Ferenc: "Magyar évezredek" című könyvében.

Ezen törekvéseknek, legfőbb ellenzője Árius püspök volt, akit híveivel együtt, mint eretnekeket, kiközösítettek. Az áriánusok igen jelentékeny felekezetté fejlődtek - különösen éppen a galileai és szíriai Krisztus-követők között, mert amikor IV. Béla királyunk felesége Laskarish Mária, Ottó frátert és társait elküldte Szíriába ottani rokonai felkeresésre, Ottó fráter jelentésében az írta, hogy az ottani nép őket nagyon szívesen fogadta és magyarul nagyon jól megérették egymást. Csak hát - amint írja - áriánusok voltak, de neki nagyon szívesen megengedték, hogy templomaikban misézhessen.

Sajnos Ottónak menekülnie kellett a közelgő tatárjárás elől, amely a szíriai magyarságot, Krisztus népét elsöpörte.

Azt írja továbbá dr. Gálfi Géza, hogy "Jézus nemzetségtáblája: az egyház tanítása szerint, a Biblia pedig csak hit és erkölcs dolgában tartalmazza szükségszerűen Isten szavát - a történelmi, földrajzi, stb. kérdések vita alá eshetnek. Egyébként könnyen lehet, hogy egy-egy nemzetségtáblából egyes ősök kimaradtak".

Pontosan erről van szó: hogy vita alá eshetnek és ha valamelyik tétel nem állja ki a próbát, akkor a legbecsületesebb dolog az archeológia, a nyelvészet és a történelemtudomány adatai alapján helyesbítenünk a tévedéseket. Adjuk vissza az Emberfia Krisztust annak a népnek, amelyikből szülei származtak: Nimród kései utódainak, a magyari népeknek.

Az Istenfia úgyis mindenkié és nem akarjuk őt elvenni azoktól, akik benne hisznek. De ráerőszakolni arra a népre, amelyik sohasem vallotta őt magáénak és nem is hitt benne: abszurdum.

"ELI ELI, LAM MA SABAKTANI"

Jézusnak a keresztfán elhangzott fenti szavaira vonatkozólag az írja dr. Gálfi Géza, hogy az én olvasatom - "Istenem, Istenem, segíts megszabadulni" - nem fogadható el, mert Jézus ott tulajdonképpen a Dávid 21. Zsoltárának első versét imádkozta - "Én Istenem, Én Istenem miért hagytál el engem" - "azaz Jézus nem esett kétségbe".

Engedje meg dr. Gálfi Géza: én a kenyeremnek a javát már megettem és a 21. zsoltárt jó néhányszor énekeltem a hívekkel együtt. Újólag el is olvastam figyelmesen, de dicsekedésnél és átkozódásnál egyebet nem tudtam benne felfedezni, ahol Dávid még az ő ellenségeit is az ÚR ellenségeivé nyilvánítja.

Az én olvasatomat - "Istenem, Istenem nézz rám (segíts) megszabadulni" (vagy "megszabadítani") dr. Bobula Ida "Origin of the Hungarian Nation" című könyvének (49. lap) és a Hammurábi féle Sumér-akkád kétnyelvű kőtáblának adataira alapoztam.

Onnan indultam ki, hogy ha már a történelem bebizonyította, hogy Jézus népe és szülei a Sumér-földről, Samara, Nimród és Susán városok vidékéről származnak, akkor Jézus ránk maradt utolsó fohásznak értelmezéséhez is az ottani sumér nyelvet kell segítségül hívnom.

Az ÉLI szó értelme felől senkinek sincs kétsége. A hittita ÉL, a sumér ILE, ILU, ILA, az egyiptomi ELU-RA, vagy az arámi ÉLI, mind ugyanarra az Élő Istenre vonatkoztak, akikre a magyar még ma is esküszik: "Esküszöm az Élő Istenre".

A LAM MA szavak a Hammurábi Codex XLIH. Column, 96. Lineben (dc Pálfalvy Sándor: "Barangolások ősi puli nyomokon" c. művéből) a következő fordításban fordulnak elő:

LA MA ZI DA MI- IK TUM, stb.
see the eye and always know
lássa meg szemed és mindig tudd

a LA MA tehát azt jelenti, hogy láss meg, vagy nézz meg, vagyis az Erdélyben és Hazánk egyes részein divatos szójárásban: "segíts meg".

A Sabaktani szó értelmezéséhez dr. Bobula könyvében közölt "Sabartoi is the old name the free ones"- féle szómagyarázatot használtam, mely azt jelenti, hogy "szabad".

Ha még hozzáteszem azt, hogy olvasatomat személyes beszélgetésünk alkalmával Badiny Jós Ferenc professzor is helyeselte, azt hiszem, nincs kétség afelől, hogy mit mondott az Úr Jézus a keresztfán. Nem a Dávid 21. zsoltára szerint dicsekedett, hanem fohászkodott, miként mi is tesszük az örökszép énekben:

"Egyedüli reményem Úristen csak Te vagy,
Jöjj el és "nézz meg engem", magamra óh nem hagyj"...
Mi mást jelentene a "nézz meg", mint azt, hogy "segíts meg!"

BETHLEHEM ÉS A NÉPSZÁMLÁLÁS

Azt is kifogásolja dr. Gálfi Géza, hagy tanulmányomban a "népszámlálást amely miatt Mária" "mindenórás" állapotában 180 km-nyi utazásra lett volna kényszerítve, "állítólagos"-nak neveztem.

A történelem nem tud sem ókori, sem újkori népszámlálásról, amelyhez mindenkinek oda kellett volna mennie, ahová való. Vajon az a kereskedő, vagy diplomata, akit hivatása éppen tartósan Rómához kötött, szintén haza kellett volna vitorláznia és szamaragolnia csak azért, hogy megszámlálják? Vagy bárkinek, akinek ősei csak Dávidtól kezdve ezer éven keresztül júdeai polgárok voltak, mindnek vissza kellett volna utaznia oda? Nevetséges. Még a mai modern közlekedés- technikának is megoldhatatlan problémát jelentene egy ilyen népvándorlás-szerű mozgalom.

A népszámlálást célzó állításban maga Lukács, vagy fordítója is bizonytalan lehetett. Azért - bár nem írja, de - engedi következtetni, mintha két népszámlálás is lett volna "azokban az időkben".

Renan erről - Josephus, Ant. XVII. XIII. 5, XVIII. I. I, II I-re hivatkozva - azt írja, hogy a bethlehemi legendában szereplő népszámlálás legalább tíz évvel Jézus születése után volt. "The inscription by wich it was formerly pretended to establish that Quirinus had levied two census is reconized as false (See Orelli, Inscr. Lat. No. 623, Borghesi Fastes Consulaires)". Vagyis magyarul: "az írás, mely szerint hajdanában két népszámlálást tartott volna Quirinus, elismerten (szándékosan) téves". A népszámlálás - amelyet tartottak is - különben sem vonatkozott a negyedes fejedelemségekre, hanem csak a Római provinciákra.

A TALMUD

Hátra van még dr. Gálfi Gézának a Talmudra vonatkozó megjegyzése. Szerinte Jézus származását illetően a Talmudra nem lehet hivatkozni, mert azt Krisztus után ezer évvel írták.

Nem tudom, hogy honnan vette dr. Gálfi az adatokat állításához, mert ha csak az Enciclopedia Britannicát nyitotta volna fel, ott azt olvashatta volna, hogy a Talmudot Jézus kortársai írták és később csak hozzá-hozzá írtak.

A Talmud két részből áll: a Mishnából és a Gemarahból. A Mishna, mint a rabbiképzés tananyaga, régebbi írásokból lett összeállítva és Kr. u. 150-ben már készen állt.

A Jeruzsálemi Talmudot, mely Gemarah néven ismeretes és a Mishna magyarázatát öleli fel: 230 körül állították össze. A Talmud mindkét része régi tanok és adatok gyűjteménye, melyről az Enciclopedia Britannica azt írja, hogy: "It is (a Talmud) important for a proper understandig of the origin of Christianity, since this literature came from men who taught at the time when Jesus lived". Vagyis magyarul: "A Talmud fontos a kereszténység eredetének megértéséhez, mivel ez az irodalom olyan emberektől származik, akik akkor tanítottak, amikor Jézus élt".

Tehát a Talmud Krisztusra vonatkozó adatai szemtanúktól és kortársaktól erednek. Ezek pedig az írják róla, hogy "az átkozott istentelen Nimród fiának fia" (leszármazottja) volt.

Ennyi a válaszom dr. Gálfi Géza hozzászólására és nagyon köszönöm, hogy ezzel lehetővé tette számomra a téma bővebb kimerítését. Még talán arra a megjegyzésre, hogy "a szumérok nyelve Kr. e. 2000 körül eltűnt, de a mezopotámiai egyetemeken, mint a tudomány nyelve tovább élt még kb. 150-ig", azt válaszolom, hogy sem a nyelv nem tűnt el, sem a sumér-szkíta nép, hanem tovább vándorolt és még ma is él, ha alaposan módosult, megújított formában is: Krisztus Urunk nemzetének, a magyaroknak ajkán.

Sajtár Elemér, akinek írásait mindig szívesen olvasom, Budapestről szólt hozzá tanulmányomhoz, amint írja katolikus szemszögből, előre bocsátva, hogy mint hívő katolikus, "minden katolikus dogmát hihetőnek és valóságnak" tart.

Ebből azonban az következik, hogy Jézus Dávidtól való származását és emberi vonalon zsidó nemzetiségét is valóságnak tartja, annak dacára, hogy ezt a történelmi kutatások, sőt maga a Biblia és maga Krisztus is cáfolják.

Azt írja továbbá Sajtár Elemér, hogy "Vajon nem állunk-e az "Antikrisztus" szolgálatában, amikor Isten kinyilatkoztatását a "kiválasztott

népről" az egyik faj helyett másik fajra akarjuk ráruházni, s így Krisztust el akarjuk venni az emberiség összességétől?" és hogy "Isten Ábrahámot személy szerint választotta ki az isteni feladatra."

Őszintén szólva nem értem, hogy Sajtár Elemér milyen isteni feladatot tulajdonít Ábrahámnak, és mi köze Ábrahámnak Jézushoz? Jézus az őt kérdésekkel ostromló zsidóknak azt mondta, hogy "Ábrahám a Ti atyátok..." (János 8:56). Tehát mint más helyen a Dávidtól, úgy itt az Ábrahámtól való származását sem ismeri el.

Ami pedig az "Antikrisztusra" való célzást illeti, nem látom miért lenne "antikrisztianizmus" az, ha kimutatjuk és megvalljuk Krisztus valódi származását. Miért ne lehetne az "Isten Fia" magyar, ha már az, és miért akarjuk mindenáron zsidónak tartani, mikor nem az? A szkíta-magyar Krisztus semmivel sem kevésbé az "emberiség összességétől", mintha zsidó Krisztus volna.

Avagy a szemellenző már annyira elvakított bennünket, hogy még Krisztus is megtagadni való, ha magyar? Végül azt írja Sajtár Elemér, hogy "Krisztusnak, mint Isten megtestesülésének faji származása nem lehet vita tárgya". Sajtár Elemér jól tudja, hogy az emberi dolgokat mindig szabad vitatni. Márpedig Jézus faji származása emberi dolog és kár lenne azt elzárni a vita elől csak azért, hogy ne derüljön ki az igazság, hogy Isten az ő magyar népén keresztül küldte el az ő Fiát ÉL házának elveszett juhaihoz (Máté 15:24.)

ÉSZREVÉTEL DR. MIHÁLY FERENC FEJTEGETÉSEIHEZ

A "Szittyakürt" 1972. júliusi számában dr. Mihály Ferenc: "Válasz a hozzászólásokra" c. tanulmányában kitért előzőleg írt soraimra, emiatt kénytelen vagyok néhány tévedésre rámutatni, melyeket ő bizonyára teljes jóhiszeműséggel írt. Dr. Mihály azt állítja, hogy Pápiász írta volna Márk és Máté evangéliumát. Ám szólaljon meg maga Pápiász, aki ezt írta Eusebius szerint (ugyanis Pápiász öt kötetet írt, ezek elvesztek és csak Eusebiuson keresztül ismerjük azok tartalmát: "Máté szedte rendbe arameus nyelven a "logia"-kat, ami az egy tárgyra vonatkozó verseket jelenti. Ugyanígy írt Márkról. Azaz maga Pápiász szerint ezen evangéliumok szerzői Máté és Márk voltak. Ne a szabadkőműves Renan könyvén és tendenciózus torzításain keresztül nézzük a kérdést, hanem az eredeti szövegeket olvassuk el. Origenes (meghalt 225-ben) ugyanezt állítja.

A Pápiász és Eusebis által ismert szövegek azonosak a maival, de: 1972. április 11- én, a "Le Figaro" egyáltalán nem katolikus lapban olvassuk, hogy a Qumran sivatagban talált töredék már az evangélium szövegét tartalmazza, és ez a töredék kb. Kr. u. 50-ból való. Azaz: a sivatag homokja bizonyítja a hitelességet. Máté - mint előzőleg írtam - Iréneusz szerint Kr. u. 50 körül írta evangéliumát. Utólagos betoldás lehetősége is elképzelhetetlen egy olyan korban, mikor egy "i" betű miatt is halomra gyilkolták egymást az emberek. De hol vannak a "még át nem írt" szövegek?

A niceai zsinaton - ez egyébként közismert - Ariust nem azért közösítették ki, mert szembehelyezkedett volna a kereszténység "elzsidósításá"-val (a kereszténység végleg szakított a zsidó törvényekkel Kr. u. 50-ben, a jeruzsálemi zsinaton, később a spanyol inkvizíció eretnekként üldözte mindazokat, akik Zsidó hagyományokat ápoltak), hanem azért, mert Arius tagadta Krisztus Istenségét és a Szentháromságot. (Ezért ma is kizárnának bárkit a kat. és protestáns egyházak egyaránt.)

Lehetetlen az, hogy IV. Béla (XIII. század!) kiküldöttje Szíriában ariánus magyarokat talált volna, mert az ariánusokról a VII. század után a történelem semmit sem tud, azaz: ekkorra eltűntek végleg. (Lásd: Lexikon, für Theologie und Kirche, 1957, kiadó: Herder.)

Dr. Mihály teljes jóhiszeműséggel írja, hogy ő nem találta a 21. zsoltárban az "Én Istenem, miért hagytál el engem ő" (Eli, lámma szabaktani) szavakat, mert a bibliakiadások a zsoltárok számozásánál a 9. zsoltárig teljesen megegyeznek, de a 9. zsoltárt egyes kiadások két külön zsoltárnak tekintették, és azt 9. és 10. számmal jelölték, míg más kiadások csak a 9. szám alatt. Ezen zsoltártól kezdve a következő zsoltárok számozása egy egységgel eltér, aszerint, hogy milyen kiadásban jelent meg. A "La Bible de Jérusalem ", a legelismertebb és legmodernebb francia biblia ezért a zsoltároknál mind a két számozást feltünteti, így a 671. oldalon a "Psaume" 22(21) alatt olvassuk: "Mon Dieu, mon Dieu, pourquoi m'as tu abandonné?", ami a nálam lévő magyar kiadás szövege szerint (itt 21. számmal jelöli ezt a zsoltárt) ezt jelenti: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Miért vagy oly messze könyörgésemtől, jajaim szavától?" stb.

Kérem dr. Mihály honfitársunkat, legyen szíves megnézni a bibliájában emiatt a 22. zsoltárt. - Hogy az arameus szavak mit jelentenek, azt az evangéliumok maguk megírják, mert a Márk 15:14-ben ez van: "Eloi, Eloi, lamma szabaktani. Vagyis: Én Istenem, és Istenem, miért hagytál el engem?". Ugyanígy megmondja ezen szavak jelentését Máté is a 27:46-ban, így nincs szükség semmi "átmagyarázás"-ra. Máté és Márk csak jobban tudják!

Előzőleg már megírtam, hogy a hiteles pogány kútfők szerint Augustus császár három népszámlálást tartott: Kr. e. 8 és Kr. u. 14-ben, a Josephus Flavius által említett népszámlálás ezen utolsó. Igazat ír dr. Mihály Ferenc, hogy ezen népszámlálások eredetileg nem vonatkoztak a negyedes fejedelmekre, de a második (Kr. e. 8.) népszámlálást később (Kr. e. 4.) kiterjesztették a szövetséges Heródes országaira is - ekkor született Krisztus. Lukács ebben nem volt "bizonytalan", hanem - olvassuk csak el a szöveget. II., 2, - a leghatározottabban állítja, hogy ez Quirinus, Szíria helytartója idejében történt.

Áldott állapotban sokkal nagyobb utakat tettek meg magyar asszonyok is, gondoljunk csak az 1945-ös és 56-os menekülésekre. Názáret Betlehem: 120 km (lemértem), ez 4 napos gyalogút. A gyaloglást áldott állapotban orvosok kifejezetten javasolják. Ezen utat egy várandós asszony ha mindvégig gyalog megy - legfeljebb egy hét alatt teszi meg könnyedén.

Talmud. Olvassuk el Luzsénszky fordításában és a "Hídfő" kiadásában A Talmudot. Itt valóban az van, hogy Kr. u. pár évszázaddal már volt egy ilyen összefoglaló (de ezt sem írhatták Krisztus kortársai, akik ekkor már régen elporladtak), de a Talmud mai formáját Mezopotámiában állították össze Kr. u. 1000 körül, a "Hídfő" kiadása szerint. A Talmud ezen kiadása Krisztust nem Nimród, hanem Randera római katona fiaként tünteti fel, hogy gyűlöletet szítson a kereszténység ellen. De lehet, hogy más töredékek Nimród fiának mondják. A lényeg az, ha kereszténységről van szó, a Talmud hetet-havat összehord, hogy azt minél jobban beszennyezze (éppen úgy, mint a szabadkőművesek mindent előhoznak, kitalálnak, hogy az evangéliumok hitelességét, ezen keresztül Krisztus Istenségét és a kereszténységet, de főleg a katolikus vallást elfűrészeljék. Erre ne hivatkozzunk).

Az Enciclopedia Britannica-val kapcsolatban is igen óvatosnak kell lennünk, mert ez kb. 15 évvel ezelőtt azt írta, hogy Kossuth szlovák volt, az 1911-es kiadás pedig részletesen leírja, hogy Luther miként engedélyezte pénzért Hesseni Fülöpnek a kétnejűséget. Ez is igaz? - Ne felejtsük el, hogy a szabadkőművesség az angoloknál igen erős. A mindenkor angol király főmesterük, napjainkban pedig az észak-írországi katolikusok mészárlását és elnyomását az "Orange" páholy irányítja.

Dr. Mihály azt írja, hogy a katolikusok "dogmája" Krisztus zsidó származása. Nem vagyok járatos ebben a kérdésben, de nem tudok róla, hogy ezt "dogmá "-nak hirdették volna ki. Ellenben ezt tanítja egyaránt a protestáns és kat. egyház. Pontosan ismerni kell, hogy mi az a "dogma ", mielőtt ezen a ponton támadást indítunk a kat. egyház ellen (pl. sem a latin szertartás, sem a papi nőtlenség, sem a Biblia szavai sohasem voltak "dogmák").

Hogy félreértés ne essék, magam is vallom, hogy a magyarok a szumér nép leszármazottai, ezt nyelvészeti, antropológiai, művészeti, stb. bizonyítékokkal látom igazolva. De ne lőjünk túl a célon, mert ezzel magát az elvet verjük agyon. Schmökel Kieli szumerológus professzor alapos munkája kimutatta, hogy a szumérok Kr. e. 2000 körül kelet felé eltűntek, Mezopotámiában csoportjuk nem maradt, ellenben nyelvüket Kr. e. 150-ig tanították az egyetemeken. Semmi nyom nincsen arra, hogy Palesztinába valaha is szumérokat telepítettek volna. Légvonalban ez 1500 km, gyakorlatilag ez akkor elérhetetlen, ma is igen messze van (a sok kerülő, sivatagok, stb.).

Ha - tegyük fel - Krisztus idejében magyarok laktak volna Palesztinában, akkor a magyar semmi esetre sem származhatik a szumértől, mert ez időben a szumérok már Perzsiában (mutatja a magyar és perzsa népviselet közötti hasonlóság, a majdnem azonos szavak: majom-majmon, oroszlán arszalán, stb.) vagy a turáni pusztákon éltek. Ne felejtsük el, csak a magyar a szumér leszármazottja, a többi törökös törzs (tatár, üzbég, stb.) csak oldalrokonok. A babiloni tiszta szemita nép volt, elég egy pillantást vetnünk a babiloni domborművek alakjainak arcvonásaira.

Ha túlzunk, tönkretesszük magát az elméletet, ez olyan, mint a Prohászka által hirdetett antiszemitizmus. Valóban nagy szerencsétlenség volt, hogy a magyarság gazdaságilag, majd politikailag is a zsidóság irányítása alá került. De amikor ezt a felismerést túlzásba vitték és az antiszemitizmus hatására kitépték a zsidógyerek pajeszát és kirúgták a 80 éves öregasszony hóna alól a mankót, ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tettek magának a zsidóságnak, mert - a tömeg mindig globálisan ítélt - ellenszenvessé tették az antiszemitizmust, amelyik pedig sohasem hirdetett embertelenséget.

Még tovább folytathatnánk más tévedések cáfolatát, de egy igen lényeges szempontot szabad legyen említenünk. Mi, 56-os magyarok, nem azért dolgozunk az emigrációban, hogy időnket, erőnket felekezeti, vallásalapítási, stb. vitákra, különösen egymás vallásos érzületének megbántására, avagy ilyenek kivédésére pazaroljuk. - Ezért kérjük:

Minden vallási kérdést, "vallásalapítást", stb. kapcsoljunk ki nemzetvédelmi munkánkból, mert ennek eredménye sem egymás meggyőzése, sem új vallás "alapítása" úgysem lesz soha, ellenben veszekedéseket idéz elő és megbénítja nemzetszolgálatunkat, azaz: csak ellenségeinknek használ. Aki vallási vitákat óhajt, írjon felekezeti lapban, avagy alapíthat ilyet. Írjunk Magyarország felszabadításáról, küzdjünk Trianon és az abortusz ellen, nekünk ez itt a kötelességünk. Tisztelem más felfogású magyar testvéreim vallási meggyőződését, és azt sohasem bántom. De mások se tegyék ezt a katolikusokkal szemben, mert ezzel csak a magyar ügynek ártanak, vég nélküli vitákat idéznek elő, miközben a magyar pusztul, kivész. - Kérem mindenki megértését!

DR. GÁLFI GÉZA

DR. MIHÁLY FERENC:

"NIMRÓDNAK FIA: KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK!

Éppen egy esztendeje múlt annak, hogy megírtam és a "Szittyakürt" 1971 decemberi számában leközölte "Gondolatok egy prédikációhoz" c. tanulmányomat, melyben történelmi adatokkal, továbbá a Bibliával és a Talmuddal bizonyítottam, hogy Jézus Krisztus nem Dávid király családjából, hanem Nimród kushi-szkíta magyar népéből származott.

A hozzászólásokra válaszolva, a "Szittyakürt" 1971. júliusi számában közölt "Válasz a hozzászólásokra" című cikkemben alkalmam volt még több adattal bizonyítani, hogy Isten az ő szkíta-magyar népén keresztül küldte el az ő Fiát az ő Igéjének tanítására.

A tanulmányt- újságcikkszerű formában - ezzel lezártnak is tekinthetném, de egyik ismételten hozzászólóm, dr. Gálfi Géza a Szittyakürt 1972. szeptemberi számában úgy fogalmazta meg hozzászólását, hogy az a gyanútlan olvasóban - aki tanulmányom mindkét részét esetleg nem olvasta - azt a hiedelmet keltheti, mintha én azokban a Katolikus egyházat és annak dogmáit támadtam volna, vagy mintha engem írásaimban "mások vallásos érzületének megbántása", sőt "antiszemitizmus" avagy, "vallásalapítási" szándék vezetett volna, vagy éppen a "magyar ügynek" ártanék.

Testvéreim, a rám dobott kőre nem akarok kővel válaszolni, hanem a tudománynak ama kenyerével, melyet Jézus Urunk úgy fejezett ki, hogy "keressétek az igazságot és azt a háztetőkről is prédikáljátok". De kérdem, vajon egyházellenes dolog-e a történelem adatainak felhasználása? Avagy megbántom-e valakinek vallásos érzületét azzal, hogy olyan tényeket tárok elé, amelyekről eddig nem volt tudomása, de lelke mélyén mindig égett a vágy, hogy megtudhassa az igazságot`ő Milyen magyar ügynek ártok én azzal, hogy bebizonyítom, hogy Jézus vérünkből való vér és húsunkból való hús volt? De kérdezhetem fordítva is: Mi haszna volt a "magyar ügynek" abból, hogy eddig Jézus emberi származását a zsidókra erőszakoltuk? A zsidók nem örültek neki, de a magyar hitélet sokat veszített vele.

Mindezek után azt kell hinnem, hogy az alaptalan vádak csak arra valók, hogy tudományos bizonyítékaim hitelét gyengítsék, és az ügyet - ha már azokat cáfolni nem lehet - tudományos vita helyett a vádak és védekezések útvesztőjére tereljék. Én erre nem vagyok hajlandó. Mindazonáltal úgy érzem, hogy a hozzászólónak még néhány megjegyzésre válaszolnom kell.

Dr. Gálfi Géza lehetetlennek tartja azt, hogy a IV. Béla királyunk felesége, Mária királyné által - az ő rokonai felkeresésére - Szíriába küldött Ottó fráter ott ariánusokat talált volna, mert szerinte "ariánusokról a VII. század után a történelem semmit sem tud.

Ezzel szemben a Dr. Fehér Mátyás Jenő által közölt részlet a kassai kódexből, az EXODUS FRATRUM az írja, hogy Ottó fráter a KUR folyó mentén, az akkori Észak-Szíriában 1233-ban megtalálta a keleti magyarokat; akik "... ugyan kereszténynek vallották magukat, de vallásukban a georgiaiakat és örményeket követik, de sokan közülük saracénok, sőt némelyek ariánusok módjára élnek..." a testvérek hirdetni kezdték közöttük a katolikus hitet és nagyon is könnyen megértették őket, mert beszélték nyelvüket". Barcha Murta (Barcsai?) nemes férfiú is fogadta őket, stb.)

Ottó fráter betegen érkezett a pécsi kolostorba, ahol az utolsó kenet szentségétől felfrissülve mindezeket rendtársainak tollba mondta és az úti térképet a testvérekre bízva meghalt.

Az- írja a továbbiakban dr. Gálfi, hogy "semmi nyom nincsen arra, hogy Palesztinába valaha is sumérokat telepítettek volna", mert az légvonalban 1500 kilométer távolságot jelent és így lehetetlennek tartja, hogy II. Sargon, majd Nagy Sándor Sumériából (Nimrudból, Samarából és Susánból) oda áttelepítést hajtottak volna végre. De vajon akkor ez alapon azt is lehetetlennek tartja, hogy Nebukadnezár zsidókat hurcoltatott volna el Júdeából Babylonba tehát hasonló távolságra? Sőt akkor nyugodtan lehetetlennek tarthatjuk azt is, hogy Cyrus hozzájárulásával onnan vissza is térhettek, másodszor is megtéve ugyanazt az 1500 kilométernyi távolságot. Miért ne tudták volna a kushi-szkíták ugyanazt a távolságot megtenni, amire a zsidók kétszer is képesek voltak. De ha mindezt dr. Gálfi nem hiszi a történészeknek, higgye el a Bibliának (II. Kir. 24 és Esdrás. 4,9.) és a Collins Dictinary of th Bible által az 513. old. a Samaritánusokról és az 546. oldalon a Shushanitákról írottaknak. Ezek "szent írások". Miért haragszik hát a hozzászóló énrám, amikor én ugyanezeket leírom és történelmi adatokkal kiegészítve a ma embere részére érthetővé teszem és a történészek megállapításain - miszerint Jézus nem volt zsidó fajú - túlmenve, bizonyítom, hogy magyar volt, Nimród népéből.

Ide tartozik még dr. Gálfinak az a megjegyzése, hogy a Talmud nem bír a szemtanú hitelességével, mert azt mai formájában Mezopotámiában állították össze Kr. u. 1000 körül, tehát a Jézus származására vonatkozó tételei nem származhatnak kortársaitól, és Luzsénszkyre hivatkozik. Luzsénszky azonban a Talmud magyar fordításának előszavában nem ezt írja, hanem a következőket: "... egy Júda nevű rabbi Kr. u.. 150-ben egy könyvet állított össze, mely könyv Mishna elnevezést nyert". (Az ebbe felvett régi iratok alapján hivatkoznak Jézusra.) "A későbbi évszázadok folyamán a Mishnát Palesztina és Babilónia zsidó iskoláiban különböző kommentárokkal bővítették:"Ezek a magyarázatok Gémara név alatt ismeretesek és a Mishnával együttesen... Talmud nevezet alatt idéztetnek." "A babiloni Talmud Krisztus után 500 körül készült el" Tehát nem 1000-ben. A Collins Dictionary of the Bible is azt írja az 580. lapon, hogy a Talmudot - már meglévő régi iratokból - Kr. u. 70-ben kezdték el egy egységes műbe összegyűjteni. Tehát nyugodtan elfogadhatjuk, hogy Jézusra vonatkozó adatai kortársaktól származnak, akik - az Enciclopedia Britannica szerint - "akkor tanítottak, amikor Jézus élt". Azokban pedig többször is előfordul, hogy Jézust hol Noé, hol Nimród leszármazottjaként gyalázzák és istentagadó góynak nevezik. Ha Jézus zsidó lett volna, pláne a Dávid király családjából, akkor ilyen jelzőkkel nem illették volna.

Én azonban elismerem a hozzászólónak, vagy bárkinek azt a jogát, hogy ha lelki üdvösségéhez zsidó Krisztusra van szüksége. Legyen neki az ő hite szerint. Tiszteletben tartom mindenki hitét. Tanulmányomat én azoknak írtam, "akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot" és azt akkor is szívesen fogadják, ha az eddigi ismereteikkel ellenkezik. Sőt merem állítani, hogy sok ezer magyar testvérünk boldogan veszi tudomásul, hogy nekünk több közünk van az Úr Jézushoz, mint bármely más népnek.

Ki kell még térnem dr. Gálfi ama megjegyzésére, mellyel Ernest Renan - aki a College de France professzora volt - kutatásainak és megállapításainak értékét azzal igyekszik csökkenteni, hogy Renan szabadkőműves volt. Én nem tudom, hogy az volt-e, de Jézusról a legnagyobb tisztelettel és szeretettel ír. A galileai és samáriai nép jellemvonásairól, egyenes, barátságos és segítőkész magatartásáról, a nők szépségéről és kedvességéről, vendégszeretetéről elragadtatással nyilatkozik. Ellenkezően a júdeaiakról (zsidókról), akiknek vallása tiltotta azt, hogy házukba idegent befogadjanak.

Ismerve a szabadkőművesség és a zsidóság kapcsolatát: ha Renan szabadkőműves lett volna, akkor a Jézus életéről szóló könyvét egész másképpen írta volna meg. Ő egész életén át gyűjtötte az adatokat Jézusra vonatkozóan és 1860-61-ban két évig járta Palesztinában Jézus lába nyomát, mire kijelentette, hogy Jézus nem volt zsidó. Ugyanezen megállapításra jutott, több más történész között: H. S. Chamberlain is és nem utolsó sorban a mi Zajti Ferencünk és Ft. Szelényi Imrénk, hogy a másik nagy hittudóst dr. Pálfi Károlyt se hagyjam ki, nem beszélve a jelenleg még élőkről, köztük Badiny Jós Ferencről, stb.

Végezetül megköszönöm dr. Gálfi Géza testvéremnek hozzászólásait, de sajnálom, hogy őt sem az igazság érdekli, hanem az, hogy neki legyen igaza. De nem haragszom indokolatlan vádjaiért, elvégre magyarok vagyunk és én mindnyájunk nevében kiáltom az Úrhoz: "Nimródnak Fia könyörülj rajtunk", mert ha Te nem segítesz, elveszünk.

A "NIMRÓDNAK FIA KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK" címet azért alkalmaztam itt, mert éppen Dr. Nyíregyházy Pali bátyám végezte egyszer szentbeszédét a "DÁVIDNAK FIA KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK" zárszóval. Már örül a helyesbítésnek.

Dr. Mihály FERENC.

MI KÖZÜNK TEVELED JÉZUS, ISTEN FIA?

Máté 8:29 - (A gadarénusok földjén két ördöngös kiálta...")

Lukács 8:28 - (Az ördöngös): "Mi közöm van nekem teveled Jézus...?"

Nekünk magyaroknak ez a kérdés "mi közünk teveled Jézus... " sokkal súlyosabban hangzik, mint bármely más népnek. Feleletet azonban a mai hivatásos teológusoknál még hiába keresünk, mert ők nem a történelmi, hanem a mitológiai Jézust állítják elénk, mondván, hogy Jézus fölötte áll a történelemnek, mert ő nem emberi indulatból, hanem a "hiposztáziából", vagyis Isten személyiségének és az emberi természetnek titkos, természetfeletti egyesüléséből született. Tehát Istennek "egyszülött fia". Mégis - mintegy saját magukat megcáfolva -, ugyanakkor azt is mondják, hogy zsidó volt és Dávid nemzetségéből származott. Ez esetben tehát már emberi származást tulajdonítanak neki, ami természetismeretünknek és a tudomány mai állásának jobban megfelel, s nem kisebbíti Jézus ama tanításainak értékét, "melyek az ő szájából vannak". Feljogosít azonban bennünket arra, hogy az Úr Jézus emberi származását, nemzetiségét, a régészet, a történelemtudomány és a bibliakritika eredményeinek birtokában megvizsgáljuk.

A teológusok egy része ma még mereven elzárkózik a történelemtudomány és a bibliakritika megállapításai elől. Ezzel szemben Rev. Gémes István evangélikus lelkész az "Útitárs" című nívós vallásos folyóiratban már azt írja, hogy "... a tudományos bibliamagyarázat" és a "kegyes" bibliaolvasás és tanulmányozás között óriási a szakadék, de eleven erővel mégiscsak nekünk szegeződik a kérdés: miért nem veszünk tudomást ennek a bibliakritikának az eredményeiről és miért teszünk úgy, mintha ott mindez az ördög munkája lenne?" Ő tehát már hajlandó az igazságot figyelembe venni, szemben Dr. Paul Müller hittudóssal, aki szerint "... emberi tekintélynek nem szabad a Bibliában az igazat a hamistól, a valódit a valótlanságtól elválasztani." Isten azonban csak az igazságot követeli tőlünk, ami egyúttal parancs arra is, hogy a valótlanságokat tőle elválasszuk és az ? Fiának történelmét is a valóság alapján ismerjük meg.

Ahhoz, hogy az Úr Jézus történelmi alakját megrajzolhassuk, bele kell tekintenünk annak a földrésznek történetébe és azoknak a népeknek történelmébe, ahol és akik között ? élt és akik közül származott. Első forrás ehhez a Biblia, illetve az Új Testamentumi Evangéliumok és a Talmud, Jézus szereplésére, működési területére és idejére vonatkozó adatai, valamint az archeológia megállapításai. Ezekhez jönnek azok a tudományos megállapítások, amelyekről az Evangéliumok írói még nem tudhattak, vagy figyelmüket elkerülték, illetve nem tartották azokat fontosnak. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az Evangéliumokat mai alakjukban nem szemtanúk és nem kortársak írták, hanem, azok másolatok másolataiként a harmadik század vallásos irodalmának termékei a mítosz-keltés és célszerűségre való törekvés minden hibájával, mely szerint nem az volt a cél, hogy ki volt Krisztus és milyen volt, hanem az, hogy kinek kellett volna és milyennek kellett volna lennie. Vagyis legendát írtak. H. Delahaye Jézus Társasági atya szerint "Az ember portrét vár és programot kap ".

A Máté Evangéliumában közölt családfa szerint Jézus József fia volt és Ábrahámtól számítva a 41. leszármazott, míg Lukács Evangéliuma szerint a József fia ugyan, de az 56. leszármazott. Márk és János Evangéliuma nem beszél családfáról, pedig a Márké az alap, a legrégebbi. A Jánosé pedig a legtárgyilagosabb, legszenvedélymentesebb.

A Máté és Lukács Evangéliumában felsorolt több, mint hetvenöt nemzetség - csak harminc éves átlagos életkort számítva - több, mint kétezer évet ölelne fel. Ennyi idő távlatából nem lehet egy emberfiának származásfonalát visszagombolyítani olyan korszakban, amikor anyakönyvet még nem vezettek, sőt az etnikai és országhatárok is állandóan változtak. Háborúk dúltak, győzők a legyőzötteket megsemmisítették, csak a gyökeret, a földművelő parasztot hagyták meg, mert a győztest el kellett tartani.

Így maradt fenn az evangéliumi történések területén egyiptomiak által kittának, a görögök által pedig szkítáknak nevezett hittita kánaánita őslakosság. Ezek közé kezdtek a Kr. e. második évezred végén Arábiából a "khabirú" néven ismert szemita népek bevándorolni és nagyobb gócokat alkotni a Holt-tengertől nyugatra eső hegyes-dombos vidéken, legsűrűbben Juta város környékén, mely Solyrna várától, a mai Jeruzsálemtől délre van. Az ótestamentum alapját képező írások szerzői nevezték el az új bevándorlókat "jutaiaknak", majd Júda népének, a tartományt pedig Júdeának.

De Júdea határa még a "babiloni fogság" idején (Kr. e. 597-538) sem terjedt északabbra, mint Solyma, a későbbi Hierosolyma (hi(e)ros(ol)yma: HIROSIMA) határa, mely várost a Palesztinát elfoglaló Cyrus perzsa király adományozta a zsidóknak, hogy ott építsék fel kultuszközpontjukat és templomukat. Amikor ez ellen az Élő Isten gyermekei, az "élita" kánaániak, Simsay nevű kancellárjuk vezetésével, arameus nyelven írt beadvány útján tiltakoztak Cyrus utódjánál, Artaxerxesnél, ez a kérelem jogosságát elismerte és az építkezést letiltotta, visszaadva Solymát a samariai helytartó fennhatósága alá, az "éliták" jogos tulajdonába. (Esdr. 4. J. W. Swain: The Anc. World.)

A Solymai és a Solymától északra eső területek lakossága nem volt zsidó, bár a Biblia adatai szerint Dávid és Salamon uralkodása alatt zsidó fennhatóság alatt volt. Ettől az időtől kezdve az "izraeliák" és a zsidók között állandó volt a háborúskodás és "keserű a viszony", mely még az újtestamentumi időkben sem szűnt meg, sőt fokozódott, amikor a Kr. e. 129-ben függetlenségét kivívó Júda - a Rómával kötött szövetség után - elfoglalta Samariát, majd Kr. e. 104-ben annak a Kishon folyótól északra eső részét, Galileát is, és a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszerítene - írja Dr. J. W. Swain professzor.

Mindez azonban sem a samariai, sem a galileai szkíták népi jellegét nem változtatta meg. Fizették a zsidó vallás szerinti adót, a "két drachmát" (Máté 17:24-27), de továbbra is őseink szokása szerint a hegyeken (Gerizim, Kál, Kármel, Tábor) imádkoztak.

A Hammond "Biblical World Atlas" a Kr. e. 2000-1600-as időkre vonatkozóan Mezopotámia északi részét, későbbre vonatkozóan pedig Palesztina északi felét is Arámi területnek tünteti fel, míg a déli felét valószínűleg a Bibliával szembeni tapintatból Canaáninak. Az archeológia és őstörténettudomány azonban már kiderítette, hogy Canaán földjén is ugyanazt a nyelvet beszélték, mint tőle északabbra, vagy délebbre. Erre fényes bizonyítékokkal szolgáltak a fentebb említett területeken feltárt rovásírásos és ékírásos nyelvemlékek, melyek ma már tömegével állnak az őstörténészek rendelkezésére: Turántól egyfelől a Dunamedencéig, másfelől Mezopotámián, Palesztinán és Egyiptomon át Etiópiáig. Ezen írások csodálatosképpen ma is olvashatók és megérthetők magyarul, amint azt Dr. Baráth Tibor "A magyar népek őstörténete" című kitűnő könyvében ékesen bebizonyította.

A Biblia tekintélyét úgy a zsidóság, mint az egyház, ki-ki a maga érdekében, mindig igyekezett megvédeni. Nem vették szívesen az olyan dokumentumokat és leleteket, amelyek a "szent írásokkal" ellenkeztek, de mivel ezek léteznek, hívő ember részére tiltottakká nyilvánították vagy egyszerűen agyonhallgatták, azon elv alapján, hogy amiről nem beszélnek, az nem is létezik.

Nagyon jellemző esetet említ Dr Zakar András a közelmúltból. "A Sumér hitvilág és a Biblia" c. könyvében. Eszerint, amikor Izrael elfoglalta Jeruzsálemnek az arabok által birtokolt részét, hozzáfogtak a régi várfal - Solyma - alapjainak kiásásához és "... a várfal felszín alatti részén szkíta rovás feliratokat találtak. Ekkor azonban a kutató-árkokat sietve visszatemették."

Meg kell tehát állapítanunk, hogy a ma Sumérnak nevezett nyelv volt az igazi Arámi nyelv, melyet a zsidók ősei adoptáltak és még Krisztus Urunk idejében is beszéltek. Hiába ostorozták őket a rabbik - amint a Talmudban a Sabbath 12.b. lapján és a Sota 33.a. lapján Jehuda és Jochanan rabbikat idézve írva vagyon hogy "Sohase imádkozzék az ember szükségeiért Arámi nyelven, mert akkor az angyalok nem csatlakoznak az ő imádságához, mert az angyalok az Arámi nyelvet nem értik."

MESSIÁS

Az Evangéliumok azt tanítják, hogy Jézus volt az a Messiás, vagyis szabadító, akit a sok rabsorsot szenvedett zsidó nép várt és akit nekik a prófétáik jósoltak, ki Dávid családjából származott és a júdeai Behlehemben született Máriától és József fia volt.

A zsidó nép azonban nem vallási, hanem politikai szabadítót várt, aki vérükből való vér és húsukból való hús és hatalmas mint a legendabeli Dávid király és a názáreti Jézust nem ismerte el sem zsidónak, sem szabadítónak.

Hittudósok és történészek egyöntetűen írják, hogy az Újtestamentum Evangéliumaiban az első évszázadok alatt sok változtatás, betoldás és kihagyás történt egyházpolitikai, célszerűségi okokból. Így a Dávid királytól való származás is csak mint kései betoldás került bele az evangéliumokba, de benne felejtették az ezzel ellenkező adatokat és magának Jézusnak szavait, mellyel tudtunkra adja, hogy nem tartotta magát sem zsidónak, sem Dávid leszármazottjának, és így a zsidók "messiásának" sem, mert ő sokkal nagyobb volt annál.

Istennek jogában állt az ő igéinek tanítására az ? Fiát bármelyik népen keresztül elhívni és az ő igéi ugyanolyan értékűek, ha kínai, perzsa, magyar vagy zsidó Krisztus szájából hangzik is. Mivel pedig valóban kiválasztott egy népet, nemcsak illik nekünk, hanem kötelességünk is tudni, hogy melyik volt az a nép.

"AZ EMBERNEK FIA"

Az Úr Jézus magát mindig "Ember Fiának" nevezte, ami az Evangéliumokban nyolcvanegyszer fordul elő. Az Evangéliumokban Jézus származásával Máté és Lukács foglalkoznak. Máté csak Ábrahámig, míg Lukács Ádámig vezeti vissza Jézus származáslistáját. A családfába mindkettő beleszövi Ábrahámot, Dávidot és Esdrást (Salathiel) valamint Józsefet, mint Jézus apját. Lukács továbbmenőleg még felsorolja Noét, Arpaksad nagyapját és Nimród dédapját. Részünkre itt most csak Nimród érdekes, mint Jézus egyenes ági ősapja, mert Lukács Evangéliuma 3. részének 23-38. verse Ádámtól kezdve Jézus családfáját, a tizedik helyen Noét jelöli meg, mint Jézus ősapját. Anyai családfáját egyik evangélista sem ismerteti.

Az előzőekben azt mondtam, hogy a mai "hivatalos" teológia nem a történelmi, hanem a mitológiai Jézust állítja elénk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Evangéliumokból semmi sem igaz, mert nagyon sok tanítása, adata igaz és helyes. Igazaknak kell elismernünk Istennek minden igéjét, "melyek az ő szájából vannak", továbbá mindazokat az adatokat, amelyek a történelemtudomány, a régészet és egyéb tudományok felfedezésével megegyeznek.

Nem célunk vitába szállni az Evangéliumok istenhitbeli és erkölcsi vonatkozásaival. Vitába szállhatunk azonban történelmi adataival és Jézus emberi származására vonatkozó ellentmondásaival. Ehhez tudnunk kell, hogy sem Jézus nem tartotta magát zsidónak, sem az első keresztények nem tartották őt annak. Sőt mint később látni fogjuk, az ő idejében keletkezett zsidó iratok - mint pl. a Talmud is - csak prozelyta "góy"-nak, vagyis zsidó vallású idegennek nevezik, és a Dávidtól való származását sem ismerik el. A Dávidtól való származás csak a második században kezdett megjelenni az evangéliumok alapját képező írástöredékek másolatának másolataiban. A Péter apostol tanítását valló első keresztények igyekeztek teljesen elszakadni a zsidó vallás kötelékeitől, ami kitűnik Szent Péternek az apostolok gyűlésén Jeruzsálemben elhangzott beszédéből, mely az Apostolok Cselekedetei 15. részében a következőképpen van leírva:

1. Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: "Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek: '

5. Előállónak azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy "Körül kell metélni őket és megparancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák."

6. Egybegyűlének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.

7. És mikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter és mondá nékik: "Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem miközülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higgyenek".

10. "Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk."

22. "Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek.., hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék Antiokhiába..."

23. "Megírván azok keze által ezeket: ..."

24. "Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek miközülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, - feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a (mózesi) törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk."

27. "Küldöttük azért Júdást és Silast, kik élőszóval tudtotokra adják ugyanezeket":

30. "Azok annak okáért elbocsáttatván, elmenének Antokhiába; és egybegyűjtvén a sokaságot, átadták a levelet:"

31. "És mikor elolvasták, örvendezének az intésen."

Az apostolok tehát - Pált és az iskarióti Júdást kivéve - nem voltak zsidók, de antiokhiai követőik sem.

Pál apostol zsidó volta is kétséges, mert őt a zsidók Jézus miatt megkövezték "és kivonszolták a városból, azt gondolván, hogy meghalt." De mégis magához tért, a tanítványok gondozása alatt.

A zsidó törvény szerint zsidót megölni, megkövezni: nem volt szabad. (Ap. Csel. 14:19-20)

Péternek az a kitétele, hogy "Némelyek, kik Júdeából jöttek alá," Jeruzsálembe, azt a történelmi tényt bizonyítja, hogy Jeruzsálem nem Palesztina Júdea nevű tartományához tartozott, hanem Somáriához. Régebben Solyma volt a neve.

Houston Stewart Chamberlain szerint teljesen bizonyos, hogy Krisztus sem volt zsidó és ereiben egy csepp zsidó vér sem csörgedezett, mert Galilea népe, ahonnan származott, nem volt zsidó. E területet a zsidók "Galil hag Goyim"-nak, idegenek földjének nevezték és ezt a nevet egyszerűsítették a rómaiak Kr. e. 63-bon Galileára, melynek legjelentősebb városa Scythopolis, lakossága pedig Khusi Szkíta nép volt, kiket Kr. e. 710-ben II. Sargon Susánból telepített Galileába az ottani rokon népek közé, kik a tőlük délre lakó Samaritánokhoz hasonlóan a Sumér nyelv Arameus dialektusát beszélték. A Sumér nyelvről pedig nem kisebb tudósok, mint Sir L. Wooley, Sir H. C. Rawlinson, Prof. J. Oppert, Prof. Sayce, stb. állapították meg, hogy "Ős-Scytha Nyelv" volt, melynek egyenes folytatása a magyar nyelv.

A zsidók ősei, a khabirú arabok a Krisztus előtti második évezred második felében kezdtek felhúzódni a Holt-tenger nyugati hegyes-dombos partvidékére, ahol a Hettita Kánaánira népek laktak. Mivel a bevándorlás szervezetlenül és lassú tempóban folyt, az új jövevények megtanulták a befogadó nép nyelvét, átvették szokásaikat és keveredtek is velük úgyannyira, hogy a Kr. e. hatodik században már semmi sem állta útját a teljes beolvadásnak.

Történt azonban, hogy Krisztus előtt 597-ben Nebukadnezár babyloni király leigázta Palesztinát. A lakosságból - így a zsidók közül is sokat rabszolgaságba, fogságba hurcolt, honnan az újabb hódító Cyrus Perzsa király bocsátotta el a még élőket és leszármazottaikat Kr. e. 538-ban. Az első csoportban csak csekély számú zsidó tért haza, kiket az otthoniak hamar felszívtak. Tizennyolc évvel később egy jelentősebb csoport tért haza Zerubabel vezetése alatt, aki Júdea kormányzásával lett megbízva. Később, Kr. e. 444- ben a király egy gazdag zsidót, Nehémiást küldte kormányzónak Júdeába. Nehémiás, hogy az asszimilálódást meggátolja, eltiltotta a zsidók őseit a vegyes házasságtól és vallási reformokat is hozott.

A zsidó teokratikus állam és nemzet megalapítójának azonban Esdrást kell tekintenünk, aki 238 levitával és vagy ezerötszáz egyéb rendű-rangú, mind jómódú hívével tért haza Kr. e. 397-ben. Ő a nehémiási fajvédő törvényeket megszigorította és a már meglévő vegyes, vagyis zsidó- kánaánita házasságokat felbontatta, a kánaánita hettita feleségeket gyermekeikkel együtt elűzette. Az államformát teljesen teokratikus alapokra fektette, a népnek saját nyelvet és írásmódot szerkesztett és megalkotta a világ legelterjedtebb irodalmi művét, a zsidó mitológiát, mely ma "Ótestamentum" néven ismeretes. Természetes, hogy Esdrás törvényei még jobban elmélyítették a zsidók és goyimok közötti szakadékot" írja J. W. Swain, de a zsidóknak megmaradást, nemzeti öntudatot és biztonságérzetet adott, és megindította a nyelvi elkülönülést a környező népektől, kik az Arameus nyelvet beszélték egész Palesztina területén.

Kik voltak az Arameusok és hol laktak? Miféle nép volt az, amely ezt a nyelvet beszélte és miféle nyelv volt az Arámi nyelv?

Leonard Cottrell "The Anvil of Civilization" című könyvében azt írja, hogy ha valaki a Kr. e. kétezredik évben a Turáni fennsíkról elindult nyugat felé a Földközi-tengernek akár az északi partján, tehát Anatólián, a Hetitták földjén és a mai Görögországon keresztül, akár a déli part felé vette útját Palesztinán keresztül Egyiptomba és Lybiába, csak egy nyelvnek a tudására volt szüksége, mégpedig az Oppert által Sumérnak nevezett mezopotámiai ősnép nyelvére, mert ezeken a területeken abban az időben még mindenütt ennek a nyelvnek valamelyik dialektusát beszélték. Hasonlóan írnak a többi jeles történészek is.

JÚDA ÉS IZRAEL

A Bibliai atlaszok az Exodus előtti Palesztinát teljes egészében: mint Kánaánt, és lakosságát mint Kánaánitákat tünteti fel. A lakosságot az Ótestamentum "Hittitáknak", a perzsák Kitteusaknak és Kattusoknak nevezik, melyet a görögök "Scytha"-ra módosítottak. Azonban ÉL Istenük után nevezték őket ÉL Harcosainak, Elitáknak is, ezt a Biblia Izra-elita, néven őrizte meg. E nép azonban nem volt azonos Júda népével. bár Dávid és Salamon alatt a két nép együtt élt, de Salamon halála után az Izraeliták visszaszerezték függetlenségüket.

Júda aspirációi sohasem szűntek meg Izrael bekebelezésére, ami Kr. e. 129-ben és 104-ben - a Rómával kötött szövetség után - bekövetkezett. Az ótestamentum mai formájának, a Septuaguintnak írói már Júda népére is alkalmazzák az Izrael Népe nevet, mely azonban mindmáig, csak mint a zsidó nép vallási neve terjedt el a köztudatban. De Krisztus idejében "Izra- Elita" alatt még nem a zsidókat, hanem "Él Harcosait" vagyis a kánaáni kitteusokat, a szkítákat értették. Jeruzsálemben is a lakosság nagyobb része izraelita szkíta volt és a zsidók csak mint kisebbség éltek ott, kiknek vezetői a polgári közigazgatással voltak megbízva. Jézus az ottani izraelitákat tanítani járt oda: zsidó ruhába öltözve, mert a zsidók halálra keresték. (János 5:1-1 A)

A két nép különbözőségét és Krisztus nem zsidó voltát bizonyítja az "Irgalmas Samaritánusról" szóló példabeszéd is és Jézusnak a samariai asszonnyal való beszélgetése is.

Jézus idejében a zsidó nép már teljesen a Torah fajvédelmi törvényei szerint élt, de a "Törvény alatt élő" nem zsidók úgy bújtak ki alóla, ahogy lehetett, fizették a tizedet és egyébként élték a maguk életmódját és imádták a maguk Istenét: Éli élő Istent.

Minden emberben él egy jogos nemzeti öntudat, egy nemzeti hovatartozandósági érzés és ahogy egy zsidótól nem lehet megkívánni azt, hogy példázataiban ne a saját fajtáját dicsőítse, így Jézusnál is természetes volt, hogy példázatában az "örök élet" iránt érdeklődő "Törvénytudó" előtt egy szamaritánust említett, mint az irgalmasság mintaképét, nem pedig egy zsidót.

Más oka is volt erre. ugyanis nem mondhatott olyat, ami ellenkezett volna a zsidók Törvényével, mely a Talmud magyarázata szerint az Erubin 64.a és Aboda Z. 20. alapján előírja, hogy: "az ember egy nem zsidón ne könyörüljön", míg a Pesachim 25.a lapján az áll, hogy "Mindenkit lehet, gyógyítani, kivéve a bálványimádókat, a fajtalanokat és a vérrontókat". Ezért kerülte el úgy a pap, mint a Levita az útfélen sebesülten fekvő szerencsétlent.

Jézusnak másik szamáriai esete is azt mutatja, hogy ő vér szerint nem volt zsidó. Ugyanis a szamáriai asszonytól vizet kért, amin az asszony igen elcsodálkozott mondván: "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki szamáriai asszony vagyok, mert a zsidók nem barátkoznak a szamáriaiakkal''.

Jézus Jeruzsálemből jött. Galileába tartva Szamárián keresztül. Jeruzsálemi tartózkodása alatt bizonyára zsidó divat szerinti öltözetet viselt, hogy nyugodtabban taníthasson, hiszen János Evangéliuma szerint éppen a farizeusok elől menekült. (János 4:1-3). Azonban ha zsidó lett volna, nem kérhetett volna az asszonytól még vizet se, mert a zsidók az idegeneket és eszközeiket tisztátalanoknak tartották, amint az az Ótestamentumban és a Talmudban meg van írva. Hogy "Háromszor- mondják a rabbik. Hogy a nem zsidó nő és férfi tisztátalan".

A szamáriaiak hovátartozandóságáról fontos adat a szamáriai asszony másik kijelentése is: "... A mi atyáink ezen a hegyen imádkoznak" Ugyanis már a legrégibb vallások szerint úgy hitte az emberiség, hogy az Isten lakóhelye az "Égben" van és aki magasabb helyen imádkozik, az közelebb van az Istenhez. Ezért jegyzik meg az egykorú krónikások, hogy a Szumérok, Szkíták a hegyeken és dombokon, vagy ha ilyen nem volt közel, akkor az Isten által szabadon áttekinthető pusztában imádkoztak, vagy ha módjukban állt: Ziggurátokat építettek (lépcsős piramisokat).

A szamáriai asszony pusztában és hegyen imádkozó atyái tehát szkíták voltak és nem zsidók. Ezekre vonatkozóan mondja Kahana rabbi a Talmudban, hogy "Szemtelen az, aki nyílt síkságon imádkozik és, aki a bűneit felsorolja ".

Krisztus "orcájának színe változása" is egy magas hegyen történt, amint az Máté 17:1-2-ben meg van írva. Megkísértése is a hegyen való imádkozás közben történt (Máté 4:1). Kedvenc imádkozó helye az Olajfák hegyén volt, stb. Ő is betartotta az ősök szokását.

A hittudósok és történészek szerint az Új Testamentum evangéliumainak eredeti szövege nincs meg. A mai szöveg csak másolatok eredménye, mely nem mentes az akkori tendenciának megfelelő változtatásoktól, kihagyásoktól és betoldásoktól, melyek tele vannak ellentmondásokkal. Így, került bele a "Júdeai Betlehem" is, mint Jézus születési helye csak azért, mert Dávid is ott született amint J. W. Swain professzor írja "The Ancient World" című könyv első kötetének 210. oldalán.

Betlehem nevű helység Palesztina területén nem is egy volt. De azt, hogy a minden órára várandós Mária a galileai Názárettől a júdeai Betlehemig vezető - legalább 180 kilométeres hegyes-völgyes terepen kacskaringózó - utat megtette volna egy állítólagos népszámlálás miatt, ma már minden értelmes ember kizártnak tarja. Ellenben minden kutatás oda vezet, hogy Jézus születési helye - ha Betlehem volt - csakis a galileai Betlehem lehetett, ahova szüleit származásuk, rokoni kötelékeik és egzisztenciális érdekeik kötötték, ahol a szkíták laktak, akiknek ősatyja volt Nimród, aki a Biblia szerint "... kezde hatalmassá lenni a Földön" és "az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földjén". "E földről ment aztán Asszíriába és építé Ninivét, Rekhobóth városát és Kaláht és Résent Ninive között és Kaláh között:" (Mózes I. 10:8-12)

Vagyis Nimród építette Sineár (Sumér) legnagyobb részét, amit nemcsak a Biblia, hanem ma már az archeológia és őstörténet tudomány is bebizonyított. Azért írja Rawlinson és Sayce Opperttel egyetértve, hogy ". . a Sumér nyelv és a Scytha nyelv... mert, a legrégibb ékírásos szövegek Mezopotámiában Scytha nyelven íródtak:" Ennek a nyelvnek egyik dialektusa volt az Arámi nyelv, Jézus anyanyelve.

Ezen a nyelven küldte fohászát az Atyához, a Susanita és Kánaánita Szkíta magyarok élő Isméhez: "Éli, Éli lam-ma sabaktani" - vagyis Istenem, Istenem, nézz megszabadulni", azaz "segíts megszabadulni". Ugyanis a régi magyar nyelvben, de Hazánk egyes részein még ma is: a segítségnyújtást sokszor úgy fejezik ki, hogy "ránéztem", "megnéztem" vagyis "segítettem". Ez az "idióma" nem ismeretlen még az angol nyelvben sem.

Mindezek után már határozottan kijelenthetjük, hogy Krisztus Urunk nem a zsidó Dávidnak volt leszármazottja, hanem a Kushi- Szkíta Nimródnak, kinek népéből II. Sargon Kr. e. 710-ben több ezret telepített Galileába, az ottani rokon népek közé.

A Talmud is azt írja Jézusról Jochanan Ben Zakkaj rabbi által, hogy " .. az istentelen Nimród fiának fia" volt. Mózes I. könyve 10:8 szerint "Khus nemié Nimródot is ... akiről pedig tudjuk, hogy nemcsak hatalmas vadász vala az Úr előtt; hanem a két szittya vitéznek, Hunornak és Magornak (Magyarnak) az apja volt.

Kézai Simon Nimródon keresztül Noétól származtatja a magyarokat. Friedrich von Hirth ( "Die Ahnentatel Attila's nach Johannes von Thurocz" c. 1490) Atilla családfáját vezeti fel Noéig. Attiláról pedig Pósa püspök (Anonymus) írja, hogy tőle származott Álmos, a honalapító Árpád atyja.


MAGYAR HITVALLÁS

1. - Hiszek az Élő Istenben, a mi mindenható Atyánkban, a világmindenség teremtőjében.

2. - Hiszem, hogy Istennek bennem lévő szent Lelke által az ő gyermeke vagyok.

3. - Hiszek az ő nagy Fiainak, azok között is

a legnagyobbnak, a Názáreti Jézusnak tanításában, akit a mi népünkből hívott el az ő Igéinek hirdetésére.

4. - Hiszem, hogy testi életem a létnek nem egyedüli formája, és testem elhalásával Énem átlényegül az örökkévalóságba.

5. - Hiszem, hogy létem nem véletlen jelenség, hanem Istentől eredő tervszerű küldetés, mely kötelességeket ró reám Istennel, nemzetemmel, Hazámmal, környezetemmel és a közösségemmel szemben.

6. - Hiszem, hogy magyar egyházamon keresztül eljuthatok Isten jobb megismeréséhez, az Istennek tetsző élethez és benne híven teljesíthetem Istentől rám rótt kötelességemet.

7. - Hiszem, hogy gyarlóságomnál fogva hajlamos vagyok a rosszra, de tudom, hogy Isten minden megbánt és jóvátett bűnömet megbocsátja.

- ÚGY LEGYEN

ISTEN ÁLDÁSA LENGJEN A MAGYAR NEMZET FÖLÖTT!
JÉZUS ÉL

Lapunk előző négy számában a konstantinápolyi "Archkó Volume" kéziratgyűjtemény és a római könyvtárbeli "Record of the Senatorial Docket" alapján, melyet a "The Cross and the Flag" Vol. 33., No. 8 - Nov. 1974. száma közölt, és melynek hiteles fordítása 1933 óta a British Múzeumban van ismertettem és kiértékeltem Pontius Pilátusnak Tibérius császárhoz írt levelét, melyben a Názáreti Jézus szereplését, vele való kapcsolatát és a húsvéti nagy per lefolyását tárja a császár elé.

A levél tartalma lényegileg megegyezik az Evangéliumok adataival, de a történéseket, és a történések okait, célját és következményeit nem helyezi mitológiai síkra, hanem nagyon is emberi törekvéseket, emberi cselekményeket és emberi sorsokat ír le.

A levél ismeretében a Názáreti Jézus közelebb kerül hozzánk, elérhetőbbé és érthetőbbé válik. Néhány csodatételére is világosság derül, melynek fényénél átlátszóbbá, megmagyarázhatóbbá válnak a többiek is.

Így például megtudjuk belőle annak a legendának a keletkezését, hogy Jézus a vízen járt és a viharnak parancsolt, mert ezeket Pilátus felesége, Claudia Procula álmodta, aki az Evangélium szerint titokban híve volt Jézusnak. Felmerülhet azonban az a kérdés, hogy ez az álomlátás hogyan került bele az Evangéliumba? Csakis úgy, hogy Procula összeköttetésben volt a tanítványokkal, sőt magával Jézussal is, mert másképpen nem képzelhető el, hogy még csak titokban is híve lehessen, a Názáretinek.

Mint minden hódító hatalomnak, így Pilátusnak is meg volt a maga kémszolgálata és egészen bizonyosan tudott felesége minden lépéséről, sőt nagyon valószínű, hogy Pilátus, mint jó politikus és katona, nemcsak szárnysegéde, Manlius útján szerezte értesüléseit Jézus mozgalmáról, hanem a személyes összeköttetéshez a legmegbízhatóbbat, feleségét használta fel.

Továbbmenőleg: a levél tartalma megerősíti azt a bibliakritikai megállapítást, hogy a Názáreti Jézus-mozgalom egy népi, politikai felszabadító mozgalom volt, mégpedig az akkori viszonyoknak, a nép akkori kultúrfokának megfelelően, Isten rendelésén alapuló, "teokratikus" mozgalom, melyben nagy szerepe volt a misztikumnak és vallásos áhítatnak.

Mint már említettem, a szamáriai és galileai nép akkor már több, mint száz éve zsidó fennhatóság alatt élt, ami együtt járt nemcsak lelkiviláguk, gondolkodásmódjuk judaizálásával, hanem a zsidó teokratikus államrendszer, és politika következményeképpen a teljes "prozelitizálással", a minden eszközzel való zsidó vallásra térítéssel is. A papi uralomnak ez a törekvése nagy részben sikerült is, amihez hozzájárult az a körülmény, hogy a római hatalom által megszállt területen, a római "császárt" istenítő vallás mellett csak a zsidó vallás kapta meg a szervezkedési jogot. A többi "Religio licita", vagyis tiltott vallás volt, annak minden következményével. Ezért tartott fenn Jézus is egy bizonyos zsidós látszatot, ezért használta a zsidó próféták mondásait is, különösen akkor, ha a farizeusokat a saját fegyverükkel akarta sarokba szorítani, fejükre olvasva a saját prófétáikat. Pilátus levelében ugyanazt írja, amit az Evangéliumok, hogy a farizeusok féltették Jézus mozgalmától úgy a saját, mint a meghódított államterületük egységét és a prozelita adót. Óriási jövedelmük volt. Ezért hivatkoznak az Evangéliumok minduntalan arra, hogy a zsidók el akarták fogni, és megölni Jézust. Pilátus maga is írja, hogy a farizeusoknak olyan nagy fejtörést okozott Jézus mozgalma, hogy még a kormányzást is elhanyagolták.

Az Evangéliumok sokszor hivatkoznak arra, hogy a zsidók tanácskoztak afelől, hogy "miképpen veszíthetnék el Jézust". Sőt, amint János Ev. 1:48-57 részében írva van: "Egybegyűjték azért a papi fejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondanak: - Mit cselekedjünk, mert ez az ember sok csodát mivel. Ha eképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog benne, és eljönnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind a népet. Ama naptól azért azon tanakodának, hogy őt megöljék. Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, egy Efraim nevű városba. A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják."

Jézusnak is meg volt a maga hírszolgálata és tudott a tanácskozásokról tudta, hogy meg akarják ölni. Szemükre is vetette nekik, mondván: "Tudom hogy Ábrahám magva vagytok; ámde meg akartok engem ölni, olyan embert aki az igazságot beszéltem néktek, melyet az Istentől hallottam."

"Mondának azért néki (a farizeusok): Mi nem paráznaságból születtünk. Egy atyánk van, az Isten."

Mondá azért nekik Jézus: "Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől származom és jöttem. Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban: Aki az Istentől van, az hallgatja az Isten beszédeit".

Felelének azért a zsidók és mondának néki: "Nem jól mondjuk-é mi, hogy te szamaritánus vagy (és mágus), és ördög van benned?... Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják (megkövezzék); Jézus pedig elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük és eltávozék." (János Ev. 8:37-59)

Ezekből az evangéliumi idézetekből számos tanulságot vonhatunk le: Először is azt, hogy Jézus mozgalma - amint az Pilátus leveléből is kitűnik - valóban teokratikus elveken alapuló népi felszabadítási mozgalom volt és a zsidók féltek attól, hogy a rómaiak elválasztják tőlük a 162 év óta prozelitizált Samariát és az ugyancsak nem zsidó lakosságú Galileát, melyet 104 évvel Kr. e. foglaltak el és a rómaiakkal megegyezve tartották zsidó közigazgatás alatt. Ők szedték be a 2 drachma (nem zsidók által fizetendő prozelita adót és a tizedet. Mivel Jézus nem volt zsidó, a prozelita adót ő is fizette (Máté 17:2427), mint minden szamaritánus és galileus.

Galilea és Samaria lakossága (Jézus népe): a Talmud, Baba Kamma szerint is "valódi prozeliták". A két terület népe ugyanis egyformán Hittita- szkíta- Szittya, vagyis magyar fajú nép volt, amely függetlenségét mindig szerette volna visszanyerni. Köztük és a zsidók között állandó volt a háborúskodás és a keserű viszony, mely még fokozódott, amikor Júda a Rómával kötött szövetség után, Kr. e. 129-ben elfoglalta Samariát, majd Kr. e. 104-ben annak a Kishon folyótól északra eső részét is és a lakosságot körülmetélkedésre és a zsidó vallási törvények alá kényszeríttette, írja 1. W. Swaint, a chicagói egyetem történelmi professzora a "The ancient world" c. könyvében.

A farizeusok tehát méltán féltették hódított területük egységét Jézus mozgalmától.

A másik tanulság az, hogy Jézus nem meghalni, hanem élni akart a népért. Azért "rejtőzött" és azért ment éjszakára mindig Jeruzsálemen kívül eső helyiségekbe, ahol a saját fajtájabeliek, nem pedig zsidók laktak. (János II:54, stb.) Ő nagyon jól tudta, hogy holtan semmit sem tehet népéért, mert Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek az Istene. (Márk 132:27, Lukács 10:38)

Volt eset, hogy Jézust hívták a Jeruzsálemben lakó szittyákhoz, de "ő nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a júdabeliek, hogy őt megöljék." (János 7:1)

Eléggé nem hangsúlyozható továbbá az, hogy Jézus magát Isten fiának nevezte, de ezt a jelzőt a zsidóktól megtagadta, nem azért, mintha őket nem tartotta volna Isten teremtményeinek, hanem azért, mert ő ezt a kifejezést mintegy "suffixum ethnicumot", népi hovatartozandósági jelzőként használta, mivel az ő népét, a kánaánita szittyákat régebben "Isten Katonáinak", "Isten Fiainak", országukat pedig az "Isten Országának" nevezték; (Smith's Bible Dictionary 259 lap; Immanuel Velykovsky: "Ages in Chaos"; Dr. Pálfi Károly: "A magyar nemzet őstörténete és a Zsidóság"; János apostol Közöns. I. Levele 3:1,2,9,10, és 4:6).

Amikor Jézus a "Mennyek Országáról" az Isten Országáról nyilvánosan beszélt s azt a farizeusok és a kémeik is hallották, rendszerint kétértelmű példázatokban beszélt, "Maguk között azonban a tanítványoknak mindent megmagyarázott." (Márk Ev. 4:34.)

A farizeusok előtt Isten Országáról, mint elvont fogalomról beszélt. Hívei elé azonban ÉL Isten Országának, mint földrajzi területnek elérését, felszabadítását tűzte ki célul, Ezt akarta Pilátus kihasználni, felszabadítani a prozelitákat a papi fejedelmek zsarnoksága alól, amivel két célt vélt elérni, egyrészt gyengíteni a zsidó nemzeti gőgöt, másrészt pedig az egyenes jellemű és megbízható szkítákat, mint jó katonaanyagot római szövetségessé tenni, hiszen lovasságukat addig is nagyrészt ezek közül toborozták, mert ők maguk nem szerettek lóval bánni.

Hogy a farizeusok és papi fejedelmek Jézussal és mozgalmával szembeni álláspontját megértsük, képzeljük el, hogy mit csinálnának a románok ma, ha Erdélyben, amely évezredeken keresztül magyar volt, akadna egy hazafi, egy próféta, aki bár román állampolgárnak született, tehát jog szerint román, de vér szerint magyar származású, arról kezdene prédikálni, hogy "Térjetek meg (észre), mert az idő közel van és elközelgett az Isten Országa (Magyarország egységének és, függetlenségének helyreállítása). Azt hiszem, a farizeusok szelíd galamboknak tűnnének a románok által rendezendő vérfürdő főhóhérai mellett. Erről ők már jó példával szolgáltak, amióta 800 évvel ezelőtt elkezdtek a magyarok védelme alá a Kárpát-medencébe beszivárogni. Rájuk is érvényes az a közmondás, hogy "Adj a tótnak (románnak) szállást, előbb-utóbb kiver a házadból."

A mai Izraelben ma is halálra ítélnék azt a Palesztinában született arab vérű izraeli polgárt, aki a zsidók által meghódított arab területek felszabadítására titkos szervezkedést folytatna, mint ahogy Jézust is halálra ítélnék ma is: akár Izraelben, akár Romániában, akár bármelyik más "mozaikállamban" fejtené ki tevékenységét.

A "Niceai Zsinat" egyházatyái 1650 évvel ezelőtt azzal követték el a hibát, hogy üdvösségtanukat nem a sumér szittya fajú szülőktől származó Názáreti Jézus tanítására alapozták, hanem őt meghamisítva megtették zsidónak, Dávid fiának, majd Isten Fiának, akit mennyei Atyja halálra rendelt, hogy a bűnös emberiségnek megbocsáthasson, az isteni ítélet végrehajtásául pedig megtették a zsidókat. Sőt azzal az állítólagos farizeusi mondással, hogy "Az ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon", a mitológiai eredeti bűn helyett egy történelmi "eredeti bűnt" teremtettek, ami abszurdum, mert a mai nemzedéket nem lehet felelőssé tenni kétezer évvel ezelőtti elődeinek cselekedeteiért.

Ez az oka annak, hogy a világhatalommá fejlődött zsidóság szeretne szabadulni eme újabb "eredeti bűn" vádjától még azon az áron is, hogy a Názáreti Jézust a rómaiak ellen összeesküvő zsidó szabadsághőssé, hóhérává pedig Pilátust tennék meg. Ebben az akcióban teljes egyetértésre találtak tizenhét zsidó származású kardinálisban, sőt magában a Pápában is.

A mi szempontunkból teljesen mindegy volna, hogy kik ítélték el és kik feszítették keresztre Jézust, mert mi magyarhitűek nem az ő kereszthalála és feltámadása révén akarjuk elérni lelkünk üdvösségét, hanem ama tanításainak a betartása révén, melyek az "? szájából vannak". Nekünk a kánaáni szittya testvéreinket elzsidósító Kajafás nem több és nem kevesebb, mint az erdélyi székely testvéreinket elrománosító Caucescu.

A "Niceai Credo" alapján álló egyházaknak azonban igen súlyos problémáik lesznek, mert át kell nekik írni az úgynevezett Újtestamentumot. A keresztény tömegekkel el kellene hitetni, hogy amire 1942 év óta esküdtek, amiért a "tudósokat máglyahalálra küldték, amiért az inkvizíciós pereket rendezték, mind hazugság, nem érvényes többé. Mert ha ezt az egy téglát kiveszik a keresztény hit alapjából, meglazul és kihullik a többi is. Az épület pedig összedől, lelkileg maga alá temetve a hívek szemellenzős makacsabb érzését és szélnek eresztve a józanabbakat".

Az akció jelentős lépéssel jutott előre a múlt év végén. Ugyanis a TIME az 1974. december 23- iki számában arról tudósít, hogy az 1974. év végén a franciaországi Troyesben lefolytattak egy polgári pert Jézus ügyében, abból a szempontból, hogy kik végeztették ki Jézust: a rómaiak, vagy a zsidók?

A zsidók előadója Jacques Isorni ügyvéd, a keresztény oldalé pedig Rev. Georges de Nantes volt. Isorni rágalmazással vádolta Nantest aki szóban és írásban az Újtestamentum, főleg pedig János Evangéliuma alapján hirdette, hogy Jézust a zsidók ítélték halálra és feszítették meg. Nantest már 1986-bon eltiltották a szószéktől, mert VI. Pál pápát eretneknek nevezte. Isornit pedig azzal vádolta, hogy meghamisította az Újtestamentumot és a zsidók felmentése ellene volna a Katolikus Dogmának. "Én a hitemet és egyházamat védem"- kiáltotta Rev. de Nantes a bíróság előtt.

Isorni ügyvéd azt állította, hogy Jézus azért lett elítélve, mert fellázadt a római megszállás ellen. "Ha a bíróság nem ítéli el Rev. de Nantest rágalmazás miatt, akkor az azt jelenti, hogy védelmet nyújt néki a zsidók elleni prédikáláshoz" - szegezte a vádat Isorni a bíróságnak. (Justifying him for preaching the massacre of the Jews.).

A háromtagú bíróság végül két hónapi tárgyalás után kihirdette ítéletét, miszerint a rómaiak ölték meg Jézust, Rev. de Nantest pedig rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek és jelképesen egy frank (kb. 22 cent) pénzbüntetésre ítélte - írja a TIME. Isorni ügyvéd meg lehetett elégedve az ítélettel, bár a büntetés csak egy csomag cigaretta ára volt. De kicsikart egy ítéletet, amely ugyanúgy érvényes, mintha a büntetés százezer frank volna.

Az ítéletben az a lényeges, hogy olyan országokban, ahol nincsenek tételes törvények, hanem bírói "jogszokások", tehát előző ítéletek alapján döntenek, bármelyik papot el lehet ítélni, ha húsvétkor az Evangéliumból felolvassa a vonatkozó részt, vagy prédikációjában elmondja a híveinek, hogy mi is történt húsvétkor és mik voltak az előzmények.

A hívek pedig meg kell, hogy tanulják, hogy ami kétezer évig igaz volt, annak most már az ellenkezőjét kell elhinni.

A troyesi ítélet az a hólabda, amely ha lavinává nő, elsodorhatja mindazokat, akiket érint az Úr Jézusnak az a mondása, hogy: "Szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak," és nem keresnek idejében menedéket saját, nemzeti egyházaikban.

Függetlenül a troyesi pertől, a pápa már előbb létesített egy "Concilium"-ot Jézus származásának és kereszthalálának "kivizsgálására", mely az "Ecumenia" keretében működik. Erről az újságok már eleget írtak, ismertetve a mozgalom tanácskozásának az anyagát, melyből már előre látható, hogy a keresztény hívek nemsokára kénytelenek lesznek tudomásul, venni, hogy a zsidó nép az Üdvözítő és Jézus nem volt az Isten Fia, továbbá, hogy nem is halt meg a keresztfán.

Hogy a Názáreti Jézus mi módon volt Üdvözítő és Isten Fia, azt már megmagyaráztam e jelen sorokban is és máskor is. Hogy meghalt-e a keresztfán és hová lett, arról a legközelebbi számunkban fogok írni.

 


Prev Next »

A rovat további cikkei: « Jézus a miénk

Hozzászólás  

#2 Laci 2012-01-30 13:31
Idézet - Gyzoltán:
Figyelemre méltó és igényes honlapotokra először tévedtem.
A témák és szerzők megkülönböztetett figyelmet igényelnek, sajnos sok időt is, de látom az ígéretét, hogy érdemes.
Visszatérek, ha Istenünk is úgy akarja...
Gyöngyösi Zoltán


üdvözlet a fedélzeten!
egy potyautas
+2 #1 Gyzoltán 2012-01-30 10:23
Figyelemre méltó és igényes honlapotokra először tévedtem.
A témák és szerzők megkülönböztetett figyelmet igényelnek, sajnos sok időt is, de látom az ígéretét, hogy érdemes.
Visszatérek, ha Istenünk is úgy akarja...
Gyöngyösi Zoltán

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Hozzászólások

Honlap ajánló