20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 július 26, szombat

Miért jó, ha nyalogatjuk a sebeinket?

Szerző: inforadio.hu

Az emberi nyálban is vannak olyan vegyületek, amelyek jelentősen felgyorsítják a sebek gyógyulását - állapították meg holland kutatók.

Az állatokról - például a kutyáról - eddig is tudtuk, hogy azért nyalogatják a sebeiket, mert a nyálukban lévő anyagok gyorsítják a gyógyulást.
Most kiderült, hogy ez az embereknél sincsen másképpen: holland kutatók azonosították a nyálnak azokat az alkotóelemeit, amelyek gyorsítják a sebgyógyulást. Az eredményről a The Journal of Federation of American Societies of Experimental Biology című szaklapban számoltak be.
A holland kutatók vizsgálata megállapította, hogy a hisztanin nevű, kisméretű fehérje, amelyről eddig csak azt feltételezték, hogy baktériumölő hatású, a sebgyógyulásért is felelős.
A kutatás eredménye elsősorban azoknak az embereknek jelenthet reményt, akiknek teste a cukorbetegség vagy egyéb kór miatt állandóan kisebesedik. Ráadásul, mivel a hisztanin tömegesen előállítható, hamarosan olyan elterjedt lehet, mint az antibiotikumos kenőcsök vagy a sebbenzin.
A hisztanin egyébként a kutatók reményei szerint nem csupán a krónikus, hanem a traumatikus és az égési sebek kezelésére is alkalmas.
"Ez a kutatás nem csupán arra adott választ, miért nyalogatják a sebeiket az állatok, hanem azt is megmagyarázza, miért gyógyulnak sokkal gyorsabban a szájsebek. Ráadásul irányt mutat arra, hogy új gyógyszereket keressünk a nyálban" - hangsúlyozta a szaklap főszerkesztője, Gerald Weissmann.

Hozzászólás  

#1 Ködszurkáló 2012-07-06 21:39
Feltalálták a melegvizet és most örülhetünk, mert a fejlett nyugat megint közelebb vitt minket őseink tudásához. :P
Van még más is, de megvárom amíg rájönnek, legyen egy kis sikerélményük!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások