20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 július 28, kedd

A körömvirág

Szerző: Domonyi

A körömvirág egyike a legsokoldalúbban felhasználható növényeknek a terhesség idején és a szülés után is. Készülhet belőle krém, olaj, sőt tea is. Hidratáló, fertőtlenítő és sebgyógyító hatásáról ismert. Aranyló, citromsárga- narancsvörös színű virágzata nyár elejétől késő őszig virít.

Körömvirág Fészkes virágzatának szirmait, a teljes virágot, de akár a leveleket és a szárat is felhasználják. A termesztett változatok annál értékesebbek, minél több sorban találhatók a fészekben sugárzó nyelves virágok, s ezek minél sötétebb narancsszínűek. A gyűjtést ajánlatos napsütésben végezni, ilyenkor legjobb a gyógyhatása. Mivel a száraz szirmok erősen nedvszívóak, sötét bádogdobozban érdemes tárolni. Régen még esőjósnak is hívták, mert ha reggel 7 óráig nem nyíltak ki a virágai, az esőt jelentett.

Elterjedése: A világ szinte minden táján ismert növény, néhol, ahol őshonosnak számít vadon is megtalálható, mint például Indiában és a mediterrán területeken, a világ többi részén termesztett kerti növény, gyógyító hasznai miatt mindenfelé széthordták.

Napfénykedvelő, jól viseli a szárazságot, a homokos, illetve a vizenyős talajokat viszont nem.

Gyűjtése, felhasználása: A körömvirág májustól októberig folyamatosan virágzik. Szárításra, feldolgozásra gyűjteni június és augusztus hónap teliholdjai környékén érdemes, lehetőleg reggeli, délelőtti napsütésben. A növény föld feletti része hasznosítható, bár általában csak virágát gyűjtik. Leveléből, szárából frissen salátát, vagy megtörve pakolást, tinktúrát, krémet lehet készíteni, illetve friss levet préselhetünk belőlük. A szárított növény forrázatát, porát is alkalmazhatjuk külsőleg és belsőleg különféle gyógyászati céllal, ételfestékként is használatos. Asztrológiai szempontból a naphoz sorolható. Virágának forrázatát hajszőkítésre is használják.

A körömvirág felhasználhatósága igen sokrétű. Készíthetünk belőle krémet, illóolajat, tinktúrát vagy teát. Már a hellén harcosok is ismerték fertőtlenítő, sebgyógyító hatását.
A körömvirág 30-60 cm-re nő meg, virágzata sárga-narancs­sárga színben pompázik, szára és levelei nedvdúsak és ragacsos tapintásúak. Különböző változatai lehetségesek: van amelyiknek sötét, van amelyiknek világos a porzótokja. Gyógyhatásukat tekintve azonban teljesen egyforma mind. Népi jóslat, ha a virágai reggel hét óra után még csukva vannak, aznap eső lesz.
A népi gyógyászatban ezt a növényt virágostul, szárastul, levelestül gyűjtik és használják. Gyógyhatása a napsütésben a legnagyobb, érdemes tehát a délelőtti, déli órákban gyűjteni.
 
Hatásai: gyulladáscsökkentő antimikrobiális, baktérium- és vírusellenes hámosító, sebgyógyulást segítő immunstimuláns Használhatjuk nehezen gyógyuló sebek, kelések, zúzódások, égési sebek kezelésében. A körömvirág javítja a keringést, tisztító hatású és elősegíti a sebek gyógyulását.
A körömvirágot belsőleg – teaként – a gyomor és bélrendszer betegségei, gyomorgörcsök és fekélyek, valamint vastagbélgyulladás esetén alkalmazzák.
Külsőleges felhasználását hámosító, bőrregeneráló tulajdonsága teszi lehetővé.
Borogatásként, lemosószerként, vagy ülőfürdő formájában alkalmazható bőrgyulladás, bőrkiütések és napégés okozta fájdalmak enyhítésére, aranyeres panaszok mérséklésére, láb- és hüvelygomba kezelésére.
 
Körömvirág tea készítése: Csészénként egy púpozott teáskanálnyi körömvirágot forrázzunk le, fél percig hagyjuk ázni, szűrjük le, és kortyolgassuk el.
Vízkórnál, vastagbélgyulladásnál, tífusznál, sárgaságnál, májbetegségeknél, gyomorfekélynél, bélbetegségeknél, gyomorégésnél hatásos.
 
Körömvirág kenőcs készítése: Bármilyen olajjal vagy zsírral készíthetjük, de a disznózsír zsírsavösszetétele a legalkalmasabb a körömvirág hatóanyagainak a kinyerésére. 1/2 kg disznózsírhoz 2-5 marék körömvirágot teszünk. Pár percig főzzük, majd 24 óráig állni hagyjuk. Másnap felmelegítjük és leszűrjük. Visszértágulatra, szívasztmára, fülzúgásra, alvászavarokra, körömágygyulladásra, műtéti hegre, műtéti sebre, sebfájásokra, roncsolódásra ajánlott.
 
Ülőfürdő készítése: Két marék friss vagy 100 gramm szárított növényt használunk egy fürdéshez. Láb- és hüvelygombásodásra kiváló. A látás javul, ha a szemet langyos teával mosogatjuk.

A körömvirágból könnyen készíthetünk kenőcsöt különböző bőrbetegségek, sebek hatékony kezelésére.
A változat
50g szárított körömvirág

500 ml mogyoró –vagy olívaolaj
40g kakaóvaj
40g méhviasz

A körömvirágra öntsünk 500 ml mogyoró- vagy olívaolajat. Légmentesen lezárt üvegben 2-3 hétig tartsuk meleg helyen. A virágolajat öntse át egy fazékba, és csaknem forráspontig hevítse fel. Adjon hozzá 40g kakaóvajat és 40g méhviaszt. Amikor az adalékok megolvadtak, a fazekat vegye le a tűzről, s a folyadékot alaposan kavarja meg. Hagyja hűlni, míg szilárdulni nem kezd. Ekkor töltse át egy sötét üvegbe.

B változat
100 ml körömvirágolaj
1 l búzacsiraolaj
15 g méhviasz
10 g propolisz

Körömvirágolaj: 100 g felaprított virágszirmot tegyünk egy befőttesüvegbe, és öntsünk rá 1 l búzacsiraolajat. Zárjuk le, és napos, meleg helyen hagyjuk 3 hétig. Időnként alaposan rázzuk fel. Ezután szűrjük le kávéfilteren. Nyomkodjuk ki az olajos szirmokat (a műveletet legjobb szalvétával végezni) hogy az utolsó cseppet is kinyerjük, majd szűrjük le. Végül töltsük a gyógynövényes olajat jól záródó sötét üvegbe.
A kenőcs elkészítéséhez olvasszuk fel a méhviaszt egy tűzálló tálban, forró fürdővízben, majd tegyük hozzá a körömvirágolajat, és jól keverjük össze a felolvasztott viasszal.
Amint homogén lesz a keverék, vegyük ki a vízfürdőből, és keverjük simára. Hagyjuk kicsit hűlni, tegyük hozzá a propoliszt, és még egyszer keverjük össze.
Tegyük a kenőcsöt légmentesen záródó üvegekbe, hagyjuk kihűlni, majd szorosan zárjuk le.

Energetika: szelet fokozza, tüzet csökkenti, vizet csökkenti. Főleg hűtő, szárító de kismértékben melegítő hatású.

Általános hatása: gyulladást gátló, sebgyógyító, hűtő vértisztító, fertőtlenítő, baktérium és gombaölő, vérnyomáscsökkentő, bél- és gyomorgörcsoldó, méregtelenítő, izzasztó.

Lélektani hatás: Az elmét enyhén nyugtatja, hevültségeit higgasztja, terheit csökkenti. A lelket mérgező élményeket könnyebben feldolgozhatóvá teszi. Az életerőt közvetve is fokozza a tudat szennyektől való megtisztításával, fokozza a tisztánlátást. A maró rosszindulatot, a gyűlölködést megszünteti, az ezzel együtt járó lelki sebeket is beforrasztja, mindenféle lázongást csillapít.

Részletes ismertetés: A körömvirágból készült forrázat a szájban keletkező sebek gyógyulását elősegíti, ha öblögetőként, hosszan a szájban tartva, kúraszerűen alkalmazzuk foghúzás, vagy egyéb szájsebészeti beavatkozások, illetve herpesz, vagy afta esetén. Az íny gyulladását is radikálisan csökkenti az előbbihez hasonlatos alkalmazás, bár nem összehúzó hatású.

A torok és a mandula gyulladásakor, fertőzésekor gargalizálóként, illetve külsőleg borogatásként igen jó eredménnyel alkalmazható. Az arcüregi gyulladásokat jelentősen csökkenti, ha langyos forrázatát napi rendszerességgel, lehetőleg reggel, orron keresztül felszippantjuk, átmosva ezzel az arc és orrüregeket.

A friss növény leveleiből készült saláta, de a forrázat is kitűnő gyógyszer a gyomorfekélyes, és a hurutos gyomornak egyaránt, de a gyomor görcseit is látványosan oldja, nyugtatja émelygését. Nyombélfekélyes panaszokat is kezelhetünk teájával, amit korianderrel, édesgyökérrel, tölgyfakéreggel érdemes kevernünk.

A vékonybélben megjelenő emésztőnedvek erejét visszafogja, így az agresszív epét is, ami gyulladásba hozhatja a bélfalat, vagy a hasnyálmirigyet is. Az ezek okán megjelenő hasi fájdalmakat, bélgörcsöket is hatékonyan oldja.

Aranyeres panaszoknál azok gyulladását a belőle készült krémmel, forrázatából készült ülőfürdővel, vagy lemosóként alkalmazva, illetve a növény friss nedvével javallt kezelni, a visszahúzódását cickafark hozzáadásával lehet elősegíteni. A viszértágulatok gyulladásait is hasonlóan kezelhetjük vele.

A májgyulladás – sárgaság – tradicionális gyógyszere, ami nem csak színének köszönhető, hanem radikális gyulladáscsökkentő hatásának is, forrázatát ilyen céllal kúraszerűen alkalmazzuk és keverhetjük aloéval is. Az epét fiatalítja, de túltermelését visszafogja, erejét gyengíti, mivel a májat hűti és regenerálja.

A test kerengő nedveit tisztítja, hűti, mennyiségüket csökkenti, ezért a test nyirokrendszeri problémáit, fertőzéseit a nyirokmirigyek megnagyobbodását, rákos elfajulásukat is lehet eredményesen kezelni forrázatának fogyasztásával, esetleg szegfűszeggel kiegészítve. Immunregeneráló, és izzasztó hatása a lázzal járó meghűlések kezelésére még alkalmasabbá teszi.

A vese szennyeződéseit is hatékonyan pucolja, görcseit, gyulladásait, hurutjait csökkenti, enyhe vízhajtó.

A húgyutak fertőzéseire, hólyaggyulladásra is hatékony gyógyír, az ezzel kapcsolatos fájdalmakat, görcsöket, sebeket gyógyítja a kúraszerű alkalmazás. Valószínű ezért is javallták régen a kankó és a vérbaj ellen is tejben főzve.

A bőr gombás, bakteriális fertőzés jellegű tüneteire, szakállgyulladásra, furunkulusok visszaszorítására, utókezelésére tinktúrája, forrázata alkalmas borogatás, vagy lemosás formájában. A növény friss leve, forrázata tinktúrája, kréme a felszínes, zúzott, tépett sebek, és a véraláfutás gyógyulását, tisztulását meggyorsítja.

A szemgyulladással, vérbőséggel, dagadással együtt járó fertőzéseire pár napi borogatás javallt friss levével, vagy forrázatával. Kötőhártya gyulladás kezelésére is a kamillához hasonlóan kiváló, de hatásában lágyabb.

A kismedence területén erőteljes tisztító, méregtelenítő hatást fejt ki, emellett a görcsöket is szünteti. A méh, valamint a mell daganatos megbetegedéseit jó eredménnyel lehet kezelni vele, ezt feljegyzések bizonyítják a következő keverék kapcsán: zsálya, körömvirág benedekfű, árvácska..

A hüvely gyulladással, folyással járó fertőzéseinek kezeléséhez készülő intim tus egyik alkotóeleme.

Megkötés: széltúlsúly esetén kiegészítőkkel együtt alkalmazandó, egyéb nincs.

Forrás:https://magyargyogynovenyek.wordpress.com/

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások