20241129
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 május 27, kedd

Angyali korona, szent csillag

Szerző: Pap Gábor

...a beavató korona, amirõl a legkevesebbet tudjuk, mert Európában az utolsó másfél ezer évben - legjobb tudomásunk szerint - a miénk volt az egyetlen olyan korona, amelyik a szó legszorosabb értelmében beavató koronának tekinthetõ. Ennek az a sajátossága, hogy sem családi körben, sem országos ügyek intézésekor nem lehet viselni. Egyetlen alkalommal lehet viselni, a koronázáskor. Kifejezetten egyfajta direkt ráhatás kifejtése a feladata, és így a legjobb analógiáit a sámánkoronák között találjuk meg.

BESZÉLGETÉSEK A MAGYAR SZENT KORONÁRÓL

 

Kegyelem néktek és bölcsesség

     Mitõl szent a magyar Szent Korona? Ha ezt a kérdést föltesszük egy iránta érdeklõdõ egyszerû embernek, akkor valami olyan választ kapunk, hogy hát azért, mert pápa küldte, vagy azért, mert egyháziak koronáznak vele. Tehát valami egészen ésszerû vagy annak tûnõ érvet keres a válasz fogalmazója. Valójában egy kicsit másképp áll a dolog.

Elõször is nem magától értetõdõ, hogy ennek a koronának „szent" jelzõje lett. Össze tudjuk vetni egy másik, egykor ugyancsak használatban volt és vele nagyjából egykorúnak is látszó koronával - ez a német-római császári korona -, de azt nem szokták szent koronának nevezni, ott magát a birodalmat nevezik Szent Római Birodalomnak. Tehát mindenképpen föl kell figyelni erre a jelzõre. Ahhoz, hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, tudni kell, hogy három típusát szoktuk megkülönböztetni a koronáknak. Az elsõ a házi korona, a második az országló korona, a harmadik a beavató korona.

A házi koronát - mint mondani szoktuk - papucsban is lehet viselni, tehát családi körben is hordhatja a király, hogyha éppen ez jött rá. Az országló koronát országos ügyek intézésekor viseli. Vagy a két legfontosabb hivatala, a fõbírói és a fõhadúri feladat gyakorlása közben, vagy pedig ha idegen országok követeit fogadja, tehát ország-ország közötti kapcsolatban.

És végül van a beavató korona, amirõl a legkevesebbet tudjuk, mert Európában az utolsó másfél ezer évben - legjobb tudomásunk szerint - a miénk volt az egyetlen olyan korona, amelyik a szó legszorosabb értelmében beavató koronának tekinthetõ. Ennek az a sajátossága, hogy sem családi körben, sem országos ügyek intézésekor nem lehet viselni. Egyetlen alkalommal lehet viselni, a koronázáskor. Kifejezetten egyfajta direkt ráhatás kifejtése a feladata, és így a legjobb analógiáit a sámánkoronák között találjuk meg. A magyar Szent Koronának a felépítése, az alakja is sajátságos, és érdekes módon ehhez is az egyetlen használható analógiát a sámánkoronák szolgáltatják.

 Osztyák-szamojéd (szölkup) sámán agancsos vaskoronája és a magyar Szent Korona (Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadám 1990. nyomán)

Milyen sajátosságokkal rendelkezik egy beavató korona? Egyet említettem már. A másik is szorosan összefügg ezzel, ez az, hogy lecserélhetetlen. Mi annyira hozzászoktunk ehhez, hogy ha egy magyar ember meghallja, hogy pápai tiara, akkor számára természetesnek tûnik, hogy ez valami nagyon régi, és legalább olyan becses tárgy, mint amilyen a magyar Szent Korona, és szinte nem hisz a fülének amikor meghallja, hogy a pápai tiara olyan idõs, mint a legutóbbi pápa, mint pápa.

Magyarul: minden pápa-koronázásra újonnan készül, ha egyáltalán készül. Ez a lecserélhetetlenség a magyar történelemben annyira egyedi, hogy amikor az elsõ, még hazai talajból sarjadt dinasztiánk, az Árpád-ház kihal, akkor egy kisebb kavarodás támad korona-ügyben.

Az akkori pápa jelöltje, Károly Róbert, 1308-ra olyan helyzetbe kerül, hogy katonailag sikerül uralma alá hajtani az országot. Egyetlen nagy gond van csupán: a magyar Szent Korona nincs a birtokában. Az erdélyi vajdánál van, és ebben a kényszerhelyzetben a pápai legátus, egy Gentilis nevezetû bíboros, közvetlenül a pápa leiratát hozván, kihirdeti, hogy a magyar Szent Koronától ebben a szükséghelyzetben elveszik a szentségét és átruházzák egy új koronára, amelyet éppen most készítettek Károly Róbert részére.

Valóban el is készült a korona, valóban meg is koronázták vele, de a nemzet ezt az aktust nem fogadta el hitelesnek. Sõt meg van rá a konkrét adatunk, nagyon szép szöveg, hogy már a szertartás elõtt figyelmeztették a bíborost, nem lesz ennek jó vége, mert ez a nemzet ragaszkodik hozzá, hogy a magyar Szent Koronával koronázzanak, minthogyha a királyság maga is ebben a koronában rejtõznék. Mintha egyenesen ebben lenne lekötve. Ez annyira hihetetlenül hangzott a judeokrisztián emlõkön nevelkedett Gentilis bíboros fülének, hogy egészen egyszerûen eltekintett tõle. Megrendezte a koronázást, amelyik egyébként még többrendbélileg szabálytalan volt, és utána... hát a fiaskót el kellett viselniük, hogy a magyar nemzet nem fogadta el ezt a koronázást. Végül is tárgyalások kezdõdtek az erdélyi vajdával, és vissza kellett szerezni tõle a magyar Szent Koronát.

Európa ekkor tudta meg elõször hivatalosan, hogy mit jelent, illetve hogyan „mûködik" a magyar Szent Korona. És azért kell ezen csodálkoznunk, mert még ma is él a közvéleményben - sõt idõnként tudós berkekben is fölmerül - egy olyan elképzelés a Korona idekerülésével kapcsolatban, hogy pápa küldte. Nos, az egyetlen dolog ami biztos, az az, hogy háromszáz év alatt nem lehet elfelejteni, mire való a magyar Szent Korona. Ha tényleg pápa készíttette és küldte volna 1000 körül, akkor pontosan tudta volna 300 év múlva is az akkori pápa, hogy mire jó és mire nem jó. Ez el kell, hogy gondolkodtasson bennünket, mert nagyon durván fogalmazva ez annyit jelent, hogy 1308 és 1310 között rá kellett döbbennie a pápaságnak arra, hogy nem diszponál a magyar Szent Korona fölött. Ez nagyon kemény tétel. Becsületére legyen mondva az akkori pápának, V. Kelemennek, ezt a békát, hogy úgy mondjam, lenyelte. Tehát végül is visszakerült a magyar Szent Korona, meg is koronázták vele Károly Róbertet, és ettõl kezdve tekintette a nemzet érvényesnek az uralkodását. Hiába készíttette és áldotta meg a pápa az elõzõ koronát, ez az ország nem úgy mûködik, hogy egy ilyen önkényes döntést elfogadhasson.

No most itt természetesen föl lehet tenni a kérdést, hogy ha nem a pápától származik a Korona szentsége, s ha õ nem is tudja, mitõl és miképpen szent a magyar Szent Korona, akkor honnan adódik ez a szentség? És akkor azt kell mondani - és ez tényleg kényszerítõ következtetés! -, hogy ezek szerint nem a római egyházon belül fogantatott ez a szentség, tehát minden valószínûség szerint elõbbi keletû, mint ahogy ez az egyház kiterjesztette a hatáskörét a magyarságra. És ezt nagyon komoly formában kell fölvetni, mert visszájáról is igaz a példa. Amikor az Anjou-család kihal, az utolsó sarja egy hölgy, Mária királynõ. Apja és elõdje, Nagy Lajos, perszonálunióban, vagyis egyszemélyes uralma alatt egyesítette a lengyel és a magyar királyságot. Így aztán a lengyel koronát is nálunk õrizték. Mármost a lengyelek úgy döntöttek, hogy török veszedelem közeledvén, nekik nem kell nõ-uralkodó, tehát nem fogadták el Máriát királyuknak. Erre visszaüzen Mária - võlegénye, Luxemburgi Zsigmond, a késõbbi Zsigmond császár és király tanácsára -, hogy ne sokat spekuláljanak, hiszen nálunk van a koronájuk. Magyar észjárás szerint ez teljesen egyértelmû jelzése annak, hogy tehát a királyságuk is a kezükben van. A lengyelek viszont enyhén szólva mosolyogtak a dolgon, és visszaírták, hogy: na és?... Tehát ahogy a pápai udvar részére a század elején - a XIV. századról beszélünk -, úgy a század végén a lengyelek számára érthetetlen a mi koronánk különleges státusa. Hogy mi köze lehet egy korona tárgyi mivoltához annak, hogy most király lesz itt nálunk vagy nem lesz király valaki. A lengyel példa nem egyedi, az egész európai térségben egyetlenegy országban sem értik, és hozzá kell tennem, hogy máig sem értik ezt a feladványt, azt, hogy mi fán terem ez a sajátossága a magyar Szent Koronának. Ez csak azért tragikus - sajnos így kell fogalmaznom -, mert nálunk az úgynevezett szellemtudományok, tehát a humán tudományok, kezdettõl fogva, mind a mai nappal bezárólag, a mai nap sem kivétel, szõröstül-bõröstül nyugat-európai orientáltságúak. Nagyon egyszerûen fogalmazva: akármelyik tudósunknak akármilyen kérdést teszünk fel, a válasz sztereotip módon nyugat-európai igazodású lesz. Nem tehetnek róla, így nevelték õket, engem is így neveltek. Ebbõl nagyon kevesen tudnak kilátni, illetve befelé látni, a saját értékeink felé, tisztelet a kivételnek, mert azért van ilyen is.

Ez tehát a második sajátossága a magyar Szent Koronának. A harmadik megint csak ezzel függ össze, és úgy szól, hogy a mi koronánk nem tárgynak tételezõdik. No, ez már olyan állítás, hogy az ember a fejéhez kap: most akkor még mi jöhet? Hát ez jön. A magyar Szent Korona nem tárgy. A magyar Szent Korona személynek tételezõdik. Élõ minõségnek. Hát ez valóban olyan feltételezés, amely természettudományos világképbe sehogy sem fér bele. Emiatt egyetlen természettudóst se rójunk meg, õk meg olyan kiképzést kaptak, amelyben ennek a mondatnak nincs értelme. Hiszen nincs az a teszt, amelyet õk az élõ minõséggel szemben alkalmaznak, és amelyik kimutathatná, hogy ez élõ minõség. Ez a korona egészen más síkon „él", mint amit jelenleg az élettan tudománya, illetve annak résztudományai számon tartanak. De él.

Végül a negyedik, megint csak az elõbbiekkel összefüggõ sajátossága az ilyen beavató koronáknak az, hogy ábrázolhatatlanok. Tehát egyfajta tabu veszi körül õket. Ez a körülmény elég sok fejtörést okozott a kutatóknak, hiszen például a Képes Krónika tele van királykoronázás-jelenetekkel, beleértve az Árpád-kori koronázásokat is, de sehol még csak utalásszerûen sem jelenik meg ez a korona-alak. Hanem mindenütt egy egészen sztereotip forma jelenik meg, ahogyan mint gyerekek rajzoltuk annak idején, vagy rajzolják ma is a gyerekek a koronát, egy ilyen kis tüskés abroncs formájában. Ebbõl már majdnem karikatúraszerûen egy olyan következtetést is levonhatok - egyébként van olyan tudós, aki ezt ki is mondta, le is írta -, hogy miután ennek a koronának az elsõ hiteles ábrázolása a XV. század elején jelenik meg, azelõtt nem is ez volt a magyar Szent Korona. Hogy mennyire veszélyes dolog nem ismerni ennek a koronának a „mûködési" sajátosságait, éppen az ilyenfajta következtetések mutatják. Teljesen vadul „elment a víz alá" a következtetés, hiszen azon az útvonalon, amelyen ez a tudósunk elindult - a nevét most nem árulom el, mert ez tényleg elég vad dolog volt, márpedig amúgy jó szakemberrõl van szó -, egyszerûen nem tud máshová kilyukadni, végül is a maga módján teljesen következetes gondolatmenet volt ez.

Mindenesetre tény, hogy az elsõ abszolút hiteles ábrázolása annak a koronának, amelyet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban lehet látni, egy külföldi krónikában jelent meg, mégpedig a Fugger család müncheni krónikájában. Abban az idõben, amikor a korona kényszerû módon az országon kívül tartózkodott, hiszen az elsõ Habsburg uralkodónknak, Albertnek az özvegye, biztosítandó magának, illetve gyermekének, akit még akkor a pocakjában hordott, a trónt, már tanulva Károly Róbert esetébõl, 1440-ben példátlan arcátlansággal ellopta a Koronát. A nemzet erre nem volt felkészülve. Hogy ekkora galádságot elkövessenek ellene, hogy saját törvényes királyának az özvegye teljesen útszéli módon ellopassa a koronánkat. Ennek a nemzetnek, azt hiszem, még nagyon sokat kell tanulni, mert még mindig jóhiszemû, de ekkora galádság a történelme folyamán azért kevés érte. Beleértve a legutóbbi idõket is, természetesen. Hogy ez a Fugger bankárcsalád milyen szerepet játszott a magyar történelemben, az külön téma. Lényeg az, hogy náluk a koronánknak nagyon szép, precíz ábrázolása maradt fönn, s nem kétséges, hogy a mi koronánké, hiszen a hozzá tartozó szöveg is fönnmaradt.

 A magyar Szent Korona ábrázolása a Fugger-Krónikában (München, Bayerische Staatsbibliothek)

Lássuk most már, mik is a hatástényezõi ennek a koronának! Eddig csupa olyan sajátossággal ismerkedtünk meg, amelyek csak részben mint beavató koronának, részben pedig mint magyar koronának a sajátosságai voltak. Itt megint érdemes elõvenni a német-római császári koronát, összevetésül. Hiszen egy pártatlan, nemzetek fölötti megítélésben ez a két korona eléggé közel áll egymáshoz értékét tekintve, és a régiségét tekintve is.

Elég azonban egyetlen pillantás a két tárgyra, hogy észrevegyük a döntõ különbséget is. A német-római császári korona a maga hatásának döntõ hányadát az arany és a drágakõ révén fejti ki, olyannyira, hogy a velünk szembeforduló és a pontos oldalnézetbõl látható részein nincs is zománckép. Összesen négy zománckép van rajta, az átvezetõ tagozatokon. A magyar Szent Koronán, mint ismeretes, összesen 19 figurális zománckép van, s ezen túl még négy-négy úgynevezett azsúr vagy „plicque a jour", tehát áttetszõ, színes üvegablak hatású zománc, a pártázat Krisztus-képének két oldalán. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyságrendi a különbség, ezt így kell nevezni, hiszen az egyik, a német-római képrend az 1-es nagyságrendben, a másik, a miénk a 10-es nagyságrendben fogalmazódik.

Ugyanakkor, ha a magyar Szent Koronára ránézünk, az elsõ lenyûgözõ - mert ez valóban lenyûgözõ - hatás, ez nem kétséges, a zománcképekbõl árad. Mármost ha egy koronán 19 figurális zománckép van, akkor ezt nem lehet másként fogalmazni, mint úgy, hogy van egy képi programja. Ehhez képest ezt a képi programot nem nagyon vallatják. Van képi programja a német-római császári koronának is, annak mind a négy képe kifejezetten ószövetségi témájú. Ezt nem árt tudni. Ha sorba rendezzük õket, az ószövetségbeli föllépéseik szerint, akkor elõször Dávidot kell megemlítenünk, utána Salamont, azután a „Kerubok között trónolót". Ez utóbbi nem tévesztendõ össze a Pantokrátor Krisztussal, tehát ez nem újszövetségi, hanem kifejezetten ószövetségi téma, és arra utal a felirata is: „általam uralkodnak a királyok". Ez egy ószövetségi idézet. És végül: Ézsaiás próféta Hiszkia király elõtt.

Ha megkérdeznénk egy mai átlag német honpolgárt, hogy ki volt az a Hiszkia, alig hiszem, hogy kapásból vágná. Ennek a képnek ószövetségi környezetben van jelentése, és csak azon keresztül jön át, mondjuk, egy keresztény császárságba. Ezzel szemben a mi Szent Koronánkon egyetlenegy ószövetségi témájú kép sincs. Ez megint eléggé föltûnõ, hiszen ha összevetjük ezt a két koronát, akkor 19 képmás között talán lehetett volna helyet szorítani Izrael egyik-másik prófétájának vagy királyának is. Mindenesetre a kifejezett, tehát a feliratokban közvetlenül kifejezõdõ névazonosítás azt mutatja, hogy nálunk nem szerepel ószövetségi személy a koronán. Ezeken a „kemény tényeken" el lehet gondolkozni, nyilvánvalóan érdemes is elgondolkozni. Hadd tegyem hozzá mindehhez, hogy a német-római császári korona négy zománcképére egy teljes könyv íródott, a szent római birodalom koronájának a teológiájáról. (Reinhart Staats, 1976.) A magyar Szent Korona 19 képének teológiájáról egyelõre nincs semminemû kiadvány. Holott ha valamirõl, akkor errõl nagyon is lehetne értekezni.

A magyar Szent Korona és a német-római császárok birodalmi koronája (az utóbbi a bécsi Schatzkammerben)

A következõ tételünk - most már igazán nem lehet elkerülni -: nézzük meg, kik is szerepelnek ezen a koronán. Ez megint olyan dolog, hogy ha körbekérdeznék... Jó, most már tudjuk, hogy sokat ér, meg tudjuk, hogy nagyon szép, mint mûalkotás, meg büszkék is vagyunk rá - de hát végül is mi van ezen a koronán? Kiket ábrázolnak a Koronán lévõ zománcképek? Tartok tõle, hogy még hivatásos mûvészettörténészek között is sokan zavarba jönnének. Itt kezdõdött tulajdonképpen az én ismerkedésem is a magyar Szent Koronával, hogy elkezdtem szégyellni magam, mikor hazajött a Korona 1978-ban, hogy nem tudom, kik vannak rajta. Szerencsémre, az elsõ szakkönyv, amelyet akkor kézbe vettem, tévesen közölte a rájuk vonatkozó adatokat. Ezért aztán elindítottam egy alaposabb nyomozást, ami egészen meglepõ eredményekre vezetett. Mielõtt azonban ezeknek az eredményeknek a taglalásába belebocsátkoznánk néhány szót a Koronának, mint egyfajta centrális építménynek a szerkezeti rendjérõl. Sok olyan középületünk van, amelynek a csúcsán régen ott díszelgett a Korona kõbe faragott mása. A készítõk ilyenkor rendre beleestek abba a hibába, hogy a korona alsó részén, amit abroncsnak nevezünk, szimmetrikusan rendezték el a pártázatot. Tehát nem csak elõre tették, ahogyan ez az eredeti koronán látható, hanem hátul is megismételték, holott hátul nincs ilyen a Koronán. Hátul mindössze egyetlen párta-elem szerepel, errõl még külön is fogunk beszélni. Tehát nagyon szép, beszédes aszimmetria érvényesül a koronánkban: ami a nézõk felé, tehát az alattvalók felé fordul, az a rész tagoltabb, kibontottabb programot tartalmaz, hátul pedig egyöntetûbb a program megfogalmazása, ott 9-9 gyöngy sorakozik az abroncs felsõ peremén, és közöttük középen egyetlen pártaelem helyezkedik el.

 

A magyar Szent Korona oldalnézeti képe jól mutatja az aszimmetrikus elrendezést (Csomor 1986. nyomán)

     A korona felsõ részét keresztpántok néven szoktuk emlegetni, hiszen egymáshoz képest keresztbe tett két pántról van szó. Mindegyik pánt-szakaszon 2-2 apostolkép látható, összesen tehát 8 apostol képe helyezkedik el a felsõ Korona-részen. Na most itt már, gondolom, egész sereg kérdés megfogalmazódott az olvasókban, és ezekre én most sorjában ki is térnék. Az elsõ kérdés mindjárt úgy szól, hogy miért nem nevezem az egyik részt külön görög koronának vagy Corona Grecának, ugye, ez az alsó rész lenne; és miért nem nevezem a másik részt, a felsõt, Corona Latinának vagy latin koronának, holott a szakirodalomban és a sajtóban, a napi sajtóban is, rendszeresen így találkozunk velük. Hát erre nagyon egyszerû a válasz. Azért, mert semmiféle, se konkrét, se áttételes bizonyítékunk nincs arra, hogy ez a két rész valaha is külön-külön, önállóan funkcionált volna. Bármennyire hihetetlennek hangzik, ez tényleg így van.

Itt csupán egy feltételezésrõl van szó, amely kb. kétszáz éve tartja magát a koronakutatás hivatalos vonulatában, de ez nem tény, hanem feltételezés, és ezt ilyenként is kell tiszteletben tartani vagy elvetni. Ez azt jelenti, hogy alaposabban meg kell vizsgálnunk: ha valaki a két részt külön koronának minõsíti, akkor milyen alapon teszi ezt? Hiszen akik ilyet állítanak, azok nem feltétlenül rossz szándékú, és fõleg nem buta emberek, ellenkezõleg, általában tudományos kutatók, nagyon jól kvalifikált szakemberek. Ha õk azt mondják, hogy ez görög korona, az meg latin korona , annak kell legyen valami alapja. Minthogy koronánk esetében a legfontosabb hatástényezõ, mint láttuk, a zománcképek „beszédje", legcélszerûbb ebbõl kiindulni. (Egyébként a „két-korona"-elmélet hívei is ebbõl indulnak ki.)

Négy pontban foglalható össze, miben különbözik a felsõ és az alsó korona-rész, bár ezt a hivatalos koronakutatás sohasem foglalta össze így.

Az elsõ lényeges különbség, ami egyszersmind talán a legfeltûnõbb, a képek feliratában mutatkozik. Az alsó részen görög feliratokat látunk. Görögül hangzanak és görög betûkkel íródtak. Mit jelent az, hogy görögül hangzanak? Azt, hogy a nevek végzõdése rendre „-osz" - például Georgiosz, Damianosz -, ez pedig tipikusan görög végzõdés. A felsõ korona-részen ezzel szemben latin betûkkel és latinos hangzással találkozunk, például Paulus, Petrus. Tehát ez a kettõsség kétségtelenül fennáll! Ebbõl a hivatalos vonal, 1790 óta - hogy miért azóta, arra lehet, hogy még egyszer vissza fogunk térni! -, egyöntetûen azt a következtetést vonja le, hogy hát azért mert alsó rész - kezdjük most ezzel - görög mûhelyben készült, ahol görög nyelven beszéltek, az 1000 körüli idõszakban. (Ezt a „körüli" idõszakot azért vegyük legalább 2-300 éves intervallumnak mert egyelõre nem tudunk pontosabbat mondani. Mindenesetre ekkor Bizáncban beszélték hivatalos nyelvként a görögöt.) Tehát a konklúzió: Bizáncban készült a magyar Szent Korona alsó része. A felsõ rész pedig valahol Nyugat-Európában, mert ott viszont latin volt a hivatalos nyelv. Tehát egyikében a Római Birodalom azon utódállamainak, amelyek Nyugaton szervezõdtek. Föl sem merül, hogy ennek a két nyelvnek más szerepe, illetve másfajta indokoltsága is lehet.

1984-ben azután az Életünk c. folyóiratban - ez Vas megyei irodalmi-mûvészeti folyóirat - egy Kovács József nevû egyháztörténész (ma Oszkón plébános) felhívta a figyelmet arra a körülményre, hogy a görög és latin nyelv együttes használata a mai napig eleven gyakorlat a római katolikus egyházban, mégpedig éppen a legszentebb aktusoknál, a papszentelésnél és a templomszentelésnél. Mind a két esetben mind a két nyelvet kötelezõ használni. Papszentelésnél például minden fontos szöveget mind a két nyelven végig kell mondani, hacsak a legutóbbi idõben nem módosítottak ezen a gyakorlaton. (Ezt mindig hozzá kell tenni, mert ebben a vonatkozásban azért vannak módosítgatások a második vatikáni zsinat óta.) És Kovács József azt is leírja kitûnõ tanulmányában, hogy ezek a mozzanatok nem véletlenül kerülnek bele a szentelések szertartásaiba, hiszen itt a latin a Római Birodalom nyelveként, vagy valamely római-utód nyugat-európai keresztény ország nyelveként kerül ide, mint ahogy a görög sem a bizánci birodalomra való visszaemlékezésként. Hanem ezek liturgikus nyelvek. Ez azt jelenti, hogy itt a görög a bölcsesség nyelve, a latin pedig a hatalom nyelve. A hatalom ilyenkor természetesen egy-forrásúnak értelmezõdik azaz felülrõl adatik, nem pedig könyökkel harcolódik ki, mint a jelenkorban, a jelenlegi államalakulatok esetében. Tisztán kell látnunk, hogy ez a két tényezõ, a bölcsesség és a hatalom hierarchikus, nem pedig demokratikus kapcsolatban áll egymással.

Ez azt jelenti, hogy nem lehet a sorrendjüket megcserélni, az alá-fölé rendeltség kettõjük között teljes mértékben megszabott. Csak egy bizonyos határig érvényesülhet a bölcsesség, mint legfontosabb erény: abban az esetben, ha ember és ember közötti érintkezésekben kell döntenie az uralkodónak. Ha ezt meghaladó szintû a döntés, például életet kell adnia vagy életet kell megvonnia, akkor az erre feljogosító hatalom már csak fölülrõl nyerhetõ. Az életadás, ha kegyelmet gyakorol a király illetve az élet elvétele, hogyha a kegyelmet megvonja, ezek a kiváltságok nem adódhatnak embertõl. Ilyesmi nyilvánvalóan csak fölülrõl adódhat, és ez a középkorban teljesen magától értetõdõ ténynek számított. Mindezek ismeretében most már elmondhatjuk: az, hogy a magyar Szent Koronán fölül latin nyelvûek a feliratok, alul pedig görög nyelvûek, egyértelmûen jelzi, hogy az alkalmazott nyelvek hierarchikus elrendezõdése, egymásra épülése kozmikus és egyszersmind üdvtörténeti rendet tükröz.


Prev Next »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.