20241129
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 május 27, kedd

Angyali korona, szent csillag

Szerző: Pap Gábor

 

Aki ezek után is úgy gondolja, hogy az említett négyféle különbség mégiscsak azzal magyarázható, hogy az egyik korona-rész ekkor és ekkor, itt és itt készült, a másik meg egy másik helyen, más idõpontban, annak tényleg legyen az õ hite szerin. Én nem mondom, hogy nincs igaza, de azt hiszem, hogy messze-messze nem ez a leglényegesebb tétel Korona-ügyben. Itt az üzenet a leglényegesebb tétel, és ezt a koronát mi már csak így, a maga definíciószerû kettõsségében ismerjük. Mint említettem, sem áttételes, sem közvetlen utalás nincs arra, hogy valaha is két különálló egységként, egymástól függetlenül mûködött volna. Elõször 1790-ben merült föl ilyen ötlet. Egy orvosprofesszor, és itt minden szó fontos, egy orvosprofesszor - Weszprémi Istvánnak hívják - leolvassa az alsó korona-rész feliratait. (Pontosabban: nem õ maga olvassa le, hanem egy megnevezhetetlen barája, de ez nem tartozik szorosan a témánkhoz.) És megdöbbenve tapasztalja, hogy ott egy névvel jelölt, de évei szerint is ismert bizánci császárt talál, VII. Dukász Mihály személyében (uralkodott 1071-tõl 1078-ig), alatta pedig két olyan kép van, amelyet szintén azonostani tud egy társ-császárral, Konsztantinosszal, illetve Gézával, a mi I. Géza királyunkkal, aki kortársa volt ennek a bizonyos Dukász Mihálynak.

     Itt a gondolattmenetünk egy kicsit eltávolodik majd magától a Koronába rejtett üzenettõl. Egy kicsit, de nem nagyon. Ugyanis: az elsõ gondolat, ami fölmerül az emberben, amikor ezeket hallja, az az, hogy 1790 elõtt szó sem esik Dukász Mihályról a koronánkkal kapcsolatban. 1613-ban viszont egy koronaõr, aki hivatalból kellett hogy lássa, sõt minden koronázás elõtt és után szögrõl-szögre megvizsgálja a Koronát, tehát tulajdonképpen az egyetlen olyan polgári személyiség, aki hitelesen tanusíthatta, mi van a Koronán vagy mi nincs, ez a koronaõr, akit Révay Péternek hívtak, leírta, hogy ekkor mi látható a Koronán elöl és hátul. Gondolom, meglepõen fog hangzani - pedig ezt a tényt nagyon régóta ismerik a mûvészettörténészek, a történészek és a régészek -, itt nem Dukász Mihályt írja le, bár félreérthetetlenül megmondja, hogy ki látható a hátsó oromzti elemben. Szûz Mária képe van ott. Tehát elöl a Pantokrátor Krisztus képe, hátul pedig 1613-ban Szûz Mária képe. Azt hiszem, ez a tény nem nagyon szivárgott be a köztudatba, bár újabban már akadnak, akik tudomást vesznek róla, sõt komolyan is veszik. Mindenesetre az a zománckép, amelyik ma a helyén van, teljes magasságának 26 %-ával túlnyúlik az eredeti foglalaton. Azon az eredeti foglalaton, amelyik megvan ma is mögötte. Miután ilyen módon - merthogy ennyivel nagyobb - nem lehet beletenni a Dukász-képet a foglalatba, kénytelenek voltak szegeccsel a foglalat elé rögzíteni. Na most egy olyan koronán, amelynek a készítõi mesterfokon tudják, hogyan kell foglalni - egyáltalán, szokjunk hozzá, hogy mesterfokon vannak megoldva a dolgok a Koronán, ami elsõsorban a zománcokra vonatkozik, de egyébként is! -, ott ilyen barbárságot tényleg nem csinálnak, de nincs is ok rá. Magyarul: volt valami ebben a fogllatban, csak azt egy adott pillanatban kivették belõle és miután az, amit a helyébe akartak tenni, nem fért bele, kénytelenek voltak szegeccsel eléje rögzíteni. A szegecs nem fogta meg, úgyhogy végül is az, ami ma tartja, nem a szegecs de nem is az a másik szegecspár, amelyet valamikor megpróbáltak fölül beleerõltetni. Ferenc József koronázása elõtt, 1867-ben lágyforrasszal, szaknyelven szólva „cinezéssel" rögzítették a Dukász-lemezt az alatta lévõ foglalathoz. Most ez tartja. Egyébként zötyögne és iszonyatos zörejt csapna koronázáskor, mondjuk a kardvágás emelkedett perceiben.

Mármost miért olyan nagy gond ez? Azért, mert a Koronával kapcsolatos mai egész tudományos vélekedéshalmaz azon az egy „fix" alapon nyugszik, hogy Dukász Mihály mikor uralkodott. Ha én ezt az egy adatot kihúzom a Koronából - mert ki kell hogy húzzam, nem azért, hogy a bajszukat cibáljam a tudós kollégáknak, hanem azért, mert nem oda való! -, akkor két évszázadnyi, sok-sok munkával összehordott kártyavár omlik össze. Most nagyon durva példát mondok: hogy ha holnap Clinton úrnak a zománcképét ide beteszem, alája balra Kuncze úrét, a túloldalra pedig Horn úrét, akkor holnapután errõl a díszes együttesrõl el tudom híresztelni, hogy ma készítették az Egyesült Államokban, és alattvalói hûsége jutalmául kapta Horn úr, Kuncze úr asszisztálása mellett. A neveket természetesen csereberélhetjük, az eredmény nem változik, a példa példaértékû marad. Hogy ez miért és miként nem jut eszébe történészeinknek, mûvészettörténészeinknek, régészeinknek?... De még az ötvösöknek sem, mert még az ötvösvizsgálat anyagában is állandóan úgy hivatkoznak Dukász Mihályra, mintha bármit meg lehetne vele határozni. Pedig semmit sem lehet vele meghatározni! Egész egyszerûen nem tartozik a Koronához! És ezt már az aranymûves csoport, amely nem tévesztendõ össze az ötvöscsoporttal - tehát az aranymûves csoport, amelyiknek a vezetõje Lantos Béla volt, Ludvig Rezsõ és Poór Magdolna voltak a tagjai, az írnoka pedig, aki késõbb önálló kutatásaival híressé, idõnként hírhedtté tette ezt a vonalat, Csomor Lajos -, nos, õk négyen már az elsõ összefoglalóik óta egyfolytában, minden publikációjukban külön-külön is hangsúlyozzák, hogy ezzel a képpel semmit nem lehet datálni. Vagyis a Dukász Mihály-kérdés leválasztandó a Korona-kérdésrõl. Egyet lehet megkérdezni: hogy mikor került oda, cserejátékosként, és milyen célból?

Itt azonnal megszólal bennem a kisördög, remélem, most elõször és utoljára hogy tudniillik vajon tudja-e, aki ezt a kérdést fölteszi, hogy akármit válaszolok rá, annak nem lesz közvetlen vonatkozása az eddig elmondottak igazságtartalmához. Tehát ha én most nem tudnám megmondani, miért szerelték le és mikor a Mária-képet, az akkor is tény marad, hogy a Dukász-kép másodlagos, és akkor is tény, hogy valamilyen átprogramozás céljából helyezték ide. Erre kénytelen vagyok utalni, mert ha én most történetesen egy hipotézissel, tehát egy újabb feltételezéssel válaszolok, akkor erre azt mondhatja az ellenfél: na látod hát te se tudod megmagyarázni a helyzetet. Na és, és ha nem tudom? Akkor attól most a Dukász-kép bele fog férni a foglalatába? A tény akkor is tény marad!
Mindenesetre tényként kell elfogadnunk, hogy 1613-ban itt még Szûz Mária képe van. És most minden szót külön hangsúlyozva ki kell mondanom: okunk van rá, hogy higgyünk Révay Péternek, a koronaõrnek! Ezt azért kell ennyire hangsúlyoznom, mert évek óta valóságos kampány folyik „szakmai körökben" Révay Péter hiteltelenítésére. Makacsul és hihetetlen intenzitással. Ez a szerencsétlen ember foroghat a sírjában, holott az egyik legpróbáltabb becsületû férfiú volt a magyar történelemben, akinek szolgálata alatt kétszer is gazdát cserélt a Korona. A Bethlen Gábor-féle szabadságharc ideje ez, a nagyságos fejedelem is birtokba vette a koronát, õneki is ki kellett venni a ládájából, meg kellett mutatni, majd visszatenni. Utána, amikor Bethlen Gábor a békekötés értelmében visszaszolgáltatta az akkori Habsburg uralkodónak, megint ki kellett venni és ellenõrizni. És mindenütt ott volt Révay Péter, és mind a két szembenálló fél elismerte a hûségét. Ezt az embert hazudozással vagy azzal megvádolni: ó, nem is látta, csak valamit írt, mert jól hangzott - ez valami hihetetlen arcátlanság. Szóval egyszerûen már én is felháborodom, pedig nem is vagyok Révay Péter rokona.

Holott a dolog borzasztóan egyszerû. Mivel is vádolják õt? Azzal, hogy biztosan más koronák példájából vagy egyéb úgynevezett ikonográfiai programokból indult ki, amelyek szerint ahol egy koronán elöl Pantokrátor Krisztus van, ott hátul Szûz Máriának kell lenni. De hát egyetlenegy koronát sem ismerünk a miénken kívül, amelyik ilyen lenne! Honnan szedte volna ezt az ötletet? Valami egészen infernális düh csap ki azokból, akik Révay Pétert ilyen alantas módon igyekeznek lejáratni. Bárki lehet, csak Szûz Mária ne legyen hátul! Ettõl az ember eleve gyanút fog: miért olyan fontos nekik, hogy bárki, csak az ne, aki tényszerûen meg van említve?
Hogy mindez úgy hat, mintha krimiben olvasnánk? A Korona történetébe nem tudunk úgy belenyúlni, hogy ott krimivel ne találkoznánk. Kétségtelen: maga az egész történet olyan, de hát nincs is több ilyen korona. Egész egyszerûen nincs még egy eset, hogy egy ilyen tárgyszerûnek látszó valami, ami tulajdonképpen valaki, ilyen mértékig közvetlenül lenne összeköttetésben egy nemzetnek a sorsával. S azt se felejtsük el, hogy ez a nemzet nem valamelyik félreesõ zugában lapul Eurázsiának, hanem Európa kellõs közepén, a legjobban védhetõ és teljesen önellátó egységben, amely egyszersmind kulcsa Európának. Ezt nem csak ma tudják - az más kérdés, hogy velünk óvakodnak közölni! -, de mindig is tudták. Az egész eurázsiai térségben nincs még egy ehhez fogható, jól védhetõ, s ugyanakkor elég tágas hely, amelyik tehát alkalmas arra, hogy a benne élõ nép ki is fejlessze önmagát, hogy elég sokrétûen tudja önmagát reprezentálni. Ez már a Szent Korona-eszméhez, illetve -tanhoz vezetne tovább, de ezen a fonalon nem akarok most tovább menni.

Visszatérve 1613-ba, bizony el kell fogadjuk hitelesnek Révay Péter híradását, és amennyiben ezt elfogadjuk, utána 1790-ig van egy tól-ig-ünk, amíg a csere létrejöhetett. Igen ám, de a Koronán nem lehet csak úgy csereberélni dolgokat. Hiszen a koronaõri intézmény éppen ezért szervezõdött. Ami azt jelenti, hogy csak a koronázás alkalmával találkozhat bárki, beleértve a királyt is, a Koronával. Egyébként benne van a ládájában, és nagyon jól elzárt helyen tartják. Ez azt jelenti, hogy van összesen öt évünk arra, amikor ez a csere megtörténhetett. II. József, aki, mint tudjuk, nem koronáztatta meg magát, tehát nem kötötték a magyar törvények, egyszerûen rendeletileg kiviteti az országból a Koronát. Ez 1784-ben történik, és attól fogva egészen a hazahozataláig, 1790-ig semmit sem tudunk róla. Ez alatt - és csakis ez alatt az idõ alatt! - lehetett rajta képeket cserélni, anélkül, hogy a nemzetnek tudomása lett volna róla. És hogy ez mennyire köztudott volt: amikor hazahozták a Koronát, egy átvételi elismervénynek számító kettõs metszet készült róla. Az egyiknek a felirata az, hogy „Ilyennek írták le eddig tudósaink a magyar Szent Koronát", a másiknak pedig, amelyik már lényegében a mai állapotot mutatja: „Mi ilyennek találtuk 1790-ben Febr. 16-ik napján". Ilyet akkor állít ki az ember, ha nem az eredeti állapotában veszi vissza azt, amit kiadott a kezébõl. Szerencsétlenségünkre a hátoldalát nem ábrázolták ugyanekkor. Vagy ábrázolták, csak gondos kezek eltüntették ezt a rajzot, mint annyi más fontos dokumentumot. Azt a részt, ahol a csere történt, elõször 1792-ben láthatjuk, annak a Decsy Sámuelnek a munkájában, aki egy helyen elszólja magát. Leírja ugyanis a mai állapotot, pontosan ezekkel az alakokkal, s ugyanakkor, mikor a drágakövekrõl szól, és a hátulsó drágakõhöz ér, arról azt mondja: az, amelyik a Szûz Mária képe alatt van. Tehát tudja, hogy ott Szûz Mária képe volt, de ugyanakkor az aktuális helyzetet is leírja, mert akkor éppen közszemlére volt kitéve a Korona, tehát láthatták, így aztán tudja, hogy ott már Dukász Mihálynak a képe van.

1790-ben, a Korona hazahozatalakor készült metszet, a korábbi, leírás alapján rajzolt  és az újabb, közvetlen látványélmény nyomán született ábrázolással (Lovag 1986. nyomán)

    Vegyük észre: ezek azért nagyon súlyos dolgok! Nagyon nem mindegy, hogy én a túltengõ érzéki tapasztalást vagy az ilyen irányban megnyilvánuló vágyat Szûz Máriával takarom-e le vagy egy bizánci császárral! Ugyanis az érzéki tapasztalás túlhangsúlyozását mindenkor, minden normális társadalomban a szüzességgel kompenzálták. És ha az meg tudja szûrni, akkor nem válhat pusztító erõvé. Nem tud egyeduralkodóvá válni.

A jelenlegi helyzetben, ahogy a világ tudományossága mutatkozik, ez a szûrõ nem mûködik. Amit érzékelek vagy meghosszabbított érzékeim segítségével birtokba tudok venni, és amit ebbõl egy nagyon sivár, a formállogikán alapuló racionalizmussal következtetni tudok, az létezik. Amit nem, az nem létezik.S ha valaki mégis állítja, az ellen szankciókat alkalmazok. Ma ez a gyakorlat. Érzékeljük, mennyire nem mindegy, hogy itt hátul, a „hitetlen" Tamás fölött, ki helyezkedik el?
Ugyanakkor nem közömbös az sem, hogy tisztában vagyunk-e vele, milyen apostolok foglalnak még helyet a Koronán, a felsõ részén, alul pedig milyen szentek. Ilyenkor az ember elsõ kérdése az, hogy honnan kezdjük a sorolást? Általában azt szokták javasolni, hogy az alsó korona-részen. Tipikusan rossz indulás, tudniillik ennek a koronának egyetlen úgynevezett szinguláris pontja van - szinguláris pont az, aminek nincs párja -, ez pedig a felsõ Pantokrátor. A Teremtõ. Ez a korona egyenesen a teremtéstõl adja a maga képi programját. Ezt nem lehet alulról indítani. Ebbõl a teremtés-pontból csordogál lefelé az apostoli hierarchián keresztül a teremtõi tulajdonság, és fölül, a hatalom szintjén (gondoljunk a latin nyelvûségre!) két önálló emeletbe rendezõdik. Mármost nagyon nem mindegy, kik kerülnek a felsõ emeletre, közvetlenül a teremtõ erõ négy oldalára, mert ez az a legmagasabb szint, ahová még el lehet jutni úgy, hogy közben egyszer azért taposta a lábunk a Genezáreti-tó partját is. Ide az a négy apostol került, akik közül három közvetlen részese volt annak az élménynek, amikor maga az Atya sugárzott át a Fiún. Ez a három apostol Péter, János és Jakab volt (az idõsebb Jakab), maga az esemény pedig a táborhegyi átváltozás, latin nevén transfiguratio.
Ennél közelebb nem lehet kerülni a teremtés forrásához. Egyetlenegy valaki került még hasonló helyzetbe, a damaszkuszi úton, mikor közvetlenül a feltámadott Krisztus hívta el, ez pedig éppen Pál apostol, a negyedik a keresztpántok felsõ emeletének lakói közül. Tehát ezek helyezkednek el itt a legfelsõ szinten. S mindegyiknek a tulajdonsága eggyel lejjebb ereszkedik, s ott érintkezik a földi szférával. Akik a szembenézõ keresztpánton helyezkednek el alul, azokat már láttuk. Tamásról és Bertalanról van szó. Mind a kettõ olyan tulajdonságot képvisel, amelyik nem kerülhet be szûrés nélkül az emberi közegbe, mert irdatlan nagy veszélyek forrásává válna.

A másik két oldalon szûretlenül jöhet le az apostoli tulajdonság. Most megint érdemes megkérdezni: kik vannak itt alul? Ezek: András az egyik oldalon, õ Péter alatt van, tehát a király jobb keze felõl, a másik pedig, bal oldalon, Fülöp. Mármost Andrást és Fülöpöt vajon mi köti össze? Hát ha itt normális történelemtanítás folyna, akkor azonnal rávágnák: az, hogy õk ketten a szkítatérítõ apostolok. Õk térítették meg a szkítákat. Na most erre kérdezhetik, hogy akkor mit keresnek a magyar koronán? Na hát épp ez az! Mit keresnek? Nyilván csak olyan népnek hozhatnak üzenetet, amelyik önmagát szkítautódnak tartja. De nemcsak õ maga-magát, hanem a teljes környezete, az ellenségei is, a barátai is. Vajon van-e még egy ilyen nemzet Európában a magyaron kívül? Mert én nem tudok róla. Tehát adva van egy olyan kozmikus, egyszersmind üdvtörténeti program, amely tényleg csak szkíta-utód királynak szólhat. Az is viselte ezt a koronát. A magyar király. Mindehhez még azt kell észrevennünk, hogy ez a program szûretlenül érkezik le. Tehát ami a szkíta õsbölcsességen keresztül jön le a teremtés forrásából, azt nem szükséges megszûrni. Ez pedig nagyon fontos tétel. Mert kezdünk egyre több dolgot tudni már errõl a szkíta õsbölcsességrõl, és úgy tûnik, hogy ezt tényleg nem kell megszûrni, ha érvényesíteni akarjuk az emberlakta világban. Akár a maiban, vagy éppen a holnapiban is.

Ami az alsó korona-részt illeti, ott természetesen nem emeletenként rendezõdik el a képi program, mert nincsenek emeletek, hanem páronként. És itt is ugyanolyan szép, tiszta rend valósul meg, mint fent, egészen addig, míg a hátsó uralkodó-képmásokig el nem érkezünk. Elöl a Pantokrátor Krisztus hozza le a földi közegbe a teremtõ tulajdonságrendszert, ugyanis ezt az apostolok közvetlenül nem tudják lehozni. Ahhoz földre kell születnie a teremtõ minõségnek, ember alakot kell öltenie, és akkor tud szétáradni ez a tulajdonságrendszer, úgy, hogy ne semmisítsen meg bennünket, de azért észrevegyük. Ne száguldjon át rajtunk anélkül, hogy tudomást vennénk róla. Az elsõ lépésben arkangyali kettõs közvetít tovább: az egyik oldalon


  Szent Mihály, a másik oldalon Gábriel. Gábriel az Annuntiatio angyala, õ örömhír formájában hozza be a magasabb minõséget az emberi közegbe. Szent Mihály viszont a már bekövetkezett, az örömhír ellenére bekövetkezett bajt orvosolja, véresen. Tehát az egyik arkangyal pozitív módon munkálja a jót, a másik pedig a mégiscsak létrejött rosszat metszi vissza. Ez egy szakrális királyság esetében egyensúlyos szerepkör. Ha csak az egyiket alkalmazzuk, akkor kiszolgáltatjuk az országot az önkényuralomnak, illetve az anarchiának.
A következõ két kép Gábriel oldalán Szent Demetert, Mihály oldalán Szent Györgyöt jeleníti meg. Itt már kezdhetjük érezni, hogy ezek a szentek nem véletlenszerûen kerültek sem sorba, sem párba. Hiszen amit Szent Mihály az égben mûvelt, hogy tudniillik a Sátánt sárkány képében letaszította - ahogy a Jelenések könyvében meg vagyon írva -, lényegileg ugyanezt teszi egy emelettel lejjebb Szent György.

Õ a földszinten, a föld alól elõbújó sárkányt semmisíti meg. Tehát lehet látni, hogy fokozatosan ereszkedünk lefelé, az égi környezetbõl a földi környezetbe. Ugyanez történik a túloldalon. Míg az angyali üdvözlet angyala az örömhírt a legmagasabb szinten jelenti be, addig Demeter egy olyan legenda-részlete révén kerül ide, ahol börtönbõl, tehát föld alatti állapotából kiindulva térít meg egy gladiátort, aki aztán, a térítés nyomán, gyõztes lesz a harcban. Vagyis Demeter nem maga harcol, hanem a jó hír - „evangélium" görögül jó hírt jelent! - továbbításával, illetve célba juttatásával tudja magasabb szintre emelni a rendszert. Tehát máris tisztán lehet látni egyfajta logikát a szerepek elrendezésében. És azt is, hogy mindkét oldalon fokozatosan közelítünk a föld színéhez.

Átkerülve a hátoldalra, két orvos-szent fogad bennünket. Ezek ikrek, az egyik Kozma, a másik Damján, magyaros ejtéssel. Itt lehet tetten érni, mennyire fontosak a pszichológiai finomságok ezen a szinten. Ha az ember összeveti õket, nekik kellene a legjobban hasonlítani egymáshoz, hiszen ikerpárról van szó. És valóban, nagyon hasonlítanak is, de a különbözõségek még szembetûnõbbek, ha összevetjük õket. Kozma, aki a harcos vonulatban szerepel, alulról néz fölfelé, õ az empirikus tudásszerzés képviselõje. A tapasztalatokat részletrõl részletre rakosgatja össze, és így jut el egyfajta közelítõ értékû tudásig. Ennek a tájékozódás-módnak a képviselõje az orvosok között ma a sebész. A másik oldalon Damján egy csukott könyvre teszi a kezét, és fölülrõl lefelé nézve mondja ki a már teljességében megismert igazságot. Ennek a gyakorlatnak a késõi képviselõje a modern orvostudományban az a belgyógyász, aki soha nem nyúl szikéhez, hanem - legalábbis elvileg - tudja a dolgokat.

Itt minden részlet fontos. A zománckép nagyon nehezen elõállítható képtípus, ráadásul ilyen pici felületen, szinte hihetetlen, hogy ezt meg tudták csinálni, annyira finom munka. Aki ilyet csinál, az semmiképpen sem tesz le véletlenszerû, hogy úgy mondjam, ingyen dolgokat, itt minden apró részletnek jelentése van. És ezt meg kell szoknunk. Mert bennünket egy idõ óta hozzászoktattak a firkálgató mûvésztípushoz, és az ilyennek a mûveibe bele-bele csúszik egy-egy „ingyen" részlet, nem kell azt olyan komolyan venni. Ez azonban a középkoritól merõben eltérõ alkotói attitûd. Ezt visszavetíteni a Korona-készülés idõszakába - ez a legnagyobb balfogások egyike, pedig igazán elég sok balfogás volt már a Korona-kutatásban. Én magam készítettem rekeszzománcot, nagyon jól tudom, hogy ebben a mûfajban nem lehet „tévedni" vagy éppen könnyelmûsködni. Az ember olyannak csinálja meg a mûvet, amilyennek akarja. Pontosan olyannak. Ha nem úgy sikerül akkor újracsinálja. Tehát itt nincs olyan, hogy megszalad egy kicsit a vésõ, vagy megszalad egy picit a ceruza. Nem szalad meg!
Ezt már csak azért is hangsúlyozni kell, mert a Korona feliratai bizony elég furcsák. Jó néhány olyan feliratrészlet van, amelyet nem intézhetünk el azzal, hogy biztosan nem ismerték jól a betûket, vagy hogy kicsit megcsúszott a rekeszhatároló szalag... Paulus nevében például a két U betû merõben különbözõ módon mintázott. Pedig ezek rekeszszalagokból vannak kihajtogatva. Egymástól két betûnyi távolságra elfelejtette volna a mester, hogy az U-t hogyan írják? Nem érdekel senkit a kérdés, illetve elintézik egy kézlegyintéssel: nehézkezû volt a mester. És ez nem egyedülálló példa. Tamás nevében egy TL ligatúrát, azaz betûösszevonást találunk. Sehol, soha nem írták Tamás nevét L-lel. Tehát nyilvánvaló: legalább még egy jelentésréteg rejlik ezekben a feliratokban! Senki sem foglalkozik vele. Mintha ott sem lenne.

Pál apostol névfelirata a kétféle U betûvel, és Tamásé a T-L betûösszevonással


A legutolsó két alakhoz érkezünk a Korona alsó részén. Hát ez a kettõs bizony elég sok vita tárgyát képezte és képezi ma is. Az aranymûvesek 1983-as vizsgálati eredményeinek publikálása óta bekerült az irodalomba az a feltételezés, hogy ezek a zománcképek másodlagosak a Koronán. Ez alapos feltételezés! A Konstantin-lemez egyszerûen nem fér bele a foglalatába.

Szemmel láthatólag úgy gyötörték bele, hogy tényleg csak az imádság tartja a helyén. Más a formátuma is, mint a többinek. Azok álló formátumúak, ez fekvõ. Erre azt szokták mondani, hogy ugyan már, csak nem fogunk milliméterek tört részén vitatkozni? Nos, tetszik vagy nem tetszik ez pontosan az a mûfaj, ahol milliméterek tört részén vitatkozunk. Nem mondanám, ha nem húsz éve dolgoznék a Nemzetközi Zománcmûvészeti Alkotómûhelyben. Tehát én nem csak a szagát ismerem a zománcnak, hanem azt is, hogyan készül. A másik, a Géza-lemez esetében viszont elég alapos okunk van föltételezni, hogy körbenyírták. Egyébként azt az állapotát tekintve, ahogyan ma látjuk, a Konstantin-lemez is biztosan körbe van nyírva. Ennek megvannak a maga pontos bizonyítékai, de hát ezt nem akarom most részletezni, mert hosszadalmas lenne.
Viszont van még egy olyan kérdésünk a sok-sok tárgyalatlan kérdés között, amelyet feltétlenül érinteni kell. Azoknak az apostoloknak illetve szenteknek, akik itt szerepelnek legalábbis két létfokozatuk van. Az egyik az, amelyikkel cipõbe bújnak, ágyba bújnak, esznek, isznak, és így tovább. A másik pedig, amelyik egyfajta virtuális léthez köti õket, tehát jelenlévõ is, nem is, hiszen csak eszmeileg van jelen, nem hétköznapi, fizikai értelemben. Mit értsünk ezen? Egészen egyszerûen fogalmazva azt, hogy minden egyes szent jelent egyszerre legalábbis egy történelmi személyt, és jelent egy dátumot a naptárban.

Ez pedig nem ugyanaz az aspektus, nem ugyanaz a megjelenési módja ugyannak a minõségnek. Mert amikor valakinek a naptárban megtalálom a helyét, az azt jelenti, hogy egy évköri rendben ismerem fel a szerepét, rendeltetését. Ez az évköri rend pedig a fény és árnyék folyamatos arányváltozásának a ritmusára alakul ki, és ez voltaképpen a Világ Világosságának a létformája egy éves keretben. Ez az úgynevezett szakrális év vagy egyházi év. Ebben lesz értelmes egység, mondjuk egy Angyali üdvözlet a tavaszi napéjegyenlõségen, rá három vagy négy nappal, és mert ez a fogantatásnak megfelelõ aktus volt, innen kilenc hónapra - tessék ellenõrizni! -, december 21-étõl, a téli napfordulótól ugyanezt a három napot kell leszámolni, és a negyedikre virradó éjjel fog megszületni a Gyermek. Tehát itt az évkör tulajdonképpen ennek a Fény-Krisztusságnak a létezési közege.

Azért kell mindezt ilyen hosszadalmasan elmondani, mert manapság ezt nem nagyon szokták tudni. Viszont mindez magától értetõdött egy középkori ember, akár egy egyszerû templomlátogató ember számára is. Itt még nincs különválasztva a fénynek a természettudományos aspektusa - mert ilyen akkor még nincs is, vagy csak csírájában van -, és a vallási aspektusa. Ez egy és ugyanaz! Ha bejön a napfény a templomba vagy akár az én szobámba, vele jön a Világ Világossága. Itt van, jelen van. Jelenti általa magát. Most ezt borzasztóan nehéz egy szekularizált államban elmagyarázni, mert hát egybõl a rekeszizmok kezdenek dolgozni. Szuverén joguk természetesen a rekeszizmoknak, hiszen aki övön alul éli meg önmagát, annak ez, mármint a leépítõ célzatú, bárgyú röhécselés a „természetes" létezési formája. De egyet tudni kell!

A Korona korában ez nem volt annyira rekeszizom-tornáztató tétel, mint ma. Ez azt jelenti, hogy itt tulajdonképpen a teremtés központjából érkezõ fényzuhatagnak különbözõ testet öltései, földet fogásai elõször az apostoli minõségnek, majd tovább közeledve a föld felé, azok az alakzatok, amelyekkel, illetve akikkel itt találkozunk. Nem erre az egy mûtárgyra - ha most mûtárgynak tekintem a magyar Szent Koronát - jellemzõ ez a komplex tér-idõbeli szemlélet, sõt nem is csak a középkorra. A reneszánsz derekán Leonardo még úgy festi meg az Utolsó vacsorát, hogy a korabeli - és egészen a XX. század végéig bezárólag a késõbbi - asztrológiai tankönyveknek szabályszerû segédábrája lehetett. Annyira egyértelmûen az állatövi jegyek fiziognómiai sajátosságai szerint vannak jellemezve az apostolok. S ebben semmi vulgárasztrologizálás nincs, egyszerûen arról van szó, hogy középütt mint a Világ Világossága, konkrétabban mint Sol Justitiae az Igazság Napja jelenik meg Jézus, és az õ tulajdonságai bomlanak le, aszerint, hogy az adott idõszakban a fény az árnyékkal milyen arányban van, péterséggé, jakabsággá, jánossággá, és így tovább.

Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája az Igazság Napjának (Sol Iustitiae = Jézus Krisztus) az évkörön való, különbözõ módú és mértékû szétsugárzását jeleníti meg, az apostolok az egymásra következõ állatövi jegy-érvénytartamok megszemélyesítõi (Beckerath 1984. nyomán)

Ez tulajdonképpen pofonegyszerû dolog. Épp ezért meglepõ az a kifogás, amelyet gyakran lehet hallani a laikusoktól is, szakemberektõl is, hogy tudniillik mit kell ennyi mindent belemagyarázni egy „dísztárgyba" (értsd: a magyar Szent Koronába). Én meg azt kérdezem: hogy’ lehet megállni, hogy az ember ne olvassa le mindezeket? Valami kitûnõ óvszerük lehet a kedves kollegáknak, hogy soha egyiküknek sem jutott eszébe leolvasni a zománcképekrõl a bennük rejlõ, kifejezetten évköri-asztrálmítoszi hangszerelésû üzenetet? „Beleolvasni" nem tudom ebbe a képrendbe a Talpra magyart. Tessék megpróbálni! Ez nem úgy van, hogy elkezdek beleolvasni valamit, aztán ez meg szegény nem tud visszaszólni! Dehogynem, egyfolytában szól hozzám! És ha csak egy jottányival odébb siklik az értelmezés, egybõl visszarúgja. Nem lehet ráerõltetni. 19 kép, egymással összefüggõ rendben - ezzel nem lehet szórakozni!

Ez azt jelenti, hogy ha megkeresem az említett szentek dátumait a naptárban, akkor egy nagyon érdekes rendszer körvonalai bontakoznak ki. Ezt a vallatást még 1979-ben kezdtem el, és azóta az ilyen irányú vizsgálódás egyfajta vezérfonala lett a további Korona-kutatásnak. Van, aki nem hivatkozik rá, de használja az eredményeit, van, aki hivatkozik rá, de nem használja, mindenesetre úgy néz ki, hogy ez a megközelítés most már kitörölhetetlen nyomokat hagyott a Koronával foglalkozó töprengéseken. Mirõl van szó egész konkrétan? Arról, hogy a képi üzenet, amelyet eddig csak emeletenként, illetve páronként tudtunk értelmezni, most tudva, hogy melyik szentnek melyik hónapban és azon belül melyik napon van az ünnepe, sorba-olvashatóvá válik. Nem tudom, képesek vagyunk-e lemérni ennek a ténynek a jelentõségét! Végül is ha egy üzenetet nem tudok sorba-olvasni, akkor úgy járok, mint az anekdotában Bánk bán és fõurai: „a királynõt megölni nem kell félnetek..." Nem tudom, hol van a vége az egyes mondatoknak. Nem tudom, hogy’ lehet az üzenetet úgy értelmeznem az életemben hogy a kis évkörben élvén - mert ebben élünk mindannyian - hasznosítani is tudjam. Hogy konkrétan meg tudjam élni.

Mármost ha a legkisebb változtatás elvét akarom érvényesíteni - márpedig azt kell érvényesítenem, különben én diktálok a mûnek, és nem a mû nekem -, akkor ez a sorba-olvasás nagyon érdekes vonulatot fed fel. Pállal érdemes elindulni, õ a Vízöntõ havának a képviselõje a maga január 25-ei névünnepével. A hónapok ugyanis akkori megfogalmazás szerint egy-egy ún. állatövi jegyérvénytartamnak felelnek meg. Persze most erre is föl lehet hördülni, hogy már megint asztrologizálunk. Csakhogy ne felejtsük el: a középkor elképzelhetetlen a keresztény asztrológia nélkül. Olyannyira, hogy a nagy katedrálisoknak a portálján mindenütt megjelenik a Zodiákus. Ez a mai fölfogás, hogy kereszténység kontra asztrológia - egészen újkori jelenség, szülõje a sötét tudatlanságon alapuló fundamentalizmus, a legrosszabb fajtából, amely vetekszik az iszlám fundamentalizmus bigottságával.


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.