20241129
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 február 17, vasárnap

Az ékírástól a rovásírásig - 2. kötet

Szerző: Fehérné, Walter Anna

X. Rész: Vitafórum

AZ ÍRÁST ALKOTÓ NYELV

Írta : Andrássy Kurta János

Ma már általános az a feltételezés, hogy a sumérok voltak az írás feltalálói. Itt nem szándékozom a sumér kérdés történetét ismertetni. Ennek olyan gazdag és kimerítő az irodalma, hogy én is csak azt ismételhetném. Ezért mindjárt a lényegből indítom mondandóimat. A kérdés középpontjában az áll, hogy egyáltalán voltak-e sumérok, és ha igen, kik voltak, hová lettek? A kérdésnek azért tulajdonítok jelentőséget, mert úgy vélem, ellentétbe kerültem azzal a táborral, kik a sumérok alatt Ur őslakóit gondolják. A sumér nyelvet pedig megteszik olyan ősnyelvnek, amelyből sokak szerint pl. a magyar nyelv is kifejlődött, ill. - szintén sokak szerint - egyenes leszármazottja annak.

Tudom, hogy a sumér hívők éppen annyira elfogultak, mint a finnugoristák. Remélem "harmadik utas" állásfoglalásommal sikerül a két szemben álló tábort közös nevezőre hoznom, s együtt kiáltják majd rám a "feszítsd meg"-et. De fölzárkózik majd a harmadik csoport is, a semitológusok, akik esküsznek, hogy a sumér nyelvet csakis a sémi-akkád nyelvvel lehet értelmezni. Ez kb. olyan állítás, mintha azt mondanánk, hogy a magyar nyelv csak a német nyelvvel értelmezhető. Nos, én itt nem személyekkel vagy érdekcsoportokkal kívánok vitatkozni, hanem tárgyi tényeket vizsgálva kizárólag az ellentmondásokkal vitatkozom.

Ha elfogadhatnánk, hogy a sumérok találták föl az írást, akkor a sumér nyelvnek tökéletesen kellene illeszkednie az általa kialakított írásjelekhez. Hogy mire gondolok?... elmélet helyett néhány szemléltető példán mutatnám be: több á-b-c-sített ékírás táblázaton böngészve a hangzóknak ilyen jeleit találjuk. Itt René Labat: Manuel d'epigraphie akkadienne c. művét idézem, mivel ez a legterjedelmesebb, ami rendelkezésemre áll. (1948. Paris) Mindenekelőtt a négy magánhangzót vesszük sorra, rövid-hosszú változataival. Azért négy magánhangzó, mert úgy látszik a sémi nyelvekben nincsen o-ö hang, ill. ezeket összevonásos hangzókkal ejtik. (Aisleitner József: Héber nyelvtan, Budapest, 1932.) Kéziratként kiadva. Továbbá (Prof. D. Rudolf Mayer: Hebräische Grammatik, Berlin, 1966.) és ezt a sumér nyelvre is kiterjesztették. Feltűnő, hogy ezen a Labat által közölt táblázaton sima "a" hangnak nyolcféle jelét találjuk. (Igaz, hogy a magyar Halotti beszéd-ben tizenhat féle a fordul elő.)

fa_er_2-315

fa_er_2-316a

Vajon hihető-e, hogy ezeket az általában jellegtelen elvont "ős" hangzókat ilyen bonyolult összetett jelekkel ábrázolták volna. Hiszen ezek a hangok feltehető, hogy az ember gyermekkori kezdeti hangejtései voltak. Azok a kapcsolt magánhangzók, ui, eu, au stb. amiket ebben az á-b-c-ben látunk, az "írásalkotó ember" beszédét nagyon közel viszi a fán élő ősember állati kiáltásaihoz.

fa_er_2-316b

Nem ködösítés ez? Ugyanis a felsorolt szavakban csak a vesszők változtatják helyüket, hol az első u-n, hol a másodikon, hol jobbra dől, hol balra dől az ékezet. Az az egy vessző, bárhová tesszük, ilyen nagy jelcsoport különbségeket nem idézhet elő. Sok oldalon át sorolhatnánk az ilyen, sőt ezeknél ellentmondásosabb példákat, de az itteniek alapján bárki érdeklődő folytathatja.

Én itt Labatra hivatkozom. Bár Gosztonyi Kálmán 1970. V. 10.-én kelt hozzám intézett levelében ezt írja: "Labat jel és szótári táblázat; bevezető grammatikáját nem olvassák, ő maga sem firtatja." - Akkor miért írta a hatalmas 362 oldalas művet? De idézhettem volna az újabban megjelent grammatikákból is, alapvető eltérés azokban sincs. Gosztonyi levelének van még egy figyelemre méltó megállapítása: "Írásjelek nyomán nyelvészkedni nem lehet." Hát azok a nyelvészek, akik a sumér nyelvet megállapították, ezek szerint nyilván kitalálták azt? De ha az írásjeleknek nincs szerepe a nyelvészetben, akkor mi a biztosítéka a nyelvészeti megállapítások helyességének, hitelességének? A tudósok tévedhetetlenségét semmiféle "kánon" nem írja elő. Gosztonyi megállapításaival szemben legyen szabad megjegyeznem, amíg írásjelekből kell kikövetkeztetni a nyelvet, vagy írásjelekkel kell azt rögzíteni, addig az írásjelek igenis sarkalatos tényezői a nyelvészetnek, - vagy csak a "beavatottaknak" szabad az írásjelekkel foglalkozni? A többiek pedig csak az azok által "megállapított" szavakat, olvasatokat etimologizálhatják?... Talmud ez, vagy Biblia, melyekkel csak a rabbik ill. papok értelmezése szerint élhetünk?... De folytassuk a gondolat sort szöveges példával: A "Hősköltemény a sumér civilizáció kezdete" c. agyagtáblán a harmadik oszlop 7. sorban ilyen jel áll:

fa_er_2-317a

a jelcsoportban elfoglalt helyüknél fogva is megfelelnek az N-K hangnak. No most már higyjük el, hogy az E magánhangzónak két ilyen bonyolult összetételű jelre van szüksége? De itt az is bonyolítja az E jelet, mert a fentebb tárgyalt á-b-c nyolc féle E jele egyikével sem azonosítható. Tehát ez egy lappangó kilencedik E jel. Vajon még hány lesz ilyen?... Ugyancsak a szerény I hangzónak a jele is túlzottnak látszik. Nincs itt valami tévedés? - Hiszen a sumérok nem egy idegen nyelvre szabott írásrendszert vettek át, hanem maguk alakították a jeleket a saját nyelvükhöz. Ebben az esetben a hangoknak és jeleknek tökéletes egységet kellene tükrözni. Sokkal hihetőbb lenne, ha a jelek helyett a szöveg lenne több. És többnek is kellene lenni. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezek az írásjelek nem azonosíthatók a latinizált á-b-c-kel, hogy ezek nem egyhangzós betűjelek, hanem mássalhangzó rendszerre épült többhangzós szótag, sőt szójelek, amelyekben magánhangzóknak külön jelei nincsenek. Az önálló magánhangzók csak a XVI. szd.-ban elterjesztett latinizált á-b-c-k alapján váltak használatossá. (Erről Bővebben szólok " Rovások, rovás ábc-k, c. Írásomban, 1972. kézirat.) Lássuk, gyakorlatban hogy néz ki ez a mással-hangzós rendszer? Ahhoz, hogy a fent tárgyalt ENKI szót megkapjuk, a két

fa_er_2-317b

mássalhangzónak van egy magánhangzó támasztéka mivel enélkül a mássalhangzó nem szólal meg. Nyelvészetileg is elfogadott szabály, hogy a magánhangzók labilizálnak, helyüket váltóztatják, vagy hangzócserével olvashatók. Ebből adódik, hogy pl. a magyar rovásírásokat bárki a saját tájszólása szerint olvashatja, mivel a magánhangzó jellel nincsen rögzítve. A szegedvidéki nyugodtan olvashatja a meggyet möggynek. Álljon itt példának egy népi mondókám ami Hódmezővásárhelytől Szegeden át Nagykőrösig ismert: "Pöre ögyé könyeret möggye, ha nem kő tödd e, majd mögöszöd röggé."

De térjünk vissza az ENKI-hez, az eN a természetes magánhangzójával máris kiadja az első szótagot, EN a Ka-nál is helyén áll a magánhangzó, csak az á-t kell lecsökkenteni i-re, bár elképzelhető, hogy tájnyelven így is ejtenék. Honnan olyan biztosak a sumérológusok, hogy az ott a maga korában tényleg i volt? Hátha ENIKŐ-nek olvasták, ill. ejtették? A három jel azonban ott áll árván. Számoljuk meg, hogy ezek az állítólagos magánhangzójelek hány ékből tevődnek össze? A három jelcsoportban tizenöt különböző helyzetű és összetételű ékjei áll. Már pedig ezek az ékek legalább annyi hangzót, ha nem szótagot képviselnek. Az ék és rovásírásoknak éppen abban van a jelentőségük, hogy kis felületen, kevés jellel sok szöveget lehet közölni. Kis agyaglapokon így lehetett rendeleteket, közleményeket sokszorosítani. Pár jelet kellett hengerre vésni és a puha agyaglepényen végigguritva annyi példányt készíthettek, amennyi kellett. A szűk felületet ki kellett jól használni. Néma jelekre nem pazarolhatták a helyet.

SUMÉR NYELV ÉS ÍRÁS

Írta : Andrássy Kurta János

Kétféle sumérológust ismerek. Az egyik: aki az írások olvasásával alapozza meg közlendőit, a másik: aki amazok adatait etimologizálja. Sajnos, ez utóbbiak vannak többségben, és ezek közé tartoznak, akik a sumér-magyar nyelvrokonságot igyekeznek kimutatni. Itt elsősorban ehhez az utóbbi csoporthoz szólnék, ha hajlandók rám figyelni.

Régóta vallom, és itthoni sumérológus barátaimnak számtalanszor kifejtettem, hogy az etimológia magában nem elegendő a fennálló kérdések tisztázására, megoldására. Nem lehet és nem szabad az etimológiát az írásrendszerektől független, önálló módszer-tannak tekinteni. Különösen megszívlelendő ez a figyelmeztetés a sumér nyelv vonatkozásában, ahol az írásrendszer nem idegenből átvettként vált a nyelv rögzítő eszközévé, hanem a nyelv öntörvényű képződményeként alakult ki. Az etimológia, annak ellenére, hogy sajátosan "indogermán" nyelvészeti módszer, a saját nyelvterületén sem tud sok nyitott kérdésre választ adni. Ilyen nyitott kérdés többek között a sok néma írásjel használata, továbbá a leírt és kiejtett szöveg közt mutatkozó jelentős hangbeli és mennyiségi eltérések (pl. a francia nyelvben). Mert az lenne a természetes, ha a leírt írásjelek hangértékei összecsengnének az élőszó hangsorával.

Itt egy figyelemre méltó példát kell megemlítenem, már csak azért is, mert magyar nyelvészek munkáiban nem találkoztam vele (avagy talán elkerülte volna a figyelmemet?). Köztudott, hogy a magyar nyelv és a ma használt latinizált ábécé kapcsolata alig néhány száz éves. Miként lehetséges az, hogy ez a "latin fogantatású" írásrendszer és a magyar nyelv sokkal jobban összecsengenek, mint a latin nyelvek a saját Írásrendszerükkel?.....

Nem fordítva lenne természetesebb? Ha az indogermán nyelv- és észjárásból fogant etimológia a saját nyelvterületén is ilyen sok nyitott kérdéssel küszködik, akkor a sumér-magyar nyelvkapcsolat vizsgálásánál fokozottabb óvatossággal kell élnünk.

De ez a figyelmeztetés nem csak az etimológiára, mint módszer-tanra vonatkozik. Ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a sumér nyelv az agglutináló, ragozó nyelvek csopo[r]tjába tartozik, akkor az olyan sajátos nyelvszerkezeti adottságokkal bír, amit csak az a nyelvész közelíthet meg, aki tökéletesen beszél ilyen nyelvet. A szótári nyelvtudás nem elegendő a szerkezeti rendszer megismeréséhez. A nyelvész saját anyanyelvének kötöttségeit aligha tudja tökéletesen semlegesíteni, mert az anyanyelv nem csak nyelvi, de látásmódbeli kötöttséget is jelent. Nem akarom kétségbe vonni a más anyanyelvű nyelvészek jogát a sumér kérdés kutatásához, de a magyar sumérológusok feltétel nélküli bizalmát sem helyeselhetjük. "Tévedni emberi dolog" - ez alól a tudós sem kivétel.

Az alábbiakban nem a sumér nyelvről lesz szó, hanem két eredeti feliratnak és azok áttételeinek összehasonlítását mutatom be, hogy tárgyi tényekkel támasszam alá fenti "aggályoskodásaimat".

Először egy ékiratos agyagtábla-részletet mutatok be a mai áttételével, helyesebben átiratával:

Hettita ékírásos tábla részlete Bogazköy-ből: a "Törvénykönyv"

A lenti ékírásos tábla modern átirata (mindkettő Bossert nyomán)

fa_er_2-320

Igaz, ezt hettita feliratnak tartják, de ez jelen esetben nem döntő kérdés, mivel itt nem a nyelvet elemezzük, hanem az írásrendszert és annak áttett változatát. (Helmuth Th. Bossert, Altanatolien, Berlin, 1942. 164-65 old. A szöveget B. Hrozny ismertette.) Azért hangsúlyoztam az átirat megjelölést, mert ha a két feliratot együtt látjuk, első pillanatra feltűnik, hogy a két írásrendszer között alapvető eltérések mutatkoznak. A mai egyhangzós betűkkel megengedhetünk sokféle formajátékot, anélkül, hogy

fa_er_2-321a

sem jelent az általánosabb ékes "A"-formával szemben. Ez természetes következménye az egyhangzós olvasási rendszernek és az egy hanghoz állandósított írásjel típus-formává merevítésének. A régi írásrendszerek - így pl. a magyar rovásírás is - nem egy-egy állandósított hanghoz kötötték le jeleiket, így a legkisebb formai változtatás is hangérték- vagy hangtöbblet-változást eredményezett. Ezért ha a jeleket nem pontosan ábrázoljuk, ezek szövege aligha egyezik az eredetiével.

Ha már most a két feliratunkat összevetjük, feltűnik, hogy az agyagtábla jelei nem egyértelműen ékjelek, hanem csak ékesített formák. Meglehetősen kevert jelek. A kötetlen ékírás keveredik itt más írásfajtákkal - a tárgyias ábrákon át a rovás-rendszerű jelekig. Ez azért is figyelemreméltó, mert az írás-fejlődési elméleteknek határozottan ellentmond.

fa_er_2-321b

A két tollas állat szinte egy baromfiudvar békés hangulatát idézi. Igaz, az áttételben is láthatunk madarat, de az repülő szárnyas. Ha már most ezeket a jeleket fogalom-jeleknek tekintjük, akkor itt az áttétel és az eredeti jelek között feltétlenül fogalom-zavart kell gyanítanunk, és nehezen tételezhetünk föl szöveg- vagy akár csak tartalmi azonosságot is.Az áttétel madár-ábrája így néz ki:

fa_er_2-321c

Az ellentmondást az sem enyíti, ha a szálló madarat szálló vadlúdnak fogjuk fel. Szöveg formálás esetében sem közömbös, hogy a látvány ill. ábrázolás mit fejez ki, milyen gondolattársításra ad lehetőséget. Feltehető, hogy az agyagtáblán azért áll ott két nem is azonos tollas állat, mert nem egyszerű alaphangot illusztráló jelről van szó, hanem nyilván olyan szövegről, melynek közléséhez mindkettőre szükség volt. De találunk ugyanebben az oszlopban (lefelé ötödik sor) szálló madarat is, ez meg mintha dögre szálló keselyű lenne:

fa_er_2-321d

Előtte (két jellel visszafelé) megint az előzőhöz hasonló idillikusabb hangulatú ábrákat látunk

fa_er_2-322a

Már utaltam arra, hogy rovás-jellegű jelek is előfordulnak az eredeti agyagtáblán: Ezt a jelcsoportot az áttételben így látjuk:

fa_er_2-322b

Pedig ha már mindenképpen szükséges az áttétel, elfogadhatóbbnak találnánk ezt a formát:

fa_er_2-322c

De térjünk vissza az áttétel madár-formájához. Az agyagtábla felirata, mivel plasztikus formákból áll, fényhatások szerint mintha váltaná a formákat. Így például több jel összevonásából valóban látható egy szálló forma: De ha ezt az ábrát jobban megnézzük, inkább gép-madár, mint közönséges tollas élőlény.

fa_er_2-322d

Ezt a változatot csak azért mutatom be, hogy valamiként közelítsük az áttétel jelét. Persze annak feltételezése, hogy az ókorban "szálló gép" lehetett volna, merész gondolatnak tetszhet. Bár ha a fenti jel mellé állítjuk a mykenei írásjelek között elő -forduló két különös ábrát, el kell gondolkoznunk ezeken.

fa_er_2-322e

(Leonard Palmer, Myceneaens and Minoans Aegean Prehistory, New York, Alfred Knopt, 1963.) És ha már ezeket itt bemutatom, szeretném a figyelmet még egy jellegzetes ókori mitológizált ábrára:

fa_er_2-322f

Azt hiszem, mindenki előtt ismeretes a neve ennek az égi szárnyas lónak: PeGaZuS - PéGóZuZ ha visszafelé olvassuk: ZuZóGéP.

fa_er_2-323a

Lehet, hogy véletlen egyezés, de azért nem ártana elgondolkozni felőle.

Jóllehet elnézést kellene kérnem a kis kitérőért, ám ha már elkövettem, hadd ismertessek még egy ide kívánkozó példát. A magyar népmesék mitológikus vagy tündérmese-csoportjának többségében jelentős szerepe van a táltos paripának. Ezt parázzsal kell jóltartani, és akkor repül, "hetedhét" országon át, sőt átrepüli az Óperenciás tengert is. (Gondoljunk a Peruban feltárt ókori repülő-pályára!) Tehát ezt a mesebeli táltost tűz hajtotta. És ha a "paripa-ló" szóformáját megfigyeljük, talán nem tűnik nyelvészeti abszurdumnak, ha a (P)- RePüLő szóval azonosítjuk, a paripa és Pegazus szavakat pedig, jelenlegi formájukban, értelemfedő-eltakaró szóferdítésnek tekintjük. (E tanulmány írása közben olvastam a hírt: "Dr. HALIL MESIHA egyiptomi tudós a kairói múzeumban vitorlázó repülőre hasonlító tárgyat talált". Magyar Hírlap. 1972. VI. 5.) Erről a kérdésről más keretben majd bővebben is szólok.

Visszatérve a két írásrendszer elemzéséhez, ha elfogadhatnánk az eredeti feliratban ezt az összevonásos formát, az ellentmondás a két írás között így sem oldódna fel, mert még mindig ott látjuk a békésen csipegető tyúkot.

Tehát ezeknek a csekély eltéréseknek mégis súlyuk van a szöveg hitelességének megítélésében. Természetesen nem állítom, hogy ezt az írásrendszert nem lehet más írásrendszerre átírni. De ennek az a feltétele, hogy először az eredeti írás hangzórendszerét mutassuk meg, aminek alapján az áttett szöveg vagy legalábbis annak tartalma ellenőrizhető. Ezek után nyugodtan latin betűkkel is átírható. De mi a hitelesség biztosítéka, ha egy "holt" nyelvet tartalmazó feliratot egy másik holt nyelv írásrendszerével szólaltatunk meg?

fa_er_2-323b

Bevallom, sohasem foglalkoztam volna ezzel a felirattal, ha az ékiratos áttételben nem állna ott az a repülő madárforma. Mert ha már ilyen tárgyi jelenséget ábrázol az írás, akkor természetes, hogy ennek megfelelőjét keresnem kellett az eredetiben is. Érthető, hogy ezután további összehasonlításokra kerül sor. Egy további példát ezekből itt mutatok be:

"Aannipadda" felirata (fent) és annak átirata (lent). Az eredeti agyagtábla a londoni British Múzeumban. (V. Zamarovsky: Kezdetben volt Sumér, Bratislava, 1966 113. old.)

fa_er_2-324

A fenti módszert követve, itt is egy eredeti táblát és annak áttett változatát tesszük egymás mellé. Ez a tábla az u.n. Aannipadda -feliratot tartalmazza. Az egymás mellé ill. főlé helyezett táblázatokon mindenekelőtt formai eltérés tűnik föl. Az eredeti táblán hat hasáb áll, ezzel szemben az áttételen egy köríves póttáblázat is áll hetedikül. Azért látszik mindez különösnek, mert az eredeti tábla, a sarok csorbájától eltekintve, nem látszik töröttnek. Ilyen szabályosan egyenes törés nem létezik, ilyent csak vágni lehet. De ne legyünk kicsinyesek, fogadjuk el töredéknek. Csakhogy akkor meg miért nem illesztették az eredeti mellé is ezt a hetedik hasábot?...

A másik feltűnő eltérés: azok a bizonyos keret alatti jelek: Ezeket vajon hova képzeljük el?

fa_er_2-325a

Talán helyszűke miatt a tábla hátuljára rótták volna őket? Vagy az aljához is tartozik egy szép egyenesvonalú töredék?...

Ha csak ezeket az eltéréseket látnánk, máris jogos lenne a hitelesség kétségbe vonása. Vagy talán csak publikációs hibáról lenne szó? Lehet, bár az ilyen hibát sem tartjuk megengedhetőnek, mivel félrevezetésre alkalmas. Végtére is nem olyan egyszerű Londonba elszaladni, hogy az eredeti leleteket kézbe vehessük. De nem csak ezekről a "kis" alaki hibákról van szó. A jelek egyeztetése olyan nagy eltérést mutat ki eredeti és áttétel között, amire feltétlenül fel kell figyelni. A jeleknek ilyen önkényes értelmezését és átrajzolását nem fogadhatjuk el, amíg nem vizsgáltuk meg tüzetesen, mert egy írást ana[kl]ógiák felhasználásával nem lehet megoldani. Különösen az ilyenfajta írásjeleknél kockázatos ez a módszer, ahol minden apró formaváltóztatás hangzóváltozást - csökkentést vagy bővítést - von maga után.

A jelek egyeztetését jobbról kezdjük. Az első hasábban fönt az áttételben csillag-forma jelet látunk:

fa_er_2-325b

A "csillag"-jelnél azért nem szóltunk, mert a két jel magyarázat nélkül is világosan mutatja az eltérést. A második jelet mint alap-ékjelet elfogadhatjuk, de a benne lévő ék helyzete nem közönbös, mert nem mindegy, hogy az ék álló ék vagy dőlt ék. Az sem közömbös, hogy arról dőlt vagy azon átáll. Ezt a különbséget - úgy látszik - az áttétel készítője is jól tudta, mert amilyen határozottan dőlt éket rajzolt ebben az ékjeiben, ugyanolyan határozott álló éket rajzolt a hatodik hasáb hasonló jelében. A harmadik jel az áttételen ugyancsak átgondolt szerkezetes jelnek tűnik, mintha az eredetinek csak a látszatával gondolna, miközben a saját mondanivalójához formálja a jelet. - Természetesen ez csak látszat, ami azért lehet tény is... - Az eredetin sokkal lazább és mozgalmasabb ez a jel. A vékony keret mintha nem is tartózna a hangsúlyozott három különböző helyzetű jelhez. Nem szabályosan párosan állók, átlózva a keretet, hanem azon belül az egyik dől, a másik áll. Ez lényeges jelentésbeli különbség.

A negyedik jelet ugyancsak nehéz egyértelműen azonosítani az eredetivel, amely szintén nem látszik olyan szerkezetesnek. Íme, az eredeti jel:

fa_er_2-326a

Megint csak hasonló jel áll a hatodik hasábban, de az átírásban ismét feltűnő az a már ismerős, következetes megkülönböztetés az átíró saját két jele között. Ez a hatos hasábban lévő jel - bár az eredetin sokkal határozottabb zárt ék áll, mint az elsőn, - az áttételen mégis úgy alakul, hogy rés marad ugyanazon a helyen. Vajon miért? Minden bizonnyal nem ok nélkül, mint ahogy a belső jel rendszerében sem véletlen elrajzolás a vízszintesen átálló három álló, az eredetin lévő kettővel szemben. Annyira pontosan szerkesztett formák ezek, hogy a legkisebb részlet is magára vonja a figyelmet.

fa_er_2-326b

nyoknak kell-e tekinteni. A jelek nem olyan meggyőzőek e tekintetben. Sokkal inkább elfogadható, ha úgy fogalmazzuk meg ezeket, hogy a formakapcsolással tornyok is lehetnek, de a formák, mivel nem zárt torony-formát képeznek, elkülönítve is olvashatók. Mert ha ezeket a torony-alkotó elemeket figyelmesebben megnézzük, bontással ilyen szabályos ékrovás-jelek állnak elő:

fa_er_2-326c

A második hasábban fönt párhuzamos két vízszintest látunk az áttételen:

fa_er_2-327a

majd pedig csillag-jel következik. Az eredetin azonban sem a vízszinteseket, sem a csillagot nem találjuk. Egy vízszintes ugyan látható, de az pont vagy apró ék-sor. Majd az alatt egy ékes formán át szintén pont-sor esik át:

fa_er_2-327b

Tehát ebből két vízszintest látni nem lehet. Ilyenkor arra szokás hivatkozni, hogy a régi író nem tudott jól írni. No azért akár milyen ügyetlen volt, a pont-sor és a sima vonal közötti különbséget csak tudhatta. Egy sima vonalat a legügyetlenebb kezű ember is tud húzni. Ha pedig ez "királyi felirat" volt, talán mégsem bízták a legügyetlenebb kezű betűvetőre.

A csillag-jel helyett egy ilyen tárgyias ábrázolású jelet látunk:

fa_er_2-327c

Igaz, az áttételen levő csillag sem azonos az előzővel. Ha ennek az összetételét figyelmesebben vizsgáljuk, ez így néz ki:

fa_er_2-327d

Itt is fel kell tételeznünk, hogy a különbség tartalmi eltérést jelez. Találunk még egy csillag-jelet a hatodik hasábban, s ez ismét más összetételű, mint az előzők:

fa_er_2-327e

Vagy talán az áttétel készítője is kissé ügyetlen kezű "írnok" volt, aki képtelennek bizonyult három csillagot egyszerű vonalakkal egyformára rajzolni?...

A következő jeleket magyarázat nélkül rajzoljuk egymás mellé:

fa_er_2-327f

A következő jel az áttételen bonyolult összetételű jel-csapat. Látszólag sok egyezést mutat az eredetivel, csakhogy mégsem azonos vele. Az áttételben zárt éket látunk, amely dőlt szálon áll. Ez a dőlt szál viszont szorosan

fa_er_2-327g

A jel folytatásán csak a függőleges állók láthatók, az eredetin az átfogó vízszintesnek nyoma sincs. Az álló ékek száma sem egyezik. Az eredetin három ék áll, a negyedik viszont összetett jel:

fa_er_2-328a

Vannak itt egyéb említésre méltó dolgok is, de ezeket a végén tárgyaljuk. A "csizma"-forma összetételéről is lehetne vitatkozni. A harmadik hasábban ugyancsak vannak ellentmondások, de nem kirívóak. Itt amit elfogadhatatlannak tartunk, az a középen álló jelen lévő három dőlt szál, amit az eredetin kettő, és itt a formán belül áll. Ez a jel megismétlődik az ötödik hasábban is, bár ott az eredetin egy tömör ékes forma áll, az áttételen pedig a három átálló szál áll, de nem úgy, mint az előzőben. Itt nem dőlnek, hanem vízszintesen állnak, és a középső jel gondosan rövidebb a többinél. Talán az sem véletlen, hogy az első jelnél viszont hosszabbra sikerült a középső.

Legfeltűnőbb az eltérés a negyedik hasábok között. Az áttételen ilyen jel látható:

fa_er_2-328b

Nem is annyira a két ékes jel a meglepő, hanem azok a pontsorok, melyek az egyik ék szárán gyűrűznek. Hogyan lehetséges, hogy ahol mi véletlenül sem láthatunk pontot, ott az áttevő egész halommal lát, de ott, ahol valóban pontok állnak (a második oszlopban), zárt vonalakat lát?... Ugyanakkor nem látta a negyedik hasábban mindjárt a következő, feltűnő és félreérthetetlen jelet sem:

fa_er_2-328c

Ezt a formát pontoknak látni talán mégis túlzás. De nem fogadhatjuk el az alatta lévő jelet sem annak, aminek ő látta.

A további összehasonlítás már csak szószaporítás lenne. Ehelyett inkább azokra a jelenségekre hívnám föl a figyelmet, melyek bár nem csak ezen a leleten láthatók, hanem még sok máson, mégis említés nélkül maradtak. Ezen a "sumér" táblán két írásréteg látható! Egy felszíni írás, erősen bemélyített, vastag vonalakkal, körülötte egy más jellegű írás jelei, ill. többségükben foszlányai vagy nyomai látszanak. Azonban néhány olyan határozott jel mutatkozik, melyek világosan mutatják az írás-rendszer jellegét, Mit jelent ez?... Azt, hogy a táblán eredetileg egy másféle írás állt, amit ledörzsöltek, és föléje új írást róttak. Ha pedig ez így van - már pedig a táblán látható kétrétű írás bizonyítja, - akkor felmerül a kérdés: milyen írást, ill. kiknek az írását dörzsölték le a "szumérok", hogy helyébe a sajátjukat rójják?...

fa_er_2-329a

De ezek szerint úgy látszik, nem is a "szumérok" voltak az írás feltalálói. Mert ha ezen a táblán az első "sumér" uralkodó felirata áll, az alatta lévő írás (részleteit kinagyítva 1. jobboldalt!) nyilván annak a népnek az írása, melyet talán ez a SuMiÍR -SéMiuR (?) uralkodó leigázott?

A leigázott nép írásos emlékeinek megsemmisítése vagy átírása évezredeken át nyomon követhető. A hódító nemcsak az írásokat igyekezett eltüntetni. Átfaragta a szobrokat is, eltüntetve azok etnikai jellegét, helyettük a saját jellegzetes típusának ábrázatát faragta. Az u. n. sumér szobrok többsége ilyen. A gránit szobrokat, amelyekkel nem boldogult, megrongálta, orrukat leverte, igyekezvén így a jelleget felismerhetetlenné tenni.

Ha az u. n. sumér leleteket alaposabban végigvizsgáljuk, ehhez a ledörzsölt alsó rétegű íráshoz hasonlókat bőven találunk. Az uri aranytőr pengéjén ilyen rovás áll:

fa_er_2-329b

A csónakos dombormű-töredéken, továbbá az antilopos táblán (i. mii, 20-22. kép):

fa_er_2-330

Ilyen bekarcolt rovásokat találhatunk egy megrongált szobron (i. mü, 16. kép). Szép tiszta rovás-sorok állnak a lefejezett "Innanna"-szobor (Páris) talapzatán is. (Andrée Parrot: Sumer. München, 1962. 209. kép.) Ezek a rovások sem nem sumér, sem nem akkád-sémi írások. Ezeket az írásokat Mezopotámia sémi uralom alá kerülése után mintha illegális írásként használták volna. Nagyobbára megrongált emlékeken és romok kövein fordulnak elő.

De ez az írásrendszer nemcsak Mezopotámiában fordul elő. Megtaláljuk a Fekete-tengertől északra épp úgy, mint Itáliában vagy Magyarországon. Itt befejezésül a magyarországiakból mutatnék be néhány példát, a saját gyűjtésemből:

fa_er_2-331

fa_er_2-332

Nem akarom számonkérni, hogy a régészek, történészek miért hallgatnak ezekről a rovásokról. Nem lehet azt mondani, hogy olvashatatlan, szétszórt rovások. Ilyenek is vannak, de azért talán azok is mondhatnak valamit. Ám vannak szép számmal sor-írások is, amelyekben értelmes szövegek állhatnak. Vagy elkerülték a szakemberek figyelmét? Nos, akkor talán nem volt haszontalan a fáradozásom, mert íme, most innét hívom fel a figyelmüket, hogy ezek is vannak, és ha szerényen is, de szót kérnek, mert minden bizonnyal van mondanivalójuk.


Hozzászólás  

#4 Rovásírás oktatás és festmény készítés (Csollár Nelli festőnő) - Esztergom/Zsarátnok Műhely - Csollár Nelli előadásMandala75 2021-11-04 16:06
Rovásírás oktatás és festmény készítés:

A magyar rovás a mindenséget, az ősi tudást jelöli szépen rendszerezve az élet értelmét. Ha a rovásjeleket újra használni kezdenénk a mindennapjainkban, az ősi rezgés és tudás feléledne és segítené az életünket.

Zsarátnok Műhely (Esztergom) 2021 okt 22., Csollár Nelli rovás festés, oktatás:

- első tíz percben bemutatja hogyan készítették az alap festményt.
- a 11. perctől kezdődik a rovásjelek fel-festése és tanulása.

Mindez megerősítő rövid mondatokkal, így könnyen szinte játszva megtanulható.
Akár ált.isk-szakköri foglalkozáson, vagy technika vagy rajz órán is.
1ó 22p az előadás hossza:
www.youtube.com/watch?v=sgY-As-XSBQ

Meghallgatni is érdemes, de lefesteni is :)


megjelent a könyve melynek címe: "A jelek játéka”.
www.facebook.com/csollarnelli/

www.facebook.com/search/top/?q=Csoll%C3%A1r%C2%A0Nelli%C2%A0
#3 még egy segítség:vándor 2013-12-30 13:37
#2 Belgium, Andenne/5300lajos 2013-12-30 00:18
csak kettot ;

- az Egyház sehol sem tiltotta meg azt, hogy amikor egy nép fölvéve a kereszténységet megtartsa saját írását

- a tudomásom szerint egyetlen tárgyi bizonyítékunk nincs (jelen pillanatban), hogy Arpádék használták volna a rovásjeleket. Pedig ezek használtak voltak a K-M -ben már a VII. sz. -tól (szarvasi csonttutartó; nagyszentmiklósi aranyedények ...). Az egyedüli rovásos szövegecske, melyet egy honfoglaló sírjában találtak, nem értheto magyarul ...
ezen elobbi alapján azt kell mondjuk, hogy Arpádék nem voltak magyarok (ugyanis nem magyarul beszéltek) és így a székelynek mondott rovás elé, nem szabad a magyar szót tennünk (tehát az egy "magyar rovás" helytelen, nem létezo) ...
vagy a magyarazonosságot kell áttennünk a befogadók javára ...

- egy harmadikat ráadásként; a IX. sz. végén bejött népség (hogy az honfoglalt, vagy sem) a maga 10-15 % -ával nem tarthatta fenn nyelvét. Ezért a nyelvünk, amelyet ma magyarnak nevezünk, nem
a magyaroknak nevezettektol jön, hanem az ezeket
befogadó, akkor avaroknak nevezett néptol ...
+1 #1 2440 SzázhalombattaPetrás Magda 2013-06-03 15:44
Tisztelt Címzett!

Az alsósófalvi számadóbot valóságát szeretném igazolni, ha szóban is.
Édesapámtól tudom, aki 82 éves, hogy dédapám testvére Petrás Mihály még az ő gyerekkorában is róvásbetűkkel írt, mert más betűket nem ismert, és mint major sok mindent számon kellett tartani az állatokkal és tulajdonosaikkal kapcsolatosan.
A cikkben szereplő Petrás János az én ükapám dédapja lehetett, aki 1910 halt meg és fejfája a sófalvi házunk közelében levő Lukács-féle temetőben ma is megtekinthető. A mesterség fiúról fiúra szállt, mert az én nagyapám is major volt, folytatva az ősi mesterséget.

Üdvözlettel:
Petrás Magda

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.