A téma komolysága megköveteli az alaposságot, de egyetértek Tamással, hogy fontos az élmények továbbadása is. Kérlek, olvasd úgy ezt az írást, hogy útibeszámoló. Még alaposabb, kiterjedtebb kutatásra van szükségem ahhoz, hogy felelősséggel és megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokkal alátámasztva nyilatkozhassak az ügyben, hisz nemzeti kultúránk gyökereiről van szó. Fontosnak tartom, hogy a tiszta szeretet legyen érdeklődésünk indítéka, bölcs és szerény hozzáállással válhat csak javunkra eme ősi örökség.

Móricz élete és munkássága számomra nem elsősorban az aranylemezeket rejtő barlang feltárása miatt értékes, hanem azért, mert igaz emberként hangsúlyozta: mi magyarok nem tartunk igényt semminemű földi kárpótlásra, nincs területi követelésünk, egy dolog fontos számunkra: az IGAZSÁG.

Hatalmas összegeket ajánlottak Móricznak, csak cserébe ne feszegesse a témát, óriási földbirtokokkal próbálták lekenyerezni, de ő maradt az ősök igaz útján, vállalva a sok megpróbáltatást, támadást. Tisztázatlan körülmények között halt meg, egy szállodai szoba zuhanyzójában. Tisztessége, embersége példa lehet mindannyiunk számára.

A meghívás

Mit sem tudtam még Móriczról, Dél-Amerika magyar ajkú indiánjairól, s az Andok gyomrában rejtőző titkos barlangrendszerről, amikor meghívást kaptam Ecuadorba. 2004. februárjában Indiában tartottam előadást a Vallások Világközössége által szervezett Human Integration konferencián, ott hallották szónoklatomat, s zenémet a százezres hallgatóság között ecuadori testvérlelkek.

India, Burari

Az életre szóló barátság már az első pillanatban adott volt, mikor pár nappal később szembetalálkoztunk a lépcsőfeljárón: az egyik indián hölgyet támogatták, mert elesett, s kibicsaklott a bokája. Ősmagyar csontkovács vénám révén azonnal felajánlottam segítségemet, helyre tettem a kificamodott lábat, s hozzá a gerinccsigolyáit is, miközben spanyolul énekeltem a dalaimból néhányat. Mikor hetekkel később kikísértem őket a reptérre, már határozottan éreztem, hogy valami rejtélyes rokonság lehet közöttünk. Később hallottam csak hírét Móricz megdöbbentő felfedezéseinek a magyarul beszélő indiánokról, ami mélyen megérintett, s egybecsengett a magyar nyelv vizsgálata terén szerzett felismeréseimmel, miszerint nyelvünk megőrizte az egy ősnyelv belső logikáját.

Megérkezés

Egy évvel később, 2005. tavaszán jutottam hozzá, hogy eleget tegyek a kedves meghívásnak. Április elején repültem Guayaquilbe, ahol nagy-nagy szeretettel vártak. Minden szabadkozásom ellenére a Hiltonban szállásoltak el s másnap hajóval egy kis csendes-óceáni szigetre vittek. Rettentő fáradt voltam, mivel az utóbbi hetekben szemhunyásnyit sem aludtam - az Üzenet Földanyától c. lemezem felvételén dolgoztam éjjel-nappal, valamint a szokásos tavaszi Földanya Dalfesztivál szervezése emésztette fel az időmet az utazás előtt.

Érkezésemkor éppen kormánypuccs volt Ecuadorban, a népnek elege lett a hazug vezetőkből, lezártak minden utat az egész országban, s addig nem oldották fel a blokádot, míg a diktatórikus kormány le nem mondott. Ezt Jambeli szigetén vártuk ki, három napig a Csendes-óceán hullámainak suttogó énekét hallgatva...

Majd tengerre szálltunk a naplementében, s szárazföldet érve nekivágtunk a hosszú útnak. Dzsipünket egyszer állította meg egy fegyveres csoport, kiszállítottak, átvizsgálták a járművet, kötözködtek kicsit, de aztán nagy nehezen végül utunkra engedtek. Éjfél után érkeztünk volna meg éppen Cuencába, mikor egy hosszú, hegyi szerpentin végén egy keresztbeállított busz zárta el az utat. A kormány ugyan ígéretet tett előző nap, amit aztán nem tartott be, s a harcias nép (tanulhatnánk tőlük...) ismét lezárta az ország útjait. Kénytelenek voltunk járhatatlan hegyi utakon próbálkozni az éjszakában, míg aztán nem kis kalandok árán végre elértünk egy hegyi indián falut, mely közelében barátaimnak volt egy takaros kis farmja. A falu neve Tarqui (Tárki), melyről nekem az erdélyi Tarkő jutott eszembe, mely Balánbánya fölött található...

Ott éjszakáztunk, s csak másnap délben jutottunk be Cuenca városába, melynek lakói mind a mai napig "mórlakóknak" nevezik magukat. Ugyan nem tudják már az okát, de így szállt nemzedékről-nemzedékre a szokás: nem azt mondják, hogy cuencai, hanem mórlakó...

Ez a gyönyörű város egyébként Ecuador művészeti központja, fellegvára - egészen más beállítottságú emberek lakják, mint az ország más vidékeit. A helyi szlengből csak egy példát hadd villantsak meg: ha folyóügy szüksége lepi meg őket, nem spanyolul kérdik, hol a toalett, hanem magyarul mondják, "pisir".

Jambeli szigete

A hivatalos feljegyzések szerint 17 féle (egymástól különböző) népcsoport alkotja az ország lakosságát, szembeötlő eltérések vannak köztük. Népviseletük, hagyományaik, népművészetük, zenei világuk némelyiküknek a magyar-székely motívumokat idézi. Sajnos, ősi nyelvüket már nem beszélik (mely Móricz tapasztalatai szerint gyakorlatilag szinte teljesen megegyezik a magyarral), a spanyol az általánosan beszélt hivatalos nyelv, mellette vidéken - főleg falvakban, hegyi közösségekben - a kecsuát használják még (az inka hódítók által behozott nyelv), bár inkább csak az öregek, a fiatalság jobbára kólát iszik és imádja Amerikát. Egyébként jó pár éve az USA dollár lett a hivatalos fizetőeszköz, a helyi nemzeti valuta megszűnt, s azóta az ország gazdaságilag hanyatlik, a lakosság egyre rosszabbul él.

Másik szembeötlő párhuzam az ecuadori és a magyar nép között, hogy ők is átéltek egy Trianont: '95-ben Kolumbia és Peru elfoglalta az ország igen tekintélyes részét - az erősebb jogán... Az óceánparton pedig az amerikai hadsereg sajátított ki egy várost, a kormány meg erdőket vágatott ki, főleg egy bizonyos fafajtát, így óriási területek sivatagosodtak el. Indián testvérek azt a különleges, szárazságot tűrő fafajtát az emberhez hasonlítják...

Nagy küzdelem folyt a lakosság és a kormány között a kőolajvezeték megépítése miatt is. Többen még börtönbe is kerültek, amiért megkísérelték útját állni az esztelen erdőirtásnak.

A mondavilág területéről egy érdekesség: a székely nép mindmáig hazavárja Csaba királyfit, Atilla nagykirály fiát, aki az őshazába indult el a népemlékezet szerint...

...az indiánoknál pedig fennmaradt egy történet a távoli földrészről hajón érkezett törzsfőnökről, akinek neve: Csaba Kinga (királyfi). Ott élt köztük, bíztatva, lelkesítve őket élete példájával, majd idővel szeretett volna visszahajózni szülőföldjére, de közben eljárt fölötte az idő...

A természettel harmóniában élő nép jól ismerte az óceán áramlatait, melyek segítségével a beavatottak számára könnyű kis hajókkal is járható volt a tenger. Móricz 1970-ben bebizonyította, hogy kis balsafa tutajjal elérhető Ecuadorból akár Ausztrália is.

Tevékenységeim, szerepléseim

A következő hetem médiaszereplésekkel telt, TV és rádióműsorokban léptem fel, s megnyitottuk csontkovács rendelőmet is. Április 20-án koncertet adtam az Azuay-i filmfesztiválon. A helyi katolikus egyetem vezetőségét oly mélyen megérintette műsorom, hogy felkértek: az egyetemen is tartsak előadást. Másnap, tanítás helyett a rendezvényterembe hívták az összes egyetemistát, ahol zenés oktatást tartottam békéről, lelki kiteljesedésről, s beleszőttem némi ősmagyar történelmet is...A program után a rektor kitüntetést adott át, s kinevezett az egyetem tiszteletbeli professzorává.

Azogues (Asszógesz) - saját megfejtésem szerint: AZ EGÉSZ SZÓ városa - különös hely, a Móricz által említett canari (kanyári) indiánok fővárosa. Székely népviselethez hasonló ruhákban járnak a helybéliek, teljesen elvegyültem köztük Erdélyországban varratott ingemben. Az öreg indiánok nagyon zárkózottak voltak, s mikor meglátták a videokamerát, pánikszerűen menekültek... Kísérőmmel napokig jártuk a környéket, filmet forgattunk a helyi indián hangszerekről, s többek közt egy nap Csorba nevű faluba is ellátogattunk. A canari indiánok színe: piros-fehér-zöld. Nagyon boldogtalannak, meggyötörtnek, reményvesztettnek láttam őket, mint akik már teljesen belefásultak az élet nyomorúságos küzdelmébe. A helyi rádió hullámain keresztül igyekeztem bíztatást, lelkesítést küldeni nekik.

Ápr. 27-én Cuencában, a "mórok városában" adtam koncertet, 28-án pedig Quitóban szerveztek békekonferenciát a tiszteletemre. Ott is elmondtam Móricz tézisét, miszerint Quito ősi neve, Kitus (Kítusz) a magyar Két Ős szó átirata. (Két ős, úgy akárcsak Hunor és Magyar...)

Pár napot töltöttem csak a fővárosban, az ottani lakosokkal valahogy nem sikerült közös hangot találni. A kapzsiság szelleme ült rajtuk, csak egy dolog érdekelte őket, hogy juthatnak minél könnyebben pénzhez. Még a békekonferencia szervezői is becsaptak, nem kis anyagi terhet téve ezzel szerény költségvetésünkre. Rossz szájízzel folytattuk utunkat hűséges kísérőmmel, a hercegnővel Santo Domingóba, ahol a colorados indiánok leszármazottai élnek, Móricz velük magyarul beszélt a 60-as években.

Az út egy dzsungeles szakaszán baleset miatt hosszan vesztegeltünk, míg egy szerencsétlenül járt buszt kiemeltek a szakadékból. Így éjjel érkeztünk meg Santo Domingóba, s elég volt egy órácskát sétálni vegetáriánus vacsora után kutatva (Quitóban éhen maradtunk), lesújtó állapotokról szereztünk tapasztalatokat.

A kanyárikhoz képest az elkeseredettség még romlottsággal, züllöttséggel is párosult, ezt igen szomorú volt látnom lelki emberként. Másnap délelőtt még megpróbáltunk tárgyalóképes emberre akadni a kavargó, hangoskodó, bűzlő tömegben, összeszedtem minden lelkesedésemet, hogy az ősmagyar testvért meglássam bennük, de délutánra annyira elegem lett a cigarettafüstből és a mentális szmogból, szinte tapintható volt az indulatok kavargó felhője, hát felszedtük a sátorfánkat. Kijelentkeztünk a hotelból, s dzsipünkkel nekivágtunk a dzsungelnek. Néhány órás zötykölődés után egy kis indián kolóniára leltünk, egy harcidíszbe festett férfi 4 dollárt kért, hogy bemutatná ősi kultúrájukat. Filmre is vettem a néhány kunyhót, a kolorádó nyelvet viszont már elfelejtették...

Egy idős bennszülött asszonnyal csevegtünk az időjárásról, majd a nyelvről - miközben zsebből filmeztem. Sok eredménye nem volt, előkerült viszont egy indián fiú, aki a cayapas törzs leszármazottjaként lett bemutatva. Mivel Móricz is említette a kajapákat, hagytuk az asszonyt s a fiút környékeztük meg. Sajnos, csak szavakat tudott, nem beszélte összefüggően a nyelvet. Visszaültünk a terepjáróba, majd a dzsungelben egy szikár öregasszonyt hozott utunkba a sors. Megálltam, s elindítottam a hanyagul ölembe dobott kamerát, miközben kísérőm őt is a kolorádó és kajapa nyelvről faggatta. Hasonló szavakat mondott, mint a fiú, de egész mondatra őt sem sikerült rábírnunk. Továbbtessékeltem Grand Cheerokenkat a rettenetes földúton, már majd' kiértünk a rengetegből, mikor két terepjáróban japánok jöttek szembe. Útbaigazítást kértek, váltottunk is pár mondatot, sajnos később kapcsoltunk csak, hogy valószínű ugyanazon okból vannak ott, mint mi, s beszélni kellett volna velük (másokat is érdekel a rejtély)... Akkor viszont már az országúton száguldottunk az óceán felé. Útközben készítettem néhány képet.

Egyébként rengeteg külföldi telepedett le Ecuador szerte, szinte a világ minden tájáról... (ez is hasonló vonás, rendkívül vendégszeretőek, akárcsak mi magyarok)

Éjszaka érkeztünk San Joséba, ahol közvetlen az óceánparton egy bambuszból épített luxusvilla barátságos kényelmében lazíthattam pár napot, hódolva egyik kedvenc időtöltésemnek, az úszásnak. Az épület ősmagyar jurtára emlékeztetett, szerkezete akárcsak egy Makovecz-féle fatemplomé, mindez egy gyönyörű pálmaliget közepén, melynek végében a Csendes-óceán hullámzott ...

Május 4-én Guyaquilbe autóztunk, de mivel blokád alatt volt útközben egy egész megye, többórás kerülőre kényszerültünk a sivatagon keresztül. Így már javában délután volt, mire bejutottunk a levéltárba, ahol Móricz anyagai után kutattunk. A közel 40 éves újságcikkeket gondosan lefilmeztem. Milyen furcsa, hogy pár évtized alatt teljes feledésbe merült az akkor igen nagy érdeklődést kiváltó magyar-téma...

Még aznap este Machalába kellett érnünk, ahol koncertem volt. Többórás ámokfutás következett, a dzsip éhesen falta a mérföldeket, lóhalálában előztünk, ha lehetett, ha nem, vezetés közben öltöztem át... Egy órás késéssel vágtattunk be a városba, ahol még a kultúrházat is meg kellett találni. Akkor derült ki, hogy a koncertem nem ott, hanem még távolabb, Porto Bolivarban lesz. Nagy szerencsével egyből megtaláltuk a helyet, egy csupa-üveg terem bent az óceánon, minden oldalról a vízre néztek hatalmas üvegfalai. Spanyol, angol és magyar nyelven adott műsorral igyekeztem a türelmetlen hallgatóságot kárpótolni a hosszas várakozásért.

A következő nap visszaút Cuencába, ahol a betegeimmel foglalkoztam néhány napot. Majd ismét Quitóba vezérelt a sors, ahol egy rövid, de igen fontos találkozásban volt részem. A minisztériumban tárgyaltunk, hivatalos ügyeket intéztünk egész nap, majd este fáradtan beültünk egy pizzériába. Megrendeltük a vegetáriánus vacsorát, mikor a belső hangom szólt, hogy most azonnal menjünk onnan. Vendéglátóm, a Tarqui-i hercegnő meglepve jött utánam, de nem tudtam megmagyarázni, miért kellett hirtelen felállnunk az asztaltól... egy perc sem telt bele, mikor az út túloldalán rámutatott egy határozott, méltóságteljes léptekkel igyekvő indiánra: svár! - mondta izgatottan - o kell ismerje Móriczot, a barlang térségéből való!

Különös ruhája volt a fiatalembernek, fejdísze is egyedi, s rendkívüli, tiszteletet parancsoló méltóság áradt belőle.

- Senor! Senor! - kiáltott oda neki, de az befordult egy hotelhez. Futva értük utol a bejáratnál. - Senor, kérem, várjon egy percre! Ez az úr itt Csaba Labant Magyarhonból, ő a béke utazó nagykövete és senor Juan Móricz nyomán keresi az ősnyelvet még ismerő indiánokat...

A meglepett indián méltóságteljes tekintettel visszafordult, kezet ráztunk, mondta rettentően siet, látogassuk meg valamikor otthonában, ő 4 falu törzsfőnöke. Szívesen vendégül lát, s ott majd beszélgethetünk. (Erre sajnos eleddig még nem tudtam sort keríteni. De legközelebb első utam hozzá vezet.)

A következő héten csontkovács szemináriumot tartottam Cuencában. A tanfolyamon részt vett egy minisztériumi vezető is, aki aztán beajánlott az oktatási miniszterhez, s felkértek, hogy a minisztérium dolgozóinak is tartsak továbbképzést. Erre június 3-án délelőtt került sor, aznap délután még a rendelőben csontkovácsoltam, este pedig éjszakába nyúló Földanya koncertet adtunk a Pacarinában dél-amerikai zenészcsillagokkal. Felejthetetlen élmény volt. A chilei indián zenészek úgy kísérték dalaimat ősi hangszereiken, mintha egész életükben ezt gyakorolták volna.

Móricz titkai

Másnap Guyaquilbe utaztam, ahol egy kutatóval tanácskoztunk egész nap. Ő már járt a rejtélyes barlangrendszerben, amit Móricz a Táltosok barlangjának nevezett el. Filmeket is mutatott Móriczról, s másolatokat a barlangban talált aranylemezekről. Elmondta, milyen kemény harcok folynak mind a mai napig a barlang miatt, a legkülönbözőbb kutatócsoportok szeretnének bejutni az alsóbb szintekre.

Felvételeket mutatott az expedícióról, megnéztem az indiánok tanúvallomását, melyben elmondták, hogy egy napon géppisztolyos, angolul beszélő katonák jöttek helikopterekkel, s hatalmas ládákban elhordták az évszázadokon keresztül gondosan őrzött kultúrkincseket, aranylemezeket, melyeken az emberiség valódi történelme volt rögzítve, még e civilizációnak nevezett romlás előtti időkből. Láttam Móriczot beszélni a képernyőn, ahogy elmesélte miként csapta be őt a világhírű író, Erich von Daniken, aki felhasználva az ő fotóit könyvet írt a barlangról, manipulált képet közölve le, melyen ő (Móricz) és Daniken a barlang bejáratánál vannak együtt, azonban - hangsúlyozta Móricz - Danikan soha életében nem járt ott, s a fotók montírozott képek, az eredetiket tőle lopta el a nagynevű író.

Döbbenetes felvételt láttam egy 7 méter magas emberi csontvázról, én pedig elmeséltem nekik, hogy a magyar mondavilág szerves részét képezik az óriások, Erdélyben is sok legenda maradt fenn róluk. Másnap visszasiettem Cuencába, ahol minisztériumi felkérésre tananyagot állítottam össze egészséges életmódról, relaxációról, spirituális gyakorlatokról, amit aztán pedagógusoknak, orvosoknak, pszichológusoknak szeretnék, hogy oktassak. A mű elkészült folyamatos éjt-nappallá tévő csoportmunkával, a miniszteri engedélyt is megadták az oktatáshoz, a sors iróniája, hogy az emberfeletti munkával és lelkesedéssel felépített projektemet épp egy kanadai-magyar hölgy fúrta meg álnok módon. Ezzel nemcsak békemissziónkat, de a további kutatást is megnehezítve, lévén az én sokrétű munkámból, s vendéglátóim áldozatos adományaiból finanszíroztunk minden költséget. Így viszont haza kellett jöjjek.

Végül még, összeköttetéseim révén eljutottam egy titkos helyre, ahol páncélszekrényben szigorúan bizalmas fotókat őriznek az aranylemezekről. Bár egy kormányember intézte nekem ezt a lehetőséget, de azt nyomatékosan értésemre adta, hogy hivatalosan nem tud(hat)nak semmit...

Tanulságok

Rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk mi, kárpát-medencei magyarok, hogy bár történelmünket alaposan megcsonkolták, identitászavarba kényszerítettek a finnugorizmussal, gazdaságilag, erkölcsileg padlóra tették nemzetünket, de van egy mindennél többet érő kincsünk: az édes anyanyelvünk! Még így, aláásva is erősek a gyökereink és táplálnak bennünket, ha az igaz ösvényen igyekszünk az örök cél felé.

A hozzánk ellenségesen viszonyuló világgal legyünk megértőek, szeretettel kell felülmúlnunk az o vélt érdekeik motiválta álnok harcot. Ne ellenségként, hanem testvérként gondoljunk rájuk, hisz az idősebb, bölcsebb testvér akkor is kell, szeresse öccseit, ha azok bántják őt. A történések mögött ne a felszínes indítékokat nézzük, hanem lássunk a dolgok mélyére, s azonmód felismerjük, hogy mindent az időtlen bölcsesség irányít.

Ha tiszta a lelkünk, akkor meghalljuk az események tanító üzeneteit, s egyre mélyebb alázat és megilletődöttség önti el szívünket az élet határtalan kegyének jelenlétét tapasztalva meg... A lelki fejlődésünknek van alárendelve minden, s ha befelé figyelünk, azzal elejét vehetjük rengeteg fájdalmas eseménynek. Ha önként tanulunk, azaz engedjük, hogy felszínre jöjjön bennünk ez elsüllyedt osi bölcsesség, akkor olyan áldás kíséri éltünket, amiről még csak nem is álmodnánk. E földi világ múlandó és látszólagos, akár egy röpke álom. Az örök értékekhez igazítsuk tetteinket, szavainkat, érzelmeinket-gondolatainkat - s világunk akkor örökké s kerekké válik.

Ne higgyük, hogy a világ globalista vezetői rosszak, egyfajta kényszerpályán vannak, akiket az önzés, a hatalomvágy, a kapzsiság vak szelleme irányít. Az erőt hozzá mi adjuk mindnyájan a lustaságunkkal, a félelmeinkkel, kétségeinkkel, aggodalmainkkal, tudatalatti és tudatos gyengeségeinkkel. Váljunk a derű és a bizalom mestereivé, állítsuk életünket az igaz szeretet szolgálatába. Így leszünk képessé beteljesíteni földi küldetésünket, melynek végső célja maga az Ég.

Gyatra másolat az egyik aranylemezről, egy kisebb vagyonért vásárolta barátom Nekeresdországból. Nem lehet tudni, mennyire hiteles, de szemmel láthatóan silányabb, igénytelenebb a kivitelezése, mint azoké, amikről később a titkosszolgálatnál fotókat láttam. Ami azért világos, hogy a Nap uralja a képet, mondhatni egy Nap-embert ábrázol, (Nap fiai, magyarok!)

Ez jut eszembe Móriczról, s a távoli őseink által készített, majd évezredeken keresztül gondosan őrzött aranylemezekről. Ezt jelenti számomra magyarnak lenni, s ez jelenti nekem az igazi gazdagságot.

Kívánom, és teljes szívemből imádkozom érte, hogy őseink nyomán fedezzük fel mind a benső Valóságot - mely nem statikus, hanem áramló természetű - s szolgáljunk szelíd, lelkesítő példával az emberség, s a kihívások nehéz arénájában. Vezessük ki életünket a vágyak, elvárások kötelékéből a bizalom nyílt kék tengerére, s ezzel a benső utazással segíthetjük elő, hogy a világ is kiszabaduljon végre a gonoszság és kapzsiság bűvköréből - s akkor bolygónk a szeretet és béke paradicsomi otthonává válik. Nap gyermekei, előre! Múltunk megismerése által nyerhetünk csak jövőt.

Forrás: az eredeti forrás (itt) már nem érhető el, csak a másolatok, nagy számban a világhálón.

A szerző üzenete: Itt van az eredeti linkje (a Magyar Világkép Kutató nyomtatásban megjelent cikkével mindenben megegyezik). http://csillagosveny.uw.hu/ecu.html

Sok erőt kívánok az oldal Szerkesztőinek nemes munkájukhoz, a kedves Olvasókat pedig üdvözli, a szerző

Hozzászólások az előző honlapról itt olvashatók