A növényzet és a talaj még őrzi a hétszáz évvel ezelőtt pusztulásnak indult csatornahálózat nyomait a Rábaközben, amelyet két évtizede kutat Takács Károly régész-történész, a Hansági Múzeum munkatársa. Hogyan jött létre a kora középkori vízhasznosítási rendszer?
"Régészeti és természettudományos vizsgálatokkal, köztük C14-szénizotópos kormeghatározással annyit sikerült igazolni, hogy a 10. és 13. század között a Rábaközben és a Hanság vidékén öntözéses rét- és legelőgazdálkodás folyt, és ehhez kapcsolódva állattenyésztés, tógazdálkodás és haltenyésztés zajlott" - mondta az [origo]-nak Takács Károly. "Az eddig azonosított Árpád-kori csatornák teljes hosszúsága meghaladja az ezer kilométert. Ennél azonban jóval több, becslésem szerint több tízezer kilométernyi mesterséges vízvezető meder vár még felkutatásra."
A szakember a Rábaköz számos pontján végzett régészeti kutatást, amelyek alapján rekonstruálhatóvá vált az egykori csatornák szerkezete, működése és a hajdani vízgazdálkodás rendszere. A kora középkori csatornahálózat tízszer, hússzor, de akár harmincszor sűrűbb volt a jelenleg létező árok- és csatornarendszernél. A csatornák mérete, mélysége a domborzati viszonyoktól és a funkciótól függött.
Halnagyhatalom volt a Magyar Királyság az Árpád-korban
Forrás: MTI/Balázs Attila
Fejlett vízmérnöki tudás
A Rábaköznek mintegy harmadát, felét teszik ki az alacsonyabb fekvésű mélyterületek (nagyságuk 30-40 ezer hektárra tehető), amelyek a 18-19. században árterületek, mocsarak voltak. Elsősorban ezeket a területeket, valamint a Hanság medencéjét hálózta be a hajdani csatornarendszer.
A mai időkben a Rábán évente átlagosan egymilliárd köbméternyi víz folyik le, amelynek jelentős része áradások idején jelenik meg. Nem tudjuk pontosan, hogy a középkorban mennyi volt a folyó vízhozama, de az tény, hogy ezer évvel ezelőtt a Rába vizét - elsősorban az áradások víztöbbletét - mesterséges csatornahálózatban vezették szét a Rábaköz mélyterületein.
A feltárt maradványok azt mutatják, hogy sok helyen alakítottak ki sekély halastavakat, halastórendszereket. A térségben közel száz ilyen Árpád-kori halastó helyét lehet azonosítani, amelyek közül többet egykorú oklevelek is említenek. (Innen eredhet a Rábaköz keleti részének Tóköz elnevezése.) Így válik érthetővé, hogy a korabeli források miért említik úgy Magyarországot, mint Európa édesvízi halakban leggazdagabb országát.
A leletek azt mutatják, hogy árasztással öntözték a legelőket, kaszálókat. Feltételezhető, hogy a szántóterületek egy részét is öntözték. Az emelkedő vizet összetett szerkezetű, kettes vagy hármas szelvényű csatornák és a fából ácsolt vízkormányzó-szerkezetek szállították, majd a megfelelő helyen a fazsilipek felemelésével kiárasztották. A rendszerrel jól körülhatárolt területeken lehetett tartani a vizet, de a víztelenítésre, lecsapolásra is alkalmas volt.
Egy koraközépkori eredetű csatorna
Forrás: Takács Károly
A csatornamedreket kézi szerszámokkal meghatározott méretűre és alakúra formálták. A medrek oldalain egy vagy több vízszintes padkát (afféle lépcsőfokot) is kialakítottak. Ezekre állhattak rá a csatornák tisztítása, karbantartása közben. Az üledékvizsgálatok során jól kimutathatóak voltak az iszapkotrások nyomai: a 10. századtól hat-hét tisztítási és feltöltődési periódust lehetett kimutatni.
A 13. század középső harmadában hagytak fel a csatornák gondozásával, és a középkor végére az Árpád-kori halastavak túlnyomó része eltűnt. A források szerint országos jelenség volt a halgazdaság hanyatlása: a korabeli vámnaplók azt mutatják, hogy az ország halexportáló országból halimportáló lett.
A kutatások szerint az Árpád-korban az ország más részein, elsősorban az Alföld területén is a rábaközihez hasonló vízügyi-vízgazdálkodási rendszerek léteztek. "Sürgető feladat volna az Árpád-kor vízépítési emlékeinek országos szintű felkutatása és a hajdani, meglepően fejlett vízgazdálkodás rekonstrukciója" - mondja a kutató.
Szivattyúzás oda-vissza
Miért fontos ma mindez? Az utóbbi száz év hidrológiai statisztikáiból az derül ki, hogy évente mintegy 118-130 milliárd köbméter víz folyik át Magyarországon. A 19. századi folyószabályozások óta az a cél, hogy ezt a hatalmas vízmennyiséget hasznosítani tudja az ország. A vízmérnökök és politikusok törekvései azonban rendre kudarcba fulladtak, magyarázza Takács Károly. "A számos tényező közül talán az a legfontosabb, hogy nem sikerült megoldani azt, hogy hasznosítsuk a folyóinkon levonuló nagyvizeket. Az öntözési kapacitásokat a nyári kisvizekre méretezték, ezáltal alig használjuk ki a roppant költséggel kiépített öntöző infrastruktúrát, ami az üzemeltetését rendkívül drágává teszi."
Gazdaságtalanná teszi az öntözőrendszereket az is, hogy csapadékosabb években a növénykultúrák többsége alig vagy egyáltalán nem igényel mesterséges vízpótlást. Emiatt előfordul, hogy az öntözőművek több éven keresztül kihasználatlanul hevernek.
A csatornákat és egyéb műtárgyakat azonban akkor is karban kell tartani, ami olyan további - nem megtérülő - terhet rak a gazdálkodók (vagy az állam) vállára, amely megkérdőjelezi az egész rendszer hosszabb távú fenntarthatóságát. A költségeket tetézi a szivattyús vízemelés, ami drága és többnyire környezetszennyező.
A fasorok és parcellahatárok jelzik a csatornák nyomát (Fehértó, Bika-rét dűlő és környéke, 2009)
Forrás: Takács Károly
"Teljesen abszurd és irracionális az, amit ma a felszíni vízkészleteinkkel művelünk - mondja Takács Károly. - Most tavasszal is hatalmas víztömegek folytak át az országon, és óriási költséggel szivattyúztuk át a belvizet a töltések közötti folyókba, hogy minél gyorsabban folyjanak le a Dunán. Majd újra jön a nyári aszály, amikor az alacsony vízállású folyókból elkezdjük azt a kevés kis vizet - ugyancsak tetemes ráfordítással - visszaszivattyúzni, hogy öntözhessük kiszáradt földjeinket. Az Árpád-kori vízgazdálkodás tanulmányozása kulcsot ad a kezünkbe ahhoz, hogy ebből az ördögi körből végre kiléphessünk."
Ezer évvel ezelőtt a folyók víztöbbletét a tógazdaságokba, rétekre, legelőkre vezették. Így ki tudták használni a tavaszi nagyvizeket, valamint az év többi részében rendszertelenül megjelenő áradásokat is. A vízkivezetésekkel csökkenteni tudták az árvizek szintjét. További előny, hogy a vizet gravitációs módon (vízemelés alkalmazása nélkül) juttatták a célterületekre.
A gyepeknek tetemes a vízigényük, és hazánkban az évek 80 százalékában öntözést igényelne - ezt a mai kerttulajdonosok is tudják. Az öntözött legelő volt hajdan az állattenyésztés alapja, valamint biztosította, hogy folyamatosan működjenek az öntöző- és vízpótló rendszerek, azaz nem voltak üresjáratú évek.
Klímaszabályozás és műtrágyakiváltás
Feléleszthető-e az eltűnt tudás? Takács Károly szerint nem lehetetlen a hajdani csatornarendszerek újjáépítése. Amennyiben az egyébként is időszakosan belvízzel borított mélyterületeket átadnák az árasztásos gyepeknek, akvakultúrának, hatalmas mennyiségű vizet tarthatnánk vissza. A vizes területek ráadásul javítanák a magasabb fekvésű szántók mikroklímáját.7
Az öntözéses kultúra a legintenzívebb területhasznosítási forma, amelynek hatalmas a tápanyagigénye. Ezer évvel ezelőtt a trágyázást, a tápanyag-utánpótlást is elárasztással végezték. A vízkivezető szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a csatornákban vezetett lebegő hordalékból minél több jusson ki az elárasztott területekre. A tápanyagokban gazdag hordalékkal tartották fenn a földek folyamatos termőképességét.
"Számításaim szerint, ha évente meg tudnánk fogni tízmilliárd köbméter áradó vizet, akkor abból a mezőgazdaság 5-10 millió tonna hordalékot hasznosíthatna. Összehasonlításképpen: a magyar mezőgazdaság jelenleg évente körülbelül egymillió tonna műtrágyát használ fel, ennek értéke egyébként nagyjából százmilliárd forint. Az áradó vizek és a hordalék széles körű hasznosítása révén külső energiaráfordítás nélkül vagy minimális ráfordítással is produktív mezőgazdasági termelést folytathatnánk az ország jelentős területein, több lábra állna a mezőgazdaság. És ami legalább ilyen fontos, ez fenntartható ökológiai gazdálkodás lenne" - összegzi Takács Károly.
Beküldte Kunavar
Hozzászólás
"Némi" Tiszteletet és alázatot Megérdemel,ha szóba hozzák a Nevét! Mint Ember,mint Filozófus, és amit tett a Magyarságért!
"ahol hárman összejönnek,figyelni kell arra,hogy mindenkinek legyen a zsebében parafa,nehogy túl mélyre sűllyedjen a beszélgetés! Mert ahol hárman összejönnek,ott egy negyedikre kimondják a halálos ítéletet." (manapság nagy divat lett "kis Hazánkban)
Hogy a mi a "hivatalos" verzió Vele kapcsolatban,azt már megszoktuk ebben a formációban,amit mindennek lehet nevezni,csak korrektnek nem!
A Habsburgok zsidó gyökerei közismertek. Szécheniyé nem. Éppen ezért a cselekedeti alapján kell megítélnünk, véleményt formálni róla.
Ennek a dúsgazdag (?? miből) vásárolt nemesnek mily érdemeit tudjuk felsorolni?
1. Behozta Mo-ra a lóversenyzést.
2. Behozta a Casinot
3. Tönkretette a ártereket folyamszabályozás címén.
4. Megírta a hitelt. Mert a hitel az ám klassz dolog! Az a nemzet üdve.
4. Feleségét Seilern Crescencia-nak hívták. Ránézésre is igazi magyar nő lehetett.
5. Hitel című művében megkezdte a magyar nemzet gerincét alkotó nemesi réteg fúrását, ostorozását. Tudták ugyanis, hogy amig a nemzetnek van gerince, addig nem törhető meg. Ezt az évezredes gerincet kellett szétverni hogy a liberális hatalom ördögi szolgái hatalomra tudjanak jutni. (Ehhez még kellett az I. VH) Franciaországban a Véres 1789-es szabadkőműves álforradalom szolgált a nemesség kiirtására.
Az, hogy SZécheny 1844-ben egyszer felszólat Zay Ferenc-cel szemben a zsidók jogainak kiterjesztése ellen, még nem jelenti azt, hogy valóban magyar lett volna.
Akit a hivatalos történelem oktatás felmagasztal, azt nem véletlenül teszi. Alig találunk a történelem könyvekben ellenpéldát. Sőt, a valódi magyar érdekek képviselőit általában e könyvek meg sem említik, vagy csak befeketítve.
"Ennek a gazdálkodási módnak a lényege a folyók holtágainak mesterséges megnyitása a főfolyás felé, az ún. 'fokok', a hordalékpadokon át vágott keskeny csatornák által. Ezzel sikerült az áradások vizét elosztva és csendesítve a partokat a rombolástól kímélni, ... az elposványosodással, elszikesedéssel fenyegetett holtágakat időnként élővízzel felfrissíteni. A halászat fő formája ... a 'fokok' időleges elrekesztése volt, ezáltal a halak bennrekedtek, az ártéren létrejött új ivadék viszont az apadással visszakerült a főmederbe. ... nagy területeket tudtak élővízzel ellátni, ezáltal a szigeteken nőtt kőris- és tölgyerdőket, valamint a XIII. század óta oklevelekben is emlegetett, oltással nemesített gyümölcsös ... kerteket fenntartani, az állandó szárazulatokon gabonát termelni, az időnként elárasztott réteken és legelőkön, valamint az erdőkben ... úgyszólván emberi őrizet nélkül, félvad méneseket, gulyákat és kondákat tartani. Vízinövények egész sora ... adott részben emberi és állati táplálékot, részben háziipari nyersanyagokat. Noha a halászat, az állattenyésztés és a háziipar piacra vihető felesleget is termelt, az ártéri gazdálkodás, éppen sokoldalúságánál fogva, alapjában véve mégis az extenzív és önellátó paraszti mezőgazdaság fő formája maradt Magyarországon."
Andrásfalvy Bertalan: A mezőgazdaság története című, 1982-ben megjelent agráregyetemi tankönyvéből idézte a Heti Válasz 2011-ben.
hetivalasz.hu/itthon/eletre-kel-az-arteri-gazdalkodas-1252/
A fenti írásban felsorolt kutatók munkájának eredményeképpen talán hamarosan változni fog valami hazánk vízgazdálkodásában és a róla való közgondolkodásban.
A "fokgazdálkodás"-ról: www.terra.hu/cian/fok.html
Egyúttal kérem a T. Szerkesztőket, hogy a tévedésből kétszer (csekély módosítással) elküldött #3. hozzászólásomat törölni szíveskedjenek!
Andrásfalvy Bertalan: Az ártéri gazdálkodás Magyarországon című tanulmányában (www.historia.hu/archivum/2004/0404andrasfalvy.htm) az alábbiakat írja:
"Miért kezdték meg Mária Terézia uralkodásának idején a vízrendezéseket?
A legfontosabb cél az volt, hogy a bácskai, bánáti búzának és zabnak vízi utat biztosítsanak a Dunán felfelé. (A zab jelentősége hasonló volt akkor, mint ma az olajé. Az energiát, a hadsereg mozgásához nélkülözhetetlen takarmányt jelentette. A huszárság, a tüzérség, az utánpótlás és szállítás megbénul a lovak takarmánya nélkül. Igen sok zab kellett a hajóvontató lovaknak is.) [...] Ehhez a Duna és Tisza partján vontatóutakat kellett építeniük, felmagasítaniuk, lehetőleg minél kevesebb megszakítással. Ezzel a folyók partján épített vontatóúttal betöltötték és elzárták a mederből az ártérbe kivezető ásott, mesterséges fokokat és természetes kitöréseket, kiágazásokat egyaránt. Ezt az úttöltést közvetlenül a folyást kísérő övzátonyokon magasították fel, nem hagytak hullámteret. [...]
Az 1770-es években többször hoznak rendeletet például a Duna Tolna megyei szakaszának tisztításáról, kivágatták a vízbe dőlő fákat, kiemelték a víz alatti tuskókat a part mentén, szabályozták a hajómalmok elhelyezését és szigorúan megtiltották azt, hogy a hajómalmokat vízbe süllyesztett bárkákhoz kössék. [...]
1795-ben létrehozták az Első Magyar Hajózási Társaságot, melynek egyik feladata volt a Tiszát a Dunával összekötő Ferenc-csatorna megtervezése és megépítése. Ez 1802-re már el is készült, és ezzel jelentősen, több mint 200 kilométerrel rövidítették le a bánáti gabona útját. Mindez lényegében a vízmentesítési célú munkálatok megkezdése előtt történt, és azt bizonyítja, hogy a munkálatok legfontosabb és elsődleges célja a vízi út biztosítása volt. A hajózás érdeke állt mindenek fölött."
(...)
"A kormányzatnak azonban a vízmentesítési munkálatokhoz meg kellett szereznie a vármegyei törvényhatóságok beleegyezését, és az ott lakó jobbágyok robotját. Éppen ezért a központi adminisztráció elhitette a földbirtokos nemes urakkal, hogy a töltések segítségével nagy szántóföldeket lehet majd kialakítani az egykori ártérben, s ezeken a földesurak majorsági gazdálkodást folytathatnak: bekapcsolódhatnak a gabonatermelésbe. (Ezt eddig nem tehették, mert a jobbágy földjét törvény védte, így a földesurak csak a jobbágyokkal közösen használt, földművelésre nem alkalmas területekből próbálkozhattak kihasítani maguknak majorsági földdarabokat.) Ilyen, földművelésre, tehát telkek kiosztására alkalmatlan terület volt az ártér egésze, a maga változatos felszínével: álló- és folyóvizek, mellék- és holtágak, mocsarak, nádasok, ligetek, erdők és kaszálók. [...]
A földesurak a folyószabályozásban és ármentesítésben igencsak érdekeltek voltak. Az elkülönözés során megszerzett, ármentesített területeken, feltört legelők és erdők földjén uradalmi majorokat, pusztákat létesítettek, és majorsági gabonatermesztésbe kezdtek; a birtokokra más vidékekről is hozták a cselédeket. A megmaradt erdőkben erdészeteket alakítottak ki, ezzel megszűntek a paraszti gyümölcsösök.
Ez a folyamat a természeti környezet elszegényedésével is járt. Eltűntek a változatos élőhelyek, a vizeket szegélyező vegyes ligetek, nádas tocsogók, a tavaszi nagy madárvonulások idején sok ezer átvonuló madár pihenőhelyei, és megszűnt a rekesztő és borító halászat, hal- és vadmadárfogás, nád-, gyékény-, sásgyűjtés, vesszőszedés lehetősége is.
Az 1767. évi úrbéri törvény és a pár évvel később országosan megindult vízrendezések, töltésépítések után meggyorsult a földesúri tulajdonba került majorsági földek növekedése. [...] Az egykori rét változatos felszínén kialakult rendkívül sokszínű növény- és állatvilág helyén addig teljesen ismeretlen és új felület jött létre. Árkokkal és alacsony töltésekkel derékszögű négyzetekre kialakított, hatalmas uradalmi szántóföldek, amelyek fekete, kotus földjét egy táblában, azonos növénnyel vetették be, egy tagban művelték meg és használták szigorú üzemterv szerint. Ez a monokultúra önmagában is rombolta a természet gazdag egyensúlyát, és veszedelmeket rejtett magában."
Széchenyi magyarsága nem vonható kétségbe! Ez a kijelentés nem menti tévedéseit, csupán becsületét és magyarságát nem engedi kétségbe vonni! A döblingi tébolydában bekövetkezett tragikus halálának lelki előzménye a nemzethalál víziója, tévedései miatt érzett önvád volt. Ezek a súlyos gondolatok jelzik, hogy belátta tévedéseit. Halálának okaként a hivatalos történészek az öngyilkosságot fogadják el. Azonban nem tekinthető indokolatlannak a gyilkosság feltételezése sem, mivel az erre utaló jeleken túl, okkal félhetett az osztrák kormányzat Széchenyi szellemi befolyásától is. Erre utal a halálát megelőzően tartott házkutatás is, amelynek során az osztrák kormányzatot sértő pamflet kéziratát foglalták le.
"Miért kezdték meg Mária Terézia uralkodásának idején a vízrendezéseket?
A legfontosabb cél az volt, hogy a bácskai, bánáti búzának és zabnak vízi utat biztosítsanak a Dunán felfelé. (A zab jelentősége hasonló volt akkor, mint ma az olajé. Az energiát, a hadsereg mozgásához nélkülözhetetlen takarmányt jelentette. A huszárság, a tüzérség, az utánpótlás és szállítás megbénul a lovak takarmánya nélkül. Igen sok zab kellett a hajóvontató lovaknak is.) [...] Ehhez a Duna és Tisza partján vontatóutakat kellett építeniük, felmagasítaniuk, lehetőleg minél kevesebb megszakítással. Ezzel a folyók partján épített vontatóúttal betöltötték és elzárták a mederből az ártérbe kivezető ásott, mesterséges fokokat és természetes kitöréseket, kiágazásokat egyaránt. Ezt az úttöltést közvetlenül a folyást kísérő övzátonyokon magasították fel, nem hagytak hullámteret. [...]
1795-ben létrehozták az Első Magyar Hajózási Társaságot, melynek egyik feladata volt a Tiszát a Dunával összekötő Ferenc-csatorna megtervezése és megépítése. Ez 1802-re már el is készült, és ezzel jelentősen, több mint 200 kilométerrel rövidítették le a bánáti gabona útját. Mindez lényegében a vízmentesítési célú munkálatok megkezdése előtt történt, és azt bizonyítja, hogy a munkálatok legfontosabb és elsődleges célja a vízi út biztosítása volt. A hajózás érdeke állt mindenek fölött."
(...)
"A kormányzatnak azonban a vízmentesítési munkálatokhoz meg kellett szereznie a vármegyei törvényhatóságok beleegyezését, és az ott lakó jobbágyok robotját. Éppen ezért a központi adminisztráció elhitette a földbirtokos nemes urakkal, hogy a töltések segítségével nagy szántóföldeket lehet majd kialakítani az egykori ártérben, s ezeken a földesurak majorsági gazdálkodást folytathatnak: bekapcsolódhatnak a gabonatermelésbe. (Ezt eddig nem tehették, mert a jobbágy földjét törvény védte, így a földesurak csak a jobbágyokkal közösen használt, földművelésre nem alkalmas területekből próbálkozhattak kihasítani maguknak majorsági földdarabokat.) Ilyen, földművelésre, tehát telkek kiosztására alkalmatlan terület volt az ártér egésze, a maga változatos felszínével: álló- és folyóvizek, mellék- és holtágak, mocsarak, nádasok, ligetek, erdők és kaszálók. [...]
A földesurak a folyószabályozásban és ármentesítésben igencsak érdekeltek voltak. Az elkülönözés során megszerzett, ármentesített területeken, feltört legelők és erdők földjén uradalmi majorokat, pusztákat létesítettek, és majorsági gabonatermesztésbe kezdtek; a birtokokra más vidékekről is hozták a cselédeket. A megmaradt erdőkben erdészeteket alakítottak ki, ezzel megszűntek a paraszti gyümölcsösök.
Ez a folyamat a természeti környezet elszegényedésével is járt. Eltűntek a változatos élőhelyek, a vizeket szegélyező vegyes ligetek, nádas tocsogók, a tavaszi nagy madárvonulások idején sok ezer átvonuló madár pihenőhelyei, és megszűnt a rekesztő és borító halászat, hal- és vadmadárfogás, nád-, gyékény-, sásgyűjtés, vesszőszedés lehetősége is.
Az 1767. évi úrbéri törvény és a pár évvel később országosan megindult vízrendezések, töltésépítések után meggyorsult a földesúri tulajdonba került majorsági földek növekedése. [...] Az egykori rét változatos felszínén kialakult rendkívül sokszínű növény- és állatvilág helyén addig teljesen ismeretlen és új felület jött létre. Árkokkal és alacsony töltésekkel derékszögű négyzetekre kialakított, hatalmas uradalmi szántóföldek, amelyek fekete, kotus földjét egy táblában, azonos növénnyel vetették be, egy tagban művelték meg és használták szigorú üzemterv szerint. Ez a monokultúra önmagában is rombolta a természet gazdag egyensúlyát, és veszedelmeket rejtett magában."
Széchenyi magyarsága nem vonható kétségbe! Ez a kijelentés nem menti tévedéseit, csupán becsületét és magyarságát nem engedi kétségbe vonni! A döblingi tébolydában bekövetkezett tragikus halálának lelki előzménye a nemzethalál víziója, tévedései miatt érzett önvád volt. Ezek a súlyos gondolatok jelzik, hogy belátta tévedéseit. Halálának okaként a hivatalos történészek az öngyilkosságot fogadják el. Azonban nem tekinthető indokolatlannak a gyilkosság feltételezése sem, mivel erre utaló jelek mellett okkal félhetett az osztrák kormányzat Széchenyi szellemi befolyásától is.