Időjárási alapismeretek túlélőknek és vándoroknak

Írta: Sumesz 2009. március 23. hétfő, 20:18 METEOROLÓGIAI ALAPISMERETEK

Bevezetés

A meteorológia szó görög eredetű, a meteora és a logos szavak összetételéből keletkezett, jelentése az ég és föld között lejátszódó jelenségek tudománya. Eredetileg ebbe beleértették a csillagászatot is, ma alapvetően a légköri jelenségekkel foglalkozik. Ebből is látható, hogy a meteorológia nem pusztán az időjárás előrejelzéssel foglalkozik, hiszen a meteorológián belül több szakterület alakult ki, többek között az éghajlattan (klimatológia), repülésmeteorológia, biometeorológia, agrometeorológia, előrejelzés, levegőkémia.
A légkörrel foglalkozni azért lényeges, mert a légkörben élünk és ezért változásai nagymértékben befolyásolják életünket. Túra közben is állandóan hatással van ránk, segítheti, nehezítheti a kitűzött túra végrehajtását. Egy-két alapvető ismeret birtokában könnyebben tudunk cselekedni, szervezni, a bekövetkező hirtelen változások nem érnek minket olyan váratlanul. Ennek ellenére nem felesleges kikérni szakképzett meteorológus véleményét is a várható időjárásról, meghallgatni a különféle médiákban (rádió, tévé, telefon, stb.) a kiadott hivatalos meteorológiai előrejelzést.
Az időjárás fogalmára természetesen számtalan meghatározás született már, ezek közül itt kettőt ismertetünk.
1. Az időjárás egy adott helyen, rövidebb időszak alatt a környezettel állandó kölcsönhatásban levő levegő egymáshoz kapcsolódó tulajdonságainak és folyamatainak rendszere. 2. Valamely földrajzi ponton illetve belátható környezetében egyidejűleg észlelhető és mérhető bizonyos tényezők (felhőzet, csapadék, szél, hőmérséklet, légnyomás, látástávolság, stb.) összessége és időbeli változása.

A légkör összetétele, szerkezete

A Föld sugara a középponttól a felszínig kb. 6370 km, e fölött helyezkedik el az ehhez képest vékony légkör. A légkör felfelé ritkulva megy át a bolygóközi térbe, külső határát nehéz meghatározni, kb. 1000 km. A légkör fele helyezkedik el 5 km alatt, 99 %-a 30 km alatt, de az össztömege a Föld tömegének csak mintegy 1 milliomod része.
A légkör 78 térfogat % nitrogénből, 21 % oxigénből, 0.9% argonból és 0.1 % egyéb gázból áll. Ez a 0.1% egyéb nemesgázokat, vízgőzt, szén-dioxidot, ózon, kén-dioxidot, nitrogén-oxidokat, port, stb. tartalmaz.
A szén-dioxidról az utóbbi években sokat hallani, mivel üvegházgáz, ami azt jelenti, hogy a Föld hőmérsékleti sugárzását visszaveri és ezáltal melegíti a Földet. A vízgőz és a metán is üvegházgáz, viszont a szén-dioxid mennyisége az ipari forradalom óta olyan jelentős mértékben megnövekedett, hogy megváltoztathatja a Föld éghajlatát.
Az ózonnal kapcsolatban meg kell jegyezni azt, hogy főként a 25-30 km-es magasságban fordul elő, elnyeli a káros ultraibolya sugárzást és ez teszi lehetővé a földi életet. Sajnos ez az ózonréteg az utóbbi évtizedekben a káros emberi tevékenység következtében nagyon elvékonyodott, ami a káros ultraibolya sugárzás megnövekedését okozza. Másrészt az ózon megtalálható a talaj közelében is, főként nagyvárosokban. Az ózon mérgező gáz, tévhit, hogy az "ózondús" levegő egészséges. A felszín közeli ózon mennyisége növekedést mutat, ami szintén kedvezőtlen folyamat. Az ózonnak jellegzetes illata van, ilyet lehet érezni például zivatar után, mert a villámláskor is keletkezik ózon.
A vízgőz főként a felhő-, csapadékképződés szempontjából fontos, ugyanakkor fontos üvegházgáz is. Az emberiség által termelt nitrogén-oxidok és a kén-dioxid, kén-trioxid felelős a savas eső kialakulásáért, ózonréteg bontásánál katalizátor szerepét töltik be.
A levegőben azonban nemcsak gázok, hanem folyékony cseppek illetve szilárd részek is előfordulnak, mindezek együttese, keveréke alkotja a minket körbevevő levegőburkot.
A légkörben mintegy 90-100 km-es magasságig az fő alkotógázok százalékos aránya kb. állandó, ezért ezt az alsó réteget homoszférának is nevezzük. E magasság fölött a gázok részaránya már a magassággal változik, az összetevők molekulasúlyuk szerint rendeződnek. A légkör ezen részét ezért heteroszférának is nevezik.
A légkört több tartományra (gömbhéjak) oszthatjuk, melyek jellemzői eltérnek egymástól. A talajfelszínen a földi átlaghőmérséklet a szén-dioxid üvegházhatásának következtében 15 oC. Ez mintegy 30 oC-kal melegebb, mint a szén-dioxid, illetve vízgőz jelenléte nélkül lenne.
A légkör talajfelszínnel közvetlenül érintkező rétege a troposzféra. Ennek vastagsága Magyarország fölött átlagban 11 km, télen 8-10 km, nyáron 12-14 km. Itt játszódik le az időjárási folyamatok többsége, e rétegben jelentős függőleges áramlások is vannak, itt keletkeznek a felhők, itt található a vízgőz legnagyobb része. A hőmérséklet a magassággal általában csökkenést mutat. A troposzféra tetején ez a csökkenés megáll, a hőmérséklet értéke nem változik, kb. -56 oC. Ez a tropopauza, ami elválasztja a troposzférát a fölötte következő rétegtől.
A troposzfére fölötti réteget sztratoszférának nevezzük, ami kb. 50 km magasságig terjed. Itt a hőmérséklet a magassággal növekszik. A sztratoszférában helyezkedik el az ózonréteg, ami rendkívüli vékony. Az itt felhalmozódott ózon a talajfelszíni légnyomáson csupán 3 mm vastag lenne. A sztratoszféra tetején a sztratopauzánál a hőmérséklet kb. -2 oC.
A sztratoszféra fölött következő mezoszférában a hőmérséklet a magassággal csökken. A mezopauza kb. 80 km-es magasságában a hőmérséklet -93 oC. Az ezután következő termoszférában először növekszik, majd állandó a hőmérséklet. A termopauza 800 km-es magassága fölött található az exoszféra, ahol a légkör fokozatosan átmegy a bolygóközi térbe.

A napsugárzás

A Napból érkező elektromágneses sugárzás nagy fontossággal bír, mert ez látja el energiával a légkört, ez hozza mozgásba, ezért gyakran nevezik a napsugárzást a "légkör motorjának". A napsugárzás különböző hullámhosszú sugárzásból tevődik össze, a sugárzás erőssége a különböző hullámhosszakon más és más. A napsugárzás legintenzívebb tartománya a látható fény tartománya (0.4-0.7  m), ezért érzékeny az emberi szem erre az intervallumra.
Az a napsugárzás mennyiséget, ami a légkör felső határán 1 m2 felületre 1 másodperc alatt esik, napállandónak nevezzük, értéke 1390 W/m2. A napsugárzás a légkör tetejére érkezik, majd belép a légkörbe. Ekkor visszaverődik, elnyelődik, szóródik a felhőkön, gázmolekulákon, felszínen. A felszínen elnyelt sugárzás kevesebb, mint fele a légkör tetejére érkező sugárzásnak. Az elnyelt sugárzástól a felszín felmelegszik.
A levegő felmelegedése alulról történik, ami azt jelenti, hogy a felszín melegíti fel a fölötte elhelyezkedő levegőt. A levegő saját sugárzáselnyelő hatása miatti felmelegedése kicsi. Tehát a beeső sugárzás felmelegíti a felszínt és a felszín melegíti fel a közeli levegőréteget.
A felmelegedés mértéke több tényezőtől is függ.
>> A beeső sugárzás intenzitásától. Minél erősebb a besugárzás, annál jobban melegszik a talaj és így fölötte a levegő. Felhős időben, amikor a besugárzás intenzitása kisebb, a levegő hőmérséklete is alacsonyabb lesz.

>> A besugárzás időtartamától. Nyáron hosszabb a nappal, így hosszabb a besugárzás ideje, ezért nagyobb a felmelegedés, télen rövidebb a nappal, ezért kisebb mértékű a felmelegedés.

>> A napsugárzás beesési szögétől. Alacsony napállás esetén a felmelegedés gyengébb, míg magas napállásnál erősebb.

>> A domborzattól. Egy déli lejtő 1 m2-e több sugárzást kap, mint egy sík terep, és még többet, mint egy északi hegyoldal. Ezért fordulhat elő, hogy a tavaszi túrákon a déli hegyoldalon már virágok nyílnak, míg az északi oldalt még hófoltok tarkítják.

 A felszín anyagától, árnyalatától. A különféle felszínek különbözőképpen verik vissza a napsugárzást. Albedónak (fényvisszaverő képességnek) nevezzük az adott felület által visszavert sugárzás és a felületre érkező sugárzás arányát. Sötétebb árnyalatú felszínek jobban elnyelik a napsugárzást, világosabbak kevésbé. Szántóföld fölött nagyobb a melegedés mértéke, mert viszonylag keveset ver vissza a napsugárzásból (15 %-ot), erdő, víz felszínek fölött mérsékelt (30 %), hó illetve jég felszín a ráeső sugárzás nagy részét visszaveri (60-90 %), amiatt fölöttük a felmelegedés csekély.

>> A felhőzet mennyiségétől. A borult égbolt mérsékeli a nappali felmelegedést, mert kevesebb napsugárzás érkezik a felszínre

>> A légáramlás sebességétől. A szél mérsékeli a nappali felmelegedést, mert átkeveri a levegőt.
A felhőzet és a szél mérsékeli az éjszakai lehűlést is. Mivel a földfelszín is a hőmérsékletével arányosan sugároz, mint minden test, ha nincs felhő és derült az ég, akadálytalanul sugároz, ezáltal erősen lehűl. Ha borult az ég, a felhőzet visszaveri a felszín által kisugárzott energia egy részét, így kevesebb energia távozik, kisebb a lehűlés mértéke. A szél pedig az átkeveredés miatt nem engedi nagyon lehűlni a légkör felszínközeli alsó rétegét.
A napsugárzás veszélyeket is hordoz, melyeket egy túra során igyekeznünk kell elkerülni.
>> A leégés elkerülhető fényvédő kenőcs használatával, világos ruha viselésével. Mivel a magasság növekedésével, hegyi túrán a levegő szennyezettsége csökken, a tiszta levegőben még jobban leéghetünk. A hóról, jégről, vízfelszínről visszaverődő nagy mennyiségű napsugárzás is fokozhatja a leégést.

>> Napszúrást kaphatunk, ha a fedetlen fejtetőnket tartósan erős napsugárzás éri. Védekezhetünk ellene fehér vászonsapka, kalap viselésével. Ha a fejfedőnket be is vizezzük, akkor az a párolgás révén hűti a fejet.

>> * Hóvakság akkor lép fel, ha hó és jégmezőről visszaverődő nagy mennyiségű sugárzás átmenetileg károsítja a látást. Súlyos látászavart is okozhat. Védőszemüveggel védekezhetünk ellene.
A levegő tehetetlensége miatt a nappali felmelegedés délután két óra körül éri el maximumát, éves menetben pedig a nyári napéjegyenlőséget követően a július a legmelegebb. Gyakorlati szempontból ez a tény az ebédidő célszerű időpontját jelöli, főként forró nyári időben. A hőmérséklet minimuma szintén a levegő tehetetlensége miatt a napkelte után nem sokkal következik be.

A légkör hőmérséklete

Mivel alapvetően a napsugárzást elnyelő felszín melegíti a légkört és a légkörnek a saját elnyelése miatti melegedése csekély, ezért mondhatjuk, hogy a légkör alulról melegszik fel. Ez a melegedés főként függőleges légáramlásokkal történik. A troposzférában a légkör alulról történő melegedése okozza a hőmérséklet magassággal történő csökkenését. Az átlagos hőmérséklet csökkenés 100 méterenként 0.65 oC (2 oC / 300 m), amitől jelentős eltérések is adódhatnak.
A fagyhatár, vagyis a 0 oC magassága a földrajzi szélesség, az évszak és az időjárási helyzet függvénye, de tájékoztatásképpen elmondható, hogy nyáron az Alpok, Kárpátok térségében 2000-4000 méter magasságban van. Ezt a tényt magashegyi túra tervezésekor, a ruházat és felszerelés összeállításakor figyelembe kell venni, illetve ha magashegységben járva felvonóval emelkedünk ilyen magasba.
A troposzférában a hőmérséklet a magassággal általában csökken, előfordul azonban az az eset, amikor a légkör alsó pár száz méteres rétegében a hőmérséklet a magassággal növekszik. Ez a jelenség az inverzió. Kialakulásának feltétele a szélcsend és a derült, felhőtlen éjszaka. Ekkor a földfelszínről a kisugárzás nagy, emiatt a felszín közelében nagy a lehűlés. Ennek a jelenségnek az előnyeit szabadban éjszakázásnál ki lehet használni: ha napnyugtakor nincs szél és derült az ég a magasabban fekvő területeken és nem a völgy alján érdemesebb megszállni, mivel ilyenkor a magasabban fekvő területek melegebbek. Az inverzió a nappali felmelegedés és megerősödő szél hatására a következő nap délelőttjén rendszerint feloszlik.

 A hőmérséklet alakulása talajközelben inverzió idején
Az inverzió jelensége a hegyen; a nappali és éjszakai órákban a völgyben megül a felhőzet, fent verőfényes napsütés élvezhető

A légnyomás

A légnyomás a gravitáció következménye, a felszínen mérhető légnyomás az adott légoszlopban az egymás fölötti gázmolekulák súlya.
A légnyomást mérésére a barométert használjuk. A barométereknek két nagy típusát lehet megkülönböztetni: a higanyos és a fémszelencés (aneroid) barométert. A higanyos barométer azon alapul, hogy egy zárt üvegcsőbe zárt higanyoszlop súlya egyensúlyt tart a légnyomással. Innen ered a légnyomás egy régebben használatos mértékegysége a higanymilliméter (Hgmm). A szelencés barométer tulajdonképpen egy légüres fémdoboz, ami a külső légnyomástól függően változtatja a kiterjedését, magasabb légnyomás esetén jobban behorpad, mint alacsonyabb légnyomásnál. Ezt az alakváltozást egy rugón és különböző áttételeken keresztül a szelencéhez kapcsolt mutató segítségével használjuk fel a légnyomás és annak változásainak érzékelésére.
A légnyomás közelmúltig használatos mértékegysége a millibar (mb) volt, de ma már a hectopascal (hPa) az elterjedtebb. Az átváltás az egyes mértékegységek között a következőképpen történik: 1 hPa = 1 mb, 1 hPa = 4/3 Hgmm.

A légkörben felfelé haladva a légnyomás csökken, de ez a csökkenés nem egyenletes, mert egyrészt egyre vékonyabb légréteg van fölöttünk, másrészt a levegő is egyre ritkább. A légnyomás a tengerszinten átlagosan 1013 hPa, 5500 méteren ennek már csak körülbelül a fele (500 hPa),11000 méteren pedig negyede (250 hPa).
A légkörben a magasabb szintek felé haladva a gázok mennyisége, így az oxigéné is csökken, aminek következtében megnő a szívdobbanások és a lélegzetvételek percenkénti száma. A szervezet csak bizonyos idő elteltével tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ezt az alkalmazkodást nevezzük akklimatizációnak. Ha a szervezet nem kap elég időt az alkalmazkodáshoz, felléphet a hegyi betegség.

Túrázás szempontjából lényeges szerepe van annak, hogy a magasságmérés is a légnyomásmérésen alapul, a turisták által leggyakrabban használt magasságmérők tulajdonképpen barométerek. Így a magasságmérővel követhetjük a légnyomás időbeli változását is, ami az időjárásváltozás előrejelzése szempontjából lényeges. Például ha egy csoport 3000 méteren tér aludni este és reggel 3200 méteren ébrednek, akkor a légnyomás csökkent az éjszaka során, ami hamarosan várható időjárásromlásra utalhat.

A légkörben nem csak függőlegesen, hanem vízszintesen is vannak nyomáskülönbségek, a más-más eredetű és hőmérsékletű légtömegekben a légnyomás értéke is eltérő. Mivel a légnyomáskülönbségek kiegyenlítődésre törekszenek, ezért a magas légnyomású területek felől az alacsonyabb légnyomású területek felé légáramlás (szél) indul el. A légnyomás egy adott földrajzi ponton állandóan változik az időben, a légnyomás időbeli viselkedésének vizsgálata az időjárás előrejelzése szempontjából fontos, mert mint majd látni fogjuk az időjárás változását okozó frontok mindig a légnyomás süllyedésével járnak.
Egyszerű szabályként elmondhatjuk, hogy erősen süllyedő vagy tartósan alacsony légnyomásnál időromlás illetve változékony idő várható, míg erősen emelkedő vagy tartósan magas légnyomásnál időjárásjavulás, jó idő várható. Természetesen ez csak nagyjából igaz, de sokszor használható szabály.
Itt kell még megjegyezni, hogy mivel a Földön a meteorológiai állomások különböző magasságban vannak, ezért a kölcsönös összehasonlíthatóság érdekében a légnyomás értékét 0 oC-ra és tengerszintre átszámítják.

A légáramlások, a szél

A légkör állandó mozgásban van, ritka eset, amikor nincsenek vízszintes és függőleges légáramlások. A vízszintes légáramlást nevezzük szélnek.
A felszínen különböző áramlási és termikus okból jelenlevő vízszintes irányú nyomáskülönbségek kiegyenlítődésre törekszenek, az így meginduló, kiegyenlítődésre törekvő tömegáramlás a szél. A szél a magas nyomás felől az alacsony nyomású terület felé fúj, azonban a Föld forgásából származó eltérítő erő miatt ettől az iránytól az északi féltekén jobbra tér el. A nyomáskülönbség és a szél erőssége egyenesen arányos, ez azt jelenti, hogy ha nagyobb a nyomáskülönbség, erősebb szél fúj.
1805-ben Beaufort 12 kategóriából álló tapasztalati skálát állított fel a szélsebesség meghatározására. A szél erősségét a szél által kiváltott természeti jelenségek alapján osztályozta. Ezt a tapasztalati skálát a vitorlázók ma is használják. Hátránya, hogy nem mérésen, hanem megfigyelésen alapszik. A meteorológiában a szélsebességet általában m/s-ban, a köznapi életben inkább km/h-ban mérjük. A talajfelszínnel és a tereptárgyakkal való súrlódás, valamint a helyi hőmérsékleti különbségek miatt a légáramlás sosem egyenletes, hanem lökéses. A széllökés általában 20-40 %-kal haladja meg a szél átlagsebességét. Éjjel a szél gyengébb és kevésbé lökéses, nappal erősebb és egyúttal lökésesebb.

A szélirányon azt az irányt értjük, ahonnan a szél fúj. Az uralkodó szélirány pedig az a szélirány ahonnan a legnagyobb gyakorisággal fúj a szél egy adott földrajzi ponton. Ez a mérsékelt földrajzi szélességeken, így hazánkban is csak 15-35 % relatív gyakoriságot jelent, tehát korántsem mindig ebből az irányból fúj a szél.
A szél szárító és hűtőhatással rendelkezik. Azáltal, hogy lefújja rólunk illetve kifújja ruházatunkból a meleget fokozza a hidegérzetet. A szél gyorsítja az átázott ruha száradását, így fokozott hőelvonással jár.

Tartós hegymenet előtt célszerű levenni a fölösleges ruházatot, különben megizzadunk és a hegytetőn nemcsak, hogy hidegebb van, hanem a szél is erősebben fúj, így a meghűlés veszélye nagyobb.

A széllel kapcsolatban meg kell említeni a szélnyomás jelenségét is. A szél által kifejtett nyomóerő két tényezőtől függ a szélsebességtől illetve a szél támadási szögétől. A szélnyomás a szélsebesség négyzetével arányosan nő, tehát kétszer erősebb szélnek négyszer akkora a szélnyomása. Az erős oldalszél, ellenszél gátolja a haladást, a hátszél viszont segíti, de erős, főként lökéses szélben mindenképpen fokozott óvatosság szükséges főleg a veszélyes, meredek, szakadékos terepen. Egy hirtelen erős széllökés kibillenthet minket az egyensúlyunkból. Táborozásnál sátorra ható szélnyomás okozhat problémát, szélben erősen kell rögzíteni a sátrat, a szél irányába a sátor kisebb felülete nézzen. Kerékpártúrán a kerékpárra ható szélnyomás lehet fontos, szeles időben hirtelen találkozhatunk vele épület sarkánál, erdő sarkánál való haladáskor.

A szél nem csak térben nagy területeken jelentkezhet, hanem egészen kis területeken is megjelenhetnek ún. helyi szelek. Ezek a különböző felszínek különböző mértékben való felmelegedése révén alakulnak ki, amelynek oka végeredményben a különböző napsugárzáselnyelő képességben rejlik.
A tavi parti szél a tó-, tengerpartokon lép fel, napszakosan váltakozó irányú szél. Nappal a szárazföld gyorsan és intenzíven melegszik, így melegebb lesz, mint a tó, a tenger felszíne. Emiatt a levegő a felszín közelében a hidegebb, magasabb nyomású vízfelszín felől a melegebb, alacsony nyomású szárazföld felé áramlik (tavi, tengeri szél). A magasban természetesen záródik a kör, tehát a szárazföld felől áramlik a levegő a víz felé. Éjjel a helyzet fordított, a tenger, óceán nehezebben hűl le, ezért éjszaka a vízfelszín lesz a melegebb és a levegő a hidegebb szárazföld felől áramlik a melegebb tenger felé és a magasban záródik a kör (parti, szárazföldi szél). Ilyenjelenséget lehet megfigyelni többek között például a Balatonnál is.

A hegyvidéki szél szintén napszaktól függő irányú helyi szél. Nappal a hegyoldalakon a domborzat hatása miatt a levegő jobban felmelegszik, mint a völgyekben. Emiatt a levegő a völgyekből áramlik a hegycsúcsok irányába (völgyi szél), éjjel viszont a hegycsúcsokon lehűlő hideg levegő "lecsurog" a völgyekbe (hegyi szél).
Ezek a helyi szelek természetesen csak akkor figyelhetők meg, ha egyébként nagyobb térségű légköri folyamat nem zavarja meg a kialakulásukat (pl. frontátvonulás).
Idáig csak a vízszintes légáramlásról szóltunk. A légkör függőleges légáramlásai kialakulhatnak egyrészt valamilyen akadállyal való találkozás miatti kényszerpályán való áramlással (pl. hegység emelőhatása) Másrészt emelkedő áramlások alakulhatnak ki a felmelegedés következtében előálló hőmérséklet- és sűrűségkülönbség miatt is. Ilyenkor a lebegő szabadon emelkedik a magasba (termik).

Csapadék- és felhőképződés, osztályozás

A víz három halmazállapotban is jelen van a légkörben, ez okozza a legtöbb szépséget, de a legtöbb nehézséget is. Légnemű halmazállapotban vízgőz formájában van jelen a víz, folyadékállapotban az esőcseppekre kell gondolnunk, szilárd halmazállapotban vannak például a jégszemek, vagy a nagyon magas felhők jégtűi.
A különböző halmazállapotok között halmazállapot-változások zajlanak le. A szilárd és a folyadék állapot között megy végbe az olvadás és a fagyás, a folyadék és légnemű állapot között a párolgás és lecsapódás, a szilárd és a légnemű között a szublimáció és a depozíció. Ezen átalakulások egy része energiát termel, míg más részéhez energia kell. Energia kell a párolgáshoz, olvadáshoz, szublimációhoz, viszont energia szabadul fel a fagyáskor, a lecsapódáskor illetve a depozíció során.
Egy adott levegőtérfogat a hőmérsékletétől függően különböző mennyiségű vízgőzt képes csak magába foglalni. Akkor mondjuk egy levegőtérfogatra, hogy telített, ha az adott hőmérsékleten már magába több vízgőzt fogadni nem képes. Minél magasabb egy levegő hőmérséklete, annál több vízgőzt képes magába foglalni. Ha egy telítetlen levegőtérfogatot elkezdünk lehűteni, egy idő után elérjük a harmatpontot, azt a hőmérsékleti értéket, amelyre lehűtve a levegő telítetté válik, további hűtéskor a felesleges nedvesség folyékony víz formájában kicsapódik.

Azt a maximális vízgőzmennyiséget, amelyet 1 m3 levegő adott hőmérsékleten befogadni képes telítési abszolút nedvességnek nevezzük, mértékegysége g/m3. A relatív nedvesség pedig azt fejezi ki, aktuálisan jelenlevő vízgőzmennyiség hány százaléka az adott hőmérsékleten maximálisan lehetséges vízgőzmennyiségnek. A telített levegő relatív nedvessége 100 %.

Mint említettük a párolgáshoz energia, hő szükséges, ez a hő a környezettől vonódik el. Ez azt jelenti, hogyha az átázott ruha testünk melege segítségével szárad meg, mi hőt veszítünk. Ezt szeles időben fokozza a szél párolgást gyorsító hatása, ami a szél amúgy is fennálló hűtőhatása mellett már veszélyes is lehet. Ne feledjük el, hogy fagypont fölötti hőmérsékletnél is történhet ebből baleset és vizes ruhában nem szabad lefeküdni aludni, akármilyen fáradtak vagyunk is.
A légnedvesség változások főként a szervezet folyadék és hőháztartását befolyásolják. Az mérséklet égöv embere számára a kellemes relatív nedvesség 50-75 % körül van, ennél alacsonyabb értéknél száraznak érezzük a levegőt és hamar megszomjazunk, magasabb relatív nedvességnél fülledtnek érezzük, izzadunk. A gyakorlatban mind a két végletes relatív nedvesség érték veszedelmes.

Nyáron gyakran erős felmelegedéshez magas vízgőztartalom társul. Ekkor szélcsendes időben erős verejtékezés lép fel, de a keletkezett verejték nem tud elpárologni, emiatt nem hűl a test. Hamarosan hőfölösleg, hőpangás lép fel, a teljesítőképesség romlik. Ez a veszély főként a nagyobb testű vagy idősebb túratársaknál áll fent. A rosszullétet követheti esetleg vörösájulás vagy hőguta. Ilyenkor a teendőnk, hogy minél jobban hűtsük a testet. Párás, fülledt, meleg időben, ha a látástávolság nem túl jó, erre mindenképpen oda kell figyelni.

A másik véglet főként télen jellemző amikor alacsony a hőmérséklet, jók a látási viszonyok, vagyis a relatív nedvesség alacsony. Ekkor hegymenetnél, fokozott erőkifejtésnél a szapora légzéssel, hideg alacsony nedvességtartalmú levegőt szívunk be. Ez a levegő a tüdőben felmelegszik, sok nedvességet vesz fel, majd a nedvesség a kilégzéskor eltávozik. Sokkal gyorsabban kiszáradunk, mint általában. Nyáron is előfordulhat ilyen időjárási helyzet. Szükséges a nagy mennyiségű folyadék-utánpótlás (télen meleg tea vagy leves, nyáron hideg víz).

Néhány szemléletes példa a levegő nedvességtartalmának illusztrálására. Ha esős időben buszon utazunk, akkor a busz ablakai gyakran párásak. A pára a következőképpen alakul ki: a busz levegője meleg és a vizes ruhák, vizes esernyők párolgása miatt nagyon nedves. Az ablak viszont a kinti alacsony hőmérséklet miatt hideg. Az ablak mentén egy nagyon vékony levegőrétegben a hőmérséklet a harmatpont alá hűl és a felesleges nedvesség az ablakra csapódik ki. Teljesen hasonló az eset a szemüvegek bepárásodásával a felszállás után. Ott azért hideg a szemüveg, mert épp az imént szálltunk fel. A jégvirág a párához hasonlóan alakul ki az ablakon, ha a hőmérséklet odakint fagypont alatt van, de a levegő nedvessége vagy egyből a légneműből szilárdba megy át, vagy a pára később megfagy. Érdekes eset még az, amikor téli túra után meleg helységbe lépünk be. Azonnal elkezd csöpögni az orrunk. A magyarázat hasonló: a meleg helység levegője nedves, az orrunk fala belül viszont hideg. Ahogy beszívjuk ezt a nedves levegőt, az orrunk falára belül kicsapódik a nedvesség.

A nedvesség jelenléte a levegőben befolyásolja a látástávolságot is. Minél magasabb a légnedvesség, annál rosszabb a látás, alacsony nedvesség esetén a látástávolság nagyobb. Párás levegőben a tereptárgyak körvonalai elmosódnak, mintha a valóságosnál távolabb lennének. Alacsony nedvességnél éles kontúrok és színek jellemzőek, 100 km-nél is messzebb lehet látni, a tereptárgyakat a valóságosnál közelebb érezzük. Távolságbecslésnél figyelembe kell venni tehát a párásságot is. Itt kell megjegyezni még, hogy nappal szemben szintén nagyobb hibát követünk el a távolságbecslésnél, mint Napnak háttal.