Újból felállították Mátészalka és Kocsord között, az egykori harcok helyszínén, a Székely Hadosztály emlékművét. Erre az eseményre emlékeznek a térségben április 22-én, pénteken.

      Köröstárkányban nagypénteken az 1919. április 19-én legyilkolt tárkányi magyarokról emlékezve a Székely Hadosztály sorsát is felidézték.

      1919 áprilisában Bihar megyét is elérte az első világháborúra következő, trianoni nemzeti tragédiánkba torkolló „átrendeződés”. Mint tudjuk, 1919-ben ezekben a napokban vonultak be a román megszállók a jelenlegi román–magyar határ romániai oldalán található nagyvárosokba. Április 19-én Szatmárnémetibe, április 20-án Nagyváradra és Érmihályfalvára nyomulnak be, de négy nap múlva már Debrecenben és április végére a Tisza vonalánál sorakoznak fel a román megszálló alakulatok. Magyarország területére 1918. november 12-én Gyergyótölgyesnél lépett az első román katona. Kolozsvárra, Erdély színmagyar fővárosába 1918 karácsonyának szombatján vonultak be a románok.

      A megszállókkal szemben a Székely Hadosztály és néhány más alakulat veszi csak fel a harcot. A főleg Partiumban és Észak-Erdélyben működő Székely Hadosztályt, Székely Különítmény néven, Kratochwill Károly ezredes szervezte meg székely és erdélyi magyar menekült katonákból, de ide tartozott a korábbi kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály maradványa és egy kárpátaljai rutén zászlóalj is. Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12 438 fő legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt. A Székely Hadosztály nevet 1919. január 20-án vették fel, amikor már harcban álltak a 26 ezer fővel támadó román megszálló sereggel.

      A Hadosztály felszerelése igen gyenge volt, lőszerutánpótlást nem kapott, mert a budapesti kormány félt a Hadosztály erejétől. Amikor 1919. március 21-én a Szovjet-Oroszországban kiképzett Kun (Kohn) Béla, elvbarátai és a felbőszített csőcselék kikiáltotta a Magyarországi Tanácsköztársaságot, még jobban féltek a Hadosztálytól, mert a legénység az előírt vörös szalag helyett széles nemzetiszínű szalagot varrt föl az egyenruha hajtókájára, majd föllázadt a szatmárnémeti kommunista hatóságok ellen.

      A Székely Hadosztály példás hősiességgel harcolt a túlerővel szemben, és szép sikereket is elért. Hadadnál, Kocsordnál, Mátészalkánál is megfutamították az ellenséget. Sokáig reménykedtek abban, hogy majd Budapestről kapnak lőszert és utánpótlást. Budapest „urai” azonban magukra hagyták őket, és lőszer helyett vörös alakulatokat küldtek – ellenük. A Hadosztály sorsát megpecsételte a lőszerhiány, az utánpótlás hiánya és az, hogy lassan két tűz közé került. Egyik oldalról a kommunista alakulatok, másik oldalról a román túlerő támadta őket. Más kiút nem lévén, a Székely Hadosztály április 26-án Demecsernél letette a fegyvert a román megszállók előtt. Kb. 400 tisztet és 4000 fő legénységet a románok Brassóba internáltak. Kratochwill Károly ezredest a románok haditörvényszék elé állították és bebörtönözték. 1920 októberében szabadult, később tábornok lett, majd altábornagy. A trianoni tragédia után a revíziós mozgalom egyik legismertebb képviselője lett, 1946-ban hunyt el Budapesten.
      A Székely Hadosztály harcainak tiszteletére az utolsó harcok színhelyén, Mátészalka és Kocsord között, a Kraszna partján emlékművet emeltek, ezt az 1950-es években a kommunista hatóságok leromboltatták. Újbóli felavatása 1995. április 21-én történt. A hét méter magas dombon álló emlékoszlophoz három székely kapu alatt elhaladva lehet feljutni. Az emlékoszlop felirata: „Erdélyért – A székely hadosztálynak 1918–1919 évben a haza integritásáért vívott dicső harcai és e harcokban elesett, hős székely honvédő katonák kegyeletes emlékezetére.” Az oszlopon egy versfelirat is olvasható: „Elült a harc, világok harca, / De új harc lobban, csak a tietek. / Az ősi földért haltatok, / S a halálban örökké éltek.”

      Az ősi föld védelmében Köröstárkány mellett is kivették részüket a Székely Hadosztály katonái. Az itteni harcokról Constantin Kiriţescu Istoria pentru integrarea României 1916–1919 című könyvében ez áll:

„A Dealul Mare-i erős állást, ahonnan Belényest is lehet látni, egy magyar kadétzászlóalj védte, amely különös hősiességgel harcolt, és nagy veszteségei voltak… A belényesi ütközet heves volt. Nyégerfalvát és Köröstárkányt az éjszakai ütközet során elfoglalták.”

      Kiriţescu néhány mondatos tudósításánál, ahonnan hiányzik a tömeggyilkosság ismertetése, sokkal bővebben foglalkozik a Köröstárkány melletti harcokkal Koréh Endre tábori lelkész Erdélyért – A székely hadosztály és dandár története 1918–1919 című könyvében. Ebben a következőket olvashatjuk. „A harcot a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves tiszti növendékei, III–IV. évfolyambeli derék fiúk vették fel. A hadapródok halálmegvetéssel, elszánt kitartással harcoltak az oláh túlerő ellen… A magyar erő a túlnyomó oláh elől lassan vonult vissza Köröstárkányig, ahol újra felvette a harcot.” A hadapródok segítségére sietett a Werbőczy zászlóalj, a csendőr alakulat és a határrendőrök, mindannyian a Székely Hadosztály kötelékében. Olvassuk tovább Koréh Endre könyvét: „Április 18-án, nagypénteken elkeseredett harc folyt. A székelyek géppuskái oldalba kapták az oláhokat, s a tüzérségük is kitartott a végsőkig… E küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. [Az önfeláldozó hazaszeretet mindenkori hősiessége mellett talán annak is tulajdonítható ez, hogy a falu lakosai székely származásúnak tartják magukat – szerző megjegyzése.] Férfiak, asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar szabadságért… Másnap [a román túlerő miatt a harcoló magyar alakulatok kénytelenek voltak meghátrálni – sz. m.] békés szándékot színlelve közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötték össze a falu népét a községháza elé. Ez alatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot.” A református templom előtti téren 91 (más források szerint 93) áldozata lett a tömegmészárlásnak. A szomszédos Kisnyégerfalván szintén kivégeztek 17 magyart. Itt szomorúfűz jelzi a gyilkosság színhelyét.

      A köröstárkányi öldöklés alatt a szomszéd román falvak lakosai is megjelentek, és garázdálkodni, rabolni kezdtek a jómódú magyar faluban. A három napig tartó szabad rablásban teljesen kifosztották a falut. Koréh Endre szerint a gyilkosok nem elégedtek meg a gépfegyverlövésekkel, volt, akinek kezét, lábát, nyakát is átvágták. Hiteles adatok szerint 204 magyar gyermek jutott árvaságra. 16 évestől 80 évet élt idős emberig férfiak, nők, leányok voltak az áldozatok között. Az elhunytakat a falu feletti temetődombon hantolták el, mindenkit a saját családja. „A Fekete-Körös völgyében elesett kis hősök – a nagyváradi hadapródok – és a hősi halált halt székely katonák tetemeit már nem volt, aki elhantolja… Az oláhok kirabolták a halottakat, s a tetemek a kutyák martalékai lettek!” – írja Koréh Endre.

      Beke György Itt egymásra találnak az emberek című könyvében Köröstárkányt is bemutatja. A faluban való gyűjtésekor kikötötték, mindenről írhat, csak 1919. április 19-ről nem. A könyvben nem is jelenhetett meg az a beszélgetés, amit az író az egyik még élő szemtanúval folytatott. A szemtanú, Gyulai Ferenc, 15 éves volt 1919-ben. Elmondása szerint úgy tudott megmenekülni, hogy fiatal fiú lévén átugrotta az egyik kerítést, utána lőttek, de nem találták el. Családjából hét áldozata volt a vérengzésnek. A szemtanú így vallott:

„Azóta a tárkányiak ereje felköltözött a temetődombra. Azóta olyan gyávák vagyunk, mint a riadt bárányok. Fáj valami, bosszant, mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a dombra, és belénk szakad a szó.”

      A gyalázatos gyilkosságokra évtizedekig nem volt szabad emlékezni, olyannyira nem, hogy a temetőben lévő sírkövekről a román kommunista hatalom lekapartatta az 1919. április 19-ét, nehogy feltűnjön valakinek a sok sírkereszt ugyanazzal a dátummal. Igyekeztek eltüntetni még az emlékét is a vérengzésnek. Ahogy a szemtanú is mondta: félelmet ültettek az emberek szívébe. Ezt a félelmet csak 1999-re tudták némelyek levetkőzni. Gyűjtést indítottak, és 1999 augusztusában sikerült felállítani az emlékművet a román öldöklés során, valamint az első és második világháborúban elhunyt tárkányiak emlékére. Azóta minden évben, nagypénteken, itt emlékeznek meg az áldozatokról.

      Legyen békés, csendes pihenésük a köröstárkányi mártíroknak, a falu, Erdély védelmében elesett hősöknek, a Székely Hadosztály bátor katonáinak.
Nagy József Barna

Forrás: http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/cikk_nyomtatas.php?id_cikk=2811