A család birtokában volt a Felvidék nagy része. Munkácson s még sok helyen volt a családnak uradalma, vára. Édesapja I. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona volt, a hős lelkű asszony, aki korán elvesztvén férjét egyedül nevelte fiát, s védte meg később Munkács várát a labancoktól.
Ferenc magyarnak született
Magyarországot ekkoriban idegen uralkodó, az osztrák császár irányította, akit egyben magyar királlyá is koronáztak, ám szívében, törekvésében idegen maradt, s igencsak kifosztotta a magyar népet. A Rákóczi család igaz magyar lévén nemigen volt jóban a császárral, ezért a kis Ferkót legszívesebben elpusztította volna az uralkodó, s így gyakran kellett költözködnie a családnak, hogy ne tudják meg, hol tartózkodnak.
A gyermek Rákóczi mégis idegen kezekbe került, s református létére a katolikus jezsuita rend iskolájába vitték, távol családjától. A bécsi császári udvar remélte, hogy az idegen környezetben Ferencet sikerül átnevelniük, de a kis Rákóczi magyarnak született, s a szívében akkor is magyar volt, ha idegen nyelven kellett beszélnie.
A haza megmentője
Fölnövekedve látta magyar hazája sanyarú sorsát, s elhatározta, hogy birtokait eladva életét hazánk megmentésének szenteli. Azt is tudta, hogy a haza csak úgy menthető meg, ha független lesz. Ezért titokban szervezkedett, s várta az alkalmat, amikor a nép élére állhat.
Amikor II. Rákóczi Ferenc hazatért, a nép nagy lelkesedéssel fogadta őt. 1703-ban kezdődött meg a harc a haza függetlenségéért, amelynek II.Rákóczi Ferenc lett a vezére. Ekkor ezt a kiáltványt tette Rákóczi a magyar néphez:
„Megjöttem, megjöttem, mivel elszántam magam a fegyveres harcra.
És sorsomat, életemet édes hazánk régi szabadságunk javára kívánom szentelni.
Engedelmesen követem hazám parancsát és véremet minden privátumra való vágyakozás nélkül kiontani kész vagyok.
De tőletek is azt várom, hogy elöljáró tisztjeiteknek engedelmeskedjetek, a haza örökös megmaradásának ügyét kívánjátok szolgálni.
Most amikor a császárt minden oldalról körül vették ellenségei alkalmasabb időt nem remélhetünk, hogy a törvénytelen és szenvedhetetlen iga alól felszabadítsuk országunkat.
A porcióztató adóztató kenyerünket, sónkat elvevő ellenség rontására szólítom hadba az ország minden rangú és rendű népét.
De szigorúan megtiltom, hogy egyházi személyeket vagy nemeseket háborgassatok vagy a szegény népen hatalmaskodjatok.
Fegyvert kötöttem, életemet tettem fel a szegény magyar nemzetnek iga alól való felszabadítására és soha el nem hagylak titeket.
Régi szabadságunkat kívánjuk helyreállítani.
Városok, falvak helységek a jobbágyok ha fegyvert fognak és velünk harcolnak mind maguk mind utódaik felszabadíthassanak, úr dolgától adózástól mentesítessenek.."
Kurucok és labancok
Vitézei a kurucok voltak: csupa szegény legény, ám lelkesedésük nagy volt, s készek voltak hazájuk szabadságáért a vérüket is áldozni. Harci zászlójukra ezt írták: „Istennel a hazáért és a szabadságért!"
A másik oldalon a labancok álltak: zömmel osztrák katonák, de csatlakozott hozzájuk a magyar főurak egy része is. Ők féltették birtokaikat, vagyonukat, jóban akartak lenni a császárral, s áruló módon hozzájuk álltak.
1711-ben a császári túlerő, a jól fölszerelt katonák leverték igaz ügyünket, Rákóczinak menekülnie kellett. Kurucai az ország egész területén szétszórva bujdostak, távol családjuktól, s reményüket vesztve csak a Jóisten gondviselésében bízhattak.
Mikessel Rodostóban
Rákóczi hű szolgájával, Mikes Kelemennel Törökország Rodostó nevű városába menekült, s imádsággal, írással töltötte bús napjait. Itt írta: „Minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam."
Az örök példa
II. Rákóczi Ferenc Rodostóban halt meg 1735-ben, nagypéntek napján. Mikes Kelemen sok évvel túlélte ura halálát, s a távolból írta leveleit képzeletbeli nagynénjének, enyhítve szörnyű magányát. A hűséges szolga egyetlen reménysége Isten volt: „Ahol nincsen emberi reménység, ott vagyon az isteni segítség." – írta Mikes Kelemen. II. Rákóczi Ferenc hamvait csak 1906-ban hozták haza, s a kassai dómban temették el (Felvidék).
Rákóczi Ferenc nagy tervét nem tudta megvalósítani, de ő ébresztette rá népünket arra, hogy szabadságunkat magunknak kell kiharcolnunk, s az ő példáját követték 1848 és 1956 ifjai is, amikor a haza szabadságáért kellett ismét fegyvert fogniuk.
II. Rákóczi Ferenc ma is példát mutat nekünk hazaszeretetből, Isten és a haza iránti hűségből.
László Ferenc / Forrás: https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/03/28/340-eve-szuletett-ii-rakoczi-ferenc/
Ajánlotta: Tácsi István
"sagi" hozzászólása alapján megpróbáltam utánanézni mit találnék a világhálón ami méltóbb lenne erre az oldalra. Így akadtam rá Kozsdi Tamás hangos könyvei közül; videó Összes lejátszása Padányi Viktor - Rákóczi (1961.) →
Valamint PDF formában ITT olvasható.! Köszönet sagi-nak az észrevételért. →
Hozzászólás
Idézet:
Amint Padányi Viktor kitűnő tanulmányából, úgy egyéb forrásból is biztos voltam abban, hogy Rákóczi Ferenc nem készült szabadságharcosnak. Korában ritka nagy szociális érzéke volt a paraszti társadalom nyomorúságos helyzete iránt, de nem ő szervezte a felkelést, hanem a tűrhetetlen történelmi helyzetben a nép találta meg benne vezérét, amely sorsot Rákóczi megalkuvás nélkül felvállalt.
Szomorú, hogy ma is van habsburg párti szellemi műhely, amely Rákóczi Ferencet is dehonesztálja, a magyarság történelmében játszott kiemelkedő szerepét megpróbálja lejáratni. II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulóján nem csak történelmi nagysága előtt kell tisztelegve főt hajtanunk, hanem az őt lejáratni kívánó, habsburg párti szellemi janicsároknak is megálljt kell parancsolnunk! Egyik oldalon van a török kiűzése utáni habsburg önkény által sújtott Magyarország a nép által választott, méltó vezérével II. Rákóczi Ferenccel és az általa vezetett szabadságharc; másik oldalon pedig egy három évszázaddal későbbi utókor, amelyben habsburg érdekű történelemhamisítás folyik nyomtatott és webes felületeken, pártpolitikai megnyilvánulással, valamint megjelenik egy megemlékezésnek nevezett írás, amely éppenséggel elbagatellizálja a szabadságharc történelmi körülményeit, meseszerűvé silányítja az eseményeket, miközben Padányi Viktor korrekt történelmi helyzetképe nem kerül látótérbe. Ezzel a meseszerű stílussal a szerző megfosztja olvasóit a mellbevágó történelmi tények megismerésétől, így közvetve habsburg érdekeket szolgál, mivel elégtelenné silányítja írásában a felkelés okait, egyúttal II. Rákóczi Ferencet titkos szervezkedéssel vádolja meg és személyes ambiciójává teszi a szabadságharcot! Ez habsburg érdekű meghamisítása a szabadságharc okának és Rákóczi Ferenc szerepének!
Padányi Viktor Rákóczi című tanulmánya - bár nem két és fél oldalon (képekkel) - sokkal méltóbb kor- és jellemrajzot ad II. Rákóczi Ferencről és a szabadságharc előzményeiről és eseményeiről!
Ezerhétszáznégy tavaszán borzalmas röpiratot olvastak Moszkvától Londonig mindenfelé Európában. A röpirat, amelyet Rákóczi Ferenc zborói kiáltványának terjesztése céljából a nagyszombati egyetemi nyomdában nyomtak, olyan szívbemarkoló képet nyújtott a magyarországi állapotokról, hogy az olvasóknak végigfutott tőle a hátukon a hideg s mikor a magyar király címét viselő Lipót császár végigolvasta, rosszul lett. Pedig a kiáltványban, amelyet kezdő szaváról „Recrudescunt"- nak nevezünk azóta is, és amely irodalmi értelemben is mestermű — személy szerint Ráday Pálnak, Rákóczi Ferenc titkárának fogalmazása — semmi olcsó és felelőtlen túlzás nincs. Az az elcsüggesztő és felháborító kép, amely a Recrudescunt mondataiból Kétségbeesett-Magyarországról kibontakozik, a valóságnak csupán halvány mása volt, és a II. Rákóczi Ferenc nevéhez fűződő nagy magyar történelmi drámának háttere, indoklása s magyarázata ez a valóság.
(...)
A nagy felszabadító hadjárat, az „utolsó keresztes háború*', áhogy sokan nevezték, amelynek legnagyobb eseménye Buda visszafoglalása volt, már hosszú évekkel előbb végetért ahhoz, hogy a nemzetközi érdeklődésből kifakulion, és Európának egyébként is alig volt fogalma arról a szívszorító képről, amit a kitakorodó török korrupt és embemyúzó basái, bégéi, agái, görög adószedői, zsidó uzsorásai, szerb, macedón, bosnyák és albán martalócai 145 évi harácsolás. pusztítás, égetés, rabszolgavadászat, mészárlás, zsarolás és a lakosság százezerszámra történt elhajtása után Nagy Lajos és Mátyás Európaszerte irigyelt') Magyarországa helyén maguk után hagytak, hiszen erről a képről, a maga hátborzongató teljességében akkor még magának a magyarságnak sincs teljes fogalma.
(...)
A felszabadult több, mint 100.000 négyzetkilométernyi Balkánná züllesztett, elvadult, elhanyagolt, elmocsarasodott, elsivatagosodott, gyéren lakott*), szerb, oláh, török, magyar haramiákkal, kóborló cigánykaravánokkal fertőzött területet Lipót, a magyar király, éppúgy „hódítás jogán szerzett" császári tulajdonnak tekintette és deklarálta, mint ahogyan a felszabadító háború diplomáciai előkészítéseként 1684 március 5-én kötött „Szent Ligának" nevezett egyezményben az általa „a magyar korona jogán" visszaigényelt Dalmáciát is Ausztria, nem pedig Magyarország számára kebelezte be.
(...)
A felszabadító háborút megvívó mintegy 100.000 főnyi haderőnek több, mint kétharmad része tehát nem Habsburg-haderő volt és több, mint 60.000 ember általában sem volt német, mivel pedig a háború céljaira adott nagyösszegű pápai hozzájáruláson kívül, a magyar királyi kancellária egykorú becslése szerint, a háború első kilenc éve alatt a magyar nemzet 30 millió forintot izzadt ki hadiadóban a felszabadítás költségeire, sőt a súlyos hadiadó fizetésére a 13 évig tartó háború után is még évekig kényszerítették, a felszabadítás, mint pénzügyi teljesítmény sem Habsburg-teljesítmény volt.
(...)
a felszabadító háború erkölcsi, politikai és katonai érdemeit éppúgy, mint annak anyagi eredményeit a Habsburg-ház sajátította ki.
(...)
Arról, hogy a császári haderő egy jó része — a kilencvenes évek második felétől kezdve túlnyomó része — fosztogató, kegyetlenkedő, asszonyokkal erőszakoskodő, fegyelmezetlen és tolvaj csőcselék volt. amely az egykorú források egybehangzó állítása szerint rosszabb volt mint a török, külföldön senki sem beszélt, de arról sem. hogy a német ezredek rohamoszlopai élére általában mindig 50—100 magyar hajdút állítottak elpusztulni.
(...)
teljesen hatástalanok maradnak Eszterházy Pál nádor keserű beadványai is, amelyek szerint a porció olyan éhhalált okoz, hogy a nép gyermekeit, feleségeit, serdülő leányait eladja az idegen katonáknak, amiből végtelen förtelem származik, sokan lemészárolják családjukat, azután öngyilkosok lesznek, ezrek és ezrek kibujdosnak az országból. A nádor jelentései szerint Magyarország száz év alatt nem fizetett annyit a töröknek, mint két esztendő alatt a császár külföldi katonaságának, mert a három évszázada vérző Magyarország több porció fizetésére van kötelezve, mint az érintetlen ausztriai és cseh területek rendezett viszonyok között élő lakossága s ha ez így megy tovább „mi haszna lesz annak, ha Felséged egyedül erdők és elhagyott hegyek fölött fog uralkodni"? .
A felszabadítás teljesítményének a fentiekben nagyjából felvázolt magyar osztályrészével szemben a felszabadult területekről a török hódoltság idején Erdélybe és a Felvidékre elmenekült földesúri családok nagyrészének birtokjogát a császári „neoacquistica cummissiók" éppúgy nem ismerik el, mint ahogyan a felszabadult uratlan területekre azonnal meginduló magyar parasztok települési kísérleteit is erőszakkal akadályozza meg a katonai közigazgatás. Magyar paraszti telepeseknek egy a Maroson tilalom ellenére is átkelő nagyobb csoportjára a császári hadvezetőség lövetett.
--------->