20241122
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 július 29, hétfő

A világ nyelve

Szerző: Arató István

Képzeljünk el egy ismeretlen nyelv- és számművészt, aki az alábbiak szerint alkotja meg egy nyelv szókincsét. Veszi az alapvető dolgokat, fogalmakat. Ezekre rövid, tömör és érzékletes egyszótagú szavakat alkot. Ezen szavakat alapszavaknak, gyököknek nevezi. Mondjuk 1000 ilyet csinál. Majd ezek közül kiválasztja azokat a dolgokat, fogalmakat, amelyeket a leggyakrabban fűzünk, kötünk más szavakhoz, legtöbbször használunk más szavakkal együtt.

Tegyük fel, hogy 20 ilyet talál. Ezeket elnevezi képzőknek. A nyelv további − kétszótagú − szavait úgy képzi, hogy az egyszótagú alapszavak mindegyikéhez hozzáfűzi ezen 20 képzőt. Vagyis, minden egyes gyökszóból 20 új szót képez. Ily módon 1000x20, azaz 20.000 szót kap. Már hallani az önkéntelen kérdést, hogy tudna egy ember ennyi szót megjegyezni? A válasz roppant egyszerű: ezen 20.000 szó megtanulásához mindössze 1000 szót és a 20 képzőt, azaz összesen 1020 szót kell megjegyeznünk! Hiszen nyelvművészünk úgy alkotta meg a szavakat, hogy tudjuk, egy adott képző milyen értelmet ad a szóhoz, milyen értelemmódosulást eredményez.Képzeletbeli nyelvművészünk bizonyára nem találná hosszúnak a háromszótagú szavakat, ezért továbbképezné azokat. Ez 400.000 háromszótagú − azaz kétszeresen képzett − szót eredményezne! S, ezek megértéséhez és megjegyzéséhez is csak az 1000 gyök és az 20 képző jelentésének ismeretére volna szükség! Az így létrehozott nyelv fa-szerkezetű és hatványhalmazt alkot. Szavainak száma hatványsor szerint nő.

A magyar nyelv struktúrája is lényegében ilyen, ehhez hasonló. Ugyanis a magyar nyelv ősi, legkorábbi szakára az összetételek voltak a jellemzők. A képzők, a ragok és az igekötők az összetételek gyakran használt első ill. utolsó szavaiból alakultak ki. Tehát, a képzők nem mások, mint gyakrabban használt gyökszavak, szavak maradványai. Olyan szavak maradékai, amelyeket gyakrabban tettek más szavak elé vagy mögé.

Természetesen egy-egy szóra nem használjuk az összes képzőt. Van olyan, amelyre kevesebbet, van amelyikre többet. Egy-egy szóra vagy gyökre átlag 9-10 féle képzőt alkalmazunk a ma használatos 140-150 képzőből, persze nem ugyanazt a kilencet. Szavaink átlagosan 3-szorosan képzettek, azaz egy-egy magyar szóban átlag 3 képző van. XIX. századi nyelvészeink szerint a magyar nyelv gyökeinek száma mintegy 1800. (A Czuczor-Fogarasi szótár szerint 1775). Ezekből a számokból megbecsülhetjük a magyar szókincset:

A fa-szerkezetű hatványhalmaz elemeinek száma:

S=G(1+k+k2+...+kn ),

itt

S − a képzett szavak száma
G − a gyökök száma
k − az átlagosan használt képzők száma
n − az átlagos képzések száma

Esetünkben:

G = 1800
k=9
n=3

Ezekkel

S=1800(1+9+92+93 )=1800(1+9+81+729)=1.476.000.
Ha minden gyök és képző jelentését ismernénk, akkor elvileg 1800 gyök és 150 képző, azaz összesen 1950 db. szó ismeretében bárki 1,5 millió szót bírhatna. A hivatalos nyelvtudomány becslése szerint a magyar szókincs 1-1,5 millió közé tehető.

Természetesen valamikor minden gyök egy-egy szó volt, azaz minden gyöknek ismertük a jelentését. Ugyanis egy képzett szó jelentésének megértéséhez a gyök és a képző jelentését egyaránt ismerni kellett. Ez az oka annak, hogy a Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótárában rengeteg gyöknél és szónál alkalmazott, alábbi fajta származtatás hamis: „A tan szó elvonás a tanít, tanul stb képzett alakokból". Nyilvánvaló, hogy képzéskor, azaz a tanít, tanul szavak létrejöttekor nemcsak léteznie kellett a tan gyökszónak, de még a jelentését is ismerni kellett, hiszen ellenkező esetben az előálló képzett szók jelentését sem ismerték volna! Azaz tudni kellett, hogy mit tesz (mit „ít"), aki tanít. Mellesleg az elvonósdi logikailag is hibás: „elvonás a képzett alakokból", azaz előzőleg képzéssel jöttek létre! Mégpedig a tan-ból az -ít, -ul képzőkkel. Arról nem is beszélve, hogy a magyar jellemzője az összetétel, a hozzáadás – nyelvészeink szóhasználatával: a „toldalékolás" – s nem az elvonás, elhagyás! Mellesleg a TESZ szótár tele van más logikai hibákkal is, továbbá hibás, hamis értelmezésekkel. A finnugor eredeztetés igen sok sebből vérzik, pusztán logikai alapon ízekre lehet szedni. S a szemétdombra dobni, ahova való. Valódi tudományok esetén ha egy elméletben vagy tételben akárcsak egyetlen hibát találnak, az elméletet vagy a tételt elvetik.

Ezt az elvonósdi ötletet a Czuczor-Fogarasi-féle szótárból vehették, ahol az „elvont" szót elvonatkoztatott, elméleti, gondolati, nem valóságos, nehezen érthető – azaz absztrakt értelemben használták. Tehát a szótárban az „elvont gyök" kifejezés azt jelenti, hogy elméleti, elvonatkoztatott gyök. Azaz olyan gyök, amely elméletileg gyök – ugyanis más szavakban is használt képzőkkel szavakat képezünk belőle – de (jelenleg) valóságosan, önálló szóként nem használatos; vagy nehezen érthetjük meg vagy nem tudjuk a jelentését. S nem azt, hogy elvétellel, elvonással jött létre!

Ma mintegy 1000 egyszótagú szót használunk és 5000 kétszótagút. Azonban a kétszótaguak egy része nem ezen ismert 1000 egyszótaguból képződött, hanem olyan gyökökből, amelyeknek ma nem ismerjük a jelentését. Mindesetre ezen egyszótagú gyökszavaink jelentését mindenki ismeri. Ha ezen gyökszavak mindegyikéből csak átlag 2 szót képzünk, azokat mindenki megérti. S az így előálló kétszótaguak mindegyikéből ismét kettőt, szintén megérti. Ebből az következik, hogy a legkisebb szókincsű emberek még ma is legalább 1000 egy-, 2000 két-, 4000 háromszótagú szót ismernek, azaz több mint 7000 szót, hiszen ezenkívül ismernek sok négy-, öt- és hatszótagú szót is. Egy átlag magyarul beszélő ma is legalább tizenöt-húszezer szót megért. A régi időkben a legkisebb szókincsű ősünk is ennek a többszörösét bírta!

Őseinknek nemcsak a szókincsük volt nagyobb, mint a miénk, de sokkal műveltebbek is voltak. Sokkal jobban ismerték és művelték természetet és vele összhangban éltek. A mai átlagember jószerivel csak emberalkotta tudást ismer. Szerves műveltség, tapasztalat nem áll mögötte. Azt már régen elfelejtettük.

Rendkívül sokoldalúak voltak. Maguk építették a házukat, a kemencét, a tűzhelyt, a csűrt, a górét, ólakat, kaput, kerítést. Szerszámaikat, eszközeiket maguk készítették. Maguk készítettek rokkát és szövőszéket, amiken fonták a fonalat, szőtték a szöveteket. Festették, varrták, hímezték is ezeket. (Tehát festékeket is tudtak készíteni). A libák pihetollaival töltött finom dunnákat, takarókat csináltak. S még sokáig lehetne sorolni mi mindent. Ez a XIX. század végéig így volt. Ismerték erdők-mezők-hegyek-folyók-tavak-lápok virágait, növényeit, bogarait, madarait, halait, apró és nagy állatait. Tudták a gombákat, a gyógynövényeket, a fűszereket, a kerti virágokat. De ismerték még ezek részeit is. Sokfajta növényt termesztettek, gyümölcsfákat, cserjéket, bokrokat. A növénytermesztés mellett mindig sokféle állatot tartottak. Ismerték terményeik feldolgozási és tartósítási módjait. Mindezen dolgokat el is nevezték!

S, mindenki ismerte ezen elnevezéseket! Hiszen együtt, közösségben csináltak mindent. Együtt építették a házat, jártak a fonóba, a malomba, a rétre, a szántóra, erdőre. Továbbá, nem csak az ezerféle tárgyat, eszközt, szerszámot nevezték el, de mindenféle munkálkodásuknak is nevet adtak, sőt a munkafolyamatok közbenső lépéseinek is. (pl ványolás, tilolás, héhelés, gerebenezés, stb. stb.)

Mind a régi költeményeket, regényeket, mind a régi szótárakat nézve az ember szinte elszédül, elkábul attól a gazdagságtól, bőségtől, tömörségtől és kifejező erőtől, amit azokban lát. A legkisebb vadon élő növényektől és állatoktól kezdve a különféle mesterségek dolgain át a természeti képződményekig és a jelenségekig mindennek kifejező, tömör magyar neve volt. Sokuknak nem is egy! A Czuczor-Fogarasi-féle szótár szavainak túlnyomó többségét a természeti, szántóvető ember ismerte, pedig a szótár szavainak száma 110.000 fölött van. Bizonyos, hogy átlag ősünk szavak sok tízezreit tudta és használta.

Az élő szókincs ily bőségét a magyar nyelv szerkezete tette lehetővé. Nyilvánvaló, hogy elődeink azért voltak képesek óriási mennyiségű elnevezést fejben tartani, mert még ismerték vagy sokkal jobban ismerték a gyökök és képzők jelentését, így a szám- és nyelvművész szerinti nyelvszerkezet még élő, működő volt. Továbbá ennek megfelelően gondolkodásmódjuk magasrendűen társító volt. Csak az állatok, növények és ezek részeinek nevei vagy a halászati elnevezéseik többszörösen felülmúlják egy átlag angol szókincsét.

A fa-szerkezetű magyar nyelvben való keresést legjobban egy könyvtárhoz hasonlítva érthetjük meg. Angol szavak keresése az agyban olyan, mintha egy könyvtárban úgy keresnénk egy könyvet, hogy elindulnánk a könyvtár egyik végén és a polcokon sorra minden könyvet kivennénk és megnéznénk a címét! Az angol inkább fű-szerkezetű. Magyar szavak keresése pedig ahhoz hasonló, hogy kiválasztjuk a megfelelő fát a katalógusban és a fa elágazásain a megfelelő ágakra lépve három-négy lépésben elérhető a könyv (és az ismeretet az agyban). Nem véletlenül mondjuk: Eszem ágában sem volt.

A szavak tárolása az agyban a mágnesezéshez hasonló. Többször elismételjük a vastárgy számára a mágnessel való húzást, mozgást, s ennek nyomán rögzül benne a mágnesezettség rendje, állapota. Az ismételt használattal (hallással, mondással, olvasással) pedig az agyban a beidegzettség rendje és állapota. Az angolban, ha a további ismétlések elmaradnak, pl. nem mondanak, nem hallanak, nem olvasnak egy szót hosszú időn keresztül, akkor az ennek megfelelő agyi beidegződés gyengül, halványul és nehezen vagy egyáltalán nem lehet előhívni a illető szót. Egy angol gyakran szorul értelmezőszótárra, hogy megértse saját nyelvének szavait! A magyar nyelv szerkezete miatt – a képzések és az összetételek révén – ugyanazon gyököket, szavakat sokkal többször mondjuk, halljuk és látjuk, lévén szerepelnek más szavakban is. Azaz egy-egy szó több beidegződésben szerepel. Így az ismétlés delejezése, beidegző hatása máskor is áthalad rajta, ezért igen sokáig beidegzett marad, azaz előhívhatósága hatványozottan könnyebb, biztosabb. A használat – a mindennapi járatás – ezt az állapotot, s ezzel a felidézhetőséget folyamatosan fenntartja, tartósítja, hosszabbítja.

Tehát a beidegzettség ismétlések révén jön létre. Elődeink ezt már az őskorban, ókorban tudták. Ld Az ismétlés a tudás szülőanyja. Gyakorlat teszi a mestert. Rájöttek, hogy a tudás, az ügyesség és a készségek ismétlések, gyakorlás révén rögzül az agyban. Ezt bizonyítja az ismétlés és az ismeret azonos gyöke. Ezt igazolja a rájár a keze vmire szóhasználat is, hiszen jár ismétlődést, ismételt menést, cselekvést, történést jelent, ahogy a jár változata a gyár és az ebből eredő gyárt is ismétlődő cselekvést, ismételt folyamatot fejez ki. Aki gyárt, az ismételten, sorozatban ugyanolyan mozdulatokkal, ugyanolyan darabokat készít. Azaz a gyártó az jártó. (ld szijjártó = szíjgyártó) Tehát, akinek vmire rájár a keze, az lényegében ismétlések révén gyakorlott, bejáratott.

A testi mozgások hasonló módon rögzülnek az agyban. Az ismétlés, gyakorlás révén beidegződések jönnek létre. Kellő ismétlés, gyakorlás után olyan erős beidegződési kötések jönnek létre, hogy a cselekvés- és mozdulatsorok elindítás után gépiesen, magától, automatikusan, gondolkodás nélkül végbemennek.

 Folytatás itt→


Prev Next »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.