20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 február 07, vasárnap

Vérbosszú Bácskában

Szerző: Cseres Tibor

 A BÁCSKAI MAGYARSÁG FOGYASZTÁSA

Nincsen adatunk arra, hogy a francia védernyő alatt bevonuló szerb csapatok megszálló műveleteik alkalmával hány bácskai magyart lőttek vagy vertek agyon. Csak azoknak a családoknak emlékezetében élt, míg élt, az elszenvedett halálos sérelem, amelyekben az apa vagy fiúgyermek áldozatul esett.

Az elveszített területeken egyebütt is, bár számszerűen sok magyar szenvedett a hatalomváltozásoktól - a maradék magyar állam még a béketárgyalásokra előkészített érvrendszerébe (amelyet egyébként sem vettek figyelembe a békecsináló hatalmak) sem iktatta be azokat az atrocitásokat, amelyek a történelem változásaiba beletörődő délvidéki magyarokat érték.

Talán abban a hiszemben, hogy a nemzetközi jogszokás egyébként is számol azzal, hogy a katonai megszállás háborús cselekménynek minősülvén, a hadmozgásnak szükségképpen vannak halálos áldozatai.

Ezért az első trianoni béke idején fel sem merült holmi magyarok szenvedte veszteséglista.

Bezzeg a második Trianonban az 1941-es bácskai magyar hadmozgás szerb halottait, kik legtöbbször fegyveres ellenállás során estek el, vastagon feljegyezték Magyarország bűnlistájára. (N. b. nem az ún. újvidéki razziáról szólok.)

Nincsen pontos adatunk arról sem, hogy az SHS, a Szerb-Horvát-Szlovén királyság berendezkedése első éveiben hány ezer magyar családot kényszerített, üldözött el szülőföldjéről. De a hatalom hivatalos gondolkodásmódjáról, s egyúttal arról, milyen magyarellenes indulatok működhettek mindennapos és hosszú távra tekintő döntéseikben, hogy milyen fizikai és erkölcsi nyomást fejthettek ki, azt az újvidéki Miletics Szvetozár ekkori lapjában, a gyűlöletet hirdető "Vidovdán"-ban, valamint a szabadkai "Princip" című félhivatalos újságban olvashatjuk.

Néhány mondat a "Princip" 1922. szeptember 22-i számából:

"A pánszlávizmusnak politikai és kulturális inváziójával - amely a kisantant szervezetében testesül meg - el kell érnie a magyar faj összeomlását. A magyar faj likvidálása a háború utáni és felébredt szlávságnak legelső feladata. Néhány évtized alatt szisztematikus és agresszív szláv imperialista politikával el kell foglalni a kicsiny magyar oázist, a szulejmán-árpádi kultúrának ezt az egyetlen és utolsó európai tatár maradványait. Magyarországnak el kell tűnnie Európa térképéről. A kisebbségek nem gondja Európának, mert Európa; csak a »nacionális majoritások« megerősítése által tud konszolidálódni. Ennek a folyamatnak viszont a konzekvenciája és kötelessége is asszimilálni a kisebbséget, és evolúció által egyáltalán eltüntetni őket az európai politika felszínéről."

Súlyos csapás érte a Délvidék magyarságát az iskolaügy terén. A hiánytalanul államosított iskolákban bevezették a "névvegyelemzést". Akinek nevében szlávos csengést találtak, azt kivonták a magyar jelentkezők közül, s mert elemi iskolában 60 tanulóra volt szükség magyar osztályonként, a középiskola alsó tagozatában pedig 30 gyermekre, a párhuzamos magyar tagozatok bármikor megszüntethetőkké váltak.

A névvegyelemzési rendelet (OSN 14.449/1922. szept. 20.) gyakorlata abban állt, hogy a tanuló nemzeti hovatartozandóságát vagy az iskolahatóság állapította meg, vagy a közigazgatási hatóság bizonylata. Ez a megállapítás pedig a szülő vezetéknevének hangzása alapján történik: tehát minden német hangzású név hordozóját németnek, minden szláv hangzású vezetéknév viselőjét szlávnak deklarálták, ha a tanuló ősszülei századok óta egyedül csak a magyar anyanyelvet beszélték is. Ezen az alapon aztán a hatóság a gyermeket vagy német, vagy szerb iskolába kényszerítette. Ez a módszer természetszerűleg a magyar gyermekeket sújtotta. Ez a rendelkezés elkobozta a szülőknek azt a jogát, hogy maguk válasszák meg gyermekük nemzeti hovatartozását.

A magyar nyelvű oktatók utánpótlása megfelelő tanintézetek híján megszűnt. Előszeretettel kényszerítettek magyar tanítókat és tanárokat Dél-Szerbiába.

A demokratikusnak hirdetett agrárreformot úgy hajtották végre, hogy a kisebbségi földigénylők egyetlen parcellát sem kaptak. A magyar és német kisebbségi gazdasági cselédek és földmunkások kiszorultak az utolsó emberig a felosztott nagybirtokokról, viszont földet, ahol maguknak új életlehetőséget teremthettek volna, nem kaphattak. A kisantant másik két államában, Romániában és Csehszlovákiában nem merték megcselekedni azt a kiáltó igazságtalanságot, hogy rendeletileg, írott paragrafusok közzétételével zárják ki a kisebbségi föld nélkülieket az agrárreform előnyeiből. (Noha a gyakorlatban azokban az országokban is hasonló volt a magyar földigénylők kisemmizése.) Az eljárás következménye az lett, hogy a kidobott gazdasági cselédek és mezőgazdasági napszámosok fedél és kenyér nélkül maradtak. Az újgazdáknál nem juthattak keresethez, hiszen ők is oly kevés földet kaptak, hogy annak megműveléséhez nem volt szükségük idegen munkaerőre. Ők is csak proletárjai maradtak birtokocskájuknak.

E lehetetlen viszonyok között nem maradt más hátra a földönfutó magyar bácskai kisebbségiek számára, mint tengeren túlra indulni hajlékot és kenyeret keresve.

A hivatalos jugoszláv hatóságok nemcsak támogatták a magyarok kivándorlását, hanem - akárcsak Romániában - Dél-Amerikába irányító ügynökségeket tartottak fenn.

Az első két esztendőben mintegy 28 ezer magyar hagyta ott Bácskát, ha az átszököttek ezreit nem számítjuk. A következő évtizedben a kivándorlási agitáció következményeképp csaknem 27 ezren váltak meg szülőföldjüktől. Az államilag támogatott kivándoroltatási hadművelet csak akkor veszített hatékonyságából, amikor az első, Brazíliába, Argentínába került telepesektől, telepesekről a nyomorról, a tehetetlen vergődésekről, az őserdők halálos veszedelmeiről s családok fizikai pusztulásáról érkeztek hírek.

Hogy a szerb kormányzatnak nem is volt más célja az általa végrehajtott agrárreformmal, mint a magyar földműves népet elűzni ősi földjéről, az a hivatalos politikai tényezőként ismert Demetrovics Juraj Agrarna reforma című könyvében leplezetlenül olvasható: "Jugoszlávia ugyan most a mienk, de a hatalom is benne csak akkor lesz a mienk, ha mienk lesz a föld is, mert akié a föld, azé a hatalom!"

Igen, ezért vette el a földet Belgrád a birtokos kisebbségektől, és ezért nem adott belőle a föld nélküli kisebbségi igénylőknek, főként magyaroknak.

Az eltávozott, a kiűzött, kivándorolt magyar népesség helyére az új délszláv állam több mint 15 ezer tisztviselőcsaládot és sok-sok ezer dobrovoljác telepest költöztetett a maradék magyarság mellé, közé. Több helyütt teljesen új dobrovoljác falvakat létesítve az eladdig színmagyar községek között, mint például Kanizsa és Oromhegyes között egy pusztán a dobrovoljác Velebit községet.

Azt kérdezhetné az olvasó, miért történt mindezek mellett, sőt ellenére, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre testvéri barátság lehetőségében hitt a szerbekkel, s váltig, sőt halálig megőrizte ezt a hitét. S talán még súlyosabb magyarázatra szorul, miért ragaszkodott Teleki Pál miniszterelnök a Jugoszláviával kötött örök barátsági szerződés sérthetetlenségéhez, noha tudta, hogy a délvidéki magyarság sorsa nem felhőtlen. Kevés politikus tette meg, hogy egy szentnek és öröknek jósolt, mondott szerződés megszegése okán életét odavetve tiltakozzék a néhány hónaposra kurtított, barátinak ígért, hitvánnyá silányított örökkévalóság ellen.

Miért vélekedtek, viselkedtek úgy, ahogyan viselkedtek?

Mert úgy gondolták, hogy a két nép virtusa, hadierkölcse, szokásrendszere oly közel áll egymáshoz, mint Európának ezen a táján senki más népek szokásai között. Azért is, mert minden kezdeti magyarellenes viselkedés után a megbékélés évtizede következett. A helyben maradt magyar lakosság lehetőséget kapott boldogulására. Parasztságunk termelési kultúráját méltányolta a jugoszláv kormányzat, s értelmiségi utánpótlás sem ütközött akadályokba, miután a szerbhorvát nyelvet elsajátították a magyar ifjak. Ha középiskolás szinten maradtak is soviniszta megnyilatkozások a szerb tanári karban, az egyetemi képzésben nem érte hátrány a magyarokat.

Aztán az összehasonlításban, különösen a romániai állapotok tekintetében, a jugoszláviai viszonyok szinte humánusnak tetszhettek a békülni szándékozó magyarországi államférfiak megítélésében.

A múlt minden sérelmét elfeledték, feledésre ítélték a végleges megbékélés érdekében. S e kölcsönös nagy lehetőség zálogát látták ők is mindketten az 1940. december 12-i szerződésben: "abban a meggyőződésben, hogy a politikai, gazdasági és kulturális téren fennálló kölcsönös kötelékeknek megszilárdítása és szorosabbá tétele a két szomszédos ország érdekeit, valamint a Duna vidékének békéjét és jólétét fogják szolgálni..."

Március 25-én erőteljes német nyomásra Jugoszlávia csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez (a Berlin-Róma-Tokió-tengelyhez).

Március 27-én elemi erejű felkelés robbant ki az egyezmény ellen, a hadsereg tisztikara segítségével új kormány alakult Belgrádban, amely nem volt hajlandó ratifikálni a tengelyhatalmakkal kötött megállapodást.

A hír vétele után néhány órával Hitler úgy döntött, hogy Jugoszláviát félre kell söpörni a Szovjetunió ellen tervezett hadjárat útjából.

"Arra kell törekednünk - adta ki utasítását -, hogy a szomszédos államoknak is lehetővé tegyük a legmegfelelőbb módon a közreműködést. Kérni kell, hogy Olaszország, Magyarország és bizonyos vonatkozásban Bulgária is tényleges katonai segítséget nyújtson Jugoszlávia ellen."

Hogy e három ország részvételét biztosítsa, területi ígéreteket tett: Olaszországot Dalmáciával, Magyarországot a Vajdasággal, Bulgáriát Macedóniával biztatta.

A magyar követet még aznap, március 27-én a kiadott hadműveleti utasítás napján tájékoztatta Hitler, hogyan képzeli el a magyar királyi hadsereg részvételét a Jugoszlávia elleni akcióban.

Teleki Pál azonban a megváltozott jugoszláv kormány iránt is fenn kívánta tartani a szerződést.

Horthy Miklós lelkesen fogadta berlini követe beszámolóját, és Teleki kételyeire és ellenvetéseire azt válaszolta, hogy az a Jugoszlávia, amellyel örök barátsági szerződést kötöttünk, a bekövetkező események következtében úgyis szét fog hullani.

Teleki nem volt egyedül tartózkodó magatartásában. De a külügyminiszter (Bárdossy) hangoztatta, hogy mivel a magyar kormány alapvető külpolitikai célja a területi revízió megvalósítása, értelmetlennek tartaná, ha a Bácska, Bánát, a baranyai háromszög és a Muraköz magyar haderővel való birtokbavétele elől elzárkóznánk.

Teleki megpróbált bizonyos feltételeket elfogadtatni. Javasolta, hogy a magyar hadsereg csak akkor támadjon: 1. Ha Jugoszlávia mint állam felbomlik, vagyis, ha a horvát szeparatisták kikiáltanák Horvátország függetlenségét, de akkor is csak mérsékelt erővel, legfeljebb 3-4 hadtesttel. 2. Ha a jugoszláv politikai és katonai hatalom a Jugoszláviában élő magyar lakosság ellen fordul. 3. Ha a magyarlakta területeken a német katonai akció következtében vákuum támadna.

Miután a minisztertanács elfogadta feltételeit, Teleki váratlanul lemondott, mondván, nem tartja magát alkalmasnak az új körülmények között a kormány irányítására. Bárdossy kérlelte, maradjon a helyén, s végül a többi miniszter unszolására úgy döntött, marad.

Március 30-án Bárdossy a liberális ellenzék vezérének, Rassaynak azzal indokolta a Jugoszlávia elleni támadásban való részvételt, hogy ellenkező esetben a németek megszállnák az országot, és bábkormányt neveznének ki. Az akcióból Magyarország azért sem maradhatna ki, mert a katonai körök nagyon erős nyomást gyakorolnak a kormányra arra hivatkozva, hogy a hadsereg már három ízben volt mozgósítva "véres levezetés nélkül", s ha ismét megtörténne, hogy a mozgósítás nem végződik katonai akcióval, az tönkretenné a hadsereg morálját.

Április elsején a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács ülésén Teleki hatására Bárdossy kijelentette, a németeknek hivatalosan meg kell mondani, hogy a magyar hadsereg a hadműveleteket csak több nappal a német hadműveletek után indíthatja meg. Hangsúlyozta: az elkövetkező béketárgyalásokon kétségkívül felmerülő felelősség megállapításának szükségessége miatt is be kell tartani a morális indokokon túl az iménti feltételeket annak ellenére, hogy semmi illúziója sincs a tekintetben, hogy a felelősséget mindig a vesztes fél viseli.

Április 2-án, miután a német katonai alakulatok megkezdték a felvonulást, átlépve Magyarország határát, Teleki kézhez vette londoni követünk számjeltáviratát:

"Amennyiben a németek Jugoszláviát megtámadják és azok ellenállnak, ami várható, úgy természetesen azonnal Anglia szövetségesévé válnak. Ebben az esetben itteni reakció magyar-jugoszláv viszony lehető alakulásával szemben következő:

1. Amennyiben magyar kormány eltűri, sőt elősegíti, hogy német hadsereg Magyarországra bevonulva azt katonai bázisnak használja Jugoszlávia ellen, Anglia részéről diplomáciai viszonyunk megszakításával és ennek összes következményeivel okvetlenül számolni kell.

2. Ha azonban Magyarország a támadáshoz bármilyen indoklással (Jugoszlávia területén magyarok megvédése) csatlakozik, úgy Nagy-Britannia és szövetségesei hadüzenetével is számolnia kell. Ezen esetben angolok végső győzelme esetén magatartásunk alapján mint Anglia és Amerika nyílt ellensége leszünk megítélve."

A távirat befejező mondata: "A különleges magyar indítóoknak nyomatékos hangsúlyozását itt alig fogják megérteni, és mindkét fenti eshetőségben egész angol és amerikai világ bennünket szerződésszegéssel és esetleg új barátaink hátbatámadásával fog megvádolni."

Április harmadikán virradóra Teleki Pál az iszonyú felelősség súlya alatt főbe lőtte magát.

A politikai és katonai vezetés harcra és szerződésszegésre elszánt túlsúlya elsodorta a miniszterelnököt. Horthy Miklóshoz írott búcsúlevelében a tiszta lelkű ember bűntudatával hárítja el magától a háborúba lépés és a majdani békekötéskor való helytállás felelősségét: "Főméltóságú Úr! Szerződésszegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalán álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet! Nem tarthatlak vissza. Bűnös vagyok. Teleki Pál."

A magyar nemzetet érdemtelenül illető súlyos minősítést a halálra szánt férfi megbillent lelkének túlzó megnyilatkozásának tekinthetjük.

Április hó 10-én a kormányzó a következő hadparanccsal tett pontot a németbarát, a nácikhoz húzó politikusok és vezérkari tisztek követeléseire:

"Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk.

Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani.

A magyarok istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van.

Előre az 1000 éves déli határokra!"

És másnap megindultak dél felé, a hitlerista csapatok által megbontott Jugoszlávia felé a magyar hadosztályok.

A német katonai vezetés közölte a magyar vezérkarral, hogy a Tiszától keletre (Bánátban) nem kívánják alkalmazni a magyar csapatokat, s ezért kérik a megfelelő intézkedések megtételét és a Tisza bal partján elhelyezett dandár visszavonását a Duna-Tisza közére. Mert Románia is igényt tart Bánát területére, és semmiképpen sem egyeznék bele abba, hogy ezt a területet magyar egységek szállják meg. A berlini román követ közölte április 4-én, amennyiben a magyar csapatokat a Tiszától keletre bevetik Jugoszlávia ellen, a román hadsereg támadást fog intézni a magyar alakulatukkal szemben. Egyben döntést kért arra, hogy Bánátot román csapatok szállhassák meg.

A Wehrmacht Bánát megszállását magának tartotta fenn.

AZ ÖRÖK BÉKE MEGTÖRIK - A HADJÁRAT ÁRA

A magyar alakulatok április 11-én lépték át a magyar jugoszláv határt. A hadvezetés arra számított, hogy az "ellenség" szívós védekezést fog kifejteni. Hamarosan kiderült azonban, hogy a német csapatok harccselekményei nyomán Bácskából a jugoszláv reguláris katonaság a magyar fegyveres erőkkel való érintkezés nélkül kivonult. Ezután a magyar vezérkar csak a dobrovoljácokkal megerősített csetnikszervezetek összehangolt gerillaakcióival számolt. Ez a feltételezés valószínűleg eltúlzott volt, de egészen nem indokolatlan. A pánikkal elegy tapasztalatlan harckészség példája az április 14-i zombori bevonulás rövid összefoglalása, amely Kádár Gyula ezredes emlékiratában olvasható: "A jugoszláv csetnikszervezet kb. 40-50 fiatalt hátrahagyott a városban. Ezek fegyverrel és lőszerrel ellátva padlásokon bújtak meg. A sötétség beálltával lövöldözni kezdtek a járó-kelő katonákra, de inkább a levegőbe. Ettől a mi alakulatainknál pánik keletkezett. A saját legénység - nyilván alkoholhoz is hozzájutva - ugyancsak vaktában lőtt. A szakasz- és századparancsnokok vagy nem voltak körleteikben, vagy éppen olyan hitványan meghúzódtak, mint a hadtestparancsnokság, és semmit sem tettek a lövöldözés beszüntetésére. A cél nélkül leadott lövések a város másik részén csapódtak be, az ott elhelyezett legénység »abból az irányból lőnek a csetnikek« alapon ugyancsak lövöldözni kezdett. Fegyelmezett és jó parancsnokok kezében lévő csapatokkal szemben az egész csetniktámadás jelentéktelen semmiség lett volna."

A hadsereg, a katonaság veszélyes üzem még békeidőben is. A fegyveresek mozgását balesetek sokasága kísérheti, s a jogos, jogtalan vagy éppen véletlen fegyverhasználatok ismétlődése.

A hozzáférhető magyar adatok szerint a bevonulás néhány napja alatt statáriális úton mintegy 1435 embert végeztek ki Bácskában, nagyobbrészt szerbeket, de vagy 80 magyart is, nyilván kommunistának minősülőket. Ez esetben a statáriális szó nem minden esetben jelent bírói eljárást.

A 3. magyar hadsereg parancsnoka, Gorondy-Novák Elemér altábornagy már április 14-én elrendelte a veszélyeztetett területek átfésülését. Különös figyelemre méltatta az 1918 óta Bácskába betelepített szerb lakosságot, a több tízezres lélekszámot kitevő dobrovoljácokat. Számolni kell ezek visszatelepítésével, emiatt való ellenállásukkal. S átmenetileg emiatt ők esetleg falvankint internálótáborokba terelendők.

A jugoszláv összesítő adatok szerint (Zlocini okupatora u Vojvodini Novi Sad, 1946) a honvédség bevonulásakor 2142 ember halt meg. Ezek egy része, tán nem is jelentéktelen hányada fegyveres harcban, de legalábbis fegyveres ellenállásban történt tettenérés közben vagy után esett el, vált az eszmei különbözőség áldozatává. A bácskai városokban állomásozó magyar katonák utcai közlekedése még hónapokkal később is, de olykor 1944-ig bizonytalan, sőt veszélyes maradt, mert számíthattak rá, hogy orvlövész célpontokká válnak.

Az 1918. október 31. óta Bácskába telepített szerbeket (dobrovoljácokat) előbb internálótáborokba különítve, visszatelepítésüket kezdeményezték. Eleinte 35 000 főt emlegettek. Jugoszláv számítások szerint 24 921 személyről volt szó.

Május elején a magyar kormány a német parancsnokságtól 150 ezer bácskai szerb átvételét kérte. Az elutasító válasz "Szerbiában sem az élelmezési, sem az elhelyezési viszonyok nem olyanok, hogy ez keresztülvihető lenne." Válaszunk erre: "Az őslakos nép ezeket a szerbeket gyűlöli, mert 20 éven át nem tettek mást, mint kiszipolyozták a vidéket, vissza kell menniök oda, ahonnan jöttek." A német fél egy későbbi visszatelepítés lehetőségét megvillantotta.

A magyar kormány végül csupán a 13 ezer, internálótáborban sínylődő dobrovoljác átvételéről alkudozott. Ez a művelet azért volt sürgős, mert a bukovinai székelyek számára kellett biztosítani a házakból kilakoltatott dobrovoljácok helyét.

A németekkel való tárgyalások csaknem mindvégig kudarcot vallottak a hol csökkenő, hol megemelt létszámú jövevény szerbek visszaajánlása körül. Közülük néhány ezret a németek bosszúságára toloncként azért sikerült dél felé szerb területre átcsempészni.

A német-szovjet háború kitörése után ezek a máshonnan is délre utasított szerb tömegek a népfelszabadító (partizán-) háború kifogyhatatlan embertartalékai lettek. Ezért is ódzkodott a Balkánt megszálló német vezetés az oda való befogadásuktól.

Viszont a bukovinai székelyek hazatelepítése a háborús események árnyékában kényszerű kötelességgé vált, amelyet az anyaország magától el nem háríthatott. A moldvai és bukovinai németség pánikszerű nyugatra indulása láttán az öt bukovinai székely község: Józseffalva (Vorniçeni), Istensegíts (Tibeni), Hadikfalva (Darneşti), Andrásfalva (Manenţi), Fogadjisten (Iakobeşti) olyannyira felbuzdult a román környezettől való elszakadásra, hogy utóbb már meggátolhatatlan lett volna hazaözönlésük akár egy szál ruhában, ha szervezett vonulásukra nem nyílik mód. Még Teleki Pál vette pártfogásba ügyüket, megteremtvén utazásuk pénzügyi alapjait. Még az ő idejében, életében két vidéket szemeltek ki a 12 083 lelket számláló 2698 családnak. Elsőbb az észak-erdélyi Szolnok-Doboka községeibe tervezték betelepítésüket, esetleg ott lakórománok Bukovinába való kitelepítése, szinte egy kisebb lakosságcsere által. A román hatóságok ezt hallván azonban halogatták a dolgot, hiszen az erdélyi jelenlétük húsz éve kezdett erősítése ellen szólt volna.

De az öt falu székelyei is azt kérték, kerülhessenek minél beljebb, fajtájuk közé. Így került kombinációba egy Szatmár-Bihar megyébe telepítés lehetősége. Hortobágy!

S végül, már Teleki Pál nélkül, a bácskai dobrovoljácok kiürített falvait, utcáit ajánlotta fel nekik a "hazafias" katonai és polgári közigazgatás.

Ez a magyar döntés egyébként nem volt kevésbé átgondolt nemzetpolitikai elhatározás, mint a szerb kormánynak az etnikai állapotok megváltoztatására eszközölt, 1918 utáni, részrehajló földosztással egybekötött telepítései.

Végül is 1941. május-június havában a dobrovoljácok helyére moldvai csángókkal megszaporodott 3279 bukovinai székely családot 13 200 lélekkel telepítettek be 35 ezer katasztrális hold földre. A jugoszláv földreform által létrehozott 62 zárt dobrovoljác telep 53 ezer katasztrális holdjából.

Az öt bukovinai község népét 14 bácskai községbe, összesen 25 telephelyen, szálláson helyezték el. A hadikfalviak Stepanicevóra (Horthyvára-Bácskossuthvára) 211 család, 768 fő, Tankosicevóra (Hadikhalom) 40 család, 166 fő, Veternikre (Hadikliget) 40 család, 232 fő, Vojvoda-Misicre (Hadikszállás) 11 család, 42 fő, Staro Gyurgyevóra (Hadikfölde) 148 család, 590 fő és Szirigre (Hadikvára) 114 család, 493 fő jutott. A józseffalviak és fogadjistenbeliek Tomicevóra (Bácsjózseffalva) 66 család, 290 fő és Vajkára (Józsefháza) 46 család, 204 fő. Az andrásfalviak Feketicsre (Református Andrásszállás) 35 család, 153 fő, Mali Beogradba (Andrásföldje) 60 család, 290 fő, Karadjordjevo-Pavlovóra (Bácsandrásfalva) 174 család, 800 fő és Kosicevóra (Andrásmegyer) 25 család, 143 fő jutott. Az istensegítsiek Sokolacon (Bácsistensegíts) 260 család, 1156 fő és Nova Cervenkán (Istenvelünk) 92 család, 445 fő települtek. További bukovinai emlékező szálláshelyek: Hadiklelke, Bácshadikfalva, Istenhozott, Istenföldje, Istenáldás, Istenkeze, Istenszeme, Bácsandrásszállás, Fogadjisten.

A bukovinai székelyek vezetői, szinte egyetlen értelmiségi együttélői a papok voltak, ez nagyon meglátszik új szálláshelyeik névadásában is.

A székely telepesek s a helyi bácskai lakosság, de különösen a jugoszláv földreformból kisemmizett magyar szegényparasztság között érthető feszültség keletkezett, ez nem tette nyugalmassá beilleszkedésüket új környezetükbe.

De biztonságérzetük sem szilárdulhatott igazán otthonossá. A dobrovoljácok elkülönítése, Szerbiába telepítése vagy internálótáborokba lakoltatása egyáltalán nem bizonyult teljesnek. Az immár üldözött szerb telepeseknek talán fele sem került a magyar hatóságok keze ügyébe. Egész családok kaptak menedéket a régebbi szerb szállások tanyavilágában. Közelebb vagy távolabb húsz éven át birtokolt földjüktől nem állhatták meg, hogy föl ne keressék, akár látás végett, még sajátjuknak tekintett házukat. Ha nappal történtek ezek a látogatások, puszta megjelenésük is fenyegetésnek minősülhetett, ám ha asszonyok és gyermekek jelenlétében esett, szóbeli fenyegetések is elhangozhattak. Az óvatosabb "hazalátogató" dobrovoljácok éjszaka keresték meg elhagyott lakhelyüket, s az utcai falra szénnel vagy krétával rajzolták fel fenyegető s a közeli visszatérést ígérő soraikat.

Talán csak azok a szerb telepesek nem látogattak vissza szállásukra, akik a kényszerkilakoltatás hírére nemcsak állataikat szúrták le, hanem házukat is felgyújtották, hogy semmi használható ne kerülhessen az "ellenséges jövevények" kezére, birtokába.

Nem volt hát könnyű a Bukovinából érkezettek helyzete. S mindezek ellenére, a segítségükre kirendelt gazdaképzettségű telepfelügyelők támogatásával rövid esztendők alatt virágzó kisgazdaságot teremtettek ősi szorgalmukkal, elsajátítva a korszerű mezőgazdaság alapismereteit.

KOMMUNISTÁK BŰNHŐDÉSE

A Kommunisták Magyarországi Pártja nem terjesztette ki szervezési szándékát a 41-ben visszafoglalt Bácskára.

A Jugoszláv Kommunista Párt az országfeldarabolás által gyakorlatilag megszűnt egysége ellenére az 1941. májusi zágrábi titkos tanácskozásán úgy határozott, hogy az előbbi, az addigi szervezetek keretein belül veszi fel a harcot az agresszornak minősülő megszállók és ügynökeik ellen.

A zágrábi tanácskozás külön megszabta a bácskai pártszervezetek feladatait:

"Vajdasági kommunistáinak feladata közé tartozik az is, hogy egybefogjanak minden nemzetiséget... hogy együttes harcot folytassanak az imperialista megszállók ellen... a nép szabad választása útján való tényleges megoldásáért."

"...nem engedhetitek meg - figyelmezteti a Tartományi Bizottság a szerb nemzetiségű elvtársait -, hogy az elkövetett gaztettek a sovinizmus útjára vigyenek benneteket, hogy meggyűlöljétek a magyar és német dolgozó tömegeket..."

A Tartományi Bizottság már július végén utasította a bácskai pártszervezeteket, hogy hozzák létre, alakítsák meg fegyveres harci csoportjaikat.

Ez a felszólítás abból indult ki, hogy a háború néhány héten belül a Szovjetunió javára dől el, s a közös győzelemhez hozzá kell járulnia minden hű kommunistának diverzáns- és szabotázscselekményekkel, tehát kártevéssel, utasítások, rendeletek megtagadásával, felforgató kezdeményezésekkel.

Az 1942. februári körlevél szavai szerint: "A helyzet a végsőkig forradalmas, bármely órában bekövetkezhet a forradalmi válság - a fegyveres felkelés pillanata."

Amint láttuk azonban, erre a pillanatra még jó két évig várni kellett, s a bácskai kommunisták tevékenységével a magyar nyomozó hatóságok s a honvéd vezérkari főnök statáriális különbírósága foglalkoztak.

Az ún. "Lenin-levél", amely a szabotázscselekmények végrehajtására nézve adta meg a párttagoknak már 1942. július elején a szükséges utasításokat és útmutatásokat, több száz példányban forgott közkézen, azokat a taggyűléseken fölolvasták és terjesztették. A rendőrnyomozók birtokába is került ilyen levél, amelyet felső hatóságaiknak is természetszerűleg fölterjesztettek.

Szóbeli utasításként a szabotázsok végrehajtására az alábbi útmutatásokat továbbították a pártsejteknek:

A gabona felgyújtásához 8-10 szál kénes gyufát összekötve petróleumos kóccsomóba kell belehelyezni, az így keletkezett gyújtóeszközt a gabonakévébe kell dugni, s midőn a kéve a cséplőgépbe kerül, a gyufa a dörzsöléstől meggyullad, és szinte elolthatatlan tüzet idéz elő. A gyújtóanyagot legjobb kosárban elhelyezni, s rá élelmiszert rakni, mert akkor úgy néz ki, mintha élelem lenne a mezőn dolgozó munkások részére. Egy búzatáblán nemcsak egy kévébe helyezzenek el gyújtóanyagot, hanem minél többe. A gyújtogatás terjedjen ki a már raktárban lévő gabonaneműekre is.

A sertéseket meg kell mérgezni, különösen a hízlalás alatt levőket.

A távbeszélő és villamos vezetékeket szakítsák el. A villanyvezetékeket legjobban átdobott kenderkötéllel lehet leszakítani, mert az nem vezeti az áramot.

Mindenáron fegyvereket kell beszerezni, ha másképpen nem sikerül, fegyverezzék le a községben levő katonaságot, csendőrséget.

Be kell szerezni olyan eszközöket, melyekkel a vasúti sínek tartócsavarjait meg lehet lazítani. A csavarok meglazításával idézzenek elő szerencsétlenségeket, forgalmi akadályokat.

Minden olyan tárgyat, amelyet a honvédség saját céljára fel tud használni, rongáljanak meg. A községbe érkező takarmány- és élelmiszerkészletet felgyújtás útján is meg kell semmisíteni. Mindenki szerezzen be polgári ruhát, amit a leszálló szovjet ejtőernyősöknek kell átadni. Ha csak kis számmal érkeznek, el kell őket rejteni. Vételezzék szemre a honvédségi, rendőri és csendőrlaktanyákat, mert ha nagyobb létszámú ejtőernyős érkezik, a katonai körletek ellen kell vezetni őket.

A vezérkari főnök a rögtönbíráskodást a "Lenin-levél" terjesztésével egyidejűleg rendelte el - többek között - a következő bűntettekre:

1. felségsértés, hűtlenség, lázadás elkövetésére létrejött szövetség, 2. lőfegyver, robbanóanyag használatával elkövetett gyilkosság és szándékos emberölés, továbbá ily gyilkosság elkövetésére irányzott szövetség, 3. közegészség elleni bűntett, 4. gyújtogatás, 5. a közlekedési eszközök elleni cselekmények (vaspálya stb.), 6. hatósági közegek elleni erőszak, 7. az állami rend védelméről szóló hatályos törvény (1921. III.) által meghatározott bűntettek.

A lefolytatott nyomozások eredményeképpen a honvéd vezérkar bírósága elé 1941. október 13-tól november hó 24-ig terjedő időben 116 egyén állíttatott hűtlenség bűntettével terhelten, a bíróság ügyüket rögtönítélő úton tárgyalta. Az eljárások során 93 egyént kötél általi halálra ítéltek, 64 személyen az ítéletet végre is hajtották.

A Vkf. bírósága mint rendes bíróság elé ez időben 342 vádlott ügye került a közeli döntés végett, az előnyomozás során több mint ötven személy van letartóztatásban.

Mindezt ötvenhat esetben elkövetett szabotázs, gyújtogatás és hatósági személyek ellen elkövetett, többnyire halálos végű merényletek miatt.

A veszélyes pártmunka hétköznapjairól és következményeiről Brindza Károly, a topolyai pártszervezet vezetőségi tagja emlékezéseiből értesülhetünk:

A JKP topolyai szervezetének történetében 1941. június 10-e minden bizonnyal az egyik legfontosabb dátum. Ezen a napon érkezett Topolyára Mayer Ottmár, a HÍD főszerkesztője, a kerületi pártvezetőség titkára, hogy újjászervezze a helyi pártvezetőséget, és utasításokat adjon a további munkára. Halkan beszélt, szürkéskék szemei megfontoltságot tükröztek. Eddig is mélységes bizalmat éreztünk iránta, de most, hogy annyi idő után újra elhozta a kapcsolatot és a pártmunka felújításának bizonyosságát, csak fokozta bennünk az iránta táplált elvtársi szeretetet és tiszteletet. Hangoztatta, hogy nehéz körülmények ellenére sikerült kapcsolatot teremtenie a tartományi, annak pedig a központi párt vezetőségével, így lehetőség nyílt összehangolt akciók végrehajtására. A megszállók elleni fegyveres harcra fel kell készülni. Fegyvereket kell gyűjteni, mert hamarosan szükség lesz rájuk. Az előttünk álló bonyolult feladatok végrehajtása érdekében új helyi bizottságot kell alakítani. Ez Mayer Ottmár javaslatára azonnal meg is történt. Ő a továbbiakban rámutatott a szigorú konspiráció fontosságára. Ezt a feladatok rendkívüli komolysága követelte meg, s az a körülmény, hogy a kommunista mozgalom rendkívül tapasztalt és kegyetlen ellenféllel, a Horthy katonai kémelhárító szervezettel áll szemben. Mert nem csupán sztrájkról vagy vörössegély szervezéséről, röpiratterjesztésről van szó, hanem a forradalmi harc újabb szakaszáról, a fegyveres felkelés előkészítéséről. Utasította a megalakult helyi pártbizottság tagjait, újítsák fel a régi sejteket, és alakítsanak újakat. Az idő sürget, mert minden feladatot a leggyorsabban és leglelkiismeretesebben kell teljesíteni. A mozgalom kiterjesztése érdekében fel kell venni a kapcsolatot a szomszédos helységek kommunista szervezeteivel.

A következő vasárnap, június 22-én is közénk jött, közölte, hogy hajnalban a németek megtámadták a Szovjetuniót. Ez Hitler vesztét okozza, s könnyen általános forradalom törhet ki egész Európában. Az új helyzet minden bizonnyal meggyorsítja a felkelésre irányuló terv valóra váltását. Fel kell készülnünk a hatalom átvételére, mert a Vörös Hadsereg hat-nyolc hét alatt ideérhet, s nekünk segítenünk kell a fasiszta erők legyűrését. Ejtőernyősöket is bevethet a szovjet, civil ruhát és búvóhelyet kell biztosítanunk számukra.

A következő ülésünkön Mayer Ottmár felszólította a helyi bizottságot, dolgozza ki a felkelés tervét, készüljön fel a középületek megszállására forradalom esetén. Véleménye szerint a Vörös Hadsereg hamarosan megfordítja a hadihelyzetet, és csak idő kérdése, hogy hozzánk is elérjenek egységei. Ekkor rajtaütésszerűen meg kell szállni a középületeket, a községházát, a rendőr- és csendőrlaktanyát, a kaszárnyát, a postát, a vasútállomást, a szolgabíróságot, a városba vezető fontosabb utakat. Gondoskodni kell a szovjet ejtőernyősök elhelyezéséről, élelmezéséről. Készen kell állni bizonyos szabotázscselekmények végrehajtására. Volt már néhány puskánk és kézigránátunk. A vasúti raktáros közölte, hogy náluk 15 puska van őrizetlenül. De mire érte mentünk, a katonák már elvitték.

Mayer Ottmár a lelkünkre kötötte, hogy nagy körültekintéssel járjunk el a terep felmérése és az emberek megválogatása során, mert a legkisebb hiba is végzetes következményekkel járhat. Hogy mikor kerül sor az általános felkelésre, nem tudni, de készen kell állni, ha itt a cselekvés órája. A felsőbb pártvezetőség országos viszonylatban összehangolja a tennivalókat, s időben értesíti az alsóbb szerveket a felkelés kitűzött időpontjáról.

Mayer Ottmár többször megfeddte a topolyaiakat, hogy késlekednek a tettleges forradalmi fellépéssel, s főleg elmulasztották a nyár végi terménybetakarítási idényben a gyújtogatás által kínálkozó szabotázscselekmények elkövetését.

A szófogadó előkészületek közben azonban - tapasztalatlanságuk miatt - konspirációs, a titkos szervezkedésre oly sokszor figyelmezett szabályokról megfeledkezve, már nem nyílt alkalmuk, hogy teljesítsék a felső pártvezetés gyakorlati utasításait, augusztus végén és szeptember elején valamennyien, topolyai kommunisták, de még szimpatizánsaik is, a csendőrnyomozók kezébe kerültek. S már szeptember 9-én, a szabadkai börtönben találkozhattak Mayer Ottmárral, aki szintén nem tudta titokban végezni mozgalmi tevékenységét. Ott a topolyaiak tanúi lehettek pártirányítójuk megkínzatásos vallatásának, majd alig tíz nap múlva, amint ügyüket a vétkesség nyilvánvaló nagyságrendje miatt elkülönítették, hamarosan hírét kapták halálos ítéletének, mellyel a vezérkari főnökség különbírósága sújtotta, egyéb ügyekben, "bűnök"-ben, vele vádlott-társ tizenöt halálraítélttel együtt.

Az ítéletet akasztás által 1941. szeptember 18-án délután hajtották végre Mayer Ottmáron.

S akik utasításait halogatták végrehajtani, a topolyai kommunisták csak a következő év márciusában kerültek bíróság elé, s mert sem gyújtogatás, sem sínrobbantás nem terhelte vádiratukat, csupán szervezkedés, fejenkint hétévi börtönnel megúszták, de nyomban egy frontra induló munkásszázadba osztották be őket.

  CSUROG, ZSABLYA, ÚJVIDÉK

A halálos ítéletekkel tetézett kommunistaellenes statáriális ítéletek elrettentő szándéka ellenére Bácska déli részein tovább folytatódott a szervezkedés. Ez a magyar hatóságokat erősen nyugtalanította. Besúgók mozgósításával igyekeztek az immár partizánnak minősülő szervezett csoportok rejtekhelyeit felkutatni. December 17-én (1941) a zsablyai 551. számú határvadász őrs rajtaütésszerű akciója során, tűzharcban a partizánok egy csendőrt és egy honvédet lelőttek. Az eset nyomán az újvidéki csendőrosztály parancsnoka a következő átiratban értesíti a zsablyai főszolgabírót:

"Előfordult esetekből folyólag közlöm, egyes kommunista bandák lakatlan tanyákon rejtőznek el. Ezeket a környező tanyák lakossága nemhogy nem jelentette be, hanem még élelmiszerrel stb. támogatta is. Ebből kifolyólag kérem utasítani jegyzői hivatalokat arra, hogy a községek lakosságának tegyék minél előbb közhírré az alábbiakat: Mindazok, akik kommunisták tartózkodásáról tudnak és azt a csendőrségen haladéktalanul nem jelentik, nemkülönben azok, akik a kommunistáknak bármilyen formában segítséget nyújtanak, a honvédtörvényszék által statáriális eljárás alá esnek, mely kötél általi halálbüntetéssel járhat. Különösen vonatkozik ez a tanyával rendelkező lakosságra, amellyel szemben a bejelentési kötelezettség elmulasztásának legkisebb gyanúja esetén is az internálást és a tanya elkobzását hozom javaslatba."

Ez az utasítás előreveti a januári szigorúság árnyékát, a megtorlások sokasodását.

A Zsablya környékén bekövetkezett január eleji harcokról számol be a belügyminiszterhez intézett jelentés:

"Folyó hó 4-én a zsablyai csendőrőrs parancsnoka jelentést kapott, hogy a falutól 8 km-re lévő kis tanyán fegyveres kommunisták vannak. Kilenc csendőr és tizenegy határvadász a tanya megközelítése közben tüzet kapott, azt viszonozta, majd határvadász századtól érkezett húsz további .honvéd segítségével Csurog község felé szorították a tanyából menekülni igyekvő fegyvereseket. Azonban az újvidéki csendőrparancsnok vezetésével újabb csendőr és határvadász erők nyomására a kommunisták harcolva dél felé vonultak vissza. Eddigi veszteségek a csendőrség részéről 2 halott, 2 súlyos, 1 könnyebb sebesült, a határvadászok részéről 4 halott, 6 sebesült. Nyolc kommunista halott került elő, három személyt élve fogtak el."

A sajkás 1. Népfelszabadító Osztag, amely Bácskában a legtevékenyebb partizánalakulatként a szabotázsok és a politikai akciók egész sorát hajtotta végre, még december közepén alakult meg a Zsablyától északkeletre fekvő Gavra Pustajics-tanyán. Itt csaptak le a mintegy 60 fős osztagra a magyar alakulatok. Az egyenlőtlen harcban az osztag nagy része megsemmisült, elesett a vezetőjük, a zsablyai járási pártbizottság szervezőtitkára, Molnár Gyula is.

A vezérkar főnöke és az egész magyar katonai közvélemény saját tekintélyének megóvása, illetve visszaállítása végett a kommunista szervezkedés meg a partizánmozgalom teljes felszámolására törekedett, ezért a Bánátból átszivárgó fegyveresek meggátlására, megsemmisítésére jelentős katonai erőket csoportosított a bácskai Duna-Tisza háromszögbe.

A 15. gyalogdandárt Zomborból Újvidékre helyezték. A 20. gyalogezred kiskunhalasi első zászlóalját a Zsablya környéki falvakba irányították, s mozgékonyságát fokozandó gépkocsikkal látták el. Vitéz Deák László ezredes parancsnoksága alá rendelték karhatalmi alkalmazás céljaira a 2. lovasdandár páncélgépkocsi-századát is.

A vezérkari főnök így fogalmazta meg a partizánüldözés célját:

"A folyamatban lévő tisztogatási művelet kihatása következtében várható, hogy Bácskának ebben az eddig elhanyagolt sarkában és ezzel együtt az egész Bácskában hosszabb időre a teljes rend fog uralkodni, mert most módunkban van az összes nemkívánatos elemektől megszabadulni, és így a lakosságnak elrettentő példát mutatni."

A foglyoktól kicsikart vallomások alapján egy Bánátból szervezett nagyarányú felkelés terve bontakozott ki, melyet állítólag a görögkeleti karácsony napján, január 6-án kellett volna kirobbantani.

A hallgatag és nem éppen barátságos lakosságot a partizánok cinkosaként kezelték. Bűnüket tetézte az, hogy a német és magyar lakosság feltételezett kiirtására irányuló terveket nem jelentették, s a magyar katonák, csendőrök és rendőrök megsemmisítését célzó csetnik-partizán tevékenységet támogatták.

Amikor Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyot, az V. hadtest parancsnokát megbízzák a likvidáló karhatalmi erők irányításával, éppen a Mátrában üdült, nyomban Zsablyára sietett, s átvette a csapat irányítását.

A január 6-i jelentés szerint Csurogon zendülés támadt, melynek elfojtására egy golyószórós honvédszakaszt rendeltek ki.

A január 8-i jelentés több száz csetnik halottról számol be.

A január 10-i MTI-helyzetjelentés szerint a saját veszteség 11 halott, a csetnik bandák közül mintegy 1100-at intéztek el eddig. Kétezer fogoly csetnik ügyét még ezután intézik. "A tisztogatási műveletekben részt vettek a temerini frontharcosok felfegyverzett csoportjai is. A temerini csoport parancsnokával közölték, hogy az ellenállókat verjék agyon. Amikor este Újvidékről érdeklődtek Temerinben, hogy mi újság, a csoport parancsnoka kijelentette, senki sem adta meg magát. Zsablya és Csurog teljesen le van zárva, a vasútról nem szabad leszállni, és a környékben a tisztogatási munka még folyamatban van."

Nem tudhatni, mennyire adat- és szöveghű az MTI-jelentés, mindenesetre alkalmas arra, hogy a temerini ártatlan lakosság ellen utólag a bosszúálló indulat alapja legyen.

Egy budapesti detektív január 17-én a következőket jelentette a belügyminiszterhez eljuttatott beszámolójában:

"...a törvényes intézkedésektől eltérően felelőtlen visszaélések következtek, amelyek még ma is tartanak. A községek magyar és német ajkú lakosságából ún. nemzetőrséget szerveztek, amelyekhez elsősorban büntetett előéletű, közönséges bűncselekményekre hajlamos egyének csatlakoztak, akik az anyagi haszonlesést tartották elsősorban szem előtt. Ezek a kétes értékűnek tekinthető ún. hazafiak beférkőztek a kirendelt hatósági személyek, illetve közegek bizalmába, és azóta minden úgy történik, ahogy azok jónak látják. ...az érdekelt községek, Zsablya, Csurog, Sajkásgyöngye, Boldogasszonyfalva szerb ajkú intelligenciáját, a tekintélyesebb gazdákat, kereskedőket és minden értelmesebb elemet állítólag... kivétel nélkül kiirtottak és a kb. 12 km-re levő Tisza jege alá süllyesztettek. Így Zsablya községben kb. 1000 lakost... Az úgynevezett fő utca, ma Horthy Miklós út, teljesen néptelen lett... Tény, hogy az elhurcolt személyekről senki sem tud semmit...

A Zsablyán megkezdett takarítás átterjedt a járáshoz tartozó többi községre... Erre vezethető vissza, hogy az utolsó napokban a bácskai lakosság tömegesen menekül a főváros és egyéb anyaországi vidéki városok irányába. A községekben általános rémület lett úrrá, senki sem mer kimenni az utcára, és maga a magyar ajkú lakosság fél a további történtektől és esetleges következményektől."

Január 12-én az egységes karhatalmi erők parancsnoka, Feketehalmy-Czeydner altábornagy közölte a belügyminiszterrel, hogy a partizánok Újvidékre húzódtak, és szükséges lenne a razziát kiterjeszteni oda is. A minisztertanács tudomásul vette az óhajt.

A razzia tervét maga az altábornagy dolgozta ki, s a karhatalmi egységek irányítását Grassy József vezérkari ezredesre, a zombori 15. dandár parancsnokára bízta.

Dungyerszki György szerb nagybirtokos, számos malom, nagyüzem tulajdonosa, magyar mágnások, politikusok barátja, január 20-án valami hivatalos parádén vett részt Szabadkán, talán Rökk Andor főispáni beiktatásán. Ha egyebet nem, gazdagságát, összeköttetéseit, társadalmi helyzetét tisztelték, és minden hivatalos aktusra meghívták, amit ő vagy elfogadott, vagy nem, soha senki nem kérte számon tőle, miért cselekedett így vagy úgy. Ezen a szabadkai fogadáson egy elegáns, teljesen ismeretlen fiatalember pohárral a kezében, mintha csak koccintásra, odalépett hozzá, lehetett gróf vagy miniszteriális úr, minden bevezetés nélkül megkérdezte: - Felesége és gyerekei hol vannak? Újvidéken? Igen? Akkor még van rá lehetőség, telefonon azonnal intézkedjék, vonattal vagy autón azonnal induljanak Budapestre!! Többet nem mondhatok, de a család holnap ne legyen Újvidéken! - A felszólítás olyan imperatív volt, hogy azonnali intézkedést követelt. A tovább kérdezősködés elől az elegáns úr poharastul eltűnt. Dungyerszki többé nem látta s azonosítani sem tudta őt.

Nyomban még onnan, Szabadkáról telefonon utasította jogtanácsosát, Vladimir Gavrilovics ügyvédet, hogy a családot gépkocsin azonnal hozza fel Budapestre. Minthogy az utasítás nem vonatkozott az ügyvéd családjára, ő egymagában kísérte a fővárosba Dungyerszkinét és a gyerekeket.

Január 21-én hirdetményeket ragasztottak ki Újvidék utcáin, bejelentve az általános razziát, 19 pontos ultimátumszerű parancsba foglalva a lakosság magatartására vonatkozó utasításokat. Az utcán való mozgás tilalmán kívül az utazást is betiltotta. Az üzleteket az élelmiszerboltok kivételével bezáratta. A rádióhallgatást és a telefonszolgálatot szüneteltette. A templomokat, nyilvános szórakozóhelyeket bezáratta, az éttermek kivételével. Harangozni sem volt szabad. Minden összejövetel tilos. Az ablakokat zárva és lefüggönyözve kell tartani. Idegent nem szabad megtűrni a házaknál.

A razzia megkezdése óráiban kiragasztott hirdetmények a város vezetőit, dr. Fernbach Péter főispánt és dr. Nagy Miklós polgármestert is meglepték. Hivatalukba indulva a fegyveresek igazoltatták és lakásukba visszakényszerítették őket.

Az első napon a leventeotthonban működő igazolóbizottság elé vezették a házakból előállított s "megbízhatatlan", mert szerb vagy zsidó származású személyeket. A Grassy által rögtönzött vészbíróság mintegy 25-30 csetniket, partizánt ítélt halálra. Az ítéletet a dunai strandon hajtották végre, a hullákat a jeges Dunába lökve.

Az első nap eredményével az altábornagy és a városparancsnok Grassy nem voltak megelégedve. Beosztottjaikat kegyetlenebb eljárásra sarkallták.

Már az első nap kegyetlenségeinek híre is felszivárgott Budapestre, a vezérkari főnök, Szombathelyi Ferenc megparancsolta az atrocitások beszüntetését. Mint láttuk, hiába, a kegyetlenség még két napig tartott.

Az újvidéki rendőrkapitány a m. kir. honvéd állomásparancsnokhoz intézett átiratában a maga s a rendőrség büntetlenségét hangoztatta:

"A katonai razziák a város kül- és belterületén a katonailag előzőleg kidolgozott tervek szerint történtek. A hatóság közigazgatási területe a razziák háromnapos tartamának figyelembevételével ún. razziazónákra volt beosztva. Úgy a razziák tartama, mint azok éjszakai szüneteltetése alkalmával több gyűrűben szigorú katonai kordon alkalmaztatott... a razzia alá vont területen házról házra, terepről terepre járva katonai, csendőri és rendőrségi közegekkel hol párhuzamosan, hol lépcsőzetesen végezték a célul kitűzött átfésülési és tisztogatási feladatokat. A razziák során katonai részről a helyszínen vagy annak közelében halálos kimenetelű szolgálati fegyverhasználati igény jelentékeny esetben fordult elő. Azonban a razziázó kutató járőr kötelékébe vont rendőrközegek részéről szál- és lőfegyver vagy szolgálati ismétlőpisztoly használatára egyszer sem került sor. Hatósági jogcím a katonai razziák tartama alatt a személyi és vagyonbiztonság tekintetében szünetelt... Őrszem szolgálatban volt rendőrközegeimtől több jelentés érkezett arról, hogy a város különböző pontjain, nyílt terein, utcákon, lakóházak udvarán ismeretlen lőtt sérüléstől származó emberhullák hevernek. Magam is személyesen meggyőződtem arról, hogy a hullák eltávolításáról felsőbb katonai intézkedésre maga a katonaság gondoskodott. A razziák befejezése után feltalált hullák eltemetése Újvidék szabad királyi, törvényhatósági joggal felruházott város polgármesterére maradt... A razziák megkezdése előtt a város polgári foglalkozású lakossága látszat szerint békességes, zavartalan, külső megnyilvánulásaiban rendes életét élte.

A katonai razziák tartama alatt a város lakossága közül sok személy eltűnt. Egyes lakóházak, épületek elnéptelenedtek. Családok hollétéről szomszédok, lakótársak csak annyi tájékoztatást tudnak szolgálni, hogy a családokat katonai közegek otthonaikból elvitték, készpénz, drágaságokat képező ingóságok a katonai razziák során foganatosított házkutatások során eltűntek, elkallódtak. A felügyelet nélkül hagyott lakások felügyeletéről a katonai hatóság részéről nem történt meg a köteles gondoskodás... a város összlakosságát nyomasztó cselekményekből származó felocsudás után a rendőrség közbiztonsági feladatainak ugrásszerű felnövekedése várható."

Az újvidéki "razzia" második napján délután került sor arra a háztömbre, ahol a Gavrilovicsok laktak. Vladimirnak, a Dungyerszkiék jogtanácsosának több testvére, kiterjedt rokonsága élt ott, az öreg családfő is, az ügyvéd édesapja.

Amikor a csendőrök, katonák minden szerbet, nem magyar nemzetiségű lakót a kapu elé parancsoltak irataikkal együtt, "igazoltatás" végett. A folyosókon őrök álltak, hogy senki se bújhasson ki az igazoltatás felelőssége alól. A Gavrilovics-lakás elé is jutott egy őr, egy idős magyar póttartalékos, akit csupán az efféle vigyázkodásra tartottak alkalmasnak.

Az öreg Gavrilovics a januári hidegre nemigen ügyelve, a sürgető nógatásokra kiskabátban lépett ki a lakás ajtaján, sietve, nehogy rossz néven vegyék késlekedését. Magyar házvezetőnője futott utána, várjon egy kicsit, vegye fel legalább a télikabátját, mit legénykedik, ne féljen, úgyis megvárják a katonák az igazoltatással.

Az öreg magyar puskás katona csak nézte az öreg szerb tüsténkedését, mögötte a perlekedő magyar cselédet, aggodalmaskodó gondoskodásával. Elébe állt a nagykabátjával bajlódó embernek, visszafordította: - A bácsi ne menjen sehová, a bácsinak nem kell igazolkodnia odakint - azoknak.

Így maradt meg az öreg Gavrilovics és a kimenekített Dungyerszki család kíséretében egyetlenként a népes famíliából Vladimir, a neves ügyvéd, aki azokban az években csak mint jogtanácsos élt képzettsége lehetőségeivel.

A razziák külpolitikai következményeit követségeink visszajelzései alapján súlyosan kellett éreznie, érzékelnie az államvezetésnek. De az ellenzék képviselői is - Bajcsy-Zsilinszky Endre, Peyer Károly, Rassay Károly - szigorú vizsgálatot követeltek. Bajcsy-Zsilinszky révén rávették Bethlen Istvánt is, hogy hasson oda a kormánynál a razzia bűnöseinek felelősségre vonására.

A vezérkari főnök 1942 áprilisában Babós József hadbíró ezredes vezetésével különleges bizottságot hozott létre az "események" tárgyilagos megvizsgálására.

Babós ezredes júniusban több száz oldalas vádiratszerű jelentésben összegezte a nyomozás eredményét, megállapítva, hogy Újvidéken tömeges gyilkosságok történtek.

Szombathelyi vezérezredes, vezérkari főnök elrendelte az ügyészi nyomozó eljárást. Ám Horthy Miklós a hadsereg vélt becsületének védelmében augusztus 13-án a törzstisztek és tábornokok (időközben Grassy vezérőrnagy lett) ügyében az eljárást beszüntette.

Csak a csendőrtisztek ellen folyt tovább a vizsgálat.

A magyar politikai ellenzék azonban az elkövetkezendő esztendő alatt nem hagyta annyiban a sajkáskerület és Újvidék bűnöseinek ügyét.

Nem sokkal az olasz fegyverszünet megkötése után, 1943. október 11-én Horthy Miklós megváltoztatta előbbi, múlt évi döntését, újra elrendelte Feketehalmy-Czeydnerék vád alá helyezését:

"Minthogy vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc nyugállományú altábornagynak, vitéz Grassy József vezérőrnagynak és vitéz Deák László nyugállományú ezredesnek a Délvidéken lefolyt tisztogatási műveletek alatt tanúsított magatartása az időközben felmerült újabb adatok szerint lényegesen súlyosabb megítélés alá esik, mint amely a bűnvádi eljárás megindításának, illetve folytatása mellőzése tárgyában az 1942. augusztus hó 13. napján Gödöllőn kelt elhatározásom alapjául szolgált, elrendelem, hogy az illetékes parancsnok a nevezettek elleni bűnvádi eljárás megindítása, illetve folytatása iránt - további elhatározásomra tekintet nélkül - haladéktalanul intézkedjék. Kelt Gödöllőn 1943. évi október 11. napján. Horthy Miklós."

Szombathelyi így kommentálta a kormányzó döntését: "Nem tartom nagyon szerencsés dolognak, mert ez csak föl fogja bátorítani a szerbeket, s azt a hitet fogja bennük kelteni, hogy mi meg vagyunk ijedve... ez a megtorlás nem fogja a kívánt hatást elérni. De természetesen, ha a kormányzó úr így parancsolja, nekem nincs szavam ellene."

A nyugati hatalmak már 1943 májusában üzentek a magyar kormánynak, hogy minden külpolitikai közeledés előfeltétele a megfelelő jóvátétel a bácskai vérengzések miatt.

A hadbíróság Babós József hadbíró ezredes vezetésével 1943. december 14-én kezdte meg a 15 vádlott tárgyalását, kik Szombathelyi kívánságára szabadlábon védekezhettek. Egyedül Zöldy Márton csendőr százados volt letartóztatásban.

A kormányzó kabinetirodája számára a következő emlékeztetőt állították össze az 1942. év januárjában Zsablya-Újvidék területén elkövetett túlkapásokról:

"A Vkf. bírósága 1943. évi december hó 14-én 9h-kor kezdte meg Budapesten II. ker. Margit körút 85/87. szám alatti főtárgyalási teremben Újvidék és környékén 1942. év januárjában honvéd és csendőr karhatalmak által elkövetett túlkapásokban - az előzetes Vkf. bírósági nyomozás és vizsgálat alapján - vétkesnek talált honvéd- és csendőrtisztek bűnügyét.

A vádlottak száma:

15. Ebbő13 honvédtiszt, 12 csendőrtiszt.

Honvédtisztek:

Vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc ny. áll. altábornagy, vitéz Grassy József m. kir. vezérőrnagy, vitéz Deák László ny. áll. ezredes.

Csendőrtisztek:

Horkay József és vitéz Gaál Lajos m. kir. csendőr ezredesek, vitéz Báthory Géza és Fóthy Ferenc ny. áll. csendőr alezredesek, Stepán László, dr. Kun Imre, dr. Csáky József, Bandur Károly, dr. Kacskovics Balázs, dr. Képíró Sándor és dr. Zöldy Márton m. kir. csendőr századosok és Gerencsér Mihály m. kir. csendőr főhadnagy.

A főtárgyalás elnöke: Náday István m. kir. altábornagy. Tagjai: vitéz Németh József és vitéz Kiss János m. kir. altábornagyok.

Tárgyalásvezető bíró: dr. Gazda Imre hadbíró százados, ügyész: Babós József hadbíró ezredes. Utóbbi kettő a Vkf. bíróságának is tagja.

Előzmények:

Bácskának 1941 áprilisában a honvédség által történt birtokbavétele után néhány erőszakos csetnik ellenállás erélyes letörésével sikerült viszonylagos nyugalmi állapotot teremteni.

Ez azonban alig tartott hat hétig. A lábon álló gabona beérésével nap mint nap búzaasztagok, majd később kenderkazlak gyulladtak ki. Telefonvezetékek elvágása, vasútvonalak elleni merényletek mind sűrűbben ismétlődtek. Honvédtisztek, tiszthelyettesek, csendőrök, rendőrök, detektívek elleni sikeres merényletek következtek be. Mindezek az események egységes irányításra, központi akarat érvényesülésére mutattak.

A honvédcsapatokkal bevonuló katonai közigazgatáshoz beosztott csendőrnyomozó csoportok az első naptól kezdve gyűjtötték a csetnik, kommunista, dobrovoljác elemekre az adatokat. Majd Szabadka határában 1941. június végén elkövetett nagyobb arányú tűzeset tetteseit szerb egyetemi hallgatók személyében sikerült felderíteni. Az első tetteseket a szegedi polgári kir. törvényszék halálra ítélte, és ki is végeztette.

A kapott nyomok alapján aztán igen nagy arányú, széles szövevényű kommunista szervezkedés képe bontakozott ki. Mivel a felderített szervek kifejezett törekvése elsősorban a honvédség és ezáltal a hadviselés érdekeit súlyosan sértette, a nyomozást a Vkf. 2. osztálya vette át. D. alcsoportjától kivezényelt tisztek, előbb Németh Ferenc cső. alezredes, utóbb Fóthy Ferenc cső. alezredes közvetlen irányítása alá kerültek a felderítést végző csendőrnyomozó csoportok. (Szabadka, Zombor, Topolya, Újvidék.)

1942. január 1-ig már több mint 100 főre mondott ki halálos ítéletet, s több ezer évi összbüntetést szabott ki a haditörvényszék a kommunistákból partizánná átvedlett, súlyos cselekményeket elkövetett merénylőkre.

Események:

A nyomozó csoportok a Duna-Tisza közét 1942. január 1-ig a főbb kommunista szervektől nagyjából megtisztították. Csupán a Tisza-Duna szögletében (Óbecse-Zsablya-Csurog Sajkásvidék) voltak még felderítetlen területrészek. Az elfogott kommunisták azt vallották, hogy a Duna-Tisza közéről idehúzódtak még őrizetbe nem vett társaik. Továbbá, hogy Bánátból erre a részre szivárogtak át fegyveres partizánszázadok. Céljuk: e terület harcos szerbjeit is magukkal rántva január 6-án (szerb karácsony) Szent Bertalan-éjszakát rendezni. E terület magyarságát, németségét kiirtják.

Az újvidéki nyomozó csoportok e hírek ellenőrzésére, a vallomásokban Zsablyától keletre megnevezett tanyákon állítólag tartózkodó partizánok felkutatására 6 csendőrnyomozót vezényeltek ki. Ez a csoport a zsablyai rendőrőrs legénységével és határvadász járőrrel megerősítve, a kérdéses tanyán január 4-én reggel rajta akart ütni. A vállalkozás azonban balul ütött ki. Kellő előzetes felderítés nélkül közelítették meg a tanyát. A tanyában tartózkodó partizánok (kb. 1 szakasz) egész közel engedték magukhoz a csoportot. Azt tűzzel szétugrasztották. Eközben több csendőr, köztük az őrsparancsnok és határvadászok, elestek vagy megsebesültek. Az esetről azonnal jelentést tett a zsablyai csendőrőrs az újvidéki nyomozó csoportnak, az újvidéki csendőrosztálynak, a szegedi csendőrkerületnek. Ez utóbbi pedig a szegedi V. hadtestnek, egységes karhatalmi vezetést javasolva.

A rögtönzötten kivezényelt karhatalmi csoportok tervszerűtlenül nyomban átfésülték a környező terepet. Több helyen kisebb osztagokra tagolt partizánerőkre bukkantak. Azokkal tűzharcot vívtak. A szerb lakosság a partizánokat tőle telhetően támogatta, a rémhíreket felerősítette. Önbizalma az események folytán a provokáció határáig megnövekedett.

Az események következtében a karhatalomban, de még inkább vezetőiben olyan sajátos pszichózis keletkezett, hogy a később beérkezett karhatalmi parancsnokok és felelős vezetők a helybeli lakosság ellenőrizhetetlen rémhíreinek és 20 éves elnyomatása alatt elkeseredésének hitelt adva, a helyzetet rendkívül súlyosnak ítélték. Kellő ellenőrzés nélküli besúgásokra mint tényekre alapítva súlyos megtorlásokra adtak parancsokat. A vezetők kezéből kicsúsztak egységeik. Egyéni kilengéseket megtorlatlanul hagytak. Sőt előmozdítottak.

Az egymás után beérkező honvéd-csendőr karhatalmak összekeveredtek. A keletkezett zavarban kiadott ellentétes intézkedések növelték a fejetlenséget.

A felső vezetést valótlan, a helyzetnek meg nem felelő, felnagyolt, rémlátó, szóbeli, telefon- és írásbeli jelentésekkel félrevezették. Ezáltal elnyerték a felsőbbség jóváhagyását a megjelölt területek lerazziázásához. S miután ezek során ellenállásra nem találtak, mesterséges, valótlan helyzeteket teremtettek, miből indokolatlan vérengzések keletkeztek.

Betetőzték mindezt az Újvidéken 1942. január 21., 22., 23-án történtek. Itt 3 napon keresztül, ellenállás mímelésével, a szerb és zsidó lakosságot ötletszerűen és a karhatalmakat fosztogatásra is szabadjára engedve, irtották.

Számszerű adatok:

A hadbíró nyomozó eljárás szerint 1942. január 4-8. között Zsablyán 653, Csurogon 869, Óbecsén 168, Temerinben 47,

Január 9-14. között Mozsoron 195, Tündéresen 32, Dunagárdonyban 74,

Január 21., 22. és 23-án 879 ember vesztette életét.

Mindössze 3309 polgári egyént, közöttük 147 gyermeket és 299 elaggott férfit vagy nőt öltek meg.

Vád és összbűnösség:

E cselekmények miatt vádlottakat Vkf. bírósága az 1930. III. 59. 1. bekezdésének 1. pontjába ütköző hűtlenség bűntette címén helyezte vád alá. A vádlottak a hűtlenséget azáltal követték el, hogy »az események« rovatában ismertetett módon a vezetésükre bízott karhatalmi erőket - a magyar honvédség és csendőrség hagyományos jó hírének csorbításával - törvényes rendeltetésüktől elvonták. Sőt az állam céljaival ellenkező módon használták fel. A keletkezett jogsérelmeket nem vizsgálták ki. A tettesek felelősségre vonását szándékosan elmulasztották. A Délvidéken foganatosított karhatalmi műveletek alatt szolgálati kötelességüket megszegték. Alárendeltjeiket bűncselekmények elkövetésére buzdították. Ezáltal okozói lettek annak, hogy a karhatalmi tisztogatás vérengzéssé, kegyetlenkedéssé és fosztogatássá fajult. Ezzel a magyar állam fegyveres erejének szándékosan súlyos hátrányt okoztak.

Egyéni bűnösség:

Vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc ny. áll. altbgy.

I. rendű terhelt, a kirendelt karhatalmi erők együttes parancsnoka, a karhatalomnak a m. kir. honv. Vkf-től kapott utasításától lényegében eltérő ellentétes rendelkezéseket adott ki. A neki alárendelt karhatalmakat és parancsnokokat ellenőrizni elmulasztotta. Az elkövetett súlyos visszaélésekről és kilengésekről felsőbb helyre a valóságnak meg nem felelő jelentést tett. A megtörtént eseményeket letagadta. Felsőbbségét megtévesztette. A való helyzetről huzamos időn keresztül felsőbbségét tévedésben tartotta.

Midőn egyik alparancsnoka, Zöldy cső. szds. feladatáról utasítást kért, azt válaszolta: »Célom a megtorlás.« Zöldy cső. szds. azon további kérdésére, hogy »mit csináljon, ha hullákat fog látni«, azt válaszolta: »Ezt akarom.«

Midőn 1942. I./22-én este a m. kir. honvéd Vkf-től azt a távmondati rendeletet vette, hogy minden vérengzést azonnal akadályozzon meg, eltűrte, hogy másnap (I/23) Újvidéken még 53 gyermeket, 650 felnőttet és 100-nál több aggastyánt lőttek agyon.

Vitéz Grassy József vezérőrnagy.

II. r. terhelt, mint a külön területi hatállyal működő karhatalmi csoport parancsnoka, az általa kirendelt egységeket és járőröket nem ellenőrizte. Saját személyes vezetése alatt jogtalanul vésztörvényszéket alakított, s annak keretében jogszerű bírói ítélet nélkül döntéseket hozott, kivégzendőket jelölve ki. Midőn 1942. I/22-én Korompay főhadnagytól azt a jelentést vette, hogy az újvidéki strandon a Duna jegére elhelyezett pallókon az újvidéki utcáról és házakból összeszedetteket válogatás nélkül kivégzik, ezt beszüntette, és csak a vésztörvényszék által halálra ítélteket engedte a vesztőhelyre vinni.

Vitéz Deák László ny. áll. ezredes

III. r. terhelt, mint a helyszínre elsőnek érkező magasabb honvéd karhatalmi parancsnok a beérkező hírek kötelességszerű ellenőrzésének elmulasztásával és helytelen magatartásával nagyban előmozdította a sajnálatos pszichózis kialakulását. Midőn Csurogról Stepán cső. szds. jelentette neki, hogy a hombárban őrzött foglyok kitörtek, és azok ellen az őrök fegyvert használtak, de a foglyok között sok a sebesült, azt parancsolta, hogy azokat is le kell lőni. Majd Stepán cső. szds. ama kérdésére, hogy az iskolában és az istállóban őrzött foglyokkal mitévő legyen, azok kiirtását is elrendelte. Előzetesen azonban elmulasztotta ellenőrizni, hogy a foglyok valóban megtámadták-e az őröket.

Vitéz Báthory Géza ny. áll. cső. alezr

. IV. r. terhelt, mint Zsablyán és környékén, valamint Újvidéken közreműködő csendőralakulatok területi parancsnoka, vezetői és ellenőrző kötelmeit nem teljesítette. Felmerült nevezett ellen a gyávaság gyanúja is. Újvidéken január 22-én kihívatván, azt válaszolta, hogy amíg odakint tűzharc folyik, nem megy ki.

Vitéz Gaál Lajos cső. alezr.

V. r. terhelt, mint az Újvidéken alkalmazott csendőrökből és honvédegyénekből alakított kutató-gyűjtő, valamint kísérő járőröket és ezen csoportokat irányító cső. tiszteket ellenőrizni hivatott parancsnok, e kötelmeit nem teljesítette. Sőt alárendeltjei előtt lázító és buzdító beszédeket tartott. 1942. I/23-án 3 csendőrt kötésekkel láttatott el, noha nem voltak sebesültek, bajtársai előtt rájuk mutatva, megtorlásra hívta fel alárendeltjeit.

Fóthy Ferenc ny. áll. cső. alezr.

VI. r. terhelt, mint a Vkf. 2./d. alcsoporttól a délvidéki kommunista mozgalom elleni harc irányítására kivezényelt parancsnok valótlan jelentéseivel, a m. kir. honv. Vkf. nevében illetéktelenül nyilvánított kijelentéseivel a zavart növelte. A lelőtt polgári egyének kezébe pisztolyt tétetett. Zsebeikbe kézigránátot helyeztetett. Ezáltal azok ellenállását mímelte. Horkay cső. alezredessel együtt még az a gyanú is terheli, hogy a kivégzettektől Budapestre szállíttatott 8 db női perzsabundát, hogy azokat piacra dobja.

Horkay József cső. alezr.

VII. r. terhelt, mint a központi cső. nyom. pságtól Újvidékre, Zsablyára és ezek környékére kivezényelt cső. nyomozó parancsnoka,

Stepán László cső. szds.

VIII. r. terhelt,

dr. Kun Imre cső. szds.

IX. r. terhelt,

dr. Csáky József cső. szds.

X. r. terhelt,

Budur Károly cső. szds.

XI. r. terhelt,

dr. Kaskovics Balázs cső. szds.

XII. r. terhelt,

dr. Képíró Sándor cső. szds.

XIII. r. terhelt,

dr. Zöldy Márton cső. szds.

XIV. r. terhelt és

Gerencsér Mihály cső. fhdgy. XV. rendű terhelt, mint a már említett vegyes cső. és honvéd kutató járőröket csoportonként irányítani és ellenőrizni hivatott parancsnokok súlyos kötelességmulasztást követtek el azáltal, hogy előírt kötelességüket megszegték.

Ezenfelül Stepán László cső. szds. Csurogon 1942. I/7-én 500 főt végeztetett ki vitéz Deák szds. parancsára. Annak valótlan indokául azt jelentette, hogy mint foglyok megtámadták az őrséget, s emiatt voltak kényszerülve fegyverhasználatra.

Dr. Zöldy Márton cső. szds.

beismerte, hogy 1942. I/21-23. napok között 659 újvidéki polgári egyén kivégzése történt az ő tudtával. Újvidéken I/22-én este színleges összeütközést mímelt 3 elfogott polg. egyén és cső. járőrök között. Az ellene irányuló hadbírói vizsgálat alatt tilalom ellenére elhagyta kijelölt tartózkodási helyét. Midőn főtárgyaláskor jelentkezett, elöljáró csendőrfelügyelője letartóztatta.

A főtárgyalás befejezése 1943. évi XII. 23-ára várható.

Fenti tényállás és a vád a főtárgyaláson kialakuló vallomások alapján, még módosulhat."

A hadbíróság 1944. január 12-én befejezte a bizonyító eljárást, majd dr. Gazda Imre hadbíró főhadnagy közel egyórás vádbeszédet mondott. A vádbeszéd szerint a délvidéki partizánmozgalom 1944. január 4-én végleg meg lett semmisítve... az igazoltatás is törvénytelen volt, és ellentétes a magyar mentalitással. A tárgyilagos vádbeszéd, mely akarva, nem akarva Bajcsy-Zsilinszky szellemét tükrözte, olykor szó szerint is az ő beadványát idézte a vádlottak bűneinek felsorolásában. S valamennyi vádlottra a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérve.

Az ítélethozatalra néhány nap múlva került volna sor, de a vádlott tisztek 1944. január 15-én Németországba szöktek Albrecht főherceg Ausztriába nyúló birtokán keresztül.


Hozzászólás  

#3 Ithaka 2012-02-18 21:38
Tudom nemtehetek sokat az ilyen gyilkos személyek ellen csak annyit, hogy kérem a megváltó JÓ-ISTENEM, büntessemeg öket érdemük szerint. Ismerek olyan idös nöt aki minden rosszat elkövetett a környezetével, most meg felvan háborodva mert kiült az arcán egy gyogyithatatlan gyönyörüséges furunkuluszha, még elsem tudja titkolni mert, ha kilápne az utcára mindenki látja, igy a rövid életét elbujva a világtól éli le. Nem-e? jobbletvolna emberségesen élni embertársainkal? :-?
#2 Ithaka 2012-02-18 21:17
Ujból és ujból olvasva a VÉRBOSSZU BÁCSKÁBAN, nagyon elvagyok keseredve, hogy ilyen gyilkolás is megtehetnek az emberiséggel, de az állitólagos hátrányos helyzetü , és a háttér hatalom emberei megteheti, fényes nap a 11-éses ártatlan kislány torkát elvágják, mert kellett a vallás rituáléhoz a vére, az idös embereket saját lakásukban agyonverik, az idös azonyokat megbecstelenitik, azzal nem is foglalkozik a törvényünk, hogy az áldozatoknak hány hozzátartozóját tették tönkre lelkileg örökéletre. Hólvagy magyat törvény, hól veszik figyelemben a magyarságot, még a saját szülöföldünkön sem, amiért az ösapáink vérüket ontották a csatamezön ezerévekkel ezelött. Európa szerte, északon, kelete, a vezérkarok csak habracsolnak a parlamentekben, de a néppel nem törödnek, kedvére gyilkolhatnak az elmezavarodott, testileg, lelkileg eldeformálódott ( mindenki érzelmére hagyom minek nevezi öket ). Tudom ezelött is voltak kivégzések, vallatások de azokal az emberekel tette a törvény akik az ilyen megtorlást megérdemelték, (szemet-szemért ,fogat-fogé ), de nem ártatlan emberekkel akiket megfélemlitésnek használnak fel a becstelenkezü hatalom. :eek:
#1 Ithaka 2012-02-12 20:55
1956.október 25 után is itt Magyarországon is voltak hasonló kinzások magyar a magyar embert kénsavas medencébe élve dobták a többi vallatott látára. Még most is él az a vallató aki a hátrakötözött letérdeltetett embet acéllal megerösötett csizmával ugy szájon rugta, hogy alsó, felsö fogsora az összes azáldozat torkára szorult. Nem áll meszire ma sem olyan emberek tipussa akik szemrebbenés nélkül megne tennének. A pénz a hatalom mindenre utat nyit ezeknél az embereknél. Aztgondolom ezek nem is emberek, senem vadálatok azoknál is rosszabak.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.