Gyerekként a hetvenes években napokkal korábban tudtuk, hogy szüleinkkel melyik tanyára kirándulunk május elsején, és másodikán. Ilyenkor apám és anyám szabóműhelyében megszűnt a varrógépek zakatolása. Az akkori kiruccanások még a karcsú akácfák csúcsán található, művészi építménynek számító szarkafészkek embert próbáló kifosztásáról maradtak emlékezetesek.

Később az ifik és a ma már bottal járó, magukat már akkor is öregfiúknak nevező szüleink elleni focimeccsek tették maradandóvá a május elsejét. De boldogak voltunk, ha suhancként bele aggathattunk apáink csapatába, akik akkor nagyjából annyi évesek voltak, mint mi ma. Ma már tudom, hisz én is apa vagyok, szüleink hagyták, hogy egy-két góllal legyőzzük őket, ami után ők jót söröztek, mi pedig narancsszörppel ünnepeltük a diadalt.
Néhány évvel később már nem érdekelt bennünket a foci. Ekkor már a nagylányokat motoroztattuk. Boldogok voltunk, ha a kiszemelt leányzó felült mögénk az ülésre. Egyetemi éveink alatt is összetartottunk, nagy evések-ivások jellemezték az akkori majálisokat, meg egy bőrig ázás, amiről utólag tudtuk meg, hogy alig néhány nappal a csernobili atomkatasztrófa után került rá sor.

Azóta több mint húsz év elmúlt, és kevesebben lettünk. A kilencvenes években dúlt háborúk időszakában sokan elköltöztek innen. Éveken át együtt majálisozó társaságok szedték fel a horgonyt és távoztak a szélrózsa minden irányába, Ausztráliától Kanadáig, Új-Zélandtól Amerikáig. Az elmúlt években a gyerekeinknek próbáltunk meg a kedvében járni. Olyan úti célt választottunk, amelyről úgy gondoltuk, hogy nekik is épp úgy megmarad az emlékezetükben, ahogy nekünk is megmaradt mindaz, amiről most beszéltem. Két lányunk idén már nem velünk ünnepli a május elsejét.

Szívem szerint legjobb lenne otthon maradni, főzőcskézni egy kicsit, meg pótolni az elmúlt hetekben tapasztalt lemaradást az udvarban, a kertben, a méhesben. Fiam azonban horgászni szeretne. Tudatában vagyok annak, hogy idén valószínűleg utoljára majálisozik velünk. Így, az elmúlt évek tapasztalatával a tarsolyomban, az ő kívánsága szent a számomra. Így május elsején horgászunk. Reményeim szerint sok törpeharcsa és ezüstkárász akad majd horgunkra. Fiamnak fontos lesz a sikerélmény. Nekem meg az, hogy neki meglegyen a sikerélménye, amire reményeim szerint harminc év távlatából ő is úgy fog majd emlékezni, ahogy most én emlékezem a régiekre.

Ezek pedig nem a munkások ünnepéről, nem is az emlékezetemben halványan élő májusfákról, hanem a családról, a barátokról, a szerelemről, az élményekről és főként a gyökerekről szólnak, amelyhez minden évben kiváló környezetet biztosít a májusi természet. Kívánom minden kedves olvasónknak, hogy megéljék mindazt, amiről itt szót ejtettem.

Ternovácz István