A nyári napfordulón mintha az Árpád-házi oroszlán ébredezne. Agárdon, 20-án Országzászlót avattak, hitet és erőt sugározva, rendkívül színvonalas megemlékezés keretében, méltó módon. Másnap Letkésen ünnepi megemlékezést tartottak a Szent László Hadosztály tiszteletére. Az ünnepség ejtőernyős bemutatóval vette kezdetét, így tisztelegtek a Hadosztály ejtőernyősei emlékének. A templomban szentmise keretében emlékeztek a hazaszeretet, az önfeláldozás hőseire, akik emberségből és vitézségből példát mutattak. A szentmisén jelen volt Szent László királyunk ereklyéje is, bárki elé járulhatott. A megemlékezés a temetőben folytatódott.
A tiszteletadás, az emlékezés méltóságát emelte, hogy a Szent László Hadosztály honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai korabeli öltözetben díszőrséget álltak, valamint a helyi Polgárőrök és Nemzetőrök. Jelen voltak Szent György lovagok, és ’56-osok az ország több településéről. A „szentlászlósok” közül már kevesen vannak közöttünk. Az ünnepségen dr. Farkas Jenő pilóta, Porkoláb Miklós hajózólövész, v. Fodor Pál László van még jelen, kezében egy faragott bottal, melyet v. Mártha Lászlónak hozott, aki nem tudott eljönni, mivel kórházban van.

Jobbra Porkoláb Miklós hajóstüzér

Ünnepi beszédet mondtak dr. Farkas Jenő ejtőernyős, aki az itt folyó kegyetlen harcokra és a bajtársaira emlékezett, és Kovács István polgármester, aki őszinte, nyílt szavakkal szólt arról, hogyan jutott tudomására felnőtt fejjel mindaz, ami a településen történt. Miként figyelt fel arra, hogy ismeretlenek virágot visznek, és emlékeznek. Gaál Iván repülő hadnagy hősi halott sírja Letkésen, a hősi emlékmű mellett van ma is. A hősi emlékművet, mely előtt az emlékezést tartották 1990. október 27-én szentelték fel.

A megemlékezésen 15 szervezet helyezte el a kegyelet virágait.

Kovács István, Letkés polgármestere

Nem szégyellem bevallani, de én magam is keveset tudok az ellenség csodálatát is kivívó Szent László Hadosztályról. Ezért a hagyományőrzőkhöz és dr. Farkas Jenőhöz fordultam a kérdéseimmel, aki csodával határos módon maradt életben, mivel az országból magatehetetlen sebesültként mentette ki az alakulata. Természetesen magam is utána néztem a tudni valóknak.
Mindezt szeretném megosztani azokkal, akiket kíváncsiak, az eltitkolt, példát mutató hőseinkre.

Meglepően, fiatal arcokat látok a Szent László Hadosztály egyenruháiban.

Szabó tizedes és Fodor Pál László

- Mióta működik ez az Egyesület? - kérdezem Szabó Zoltán tizedest, az egység parancsnokát.

Az egyesület régebben is működött hagyományőrzőként, de 2004 óta, a Szent László Hadosztály nevét viseljük. Mi szolnoki székhelyűek vagyunk. Jelenleg 13 fővel. Azért vagyunk itt, mert mi a Szent László Hadosztály emlékeit őrizzük, csapatjelvényünk is a Szent Lászlós katonákéval azonos.

- Milyen meggondolásból vállalták fel ennek a szellemiségnek a megőrzését és tovább adását?

A hagyományőrző egyesületnél mi a magyar honvéd katonai hagyományokat szeretnénk őrizni, követni. Annál is inkább, mivel ez, az országban kiveszőfélben van. A mai fiatalság sajnos nem nagyon érzi át, hogy mit jelentettek a honvéd hagyományok, ill. mit jelent maga az, hogy katonának lenni, hiszen gyakorlatilag katonaságunk sincs.

Mi azt a szellemet, azt a katonai szellemiséget szeretnénk tovább vinni, amit akkor képviseltek a magyar bakák, amikor a hazájukat az életük árán is védték.

Éppen ezért megemlékezéseken, koszorúzásokon veszünk részt, díszőrséget állunk, valamint ha hadi bemutató van vagy harci játékok, azokon is szerepelünk, de kiállításokat is rendezünk egyenruha, fegyver témakörökben.


Szent László Hadosztály jelvény


- Két jelvényt is viselnek a korabeli egyenruhájukon. Mit jelképeznek?

Baloldalon a magyar vitézi rend jelvényét viseljük, amit Horthy Miklós kormányzó Úr elevenítette fel hosszú idő után Magyarországon. Ennek a Vitézi rendnek az válhatott tagjává, aki arra érdemessé vált. A jelvényt, az ezzel járó vitézi telekkel kapták meg. Én nem a szüleimtől örököltem, hanem saját érdem alapján érdemeltem ki, hivatalosan, mert egy adott esetben 6 ember életét megmentettem.

A másik jelvény a Szent László Hadosztály csapatjelvénye, a koronából kiemelkedő bárddal.

- Fiatalként, mit üzenne a mai ifjúságnak?

Mit üzennék, mint ennek a csapatnak a tagja? Leginkább azt, hogy el kellene felejteni, azt, amit a mai, modern médiák, ill. ez az életmód sugall. Igenis ki kellene menni a természetbe, oda kellene figyelni erre az országra, és azt a szellemiséget, amit őseink képviseltek, és ránk hagytak, azt tovább kellene vinni, fel kellene eleveníteni, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor ez az ország halálra van ítélve. Figyelmeztetésül hagyták ránk őseink azt a fontos gondolatot, hogy: „Annak az országnak, amely elfelejti a múltját nincs jövője!”

***

Mit kell tudnunk a Szent László Hadosztályról

Vitéz nagybányai Horthy Miklós utasítására alakult azzal a céllal, hogy Magyarország kiugrási kísérleténél egy német megszállást ellensúlyozzon. Elit alakulat volt, a kormányzó testőrségéből, leginkább ejtőernyősökből, a legjobb harcképességű emberekből töltötték fel. Majd amikor nem sikerült a kiugrás a háborúból, a szovjetek ellen vetették be. Olyan eredményes Hadosztály volt, hogy az oroszok elnevezték őket a csapatjelvény alapján: „bárdos brigantiknak”, és kihirdették, hogy bárkit, akit elfognak, a helyszínen azonnal ki kell végezni. Éppen ezért, mivel ilyen erőt képviselt, az oroszok azt híresztelték el, és a szocializmus alatt is úgy tanították, s írták hazug módon a történelemkönyvekben, hogy ez egy magyar waffen SS Hadosztálynak megfelelő alakulat volt.

A Szent László Hadosztály a szovjetek, és az őket kiszolgáló kommunisták állításai ellenére nem volt sem nyilas, sem fasiszta Hadosztály, sem a német SS-nek része. A II. világháború utolsó fél évében a magyar honvédség elit, bátor, példamutató hazáját a végsőkig védő egysége lett.

A hadtörténészek ma rendelkezésre álló adatai szerint, a Szent László Hadosztályt 1944 májusában jóváhagyott „Szabolcs” hadrend alapján hozták létre. Magját eredetileg az ezreddé bővített pápai ejtőernyős zászlóalj és a várpalotai 201-es tanzászlóalj képezte volna. Ez utóbbi azonban parancsnoka vezetésével a dunaföldvári hídfőben átállt a szovjet hadsereghez. A pótlásukra beállított testőrök és önkéntesek legnagyobb része már kevés harckiképzéssel és harctéri tapasztalattal rendelkezett.

A honvédelmi miniszter, vitéz Csatay Lajos vezérezredes (aki a nyilas hatalom alatt öngyilkos lett) rendelete a Hadosztály létrehozását 1944.október 12-én ezt így rögzítette:
„Hazánknak a keleti veszedelemmel: a szovjet bolsevizmussal vívott élet-halál harcában, a még rendelkezésünkre álló emberanyag legjavából egy új elithadosztályt, a Szent László Hadosztályt állítom fel.”

Vörös János vezérkari főnök személyesen tájékoztatta Lajtos Árpád vezérkari őrnagyot: hogy a Szent László Hadosztállyal külön tervei vannak, hogy ütőkártyának szánja kiugrás esetén a németek ellen.

A Szent László Hadosztály, 1944. október 17-én alakult meg a kelenföldi Károly-laktanyában. A tervek szerint három ezredből, 2-2 zászlóaljjal ( Ejtőernyős, Gránátos Repülő-lövészezred), és egy Felderítő osztályból állt volna. A Hadosztály parancsnoka vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy lett. Vezérkari főnök vitéz Lajtos Árpád vezérkari őrnagy, míg a Tüzérparancsnok Dárday Vilmos ezredes lett.

A Hadosztály ereje az elit, harcedzett ejtőernyősökből, a várpalotai tanzászlóaljból, testőr-lövészzászlóaljból és csendőrökből, valamint tiszthelyettes képzősökből, továbbá a légierő gépfelszerelés nélkül maradt önkéntes személyzetéből tevődött össze.
A Hadosztály nem tudott teljes egészében megalakulni, mert minden valamire való katona valahol a szovjet csapatokkal szemben küzdött a magyar földért, a hazáért.

Az ejtőernyős zászlóaljat például a Hadosztály kötelékébe a Kárpátokban történt harcokból rendelték vissza és osztották be a Hadosztályba. Utána csak a Felvidéken és a Dunántúlon és Ausztriában harcoltak.

A Hadosztálynak két óriási előnye volt a többi magyar katonai alakulattal szemben. Az első a Hadosztály Szent László elnevezése volt, a második: a parancsnok személye, egyénisége. V. Szügyi Zoltán a magyar királyi honvédség egyik legkiválóbb, legtehetségesebb tisztje volt. Az ő katonai tudása, kimagasló emberi mivolta adott a Szent László Hadosztálynak értelmet és tartalmat. Szügyi Zoltán 18 évesen az I. világháborúban arany vitézségi érmet kapott.

Szügyi vezérőrnagynál talán egy tábornok sem kapott nagyobb és gondterhesebb feladatot a történelemben. Az ország egy része megszállás alatt, vagy csatatér volt. A hadsereg visszavonulóban. Sokak szerint minden további harc őrültség. Fegyver, lőszer, élelem, s ami a legfőbb, a bizalom hiánya mindenütt. Szügyi Zoltán ezért ragaszkodott régi ejtőernyős alakulataihoz, akikben megbízott, s akik repülőgépek hiányában, mint gyalogos alakulat kerülhettek csak alkalmazásra. Hasonló okok miatt sikerült a repülő-lövész ezredet is a Hadosztályhoz beosztani, valamint a testőr zászlóaljat. Csupa kiváló, harcedzett, megbízható alakulatot.

A Hadosztály felállítását megnehezítette, hogy a harcoló alakulatokat egyszerűen nem lehetett az állásokból kivonni!

A jól szervezett és kiképzett, magas harcértéket képviselő ejtőernyős zászlóalj 1944 november-december folyamán a pesti hídfőben küzdött. Ebben az időben a Hadosztály más részei Pápán állomásoztak, ahol feltöltésük, felszerelésük és kiképzésük folyt.

A Szent László Hadosztály 1944 december 7-én elérte a szükségszerű bevetési készséget A Dunántúlon két rendkívül fontos katonai feladatot láttak el. Mivel a szovjetek átmenetileg a Dunántúlon bizonytalan helyzetbe kerültek, erőiket észak-kelet Magyarországra összpontosították.


Dr. Farkas Jenő pilóta


Az Ipoly - Garam vonalán, a Letkés és környékén folyó harcokról kérdeztem dr. Farkas Jenőt, a letkési ünnepség ünnepi szónokát, a Szent László Hadosztály pilótáját. A Dunántúl és Budapest, valamint környékének védelmi feladatai után, 1944. december 19-én kapta a Szent László Hadosztály harmadik, de most már végleges feladatát: a Dunától északra, Helemba, Bajta, Leléd, Ipolyszarka, Letkés területén való felvonulást. Ennek előzménye az volt, hogy a szovjet csapatok Ipolyság elfoglalása után támadásuk súlyát a várostól északnyugatra, részekkel a Börzsöny hegységen keresztül tovább folytatták, s előretolt kisebb részekkel Nagybörzsöny, Márianosztra, Szob vonalát érték el. Szobnál szemben állt az orosszal a két hét óta tartó súlyos visszavonulási harcokban kimerült 2. magyar páncélos Hadosztály a Duna, Diósjenő, Nagybörzsöny közötti sávban.

Az Ipolyság felmentésére indított német páncélos támadás Ipolyságtól nyugatra elakadt.
1944. december 22-én a Szent László Hadosztály v. Szügyi Zoltán vezérőrnagy parancsnoksága alatt, a harcvezetést a 2. magyar páncélos Hadosztály sávjában átvette. A Börzsöny hegységen keresztül két nap óta állandóan erősödő nyomás a 2. páncélos Hadosztály csapatait úgyszólván teljesen felmorzsolta, s a Szent László Hadosztályra hárult a feladat, hogy az Ipoly vonalát tartsa. Az itt eddig bevetett erők (kb. 8 leharcolt zászlóalj) lényeges segítséget nem jelentettek. Az Ipoly vonalát pedig, s egyben a letkési hídfőt, minden körülmények között tartani kellet, mert ha ezt a vonalat az ellenség átlépi, a párkányi dunai híd kerül veszélybe. A több napon át tartott a kemény küzdelem az Garam-Ipoly környékén.

Az új feladat teljesítésére 1944. december 20-án a Hadosztály alakulatai gyalogmenetben, vasúti- vagy gépkocsi szállítással, autóbuszokkal, vagy ezek kombinálásával – ahogyan éppen a lehetőségek megkívánták, ahogyan a szükség parancsolta – indultak Mór környékéről a Dunától északra, ahová december 22-én be is érkeztek. Addigra az orosz már a Hadosztálytól északra Bénynél állott a Garam völgyében. Állandó támadásaival benyomta a letkési hídfő északi szárnyát, részekkel pedig átkelt az Ipoly torkolati szakaszán és elfoglalta Helembát. Ez volt a helyzet a már félig bekerített letkési hídfőben, amikor a Hadosztály csapatai harcba léptek.
Az élen beérkező gránátos ezred II. zászlóalja (ejtőernyősök) még december 22. folyamán parancsot kapott és elindult támadásra Helemba visszafoglalására. December 23. folyamán váltakozó harcok, ellenséges támadások és ellentámadások követték egymást, amelyben a Hadosztálynak újabban alárendelt 6. gépkocsizó tüzérosztály és egy 21 cm-es német mozsár üteg derekasan kivették részüket.

December 24-én hajnalban már érezhető volt a Hadosztály csapatainak jelenléte. Visszafoglalták Helembát és az ellenséget az Ipolytól keletre vetették vissza. Az orosz aknavetőkkel támogatott fölényes erejű, meg-megújuló támadásaival szemben, igen súlyos harcokban, a Hadosztály kitartott a letkési hídfőben, majd ellentámadásba lendülve Ipolynádasnál az átkelt ellenséget az Ipolyra dobta vissza. A Hadosztályhoz beosztott német összekötő tábornok, látva a Hadosztály harcait, lelkesen így nyilatkozott: „Így csak hősök harcolnak, akik a veszély fogalmát nem ismerik.” Őrszemeink megfigyelése szerint Szob és Márianosztra között igen élénk ellenséges gépjármű forgalom folyt. Az ellenséges erőnek ez a szakadatlan utánpótlása a déli szakaszon is túlerőbe juttatta az ellenséget.

December 25-én mind északon az Ipoly völgyében Vámosmikolánál, mind délen a Duna mentén újabb ellenséges erők érkeztek be. A felderítés szerint 5 motorizált seregtest állott szemben a hadosztállyal. Északon hídverési előkészületeket, a letkési hídfővel szemben harckocsi gyülekezést állapított meg felderítésünk. Délután 3 órakor harckocsikkal megerősített orosz gyalogsági támadás az arcvonalat áttörte. A védőállás csapatainak hősies kitartása, a Hadosztálytartalék ellentámadása azonban biztosították, hogy Letkéstől keletre még mindig állták a harcot saját csapataink.

Megsebesült a felderítő osztály parancsnoka, elesett 4 századparancsnok, több főtiszt és számos legénységi hősünk áldozta életét, hogy hősies helytállással teljesítsék a parancsot: „A letkési hídfőt tartani kell!"

Letkésen 200 fő maradt életben, (századonként 18-20 fő) akik Letkés és Kicsind között voltak körvédelemben egy napig, utána orosz fogságba estek.

E hősi önfeláldozás azonban a túlerővel szemben kevés volt. A Hadosztály december 26-án parancsot kapott a visszavonulásra, a Garamra. Ezután még több mint egy héten keresztül tartóztatta fel az orosz támadást, és egyedül tartotta a Dunára támaszkodó arcvonal déli szárnyát egészen 1945. január 6-ig, amikor kivonásra kapott parancsot.

A Hadosztály súlyos veszteségei után, annak életben maradt tagjai Pápa környékén kaptak elhelyezést újjászervezés céljából. Tavasszal azonban már a Balaton-felvidéken és Zalában és a Mura völgyében harcoltak, majd délnyugati irányban, fegyverrel a kézben vonultak vissza osztrák területre.

Az egész arcvonalon május 6-án megtörtént a fegyverletétel, kivéve a Szent László Hadosztályt, amely csak a déli német hadsereg visszahúzódása után, május 7-re virradó reggel hagyta ott a Mura vonalát és állandó partizán veszély és harc közben vonult vissza, mint a németek utóvéd Hadosztálya.

Május 9-én éjjel kapták meg a csapatok v. Szügyi Zoltán vezérőrnagy parancsát, hogy ő éjfélkor fog jelentkezni az élen lévő angol Hadosztály-parancsnoknál. Így május 10-én 0 óra 0 perctől a fegyverhasználatot betiltotta. A Szent László Hadosztály számára ekkor fejeződött be a háború.
Az angol tábornok igen barátságosan fogadta Szügyi Zoltánt, tudott erről a magyar Hadosztályról és örült a jelentkezésnek. Közölt, hogy a Szent László Hadosztály fegyverzetét megtartva a két arcvonal közötti „senki földjén” várja be a döntést. Öt nap elteltével jött a parancs, hogy a Hadosztály Wolsberg területén szállásoljon be és készüljön az angol tábornok másnapi szemléjére.

Május 16-án – tíz nappal az általános fegyverletétel után Twinberg község főterén várta az angol tábornok törzsével a díszmenetet. Elől állt a tábornok, mellette v. Szügyi Zoltán, mögöttük az angol törzs, s a Szent László Hadosztály, teljes fegyverzettel, oly díszmenetben vonult el a két tábornok előtt, amilyet még békeidőben a Vérmezőn is alig lehetett látni.
Elől jött a Roham-ezred az ejtőernyős és a Dráva Zászlóaljakkal, azután a Lövészezred a repülő és testőr-lövész zászlóaljakkal, majd a „Kaposvár” csendőr zászlóalj, valamint a Hadosztály utász és híradó zászlóalja. Ezeket követte a Hadosztály lovassága: egy hadi állítmányú lovas csendőr század, majd a tüzérezred és a Hadosztályvonat. Fenséges látvány volt sárba taposott kicsiny hazánk utolsó, le nem győzött Hadosztályának díszmenete, ami egyben gyönyörű megnyilvánulása volt a magyar királyi honvédség és csendőrség együttes, meg nem tört harcos fegyelmének. S talán ez a díszmenet volt Szent László Hadosztályunk legszebb fegyverténye, mert az angolok végigtapsolták a díszmenetet, majd az angol tábornok köszönetét és csodálatát fejezte ki v. Szügyi Zoltánnak, aki pár nappal később kapta kézhez a 8. angol hadsereg hadparancsát, amelyben az angol csapatok elé követendő mintaképül a Magyar Szent László Hadosztályt állították! – A győztes erők elé mintaképül a volt államfő parancsát teljesítő, érintetlen Szent László Hadosztályt állították.

A Hadosztály fegyver alatt maradt mindaddig, amíg remény volt Magyarország négyhatalmi megszállására, mint az angol csapatokkal együtt hazatérő rendfenntartó erő. Így kapta meg a Hadosztály a lovagias ellenféltől a teljes elismerést.

Ez a terv, ez az álom 3 hónapig tartott, s amikor Japán letette a fegyvert, nyilvánvalóvá vált Európában is, hogy Magyarország négyhatalmi megszállásáról szó sem lehet.

Magyarország a szovjet megszállása után, v.Szügyi Zoltánt, mint háborús bűnöst Nyugatról kikérte. Az angol körzet katonai parancsnoka a Londonból érkező kiadatási utasítás előtt felszólította Szügyit, hogy szökjön meg, amihez katonai támogatást is ajánlott. v.Szügyi Zoltán az ajánlatot nem fogadta el, közösséget vállalt a kiadatási jegyzékben szereplő 30 tiszttársával, akikkel együtt az angolok 1945 őszén Szentgotthárdnál átadták a szovjet hadsereg megbízottainak.

Szügyi Zoltánt a szovjet hadbíróság felmentette, a magyar népbíróság életfogytiglani kényszermunkára ítélte, amit 15 évre enyhítettek. 1956-ban szabadult, majd mint segédmunkás kereste kenyerét 1967. november 23-ig, haláláig.

A Farkasréti temetőben kicsiny, de az ejtőernyősök jóvoltából szépen rendben tartott fülke rejti vitéz Szügyi Zoltán magyar királyi vezérőrnagy, a Szent László Hadosztály egykori legendás parancsnokának és feleségének hamvait.

Szántó Lóránt: A Szent László hadosztály balladája

„Háborúban hallgatnak a múzsák” –
mondták bölcsen a rómaiak egykor,
de ha a hősök sírját már behúzták,
megfeledkezik róluk az utókor,
mert elmúlt már éppen két emberöltő,
s már nem festi vér vörösre a hantot,
akkor nem hallgathat sohasem a költő!
Szólni kell! Kézbe kell venni a lantot!
Hogy volt egy hadosztály, mely el nem bukott,
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Mint annyiszor a történelmünk során,
Hazánk felett az ég sötétre borult,
És magyar vér ömlött földjeink porán,
mert elvesztettük a világháborút.
Mikor a győzelem reménytelen volt.
Jó magyar népem, nehéz döntést hoztál,
Hogy becsületünkön ne essen folt,
Megszületett a Szent László hadosztály.
A hadosztály, mely soha el nem bukott,
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Ma már alig vagyunk, kik emlékszünk még
A hős csatákra. S ki emlékszik mindre?
Soroksárra? Hogy Dunaharaszti ég?
Isaszegre? Letkésre? Kicsindre?
És a felvidéki ütközetekre?
A dunántúli utolsó harcokra?
A fagytól fekete halott kezekre?
S a vérbeborult baráti arcokra?
A hős hadosztályra, mely el nem bukott.
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Ajánlás
Fiatalok! Soha ne felejtsétek,
És mondjátok el, ha ti lesztek vének!
A Szent László hadosztály, el nem bukott,
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Forrás: hunhir.hu