A Dunántúl közepén keletkezett az európai civilizáció

A régészek Sherlock Holmesként, a nyomok egy ezrelékébõl göngyölítik fel a sok ezer éves múltat - mondja Bánffy Eszter õskorkutató. Az Európai Régész Szövetség titkára szerint az autópálya építések során elõkerülõ, kiemelkedõen jelentõs lelõhelyek feltárásához gyakran az kell, hogy a régészek Tienanmen-téri diákokra emlékeztetve álljanak ellen a földmunka-gépeknek.

- Hazánk bõvelkedik a szenzációsnak számító õstörténeti leletekben. Ad ez okot nemzeti büszkeségre?

- A régészek nem rangsorolhatnak sem korszakok, sem leletek között, minden, ami a föld mélyérõl kerül elõ, egyenrangú öröksége a Kárpát-medencében élõknek. A paleontológus vagy a geológus egészen más kiindulópontból vizsgálja azt a kérdést, hogy mit jelent egy-egy lelet az emberiség fejlõdése szempontjából, mint egy újkori régész-történész, akinek számos írásos dokumentum áll a rendelkezésére, melyeket összehasonlíthat mindazzal, amit a föld mélye rejt. A római kor kutatóinak munkáját is megkönnyítik a kõbe vésett feliratok, míg az õskorkutatókat írásos emlékek nem segítik - de legalább nem is hátráltatják. Az ókor és középkor történetírói ugyanis olykor elkövettek tudatos és véletlen történelemhamisításokat. Ha az uralkodó rájuk parancsolt, kiszínezték, megmásították a történteket például annak érdekében, hogy dicsõ múltat hagyjanak maguk után. A saját látásmódjuk szûrõjén engedték át a történelmet akkor is, ha nem akartak csalni. Az írásbeli emlékekkel rendelkezõ korok kutatóinak tehát állandóan gyanakodniuk kell. Az õskorral és a még annál is korábbi korszakokkal foglalkozók ettõl mentesülnek: amit jól csinálnak, az a saját érdemük, de ha valamit elszúrnak, az bizony a saját felelõsségük.

- A nagyberuházások, elsõsorban az autópálya építések megelõzõ feltárásain hatalmas mennyiségû õskori leletanyag került felszínre. Csak a mennyiségük nagy, vagy a jelentõségük is?

- Az alsónyéki ásatás tárta fel például Eurázsia egyik legnagyobb új kõkori (Kr. e. 5000-4500-ra keltezhetõ) temetõjét, ami így Európa kiemelten jelentõs lelõhelyének minõsül. A páratlan telepnek és temetõnek a megelõzõ feltárások esetében szokatlanul hosszú és alapos, teljes feltárásához az kellett, a régészek Tienanmen-téri diákokra emlékeztetve álljanak ellen a földmunka-gépeknek, hogy idõt nyerjenek. Az MTA Régészeti Intézete ennek folyományaként nemzetközi források elérésére egy több pályázatból álló pályázatfüzért ad be, hogy a nagyközönség számára is bemutathatók legyenek az autópályás beruházásokon folytatott ásatások eredményei. Nem Kárpát-medencei, hanem Európai jelentõségû ugyanis mindaz, amit például az M6-os nyomvonalának építésekor feltártunk.

- Miben áll a jelentõsége?

- Ami a Dunántúlon az újkõkor kezdetén történt - errõl szólnak a Sárréten végzett környezettörténeti, vagy a Regölyben folytatott régészeti ásatások -, az egész Európa társadalmának fejlõdését befolyásolta. Az itt élõ emberek csoportjai vándoroltak el a párizsi medencébe, Frankfurt vagy Krakkó környékére. Azért van ilyen nagy érdeklõdés az õskornak ebben a szakaszában a mi irányunkba, mert ha Európában meg akarnak tudni valamit arról, hogyan kezdõdött náluk a természet átalakítása, hogy keletkezett a letelepedett életmód és végsõ soron a civilizáció, akkor nagyrészt tõlünk kell megtudniuk mindezt, hiszen az élelemtermelés tudásanyaga, a földmûvelés, a házépítés ismeretei, a genetika szálai mind a Kárpát-medencébe vezetnek. Pontosan 7500 évvel ezelõtt következett be a Dunántúl közepén, a Balaton vidékén ez a jelentõs átalakulás. Ezen a korábban üresnek hitt vidéken a mezolit ásatások radiokarbonnal igazolt adatai szerint vadászok, halászok, gyûjtögetõk szórványos csoportjai éltek. A Balkán felõl érkezõ földmûvesekkel kicserélték a tudásukat, és ez volt az a szikra, amibõl az európai civilizáció kipattant. Õk lettek az elsõ bevándorlók, akik a házépítést, a kerámiakészítést és az aktív termelést meghonosították az európai kontinensen. Mindez felelõsségre, múltunk becsülésére tanít bennünket. Csak akkor válhatunk az európai közösség felelõs tagjaivá, ha a kulturális örökséget, a mi saját örökségünket méltón kezeljük.

- Egy-egy lelet csak apró töredéke a múltnak. Értelmezésük nagyrészt perdöntõ bizonyítékokon nyugszik, vagy feltételezéseken?

- Az utóbbi néhány évtizedben robbanásszerûen megnõtt az értelmezhetõ adatok száma a természettudományok segítségül hívásának köszönhetõen. A radiokarbon forradalom elõtt közmegegyezés volt például a relatív idõrendben: a történészek a földmûvelés kezdetét a mezopotámiai írásos forrásoktól visszaszámolva, becslés alapján idõszámításunk elõtt 4000-re tették. Az atomfizika viszont gyökerestül forgatta fel a korábbi nézeteket. A szénizotópos vizsgálat segítségével meg lehet állapítani, hogy egy szerves anyag mikor szûnt meg létezni, azaz mikor szûnt meg izotópot fölvenni. A megszûnés idõpontjától visszaszámolva vált lehetségessé az abszolút dátumok következtetése az õskorra nézve, és ez sokkot okozott az õsrégészek körében.

- Miért?

- Két dolog derült ki: egyrészt az, hogy a földmûvelés kezdete legalább ezerötszáz évvel korábbra tehetõ, mint ahogy azt a közmegegyezés tartotta. Megdõlt ugyanakkor az "ex oriente lux" elve is, tehát az a felfogás, hogy minden ismeret keletrõl érkezett, és északnyugat felé haladva egyre silányabb minõségben csak utánozni próbálták a keleti kultúrát. Ezek a felismerések komoly konfliktusokat okoztak a régészeti kutatásban, míg mára mindenki elfogadta: megbízhatóak a radiokarbon adatok. Mintha egy zsilip nyílt volna ki ezután, olyan intenzitással fedezték fel, hogy milyen sok természettudományos módszer állítható a régészet szolgálatába. Ma például már hidrológus állapítja meg, hogy milyen vízszint volt valószínû a vizsgált terepen, más tudósok a pollenprofilokból következtetnek arra, hogy milyen növényzet élhetett a lelõhely környékén - a termesztett növények arányaiból a gazdálkodásra is lehet következtetni. A vadon nõtt növények és a területen hajdan volt csigák nyomaiból fel lehet vázolni a vizsgált kor klimatikus viszonyait, az évi középhõmérsékletet és csapadékmennyiséget.

- Mindenkinek megvan a maga feladata?

- A makrobotanikus a gabonaszemekbõl következtet, a paleoentomológus az egykori rovarmaradványokat elemezve mondja meg, milyen kártevõk éltek a vidéken, és azok melyik gabonát károsították, az archeozoológusok arról nyilatkoznak, hogy milyen háziállatok éltek a területen, levágták-e õket fiatalon vagy a tejükért felnevelték. A csontkollagén vizsgálatot is végzõ antropológusok azt is meg tudják állapítani, hogy milyen étrenden élt a hajdanvolt személy, elsõsorban növényeket vagy állatokat fogyasztott-e, és ha húson élt, inkább a szárazföldi állatokat kedvelte-e, vagy a halakat. Ma már az sem titok, hogy milyen betegségei, sõt milyen hiánybetegségei voltak elõdeinknek, de az archeogenetikusok közlik azt is, hogy ki kivel állt rokonságban, bevándorolt-e vagy helyben született. Az õsrégész pedig botcsinálta Sherlock Holmesként próbál a mozaikokból értelmes egészet alkotni. Mert ami igazán érdekes, az egy valaha volt társadalom rekonstrukciója.

- Hogyan viszonyul a ma embere a régmúlthoz?

- A falusiak nem egyszer leveszik a kalapjukat a falu határában feltárt történelmi múlt emlékei láttán, és megilletõdésük a dolgokat változásában vizsgáló szakembert is megérinti. A múltról szerzett tudás nagyon fontos adalékokkal gazdagíthatja a szülõföldünkhöz fûzõdõ viszonyunkat. Az a kérdésfelvetés, hogy valami jó volt-e vagy rossz, értelmetlen a történész részérõl. Ha viszont nem vagyunk képesek megérteni, hogyan volt, nem leszünk képesek megérteni azt sem, hogyan van - még kevésbé azt, hogyan lesz. Ha az emberi gondolkodás egyes állomásait és törvényszerûségeit le tudjuk írni és értelmezni, akkor következtetni tudunk a jelen állapotokra, és - ha szerencsénk van, és nem szúrjuk el ezeket a következtetéseket - akkor a jövõre is.

László Dóra Heti Válasz Online - 2009.09.07.

Forrás: http://www.hirhalo.net/nh/index.php?lap=3