IV.

A PARTOS BIRODALOM- RÓMA NEM BÍR KELETTEL

NEMZETI VALLÁSBAN AZ EGYSÉG, ÉS EGYSÉGBEN AZ ERŐ

EGY GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK, ÉS NEM A ZSIDÓKNAK

HOGYAN LETTÜNK POGÁNYOK...?

A PARTOS BIRODALOM - RÓMA NEM BÍR KELETTEL!

Mielőtt az összecsapása került volna a sor, mind a Római és mind a Pártos Birodalomnak már évszázados múltja van. A rómaiaknál ezt az időt az állandó háborúskodás, békétlenség, intrika és császárgyilkosságok töltik be, mialatt a Pártos Birodalom népei békében és jólétben élve, birodalmuk és népeik fejlesztésére fordítják az éveket. Róma már hozzászokott ahhoz, hogy a kegyetlenséggel vezetett háborúival igázza le a népeket, és a légiók útját keresztre feszített hadifoglyok hörgése kísérte mindenütt. A római "triumvirátus" irigykedve nézte a pártosok békéjét és jólétét, tehát elhatározták a Pártos Birodalom megtámadását, és Crassus hatalmas hadsereggel tört be Párthiába, az Eufrates forrásvidékére. Pontosból, a Kr. e. 53. esztendőben.

CARHAE (a régi HARRAN) az ütközet színhelye, ahol a Pártos Birodalmi hadsereg tönkreveri a római légiókat. A régi írók úgy mondják: "negyvennégyezer római katonából állt CRASSUS cézár hadserege, és a pártosoktól olyan vereséget szenvedett, hogy 33 000 római elesett katonával együtt maga CRASSUS is ott maradt a csatatéren". - E hatalmas római vereség után egész Szíria, Galilea és Samaria is pártos fennhatóság alá került, de a zsidók által Galileának nevezett terület és Samaria, a Pártos Birodalom tartományaként "ADIABENE" nevet kapott, Adiabene pártos királyi herceg kormányzója után. E tartomány főnökének hivatalos elnevezése "PA-KUR" (vagyis a "hegyek ura") volt, amit a héber hagyományban "PACOR" változatban találunk meg.

Róma nem volt hozzászokva a vereséghez, de a pártosok nagy győzelme az eddig "verhetetlen" légiók felett nem vette el kedvét Kelet meghódításától. Haditervet változtatott, és Kr. e. 35-ben elfoglalta MOESIÁT, és onnan támadja PANNONIÁT és TRANSSILVÁNIÁT (Erdélyt), miként azt az alanti térképen bemutatom. A baktriai (C3) és KRIM-i (C2) pártos központok irányítják az ellentámadást, megerősítve az Erdélyben települt "DÁK" (daha) hadakat. Pannoniát csak 44 éves háború útján tudja végleges birtokba venni Róma Kr. u. 9. évben (miképpen Amianus Marcelinus írja). Dácia viszont csaknem 100 évig ellenáll, és azt csak Kr. u. 109-ben tudja Róma birodalmába - tartományként - bekebelezni, de csak úgy, hogy a kiváló pártos hadvezetés a "sarmata jazig (jász)" népünket és seregeit ékeli be Pannonia és Dácia római provinciák közé, a Duna-Tisza közére, és ezzel elvágja a két tartomány közvetlen összeköttetését és kapcsolatát. Dácia elfoglalásának évében - Kr. u. 109-ben.

A pártos hadvezetés azonban állandóan támadja Dáciát, és a Kárpátok hegyeiből szinte folytonosan le-lecsapó dák seregek 60 év alatt felőrlik a római csapatokat és Marcus Aurelius "áttelepíti" Dáciát a Duna jobb partján és Erdélytől délre eső MOESIA-ba, mely ettől fogva "DACIA AURELIANA" nevet kap a Római Birodalomban.

Erdély tehát felszabadul, és a Pártos Birodalom kiváló hadvezetése visszaszerezte kincseket ontó bányáit a HUN-MAH-GAR-RI-ES népünk javára. Az idegen érdekű honi történészek mindenképpen valami "más" nemzethez tartozónak akarják illeszteni a dákokat, és elpusztítanak minden olyan adatot, mely a "magyari" népekbe sorolja őket. Pedig nagyon sok történelmi bizonyítékot talál a kutató annak igazolására, hogy a "dák" (daha) néven ismert népeink a Pártos Birodalom egy-azonos népéhez tartoztak, hiszen - miként Strabót idéztem - ő mondja a "pártos dahákat" a Pártos Birodalom megalapítóinak. De a "jazig" jászokkal is sok bajuk volt a rómaiaknak, hiszen láthatjuk őket ma is Trajanus (98-117) római oszlopán "bőrpáncélos" hadiöltözetükben.

Arra vonatkozólag, hogy az erdélyi dákok a Pártos Birodalom hadvezetésébe tartoztak, és DECEBAL dák király is a központi hadvezetés intézkedései szerint vezette hadait, egy érdekes idézetet közlök egy "felejtésre ítélt" könyvből:

George Rawlinson: "A hatodik nagy keleti monarchia" (London, 1873.) c, könyvének a 294-295. oldalain így ír: A dákok, akik Domitian uralkodásának első évében betörtek Moesiába, egy Callidrimus nevű görög foglyot ejtettek, aki rabszolgája volt egy Libenus Maximus nevű római tisztnek. Ezt a foglyot DECEBAL elküldte PACOR pártos királynak, akinek szolgálatában állt Decebal hosszú időn át."

Minél jobban böngésszük a régi írók munkáit, annál jobban szaporodnak az adatok a "nagy-hatalmas-magyarias-nemzetség" egybetartozásának bizonyítására, és ez tulajdonképpen azonos azzal a hagyománnyal, mely népeinket "szkíta" néven egyesítette. Amikor a történelmi események úgy alakultak, hogy egyesíteni lehetett a "hatalmas nemzetséget", talán nagy kérdés volt az "új" birodalom elnevezése, és ezért nevezték összefogásukat egy eddig ismeretlen névvel: Pártos Birodalomnak. Dr. Bobula "avar"-nak ismeri fel a pártosokat, akik a Pártos Birodalom összeomlása után innen rajzottak ki észak felé. De ezt majd kifejtjük bővebben a történések időrendje szerint. - Most térjünk vissza Rómához, és megállapíthatjuk, hogy most harapófogószerűen támad Északon és délen, szinte egyszerre. Északon már megindult a támadás Pannonia és Dácia ellen Kr. e. 35-ben és 5 évvel későbben, Kr. e. 30-ban, a kisázsiai térből és hajóhaddal a partra szállított csapatokkal, a palesztinai parton, JOPPA-nál (a mai Jaffa) szándékozik visszafoglalni az elvesztett területeket. Ezúttal Antonius (Cleopátra kedvese) a fővezér. De a római seregek sorsa ugyanaz lett, mint 25 évvel előbb CARHAE-nál. A pártos haderő megsemmisíti Antonius légióit, és ő is ott marad holtan a csatatéren. Ekkor látja Róma, hogy a Pártos Birodalommal nem bír, és északon, a Kárpát-medence felé erősíti meg a támadásait. Csaknem minden erejét beveti itt Róma, mégis - mint az előbb ismertettük- a pannoniai háború 44 évig és Dácia birtokbavétele majdnem 100 évig tart, és Rómának igen nagy áldozatba kerül. De Róma nem takarékoskodik a "vérrel", hiszen a leigázott népek zsoldosait veti be a küzdelembe, és ezt így rendelik az "Istenek", akik mint császárok már beletartoznak a római "Istenek" közé, és imádásuk kötelező.

A háborúknak politikai indítékát mindig a "vallási felfogás" befolyásolja. (Látjuk ezt a szerb-horvát-bosnyák öldöklésekben napjainkban.) Érdemes talán ebből a szempontból is párhuzamot vonni a római és a pártos uralmak között. De bemutatom itt a két "hatalmas" politikai térképét a Kr. u. I. szd.-ból, amikor a két birodalom határát az Eufratesz képezte.

A római vallási felfogásban mindennek és mindenkinek megvolt a maga istene. Mondhatjuk, hogy a kereszténységet államvallássá tevő Nagy Konstantinig, babonákkal, fétisekkel és kuruzslásokkal telített, lelkiséget nélkülöző, sok istent imádó hiedelemféleség az, amit a rómaiaknál találunk. Ez a "valami" azonban vallásnak nem nevezhető. A kegyetlenség uralma ez, ahol az embert élet rabszolgaságban sínylődik, az "Istencsászárok" kénye-kedvétől függve.

A Pártos Birodalom tanult, művelt és bölcs királyai azonban nemcsak egy legyőzhetetlen hadsereggel védték országukat, hanem egy intelligensen megszervezett kémszervezetük is volt, mely minden római szándékot és hadi titkot felderített és titkosan beépített ügynökei által Róma legmagasabb köreit is befolyásolni tudta. Ennek a Pártiát szolgáló szervezetnek munkahelye és könnyen elérhető központja Pannonia volt, és így nem "véletlen" az a közismert történelmi tény, hogy Pannoniából Indultak ki a "császárbuktatások". És pontosan a rómaiaknak sok babonával, ördögűzéssel és az "istenek" tömegével telített "vallási" embereit, papjait használta fel jól ez a "pártos intelligence sevice" céljai eléréséhez.

Így történt az, hogy Pannoniának a Római Birodalomba történő bekebelezését követő században, harminc római császár vérével fizetett a "bíborért", és aki felvette a "bíbort", az a halál árnyékába lépett. Mert ha a nyugati légiók egy tábornokukat császárrá kiáltották, arra Pannonia "ellencsászárral" felelt. Róma-a főváros-pedig minden császárt vállalt, aki ruhával, ingyen gabonával és cirkuszi játékokkal ellátta, születésnapján pedig bőven osztotta az ajándékokat. Legfeljebb olyan császárt kívánt volna az istenektől, akinek több születésnapja van egy esztendőben. De hálás volt az isteneknek olyan megoldásért is, hogy minden három hónapban új császár tékozolta a pénzt a fórumon és a vért az arénában.

Aztán az is elég volt a "császárbuktatásra", ha a megvesztegetett haruspexek és augurok, akik minden hadsereggel együtt jártak, "rossz ómeneket" kaptak az istenektől. A császár abba is "belehalhatott", ha a "szentelt csirkék" kedvetlenül szedegették az eléjük szórt magot, vagy ha egy "pap" az áldozati állat beleiből "szerencsétlenséget" jósolt, és az is előfordult, hogy hasonló "szent ember" álmában azt látta, hogy a hadi zászlórudak végéről elszálltak a bronz sasok. Este - a lemenő nap vérével a császáré is elfolyhatott. Talán meseszerűek mindezek, de aki mélyen betekint a lélek nélküli Római Birodalom történetébe, az még ennél szörnyűbb dolgokat is talál. E sorok írójának kutatásai azt mutatják, hogy a Pártos Birodalmat kormányzó szerveknek közvetlen kapcsolatuk volt a nekik dolgozó "pannoniai zsoldosokkal", akik lassan kézbe vették Pannonia fejlesztését. Településeket, városokat építettek római pénzzel, és a pártos uralomnak kedvére való volt az országépítés, mert karizmatikus tudattal hittek Pannonia visszaszerzésében. - Ezért sohasem támadták Pannoniát, hanem minden-minden erejüket az erdélyi, dáciai bányák visszaszerzésére fordították, ami-miként az előbbiekben ismertettem - 60 év alatt sikerült is. "A magyar nemzet történetének kis tükre" c. munkámból iktatok ide érdekes adatokat olvasóim felvilágosítására, mert a mi "magyari" népeink - a nyugatiak történetírásában és térképein - sehova se tartozó és "ismeretlen eredetű" ázsiai népeknek vannak feltüntetve, és mégis "két birodalom" küzd egymás ellen.

Mind a kettőben különböző elnevezéseik vannak a birodalomhoz tartozó népi területeknek. A különbség mégis az, hogy míg a Római Birodalom "leigázta" és meghódította az "idegen" népeket és nemzeteket - melyeknek semmi közük nem volt származásilag a rómaiakhoz-, addig a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA "azonos fajtájú" és - csak nyelvjárásokban egymástól különböző - "azonos nyelvű" néptörzsek és nemzetségek együttese volt.

K.: Hogyan lehet az, hogy ezeknek az ázsiai népeknek a birodalma különböző nevek alatt ismeretes...?

F.: Ez azért van, mert a mai történelemszemlélet kizárólag csak a nyugati forrásokra és a régi, de szintén nyugati, történészek írásaira támaszkodik. Csakis ezekből veszi az adatokat. Ezek az írások pedig a Nagy Nemzetségbe tartozó törzseket mindig más és más népségnek vélik. Ezért van az, hogy a sarmaták, a dákok, a jazigok, hunok, avarok, pártusok, kusok stb. mind-mind különböző népeknek vannak feltüntetve annak ellenére, hogy egy azonos Hatalmas Nemzetség fiai voltak.

K.: Hogyan magyarázható az, hogy pl. a dákok és a jazigok meg a sarmaták olyan hirtelen tűnnek fel a Duna-medencében...?

F.: Ha időrendi vizsgálatot tartunk e népek duna-medencei és erdélyi megjelenésére vonatkozóan, azt kell megállapítanunk, hogy a néptörzsek a Pártos Birodalom idejében jelennek meg a megnevezett helyeken. Annak ellenére, hogy a Pártos Birodalom, a nyugati történészek által is, a Római Birodalom egyetlen és nagy erejű ellenfelének van elismerve, annyi intelligenciát mégsem tulajdonítanak ezeknek a művelt, nagytudású pártos királyoknak, hogy hadműveleti intézkedéseiket elismerjék, és a római légiók feletti pártos győzelmeket a nagyszerű és a római hadvezérek taktikáját teljesen megsemmisítő hadvezetésnek tudják be. Így pl. a "nyugati" történelemírás ékes szavakkal dicséri a gyalogos római légióknak Szíriából Britanniába történő átcsoportosítását, de eszébe sem jut megemlíteni azt, hogy a Pártos Birodalom nagyszerű vezérkara úgy védekezett a Mezopotámia felé irányuló római támadás ellen, hogy a rómaiak hátába, a Duna-medencébe és Erdélybe dobta át a sarmata, daha és jazig lovas népeket, akik csaknem két évszázadon át tehermentesítették a Pártos Birodalmat a római támadástól, és erejét - így e kényszerű átcsoportosítással - lekötötték a Duna mentén és Erdély magas bércekkel teli és harcászatilag igen nehéz terepű fellegvárában.

K.: Eredményesek voltak-e ezek a népáttelepítések...?

F.: A központi hadvezetés szempontjából nézve - igen eredményesek voltak, mert iszonyú nagy római haderőt kötöttek le. Nem kell mást említenünk, csak pl. a Rómában ma is létező Trajánus Oszlopot, melyen a "jazig lovas harcosok" felvonulása látható. Vagy azt a történelmi adatot, hogy az i. sz. 160. évben Mareus Aurelius római császár hadjáratot vezet Dácia ellen, és bár a római történészek azt írják, hogy "elpusztította" a dákokat, a rómaiaknak mégis ki kellett üríteni ezt a területet, és áttelepültek Moesiába, ahol megalakították - a Duna jobb partján DÁCIA AURELIANA provinciát.

K.: Léteztek-e még ezek a-pártos hadvezetés által áttelepített népek Atilla idejében...?

F.: Hogyne léteztek volna... Hiszen Atilla egyik címe "a dákok és massagéták királya" volt. Különösen a "dák" néven ismert "magyari" népségnek a régi írók oly hatalmas erőt és létszámot tulajdonítottak, hogy pl. Strabo így ír róluk:

A Káspi-tenger környéki dákok, akik Párthiát is elözönlötték. a médekkel egyesültek, és hamarosan megalakították a Pártos Birodalmat". (Ez az idézet megtalálható: KEPHART Calvin: "Races of Markiad" [N. Y. 1960.] c. könyvének 264. oldalán.) Vagyis a "dákok is pártosok" és a "pártosok médek és dákok".

K.: Tehát e nevek alatt szerepelő népek mind egy és azonos nemzetséget alkotnak...?

F,: Ahogy az előbb már mondtam. Mind a Hatalmas Tudós Nemzetség - a "HUN-MAH-GAR-RI-ES" tagjai voltak. De az összetartozásukat és azonosságukat már a "nagy"-nak nevezett Macedón Sándor is felfedezte L e. 330-ban, aki a következő szavakkal figyelmezteti hadait: "Sogdiani, Dahae Sacae, Massagetae sui juris sunt, omnes hi simul si terga nostra viderint sequentur, illi, enim ejusdem nationis sunt." (Curtius: Historianum - Historla Alexandri Magni I. VI. 3.)

Vagyis magyar fordításban így: "Sogdianik, dahák, szakák, maszagéták saját joghatóságuk alatt vannak együtt, ha a mi hátunkat látják, akkor üldöznek minket, azok ugyanis egy nemzethez tartoznak (egy-azonos nemzetiségűek)."

K.: Megvolt-e még e népi azonosság Atilla idejében...?

F.: Kétségtelen, hogy megvolt, hiszen éppen ez a népi azonosság biztosította Atilla hatalmas Hun Birodalmának az erejét.

NEMZETI VALLÁSBAN AZ EGYSÉG ÉS EGYSÉGBEN AZ ERŐ

Most ha szembeállítjuk ezt az erkölcsi mélységbe süllyedt római "kultúrfokot" a Pártos Birodalom társadalmi felfogásával, akkor azt kell megállapítani, hogy itt a Mindenható Isten felé nyúló "lelkiség", a jóságra való törekvés, az igazságos vagyonelosztás, szabadság, rabszolga-nélküliség törvényesítése szabja meg az emberi élet lehetőségeit, ahol: a "nagy, hatalmas nemzetségünk" a szkíta erkölcsnek nevezett ősi, sumír "mágus vallás" hitéletében ötvöződik egybe. Ennek pedig alapja: az Ég Ismerete. A földi ünnepnapok azonosak a Nagy Kozmosz ünnepeivel. A földi tavasz kezdetét az "égi tavaszpont" dátuma adja, és az életnek egyetlen törvénye ez: "miképpen a Mennyben - úgy a Földön is." És itt nincs "babona", hanem minden a "tudásra" alapszik. A csillagvizsgáló intézetek bölcs mágusai szférikus geometriája, csillagismerete, matematikai tudása mind ott van az ékiratokon, és a mai szakemberek ámulattal és csodálkozva szemlélik SIPPAR URUK, NIPPUR - a Pártosok által újraépített tudományközpontok hagyományait. De nemcsak a hitvilága azonos népeinknek, hanem a nyelvünk is, amit "ARAM"-nak nevezünk ma. És itt fel kell hívnom az olvasók figyelmét megint arra, hogy senkit se tévesszen meg a sokféle elnevezés. Ugyanis mindegyik alapját a ma "sumer"-nak nevezett nyelvünk írásemlékei adják meg, és ezek a mai magyar nyelvünkkel is azonosak.

Elsőnek vegyük a "MA" vagy "AM" szavainkat. Mindkettőnek alapja az "AMA" (anya) ősi fogalmunk, melynek jelentése valóban "ANYA". (Ékiratos fogalomjegyét lásd: L. 237. sz. alatt.)

Másodiknak nézzük az "ÁR" szavunkat. Ezt is megtaláljuk a sumer- sumír ékiratokon ugyanígy, és jelentése: "elözönlés, áradat". (L. 306.) De, miként mai magyar nyelvünkben is megvan ennek a "GAR" változata, amint mondjuk pl.: nagy "gar"-ral jött. így a "GAR" is ugyanazt jelenti, mint az "ÁR", már legalább 5000 év óta. Tehát ha így mondjuk: "ÁR-AM", ezzel éppen úgy az "ANYA-NÉP" fogalmát fejezzük ki, mintha azt mondanánk: "MA-ÁR", vagy "MA-GAR"... és itt az értelem attól függ, hogy milyen a "hiedelem", mert ha az az "ÁR" vagy "GAR", vagyis az a "NÉP" hiedelmében tiszteli az "ISTENANYÁT", mondjuk a "FÉNYSZŰZÉT", úgy ez a kifejezés úgy is értelmezhető: "ISTENANYA NÉPE", és ránk magyarokra így: "BOLDOGASSZONY NÉPE". De az "ÁR" és "GAR" azonos és "népáradat"-ként felismert jelentése megoldja az eddigi félreértéseket és félrevezetéseket is, mert magyarázatot kapnak a következő elnevezések:

MA-ÁR, "MA-GAR" ÁR-I, MA-GAR, MA-GAR-I-A, GAZ-ÁR (kazár - gyilkos nép) "BUL-GAR" (mozgó nép) és "HUN-GAR" (hun nép). "MA-DA" (MATA) - települt anyanép, és "SAR-MA-TA" - királyi, telepes anyanép. De a "PÁR-TOS" szónak az eredete is kimutatható: "PÁR-TU", ahol "TU" - "létrehozni, alkotni" jelentésű. Így "PÁR-TU" - (valaminek a) "PÁR"-ját létrehozni, mint "PÁR-TU". vagy "PÁR-TUS", mely már tulajdonképpen a "jelző", hiszen a "milyen?" kérdésre felel így: "PAR-TUS" mely az átmenetileg szétesett, régi HUN-MAH-GAR-RI-ES MÁD "párjaként" úgy jött létre, oly erővel, hogy 500 éven át uralta Ázsia nagy részét és a Kárpát-medencét. De csak úgy tudott létrejönni ez a hatalmas birodalom, hogy az egy azonos származástudat és azonos nyelv mellett azonos vallási felfogásban, azonos hiedelemben ötvöződött egybe a Nagy Nép lelkivilága.

Az előbbiekben "mágus vallásnak" neveztem ezt a hiedelmet, de talán alkalmazzuk mi is erre vonatkozólag a zsidó szülőktől származó, keresztény egyházatyának - EPIPHANIUS-nak - a Kr. u. 4. században kinyilatkoztatott meghatározását, mely szerint ő ezt a hiedelmet "schytizmusnak", vagyis "szittya-korinak" nevezi, és e hiedelem bölcsőjét a "szittya korszakba" helyezi, azzal a hozzáadással, hogy ennek a "szittya-korszak"-nak kezdetét ő az özönvíz utáni Káldeában, Nimrud vezérlete alatt keletkezett politikai és vallási hatalom meghonosodásában látja és ezt a legnagyobb "eretnekségnek" nevezi.

Ez érthető nála, hiszen ő a zsidó gyökerű felfogás híve, ami kizárja és "eretnekségnek" hirdetve pusztítja a "Fény vallásának", az "Igazság vallásának" nemcsak tanait, hanem hirdetőit és követőit is. Itt aztán tudnunk kell azt, hogy ez a sumír eredetű "Fény-szentháromság" Zarathustránál változatlanul megtalálható. Az egyetlen különbség az, hogy Zarathustra hozza a hívőket a nagy Természet közelébe, kötelezővé téve a templomi sötétség helyett a "Nap elé állást", a ligetekben, a szabad ég alatti közös imádkozást, és ez a szittyák vallása.

A "mágus vallásban" a NAP minden természeti erő forrása. a jóságos életet fenntartó Istenerő. A "NAP" három megjelenési formája- a felkelő, delelő és lenyugvó - alapján egy alapjára állított egyenlőszárú háromszög jelképezi "Fényének Szentháromságát". De a világ teremtésében részes "Fény-Atya", "Fény-Szüze", és az újraéledő "Fény-Fiú" úgy szerepelnek ebben a hiedelemben, mint a Teremtés nagy misztériumának létrehozói, e Fény-Szentháromság tagjai. Így a "Fénynek" e "három" neve az Igazság, a jóságos Gondviselés és az Újraéledés isteni fogalmait-a "Nap" által képviselteti, és adja a Földön minden Élet megtartó erejének.

Tudjuk jól, hogy a szittyának nevezett népeinknél a NAP köszöntése mindenkinek, mindenkor, mindennapos kötelessége volt, és a fogadalomtétel is a Napra való esküvéssel történt. Miután pedig Napból eredőnek vélték az ember által gyújtott földi tüzet is, így az Eskü, - mint az Élő Istennek tantiként való szólítása - a "szent tűz" előtt volt a legigazibb és legünnepélyesebb. Valójában a "szent tűz" volt a "Sol-Invictus", vagyis a "legyőzhetetlen Napisten" földi jelképe. - Népeink sorsa bizony úgy alakult, hogy sokszor kellett "nomád" életmódot folytatnunk. Gyógyító mágusainknak nem volt templomra szükségük. Isten melege - a mindenkire egyformán ragyogó Napunk - kísérte őket mindenüvé, és benne hitték és tudták az Élő Istenünket.

Hát ilyen volt a Pártus Birodalomban egyesült népeink "államvallása".

De a birodalomban éltek a "perzsák" is, akik nem voltak semiták (miképpen dr. Baráth mondja őket), hanem szintén "Fénytisztelő" vallásuk volt, a perzsa felfogás szerint változtatott "zoroastrianizmus". Ez annyiban különbözött a MI vallásunktól, hogy ők a gondoskodó Jó-Isten (Ahura-Mazda) mellé odatették a gonoszság istenített szellemét is, "ARIMAN" (ármány) néven, Emellett hittek a "Fény-Szüzében", akit ők is ANAHITA néven ismertek, és a "Szent Tüzet" sem hagyták kialudni. Ez volt tehát a Pártus Birodalomban a második vallás.

A harmadik: a buddhizmus volt Indo-Pártiában, a birodalom keleti részében, melyet a bölcs pártus uralkodók szintén tiszteletben tartottak. De elkövették jóra való törekvésükben azt a nagy hibát, hogy ugyanilyen türelemmel nézték a birodalmuk negyedik vallásának gyarapodását is, mely valláspolitikai szándékaival és terveivel tulajdonképpen "belső, politikai ellenségeket" termelt ki a "vallás" fedőneve alatt. Ez pedig a Babilonban terebélyesedő és meggazdagodott zsidó valláspolitikai központ volt, ahonnét-majd mint látni fogjuk- sok baj érte nemzetségeinket. -Jézus születéséig tehát ez a négy vallás gyakorlata és vallási szervezetei találhatók a Pártus Birodalomban. Jézus születésével óriási változás áll be az eddig "schytizmusnak" vagy "mágus vallásnak" nevezett hiedelemben. Miként a "Betlehemi Herceg" c. munkámban részletesen kifejtem, a mi nagy népünk lelkivilágában élő és ismert azon sok ezer éves próféciák teljesedtek be, melyeknek ígéreteként a hívők az Isten Fiának, a "Fény-Fiúnak" emberi testben való megjelenését várták. A Pártus Birodalom "vatikánjának", az Eufrates melletti SIPPAR város tudás-központja azonosította a Bethlehemben született Jézust ezzel a várva várt Égi Küldöttel.

Az eddig ismertetett történelmi eseményekből tudjuk, hogy a Pártus Birodalom seregei megsemmisítik JOPPA-nál a támadó római légiókat. JOPPA a palesztinai tengerparton van, és a pártus győzelem biztosítékának egyik feltétele az volt, hogy a héber nyelven GALILEA-nak nevezett terület, mint említettem, ADIABENE néven - mint tartomány - a Pártus Birodalomhoz tartozott, tekintve, hogy lakosai szintén azonos "aram" nyelvűek és a pártusokkal azonos fajú "szkíták" voltak. Vallási központjukat ők maguk, a saját nyelvükön "Bit-sa-an"(Beth-San)-nak nevezték, de az idegenek SCHYTOPOLIS néven ismerték ezt a régi alapítású és valóban "szkíta" várost. Ezt a területet zsidók nem lakták, csak néha-néha eljöttek ide a zsidó kereskedők, mert Schytopolisban csinálták a legkiválóbb lenvászont. Tehát a jó üzlet vezette a zsidókat ide.

Jézusunkról írt, említett munkámban azt is kimutatom, hogy Jézus a schytopolisi mágus vallás templomának udvarából korbácsolja ki az üzletelő és oda nem való zsidókat. Azt is bizonyítom, hogy Jézus Urunk a SIPPAR-i mágus központban ismeri meg a "régi írásokat", és onnan, mint tökéletesen kiképzett "mágus pap" tér vissza szülőföldjére, mely az elmúlt idő alatt már római fennhatóság alá került. Ezt nagyon jól tudják a jeruzsálemi zsidók, mert a babilóni központjuk bőségesen informálta őket a Pártus Birodalomban tevékenykedő "felderítő szolgálatuk" adataival. Ezért vádolják a zsidók Jézust így: "Te máguspap vagy". (A sokszorosan javított evangéliumokban úgy írják: "ördög van benned" (Ján. 7,20. és Márk: 3,22-30.], de az eredeti szövegek "mágust" mondanak.)

Jézus keresztre feszítése a Pártus Birodalom részéről csak azért nem váltott ki megtorló intézkedéseket, mert a SIPPAR-i mágus központ "előre elrendelt" Isten-akaratnak hirdette Jézus feltámadását, mint az emberi téveszmékben szereplő "gonoszság" feletti győzelmet.

De nem "áldozatot" vagy "feláldozást", hanem az Istenfiúnak az örök életét hitték, a vérükből testet öltött szkíta-arámi Jézus feltámadásában.

GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK, ÉS NEM A ZSIDÓKNAK!

Mindezek alapja pedig az a tudat volt, hogy Jézus is a nagy szkíta nép fiaként öltött emberi testet. És itt - az igazság érdekében - szembe kell fordulnunk még az evangéliumi írásokkal is, melyek a zsidóság szellemi fölényének érdekében zsidó eredetűnek hirdetik Jézust és édesanyját-Máriát -, aki valójában Adiabene pártos herceg és felesége, Grapte-Kharax pártos hercegnő leánya volt.

Jézus, mint Adiabene királyi hercegnő fia, valóban király. Werner KELLER azt írja könyvében ("Die Bibel hat doch Recht"), hogy a sippári mágusok jöttek Jézus köszöntésére, és mivel tudták pontosan a születés idejét, már egy hónappal hamarább elindultak, hogy a születés perceiben ott legyenek. A pártus hagyomány azonban úgy tudja, amint a keresztény naptár is ünnepli: "Három Királyok" mentek Jézus köszöntésére. Valószínűleg Adiabene, Grapte és Balk tartományok királyai lehettek, akik Heródesnél egy protokoll szerinti kötelező látogatást végeztek. Ez egy felfegyverzett testőrséggel ellátott karaván volt, és a születés után a magukkal hozott kényelmes járművekre felpakolták az édesanyát és gyermekét, és vitték őket Pártiába.

(Az evangéliumi írásnak az a fejezete, hogy "Heródes haragja elől Mária és József a kisdeddel Egyiptomba menekülnek", ostoba mese, mert át kellett volna menniök a Judea alatt elterülő ENDUMENA nevű országon, mely Heródes szülőhazája, és ebben ő volt a mindenható.)

Mária szülei korán meghaltak. Ő a "Betti-Sa-An"-i (schytopolisi) mágus vallású (magaslati hegyen épült) templomban nevelkedett, és mikor nagykorú lett, nagynénje, apjának unokatestvére, Adiabene Helena királyi özvegy (aki Mária apjával együtt vette fel a zsidó vallást, és megmaradt zsidónak), a jeruzsálemi "elitnek" bemutatja egy fogadáson Máriát. A zsidók mindenáron meg akarják szerezni Márta vagyonát, és így lesz Mária védelmezője atyai nagybátyja, Adiabene József Pandán, pedig Heródes felesége valamelyik fiának szerette volna megszerezni feleségül Máriát. Érdekes történet ez, és a megnevezett könyvemben elmondom azt is, hogy miképpen lett herceg Adiabene József Pandárból- zsidó József, az "ács". (Ez az Adiabene József herceg Galilea "pandán" ja [kormányzója] volt.)

Kérem azokat, akik Szent Józsefhez szoktak imádkozni, hogy továbbra is tegyék ezt. Ugyanis a szentek közösségében nem történik változás, csak a földi ismeretben. Talán véletlennek azt sem nevezhetjük, hogy pontosan MOST, a "hazatérés" 1100. évfordulóján tudjuk meg, hogy Szent József földi életében nem a zsidó ács volt, hanem Adiabene pártus herceg védelmezte a Boldogasszonyunkká LETT szép Szűz Máriát, és ez az Adiabene hun vér folytatódik Atillában, majd a magyaroknak Álmos Árpádi dinasztiájában.

Jézus Urunknak, az Isten Fiának, aki a földre szállt és emberi testet öltött, az emberi méltósága nem abban van, hogy a pártus-hun királyi vérből született emberré, hanem abban, hogy mint dúsgazdag és nagy birtokkal rendelkező Betlehemi Herceg, megelégedett mint ember a szegények sarujával, és gazdagságát szétosztotta nemzettestvéreinek, az elszegényedett és elnyomott galileai népnek.

Sokat kellene arról tudni, hogy miképpen élt Jézus Urunk, mint ember, de a zsidó származású "egyházatyák" úgy elpusztították az igazságot hirdető írásokat, hogy itt igen nehéz helyzete van a kutatónak. Jézus apostolainak írásai, a valóságos evangéliumok is a máglya tüzére kerültek. Ugyanis még Eusebius korában megvoltak, hiszen nemcsak a Saul rabbinak volt írásos hagyatéka. Péter, András, Tamás és a többiek is mind leírták azt, amit Jézus Urunktól tanultak. De ezek az írások a pártus Jézus tanait hirdették, és nem Saul ideológiáját. Talán eleget mondtam Szente Ildikónak arra a kérdésére is feleletül, hogy "miért nem szólnak az írások Máriáról...?" Hát azért, hogy meg ne tudja a világ, hogy "Isten szuverén és megkérdőjelezhetetlen akarata, üdvtervének megvalósítására Adiabene Mária hercegnőt választotta ki arra az Isteni feladatra, hogy földi édesanyja legyen a földre szállt Isten-fiának, Jézus Urunknak".

És itt szeretném megemlíteni azt a szervezett hamisítást, ami az evangéliumok és az ún. ószövetség összehangolásában történt. A hetven héber tudós fordította görögre a héber vallási írásokat, és ezt hívják SEPTUAGINTA-nak, de ebben igen sok változtatás történt, és a "végleges" szöveget egy pontusi zsidó - AQUILA- végezte a Kr. u. 2. században. De már itt benne vannak a Saul-Pál ideológiájának zsidótámaszú beékelései is azzal a céllal, hogy az evangéliumokba is "visszaékelhetők" legyenek az ószövetségi vonatkozások. Ha figyelmesen olvasunk, láthatjuk, hogy ezek a beékelések nem illenek be az olvasott szöveg gondolatmenetébe.

De a héberek írásaikban sokat átvettek a környező Jézushitű népek hagyományaiból, hogy a Jézusra vonatkozó "Istenvárás" hitének elemeit is judaizálják. Nagyszerű példának szolgál erre a "két izgatott lelkipásztor" bibliai idézete, amit Ézsaiástól vesznek át: "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét; csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek. örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének..."(Ézs. 9.6-7.) Tudjuk, hogy a zsidók nem hisznek az örök életben és az "örökkévalóság" is idegen fogalom részükre. Ez Ézsaiás írásába valóban "be van ékelve" a pártusok Jézusvárásának hitéből, szórul szóra a HATRA-i Jézushitű pártus templomi írásokból. Ugyanebben a templomban találták meg az ide mellékelt szobrot, ahol ábrázolva van a szöveg. A pártusok királya tartja kezében a "gyermeket, aki születik NEKÜNK", és nem a zsidóknak!

Munkatársam-Hadanich István teológus-is észrevette, hogy a Septuagintába és a Vulgatába is "beékelődtek" a judai vonatkozásúvá átalakított pártus hagyományok.

Az ő tanulmányából veszem át Zakariás 6.9-13, versének görög szövegét, mely az általam közölt ézsaiási idézet azonosa.

A görög szöveg után jön munkatársam olvasata és következtetése. "És ISTEN-nek szava érintett engemet. Válogass a fogságnak gyengéi közül a vezetőknek jelenlétében (vezetőkkel egyetértésben), a becsületeseknek a jelenléte szükséges. Különösképpen szükséges a mindenkori beleegyezőknek az egyetértése. És ugyanakkor látogasd meg egy nap SOPHONIUS elöljárónak házát, aki Babilonból érkezett. Vigyél ezüstöt és aranyat, és készíts koszorút, és övezd fel vele JESU-nak, a főpapok elöljárójának homlokát, És azáltal te felkened őt (felavatod).

És a MINDENHATÓ világosan kijelenti: Íme a férfi, Napkeltének hívják, ugyancsak lentről emelkedik fel és megalapítja (felépíti) az ÚR- nak templomát. Ő megnyerő jóság és ülni fog, uralkodni a trónján. Pap lesz jobb keze felől és béketanácsosok és Ő lesz mindezek között."

KÁROLI Gáspár fordítását is közlöm, különleges eltérései miatt. "És szóla az ÚR hozzám mondván: Végy a számkivetésből valóktól: Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától; és menj be azon a napon, menj be JÓSIÁ-nak, a SEFÁNIÁS fiának házába, a kik Babilonból jöttenek, Végy ugyanis ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd JÓSUÁ-nak, a JEHOSADÁK fiának, a főpapnak fejére! És szólj neki mondván: Íme, egy férfiú, a neve CSEMETE, mert csemete támad belőle, és megépíti az ÚR-nak templomát! Mert ő fogja megépíteni az ÚR-nak templomát, és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében, és pap is lesz az ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között."

Hagyjuk el a "beékelt" zsidó neveket, és akkor megkapjuk a hatrai templomban talált szöveget, ahogy mondja: "ZIMA-TI" (CSE-ME-TE)? - az "élet-honának-törvénye" születik NEKÜNK és nem a zsidóknak

Nem lehet és nem szabad Jézust oly egyszerű embernek bemutatni, akit csak emberi tulajdonságok irányítottak, és sorsa a szintén irányított és befolyásolt olyan embert életkörülményektől függ, amelynek célja: egy kegyetlen isten szemléletű vallás áldozati rítusába való besorolással, őt Jézust - egyszerű "krisztusi", héberül "messiási" feladat elvégzésére hivatalosítani. - Mert görög nyelven őt nem "CHRISTOS", hanem "CHRESTOS" néven lisztelték, és "CHRESTOS" jelentése - a "legtökéletesebb", "egyetlen felséges", "szent". (Így írja ezt az egyik kiváló gnosztikus szakkutató, G. R. S. MERD: "Fragments of a Faith Forgatten" [London. 1906.] c, munkájában.) Azt is megtudjuk e könyvből, hogy a "névcserét" - vagyis az "E" betűnek "I"-vel való behelyettesítését - a zsidó származású "egyházatyák" követték el a Kr. u. 4. században, a Saul-Páli ideológia szolgálatára. "CHRESTOS", az "egyetlen felséges", nagyon jól ismerte az ő "küldetését" és itt, a Földön elvégzendő feladatát. Nagyon jól tudta azt is, hogy "emberi voltában" a zsidók meg fogják ölni, de hatalmában volt az emberi életet akkor letenni vagy felvenni újra, amikor akarja. Ezt a hatalmát még az evangéliumok is említik. (Ján. 10.18.) Tehát a nekünk "emberfeletti" CSODA, a "feltámadás", Jézusnál az ő isteni hatalmának kinyilatkoztatása volt, és azért jött vissza Palesztinába Pártus országból, hogy a "feltámadással" küldetésének eleget tegyen.

Amikor "visszatért oda, ahonnan küldetett", és bölccsé tett tanítványai megkezdték azt a feladatot, amit a "MESTER" rájuk bízott, a tehetetlen gyűlöletében tobzódó zsidóság valamiképpen el akarta törülni Jézus emlékét Kajafás azon indokolásával, melyet a mai evangéliumok is hirdetnek így: "ha az ő emléke megmarad - az ő népe magára talál!" Az ő népe abban az időben a Pártus Birodalomban egyesített nagy, hatalmas Nemzetségünk, melybe a galileai és samáriai "szkíták" is beletartoztak. Ugyanis Jézus mennybemenetele után nem Jeruzsálemben alakult meg az őt követő "első" gyülekezet, hanem Beth-SAN-Schytopolis városában tömörülnek egyházközösségbe az "aramiak", akik nagyon erős lelkűek és mint majd látni fogjuk- a küzdelemben is nagyon hűségesek.

Jeruzsálemben a zsidó "agytröszt" ellátja kellő segédlettel SAUL-t, aki sohasem látta, sohasem hallotta Jézust és fogalma sincs arról, hogy mit tanított. De személyét beiktatja a zsidó áldozati rendszerbe, és mint "áldozati bárányt" beilleszti a zsidó hiedelembe egy olyan ideológiával, melynek alapja a zsidó tanokban gyökerezik ugyan, de Jézus keresztre feszítését és halálát "Isten áldozatának" hirdeti, a Bűn végleges eltörlésének érdekében.

Ugyanakkor Jézus apostolai egészen mást hirdetnek "CHRESTOS"-ról a Pártus Birodalomban, a "szkíták" között, ahol mindnyájan tanítják a rájuk bízott jézusi igéket. Az ő munkásságuk igen eredményes volt, mert mint - Nagy Konstantin történetírója - Eusebius emlékezik, a Pártus Birodalmat felváltó Sasanida-Perzsák a Jézushitű "szkítizmus"-nak 360 templomát rombolják le. Javasolom tehát, hogy vizsgáljuk meg ezt a Pártus Birodalomban kiterebélyesedett és a zsidó származású "egyházatyák" által is "szkítizmusnak" nevezett Jézusi Szeretet Vallás tanait, és hasonlítsuk össze a Saul-Pál által formált Jézus-alakhoz csatolt ideológiával. Ez az összehasonlítás azért fontos nekünk, mert: "a szkíta-hun-avar-magyar életfolyamat összeötvöződésének ez a Pártos Birodalmi Chreatosi Szeretet vallás adja meg a törhetetlenség erejét és ez egybetartozás öntudatát".

(Az összehasonlítást részletesen közlöm a "Betlehemi Herceg - a Pártus Jézus" c. könyvem 233. oldalán.)

Jézus tanítványai nemcsak azért részesültek szeretetteljes fogadtatásban a Pártus Birodalom "szkítái" között, mert maguk is - éppen úgy, mint "Mesterük" is - a nagy, hatalmas nemzetségbe tartoztak, hanem azt a jézusi tanítást terjesztették a nép között, az eddigi "nap felé" forduló hitük tökéletesítésében, hogy "az Isteni tudást az atyádfia nemzettestvér szeretetével kell teljessé tenni". Folytatták Jézusnak azt a valóban "megtartó" szándékát, amikor "a láthatatlan lelki, nemzettestvéri összetartó erőt, a>i Istenben élő nemzeti öntudatot helyezték a pártus-szkíta hitvilág központjába, ahol az isten Fia-Napfény- tisztasága és ereje volt a mindenek feletti indíték".

És hogy ez a hiedelem milyen egységet és erőt adott népünknek, azt földrésznyi birodalmaik bizonyítják, melyeket - harc árán, de - nem kegyetlenséggel alapítottak ennek a nemzeti vallásé lett Jézus-hitnek a segítségével.

A Pártus Birodalom 500 éves fennállásának félidejében tehát a jézusi tanítás hozza meg azt a fordulópontot (arámi nyelven "új-gúr"), mely a saját nemzeti öntudatot Istenszolgálatnak rendeli, és így mentesít minden nemzetet a judai gyökértől.

De ugyanezt hirdeti a schytapolisi főpap - BASILIDES - is, és hirdető útján Alexandriába is átmegy (125 A. D.), ahonnét az Alexandriában született ORIGENES hozza vissza e tanokat a Galilea melletti Caesariéban végzett hitoktatásába a 3. században, így mondva: "Jézus igehirdetését nem lehet és nem szabad a zsidó szellemmel összekeverni." (Saul-Pál ideológiáját zsidó politikumnak véli.)

Ez a szereteten alapuló vallás volt a Pártus Birodalomban annak a jószándéknak és toleranciának az alapja, mely megakadályozott minden "bosszúállást". A "fény fiai" - a mi hatalmas Nemzetségünk - nem fizette vissza a babilóni zsidóknak a "purim kegyetlenkedéseit". A perzsákat sem büntette meg a Pártos Birodalom előtti perzsák vérontásai miatt. Pedig a perzsák is és a zsidók is évszázadokon át táplálták és élesztették maguk között a gyűlöletet jóságos és türelmes népeink ellen. A Kr. u. 3. századforduló idején aztán megvalósult a perzsák gyűlöletes szándéka, és orgyilkosokkal irtották ki az Arsák királyi család tagjait. Megalakul az ún. SASANIDA-PERZSA uralom a Pártus Birodalom helyén. A pártus nép nemzeti vallásának szervezetei remekül kialakultak az elmúlt 2 évszázad alatt, és az egyházfő - ez Arsák királyi házból származó ~MANI", aki tisztában van azzal, hogy a perzsák ismételten népünk ellen fordulnak.

A sasanida- perzsák BAKTRIAT és BAHL fővárosát nem bírták elfoglalni, és MANI - innen rendelkezve - 9 püspökséget szervez a hunok között, látva a perzsák pusztítását a volt

Pártus Birodalomban, ahol az új perzsa hatalom egyenként, családonként kezdi irtani a pártusokat.

Mani tehát bevezeti a "törzsszövetséget". Megszünteti az egyházközösségeket (hiszen templomaikat a perzsák lerombolták), és a családokat törzsekbe tömöríti. Senki sem él "egyéni életet", hanem a "törzs" védi az egyént. - A babilóni zsidóság csak szítja a perzsák gyűlöletét azzal, hogy a volt Pártus Birodalom "szkíta- manicheusait" éppen olyan "keresztényeknek" nevezi, mint akiket Rómában az oroszlánok elé dobnak, azért, mert ezek "minden más vallás ellenségei". - Eredményes is volt ez az áskálódás, mert II. Shapur sasanida uralkodó, 273 A. D. évben kivégezteti MANI-t, akit-a hagyomány szerint elevenen megnyúzat.

De ez a Jézus-hit, mint a régi szkíta hitvilágnak összeforrása a jézusi tanítás eszmevilágával - mint "manicheizmus" betölti a lelkeket, és él, terjed, terebélyesedik a magyari népeknél. A 4. századra való forduláskor pedig már oly erős, hogy a zsidó gyökerű kereszténységet erőszakoló és zsidó szülőktől származó EPIPHANIUS "egyházatya" főművében, melyet "CONTRA HAERESES" címen hagyott az utókorra, a manicheizmust nevezi a judai-kereszténység legerősebb ellenségének.

Ez természete is, hiszen MANI is CHRESTOS apostola. Tanítása a legtisztább Jézus-hit, a "törzsszövetségben" összeforrt nemzettestvéri szeretettel való élés, a nemzeti öntudat ébrentartása a Hitben és imádkozásban, de most épített templomok nélkül, a Természetben - az "Isten Napjának Ege" alatt. Nagy Konstantin uralkodása alatt megindult egyházi viták talán azért nevezik ezt a minden zsidó szellemiségtől mentes manicheizmust ismét "schytizmusnak", mert szertartásaikat a szabad ég alatt, a természetben tartják, ugyanúgy, mint a Kr. előtti szkíta népekről is így tudták.

Talán érdekes itt azt megjegyezni, hogy népeink között voltak a régi "ZOROASTER" tankövetők is, akik a testi, rossz princípiumokat az "Ármány" (perzsa ARIMAN) emberfeletti erejéből valónak hitték.

Ennek a hiedelemnek elvetésére hirdette MANI azt, hogy ilyesmi Jézusra nem vonatkoztatható, mert "CHRESTOS"Jézus nem emberi értelemben vett - hanem csak látszólagos testben élt, amit akkor vett fel és tett le. amikor akarta.

Azért volt nagyon fontos nagy, hatalmas népünk szellemvilágának a felderítése és Istenhez való közeledését szolgáló hiedelmének megismerése, mert pontosan ez az Istenhitben megtisztult és a Fény felé forduló, Jézust a Földre érkezett Isten-Fiúnak elfogadó, atyádfia-nemzettestvért segítő Istenes nemzeti öntudat volt az a hatalmas erő, mely népeinket és a manicheizmus törvénye szerinti "törzseinket" oly biztosan összeötvözte.

Higgyük el azt, hogy népeinknél a földre szállt arámi-szkita-pártus testű "Világ Világossága", az atyádfia-nemzettestvér szeretetének törvényével, sokkal hatalmasabb nemzeti összetartó erőt teremtett, mint amit a zsidóknál - a jahwei büntetések fenyegetéseivel - a héber papság kialakított. Ugyanis népeinknél a sok ezer éves karizmatikus Isten-várás teljesedett be, és ez a földi uralkodó elhivatottságában folytatódik, átruházva reá a karizma által nyert kötelességeket is. Ez a hiedelem biztosította a mindenkori uralkodónak a nagy területre szétszóródott népeink részéről azt a feltétlen engedelmességet, mely nélkül bizony nem bírtak volna "földrésznyi" birodalmakat létrehozni. Mert a Pártus Birodalom bukásának "hivatalosított" dátuma után a már "sasanida-perzsa birodalmat" is megtámadja Róma. Diokletian (284-305) egyik cézárja VALERIUS - a légiók vezére, és ismét CARHAE nál ütköznek meg. A csata megint római vereséggel végződik, és a rómaiak történetéből tudjuk meg, hogy valójában nem a perzsák, hanem a régi Pártus Birodalom újraéledésével. BEROZAMAD. az Arsak nemzetség egyetlen maradéka győzi le Valeriust. (294. A. D.) Így a Pártus Birodalom - ha rövid időre is, de - visszaállítódik a baktriai Bahl fővárossal, mert Berozamad legyőzi a sasanida-perzsa I. Sapor-t. és csak 326. A. D. évben tudják a perzsák átvenni véglegesen az uralmat. Ezt részletesen leírom a "Káldeától Ister-Gamig" c. könyvem I. kötetében.

A Római Birodalomban már Nagy Konstantin (305-337) uralkodik, aki lábát Rómába nem teszi, hanem megalapítja a székhelyét, Konstantinápolyt, és nemzeti vallásnak rendeli a kereszténységet. Miután ennek a "kereszténységnek" le kell rögzíteni a hivatalos tanait, folytatódnak a már megindult hitviták-ezúttal zsinatok útján. Az uralomra került perzsák most még erősebben kezdik üldözni az uralmuk alatt lévő területeken Jézus- hitű és manicheusnak nevezett népeinket, mert azt mondják róluk, hogy éppen olyan a vallásuk, mint halálos ellenségeiké, a rómaiaké. Most aztán valóban megindul népeinknek észak felé való menekülése, és a baktriai központ veszi fel a megint "sz-kita"-vá (azaz "vándorrá") letteket, de a Kárpát-medence felé is fordul az "átszivárgás" szándéka, miként azt az itt közölt térképen bemutatom.

Ez is egy hatalmas érve a hun-magyar azonosságnak, mert íme - erről a területről is indul a hun áradat, hogy a Pártos Birodalom megszűnése után "egy" emberöltő eltettével 375. A. D. évben-, már a Kárpát-medencében megtelepülve, onnan támadja a rómaiakat.

HOGYAN LETTÜNK POGÁNYOK?

Már tudjuk, hogy MANI a hunok között 9 püspökséget szervezett, és azóta éppen 130 esztendő telt el addig, míg a hunok a Kárpát-medencében megjelennek. Ezalatt a 130 év alatt a manicheusnak nevezett Jézushit tehát az összes hunoknak éppen úgy "nemzeti vallása" lett, miként minden nemzetségünknél és törzsünknél is. Így a nemzedékek abban a hitoktatásban részesültek, hogy: "a MI vallásunk mentes minden zsidó befolyástól", és ebben a hitoktatásban természetesen az is benne volt, hogy: "a vérünkből testet öltött Világunk Világosságát a zsidók kínozták és feszítették keresztre". (Ezt a hagyományt sugározza ugyanis a már "magyarországi" Mária Siralomnak nevezett írott emlékünk.)

De a Római Birodalomban Nagy Konstantin "államvallása" még mindig "háborog" ebben az időben. A 399-403. A. D.-tői hirdetett tanok "ellen" irányulnak, és a már élő, de viták alatt álló "római kereszténységet" mindenáron a Saul-Pál féle ideológián alapuló zsidó gyökérbe akarják beoltani. -Természetesen mindazok az "egyházatyák", akik ezt az irányzatot képviselik, éppen olyan zsidó származásúak és zsidó mentalitásúak, mint Saul-Pál volt, és a mi népeinknél már megszilárdult, és ismétlem - minden zsidó befolyástól mentes Jézushitet - éppen azért nevezik "schytizmusnak", hogy ezzel a névvel megjelöljék azt a népet is, amelyiket a Jézust felfeszítő Kajafás az "ő népének", vagyis Jézus népének nevezett. Ezzel a megkülönböztetéssel természetesen népeinkre és ez egész hatalmas nemzetségünkre ők nemcsak az eretnekség pecsétjét nyomták rá, hanem a római államvallás ellenségeinek is nyilvánítottak minket. Már az alexandriai zsinaton "kiátkozzák" a "schytizmust" - a "szkíta" népekkel együtt. HYERONIMUS judeai, és EPIPHANIUS cyprusi püspökök a "kiátkozás" javasolói. Mindkettő zsidó. Ez a zsinat részükre igen kedvező időpontban zajlik le (399. A. D.), mert a Római Birodalom már 395. A. D.-ben kettészakadt. A Nyugati rész-Róma központtal - már zsidó gyökerű "keresztény", de a Keleti Bizánc még nem. Itt NESTOR patriárka küzd haláláig (440. A. D.) a zsidósítás ellen.

A "vitákat", illetőleg a zsinatok határozatait azonban igen befolyásolja a két római birodalom politikai helyzete. Ugyanis a hunok legyőzik mind a két római birodalmat, és a 4. században, Atilla Birodalmának vazallusaivá válnak a rómaiak. Létük teljesen a HUN politikai, katonai és gazdasági hatalomtól függ. Róma hosszú évszázadokon át csak parancsolt és kegyetlenségével uralta a népeket. MOST pedig engedelmeskednie és fizetnie kell ATILLÁ-nak. Az eddigi "uralkodó"-nak ez nem tetszik, és mindkét római birodalomban "BARBÁR" nevet kapnak a hunok és így a vallásuk is az, vagy a zsidó terminológia szerint "POGÁNY", mert nincs zsidó gyökere és nem a Saul-Pál ideológia szerinti Jézusa van. - Hát így lettünk "pogányok". Talán azért, mert éppen a legnagyobb viták idején mutatta meg ATILLA a rómaiaknak a "jézusi-szkíta lelkület igazi arcát".

Halála előtti tavaszon Róma előtt áll seregével. A római hagyomány így emlékezik róla:

Róma mindig ünnepelte a győzteseket. Most Atilla volt az, akit ünnepelni kellett. A leghíresebb római költő állt elébe, és mielőtt az elébe járult Róma püspöke megszólalhatott volna, a költő szavalni kezdett, és Atilla királyt Istennek nevezte. Atilla itt megszakította a szavalatát, és a költőt egy hevenyészett máglyára dobatta versével együtt, mondva: "ember ne hasonlítson Istenhez másik embert". Azután levetette a költőt a máglyáról, hogy élve maradjon, de az istentelen verset hamvadni hagyta. Aztán a pápához fordult, akivel latinul beszélt, és Rómában semmi kárt nem tettek a hunok.

Ebből a mondából is láthatjuk Atillánk istenes voltát és nemeslelkűségét, és ez is arra serkent minket, hogy megkeressük a történelmi igazságot Atillára vonatkozóan, mert csak rosszat tanítanak róla.

Ki kell törölnünk az emberek emlékezetéből a zsidó-gót Jordanes hamisításait. Hirdetnünk kell azt, hogy a catalauni csata nem volt, hanem-éppen ellenkezőleg- Atilla és munkatársa- AETIUS, római hadvezér-együtt dolgoztak egy hatalmas eurázsiai birodalom megalapításán, mely biztosította volna az örök békét Nyugat és Kelet között, és az emberi jólétet is annyi évszázad háborúinak emberirtása után.

Valószínűleg arra is rájöttek, hogy a "zsidógyökerű kereszténység" a vallás erejével töri meg a nemzetek öntudatát és önbecsülését, és alárendeli őket a zsidóság-szintén e vallás által tanított kiválasztottságának.

Atilla hirtelen halála és Aetiusnak Atilla halála után röviddel való "kivégzése" azt a gyanút kelti, hogy azért maradtak "felderítetlenek" haláluk okai és okozói, mert a Kajafás-Epiphaniusi "kezek" működtek közre itt is.

A mi közös történelmi kutatásainkból azonban az a valóság mutatkozik teljes bizonyossággal, hogy: a HUN-MAH-GAR-RI-ES hatalmas nemzetségünk Atilla idejében már lelkileg-testileg egybeötvöződve halad a Sors útján olyan Jézushitű nemzeti vallásban. mely nemcsak a nemzeti öntudat megtartója, hanem az atyádfia-nemzettestvéri szeretetben az egész hatalmas nemzetséget, a karizma erejével köti - a Jézusi Ige megtartásával - a Természet Urához. Istenéhez. Tehát népeinknek az egységes nemzeti vallás adta az összetartozásnak azt a hatalmas erejét, mely a következő évszázadok sok nehézségéből mindig a Kárpát-medencei őshazába terelte vissza őket. Mert Atilla halála után Perzsiából még erősebben megindul a nem perzsa fennhatóság alatt lévő északi területeink felé való népáramlás. Ez a perzsiai politikai események következménye, tehát tudnunk kell azt, hogy "Mi történik Perzsiában...?

De mielőtt Perzsiába tekintenénk, szeretném összefoglalni eddigi ismereteinket, hangoztatva és hangsúlyozva hatalmas nemzetségünknek óriási területen való terjeszkedését. Soroljuk csak pontokba a legfontosabbakat, ismereteink rögzítésére:

Hatalmas nemzetségünk- eddig ismert- hiányos történetét az idegen vagy a magyari érdekek ellen "magyarul" író, de a nemzeti öntudatra serkentő igazságot mellőző történészek tolmácsolásából ismerjük. Ezeknek minden igyekezetük az, hogy minél több apró részre, "törzsecskékbe" tagolják azt az egynyelvű és egyfajú hatalmas népünket, mely a Kárpát- medence- Káspi Aral- térség és Mezopotámia által összefonódó nagy háromszögben éli, és ebben a korban - amit most tárgyalunk- már nemcsak fajilag és nyelvileg, hanem azonos, jézusi szellemű nemzeti vallásban is összeötvöződött.

Ennek ellenére az említett "történészek" - általánosan használva a "szkíta" elnevezést- különböző nemzetiségűnek mutatják be a "pártus", "hun", "avar", "sarmata", "daha" stb. elnevezésű, de valójában azonos néprészeinket. Ezáltal oly hatalmas zűrzavart hoznak létre, hogy az általuk előadottakból az igazságot kiértékelni nem lehet,

Igen nagy előszeretettel illesztik az "iráni" és "török" elnevezéseket ránk, és nem hajlandók elismerni, hogy egész Iránt a Pártusok Birodalma tölti be, és "török" nyelv és nép csak az arab hódítás révén keletkezett.

Kiegészítik még az érthetetlenséget azzal is, hogy az "egy-azonos Jézusi vallásban" összeforrt népünket vallásilag is elkülönítik egymástól a "manicheus", "nesztoriánus" és "pogány" elnevezések használatával. Azt kérem olvasóimtól, hogy a sokféle vallásnév se zavarjon meg senkit, mert a "judai gyökerűek" zavarkeltése ez. Ma már tudjuk, hogy az ilyen "eretnek" elnevezések mögött a jézusi tanítással megerősödött ősi szkíta- mágus vallás rejtőzik, mely nem más, mint az igazi jézusi kereszténység, minden judai gyökér és kapcsolat nélkül.

2. E zavarkeltés végső szándéka az, hogy senki ne ismerje fel azt a valóságot, hogy a "Jézusi szkítizmus" volt hatalmas nemzetségünknek az összetartó ereje, melynek megszilárdulását kiegészítette az a sok ezer éves Isten-várás, mely Jézus Urunk földre szállásával valósult meg. és a hiedelmet egy változhatatlan karizmatikus HIT- té tette.

3. A történelmi igazság meglelése után azt is észrevehetjük, hogy pl. a "hunok történetét" azért fedi sűrű homály és a tisztázatlan események halmazán tanyázó érdektelenség, mert Róma és Perzsia igaz történetét a "hunok nélkül" megírni nem lehet. Ha betekintünk korunk- erre vonatkozó - legismertebb munkájába, melyből idézni fogok valóban "ködösítő" részleteket, meglepetve fogjuk észrevenni azt a hatalmas befolyást, melyet a hunok a római birodalmakra és Perzsiába gyakoroltak.

(Hivatkozok Altheim: Die Hunnen N. k. "Späte Arkasiden, frühen Sassaniden und die Hunnen" c. fejezetére.)

A Nyugat- Római Birodalom történetében minden történész elhallgatja azt, hogy a gótok iszonyú pusztításokat végeztek ott, és a rómaiknak a legnagyobb ellenségei voltak. Csak a sok adat összevetésével derül ki aztán Altheim történetírásából, hogy: a) Aetiust - még Atilla uralkodása előtt - RUGA hun király kétszer is megsegítette a gótok ellen, és a hun csapatok élén foglalta vissza a gótoktól Galliát és Burgundiát. A segítség fejében azonban RUGA véglegesen bekebelezte a Hun Birodalomba Pannoniát és Valeriát.

Erről így tudósít Altheim: "A római birodalomban Aetius csinált rendet, amikor 60 ezer harcosból álló hun sereg élén mindenütt győzött, és olyan ügyes volt, hogy a veszélyes vendégeket Itáliából úgy vezette ki, hogy azok semmi kárt nem okoztak."

(A "köszönet" helyett a germán Altheim még "belerúg" azokba a hunokba, akik vérüket ontották a rómaiakért. Ez a "hun segítség" 425. A. D. évben volt, írja.) Majd a továbbiakban mégis elismeri, hogy: "Aetius római birodalmát a hun seregekkel szerezte és biztosította." Aztán hirtelen megint "szkítáknak" nevezi őket, és így írja: "a szkíták jelenléte a Kaukázustól északnyugatra. a Kr. u. 2. évszázad közepén. létezik". Azt is megállapítja, hogy: "Aetius, fiát - Carpiliót - Atilla udvarába küldi 434. A. D. évben".

Atilla és Aetius között tehát egy szoros családi, szinte testvéri kapcsolat állt fenn, és ez nemcsak "megkérdőjelezi" az eddig nem bizonyított katalauni csata megtörténtét, hanem annak az elismerését is követeli, hogy a hunok és Atilla segítsége nélkül Aetius nem tudta volna megtartani a Római Birodalmat. Ugyanis ez, Aetius halála után, a kegyetlen germán-gótok és vandálok martaléka lett, akik Rómát éppen háromszor felégették. Erről azonban Altheim nem beszél. Népének gyászos történetét a hunok gyalázásával szeretné elfeledtetni.

Kicsit előreugrottam Atilla említésével, de szükséges jól tudni azt, hogy a Pártus Birodalom bukása után még egy emberöltő sem múlik el, és az északra húzódott pártus-hun nép, egyesülve a Káspi-Aral tér testvérnépével, a C3 központ királyi székhelyét áthelyezi a C1-be, vagyis a Kárpát-medencébe, ahol Kr. u. 350 körül, a hatalmas és Ordosig érő Hun Birodalom központja Atillával éri el legnagyobb hatalmát.

Ez a legnagyobb bizonyítéka az egy-nép, egy-nyelv és azonos vallás megállapításunknak.

MI TÖRTÉNIK PERZSIÁBAN?

Az előbbi fejezetből már tudjuk, hogy a Sassanida-Perzsa I. Saport Berozamad Arsák- vérű uralkodó legyőzi és visszaállítja a Pártus Birodalmat. Altheimtől érdekes részletet tudhatunk meg erről az időszakról, mert úgy írja, hogy 260. A. D. évben: "Sapor fogságba ejtette Valerian cézárt 70 000 katonájával együtt és Párthia- Perzsiába deportálta őket." (152. oldalon.) Aztán megemlíti, hogy ez a 70. 000 deportált katona itt Perzsiában-ismerkedett meg a manicheus-kereszténységgel", és Origenes tanait követik, mint a sarmaták, dákok és szkíták is. Aztán Tertulianra hivatkozva mondja: "ezek mind Chrestost imádják, aki őket egyesítette" (qui iam unit). Megtudjuk azt is, hogy: "Dáciában 'dák-szkíta' kereszténységet találunk már a 270. A. D. évben." Tehát ezek az adatok mind azt bizonyítják, hogy a különféle nevekkel ellátott hatalmas nemzetségünk a Chrestosi kereszténységben ötvöződött egybe, és hívhatták azt nestoriánizmusnak, manicheus vallásnak vagy szkítizmusnak, a minden judaiságtól mentes, igaz Jézus-hit adja a nagy nép erejét.

Akárhogyan is igyekezik Altheim "általánosítani" a hunok perzsiai befolyását beavatkozásuk lekicsinylésével, a történelmet ismerők látják azonnal, hogy I. Sapor sassanida uralkodó legyőzését nem akarja elismerni, hanem így írja körül: "a kaukázusi hunok rablóhadjáratai a harmincas években és röviddel a 3. évszázad közepén Kiestiport (főváros) szomszédságáig érnek".

Itt tudni kell azt, hogy ez az I. Sapor "nyúzatta" meg a pártusok főpapját, MANI- t. Berozamad hunjai elfoglalták Perzsiát. Saport is megölték. Utána fia, II. Sapor egyességet köt a fehér hunok királyával és így lesz Perzsia uralkodója. Ezt Altheim így "tálalja": "II. Sapor (309-379 A. D.) 356-357 telén a chioniták (heftaliták) határán áll és 359-ben visszajön, mint a chionita (heftalita) király szövetségese, de a heftaliták elfoglalják a kelet-iráni országokat."

Most-a még nagyobb zavarkeltés érdekében- "chionitáknak" nevezi a "fehér-hunokat", zárójelbe téve a rájuk vonatkozó "heftalita" megnevezést. Aztán évszámokat gondosan elkerülve, mégiscsak el kell ismernie a "hun főlényt", az évszázadok eseményeinek leszűkítésében is. Így Altheimtől tudjuk meg, hogy bizony a nagyon dicsőített Sassanida- Perzsa Birodalomban is a hunok uralkodnak. Idézzük Altheim írását: "A kaukázusi hunok, Keletről jövő utánpótlással megerősödve, 375-ben Dél-Oroszországba törnek. Számtalan hun előretörés történik a Jaxartes és a Don között.

A nyugati részük a Sassanida Birodalomban támad, eredménytelenül, de az első támadás mégis a főuáros kapujáig ér. Száz év után sikerül a keleti hunoknak Sogdianaban, tehát az Oxus és Jaxaries között, mint sassanida federáció, megszilárdulni. Egy évtizeddel később sikerül a dél-oroszországi betörés, amelyet a nyugati hunok a Duna alsó folyásáig terjesztenek ki. De Irán északkeleti részén is megsokszorozódik a hun hatalom. A heftaliták elfoglalják Baktriát és Chorezm egy részét is, és véget vetnek a sassanidák uralmának.

Száz évvel később, az 5. század közepén éri el a Hun Birodalom tetőfokát Atilla uralkodása alatt, akinek halála után a súlypont Keleten, a heftalita hunoknál van. Ezek győzik le Sassanida-Perzsiát 484-ben (A. D.) Peroz (459-484) királysága alatt. Az ő utódja Kavad 1. (488-531), aki a heftalitáknál nevelkedett, és az ő segítségükkel kerül a trónra. Kavad a hun seregek támogatásával támadja a rómaiakat."

Hát most csodálkozhat mindenki, akit úgy tanítottak a "magyar" történelemre, hogy Atilla halála után eltűntek a hunok. - Ki kell mondani és tanítani kell azt, hogy nyugaton és keleten is ők uralkodtak. Most a magasra dicsőített Sassanida-Perzsa Birodalom történetének elemzésénél ugyanazt látjuk mint a nyugat-rómaiaknál. Ott Aetius csinál rendet a hun seregek élén, itt pedig Perzsiában az történik, amit a "keleti", ún. "fehér hunok vagy heftaliták" parancsolnak, és a végén a perzsa uralkodó a hun seregek támogatásával támadja Rómát.

A német (gót) Altheim persze azt nem közli, hogy ennek a Kavad I. sassanida-perzsa uralkodónak a felesége -HEBDAL- (talán Heftal) a fehér hunok (heftaliták) királyának a leánya.

Talán az ő nevéből jön a "heftalita" elnevezés, de ezek a "heftaliták" birodalmukat - a saját nyelvükön - "ABAR-SÁR"- nak nevezték, melynek határa a "BAGARD" (Oxus). Ennek a határfolyónak pedig a "vigyázója" egy szép fehér madárként megjelenő tündér, akinek nevét így írták le a hunok nyelvén nem ismerők: "KAUICAG". Én úgy gondolom, hogy ez a magyar "KÓCSAG".

De nem tudósít Altheim MARI-AMU naplójáról sem, aki leírja, hogy a hunok országában "manicheus püspökségek" sok-sok misszionáriussal szervezik a Chrestos-i vallást. (Henning W.: Mittelalterliche Kronik.)

Ezekből a korabeli adatokból tehát megtudjuk azt, hogy ezeknek a "fehér-hunoknak vagy heftalitáknak" a neve - az ő saját nyelvükön mondva: "ABAR" (avar) és ezekkel van szövetségben a hun HEBDAL és KAVAD I, fia. -I. COSROES ANOSIRVAN (531-591.)

De nemcsak édesanyja népével, a hunoknak (heftalitáknak) nevezett ABAR-SÁR-iakkal tartja a szövetséget ez a félig hunvérű - sassanida- perzsa uralkodó - COSROES ANOSIRVAN -, hanem baráti szerződést kötött a saját országában-Sassanida-Perzsiában - élő, volt pártus birodalmi és nem perzsa, hanem hun származású leszármazottakkal, akik törzsszövetségben élnek, és saját magukat KAN-GAR népnek nevezik. Fejedelmük nevét így írták le a perzsák: "ZABARGÁN". (Gondolom: talán SZABARKÁN.) Ezeket a "kangarokat" összeötvöző és összetartó és "tűztisztelő Jézus-hitet" itt nesztoriánus- kereszténységnek nevezik a perzsák. Talán azért, mert a perzsákat kellemetlen emlékek fűzik az általuk kivégzett MANI nevéhez, és így lett itt a manicheus vallás nesztori kereszténységgé, pedig mind a két név alatt ugyanaz a minden judai befolyástól mentes KRESTOS-hit él és ad erőt.

Ezt a kangar-perzsa szövetséget "PIRAN-GUGNASPOT" néven ismerteti Anosirvan király az önéletrajzában, ahol leírja, hogy: "Zabargon fejedelem vezetése alatt álló és 50.OOO főt számláló, három kangár törzs önállóságát elismeri és nesztoriánus kereszténységüket tiszteletben tartja."

A szerződés megkötése után Zabargon kéri Anosirvánt, hogy püspökük legyen MAR-GRI-GOR. Anosirvan azonban ezt megtagadja és püspöknek kinevezi MAR ABA-t és a nesztoriánus főpapot MAR-GRIGORT - lefejezteti. -Ezért a tettéért felbőszült mind a három kangár nemzetség és Zabargán vezetésével elköltöznek Perzsiából. Csatlakoznak a Don melletti és BAJÁN uralkodása alatt lévő ABAR-okhoz, aztán 558. A. D. évben, Baján népének részeivel együtt, PANNONIÁBA költöznek.

Tehát Atilla után 100 évvel egy újabb "hazatérés" történik, és az új ABAR-SÁR. Baján kagán Avar Birodalma a Dontól az Ennsig terjed.

Justinus I. bizánci császár (537-575) is ennek az Avar Birodalomnak az "adófizetője". A nem magyar érdekű történelemszemlélet megvetéssel nyilatkozik a hunokról és az avarokról, azért, hogy mindkét római birodalomtól évi "béke-adót" követeltek, aranyban. Altheim nagyszerűen leírja azt, hogy a "rómaiak az általuk elfoglalt területekre földadót" vetettek ki és azt könyörtelenül behajtották. Hát a hunok és az avarok ugyanezt a földadót követelték a rómaiaktól, de az általuk el nem foglalt és a rómaiak részére szabadon hagyott területekre is felszámítva. Az alanti térkép mutatja a hunok támadásait Sassanida-Perzsia ellen.

Így fizetett I. Justinus bizánci császár is Baján Kagánnak évente 80 000 bizánci arany-solidust, ami 360 kg. színaranyat jelent.

Justinus II. (565-578) megtagadja az adófizetést, és Tiberius nevű fővezére a bizánci csapatokkal megtámadja az avarokat. Baján seregei azonban legyőzik a bizánciakat, akik aztán az adót tovább fizetik még a következő három császárjuk alatt is. Baján meghal 602. A. D, évben.

Halála után egy nagyon érdekes eseten csodálkozhatunk, mely bizonyítja azt, hogy a nemzeteket összeforrasztó erő mindig a "nemzeti vallás". - Ilyen "nemzeti vallásuk" volt a sassanida-perzsa birodalomban a "szent tüzet" tisztelő zoroasztriánizmus (Ahura-Mazda és Ariman). ahol megtaláljuk a "Fény-Szüze"-ANAHIT istenanya kultuszát is a perzsáknak.

A "magyari népeknél" pedig szintén "nemzeti vallás" lett a minden zsidó befolyástól mentes, igazi Chrestos-hit, mely mint láttuk - a történészek írásaiban "szkítizmus, manicheizmus, nesztori kereszténység", majd végül az ortodoxia által kiátkozottan, mint "pogányság" néven található. Itt is megvan a "Fény-Szüze" nevű Istenanya kultusz, mely Jézus Anyjában Máriában - hiszi ANAHITA megtestesülését és miután a Természetben érzi az Isten jelenlétét, így a "szent-tűz"-nek a tisztelete is a kultusz tartozéka.

Ugyanebben az időben a bizánciak már judai- keresztények, tehát a zsidó Messiási ideológia követői és minden más vallást pogányságnak és "eretnekségnek" tekintenek - éppen úgy, mint a zsidók is.

Ennek a zsidó gyökerű vallási felfogásnak gyakorlataként, Heraklios ( 610-641) bizánci császár elrendeli a "szent tűz" meggyalázását, és saját maga is beleköp.

Ezt megtorlandó, KOSROES ANOSIRVAN II. (591-628) sassanida- perzsa uralkodó szövetséget köt - a "szent tüzet" szintén tisztelő avaroknak az uralkodójával - "BAJÁN-FI"-val (akinek nevét nem jegyezte fel senki sem), és büntető hadjáratként, 627. A. D. évben együttesen megtámadják Bizáncot. Theodorus Synkellos, Hagia Sophia diakonja írta le ezt a "Bellum Avaricum de Pisies" c. munkájában. Ebből tudjuk meg, hogy az avarok-a perzsa szövetséges csapatok beérkezése előtt- legyőzték a bizánciakat, és a bizánci "kegyelmi követséget" az avar Kagán SABARAZ nevű perzsa fővezérhez utasítja, hogy ő szabja meg a békefeltételeket, és a Kagán, seregével együtt, elhagyja Bizáncot 627. A. D. év augusztus 7. napján. Azóta vallási ünnepe augusztus 7-e a görög szertartású bizánci egyháznak,

E sorok írója hatalmas népünk fiainak lelkében élő karizmatikus nemzeti öntudatot és az őshazai hagyományokra való emlékezést látja annak a szándéknak forrásaként, mely népeinket a Kárpát-medence felé tereli ebben az időpontban, melynek ismertetői vagyunk. Valami tudatalatti - intuitív - erőt kell feltételeznünk a nemzeti vallásban összeötvöződöttekben, akik bizony sok szenvedés után egy szebb és jobb Kárpát-medencei jövőben nemcsak reménykednek, hanem erős bizodalommal hisznek. - Ugyanis már 571. A. D. évben megszületett az Izlám prófétája, MOHAMED (vagy Mahoma), aki 627-ben már az arabok "szent háborúját" vezeti a "hitetlenek" ellen. És az ő "vallása" szerint mindenki "hitetlen", aki az Izlámot nem követi.

Az Izlám így a Kr. u. 7. század elején egy új hódító képében lép a történelem színpadára, és ez az új hódító - az ARAB. Fajilag kegyetlen, semita, mely az újjászületés fanatizmusában égő vallásának - tűzzel-vassal térítő - türelmetlen és erőszakos hirdetője. Ez az új vallás is halomra dönti a régi hatalmakat, és új, nemzeti államvallással rendelkező új politikai erőket helyez élre, egyesítve őket az Izlámnak szentségében. A meghódított népek vagy elpusztulnak, vagy kénytelenek belső lényüket átalakítani az Izlám szerint, és ez csak az apáknak nehéz. A gyermekek belenőnek az új világba.

Az előbbiekben közölt térképen láthatjuk, hogy a Hun Birodalomnak állandóan megvan a három központja. A Kárpát-medence, Atillának volt szálláshelye, és most már az új ABAR-SÁR, Avar Birodalom- második a Kaukázus környékén és az Azóv-Krími vidéken elterülő "szittyaország" ún. "kidarita (Kádári)"-hunjai, és harmadik "HEBDAL (heftalita v. fehér)-hunjai". (Itt helyesbítenem kell, mert Kavad I. felesége "Habedal" volt, és apja, a hun király neve volt HEBDAL (heftal, innen a "heftalita".)

Szeretném itt megint egy érdekes, de egyben nagyon szomorú tényre felhívni a figyelmet. Abban a "magyar" történelemben, amit nekünk tanítottak, hirdettek idegen érdekű uralkodóink és hatalmasaink, bizony nincs benne sem a hun, sem az avar királyaink neve, és uralkodásuknak az idejét, évszámát sem ismerjük. A rómaiakét, perzsákét, bizánciakét pedig nagyon jól tudjuk. Tehát itt is egy "magyarellenesség" látható.

Végigböngészve a hunokra vonatkozó írásokat, megkísérlem uralkodási rendjük összeállítását a Kárpát-medencébe való érkezésük idejétől a keleti - C3 - központból, mely az OXUS térségben volt.

KÁDÁR (376-383) az összes hunok királya Kárpát-medencei székhellyel. Az ő halála után külön-külön uralkodója van mind a három központnak.

Ismerjük a Kárpát-medencei és Azóv- Krím-kaukázusi tér uralkodóit:

Kárpát-medenceiek:
ULDIN (383-412)
RUGA TRIUMVIRÁTUS (412-433)
OKTÁR
BENDEGÚZ(Mundzuk)

ATILLA (433-453) uralkodik az összes hunok felett mind a három területen, ahol a hun "alkirályok" hűséges alattvalói és támogatói.

Azov-Krím-kaukázusi:
(Kidarita-hun)
KADAR (376-383)
OTMAR (383-387)
FARKAS (38795)
BENDEKÜRT (395-412)
GARATON (412-433)
BÖKÉNY (433-)
IRNIK (ERNÁK) Atilla fia (453)
VAHAN (457)
CSANÁD (457-460)
EBDAL (BUDLI) (460-464)
TAR (464-473)
MIKE (473-482)
MISKE (482-491)
0MPOD(491-517)
GORDÁS (517-528)
LEVENTE (528-646)
LÉL (546-553)
ZÁMOR-ZABARGÁN-ISTEMI (553-572) ...
és itt meg kell szakítanunk a felsorolást.

Sajnos a baktriai- oxusi területen élő hun uralkodók egyikének nevét sem tudjuk ebből az időből, hiszen minden rovásos emléket, mely ezeket őrizte, elpusztítottak.

Az egyetlen HEBDAL, aki után "hebdalita-heftalita" névvel különböztetik meg a "keleti-hunokat", de az ő nevét már ismerjük az elmondott perzsiai eseményekből. De logikus következtetéssel azt kell megállapítanunk, hogy itt valóban egy hatalmas, erős és összeötvöződött nemzetségek tömegével állunk szemben, akik legyőzték a velük ellenséges politikai és más nemzetiségű hatalmakat és összefogva minden erejüket, a nemzeti vallásuk segítségével megmaradtak.

Az Izlám egyre erősödő térfoglalása az Azóv-Krím-kaukázusi központ felé irányítja a délről, Észak-Mezopotámiából jövő szabar- szabírokat, és majd itt alakul meg rövidesen DAN-TU-MAGYARIA, hogy átmeneti színtere legyen a Kárpát-medencébe való hazatérés utolsó felvonásnak. Nagyon fontosnak tartom megint ismételni azt, hogy: a Kárpát-medencébe visszatértek. Dantumagyaria subar-szabír és onoguri népe, valamint a "hebdali-hunok" azok, akik nemzeti vallásukként őrzik meg a szkíta ősvallásuk Jézussal tökéletesedett formáját és mentesek a judaizmus minden befolyásától és a zoroastrianizmust lassan magába szívó buddhista szellemtől és szokástól.