Álom havának 21. napján ünnepelték az elődök Napisten születésnapját. Szinte ez volt a legfontosabb ünnep, hiszen a megszületett Napisten, a növekvő fény volt a záloga a kikeletnek. Az ígéretet hordozza, hogy lesz kivirulás, új virágzás és a virágokból termés. Földanya kiteljesedésével ismét lesz gabonája a magyarságnak, Földanya újra táplál és megtart bennünket.

Napisten születését őseink szertartásokon ünnepelték. Virrasztással várták a pirkadatot, amikor megjelenik a győztes Napisten. A szűz tiszta fényben pedig áldást kértek ételeikre, mert ez egyben ételmegáldó szertartás is. A fénnyel áldott étel egészséges, tápláló, nem hordoz káros anyagokat. Az étel e napon történő megáldása energetikájában kiterjedt az egész évi eleségre, így a magyarok asztalára mindig fénnyel teli ennivaló került.

Ám az újjászülető Nap nemcsak a Földet, a termést áldja meg, hanem a testünkben is gyógyító energiákat indít el. Már a tudomány is megerősítette, hogy testünkben nem elektromos energia hullámok működnek, hanem fényhullámok, amelyek az
életerőt és az életörömöt, az egészséget biztosítják. A növekvő világosságban több fény jut szervezetünkben is, ezáltal sejtjeink megújulnak, elmúlnak a depressziós napjaink, és erősebbek, egészségesebbek leszünk.

Napisten születését követő harmadik napon, azaz Álom havának 24. napján őseink ismét kimentek a megszentelt helyre. szertartással, lakomával, együttléttel igyekeztek segíteni a fiatal Napistent az Égi Útján. Tudták, minél magasabban jár a Nap, annál több fény és melegség érkezik a Földre. A Sólyomünnep arról szólt, hogy a jó magyarok tevékenyen vettek részt a Fény növelésében. Sólymok röptetésével, tüzes celőkék kilövésével igyekeztek a Napot emelni, hogy Égi Pályáján emelkedve minél több fényt juttasson a Földnek.

Álom havának 25. napja pedig a Kerecseny ünnep volt. A kerecsensólyom szereti a fészkét, és gondosan neveli gyermekeit.
Ezért a Kerecseny ünnep a családé volt. A családi fészekben összegyűlt a család és együttlétükkel segítették, boldogították egymás. Ez az ünnep hívta össze a családtagokat közelről, s távolról. Akik egész évben nem találkozhattak, erre a napra összejöttek, és élvezték az együttlét örömét.

Kedveseim!

Mit is kívánhatnék néktek erre az időszakra, az ünnepekre? Kívánom, hogy a Megszületett Fény hozzon néktek örömöt, világosságot, szépséget és szeretetet a személyes életetekbe. Életek Napisten gyermekeihez méltóan fényben, ősi szkíta erkölcsben., és ezt a fényt szórjátok másokra is!

Az emberi élet célja a LÉT szépségének megtapasztalása. Kívánom néktek, hogy az Új Esztendőben ti is tapasztaljátok meg ezt a szépséget.

Napisten születésnapja

Sűrű, sötét éjszaka volt. Az év leghosszabb éjszakája. Az eget nehéz, szürke fellegek takarták. Az éles szélben egy kucsmás ember baktatott az erdei ösvényen. A fenyők is dideregtek ebben a sötét hidegben.
A kucsmás ember a kezében egy fejszét tartott, és a fenyőcsemeték felé vette az útját.
- Itt a Kerecseny ünnep, legalább egy szép fenyőfájuk legyen ezeknek a gyerkőcöknek, ha már ilyen szegény helyre születtek! – sóhajtott a kucsmás ember.
Még nappal, az úton járva kinézett egy csinos kis fenyőfát, most azért jött el.
Megtalálta a sötétben is a kis fát, és már emelte is a fejszéjét. Igyekezett, minél hamarabb mehessen hazafelé ebből a hideg, sötét erdőből a kicsi, meleg házikójába, a családjához.
- Ne vágd ki a csemetémet! – szólította meg a kucsmás embert egy hatalmas, sudár fenyő. – Hagyd, hogy élvezze még Napatyánk csodálatos teremtett világát! – kérlelte.
- De nekem kell ez a kis fa! – válaszolt az ember. – Az örökzöld fenyő az életfa, ami összeköti az eget a földdel. – és észre sem vette, hogy egy fával beszélget.
- Éppen azért! A fa csak akkor tud kapcsolatot teremteni az égi és a földi világgal, ha gyökere a földben van, csúcsa pedig az eget éri. Őseitek lelkei, a tündérek, az égi segítőitek a fenyők ágai között lépdelnek le hozzátok, földi lényekhez.
- Tudom én ezt, te fenyő! De a Sólyomünnephez mégis csak kell egy üde, zöld fa az otthonunkba. Egyéb sem lesz az ünnepre a gyermekeimnek! A fára is csak annyi díszítés lesz, amit mi magunk készítünk. Elfacsarodik a szívem, ahogy nézem a gyermekeim izgatott várakozását. Festik az ezüst- és aranyszínű diókat, készítik színes papírból a láncot a fára. Pedig édesség is csak az lesz rajta, amit én készítek egy kis égetett cukorból, egy pici napraforgóbéllel, meg amit a feleségem csinál, cukorból főzött szaloncukor. Az igazi ünnepi hangulatot pedig maga az élő fa hozza el. A csodálatos fenyőillat, a gyertyák viasz-szaga és az együttlét harmóniája adja meg a Sólyomünnep bensőséges, szeretetteljes békéjét.
- Miért kell neked ehhez megölnöd egy fácskát, kucsmás ember? Nézd, milyen szép ágaim vannak, amelyeket hamarosan úgyis ledobok, hogy följebb friss, fiatalokat hajtsak! Méregzöldek, erősek, illatosak, gyönyörűen mutatnak majd rajta a színes papírdíszek, az arany- és ezüstdiók.
A kucsmás ember szélfútta, piros arca elkomorodott. Lehorgasztotta a fejét. Kucsmája a homlokára csúszott. A felhőkből hatalmas, csillogó hópelyhek kezdtek szállingózni. Béke telepedett az erdőre.
- Bocsásd meg gyilkos gondolataimat – szólalt meg hosszú hallgatás után a kucsmás ember és a földre engedte a fejszéjét. – Megértettelek, és most már tudom, hogy a fenyőágak is ugyanúgy illatoznak, és éppúgy az örök kikelet zöld igéjét hordozzák, mint maga a fa. – sóhajtott megkönnyebbülve.
- Kedves fenyő, kérlek téged, adj belátásod szerint nekem az ágaidból, amelyek megszentelik a kerecseny ünnepünket.
A fenyő szelleme hálát adott a Teremtő Istennek, hogy egy magyar szívben ismét a szeretet győzött, nem pedig a sötétség, birtoklási vágy.

A várakozás ideje alatt, Álom havának első napjától Napisten megszületéséig a gonosz oldal birtokolja az Atya teremtett világát. Az egyre hosszabbra nyúló éjszakákban a rontók, ártók, boszorkányok és a rossz lelkek teszik a dolgukat. Ilyentájt történik meg a világban a rengeteg baj, csapás, szerencsétlenség. A gonosz hideg, a lelketlen köd, a csúszós utak, a rossz látási viszonyok mind kedveznek a bajok bekövetkezéséhez, amik azért történnek meg, hogy betöltődjenek az emberi sorsok. Megmérettetnek az emberi kapcsolatok, és az emberek szembesülnek belső árnyoldalaikkal, amelyek már csak hátráltatják őket az életútjukon. Eljött az ideje az elengedésnek. Ismerjék fel bűneiket és utasítsák el azokat, hogy amikor Napisten megszületik, testben és lélekben tisztultan fogadhassák a Fényt, megmerítkezhessenek az újszülött Napsólyom tiszta, növekvő fényében.

A Nap, a Sólymok Sólyma, lassan kezdett emelkedni a látóhatáron. Bíborba és aranyba burkolták az égi kezek. Gyönyörűségesen indult el égi útjára az ibolya-lila éjszakában. Az év leghosszabb éjszakájának fogságából nyílt meg szabadulásának útja.

Nehezen indult fölfelé. A sötétség még igyekezett néhány pillanatra gátolni, visszahúzni. Nem engedhette, hiszen a növekvő Fény az ő lassú elhalását hozta el.
Az újszülött Napsólyom bukdácsolt a hatalmas szál fenyők koronája felett, gyenge kis sugarai fel-felakadtak a tűlevelű ágakon. Meg-megcsusszant az égi ösvényen, és emelkedése hol lassult, hol gyorsult.
A sötétség csak húzta, húzta visszafelé, de a Hold és a bolygók és a sziporkázó csillagok minden erejükkel táplálták az újszülött Napot. Az égi tünemények egymással szemben álltak, és erősítették a Napistent. A fény és a szeretet ereje. Ez az erő győz le minden rosszat, ártót, gonoszt, és hozzásegíti Napistent, hogy megszületve a teremtett világ fölé emelkedjék és éltesse azt.

Tündérek sokasága és várakozó fénylények tömege várakozott a megszentelt helyen. A csillagok szikráztak és sziporkáztak, hangtalan égi kórus énekelt az erdőben. Majd a madarak szólították meg a születő Napot. A sólymok megbillentették pöttyös, barna szárnyukat, büszkén felcsapták szépséges fejüket. Izzó fekete szemük megtelt melegséggel, és pillantásukkal nagy szeretetben biztatgatták a Sólymok Sólymát, hogy ne féljen.

Ahogy a Nap fénye erősödött, a sólymok is egyre jobban emelkedtek. Csodálatos tánc kezdődött az ébredő világ felett, ahogy a sólymok és a Nap közös tánca elindult.

A Nap pörgött-forgott, és csak szórta, szórta fényének ezernyi gyémántcseppjét, míg a sólymok lelkük melegével árasztották el a világot. A lélek fénye a szeretet. A megértés és a türelem ez a Sólyomünnep nagy-nagy titka! Ezek az áldott erők szállnak alá a teremtett világba, és megkapják ajándékként az emberek.
A sólymocskák pedig nem fukarkodnak! Röppennek, és méretlenül szórják a nagy titok kincseit kicsiknek, nagyoknak, gyermeknek, felnőttnek.
Mert a szeretet az igazi ajándék. Az együttlét öröme a boldogság. Nem holmi drága pénzen vett ajándék, csillogó, értékes értéktelenség.
A szeretet azt adja, amire az ember vágyik, ami egyszerű valóságában nyújt örömöt. Amit a kezünkkel készítünk el. Amit megrajzolunk. Amit kivágunk, mert az szerez boldogságot szeretteinknek.
Amíg az ajándékokat készítjük, gondolatban a másikkal vagyunk, és ez az érzés szívet melengető ezt ő is érezni fogja. Ettől lesznek fényesek és szépek az ajándékaink. Az igazi ajándék a szívünkből jön.

A sólymok pedig csak hozzák, egyre hozzák és szórják méretlenül az égi szeretetet és fényt. Ünnep van! Megszületett Napistenünk! A Sólymok Sólyma, a Fény. Lesz hát kikelet és újjászületés!

- Kegyelmi ajándék a világnak minden évben az újjászületés – villogtatta sugarait a Napsólyom. – Hálás vagyok néktek, sólymok a segítségért, világra jöttemért. Legyen hát ajándék minden embernek a születésem! – mosolygott a szorgos kis sólymokra és a tündérekre.
– Mindnyájan hallottátok a fenyőfa és a kucsmás magyar beszélgetését. Láthattátok igaz szívét is. A természet iránti tisztelete és szeretete erősebb volt benne, mint a birtoklási vágy a fenyőfa megszerzésére. Szerintetek is ajándékot érdemel? – mosolygott széles fénnyel a Napisten.
A sólymok hevesen bólogattak, vijjogtak, így mutatták ki egyetértésüket. Hiszen a tiszta szívű magyar ember megérdemel egy kis ajándékot az Égi Atyjától.
- No, akkor munkára fel, sólymocskáim! Sok jó ember és még több kiváló gyermek lakik ebben az országban, akik ajándékot érdemelnek. Bírjátok még az iramot kis, tollas segítőim?
A sólymok ismét bólogattak, vijjogtak és igazgatták szárnyaikat.
- Van három napotok a Sólyomünnep megszentelt napjáig, hogy mindent beszerezzetek és elrendezzetek, hogy gyertyagyújtás idejére az ajándékok az életfa ágai alatt legyenek!
Mit tettek a sólymok, mit nem, az örök rejtély marad. De a szegény kucsmás ember szerény, de tiszta hajlékában, a feldíszített fenyőág-csokor alatt a család minden tagja ajándékot talált a Sólyomünnepen!

A vígkedélyű sólymocskák tündéri ügyességgel raktak aztán minden magyar gyermek kerecseny fája alá ajándékot. A lassan a világra telepedő alkonyatban pedig hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét. Mire eljött az este, lassan a világra telepedő alkonyatban a sólymocskák fáradtan, de boldogan, hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét. Ebben az évben is megtörtént a csoda! Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarait.

A magyar szeretetről

Életünk központi hiánya a szeretet. Nem vagyunk képesek szeretni magunkat, másokat, az életet, de még a felénk áramló kedves érzések befogadására is alkalmatlanok vagyunk.

Minden érzés mögött sunyi számítást, érdekeket sejtünk, ahelyett, hogy bizalommal fogadnánk a velük azonos testvéri érzéseket.

Nos, lássuk, mi is a szeretet?

A keresztények nagyon büszkék a Pál apostol által megfogalmazott szeretet fogalmára, bár Pál inkább azt mondja el, mi nem a szeretet. „ A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik. Nem tapintatlan, nem keresi a magáét. Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója. Nem örül a gonoszságnak.

Nyilván ebből még nem derül ki, mi a szeretet.
Nálunk, magyaroknál is, mint minden népnél a bölcsességek megfogalmazódnak, hogy az tovább adassék nemzedékről nemzedékre. A helyes magatartási formák, a segítő gondolatok, az erkölcsi elvárások, amelyek egy népre jellemzőek. Lehet, hogy külsőségükben az évszázadok alatt változnak ezek az örök érvényű dolgok, ám a belső lényegük, a helyes alapminták időtlenek.

A magyaroknál a szerető kapcsolat azt jelenti: szeretlek téged és segítem a kiteljesedésedet az életed minden területén. Vagyis ott vagyok melletted, nem tüntetőleg, nem tolakodólag, de elérhető módon.

Támogatlak az utadon, az életed dolgaiban, terveid, vágyaid megvalósításában, kéréseidet teljesítem.

Elfogadlak olyannak, amilyen vagy, hiszen nem tudhatom, sorsod beteljesítéséhez miért arra a tulajdonságodra van szükséged.

A szívemmel és a lelkemmel látlak, mert a tükröm vagy, s a benned látott hibák az én kivetüléseim, amiből tanulhatok. A kimondott szó lehet hazug, de amit a lelkeddel meglátsz bennem, az az igaz, és az áramlik feléd.

Nem teszek neked nagy ígéreteket, de a fontos dolgaidban ok és kérés nélkül segítek. Nem ítélkezek a tetteiden, mert nincs jó és rossz. A rossznak ítélt cselekvéseidből segítek kiemelkedni, hogy lelked ne szenvedjen a saját fájdalmától.

Egyszerűen veled vagyok, nem csak testben, de a lélek kapcsolódásával is. Elvtelenül nem babusgatlak, hiú ábrándokat nem gerjesztek benned. Ha kell, feladatot állítok néked, hogy ha megoldottad, legyen örömöd az eredményben, a sikeredben.

Megvédelek a külső veszélyektől, s, ha szükséges, önmagadtól is, bár sorsod fordulóit és buktatóit tiszteletben tartom, mert a tanulás néked is fontos.
Ragyog a szemem, sugárzik a lelkem, ha rád tekintek. Derü és nyugalom árad, ha megmosolyogtatlak.

A szeretetnek ez fajta megnyilvánulása nem csak személy és személy között jöhet létre. Ez a fajta szeretet volt igaz Árpád vezérre is, akit népe, nemzete iránt érzett szeretete vitt a hatalmas európai túlerő ellen szembeszállni Zalavárnál ( Hainburg ) és Pozsonynál a harcmezőre , és vállalni a halált fiaival együtt.

Nem volt ez másképp Hunyadi János esetében, Aba Samu királyunk életében, vagy Szent László érzelmeiben sem. A magyar szeretet élő és kötelez!
Bár minden magyarban égne ez az érzés!

Debrecen, 2015. Áldás havának 23. napján

 TündérNóri