Mi az advent?
Az advent szó jelentése a keresztény kultúrkörben eljövetelt jelent a karácsonyt megelőző 4. vasárnaptól karácsonyig (december 25.) tart. Az adventi időszak várakozásban telik, Úr eljövetelét várják a hívők. Régebben kisböjtnek nevezték ezt az időszakot.
Mikortól tartjuk ezt a keresztény ünnepet?
Advent eredete a 4. századra nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja mindig november 27. és december 3. közé esik.
A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap, az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín.
Mit jelent egy XXI. századi hétköznapi ember életében az advent?
Ma már nem csak a nagyon vallásos emberek tartják ezt a keresztény szokást. Adventhez kapcsolódik az adventi koszorú készítése, amely mára már szintén nem csak a hagyományos színekben jelenik meg. Adventi koszorút a XIX-XX. század óta szokás készíteni. Ősét egy német evangélikus lelkész alkotta meg 1839-ben. Egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, és minden nap eggyel többet gyújtott meg. Később az adventi koszorú fenyőágakból készült alapból és 4 db gyertyából állt (illetve sok változatban áll ma is). Hagyományosan a gyertyák színe: az első kettő és a negyedik lila (bűnbánat), a harmadik rózsaszín, a közelgő ünnep feletti öröm miatt.
Azonban, ha ma körülnézünk az üzletekben, az adventi koszorúk minden formáját megtaláljuk. A hagyományostól az extravagánsig. Többségben még mindig kör alakú, de a gyertyák színei igen változatosak lehetnek. Láttam már kovácsoltvas, négyágú adventi "koszorút", négyágú gyertyatartót, melyen a gyertya tartója emelkedő sorrendben van, és még számtalan változatot.
Advent és a család
Az advent a mai ember életében a szó szoros értelemben vett várakozás időszaka lehet. Fontosnak tartom - különösen, ha gyermek is van a családban - hogy ezt lehetőségeinkhez képest a legszebbé varázsoljuk, rohanó napjainkban legalább vasárnaponként megálljunk, megpihenjünk, elmélkedjünk egy kicsit. A mi családunkban már jóval előtte megkezdődik a készülődés. Advent első vasárnapjára karácsonyi díszbe öltöztetjük a lakást. Világító csillagfüzér lóg az ablakokban, kint vannak a karácsonyi mécsestartók. Az adventi gyertya meggyújtását szertartás előzi meg. Elkészítjük a habos kávét, Kisfiamnak a kakaót. Meggyújtjuk a világító díszeket, gyertyákat, mécseseket. Körbeüljük az adventi koszorút, meggyújtjuk, beszélgetünk. A koppintót Kisfiam már remekül kezeli, a gyertya eloltása az Ő feladata, miközben el is mondja, hogy a koppintó milyen elven működik.
Adventi naptár
A várakozás és készülődés azonban nem csak az adventi koszorú készítéséből, a gyertyák meggyújtásából áll. Másik szokás, melynek főként a gyermekek örülnek, az adventi naptár készítése. Ezt készíthetjük mi magunk is, de készen is vásárolhatunk. De mi is ez?
"Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá."
A magunk által készített adventi naptárnak is megvan a maga varázsa. Gyermekünknek személyre szabott kis meglepetéseket tudnunk benne elhelyezni. A boltokban kaphatók üres naptárak, ha mi nem tudunk, vagy nem szeretnénk bajlódni vele, de csokoládéval töltött adventi naptárak is vannak, illetve idén már találkoztam LEGO adventi naptárral is.
Bármilyen változatot is választunk, gyermekünk számára még varázslatosabbá tehetjük a karácsonyt megelőző időszakot és magát a karácsonyt is.
Nagy hagyománya van ma már az adventi vásároknak is. Mi még Bécsbe jártunk ki, ez is hozzá tartozott a "készülődéshez". Nem csupán a Városháza előtti vásárt látogattuk meg, nagy sétákat tettünk a gyönyörűen, ízlésesen kivilágított városban is. Felejthetetlen élmények ezek életünkben, melyeket Kisfiúnknak is igyekszünk átadni. Alig múlt egy éves, amikor először - szintén Bécsbe - elvittük Őt is. Az a csoda elvarázsolta.
Ma már itthon is szinte minden nagyobb városban van adventi vásár. Ezek is egyre színvonalasabbak, szebbek, legnagyobb közülük a Vörösmarty téren lévő. Érdemes oda ellátogatnunk, ha Bécsbe nem is tudunk elmenni.
Az advent a legalkalmasabb időszak arra, hogy kicsit önmagunk és egymás felé fordulva készüljünk egyik legnagyobb keresztény ünnepünkre.
Forrás: Egészségtükör