20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 december 09, csütörtök

Magurák az eget a földdel összekötő Őserők

Szerző: A Szakrális Magyarország Csapata

Őseink a Magurákat / kőköröket nagy tiszteletben tartották, gyógyító, mágikus helyeknek tekintették, ahol pozitív erők összpontosulnak, így nem véletlen, hogy egykor számos szertartás helyszínéül szolgáltak, mint Természet templomok.

magura 1

A Földön egyedülálló módon belső Magyarországon hét Magura működik az Élet virágának geometriai elrendezésében, s ezek egysége gyakorlatilag egy „nagy Magurát” alkot.

A Magurák az eget a földdel összekötő Őserő és végtelen nyugalom egyik legkülönlegesebb, harmonikus energiákat áramoltató pontjai.

Életerőt, békességet árasztó energiájuk miatt hosszú évszázadok után ismét mindenki számára elérhetően a gyógyulni, erősödni, hálát adni vágyók zarándokhelyeinek számítanak.

Ősi tradíciónkból Ilara által most újraélesztett szertartások alatt sokan éreznek enyhe bizsergést, a végtagokat elárasztó melegséget, könnyekre fakasztó erejű szeretetet. Többen az egész testet feltöltő és működtető erő szinte kézzelfoghatóvá válásáról számolnak be. Az Elemekkel való kapcsolódást többnyire különleges természeti jelenségek is kísérik, sokszor jelennek meg a Magurák felett köröző madarak és égi jelenségek.

A Magurákba látogatók beszámolói szerint a kőkör különleges hatást gyakorol a testre, amit rendszerint úgy jellemeznek, mintha a körből kiáradó természetes energia hatására nyugalom, békesség áradna szét egész testükben, és a Természet Istenanyának történő hálaadás olyan, mintha a szertartáson résztvevő maga is részévé válna az anyatermészetnek. Ez a megélés természetes módon azzal jár, hogy erőteljesebbnek és egészségesebbnek érezheti magát.

A résztvevők a szertartások áhítatában, a harmónia megélésében önmagukban is békére lelhetnek, életerővel töltődhetnek fel, mely a testi és lelki szintű harmonizálásnak köszönhető. Létrejön, vagy felerősödik az egyén és a Természet közötti láthatatlan, gyógyító kapcsolat.

A gyógyító Magura szertartásokon való részvétel az egyik legősibb szellemi-testi gyógymód. A Harmónia egészséget szül, míg annak megbomlása vezethet el végül a különböző tünetekhez, mentális és fizikai betegségekhez. A harmónia helyreállításával törvényszerűen beindulnak az öngyógyító és életkilátásokat javító folyamatok.

A Magura szertartásokon való részvétel lehetőséget kínál bárki számára, hogy saját kezébe vegye a testi-lelki egészségét, mivel a rituálé összhangot teremt újra a Természet erőivel, melyekkel a legkülönbözőbb okok miatt meggyengült a kapcsolata. A mellékhatások nélküli gyógyír ily módon maga a Magurában kiáradó harmonikus energia, mely nem csak a fizikai testben hoz létre egyensúlyt és ezzel gyógyulást, hanem elcsendesíti a hullámzó érzelmeket, harmonizálja az elme működését, melynek köszönhetően megélhető a belső béke.

Sokak elvesztették bizalmukat a jelenlegi nyugati orvoslásban. Sok ember ismeri fel a saját felelősségét egészségi állapota miatt és kezébe veszi az életét. Többségük a „rendszer áldozata”: gyógyszerfüggésbe kényszerített krónikus betegek, mérgezések következtében autoimmun betegségekkel küzdők, oltottak, akik félnek a jövőtől, oltáskárosultak, stb.. Ők egészségi állapotuk miatt harmonizáló szertartásban nem vehetnek részt, hiszen energetikai állapotuk ezt nem teszi lehetővé. Számukra most először nyílik lehetőség, hogy a Magurába belépjenek, és egyszerre többen részesei lehessenek az ősi rituálé szerinti gyógyító szertartásnak.

Amikor belülről történik meg az átrendeződés, átalakulás, akkor érkeznek meg az életünkbe a valódi tartós változások, melyek közösségi szinten is kifejtik hatásuk. Ennek a rendeződésnek a kiváltására szolgálnak ősi tudás szerint a Magurák hálaadó, gyógyító és egyéb szertartásai.

Most megtapasztalhatjuk - egészségi állapotunktól függetlenül – a Magurákban működő támogató-segítő energiákat. Csak rajtunk múlik, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel, és felfedezzük-e őseink mindennapi megéléseinek forrását.

A Magura szertartások alatti egyéni élmények, és a résztvevők között létrejövő lélekközösség erősíti az önmagunkba és a magyarságba vetett hitünket, önbecsülésünket, önbizalmunkat. A Magurákon keresztül együtt fedezhetjük fel a rejtett, elfeledtetett – de ismét napvilágra hozott - erőt, képességeket, melyek tovább segítenek az úton egy örömtelibb, egészségesebb és teljesebb élethez.

  • Néhány fontos információ, szabály
    • ♦  Lehetőleg egyeztessünk a megadott telefonszámon a szervezőkkel, akik próbálják megszervezni, hogy az ország Maguráiban közel azonos számú részvevő legyen, és telekocsikat is szerveznek.

    • ♦  Egyszínű, feliratok nélküli, természetes alapanyagú, lehető legkevesebb fémet tartalmazó (fém gombok, fémcipzár stb. ne legyen) ruházatban érkezzünk, fémeket (telefon, óra, ékszerek, kocsikulcs, stb) nem lehet a körbe vinni.

    • ♦  A szertartás mindig 12 órakor kezdődik. Ettől eltérő időpont esetén külön értesítést küldünk A szertartás kezdetéhez képest előbb – harmonizáló szertartás esetén minimum ½ óra, gyógyító szertartás esetén minimum 1 óra – illik érkezni, a ráhangolódás és az eligazítások miatt.

    • ♦  Hozzunk magunkkal lehetőleg egy „marokkövet”, melyet a külső körben elhelyezhetünk. Érkezés után elcsendesedünk, beszélgetésekre, ismerkedésre a szertartást követően kerül sor.

    • ♦  Ne lépjünk a Magurába!

    • ♦  A hozott energetizálandó vizet vigyük a kijelölt helyre. Csak víz vihető be a kör közepébe!

    • ♦  Ha gyermekekkel érkezünk beszéljük meg velük, hogy milyen feltételek mellett vehetnek részt a szertartáson, de egyébként sem zavarhatják meg hangoskodással, szaladgálással a szertartás áhítatát. Ha ismerjük a gyermekeinket, hogy ennek nem tudnak eleget tenni, hozzunk kísérőt, aki a szertartás idejére távolabb viszi a gyerekeket.

    • ♦  Rendeződjünk a szertartásvezetőkhöz (a harmonizáló és a gyógyító rituálékat többnyire nem ugyanaz a szertartásvezető végzi) A harmonizáló szertartásra érkezők a Magura bejárata körül, míg a gyógyító szertartásra érkezők a Magura átellenes oldalon gyülekezzenek.

    • ♦  A szertartás a Hálaadással kezdődik, és a szertartást követően Napi áhítattal az Elemek dalának eléneklésével ér véget. Ezt követi az agapé és a közös beszélgetés, ismerkedés.

    • ♦  A hálaadó és harmonizáló szertartáson a Magurába csak egészséges (oltatlan) emberek léphetnek. A közös hálaadásnak mindenki részese lehet.

    • ♦  A gyógyító szertartás alatt a harmonizáló szertartás résztvevői a Magurán kívül egyenletesen eloszolva támogató szeretettel teli jelenlétükkel segítik a gyógyulni vágyókat.

    • ♦  Amennyiben gyógyító szertartásra mozgásában akadályoztatott ember érkezik, legyünk vele tapintatosak, fa vagy műanyag székre ülhet a szertartás alatt.

Mire számíthatsz, mi vár rád?

A Magurák többnyire kis kövekből állnak, melyek több helyről származnak, hiszen többnyire a szertartásra érkezők és a zarándokok által hozott kövekből épültek.

A szertartások egyszerűek. A hálaadó és a harmonizáló szertartások kb. 20 percesek, a gyógyító szertartás kb. 30 perces.

A Magurában működő harmonikus energia hatásására az energiarendszerünkben tárolt feszültségek, tudattalan blokkok feloldódnak. Az irracionális és felnagyított félelmeket, fóbiákat, gátlásokat el tudjuk engedni, teret adva annak, hogy egészségben, felszabadultan, örömben élhessünk.

A Magura harmonizáló hatásának köszönhetően öngyógyító folyamatok indulnak be építő, felemelő szeretet energiák töltik be a bármelyik szertartás résztvevőit.

A Magurák, mint a Nagyboldogasszony fizikai megjelenülései segíteni tudnak bennünket - ha hagyjuk - az élet és létezés láthatatlan összefüggéseinek megértésében.

Megtapasztalható, milyen csodálatos egy Lélekközösségben önmagunkhoz és társainkhoz való szívbéli kapcsolódásodban megélt nyugalom, harmónia, béke.

Közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy mit jelent magyarnak lenni.


Időszerű meghívó!

Szeretettel várunk harmonizáló országos Magura szertartásra mind a hét Magurába és emellett ipolyvecei, tatárszentgyörgyi és kelebiai Magurákba a harmonizáló szertartást követő gyógyító szertartásra!

Kedves Barátaink! 

Örömmel hívunk és várunk 2021. december 19-én délben a Nagyboldogasszony Maguráiban Tatárszentgyörgyön (Hang Magura), Himodon (Levegő Magura), Ipolyvecén (Víz Magura), Szabolcsveresmarton (Fa/Szeretet Magura), Békéscsaba/Pósteleken (Nap/Fény Magura) Kelebián (Tűz Magura) és Csokonyavisontán (Föld Magura) egyszerre, egyidőben történő harmonizáló körevet szertartásra!  

A harmonizálás – ezzel a világon egyedülálló térrezonátor rendszerrel – jelenleg mindennél fontosabb, hiszen ezzel tudunk a leghatékonyabban hatást gyakorolni a szellemi felemelkedési folyamatokra egyéni és nemzeti szinten egyaránt. A MAGURA rendszer működése jól szemlélteti, illetve leköveti a társadalmi folyamatokat, és emiatt fontos, hogy minél többen részesei legyünk a szertartásnak, hiszen energiáink összeadódnak. 

Erősítsd részvételeddel Természet Isten Anyát! 

Most első alkalommal, a harmonizáló szertartás befejezése után, Ipolyvecén (Víz Magura) Tatárszentgyörgyön (Hang Magura), Kelebián (Tűz Magura)  gyógyító szertartásra kerül sor, melynek részleteiről a mellékelt csatolmányban tájékozódhattok.  

Ha szeretnél részt venni a valamelyik szertartáson kérlek, mielőbb jelezd felénk az alábbi elérhetőségeinken. 

Gyülekező: 1130-kor, Helyszínek a Googlemaps.hu-n Szakrális Magyarországként keresve jelöltek  

Jelentkezni a szervezőknél lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, valamint a 06/30/901-5294, 06/20-470-1188 telefonszámokon.

Hozzászólás  

#1 Mi lenne a megoldás jelen helyzetünk anomáliáira, rendellenességeire? Hogyan teremthetnénk RENDet? Rendezett, értelmes gondolkodás által? Mi lenne a helyes döntés?Mandala75 2022-01-02 13:34
A Gondolkodás életet menthet? Lehetne egy szebb jövőnk? Mi lenne a helyes döntés?

"Hogyan szólnak hozzánk az univerzum lakói?
Gondolkodjunk el azon miért akarnak üzenni és mit akarnak üzenni..."
- Dr. Egely György, Jakab István beszélgetése (VNTV, 38 perces adás).
www.youtube.com/watch?v=b5T5QJN8WQ4

***
Az értelmes gondolkodás sok mindent megoldana...

A Helyes Gondolkodás:
"Bölcs választás, értelem, jó helyzetfelismerés".

Az alábbi mandala kép üzenete: " Helyes összpontosítás, figyelem megtartása és fókuszálása egy pontra irányítja a figyelmünket, ezáltal a teremtő energiáinkat.

Eredményes döntésre az fog vezetni, ha vállaljuk a felelősséget a saját sorsunkért, konkrét döntési helyzetben a lehetőségek szerinti legjobb választást hozzuk meg.
Véget vetünk a felesleges halogatásnak és mások hibáztatásának. "

Forrás és Részletesebben itt olvasható:
Mandala kép:

mandalashop.hu/.../mandala-medal-szines-lanccal-helyes-dontes-mandala

mandalashop.hu/.../falikepek-kor-mandala-o-40-cm-helyes-dontes-mandala

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások