Ide kapcsolódik egy kis lánc karikával, feltehetően, ehhez kötötték azt a hosszú szalagot vagy vékony láncot, amivel a fogadalomtévők kezét körülfonták, jelképesen ez Isteni kinyilatkoztatás részévé téve őket.

A Kürt minden állatábrázolásán nyakörv látható. Ezeknek a mitikus állatoknak, gazdája van! A Teremtő Isten. Ezek a „lelkes állatok”.

A Kürt faragványainak leggyakrabban előforduló eleme a csomó.A csomót kötjük. Két különböző részből, amik nem szükségszerűen tartoztak össze a múltban, de szeretnénk, hogy a jövőben összetartoznának. Rögzítjük egymáshoz képest a dolgokat. Erre analóg, a szerződést is kötjük, ugyanúgy, mint a házasságot, a békét, a szövetséget, a Jóistennel az Újszövetséget.

Erre irányul a kürt egyik üzenete.

A Jászok tehát szövetkezésük áldomásához oda tartozó ivóedényt használnak. Ezzel erősítik meg szövetségüket a Jóistennel és Egymással. A Kürt tehát a kötés, szövetség, házasság Isteni megerősítésére, Teremtésére szolgál. Megidézi Boldogasszony teremtő erejét.

A Kürttel kapcsolatos ismereteket 1000 esztendőn keresztül őrizte a szájhagyomány, gyakorlatilag változatlan formában. Ez manapság, alapvetően hazug világunkban szokatlan és rendkívüli.

Ez is, és minden más hasonló hagyomány, az Isteni Gondviselés látványos megnyilvánulása életünkben. Bizonyossága egy valódi emberi létezést hordozó világnak, Isten világának.

Tiszta lelkiismerettel mondhatjuk ki tehát, hogy a Jászkürt, Lehel Kürtje, és mindezt a szájhagyomány igazolja, bizonyítja, minden szempontból hitelt érdemlő módon.

A Kürt Lehel Kürtje, egyben Áldozókürt.

Az egész kürtön kizárólag az emberi lelkiséggel, szellemiséggel, a szittya kereszténységgel kapcsolatos jelek, folyamatok és állapotok lelhetők fel, összhangban a Teremtés Törvényeivel. A legrégibb Istenhit, a legmagasabb erkölcsiség fundamentumát látjuk itt kifaragva.

Az anyagi világ a maga cselekvéseivel, eseményeivel, a Kürtön egyáltalán nem szerepel!

Egy szakrális tárgyat láthatunk itt, tiszta szimbolikával, mégpedig szittya-hun-magyar szimbolikával. A kürt nimródi hagyományunkat, azt a valódi Ószövetségünket idézi meg, és szittya Újszövetségünk alapjait.

A Kürtön, a kereszténységgel azonos lényegű és minőségű, a legmagasabb szintű, egyetemes emberi erkölcsiség jelenik meg. Ismert római keresztény szimbolikát a Kürtön nem találtam.

Kizárólag szittya keresztény szimbolikát találtam. Ez a jelrendszer viszont sokkal régebbi a kereszténységnél, és azonos lényegű szellemiséget, lelkiséget hordoz. A Kürt korábban keletkezett a zsidókereszténységnél.

A Kürt idősebb a Szent Koronánál, és vele azonos szentséget hordoz. Intenzitása kisebb a Koronáénál.

A Szent Korona, szimbolikája okán a keresztény Királyok Királyának a koronája. Az Apostoli Király koronája. Kisugárzása elképesztő intenzitású. Azon ritka tárgyak egyike, akiben Lélek él. Ha van rang az istenhitben, az Apostoli Királyé a legmagasabb. Isten után az első! Ez az Árpádház történetéből többször is kiderül.

Az Árpádház a szent Nimródtól számítja leszármazását, az első térítő kultúrhérosz Istenkirálytól.

Jelenleg két teljes analógiát tudok hozni a faragványra, és részeire többet is:

(1.) Az első sor Szent Nimród Király lélekútját, táltoskirállyá válását, és térítő feladatainak végrehajtását mondja el, azt a szellemi és fizikai harcot, ami a jóra, az emberségre visz.

A második sorban ez a harc látható a szellemi vezetőik támogatásával, koronás madarak alakjában. Körülöttük kentaurok között is folyik a harc a jóságért, a Béke Pecsétjéért.

A harmadik sor a Menny szerkezetét és munkálkodását mutatja meg számunkra, középen a Lélekmadárral, aki a jó harcát vezeti, a gonosz ellen, két oldalán griff segítőivel, őrangyalainkkal. Őket érzékeljük Szentléleknek.

A negyedik sor az Isteni Kinyilatkoztatások mentén élő, hűséges szellemharcos célba érését mutatja meg, aki romlatlanul őrzi meg testét, a lélek távozása után. Életfonala a Mennybe ér, körülötte a szertartás résztvevői.

A kürtszáj faragványa Nimród életformájának, napi lelki-szellemi feladatait formulázza.

(2.) Az első sor nemzetünk szellemharcosainak lélekútját, táltossá válását, és térítő feladataik végrehajtását mutatja fel.

A második sorban a Jóságért való küzdelem, az Isteni Minta rögzítése történik, az Ikrekség erőteljes hangsúlyozásával. A kifejezett szimmetria, az Isteni rendelést, és rendet mutatja fel.

A harmadik sor a Menny szerkezetét és rajtunk munkálkodását mutatja meg, közvetlen segítőinkkel együtt.

A negyedik sor az Isteni Kinyilatkoztatások mentén élő hűséges ember célba érését mutatja meg. A személy feltehetően Pálosz, az első szittya király, aki romlatlanul őrizte meg testét.

A kürtszáj faragványa a Nyilas népének életmódját, feladatait és körülményeit mutatja.

Lehel Kürtjének faragványai tehát rögzítik a szittya-hun-székely-magyar nemzet mitikus történelmét, és nemzeti karizmáját. Ez egybeesik az ember teremtésének befejező aktusával, ember és Isten szövetségének megkötésével.

Ez az alapja Werbőczi kijelentésének, miszerint mi, magyarok, Istenfiak vagyunk.

Soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire tisztán, valaha bizonyítást nyer, egy fennmaradt kegytárgyon.

A Teremtő kegyelme ez rajtunk.

A Kürt képírásának részleteihez több analógia is kapcsolható. Három bizonyosan.

Az egyik általános, az ember emberré válásának folyamata. (Első sor)

A másik a jó és gonosz közötti harc, emberek között folyik, szellemi vezetők szükségszerű jelenlétében. (Második sor)

A harmadik személyes, a fiú Istenemberré fogadásának aktusa. (Negyedik sor)

A fentiekben az alapösszefüggés lett kibontva. Várható, hogy több analógiát is találunk, ahogy nő ismeretünk, külső és belső szellemi viszonyainkról.

Az ember emberré válásának folyamata Nimród térítése óta minden nap újra kezdődik, minden újszülöttel. Ez a világ, mindennap újjáteremtése. Ez a Teremtő munkálkodása rajtunk.

Ezt kell elvégeznie a családnak és a társadalomnak, ha emberek akarunk maradni.

Liberális, szociális és pszichológiai alternatívák nincsenek! Ha a folyamat végbe megy, ember a végeredmény! Ha nem, ragadozó!

Első rendű fontosságú a kürtvéset megértése, szellemiség és lelkiség nélküli, téveszmékkel terhelt korunkban. Tanítást, mintát és eligazítást ad. Utat mutat a Jóisten felé.

A Kürt megmunkálása gyönyörű. A készítő mester igen felkészült volt mesterségben is, de lelki szellemi felkészültsége Isteni Tanításokból, a Teremtő Törvényeiből az, ami ma már felülmúlhatatlan. A mesterben élt és működött az Élet erkölcsi fundamentuma, Lélekútat járt, ami ránk, magyarokra volt jellemző minden időben.

A Kürt faragványa elhívott, avatott, magyar mestert, magyar műhelyt igazol. Ide erősítenek Padányi és Fettich dolgozatai is, a Mellékletben. A fémipar szittya-hun-magyar tövű, az ismert történelemben! A vasművesség hun monopólium az ókorban, és a középkor elején.

Teljesen valószínűtlen, hogy bizánci lett volna a mester, a műhely, ahol a Kürt készült.

A Kürt nem csak a megmunkálás finomságától remekmű, hanem attól, hogy az emberi létezés legtisztább, legrégibb Isteni tanításait rögzíti és idézi meg, a Nimród-hagyományt.

Lehel Kürtje tehát, faragványainak tartalma okán, színmagyar.

A Kürt vésete pontosan megmutatja, hogy Lélekútat kell járnunk, ahol megmutatkozik az emberi létezés lényege, nevezetesen az, hogy Istenfiak vagyunk. Létezésünk főképp lelki, Istenben létezés. Az anyagot, a testiséget, helyén kell kezelni. Ez a minden tekintetben mértékletes, Istentörvényű élet.

Nem öntörvényű!

Minden régi tanítás ugyanígy tanítja, és testvérünk Jézus is.

A kürt szalagmintái érdekes gondolatot sugallnak.

Az egyik féle, a két párhuzamosan futó dupla spirál, az egyik a sejtmag dupla spirálja, a másik a mitokondriális DNS-é. Ez a sor húzza alá, a nagy faragott foltot. Ez az ember Teremtésének első lépése.

A másik félénél, a két spirál metszéspontjait, karikák kapcsolják össze, Isteni kötések. Ezek alul és fölül, mintegy keretbe foglalják a faragvány történéseit. Kötés, szövetség, Isten és ember között! Ez az ember Teremtésének második lépése.

Más analógia is adódik.

A párhuzamosan futó két duplaspirál, a férfi és nő génje. A karikákkal kapcsolt két spirál, a házasság szent kötése. Ez a Családnak mint szent alapegységnek felmutatása.

A genetikából ismert teremtés összefüggéseinek képi megfogalmazását ismerem fel e „futó mintákban”!

A mai napig ezt a gyűrűt használjuk, a házasság jelölésére!

A kürt négysoros faragványa, az első kultúrhérosz, Nimród ébredésétől, az általa Isten Házába hajtott vadállattól, az onnan kikerülő „Jószágtól”, az utolsó sorban, a testet elhagyó, Mennybe térő, romlatlan testet hátrahagyó lélekig, Páloszig, az első szittya királyig, a Magyar Nemzet mitikus történetét mutatja meg. Jelrendszere a pásztorfaragásokban és a magyar mitológiában napjainkig fennmaradt, így megérthető.

Lehet tagadni, hogy a pásztorfaragások formanyelve és a Kürt formanyelve azonos. Ekkor azonban fel kell mutatni azokat a tartalmakat, amik egy más formanyelvvel adódnak, és ugyanolyan harmóniát eredményeznek.

A tagadás azonban értelmetlen, hiszen a pásztorfaragások formanyelvével olyan dús mondanivaló és jelentés robbant elő a Kürtvésetből, ami egybevág a magyar mitológiakutatás utóbbi 160 esztendejével, a legújabb kutatásokkal, és az egyetemes emberi kultúráról tudottakkal is. Egybevág a szittya maradéknépek mitológiájával, hagyományaival, és a magyar néprajz legszebb fejezeteivel.

Ugyanakkor, ez az Igaz mondanivaló, ellentmond mindannak a mérhetetlen mennyiségű szutyoknak, amit nemzetünkről belső ellenségeink, és a világ korrupt urai összehordtak.

Adódik még egy nézőpont, amit érdemes megvizsgálni. A keleti harcművészetek tövénél mindenütt magyar, hun eredetet állítanak e harcművészetek mesterei, a kardtól, kardvívástól az ajkidoig. Biztosan jól tudják. Úgy tűnik, nálunk nem maradt semmi. Ez azonban a látszat.

A harcművész két folyamatot visz végig pályáján. Az egyik folyamat fizikai-technikai, a másik mentális, lelki folyamat. Ha az egyik lemarad, oda kell koncentrálni az erőfeszítéseket, be kell hozni a lemaradást, hogy a harmónia összeálljon.

A magyar harcművészet rekonstruálása az utóbbi 10-15 évben megtörtént. Vukics Ferenc, áldozatos munkával, láthatóan kiváló érzékkel, újra alkotta a barantát, a magyar botvívást. A pásztortáncokban, hajdútáncokban és verbunkosokban fennmaradt az a harci mozgáskincs, amivel őseink éltek. Ennek a botvívásnak táncokból kigyűjtött mozdulatsorai több figurát mutatnak fel, mint az indiai hun botvívás, ahol a folytonosság 3000 éve töretlen.

Szellemi iskolák külön harcművészetre, nem maradtak fenn. Fennmaradtak azonban népmeséink, népszokásaink, szokatlanul nagy mennyiségben, és ezek mind, a harmónikus lélekutat szolgálják. Megállapítható, hogy a keleti harcművészek spirituális útja, nem jobb annál a Lélekútnál, amit a Magyar Ember élete folyamán járt. Ez is kézre állt tehát a barantához, minden különösebb rákészülés nélkül. Ezzel a visszavétellel óvatosnak kell lennünk, mert más lélekút végeredménye, más ember, számunkra pedig csak a magyar ember a megfelelő, Magyarországon.

Ma már nekünk is külön kell foglalkoznunk a lélekút kérdésével. A közösségekből is hiányzik, tehát ide is vissza kell tanítani. A baranta ma ebben segíthet.

57. Ez az ezüst tál belső Ázsiából, Bolsaja Anikovából került elő. Szentpétervárott, az Ermitázs őrzi. Figyeld meg, hogy a Mennyberagadott lábánál ott a nyíllal célzó, a másik oldalon pedig a fokost tartó alak. A Nyilast már ismerjük, a fokos viszont a Fokos Szövetségét jelzi Mezopotámiából, a Törvény jelenlétét és folytonosságát a szittya Lélekút alatt, belső Ázsiában. Térben több ezer km a távolság, időben több ezer év.

Az Egészség azonban hibátlan a szittya tálon!

Az ősök megismerése, tisztelete és követése, ma legfontosabb feladatunk. Ez jelöli ki dolgunkat a világban. A Jóisten pedig nem változott, amióta megteremtette az embert, és megajándékozta a kultúrával. Az összefüggések sem változtak!

Példátlan és elképesztő a mondanivaló és a tömörség a Kürtön. Páratlan.

Az Istenfiúság karizmatikus származástudata mibenlétének, magyar képírással történt felmutatása. Kivételes adomány és kegyelem, hogy mindez, viharos Kárpát hazai történelmünk folyamán, máig megmaradt.

Áldassék érte a Teremtő!

Szubjektív megjegyzések:

Európa korai történelme javarészt koholt. Az análeszekben annyi az igazság, amennyivel épp el lehet adni, az egyébként velejéig hazug történeteket.

Keményen hamisítanak. Nagy Károly korából nincs hiteles oklevelük, régészeti leletekkel nem bizonyítható Achen, a „királyváros”, Nagy Károly idején. Poros koszfészek igazolható. És minden, ami Nagy Károly idején történik, egyszer már megtörtént, vagy meg fog történni utána is. Fikciók, ismétlések tömege.

Másutt, a romándákó elmélet fura, torz képtelensége, a szurokfekete hajú, szemű románoknak, a szőke, kékszemű szittya dákoktól származtatása, és mindezeknek a római gyökérbe oltása. Elképesztő koholmány.

A pánszlávizmus hamis szláv ősisége. A szlávok ott kezdődnek, ahol a törzsi kultúra véget ér. Ezért nincsenek saját régészeti leleteik. László Gyula tudta ezt. Koholt nylon történelem mindenütt.

Ezekből levezetni és koholni a magyar történelmet, félredobni a magyar krónikákat, mitológiát, hagyományokat, több mint pofátlanság. Nyílt bűnözés.

Egy idegen szellemi elit munkája rajtunk, a gonosz oldaláról.

Gondolhatnád, hogy egy „összeesküvés-elmélet” koholását kezdem itt magam is. De vedd számításba, hogy a felgyűjtött magyar néprajzi anyag színvonala és mennyisége messze veri Európa összességét, a modern genetikai kutatások eredménye a hivatalos történelemtudományt, a világ nyelvészeti kutatásai a délibábos finnugrista Akadémiai nyelvtudományt. Mindezeket úgy, hogy teljesen mást mutat ki, becsületes és etikus módszerekkel, mint a mi „hivatalos szellemi elitünk”.

És ezek a külföldi kutatások, fényesen igazolják a magyar hagyományt.

Az hivatalos Akadémiai nyelv-, történelemtudomány zömmel hazudik nekünk, rólunk.

Mindezt 1849 óta, eleinte Habsburg zsoldban, labanc módra, később szovjet zsoldban, hazaáruló módra, manapság egy másfajta internacionalista zsoldban, kollaboráns módra.

Eljött az ideje, elszámoltatni az urakat. Számon kérni rajtuk a szakértelem hiányát, a szakmai etika hiányát, a generációkon keresztül okozott kárt a néplélekben, az idegenlelkűséget, az idegenérdekűséget, a becsület hiányát, az évszázados áskálódást becsületes magyar kutatók ellen, a becsületes kutatók kiszorítását, lejáratását, mint például Dümmert Dezsőét vagy László Gyuláét, helyenként bezáratását, mint például Zajti Ferencét, és minden egyéb kártételt, ami fellelhető.

Mindez nem elmélet, ez aljas összeesküvésük a gyakorlatban, tetten érve!

Érezzék végre a saját bőrükön becstelenségüket, és a nemzet háláját tetteikért.

A nemzetközi jog összes szabályai szerint, mindez nemzetgyilkossági kísérlet, népirtás a javából, ami vád alól az sem menti fel e lókötőket, hogy életben maradtunk.

Érvényesüljön végre Igazság Magyarországon.

A Kürt faragványainak megismerése alkalmat ad arra, hogy kimondjam:

Az un. kalandozásoknak nem Európa növekvő ereje vetett véget, hiszen utána még számtalanszor levertük őket, mikor ide merészkedtek és hazánkra támadtak.

Mi hagytuk faképnél Európa becstelen marakodóit. Soha többé nem álltunk szóba az aljas hitszegőkkel. Akkor még!

Mára sokat felejtettünk. Becsületes királyokat, becsületes népet, és a becsületet magát is, nemzetet is, hazát is. Tagja lettünk Európának, becstelen vezetőink „jóvoltából”.

Észre térünk még?

Bízom benne!

Bulcsu neve bölcset, Lehel, Lél neve lelket jelent. Bőlcs Lélek, a Szellem és a Lélek magas színtű egysége az Élet teljessége, Istenben. Ez a Magyar Igazság.

Képletesen ezt pusztította el Konrád császár, Bulcsu és Lél kivégzésével.

Ez a mondanivaló, mai ismereteink tükrében, igaz. De ennyire nyilvánvaló igazságokat, elpusztított írott történelmünk, sehol máshol nem hagyott meg, csak Lehel mondában.

Hogy ez így megmaradt, ennyire kereken, tisztán és egyértelműen, minden más meg elpusztult és veszett, annak a jele, hogy ebbe a sok hamisságba ágyazott kevés „igazsággal”, valami lényegeset akarnak takarni.

Feltehetően azt, hogy Lehel, a nagy szellemi vezető térítette Isten útjára É Európa elkutyulódott, istentelen barbár népeit, és nem fordítva, mint ahogy nekünk tanítják.

A történelemkoholás mellett szól az is, hogy Isten kiválasztottjait, az avatott, térítő szellemi vezetőket, nem lehet elpusztítani. Fizikailag is védi őket a Jóisten, testi mivoltukban. A Hagyatékban Wass Albert világosan leírja az évezredes erdélyi tapasztalatokat, de a közelmúltból is ismertek történetek, személyes tapasztalatok, hiteles egyházi személyektől, akiknek igazmondásához kétség nem fér.

Ezért aztán kimondható, hogy a Lehel monda koholt, hazug, igaztalan történet, aminek a történelemhez, valósághoz, semmi köze. A hazugsághoz, aljassághoz, gonoszsághoz annál több. Ebben a lényegben fogant történet, a becsapásunkra. Ez a Kürt vizsgálata után, 100 % biztonsággal kimondható.

Vissza kell térnünk a Teremtő-Teremtés-test-lélek-szellem egységéhez és harmóniájához, Isteni hagyományainkhoz! Ma is tudjuk mi az, és nélkülözzük. Ideje lenne észre térni és helyreállítani ezt az Egységet. Nem idegen sziréndalok után kecmeregve, de szabad, elkötelezett lélekkel, az ősök nyomán élni mai életünket. Újra célul kell tűznünk, újra el kell érnünk, vissza kell tanulnunk!

Haza kell találnunk!

A Kürt képírásának olvasása csak együgyű ember számára lehetséges. Bonyolult, több hazug rendszert egyszerre működtető fejek, nem alkalmasak erre. Jól ügyelj tehát, mit töltesz abba az egy fejedbe, életed folyamán.

A Kürt szentsége:

A Kürtnek erős radiesztéziai kisugárzása van. Ennek minősége azonos a Szentkoronáéval, de kevésbé intenzív. Lehel Kürtje egy szent tárgy! Ennek okán, a Kürt alkalmas a Vérszerződés megkötéséhez.

58. A Képes Krónika e miniatúráján a Vérszerződés látható.

59. A részleten jól látszik az ivókürt, és az is, hogy keresztbe csíkozott. 

A Képes Krónika egyik képe a Vérszerződést ábrázolja. A Vérszerződés úgy kötöttük, hogy a szerződők megsebezték magukat, vérüket egy közös edénybe, a benne lévő borba csurgatták, majd mindnyájan ittak belőle. Ettől kezdve, hitünk szerint, mindenkiben egy vér folyt. A szövetségben így testvérültek!

Mint Jézus, az utolsó vacsorán a tanítványokkal, és az óta is, minden szentmisén velünk. Minden testvérünkké vált nemzetség a mi Szent nemzetségünkhöz akart tartozni! Tudták hogy miért!

A Képes Krónika egyik miniatúrája ezt az eseményt mutatja. Árpád kezében ivókürt, körülötte a Vezérek és kíséretük, egyiküknél kis úti hordó. Lehel Kürtje, vésetei tartalma és szakrális szintje okán, alkalmas ivókürt ehhez az aktushoz.

Állítom, hogy Lehel Kürtje, a Vérszerződés Kürtje. Erősíti ezt majdnem 1000 éves, gondos megőrzése is.

Descartes óta az Európai gondolkodás, titkos társaságok által kézi vezérelt. A reneszánsz óta Isten kikerült a középpontból, és helytelenül, az ember került a helyére. E folyamatok gerjesztője, egy bűnöző család, a Mediciek. Általuk került zsidó Ószövetség, az Újszövetség elé. A francia enciklopédisták, a „felvilágosodás” hirdetői, Isten fényét törekedtek kiküszöbölni, az ember praxisából. Sajnos sikerrel. Szellemileg fejezte le Franciaországot az ordas eszme, 1789-ben. 1917-ben Oroszországot, 1945-48-ban a „szocialista szektort”, 1990-ig. A világ sem járt jobban. A felvilágosodás másik utódáramlata a liberalizmus, istentelenítette Europát. Ezt az eszmerendszert ma világszerte középiskolákban tanítják, hogy a társadalmak anarchiába süllyesztését folyamatban tartsák. Tetézi ezt, hogy elterjesztették a materializmust, az anyagelvet, ami olyan primitív nézet, hogy életet nem lehet alapozni rá. Erre rádolgozik a média, fokozva a káoszt és kiszolgáltatottságot. Istenismeretet sehol nem tanítanak, lélekről nem tudnak.

A tradicionális egyházak mindenütt visszaszorultak. Szükséges az egyházak újjáépítése. A mozgásképtelenséget okozó dogmák visszaszorítása az egyházi szervezetbe, és a hívők befogadása, missziós munkával, hitük, számuk növelése.

Hogy az egyház szervezete egységes legyen, dogmákra van szüksége, jelenlegi vezetői szerint. Szerintem hitre van szükségük, de kénytelen vagyok rájuk hagyni ennek az eldöntését.

Hogy a hívők egységesek legyenek, kultúrára van szükségük, ami nem feltétlenül egyházi tájékozottságot jelent, de mindenképpen erős, aktív, megélt Istenhitet, Isten irányába mutató lelki életet. Utalok itt Daczó Árpád Turán-ban megjelent cikkére, aki a hit épülését az emberben, igen érzékletesen, a ténylegesnek megfelelően fejti ki.

Az embernek, napi konzultációra van szüksége a Jóistennel. Ez napi lelki egyensúlyának feltétele. Amikor megértem a sorsomat, ha kellemetlen is, el tudom fogadni.

Reakció, a múzeumi tároló feliratára:

A feltártak alapján a Kürt bizonyosan nem bizánci munka! Kifejezetten magyar mitológiát rögzít, a magyar pásztorfaragások formanyelvén.

Ez magyar mestert és magyar műhelyt igazol.

A szkíta-hun-magyar fémművesség és iparművészet, a leletek és megőrződött hagyományok szerint, a Kürt készítésének valószínű idején, évszázadokkal járt Európa és a világ előtt.

Damaszkusz híres, „damaszkolt” acél kardgyártása indiai hunok által gyártott, karavánokkal odaszállított szénacél pogácsákra épül.

Kiev városneve magyar, a Keve, azaz kő alakváltozata, a kievi kardgyártást Ügyek fia Edömén szervezi meg, a honfoglalás előtt ~100 esztendővel, a Donyeci ércbányászattal együtt.

A magyar íj és nyeregkészítés komplex feladatrendszere, komoly iparos hátteret feltételez.

Vérbulcsu 954-es 35 ezer fős hadjáratának 350 ezer kg kovácsoltvas, szervezett és oktatott vasipar volt a feltétele.

A népművészeti tárgyak szakrális és művészi színvonala, tartalma, toronymagasan áll az Európai állapotok fölött.

Szentkoronánk aranyműves és zománctechnológiája olyan színt, ami páratlan, a mai napig. Nincsenek párhuzamai! A Mester avatott volt, és inspiráltan dolgozott.

E felsorolt tények, valószínűsítik, és igazolják Lehel Kürtjének magyar elkészítését.

Bővebben a Függelék 1. – 6. pontjánál.

Más a helyzet, a tároló feliratával.

A tároló feliratát bizonyosan nem magyar írta, és nem is magyar múzeumi felirat. Magyar ember nem rondít a saját fészkébe. Az idegenek iderondításáról bő nemzetközi tapasztalatunk adódik. Ez is ebbe a tartományba esik.

A felirat szellemisége pedig bizonyosan „bizánci szellemiség”, hazug, aljas, és morálisan romlott, páratlanul!

Ezt erősíti, hogy a Lehel monda az augsburgi magyarölést rögzíti, valamint Bulcsu és Lehel orgyilkolását.

Függetlenül attól, hogy az annálesz hiteles-e vagy sem, a magyar monda hiteles-e, vagy koholt, a felirat rögzítette szándék egyértelműen hungarofób, paramagyar. Kristó tanítvány lehet a tettes. Tőlük telik ki ilyen galádság.

Ez a felirat több természetes kérdést is felvet.

Miért szép egy magyar múzeumszolgának, a magyar ősök leölése?

Ki a fene ez a közénk furakodott álnoknyelvű aljas idegen?

És kik a gazdái?

És miért jó nekik a megtévesztésünk?

És a becsmérlésünk?

És miért tűrjük?

És meddig?

Kapcsoljunk emberek!

Összefoglalás:

Lehel Kürtje tehát egy ~1200-1800 éves szent tárgyunk. Ha alkalmas szellemi vezető fújja meg, teremtő erővel bír. Faragványain a magyar hittörténet legrégibb, történelem előtti eseményei láthatók. Az első sorban ez a történet a Fehér Lótól, és Nimród elhívásától, lélekútján, avatásán keresztül, hittérítő munkájáig megmutatja a főbb állomásokat.

Második sorában a térítés szellemi harcainak mibenlétét és résztvevőit mutatja meg.

Harmadik sorában a menny, velünk kapcsolatban lévő, bennünket segítő szereplőit mutatja meg. Negyedik sora pedig, a mindenkori magyar szentek, testelhagyását rögzíti, a hozzá tartozó liturgiával együtt, valamint, a lélekútra elhívó, az avatás utáni feladatokat kimondó szájat is. A fenti tartalmakon felül, felmutatja a Béke Pecsétjét, a nyitott tenyeret a fonattal, ami a létezés fundamentuma.

A kürtszáj körüli faragvány a mindenkori magyar létezés állapotábrája. Az un. szalagminták három sora, a genetikai alapokat, és a rajtuk lévő Isteni kötést mutatja fel.

A Kürt, a Vérszerződés kürtje, Kárpát medencébe visszaköltözésünk után pedig, az istentelen Európa térítésének egyik eszköze volt.

Tulajdonosa Lehel, mai ortográfiával Lélek, akkortájt nemzetünk egyik szakrális vezetője, főpapja volt, e térítés egyik vezetője.

A Kürtről írt más dolgozatok azért nem hozták e jelentésrétegeket és tartalmakat, mert azt az alapvetően hamis képzetet használják, miszerint az ember, pusztán anyag.

Ebben a dolgozatban látszik, hogy ha a Jóistent is számításba veszem, a tartalom robbanásszerűen feltárul, és a Létezés metafizikai alapozottságát igazolja.

Az istentelen és materialista tudomány képtelen és alkalmatlan a létezés teljes tartalmának kibontására.

Az anyag korlátainak átlépése 30 esztendeje időszerű. Ez lenne a paradigmaváltás. Az alkalmatlan materialisták még Newton fizikáját is istentelenítették, csakhogy őket szolgálja, ez a kiváló munka. Gyakorlatilag 300 éve folyamatosan becstelen a materialista fizika. A többi tudományterület is hasonlóan jár el. Nem tudom, miért nem csípi a szemüket ez a kapitális csibészség.

Magyar mitológiával Magyarországon ma, nagyon kevesen foglalkoznak, holott ez szégyenünk. Ugyanígy nyelvtudományunk és történelemtudományunk is idegen kézen van. Ez ugyancsak szégyenünk. Akadémiánk, amit Széchenyi közadakozásból létrehozott a magyar nyelv ápolására, idegeneket szolgál a mi adóforintjainkból.

Talán ideje lenne, Isten segedelmével, létrehozni egy Magyar Akadémiát, ami a mi történelmünket, mitológiánkat, és a mi anyanyelvünket ápolja. Szerény nyugdíjamból, erre, szívesen áldoznák!

Zárszó:

A Jászok 1000 esztendeje tudták mindazt, amit fentebb leírtam. Visszaszerezték és 1000 esztendőn át megőrizték, ezt a páratlan, szent ereklyét.

Gyönyörű példát adtak!

Isten Áldja a visszaszerző ősöket, a megőrzőket, és a mai jászokat is! Remélem, eléri Őket a Nemzet hálája, még az életemben!

A Jóistené bizonyosan.

Bonyhád, 2003-2007.

Függelék

1. melléklet: részlet Tóth József: Épített Tájak c. könyvéből:

„Az evolúcióban viszonylag későn megjelenő 1,2-1,4 literes emberi agytérfogat, és a vele járó szellemi kapacitás, új problémákat hozott a harmonikus földi ökoszisztémába. Az embernek, páratlanul nagy szellemi teljesítményével együtt, meg kellett maradnia a többi élőlény összehangolt létkeretei között. Illeszkednie kellett a többmilliárd év alatt összehangolódott, harmonikusan működő földi ökoszisztémához. Ma is ezt kell tennie! Életét és tevékenységét úgy kell alakítania, hogy a végeredmény ne haladja meg egy fa vagy szarvas létkereteit.

Itt kell megfelelnünk, a Molnár Géza által kimondott minőségnek.

Az emberi gondolkodást tehát a földi ökoszisztéma működésének megfelelően, strukturálni kellett.

Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Az ember tehát rendelkezik a teremtés képességével, idegen szóval kreativitással. A teremtést, anyagban létezése okán, lelke képzeletével, elméje gondolatával tervezi, és keze munkájával végzi.

Gondolkodása és cselekvése tehát nem lehet öncélú és korlátlan. Meg kell maradnia a Teremtés keretein belül, különben elpusztítja azt, és ezzel önmagát is.

Az egyetlen helyes emberi gondolkodást a Teremtésben, Isteni kinyilatkoztatás birtokában, Isteni Tanítások alapján, kultúrhéroszok tanították, alkalmas jelképek és elvont struktúrák (Életfa, Négyelem Rendszer, Asztrálmítosz) által, amit az emberek egymás közt, nemzedékről nemzedékre, tovább tanítottak. (ld. Várkonyi N.) Így replikálták a hibátlan magatartásmintát. Így hangolódott az emberiség a földi létezésre és a Teremtőre. Innen az emberi kultúra hajdani kozmikus tájoltsága.

A munkát az első kulturhéroszok, Virakócsa, Kvetzakotl, Ozírisz és Nimród végezték el. Közös jelük az Orion csillagkép, az égen.

Talán a négy személy valójában egy, Nimród ősapánk, akinek égi jele az Orion. A mezopotámiai mitológiában, agyagtáblákon, számtalan, erre utaló mellékneve maradt fenn, pl. Az Istenanya Leghűségesebb Bajnoka, Az Élet Égi Pásztora, stb.

Az ember, gondolatiságában, tapasztalatait összegezve, az Isteni Kinyilatkoztatásokat figyelembe véve, az őt körülvevő világot modellezi. Tapasztalatait e modellbe vizsgálva, a szükséges cselekvésre, a jövőre vonatkozóan, következtetéseket von le, és ezek alapján cselekszik.

A Teremtett Világot emberi gondolattal, „Egész”-ként kell megragadni. Az „Egész”-nek állandóan tudatában kell lenni, a részeket az Egész okán kell művelni, a részek az egész okán léteznek értelmesen.

A magyar ember létezése minden időszakában, tudatában volt ennek, ez szerint élt és teremtett. Eddig kikutatott kultúránk erről tanúskodik.

Az Egészet az eszemmel tudom, a lelkemmel átérzem, és a lelkiismeretem alapján cselekszem.

De ha hibásan, az egom a testemhez kötődik, és egoizmusban, önzésben nyilvánul meg, cselekvéseim, életem, a maga lokális szintjén, hibás lesz. Az Egész ellen dolgozik, nem az Egésszel egy irányba. Azonnal romlik a hatásfok, pusztul a világ.

„Rész” megoldások, önmagukban, nem működnek.

A mai szemléletmód alkalmatlan is, képtelen is, „egész”-et megragadni. Minden külső befolyásolás e képtelen és alkalmatlan irányba taszít bennünket. A globalizálók, és utánuk majdnem az egész emberiség, szembe megy a Teremtéssel. Ma már valódi helyzetünket sem tudjuk reálisan értékelni. Vakon és megtévesztve „haladunk” a szakadék felé.

Az Életfa, a Föld, Víz, Tűz és Levegő elemek a tudat legalacsonyabb kiképzettségi szintjén is, alkalmas jelképek a létezés egészének megragadására, megértésére, átélésére. Csillagos éghez jelölése évezredekig megőrizte, változatlanul. Az erre az alapra felállított párhuzamok igen pontosan írják le az emberi létezés legapróbb részleteit is, azonos szerkezettel, azonnal érthetően, élhetően és ellenőrizhetően. Néprajzunk belső strukturáltsága ezen az azonos szerkezeten alapul, és a kinyilatkoztatott, egyetemes jelzőrendszeren, a Csillagos Égen.

Az emberi tudatokban így modelleződött hatékonyan a Teremtett Világ élő valósága és működése. Nemzedékről nemzedékre replikálódott az önzetlenség, Isten ismerete, a helyesen cselekvés képessége és igénye. Egyszóval kimondva, a kultúra. Ez mindenkor hűséges és biztonságos életet biztosított.

A ’kultúra’ fogalom mára elvesztette ezt a lényegi tartalmat, és teljesen mást jelent, megfosztva bennünket az Istenben Létezés lehetőségétől, a helyesen cselekvés lehetőségétől.

„A kultúra megtartó erejű, hiteles emberi tudás, az Isteni Kinyilatkoztatások tudása.” (Molnár V. József, 1981, gödöllői előadás.)

A Teremtett világ modelljének bennünk állandóan működni kell. Ez biztosítja az összehasonlítási alapot, mindenkori tapasztalatainkhoz. Ezen az alapon tudjuk eldönteni, hogy egy tapasztalt jelenség Jó vagy rossz, alkalmas vagy alkalmatlan. Így kialakíthatjuk a magunk magatartását, hogy viszonyunk Teremtéshez és a Teremtőhöz, alkalmas legyen.

Ha ez nem működik bennünk, légvárakat építünk. Olyanokat, mint a „leigázzuk a természetet”, a ’fenntartható fejlődés’ hamis dogmája.

A létezésben minden élőlény képességeinek megfelelő kötelességekkel és jogokkal bír, e keretek között a maga helyén. Itt szabadon fejti ki aktivitását, szigorúan létkeretein belül. A kötelességek és jogok a legtöbb élőlénynél a Teremtés Törvényeivel meghatározottak, modern szóhasználattal „genetikailag kódoltak”.

Az embernél ezt főleg tanult magatartásminták hordozzák! Ez a kultúra. Ez az Isteni Kinyilatkoztatások tudása, az egyetlen, hiteles, megtartó erejű emberi tudás.

Isten nem kivételezik, nem személyválogató, és ez jó! Minden Teremtmény egyenjogú a Teremtésben. Kultúránk is így tanítja, például a „Gyevi Bíró” c. mese, Mátyás király mesecsokrából. Isten nem választ kedvencet!

Ez a rendszer tízezer évekig kifogástalanul működött. Mi is így éltünk az ősiségben, és Szent Árpádházi királyaink alatt még egy keveset.

A kötelességek tekintetében azonban, koránt sincs egyenlőség. Akinek szellemileg több van, többletfeladatokat kap, amit áldozatos lélekkel teljesíthet. Ártéri gazdálkodásunk tipikusan ilyen tevékenység. Istenfiúságunk okán meg kellett cselekednünk, mert megkövetelte a hűség és a becsület. Az összes népek közül egyedül mi, a magyarság művelte a „gyengén jövedelmező” árteret. Látható ebből, hogy az Isteni többletfeladat, szolgálat jellegű.

Biztos, hogy nem uralás jellegű. Egy Úr létezik, a Teremtő Isten. Ez így van jól.

Az Istenfiú áldozatot hoz. Mindenkin segít, akin bír. Még olyan extrém körülmények között is, mint Jézus.

Az Életfát és a Négyelem Rendszert a Teremtett földi ökológia csúcsmodelljének ismerem. Az egyetlen működő modellnek, ami szerint a bolygó összes élőlény az idők végezetéig, monoton javuló életfeltételek mellett képes élni. Hiábavalóságokon még évtizedekig lehet vitázni, míg kipusztulunk a Földről.

Élni azonban csak e szerint lehet. Ezt kaptuk az első kinyilatkoztatásokban teremtőnktől.

Az előbb leírtakból világosan látszik, hogy az Anyahitű népek kultúrája a földi ökoszisztémák replikatív információja, mintegy genetikája. A Földön így, és csakis így lehet élni, ha a keretlehetőségek végső határáig akarunk élni.

Minden más életforma és szellemiség, végpusztulásunkat idézi elő. Katasztrófák sorozata, globális felmelegedés, járványok sorozata, soha nem látott betegségek, háborúk a kilátásaink a közeljövőre, amíg vissza nem térünk harmonikus létezésük lehetőségéhez, régi kultúránkhoz hitünkhöz.”

2. melléklet: Részletek a National Geographic Magyarország, 2007. évi, júniusi számából:

Miközben e dolgozatot írom, megérkezett a National Geographic Magyarország 2007. juniusi száma, a jászok titkaival. Idézem Szigethy András lepkefing könnyű rizsáját, valahol az igazság-hamisság határmezsgyéjéről:

„Csupán annyit tudhatunk bizonyosan: a szabadságuk mindennél fontosabb volt számukra. Ezért (szokatlan módon) 1745-ben visszavásárolták azt a bécsi udvartól. Csaknem fél évszázaddak azelőtt ugyanis, I. Lipót magyar király, és német-római császár, eladta Jászföldet a Német Lovagrendnek, a jászokkal egyetemben. Ekkor szűnt meg szabadságukkal együtt, minden korábbi kiváltságuk;egy 1279-es oklevél tudniillik olyan előjogokat adott a jászoknak, „aminő az ország egyetlen részének sem volt”. Ez a magyarázata, hogy az 1745-ös redemptió (megváltás, visszaváltás, önmegváltás) máig identítástudatuk egyik pillére…..

A történészek még a tatárjárás utáni időre, a 13. századra datálják kunokkal együttes betelepítésüket, amely több hullámban ment végbe. Egy 1357-ben keltezett oklevél filiszteusoknak nevezi őket. Egy korai elmélet szerint a Magyarországon megtelepedett nép Ázsiából hozta magával a jász és filiszteus nevet. Tény, hogy a jászok a 15. századig őrizték ősi hitüket, amelyet a katolikus többségű magyarság pogánynak tartott. Az is tény, hogy a pápa1472-ben azért engedélyezte, hogy az újonnan épült jászberényi templomot a jászok használják, mert a minoriták keresztény hitre térítették őket. De hogy kik is valójában a jászok, s honnan jöttek – ez a kérdés máig tartó vita tárgya…….

Az 1870-1883 között Gyárfás István által írt, négykötetes A Jász-kunok története a többi között arab, görög, velencei, perzsa hivatkozásokra utalva olyan következtetésre jut, hogy”a régi jászok története megszakadt Etele bejövetelénél Kr.u. 378-ban, s ettől kezdve 1323-ig hazánkban e nemzet sehol, külföldi íróknál is ritkábban fordul elő…”.

Itt jegyzem meg, hogy László Gyula úgy tapasztalta, hogy a népek elvándorlása, betelepülése, a sírokon nem látszik. Folyamatosság látszik. Amikor Atilla beköltözik a Kárpát medencébe, nem lehet megkülönböztetni a helyben lakóktól. A jászok kiálltak magukért a barbár rómaiak ellen, minden időben. Szemlátomást Ők voltak a Kárpát medence valódi urai. Amikor azonban Atilla is beköltözött, vele jött a Szent Nimródi Istenkirályság intézménye, ami a legmagasabb földi uralkodói szint. Ezt a Jászok is örömmel respektálták. Ezt a felsőbbséget elfogadták. Ettől kezdve nem volt mit megkülönböztetni!

Fodor Ferenc kutató 1942-ben annyit képes megállapítani A Jászság életrajza című monográfiájában, hogy „még a nevük eredetének helyes megfejtéséig is csak az utóbbi években jutott el a tudomány. E nép neve a legkülönbözőbb változatokban ismeretes. A Rigvédában yadu, a kínaiaknál yue-ti, Ptolomaiosnál iáton, Strabonnál asz, másoknál jágni, yaziges”.”

A fent idézett cikkrészletek iskolapéldái annak, hogy a cikkíró minden kutatónak a bizonytalanságait szedi csokorba, és tálalja elénk. Nem a bizonyosságokat kereste, és adta közre, hanem a kétségeket keresi és azt terjeszti. Vakulj magyar! Etikailag menthetetlen, igen aljas újságírás ez.

Aki a bizonytalanságain osztozik, egyéb aljasságra is kapható.

Mindenesetre a 19-20. sz. eleji nagy, A Magyar Nemzet Története c. sokkötetes munkákban megjelent térképmellékleten jól látszik, kiket tudtak a történészek Pannónia és Dácia között.

Az új Japán genetikai kutatások 100%-ban kimutatták, hogy a palócok és a jászok vegytiszta perzsa genetikát őriznek, mind a mai napig. Ez ugyanazt a területet jelenti, ahol a filiszteusok is előfordulnak a közelkeleten, a mai Palesztínától, Iránig, Afganisztánig. Érthető már a zavarkeltés oka?

A sarkköri, belsőázsiai, kaukázusi stb. eredet tehát idejétmúlt, délibábos rablómese, amit a megtévesztésünkre eszelt ki valamelyik Habsburg- vagy szovjetzsoldban „sínylődő” paramagyar. És egy mai hungarofob folytatja. Kíváncsi lennék, hol vette a „hy”pszilonját, és mennyi szalonnáért?

Talán 2007 júliusában, levelet írtam a NG. Főszerkesztőjének, korrigálna-e? Korrekció nem jelent meg, választ nem kaptam levelemre. A dolgozatba ezért került be.

3. melléklet: Részlet Tóth J. Mit kapirgál egy pásztor a pipaszárába. c. dolgozatából.

„A Szelestei Gyüjtemény pipaszára ~55 cm hosszú, végig vésett, spanyolozott. Emberalakok, indák, virágok és egyéb apró részletek borítják. Nem sokkal a csutora előtt évszám található, 1896, ami datálja a tárgyat. Az indák folyása kijelöli az időirányt.

Eleve feltételezem, hogy időbeni történések rögzítését látom, egy olyan személyes emberi folyamatot, ami a faragóhoz tartozik. Ezek a történések nem az epika szabályai szerint ábrázoltak, nem anekdota szerűek.

A mondanivaló konkrét, de elvont, mély tartalmakat hordozó. Bár néhány emberélettel összefüggő történésre ráismerek, pl. a házasságra, a viselet alapján, mulatásra, ünneplésre a mozdulatok és tárgyak okán, az életkor változásaira, az ünneplő alakok koráról, számtalan elem első látásra érthetetlen, mélyebb vizsgálódást igényel.

E Pipaszár tartalmi vonatkozásait a Pap Gábor és mások által, a néprajzi tárgyakra kikutatott jel-jelentés összefüggések alapján tárom fel. A módszer működik, és értelmes következtetésekre ad lehetőséget. A Jó Pásztorok Hagyatéka c. könyv mellékleteként jelent meg.

A Pipaszáron ma már nincs fej, de hiánya nem zavarja az értelmezést. Az agyag pipafej vásári áru volt. Annyit tudhatunk, hogy funkcionáli­san milyen, ami a vizsgálat szempontjából kielégítő. Kezdjük hát!

A pipafej, közelítőleg, egy „U” alakú agyag cső, aminek öblös végébe dohányt tömünk, meggyújtjuk, majd rácsukjuk a kupakot. Másik vége belül kúpos, ez fogadja a szárat, ami innen indul, csaknem függőlegesen fölfelé. Használatkor a mellkason fekszik, illetve azzal párhuzamosan húzódik.

Meggyújtáskor, megszíváskor, a dohány meggyullad, felizzik, a keletkező füst pedig 180 fokos fordulatot tesz a pipafejben, és megindul a szárban fölfelé. Ennek a 180 fokos fordulatnak jelentősége van.

A pipázás gyakorlatilag a lélekútat idézi meg, minden rágyújtáskor. Imádkozunk, amikor ebből pipázunk.

Lélekútunk anyagban, a fogantatással kezdődik.

A Szűz Istenanyától, Nagyboldogasszony­tól kapjuk lelkünket, beépítve Föld anyánktól és szülőanyánktól kapott testünkbe, a fogantatás pillanatában.

Ez az a kis villanás, amit mikroszkóp alatt számtalanszor megfigyeltek már, de a biológia tankönyvek nem említik. Zavarná a gördülékeny megtévesztést, ugyanis materiális, anyagtudományos magyarázata nincs. 100 esztendeje! A materiális tudománynak könnyű, ott szakítja meg a folyamatot, ahol tudománya véget ér, és ott kezdi, ahol sejteni kezd valamit.

Az élet nem ilyen! Az folyamatos, ha egyszer elindult, és a halálig tart. Ha egy pillanatra megszakítom, nem folytatható. Ha az élet megszakad, az a halál. Egyebek mellett ezért sem lehet életet, materialista módon kutatni, vizsgálni!

A születés analógiája, hogy a pipát megtömjük dohánnyal, és meggyújtjuk. A kupak lecsukása jelzi, hogy itt visszafelé nem vezet út. A szívott füst ugyanúgy halad végig a pipaszáron, mint Lélek a Lélekúton.

A pipaszáron látható rajzok a lélekútnak megfelelőek. Pontos az analógia.

Számosságok is adódnak a pipán.

Ismert a Fibonacci számsor, ami az aranymetszés számsora. Ez egyszerre számtani és mértani sorozat. Amikor számtani a sorozat, az első két tag összege adja a harmadik tagot. Amikor mértani a sorozat, az előző tag 1,618-szorosa a következő tag, illetve, a nagyobb 0,618-szorosa a kisebb tag. Ezek az értékek némileg szórnak, de a 6. elem után, már igen szűk határok között. Arany Aránynak, az Aranymetszés számsorának nevezik, és Isteni Aránynak tartják.

A számsor a következő: 0; 1; 1; 2; 3; 5; 8; 13; 21; 34….

Ez a számosság található a pipaszáron. A Teremtő Istent idézi meg, és a Lélekútat.

A pipafej az „egy”. A szárindító, Isteni tökéletességet idéző gömb a másik „egy”, ami Nagyboldogasszony és Boldogasszony megidézése.

A geometrikus minta a „kettő”.

Az alakok a „három”.

A geometrikus minta számossága az „öt”, ami kétszer jelenik meg. Az egyik ötösség a Nagyboldogasszonyi, teremtéssel összefüggő ötösség (Életfa, FÖLD, VÍZ, TŰZ, LEVEGŐ.) a másik Boldogasszo­nyi, öt érzékszervvel összeföggő ötösség. Ezek az Állatövre egyenlő szárú keresztet és pentagrammát rajzolnak, ami szintén jelzi a Lélekút-Napút analógiát. Egyben azt is jelzi, hogy az alakok hármassága érzékekkel bíró, tehát emberi minőség.

A meglévő számsor az aranymetszés Isteni számsorának öt tagja, ami megidézi a teremtett rendet, az Isteni Törvényt.

A geometrikus minta két ötössége együtt a tízesség, ami a megvalósulatlan (0) és a megvalósult (1) Teremtő Erő.

Magyarul kimondva: Nagyboldogasszony. (Szekér, 1998.)

Az egyszerre földhöz és Napúthoz kötöttség egyben kétséget is jelez, szabad akaratot, hisz ebben az időpontban a lélekút még kétséges, mert az szabad akaratunkból történik. Az anyag útját választjuk, vagy anyagban is, a Lélek útját.

A következő sorban három alakot látunk szemből, végtagok nélkül, mellükön a Lélekútat jelző indával, két oldalán hálómintával. Oldaluk „S” alakú. Fejükön csúcsos kalap, benne is hálóminta. Látható, hogy állapotról beszélünk, mert szembe nézet. Szellemiségről és lelkiségről, mert a testiség nem ábrázolt.

(Megfigyelhető, hogy a három alak nem azonos korú. Így érzékelteti a véset készítője, hogy a fogantatástól a születésen át, a felnőtt kor határáig tartó idő a felmutatott. Ezt erősíti, hogy a legarányosabb alak mellkasán a lélekinda hosszabb, nem kettő, hanem három pár levele van.)

A szellemiség állapot, mégpedig jeles állapot, mert hegyesszögű a süveg. Istenanyai szellemiséget látunk, mert hálós a süveg. A férfi minőséget a bajusz jelzi. 

A lelkiség szűzi és istenanyai, háló és „S” alak, és állapot, mert szemből megmutatott. A karok hiánya cselekvésképtelen állapotot mutat, és ide erősít a testiség hiánya és a szűzi minőség megjelenése is. Mivel az ábrázoltság a létezést jelzi, de a test és a cselekvés nélkül, az állapot fogantatás utáni, de születés előtti állapot. A leveles ág a lélekút lehetőségét mutatja. Az embrionális állapot az Anyában és Istenanyában levés állapota.

A csecsemő Nagyboldogasszony tenyerén él. Tőle és szülőanyjától nem különbözteti meg magát. Velük „Egy”-ségben él. Az alakok hármasságának szűzi állapota attól jeles, hogy Nagybodog­asszonytól, a Szűz Istenanyától való szűzi állapot, a születés pillanata. Ez a Lélekút kiinduló állapota.

Innen indul a lélek növekedése, amit a lélekinda jelöl. Kezdete szív, tehát a szeretet, a lélek. Az indának vannak „vakvágányai” is, de a fő hajtás töretlen. A végén tulipán, oldalnézetben, tehát folyamatban. Életutunkban ez a gyermekkor, amikor még nincs önnálóságunk szabad akaratunkhoz, de pont ezért, igen gyors a fejlődésünk.

Megkettőzött férfialak. A fej szemből, félkőr alakú kalapban, pipával, bajusszal. A pipán háló minta. A fejjel azonos magasságban üveg bor, szelet kenyér.

A mellkas szemből, közepén indával, kétoldalán ás a kezeken hálóminta, a mellkas oldalról „S” alakkal zárt. Az üveget tartó kéz valamint a puskát és fokost tartó kéz együtt „S” alakú. A puska tusa és a fokos, hálómintával diszitett. A puska és fokos át lóg az öv alatti részbe, a testiségbe.

A lábak oldalnézetből ábrázoltak.

A képi ábrázolás rögzíti a szellemi minőség alkalmas állapotát (Pöfögős, tehát aktívan működő szellemiség és pipa), a Lelki minőség alkalmas állapotát (hálóminta és inda, a felsőtesten), a testi minőség aktív voltát (hangsúlyozott lábak, „folyamat” helyzetben), a férfi attributumok meglétét (pipa, puska és a fokos), a „pöfögős” kalap pedig az élethez szükséges aktivitást. Ez az „Elhívás” pillanata, a lélekútra hívásé, most már önnáló, szabad akarattal. Tehát a férfivé avatás aktusa, áldozás kenyérrel és borral. Elsőáldozás. Bérmálás. Úrvacsora. Konfirmálás.

A lélekút folytatódását az ismét belülről, a szívből induló „lélekinda” jelzi. Ennek az indának a végén nyolcszirmú „rózsa”, a tulipán szemből, tehát ismét a lótusz jelzi a következő állomást, a Lélek párjával, a „fele”-séggel kötött házasságot. Ez a lótusz Boldogasszonyt jelzi. Onnan tudható hogy Boldogasszony, a folyton szülő, mindig viselős, hogy a nyolcszirmú lótusz közepében a Nap, a férfiúi teremtőerő jele jelzi a lelki nászt, a szerelmet. Ez egyben a testi vonatkozások előre jelzése is.

Nagyboldogasszony „rózsája” közepén egy pontba futnak össze a küllők.

A következő kép a házasság aktusát mutatja. A Szent Áldozat Áldomását.

Ez a közösen felvállalt „Mag” szerep megpecsételése, Kenyérrel és Borral! Jézust idézi meg a kép. „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ugyanakkor a „nyámmogós” fátyol jelzi a menyasszony szemérmes vonakodását is.

A kenyér a férfiúi a bor a női minőség megjelenítője. Ezek egyesülnek közös lelkiségben a gyomorban, ami a keleti mitológiákban, de a mai keleti gondolkodásban is, a lélek lakóhelye.

A következő képen bekötött fejjel, az anyaságában megdicsőült asszony emelvényen, vele szemben a férfi „tudós” kalapban, attributumaival, áldomást isznak. Az alakok profilból, tehát folyamatként. Ez a Mag feladat teljesítésének, a gyermekek felnevelésének, az élettapasztalatok megszerzésének időszaka, Isten áldásával kisérve. Figyelemreméltó, hogy mindkettőjük kezében kenyér van. „Kenyerem javát megettem!” Pontosan ez történik.

Az így megszerzett tudás Igaz Istenanyai Tudás! Igazolja ezt a pipaszár többi része is.

Az eddigi képeken a férfi alakok mellkas része hálós mintázatú, ami Istenanyai lelkiséget jelent. A magyar ember „Máriás Lélekkel” él.

A következő szint két férfi alakot mutat. A korábbiaktól eltérően itt már a testiség is, deréktól lefelé, Istenanyai minőséget mutat. Mindkét férfialak teljes Istenanyai lelkiségben és testiségben. Az Istenanyai testiség a Teremtő Törvényeiben való eljárást jelent, nem a szekszust. A beavatást célzó íjat, itt is a puska helyettesíti.

Ez a Lélektől születés lehetőségének elérése.

Ezt erősíti a Nimródi nyilnak megfelelő korszerű célzóeszköz, a Puska!

A következő szinten madár szájából tekeredik az inda. A lelket vívő madár képlete, a Turul, a Hórusz, a Napsólyom. Mint a Nagyszentmiklósi korsókon! A zsidókeresztények galambja, a görög madárjósok, a szibériai és északamerikai sámánok lélekmadarai a közvetlen párhuzamok.

Az Isteni Segítőről van szó!

Ez a lélekmadár, a Szt. Turul madár, aki a lelket Jézushoz viszi, aki „az Út, az Igazság, és az Élet”.

A Lélekút az évszámig emelkedik, ami a számadás időpontja.

Rendkívüli mondanivaló!

Az életszakaszokat eddig is vastag vonalak választották el egymástól. Most is ez történik, a szám után azonban van egy „se té se tova” jel is, két oda vissza nyíl, ami világosan jelzi a leglényegesebb határt az Emberéletben. Innen vezet vastag vonal tovább, függőlegesen.

Vigyázat! Ez nem a vég pillanata!

A képi ábrázolás eltéveszthetetlen.

Az avatandó csak lelki minőségében van jelen a Mennyben! A testiséget jelentő deréktól lefelé eső rész, valamint a kezek hiányoznak. Hiányzik a mellről az inda is, ami aktív Lélekútat jelezne. Ugyanakkor az élő aktivitást jelzi a „pöfögős” kalap a szellemiségben.

A másik alak az avató, felismerhető a fejtetőcsakrán lévő kupáról, ami szemmel láthatóan nem az Ő nagyságrendje. Tehát megbízásból cselekszik. A Szűz Istenanya megbízottja!

Itt jegyzem meg, hogy a tradicionális magyar Szentháromság az Anya-Lánya-Fia hármassága. Ezt Falvai Károly is kimutatja Boldogasszony c. könyvében, ami sajnos még mindig kéziratban van.(azóta megjelent a Tertiánál, 2001-ben, és a Nagyboldogasszony is, a Püskiéknél, 2006-ban. TJ) Sejteti ezt Daczó Árpád, az áldott Lukács atya, a Csíksomlyó titka c. könyvében. A kelta mitológia női szentháromsága is ide erősít. Ezt mutatja Marosszentannán a templom freskótöredéke is. Tehát Nagyboldogasszony Boldogasszony Jézus hármasságáról beszélek, ahogy a keresztény jelrendszer megfogalmazza.

Felismerhető, hogy a Jézusi Lélekút legmagasabb pontján, a lélektől újra születés lehetőségét, maga Jézus adja meg.

Az újászülető lélek szemmel láthatóan már nem a Föld, hanem a Menny felé gravitál!

Ettől az aktustól kezdve az avatott ember mennyei megbízásokat, Isteni programot teljesít. Ehhez kapja meg az anyag uralásának képességét, és azt a tévedhetetlenséget, ami Isten sajátja.

Erről ír Wass Albert a Hagyaték c. könyvében bővebben, de majd minden hosszabb írásában érintőlegesen.

Az 1896-os évszám tehát a pipaszár tulajdonosának táltossá, régebbi terminológiával mágussá avatását rögzíti.

Az avató öltözetének hálós mintája, „S” alakú oldala, Nagyboldogasszonyi minőségről beszél.

Az avató profilból ábrázolása cselekvést, tehát folyamatos, aktív Isteni gondviselést jelent. Érezzük is ezt mindannyian.

A pipán ezután a csutora következik, amit a lélek és szellem közös kapujába, a szánkba helyezünk, és megszívjuk.

A Nagyboldogasszonytól küldött lélek (a gyufa tüze) a földben (cserép pipafej) visszafordul, és bejárja a lélekutat (pipaszár), és visszatér teremtőjéhez. A szájon keresztül a mellkasba, a lelkiség helyére. Amikor kifújjuk, felszáll a Mennybe.

Pontos analógiás modell.

1896 után is élt még a Jó Pásztor, aki gyógyította, segítette, védte a rábízott nyájat, a környékbeli embereket.

Akkor, ez, nem tartozott idegenekre. Ugyanúgy ahogy egy mai táltos avatása sem! Védenünk kell magunkat, hitünket, nemzetünket.

Ma azonban az a régi, a pipaszáron, ránk tartozik, mert mi vagyunk soron, mi vagyunk úton, egy agyontorzított, rosszra gerjesztett, hitében megrogyott világban, nekünk kell ezt a Jézusi útat végigjárnunk, és minden segítségre szükségünk van.

Tökéletes a Táltos Lélekút modell.”

4. melléklet: részlet Tóth J: Kalandos Hon és Nemzetismeret c. dolgozatából:

„Hagyjuk a mai Európát, és számoljunk egy keveset, a „kalandozók” kovácsoltvas felszereléseinek vonatkozásában. Hadjáratban a felszerelés legalább dupla, mert nem maradhat fegyver és felszerelés nélkül csatában a harcos, utánpótlás pedig nem lehetséges. Minden magyar katonánál volt két kard, összesen 3 kg, 4 db kelevéz, 2 kg, két zabla, 100 nyílvessző, 2 kg, balta, kés, fokos, 3 kg. stb. Összesen és fejenként hozzávetőlegesen 10 kg.

A 35 ezer embernél ez összesen 350 ezer kg kovácsoltvas. Ez 350 tonna. Az 35 vagon. Mármint vasúti.

Érted már hogy miért a Kovács a leggyakoribb magyar vezetéknév? Érted, hogy mire kellett Vérbulcsunak 120 ezer ló a hadjárathoz?

Azt is érted, hogy miért egy vidéki műhelyoktatónak kellett ezt az egyszerű számolást elvégeznie?

Erre büszke lehetsz kisfiam. Ilyet Európa akkor nem pipált. Ekkora vastermelés folyt Magyarországon! 800 évvel az ipari forradalom előtt.

Ennek több mint tízszeresét kellett kibányászni ércben, és kohósítani ugyanennyi faszénnel. Az 3 millió kg érc. És 3 millió kg faszén.

A szükséges szakismeret számos szakmát felölel. Geológiai ismereteket, bányászati ismereteket, iparszervezési ismereteket, szállítási ismereteket, szállítóeszköz gyártási ismereteket, feldolgozási ismereteket, ipartervezési és szervezési ismereteket, szakoktatási ismereteket.

Geológus, bányász, fakitermelő, szénégető, kocsis, kohász, kovács, lakatos, bognár, hajós, mérnök, munkavezető, ellátó dolgozott itt össze, egyetlen cél érdekében, hogy a magyar katonának megbízható fegyvere legyen.

És ezeket, az iparos embereket etetni kellett munka közben, odahordani a mezőgazdasági terményeket, odahajtani az állatokat, feldolgozni, megfőzni az ételt, és kihordani a munkahelyekre.

És mennyi kohó kellett? Somogyfajszon Stamler Imre kiásott 34 darabot. Ez egy hely. Miért nem keresik a többit?

Európának mennyi vasa volt ebben az időben? És hány kohója volt?

Mindez a kapacitás csak a nyugat magyarországi katonai főparancsnoknál, a horkánál.

Mert az országnak középső, északi, déli és keleti, része is volt, egyenként kb. ekkora sereggel, ekkora kapacitással.

Ezek ma is ipari mennyiségek. Ezek mellé, fel kell tételezni az ipari tervezést, az ipari szervezést, az ipari szállítást, és a szakemberképzést is. Bármelyik vasiparral foglalkozó szakkönyvben megtalálod az alapadatokat. Mindez 1000 esztendővel az ipari forradalom előtt. Ez bizony nem manufakturális gyártás! Hol van az Akadémia?

(Most vettem hírét, hogy a szekszárdi híd rávezető útjának nyomvonalán leletmentő ásatásokat végeztek, a 6-os műút és a Duna között, a Siótól délre. Ez a terület a Duna ártere, amin egy sziget futott végig, 6-8 km hosszban. Az elmúlt 8000 évben sűrűn lakott ez a terület. Jól védhető, mert mocsarak övezték. Nos, itt is kiástak vagy 50 kohót, a honfoglalás környékéről.

Ez a mocsári sziget a Sárköz kellős közepe. Minden négyzetcentije lakott volt, a kőkorszaktól kezdve XV. sz. közepéig. Leletanyaga igen bőséges, minden korból. Valószínű, hogy a Sárköz titkos vasipari központjáról van szó. A szomszéd várost szeg-zár-d nak nevezik! Miért kell ide utat építeni? Miért nem hallunk erről?)

A kézműveseink ezen felül még bőrt, nyerget, ékszert, ezüst, arany, bronz, réz használati és dísztárgyakat, íjat, kocsit, tartós élelmiszereket és még sok mindent készítettek, a kovácsiparon felül. Mindent, amire szűkségünk volt.

Mi már akkor Európai nagyhatalom voltunk, amikor még nem volt Európa. Csúcstechnológiával.

Egy valódi modern állam, korszerű iparral, korszerű földműveléssel, korszerű állattenyésztéssel, korszerű közigazgatással, rendőrséggel. Már Szent István előtt, 100 évvel.

Mindezt tőlünk tanulta meg Európa. Ezért volt I. István udvara soknyelvű. Itt nyüzsgött Európa színe-virága, ellesni némi kultúrát. Európa mintakirálysága voltunk.

Ezért küldött a Bencés-rend 970-ben vagy 30 szerzetest Magyarországra, hogy tanulják meg az intenzív és korszerü magyar gazdálkodást, és hordják szét az Európai barbárok közé. A szántás, vetés, aratás és állattenyésztés tudományát szét is hordták, de a lényeget, az Egészre alapozott ökológiai modellt nem vették észre. Meg is maradt, amíg a Fuggerok és Habsburgok szét nem verték. Dr. Andrásfalvy Bertalan derítette fel a Duna mellékit, egy élet munkájával, és adta hírül. A Tisza vonatkozásait pedig Molnár Géza írja le „A Tiszánál” c. könyvében.

Azután nézd meg a Szentkoronát. Keresztény szimbolikája elképesztő. Kisugárzása páratlan.

A Szentkorona a keresztény királyok királyának a koronája.

Apostoli Korona!

Érted már miért nyüzsgött fél Európa Szt. István udvarában? Ő volt az etalon, a mintakirály.

A Királyok Királya. Akit utánozni kellett. Így már megérted azt is, mitől utasító a „koronakérő” levél hangvétele. Az Apostoli Király a hit kérdéseiben, elöljárója a pápának.

A Szentkoronát Karulu Magnus ellopta az avaroktól, ezzel koronázták frank-római császárrá, és halálakor vele temették. Exhumálása után küldik el e koronát a pápának, innen kerül vissza, Szent István utasítására.

Rablómese, hogy két különböző helyen készült, és két különböző részből állították össze. A méretek szórása az egész koronán 0,02 %!!!! Egy ötvös ma, nem dolgozik ilyen pontosan. Sőt.

Na és hol készült volna Europában? Nem volt Europában olyan ötvös és zománcműhely! Egy se volt a kora-középkorban!!!!

Mások azt mondják, a Kaukázusban készült, és vannak párhuzamos képek Jereván múzeumaiban.

A Szentkorona megmunkálása olyan tökéletes, hogy nincsen párja. Értsd! Nincsen párhuzamos lelet, aminek a műszaki-technológiai színvonala, akár csak megközelítené is, a Szentkoronáét! Ma sem lehet elkészíteni! Ehhez avatott mester kell, és Isteni inspiráció.

Egy példát mondok. Az abroncson található 35×35 mm-es Damján kép szeme 0,35-0,4 mm átmérőjű. A rekesz falvastagsága ~0,1 mm. A cső formájú rekesz hossza ~2 mm. Belső átmérője 0,2 mm. Ezt a csődarabot kell elkészíteni, a hegyével az alaplemezhez hegeszteni, megtölteni hézagmentesen zománcpasztával, kiégetni, majd felületét síkba csiszolni és felpolírozni. Olyan zománcművész ma a világon nincsen, aki ezt a technológiát, a Szentkorona technológiai szintjén, kivitelezni tudná. Történtek próbálkozások. A Szentkorona kivitelezésekor is valószínűleg csak az, az egy személy, az, az egy művész tudta megcselekedni a csodát.”

5. melléklet: Padányi Viktor: Ősmagyar Kardgyártás

A kievi kovácsipar honfoglalás-előtti történetünknek egy fontos, komoly, de eddig még kellően fel nem dolgozott fejezete. Európa gazdaságtörténetének “Nagyipar” című fejezete nem Nyugat Európában a 14. században kezdődik, hanem itt. A kievi kard a 9. század második felére már világkereskedelmi exportcikk lesz. A Kárpátok ölén az új hazát a magyarok majd itt készült kardokkal fogják elfoglalni. Kievet a szabir (magyar) kardok teszik híressé.

790 körül Edemen (Árpád dédapja) a kagán, s a fiatal uralkodóval Dentu Magyaria terjeszkedése is megindul... Mire az évszázad elbúcsúzik, birtokukba kerül az egész Felső Donec vidék is. Az északi irányba való előrehatolás közvetlen oka a Felső Donec régió vasérctelepei, ahol az orosz archeológiai ásatások, szabir telepeket tártak fel, amelyek egyikét pl. még az első világháború előtti időben is Suwarnak hívtak. Ezek viszonylagos közelsége helyezi a szabir kovácsipar központját Kievbe. Ezzel új szakaszba lép Dentu Magyaria története és ez a szakasz a gyors iparosodás szakasza. Európa keleti felének híres középkori ipara a kardgyártás ezzel megindul.

A kievi kardok egy ideig az ősi szabir, vagy ha úgy tetszik magyar formára készülnek. Ez egy 78 cm hosszúságú, enyhén hajlott penge, amelynek felső végén, a rövid keresztvas fölött a kard vonalához képest egy kissé tompaszögben hátrafelé hajolva van a markolat, nem egyenesen, mint ma. A penge alsó harmada elvékonyodik, kiszélesedik s kétélű, hogy a csapás után az emeléssel fogáscsere nélkül vágni lehessen vele (az ellenfél lovának a hasát). Mikor aztán az exportra gyártás fokozatosan kialakul, erre a célra egyenes markolatú, kétélű kardokat is kezdenek gyártani. Ezek a délkaukázusi kovácsolási rendszer szerint készült kétélű kardok a korban igen ismeretesek és honfoglaláskori magyar sírokban is előfordulnak.

A kardkovácsolás ősi szabir ipar, ez a nép talán a nevét is a szablyától kapta. Ez az ipar a Kaukázusban a szumir idők óta folyik, hisz a vaskor Előázsiában évszázadokkal előzi meg az "európai" vaskort. Nagy Sándor bámulva nézi a kaukázusiak vaskészítményeit. A derbenti és Terek-völgyi zárok roppant falainak köveit vaskapcsok tartják össze.

A vasipar olyan fontos eleme a Káspi-népek törzsszövetségeinek, hogy annak irányítója és főnöke, a tarchán, vagy magyarban tarján, a kovácskirály rangban mindjárt a kagán és a horka után következik és a kagán törzse mellett, rangban és fontosságban a kovácsok (bányászok, kohászok) törzse, a tarján törzs a második.

Dentu-Magyaria kovácsiparának kiépülése Edemen korában indul meg. A nyersvasat eleinte a Kaukázusból szerzik be, amíg rá nem jönnek, hogy a Felső Donecvidékén vasérc lerakatok vannak, ahonnan a nyersvas a Deszna folyón Kievbe szállítható. A kievi műhelyek a nyolcszázas évek elején keletkeznek s a század első harmadára már teljes üzemben vannak. Ennek védelmére és biztosítására építteti Ügek (Árpád nagyapja) a várat, amelynek eredeti neve talán Keve lehetett. (Kiev nevét Vernadsky is a kő szóból származtatja. Árpádkori alakja “keő” esetleg éppen “keőv”, amint az elkopott “v” a ragozásban meg is jelenik.(köves, kövön, stb. Kövecses. Példák tőlem.TJ.) Ősi, Árpádkori nemzetségnevünk a “Keve” is a kő-ből származik).

A kievi kovácsipar a 10. és 11. századokban éri el tetőpontját és a magyarok távozásakor visszamaradt szabir mesterek és leszármazottjaik folytatják. A magyarság kardszükségletét még a honfoglalás után is jó ideig (Géza /972-997/ koráig) Kievből elégíti ki, ahol magyar kardgyártási üzemek és magyar családok maradnak.

(Padányi Viktor, Dentumagyaria, Editorial Transsylvania Könyvkiadó Vállalat, Buenos Aires, 1963, 317, 338-339 oldalak)

Fettich Nándor

A KIEVI MAGYAR FÉMMŰVESSÉGRŐL

Magyarságunkat az európai közvélemény és annak tudományos irányítói már évszázadok óta a humanizmus barbár ellenségeként tekintette és nyugodtan emlegethetjük "az írástudók árulását" ennek a történelmileg teljesen alaptalan vádnak a keretében. Időnként ugyan fel-fellángolt a magyarság iránti megbecsülés, némi tárgyilagos állásfoglalás, amelyet főként KOSSUTH vívott ki Nyugaton ez ellenérzést kiváltó bécsi abszolutizmussal szemben.

Az 1867-es kiegyezés utáni bonyolult helyzet sem kedvezett az Európa-ellenesség vádjának kiirtására, annak ellenére, hogy a magyar közélet vezető egyéniségei rendszeresen nyilvánították magukat az általános humanizmus odaadó híveinek.

Ezek ellenére a nemzetközi tudományos világ élvonalbeli képviselői néha szokatlanul éles hangnemben foglaltak állást a magyarság európaiságával szemben. J. MARQUART 1901-ben megjelent híres könyvének, az "OstEurópaische und Orientalische Streifzüge" bevezetésében megdicséri NAGY KÁROLY "avar irtó tevékenységét" és vele szemben elmarasztalja OTTÓ császárt, aki a magyarság kiirtása terén csak "félmunkát végzett".

PALACKY, a csehek alapvető történésze "Európa testébe befúródott inorganikus ék"-ként emlékszik meg a magyar népről. A régészek között I. J. ARNE az európai, nemzetközi humanizmus nevében a palmettás művészetet elválasztotta a magyarságtól és nemzetközi "árucikket" csinált belőle a "La Suede et l'orient " (Upsala, 1914.) című kötetében. Ez annál különösebb, mert tíz évvel előbb jelent meg HAMPEL JÓZSEF, nagy háromkötetes műve "Alterthümer d. frühen Mittelalters in Ungarn" (Braunschweig, 1905;), melyből mindenki láthatta, hogy a palmettás művészet elválaszthatatlan a honfoglaló magyarság őshazai életétől.

Az orosz régészet a magyar ügyről egyszerűen hallgatott. A ZICHY-expedicióban résztvett POSTA BÉLA nem képviselt olyan átütőerőt, hogy felfigyeltek volna rá. HAMPEL halála után ( 1913 ) bekövetkezett világháborús pangás még sokáig tartott ezután, míg végre 1926-ban új lépések kezdődtek a magyar őstörténeti kutatások terén. Ezeknek első látható jele volt U.ADENDT és A. ZAKHAROV közösen irt "Studia Levedica" c. tanulmánya ( 1934). Ez lényegileg a HAMPEL-féle szolid, tudományos és teljesen politikamentes irányzatnak volt a folytatása. E munka lényege az, hogy a Kelet-európai kora-történet tényezői között a magyarság szerepét figyelmen kívül hagyni nem lehet, és ez előrevetette árnyékát annak a követelménynek is,hogy a kievi állam megalakulásánál az eddig ismert és sűrűn tárgyalt normann és sz1áv tényezők mellett ezentúl az ősmagyarságra, az akkori Kelet-európa egyik legjelentősebb népére is tekintettel kell lenni.

Ez a munka nagy konsternációt és felháborodást keltett a szovjet régészet tudományban. Egymás után jelentek meg a ledorongoló nyilatkozatok. Már a normannok szerepeltetését is egészen a demagógia színvonalán kritizálták, hát most még az új államformáló magyarság történelmi és régészeti nyomait feltáró tételeket, hisz az általuk képviselt történetszemlélet kizárólagos előnyben részesítette a szlávok "államalkotó képességét".

Hamisításoktól sem riadtak vissza, amelyeknek az előzményei már sürün szerepelnek a múlt századbeli orosz tudományos irodalomban. Például Kijev X. századi térképein az orosz krónikákban említett "Ugorszkeje" (Magyar hely!) területen álló "Álmos palotája" "OLGIN dvor"-ként, vagyis "Oleg palotája"-ként szerepel.

Az ősi orosz krónikákban ezzel szemben "OLMIN dvor" áll, ami OLMA = ÁLMOS alapon "ÁLMOS palotája"-ként értelmezhető. A szovjet régészeti irodalomban hivatalos irányzattá lett a magyarság szerepének teljes kikapcsolása. KARGER nagy Kiev-monográfiájában a magyarságnak még csak a neve sem szerepel, bár a tizedestemplom helyén talált ősmagyar sírok publikációja ebben a kötetben az ősmagyarságnak az orosz krónikákban közölt kievi szerepével való konfrontálását kívánta volna meg.

ARTAMANOV, aki a magyarságnak a kazár birodalommal való kapcsolatainak terjedelmes fejezetet szentelt ("Istoríja Chazar", 1962.) a normann-szláv kérdésben bonyolult és kompromisszumos megoldást konstruált, de amikor az orosz őskrónikák szövegében az ÁLMOSRA és a magyarokra vonatkozó helyhez ért, megszakította a szöveg ismertetését, illetve magyarázatát.

ARTAMANOV a magyarság dél-oroszországi szereplését kizárólag besenyő-kazár vonatkozásban tárgyalja és a magyarságot, mint a kazár-zsidó kormányzat egyik áldozatát mutatja be, de arra még csak kísérletet sem tesz, hogy régészeti anyagot történelmi forrásként szólaltasson meg, pedig az Ermitázs élén eltöltött évei alatt módja lett volna a magyar vonatkozású emlékanyag megismerésére. Ezt már a fiatalabb magyar régészek is bátran szemére hányták, főként a S. A. PLETNOVA és F. DAVIDOV munkáiban továbbélő szelleme miatt.

A régészeti leletek történeti forrásként való kiértékelése mind a magyar, mind a szovjet régészeknél egyébként is módszertani hibákba szokott keveredni.

A legfőbb hiba abból adódik, hogy a fémtechnikai körülményekhez nem értvén, természetes együgyűséggel a lelettárgyak funkciójával csak azon időponttól kezdődően foglalkoznak, amikor a lelettárgyak vagy sírokba, vagy rejtett kincsekbe kerültek volt. A tárgyaknak ezen időpontot megelőző két igen fontos életszakával már nem törődnek. Ezen két időszak egyike a tárgy előkészüléséig tart, másika pedig az a rövidebb vagy hosszabb idő, amely alatt a tárgy használatban volt.

Hogy arany vagy ezüstveretes szablya előkészítésében milyen félkészítményekre, technikai eszközökre és eljárásokra van szükség, az a régészeti tudományban eluralkodó absztraháló hajlam következtében a régészeti kutatásoknál szóba sem szokott kerülni. A lelőhelystatisztikákat egymagukban elégnek szokták tekinteni annak kijelentésére, hogy a palmettás nemesfémkészítmények a nemzetközi kereskedelem árucikkeiként kerültek egymástól néha gyakran igen messzire fekvő helyekre, ahol azokat a régészek, vagy véletlen esetek napvilágra hozták. Ez nem egyéb , mint a mai korszemlélet visszavetítése egy olyan távoli terület és régi idő viszonyaira, amelynek élete mind anyagi, mind pedig szellemi tekintetben egészen más feltételek közt zajlott le, mint ahol és amiben jelenleg élünk. Egy régészeti absztrakciókban iskolásodott régésznek eszébe se juthat, hogy a tarsolylemez sima lapjának előállítása sokkal körülményesebb és nehezebb munka volt abban az időben, mint a leggazdagabb mintának kicizellálása ugyanazon a lemezen. Ha tehát a nemesfémes fegyvereszközleletek forrásértékének megállapításáról van szó, a módszer azt követeli, hogy e tárgyak létrejöttének, használatának és földbekerülésének minden körülményére kellő figyelmet fordítsunk. Ezek előrebocsátása után most a honfoglaláskori nemesfémek, arany, ezüst és vörösréz, bronz készítmények kérdését vizsgáljuk.

A honfoglaló magyarsághoz kapcsolható régészeti leletanyag meghatározásánál igen könnyű helyzetben vagyunk. Már HAMPEL korában is minden kétségen felül állt, hogy a Vereckei-szoros alatt fekvő területek sűrűn, egymáshoz közelben létesült kis temetők gazdag férfi és női sírjai a honfoglaló magyarságtól származnak. E kis temetők a Kievtől Munkácsig tartó négyhónapos vonulás után 6 évre megállapodott, fáradt nép temetői. Csakhamar az ország belsejében is elterjedt ez a jellegzetes, keleti színezetű nemesfém anyag és arab dirhemek valamint nyugati érmek kíséretében lassanként a sírokba vándorolt. Már a földrajzi eltolódások is mutatták a leletek szempontjából, hogy HAMPEL nagyszabású műve véglegesen meghatározta, miszerint ezek a nemesfémből készült tárgyak az őshazából hozott darabok voltak. A fönntebb körvonalazott módszertani igény szemszögéből nézve egy több rétegű, de egységesen fejlődött fémműveség rendkívül erős koncentrálódása jellemzi ezt a termékeny nemesfémművességet. Módszertani szempontból minden erre irányuló kutatásnak ennek a koncentrálódásnak a körülményeit kellett volna keresni azon a területen, ahol ezek a dolgok keletkeztek. A régészeti tudomány eléggé el nem ítélhető botránya az, hogy ezt a módszertani alapvető körülményt hangadó régészek tökéletesen elhanyagolták. Csekély kezdeményezéstől eltekintve - BEBIBGER - a minták múltjának felderítésével és azok funkciójának meghatározásával nem sokat törődtek. POSTA BÉLÁBAN meg volt erre a jóakarat, de fémművességi alkotásokat fémművességi alapismeretek nélkül, sőt azok teljes hiányában ő sem tudott történeti forrásként megszólaltatni. így tulajdonképpen módszer nélkül nyúlt hozzá az őshaza rokonleleteinek felkutatásához és publikálásához. Minél több idevágó leletet talált elszórtan egymástól igen nagy távolságokra fekvő lelőhelyeken, annál inkább a nemzetközi iparcikk-elmélet malmára hajtotta a vizet. Ilyen szempontból az 1905-ben kiadott hatalmas kötete "Régészeti Tanulmányok az oroszföldön", kiábrándítónak mondható. Pedig a századfordulón már megérett a honfoglaláskor-kutatás annyira, hogy a régészeti leletanyagot szembe lehetett volna állítani a nyugati és keleti forrásokkal.

PAULER - SZILÁGYI: "A magyar honfoglalás kútfői" (1900) hatalmas kötet a külföldi kutatás számára - a magyar nyelv ismerete nélkül - használhatatlan volt, a magyar régészet pedig újabban, még nincs azon a fokon, hogy az említett koncentrálódás tényét jól körülhatárolva az írott források közleményeivel szembesíteni tudná. A nemesfémkészítmények koncentrálódását kiegészítik jellegzetes alakú fegyverek - szablyák, tegezek stb.- amelyek a pusztai népek fegyvertörténetének egy jellegzetes fokát képviselik s elválaszthatatlannak látszottak a honfoglaló magyarságtól.

Mind a magyar, mind pedig a külföldi honfoglaláskor-kutatás igen nagy mulasztása volt az őshazában (őshazákban!) maradt, vagyis a honfoglalásban részt nem vett zárt magyar népcsoportoknak régészeti szempontból való figyelmen kívül hagyása. Ugyancsak ilyen mulasztás volt a honfoglalásban résztvett és az ottmaradt magyar népcsoportoknak korabeli világkereskedelemben való intenzív részvételét, a tudományos absztrakció folytán képtelenek voltak akár régészeti, akár történelmi szempontból értékelni. Chorezmtől Grönlandig, Permiától az arab világ kereskedelmi helyeihez, Kievtől Krakkón át Európa felé közlekedő kereskedői karavánok közt a magyar fegyveres kereskedők jelentős szerepet játszottak (lsd. dirhemleletek). A fontosabb kereskedői gyűjtőhelyeken magyar kolóniák keletkeztek.

Ezek, nemesfém és fegyverzeti fölszerelései a honfoglalásban résztvett törzsek magasfejlettségű kultúrájának színvonalán állottak. Ilyen zárt, ősmagyar népcsoport gazdag nemesfém és fegyverzeti emlékanyagát mentette meg A. TYEPLOUCHOV a századforduló körüli időben az Inva és Obva folyók völgyéből, amely folyók a Káma jobbparti mellékfolyói Perm városával átellenben. A Kaukázus északnyugati előterében is nagyobb magyar néptömeg telepedett meg, melynek fejedelmei még századok múlva is leveleztek Rómával. Egy másik, szintén nagyobb tömeg KONSTANTINOS PORPHYROGENITOS császár közlése szerint a Kaukázus mögé vonult és hosszú időn át kapcsolatban maradt a honfoglalásban résztvett csoporttal. Újabban pedig TÓTH TIBOR antropológus talált egy magyar leszármazási hagyományt őrző csoportot Délnyugat-szibériában. ERDÉLYI ISTVÁN régészünk pedig a Szuzdal-Nisnij Novgorod és Morzsanszk térségben talált egy tarsolylemezekben nagyon gazdag csoportot. De magában Kievben is jelentős magyar csoport maradt a honfoglalás után. Az Arany Kapu mellett eltemetett előkelő férfi a kievi fejedelem szolgálatában álló magyar csoport vezetője lehetett. A sírjában talált X. századi arab dirhemek minden kétséget kizárólag bizonyítják, hogy ez az előkelőség is azon kieviek közé tartozott, akik nem vettek részt a hon- foglalásban. Tekintettel arra, hogy a felsorolt magyar csoportok területén teljességre törekvő szakszerű ásatások nem folytak, és hogy mégis több helyen igen jelentős minőségű és mennyiségű jellegzetes régiség került napvilágra, számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a honfoglalásban részt nem vett magyar néptömeg legalább akkora volt, mint maga a honfoglalók lélekszáma. Ez a jelentős lélekszámban visszamaradt csoport sem maradt tétlen a fémművesség és kereskedelem terén. Az akkori világkereskedelembe belekapcsolódva, ismerte a jelentősebb úthálózatokat és évszázadokon át megőrizte nyelvét és hagyományait (Magna-Hungaria!). Ennek a honfoglalásban részt nem vett magyar néptömegnek anyagi és szellemi kultúrája – amennyiben régiségleleteik kezünkben vannak - ugyanazt a honfoglaláskori színvonalat mutatják. Ilyen csoportok a Kiev város és környéke, az Inva-0nva völgy, Szuzdal-Morzsanszk térség és a Kaukázus északnyugati elővidéke. Ez a kulturális színvonal azonsosság rendkívül jelentős körülmény a honfoglaláskori kutatás szempontjából.

Bárhogyan is ítéljük meg e csoportok lemaradásának körülményeit és részleteit, az az egy bizonyos, hogy e csoportok nemesfém és fegyverfelszerelései annak a koncentrálódásnak szerves tartozékai, amely a honfoglalásban rész vett tömeg hagyatékából olyan világosan áll előttünk. Módszertani szempontból fel kell vetni a kérdést, hogy vajon az ennyire szétszóródott népcsoportok számára nem saját fémművességi központjaik gyártották-e a nemesfém és fegyverfelszereléseket?

Az egymástól elszakadt, vagy talán egyébként is független műhelyek gyakorlata azonban részben technikai, részben művészeti szempontból alkalmas lett volna arra, hogy azonos mintákat azonos stílusban hozzon létre azonos tárgyformákon. Még egyetlen műhelyen belül is, az egymás mellett dolgozó két cizellőr munkája sem lehet teljesen azonos! A nagy távolságok dacára fennálló technikai és stílusbeli egységesség, illetőleg azonos koncentrálódási körből való szétszéledés eseteivel állunk tehát szemben. A szétszéledés mikéntje külön nagy probléma, amelynek felismeréséig a tudományos kutatás még ezidáig nem jutott el. A probléma az, hogy e népcsoportok miképpen alakultak ki. Amennyire a ma rendelkezésünkre álló régészeti anyagot a gyenge publikációkból ismerhetjük, a népcsoportok kialakulása nem egészen egyszerű dolog és talán nem is azonos az összes csoportok levállásának esetében. Kialakulásuk fő tényezőit ma a következő fázisokban látom:

1. Nyersanyagbegyűjtő telepek szervezése gazdaságilag fontos vidékeken,

2. a 9. század elején megalakult kazár-zsidó közigazgatás hatásköre alól kivonulás a peremterületekre vagy azokon túl fekvő "védett" helyekre,

3. a honfoglalásban résztvevő és részt nem vevő törzsek szétvállása és végül

4. a több évig tartó előkészületek végrehajtása.

Ezek természetesen csak a legfontosabb tényezők voltak, amelyekhez még minden bizonnyal más részletkörülmények is társultak, mint pl. a karaván-kereskedelemben való eddigi közös szereplés bizonyos irányú megosztása, a részvétel módozatainak kidolgozása stb. Mindezekre a részlettényezőkre vonatkozólag a publikációk hiányosságai miatt tájékozódásunk ma még elég nehéz, de ennek ellenére néhány feltűnő jelenséget máris regisztrálhatunk; főleg a kievi állam, első sorban Kiev műhelyeinek termelése és e termelésnek a távoli csoportokkal való kapcsolatára vonatkozólag.

A honfoglalásban résztvevők tárgyi hagyatéka (fegyverzet, fémművességi alkotások, felszerelések) egy igen feltűnő különbséget árul el máris a szóbanforgó, visszamaradt magyar csoportok eddig ismert tárgyi hagyatékáról. Az utóbbi csoportokból csaknem teljesen hiányzik a kétélű normann kard, amely a honfoglaló csoport hagyatékának nagyon gyakori része. Ez annál feltűnőbb, mert e csoportok nemesfém hagyatéka egyébként egy és ugyanazon koncentrálási munka minden nyomát magán viseli. A kievi Arany Kapunál eltemetett rangos magyarnak is ilyen kétélű normann kardja volt, markolatán ezüst, palmettás lemezborítással.

A honfoglalásban résztvevők hagyatékában a normann kétélű kard éppen olyan gyakori, mint a pusztai könnyűlovassági szablya. Ez a feltűnő különbség nem véletlen. A pusztai könnyűlovassági és nyugati nehézfegyverzet (kétélű pallos, lándzsa) egyidejű kifejlesztése és a velük kapcsolatos kétféle taktika betanítása kimondottan a honfoglalás előkészületeihez tartozott. A visszamaradt törzsek azonban ennek a kétféle taktikának begyakorlásában nem vettek részt. A nehéz fegyverzet hiányát náluk igy lehet kiértékelni. A szablyát azonban, mint steppevilági jellegzetes fegyvert az új útrakészülők megtartották. Amikor a kétféle fegyvernemre való áttérés, a fegyverek tömeges gyártása és használatuk betanítása megkezdődött, akkor dőlt el, hogy melyek lesznek a visszamaradó törzsek.

A nemesfémkészítmények technológiai vizsgálatának döntő szava van a kezdőidő megállapításánál. Technológiai vizsgálat eredményeként a 889. évszámtól visszafelé cirka 30-35 évet kell a lázas fegyverkezésre és betanításra feltételeznünk. Olyan hihetetlenül magas technikai színvonalú alkotások, mint a két rakamazi ezüstkorong, vagy a Szolnok-strázsahalmi és fehéregyházi tarsolylemezek már nem jutottak el a visszamaradt csoportokhoz. A bécsiszablya technológiai színvonala alapján ítélve e 30-35 éves fejlődés alapját jelentő időköz közepe táján - 875 körül - keletkezett a kievi műhelyek egyikében. Fejedelmi méltóságjelvény lévén, készítését a fejedelmi hatalom demonstrálásának szükségével hozhatjuk kapcsolatba. Ez a szükségesség politikai síkon kiértékelve annyit jelent, hogy ettől az időponttól számítható a honfoglalásra készülődő törzseknek, élükön ÁLMOS fejedelemmel, teljes emancipációja a Kazár Kaganátustól. A visszamaradó törzsek ekkorára már szintén biztonságos helyekre települtek át, eltávolodva a kazár kormányzattól. Amilyen mértékben fokozódott ( 875 után) a lázas fegyverkezés, ugyanolyan mértékben lazult a kapcsolat a visszamaradt törzsekkel, de ez a kapcsolat a kereskedelmi karavánélet formái között megszakítatlanul továbbra is virágzott és még a honfoglalás lezajlása után sem szakadt meg. A Szuzdál- Morzsánsz térségben talált tarsolyokon - 6 darab ! - lemérhető a fejlődésnek az az időpontja, amikor a honfoglalásra készülődőkkel való kapcsolat már lazulni kezdett, azaz amikor a kazár birodalomtól való végleges elszakadás eltökélt szándéka már nyílt titok lett. A monogámiára való áttérés akkor már befejeződött és ennek a monogáminak kedvező, Krim félszigeti kereszténység felé való orientálódás nyoma még kimutatható a Szuzdál-Morzsansz térség magyarságánál is. Úgy látszik, hogy a nagy vállalkozásra való készülődés ennek a mind gazdasági, mind katonai szempontból óriási jelentőségű társadalmi reformnak csendes bevezetésével kezdődött. "Egy feleség, egy gazdaság, egy gond" lehetett a jelszó.

Az összes honfoglalásra vonatkozó forrásaink egyértelműen tanúsítják, hogy a nagy meginduláskor az egynejűség a honfoglalóknál már jő ideje meglévő természetes és megszokott állapot volt.

A 889. évi megindulás nem okozott túlságos nagy vákuumot a Dnyeper-Donec és Don vidéken. Egyrészt a kazár-zsidó kaganátus zsoldos besenyő serege a hozzátartozóival együtt már a készülődő magyarság nyomában volt, másrészt a kelet-nyugati világkereskedelemben tevékenykedő hajós normannok nyomában a kievi állam területére jelentősebb normann népcsoport telepeden le és magát Kievet is elfoglalta. A honfoglalásban résztvevő csoport távozása Kievből és vidékéről megegyezéses alapon történt. ANONYMUS erre vonatkozó közlését a dirhem leleteink igazolják. Ezek a dirhemek Kieven keresztül jutottak tovább nyugatra, ugyanazon az úton, amelyen maguk a honfoglalók vonultak.

A visszamaradt magyar népcsoportok teljes mértékben résztvettek a kelet-európai gazdasági élet vérkeringésében. Még az itt-ott felbukkanó egyes magyar sírok - Tankejevka, Vorobjevo stb. - nemesfém mellékleteit sem lehet "kereskedelmi árucikknek" minősíteni, hiszen a csoportok közti közlekedés rendkívül intenzív volt. Vitathatóbbnak látszanak az olyan esetek, amelyekben az ősmagyar jellegű nemesfém készítmények távoli népek más típusú sírjaiban, idegen holmikkal keveredve fordulnak elő. Ezek az esetek csábították külföldi és hazai régészek egy részét az un. "nemzetközi árucikk" elmélet elfogadására. Hogy az idegen népek, amelyeknek közvetlenül semmi részük sem volt a föntebb tárgyalt koncentrálódás létrehozásában, vásárlással, cserével, rablással vagy ajándékként jutottak-e hozzá a csillogó nemesfém készítményekhez, eldönteni, az erre vonatkozó adatok hiányában nem lehetséges.

Bulgária esetében van forrásadatunk arra vonatkozólag, hogy magyar követek- ÁRPÁD és KURSZÁN -, továbbá nagy magyar hadseregek fordultak meg azon a vidéken. A palmettás minták rendszeres feltűnése bolgár kerámián, lehet összefüggésben a magyar viselet ottani megjelenésével. Vannak azonban fémleletek is Bulgáriában, amelyek akár kereskedelmi úton, akár másként kerültek erre a vidékre. (Madarai, kardhüvelyvég). Sokkal nagyobb hatással volt a palmettás művészet a skandináv népek művészetére az északi országokban. Ezzel a palmettás művészettel a skandináv-arab világkereskedelemben nagy szerepet játszó normann karavánok vezetőinek és fegyveres kísérőinek számtalanszor volt alkalmuk megismerkedni, amikor útjuk Kieven és a Donec-medencén át a magyar telephelyek és műhelyek közt vezetett. A skandináv, viking hajózászlók mintái és technikai megoldásai a magyar tarsolylemez művészet hatása alatt készültek, de már a skandináv igényeknek megfelelően átdolgozva.

A skandináv Jeliinge- és Ringerike-stílus nem egyéb, mint a tarsolylemezművészet egyenes folytatása. Kihatásának nyomai még Angliában is megtalálhatók.

Olyan arányú koncentrálódást azonban, mint az ősmagyarság 889, előtti hazájában, sehol sem találunk sem Bulgáriában, sem Skandináviában. Hogy a Dnyepervidéki szlávságnak milyen része volt e koncentrálódás lebonyolításában, meghatározni nem tudjuk, mert a régészeti kategóriák népi azonosítása a szovjet régészeti irodalomban különböző szempontoktól függően erősen ingadozik, a magyarokra vonatkozó írott forrásközleményekkel való tárgyilagos egybevetésnek pedig egyelőre még a módszere is hiányzik a szakirodalomban.

A honfoglalásra készülődő magyarság erősen koncentrált fémművessége igen jelentős történelmi alapokon jön létre. Nemcsak egyes alapvető tárgyformák, hanem a mintaanyag egy része is a megelőző korokból öröklődött át az ősmagyarság igényeit szolgáló műhelyekbe. Az un. Martinovka-kultúra ( 6. század), a Minuszinszk-medencében virágzó 8 - 9. századi bronzöntéses fémművesség és a Krim-félszigeten és vidékén virágzó keresztény műveltség fémművessége nélkül nem jött volna létre az a palmettás művészet amelyet koncentráltan a honfoglalók hagyatékában találunk. Ezen összetevő elemek hagyományokat fejeznek ki, a hagyományok mögött pedig történelem húzódik. Ezért van az, hogy a régi Európában egy nép akkor emelkedik föl az ősállapot homályából történeti szerepre, amikor ősi hagyományait fönntartó saját fémművességét történeti fokon álló célok szolgálatába állítja. A kievi állam területén a 9. században két nép volt ezen történeti fokon: az ősmagyar és a normann. Mindkettőnek erősen koncentrált, hagyományokon fölépülő, magas rendű fémművessége volt. Ugyanekkor a szláv törzsek még nem mentek át az ilyen fémművességi fejlődés fokozatán.

Ezért nevetséges soviniszta törekvés, akár a normann, akár a magyar fémművesség alkotásaiból elcsipegetni egyes darabkákat egy olyan nép számára, melynek hagyományaival ezek nincsenek összefüggésben.

(Magyar Történelmi Szemle, III. évf. 1., Buenos Aires 1972)

A Kievi Magyar Ötvösműhely Új Remekei…

Staraya Riazanban Alexander Mongait vezetésével az orosz régészek a steppei nomád népek kultúrája nyomait kutatva az ősi városban, amely hajdani védelmi hely volt, szíriai jellegű ezüst tárgyakra bukkantak, amelyeknek eredetét jóval a tatárjárás előtti időkre teszik, mert a vár felégetésekor a leomlott falak takarták el őket. A legszebbek közöttük a közölt karperecek, amelyek mindegyike az ősi honfoglalás előtti ötvösműhely jellegzetességeit viseli.

A mellékelt karperecek között legjelentősebb az első magyar zenész ábrájával díszített ezüst ékszer. A neves orosz régész nyomán az amerikai Archeological News közölte a citerás és táncos ábrázolást. Magyar eredetét bizonyítja minden aprólékos részlet a díszítő motívumok köréből.

Az ezüst ékszerek figurális díszítései között szerepelnek a megszokott turulok, griffmadarak, de a legjelentősebbek a táncoló leány és a citerás alakjai. A másodikról könnyen rekonstruálható a honfoglalás kori hajfonat, a csúcsos kucsma és a citeratartó készség alatt keresztbetett lábakon a bőrcsizma. Maga az ábrázolás elüt a korabeli merev bizánci emberábrázolások mozdulatlanságától és a húrokat tépő kéz ujjai, szinte mozognak, amíg a zeneértő ősmagyar félrefordított arccal figyeli a táncoló leány alakját.

(Magyar Történelmi Szemle, I.É. 1. szám, 91. old., New York, 1969)

Megjegyzés: Damaszkusz kardgyártása nem szíriai acélra épül! Indiai hun kovácsoktól importálják a nyers acélpogácsákat. Tevekaravánok szállították Damaszkuszba, szezonális rendszerességgel. Itt azután a pogácsákból kikovácsolták a méltán híres damaszkolt pengéket.

Valószínűsíthető tehát, hogy a vasgyártás különösen, de minden fémművesség általában is, szittya-hun-magyar fejlesztés és privilégium a korai időkben. (Megjegyzés tőlem:TJ.)

Részlet Tóth József: Épített Tájak c. könyvéből:

„Somogyfajszon 1946-tól ássák ki a kohókat, mára már 34 darabot. A munkát, lelkes és okos helytörténész, Stamler Imre általános iskolai történelemtanár végezte, mert a hivatásosok megtagadták. 1946-tól a rendszerváltássig, 1990-ig. 44 éven keresztül.

Gondold meg a lelkiismeretnek, a rátermettségnek, a hűségnek ezt a diadalát. Megmentette a múltnak egy olyan darabját, ami eligazító erejű.

Mivel ma, pártállam híján nem tudják hermetikusan elzárni és elhallgatni az eredményt, igyekeznek az Igazság élét tompítani. Újabban televíziókban, koholt vitákban is híresztelik, hogy „egy ilyen kohó kutyafüle”, magyarul jelentéktelen, semmi rendkívüli nincs benne, hogy a fúvókái agyagból vannak, és róvásírás jelek vannak rajtuk, mégpedig székely róvásírás jelek, ennek semmi jelentősége. Ezután eldugják a leletet, hogy senki más hozzá ne férjen, nem közlik le a fényképét, nem értékelik. Sunnyognak, csúsztatnak, sunyi tévinformációkat szivárogtatnak ki. Magam láttam a TV-ben! Szégyen.

Ezek után Isten áldja az amatőröket és dilettánsokat!

Ha megfogjuk a telefonkönyvet, és találunk kismillió Kovács vezetéknevűt, ebben nincs semmi rendkívüli. De amikor bevezették a vezeték és keresztnevek rendszerét és a népesség nyilvántartását, legtöbben a gyakorolt szakmájukat használták vezetéknévként! Így a kovácsot, szabót, bognárt, asztalost, szűcsöt, tímárt és más szakmaneveket is!

A sok Kovács tehát, sok régi kovács okán van a telefonkönyvünkben! Ez viszont már rendkívüli.

Velük se tud elszámolni a történelemtudomány.

Itt kapcsolódik egy „vadonatúj” vasgyártó központ felfedezése nálunk is, egy leletmentő ásatáson Tolna megyében. A Szent László híd feljáróútja egy hajdani mocsári szigeten fut, több km hosszban. Praktikus, mert a száraz sziget, 2-3 m-t kiáll a környezetéből, így kevesebb földet kell odahordani töltésnek.

A leletmentő ásatások a szigeten azt mutatják, hogy a pattintott kőkortól a középkor közepéig lakott volt a sziget minden négyzetcentimétere. Tehát Kr.e. 6000-től a XV. századig. Igen sokrétű leletanyag került elő, igen nagy mennyiségben.

Nem sok híradás jelent meg a kétéves munkáról, így az sem, hogy legalább 40-50 db honfoglalás kori kohót ástak ki, a típusos mellékletekkel, salakdombokkal, ércmaradványokkal együtt. Az ásatás látogatható volt, jobban mondva, ha valaki nem elefánt módjára közlekedett a terepen, és nem kérdezett túl sokat, megtűrték a régészek, mert ennyi munka mellett nem maradt energia a látogatók elhajtására. Így aztán lehetett tájékozódni.

Hát kérem, akadémiánk ismétli önmagát. Ez is egy elhallgatott leletmentés!

Legalább 10 éve nem publikálják. Miért?

Mi meg reménykedjünk. Nincs olyan titok, ami ki ne derülne, Nincs olyan Igazság, ami napvilágra nem jönne, idejében. A Jóisten is végzi a dolgát.

Üzenem a szakember uraknak, hogy az én történelmemet kutatják, és érdekel, mit ástak elő! Enyhén szólva is modortalanság elhallgatni előlem. Nem a saját, személyes magánügyük, hogy mit találnak az én kultúrámról, az én pénzemen végzett ásatásaikon.

Munkájuk egyetlen értelme, egyetlen valódi hasznosulása, ha bekerül a köztudatba, így az enyémbe is, és némi öntudatot ad, netán kis büszkeséget is! Ismeretet mindenképpen, és ez kell nekem.

Nyilván a kohókon felül megtalálták a kovácsműhelyeket is, hiszen ezek a feldolgozó üzemek helyben használták fel, a kohászok gyártotta vasat, és kovácsolták szeggé, zárrá, késsé, fokossá, karddá, nyílheggyé és más szükséges vastermékké.

A mai Szekszárd városnév Szeg-zár-d összetevőkből áll. Mindkét összetevő vastermék, plussz egy képző, hasonlóan, mint a Nádasd, Segesd stb. helyneveknél.

E városnévben tehát igen pikáns áthallás adódik, a vasgyártó központ irányába.

Ez a variáns arra utal, hogy a késztermékek raktározásában és elosztásában a városnak és erődrendszerének és dunai kikötőjének fontos szerepe volt. Persze ide utal a szekszárdi védmű kivételes erőssége is, a Leányvár közelsége is. A Mözsi-Duna akkor még itt folyt a város alatt, ami vízi szállítást tett lehetővé. Ezek az összetevők egyenként is kellő megerősítő erővel bírnak.

Hozzáteszem, a Mőzsi-Dunánál lehetett Szekszárd kikötője a X. sz. környékén és még előbb, valahol a Palánk hegy kapitális földvára alatt. Alkalmas helynek a Sió-csárda környéke látszik, de ez itt pusztán találgatás. Régi feljegyzések szerint, valahol a mai Garay tér környékén volt.

Kellene a szakember, aki avatott tudója, lelkes híve szakmájának és hazájának. Aki helyre tudja tenni a találtakat, össze tudja állítani egységes képpé, és tájékoztatja is a nemzetet a jó hírről. Ez fontosabb, mint a római kori leletek, a kasmíri földrengés, a politikusok ügyeletes halandzsája, a tőzsde, vagy a szökőár Indonéziában. Ez a mi hírünk, a Hazánkról, őseinkről, saját részünkre!

Bizonyos időszakokban a vas és vasgyártás stratégiai anyag és tevékenység volt. Titokba tartották a technológiákat, hogy hosszú időre biztosítsák a vasfegyverek adta előnyt. Maga a vas és fegyvergyártó központ titkos üzem lehetett, hiszen a Sárköz mocsarainak kellős közepén feküdt, rejtett és megközelíthetetlen volt.

Az érc, a faszén, és a vasárú oda és visszaszállítása szükségszerűen vízi úton, ladikokon és más hajókon történt. Bizonyos, hogy az ércszállító hajók, felépítésüket illetően, különböztek a faszénszállító hajóktól, a szállítmány terjedelme, fajsúlya okán. Bizonyos, hogy a kész fegyvereket és vas használati tárgyakat, megint más építésű hajókon szállították, és különböztek a személyszállító ladikok is. Mindezekkel bővülhetnek a leletértékelések szempontjai.

A Sárköz pákász ladikjai egy nyárfatörzsből lettek kifaragva. A Dunán, a környéken elterjedt ladikokat tölgyfa deszkából készítik a mai napig, igen komoly bordázattal, és vasalásokkal. Ezek akár 5-800 kg-os terhet is szállíthatnak, szilárdsági szempontból kibírják. Vizsgálni kellene, mióta használják ezt a széles, laposfenekű, és teherbíró formát.

A vasgyártó központtól DNY-ra ~2 km távolságra fekszik a Leányvár méretes földvára, attól 1,5 km-re D-re, a völgy túloldalán, fekszik a szekszárdi hármas földvár első eleme, a Palánk hegy. E két földvár között ~500 m széles gátmaradvány húzódik, amin ma a siófoki út fut. A gát egy igen nagy halastavat tartott, amit a Völgységi patak és az Ófaluból érkező Rák patak táplált. E halastó mólóit már szétszántották, de a mai napig észrevehetők a domborzaton, ahol a 6-os út átvágja.

A szekszárdi hármas földvár ÉNY-i traktusa erre a tóra néz. E terület alkalmas hely középkori katonai egységek összevonására, elszállásolására és felszerelésére. A gyártott fegyverek biztonságos tárolása is ebben a földvárrendszerben volt alkalmas és lehetséges.

A vasgyártó központ jelenléte mindenesetre indokolja a kivételesen erős földvárrendszert Szekszárdon, és az igen erős Leányvárat a gát túloldalán. Végigkutatva a 2. Katonai Felmérés 31-61-es szelvényét, kiderül, hogy a három földvár együttes belső traktusa igen finoman tagolt, és bizonyos funkciók sejthetők. Egy-egy helyszíni próbaásatás itt-ott, oszlathatná a homályt, talán utat is jelölne.

Ugyanez a három földvár ellenőrizte a Pécs, Veszprém és Buda irányába, egyáltalán a védett területre vezető utakat. A Pécsre vezető út más helyeken is meg volt erősítve, így Kakasdnál, Bonyhádnál, Máriaszéplaknál (a középkorban elpusztult), Püspöknádasdnál, Pécsváradnál, Hosszúheténynél és Vasasnál is komoly földépítmények védték.”

Javított vésetrajz.

 

Tóth József: Lehel kürtje I. rész ⇒ 
Tóth József: Lehel kürtje II. rész ⇒
Tóth József: Lehel kürtje III. rész ⇒

Forrás: G Portál 

Irodalomjegyzék 

A Magyarság Néprajza I-IV. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Budapest, 1933-1937 Ács-Farkasinszky-Kiss-Tábori-Záhonyi-Zászlós: Hol vagy, Mezopotámia? Két Hollós, 2006. Avatara: Nimród Előadás, 2007. november, Bp. Badiny Jós Ferenc: Az ister-gami oroszlánok titka. A szerző kiadása, Buenos Aires, 1979 Bakay Kornél: Az Árpádok országa Budapest, 2002 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai, I-II-III. Miskolci Bölcsész Egyesület, 1997-2005. Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág Videopont Kft. Budapest, 1995. Csodakút szerk.: Pap Gábor, Pontifex Kiadó, 1994 Falvay Károly: Boldogasszony anyánk. Előadás, Nagyvisnyó, 1998. Falvay Károly: Boldogasszony. Tertia, 2001. Falvay Károly: Nagyboldogasszony Püski, 2006. Farkasinszky Tíbor: A Lehel Kürtje Faragványainak Jelentéséről. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2007. Gönczi Tamás: Napúton Uránusz, 2002. Gönczi Tamás: Nimród Gyűrűje Sárosi, 2004. Gönczi Tamás: Pilis Csillag, Nap Csillag Sárosi, 2005. Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Magyar Tudományos Akadémia, 1907. Hamvas Béla: Sciencia Sacra Magvető Budapest, 1988 Hetényi Ernő, Dr: Buddhista Lexikon Trivium Kiadó Hóman B.-Szekfű Gy.: Magyar TörténetI-V. Második bőv. kiadás, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Budapest, 1936 (Reprint 1990)

Huszka József: A magyar turáni ornamentika története Budapest 1929, Nyers Csaba magánkiadása Budapest, 1994 Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia Heckenast Gusztáv Pest, 1854 Reprint Európa Budapest, 1987 Jernyei János: Keleti Utazás, I-II. Pesten, A szerző tulajdona. M DCCC LI. Kandra Kabos: Magyar Mitológia Magyar Ház Könyvek, 2006. Karácsony Sándor: A magyar észjárás Magvető Budapest, 1985 Képes Krónika Európa, Budapest, 1986 Kölcsey Ferenc: Összes művei Negyedik kiadás Franklin, Budapest László Gyula: Árpád népe Helikon, 1988. Lükő Gábor: A Magyar Lélek Formái Exodus, Budapest, 1942. Marczali: Nagy Képes Világtörténet. CD-rom, Arcanum, 2000. Mitológiai Enciklopédia I-II. Szerkesztette: Sz. A. Tokarev, Moszkva, 1980-82. Gondolat, Budapest, 1988. Molnár V. József: Az Emberélet SzentségeMélius, Pécs, 1986. Neumann, Erich: A Nagy Anya Ursus Libris, 2005. Oláh Andor: A Nimród Hagyomány Sokszorosított kézirat. Ossian Énekei. Ford. Fábián Gábor. Bev. Heinrich Gusztáv. Franklin-Társulat, Budapest, 1903. Pap Gábor: Csak Tiszta Forrásból Budapest, 1990. Pap Gábor: Hazatalálás Püski, 2004. Pap Gábor: Mag a hó alatt Püski, 2003. Ruzsinszki László: A ragozó ősnyelv írásának világtörténete Komló, 2003. deSantillada-van Dechend: Hamlet malma.

Pontifex, 1995. Sebestyén Gyula, Dr.: A magyar honfoglalás mondái Magyar Ház, Budapest, 2001 Siklóssy László, Dr.: A Magyar Sport Őskora, I.-III. Orsz. Testnevelési Tanács, Budapest, 1927-29. Szántai Lajos: A Két Hollós Sárosi, 2003 Szántai Lajos: Nagy Lajos király őskeresése a Képes Krónika alapján, I. Sárosi, 2003 Szántai Lajos: Pálosok Sárosi, 2003. Szekér Joákim: Magyarok’ Eredete, I-II. Pozsonban és Komáromban, Wéber Simon költségével és betüivel, 1791. Tábori László: Pártia (Antológia, Turán Könyvek) Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó, Budapest, 2003. Tóth József: Épített Tájak Fríg, 2007. Vass Csaba: Keresztény szakrális gazdaság. Ökotáj, 2004. 33-34. szám. Vass Csaba: Míg leszel élők közt élő. Kézirat, 1998. Várkonyi Nándor: Az ötödik ember Széphalom Könyvműhely, 2001. Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai Széphalom Könyvműhely, 2002. Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom Széphalom Könyvműhely, 1994. Wass Alber: Hagyaték Kráter, 2000. Werbőczy István: Tripartitum Téka, 1990. Zajti Ferenc: Magyar Évezredek Budapest, 1939. Z.F. kiadása. Zajti Ferenc: Zsidó volt-e Jézus Gede testvérek, 1999. Reprint. Dr Zakar A.: A sumér hitvilág és a Biblia Második kiadás, 1973. Szatmári István, P.O.BOX, „H” Garfield, N. J. USA 07026 Zarathustra: Zend-Avesta Fordította: Zajti Ferenc Budapest, 1919; Zajti F. kiadása.