A magas kultúrájú, erős törzsi szövetségben élő magyarság pejoratív, megkülönböztető pogányozására, és erőszakos megtérítésére azért volt szükség, amit az István király munkásságát kutató Györffy György leír könyvének 7-ik oldalán:
,,az uralom stabilizálására azonban a gazdasági előfeltételek nem voltak elegendőek, az uralmat ideológiailag is stabilizálni kellett, s erre a középkori Európában a Volgáig a kereszténység, azon túl az iszlám mutatkozott a legalkalmasabbnak. Közép-Kelet-Európában az Ottók megújított német-római birodalmának volt katalizátor szerepe e folyamatban. A birodalom terjeszkedésével szemben a határon túl lakó pogány népeknek egyetlen lehetőségük maradat a védekezésre: ha maguk is felveszik a kereszténységet.” (Györffy Gyögy: István király emlékezete, 7.old.)
Ebből a rövid idézetből, és a katolikus egyház későbbi cselekedeteiből is kitűnik, hogy szembemenve a keresztény tanítással – „Szeresd felebarátodat”…máshol: „Nem szolgálhattok két úrnak”… - a katolikus egyház, az Ottók, és István a kereszténységet hatalmi eszköznek használták, a saját hatalmuk érdekében, nem pedig arra, amire Isten rendelte, ti. hogy másoknak szolgáljunk vele. Az Ottók, látva az erős törzsszövetségünket, féltették a birodalmukat, hiszen láthatták, hogy Árpád apánk a pozsonyi csatában hogyan verte vissza túlerőt is!! Látták a nyugatiak, hogy itt egy gazdag, kész írásbeliséggel, fejlett árucsere-kereskedelemmel, nagyszámú állatállománnyal, és katonasággal rendelkező egységes nép szaporodik, és ez rájuk veszélyt jelentett, ezért vagy elpusztítják, vagy behódoltatják a magyarokat.
Mivel a háború költségesebb, és bizonytalan a kimenetele, ezért az ideológiai fegyverhez nyúltak: találtak egy személyt (>Zoli<: inkább neveltek agymosással), Istvánt, aki hajlandó volt a magyarság ellen fordulni. István az idősebb, és bölcsebb, a nemzetségért aggódó törzsfőket, lázadónak minősítette, és levágatta! István a saját vérei ellen fordult, ami nem egyeztethető össze a Szeresd felebarátodat parancsolattal.
Hogyan szerethetné a felebarátját, azaz bármely embertársát az, aki a saját nemzetségbeli vérei ellen fordul, és kivégezteti őket a nyugati hatalmak, és a pápa kérésére?? Tudjuk, Géza nagyfejedelmünk fia: V a j k Bajorországban nevelkedett, mégpedig német papok által, és igen fiatalon lett I. Istvánná koronázva. (Ma is ismerjük a Jehova Tanúi, Szcientológia vagy éppen a Hit Gyüli szektáinak aljas, káros hatását. Ha egy fiatal lány vagy fiú belekerül ezekbe a szektákba, ott olyan agymosást kap, hogy életét is vakon odaadja az új hitéért. Azután évekig járhatnak mindenféle kezelésre, hogy egyensúlyuk, önálló gondolkodásuk visszaálljon.) Ilyen agymosó nevelést kapott István is, nagy szerepet vállalva ebben erényekben gyenge felesége, Gizella (Gesla) is.
Igen, a ma már minket kegyes ajakbiggyesztéssel lenéző, magát „művelt” Nyugatnak nevező keveréknép csupán fegyverrel nem ment semmire eleinkkel. Ha kívülről nem megy, majd sikerül belülről a bomlasztásunk. A Szilassy-család levéltárából:
„.Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok valamint az egyházi magyar papság által is használt régi vésetek, a jobbról balra pogány írás megszüntetődjék, és helyébe a latin betűk használtassanak.ezek megsemmisítődjenek.a beadott vésetek pedig tűzzel és vassal elpusztítódjanak és a pogány vallásra való visszavágyódás megszüntetődjék.”
A magyarság tehát a római vallás erőszakos behozatala előtt egyistenhitű, írástudó művelt nép volt, mitöbb, eleinte a papság is a magyar írást használta. Az erőszakos térítés már G é z a (Gyejcs) nagyfejedelmünk idejében is folyt. Ilyen körülmények között erős német támogatással tették a fiatal és gyenge István fejére a Magyar Koronát!
A németek sugallatára négyeltette fel unokatestvérét, K o p p á n y t, természetesen „.keresztényi, megértő, rokoni szeretettel.” A négy testdarabot – mint tudjuk – a gyulafehérvári, győri, esztergomi és a veszprémi várak fokára szögezték ki, elrettentésül. Ha ezeket a vonalakat a térképen összekötjük, pontosan egy keresztet kapunk, Koppány gyilkosai ezzel jelölték a kereszt uralmát az ország fölött.
Az csak hab ezen a fekete tortán, hogy mind a négy város püspöki székhely volt már akkor. I. István királyunk lelkét terheli továbbá Tonuzoba és felesége élve temettetése, 1003-ban Gyula erdélyi vajda leverése, 1028-ban Ajtony herceg jön sorra, majd V a z u l (Vászoly) herceg megvakíttatása Gizella unszolására, aki már ekkor már Orseolo Péter felé kacsintgatott. I. István királyságának erősödését nem a föld mennyiségében, hanem a nép számában látta. Ezért megnyitotta az ország határait a betelepítésre.
Jöttek németek, olaszok, csehek, szerbek, oroszok, lengyelek és még sok más nemzetiség. Ugyanakkor, igazságtalanul, az egyház a testvérnépek betelepülését azzal az indokolással, hogy „pogányok” -- ilyenek voltak a kunok, besenyők --, kik tőlünk keletre éltek, nem engedték be az ország területére. Adalbert Gerhardt, és a többi harcias pap mögött katonák serege özönlött az országba. Csendben, rendezett menetben jöttek és jöttek, eloroztak mindent, ami magyar, ami becses, ami szép, ami érték, és idegenként betöltötték a vezető helyeket.
Ebből látható, hogy mindjárt az ország átszervezése után, a legemberibb bánásmódban részesítettük az idegeneket, sajnos a saját magunk kárára is. A tiszttartók kevés kivétellel mind idegenek voltak. I. István adómentességet adott az idegen „vendégeknek”, ugyanakkor a magyarokat megadóztatta, utakat, templomokat építtetett velük, és a papok eltartását is tőlük követelte meg.
Ezek után az addig egységes, és szapora, jómódban élő magyarság szolgai sorba jutott, amit csak fokozott a kívülről érkező hódítók támadásai. Nem volt már egységes törzsszövetség, nem volt Árpád, csak volt egy önző földesúri réteg, akik évszázadokon át egymással, és a királlyal marakodtak, és nem tudták megvédeni a Kárpát-medencei őshazát. A katolikus egyház és papjai persze híztak, és egyre több aranyra, és földbirtokra tettek szert, de a paganus nép az bizony sokszor éhezett, ami Árpád idejében, és előtte sem igen fordult elő!
-------------------------------------
Koppány emlékezete (Részlet, Friedrich Klára – Szakács Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk, a ROVÁSÍRÁS című könyvéből)
2001. május 28-án Koppány emlékművet avattak Somogyváron. A bátor tett önmagáért beszél, hiszen tavaly az ország Szent István királyunk nevétől volt hangos, az alakját megörökítő, újonnan faragott szobrokat nagy hírverés közepette adták át a haza minden szegletében. A szentesicai forrás mellett történtek híre ezzel szemben mindeddig nem keltette fel a média érdeklődését. Vajon kellett volna? – tehetjük fel a kérdést.
Az alábbiakban erre keressük a választ. Koppány, a lázadó, a pogány, az istentelen, aki szembeszállt a kulturált Nyugattal, továbbá a kereszténységet magára vállaló Géza fia, Istvánnal, akinek édesanyját vérfertőző módon akarta feleségül venni. Nagy általánosságban ezt a képet sulykolja róla a hazai szemléletformáló média és történetírás. Igaz, hébe-hóba előfordul, hogy egyes előadók kompromisszum kereső célzattal megpróbálják a két jelentős történelmi személyiség között létezett áthidalhatatlan ellentétet „mindkettejüknek megvoltak az érdemei” megállapítással közelítetni, ám magyarázataik nem meggyőzőek. Érződik rajtuk, hogy inkább Koppány napjainkban is szép számú híveinek rokonszenvét igyekeznek István iránt felkelteni. De igazak-e a fenti jelzett állítások, és a lejárató szóbeszéd?
Ősidők óta karizmatikus tulajdonságokkal bíró személyek vezették mai ésszel szinte felfoghatatlan, több millió négyzetkilométer kiterjedésű – szkíta, hun, pártus, avar- birodalmaikat. Erre csak azért lehettek képesek, mert az ősi hagyományok és törvények tapasztalatai ott éltek a kiválasztott törzs, azon belül a legbölcsebb nagycsalád tagjainak génjeiben, amelyek eredete a múlt homályába vész. Álmos és Árpád is ezen uralkodók sorába tartozott. Utóbbi öt fia közül az egyik ág Koppányhoz, a másik Gézához vezetett, de erről később részletesen. Mivel őseink társadalmában az uralkodás nem apáról fiúra, hanem a legidősebb férfira szállott, Géza halála után Koppány lett volna a soron következő, halála előtt a fejedelem mégis Istvánt fogadtatta el az előkelőségekkel.
A pogányokkal szemben ő volt az istenfélő, aki a kereszténység felvételével megmentette az országot a pusztulástól. – szól az utókor érvelése, azzal mit sem törődve, hogy Géza megszegte az ősi, jól bevált törvényt. Ahogy később a törökdúlás idején, ekkor sem méltányolta senki a „művelt” nyugaton a magyarság eme sorsdöntő lépését, hiszen keresztény „testvéreink” már 1031-ben II. Konrád vezetésével, majd ezt követően 1041-től egy évtizedig majd minden esztendőben további német és bajor támadásokat indítottak az ország ellen.
Ezen érdemes elgondolkodni, mert Koppány legfőbb vétkét, állítólagos pogányságát, elzárkózását a nyugattól az említett események aligha súlyosbítják, annál is kevésbé, mivel Szár László néven maga is felvette a keresztséget 973 táján. Igaz, a bizáncit. De milyen lelkiismereti oka is lett volna a népével ellenséges Rómához csatlakozni, ráadásul ezen lépése előtti vallását csupán politikai megfontolásból minősítette az utókor pogánynak.
A magyarság sokkal közelebb állott ősvallása Boldogasszonyához, azaz Szűz Máriához, mint a X. századi pápai állam nem ritkán véres hatalmi politikája, amely fellobbantja az erőszakos térítés inkvizíciós máglyáit. Ezzel szemben az avar sírokba mellükön keresztet viselő elhunytakat temettek, a sokféle népet magába fogadó birodalomban pedig általános volt a vallási türelem. Ezzel szemben „… a kamasz XII. János pápa bujaságáig a század közepén, a pápagyilkosságokig a 980-as években és a viszálykodás a pápa és ellenpápák között a század végén, a Szentszék a zűrzavar és botrány mocsara volt.” – jegyzi le James Reston jr., amerikai történetíró. És most nézzük Géza özvegyét, akit Koppány a római kereszténység szerint „szentségtörő módon” akart feleségéül. De valójában kit is?
A Magyar Történelmi Kronológia szerint:
A Magyar Történelmi Kronológia szerint Géza 973-ban kötötte második házasságát Adelhaid lengyel hercegnővel, míg a Révai Nagy Lexikon bizonytalan: „Szt. István, Magyarország első királya, Géza vezér és Sarolta, második szerint Adelhaid lengyel hercegnő fia”. Hozzáteszi, hogy Géza és Sarolta 974 táján keresztelkedtek meg. Ez bizony csaknem egybeesik Koppány 973 körüli keresztség felvételével, ha pedig István valóban a 970-es évek végén született, és 994-ben keresztelték (Magyar Történelmi Kronológia), akkor Koppány ezen a téren is jó húsz esztendőt vert rá.
Ami felnégyelését illeti, példátlanul kegyetlen ítélet, a magyar őstörténet ilyen büntetést korábban nem is ismert. Létezik ugyan hivatkozás Ibn Fadlán tollából, hogy a volgai bolgárok a vérfertősét a X. században hasonló módon sújtották, ám ők nem voltak magyarok. Koppány terve meg különben sem vált valóra. (A bolgároknak egyébként más esetekben is szokása volt a vagdosás, ha éppen alkut kötöttek, azt egy kutya kettévágásával szentesítették.) Ha ősi szokás szerint mégis létrejött volna a frigy, és történetesen Adelhaid az özvegy, akkor a neve után német – tehát nyugati- származású lengyel hercegnő feleségül vételét ugyanúgy kéne díjaznunk mint István és bajor Gizella eljegyzését.
De vissza Gézához, aki a 990-es évek elején fiát jelölvén utódául, azonnal stratégiai fontosságú lépéseket tett Koppány szemmel tartására. A nagyúr somogyi birodalmát – a dukátust – várakkal, földsáncokkal, és saját katonai segédnépeinek falvaival vette körül, lényegében bekerítette István vetélytársát. Ezen lépését Koppány nyílván nem értékelhette bizalomépítő cselekedetként, hiszen ő maga nem volt akárki. Györffy György Árpád fia Tarhos ágán Tar Zeryndet tartotta a vezér édesapjának.
Bakony Kornél viszont a Zolta ágon jutott el Taksony fiaihoz, Gézához, és Mihályhoz (megkeresztelése után Kopasz Szörénd). Ezzel együtt utóbbit Tar Zerynddel azonosítja, következésképp annak fiai közül az idősebbet, Szár Lászlót tekinti Koppánynak, a fiatalabbat Vazulnak. Ha ez a testvériségi feltételezés igaz, akkor nem csodálható, hogy a testvéröccsöt évekkel később István halála közeledtével máig sem tisztázott parancsra (a királyé, vagy Gizelláé) megcsonkították. Hogy melyikük kezéhez tapad a vér, nem tudjuk, de Istvánról maradt olyan feljegyzés, mely szerint magába roskadt a megkínzott szerencsétlen láttán.
Ami egyébként Koppány tervezett „vérfertőzés” illeti, csak abban az esetben állta volna meg a helyét, ha apja, Tar Zerynd és Géza felesége, Sarolta – esetleg Adelhaid – testvérek, vagy unokatestvérek, jóllehet az előd uralkodó feleségének befogadása sokkal inkább gondoskodást, törődést jelentett mint házastársi életet. Koppány vélhetően ezért kereste fel különösebb katonai haderő nélkül Veszprémben az özvegyet, hogy megtárgyalja vele a teendőket, és nem István ellen indított hadat, aki ezidőtájt a Garam vidékén tartózkodott. Onnan küldött sereget, testőrsége parancsnokául a bajor Vencellint kinevezve, ám nincs bizonyíték, hogy maga is részt vett volna a sólyi ütközetben.
Sajátos fordulat, hogy az egyenlőtlen küzdelemben Koppányt nem katonák, hanem Vencellin öli meg (Képes Krónika), szolgálata jelentőségét mutatja, hogy éppen Somogyvár (Kapuvár) közelében kapott birtokadományt, ahol a legyőzött jól védhető vára állott. Vencellin dédunokája egyelőre megmagyarázhatatlan elgondolásból szintén a Koppány nevet kapta, ami két következtetést feltételez. Vagy továbbra is előző urához ragaszkodó lakosság rokonszenvét kívánta elnyerni ily módon, vagy valóban tisztelte a helybéliek szóhagyományaiból megismert vezért. Bárhogy is történt, a középkori Magyarországon Zalától Háromszékig, Görömtől a délvidéki Pozsegáig 36 település őrizte meg Koppány nevét (Sándorfi György gyűjtése) a lakosság körében iránta megnyilvánuló, múlhatatlan tisztelet jeleként, holott a lista nem teljes, hiszen nem említi az ozorai Koppány dűlőt sem.
A tavaly felavatott emlékmű helykiválasztása a Somogyvár melletti Szentesica forrásnál nem véletlen. Mivel a Balatontól délre erre vezetett a legfontosabb hadiút, nincs kizárva, hogy a hadjáratok előtt ősidők óta ez a forrás volt a katonai előkészületek szakrális helye, itt tartották az ünnepségeket, kultikus szertartásokat. Jelentőségét a néphagyomány imigyen őrizte meg
„..amikor Szent István legyőzte a lázadó Koppány vezért, megmosta benne véres kezét, majd megáldotta a kutat, hogy az ide zarándokló betegek itt gyógyulást nyerjenek”. Álljunk meg itt mi is egy gondolat erejéig. Amíg az ősmagyarok fohászkodtak Boldogasszonyhoz a szentesicai forrásnál, az pogány áldozatnak számított – Szent László 1092-ben meg is tiltotta, hogy ezt kövek, források, fák mellett tegyék-, addig Szent István zarándokhellyé nyilvánította ugyanazt a kutat. Vajon miért a kettősmérce? Miért elfogadhatóbb a Róma által hirdetett hagyomány, mint az egyes népek, közte a magyar, ősi emlékezete? Miért kellett II. Szilveszter pápának a pogánynak tartott viking rovásírás elpusztítását követelni (forrás: James Reston jr.), ami egyébként magyarázat lehet a magyarság rovásírásának üldözésére is? Miért elfogadhatóbb a zsidó kereskedő Saulból három nap alatt keresztény Pál apostollá vált személy mint egy hagyományaihoz ősidők óta ragaszkodó nép ősvallása? Koppány ezt a következetességet, folytonosságot képviselte, nem a hatalomvágy, hanem a hazaszeretet és az ősi föld idegeneknek való osztogatása miatt érzett elkeseredése hajtotta. Ellene is idegeneket hívtak, idegenek ölték meg, birtokait ezen idegeneknek adták fizetségül, miközben hatalmas magyar tömegek kerültek jobbágy és szolgasorba.
A bevezetőben Koppány emlékművet írtunk, ám ma élő hívei a nagy ellenfél, a legyőző István előtt is tisztelegtek. Az avató ünnepségen Bakay Kornél elevenítette fel a múltat, míg Stamler Imre, az emlékmű szellemi atyja, a Somogyban feltárt, a világon egyedülálló, rovásírásos vaskohászati telep és a többi környékbeli régészeti emlék jelentőségét méltatta. Sajnálattal említette, hogy központi támogatás híján nem sikerült Kupavár műemléki helyreállítása, holott a várfalon egymás mellé helyezték volna Koppány, Szent István és Szent Imre herceg szobrait, majd így folytatta:
„A várdombon az Egek Urával, a forrásnál az alvilág isteneivel tartották a kapcsolatot őseink, erre emlékeztet az emlékmű tarsolylemezének két szimbóluma. A magyar férfit és nőt jelképező emlékoszlopok tartják a vasból készült, rovásjelekkel ellátott, első, hatalmi jelképet, amelyen az égig érő fa látható két oroszlánnal.
Másik oldalán a Szent Dinasztia tagjainak nevei olvashatók, a harmadik rész a tatárlakai amulettel honfoglalás előtti kultúránkra, a párducot ábrázoló tűzzománc képpel a szkítákra emlékeztet. Miközben a háromtonnás cseppkövet faragták, rovásjeles és latin betűs feliratokkal látták el, míg a patak felé néző oldalán meghagyták a gyertyaszerű mészkő eredeti formáját, hiszen az is a vízre emlékeztet.
Mivel Koppány ősi kultúránk védelmének mártírja, ezért a kőszikla és ami rajta látható, csupán a somogyi vezér tiszteletét hirdeti. Talán kerül ide szobor is valamikor. Véleménye szerint értékei miatt Somogy európai vonzerejű tudományos és kulturális turisztikai központtá válhatna, talán még jelentősebbé mint Pusztaszer. Amihez persze országos összefogás kellene. Stamler Imre végezetül köszönetet mondott Ágh Józsefnek, Sütő Zoltánnak, Barkó Béla vállalkozónak, Bicskey Zsolt festőművésznek, a Miskolci Nagy Lajos Magánegyetem vezetőinek, tanárainak, a Somogyvári Önkormányzat vezetőinek, oktatási és művelődési intézményeknek, civil szervezeteknek, a református egyház képviselőjének és mindazoknak, akiknek neveit az emlékoszlopra írták.
Az emlékmű megálmodói és alkotói eddig soha nem látott körültekintéssel igyekeztek a magyarság ősi múltjának örököse, valamint az ezredforduló „rendszerváltozásának” végrehajtója előtt méltó módon fejet hajtani. Jól tudják, hogy ezzel Koppány szégyenletesen felnégyelt testrészei nem forraszthatók egybe, utódainak megaláztatásai is csak jelképesen orvosolhatók, de annyit elvárnak, hogy az utókor végre igazságot szolgáltasson, mert a somogyi főúr személyénél jóval többről van szó, ahogyan Szász (Zas) Lóránt
versében írta 1995-ben: Nem Koppányt siratom, hanem a tartást, a mindent kimondó szót, az esküt, ami köttetett...
A székely barátunknak már válaszoltam. István egy puccsal került hatalomra. A trón Koppányt illette volna, vagy hogy?! Szerintem a kereszténységet nem lehetett volna kikerülni, de szükségtelen volt az esztelen kultúra irtás. „A régi írások és emlékek pedig beszolgáltassanak, hogy az utánuk való vágyódás megszűnjön.” Fizettek azért, ha valaki leadta az emlékeket. Hatalmas mennyiségű ősi anyag lett a tűz martaléka. A kereszténységet felvevő görögök nem tüntették el az antik „pogány” elődeik felbecsülhetetlen emlékeit.
----------
István nem volt ura a helyzetnek a saját udvarában. Szent László édesanyja lengyel volt és egyetlen királyunk sem volt tiszta vérű. Az idegeneket ajnározó István - tanácsot pedig Prohászka is elvetette, mint korábban írtam. Ugyan mi maradt Vajk-István után?
tímár imre
-----------
Az elhangzottakból talán levonhatjuk a következtetéseket, hogy a kereszténység felvételét semmiképpen sem kerülhettük volna el. Lehetett volna talán még választani a bizánci-kereszténységet, ha Koppány kerül ki győztesen. A pozsonyi csatában megvédtük ugyan magunkat hatalmas áldozatok árán - Árpád két fia is odaveszett és a fejedelem is meghalt rövidesen -, de a nyugati birodalom egyáltalán nem rendült meg alapjaiban. A római kereszténység hazug tanait a rabszolgáknak találták ki: „Imádkozzál és dolgozzál.” Ezt nem Jézus mondta, hanem a szemforgató papság. Amikor a birodalmi érdek került előtérbe, akkor életbe lépett: A cél szentesíti az eszközt ideológia.
Vajk-István egy puccsal és nyugati segítséggel került trónra. A Vérszerződés érvényét veszítette és megbontotta a törzsi szövetséget.
A pozsonyi csatában még egységes volt a nemzet, de a Veszprém melletti ütközetben már sok magyar is harcolt az István-Vecellin német lovagok vezette ütközetben.
Talán másképp beszélnénk ma, ha István biztosítani tudta volna az utódlást. Viszont Imre herceg halála után összeroppant a király. Nem volt alkalmas utód a trónra, mert majdnem minden rokonát kiirtatta.
István nem volt ura a helyzetnek a saját udvarában, mert idegenek vették körül. Ami utána következett az a Turáni átok. Mellesleg Prohászka Ottokár nem hagyta jóvá Istvánnak a többnyelvű országot dicsőít fennmaradt írását, mert a „sokféleség mindig széthúzást és viszályt szül” – írta a püspök. Az eltelt időszak
igazolta, hogy Prohászkának volt igaza és nem Istvánnak.
------------
Kedves Onody Gyula!
A rovásírás … Igen, amikor Árpáddal hont foglaltunk, még rovásírással, magyar (!) nyelven írtunk – olvastunk. Aztán áttértünk a latin betűvetésre, a „hivatalos” nyelv pedig a latin (!) lett, több száz évre…
Úgy tűnik I. István – német lovag – keresztény hitre „térítette” Árpád népét [már akit le nem mészároltatott], de arról nem szól a fáma, hogy a föld népét megtanította volna a latin nyelvre, a latin betűvetésre.
Erre nem is volt szükség. A „szent” király poroszlói bottal verték bele a „tudnivalókat” a jobbágyokba, az egykori szabad büszke harcosokba. Ez logikus, hisz a baromnak se kell írni – olvasni, az igavonáshoz.
A fajidegen papság és nemesség viszont írt – olvasott és beszélt latinul. A „keresztény jogfolytonosság” azután eljuttatott bennünket oda, ahol – ahogy ma vagyunk.
A mellény újragombolásánál tehát vissza kell térnünk - vagy ezer évnyit – oda, ahol az utat elvétettük. Persze mindez a XXI században játszódik majd. Mai eszünkkel, lehetőségeinkkel újra fel kell fedeznünk ezer, vagy ötezer évvel korábbi szellemi önmagunkat. Erre azért van szükség, hogy kiszabadíthassuk lelkünket a judeokeresztény métely bénító hatása alól. Újra fel kell fedeznünk nyelvünk, írásunk – egyszóval önmagunk – értékeit.
Ezek között a legnagyobb erény (!) a bátorság. Aztán „ide veled régi kardunk”.
Forrás: postaimre - 2010, március 17. szerda-14:22'05"
Beküldte SZUFI
A kiemelések >Zoli<-tól
Hozzászólás
Azonban a valóságnak van egy közmegegyezésen alapuló szemlélete, ami alapján nem fogom győzködni a cimborámat, hogy a szék amin ül az csak egy nyaláb állóhullám. Szilárdnak tekintjük, amint az tapasztalatainkkal egyezik. Tapasztalataink alapján egyre többen vagyunk azonos véleményen abban a kérdésben, hogy a magyar nemzet ellen szervezett és sok tekintetben gerilla jellegű háború folyik eszmei, ideológiai tekintetben. Ennek a háborúnak nincsenek halottjai, legalább is tudományos ismérvek alapján nehéz lenne bizonyítani. Intuitív módon azonban mindnyájan érezzük ennek az állításnak az igazságát és belátjuk, hogy számos haláleset közvetett kiváltó oka lehet. Sokkal jelentősebb ennek a totális ideológiai háborúnak a tovagyűrűző hatása. Szép magyar szóval lélekmérgezésnek lehet nevezni. Hasonló ez ahhoz, amikor ausztráliában a benszülött családok gyermekeit erőszakkal elszakították családjuktól és olyan nevelést kaptak, melynek eredményeként egyik közösségbe sem tudtak sikeresen beilleszkedni. Velünk is ezt csinálják. Őseinket lejáratják előttünk, múltunkat becsmérlő jelzőkkel illetik, nemzeti jellemvonásainkat ellenkezőjére változtatják, miközben valós történelmünk tényei adathiány, hamisítás, szándékos pusztítás, és tévhitek útvesztőjében kallódnak és nincs szervezett, állami akarat valós történelmünk feltárására. Mivel ennek az ideológiai háborúnak gerilla jellege van, ezért az ellene folytatott küzdelemnek is hasonló módszerrel kell folynia, akkor is, ha lenne állami akarat és szándék ennek a harcnak a koordinálására és irányítására. Ez pedig annyit jelent, hogy lehetőleg mindenkinek saját látóterében kell felismernie a magyarság ellen folytatott lejárató tevékenységet és a maga szerény eszközeivel felvenni a harcot ellene! Szüleinkről sem mondunk rosszat, még ha tisztában vagyunk is hibáikkal. Sőt, a törvény előtt sem kell vallomást tenni közvetlen hozzátartozó terhére. Mennyivel inkább így kellene ennek lennie nemzetünkkel, őseinkkel kapcsolatban! És ennek a véleményemnek nem mond ellent, hogy a tudományos életet ezek a kötöttségek természetesen nem érinhetik. De nyilvánosan, nagy olvasottságú helyeken ilyesminek nem szabadna előfordulnia, hacsak nem támasztja alá érvekkel, hivatkozásokkal állítását az illető. Mert ennek hiányában ez a magyarság lejáratásának egy módja. Ahogy az embernek erkölcsi kötelessége édesanyja becsületének megvédése akár tettekkel is, mennyivel inkább így kellene mindannyiunknak kiállnunk a nemzetünket becsmérlők ellen? Sajnos azt látom, hogy ebben a tekintetben az etikai vétség súlya sem egyformán méretik, mert egy személyre címzett minősítés moderálás alá kerül, míg az azt kiváltó, népünket dehonesztáló vélemény semmilyen retorzió alá nem esik, sőt fel sem tűnik. Ennyit tesz tudatunk ellenünkre történő folyamatos kondícionálása. Márpedig, ha gondolatainkat csak a személyes jó hírnévhez kötődő követelmények irányítják, miközben nemzetünk jó hírnevének csorbítását észre sem vesszük, nem hívjuk fel rá a figyelmet, akkor milyen valóságot építünk a nemzetünknek? Mert a nemzet is mi vagyunk. A nemzet pedig olyan lesz, amilyenek a gondolataink. Ezért óvni kell gondolatainkat minden mételytől, hogy csak a nemeset, tisztát, követendőt engedjük megvalósulni!
Remélem ebben egyetértünk!
Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy valóságunk gondolataink kivetülései. A szék amin ülök, az asztal amin a billentyűzetet verem, állóhullámok halmaza. Azonban valóságunknak van egy nagyon is figyelemre méltó tulajdonsága, ugyanis visszahat a tudatunkra. Márpedig, ha évezredek sora, emberöltők százai alatt a tudatunkat egy cél érdekében manipulálják, amint ezt meg is tették, ezzel minden elődünk valóságát évről évre, emberöltőről emberöltőre, lassanként megváltoztatták, akkor ez a kamatos kamat elve alapján hatványozottan hatott tudatunkra is. Talán nem jó példa, de ez jutott eszembe, a tudat korlátozottságának - amire te is utaltál - szemléltetésére. Ez a példa pedig arról szól, hogy a Habsburgok fiktív adományleveleket hamisítottak saját javukra, évszázadok alatt, majd amikor már senki nem emlékezett a korábbi helyzetre, benyújtották és érvényesítették igényüket a hamis adománylevelek szerint, ha kellett fegyverrel is. Hasonló példát lehetne találni a közelmúltból, konkrétan talán a finnugrizmus lenne kézenfekvő. De hasonlóan jártak el történelmünkkel, nemzeti tulajdonságainkkal. Ilyen, lopakodó eszmei hamisításra, lejáratásra számtalan példát lehetne felhozni.
A tudomány jelenleg még a materializmus bűvkörében él és a tudományosság követelményei közt jelentős helyet foglalnak el az adatok és a tárgyak. Ezek alapján próbálnak meg tudósaink következtetéseket levonni. Természetesen, ahogy egy csavar az atombombában és a röntgengépben is megtalálható, úgy azonos adat, tárgy is többféleképpen értelmezhető. A biztos pont azonban ott van mindkét fél szeme előtt, az adat, a tárgy. Ennek hiányában legfeljebb elvont vita alakulhat ki, amelynek csak elvonatkoztatva van köze a valósághoz. Ezért az adatok, évszámok, nevek, helyszínek, krónikai hivatkozások nélkülözhetetlenek akkor is, ha esetleg egyik-másik vitatható. Akkor is szükség van rá!
Mind másképpen látjuk a dolgokat. Ez sem jó sem rossz, hanem törvényszerű. Én a következőképpen.szemléltetném a felfogásomat:
"Térjünk tehát a tárgyhoz, jöjjenek az adatok és érvek!" - ezt írod.
A tudatnak, amely egy finomanyagi test, ugyanúgy megvannak a korlátai, mint a fizikai testnek. A tudat egy meglehetősen korlátozott észlelő és földolgozó szerv. Formálása sok sok ismeret és tapasztalat megszerzése ÉS feldolgozása révén lehetséges.
Egy példa: akinek még nem volt testen kívüli élménye műtét, autóbaleset vagy más miatt, képtelen elképzelni, amit az eseményeket átélő személyek valóságos tapasztalatként éltek meg. Legalábbis, az emberek jó része mindenféle magyarázatokat gyárt, és ennek oka a tudatának a pillanatnyi állapotában (korlátozottságában) rejlik.
Nincs ilyen hogy "adat meg érv". Ismeret van, ami az érzékszervi tudat valamelyik csatornáján (látás, hallás, tapintás stb.) keresztül bekerül a központi feldolgozóba. Hogy ott mi lesz a sorsa, attól függ, hogy az illető rendszere milyen fejlettségi szinten áll. Bedolgozza, vagy elveti mint marhaságot.
Mondok néhány példát. Az interneten két nagy tábor alakult ki a 69-es holdraszállással kapcsolatban. Egyik szerint egy földi stúdióban vették fel az eseményeket, a másik szerint valódi, megtörtént eseményről van szó. Számtalan "adatot és érvet" hoznak fel állításuk bizonyítására. Ha a stúdió-tábor feltesz egy videót, amely azt mutatja be, amint az űrkompból létrán lefelé mászó űrhajós mögött leszakadt az egyik világosító állvány (és emiatt a nagyközönség elé soha nem került ez a rész), a másik tábor ezt rögtön kikiálltja hamisítványnak, és persze fordítva.
Ami az egyik embernek tény, az a másiknak csalás, kitaláció, szándékos megtévesztés. Mindkét oldalon milliók állnak. És hogy mit hiszünk igaznak? Voltam tanúja hipnoterápiának, ahol az egyik percben még normális ember olyanokat állított és vélt látni, ami csak az ő tudatában megkeletkezett dolog volt. De ő hitt benne, sziklaszilárdan. Adatok? Tények? Kiröhögte őket.
Van sok száz olyan adat (mondjuk videofilm) a neten, amellyel kapcsolatban emberek milliói gyökeresen eltérően gondolkodnak, ellentétes álláspontot képviselnek. Pedig, egyazon tényről van szó. Itt van pl. egy 1928-es Chaplin film jelenete:
www.youtube.com/watch?v=Gj3qesTjOE8
Bármit is gondolsz róla, lesz több tízmillió ember, aki másképpen gondolja és hülyének tart, amiért nem érted meg "az igazságot". Pedig, ugyanazon tényanyagból dolgoztatok, és mégis.
Mi a magyarmegmaradasert.hu oldalakon ismereteket próbálunk közvetíteni. Az ismeretek bizonyos mennyisége persze majd átcsap minőségbe, és tudati fejlődés, új meglátások és megváltozott hozzáállás jön létre. Hogy miért kellene változtatni a meglévő állapoton?
A magyar (de persze nem csak a magyar) nép tudatát szándékosan megszűrt, torz információkkal formálták olyanra, amilyen állapotban most van. Ezen csak szívós munkával, sok új ismeret magába szippantásával mindenki saját maga tud változtatni. Az ismeret nem tudás. Az ismeret átadható, a tudás nem. Ha én felüléseket csinálok, attól másnak nem lesz kocka hasa. De ha ő nem csinál, neki sem. Mindannyiónknak magunkon kell dolgozni, mert más nem tud nekünk segíteni a felülésben, még ha azt hisszük is.
Szerettel,
törpapa
Idézet:
Nagyon szeretnék érdemi kérdésekkel foglalkozni, ám nincs hozzá szerencsém, mert aki érdemben tud valamit, az az általánosítás ködébe burkolózva, sanda gondolatokat terjeszt és nem hajlandó úgymond történelemkönyvet írni a kedvemért, de az oldal olvasóinak kedvéért sem, miközben ő fenntartja magának a jogot a tanulásra, velünk ismereteit nem osztja meg. Az, hogy milyen segítséget adott a honlap tartalommal való megtöltéséhez, számomra akkor lenne elismerést érdemlő, ha más kérdésekben sem tagadná meg tudásának megosztását velünk.
Ha elmentem személyeskedésbe, ezt semmivel nem tartom nagyobb bűnnek, mint azt a magatartást és véleményt, amely ezt kiváltotta belőlem. Továbbá, számomra sem mentő körülmény, hogy eddigi hsz-imben nem vétettem az udvariasság és tárgyszerűség szabályai ellen.
Egyébként pedig, ahogy akadémikus finnugrászaink munkásságában és szavaikban, írásaikban képesek vagyunk meglátni az ellenünk művelt "tudományt", úgy nem tudom miért kellene szemet húnynunk kevésbé ismert kor- és kartársaik hasonló véleményei felett?
Ha nem jól ítélem meg a helyzetet, legyen valaki aki kiáll a kifogásolt részek védelmében, mutassa meg, miben van igaza neki, miben tévedek én! Kristó Gyulával kapcsolatban tárgyszerű kritikát kaptam, azonban az általam kifogásolt vélemények védelmében nem hangzott el egyetlen név, egyetlen érv sem, viszont a személyeskedés és a tárgytól való eltérés vádja, igen.
Térjünk tehát a tárgyhoz, jöjjenek az adatok és érvek!
Nem kétséges számomra, hogy jószéndékú, igaz emberként látogatsz ide, és ugyanezen okok miatt osztod meg másokkal az álláspontodat. Mindezeket látva, mégis az lenne a kérésem, hogy óvatosabbnak kellene lennünk az ítéleteink megfogalmazásakor. Nem mindig az a barát, akit annak hiszünk, és az ellenség sem föltétlenül az, akit annak gondolunk.
Sound nagyon sokat tett ennek a honlapnak a tartalommal való feltöltéséért. De, ha csak egyszerű látogató volna, szerintem akkor is meg kellene számára hiteleznünk a bizalmat, mint ahogyan mindenkinek meghitelezzük, amíg el nem játsza.
Ha a cikk tárgyától elkanyarodva, a hozzászólásokban egymással foglalkozunk, ennek jó vége nem lehet. Nagy örömet szereznél vele, ha ezen gondolatokat magadénak tudnád érezni, és egymás helyett érdemi felvetésekkel foglalkoznánk.
Biztosan ismered azt a mondást, amire engem még nagyanyám tanított:
- Mi jár annak, akinek igaza van?
Szerettel,
törpapa
Ne haragudj, de egy mondat miatt nem fogok számodra egy egész történelemkönyvet írni, minden eddig általam elolvasott forrásmunka megadásával.
A patkány pedig egy nagyon okos és szimpatikus állat, és minden hozzá kapcsolt negatív dolog csak a rajta is élősködő más lények betegséget hordozó tulajdonságai miatt terjedt a köztudatba.
Én ide tanulni jövök fel ezeket a cikkeket érintve, és nem vitatkozni vagy kiokítani, s azért nem támasztok alá neked dolgokat, mert ami eddig számomra forrás munka lehetett, talán egy másik hozzászóló szerint rögvest lefújható és hiteltelen, de akkor is tudás. Az hogy itt semmi nem fog így kikristályosodni, az már biztos.
Mindig arról van itt a szó, hogy meg van hamisítva a történelem, de a tényekkel meg nem akarunk szembenézni, akkor mi sem csinálunk mást, csak ferdítjük az igazságot.
Amit én talán nem jól vetek fel, segíthetnél alátámasztva meghazudtolni és nem azonnal személyeskedni. Mert első alkalomtól ezt tetted, akkor is ha már törölve van itt, de az elküldött e-mailon ott van teljesen.
A sok apró részletben, pedig csak a lényeg lesz kiöntve a végén...
"Sanda" véleményem én is, és úgy veszem észre, mostmár elég sok más mindenki is magában tartja, aki meg nem, azt meg törlik, mint ahogyan a már elküldött hozzászólók közül jó pár nem található fenn a cikkek alatt.
Éljen a gondolat és szólás szabadság!
Ezzel a veled való vitát lezártam, mert én nem vitatkozom.
Hsz-em lehet törölni, de ha ezt megteszitek, akkor teljesen is törölhettek, mert milyen itt a moderálás
Nem kívánom magamat a tudás magasabb szintjére emelni a veled való vitámban, csupán arra próbáltam felhívni a figyelmedet, hogy az általánosítási és elvonatkoztatási képességed mögé bújva fogalmazol meg levegőben lógó, adatokkal, hivatkozásokkal alá nem támasztott állításokat olyan szellemben, amely nemzeti történelmünket pont az ellenünk acsarkodók érdekei szerint igyekszik magyarázni, miközben általános és ködös utalásokat teszel megszerzett tudásodra, amelyekből azonban csak a magyarság iránti sanda véleményedet ismerhetjük meg. Nem kívánom megmondani, hol kezdődik a tudás, mert nincsen kezdete, ahogy vége sem. Azonban amíg te az általánosítási és elvonatkoztatási képességedet hangoztatod, és megpróbálsz új szavakat erősíteni egy megrögzült gondolkodásmódhoz, én éppen a magyarság iránti elkötelezettséget, érzelmi azonosulást hiányolom hozzászólásaidban. Ez nem mond ellent az elvonatkoztatási és általánosítási képességek és konkrátumok logikai összeférhetőségének, csupán csak a konkrétumok hiányoznak részedről. Helyette van érzelmi húrok pengetése általános megfogalmazásokkal, sértő hasonlatokkal (patkányok), igaztalan állításokkal (amíg volt földrajzi tér).
- Ezzel szemben viszont nem magyarázod meg, hogy a magyarság mikor és mely népek pusztulását kívánta, milyen történelmi tények tanúsítják ezen véleményedet.
- Nem magyarázod meg, hogy a patkányokra vonatkozó hasonlatoddal mely történelmi helyzetre kívánsz utalni, amint arra sem adsz magyarázatot, hogy miért éppen a patkányt választottad hasonlatodhoz, hiszen nagy az Isten állatkertje, választhattál volna szimpatikusabb állatot is!
- Jó volna azt is közölnöd, milyen jelek utalnak arra, hogy a magyarság sarokba szorult helyzetbe került, mikor és hol történt ez?
- Aztán arra is kitérhetnél, hogy milyen következtetések alapján fogalmaztad meg a földrajzi tér elfogyásának tételét? Mikor és hol történt, milyen források szólnak erről?
Nem gondolom egy percig sem, hogy Kristó hiteles lenne, de ha már ellenérdekelt félként ilyet leírt, akkor ez jelenthet valamit. Azt szokták mondani: Vak tyúk is talál szemet, nincs olyan ostoba, akitől valamit tanulni ne lehetne. A kivétel pedig általában erősíti a szabályt! Itt arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan tények, amiket ellenérdekelt tudósaink sem hallgatnak el, csak észre kell vennünk, hol bújik ki a szög Izsákból!.
Mert ha egy hazaárulás elleni felkelésről van szó, akkor már automatikusan hiteltelenedik az összes többi érv. Legalább azok előtt biztosan, akiknek nem a hazaárulás az erkölcsi normája!
Egyébként Bakay Kornél véleményére utaltam. A Kristó idézetekért megfeddni engem enyhe túlzás, ugyanis a hivatkozott írást éppen itt olvastam.
magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/a-mag-nepe/igaz-tortenelmunk/item/2297
Egyébként pedig van ideje a vetésnek és van ideje az aratásnak, amint sok minden egyéb tevékenységnek. A kristó idézeteknek ugyanúgy megvan a maguk helye és ideje, anélkül, hogy valakitől erre engedélyt és felhatalmazást kellene kérnem, mert mindez saját belátásom szerint való! Amint az is, mikor és mit olvasok.
Nem tehetek róla, ha valaki nem ismeri az elvonatkoztatást és szavakat erősít egy megrögzült gondolatformához, melyet csak ő vont le következtetésül. Sose tudjuk meg mit jelent ez a jelenség, csak ezt kívánom.
Megrögzült dolgok ellen nem tehetek semmit sem. Mint tudható, az általános felfogás és átlátási képesség, és a konkrétumok nem mondanak egymásnak ellent a logika szerint.
'Aki tud", az felelősségteljesebben is kelljen elbánjon a szerinte nem "tudóval" szemben, s nem a legjobb megoldás azonnal annak értékeiben és milyenségében való lehúzása, s önmagunk ezáltal való felemelése teljesen személyeskedve, hisz akkor csak azt éri el, hogy ellenfele bezárul és elköszön csendben, anélkül, hogy vágyat ébresztett volna benne az ebben a csoportban való megismerés, vagy az azonosulni való kényszere.
Ilyen értelemben ki a felelősséggel bíróbb "tudó"?
Kiszámíthatatlanság itt szinte minden hozzászólás, hogy legalább egy valaki ne akadjon bele valamibe.
Elkeserítő. :(