A felfedezés és a Nag Hammadi könyvtári szövegek lefordítása az 1970-es években vált teljessé, hatalmas lendítőerőt adva a korai kereszténység és a gnoszticizmus természete újraértékelésének munkájához. A témában nem kellően tájékozott olvasók minderről részletesen olvashatnak az alábbiakban, egyúttal kivonatot is találhatnak Elaine Pagels kitűnő munkájából, melyet a Nag Hammadi leletekről írt, a Gnosztikus Evangéliumokról.

A Nag Hammadiban felfedezett szövegek jelenleg a Gnosztikus Társaság Könyvtárában találhatók, ábécé sorrendben katalogizálva, az egyes kódexeken belül pedig az egyes szövegek eredeti sorrendben. A következő oldalon e katalogizálási mód megtekinthető: http://www.gnosis.org/naghamm/nhlcodex.htmlA társaság honlapján lehetőség nyílik téma-szerinti keresésre – kulcsszavak alapján - a gyűjtemény teljes szöveganyagában: http://www.gnosis.org/naghamm/nhsearch.html Tamás evangéliumáról további, részletes ismeretekkel is szolgálnak: http://www.gnosis.org/naghamm/nhl_thomas.htm

Számos, a Nag Hammadi Könyvtár anyagát képező szövegnek több angol fordítása is létezik; ahol több fordítás is rendelkezésre áll, jeleztük a fordítók nevét az adott szöveg vonatkozásában zárójelben (a Nag Hammadi Könyvtár honlapján). A csillaggal „*” jelzett szövegekből több is rendelkezésre áll a Nag Hammadi Könyvtár kódexei között; általában ezeket együttesen vették figyelembe a fordítók, hogy egyfajta alapszöveghez jussanak. 1997-ben valamennyi szöveget nagy gondossággal újraszerkesztették Michael Grondin (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vezetésével, aki sok-sok órát töltött megfeszített munkával valamennyiünk ismeretének gyarapítására.

További fontos, elsődleges Gnosztikus szövegek megismerése vált elérhetővé a Nag Hammadi Könyvtár felfedezésével, ezek szintén megtalálhatók itt, a Gnosztikus iratok szekciójában (http://www.gnosis.org/library/gs.htm) a Gnosztikus Társaság Könyvtárában (http://www.gnosis.org/library.html).  

Mi a Gnoszticizmus?

A „gnózis” és a „gnosztikus” kifejezések a mai napig a misztikus fogalmak közé tartoznak, habár az utóbbi két évtizedben mind több és több értelmező szótárban bukkantak fel. A szó, „gnózis” görög eredetű, azt jelenti „tudás”, vagy a „tudás művelése”. Első hallásra könnyen összekeverhető a hasonló gyökerekkel rendelkező, ám éppenséggel ellenkező jelentésű  fogalommal, az „agnoszikus”-sal, mely szó szerint „nem tudást” jelent. A görög nyelv megkülönbözteti a racionális, tárgyi tudást és a tapasztalati vagy érzékelésen alapuló tudást. Ez utóbbi belső megértésből fakad és személyes megvilágosodás útján vezet el gnózishoz.

Az első században a keresztény megfogalmazás szerint a „gnosztikus” annak az anortodox csoportnak a megjelölésére szolgált, mely kivált az új keresztény közösségből. Krisztus korai követői közt láthatólag voltak olyan csoportok is, akik úgy írták körül magukat, mint olyanok, akik nemcsak egyszerűen hisznek Krisztusban és tanításában, hanem egyfajta „különleges tanúk”, vagy „az isteni megtapasztalás beavatottjai”. Ez volt az a bizonyos megtapasztalás, vagy „gnózis”, mely Krisztus igaz követőit megkülönböztette – állításuk szerint. Stephan Hoeller magyarázata szerint, ezeknek a keresztényeknek egyfajta „meggyőződésük volt, hogy közvetlen, személyes és abszolút tudással rendelkeznek a létezés autentikus igazságairól, mely az emberi lény számára elérhető, továbbá az is, hogy ennek a tudásnak a megszerzése, mindig az emberi élet végső célja kell hogy legyen.”

Hogy melyek is ezek a gnosztikusok szerinti „létezés autentikus igazságai”, az alábbiakban részletesen megvizsgáljuk, előbb azonban mindenképpen hasznos lesz a korai Egyház történetének rövid áttekintése. Az időszámításunk első másfél századának elteltekor – abban az időszakban, amikor a „gnosztikus” keresztényeket először megemlítik – a keresztény gondolkodásnak még semmiféle meghatározott, elfogadott formája nem létezett. Ebben az alakuló periódusban a gnoszticizmus csupán egyike volt a sok-sok, vele egykorú mozgalomnak, az új vallás születésének nagy olvasztókemencéjében. A kereszténység végső alakja, és későbbi kapcsolata a nyugati civilizációval, ebben a korai időszakban meghatározhatatlan volt. A gnoszticizmus ekkoriban az egyik termékenyítő forrásául szolgált végső formája elnyeréséhez.

A gnoszticizmus, legalábbis részben, a kereszténység fő áramlatához tartozott,  különös tekintettel arra a tényre, hogy legjelentősebb tanítója, az alexandriai születésű (kb. Kr.u. 100.) Velantinus, neve megfontolásra érdemesként merült fel a második század közepén, Róma 3. püspökének megválasztásakor. Valentinus úgy írta le fiatalkori önmagát, mint a rendkívül változatos alexandriai keresztény közösség különleges képességű tanítóját és vezetőjét. Élete virágkorában elvándorolt Alexandriából az Egyház formálódó fővárosába, Rómába, ahol aktív szerepet játszott az Egyház társadalmi ügyeinek intézésében. A gnosztikusok legfontosabb állításai az ő kijelentései nyomán ismeretesek, mint a titkos tradíciók őrzői, evangéliumoké, szertartásoké és olyan hagyományoké – például ezoterikus anyagok, melyek befogadására sok keresztény vagy nem kellően felkészült, vagy csak egyszerűen nem képes befogadni. Valentinus, eme gnosztikus részlehajlásnak alátámasztására, meggyőződéssel vallotta, különleges apostoli beavatást kapott Tádétól, Pál apostol tanítványától és beavatottjától, aki őt tette meg azon tantételek és szertartások őrzőjévé, melyeket a keresztény ortodoxia figyelmen kívül hagy. Habár befolyásos embere volt a Római Egyháznak a második század közepén, élete végére Valentinust erőszakkal megfosztották a nyilvános szereplés lehetőségétől és eretneknek nyilvánította őt az alakuló ortodox Egyház.

Mivel a történelmi és a teológiai részletek túlságosan összetettek, hogy itt megfelelően ábrázoljuk, annyit mondhatunk, a történelmi áramlatok a gnoszticizmus ellen fordultak  a második század közepe táján. Soha többé, Valentinust követően, gnosztikus nem került ilyen magasra az egyházi felemelkedés útján.

A gnoszticizmus hangsúlyozza a személyes megvilágosodást, a folyamatos felismerést - ennek következményeként új írások elkészítését -, az aszketizmust, és ezzel paradox ellentétként a szabadgondolkodást; ez utóbbi miatt növekvő gyanakvással találkoztak. Kr.u. 180-ben, Ireneus, Lyon püspöke, megindította első támadását a gnoszticizmus és az eretnekség ellen, publikált munkája szellemiségében fokozott vehemenciával folytatódott a következő században az egyházatyák részéről.

Az ortodox kereszténység mélységesen és alaposan hatása alá került a gnoszticizmussal vívott harcoknak a második és a harmadik század során. Sok-sok központi keresztény teológiai hagyomány kialakulása a gnózissal szembeni ellenséges viszonynak az árnyékában, illetve hatására formálódott. A negyedik század végére a harc lényegében véget ért: a kialakuló eklézsia megszerezte a politikai erőt dogmatikus kijelentései támogatására, és ilyen módon felfegyverkezve, „eretneknek” bélyegzett minden más álláspontot, fájdalmasan levágta a gnoszticizmust kereszténység testéről. A gnoszticizmust gyökerestől kitépte a keresztény hagyományok közül, a megmaradt tanítóit kiközösítették, szent könyveiket megsemmisítették. Mindaz ami megmaradt a későbbi századokra a tanulni vágyók számára a gnoszticizmus megértése végett, mindössze a kiközösítések szövegei, és egyes, az egyház eretnekekre vonatkozó iratainak töredékei - voltak. Vagy legalábbis így tűnt a huszadik század közepéig.

A Nag Hammadi Könyvtár felfedezése

            Egy decemberi napon történt, 1945-ben, Nag Hammadi vározásnak közelében, Felső-Egyiptomban, hogy a gnoszticizmus tanulmányozásának módja egyszer és mindenkorra radikálisan megváltozott. Egy arab paraszt, nagy sziklás ásott körül, azért, hogy termékennyé tegye földjét, amikor hirtelen egy régi, vörös agyagedényt fordított ki a talajból. Remélvén, hogy eltemetett kincset talált, tétovázva és nyugtalanságot érezve a dzsinn miatt, aki esetleg a kincset őrizheti, összetörte az edényt, hogy megvizsgálhassa tartalmát. A belsejében azonban nem kincset talált, nem is dzsinnt, hanem könyveket: több mint egy tucat kódexet, aranyozott barna bőrbe kötve. Szinte meg sem fordult a fejében, hogy valami hihetetlenül fontos ősi szövegek gyűjteményére bukkant, kéziratokra, melyeket másfélezer éve rejtettek el – esetleg szerzetesek, a közeli Szent Pakomius kolostorból, olyan helyet kutatván, ahol megmenthetik őket az Egyház által elrendelt pusztítástól, melyet kíméletlenül folytattak az eretnekek és az eretnekség ellen. 

 A Gnosztikus tanítás áttekintése

Mi volt az, amit ezek a „látók” tudtak? Mi tette őket ilyen veszélyes eretnekekké? A gnoszticizmus összetettsége rendkívül sokrétű, megnehezítve bármifajta általánosítás lehetőségét. Miközben számos rendszer és kategória létezik a gnoszticizmus leírására és kategorizálására, ezek az évek során átalakultak, egyikük sem tudta igazán pontosan megfogalmazni a lényeget. Mindezek figyelembevételével arra következtethetünk, nem létezik olyasféle meghatározás, mely teljességgel kifejezné a gnoszticizmus lényegét és számos változatát, ezért itt és most megpróbáljuk csak körvonalazni a legfontosabb és általánosságban legelfogadottabb jellemzőit a gnosztikus gondolkodásnak.

A gnoszticizmus egyik lényeges vonását fentebb már bemutattuk: a gnoszticizmus megköveteli az „emberi létezés számára elérhető igazság közvetlen, személyes és abszolút tudását”, és azt, hogy ennek a tudásnak a megszerzése az emberi élet legfontosabb célja. A gnózis nem ésszerű, feladvány-jellegű, logikailag érthető, ellenkezőleg, megtapasztalást igénylő tudás. A gnosztikusok nem voltak sem dogmatikusak, sem következetesek, racionális teológusok – ezek olyan jelzők, melyek miatt a gnosztikusokról tanulmányokat készítők meglehetősen nehezen tudtak elmagyarázni a „könyvolvasó” embereknek. Nem könnyű feladat a gnoszticizmust jól körvonalazott dogmatikus állításokba tömöríteni. A gnosztikusok nagy becsben tartották a folyamatos isteni kinyilatkoztatást – a gnózis volt a teremtő megvilágosodás megtapasztalása, a megértés sürgető folyamata, nem statikus hitvallás. Carl Gustav Jung, a nagy svájci pszichológus egyben a gnoszticizmus különböző történelmi változatainak és állításainak élethosszig tartó kutatója is volt.

"…Megtaláltuk a gnoszticizmusban azt, amit az évszázadok során elhanyagoltak: az egyéni megvilágosodás hatékonyságát és az egyéni megtapasztalás fontosságát. Ez a hit az ember istenhez való vonzódásának büszke érzéséből fakad…"

Az Amerikai Vallás című tanulmányában Harold Bloom könyvtárkritikus a gnoszticizmus további fontos tulajdonságára hívja fel a figyelmet, mely segíthet nekünk fogalmat alkotni a gnoszticizmus magjának körülírásáról. A gnoszticizmus, mondja Bloom, „egyfajta ismerete a teremtetlen énnek és az általa való ismeretszerzésnek, vagy egyfajta én-az-énben állapotnak, és [ez] a tudás vezet el a szabadsághoz…”  

A megvilágosodás érzékelése során valamennyi közt a legfontosabb amit egy gnosztikus elérhet, az annak az ismeretnek  beható megismerése - mely a tudás megszerzése során jön -, hogy valami, mélyen bensőjében, nem teremtés által jött létre. A gnosztikusok ezt a valamit „nem-teremtett én”-nek nevezik, az isteni magnak, a gyöngyszemnek, az ismeret gyémántjának: a tudatosságnak, az intelligenciának, a fénynek. Az értelemnek ez a magja volt az Isten ön-azonos lényege. Ez volt az ember hiteles valósága, az emberiség dicsfénye, és istenhez való hasonlatossága. Ha a nő és a férfi teljességgel felfogja a gnózis eme gyémántját, a nő megérti, így mértékben szabad válik: nem részlegesen,  nem a bűnben való fogantatástól, nem mint a húson képződött var felszakadása, hanem mint az Istenhez nyíló csatorna őbenne-rejlő megvalósulása.

Mindig létezett egyfajta ellentmondásos tudás a kettősségről a megtapasztalásban, az „én-az-énben” állapottal kapcsolatban. Hogyan lehetne feloldani az ellentmondást? Az összes valós érzékelés által, az ember soha nem volt egyenlő Istennel, azonban - létfontosságú igazság – hordozza az Istent.  Ez a rejtvény a gnosztikusok egyik misztériuma, és ennek ismerete az ő kincsük.

A teremtő Istent - akiről azt állítják, hogy részese volt az ortodox hittételek kialakításában, alkotta meg az embert, saját képére, az Isten adta meg az embernek a képességet hogy felismerje Őt, a semmiből hozta létre az Ő kívánsága szerint -, a gnosztikusok démonként emlegetik, és egyáltalán nem tartják Istennek. A gnosztikusok számos rosszallást kifejező jelzőt illesztenek rá, mint „saklas”, az őrült; „laldebaoth”, a vak isten; és „Demiurge”, a kisebbik teremtő erő építésze.

Theodotus, az egyik gnosztikus tanító, Kis-Ázsiában írta munkáit 140 és 180 között, magyarázata szerint, a gnózis megvilágosodásának szent ereje annak megértéséből fakad, hogy „kik vagyunk, mivé válunk, honnan jöttünk, hová megyünk.  Miként tudunk megtisztulni, milyen serkentő és megújhodó erővel rendelkezünk.” „Habár – teszi hozzá a gnoszticizmus elismert kutatója, Elaine Pagels, szövegmagyarázatokhoz fűzött megjegyzéseiben – önmagunk megismerése a legmélyebb szint, azonos egyben Isten megismerésével is: ez a gnózis titka… Az ön-ismeret egyben Isten ismerete, az én és az isteni - azonos.”

Tamás evangéliuma, az egyik gnosztikus szöveg a Nag Hammadi Könyvtár anyaga közül, a következő szavakkal írja le Jézus tanítását:

Jézus mondta: „Nem vagyok a ti mesteretek. Mert részegek vagytok. Megrészegedtetek attól a pezsgő italtól, melyet kimértem számotokra…”

„Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: én azzá válok, aki ő. És azok a dolgok, melyek el vannak rejtve, kijelentetnek neki.”

Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: micsoda figyelemreméltó eretnek hasonlat! Tamás evangéliuma a maga teljességében rendkívül különleges szöveg. Helmut Koester, a Harvard Egyetem professzora rámutatott, hogy habár ezt a szöveget végtére is elátkozták és megsemmisítették az ortodox egyház képviselői, korát tekintve éppen olyan ősi lehet, mint a négy fennmaradt kanonizált evangélium, ráadásul, azok számára forrásdokumentumként is szolgált.

Ez utóbbi tény vezet minket a gnoszticizmus bemutatása során lefektetett harmadik jelentős jellemzőhöz: a bennük foglalt szövegek és leírások nem nyerték el az ortodox egyház tiszteletét.  A gnosztikusok elbeszélései misztikusak és költőiek voltak: a történetekben számos metaforát alkalmaztak, sőt talán a szertartási törvényeik alkalmazásában is; a gnoszticizmus kedvelte a szövevényes kifejezésrendszert, a látnoki bepillantást a kifejezhetetlenbe elgondolkodtató probléma-felvetések vagy dogmatikus kijelentések révén. A gnosztikusok számára a megvilágosodás volt a gnózis igazi lényege. Az „inspirált szövegek”, a misztikumok  bősége meglehetősen bosszantották Ireneust, aki a klasszikussá vált második századi, a gnosztikus tanítások cáfolatában, így ír: „… mindegyikük valami újat hoz, napról-napra, éppen ezért senkit sem tartanak tökéletesnek, aki nem fejlődik,… ez határozott elképzelésük...”

A negyedik alappillér, melyet levezethetünk a klasszikus gnoszticizmus megértése érdekében, mindenek között a legbonyolultabban megfogalmazható néhány szóban, és egyben a legfelkavaróbb a későbbi ortodox teológia számára. Ez pedig az isten kettősségéről, illetőleg párosságáról megfogalmazott álláspontjuk. Miközben megerősítik az istenség végső egységét és integritását, a gnoszticizmus felhívja a figyelmet a misztikus megtapasztalás útján szerzett tudásra, összehasonlítva a megnyilvánulásokat és felismeréseket.

Számos gnosztikus szövegben, a Nag Hammadi Könyvtár állományában, Istent férfi és női összetevők kettősének írják le. Habár nyelvezetük kifejezetten keresztény, a gnosztikus források gyakran használnak szexuális szimbólumokat az Isten leírására – miként azt Pagels professzor is érzékelteti.

A gnosztikus források, állításuk szerint, titkos tanítást kaptak Jézustól Jakabon és Magdalai Márián keresztül [akire a gnosztikusok mint Jézus hitvesére hivatkoznak]. Ennek a csoportnak a tagjai egyformán imádkoztak az Atya- és az Anya Istenhez.

A klasszikus keresztény gnoszticizmus elveszett a nyugati világ számára a negyedik és ötödik század során. Azonban a gnosztikus világlátást – a maga felfogásával az emberiség teremtetlen természetéről és az Istenhez való viszonyáról; a belső személyes megtapasztalás által nyújtott tudás megszerzéséről; valamint a démotikus erőkkel kapcsolatos óvatosságról, mely erők elvakíthatják az emberi tudatosságot -,  nem volt könnyű kiirtani. Ezek a gnosztikus felfogások számos különböző formában tovább éltek a nyugati kultúrában is, habár olykor okkult alakot öltve. A gnoszticizmus létezett hajdanán, ahogy ma is létezik, egyfajta újjászülető hagyományként, ahol a gnózis középpontjában az emberiség áll, ez padig olyan tradíció, mely örökké él azok körében, akik megértik a hívást és  „van fülük a hallásra”.

Az izgalmas részletek és folytatás az eredeti helyen folytatható ITT: →

Ide tartózó videós előadás ITT →

Forrás: http://aranylaci.freeweb.hu/nag-hammadi/00%20-%20bevezetes.htm

Ajánlotta Begovits László