Jobb, ha megbarátkozunk azzal, hogy ha a múltból valamire rossz fény vetül, akkor ahhoz nekünk valami közünk lehet. Ide sorolhatók a vikingek, akik a VIII.-XI. századi történelmük során, elsősorban rabló-fosztogató hadjárataikról híresültek el. Ennek alapvető oka, hogy azoknak a szomszédos nemzeteknek a krónikás hagyományaiban maradtak fenn feljegyzések róluk és kerültek be a történetírás fő sodorvonalába, melyek ellenséges viszonyban voltak velük. Ennek megfelelően nem is számíthatunk velük kapcsolatban pártatlan véleményre, így nem alaptalan a gyanú, hogy az igazságot nem ezekben a forrásokban kell keresnünk. Ha félretesszük az írott emlékeket és a megmaradt régészeti és etimológiai emlékek alapján tájékozódunk, teljesen más kép rajzolódik ki. A vikingek régészeti hagyatékából kiderül, hogy magas szintű művészetük, szerteágazó kereskedelmük és ehhez kapcsolódó komoly tudományos és navigációs ismeretük volt. Annak ellenére, hogy valóban jó harcosok lehettek, az évszázadokig tartó pusztításaikat nem támasztják alá régészeti bizonyítékok (Heribert Illig). A vikingek történelmét könnyen párhuzamba állíthatjuk a hunokról és a kalandozó magyarokról fennmaradt feljegyzésekkel. Mindkettő a máig uralkodó birodalmi eszme ellensége volt, így ennek megfelelő történelmi szerepet kaptak. Az, hogy a viking korszakba esik a magyarok második bejövetele, amit a történelemtudomány „honfoglalásnak” nevez, csak fokozza a téma érdekességét.
Korábban a karthágói punok vörös színhez való kötődése, több oldalról is bizonyításra került. Többek közt, számos településük nevében szerepel a „rusz” szótag, ami rokonságot mutat a magyar nyelv vörös szavával. Ebből kiindulva célszerű megvizsgálni, hogy Európa északi és keleti részét benépesítő nemzetek kapcsolata kimutatható-e egy ősi szkíta vonulattal?
Mindenekelőtt Kelet-Európa első államszerveződésére terelődhet a figyelmünk. A Kijevi Rusz a IX. században alakult, viking vezetéssel, akiket a szlávok hívtak be a Nyesztor krónika szerint, hogy uralkodjanak rajtuk. Ha ez így történt, erősen feltételezhető, hogy igen közeli rokonság kapcsolta össze a két népet, nem állhatott fenn jelentős vallási vagy szokásjogbéli különbség közöttük. A vikingeket a források normannoknak (északi embereknek), varégoknak vagy ruszoknak említik. Az utóbbi azért különösen érdekes, mert „A XII. század elejéről származó, korábban Nyesztor-krónikának is nevezett Régmúlt idők elbeszélése (Poveszty vremennyh let) tanúsága szerint a Kijevi Rusz lakói önmagukat russzkijnak nevezték, és ez az elnevezés honosodott meg a szomszédos népek XI—XIII. századi szóhasználatában is. Tudnunk kell azonban, hogy a X—XIII. században az orosz megnevezés nem a későbbi (nagy)orosz szó szinonimája, hanem a még közös etnikai egységet alkotó óorosz népcsoportnak, a mai keleti szláv népek (oroszok, ukránok[kisoroszok], beloruszok[fehéroroszok]) őseinek az önmegnevezése, amellyel magukat a krónikában és más irodalmi emlékekben illetik.” (idézet Ferincz István, a Régmúlt idők elbeszélése: A Kijevi Rusz első krónikája című könyvből) Tehát nem kevesebbről van szó, mint hogy az oroszok által a mai napig magukra használt ruszkíj elnevezés a Kijevi Rusz idejéből, és eredendően a Kijevi Rusz vezető viking rétegének rusz elnevezéséből származhat, s hogy ez minden szlávok őselnevezése. A rusz jelentéstartalma kapcsolatba hozható a vörös színnel, s ezen keresztül azzal az ősnéppel, melynek vörös kultusza a világ számos részén kimutatható. Ahogy a fenti idézetből is kitűnik, a ruszoknak van fehér ága is, ők a beloruszok, a mai fehéroroszok. A viking ruszok színe a vörös-fehér. Ez ismerhető fel a beloruszok esetében a bjelo = fehér, rusz = vörös színekben. A korábbi írásomban már kapcsolatba hoztam a szlávokat a legősibb európai néppel a szikulokkal, azaz székelyekkel, mert a szikulok szokása volt kőszobrok, sziklák állítása, s ebből a szikla-ágból eredhetnek a szlávok (szklávuszok, sziklávok, szikla-ágiak).
A ruszok neve más nép nevében is felismerhető, ami átgondolásra készteti a korábbi megállapítást a szlávok skandináv eredtével kapcsolatban. A Kijevi Rusz déli területén éltek kis számban roxolánok is. Ők a rusz-alánok, akik egyértelműen szkíta rokon népek, hiszen a szarmata törzsszövetségbe tartoztak. Az i.e. 3. században a Don vidékén éltek, majd egész a Dunáig előrenyomultak. Sztrabón (i.e. 66-24.) szekérlakóknak írja le őket. Származásukról és területi elhelyezkedésükről pedig annyit mond, hogy „A Borysthénen túl a szkíták közűl a roxolánok laknak, azon túl a nagy hideg miatt senki sem lakik.” Előbb a rómaiak, majd a hunok hódoltatják meg őket, majd a IV. században eltűnnek a történelem színpadáról. Ezekből meglepő következtetéseket vonhatunk le. Az első és legfontosabb, hogy jóval a IX. századi varég bejövetel előtt, legalább 1200 évvel éltek a Don vidéken ruszok, tehát nem a Skandináviából bejövő viking vezető réteg a forrás a Kijevi Rusz néveredetének esetében, hanem a szkíta őslakosság. A nyugatra vándorolt rusz-alánokról a IV. század után nincs forrásunk, míg a keleten maradt társaik még legalább 500 évig meg tudtak maradni. A nyugati roxolánok „eltűnésének” egyik lehetséges oka, hogy a hun beáramlás utáni testvérnépekkel való elvegyülés, melynek során a hun szövetségi rendszerbe illeszkedtek és ez lehetett az oka, hogy nem nevezték a források roxolánoknak őket. A gót-alánokkal nem így történt, mert őket a mai napig katalánoknak hívják. Van egy másik lehetséges magyarázat is, melynek érdekében, előbb célszerű az alán kérdést tisztázni. Az alán nagy valószínűséggel nem egy nemzetet vagy nemzet csoportot jelent, hanem sokkal inkább egy vallási megjelölést takar. A korai kereszténység egyik ága az ariánizmus volt. Ahogy Tóth Gyula tanulmányaiban leírta, az arián vallásról nevezhették ezeket a népeket alánoknak. A vandálokról is fennmaradt, hogy ariánus vallásúak voltak. Ez alapján már érthető, hogy a miért maradt az fenn az, hogy az alánokkal (és a svébekkel) közösen alapítottak királyságokat az Ibériai-félszigeten és az afrikai hódításaik során, az alánokkal mindvégig szövetségben maradtak. Érdekesség, hogy keresztnévként is fennmaradt, mint Alán. Hivatalosan kelta eredetű angol és francia név (Alain), de előfordul horvát és magyar területen is.
A Kijevi Rusz első uralkodója a dinasztiát alapító varég Rurik volt. A név alaposabb vizsgálata után, megállapítható, hogy egy beszélő névvel van dolgunk. Tóth Gyula írásaiban már felhívta a figyelmet arra, hogy egyes bizonytalan korba helyezett, vagy nehezen azonosítható történelmi személyek nevei árulkodhatnak azoknak valódiságáról. Példaként hozható fel Alarik gót fejedelem, aki lerombolta Rómát, kinek neve visszafelé olvasva Kirala, azaz királya, ebben az esetben a gótok királya. Tóth Gyula azt feltételezi, hogy egy juliáni érával (44 év) korábban élő Alarik, kitalált személy, Attila király történelmi lenyomata, mellyel a fiktív évszázadok történelmét töltötték fel utólagosan. A visszafelé olvasás adódhat az adott kor kialakulatlan írás irány értelmezéséből is, hiszen ez változhatott.
Rurikról sem tudhatjuk meg ki volt valójában, hiszen neve visszafelé olvasva Kirur, azaz Kir.Úr, Király Úr. Ebből csak az szűrhető le, hogy nevét valószínűleg a társadalmi rangjáról kapta, s az, hogy a varég uralkodónak magyarul érthető neve van, szkíta eredetre utal. Teljes nevén Konung Rurik. Nevének akár a „Kon” vagy az „ung” tagját nézzük, ami svédül királyt jelent, mindkettő árulkodó, hiszen a „Kon” közeli formája a hun vagy a kun megnevezésnek, de az „ung” utal a hungár, szlávosan venger nemzetségből való származására. Itt elgondolkozhatunk az Európa szerte elterjedt király jelentésű szavak eredetéről, mert az angol king, a német König, a dán és norvég konge és a holland koning egyaránt ebbe az irányba mutat. A lett nyelvben a kungs urat jelent, ami szintén a vezető hun réteg elnevezéséből származhat. A legtöbb nemzetnél megtalálható Károly névváltozatok, mind a magyar király szavunkból alakultak ki. A szláv és a görög forrásokban fellelhető varég elnevezés a várlakó hunok, a vár-hungok nevéből vezethető le. A Kárpát Hazában a vár-hun vagy vár-kun népességet számos földrajzi név őrizte meg az utókor számára, hiszen az összes Várkony nevünk innen származik. Említik Szokol Ruriknak is. Korábban tisztáztuk, hogy a szláv szokol – sólyom jelentés, a szakállas szikul ősnépesség jellegadó állatmotívumából alakulhatott ki. Így hát Rurikról csak annyit tudhatunk, hogy Szikul Király Úr volt. Novgorodban telepedett le és a legendák szerint itt rendezte be fővárosát. Novgorod varég neve Holmgard volt, azaz Halomkert. Segítségünkre lehetnek vezéreinek nevei, akiket délre küldött le, Askold és Dir felismerhető, mint Ős-Keled és Túr. A kisebbségben lévő vikingek az idők során beolvadtak a szláv többségbe. Mégis érdekes módon, egy az egész viking hitvilágot átható szláv nyelvi kapcsolódás mutatható ki. A viking főisten neve Odin, aki nem más, mint az egy mindenható isten, a szlávok nyelvén ogyin, azaz egy. Ismerve az „egy” szógyök magyar nyelvben betöltött széles körű jelentéstartalmát, ami más nyelvekben ilyen gazdagon nem lelhető fel, mely ragok és szóösszetételek segítségével alakul ki, feltételezhetjük, hogy a szláv „ogyin”-ban és a viking „Odin”-ban található „egy” szógyök forrása a magyar nyelv lehetett. Az „egy az Isten” szólásban és az egyház szavunkban világosan felismerhető az Egy = Isten értelmi kapcsolódás.
A skandináv mitológiában több szereplő neve érdekes lehet. Feltűnik Baldr, Odin fia a fény, a béke és boldogság istene. A germánok Baldur-nak nevezik. Ebben a névben az ősvallás Baál Istenét ismerhetjük fel, akárcsak a Valkürökben, akik a Baál körébe tartozó alacsonyabb rendű istennők, akiket Diszek-nek is neveznek. A túlvilágot Vallhallának (Baál házának) nevezik. Odin feleségét Frigg-nek, azaz frigynek hívják. Beszédes név a föld isteni megszemélyesítője, Thor anyja, Jörd is. Thor, Odin után a legfontosabb isten, az emberek védelmezője (a germánoknál Donar - azaz Dán Úr), nevében a szkíta-hun Túr nemzetség ismerhető fel.
Maradva a vallás területén, a Skandináv térségben találhatunk az ősi kereszténységre utaló építményeket, nevezetesen körtemplomokat. Ismert, hogy Európában a körtemplomok a történelmi Magyarország területén és közvetlen környékén találhatóak a legnagyobb számban. A leghíresebb skandináv körtemplomok Svédországban Nylars, Olsker és Horne helységekben találhatóak, de Dániában az Österlars-i is ismert. Mindkét nyelvben a templom jelentése: kirke. Ugyanez a jelentéskör többek közt az angol „church”, a német „kirche” és a szláv nyelvek „cerkov”, „carkva”, „cirkveni” szava. A kör alakú porond, a cirkusz neve is ide vezethető vissza. Meglepő módon ezek a magyar kör jelentéstartalomhoz tartoznak. A kör nem egyezményes jelentésű a magyarban, mert a „ker” gyökhöz a kerít igei vonzat is tartozik, ami széles jelentéskör kialakulását eredményezi, s egyben bizonyítja ősi kialakulását. Ez nem kevesebbet jelent, mint az első kereszténységhez kapcsolódó építmények (templomok) nevei magyar eredetűek, így joggal feltételezhető, hogy a kereszténység szkíta áramlattal érkezett Európába. Az ősi alakzatú körtemplomok neve a kör becézett formájában épült be az európai nyelvekbe, mint „körke”, „kirke”, stb. Egyébként a szintén templom jelentésű latin eclesia és annak származékai a francia église, a spanyol iglesia, a görög ekklisia, mind a vallási rítus „ég leső” tevékenységével hozható összefüggésbe, ami szintén az előzőeket támasztja alá.
A Kijevi Rusz történelmének idejében zajlott a magyarok második bejövetele, Álmos és Árpád vezetésével.”898. évben vonultak a magyarok Kijev mellett a hegyen, amelyet most Magyarnak (Ugorszkoje) neveznek, és a Dnyeperhez érkezvén, felállították sátraikat; mert úgy vándoroltak, mint most (azaz a XII. sz. elején) a kunok (polovci). Kelet felől ideérkezve, átkeltek a nagy hegyeken, amelyeket Magyar (Ugor) hegyeknek neveznek, és hadakozni kezdtek az ott élő volochokkal (vlah) és szlávokkal (slovĕni). Azelőtt ugyanis szlávok éltek ott, és a volochok elfoglalták a szlávok földjét, majd pedig a magyarok elűzték a volochokat és örökölték azt a földet, és letelepedtek a szlávok közé, behódoltatván őket maguknak, és ettől kezdve nevezték azt a földet Magyarnak (Ugornak)). És hadakozni kezdtek a magyarok a görögökkel, és behódoltatták a Thrák– és Makedonföldet egészen Szalonikiig (Szelunyig). Majd háborút kezdtek a morvák és a csehek ellen”. Ennek a tudósításnak, illetve értelmezésének fontos szerepe van a magyarok honfoglalás kori történetére vonatkozólag”-írja Ferincz István.
Bilecz Ferencz, A magyarok őshazája című blogjában felhívja a figyelmet, hogy „az orosz őskrónika (PVL) arról is tudósít, hogy amikor Rurik utódja Oleg, 882-ben, csellel bejutott Kijevbe, akkor csónakját és harcosait a Magyar hegy alatt rejtette el. A kijevieknek meg azt mondta, hogy „mi kereskedők vagyunk, akik Olegtól és Igor hercegtől jövünk és Görögországba tartunk”. De még más helyen is említést tesz a krónikás a Magyar hegyről és Álmos udvaráról, ahova Aszkoldot temették.”
A varég-magyar kapcsolatok nem szűntek meg a magyarok nyugatra vonulásával. Így ír erről Nemeskürty István a MAGYAR SZÁZADOK. Gondolatforgácsok a nemzet életrajzához -- című könyvében: „Tudjuk, hogy a honfoglalók megpihentek a "rusz" törzshöz tartozó vikingek (normannok, varégek) alapította Kijevben. Az Árpád-házi királyok megszakítás nélkül kapcsolatban maradtak a kijevi rusz-szal. Árpád kijevi "orosz" testőrsége és leszármazottaik, melyet viking fejedelmük adott kíséretül, Mohácsig adták a királyi belső testőrséget!” /N. I. Magyar századok. Bp. 2009./ Ezek alapján feltételezhető, hogy a Kijevi Rusz varégjai és „honfoglaló” magyarok tisztában voltak közös eredetükkel, rokoni kapcsolatukat sokáig ápolták.
A vikingekkel kapcsolatosan több dolog is felveti a szkíta eredet lehetőségét. Gondoljunk csak díszítő motívumaikra, rovás emlékeikre, hajóik vitorlájának piros-fehér sávos mintázatára, halomsíros temetkezési szokásaikra, eszközeik hasonlatosságára és szakáll viseletükre.
A vikingekről az első dolog, ami eszünkbe juthat, az a szarvas sisak. Azt tudni kell, hogy még ilyen régészeti lelet még nem került elő viking sírokból. Hogy mégis elterjedt a köztudatban az Wágner operájának köszönhető, ahol a híres díszletek között felbukkant és népszerűvé lett ez az oldalán két szarvval díszített sisak. Egyébként Wágner operájának, a Nibelung gyűrűjének történelmi alapja az 1200 körül lejegyzett germán népvándorlás-kori Nibelung-ének, melynek főszereplője Szigfrid. Ez a név is beszédes a számunkra. Minden név, ami a „szik” taggal kerződik, Sigmund, Sigfrid, Sigmar, Sigebert, stb., az az ősi szikán, szikul (székely) népességhez köthető. A Szigfrid érthető, mint Szik-véred. A Sigebert név egyik leghíresebb viselőjéről I. Sigebertről pedig annyit érdemes tudni, mint a meroving dinasztia uralkodója a VI. században, hogy Clothar (Keled Úr) gyermeke és utóda volt. Többek közt Clotharról is feltételezi Tóth Gyula, hogy Attila idősebb (elder – Aladár) Csabán győzedelmeskedő fia volt, aki valódi nevén Keled lehetett, s többek közt őt is felhasználták a történelem hamisítók arra, hogy történetének színezett többszörözésével kitöltsék a kora középkor fiktív évszázadait.
Nézzük meg valójában milyen volt a viking sisak.
Ezt a normann sisakot 1892-ben találták az akkori Oroszország Podolszki Kormányzóságában – ma Ukrajna –, a Dnyeszter bal partján, a Nyemija folyócska mentén, vasútépítési munkálatok során. Látni kell, hogy ez ugyanaz a csúcsos fejfedő, ami a szkíta népek viseletére általánosan jellemző. A homlok rész díszítése egy nagyon ősi motívumot idéz meg. Ez meglepő módon az ókori Mezopotámiába vezet vissza bennünket. A sumer (szemúr) leletek jellegzetessége a szempár ábrázolás. Ennek az összefüggésnek földrajzi lenyomatai, a későbbiekben még ismertetésre kerülnek.
A vikingek mindennapi használati tárgya és harci eszköze a balta. A késő kőkortól számos régészeti lelet támasztja alá, hogy a Kárpát-medence hagyományos eszköze szintén ez. Folyamatosságát pedig a pásztorhagyomány fokos használata bizonyítja. Díszítő mintázatuk, ornamentikájuk hasonlatosságot mutat a szkíta-magyar fémművesség motívum-világával.
A szkíták és utódnépeik jellegzetes használati tárgya az ivókürt, ami a vikingeknél is fellehető emlék.
A magyar krónikás hagyományban van Attilával kapcsolatosan egy olyan megállapítás, amely sehogyan sem illik bele a kora középkorról kialakult történelmi képbe: „Attila a hunok, médek, gótok, dánok királya, a földkerekség ijedelme, Isten ostora.” Ebben az idézetben, ahogy Tóth Gyula is megállapította, a legfurcsább a dánok királya jelző. Hogyan nevezhette magát Attila dánok királyának, mikor nyugat-európai hadjáratában nem esik szó Skandináviát érintő hadmozdulatokról? A válasz egyszerű. A dán kérdés sokkal nagyobb jelentőségű, mint ahogy mai ésszel gondolnánk. A vikingek tekinthetők a mai svédek, norvégok, dánok és izlandiak őseinek. Ezek a népek hordozzák és vallják magukénak a viking hagyományt. Ezeknek a többsége a Skandináv-félszigeten él. A skandináv elnevezésben Tóth Gyula már felhívta a figyelmet a dán szótag szerepére, de ezen felül Európa egyik legősibb népének a szikánoknak a nevét is felismerhetjük benne, akiket Szicília kapcsán már ismerhetünk. Skandinávia nem más, mint Szikán-Dán-Ág-ia. További földrajzi lenyomatok: Dánia: Skanderborg (Szikán-úr-berek)), Svédország: Skáne (Szikán) megye, Sigtuna (Szik-tanya), Skanör (Szikánúr), Skara (Szikura), Skellefteá, Skánninge, Skövde, Skurup, Izland: Siglufjörour (Sziklaföldúr). Ezek mellé csak néhány magyarországi település: Sziksóstó, Székesfehérvár, Szikáncs, Szikszó és családi név: Szikora (szikra), Sike. Amennyiben a viking kultúrát szkíta gyökerűnek feltétezzük, az egész Eurázsiát, és ahogy az előzőekből látható Afrikát is átfogó szkíta szerveződésnek a részének kellett lennie. Ennek alátámasztáshoz máig fennmaradt földrajzi elnevezések szolgáltatnak bizonyságot. Padányi Viktor hívja fel a figyelmet arra, hogy Kézai krónikájában a Kárpát-medencétől keletre eső nagy kiterjedésű területet Dentü Magyariának írja le. Hollandiában, Frízföldön található Dantumadeel település. A Dentü elnevezésben felismerhető a dán szó, de Duna, a Don és a Donyec folyókban ugyanúgy. Idevágó adat Baráth Tibor könyvéből, hogy Skóciában, Aberdeen (Éber-dán) grófságban is van Don folyó, sőt a Loire mellékfolyója a Dardogne is az. Kijevi Rusz területéhez tartozó további folyók nevei is beszédesek. A Dnyeper nevéből (római elnevezése Danaper) a Dán-Apa-Úr, míg a Dnyeszterből a Dán-Ister jelentéstartalom ismerhető fel. Fennmaradt, hogy a Duna régies nevén Ister volt. Teljesen logikus, hogy attól keletre a dán területen egy másik folyó kaphatta a Dán Ister nevet. Igazolja a felvetést, hogy a Dnyeszter másik neve Boristenes volt. (Bonfini) Érdekes párhuzam, hogy ezeknek a folyóknak az alsó szakaszán fehérvár található. A Dunán Nándorfehérvár (Belgrád), míg a Dnyeszetren, Dnyeszterfehérvár, de a Donyec folyónak is van Belogorod városa. A Volga folyó is utal az ősvallásra, mert eredeti elnevezése Baál-ága lehetett. A bolgárok, akik Csuvasföldről, a Volga déli folyásától vándoroltak a mai Bulgária területére, eredetileg azok a volgai hunok voltak, akiket volgároknak neveztek. Kelet Pomeránia székhelye Gdansk (németül: Danzig), nevében szintén ott az árulkodó „dan” tag.
Arra, hogy a dán kérdésben mennyire nem mai értelemben vett helyi népességre kell gondolni, legyen példa egy közel-keleti állam máig megőrzött neve. Jordánia, egykor annak a Mezopotámiának a része volt, ahol az uralkodó sumer (szem-úr) nép nevére utaltak több földrajzi elnevezés esetében. Nippur (Nap-Úr), Úr vagy Uruk városainak még ma is névadó szerepe van Irak (Uruk) esetében. Az itt élő Dán nemzetség területe volt Úr-Dánia, s őrződött meg a mai napig Jordánia nevében. Ázsia kapujának, az Égei-tengert és a Márvány-tengert összekötő szoros nevében is feltűnhet az egykor nagy kiterjedésű dan nemzetség lenyomata, hiszen a Dardanellák neve is a dardanok (úr-dánok) népéről kapta.(Pallas lexikon) Bonfini szerint vannak olyan feljegyzések, amelyek azt állítják, hogy dardaniai volt Dardanus a trójai nemzet alapítójának vére, aki szintén e nem jelentéktelen nemzetséghez tartozhatott. Krónikáinkból tudhatjuk, hogy a trójai háborúból elmenekült szkíták alapították a Duna mellett Sicambriát, ami később Attila városa is lett. A szkíta pártusok egykori királyának Sardanapal nevében is feltűnik az eredetre utaló „dan” tag. A névben a fényest jelentő szár és a származásra utalás mellett a hitre vonatkozó, már nem ismeretlen „bál” tagot is felismerhetjük, ezt a nevet Szár-dán-a-Baál-ként értelmezhetjük.
Az ókori eredetű személynevekben gyakran szerepel az ősvallás Él, Bél vagy Baál istene. Például Miha-él, Gábri-él, Hanni-Baál stb. A mai értelemben vett kereszténység felvétele előtt a magyarságnak volt egy Dan személyneve, melyből ilyen formán alakult ki a Dániel név. Női változata: Daniella. A Dániel név legismertebb hordozója Dániel próféta, akit az Ószövetség írásaiból ismerhetünk. Szolgálataiért a babiloni király, a Baltazár (Balt-az Úr) nevet adományozta Dánielnek. A Dénes keresztnevünk is utal a dán kapcsolatra, hiszen elég valószínű, hogy eredeti értelmében „dános” lehetett. Magyar családnevek sokasága őrizte meg a szkíta-dán kapcsolatot, pl. Dankó, Dancsó, Dandé, Simondán, Pojendán, stb. melyeknek dan gyöke nem értelmezhető semmilyen más irányban csakis az ősi szkíta dán név-nemzetség emlékeként. Magyar települések is őrzik a dán lenyomatot, pl. Dánszentmiklós, Dánfok, Dány, stb.
Maradva a fent említett idézet tartalmánál, melyben Attila királyi címei kerülnek felsorolásra, a gótok királya titulus is említésre került. A gót kérdés tovább vihet bennünket. A gótokat germán törzsként tartja számon a tudomány. Birodalmukat annyira kiterjesztették, hogy a IV. században a Gót Birodalom a Tiszától a Donig, a Fekete-tengertől a Balti-tengerig terjedt. Germánnak mondható emlékeknek viszont ezeken a vidékeken nyomuk sincs. Sokkal valószínűbb, hogy szkíta származású nép lehetett, mivel ebben az időben ezeken a vidékeken a hunok voltak uralmon. Nehezen képzelhető el az, hogy egy európai hun expanziót közvetlenül megelőző időszakban, annak ősi területén, más hovatartozású nép terjesszen ki birodalmat. A pontos választ Bonfini adja meg:
„Azt mondják, hogy a gótok és a géták ugyanzok, Strabo azt állítja, hogy a dákok és a géták is azonosak, mert ugyanazt a nyelvet használják. Trogus a dákokat a géták ivadékainak nevezi, és azt írja, hogy mindkét fajta dák a daáktól, vagyis a dávoktól vette az eredetét, akik a Kaspi-tenger lakói voltak. Ha ezek tekintélyét követjük, amint kell, nem származhattak ki Skandináviából, mint történetírójuk Jordanis állítja.”
Bonfini azt a Jordanest teszi a mérleg egyik serpenyőjébe, akitől nem sok hízelgő dolog maradt fenn a szkíta eredetű népekkel kapcsolatosan, míg a másikba Sztabónt és Trogus Pompeiust, akiket az ókor neves történetíróiként tartanak számon, s bizony a mérleg ez utóbbiak javára billen el. Egyébként Jordanes hitelességét illetően, személy szerint fenntartásaim vannak. Így a fentiek alapján, ha a géták és a dákok között nyelvazonosság áll fenn, semmiképpen nem lehettek germánok, sokkal inkább a Kaspi-tenger vidékének szkíta népeinek ivadékai. Kézai Simon krónikájából vett idézettel még közelebb kerülünk a megoldáshoz:
„S miután Ethele Francziaországot és Flandriát így feldúlta, a Rajnán Coloniá-nál átkele, a hol szent Orsolyát a britanok királyának leányát a tizenegyezer szüzzel a kegyetlen húnok irgalmatlanúl leöldöklék. Innen Ethele Thuringiá-ba menvén, miután Eisenachban udvart tartott, a dákok (dánok), norvégek, friesek, litvánok és pruténok ellen nagy sereget rendele, kiket meggyőzvén és megalázván meghódoltata…”(Kézai Simon)
Erre Tóth Gyula a dánok eredetével kapcsolatos kutatásai során hívta fel a figyelmet és emelte ki, hogy a felsorolt népek mind északiak, s a köztük említett dákok, csakis a dánok lehetnek. A hunokra vonatkozó feljegyzések színezetéből kitűnik, hogy Kézai, s az őt követő krónikások jó része valószínűleg nyugati forrásokból dolgozhatott. Tóth Gyula arra is utal, hogy Szent Orsolya legyilkolása körüli ellentmondások, mind rávilágítanak arra, hogy ebben a formában fennmaradt feljegyzés egyértelműen a hunok lejáratását célozta. Attila tehát azoknak a dánoknak a királya volt, akiket dákoknak is neveznek, s egykor tartották egy ideig Erdélyt a Római Birodalom előretöréseivel szemben. Érdekes módon, ugyanezen a területen élt egy nép a 3.-6. században, a gepidák. A hivatalos megítélés szerint nem hozható összefüggésbe a gepida nép a dákokkal, mert a latinban a „gepidae” formában szerepel a gepida nép többes-száma, ezért a gepida magyar többes-számú alakja okozhatja a félreértést, hogy a szó második tagjában a dákok neve olvasható ki és persze több lehetséges görög szóeredetre is hivatkoznak. Az fel sem vetődik, hogy esetleg magyarból került át a latinba a gepida szó, holott könnyen találhatunk erre értelmes magyarázatot. A régiségben a népek, nemzetségek között hagytak egy széles határterületet, amit nem műveltek, hogy világosan elválassza őket egymástól, s hogy ne adjon okot a területek közelsége határvitákra. Ezt füves jellegéből gyepünek nevezik. A gepidák területe éppen a Római Birodalommal volt határos. Ez alapján nem túl elrugaszkodott kijelentés az, ha a gepidák nevéből kiolvassuk a „gyepü-dák” határvédő népnek a nevét. Hogy a többes-szám okozta feszültséget is feloldjam, a dák nép régebbi elnevezése a daha, vagy az előzőekben Bonfini által idézett daa. Ez alapján a „gyepü-daha”, már nyugodtan lehet gepida. A gepidákra a gót kérdés kibontását követően még visszatérünk.
A Bonfini idézet alapján, amelyben a gótok és a dákok, vagyis dánok közös eredetére utal, kell, hogy legyen földrajzi lenyomatuk a Skandináv térségben. Itt van elsőként Götaland (régi latin nyelvű forrásokban Gothia) Svédország három történelmi országrésze közül a legdélebbi. Az itt lakókat a régi latin nyelvű források gautoknak nevezték. Gotland a Balti-tenger legnagyobb szigete, amely Svédországhoz tartozik. A svéd szárazföldtől 90 kilométerre, keletre, a balti államoktól nyugatra (illetve északnyugatra). Egyben Svédország egyik megyéje és ezen belül egy község neve is Gotland. Lakóit gotlanderek néven is emlegetik, svéd nevük Gutar (a gót népnév szinonimája). A szigeten az ún. gotlandi nyelvet beszélik, amely a kihalt ó-gotlandi nyelv mai változata, ez utóbbit ugyanis az ó-norvég nyelv egyik önálló nyelvjárásaként tartották számon, ma viszont a modern gotlandit a svéd nyelv részének tekintik (Wikipedia). Legnagyobb települése, Gotland megye és község székhelye a sziget középső nyugati partján található, 22600 lakosú egykori Hanza-város Visby. A városnak kiváló állapotban fennmaradt az ősi városmagja. A legjelentősebb történelmi romok között találjuk a 3,4 kilométer hosszú városfalat, amely a város magját öleli körbe (Wikipedia).
Nem mehetünk el szó nélkül Svédország egyik legnagyobb városa mellet sem. Göteborg, a Göta folyó torkolatánál található. Agglomerációjához tartozik egy érdekes hangzású település Kungsbacka (Hungbácska) község. A főváros, Stokholm nem kis meglepetést tartogat a számunkra. Eredeti jelentésében Istókhalma lehetett. Az Istók, az István névváltozata. Az európai nyelvekben a Steven, Stephen (angol), Stefan (német, holland), Étienne, Estienne (francia), Sztyepan (orosz) Sztefanosz (görög), Estevao (portugál) és Esteban (sapanyol), mind első nekifutásra az „este van” jelentésre hangzik rá. Az, hogy északi városról beszélünk, igazolhatja, hogy valóban az estről van szó, hiszen Észtország, vagy más néven Estonia esthont jelent. A név második tagja a –fan, -van, -pan, egybehangzóan arra az úr jelentésű „pan” szóra utal, ami a régi ispán szavunkban, mint ősúr lelhető fel, de a nyugati szláv nyelvekben is a pan urat jelent. Ezek alapján, az István jelentése Est-Úr lehet, így az erről elnevezett északi város neve könnyen magyarázható. További számunkra beszédes svéd városnevek Kalmar, Malmö, és Birka halott város, páratlan régészeti leletekkel. Továbbá Finnországban is van Geta helységnév. Magyarországon sem idegen a gót név. Legyen erre példa néhány település: Gutorfölde Zalában, Gúta felvidéken, Győr megyében Gutaháza (Rábatöttös településrésze) és az Árpáddal együtt nyugatról bejövő nemzetségek egyike a Gutkeledek. Born Gergely hívta fel a figyelmemet, hogy az ős géta fejedelem, Targitaosz nevének kárpát-medencei földrajzi lenyomata, a Hargita-hegység, ami szintén ide sorolható. Térjünk vissza a Visby városánál említett városfal kapcsán – melynek később még jelentősége lesz - Göteborg nevének eredetére. A karthágói barcida uralkodók esetében korábban megállapítottam, hogy a Barcas családnév eredendően a berkes kifejezésből származik, hiszen a Karthágó több önálló jogokkal rendelkező bekerített, önálló védelmi rendszerrel rendelkező városállam szövetsége volt (lásd több fennmaradt városnévben (M)Agadír, Mogador, Gadeira stb felismerhető „magadura” kifejezés jelentését). Ez a „berekesztett” város jelző a mai napig tömegével megtalálható Európa szerte. Ma az európai nyelvekben vár, város jelentéssel bír. Az angolban a borough (pl. Middlesborough, Peterborough), a németben burg (pl. Magdeburg, Freiburg, stb.), a dánban borg (pl. Aalborg, Silkeborg, stb.) és a svédben található vár jelentésű borg is ide tartozik, amit Göteborg nevében felismerhetünk, amit magyarul Gétabereknek érthetünk. A göta svédül kaput jelent, akárcsak a többi északi nyelven: gate (angol, holland, norvég, dán), míg a balti és egyes szláv nyelveken a kapu más, de egységesen egybehangzó, számunkra ismerős szóra rímel rá: varav (észt), várti (lett), vartai (litván), vrata (horvát, szlovén) és vorota (orosz). Ez bizony a vár szavunk. Ahol vár van, ott kapunak is lennie kell, így ezekben a nyelvekben fellelhető jelentés-tartalom csúszás ily módon könnyen levezethető. Példa erre hazai településünk Kapuvár, de erősíti a feltevést, hogy a finn kaupunki szó várost jelent. Egy valami viszont minden tekintetben egy irányba mutat ez pedig a várlakó nép a varégok, várongok vagyis a várhungok felé. Ez a nyelvi bizonyítéka annak, hogy a géta vagy varég egyre megy, ugyanazt jelenti. A góthoz rokon gát szavunk ugyanerre a jelentéskörre vonatkozik, amikor valaminek a kerítésére, rekesztésére szolgáló tevékenységet igyekszünk megvalósítani. Egyébként az északi varég, a norman varég, a mai norvég. Norvégiában legkeletibb részén található Varanger-fjord, Vardö város és maga a Varanger-félsziget. A szláv nyelvekben fennmaradt hungár változatnak, a venger kifejezésének is megtalálható skandináv földrajzi lenyomata. Stavanger Norvégia negyedik legnépesebb városa. Érdekes, hogy nem csak a Pilisben, hanem ebben a városban is található Prédikálószék - Preikestolen, ami a Lysefjord felett magasodó 600 méter magas sziklaorom. Jellegzetes skandináv földrajzi jellegzetességnek ismerjük a fjordokat, de ha figyelmesebben megvizsgáljuk a szót, következtethetünk eredetére. A svéd „jord” szó földet jelent. Könnyen feltűnhet a hasonlatosság a föld és a jord szavakban. A viking hajósok, amikor észlelték a sziklás öblökkel szabdalt skandináv szárazföldet, nem mondhattak mást, mint, hogy föld. Ez őrződött meg a skandináv nyelvek fjord szavában, ami mára kifejezetten magas sziklákkal határolt északi gleccser vájta öblöt jelent. A Varanger-fjordban a várhungok földjét, a Várhungár-földet ismerhetjük fel. Érdemes megemlíteni olyan további településeket, melyekben a vár szó lenyomata megmaradt. Dániában található Varde (Várda) település, Svédországban Varberg (Várberek) és Varnamo, Finnországban Varpaisjarvi és Varkaus.
A Wikipedia szerint „Nagy Theodorik, a gótok királya és a vizigótok kormányzója házassága révén a vandálok, a burgundok és a frankok szövetségese is volt”. Ezen nem kell meglepődni, ugyanis mindkét nép nevében felismerhető a várhung elnevezés. Tóth Gyula már a kutatásai során utalt arra, hogy a Tárihi Üngürüszben a frankokra használt „firenk” kifejezés segít a várongokra következtetni. A frankok által fémjelzett korszakot Meroving-kornak nevezi a történelemtudomány, míg ezt az időszakot a svédeknél Vendel-korszaknak hívják (nevét az Uppsala melletti Vendel helységben talált "hajósírokból” rekonstruált civilizációtól kapta). Arra, hogy mennyire venger ez a Vendel korszak, Tóth Gyula egy sor bizonyítékot sorakoztatott fel. Többek közt a frankok első királyát Sigambernek (Szik-ember) nevezik a krónikában, s a frank királyok nevei Attila idősebb fiának feltételezett Keled nevével hozhatók összefüggésbe. A burgundok esetében pedig a már korábban említett „vár” kifejezés ismerhető fel, valódi jelentésében, mint burg-hungok, azaz berek-hungok.
A korábban említett gepidák nevének eredetével kapcsolatosan Tóth Gyula –Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete című műve alapján- egy szintén ide sorolható hivatkozást támogat, amiben a szerző „kapu-dánok”-nak, azaz kapitányoknak fejti meg az elnevezést. Hivatkozik a Tárihi Üngürüsz krónikára is, ahol Árpádot „kapudánnak” említik. Ő még a latin a capitaneus szó eredeti jelentésére utal, ami kiváló nagyságút jelent és ezen keresztül a gepidák latin forrású elnevezését feltételezi. Ám a korábban ismertetett kapu – gót összefüggés tükrében, ez éppen fordítva lehet. Sokkal valószínűbb az, hogy latin átvétel a kapu-dán méltóságnévből. Eredetileg a vár haderejének, a várkapuhoz tartozó hadtestnek a dán parancsnoka lehetett a várkapudán, azaz várkapitány. Akár ez, akár a korábbi magyarázat megállja a helyét, mert a kapu és a gyepü közt nincs olyan ellentmondás, ami ne adna elfogadható magyarázatot a gepida szó jelentésére, hiszen a gyepü is egyfajta átjáró a szomszéd területre, azaz kapu. Van egy terület, amit a Római Birodalom soha nem tudott az évszázadok során elfoglalni, ez a Dunától keletre található síkság, a Duna-Tisza Köze és az Alföld. Ennek elmaradása, ismerve Róma terjeszkedési szemléletét, nem fogható rá szándék hiányára és végképp nem terepnehézségekre, hanem sokkal inkább a helyi népesség szívós védekező képességére. Ők a gepidák, akikről ezek alapján feltételezhető ez a komoly fegyvertény. Említik őket jazigoknak is, valójában jellegzetes fegyverük után helyesebben íjazóknak kellene mondanunk. Róma közelsége miatt évszázadok alatt folyamatos nyomás alatt pallérozott gyepüdánok, akiket szívesen fogadtak fel más tájakon is hadvezetésre, értelemszerűen fogalommá váltak.
Vizsgálódjunk tovább és próbáljuk megfejteni a viking szó jelentését. A viking szóra több magyarázat van. A Wikipedia ezt írja:
„A viking szó nem adott nemzetet jelölt, hanem inkább egy bizonyos foglalkozást. Első írásbeli említése az Angolszász krónikában található, mint wicingas, amely pejoratív mellékzönge nélkül kalózkodással foglalkozó tengerészt jelentett. Egyes vélemények szerint óangol eredetű, és a wic-kel hozzák kapcsolatba, amely erődöt, tábort jelölt, s ebben az értelmezésben a vikingek az angolok szemében táborlakó nép voltak. Más magyarázat szerint a wic várost jelentett, hiszen a vikingek, mint tengerjáró, kereskedéssel foglalkozó nép, elsősorban városokban telepedhettek le. Ezeknek az elméleteknek azonban ellentmond az a tény, hogy maga a viking szó ritkán fordul elő az angolszász forrásokban. Valószínűleg skandináv eredetű, mivel a korabeli írásokban Skandinávián kívül ritkán használták. Ha így van, akkor a vik szóból származhat, ami patakot, beömlő helyet, kis öblöt jelent. Az öblök természetes búvóhelyek lehettek a kalózok számára. De eredeztetik a viking szót a víkja (fordul, mozdul) és a wikan (fóka) szavakból is.”
Ebből az idézetből látható, hogy szerteágazó megfejtések vannak és egyikük sem állja meg igazán a helyét. A gótok és a vikingek közötti kapcsolatra a korábban taglalt bőségese földrajzi lenyomat szolgál bizonyságul. A gótok történelmének tanulmányozása pedig segít a viking kérdés megfejtésében.
„A gótok a 3. században két részre váltak – 291-ben említi őket először külön a Panegyrici Latini –, a nyugati gótokra (thervingek vagy vizigótok az ógermán wise, azaz „nyugati” szóból), akik az Alsó-Duna és a Kárpátok közt Erdély, Moldva (a mai Románia) erdős, füves terein laktak és keleti gótokra (greuthungok vagy osztrogótok, az ógermán ostro, „keleti” szóból) a dél-orosz síkságokon. A két nép között a Dnyeper (Borüszthenész) folyó volt a határ. Különféle törzsekre oszlott mind a két águk. A nyugati gót törzsek felett a Balth („bátor”), a keletiek felett az Amal v. Amelung („szeplőtlen”, „tiszta”) törzsből származó királyi dinasztia uralkodott.(Wikipedia)
Bízom benne, hogy mindenkinek feltűnt, hogy a keleti gótokat hungoknak nevezték. A keleti gótok vagy greuthungok (keleti hungok) vagy másképp osztrogótok és a nyugati gótok között a határfolyó Dnyeper volt. Mégis a Dnyepertől keletre elhelyezkedő osztrogótok nevében nyugatra lévő folyók neve szerepel (osztro – ostor – ister), hiszen a Dnyeszter (Dan-Ister) és a Duna régi neve az Ister. Ez némileg bizonytalanná teszi a hivatalos magyarázatot. De nézzük meg mi a helyzet a nyugati gótokkal. Utolsó saját államuk a mai Spanyolország területén létezett az arab hódításig, de nemzetük napjainkban is megtalálható, ők a már említett gót-alán katalánok. Első hallásra a vizigótok nevében a víz szót vélhetjük felfedezni, ám a tanulmányaink során kapott berögződések miatt ezt hajlamosak vagyunk gyorsan elvetni. Nézzük meg fentebb, a viking szó lehetséges magyarázatainál felvetődik a svéd „vik”szóból való származás, ami patakot, kis öblöt, beömlőhelyet jelent. Helyben vagyunk ez is a víz fogalomköréhez tartozik. A vikinget köztudottan jó hajósok voltak, folyókon, tengereken egyaránt nagy távolságok megtételére voltak képesek, miért ne gondolhatnánk a vizigót név vízzel kapcsolatos jelentésére. Korábban szóba került a séd Visby városa. Nézzük meg mit ír a Wikipedia város nevének eredetével kapcsolatosan:
„Visby neve az ónorvég vis, azaz pogány áldozati hely szóból ered, míg a by utótag a falu jelentéssel bír. A 14. században keletkezett Gutasagában a vis jelentése szent hely, istentisztelet helye jelentésű.”
Lehet, hogy az ónorvég nyelvben a vis áldozati hely, hiszen a víz is lehet az, ami a város nevében könnyen felismerhető. Ráadásul Visbynek fennmaradt a híres régi városfala, mely a várlakó vár-hungokra, a varégokra enged következtetni. Egyébként a vikingek keletre, muszlim országok ellen irányuló hadmozdulatait egy Yngvar nevű utazó vezette 1040 körül, amelyről, még rúnakövek is maradtak fenn. Nem szükséges erőlködni, hogy az Yngvar névben felismerjük a hungvár nevet, mely Kárpátalján városnévként található meg, mint Ungvár, de Tolna megye nyugati határán is található egy település, amit úgy neveznek, hogy Várong. A legrégebbi skandináv uralkodói dinasztia, az Yngling-ház, amely több klán elnevezésére vonatkozhat, szintén ebbe a jelentéskörbe sorolható. Többek közt a Scylfingek is (óészakiul: skilfingar), akik egy félig mondai népvándorlás-kori svéd dinasztia (Kr. e. 1. század – Kr. u. 695). Királyai többek között Eadgils, Onela és Ohthere. Ebből az időszakból merítették a 8-10. században keletkezett a Beowulf és az Ynglingatal legendákat (Wikipedia). A Scylfingek elnevezéséből könnyen kiolvasható a Szikul-vengek neve. Az Ynglingatal, az egyik norvég királyi ház eredetmondája megemlékezik Adilsról, a sveák királyáról, aki leesett lováról Uppsalában és így lelte halálát. A sveák királyának nevében minden erőlködés nélkül felismerhetjük Atilust, azaz Attilát.
De maradjunk a víz szónál, ami más földrajzi nevekben is fellelhető. Finnországban Vesilahti és Vesanto (Vízöntő), Svédországban Vasteras települések. A szarmata síkságon van egy vízzel teli folyó a Visztula, amely szintén fontos vízi útvonal volt a varégok számára. A folyó nevének eredetével kapcsolatban azt gondolják, hogy korábbi népektől vették át az indogermán népek.( Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára Akadémiai Kiadó, Budapest 1978, ISBN 9630514907 , 698. oldal) Magyarországi települések sora hordozza ezt a jelentéstartalmat: Visegrád, Visonta, Viss, Visnye, Visz, Viszák, Viszló, Visznek, Vízvár, Vizslás, Vizsoly. A Brit-szigeteken kedvelt gabonapárlat és a szláv területeken elterjedt népszerű ital szintén ebbe a jelentéskörbe sorolható. Mindkettő a víz becézett formája. Egyikük a whisky másikuk a vodka. A whisky esetében is indogermán idők előtti szóátvételről beszélnek. Az első feljegyzések ezekről az italokról és gyártásukról csak a XV. században keletkeztek (Forbes: Short History of the Art of Distillation, 1948. 96. o.). Furcsa, hogy az indogermán népeknek át kellet venni azt a szót régebbi népektől, amivel az italukat elnevezik, amit ráadásul csak a XV. században kezdenek el gyártani. Ezen felül ez a szó magyarul teljesen világosan érhető: whisky – vízke. A vizigótok előtt a vandálok is alapítottak királyságot Hispániában. Érdemes a vandál kérdést is megvizsgálni. A hivatalos felfogás szerint a vandálok is germánok voltak. Erre „nyomós” érveket tud felsorakoztatni a történelemtudomány. Nézzük meg a nyelvészeti bizonyítékokat:
„A vandál nyelv a gót nyelv legközelebbi rokonának számító kihalt ókori germán nyelv. Gyakorlatilag semmit sem lehet tudni a nyelvről, mind a mai napig ismeretlen a szókincse, kiejtése és jellege. Ismert néhány vandál eredetűnek tartott személy-, illetve földrajzi elnevezés. Ezek azonban az évszázadok során különféleképpen alakultak, tehát nem árulhatnak el sokat a nyelvről. Az egyetlen jelentős és máig használatos kifejezés, amely a vandálok történelmi jelenlétére utal, Andalúzia, amely az arabból átjött Al-Andalus névből van, jelentése vandálok földje”(Wikipedia)
Az érvek súlyától inogva mindössze annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az andaluz kifejezésből a számunkra a vandál-úz szóösszetétel olvasható ki. Az úzok a Kaspi-tenger környékéről származó lovas-nomád nép volt, akik szintén szkíta eredetűek. Másik olvasat szerint a vizigót királyság területére gondolva a vandal-víz jelentés is kibontható. Annál inkább, mivel Jordanes feljegyzése szerint a gótokkal vívott háborúban egy Visimar nevű vandál király is elesett, akinek nevében ott az árulkodó „víz”, „vizi” kifejezés. Nem elhanyagolható párhuzam az sem, hogy Attila édesapja Bendegúz nevében ugyanezt az „úz” végződést ismerhetjük fel. Van azonban germán kapcsolódás is, mégpedig a német és holland nyelvben található wand szó, ami falat jelent. A falakat építő várlakó hunokat ezeken a nyelveken nevezik vandálnak. A németek minden, a területükön kívül és azon belül élő szláv népcsoportra a vend elnevezést használják. Ami érdekes, hogy a vend szó a mai Észak-Lengyelország területén élt ókori vened vagy venet nép (venedes, veneti, wendi, gwyned, enetoi, venetos) nevéből származik. Nagyon szoros kapcsolatban állhattak a németek germán őseivel. Magyarországon is élnek vendek (Vend-vidéki szlovének), akik a vandálok leszármazottjai lehetnek.
A mai álláspont szerint, feltételezett őshazájuk Skandinávia, ahonnan délre vonulva a 2. században megtámadták a Római Birodalmat. A vandálok a gótoktól elszenvedett vereségüket követően Pannóniában telepedtek le és éltek ott 60 évig, majd a hunok elűzték őket. Menekülésük során az alánokkal és svébekkel királyságot alapítottak Hispániában, majd Észak_Afrikában is, amely lényegében megegyezett a Karthágó ősi területével. Ariánus hitűek voltak. Az ebben az időben létrejött Szvéb Királyság területén már megtalálható volt Astorga település, amit az őslakos asztúr keltibérek (őstúr keleti avarok) alapítottak. Furcsa mód sok az ismétlődés. A vizigótok is alapítottak Hispániában királyságot és a feljegyzések szerint a vikingek is jártak erre. Skandinávia közelségében élt egy germánokhoz sorolt nép, akik a mai Hollandia, Dánia és Németország északi részét felölelő területen éltek már az i.e. 3. évezredtől és vándorlásuk során a Brit-szigetek benépesítésében is szerepük volt, ők a frízek. Magas termetű, szőke, kékszemű erős testalkatúnak írták le őket. Ellenálltak a Római Birodalom hódításainak, függetlenségüket sokáig megőrizték. Az előzőek alapján besorolhatjuk őket a vár-úzok közé. A fríz névben szintén felismerhető a „víz” jelző. A fríz, vár-vízek ugyanahhoz a népcsoporthoz sorolhatók, mint a vandál-vízek, vagy a vizigótok.
Ha vesszük a bátorságot és mindezeket a népeket azonosítjuk a vikingekkel, a viking szó első tagjában, az előzőekben kifejtett okokból is, egyértelműen a víz kifejezést kell látnunk. A másodikban, pedig az ismerős –ng- hangpárt, ami a hungár, venger, várong nevekben találhatunk. A viking nem más, mint vizihung. A vizihung könnyen átalakulhat hangzócsoporton belüli váltással vizikung-gá, a vizi tag lerövidülésével vikung lesz, s ezzel meg is kaptuk a választ a viking kérdésre.
Végül térjünk vissza a vikingek rusz elnevezésére, melyet az előzőekben említett ősi vörös kultuszhoz való kapcsolódásukként értelmezhetünk, mert a magyar nyelvben megőrzött vörös szó második tagjaként ismerhető fel. Ezt már a karthágóiaknál példaként felhozott településnevek és a föníciaiak és a punok bíbor színről kapott elnevezése kapcsán felvetettem. Példa erre számos karthágói alapítású város Rusadír, Rusuccuru, stb. Felvetődik a kérdés, hogy a magyar nyelvben vajon miért lett két tagú a vörös szó? A vörös szó régi változata a rőt. A magyar krónikás hagyományban őskirályunk Nimród, Ménrótként is feltűnik. A Ménrót névben a „mén” nemzetség, a rót pedig rőt vörös színre utaló szavunk. Ezek alapján a vörös nem béli jelzőt olvashatjuk ki. Ez a rőt szó őrződött meg az európai nyelvek jórészében, mint red (angol), rood (holland), röd (dán, norvég svéd), rot (német), rosso (olasz) és rouge (francia). Valamennyi a vörös szó második tagjaként ismerhető fel. De honnan az első tag? Az ősi rusz lakosság által létrehozott települési forma a város, ami a benne lakó vár-ruszokról kaphatta a nevét. A Kijevi Rusz mellett van még egy terület, ami a ruszokkal hozható kapcsolatba, ez Poroszország, hiszen nevében szintén megtalálható az ország alkotó rusz népesség elnevezése. A történeti Poroszország, másképp Ó-Poroszország egy ma nagyobbrészt Lengyelországhoz kisebb részt Oroszországhoz tartozó (Kalinyingrád és körzete) történelmi terület. Későbbi elnevezése Kelet-Poroszország, amelynek területe a történelem során többször módosult. Történelmi Poroszországnak azt a régiót szokás nevezni, ahol a kihalt balti poroszok éltek. Ez a Balti-tenger partján, a Visztula és a Nyeman mentén található. Az ó-poroszok saját magukat „prusi” névvel illették. Ebben az ősi elnevezésben ismét a vörös szín köszön vissza, mint „pirosi”. Ez alapján jó tudni, hogy Poroszország nem más, mint Pirosország.
Hogy kerek legyen a történet, meg kell említenünk még egy másik ókori népet a keltákhoz tartozó boiokat. A Római Birodalom ellenségei voltak, többek közt Hannibál mellett harcoltak Róma ellen, de a hosszú évszázadok alatt meghódoltatták őket. Bonfini szerint: „...a bajorokat, mint sokan vélik, a bójokról és az avarokról nevezték el, mint fentebb kifejtettük, ezeket boiarinak mondják.” Milyen érdekes, hogy Oroszországban, Bulgáriában, Moldvában és Havasalföldön a bojár az uralkodó nemesi, katonailag meghatározó társadalmi réteg. Még a cári időkben is mindent jóvá kellett hagyatnia bojárokkal. Ez a hagyomány visszavezethető a Kijevi Rusz idejéig, s így már a hovatartozásuk is könnyebben behatárolható. Említik őket boiusoknak is. Ez a kifejezés elvezethet bennünket a népelnevezés valódi jelentéséhez. Korábban már azonosítottam a székely elnevezést a szakáll szóval. Ez nem egyedi dolog, hiszen a longobárdokat is a hosszú szakáll viseletükről nevezték el (longo = hosszú, bard = szakáll). A boiusok esetében is erről van szó, csak jelen esetben a bajuszra kell gondolni. Ebből pedig következtethetünk a boi-úzokra, vagy, hogy kapcsolódjunk a vízi népekhez boi-vízekre. Érdemes megnézni, hogyan lelhető fel még a magyar nyelvben ez a szó? Az első tag számos szavunkban megtalálható. A boly, mint összesűrűsödött egyedek tömege, pl. hangyabolyként ismert, de a bojt, vagy a növényvilágban a bojtorján ugyancsak összesűrűsödött szálakat vagy virágokat jelent. A bojtár, a bojt-úr, feladata az állatok összeterelése. Ebből már értelmezhető a bajusz sok szálából kialakuló értelme. A boiusok vizhez való kötödését, akkor érthetjük meg, ha megnézzük a szláv és balti nyelvek bajusz szavait: vuszi (belorusz), wasy (lengyel), vusa (ukrán), fúzi (szlovák), usi (orosz), usai (litván), usas (lett), vuntsid (észt), viikset (finn). Ezek a vízi hangzású jelentések, mind annak a bizonyítékai, hogy a boiusok is ahhoz a hajózó népekhez tartoztak, mint a vikingek, a vizigótok vagy a vandalúzok, ha nem ugyanazok, csak más névvel illették őket.
Ha a leírtak alapján tanulmányozzuk ezt a 6. századi térképet, akkor választ kaphatunk, milyen uralom alatt volt ebben az időben Európa, nem megfeledkezve arról, hogy ezt az időszakot megelőzően Attila hadjárata során, gyakorlatilag meghódoltatta az egész földrészt.
Az a szemlélet, ami áthatja a jelenkori történetírást, hogy minden előzmény nélkül jelennek meg és tűnnek el népek, jobb, ha elfelejtjük. A vikingek kapcsán rájöhetünk, hogy nem nőhet ki egy nép a földből a IX. században, majd 300 év rablás fosztogatás után megszűnik létezni. A gótok példája is ezt mutatja, akik az ókori géták leszármazottjai, hogy nem szívódhattak fel nyomtalanul olyan jelentős történelmi szerep után, mint amelyeknek részesei voltak. Sokkal inkább arról van szó, hogy az emberiség történelem tudata azokhoz az írott forrásokhoz igazodik, amelyek igyekeznek megfosztani hagyományuktól, származástudatuktól azokat az ősnépeket, akik ellenségei voltak a birodalmi szemlélet, kifosztó –leigázó szellemiségének. Ennek szerves része még ma is a történetírás, melyben egyes nemzetek különböző elnevezéseinek felhasználásával alkotnak új népeket és igyekszenek ezzel a megtévesztéssel leválasztani azokat ősi múltjától. Ez az oka annak, hogy a legtöbb európai nép a hamis indogermán származáshoz zárkózik, leszakadva arról a szkíta vonulatról, ami egykor az emberiség erkölcsi mintája volt. Be kell látni, hogy a kelta, etruszk, vandál, venger, varég, várhung, frank, hun, gót, géta, gepida, dák, dán, dáv, roxolán, alán, longobárd és még sorolhatnánk tovább, mind ahhoz a keletről érkező szkíta vonulathoz tartozott, ami Európa nyugati részének kulturális és erkölcsi felemelésének főszereplője volt. A fenti sorokban olvasható összefüggések ismerete alapján az a helyzet, hogy még annál is több közünk van nyugat-Európa őstörténetéhez, mint amit a legmerészebb álmainkban gondolhattunk. Szerencsére nem minden hamisítható úgy, mint az írott történelem. Amivel nem tudnak mit kezdeni a hamisítók, az a nyelvészet, etimológia területe. Ezek logikus kapcsolódásainak felismerése lehetővé teszi, hogy feltáruljon az az elfelejtett tudás, ami az emberiség igaz történetéhez elvezethet.
Zentai Ákos
Forrás: pannonpunhon.blog.hu
Ajánlotta a szerző.
Linkek a Magyar Megmaradásért szerkesztőtől.