20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2019 április 08, hétfő

Magyar Őstörténet Igazságai - Összefoglalás

Szerző: ismeretlen

Egy népet nemzetté az ő történelmi tudata emeli, ha van történelmi tudat, van nemzet, s e tudat hiányáért hazánkban a Magyar Tudományos Akadémia a bűnös. Hazánk történészei minden írásukba azt a tévhitet keltik, hogy Európának nincs és nem is volt ókora. A Kárpát-medence ürességét sugallják tudományos publikációikban a "MAGYAR" kutatók.

Pl. Bartha Antal: A IX - X. századi Magyar Társadalom c. könyve 122. oldalán (1973) mikor ezt írja: "A magyar hordák megtelepedése ezen az akkor igen ritka népességű, mondhatni teljesen üres területen." (Kárpát-medence)

A csupán nevében Magyar Tudományos Akadémia a saját történelmünkről a következőket írja a Kárpát-medencét illetően. Őszerintük a római hódítók korában is jóformán üres volt a Kárpát-medence és korábbi telepeseknek nyoma sem volt. Ezer évvel később is csak szlávok éltek itt, ezek azonban nem tanúsítottak ellenállást a jóval később érkező magyar megszállókkal szemben, a Tudományos Akadémia volt elnöke pedig a következőket írta a magyar nemzet őseiről: 

"Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció... görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el... "

Egyetlen nemzet tudósai sem írnak ilyen mocskos rágalmakat és hazugságokat nemzetükről, s ha valaki ilyet tenne, az bíróság elé kerülne nemzetgyalázásért, s azonnal kirúgnák a Tudományos Akadémia elnöki tisztjéről.

 

Mivel hazánkról és nemzetünkről van szó, kötelességünk megvizsgálni mi az igazság Barta, Hallay, Glatz Ferenc állításai körül. Volt-e a Kárpát-medencének ókora, őskora és valóban üres volt-e a Kárpát-medence, s valóban megszálló barbár állatokként érkeztek e őseink ide... s mikor?

 

Mindezt fontos tisztázni, hiszen ezen állítások alapján követelték és kapták meg hazánk területének 75 % - át a szlovák, cseh, szerb, román nemzetiségek, akik hazánk területére, mint menekültek, és bevándorlók érkeztek, de látva a finnugor elmélet nyújtotta magyar ellenes lehetőségeket, meglovagolták ezen hazug magyarellenes állításokat, melyeket maga a Magyar Tudományos Akadémia terjesztett nemzetünk ellen!

Az Angol régész, Gordon Childe szerint a kőkorban létezett egy azonos műveltségű nép a Mezopotámia, Kárpát-medence, Kréta háromszögben. Észrevételeit 1929-ben tette közzé a The Danube in Prehistory c. művében.

A Kárpát-medence és Európa benépesedésének története csak az éghajlati viszonyok és alakulások, valamint azok hatása a növény és állatvilágra, figyelembevételével érthető teljességében. A geológusok szerint a jégkor Európában i.e. 75.000- től i.e. 10.000 -ig tartott. Az utolsó jégkor alatt a Kárpát-medence pereme, erdős tundra volt. Állandó jégpáncél csak a Magas Tátra láncolatát borította. Ebből következtetve jogos a feltételezés hogy a Kárpát-medence a lassú felmelegedés beállta után 2- esetleg akár 3 ezer évvel is megelőzte Európa területeit a lakhatóság és az emberi élet létfenntartása biztosítását illetően. A Times atlasz a jégtakaró északi határát a Kárpátoktól jó ezer kilométerrel északra húzza meg, mely a Kárpát-medencében még kedvezőbb éghajlati viszonyokra utal. A Kárpát-medencében az ősembernek több telephelyét megtalálták a jégkor utolsó szakaszából, főleg melegvizű források közelében.

 

Hogy milyen mozgalmas volt az élet a Kárpát medencében, az alábbi idézet jól érzékelteti:

 

"A Kárpát-medence volt a szarvasmarha európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni." A Kárpát-medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt. A Kárpát-medence nemcsak az állatok háziasításának volt az egyik legfontosabb gócpontja, hanem Európa benépesedésének is. Amint Európa északi vidékei fokozatosan alkalmassá váltak az emberi létfenntartás követelményeinek, úgy ontotta népfeleslegét a Kárpátok koszorúzta medence, mindaddig, míg a kontinens benépesedett. Ezt követően megindultak a vándorlások messzebb lévő vidékekre. Az új kőkorban (neolitikum) a Kárpát-medencében 3 nagy műveltségkör virágzott. A KŐRÖS műveltség (i.e. 5.000) kiterjedt Erdélyre, Duna-Tisza közére, valamint a Dunántúl Duna-Dráva szögletére. A Nagyalföldön ettől északra fekvő terület volt az alföldi vonaldíszes edények műveltsége (i.e. 4.000). Míg a Dunántúlon a Dunántúli vonaldíszes edények műveltsége (i.e. 4.000). Az utóbbi leletanyaga megtalálható a Bécsi és Cseh medencén keresztül egészen a Rajna vidékig.

Az Alföldi vonaldíszes edények műveltségi köréből előkerült női istenszobrok alsótestére bekarcolt M jel a termékenység az anyaisten, és a nő fogalmakat jelölte. Ilyen szobrocskák azonos jelekkel kerültek elő Mezopotámiában, a görög szigeteken, és a Kárpát medencében. Az M-alakú jellel ellátott Szekélyháton kiásott egyik ilyen szobrocska jó 2,000 évvel megelőzi a mezopotámiai ugyanilyen leletet. Ugyanilyen szobrocskák előkerültek Egyiptomban is. A Krétai, Mezopotámiai, Kárpát-medencei, Egyiptomi népek írásának azonosságát a nemzetközi szaktudomány elismeri.

 

A Párizsi nemzetközi konferencia kimondta: A Kárpát-medence, Mezopotámia, Kréta, a görög szigetek és területek, valamint Egyiptom őstelepes népe NEM származhatott egymástól, hanem egy ősnép egymástól elvált tagjainak tekinthetők, tehát testvérnépeknek. Nemzeti szempontból tudnunk kell, hogy a magyar származástudat új megfogalmazásának korát éljük, mely nélkül a nemzeti önismeret és önbecsülés nem létezik.

 

Össze kell gyűjtenünk mindazon 1. nyelvi, 2. embertani, 3. régészeti, 4. műveltségi, 5. népzenei adatokat melyek alapján az igazságot tisztázhatjuk, s végre a magyarellenes finnugor tévtant az őt megillető helyre, a szemétdombra vethetjük. Mivel a csupán nevében Magyar Tudományos Akadémia a saját történelmünkről a következőket írja a Kárpát-medencét illetően: "a Római hódítók korában is jóformán üres volt a Kárpát-medence és korábbi telepeseknek nyoma sem volt. Ezer évvel később is csak szlávok éltek itt, ezek azonban nem tanúsítottak ellenállást a jóval később érkező magyar megszállókkal szemben."

Érdemes idézni Glatz Ferenc írását a Magyarok Krónikája c. műből melyben a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta a magyar nemzet őseiről: "Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció...görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el..."

Lássuk hát, mit is tanítanak Európa egyetemein erről az időszakról és mi az, ami nyugaton köztudott, s amiről a mi akadémiánk úgy hallgat, mint a sír...

 

Az Őskőkor és az új kőkor emlékei - a Kárpát-medencében a nyugati tudósok ismertetésében a következőket tartalmazza:

 

1. Az ősember egyik legfontosabb szerszámának alapanyaga az obszidián volt, melynek eddig feltárt lelőhelyei Tarcal, Tokaj, és a Hont megyei Csitár község határában voltak. A feltárások igazolják hogy ezeken a helyeken KŐIPARTELEPEK voltak, ami a kő tömeges felhasználását bizonyítja. Az a tény már önmagában is nagyon nagy tömegű lakosságot jelent. Angol régészek megállapítása szerint az obszidián út, a só út, a borostyánút, kagyló út innen indult ki, a Kárpát-medencéből, és jutott el Európa minden lakott helységébe.

Ezen utak összefutása és találkozása a Kárpát-medencében a tömegek által legsűrűbben lakott terület volt. Európa legsűrűbben lakott területe a Kárpát medence volt már ebben az időben!! (mit is tanít nekünk a Magyar Tudományos Akadémia, azt hogy a Kárpát-medence ez időben üres volt és jóformán lakatlan, csak szlávok laktak itt...)

A nemzetközi tudományos kutatás (a magyar helyett) lépésről lépésre tisztázza, hogy a fémekről elnevezett korszakok is a Kárpát-medencéből indultak ki - különös tekintettel arra hogy Európában először itt voltak ércfeltárások, majd később a Cseh medencében. A rézkor kezdetén egész Európában csak az alábbi helyeken folytattak bányászatot John Dayton kutató megállapítása szerint.

 

1. Körmöczbánya (Nyitra) arany, ezüst, antimon

2. Selmeczbánya (Nyitra) ezüst

3. Nagybánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst

4. Felsőbánya (Szatmárnémeti) arany, ezüst, cink, ólom

5. Kapnikbánya (Szatmárnémeti) ezüst, antimon, arzén

6. Offenbánya (Torda-Aranyos) ezüst, tellur

7. Veresbánya (Alsó-Fehér megye) arany

8. Rudnikbánya (Nyitra) réz, ólom, ezüst

9. Rudabánya (Borsod) arany, ezüst, vas

10. Nagyág (Hunyad megye) arany, ezüst, tellur, mangán

11.Dognácska (Krassó, Szörény) réz, ólom

12. Szaszkabánya (Krassó, Szörény) réz

13. Majdánpatak (Krassó, Szörény) réz

14. Gölniczbánya (Szepes) réz, antimon, nikkel

 

Óriási fémfeldolgozók nyomait tárták fel eddig Bodrogkeresztúr, Lengyel, Erősd, Vincsa, Gulmenitz, Tószeg, Jordánhalom, Tordos, Polgár, Perjámos, Velemszentvid, Hallstadt, Karanovo, Remete, Nyitra, Lerna helyeken. Az itt felsorolt lelőhelyek, és olvasztó telepek kiszolgálását nagy létszámú személyzetnek kellett fenntartani, s terményeikkel is ugyancsak nagy tömegeket szolgáltak ki egész Európában.

 

A Kárpát-medence őskultúrájának legszenzációsabb bizonyítéka a tatárlaki lelet, melyről a nemzetközi tudósok kutatásai igazolták, hogy több mint 1.500 évvel megelőzik a Mezopotámiai első írásos leleteket.

A nemzetközi orientalista konferencia elfogadta, hogy az emberiség civilizációjának bölcsője NEM Mezopotámia, ahogy eddig hitték, hanem a Kárpát-medence, s ezen belül Erdély. (A Tatárlaki agyagtáblák helyi, Tatárlaki agyagból készültek, a Mezopotámiai legkorábbi leletek 6.000 évesek, míg a Tatárlaki leletek 7.500 évesek)

 

A Magyar Tudományos Akadémia állításaival ellentétben a Kárpát medence nemhogy nem volt üres, de A Kárpát-medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt. Mindenben a Kárpát-medence járt az élen egész Európában lásd -

1. "A Kárpát-medence volt a szarvasmarha Európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát-medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni."

2. H. Würm kutató igazolta hogy a Kárpát-medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000 - ben már befejeződött. Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárása és kormeghatározása a már említett Tarcal, Tokaj, és Csitár határában.

3. A civilizációt forradalmasította a kerék feltalálása. A kerék felhasználásával készült első kocsi is a Kárpát-medencéből származik (Az angol nyelv ma is őrzi a Magyar Kocs község nevét az angol Coach szóban...) Az első kocsik lelőhelyei, Budakalász, Szamosújvár, Gyulavarsánd, és Herpály. Megjelenési idejük i.e. 2.000.

4. A Magyar Tudományos Akadémia azt is állítja, hogy a Római birodalom elfoglalta Pannóniát, és itt sztyeppei állapotokat talált, s jóformán néptelen volt a teljes terület. Ezzel szemben mit is tanítanak Nyugat Európa egyetemein? Edward Gibbons történész könyveiből megtudjuk hogy a Római Birodalomnak Pannónia gabonája és bora kellett, ezért támadtak a Scytha Pannon törzsekre, és i.e. 35. - től i.sz. 9 -ig, összesen 44 esztendei szüntelen hadjáratok árán bírták csak elfoglalni. Vajon milyen erős, és mekkora nép lehetett mely a világ akkori legnagyobb és legerősebb katonai nagyhatalmának 44 esztendeig ellen bírt állni? Nyilván nem egy lakatlan és jóformán üres ország lehetett, habár akadémiánk ezt állítja, a tények dacára.

5. A paleolitikumtól kezdve világviszonylatban az első és legősibb a KÜRÖSI kultúra.

6. A Kárpát medencéből származik

- az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer

- a korong előtti és a korongolt kerámia

- a gabona kinemesítése az őscirokból

- a fémbányászat

- a fémművesség

- az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja

- a kerék!

- a kengyel!

7. Gordon Childe és Fritz Scachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát-medencei Scythák voltak.

 

Lássuk a bizonyítékokat a scythák Kárpát-medencei őshonosságáról. A kérdés, ki a Kárpát-medence ősbirtokosa, ki az az ősnép mely Európa kultúráját megteremtette. Az ókori íróktól hasznos adatokat tudunk meg, náluk már i.e. 700-tól találunk adatokat a Kárpát medence történelmére vonatkozóan.

Herodotos (i.e. 484 - 406) akit a történetírás atyjának is neveznek, azt írja IV. könyve 48. bekezdésében "Szkítaország legnagyobb folyója az Ister (IsterGam-Esztergom) (Duna). Közli, hogy az Isterbe folyik a Tiphisas (Tisza) és az Agatirs scytha törzsektől Erdélyből a Maris (Maros)"

Herodotostól megtudjuk azt is, hogy a Kárpát-medencei scythák első királya TARGITAOS volt. Ha a nevet nyelvészeti vizsgálatnak vetjük alá, akkor a nyelvfejlődés szabályai szerint a kemény T hang helyére annak lágy váltóhangját, a H-t tesszük, és elhagyjuk a görögös os képzőt, akkor tisztán áll előttünk, hogy az első király nevét őrzi még ma is a Hargita nevű hegy.

A scytha és a hun nép azonosságát igazolta AGATHIAS (szül i.e. 301.) könyve 154. oldalán, "Mindazon barbarus népek, melyek az Imauson belül laknak scytháknak vagy hunnusoknak neveztetnek."

Ptolemaus Claudius (i.e. 138 - 18O) III. könyve, 5. fejezet, 19 oldal, írja "A scytha alánok fölött laknak a roxolánok, pannonok és hunok, mind testvérek."

Hippocrates (i.e. 456 - 366.) "Európában él a szittya nép, melyet szarmatáknak, szakáknak, szabiroknak, gepidáknak, pártusoknak, pannonoknak, médeknek, jazigoknak(Jász), hunnusoknak és avaroknak is neveznek...."

Azaz, a régi írásokból tisztázódik, hogy a rejtélyesnek és titokzatosnak tartott népnevek mögött az azonos HUN SCYTHA népet kell keresni. Ezekkel az adatokkal tovább tisztul a kép, miszerint Gordon Childe-t idézve. Az európai népek tanítómestere a Kárpát -medencei műveltség volt, azaz a magyarok ősei a scytha nép! A mi őshazánk a Kárpát-medence!

 

1. Őshazakutatás

Egészen 1849-ig Magyarországon köztudott volt a scytha, hun, avar, magyar azonosság. Ezt a nemzeti öntudatot a habsburgok törték meg azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé tették Joseph Budenz-et, aki egyetlen szót sem tudott magyarul, de megállapította a finnugor elméletet, mely a mai napig egyeduralkodó. Hiszen úgy a habsburgoknak, mint a náciknak, s később a kommunistáknak egyaránt megfelelt, mert az a nemzet melyet megfosztottak nemzeti öntudatától, és megtörték büszkeségét, s elroppantották gerincét, melyet ősi múltjának ismerete biztosított számára, sokkal könnyebben elnyomható, félrevezethető, kihasználható.

Mivel a szó elszáll, a betű megmarad, érdemes leírni pár dolgot a magyar őstörténettel és a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos irányvonalának az 1848-as Szabadságharc bukása utáni hirtelen, 180 fokos irányváltoztatásáról, s az ennek következtében axiómává vált finnugor elméletről mely valóságos szent-tehén dogmává merevedett.

Ennek igazi okáról és a háttérről az angol, amerikai, kanadai, argentin, francia kutatók írásai alapján a következőket kell tudnunk.

1.) Mikor Széchenyi megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, akkor a következő volt a hivatalos álláspont: Minden magyar krónika, ősgeszta, az ország lakosságának szájhagyományai tanúsítása alapján köztudott volt és az MTA (alapítása és létrehozása óta) hivatalos elfogadása alapján is elfogadott tény hogy a scytha eredetű - hun, avar, magyar nemzet azonosság révén a Kárpát-medencei magyarság ittléte minimum 12.000 éves.

Ugyancsak elfogadott volt Torma Zsófia erdélyi régész Tordas melletti ásatásainak alapján, melynek során a Mezopotámiai legrégebbi leleteknél 1.500 évvel régebbi írásos leleteket talált, ezzel írásos igazolást nyert a scytha, hun, avar, magyar nemzetazonosság.

Erre nézve az írás végén adatokat, tényeket ismertetünk, olyanokat, melyek Magyarországon SOHA nem kerültek ismertetésre, mivel az MTA meggátolta ezek publikálását - úgy az osztrák uralom, mint a náci éra, mint az szovjet megszállás évtizedei alatt, mivel mindezen idegen megszállóknak azonos volt az érdeke, hisz idegen szempontból nézve mire jó a finnugor elmélet. Megsemmisíti a magyar nemzeti öntudatot, a világ legelmaradottabb, legprimitívebb népének állít be minket a világ országainak színe előtt, kitűnő alap magyarellenes propagandára, és 1920-ban igazolásul szolgált hazánk feldarabolására. Azaz a finnugor elmélet az abszolút magyarellenes célokat szolgált, és szolgál ma is. Immáron 150 esztendeje folyik ez a magyarellenes MTA tevékenység, méghozzá a magyar lakosság pénzén. Miért? És hogyan kezdődött?

2.) 1850-ben a Magyar Tudományos Akadémia hirtelen szemétbe dobta a krónikáinkat, azt mondva, hogy a magyarok szeretnének egy dicső múltat hazudni maguknak. (ezt, Dr. Glatz Ferenc szóról szóra megismételte egyik TV interjújában a Duna TV-ben) és 1850-ben minden a még Széchenyi által alkalmazott kutatót, tudóst, nyelvészt kirúgtak, a magyar tudósok helyére német, és cseh "tudósok" érkeztek. Az új kinevezett igazgató Joseph Budenz német nyelvész lett. Az ő vezetése alatt került bevezetésre a finnugor elmélet, mely szent-tehén dogmává vált mára.

Mi volt a háttérben, és miért maradt ez 1850 óta egyeduralkodó az MTA hivatalos vonalán? A magyarázat egyszerű.

Mikor leverték a magyar szabadságharcot, Európa nemzetei szimpátiával fordultak felénk, és megvetéssel az osztrákok iránt. Ferenc József utasítására az osztrákok, és évszázadok óta hűséges kiszolgálóik a csehek, közösen kidolgoztak egy remek tervet - a terv célja Magyarország és a magyar nemzet sárbatiprása, a magyar nemzeti öntudat megsemmisítése volt, s az hogy Európa nemzetei soha többé ne fogják Magyarország pártját.

Ennek a tervnek eszköze a finnugor elmélet - ezt egy Joseph Budenz nevű német dolgozta ki, 5 cseh asszisztensével. Érdemes megjegyezni hogy habár a finnugor elmélet nyelvészeten alapszik ezen "szakemberek" egyike sem tudott magyarul. Közel 50 éven át, míg óriási fizetést húztak a magyaroktól, a Magyar Tudományos Akadémia vezetőiként Pesten éltek, haláluk napjáig nem is tanulták meg nyelvünket, soha nem szűntek meg a nemzetközi tudományos konferenciákon hangoztatni, hogy a magyar a világ legelmaradottabb legprimitívebb csordája, egy primitív horda, akik vezetésre szorulnak. Hálásaknak kellene lenniük azért, hogy Ausztria, a kultúrát és műveltséget nyújtotta nekik, de a primitív magyarok hála helyett örökös rebellisként állandóan megtámadják Ausztriát.

 

A propaganda fényesen bevált. Európa nemzetei, akik azelőtt szimpátiával támogatták a magyar függetlenségi törekvéseket, ezután Magyarország ellen fordultak. Mi a finnugor elmélet lényege?

Joseph Budenz (aki egyetlen szót nem tudott magyarul) de kidolgozta ezt a nyelvészeti elméletet, saját maga a következőket mondta:

 

1.) Nincsenek szövegek melyek a finnugorság nyelvén szólnának, az írásbeliség előtti korból.

2.) Ennek következtében mind a finnugor nyelv szókészlete, mind a nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben teljesen ismeretlen előttünk. Azaz, el kell ismerni, hogy NINCSEN finnugor nyelv. E nyelv sosem létezett, de létezhetett volna. Ha létezett volna, akkor eredetét kb. 7.000 évre becsülnénk.

3.) Nincs olyan etimológus módszer mely hipotetikus, és nemlétező ősnyelvekkel való rokonságot vagy azokból való származást tudományos eszközökkel bizonyítani tudna.

4.) Csak az állt módomban, hogy egy hipotetikus finnugor nyelvi szöveget írjak asszisztenseim segítségével.

 

Azaz - összefoglalva:

A német és cseh, magyarul nem tudó emberek keresnek egy ősnyelvet - amiről beismerik, hogy NINCS. Beismerik hogy teljesen ismeretlen ez a sosemvolt nyelv. Azt az ősnyelvet kinevezik 7.000 évesnek, de az a nép mely állítólag ezen beszélgetett, csak 2.000 évvel ezelőtt keletkezett. Ezen az ismeretlen és sosemvolt nyelven szövegeket írnak maguk a kutatók. Saját elképzelésük alapján kreálva a szövegeket. Ezt komoly és tudományos nyelvészetnek nevezni NEM LEHET.

Az osztrák érdek az volt hogy:

 

1. Európa nemzeteiben ne ébresszenek többé rokonszenvet a magyar szabadságharcok, hiszen a világ legelmaradottabb, legprimitívebb, minden kultúra nélküli, tengődő és vezetésre szoruló állatcsorda a magyar - örüljön annak, ha Ausztria megszánja és kultúrát nyújt neki, de a hálátlan állatok csordája, a primitív és elmaradott kultúrálatlan magyarok hála helyett rátámadnak szegény Ausztriára?. Ez a magyarellenes propaganda fényesen bevált. A finnugor elmélet kitalálása óta az osztrákok (a magyar állam pénzén) egész Európában terjesztették, s ezzel egy magyarellenes érzés, sok esetben gyűlölet alapját vetették meg.

Ez az elmélet mivel magyarellenes, kitűnően megfelelt minden nagyhatalomnak mely hazánkat megszállta. Hiszen minden megszálló nagyhatalom érdeke, hogy NE LEGYEN MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT, a nemzet ne ismerje meg saját múltját, hiszen akinek nincs múltja, annak jövője sincs, s ezt ők nagyon jól tudják.

Így bevezették, és 50 éven át belénk sulykolták - ma már senkinek eszébe sem jutna, hogy ezt megkérdőjelezze. A magyar nemzet pénzén folyik a magyarellenes propaganda immáron 150 esztendeje, saját magunk ellen!

 

Lássuk tehát, mi az igazság! A finnugor hazugság sulykolása helyett rövid, és hiányos összefoglaló a scytha, hun, avar, magyar azonosságról s pár lényeges tény a sumir, magyar, török rokonságról.

 

Minden pápai bulla azzal kezdődött (évszázadokon keresztül) "A Királyi scythák utódai, a hunok és avarok leszármazottai, a mai magyarok"... Azaz, köztudott volt származásunk és eredetünk.

Lenormant (francia nyelvész) már 1830-ban megállapította hogy a "sumir nyelv ural altáji nyelv, a mai nyelvek közül a magyar áll hozzá a legközelebb" John Rawlinson (angol kutató) egy székely pap segítségével a rovásírásunk révén fejtette meg a sumir írást. Azaz, ha semmi közünk nem lenne a sumirokhoz, akkor nem lehetett volna a székely-magyar rovásírás révén megfejteni a sumir írást.

A British Múzeumban a sumir kiállításon szerepelnek az ásatások során napfényre került kisebb nagyobb szobrok, s ezek között láthatóak a sumir nép állatait ábrázoló szobrok is. Ezek pl. racka juh, komondor, kuvasz, magyar ridegmarha. Ilyen állatai csak a sumiroknak, és a ma élő nemzetek között CSAK a magyarságnak vannak.

 

Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta:

"1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A sumir nyelv - 7.000 éves volta dacára - ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török "unokaöcs" fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral."

Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván "a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral."

 

És - végezetül néhány érdekesség:

1.) Embertani szempontból nézve az ún. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek. Szakálltalan, szőrtelen, sárga bőrszínű, ferdeszemű emberek. A magyar nép szakállas, fehér bőrű, kerek szemű. Azaz embertanilag semmi közünk nincs a finnugor népekhez.

2.) Népzenei szempontból Érdekes módon Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig NEM hozzáférhető Magyarországon!

Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja.

A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket: A Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint. A perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat. A finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat.

3.) Nyelvi szempontból John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a sumir írást.

Lenormant (francia) kutató megállapította hogy a mai nyelvek közül a magyar áll a sumirhoz a legközelebb.

Sir Leonard Wolley megállapította, hogy a sumir nyelv nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török "unokaöcs" fokon áll, hasonlóság tekintetében a sumirral, a magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. A alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.

Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, hol magánúton megtanult magyarul - mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, a MTA elítélte őt, mondván: "Az MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral."

Nyelvi szempontból nézve tehát angol, francia tudósok szerint a magyar nyelv mondhatni egyenesági leszármazottja a Sumir-nak.

4.) Régészeti bizonyítékok A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai - racka juh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk, magyarokon kívül SENKI másnak nincsenek ilyen állatai a világon.

 

Említésre érdemes egy régészeti szenzáció is, Erdélyben Tatárlakán végzett ásatások során került napfényre több ezer égetett agyagtábla, melyeken sumir írás van, s éveken át tartó kutatások és kísérletek eredményeként a Francia Tudományos Akadémia a következőket állapította meg:

 

1. Az erdélyi tatárlaki ásatások során talált táblák 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem Európában, Erdélyben, kezdődött?!

2. Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt. S amit csak a nevében magyar sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT. Én csak New Yorkban olvastam erről, pesten a mai napig senki sem hallott erről egyetlen árva szót sem.

Azaz, embertani, népzenei, nyelvészeti, és régészeti szempontból nézve, a finnugor elmélet, melyet ellenségeink dolgoztak ki lejáratásunkra, és magyarellenes propaganda céljára, egyszerűen VALÓTLAN elmélet.

Ideje lenne hogy az MTA végre ne magyarellenes tevékenységre költse el a magyar lakosság pénzét. Példa nélkül áll a világon, hogy egy nemzet tudományos akadémiája arra költi el a nemzet pénzét, hogy nemzetellenes tevékenységet fejtsen ki, rombolván a magyar nemzeti tudatot, hamisítva a magyar történelmet, s hivatkozási alapot nyújt ellenségeinknek (lásd. Trianon Június 4, 1920)

 

Hol van a scytha, hun, avar, magyar Őshaza?

A Finn Ugor elmélet után folytassuk a sort pár érdekességgel a magyar Őstörténetről. Hol is van az őshaza? Felesleges keresni, mert az őshazában élünk ma is, itt szaporodtak el és innen rajzottak ki a nagyvilágba a scytha, pannon, dák, jász, kun, hun, avar, magyar törzsek, és ide tértek haza mikor a haza veszélyben forgott. Ilyen hazatérési hullám történt 7 - 8 alkalommal is, az Árpád-féle hazatérés (honvisszafoglalás) csak az utolsó volt a sorban (896-ban).

1. Dechelette, francia tudós, (A Francia Tudományos Akadémia tagja) a bronzkor elismert nagy szakértője állapította meg a következőket: "Az első és legprimitívebb bronz leletek Európában csak Kr. előtt 2.000-ben jelennek meg, de a Kárpát-medencében talált, és hun illetve székely törzsek által előállított bronz tárgyak többsége Kr. előtt 4.000-ből származik." Sőt, a Torontál megyei Tordas mellett megtalált bronzfokos, melyen székely rovásírással bevésett mondatok vannak, Kr. előtt 5.000-ből származik?."

2. Tatárlaki lelet, mely sumir írással készült, égetett agyagtáblák ezreiből áll, ugyancsak a Francia Tudományos Akadémia által megállapított adatok alapján, 1.500 évvel régebbi, mint az eddig legrégebbinek hitt mezopotámiai írásos emlékek, s így a Párizsi orientalista kongresszus elfogadta hogy az emberi kultúra bölcsője a Kárpát-medence, ezen belül is Erdély.

3. Az őstörténeti kutatás során igénybe kell venni az úgynevezett társtudományokat is. Melyek a régészet, írástörténet, nyelvészet, helységnévkutatás, embertan, néprajz, mitológia, népzene.

NÉPZENEI eredmények: (Bartók kutatásai szerint) * Török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint *A perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat. *A finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat.

EMBERTANI eredmények: a magyar szakállas, fehérbőrű, kerekszemű, s nem sárgabőrű, szakálltalan, ferdeszemű).

ÍRÁSTÖRTÉNETI eredmények: A sumir írást a magyar rovásírás alapján fejtették meg.

RÉGÉSZETI eredmények: "Kr. előtt 5.000- ből származó bronzkori fokos székely rovásírással, tatárlaki táblák, melyek bizonyítják, hogy az európai kultúra bölcsője Erdély.

 

Magyar vonatkozású régészeti érdekességek: Ugyancsak régészeti kutató, N. Würm a göttingeni egyetem neves professzora állapította meg, hogy Európában a gabonafélék nemesítése az őscirokból Kr. előtt 6.000-ben fejeződött be, a Kárpát-medencében. Ugyancsak német kutatók hajtották végre az ehhez a gabonatermesztéshez szükséges szerszámokat előállitó kőipartelepeknek a lelethelyeken történt feltárását, és kormeghatározását. Kr. előtt 6.000-ből származnak ezek is, ugyancsak a Kárpát-medencében.

A Kárpát-medencei kultúrtörténet érdekes adaléka a következő is. A X. században a Cluny bencések reformot határoztak el. Úgy döntöttek, hogy Nyugat Európa népeit megtanítják a gabonatermesztésre. Ezt a Francia történelemtudomány a "Cluny szellem" cím alatt tartja számon. Ahhoz azonban, hogy tanítani tudjanak nekik is tanulniuk kellett. Ernst Sackur jezsuita atya a " Die Clunyeesenser c. könyvében, Halle 1894. írja, hogy a Cluny bencés szerzetesek a gabonatermesztést a Kárpát-medencében élő magyaroktól tanulták meg, s ezzel tették a gabonatermelést általánossá Európában.

1955-ben, a Tatabányai szénmedencéhez tartozó Környén a régészek egy Kr. előtt 1,200-ból származó fémöntődére bukkantak, ahol bányászok, kohászok, fémfeldolgozó iparosok, ötvösmesterek éltek. A közeli temetőben talált leletekből, nyergek, szablyák, ötvösmunkák, alapján megállapítható, hogy Hunok voltak a mesteremberek.

 

NYELVÉSZETI VIZSGÁLAT

Oppert, Lenormant, Sayce, francia és német nyelvészek állapították meg, hogy: A sumir nyelv egyenesági leszármazottja a mai magyar nyelv. A sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából a magyar nyelvben 53 szerepel.

A Párizsi Sorbonne egyetem kutatói állapították meg azt is, hogy a világ mai nyelvei közül a magyar az Egyetlen nyelv mely szavaiban 68 % -ot őrzött meg az ŐS-ETIMONOKBÓL, azaz az emberiség ősnyelvének őselemeiből. Érdemes megemlíteni hogy: Az angol nyelv 4 % -ot A latin 5 % -ot A tibeti 12 % -ot Az őstörök 26 % -ot őrzött meg ezekből. A magyar nyelv mondhatni az ŐSNYELV. Ezért van az, hogy a világ összes nyelvében feltalálhatóak magyar szavak, de nem mi vettük ezeket kölcsön, hanem mivel a mienk az emberiség ősnyelve, világos, hogy minden nyelv örökölt belőle.

 

Következzék a helységnévkutatás szempontjából való vizsgálat.

 

Dr. Nagy Sándor, az MTA-n őrzött Árpád kori kódexeket vette kézbe, amit előtte egyetlen magyar kutató sem tett meg. Köztudott dolog, hogy minden tájegységnek, környezetnek az elsőként oda letelepedett nép ad neveket, azaz a tájnevek mindenütt az őslakosságtól származnak.

Nos, 896-ban, mikor az Árpáddal érkezett törzsek, és az általuk a Kárpát-medencében itt talált törzsek közös gyűlést tartottak, elhatározták, hogy melyik törzsnek hol lesz a szálláshelye. Ezt az elhatározásukat írásba foglalták, ezek az Árpád kori kódexek. Az ezekben található tájnevek, patakok, folyók, hegyek, dombok, dűlők, nevei mind magyarok. A falvak, városok nevei is magyarok. A különféle falvakban és kisebb nagyobb településeken élő emberek nevei is megtalálhatók ezekben a kódexekben, ezek is mind magyarok. Az avar és hun falvak és települések lakosainak nevei is magyarok. Tehát, Dr. Nagy Sándor fantasztikus eredményt ért el, egyszerűen csak azzal, hogy az Akadémián őrzött kódexek anyagát átnézte, ami előtte még soha senkinek nem jutott eszébe. A kódexben található tájnevek (patakok, folyók, tavak, dombok, hegyek, dűlők), a helységnevek (falvak, városok, komp átkelők, legelők) és a településeken élő hunok, avarok, székelyek nevei is egyaránt magyarok.

Ezzel megdőlt tehát az MTA 1850 óta "német és cseh tudósok" által hirdetett elmélete, miszerint a Kárpát-medencében szlávok éltek, akiket megszálltak a barbár vadállati magyarok. Nem, hanem, békés, jámbor, kultúrált, igenis velünk, nemzet vér és faj azonosságban élő scytha, hun, avar, és székely testvérekhez tért haza Árpád vezérletével a magyarok egy része. Akkor, "896"-ban, Árpád magyarjai a Kárpát-medencében a minimum 12.000 éve itt lévő falvakban, városokban, várakban vendégeskedtek a hun, avar, székely testvéreknél.

 

Következzék a mitológia szempontjából való vizsgálat.

A "Magyar" Tudományos Akadémia, ahol az 1848-as szabadságharc bukását követően különös folyamat indult meg. "Német és cseh tudósok", akik magyarul egyetlen szót sem tudtak, megszállták az Akadémiát, és nemcsak azt kezdték magyarázni a világnak, hogy mi magyarok kik vagyunk, hanem hogy kik voltunk. Múltban megjelent szakműveket eltüntettek és az Akadémia könyvtárából egyszerűen ellopták a szakkönyveket, s megsemmisítettek értékes forrásmunkákat is. Aki ez ellen megszólalt, azt elnémították, vagy nevetségessé tették. Történelmünk írását erőszakkal kivették kezünkből, s azt idegenekre bízták.

Már Tacitus megmondta, "Jaj annak a népnek, akinek történelmét ellensége írja." Érdekes módon, a magyarság apraja-nagyja 896-tól 1849-ig világosan tudta nemzete eredetét, a scytha, hun, avar, magyar nemzetazonosságot. Közel ezer éven át minden magyar tudta ezt, aztán jöttek az idegenek és az egészet hazugságnak nyilvánították.

Kevés nép van, mely nem mítoszaiban bírná történelmének első fejezetét. A mítosz minden népnél az énekek éneke. A mitológia a társtudományokhoz tartozik, (ezen társtudományok, pl. az írástörténet, nyelvészet, antropológia, helységnévkutatás, néprajz, népdal, régészet, regék, mondák.)

1849 után, a Magyar Tudományos Akadémia sutba dobta a magyar mondákat, gesztákat, dajkamesének, sok esetben pedig szándékos hamisításnak nevezve őket. Erre kitűnő példa Glatz Ferenc a MTA volt elnöke, aki egy interjúműsorában kijelentette, "a magyarok szeretnének hazudni maguknak egy dicsőséges és nagy múltat, mert jelentéktelen, primitív, elmaradt barbár senkik."

Minden ország tudósai azon dolgoznak, hogy hazájuk részére mindig és minden körülmények közt a legjobb hírnevet szerezzék, s nem azon fáradoznak, hogy hazájukat minden nemzetközi fórumon a lehető legsötétebb színben tüntessék fel, s a nemzet ellenségei által rászórt hazug rágalmakat ők maguk terjesszék. Azaz, a nemzet pénzén a nemzet ellen dolgoznak, s külföldön ahelyett, hogy a lehető legjobb benyomást keltenék hazánk iránt, ezek a magyarul beszélő, de viselkedésükben, gondolkodásukban, és tetteikben NEM magyar vezetők, minden tevékenysége hazánk és nemzetünk lejáratására irányul.

Másrészt, példa nélkül áll a világon az, hogy egy nemzet Tudományos Akadémiája nemzetének legrégebbi írásbeli krónikáit hamisításnak kiáltsa ki. Ellenkezőleg. A cseh, szerb, román tudósok, és akadémisták attól sem riadnak vissza, hogy ŐK maguk írjanak krónikákat, gesztákat, mert nemzetük oly fiatal a nemzetek sorában, hogy nekik nincs, és soha nem volt sem dicső múltjuk, sem egyetlen egy írásbeli emlékük.

Nekünk, magyaroknak nem kell hazudni, sem hamisítani, hiszen krónikáink, gesztáink, mítoszaink megvannak, de ezeket az igaz krónikákat tudósainknak el kell fogadni!

Nos, nézzünk csak egyetlen egy példát a nemzetek krónikáinak, mítoszainak igazságára nézve. Glatz Ferenc és társai vadul tagadták hogy a generációról generációra tovább adott mítoszok, legendák, krónikák megfelelnek a valóságnak. Szerintük minden ilyen szájról szájra és nemzedékről nemzedékre továbbadott emlék hazugság és hamisítvány.

Hogy a Glatz Ferencék által hirdetett felfogás mennyire hamis, íme egy példa: A YALE egyetem tudományos expedíciót küldött a Himalájába, földtani régészeti kutatásokra. A csoport tagja volt a világhírű Helmut De Terra is. Ő írta a következőket: "Kasmír középső részén egy 1830 méter magasan fekvő egy kb. 10.000 négyzetkilométer kiterjedésű hegyektől körülvett egykori tófenék van. Meghökkenésükre egy kolostorban egy egykori népi mondára bukkantak, melyről kiderült hogy ma is élő monda, s ez a legapróbb részletekig leírja a kérdéses tónak földrengés és hegybeomlás következtében történt hirtelen völgybehúzódását, és a hatalmas tófenék kiszáradását."

Kutatásaik a népmonda MINDEN EGYES ÁLLÍTÁSÁT LÉPÉSRőL LÉPÉSRE IGAZOLTÁK:

A radiocarbon vizsgálattal megállapították hogy a katasztrófa 400.000 évvel ezelőtt következett be. A monda minden egyes szava beigazolódott. 13.000 nemzedék közel fél millió éven átadott adatai ma is tudományos pontossággal "ülnek". (Dr. Érdy Miklós ehhez hozzáteszi - ez lehetett akár a valamikori "Óperenciás (Ó-bérci?) tenger).

Nem szabad lebecsülni tehát a magyar nép emlékezetét sem. Minden krónikánk, mondánk, gesztánk őrzi a Scytha, Hun, Avar, Székely, Magyar nemzet azonosságot, bármennyire is nem tetszik ez a "magyargyűlölőknek".

 

Kárpát-medencei ŐSHONosságunk:

 

Beküldte: Ballán Mária

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló