20241127
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2024 február 18, vasárnap

Tudatunk védelme 9 - Történelem- politikailag megkésett és eltájolt békeharc

Szerző: Sütő Gábor

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn. Egyik nem létezik a másik nélkül ugyanakkor egyszerre soha nem létezhetnek.” - Széchenyi István

Széchényi Istvánnal együtt felidéződik Kossuth Lajos, aki a legnagyobb magyarnak nevezte e mottó szerzőjét. Felismerte, hogy őt „a kor szükségeinek hatalma alkalmas perczben ragadta meg. Ő korának nyelvévé lőn; ő a nemzet jobbjai gondolatának szavakat adott. És hatásának titka itt fekszik.” Mindketten történelempolitikai folyamatossággal felfogott nemzetpolitikában gondolkodtak, amit Kossuth is sziporkázóan fogalmazott meg: „A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” Velük összhangban Szózatunk szerzője Vörösmarty Mihály is intett bennünket: „A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz!” Tudatunkban, s a politikában is, együtt kell tükröződniük. Úgy kell felfognunk, együtt élünk a történelemmel, tudatos szemtanúi vagyunk, s törekszünk rá, hogy a saját történelmünket önmagunk írjuk.

Sok jeles elődünk is értette, tudta, tanította és tartotta magát az értelemszerűen megfogalmazott történelempolitikai szemlélethez, amelyet parancsolóan követnünk kellene. Mostanában azonban a világ politikusainak nagy része, akiknek pedig ez a kenyere,elfeledkezik róla, hogy egyik sem létezhet a másik – elődje, utódja – nélkül, egymásból következnek, egybeolvadó szerves kapcsolatban állnak. A rendszerváltás utáni kormányaink politikája következetesen, a jelenlegi politikánk hol részlegesen, hol teljesen, de ugyancsak elhanyagolja e szemléletet. Helyesen bírálja a háttérhatalom „politikai korrektségnek” nevezett inkorrektségét (ami tartalmilag kegyes, vagy kegyetlen hazugságra sarkall), ám igencsak megválogatva tiszteli a múltat, esetenként, nem is tiszteli. Időszerű fontos viszonylatokban a zavaró közelmúlt eseményeit, majdhogynem ezek jelenét is merészkedik meg nem történtnek tekinteni. Még előttünk is, noha szintén tanúi voltunk. Nem győzi elítélni az előző rendszert, mert állítólag el akarta törölni a múltat, ám ő maga könnyedén elfeledkezik a szemünk előtt lejátszódott évtizedes véres oroszellenes ukrajnai közelmúltról, azaz törli a múltat. Számára 2022. február 24-én kezdődött a történelem. A kárpátaljai magyarsággal szembeni galádságuk kifogásolásának kivételével az ukrajnai kormányok mellé áll, holott számtalanszor, minden szinten, szavakban, tettekben, folyamatosan kifejezésre juttatják magyarellenességüket. Sőt annak ellenére (remélhetőleg nem azért) hogy azok nem is ukránok, hanem a háttérhatalom által nyakukra ültetett nemzetidegen ukrajnaiak. A hírközlése pedig hamisan és félrevezetően álláspontjának össznépi támogatásáról lódít. A közelmúltat tehát nem a saját érdekeinek megfelelően, hanem a háttérhatalom által megkövetelt politikai korrektséggel kezeli. Megszakítja a közelmúlt és a jelen egymásból fakadó szerves kapcsolatát, ami nem megnyugtató a jelen-jövő tervezése szempontjából. Félrevezeti önmagát, s bennünket is. Reméljük, inkább szövetségi rendszerbeli elkötelezettségből, mintsem saját kútfőből teszi. Ám a kételkedő, avagy pártoló nézetek egyaránt emiatt merülnek fel és okoznak bizonytalanságot afelől, hogy milyen jelenünkön és jövőnkön is munkálkodunk, s mindig társadalmi felhatalmazás alapján járunk-e el? E hozzáállás az alapvetően helyes külpolitikánk néhány más vonatkozásában is zavaró. A legjellemzőbb a megkövesedett elfogult filoszemitizmus és féltő Izrael-pártiság, valamint az összes izmus közül egyesegyedül az antiszemitizmussal szemben törvényesített intolerancia. Ez látványosan nyilvánul meg az orosz-ukrán konfliktus „politikailag korrekt” minősítésében is, az ukrajnai nemzetidegen hatalom kölcsönösség nélküli hízelgő, áldozatkész, sőt érzelmes szolidáris kezelésében. A konfliktust kiváltó közelmúltbeli előzményeket megbocsáthatatlanul törli a gondolkodásából, érveléséből. Jelenének legkevésbé kívánatos nem fegyveres, de az ukrajnai kormánynak igen fontos politikai-erkölcsi segítséget jelentő vonatkozásait túlteljesíti. Elhallgatja az orosz lépés világpolitikai vetületét, ami pedig a lényege, hiszen a háttérhatalomnak megálljt parancsoló különleges hadművelet és következményei uralják jelenünket, s meghatározhatják jövőnket, akár az egész emberiség sorsát. Nem feltehető, hogy mindezt nem ismerné fel, ezért hangsúlyt helyezünk reményünk nyomatékos megismétlésére, miszerint remélhetőleg szövetségi rendszerbeli elkötelezettségből, mintsem saját kútfőből teszi.

Csakhogy akármint is van, mindennek okán kényszerűen félre kell értelmeznie és értelmeztetnie közvéleményünkkel az említett fejleményeket. E kertelés mindenkinek kárt okoz, s veszélynek teszi ki a tudatunkat. Eközben szövetségi rendszerünk ugyanilyen irányú, ám velünk mégis egyre ellenségesebb magatartása miatt veszélybe sodródunk. Ez utóbbit viszont külpolitikánk józanul érzékeli és az egyelőre kedvezőtlen, de reményteljes irányban változó külső erőviszonyok között sem eredménytelenül küzd ellene. Egyre világosabb, hogy nem vagyunk egyedül a világpolitika porondján. Nekünk, honpolgároknak pedig ne legyen kételyünk afelől, hogy e küzdelemben minden támogatást, a segítő-építő bírálatot is beleértve, meg kell adnunk politikánknak a nemzeti érdekeinknek megfelelő álláspont kialakításhoz és védelméhez.

A fenti pár bekezdés sommás ítéletnek tűnhet akár azoknak is, akik a fejleményekről hasonlóan gondolkodó szemtanúink. Sajnos, meg nem hallgatott és hallgatag tanúi. Tudatunk ezért követel mindinkább átgondolt valósághű felrázó kormánypárti magyarázatot, s nemzeti konzultációs megnyilvánulási lehetőségeket e létfontosságú kérdésekben. Mindennek okán járhat némi eligazítással az interneten megjelent, a jelenlegivel azonos főcímű hetedik és nyolcadik fejezetben kifejtett gondolatmentünk folytatása az időközben átélt fejlemények kapcsán.

Megkésett és címezetlen békekövetelések

Félreértést elkerülendő, nem lehet kétely aziránt, hogy a béke védelme, követelése helyes, kifogásolhatatlan, ellenezhetetlen politikai jelszó és tett. Kedvező fejlemény is, hogy követelése erősödőben van, s tudatosan minden erővel támogatnunk kell. Ám támogatásunkba szervesen beletartozik az intelem, hogy a hatékonysága, mint minden politikai követelésé, tényszerűségétől, tárgyszerűségétől, időszerűségétől, valamint a mögé felsorakoztatott erőktől függ. Negatív lejtésű fogalmazásban, megnevezett címezettek és irántuk támasztott konkrét követelmények nélkül, s nem a veszélyt megelőzően, hanem a beálltát követően, senkit semmire nem kötelez. Gyakorlatilag nem elég hatásos, politikailag nem elég erős, különösen, ha csak a politikai nyilatkozatok szintjén jelenik meg, nincs mögötte mozgósított tömegerő. Egyes szervezetek, politikusok eszköztárában, ha őszinteségük nem is vonható kétségbe, afféle hangzatos csodafegyver, amit ügyesen lehet forgatni a világközvélemény elismerésére, anélkül, hogy a legkisebb tekintélyveszteséget is szenvednének amiatt, hogy a béke mégsem köszönt be. Elvonatkoztatott követelése a háború folytatását előny- és haszonszerzés céljából folytató háttérhatalomnak még a figyelmét sem váltja ki. Sőt nem átall maga is sajátosan a béke követelésével előállni, formailag ügynökei, köztük Zelenszkij tízpontos „béketervével”. S míg a békeharcosok legmerészebbjei esetleg utalásszerűen hivatkoznak a címezettekre, ő megnevezve Oroszországgal szemben támasztja követeléseit, miközben nyíltan ömleszti a fegyvert az ukrajnai vezetőknek, akikről ő tudja a legjobban, hogy nem ukránok, csak ukrajnaiak. Mintha a sokasodó megkésett békeharcos szervezetek, politikusok, politológusok mindezt nem érzékelnék. Az egyik oldalról felelős megnevezése nélküli, a másikról elfogult egyoldalúsággal címezett sirámuk időszakát éljük, bár mintha lennének jelei annak, hogy kilábalóban vagyunk belőle. Ha elvet és gyakorlatot egyáltalán szét lehet választani, azt mondhatjuk, hogy békét követelve, elvben helyesen, jogosan, bátran járnak el, de gyakorlatilag megkésve. És eltájolva, ami a nagyobb hiba. Nem állítjuk, hogy a sajnálatos véres folyamatban nem hasznos a fegyverszünet, a békés megoldás követelése. Ám e folyamat természetét kezdetétől fogva fel kellett volna ismerniük, s ellenezniük teljes erővel, rámutatva már az akkor is ismert, de még lapuló felelősökre, és velük szemben támasztani követelményeket. Pedig a felkészülés a világ szeme előtt, évekig, az amerikaiak elismert támogatásával zajlott. Azaz, a háborúpártiak sértették meg a nemzetközi jogot, gyilkolták és korlátozták a nemzeti kisebbségeiket, fenyegették a geopolitikai környezetüket, sőt követelték, hogy a világ országai az ő elképzeléseik szerint járjanak el. Ez volt az a történelmi pillanat, amit a békeharcosok nemcsak elszalasztottak, hanem észre sem vettek, egy szóval nem tiltakoztak. Nagy részük pedig most még törli is e folyamatot a történetből. Pedig ennek ismeretében a világ véleménye másképpen alakul, akkor is, ha az USA, az EU, a NATO, valamint a háttérhatalom tömegtájékoztató eszközei és ügynökei az ellenkezőjét hangoztatják, s az ENSZ-ben is túl sok a hamis, képmutató hang. Ámde egy jajszó nem hangzott el az éveken át gyilkolt oroszok védelmében. Most meg, békeharcosok és sokan mások jajveszékelnek a világban, vezető politikusok is összehordanak mindenféle értelmetlenséget és valótlanságot.

Az USA szerepét külön hangsúlyoznunk kell. Véssük a tudatunkba, amikor USA-t mondunk a világsajtó által amerikai és globális zsidó-bankár szabadkőműves emberellenes háttérhatalmi összeesküvőknek nevezetteket kell értenünk alatta. (Pár évtizede még imperialistáknak nevezték őket). Ők alkotják azt a politikai képződményt, amit amerikai birodalomként, globális elitnek, nem létező háttérhatalomnak neveznek, hogy megkülönböztessék a tőle egyre kevésbé elkülöníthető amerikai nemzetállamtól. Az elkülönítés elméletileg jogos, de a gyakorlatban nehéz tetten érni. Nos, ez az USA úgy véli, Kína fenyegetést jelent számára, ezért Ukrajna kivéreztetése, Európa lerombolása, vagy akár a harmadik világháború árán is le akarja választani róla potenciális szövetségesét, Oroszországot. Ezzel azonban, ahogy eddig is, ő jelent fenyegetést a világ számára, nem annyira azok, akik ellen a békeharcosok hadakoznak!

Mindez, ha áttételesen vonatkozik Magyarországra is, még ha szerencsére néhány fontos kérdésben eltérő a véleményünk és helyesen ki is tartunk mellette. Rögzítsük is az egészpályás ukranizálásnak kitett tudatunkba, hogy a törvényes ukrán kormány ellen a háttérhatalom által megszervezett puccs pillanatában, de inkább még előbb, annak megakadályozására kellett volna beindítanunk a békeharcot. Nem dicsérendők azok a politikusok, akik, annak ismeretében, hogy az USA és a NATO a második világháború óta, ok nélkül mintegy negyven országban hajtott végre körülbelül hatvan fegyveres beavatkozást, Nyugat-Európa után Kelet-Európát is megszállták katonailag, Ukrajnát militarizálták, fasizálták, a geopolitikai környezete ellen hangolták, ám ők mindezek ellenére sem látták előre a katonai összecsapás elkerülhetetlenségét, hogy időben beindíthassák a békeharcot. Gazdagabb tényanyag nem is állhatott volna a rendelkezésükre! Bizony, nagy kérdés, miért nem éltek vele, s hasonlóan súlyos kérdés, hogy most meg miért vannak ismét eltájolva. 2022. február 24-én világszintre kellett volna emelniük tiltakozó ellenállásukat, s azokkal kellett volna szolidárisnak lenniük, akiknek ennél sokkal többre is volt merszük. Ahelyett, hogy szétnéztek volna a világban, észrevették volna, például, hogy a Hajrá Olaszország elnöke (FI), Berlusconi korábbi miniszterelnök Zelenszkijt nevezte meg az ukrajnai háború felelőseként, Lula brazil elnök pedig Kínában fejtette ki, „Meg kell győznünk azokat az országokat, melyek fegyverekkel támogatják a feleket, hogy hagyják abba”. Véleményükkel még Nyugaton nincsenek egyedül, sőt többséget képeznek.

A folytatódó címezetlen és eltájolt békekövetelés sem kifogásolandó, de benne lehet a mulasztás jóvátételére irányuló törekvés, avagy háttérhatalmi ügynökök színlelése is. Mindennek nem is közvetett bizonyítéka, hogy a lényegtől elvonatkozódott békeharcosok többsége röviddel ezelőtt kinevette, háttérbe szorította azokat, akik a 9/11 óta a globális emberellenes célokat követő háttérhatalmi összeesküvésre figyelmeztettek. Ami pedig az említett nagyobb hibát illeti, a fegyverszünet, a béke követelését nem Oroszországgal szemben, vagy legalább nemcsak vele szemben kellene támasztani, hanem a háttérhatalommal szemben, beleértve a saját szövetségi rendszerünket. Például az EU-tagállamok MIG vadászgépek, Leopard tankok átadásával megsértettek nemzetközi kötelezettségeket, az EU irányelveit – amelyeket maga az EUis megsért – a fegyverkereskedelemről szóló egyezményt, a fegyverek továbbadását szabályozó alapelveket, illetve a fegyverek konfliktusövezetekbe szállításának tilalmáról szóló EBESZ-dokumentumot. A hadfelszerelési segítségnyújtást, valamint a közös uniós lőszerszállítmányt több ország arra is felhasználja, hogy az európai adófizetők pénzéből lecseréljék selejtezendő hadi készleteiket, viszont modern eszközök árában számolják el. Vagyis segítség helyett nyerészkedésről van szó. Az EU European Peace Facility (EPF) elnevezésű uniós alap ugyanis részben visszafizeti az országok számára a katonai hozzájárulást. Észtország, Litvánia, Lettország áll az efféle csalások élén, de Szlovákia, Lengyelország és más országok sem szerénykednek, majd az USA-tól modern fegyvereket vásárolnak, azaz a végső nyertes e tekintetben az USA.

Nem állítható az sem, hogy a béke jelszavával nem helyes érvelni-védekezni a háborúba újabb országok bevonásának háttérhatalmi kísérletei ellen. Jár politikai előnyökkel és elvben elősegítheti a békét, különösen, ha kifejezetten a béke igazi ellenségei ellen irányul. A megkésettség és az eltájoltság kezdeti hiánya azonban rányomta a bélyegét e folyamatra is. Bármennyire is százmilliók számára rokonszenves a béke követelése, sajnos a feladathoz mérten erőtlen. Hatékonyabb konkrét követeléseket kellett volna támasztani, s főleg azokkal szemben, akik meghirdették, hogy nekik elég ötszázmillió ember a Földön, s el is kezdték az irtásunkat. Környezetszennyezéssel, járványokkal, fegyveres konfliktusok kiprovokálásával, belügyekbe beavatkozással. Továbbá egészségtelen élelmiszerek-kel, kábítószerek terjesztésével, természeti csapásnak álcázott műveletekkel, G5 sugárzással, megfigyelési-ellenőrzési rendszerek s kényelmi, ám elszigetelő informatikai eljárások bevezetésével, hazug sajtójuk hatalmi ágazattá emelésével, a hagyományos emberi élet, ezen belül a szexualitás elkorcsosításával, a mélyen rasszista woke ideológiával, az európai nemzetállamok megsemmisítésével, nem utolsó sorban Ukrajnának a geopolitikai környezetével elért szembefordításával.

Nem állíthatjuk továbbá azt sem, hogy a tudatosabb időszerű békeharc megakadályozhatta volna az orosz különleges hadműveletet, hiszen Ukrajna háttérhatalmi háborús felkészítése – beleértve a biológiai hadviselésre készülődést – már kritikus ponthoz érkezett. De azt bizonyosra vehetjük, hogy egyes fejleményekre csillapítóan hathatott volna, lehetőség teremtődhetett volna a békeerők erősödésére, befolyásuk érvényesítésére, a világkép tisztázására. Bíráló észrevételünk döntően az időbeni megkésettségre és az eltájoltságra vonatkozik. Ebbe bele kell értenünk az Oroszország késlekedését is, aminek megvolt a szerepe akkor is, ha az egyik oka az volt, hogy a nyugati partnerei időhúzás céljából ezúttal is őszintétlenek voltak vele szemben, a minszki szerződésekkel becsapták, amit Merkel német kancellár el is ismert. Erre utalt Putyin is nyomatékosan, s némi önkritikával.

Sorolhatnánk a példákat, amikor hiányzik, vagy rendre elkésik a békeharcos időzítés, s téves a címezés. Többre nincs bátorság. Ennélfogva nincs is eredmény, sőt a helyzet rosszabbodásától szenvednek nemcsak e közvetlen szereplők, hanem a világ mind nagyobb része. Ez különösen azok esetében súlyosabb hiba, akik tudhatják magukról, hogy a világ odafigyel a mondanivalójukra, amely mindezek okán, adott esetben, a jóindulatukat ezúttal sem tagadva, de megtévesztésnek bizonyulhat.

Ha szolgálhat valamire ez az elemzés, arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a békeharcosok, legalábbis azok, akik nyilvánvalóan csakis az előbbiek szerint, azaz nem államférfias kiállással vívták, a fegyveres konfliktus leplezetlen véres előkészítése láttán, annak elhallgatásával, nem álltak a helyzet magaslatán. E tény sem jelenti semmiképpen, hogy a politikai űrt megkésve sem kell kitölteni, vagy, hogy elvileg nem hasznos a jelenlegi békeharc. Csak arra figyelmeztet, hogy gyakorlatilag megkésett, s nem megfelelő helyre címezik. Mondhatják erre, könnyű utólag okosnak lenni, ámde nem állíthatják, hogy ez az elemzés jelenre-jövőre nézve haszontalan tényeket, tételeket sorol fel. Emellett annál inkább kitartunk, mivel utólag sem, egy szóval sem ismerték el késettségüket és eltájoltságukat, főleg önmagukat ismétlik ma is. Ezért további késedelmeskedés és teketóriázás nélkül gondolkodjanak csak el rajta, hogy jelenleg miért nincsenek ismételten a helyzet magaslatán? A világnak az a része, amelyre helyesen hatni akarnak, de nem nevezik meg, nem a béke felé, hanem a nukleáris világháború felé tart. Vessék hát vigyázó szemeiket Kínára és a Vatikánra, mert ők ennél tovább léptek. Pontokba foglalt tervezetet terjesztettek a harcban álló felek elé. A Vatikáné jobb, mint a nyugati álláspont, mert egyformán, pártatlanul kezeli a feleket, ami egyben a hatalmas hátránya a történelmi követelménnyel szemben. A kínai pedig jobb, mint a Vatikáné, mert belőle kiolvasható, hogy kikkel szemben támasztja a követeléseket. Brazília pedig javasolja, hogy a konfliktusban érintett államok együtt hozzanak létre béketárgyalásokat lebonyolító csoportot. A béke elérésének legalkalmasabb menettervét a fehérorosz Lukasenko elnök fogalmazta meg egyetlen mondatban: azonnali fegyverszünet feltételek nélkül! Elvárt válasz, állásfoglalás igényével mindhárom okozott is zavart a háttérhatalom soraiban, de az áttörés elmaradt. A Fehér Ház találva érezhette magát, ami a személyi megjelenésében figyelemfelkeltő szóvivője komolyan elmondott nevetséges okfejtésében is tükröződik: Mivel Ukrajna szabad, független és teljesen szuverén nemzet, az USA nem fogja megengedni, hogy Zelenszkij elnök elfogadja a kínai küldöttség által Moszkvában javasolt béketervet. E kezdeményezések azonban figyelmeztetnek, a világnak érdeke, hogy a békeharcosok legalább emlékezzenek a mulasztásaikra és vonják le belőlük a tanulságokat. Főleg a teendőket fogalmazzák meg konkréten és tömegmozgósító módon. Mert ha nem teszik, a világ késve ébred tudatára a saját helyzetének, s a jövő is ugyanilyen, sőt ahogy már nyíltan körvonalazzák, embertelenebb lesz.

Ami minket illet, február végén helyesen támogattuk Kína béketervét. Ennek ellenére március legvégén törökországi látogatásán, és máshol is, ahol megfordult, a magyar elnöknő már másról beszélt, mindannyiszor elítélve „Oroszország agresszióját”, majd ezt tette az Országgyűlés is az alább elemzett eltájolt béketervében. A félreértelmezés mindegyik akciónkban jelen van. Ha békéről van szó, a legfontosabb, hogy tartsunk ki: nem szállítunk fegyvert, kimaradunk a háborúból. Hallassuk a szavunkat is, de legyünk tisztában a világpolitikai szerepünkkel, főleg még közvetve se támogassuk a háttérhatalmi mesterkedéseket.

Az előző bekezdés kivételével, világjelenségek jellemzőit foglaltuk össze, de senki nem állíthatja, hogy az egészében sikeres politikánk mentes a negatív jelenségektől. A viszonylagos lemaradásunk behozásához nekünk innen kell továbblépni komolyabb és címezett követelésekkel, amelyeket a geopolitikailag érintett országok (nem lemondva a V4-ekről, s továbbra sem meghátrálva az EU jelenlegi vezetése előtt) a valóban létező, de még passzív békepárti világtöbbséggel együtt hathatósan támogatni tudnak.

Kidolgozásukhoz hozzáláthatunk egy szembeszökő egybeesés elemzésével. Sokan érthetetlennek tartják, hogy a kormány- és ellenzéki oldal egyformán történelmietlen elhallgatással, félrevezetéssel viszonyul a világkonfliktussá mesterkedett orosz-ukrán szembenállás eredeti okaihoz. Habár a fejlemények ismerétében eldönthető, hogy ez tudatos, vagy véletlen félrevezetés, abban biztosak lehetünk – s ez a leglényegesebb szempont – hogy politikailag szembenálló meggondolásokból teszik. Viszont tény, hogy e máig tartó közös elhallgatással ugyancsak eleve törlik az előzményeket a történelemből. Az ok-okozat viszonyt, mint hatékony fegyvert, a kezükbe sem vették. E következtetést ki kell kimondani, az illetékeseknek pedig a tanulságot levonni. A kormányoldalnak mindenekelőtt önmagára vonatkozóan, s persze az álbaloldali ellenzékre vonatkozóan is. Ugyanis mind nekik, mind mindenki másnak súlyos következményeket kell viselniük. A kormányoldaliak, az agresszív és öntelt ukrajnai követelések zuhatagában beismerhetnék, téves meggondolás magyar érdeknek beállítani mindazt, ami nálunk Ukrajna kapcsán és javára történik. A nemzetidegen ukrajnai kormány – azaz idegen országban egy még idegenebb kormány – támogatása olyannyira feltétel nélküli, s mindent háttérbe szorító, hogy már-már vallásnak tűnik. A cinikusabbak szerint immár Izrael féltékenykedik is amiatt, hogy külpolitikánkban kiszorul a dobogós helyről. Sajnos, meg kell nyugtatnunk, nincs ilyen veszély.

A történelempolitikával szembemenő jelenségeket ellenezve, ne essünk csőlátásba magunk sem. Olyan körülmények között, ahogy mindez folyik a nyugati szövetségeseink világában, tárgyilagosan látnunk kell, hogy nem tudunk minden világtendenciát elkerülni, akkor sem, ha látjuk, hogy azokat a háttérhatalom mesterségesen, erőszakosan és részint mi magunk tétovasága miatt, sikeresen alakítja. E baljóslatú környezetben és hangulatban felmérhetetlenül nagy politikai horderővel bír, hogy valaki, magyar szellemi igényt követve, e szorongatott helyzetben is mélyebbre tekint a világpolitikai kérdésekben, s az általa ugyancsak erőteljesen támogatott békeharcban is. Az igazi okokra/okozókra, sajnos, ő sem tér ki még, de ahogy az alábbiakban láthatjuk, kijelentései feltételezik ismeretüket: úgy békepárti, hogy egyben igazságpárti. Közösségi oldalán a világ előtt irányelvként leszögezte: „Egy dolgot nem tehetünk meg: hogy magunk fölé helyezzük az ő érdeküket. Ukrajna szempontjai soha nem előzhetik meg Magyarország érdekét, és sohasem előzhetik meg a magyar emberek érdekét! Nekünk Magyarország az első”. Más esetben: amíg külföldről finanszírozzák a baloldalt, addig a háború pártján lesz. Nemegyszer tisztázta, béke akkor lesz, ha azok, akik felelőtlenül ezt teszik, nem küldenek több fegyvert Ukrajnába, s nem is orosz-ukrán tárgyalás eredménye lesz, hanem amerikai-orosz megállapodásé. Kimondta, „sajnos Európa háborús pszichózisban szenved, a kontinens napról napra sodródik bele a háborúba.” A legutóbbi brüsszeli csúcs után: „Azt gondolják, helyes Ukrajnát támogatni, de a világ azt mondja, hogy ez nem igaz. Nekik ez fontos, de itt a világháború vagy a világbéke kérdése forog kockán. Ez két különböző szempont, el kell fogadni, hogy a miénk legalább olyan fontos morális kérdés, mint az övék”. Továbbá, „Tudomásul kell vennie az Egyesült Államoknak Magyarország speciális helyzetét, de az USA nem tett le arról, hogy mindenkit belepréseljen a háborúba – Nem fogjuk hagyni, hogy belepréseljenek minket a háborúba” „Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy békepártiak legyünk.” Egyes országok „nem a gyors tűzszünet és béketárgyalások álláspontját foglalták el, hanem bátran, büszkén és saját érdekeiket felmérve álltak bele a háborúba, ilyen volt például Amerika.” Azaz, megnevezte a háborúpártiakat, akik ellenségünkként viselkednek, mert ugyanazon szövetségi rendszeren belül békepártiak vagyunk. A magyar miniszterelnök volt.

A békéért harcoló politikusaink, politológusaink, újságíróink ugyanezt nem hirdetik ilyen egyértelműen. Nem jó jel, hogy nem volt meg e megállapításoknak a szükséges támogató-megerősítő visszhangja, terjesztése, értelmezése. Az is, hogy a címezettektől, hazai és nemzetközi ügynökeiktől viszont, tűrnie kellett értük eleget. Szavakban és tettekben nyíltan háborúpártiak, ám érzékenyen érinti őket, ha valaki ezt kimondja. Sokan vannak a világban, akik félnek a kimondott igazságától, vannak, akik ellenzik, de mintha egyre többen akadnának, akik méltatják az igazság felé törekvését. Mindegyik eljárás annak jele, hogy a lényegről szólt; elhangzott formájában nekünk mondta, de a világnak címezte, és nem volt hatástalan. Ezek ismeretében hangsúllyal merül fel, hogy április elején miért volt szükség békepártiságunknak a miniszterelnök álláspontjától némileg eltérő, félreértelmezhető parlamenti kinyilatkoztatására, tévesen címezett és eltájoló okmányban?


Prev Next »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.