20240614
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2024 február 18, vasárnap

Tudatunk védelme 9 - Történelem- politikailag megkésett és eltájolt békeharc

Szerző: Sütő Gábor

Kiábrándító okmány

Az EU jelenlegi vezetőszerveinek árulása miatt egyre kritikusabb időket élünk. Éberebbeknek, az igazság pártolásában határozottabbaknak kell lennünk. Fájdalmas, képviselőink többségére nézve lehet igazságtalan is, ám ha biztosak vagyunk igazunkban, hazafias kötelesség megszólalni ellenükben is. Nekik pedig meghallani szavunkat. Elcsépelt szófordulat, de a lényeget fejezi ki, az „érted haragszom, nem ellened” szellemében, s élve a szólásszabadság nálunk biztosított és védelmezett, az európai országok által irigyelt jogával. Az Országgyűlésről lévén szó, a magyar hazafi azt szeretné, hogy a történelempolitikai igazság vezérelje, fejezze ki a nemzet érzelmeit, és legyen magas színvonalú akkor is, ha a szövetségi rendszer követelményei ettől látványosan és folyamatosan eltérnek. Ám az Országgyűlés által történelempolitikai vaksággal megfogalmazott békepárti nyilatkozat, majd határozattá vált iromány, sajnos, a félreértelmezési kategóriába sorolható. A béke középpontba helyezésével, s az EU eljárásainak bírálatával egyetértünk, bár az előzmények, okok megnevezése, vagy legalább a rájuk utalás nélkül ezek is a levegőben lógnak. Az említett béketervektől, főleg a miniszterelnök érdemi kijelentéseitől fogalmazásilag és tartalmilag elmarad. Figyelembe kellett volna vennie a helyzetet belülről ismerő, a világháború elkerülésére irányuló erőfeszítésekben komoly szerepet játszó miniszterelnök közvéleményünk tudomására hozott megállapításait. Szemet szúró kifogásolandó mozzanata, hogy amennyire ismert, ezúttal a rendszeressé vált szövetségi rendszerbeli, vagy más nemzetközi nyomás sem kényszerítette rá az Országgyűlést. Nem nehéz eldönteni, hogy ez enyhítő, vagy súlyosbító körülmény.

Az okmány, különösen a 2. pont, feltehetőleg a ránk erőszakolt félreértelmezési kényszer miatt politikailag pontatlan, tévútra vezeti a közvéleményünket. Szavaitól eltérően egyoldalú elkötelezettség, nem pedig békepártiság sugárzik belőle. Körültekintően kerüli még azt is, hogy egyenlőségjelet tegyen a harcoló felek között, sőt egyértelműen a történetileg agresszor globális háttérhatalom és ukrajnai ügynökei mellett foglal állást. Ha az általános pontjai követeléseit is logikusan végigvisszük, azok ugyancsak a benne egyedül nevesített ország, Oroszország ellen irányulnak. Az igazi okok és okozók megnevezése nélkül megállapításai rossz irányba tájolják tudatunkat.

A tárgyilagos helyzetértékelés mindenkinek kötelessége, különösen a választottjainknak. Azért helyeztük őket felelős posztokra, hogy világpolitikai kérdések megítélésében feltérképezzék a nemzeti álláspontot és arra helyezkedjenek. Helyettünk vannak ott, de érettünk, ám ez nem érződik ki. Félő, hogy ezzel eljátszották az Oroszország előtt korábbi helyes állásfoglalásainkkal megszerzett politikai tőkénket is. Ugyanis a világ által ismert tény, hogy a 2014-es háttérhatalmi puccsal, Ukrajna háborús felkészítésével, az ukránnak tartott területen élő oroszok nyolc éve tartó gyilkolásával, a NATO geopolitikai közelítésével, katonai támaszpontokkal körülvevésével, Finnország NATO-ba felvételével, Oroszországot érte tervszerűen végrehajtott álcázott agresszió. Finnország és Svédország esetében sem arról van szó, amit a politikusok és a tömegtájékoztatás ismételgetnek. Nem két ország köznapi csatlakozásáról van szó, hanem arról, ami miatt kirobbant az orosz ukrán konfliktus: a NATO további keletre terjeszkedéséről. Miért nem merik ezt kimondani az élvonalban szereplő politikusok? Finnország esetében képviselőink ezt a háborúpárti lépést szavazták meg. „Hálából” a finn kormány másnap kezdeményezte az EU-ban, hogy zárják ki a Fideszt a Néppártból. Finnország felvételekor még magában a NATO-ban is hangoztatták, hogy „Moszkva erre kénytelen lesz reagálni”. Nálunk erről is hallgatnak, és majd elítélgetik e várható logikus orosz reagálást is.

Finnország felvétele, Svédország előrelátható felvétele, a nemrég még V4-ként a háttérhatalommal húzódzkodó közép-európai országok, háborús felvonulási tereppé alakítása, a háborúban álló Ukrajna alapszerződés szerinti szabálytalan tervezett felvétele vajon mit jelent, ha nem a NATO terjeszkedését? Holott a nyugati vezetők alakoskodóan esküdöztek Gorbacsovnak, hogy a NATO egy centit nem mozdul Keletre, ha a két német állam egyesülését elfogadja. Nagyon kevés nyilatkozatban békét követelni, ha hallgatással mellőzik mindezt. Még csak meg sem kellene nevezni az USA-t, EU-t, de még a NATO-t, elég lenne, ha szólnának az előzményekről, az okokról, főleg a háttérhatalom beavatkozásáról. Ennél is rosszabb, hogy az idevezető folyamat törlésével félreértelmezi és félreértelmezteti a helyzetet, minek okán nem is lehet képes megfogalmazni a konkrét megvalósítható a teendőket, azaz a békeharc konkrét céljait. Csak azt tudja hajtogatni, hogy a fegyverszünet, tárgyalás, béke szükséges. S ha fokozni lehet, még ennél is rosszabb, hogy mint minden mostanában elhangzó nyilatkozat, „Oroszország agressziójának” elítélésével kezdődik. Nincs múlt, nincs jövő, csak 2022 február 24 van!

A súlyos tények félreértelmezése és elhallgatása kifejezett tudatrombolás, akkor is, ha nem lehetünk meggyőződve róla, hogy ennek tudatában és saját akaratukból teszik. Sajnos, más vonatkozó tényeket nézve sem lehetünk elégedettek. Nincs rendjén, hogy a szlovák védelmi miniszter kijelentéséből értesülünk róla, kiképzünk ukrán katonákat! Aztán itt van a visszaélés azzal, hogy Oroszország biztosította az ukrán gabona exportálását az éhező országokba. Ehelyett nyerészkednek vele és a szennyezett gabonájukat dömpingként zúdítják még Magyarországra is, a gazdálkodóink terhére. Az EU ugyanis vámmentesítette az ukrán termékek behozatalát, azaz ismét nem az európai érdekeket védi! Így aztán, ahogy sajtónk meglepetten közli, „a nagy mennyiségben beérkezett” szennyezett ukrán gabona „elárasztotta az országot”. Nahát! És az illetékes szerveink, de maga a kormány is ezt egy ideig tétlenül nézte, holott előre kellett volna látniuk. Az is igencsak kérdéses, hogy a nyilvánosságot kerülő kölcsönös magas szintű katonai látogatásokra is sor került. Betetézésül Székesfehérváron, a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C) kezdeti műveleti képesség elérése alkalmából szervezett rendezvényén elhangzott, hogy nemcsak a magyar kormány, hanem a teljes nemzet a NATO mögött áll, mert az rendkívül fontos garanciája a biztonságunknak. Így kellene, hogy legyen, de számos más igencsak kérdőjeles az egymástól már nehezen megkülönböztethető ukranizáló és NATOsító terjeszkedési jelenség mást mutat. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a NATO minket nem véd meg a NATO-tagoktól! Ezért helyes a magyar haderő átgondolt, de nem a NATO-igények szerint, nem is nagyhatalomnak bedolgozva, hanem az ország védelmére tervezendő és alakítandó fejlesztése. Mindezek fényében, a békemozgalom erősítése érdekében helyes volt követelmény támasztása az új NATO-tagjelöltekkel szemben. A finn „köszönetet” és a svéd magyarellenességet látva, s a háborútól tartva, immár tárgytalan óhajként leszögezhetjük, sajnos, előfordulhat, hogy ha nem vetünk neki véget, csendben bekövetkezett felvonulási tereppé válásunkért még nagyobb árat kell fizetnünk. A világháború felé sodródást helyesen érzékeljük, ezért célszerű lett volna erőteljesebben ellenállnunk a NATO újabb keletre terjeszkedésének.

A NATO éveken át készült, Oroszország pedig feleslegesnek bizonyult türelemmel, tárgyalási készséggel válaszolt, majd elutasítás és a minszki egyezmények semmibevételével történt becsapása után, önvédelmére és a háttérhatalom nyomulásának megállítására beindította a különleges hadműveletet. Képviselőink hasonló határozat hozatalakor, tragikus fejleményeket kockáztatva, nem engedhetik meg, hogy e szemünk előtt lejátszódott eseményeket törölik a tudatunkból, a napi politikából. Tudatában kellene lenniük, hogy e félreértelmezéssel bizalmat vesztenek. Akárki állítja, nem fogadható el olyan történelemhamisító állásfoglalás, miszerint a háttérhatalom, az USA, az EU, a NATO, Ukrajna, senki nem bűnös, csak Oroszország. Ekkorát tévedni, sőt ezt folyamatosan ismételgetni, hiba is bűn is, amiért szintén nagy árat fizethetünk.

Végül, a „nemzetközi közösség minden tagját” ugyanarra a magatartásra szólítja fel, mintha egyenlőségjelet lehetne tenni a békepárti és a háborúpárti országok közzé. Az idevezető tények ismeretében még az is megkérdőjelezendő, hogy Oroszország történelempolitikailag a háborúpárti táborba sorolandó-e. Az Országgyűlésben abból kellene kiindulni, hogy az okok, előzmények, valamint a világpolitika alakulásának figyelmen kívül hagyásával az orosz-ukrán konfliktusnak tűnő fegyveres összecsapást sem lehet tárgyilagosan értékelni. Minden tényt, elveket, megfontolásokat, erkölcsöt félreseperve, úgy félreértelmeztetni a nemzetközi és a hazai közvélemény előtt a helyzetet, hogy nincs ok, csak okozat; az a jelszó, hogy történelem 2022 február 24-én kezdődött.

Úgyszintén tény, hogy Ukrajna részéről az általa és nyugati „szövetségesei” által kiprovokált harc nem önvédelem, hanem terület, erőforrás, természeti kincsek és geopolitikai front biztosítása az USA részére Oroszország és Kína ellen. Az USA nemzetidegen bábkormányt juttatott hatalomra Ukrajnában, bevallottan Oroszország meggyengítésére, nem kimondva pedig Európa tönkretételére, s mindezt Ukrajna feláldozásával, amit szintén nem látnak, vagy nem ismernek el azok, akiknek ez a kimondott feladatuk.

A nyilatkozat alaptalanul hadakozik Ukrajna soha meg nem határozott, s az ENSZ-ben be sem jegyeztetett területi integritásáért és szuverenitásáért. Politikusaink, politológusaink Ukrajnáról beszélve, állandóan ezek helyreállítását követelik. Ahelyett, hogy utánanéznének, hiszen ha valamije nem volt Ukrajnának, az éppen területi integritás és szuverenitás. Történelempolitikailag áttekintve, a cári időktől kezdve, a hétévtizedes szovjet rendszeren át, majd a jelenlegi amerikai megszállás alatt nem történelmileg kialakult államhatárai, hanem közigazgatási-politikai döntésekkel kialakított határvonalai voltak és vannak. Ennek okán önálló ukrán állam, illetve ország sem létezett, hanem csak ilyen elnevezéssel illetett geopolitikai képződmény, igencsak vegyes lakossággal, amelyen belül azonban ukrán nép tagadhatatlanul létezett, és létezik. A háttérhatalom most próbája bebeszélni nekik és a világnak, hogy volt/van történelmi szuverenitásuk és területi integritásuk, holott éppen ők (És figyeljük csak meg majd, a szomszédos országok!) tudják a legjobban, s éppen azon igyekeznek, hogy ne is legyen. Mi pedig mindezt törölve a történelemből, csatlakozunk a kórusokhoz, holott éppen Kárpátalja szemléletesen példázza a történteket. Történelmileg, jogilag ugyanis még az is bizonyíthatóbb, hogy Ukrajna sérti meg Magyarország területi integritását, hiszen minden jog- és erkölcsi alap nélkül olyan ősmagyar területet foglal el és terrorizál, amelyhez neki sem történelmileg, sem politikailag semmi köze nem volt. Minthogy nem is létezett, amikor Magyarországtól elvették Kárpátalját. Majd hatalmi játékszerként a korábban szintén nem is létező Csehszlovákiához, később a Szovjetunióhoz, annak felbomlása után pedig a korábban ugyancsak nem létező Ukrajnához került. Idegen test volt a Szovjetunió számára is. A Szovjetunió felbomlásakor vissza is kellett volna kerülnie hozzánk. Hruscsov, majd Kucsma ukrán elnök fel is ajánlotta, de akkori vezetőink, ahelyett, hogy éltek volna a történelmi lehetőséggel, megijedtek tőle, amit a magyar politikai irodalomban árulásnak tekintenek. Mindezt feledve, az Országgyűlés határozata arra is csak mindössze „felhívja a figyelmet”, azaz még el sem ítéli, hogy a kárpátaljai magyarságot folyamatosan és súlyosan diszkriminálják, besorozási szándékkal vadásznak a férfiakra, előszeretettel küldik őket az első vonalba meghalni, politikusainkat halál-listára teszik, fenyegetik országunkat! Ugyanakkor mégis felhívja a kormányt, „hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését”, ami mindez ideig olyan előzékeny és luxus szintű, amiben kevés magyar részesül.

A békepárti nyilatkozat/határozat álljon megkérdőjelezhetetlenül a béke pártján. El kell ítélnie a háttérhatalom által kirobbantott orosz-ukrán konfliktust, FÁK-on belüli ügynek minősíteni, és arra felszólítani a harcoló feleket, hogy fejezzék be a háttérhatalmi érdekek kiszolgálását a saját fiaik feláldozása révén, s világháborút kockáztatva. Ehelyett, a történelempolitikai szemlélet félelemkeltő mellőzésével arra emlékeztet bennünket, hogy többek között hasonló „béketeremtő”, a helyzet okairól/okozóiról semmit sem mondó nyilatkozatok vezettek a világháborúkhoz is. A szankciók és a NATO-bővítés megszavazása, az egyértelműen pozitívnak minősülő húzódzkodás ellenére sem békepárti eljárás, hanem ugyancsak állásfoglalás a nemzetidegen ukrajnai kormány mellett. Ilyen horderejű világpolitikai kérdésben kibocsátott, történelempolitikailag szabatosan címezett és tájolt fogalmazás nélküli okmány jogosan kiábrándíthatja a Fidesz-KDNP szavazóinak egy részét is. Az egész világot érdeklő témakör hordereje miatt ebből az okmányból jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó, és az igazság mellé felsorakoztató felhívás születhetett volna, ha történelempolitikai alapra épül, s nevén nevezi nemcsak Oroszországot, hanem az ellenoldalon állókat is, ám ezekre még csak nem is utal.

A tartalmi hibákon és gyengeségeken túl maga a szövegezés is hagy kívánnivalót maga után. Ha nem beszélünk világosan, nem nevezzük nevükön a szereplőket és a dolgokat, a békeharcosoknak a sötétben kell tapogatódzniuk. A békeharc is harc; a harc természete pedig megköveteli az ellenfél megnevezését, nehogy történetesen a lehetséges szövetséges ellen irányuljon. Továbbá, nemcsak a háború „kiterjedését”, hanem általában a folytatását kell ellenezni. A politikában nincs jóslás sem, így értelmetlen „nehezen jósolható előnyökről” beszélni. A „békepárti” kifejezés sem tűnik tartalmilag világosnak. Méghozzá fel is szólítja a magyar közéleti szereplőket, hogy az egész témakörben tartózkodjanak a kárt okozó állásfoglalástól. Ki ne érezne mindebben ellentmondásokat? Ennek okán, az érted haragszom, nem ellened mondás szellemében, ügyelve rá, hogy ne okozzunk kárt még mi is, ne tartózkodjunk, hanem nézzünk szét alaposabban, és mondjuk ki, mit látunk.

Miféle Ukrajnát támogatunk?

A 9/11 óta nyíltan fellépő „nem létezőnek” beállított háttérhatalom előtérbe tolt ügynökei az önmagát zsidózó Zelenszkijjel eljátszatják a megérkezett zsidó megváltó szerepét. Mióta látták, hogy képes a színpadon nagyközönség előtt meztelenül a nemi szervével megszólaltatni zongorabillentyűket, rávették, hogy a világszínpadon játszasson el ilyesmit, az ukránokéval, de ő maga vegyen fel legalább melegítőt. Melegítőben is jelenik meg a Fehér Házban és Brüsszelben is. Az efféle feltűnőséget előtérbe helyezők rögvest meg is hívták a berlini, a velencei és a cannesi fesztiválra, a Goldan Globe gálára. Ám ő beszédet akart tartani az Oscar-díjátadókon is, csak ezt már két ízben is visszautasították. Mintha hinné, hogy nem a háttérhatalom által rábízott szerepet játssza, hanem ő a várva várt zsidó hadvezér, pap, király, messiás, aki a zsidó népet a világ urává teszi, istene pedig a gój népeket a lába elé térdelteti. A képét, Jézust helyettesítve, világszerte árusított imagyertyákon láthatjuk, feltüntetve, hogy az értük kapott pénz magához Zelenszkijhez kerül. Gyarapítva a nyolcszázezer dollárt érő jaltai luxusvillából, szülei hasonló izraeli elhelyezéséből (akikre a második világháborúból ismert brit SAS kommandó vigyáz) és számtalan más javakból álló vagyonát. Tette ezt vele a háttérhatalom nem azért, mintha komolyan gondolná mindazt, amit sugall neki, hanem attól tartva, hogy Ukrajna, önállóan, vagy a térségben eleve kínálkozó szövetségben állammá, netán még nemzetállammá fejlődhet. Ezért kellett olyan vezetőket az ukrán nép nyakára ültetni, akik másfélék, másféle országot szeretnének teremteni, s nem akarnak szövetséget a szomszédokkal. Zelenszkij meg is hirdette a második Izrael létrehozását ukrán földön, nem titkolva, hogy cionista terrorállamról álmodik. (Ld. Tudatunk védelme-8) Az olasz tv-ben pedig kifejtette, hogy céljai eléréséhez a fegyverküldés már nem elég, a világnak imádkoznia is kell egy ilyen Ukrajnáért, amely majd „egyesíti a világot.”

A világnak azonban nemcsak látnia, hanem kifogásolnia, elleneznie kellene háttérhatalom leglényegesebb vonását képviselő erőszakolt szabadkőműves-zsidó vonalvezetést. Az ukrán népet magáénak érző elnök és kormány nem tette volna katonai célpontokká a lakóház-tömböket, iskolákat, intézményeket és a bennük elhelyezetteket azáltal, hogy álcázásul hadi célokra használják. E rasszista politikai különítmény olyannyira nemzetidegen, hogy még a háború körülményei között sem hagyja cserben a nyerészkedő-haszonleső kalmár szelleme. Még az amerikai illetékesek is kénytelenek elismerni, a pénzügyi segélyek nagy része kézen-közön eltűnik (négyszázmillió dollárról beszélnek), s a fegyverek felét sem tudják nyomon követni. Magát Zelenszkijt és a tábornokait emlegetik önjelölt javadalmazottként. A nyugati sajtó szörnyülködik, hogy az ingyen kapott fegyvereket és segélyszállítmányokat eladják más államoknak. Ha ők mindezt kimondják, nem a levegőbe beszélnek, ezért nekünk sem kellene visszafogni magunkat. A világon egyedül nálunk törvényerőre emelt „intolerancia az antiszemitizmus ellen” azonban kifejezetten ezúttal is akadályozza, hogy tárgyilagosak lehessünk, adott esetben ezzel az ukrajnai, de nem ukrán kormánnyal szemben. Aki figyelemmel kíséri a háttérhatalom Zelenszkij által vezetett bandájának ukrajnai garázdálkodását, agresszióját az oroszok és minden más ott élő nép ellen, abban egy csepp kétely sem merülhet fel afelől, hogy a béke érdekében e konfliktusban sem az antiszemitizmussal, hanem a ki nem mondott, de szigorúan betartatott háttérhatalmi filoszemitizmussal szemben kell zéró toleranciát hirdetni.

Térjünk vissza a tudatunkra erőltetett, főbb ukranizáló tételekre: Szolidárisak vagyunk az ukrán néppel, elítéljük Putyin ok nélküli agresszióját, háborúját, megszavazunk minden szankciót, amit az EU megszavaz, és segítünk, befogadunk minden ukrán menekültet, s olyan béketervre van szükség, amely nem jár Oroszország győzelmével. – Elhagytuk az idézőjelet, mert az unalomig hangsúlyozott állítások szó szerint hallhatók, olvashatók vezető politikusoktól, politológusoktól. Nem is velük szándékozunk vitatkozni, hanem hazafias kötelezettségünk a hivatalosnak tűnő félreértelmezésekben eligazodni, eligazítani. Nem bocsátható meg, hogy csak a jelent látják (azt is torzítva), s törlik a múltat (elhallgatják az okokat), tévesen ítélik meg a jövőt (Ukrajna győzzön). Igaz, tévedésük lehet őszinte, ha ez mentségnek nem is tekinthető, s az is tudott, hogy a szövetségi rendszerbeli megkövetelt fegyelem és fenyegetés köti a kezüket. Valójában azonban ők azért vannak, hogy próbálkozzanak az igazság megismertetésével. Lássák, láttassák, amit a világ egyre inkább felismer. A szellemi-politikai dzsungelben bűn rá sem nézni az iránytűre.

- „Szolidárisak vagyunk az ukrán néppel”. Nem tisztázott e szolidaritás tartalma. Úgy tűnhet, nem Ukrajnával, nem az ukrajnai zsidó kormánnyal, hanem csak az ukrán néppel vagyunk szolidárisak, ami helyénvaló lenne. Bár a nép is túl általános fogalom, hiszen a többségükben egyértelműen velünk szembenálló minden szereplő beletartozik, akikkel nem lehetünk szolidárisak. A gyakorlat viszont félreérthetetlenül mutatja is, hogy a háttérhatalom által az ukrán nép nyakára ültetett nemzetidegenekkel vagyunk szolidárisak, akik pedig kimondottan ellenségként kezelnek bennünket. Népünk terhére Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtjuk érzelmi körítéssel a nemzetidegenek és a háttérhatalom elleni harc helyett a menekülést választó napi tízezreknek, sőt a belső menekülteknek is, azt sem tudva, kik ezek ma, s kik lesznek holnap. Segítségünket össznépinek feltüntetve, érzelmileg félrehangoljuk a közvéleményünket, eltájoljuk a tudatunkat, ami nagy felelőtlenség és vissza fog ütni. A nemzetidegen ukrajnai kormány EU-hoz és NATO-hoz csatlakozási törekvéseit a nyilvánosságot elkerülve éveken át csatornáztuk, egyengettük, még a V4-ekhez is közelítettük őket, gesztusok tucatjait tettük. Politikailag a fegyveres konfliktusban is kifejezetten melléjük álltunk, katonai-egészségügyi vonalon is segítő kapcsolatban állunk. Ukrán gyermekeket üdültetünk, sebesülteket ápolunk rendszeresen, félig-meddig ugyancsak titokban a közvéleményünk előtt. Nemzetközi fórumokon egyértelműen mellettük állunk ki. Döbbenetes, de a nemzetközi kapcsolatok általános gyakorlatával szemben szolidaritásunk nem kölcsönös, sőt cserébe hosszú évek óta fenyegetéseket kapunk. Az általános szólam tehát tartalmilag ez esetben is igencsak eltájoló. Kuleba ukrajnai külügyminiszter, nemrég fenyegetette a világot: „Kijevben minden választás fel van jegyezve”, azaz folyik a halál-lista vezetése, amelyre már nem egy magyar vezető politikust feljegyeztek! A magyar hazafiak tudják, mindez szembemegy a történelemmel, a magyar nemzeti érdekekkel, s ezt az illetékeseknek a tudomására hozzák.

- Elítéljük Putyin ok nélküli agresszióját, háborúját. Az oknélküliség emlegetése a múlt kirívóan érzelmeskedő hatásvadász eltörlése. Ezt az „okfejtést” főleg a világban hirtelen és nyilván nem ok nélkül megszaporodott, politikusokká előléptetett hölgyektől hallhajuk, akik között akadnak magyarok is. Ezzel az ugyancsak félrevezető fogalmazással lekicsinylik az orosz különleges hadművelet jelentőségét. Nem Putyin háborúja, hanem a katonai támaszpontokkal körülvett, a létében fenyegetett Oroszország nagyon is jogos megkésett ellenállása. És nem is háborúként, hanem FÁK-on belüli különleges hadműveletként indult, a NATO beavatkozása tette háborúvá. A helyes megértéshez különösen fontos látni, hogy e téves minősítés részét képezi a világméretű tudati késedelemnek. Ennek okán alakul úgy, ahogy alakul: a háttérhatalom, az USA, a NATO, Anglia gyengített uránfegyvert is tervez adni Zelenszkij kezébe. Már közös ukrán-NATO parancsnoki központ is van. De még a katonai szerepvállalásba önmagát mindinkább beleélő jelenlegi EU-vezetés is ráerőlteti tagállamait az Ukrajnát kivéreztető háborúra, amely világháborúvá nőhet át.

- Megszavazunk minden szankciót, amit az EU megszavaz. Addig szavazgattunk, míg elértük, hogy Oroszország besoroljon bennünket a barátságtalan országok közé. A teljesen egyoldalú elkötelezett segítségünket élvező 2014 utáni ukrajnai kormányok ugyanilyen besorolásunkat már rég megejtették. De – ahogy nem akárkitől hallhattuk – tettünk még egyet, s mást, amik nem kerültek bele a hírekbe, de segítették Ukrajnát katonai vonalon. Legutóbb még a Magyar Nemzet is előrukkolt a „Hemzsegnek az orosz kémek Európában a kiutasítások után is” cikkel, amelyben elszörnyülködik, hogy házastársak is kémkedtek, kettős életet is éltek, stb. Várjuk a következő részletes konkrét elemzésüket arról, hogy az amerikaiaknak, meg a NATO-nak miért nem kell még kémkedniük sem Magyarországon ahhoz, hogy mindent megtudjanak, amire csak kíváncsiak. Megírása sokkal kevesebb kutatómunkát igényel, mint az említett cikké.

- Segítünk, befogadunk minden ukrán menekültet. – Sorozatunk előző fejezeteiben rámutattunk, minden tekintetben túlzó, a magyarság terhére, sőt nevében történik. A napokban még Magyarország elnöke is elismerte, „erőnkön felül segítjük a menekülteket.

- Olyan béketervre van szükség, amely nem jár Oroszország győzelmével.

A történelempolitikai szemlélet megköveteli, hogy sem egy ország, sem egy kormány, sem egyetlen vezető politikus ne értékelje túl a történelemben betöltött szerepét. Viszont lássa helyesen a történteket, beleértve a nagyhatalom Oroszország szerepét. A Századvég közvélemény kutatása szerint a magyarok 91 százaléka is azonnali befejezést és békét akar. Mindössze 7 százalék folytatná a fegyveres harcot Oroszország legyőzéséig, 62 százalék gondolja, hogy egyik fél sem kerülhet ki győztesen. 70 százalék szerint a szankciók károkat okoztak Európának és Magyarországnak. Következtetése: a magyar kormány orosz-ukrán válsággal kapcsolatos politikája nemcsak összhangban van a többség elvárásaival, hanem egységes nemzeti álláspontnak tekinthető. Hajlanánk az egyetértésre, de innen is hiányzik egy lényeges adat, éspedig, hogy mennyien folytatnák a harcot Zelenszkij legyőzéséig. De enélkül is sokat mond, hogy mindössze 7 százalék folytatná a harcot Oroszország legyőzéséig, ami nagyobb történelempolitikai tudatra utal, mint azon politikusoké, akik kimondva, kimondatlanul, de Oroszország győzelmétől tartanak leginkább.

Nem hihető, hogy senki nem látja, ám mégsem mondja ki senki azt sem, hogy az orosz lépés egyben világpolitikai jelentőségű, mert az első komoly fegyveres szembefordulás a háttérhatalom nyomulásával. Akárki legyen, vezessék bármily érzések, s még ha a világméretű félrevezetés miatt nem is gondolta át, miről beszél, megbocsáthatatlan történelmi felelőtlenség, ha e harcban vezetőposztot elfoglalók nem az emberpárti oldalon állnak, s még hirdetik is, hogy nem ennek az oldalnak, hanem a háttérhatalomnak kell győznie.


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.