A felvilágosult abszolutizmus Magyarországon, 1761-1795

A "felvilágosult abszolutizmus" divatos történettudományi kifejezés, amelyet a francia tudósok és őket követve néhányan mások is felvilágosult deszpotizmus változatban használnak.[15] Magyar vonatkozásban helyesebbnek látszik, ha e kifejezésben az abszolutizmus szót megtartjuk, mert így előre jelezhetjük, hogy a kérdéses történeti szakasz nálunk szerves láncszeme annak a hosszabb abszolutista ciklusnak, amelyet a Habsburg-uralkodók vezettek be országunkban a 17. század első felében. E hosszabb ciklusban ugyanis a "felvilágosult" jelzővel ellátott rész középütt helyezkedik el a megelőző "katolikus" és a következő "reakciós" abszolutizmus között.

Mit értünk felvilágosult abszolutizmus alatt? Azt, hogy valamely országban vagy birodalomban a fejedelem önkényesen, minden más alkotmányos tényező kizárásával akarja megvalósítani a 18. századi racionalizmusból eredő politikai, gazdasági, társadalmi és közigazgatási reformokat. Olyan kormányrendszer felállítását jelenti, amely eltakarítja a középkorból fennmaradt intézményeket és helyettük "ésszerűnek" mondott új kormányzati rendszert vezet be. Amíg a felvilágosult abszolutizmus elvi célkitűzései Európában mindenütt azonosak voltak, az elvek gyakorlati kivitelezése országonkint más és más formát öltött aszerint, milyen erős volt a középkori rendszer még fennálló maradványa és milyen széles fronton történt meg az összeütközés a régi és az új rendszer között.

1. Mint ismeretes, Magyarország 1526-ban a Habsburgok jogara alá került, akik egyidejűleg Ausztria és Csehország urai is voltak és viselték a Német Római Szent Birodalom császári koronáját. Ebben a hatalmas kiterjedésű birodalomban, amely Európa nagy részét felölelte, a 17. század folyamán jelentős területi eltolódások következtek be. A Harmincéves háborút befejező westphali béke (1648) ugyanis a Német Római Szent Birodalom egész területét végleg leszakította a Habsburg-birtokok tömegéből azon egyszerű módon, hogy visszaállította a háromszázegynéhány német fejedelem függetlenségét. E béke után a Habsburgok uralmi területe összezsugorodott a kis Ausztriára, Csehországra és Magyarország török által el nem foglalt nyugati szegélyére, az úgynevezett királyi Magyarországra (az Alföld még török uralom alatt állott, Erdély pedig független volt), vagyis a Habsburg birodalom megszűnt nagyhatalom lenni. Egy jó emberöltő múltán azonban bekövetkezett a törökök Európából való kiűzése és egymás után tértek vissza a magyar korona alá a 150 évig rabságban tartott magyar városok és vármegyék. 1686-ban Buda vára, a korona gyöngye is visszatért s röviddel utóbb a történelmi Magyarország egész területe, Erdéllyel együtt. A felszabadult Magyarország területe nagyobb volt, mint Csehország és Ausztria együttvéve, úgyhogy a Habsburg birodalom területe hirtelen megkétszereződött és újra nagyhatalmi rangra emelkedett. E nagyhatalom súlypontja azonban már nem Európa belső, német lakosságú területeire esett, hanem kifejezetten a Duna középső medencéjébe, ahol a német elem a magyar és szláv lakossággal szemben kisebbségbe jutott. Az új Habsburg birodalom területi, népi és kormányzati felépítése tehát egészen más volt, mint a régié.

A monarchia szerkezetének megváltozását és súlypontjának eltolódását mégis csak a Hétéves háború (1756-1763) folyamán vették észre, amikor kiderült hogy az új nagyhatalom alapja gyenge és erőssé csak a három történetileg külön ország Ausztria, Csehország és Magyarország modernizálásával válhat. E felismerésre először gróf Kaunitz (1711-1794) jutott, a monarchia párizsi nagykövete, aki észrevételét Mária Teréziához intézett több beadványában kifejtette és azt ajánlotta, hogy a három országot egységesítsék és e nagy átalakítás elvégzésére állítsanak fel egy külön tanácsadó szervet, amelynek tagjai minden társadalmi kötöttségtől, helyi és nemzeti érdektől mentesen, egyedül az egységesítést tartva szem előtt, véleményt mondana minden olyan ügyről, amely döntés végett az uralkodó elé hivatott kerülni. Ez az államférfi tehát, a racionalista eszmék hatása alatt elérkezett az egységes "Nagy Ausztria" (Gross Österreich) állameszméjének megfogalmazásához, amely lényegében a történelmi Magyarország szerepét akarta átvenni a Duna völgyében Bécs központtal. Miután az uralkodó, Mária Terézia magáévá tette Kaunitz gróf nagyratörő javaslatait, megbízta őt a monarchia belügyeinek vezetésével 1760-ban és a következő évben életre hívta a javasolt tanácsadó szervet Államtanács (Staatsrat) néven. Ezzel a lépéssel a felvilágosult abszolutizmus gondolatköre a Habsburg-monarchiában hivatalos kormányprogram lett és vele együtt elindult tövises útjára a nagy igényű Gross-österreich eszméje.[16]

2. Az 1761-ben homloktérbe került új birodalmi gondolat azt jelentette, hogy ezután a főfigyelem a Magyarországon elvégzendő változásokra irányul. A monarchia másik két országa ugyanis, Ausztria és Csehország eléggé elő voltak már készítve az átalakításra. Azokban a középkorból fennmaradt társadalmi és gazdasági kiváltságok alaposan meg voltak nyirbálva, az egyházi, nemesi és városi önkormányzatok gyakran csak a királyi rendeletek (edicta, patentes) egyszerű végrehajtására szorítkoztak, úgyhogy a fejedelmi abszolutizmus új formájának érvényesítése szempontjából akadályt nem jelentettek. Nem ilyen volt a helyzet a magyar királyságban. Az még büszkén őrizte ősi alkotmányát, nemzeti tudatát és különvalóságát. Xaunitz kancellár semmi kétséget nem hagyott fenn aziránt, hogy ő a magyar különállás alapjainak — az alkotmánynak és nemzeti gondolatnak — felszámolását kívánja. Már első nagyobb emlékiratában, amelyben Magyarországgal foglalkozik, így szólt: "Ha a nagy és gazdag Magyarország megfelelő (!) alkotmányba volna illeszthető, akkor a Főméltóságú fejedelmi Ház hatalma megkétszereződnék és egyúttal a bölcs kormányzatra a legnagyobb jövedelem és haszon származnék. Ezért e királyságra a legnagyobb figyelmet kell fordítanunk és ugyanolyan országanyai törődést érdemel, mint a többi hű tartomány (!)."[17] Egy más alkalommal így szólt: "Csak az a szerencsétlenségünk, hogy Magyarország belső felépítése még olyan, hogy ott a király és az ország érdeke egymás ellen dolgozik."[18] A magyar királyság "kedvezőtlen alkotmánya" kifejezés aztán minden későbbi emlékiratban gépiesen visszatér. Az újfajta bécsi központosítás és uniformizálás második nagy akadálya a magyarok erős nemzeti öntudata volt, Kaunitz szavajárása szerint a magyar Nationalgeist, amely minden Bécsből kiinduló kezdeményezést kritikus szemmel néz. E nemzeti szellem ellen többször is kifakadt, megjegyezvén hogy a magyarok úgy összetartanak egymással mint a bogáncsok valahányszor csak szembenállnak a bécsi udvarral, ahol mindent felderítenek, de a maguk jogaiból semmit sem engednek.[19] És ez az éber magyar nemzeti öntudat mindenütt észlelhető, a központi irodákban éppúgy mint az országgyűlésen és a vármegyékben, ö tehát ennek a mindenütt észlelhető nacionalizmusnak (dem daselben prevali-renden Nationalismo) akart gátat vetni és helyette összbirodalmi öntudatot és császárhűséget kialakítani.

Nem említve a felvilágosult abszolutizmus Magyarországon való bevezetésének egyéb nehézségeit, az előadottakból is világos, hogy az új kormányzati ideológia nálunk eredeti alakot volt hivatva magára ölteni. Azokban az országokban, ahol a dinasztia nemzeti volt és az országban székelt, mint például Poroszországban, az új eszmeáramlat szervesen kapcsolódhatott a nemzeti fejlődés vonalához és egyik szükséges állomása lett a modern nemzetállam kialakulásának. Magyarország esetében azonban, ahol a király az országon kívül lakott és idegen volt, a felvilágosult abszolutizmus nemzetellenes irányt vett: megtámadta az állam létét és elpusztítani törekedett a nemzet öntudatát. A felvilágosult abszolutizmus ilyen fonák jelentkezése miatt magyar szempontból nem tekinthető elavultnak sem a hagyományos magyar alkotmány, sem a rendek nacionalizmusa; ellenkezőleg, még fontos hivatást töltött be mindkettő: védte az állam függetlenségét és a nemzet öntudatát. A Habsburgoknak és tanácsosaiknak pedig nem volt kellő érzékük sem akaratuk ahhoz, hogy a nemzeti különbségeket tiszteletben tartsák és azokhoz igazítsák programjukat. Így a Dunatájon a felvilágosult abszolutizmus idejében tulajdonképpen két állami koncepció birkózott egymással: az egyik, amely a birodalom német népiségű elemeire támaszkodva, a monarchiát egy német nyelvű, német vezetésű Nagy-Ausztriává akarta átalakítani, leigázva és félretolva a magyarságot; és a másik, a történelemben gyökerező magyar koncepció, a Szent Istváninak is nevezett állameszme, amely a magyar nemzet szabadságára és a dunai népek érdekközösségére épült fel, Budapest központtal, magyar vezetés alatt. A felvilágosult abszolutizmus problémáit Magyarországon Bécs és Budapest küzdelme határozta meg, hogy ezzel az előrevetített kifejezéssel érzékeltessük a dolgot.

3. Szemügyre véve azokat az utakat és módokat, amelyekkel a bécsi udvar meg akarta valósítani elgondolásait, elénktárul Mária Terézia és II. József személyes történeti műve. Mária Terézia még a barokk világ szellemében nőtt fel, a maga fejedelmi hivatását úgy képzelte el, mint Isten kegyelméből kapott ajándékot, ö az új kormányzati rendszer tételeit elsősorban a vallás fogalmain keresztül igyekezett magáévá tenni. A jobbágyok terhein például nem az egyenlőség és közös igazság indokolásával könnyített, hanem azért, mert nem akarta lelke örök boldogságát néhány főúr kapzsisága miatt elveszíteni. Mély vallásossága önműködőleg lefaragta Kaunitz merész javaslatait és visszatartotta az Államtanácsot erőszakos módszerek alkalmazásától, főleg az alkotmány és a nemzeti érzés megsértésétől. Mária Terézia csak fokozatosan, lépésről lépésre haladva (nach und nach, auf die gelindeste Art) akarta birodalmát felerősíteni és megreformálni, többet bízva az időre, semmint a nyers erőre. II. Rákóczi Ferenc felkelése még élénken élt a bécsi udvar emlékezetében s a tanács tagjait visszatartotta, hogy bármit is tegyenek a törvények határozatai ellen (contra praescriptum legis). Az asszony-király korában főleg arról volt szó, hogy a király kizárólagos illetékességi körébe tartozó ügyeket szervezzék át az óhajtott nagyobb hatalom kialakítása érdekében. Emelték a vámokat és monopóliumokat, jobban kihasználták az egyházi vagyon körül lévő királyi jogokat (jus regium circa sacra). Kiterjeszkedhettek minden olyan területre, amely eddig nem tartozott a kormány érdeklődési körébe s amelyeket most fedeztek fel. Ilyen volt az árvák védelme, a szegények megsegítése, kórházak felállítása civil orvosokkal és általában a közegészségügy megszervezése és a jobbágyok terheinek korlátozása. Fel lehetett állítani egy egészen új és egységes iskolaprogramot (Ratio educationis néven ismert rendelet 1777-ből), amely az ifjúság átnevelését célozta. A királyi beavatkozást kerülő úton is igyekeztek bővíteni, például a törvények szándékos félremagyarázásával, csűrés-csavarásával. További kerülő út volt a magyar öntudat gyengítésére olyan gazdasági és jogi munkák propagandisztikus terjesztése, amelyek udvari szellemben készültek, mint pl. Kollár Ádám számos munkája.[20] Ha tehát az új rezsim kormányzati célkitűzései már szinte egytől-egyig készen álltak Mária Terézia uralkodása alatt (1780-ig), még tartózkodtak azok hatalmi szóval való bevezetésétől, így ezek az első intézkedések az országot határozottan a haladás útjára terelték.

II. József trónralépésével (1780) minden megváltozott. Ő már nem Isten kegyelméből vezette le uralkodói jogait, hanem a természetjogból. Alig volt még húsz esztendős, amikor az Államtanács üléseire bebocsátást nyert — véleményét már 1761-ből ismerjük — és észjárása azokon a fejtegetéseken érlelődött, amelyeket Kaunitz kancellár és Borié tanácsos ott ülésről-ülésre hallattak a monarchia világhelyzetéről, egységesítésének szükségességéről, a császári hatalom teljéről és az örökös tartományok és Magyarország között fennálló különbségekről. Amikor aztán hosszas várakozás után elérkezett a trónra, nem koronáztatta meg magát, nem esküdött fel a magyar alkotmányra, hanem sokat sejtető intézkedéssel a magyar királyság felségjelvényeit, a Szent Koronával együtt, átszállíttatta Bécsbe, mint valami múzeumi tárgyat. Utána nekilátott, hogy átgyúrja országait egységes és német nyelvű birodalommá. Legfontosabb intézkedései ezek voltak: 1. erőszakos németesítés, melynek középpontjában a császár 1784. évi nyelvrendelete állott. Ennek értelmében a központi kormányszervek azonnali hatállyal német nyelven tartoztak ügyeiket intézni. Egy esztendőn belül a vármegyék és városok hivatalos nyelve szintén a német kellett legyen. Három éven belül pedig a polgári és egyházi bíróságok az egész országban német nyelven tartoztak ítélkezni. Német nyelv tudása nélkül senki semmiféle tisztséget nem viselhet a jövőben és német tudás nélkül még az oktatásügybe sem volt szabad senkit felvenni; 2. rendelet az összes kiváltságok eltörlésére, a nemesek, polgárok és egyházi személyek adókiváltságainak megszüntetése és általános adóztatás előkészítése: a földek felméretése, népszámlálás tartása és új közigazgatási keretek felállítása a vármegyei beosztás helyett; 3. a jozefinizmus néven ismert egyházpolitika, az 1781-ben kiadott türelmi rendelettel az élen, amely a vallásügyet az állampolgárok magánügyének jelentette ki és ezen a módon a kormányzatot kikapcsolta a felekezeti villongásokból;[21] 4. a Mária Terézia alatt kezdett káros gazdaságpolitika folytatása és fokozása, mely abból a téves megállapításból indult ki, hogy a magyar nemesség nem fizetett adót, "tehát" Magyarország nem járul hozzá arányosan az államkincstár bevételeihez. Ezért Magyarországot vámpolitikával gyarmati helyzetbe süllyesztették és feladatává tették, hogy a monarchia másik felének nyersanyagokat szállítson. Gróf Zinsendorf hiába magyarázta az osztrák érvelés hibás voltát és bizonygatta, hogy Magyarország valójában többet fizet a monarchia pénztárába, mint amennyi arányosan reá esne, mert a bécsi udvar számításon kívül hagyja Magyarország természetbeni szolgáltatásainak magas összegét. A bécsi udvar nem változtatott gazdaságpolitikáján.[22]

4. Mivel a felvilágosult abszolutizmus Bécsből terjesztett formája a magyar alkotmányt és a magyar nemzeti szellemet halálos ellenségének tekintette és fel akarta azokat számolni, e bécsi törekvésekre országszerte heves ellenhatás keletkezett, úgyhogy II. József halálakor (1790) a monarchia ez a fele már nyílt forradalom előtt állt és kérdésessé lett a Habsburg-dinasztia léte Magyarországon. Az ellenállás a vármegyékben szervezkedett és a köznemességre támaszkodott. A legfontosabb sérelmi pont a nyelvrendelet és a bécsi udvar katasztrofális gazdaságpolitikája volt. Az emberek lelkivilága annyira fel volt izgatva, hogy a császár rendeleteit végrehajtó tisztviselőket nyilvánosan sértegették és az ország több részében hazaárulóknak bélyegezték. A császár látva a forrongás veszedelmes méreteit, halálos ágyán legtöbb rendeletét visszavonta és megengedte, hogy a királyság felségjelvényeit Bécsből hazaszállítsák Budára. Ezek az ereklyék szállítás közben az egész útvonalon ünnepélyes fogadtatásban részesültek. Győr város népessége az utcákra tódult és véget nem érő "Éljen a magyar szabadság!" kiáltással üdvözölte a hazatérő kincseket. A legjellemzőbb epizód mégis a koronát tartó szekrény kinyitásakor játszódott le. Zichy Károly országbíró ez ünnepi aktus végrehajtásakor a szekrény kulcsát németül kérte. Egy magyar úr akkor rászólt: "Kegyelmed! Nem német korona ez, nem ért ez németül. Szóljon magyarul, akkor a szekrény magától kinyílik." A Béccsel való szembefordulás és a királytól való elidegenedés teljes volt.

A leghevesebb ellenállás a politika terén nyilatkozott meg, ahonnan az idegen beavatkozást egyszer s mindenkorra ki akarták küszöbölni. Megtörtént ugyanis az a csoda, ami a magyar történetben később is (1848-ban) megismétlődött, hogy ti. kellő létszámú polgári osztály hiányában az igen népes köznemesi osztály ragadta magához a kezdeményezést és azt a szerepet töltötte be, amit Franciaországban a tiers état: élére állt a felvilágosult mozgalomnak és nemzeti szellemben megvalósított egy sereg reformot. Az 1790/91-re összehívott országgyűlés ennek megfelelően szükségesnek tartotta, hogy az udvar által bevezetett reformokat egytől-egyig felülvizsgálja. Azokat, amelyek az ország javát szolgálták, fenntartották és beiktatták a törvénykönyvbe, amelyek viszont ellenkeztek az alkotmánnyal és szembenálltak a nemzet politikai tudatával, eltörölték. E magatartás értelmében alkották meg az 1790. évi XXVI. törvényt, amely a lelkiismereti (vallás) szabadságot mindenki számára biztosította; a XXXV. törvényt, amely határt szabott az úrbéri szolgáltatásoknak és megszüntette az örökös jobbágyságot; a XLIII. törvényt, amely megtiltotta a kínvallatást és így tovább. Más törvényekkel újra és ünnepélyesen biztosították a magyar állam függetlenségét és magyar jellegét. A XVI. törvény eltörölte a kormányzásban és közigazgatásban a német nyelv kötelező használatát és helyette a magyar nyelv jogait biztosította; a XII. törvény újra hangsúlyozta, hogy a törvényhozás a király és a nemzet közös feladata;[23] a X. törvény a Pragmatica Sanctio elismerésével (hogy ti. a magyar királyság ugyanazon Habsburg fejedelem jogara alá tartozik, aki alatt áll a monarchia többi része) világosan kijelenti, hogy e személyi kapcsolattól eltekintve, Magyarország teljesen független ország, nincs semmilyen más országnak vagy kormánynak alávetve és saját törvényei szerint kormányzandó.[24]

Hogy pedig a győzelem teljes legyen, ugyanez az 1790/91. évi országgyűlés a XLVII. törvénnyel kilenc bizottságot állított fel azzal a feladattal, hogy a legközelebbi országgyűlésre részletes javaslatot tegyen az ország teljes modernizálására.[25] E kilenc bizottságban az ország legjelesebb szakemberei foglaltak helyet s általuk nemcsak a hozott rendeletek felülvizsgálatát vették kezükbe, hanem a kezdeményezést és irányítást is. Olyan különleges felvilágosult abszolutizmus felé közeledett Magyarország, amelyben a fejedelem passzív szerepre lett volna kárhoztatva. A mondott bizottságok 1792/93-ra befejezték munkájukat — az utolsó 1795-ben — és irományaikat 96 fólió kötetben gyűjtötték össze, melyeket a budapesti Országos Levéltár a mai napig őriz. A javaslatok mind a nemzeti függetlenség szellemében készültek és kiterjeszkedtek az ország egész gazdasági és szellemi életére. Magyarország ekként a legjobb úton volt, hogy a Habsburgok alapvető tévedését kijavítva, saját boldogulására összefüggő és új rendelkezéseket tegyen, azaz modernizálja magát a kor követelményei szerint. Ezen a ponton azonban, amidőn az ország harminc évi birkózás után saját történelmi vonalának folytatásában kezdte formálni jövőjét, egy tragikus fordulat megakadályozta az ígéretes gyümölcsök beérését.

A 18. század végére a felvilágosult abszolutizmus Európában már megfutotta pályáját s kiment a divatból. Mielőtt tehát a kilenc bizottság javaslata az országgyűlés elé került volna, Európában már egy újabb kormányrendszer jött divatba. Az, amely a francia forradalom nyomán született meg, a népfelségtanban gyökerezett és a királyi intézményt teljesen mellőzve, a köztársasági berendezést dicsőítette. Ez az új szellemi áramlat titkos társaságok révén terjedt és meghódította a magyar társadalom néhány gondolkodóját is, akik a monarchia tényleges erőviszonyaival nem voltak kellően tisztában. Egy kilépett pap, név szerint Martinovics Ignác, nálunk is alapított ilyen titkos társaságot és a francia példa nyomán a magyar királyságot nemesi köztársasággá akarta átalakítani, elvetve a Pragmatica Sanetio alaptörvényt. Hangulatukat francia forradalmi énekek dallamai mellett emelték, a Ça ira, La Carmagnole és La Marseillaise vérpezsdítő szövegeit fordítva magyarra. A dolog rövidesen a császári udvar tudomására jutott, ahol a francia forradalom rémtettei alapján az ügy jelentőségét eltúlozták s a dinasztia az űzött vad ösztönével kezdett védekezni: az "összeesküvőket", Martinovicsot és hat munkatársát kivégezték (1795), a titkos társaság tagjait és a velük érintkezőket bebörtönözték és a legdurvább rendőri elnyomást vezették be az országba. A császár és tanácsosai szentül meg voltak győződve, hogy a magyarok már 1790 óta módszeresen dolgoztak tervükön és hogy a felvilágosult eszmék őket végzetesen a franciák tévelygésének útjára vezették. Erre a felvilágosult eszméknek teljesen hátatfordítottak, azok minden megnyilatkozását üldözni kezdték és még ugyanezen 1795. esztendőben egy újfajta abszolutizmust léptettek életbe, amelyben az Ész helyét a vallás foglalta el, a szabad sajtóét a fizetett propaganda és zaklató cenzúra. A kulcsállásokba mindenüvé németeket helyeztek vagy udvart kiszolgáló magyarokat, az országba pedig német csapatokat vezényeltek. Ez az új abszolutizmus minden felvilágosult emberben megátalkodott jakobinust látott, esküdt ellensége lett a haladásnak és hallani se akart többé a kilenc országgyűlési bizottság munkálatairól. Az országra ráborult a fekete-sárga sötétség.

Ezek után hiába való fáradozás volt egyes bizottságok javaslatainak módosítása, mint például a Kereskedelmi Bizottságé, amely "nem abból indult ki, hogy mi jár az országnak jog szerint", "se nem abból, miként kellene az ország kereskedelmi politikáját intézni teljesen független országként, hanem abból, mi valósítható meg Ausztria és Magyarország fennálló kapcsolataira való tekintettel, mi tökéletesbíthető a fennálló körülmények között anélkül, hogy abból a legcsekélyebb sérelem háramlana a germán és szláv lakosságú tartományokra", — a Habsburgok semmiféle módosítást nem voltak hajlandók engedélyezni és úgy meg voltak ijedve, hogy minden eszközzel a régi elavult helyzet fenntartására törekedtek. Ez az abszolutizmus nem adott semmit az elnyomás ellenében, maga mondott le erkölcsi igazolásáról és az országot három teljes évtizeddel hátráltatta fejlődésében, egészen Széchenyi István felléptéig, 1825-ig. Ez az abszolutizmus már nem volt felvilágosult, hanem a szó legteljesebb értelmében reakciós. Ezért zárul le a felvilágosult abszolutizmus pályája Magyarországon 1795-ben, még mielőtt történeti hivatását, a középkori állapotok teljes felszámolását és a modern állami keretek lerakását elvégezte volna,

5. Miként bemutattuk, a "felvilágosult abszolutizmus" történeti szakkifejezés alkalmas arra, hogy vele Magyarország történetében is egy elég hosszú időszakot jelöljünk meg és foglaljunk szerves egységbe. Tartalma azonban lényegesen különbözik annak más országában kialakult tartalmától, mert itt a központi probléma két állameszme közti harc volt, melyek egyike sem tudta a másikat teljesen kiszorítani s harcuk végeredményben valamiféle kiegyezéssel ("kompromisszummal") végződött, előrevetítve 1867 értelmét. A felvilágosodás kora ekként Magyarországon inkább az eszmékben való gazdagodás volt, semmint nagy politikai változásoké.

Magyarország típusát szolgáltatta azon nemzetek történetének, amelyek a racionalizmus korában erősen fejlett történeti egyéniséggel rendelkeztek, de külföldön székelő idegen uralkodójuk volt, aki idegen tanácsokra hallgatott. A Habsburgok végzete lesújtott II. Józsefre is, aki éppúgy mint a dinasztia számos más tagja, nem volt képes kellő bölcsességgel új eszmeáramlatok élére állni és azokat különböző országai javára gyümölcsöztetni. Mivel a magyarországi felvilágosult abszolutizmus a meg nem oldott problémák garmadát hagyta maga után hátra, eleve nagy robbantó erőt biztosított a 19. század közepén kitört forradalmi mozgalmaknak és logikusan elvezetett a dinasztia 1849-ben bekövetkezett második trónfosztásához.

_________________________

[15] E tanulmány itt jelenik meg magyar nyelven először. Eredetileg franciául készült egy nemzetközi ankét számára s a Bulletin du Comité International des Sciences Historiques közölte (Paris 1936).

[16] Az Államtanács feladata csupán az uralkodó tanácsolása volt; végrehajtó hatalommal nem rendelkezett. Vezető személyei gróf (később herceg) Kaunitz kancellár és a németországi származású Borié tanácsos voltak, mindketten a felvilágosult állami tisztviselők típusai. Kaunitz Párisban alakította ki ideológiáját, ahol 1750-től 1753-ig a Monarchia nagyköveteként szolgált. Ott legszívesebben az istentagadók és kétkedők szalónjait látogatta és olyan köröket, amelyek a lélek és test teljes felszabadulását sürgették. Borié viszont Németországban nyerte kiképzését, ahol megelőzőleg magas állami tisztségeket töltött be.

[17] Wann das grosse und fruchtbare Königreich Hungarn in eine rechte Verfassung gesetzt werden könnte, so würde die Macht des durchleuchtigsten Ertzhauses verdoppeit und die grössten Resourcen und Früchten einer weisen Regierung waren aus demselben zu ziehen. Es verdient also dieses Königreich die meiste Aufmerksamkeit und nehmliche landesmütterliche Sorgfalt, wie andere getreue Erblánde. — Ez és a következő két jegyzet idézet Ember Győző tanulmányából: "Magyarország és az államtanács első tagjai." Századok, 1935.

[18] Allein zum Unglück ist seine innerliche Verfassung noch so beschaffen, dass die Wohlfahrt des Königs und des Landes gegen einander streitet.

[19] Über das haltén aile Hungarn, so bald es gegen den Hof gehet, wie die Kletten zusammen; und ich muss uns Teutschen zur Schande gestehen, dass sie uns zeithero übersehen, von der vollstandigen Erkanntnus ihrer Verfassung abgehalten, und sich dagegen in unser Intrinsecum einzumischen auch sich Credit, Vertrauen und Gnaden zu erwerben, Mittel gefunden haben, ohne dagegen ein Mindeste von ihren, dem Staàt schadlichen Privilegiis abzuweichen, sondern solche viel ebender zu erweitern.

[20] Borié tanácsos írja egyik 1761-ből kelt véleményében: "Én az alább tárgyalt kérdésnek igen nagy jelentőséget tulajdonítok és ahol egyenes úton nem lehet célt érni, vagy arra még nem érett meg az idő, úgy ott szükség esetén kerülő úton kellene eljárnunk." Eredeti szövegezésben: Ich sehe also die hierunter obwaltende Hauptfrage von der grossesten Wichtlgkeit an, und wo in via recta nicht wohl auszulangen seyn mag, oder doch jetzo noch nicht an der Zeit seyn dörffte, so glaube ich, das per indirectum darzu in der Not zu gelangen sein dörffte.

[21] A magyar történetírás a Jozefinizmus kifejezést kiterjesztőleg használja, vele jelzi a közhatalom beavatkozását az Egyház ügyeibe. Ebben az értelemben szól pl. Meszlényi XIX. századi jozefinizmusról.

[22] Zinsendorf számításai szerint Csehország 1773-ban 11,300,000 forintot fizetett a Monarchia államkincstárába. Magyarország gazdasági erőinek arányában ugyanakkor 13,500,000 forintot kellett volna fizessen. Ténylegesen azonban fizetett: adóban 11,500,000 forintot, természetben pedig 5,000,000 forintot, tehát 3,000,000 forinttal többet, mint a ráeső részt.

[23] Leges ferendi, abrogandi, interpretandi potestatem in regno hoc Hungáriáé, partibusque annexis, salvo art. VIII. A. 1741, legitime coronato principi et statibus ac ordinis regni, ad comitia legitime confluentibus, communem esse, nec extra illa exerceri posse: Sua Majestas sacratissima ultro ac sponte agnoscit, ac... nunquam per edicta, seu sic dicta patentes, quae alioquin in nullis regni judiciis acceptari possunt regnum et partes adnexas gubernanda fore, expeditione patentialium ad eum duntaxat casum reservata, ubi in rebus legi alioquin conformibus, publicatio debito cum effectu hac unica ratione obtineri valet.

[24] Hungaria nihilominus cum partibus adnexis sit regnum liberum et relate ad totam legalem regiminis formám — hue intellects quibusvis dicasteriis suis — independens, id est nulli altero regno aut populo obnoxium, sed propriam habens consistentiam et constitutionem, proinde ... propriis legibus et consuetudinibus, non vero ad normám aliarum provinciarum ... reqendum et gubernandum.

[25] A kilenc bizottság a következő ügyelosztásban dolgozott: 1. Politikai Bizottság, 2. Pénzügyi B., 3. Úrbéri járandóságok ügyei, 4. Kereskedelmi B., 5. Bányák és Pénzverde ügyei, 6. Jogi B., 7. Irodalmi B., 8. Egyházügyi B. és 9. Az országos sérelmek jegyzékelésére kiküldött B.

•