A termelékenység fokozása

A nyugati kultúra mai fejlődési fokán elviselhetetlennek látszik, hogy a társadalom széles rétegeinek jövedelme tartósan a megélhetési színvonal alatt maradjon. Ezért a dolgozó társadalom életszínvonalának emelését minden kormány halaszthatatlan feladatának tekinti. De miként lehet ezt a célt elérni, az a főkérdés.

Az emberi leleményesség nem volt szegény javaslatokban és a gyakorlatban is sok kísérletezés történt. A legegyszerűbb megoldásnak látszott az, hogy a munkabéreket felemelik. Ezt az eljárást azonban rögtön nyomon követi az árak emelkedése, úgyhogy a puszta béremelés nem járul hozzá a tényleges vásárlóerő növeléséhez. Mert mi haszon származik abból, ha valaki havi 500 pénzegység helyett mondjuk 1,000 pénzegységet kap, de röviddel utóbb az árucikkek terén is ugyanilyen mértékű, 100%-os emelkedés következik be? A két hatás egymást lerontja és a dolgozó semmivel sem vásárolhat többet keresetével. Ezért sokan újabb javaslattal álltak elő. Azt ajánlották, szorítsák összébb a bér legyezőt s ami ekként a magasabb fizetéseken megtakarítható, használják fel az alacsonyabb kategóriák bérének feljavítására. De ez a módszer sem vezethet kellő eredményre, mert Nyugaton a legmagasabb fizetések nem igen haladják meg az átlagfizetés tízszeresét s az ilyen nagy fizetésű emberek száma aránylag kevés. A bérlegyező 1:10 arányról mondjuk 1:5-re összeszorítása valóban csak fillérekre menő gyarapodást hozna. Ezenfelül azzal a hátránnyal járna, hogy a nagy felelősségű vezető réteg termelő lendületét károsan befolyásolná. De azt sem szabad elfeledni, hogy amikor a bérlegyező Nyugaton való összébb szorításáról beszélünk, ez a legyező a "szocialista" Szovjetben sokkal jobban nyitott: ott a legmagasabb fizetések a kulcsalap hatvanszorosáig emelkednek, tehát az arány 1:60-hoz.

Ismét mások, akik a dolgozó vásárlóerejének növelésén töprengtek, a hierarchia lerombolása helyett a tőkés hasznának csökkentését javasolták. Ha ez a haszonkulcs olyan nagy volna, mint az ipari forradalom idején, talán valóban hozhatna eredményt. De amikor az adók már mindenütt nagy súllyal nehezednek a vállalatok ügyvitelére — Franciaországban például a 40%-os haszon háromnegyed része az államkasszába vándorol — nyilvánvaló, hogy ezen a módon sem lehet a tömegek életszínvonalán érdemleges javítást eszközölni. Volt még egy további javaslat is a kérdés megoldására, amely az idegen valuták aláértékelésében és kényszerárfolyamok bevezetésében jutott kifejezésre. Abban például, hogy a dollárt tényleges árfolyama helyett 25%-kal alacsonyabban váltották át. Ennek következtében az amerikai eladó az ilyen kényszerárfolyamú piacokon minden árucikkért 25%-kal kevesebb pénzt kapott, mint a szabad piacokon; viszont ha itt vásárolt, mindenért 25%-kal többet fizetett. Eredmény: a dollárzóna, mint kereskedő visszahúzódott a kötött piacoktól, ahol emiatt elszigetelődés és gazdasági fulladás következett be, a szokásos mellékjelenségek kíséretében. Kiderült tehát, hogy a vásárlóerő emelésére ez az út sem járható. Így nem maradt más hátra, mint ahhoz a módszerhez folyamodni, amellyel Amerika is kikovácsolta szerencséjét: a termelékenység fokozását kell szorgalmazni. A mai nemzetgazdaságbam így lett a termelékenység fokozása központi problémává.

1. Hogy mi a termelékenység, elvileg könnyű megmondani: az egy ember által egy óra alatt termelt azonos minőségű javak mennyisége. Minél nagyobb tehát az óra-egységben előállított javak mennyisége, annál nagyobb az illető egyén, vállalat, iparág vagy ország termelékenysége. Ha 10 munkás 100 kg árut 5 óra alatt állít elő, akkor egy-egy ember termelékenysége, azaz 1 órai munkaeredménye 100: (10x5), azaz 2 kg. Ha ugyanezt a mennyiséget más országban 5 munkás termeli meg 5 óra alatt, ott a termelékenység 100: (5x5), vagyis 4 órakilogram. A két ország termelékenysége ekkor úgy aránylik egymáshoz, mint 2:4-hez, egyszerűsítve mint 1:2-höz. Gyakorlati példák 1949-ből: Franciaország ebben az esztendőben 35 kg aluminiumot termelt ember-óránkint (termelékenység = 35 órakilogram). Ugyanakkor Amerika 140-et termelt (termelékenység =140 órakilogram). Franciaország és az USA termelékenysége tehát e téren úgy aránylott egymáshoz, mint 1:4-hez. A statisztikák szerint a szóbanforgó időben Franciaországban 1 paraszt átlag 5 személyt táplált, Dániában 13-at, arány 1:2.6-hez. Amíg Franciaországban 52,000 munkaórával építettek meg egy házat, Angliában erre elég volt 9,000 óra, tehát majdnem hatszor kevesebb idő.

A termelékenység megállapításakor általában csak a kézimunkásokat veszik figyelembe, az irodai és kereskedelmi személyzetet mellőzik. Miután itt arányokról van szó, ez az eljárás teljesen kielégítő a számításokhoz. Ha ugyanis minden évben ugyanazon elvek szerint végzik a megállapításokat, az arány helyes marad. Ha 1938-ban 125 munkást kellett egy üzemben alkalmazni bizonyos mennyiségű árucikk előállítására és tíz év múltán csak félannyit, akkor világos, hogy a mondott évtized alatt e szakmában duplájára növekedett a termelékenység. A termelékenység fokozásával, azaz a termelés ütemének gyorsításával egyre kevesebb munkaóra terheli az árucikkeket, kevesebb lesz az üzemi rezsi ráeső része s így azok előállítása egyre olcsóbb. Ennek következtében alacsonyabb áron hozhatók forgalomba és egyidejűleg magasabb munkabérek fizethetők, másszóval a dolgozó vásárlóereje a termelékenység fokozásával érdemlegesen gyarapítható.

Amerikában a termelékenység 1949-ben körülbelül három és félszerese volt a franciaországi termelékenységnek. Ezzel arányosan az amerikai munkás órabére három és félszerese volt a francia munkás bérének. Ott ugyanis az átlagos munkabér 1 dollár volt, azaz átszámítva 350 frank, itt viszont csak 100 frank. Ennek megfelelő volt a két ország dolgozójának vásárlóereje. Egy kerékpár az USA-ban akkoriban 40-50 dollárba került, Franciaországban 12-15 ezer frankba. Ha elosztjuk e közlekedési eszköz árát az órabérrel látjuk, hogy az USA-ban csak 40 órát kellett dolgozni, hogy azt megvehesse a munkás, Franciaországban 120 órát. Az arány 1:3-hoz. Minél nagyobb tehát valamely országban a termelékenység, annál magasabb az átlagos életszínvonal.

2. Kérdés mármost az, mi módon fokozható a termelékenység? Bár ez a törekvés a gazdasági tevékenységben csak újabban lett öntudatos, annak majdnem minden eleme ismert volt már régebben is. A technikai haladás (gépesítés) például eddig is előmozdította az életszínvonal javulását. Az emberi ügyesség és a szakértelem fokozása, a környezet kellemesebbé tétele mind közrejátszottak eddig is. Külön-külön tökéletesbítették mindezeket a munkaelemeket. De most arról van szó — és éppen ez a lényeg, — hogy a gépet, embert, anyagot és környezetet nem külön-külön, nem önmagukban vizsgálják, hanem egymással való szoros összefüggésében. A termelést egységes folyamatként fogják fel, mint valami eleven gépezetet és e gépezet egyszerűsítésére törekednek, hogy a legkisebb fáradsággal a legtöbbet termelhessenek. A termelékenység fokozásában tehát a fődolog ma a munkaszervezés, az összehangolás és azon belül a munkaelemek további gyorsítása a gép szerepének fokozásával.

Néhány egyszerű példával közelebbről is megvilágíthatjuk a dolgot. Régen megelégedtek azzal, hogy a mérleget pontosan beszabályozták s aztán beállították a raktár egyik részébe. Amikor valamely árut, mondjuk egy ládát vagy hordót le kellett mérni, e tárgyat súlya szerint két vagy három ember odavonszolta a mérleghez s néhány hangos "hórukk" kiáltással 10-15 cm-re felemelte, hogy a mérleg lapjára rátehesse. Ma úgy látják, hogy a gép és az ember munkája itt nem volt kellően összehangolva, mert a felemeléssel feleslegesen erőlködtek és időt vesztettek. Ezért ma a raktár közepébe helyezik a mérleget, vagy közvetlenül az ajtó mellé és lapját beágyazzák a raktár padlójának szintjébe. Eredmény: többé nem kellett a ládákat és hordókat megemelni, azok tizedannyi fáradsággal, könnyen és közvetlenül a mérleg lapjára voltak csúsztathatók. Vagyis hamarabb végezték el a munkát, időt és pénzt takarítottak meg. A hasonló példák százait idézhetnők a munkaeszközök, villanykapcsolók, gépalkatrészek, raktárok és bútorok elhelyezéséről. Megfelelő számításokkal megállapították, hogy a dolgozó testi mozdulatainak átlag 30%-át feleslegesen teszi meg, ami tehát mind megtakarítható.

Rájöttek arra is, hogy nem elég a munkahelyiséget szépen kimeszelni és erősebb villanykörtéket becsavarni, mert az esetleg rosszul eső fény, a szellőzetlenség, vagy a falak rikító színe fárasztja a dolgozót és csökkenti munkateljesítményét. Ezért újabban nagy gondot fordítanak a környezet és az ember összehangolására és ezen a módon ugyanazzal a fáradsággal 5-10%-kal több termelhető. Tanulmány tárgyává tették a zene hatását is az idegrendszerre s gondot fordítanak a lélektani tényezőkre is. Például arra, hogy minden dolgozó megtudja, mennyivel járul hozzá az ő munkája a termeléshez. Evégből tájékoztatják az alkalmazottat a gyártási sorozatokról, az üzemmenetről, eladási viszonyokról és így tovább, szóval őt lelkileg is "beépítik" a munkaciklusba. Ezt a célt szolgálják a vállalati újságok és a vállalati mozik. Amit tesznek az emberrel, ugyanazt teszik a géppel: fokozzák alkalmazását és teljesítményét, átszerelik gyengébb minőségű anyagok felhasználására (villamosáram termelése lignitből), az acélkohókat az érclelőhelyek és szénbányák közelében építik fel (kombinátok), a sokféle méretű árucikk helyett két-három típusra csökkentik a gyártmányok számát (normalizálás), nagypiacokat és vámúniókat alakítanak, hogy szériagyártásra térhessenek át és így tovább. Általában mindenütt időnyerésre törekszenek a szállítás és a felesleges mozdulatok kikapcsolásával. Az eredmény sokszor csodálatos és a termelékenység, vagyis az időegységben ugyanazon erővel termelt javak mennyisége ugrásszerűen emelkedik. A gép, az anyag és az ember tökéletesbítése és összehangolása, a munkaciklus értelmes megszervezése, — ez a hatékony termelés alapgondolata.

Lényeges hangsúlyozni, hogy a termelékenység fokozása nem az egyéni erőfeszítés növelését jelenti, mint a népidemokráciákban, ahol az első évtizedben az ember agyonhajszolásával, a munkanormák fokozatos emelésével, hajcsármunkával, rohambrigádokkal és élmunkásokkal igyekeztek a termelés fokozását elérni. Az ilyen tudatlan és barbár módszer az egészséget aláássa és a népi állományt pusztítja. Mint ilyen, homlokegyenest ellenkezik a termelékenység nyugati módszereivel, amelyek éppen az erőpazarlás megszüntetésére, könnyebb munkára és a jólét fokozására törekszenek. Az is ellenkezik a termelékenység fogalmával, ha az időnyeréssel előálló nyereségtöbbletet egészében a tőke birtokosa (egyén vagy állam) teszi zsebre. A dolgozónak jogosan kell részesülnie az eredmény gyümölcseiben.

Anélkül, hogy kitérnénk a termelékenység nyomán felvetődött sok egyéb kérdésre, mint például a technikai oktatás reformjára (inasképzés, tanácsadó mérnökök képzése, specializálódás), a beruházási politikára, adóreformra, szakszervezeti ügyekre, a gazdasági munkakamarák jelentőségére, gazdasági tanácsok felállítására és hasonló problémákra, csak azt óhajtjuk a termelékenység fokozásának módszereivel kapcsolatban kiemelni, hogy ez a törekvés a gazdaságpolitikának minden ágát érinti, vagyis annak alapos tanulmányozása és alkalmazása nélkül nem építhető versenyképes közgazdaság, sem megelégedett társadalom.

3. Milyen kihatással lehet a társadalom jövendő tagolódására a termelékenység fokozása? A szakértők véleménye szerint ez a jelenség ugyanolyan mélyreható változásokat fog maga után vonni, mint az ipari forradalom a 19. század folyamán. Csakhogy amíg a 19. századi forradalom a földművelő osztály összezsugorodását és a munkásosztály kialakulását eredményezte, az útban lévő második termelési forradalom a munkásosztályt fogja csökkenteni és az értelmiségi réteget szélesíti. Erre enged következtem az Egyesült Államok társadalmi fejlődése.

A gépek bevezetése az Amerikai Egyesült Államokban a múltban az első fokú termelő tevékenységben (mezőgazdálkodásban, erdészetben) a dolgozók számarányát 150 év leforgása alatt az 1800-ban tapasztalt 80%-ról 10%-ra csökkentette. A másodfokú termelési ágakban viszont (általában tehát az iparban) a foglalkoztatottak számarányát az 1800-ban tapasztalt 12%-ról 1920-ig 33%-ra emelte. Ekkor azonban bekövetkezett ez osztály telítettsége és megindult a visszafejlődés: húsz év múlva, 1940-ben már csak 25% volt az iparban foglalkozók számaránya és a százalék azóta is csökken. Mindez könnyen érthető, mert egyes technikai újítások hatalmas munkástömegeket tesznek feleslegessé. A General Motors 1928-ban 10,000 gépkocsialváz előállításához még 5,000 embert használt. Ugyanehhez a munkához 1948-ban már csak 23 (huszonhárom) ember kellett. Képzeljük el, mekkora munkástömeg szabadul majd fel, ha mondjuk tíz év múlva az összes szénbányák feleslegessé válnak és szén helyett az atom hajtóerejét használják!

Az értelmiségi rétegben viszont a termelékenység fokozódása szélesbítőleg hat, mert a bonyolult gépek kezeléséhez egyre több tudás kell s a dolgozó kiképzése elmélyül. A gyártási folyamatok, az úgynevezett ciklusok tanulmányozása, a gyártmányok laboratóriumi előkészítése és ellenőrzése mind több és több embert igényel. Növekedik az oktatószemélyzet, a fogászok, orvosok, színészek száma is. Egy svédországi statisztika kimutatja, hogy ebben az országban 1860 óta tizennégyszer több a tanerő, tizenhatszor több a színész, negyvenhatszor annyi a fogász, harmincszor annyi a dada és ötször több az orvos. Az amerikai foglalkozási statisztika vonatkozó adatai jó képet adnak korunk társadalmi szerkezetének rohamos átalakulásáról és az előttünk álló további fejlődésről:

Másfél század lefolyása alatt tehát a társadalom színképe szinte teljes 180 fokot fordult. 1820-ban 73% őstermelő foglalkozású egyénnel szemben összesen 27% iparos és értelmiségi állott. 1950-ben 65% értelmiségivel szemben 35% egyéb állt.

Tanulmányunkat a genfi Nemzetközi Munkahivatal megállapításával zárjuk, amely 38. kongresszusán így összegezte a termelékenységre vonatkozó nemzetközi vizsgálat eredményét: 1. a tömegek vásárlóerejét csak a termelékenység fokozásával lehet tartósan emelni; 2. az alkalmazottak csak akkor vesznek részt szívvel-lélekkel a termelékenység fokozásában, ha biztosítékot látnak arra, hogy erőfeszítéseik gyümölcseiben ők is részesülnek.[45]

____________________

[45] 1. A termelékenységre vonatkozó egyik alapvető munka Jean Fourastié tollából ered, címe: Le grand espoir du XXe siècle (Paris 1949). Ugyane témáról hatalmas tanulmányt közölt Michel Boutry S.J. az Ecole Missionnaire du Travail keretében (Université Catholique, Lille). A jövő társadalom felépítéséről elmélkedik Jean Fourastié egy másik tanulmánya: La civilisation de 1960 (Paris 1949). Újabb rövid összefoglalás ugyane szerzőtől: La productivité. Paris, 1973.

•