20241128
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 október 23, kedd

Ha Illignek igaza van...

Szerző: Gregor Kristóf - Móricz Leó

„Kik?”, „Miért?”, „Hogyan?” II. 

A művelet palástolása

Az „időugrással” kapcsolatban azonban felmerül két nem csekély probléma.

1. Itália és Bizánc szélesebb néptömegeinek hogyan nem tűnt fel a „naptárcsere”?

2. Hogyan lehetett mind Bizáncban, mind pedig Rómában titokban tartani, hogy egy-egy személy (Gergely és Bölcs Leó) több név alatt uralkodik.

Az első kérdésre már Illig megadta a választ kitűnő munkájában. Az „időugrás” noha 600-ból 900-ba történt, azonban az anno Domini időszámítás okiratokon való fel-tüntetése csupán jó száz évvel később kezdődött. Az „időugrás” tehát nem a Krisztustól vezetett időszámításnak már széles körben való elterjedése korában következett be, hanem akkor, amikor az általánosan használt időszámítás még Diokletianushoz, illetve a kelet-római császárok uralkodásához kötődött.

Ami a második kérdést illeti: Rómában az egyház szigorúan titokban tudta tartani a belső ügyeire vonatkozó adatokat, tényeket. A fiktív pápalistával nem is volt több teendő, mint gondosan el kellett zárni egy időre. Három nemzedék letűnik, s a negyedik már szinte mindent elhisz, amit neki a múltról mondanak.

Hasonló a helyzet a bizánci udvarban is, ahol már Constantinus korában – amint Hahn István írja – „A császári udvartartás a társadalomtól elzárt, egészségtelen, fülledt és feszült légkörben élt.” (ld. Az ókori Róma története idézett kiadás 390. oldal) És képzelhetjük hová fejlődött a császári család társadalomtól való elzárkózása majd háromszáz év alatt, tehát kb. 600-ig.

A Szovjetunióban is jellegzetes bizantinus gyökerű jelenség volt az, hogy a nép esetleg csak napok, hetek múlva szerezhetett tudomást arról, hogy az első-titkár halott.

Az uralkodó élete vagy halála Bizáncban egészen másképp volt közügy, mint Rómában, vagy mint később a Nyugaton. S minthogy az uralkodó elsősorban csak legszemé-lyesebb környezetével érintkezett, szélesebb körben aligha tűnhetett fel, hogy Maurikios és Bölcs Leó esetleg azonos személyek.

De akkor ki lehetett I. Basileos, Bölcs Leó apja, s az úgynevezett makedón dinasztia megalapítója. Alighanem kitalált személy, akinek azonban életútját, kelet felé hősiesen harcoló képét II. Tiberiusról, Maurikios apósáról mintázták. Csakhogy amíg II. Tiberius a perzsákkal viaskodik a történetírás tanúsága szerint, addig Basileos az arabokkal való harcokban tünteti ki magát.

De mit is jelent a szó, Basileos. Csupán annyit, hogy király, fejedelem, uralkodó. Amikor tehát Bölcs Leó a bizánci trónt elfoglalja, nem mondhatja azt, hogy ő végül is Maurikios. Azt sem mondhatja, hogy Maurikios fia, hiszen feltűnő volna egy 600. és egy 900. körüli uralkodó ilyen összekapcsolódása. Ez leleplezné az egész történet-hamisítást. Azonban nem létező királyi ősre sem hivatkozhat Leó, hiszen ha az uralko-dókat nem is látja a nép, nevüket azonban ismeri. Nem létező apával előhozakodni tehát nem lehetett. Maradt tehát egy kétértelmű szó a basileos, a király, amelynek tulajdon-névi értelme is van. Amikor Maurikios Basileos fiaként Leó néven ismét trónra lépett, a legkisebb kockázattal csupán annyit mondhatott: apám Basileos volt, apám király volt! E hivatkozás mellett alighanem létezett egy Maurikiosra való utalás is, ám ennek nyomait sürgősen el kellett tüntetni.

Ismét csodás véletlen, hogy a 800-as évek vége tájt – több, mint háromszáz év után – véget ér az úgynevezett képrombolás, melynek bizonnyal nemcsak számos kép, de sok irat is áldozatul eshetett. S – amint a Pallas írta – Bölcs Leó „belkormányzatát” sok erő-szak árnyékolta be. Az ilyen kavarodások szintén tökéletesen alkalmasak nem kívánatos tanúk és iratok eltüntetésére. Ám Leó háromszáz évvel korábbi tükörképe – ott Maurikios utóda – Phokász császár is erőszakos kormányzatával tette nevezetessé magát, s e gyakorlata – igencsak anakronisztikusan ható módon – egyenesen a keresztényüldözésig is elment.

Ha a valószínűleg nem létező Phokász tetteire magyarázatot keresünk, úgy azt inkább Leónál találjuk meg, három évszázad múlva. Ha leleplező feljegyzéseket kellett összegyűjteni és megsemmisíteni, úgy e keresés fő célpontja az a keresztény egyház, mely Bizáncban is az írásbeliség elsődleges letéteményese.

A Gergely és Maurikios által végzett történelemhamisításban talán az a legcsodálatosabb, hogy olyan kultúremberek hajtották végre, akik szinte semmit nem hagytak elveszni a történelemből, hanem annak menetét – kissé átköltve, időben elhúzva és kódoltan – végül is megörökítették.

Ugyanígy kódolt formában közli a bizánci történetírás azt is, hogy Maurikios megölte apósát, II. Tiberius császárt, mégpedig úgy, hogy I. Basileost, a makedon dinasztia megalapítóját úgy állítja be, mint aki gyilkosság útján jutott a hatalomhoz. A valós Maurikios tettét tehát a költött Basileos nyakába varrja a história. És az sem lehetett véletlen, hogy a Bíborbanszületett Konstantin fölött oly sokáig gyámkodtak, s hogy a tényleges hatalmat meglehetősen későn vette a kezébe. Az átmenet évtizedeinek ugyanis zavartalanoknak kellett lenniük.

Minthogy e kis tanulmány – amely végső formájában már alighanem inkább önálló füzet alakjában lát talán majd napvilágot – messze meghaladta tervezett kereteit, a következőkben érintendő témákat már valóban csupán a lehető legrövidebben és csupán a problémák természetét vázoló formában tárgyalja.

Áthúzódó jelenségek

A Kr. u. VI. és X. századot nem csupán életrajzok, történelmi folyamatok „ismétlődései” kapcsolják egybe, nem csupán a Taktika című munka két személyhez (Maurikioshoz és Bölcs Leóhoz) való köthetősége, és nem is kizárólag a perzsa költészetben mutatkozó megmagyarázhatatlan több száz éves űr. Bizonyos társadalmi és kulturális jelenségek folyamatos stagnálásai is arra mutatnak, hogy az a három évszázad csupán papíron létezik. Elsőként vegyük talán a gregoriánt, melynek dallamait a hagyomány szerint Nagy Szent Gergely jegyeztette le, még a szertartásrend kialakításával, rögzítésével egy időben. E zene azonban mit sem változik egészen a X. századig, ahonnan kezdve hirtelen több-szólamúvá válik és utóbb némi hangszeres kíséretet is kap.

Vagy pillantsunk a római jogra, melynek történetében a Justinianus-féle kodifikáció és a Bölcs Leó korából származó magyarázatok megjelenése között nem történik semmi érdemleges, két – a Justinianus-féle anyagból készült – kivonat meg-születésén túl. Ugyanez vonatkozik a képrombolásra is, amely állítólag 118 évig tartott. Vajon mennyi kép készülhetett, ha elpusztításukhoz ennyi időre volt szükség? Lehet, hogy Bizáncban még az utcákat is ikonokkal, zománcképekkel, mozaikokkal és freskókkal borították? Ám ettől függetlenül a bizánci művészetben a tényleges űr mégis 300 év, de erről később.

Gergely még a VI. században fellép a simónia ellen, de a jelenség századokon át kiirthatatlan.

A Róma és Bizánc közötti egyházszakadás a VI. század közepén igen élesen vetődik fel, ám az ténylegesen csupán a XI. században következik be, nevezetesen akkor, amikor az európai feudális rend megszilárdulásával bizonyossá válik, hogy Rómának és Bizáncnak nem kell már egy a hun birodalomhoz hasonló méretű és erejű internacionális hatalom kialakulásától tartania. Európa immár meg van osztva és részben Róma, részben Bizánc lelki-politikai fennhatósága alá van rendelve.

És mi a helyzet a pápai hivatal befolyásával. Gergely előtt a pápai tiszt elfoglalásához bizánci jóváhagyásra volt szükség. Gergely-Christophorus után 904-től, tehát III. Sergius pápától kezdve, - amint Gergely Jenő említi a „pápai bürokrácia minden vala-mirevaló állását (…) a Szentszék régi ellensége, a nemesség kaparintotta meg.” (ld. Gergely J. i.m. 76. oldal.)

Gergely-Christophorus előtt és után tehát viszonylag gyenge a pápaság. (ld. Gergely Jenő i.m. 49. illetve 76. oldalak)

Az egyházi hatalom tényleges letéteményese Szent Benedek rendje. Ez szervezi az építkezéseket, az újkor díszleteit, ez gondoskodik a könyvek, iratok másolásáról.

Gergely zsenialitása tehát abban is áll, hogy az egyház sorsát nem bízta kizárólag a politikai törekvéseknek kitett pápaság intézményére. Benedek rendje, mint árnyékhata-lom még sokáig ott áll az egyre tehetetlenebb és gyengébb pápák mögött, ügyelve arra, hogy Róma és az Egyház szent intézményei ne legyenek végleg az enyészetéi.

 „Építkezési stop Bizáncban”

Ez az igen kifejező címe az Illig mű egyik fejezetének. (Ld.: Illig i.m. 326. oldal.) De nyugodtan hozzátehetjük: Rómában is a bizáncihoz hasonló építkezési stopot tapasztalhatunk.

Illig kijelentése – nevezetesen, hogy három évszázadon keresztül szünetelt az építészet – annyira megdöbbentő, hogy az ember először el sem hiszi, s úgy gondolja, ha valamin, hát ezen – az építészet terén – biztos meg fog dőlni az elmélet. Ám a lexikon sem mond mást, mint ami éppen megerősíti Illig teóriáját.

Amint a Művészeti lexikon bizánci művészet címszava alatt írja: „bizánci művészet az ókeresztény művészet szerves folytatása (…). Központja (…) Bizantion, ahová Nagy Konstantin császár 330-ban áthelyezte a római birodalom székhelyét. (…) A bizánci művészet kezdetét ettől az időtől számítjuk, teljes kifejlődését azonban csak a 6. században, Justinianus császár uralkodása alatt érte el, mely egyben első virágkora volt (kora-bizánci művészet).

Második virágkora a képrombolás (725-843) után a makedón (867-1056) és Komnenos (1057-1204) dinasztiák idejére esik (…).” (ld. Művészeti lexikon hivatkozott kiadás és címszó)

Ezután a lexikon hosszasan ír az V. és VI. századi emlékekről, ám furcsa mód nemcsak a bizánciakról, hanem a ravennaiakról is. Majd anélkül, hogy egyetlen VII. és VIII. századi művet említene, így folytatja: „A képrombolás után ismét nagy ütemben építkező korszak legpompásabb épülete volt az I. Basileos császár által emelt ötkupolás Neo, vagyis új templom a császári palota területén. Nem maradt ránk, de hatását számos későbbi építmény őrzi.” (ld. ugyanott)

Tehát az állítólagos képrombolás 118 esztendős időszakán túl és innen sem találunk említésre méltó emlékeket a VI. század vége és a X. század eleje között. Sőt nemcsak hogy 300 esztendeig tartott a „118” évet átfogó képrombolási periódus, de a pausa a festészeten túl alighanem az építészetre is kiterjedt. Már önmagában ez a körülmény hihetetlenebb, mint az, hogy befolyásos személyiségek történelmet hamisítottak. És csodálatosképpen mi az az épület, ami a X. század egy fontos emlékeként mindjárt a szemünkbe villan a lexikon lapjairól? Bíborbanszületett Konstantin konstantinápolyi palotája, mégpedig az összetéveszthetetlen mór, sávos ornamentikával.

Amikor a VI. századtól búcsút vettünk, egy Maurikios nevű személy ült a bizánci császári trónon. Majd háromszáz év szünet után a X. századi bizánci építészet egyik első alkotása egy mór stílusú palota. De hát miért is építene más stílusban Maurikios – (Bölcs Leó) utóda?

De mi a helyzet Itáliában a VI. századi Ravenna után? Amint a Művészeti Lexikon írja:

„Ravenna és kisugárzása mellett a longobárdok építőtevékenységének csak egyetlen jelentős emlékét említhetjük a cividalei Tempiettót (762-776.) (…) E korabeli építke-zésekről különösen a centrumokban (Pavia, Cividale, Brescia) számos írott adat szól, ma is álló templomok alapításáról, építéséről. Ezek az épületek azonban nem maradtak ránk, illetve a ma állókon nem lehet kimutatni e korból származó lényeges részeket.” (ld. Művészeti lexikon, Olaszország művészete címszó)

Ezután néhány erősen átépített épület vonatkozásában kormeghatározási találgatásokba bocsátkozik a lexikon, majd így folytatja:

„A fejlődés a 9. század után már folyamatosnak látszik…” (ld. ugyanott) Itáliában tehát a VI. századi ravennai csoda és a 9. század utáni – magyarán X. századi – építészet között a cividalei Tempiettón kívül nincs semmi kézzelfogható építészeti emlék, csupán olyan írásos dokumentumok, amelyek – Illig nyomán – sehogy se hozhatók összhangba a leletanyaggal, a tárgyi emlékek valóságával.

S ha meggondoljuk, hogy annak az egyetlen cividalei Tempiettónak is csupán „oklevelek” és írásos emlékek alapján ismerjük a korát, beláthatjuk, hogy egy alaposabb vizsgálat ezt az épületet is – az aacheni palotakápolnához hasonlóan – alighanem igen könnyen más korba röpítené.

Gyakorlatilag tehát építészeti űr tátong mind Bizáncban, mind pedig Itáliában a VI. és a X. század között. Majd nemcsak hogy minden folytatódik e területeken, de északon, Németországban, Franciaországban, Angliában és másutt is hirtelen hatalmas székes-egyházak emelkednek ki a semmiből. Mégpedig olyan építészeti tudásról tanúságot téve, melyről aligha hihetjük, hogy a német, francia, angol, stb. kultúrák autochton jelensége volna.

Megszületik az új Európa lenyűgöző díszlete, a románkori egyházi építészet. S hogy miért kell e templomoknak a gyakran gyér lélekszámú településeken is százak, ezrek befogadására alkalmasnak lenniük, tornyaikkal az egeket ostromolniuk? Annak az Istennek a nagyságát kell minden kétkedésen felül bizonyítaniuk, melynek tiszteletére emeltettek. Ellentmondást nem tűrő és feltétlen tiszteletet parancsoló épületek ezek, melyek puszta látványukkal kérdőjelezik meg az egykori törzsi istenek hatalmát.

S hogy kik építették e gigantikus műveket? Amint a Pallas írja:

„A középkorban ugyanis, amikor különösen kezdetben papok és szerzetesek, nevezetesen Benedek rendiek, foglalkoztak az építés mesterségével, minden építés megkezdésekor és minden munka befejezésekor ájtatosságot végeztek az építő-mesterek, akik külön zárt és némi előjogokkal fölruháztatott kasztba sorakoztak. Ezt az ájtatosságot az emelendő épület közelében elhelyezett házban végezték, melyben egyszersmind szerszámaikat is tartogatták, s itt oktatták ki egymást az építés fortélyaira. Ezek az építőmesterek nem állottak a hatóságok hatalma alatt, a körükben felmerült egyenetlenségeket saját főnökeik intézték el és ezrét szabadkőműves volt a nevük, azaz olyan, aki fel van szabadítva a hatóság beavatkozása alól.” (ld. Pallas Szabadkőműves-szövetség címszó)

Megint csak Gergely kedves közösségébe, Benedek rendjébe ütközünk. A legtávolabbról sem állítható, hogy a XVIII. századi eredetű mai szabadkőművességnek ténylegesen a Benedek-rendi építők voltak az elődei, s hogy a két szervezet között akárcsak időlegesen is kapcsolat és együttműködés lett volna. Ám az bizonyos, hogy a „világi” szabadkőművesség szervezettség, s az ügyek diszkrét intézése dolgában – amint neve is mutatja – mintaképnek tekintette az egykori templomépítőket.

Az építőtestületek vezetői utóbb, kb. a XIII. századtól már inkább a laikusokból kerültek ki. Addigra azonban a keresztény Európa díszlete felépült, mely immár több száz éves múltjával és a hozzá társult ideológiai tartalmakkal irányt szabott a kontinens további folyamatainak.

Nem létező építkezési stop után következhetett tehát az építkezési bumm, mely mögött jól látható a bencés rend munkálkodása és felsejlenek a bencés pápa, a ravasz római patrícius, Gergely nemes vonásai.

És a XI.-XII. században Európa szerte megkezdik működésüket a királyi kancelláriák, melyekben készséges közreműködéssel írnak múltról és jelenről az írásbeliség letéteményesei, az egyház szolgái.

Talán még száz éve sem halt meg Gergely, amikor a gépezet már oly olajozottan működik, mintha századok állnának mögötte.

Hogy létezett az úgynevezett Constantin hamisítvány és a pszeudo Izidor-féle iratok? (Ld.: Gergely Jenő i.m. 64., ill. 75. Oldal.) Ezek leleplezésére még századokat kell várni, egészen a reneszánsz koráig.

 A keresztény és a kínai időszámítás szinkronitásával kapcsolatos kérdések

Kínában egészen a XX. századig nem alkalmazták széles körben a keresztény időszámítást, mint ahogy semminemű ú.n. lineáris időszámítást sem. Minden uralkodóval új éra kezdődött, így ott az idő képzeletbeli „tengelyét” az uralkodók egymásutánjának láncolata képezi. Ez a „tengely” különösen azért képzeletbeli, mert leginkább a nyugati ember képzeletében létezik. A kínai létfelfogás, s így az idő- és történelem-felfogás nem mérhető, csupán – különbségei által – hasonlítható a nyugatihoz. Ezt az elképzelést – Spengler kifejezésével – egyfajta jelenidejűség hatja át, s helyes meg-értése nehezen kísérelhető meg a kínai – különösen a konfuciánus – bölcselet tanulmányozása nélkül.

Ami azonban az időszámítás szinkronitásának technikai részét illeti, a legjelentősebb mozzanat az, hogy Marco Polo Kr. u. XIII. századi utazásáig a Nyugatnak semmi-nemű azonosítható érintkezése nem volt a kínai birodalommal.

Illig ugyan említ Kínában talált bizánci pénzeket, azonban mind ezek, mind pedig más emlékek akkor bírnak csupán relevanciával, ha mindkét – tehát kínai és európai – oldalról egyaránt meghatározott személyekhez köthetők.

Feltéve, hogy a nyugati történelembe a 600. utáni időszakra valóban betoldottak három-száz évnek megfelelő „mesét”, úgy az európai és a kínai történelem szinkronitása a következőképp gondolandó el.

A mai nap éppeni pillanatától egészen a Kr. u. 900-as esztendőig visszamenőleg „valós időben” zajlik mind az európai, mind a kínai történelem. Így tehát pl. Marco Polo XIII. századi utazása itt is, ott is „ugyanarra az időre” tehető. A kínai történelmet a 900-as esztendőtől visszamenően is „valós történelemnek” foghatjuk fel, azonban a 900. előtti kínai eseményekkel Nyugaton a 600. előtti események vannak tényleges egyidejűségben. Magyarán pl. a 874-es santungi parasztfelkelés nem a valószínűleg sosem volt I. (Német) Lajos (843-876) karoling király uralkodásával volt egy időben, hanem Nagy Szent Gergely VI. századi működésével. (Gergelyen kívül más példát azért nem hozunk fel, mert – noha az „idő” ekkor már „valós” a Nyugaton, de – a szereplők zöme még és már alighanem fiktív, de legalább is nevében vagy működésében meghamisított.)

Illig említ egy 751. körüli ütközetet Talasnál, melyben egyebek mellett kínaiak és arabok is összecsapnak. Ez a 751-es dátum azonban – minthogy 900 előtti – valójában 451 körüli eseményre utalhat. Ám már Germanust idézve láttuk, hogy a perzsa birodalom határőrizeti feladatokra igénybe vett arab fegyvereseket, akiket vélhetően adott esetben a szükséghez képest csoportosított át. Talas egyébként Közép-Ázsiában, hagyományosan Szkítiának nevezett területen található: az Aral tótól keletre, a Szir-Darja folyótól északra, a türk népességű Kazahsztán és Kirgízia határvidékén. Külön kérdés tehát, hogy a kínaiak Talasnál egyszerűen Mohamed / Mahamed (esetleg Mazdak) követőivel ütköztek-e meg, avagy Mohamednek kifejezetten arab híveivel.

Ez a 751-re vonatkozó esemény tehát sem meg nem erősíti, sem pedig meg nem cáfolja Illig elméletét. Az igazi megerősítés az lenne, ha a kínai forrásokból olyan adat kerülne elő, amely a 900. előtti korszak valamely kínai személyiségét egy nála háromszáz évvel korábbi európaival egykorúnak tüntetné fel.

S az Illig-féle teória cáfolata is leginkább az lehetne, ha valamely 900. előtti európai személyiség kínai források alapján volna azonos korú egy olyan kínai nevezetességgel, aki a hagyományos európai kronológia szerint is kortársa volt az előbbinek. Ám minthogy az európai és a kínai történelem 900. előtti időkben való találkozásairól, kapcsolatairól nincsen tudomásunk, a keresztény és a kínai história szinkronitásának-aszinkronitásának kérdése jelenleg érdemben nem vizsgálható.

A „bolgár kérdés”

A rovat további cikkei: « A szlávok apostola Arthur király »

Hozzászólás  

#10 naputDobos Csanád 2015-06-25 10:02
A zsidó nevek jelentős részéről joggal feltételezhetjük, hogy nem szemita eredetűek, hanem sokkal inkább sumér gyökerekkel rendelkeznek. E nevek az ószövetségi történetekből ismertek számunkra, mely történetek jelentős része a sumér-akád-babiloni írott emlékekből ismerős lehet számunkra. Ismerős, de nem ugyanaz, hiszen ezeket az említett szemita nép saját igényei és céljainak megfelelően átgyúrt. Az Eszter-Isztár kapcsolat történészek, nyelvészek által is elfogadott elve alapján pont ezt igazolja. Szántai felvetése is ezt támasztja alá, hogy Ábrahám feleségének SZÁRAI-SÁRA nevének váltásában is a „száraz-sár” szavakat vélhetjük felfedezni, igazodva a méhének aktuális állapotára…
Az előző hozzászólások Theodor, Theodora, Dóra... nevek megítélése körül bontakozott ki. A görög nyelvből kiindulva, „Zeusz ajándéka” jelentést lehet benne megtalálni. Az azonban elgondolkoztató, hogy a Kaukázusban, az első keresztény országok legrégebbi régészeti leletein, templom faragványain, kapu bélésein Szent Theodor és Szent György szinte mindig együtt szerepel. De míg Theodor a lova lábai alatt tekergő sárkányt szúrja át dárdájával, addig Szent György egy glóriával ellátott, a lova lábai előtt vergődő szentet. Tehát Theodor olyan kaukázusi területeken vált nagyon fontos szentté (leginkább Grúziát említeni), melyek szemita és zsidó befolyása nem volt ismert a kora keresztény időkben.
#9 néhány gondolatcartwright 2012-11-13 08:54
A kitalált középkor elmélete téves, ez a nagy igazság. Illignek az elmélete hibás, az ő állítása nem tartható, ez ma már világos. Nincsen kitalált történet 614-911 között.
A középkor időrendjében (a Krisztus szerinti időszámításban) van a tévedés, mégpedig Krisztus születési ideje óta (ha élő személy volt) nem telt el annyi év, mint amennyit számon tartunk.
Kéretik újra elővenni Illig könyvét és fellapozni, mit írt a keresztény világérákról.
Már ő is leírta (bár nem vezette le), hogy a keresztény időszámításban Krisztus születési (vagy keresztre feszítési) időpontját Eusebios majd utána Hieronymus eltolt az időben, 300 évvel visszább. Vagyis a teremtés utáni számításban, először 5500-ra jegyezték Jézus idejét (vmelyiket, l. előbb), ezt szépen visszatolták 5201-re. Vagy csak körülire, például toursi Gergelynél ez 5184 lett. Majd pedig ezt az időpontot is visszacsúsztatták 5001-re.
Mi következik ebből?
A bizánci és az alexandriai éráknál megmaradt a 5500 körüli érték, más keresztény krónikák 5200 körüli értékkel számoltak, végül pedig mindent átszámoltak 5001-es Jézus születésre.
Vegyünk pár dátumot példának.
Bíborbanszületett Konstantin a saját korát 6457-re (ekkor írhatta a DAI-t) tette, ez a Krisztusi időben a 10. század közepe (élt 905. szeptember 2.- 959. november 9.). Szerinte előtte 200 évvel volt a longobardok Itáliába vonulása 6257-ben Iréne császárnő (752 – 803. augusztus 9.) és az athéni Zachariás pápa (679 - 752. március 15.) idejében, és Narses ((Narszísz) élt 476-573) követte el, vagyis ő hívta a longobardokat Itáliába.
Mikor is vonultak a longobárdok az avarok miatt Itáliába?
Közismert dátuma 568. április 2-án Húsvét hétfőjén.
Itt lehet nyomon követni a második, azaz a kétszáz éves csúsztatást.
Nézzük az első csúsztatást.
Toursi Gergely krónikájának évszámai:
A kezdetektől - a vízözönig 2242 év
A vízözöntől - a zsidók kivonulásáig Egyiptomból 1404 év
A kivonulástól - az Úr feltámadásáig 1538 év
A feltámadástól - Szt. Márton haláláig 412 év
Szt. Márton halálától - az ő idejéig 197 év
azaz, összesen 5792 év.
Gergelynél már 5184 a Krisztus születését vagy újjászületését jelző dátum.
Gergely krónikájában van egy rész a X. könyv végén, hogy Antiókiát elfoglalták a perzsák.
Amit i.sz. 591-re tesznek a történelemkönyvek, de I. Sapur i.sz. 253 körül szintén elfoglalta a várost. Van egy másik történet, miszerint a perzsák egyik uralkodó jelöltje belső hatalmi harcok (testvérviszály?) a rómaiakhoz menekül Bizáncba. Ezt az uralkodót II. Huszrau-nak hívják és az 6. század végén Maurikiros császár segíti őt vissza a hatalomba a trónbitorló Bahrám ellen.
Csakhogy a szaszanida uralkodó listában 270 körül Sapor (Sabuhr, stb) után kezdődik a veszekedés Hurmuz (Hormisdas, Ormuzd) Bahrám (Baram) akiből mindjárt három is lett, és Narszész (Narses, Narsak) között. Ebben az időben az Örményországi uralkodók listájában szerepel Hurmuz aki Artabasdes (Artavaszdész) néven is uralkodott, itt van Narszész is, és a rómaiakhoz menekült II. Khoszroész (Chosrau, Khuszro). A párthus királyok listja ugyan csak 228-ig van vezetve, de a király akit a perzsák megdöntenek Artavazd (Artabasdes).
A Historia Augusta-ban Gordianus neve alatt szerepel a következő pár levél, Sapornak a perzsák királyának írta Artabaszdes az örmények királya, és még pár uralkodó, hogy ne harcoljon a rómaiakkal, mert azok rajtuk fognak bosszút állni, stb. Mivel Sapor volt, aki újraélesztette a perzsa birodalmat, az általa elfoglalt területekre nyilván perzsa vezéreket (a fiait például) rakott, akik belekerültek a királylistákba is. Az is lekövethető, hogy a perzsa történet a 270-es évekből azonos az 570-es évek történéseivel. Ráadásul megegyezik a személy is II. Huszrau (Chosroes, Khoszroész, akármilyen írásmóddal is írjuk), aki összeköti a két pontot.
Ide tehető még a „gótok” harcai 250-270 között, amit Theopylaktos (Theophülaktosz Szimokattész) Világtörténelem könyvében Maurikiosz (Mauricius élt 539 – 602. november 27) császár idejébe helyez csak avarok néven.
Vagyis a gótok harcai és az avarok (akiket következetesen hunoknak nevez a szöveg) harcai,
teljesen egymásra rímelnek csak 300 év különbség van közöttük.
Ezzel bezárul a kör, vagyis a időrend eszerint így nézhetett ki.
A kétszázas évek végén a háromszázas évek elején a dátumokat megtoldták 300 évvel, mivel Hieronymus munkája szerint 300 évvel korábban született Jézus, majd valamivel később a longobardok Itáliába vonulása is 200 évvel előbbre kerül az időben, mert Jézus születése visszább kerül 200 évvel.
Most lehet kezdeni a fejtörést, lehetett-e az előbb leírtak szerint a időeltolódás, és újra megvizsgálni a csillagászati jelenségeket (nap- és holdfogyatkozások).
Sok szerencsét …
cartwright
+2 #8 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-30 22:46
Kedves Rékabea!

Engedd meg, hogy saját belügyednek tekintsem ellentmondó állításaidat!
Mivel annyira nyomsz itt egy könyvet, amit csak a szerzőjétől lehet megvásárolni, én is ajánlanék neked és minden érdeklődőnek egy könyvet. Talán beszerezhető nemzeti könyvesboltokban, antikváriumban, könyvtárban. Mesterházy Zsolt: A magyar ókor című művét. Magyar Ház Kiadó, 2002.
Részletek a könyv ajánlójából és összefoglalójából:
Idézet:

„Eljött az ideje Európa ókori történelme helyreállításának, és annak is, hogy bemutassam azt a több száz éves világégést, amely eredményeként az ősi magyar Európa az indoeurópaiak Európája lett.”
„A ma oktatott európai ókortörténet a görögökkel és a rómaiakkal kezdődik, (...) E könyv sokkal korábbi időktől veszi sorra Európa történelmének eseményeit, amikor még egynyelvű volt földrészünk. A szerző bemutatja a Keleti (kelta) Európa gyökereit, egységes nyelvét és műveltségét, amely a ragozó nyelvű népek alkotása volt. (...) Egy hatalmas nyelvi körképben teszi láthatóvá a sumér-kelta-magyar nyelvek minden képzeletet felülmúló jelenlétét a mai Európa nyelveiben, ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a ragozók szavain túl azok nyelvtanát már nem vette át az újonnan kialakuló ókori Európa. A nyelvi anyagban talált ellentmondások segítségével megvilágítja azt a ma még kevéssé ismert tényt, hogy a felvett mai európai nyelvállapotok nem felelnek meg a ma oktatott köztörténetnek, helyenként súlyos ellentmondások keletkeztek. (...) A nem ragozók (ma indoeurópainak nevezett) megjelenésével szerinte megkezdődött az a hosszú folyamat, amelynek során Európa első magas műveltséget hordozó társadalmait az újonnan jöttek megsemmisítették a nagyókori világháború során, és a kelta (keleti) maradványokat, valamint Magyarországot részben leszámítva birtokba vették Európát. (...) A végül önmagát is felélő birodalmat azután Atilla hunjaival és germán szövetségeseivel számolta fel. Felszámolta ugyan a rabszolgatartókat, de a kelta (keleti) magyar Európát már nem tudta helyreállítani, (...) A szerző nyíltan vállalja, hogy magyar érdekű történelmet ír, szemben az indoeurópai érdekű történetírással.”


A fenti mű megírásakor még kevéssé volt ismert Illig elmélete, és a könyv idősíkjában nem is lett volna jelentősége. Viszont a Kelta Európa történetéről adott, bizonyító erejű adathalmaz megerősíti Gregor-Móricz-Tóth kutatásainak következtetését. A naptárhamisítás ennek a történelemnek továbbélő hordozója, a magyarság, a magyar nép ellen irányult.
#7 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-30 08:46
Én továbbra is kitartok amelett, hogy a mai Európa vezetö rétege, az elmúlt századok arisztokráciája
asszir-szemita-heber-szemita származású - ezek elnyomva az ösnépeket és azokat halomra gyilkolva, nyelvüket rákényszeritve azokra rabszolgasorba ( feudalizmus a római rabszolgatartás megreformált alakja volt !) taszitották öket - csak egyet tartottak meg maguknak ezen népek kultúráját - mert nekik az nem volt !!!!! - Elöször az Égeist foglaták el a hunmagyar népektöl (ezek voltak a dórok !) aztán
a mai Italiát (Latinok - szintén asszir szemita származékok!) - majd észak felé terjeszkedtek a Római Birodalom képében ( Militarista elnyomó,
rabszolgatartó nagyhatalom !!) - és foglalták el a kelta-
hunmagyarok területeit - beolvasztva azokat a birodalmukba, miután a vezetö réteget és vallási vezetöiket leöldösték. Aki pedig ezekböl behodolt nekik, az megkapta érte jutalmát, néptestvéreitöl elrabolt kincseket, és a kényelmes, pazarló, erkölcstelen asszir-szemita-héber-szemita életmódot.- Róma bukása után szétrajzanak az egész kontinensen, és újabb ezer éves müködésük eredményeként, az asszir utódok
arisztokráciája a történelmi középkorban minden európai államba beépülve, és az angol-szász, (indo)germán és (indo)szláv genetikai felülirás módszerével, az öslakossággal egybe olvadva létrehozzák (indo)euróba jelenlegi militarista államait. - az egyedüli Magyarország kivételével - és ezért folyik most a harc, hogy még hazánkat, azt a kicsit még, ami megmaradt belöle bekebelezhessék.
- Miért ne lenne igaz, amit Tácsi István ir? Nagyon is logikusan vezeti le, amit ir - És mitöl igaz szerintetek Illig, illetve Tóth Gyula irása ? -
Olvasta valaki is közületek Tácsi István könyvét ?!
Igen a Pallaszban benne van, hogy a dórok indoeurópaiak,- csak az nincs benne, hogy egyben
asszir-szemita származékok- ez van eltitkolva ugyanis !! - Hogy hogyan lettek a dórok - felülirva asszir/szemita vezetö réteggel - és hogyan keletkeztek az indoeuropai népek - asszir-szemita-heber -szemita vezetö réteggel az az általam ajánlott könyvben nagyon is logikusan le van irva.
Csak el kell azt figyelmesen olvasni !! -
Az pedig, hogy vannak ugye a hajlitó nyelvek és van a ragozó nyelv - ez a tény bizony elgondolkodásra érdemes, mert ha e két különbözö
nyelv ma Európában létezik, akkor nem lehetett valamikor régen Európa egységes testvérnépek hazája, márcsak ezen nyelvi különbség miatt sem.
Az egyiknek már régebben itt kellett, hogy legyen.
Ezért a szittya népek(szkiták) nem indoeuropai népek, ahogy azt a mai indoeuropa annyira szeretné magának kisajátitani.
+2 #6 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-29 06:51
- A 'Theodorich' talán a 'dórok istene' jelentéssel bírhatna. Ha ezt jelentené és a dórokról semmi mást nem tudunk, csak hogy indoeurópaiak voltak, akkor ebben semmi rejtenivalót nem látok. Tehát akkor miért nem ezt a jelentést köti hozzá a névmagyarázat? Talán azért, mert mint írod:
Idézet:
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Szerinted ez elegendő magyarázat? Szerintem annyi köze van a dórokhoz, mint Makónak az akóhoz.

További állításaidhoz:

- Ők uralják a világot, rendben.
- Mondták neked, hogy nem érdekük az igaz történelem feltárása? Honnan veszed? Ezzel is azt kívánod sugallni, hogy rejtőzködő szemiták. Ravasz!
- Miért és hogyan van titkolva a dórok származása, ha egyszer benne van a Pallasban, hogy indoeurópaiak? Azzal, hogy titkoltnak állítod a származásukat azt sugallod, hogy esetleg szemita népek volnának, mint azt korábban állítottad! De hát a szemiták nem kimondottan szemérmes fajta. Akkor miért titkolják? Az európai, hajlító nyelvű népek sem titkolják semmit nem jelentő indoeurópaiságukat. Miért a dórok? Te érted ezt? Mert én nem.
- A tudomány indoeurópai nyelveket ismer, de indoeurópai etnikumot nem. A nyelvcsalád viszont nem származás szerinti kategória. Ezért az általad használt jelentés félrevezető, megtévesztő, mert a közös származást sejteti, (ami egyébként igaz, csak másképp!) ráadásul a Tácsi István által lefektetett és általad itt képviselt indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetés mentén, ami viszont biztosan nem igaz.
- Azzal, hogy korábban becsempészted az indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetést és homályos fogalmazásoddal azt sejteted, hogy az indoeurópaiak is szemiták volnának és ezért bújnak a semmit nem jelentő indoeurópai fogalom mögé. Csakhogy az általad sugallt okfejtést továbbvíve elérkezünk a délorosz sztyeppére, amelyet az indoeurópaiak őshazájának tart a Pallas nagylexikon. Ez pedig már átvezet a szittya népek szállásterületére, azt sugallva ezzel, hogy ők is indoeurópai nép lennének abban az értelemben, amely a hun/magyar néptől való megkülönböztetésben nyeri el értelmét és veszélyességét. Tehát itt áll előttünk egy alattomos kísérlet arra, hogy a magyarságot továbbra is megkülönböztessék, kitaszítsák és leválasszák Európa népei közül - 'nyelvészeti megfontolások'? alapján.
- Történik pedig ez akkor, amikor Heribert Illig és kutatótársai feltárták a naptárhamisítás tényét és ezen a nyomon elindulva Gregor Kristóf, Móricz Leó és Tóth Gyula kutatásai feltárták a szittya/hun/magyar nép meghatározó szerepét a kora-középkor Európájának kialakulásában, a rabszolgatartó Római Birodalom megdöntésében, korábban nyugatra költözött testvérnépeik felszabadítása és önálló államiságuk megteremtése révén. A hun/magyar nép a mai Európa létrejöttének - azóta állandó kitaszítottsággal küzdő - vezető szellemi és katonai ereje volt. Ez a felismerés egyúttal arra is rávilágít, hogy a magyar nép közel 2000 éve tartó üldöztetése, történelmének elhazudása annak a rabszolgatartó mentalitásnak továbbélését jelzi amely a római birodalom szellemi örökségének része. Ennek a szellemi örökségnek azóta majd' a teljes európai népesség áldozatává vált.
- A magyar kutatók által megrajzolt új történelemkép új értelmet ad az indoeurópaiság fogalmának abban az értelemben, hogy eddig is csak indoeurópai nyelvekről beszélt a tudomány. A népek származás szerinti azonosságát, hasonlóan a finnugor elmélethez, a nyelvcsaládba sorolás szempontjai alapján (látszólag és félrevezetően) határozták meg. Ez pedig eredményezte azt, hogy az európai ókor és kora középkor etnikai térképét két részre osztva, megalkották a hajlító nyelvet beszélő indoeurópai régiót és mellette a ragozó nyelvű nép lakta régiót. A nyelvcsaládba sorolás a történelemhamisítással együtt eredményesen fedte el a terület népei egységes eredetének tudatát, ezzel leválasztva őket gyökereikről, kiszolgáltatva őket a rabszolgatartók továbbélő hatalmának.
- Ma már kijelenthető, hogy az indoeurópai elmélet a történelemhamisítás eszköze volt, mert a történelmi múlt keresésének zsákutcába terelésén túl eredményesen szolgálta az uralkodáshoz szükséges megosztását a korai történelemben egységes etnikumú, kultúrájú és nyelvű Európa népeinek.
- Ennek a történelemhamisításnak, megosztásnak kezdeményezői, végrehajtói és haszonélvezői voltak a szemiták. Európa nem volt szemita és ma sem az. Amiről beszélhetünk, az a gondolkodásmód szemitásodása, szemetesedése. Nem szemita múltat kell látni mindenütt, hanem hun/magyar múltat, amint az ténylegesen volt. A szemita múltat a történelemhamisításban érdekelt erők 'hasznos bolondjai' vízionálják. Aki szemita múltat lát mindenütt, az a pénzhatalom szekértolója ma is.
+1 #5 VÁ: Ha Illignek igaza van...makacs 2012-10-28 23:14
- Jaj annak a népnek, amelynek az ellenségei írják a történelmét!

- Vedd el egy néptől a múltját és téged fognak szolgálni.

- A magyar nép az egyetlen, amely jobban hisz az ellenségeinek, mint saját krónikásainak.
#4 "NEVEZD NEVÉN A GYEREKET !"Zoli 2012-10-28 12:07
Így az igaz ahogy Rékabea írta. Ha én egy zsidó történelemhamisító lennék én is a "MI" neveink közül adnák hamis nevet Csabának is meg Aladárnak is. Ez történt itt is nem kell elmenni Tácsi Pista bácsihoz sem Thedor név sem másik hasonló zsidószerűsége bizonyítására.

Ha nevén nevezzük akkor Csaba lesz :-)
#3 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-28 09:01
Ajánlom kedves "Ködszurkáló" olvasd el Tácsi István : Görög Mitoszok és Magyar Mondák Azonos
Gyökerei cimü könyvét. - Üzletben nem kapható, mert egyetlen kiadó sem merte felvállalni a kiadást,
viszont az írónál megveheted. Tácsi István honlapján találsz e-mail cimet :http://www.fiberweb.hu/taara
Ebböl könyvböl megtudhatod, hogy kik voltak az ionok és a pelazgok (magyarok) és azt is megtudhatod, hogy kik voltak a dórok(szemita-asszirok - ugyanigy az Itáliában élö latinok, akik
kegyetlen, harcos, gyilkos népek , akik az ott élö magyari népeket elnyomták, uralmuk alá hajtották,-
ezek leszármazottjai uralják, ma is Európát.
A nevek igen is sok mindent elárulnak hordozóikról-
különösen igy volt ez a régi korokban. Akkor még
nagyon is tudatosan választottak nevet a gyermeknek. - Ezért is a szólás : NEVEZD NEVÉN
A GYEREKET !. - Egyébként Aladár is Aladór.
A Tedor név szerintem nincsen, de a Theodor név is szemita-dór név és a régi korokban megmutatta viselöjének kilétét.
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert
ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Nem tartjuk az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának, de valljuk be a judeaiak ma is nagyon kedvelik a Dóra nevet ! - és, hogy melyik névet választják szüleink nekünk születésünkkor, abban
bizony valami más is közrejátszik, - nemcsak az,
hogy mi a mindenkori divatnév éppen.
+3 #2 Az igazi probléma a rosszindulat.Ködszurkáló 2012-10-26 12:54
- "A görög nép a nagy «indogermán» vagy árja népcsalád egyik tagja, s néprajzi tekintetben az italiaiakhoz áll legközelebb, (...) igen tekintélyes tudósok déli Oroszországnak a Fekete-tenger, Kaspi-tó és Aral-tó táján lévő vidékét tartják az indogermán nép őshazájának is.(...) Magában a görög hagyományban, már a legrégibb logographosoknál (mesés történetiróknál) szó van ugyan bizonyos ősnépességről, a pelasgokról, (...) a valószinűség a görögöknek szárazföldön, a Balkán félsziget északibb részeiről való bevándorlása mellett szól. Erre mutat a görög törzseknek az egész őskoron végigvonuló torlódása és húzása dél felé." Forráa: (NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET, II. KÖTET: A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A RÓMAI HÓDÍTÁS KORÁIG, I. RÉSZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A PERZSA HÁBORÚKIG, I. SZAKASZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A DÓR VÁNDORLÁS KORÁIG)
- "Hérodotos felfogása szerint athéniak őshonosak voltak Hellasban, a lakedaimóniak, vagyis a dórok csak jóval az iónok után vándoroltak a Peloponnészoszra." (tortenelemszak.elte.hu/segedlet/gorog-fogalmak.html)
"A mükénéi civilizáció összeomlása egybeesett több közel-keleti birodalom bukásával, köztük a legjelentősebbekével, a Hettita Birodaloméval és az Egyiptomi Birodaloméval. Mindez valószínűleg a vasfegyverekkel hadakozó tengeri népek inváziója miatt történt. Amikor a dórok Görögországba érkeztek, nekik szintén elsőrangú vasfegyvereik voltak, amikkel könnyedén elsöpörték a már amúgy is meggyengült mükénéieket." (hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_G%C3%B6r%C3%B6gorsz%C3%A1g)
- "A dór vándorlás annak a főleg régészeti úton megfigyelhető jelenségnek a neve, aminek során a görög sötét korban a korábbi mükénéi civilizáció központi és déli, valamint a minószi civilizáció területeit a későbbi dórokkal azonosítható nyelvi és tárgyi kultúra váltotta fel az i. e. 12. századtól kezdődően. A folyamat pusztulással járt, de a konkrét eseményekről lényegében semmit sem tudunk. Ez az időszak a tengeri népek támadásainak kora és az északnyugati görög vándorlásé is. Mindezek valószínűleg egymással szorosan összefüggő folyamatok voltak." (Wikipédia)
---------------
Megjegyzéseim:
- A Nagy Képes Világtörténet szerint is, az indogermán népek őshazája a déli Oroszország területén lehetett. Azaz, a sztyeppeövezet keleti részén. Görögországba Északról nyomultak be. A görög kultúra saját forrásként a hyperboreus, azaz a szittya/szkíta kultúrát nevezi meg. A mükénei kultúra dórok általi megdöntése nem bizonyított, csak a felégetett paloták utalnak külső hódításra, egyébként a hódítók tárgyi kultúrájának nincsen nyoma. A dórok, akiket az ún. tengeri népekkel is próbáltak azonosítani ezek szerint már hatalmi vákuumba érkeztek. Más vélemények nekik tulajdonítják a mükénei civilizáció megdöntését. Fegyverzetük vasfegyverek és harci szekerek. Ezek biztosították hódításaik sikerét. Ebben a korban (ie. 12. szd.) ez korszerűnek számított.

A pelazg ősnépet palócnak nevezzük a magunk nyelvén és köztünk is élnek. Varga Csaba kutatásai alapján kijelenthető, hogy az ógörög nyelv megegyezik a régies csángó nyelvvel, amint ezt hasonló című könyvében igazolja. A korai magyar történelemben tapasztalható bizánci orientációban a földrajzi közelségen felül a rokonság tudata is szerepet játszhatott, amint ez a nyugati orientációt is befolyásolhatta. A kettős orientáció néprokonsági alapjának feltárásával kijelenthető, hogy hazugság és rosszindulatú rágalom, hogy a magyar nép idegenként érkezett volna Európába. Amint az is hazugság, hogy megmaradásunk és túlélésünk a judeo-kereszténység felvételén múlott volna.

Összességében kijelenthető, hogy a dór nép származása annyira bizonytalan, hogy sem a Pallas, sem a Wikipédia nem rendelkezik szócikkel. Ami a dór nép fogalmát megalkotta, az a görög hagyományban róluk elnevezett vándorlás és a dór stílusú oszlopfők. Tehát az asszír-szemita-dór levezetés nem egyéb, mint üres frázis, tartalom nélküli tudálékosság. Személynévre alkalmazva viszont a szemita/zsidó azonosítás pejoratív minősége miatt rosszindulatú rágalom. Olyan ez, mintha az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának tartanánk nevük alapján.

A névadásnak van mágiája, ezt régen még komolyabban vették. Arra viszont még közvetett bizonyíték sincsen, hogy a meghamisított krónikák szerinti névadás, a Theodorich név tényleges felvétele megtörtént volna. Arról van beszámoló, hogy a Konstantin nevet felvette a keresztség során Aladár. Ha a névadás mágiáját alkalmazni kívánták a történelemhamisítók, akkor sem feltételezhető, hogy a dór népnév elrejtésével kívántak volna mágikus hatást gyakorolni. A Tedor magyar keresztnév jelentése: Isten ajándéka. Ez a jelentés sokkal inkább megfelel a sorsalakítás feltételezhető céljának ebben az esetben is.
-4 #1 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-25 08:33
A probléma csak az, hogy Theodoric nevében benne van kiléte ugyanis dór volt Theodoric-
dór -asszir -szemita gót volt - tehát egészen biztosan nem lehetett hun - és Atilla unokája !!!!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló