A tengeri népek közép-európai eredete?

A tengeri népek népneveinek fenti olvasataira/értelmezésére nehéz közvetlen bizonyítékokat felmutatni, nem azért mert ilyenek nincsenek, hanem azért mert azokat a hivatalos (politikailag korrekt) tudomány nem ismeri el. Számos nagynevű kutató mutatja ki az azonosságig menő hasonlóságok sorát a közép-európai és kelet-mediterráneumi bronzkori kultúrák között. Az uralkodó történelmi szemszögből és a mai nyelvi és állami határokból kiindulva nem lehet a bronzkori viszonyokat megérteni. Árú szállítására alkalmas eszközök és útak nélkül kereskedelemről szó sem lehet. A kocsik vagy szekerek, noha már ismertek Közép és Kelet-Európában, megfelelő útak és hídak nélkül inkább csak helyi, rövidebb távolságokra való szállításokra voltak alkalmasak. Egyedül víziútakon lehet ebben az időben nagyobb távolságra és jelentősebb mennyíségben árút szállítani. Európa, de Közép-Európa különösen, rendelkezik a szállítást viszonylag könnyen magvalósító, finoman szőtt, hajózható víziút-hálózattal. Romey.

Az Alpoktól a Fekete tengerig, a Duna vízgyüjtő területének folyói által sűrűn behálózott terület, a Duna-medence, a Márvány-tengeren keresztül akadálytalanul tudja termékeit eljuttatni a Földközi-tenger térsegébe, ha a terület népessége egységes, ha a folyók összekötnek, nem elválasztanak, mint teszik azt ma. Abból, hogy a két terület között a javak forgalma egyértelműen kimutatható, ésszerű arra következtetni, hogy az útvonal teljes hosszában ugyanaz a nép élt. Ha a folyók átellenes oldalain vagy egyes szakaszain különböző népek éltek volna, akkor a biztonságos kereskedelem lebonyolításához hadi flotta, várak és figyelő/figyelmeztető tornyok sorozatára lett volna szükség, -- úgy mint az Ibériai félszigeten, -- ennek azonban semmi nyoma.

Nehéz elképzelni, hogy a Kőkorszaktól kezdve nemzetközi egyezmények rendelkeztek volna a folyókon lebonyolítandó árúszállítás biztonságáról. Sokkal valószínűbb, hogy ilyen kereskedelem eleve ott tudott csak kialakulni ahol ezt a folyó(k) teljes hosszában élő azonos népesség biztosította. Ezt látszik igazolni Sánta Gábor a Domaszék-Börcsök tanya (halomsíros település) komplex, régészeti, környezetrégészeti és archaeometria elemzése című tézisében, egyrészt kiemeleve a folyamatos fejlődést a Bronzkor teljes időszakában: Dunaújváros-Duna-dűlőben a kora bronzkor végétől folyamatosan fejlődő társadalom képe bontakozik ki előttünk, melynek záró szakaszában 33 késő bronzkorra keltezhető temetkezés található. A késő Vatya-Rákóczifalva-Halomsíros karakterű edénytípusokkal rendelkező sírok a temető rendjébe illeszkednek és forma- valamint díszítésviláguk törés nélkül követik a Vatya-Koszider időszak típusait. Másrészt kimutatva a szélrózsa minden irányába mutató kereskedelmi kapcsolatokat: A fém nyersanyag alapvetően három területről érkezhetett, a Tisza menti úton észak (a Felvidék) felől, nyugatról a kelet-alpi Mitterberg régióból, valamint a Maros mentén kelet-délkeletről (Bor-Majdanpek / Vaskő-Dognácska / Rézbánya).

A Vatya-Koszider népesség határozottan szorosabbra fűzi kapcsolatrendszerét a szomszédos területekkel és kultúrákkal, köztük a Magyarád és korai Halomsíros népességgel is, ugyanakkor a kulturális határok elmosódnak, temetkezési rítusok keverednek. A kor kutatóinak határozott válasza szerint kapcsolatrendszer megélénkülése a fémkereskedelemhez kötődik. Ez a fém a bronz, melynek két fő összetevője a jelek szerint nem egy területről származik, sőt az ón beszerzése regionális/távolsági kereskedelmet igényel. Az ón lelőhelyei a majdani Halomsíros-kultúra centrális területének közelében, Csehországban vannak. A Halomsíros komplexum Kovács Tibor szerint gazdasági-politikai egység, melynek kialakulását szerintem az ón megélénkülő kereskedelme segítette, énszerintem pedig az elmosódó kultúrális határok, a temetkezési ritusok keveredése arra utal, hogy a gazdasági-politikai egység népe is egységes, egy nép.

Mario Alinei írja, hogy a XII. században a Keleti-Alpok és a Tisza közötti területet a dunántúli urnamezők kultúrája foglalta el ? a Rénó és az Alpok közötti tumulusok kultúrájából fejlődött ki. Mindez a magyar népesség jelenlétét bizonyítja az itáliai urnamezőkön. Ekkor erősödött meg az egész régiót tömegtermelésével elárasztó alpokbeli fémkohászat. Így a technológiai folyamatot a két nagy kultúra találkozása serkentette a Gáva és a dunántúli urnamezők kultúrája, melyek a Kárpát-medence nyugati, illetve keleti részét foglalták el, és a térség fémkohászata továbbterjedt egész Európára.

A dunai Közép-Európa és Görögország közötti kereskedelmi kapcsolatok régészetileg a mükénei kortól bizonyítottak (borostyánkő, fajansz gyöngy, arany), de valószínűleg már korábban is fennálltak. Mint ahogy a madármotívumok fafaragványok formájábban akár évezredekkel korábbról is származhatnak, de csak a bronzkori öntvényeken maradtak meg napjainkig. Romey szerint ugyancsak: Ez lehet az oka a Nap-motívum kiemelkedésére az urnamezők műveltségében: a Nap a tűzzel összekepcsolva, mely sarkalatos tényező a fő iparágnak számító fémművességben.
Nagyon ésszerű amit Romey a vogelbarke motívumról kifejt: A madárbárka motívum népszerűsége az urnamezők világában, márpedig, teljesen elhalványítja annak bármi szerepét a kései hellén Görögországban. Itt játszik, a bronz D-korszakában Közép-Európa gazdasági helyzete egy érdekes szerepet. A felfokozódó kereskedelem időszakában, és az azt követő vagyon és rang amit az ilyen kereskedelem felhalmoz, a szállítás eszközei nem csak gazdasági értéket, hanem tekintélyt, társadalmi, és vallási értéket is nyernek.

Akár Közép-Európa kései bronzkori műveltségének termékeit, dagadva a dübörgő bronz­ipar gazdasági sikerétől, a Fekete tengeren, akár a Duna központi ütőerén mozgatva, ez a szállítás döntő jelentőségű volt ? és ennek az alépítménynek a mértéke szintén teljesen újfajta lehetett. A víz fontossága a szállításban tükröződik a bronz D-kor madárbárka diszítőelemenék mindenütt jelenvalóságában.

Vegyük hát gorcső alá ezt a vogelbarke díszítőelemet. Kezdjük az összetétel második részével: BÁRKA, fn. tt. bárkát. 1) Kisebb nemü tengeri hajó. Noé bárkája. 2) Likacsos, vízjárta halászhajó, melyben a fogott halakat tartják. Halászbárka.
A latin arca vagy barca szóból eredettnek látszik. A hellenben ßαριζ szintén hajónem, mely több más, mint a franczia, spanyol, olasz, angol, szláv, stb. nyelvekben is megvan. Rokona a dunai kisebb szállító hajókat jelentő burcsella, azaz barcella. CzF.

Közelebbről megnézve, nem nehéz észrevenni, hogy a díszítőelem madara a kacsa, vagyis kacsacsőrök: egy a bárka elején, egy a farán, egymást tükrözve. RuCa tükrözve CSőR. A RuCa CSőRe a NYaK-ban folytatódik, a kettő együtt: CSoR+NYaK maga a CSoLNaK! A nyak megfordítva kany, a kanyarodás a bárka bordáinak ívelését, HaJolását fejezi ki (HaJó), ez a Bó?T-HaJtás szerű hajolás latinul aRCus, angolul aRCH (aRK, báRKa), a BoaT (ejtsd Bó?T!) pedig HaJó.

A RuCa másik nevén is fontos szerepet töltött be az árú szállításában: a KaCSa rímel a KoCSi szavunkkal (és az angol CoaCH-csal, és ha már az angolt felhoztam: DuCK = kacsa, DeCK = hajópadló, DoCK = zárt kikötő). A képen látható szobrocskán a kacsa nem jelkép, nem is igavonó állat; itt a kacsa szó kiejtve egyértelműen jeleníti meg ősmagyar hangváltással a képen látható jármű nevét: KaCSa > KoCSi. Ez a szerves kifejezési módszer messze felülmúlja a könnyen félreérthető, mesterséges jelképes kifejezési módszert.

Ha valaki azt mondaná, hogy a madarak a bárkákon nem is kacsák hanem LuDaK, az sem lenne baj: a LaDiK is egy vízi szállítóeszköz és a LáDa is árú tárolására és szállítására szolgál (és itt van megint az angol LoaD: teher, rakomány; LaDe: megrak (hajót); LiDo: fürdő, lúd-úsztató. Hát nem furcsa véletlenek? És ez még nem minden, a load és lead még sorra kerül.)

Ime még egy madár: a GóLYák hosszú vándorútjukat (Közép-)Európa és Egyiptom között! hajóorra hasonlító, ékalakú felállásban teszik meg. Szárnyaik az ék két oldalán mind szabályos eloszlásukban, mind mozgásukban a GáLYa evezőire emlékeztetnek. (Angolul a gólya SToRK, a STRoKe pedig csapás, evezőcsapás, vezérevezős, pl. egy gályán! STRaKe hajópalánk. Véletlen, igaz? Csakhogy aki az ilyen szerkezeti egyezések sorozatát véletlennek mondja az vagy korlátozott szellemi téren vagy tudatosan ferdít. De toldjuk meg még egy kicsit az egybeeséseket: GáLYa > GuLYa, együtt mozgó állatok; GaLLey > GaLLery, banda; SHiP (hajó) > SHeeP, birkák. És talán egy nem is olyan mellékes megjegyzés, hogy magyarul a kacsa hangja SáP.)
Shelley Wachsmann, a Bird-head devices on Mediterranean ships című dolgozatában a hajókat díszítő madarak egyike a SHeaRwater magyarul SiRály, vészmadár: VéSZeLő, angolul a hajó másik neve VeSSeL. Egy újabb furcsa véletlen.

Az ark/bárka kezdő á hangját megmagyarázandó pontosítsunk: a dunai árúszállítók az áR-RuCák, akik a folyó áR-ját felhasználva szállítják az áRút! A szó ilyen formában ma már nincs meg, de a karuca (kar-ruca!), a hordágyhoz hasonló, szálas anyagok szállítására szolgáló alkalmatosság hasonlóan képzett szó, a mai napig őrzi emlékét. És őrzik az indoeurópai nyelvek is carousel formában!

Az áR-RuCa alakváltozata az áRK vagy báRKa (C>K). Ha figyelembe vesszük, hogy a szóeleji b többször az alapszó érteményét némi árnyalattal módosítja, mint: atya, bátya; anya, banya; állvány, bálvány; al, bal; ennünket, bennünket; omlik, bomlik; ér(ték) bér; öklel, bök; ötlik botlik, stb. akkor nem nehéz belátni, hogy Czuczorék eredeztetése a latinból ésszerűleg is pontosan fordítva igaz.

Már megállapítottuk, hogy ezekkel a csolnakokkal/bárkákkal szállították őseink az éRCet. Érdekes, hogy a teher mozgatását kifejező ige a madarakra jellemző röpüléssel kapcsolatos. A bronz alapanyaga a RéZ-éRC (C>Z), a perzsában róz am. fény; nap; és nappal (zend nyelven rucs, szanszkrit nyelven rucs am. fénylik), a latinban luc, a magyarban minden FéM FéNYlik nemcsak a réz.

Az indoeurópai nyelvekben a vogelbarke jelkép, a magyarban azonban a RéCe/RuCa képjel, -- a bárkán faragott jel, -- mely az aRK/báRKa szóra hangzósítható! A bárka a vogellel jólehet elrohadt, de a magyarban a szóbokor él, tagadása idiótizmus. A Hun csillagok -- görög-római szupersztárok című dolgozatban írtam a Iason legendáról:
Az acél nyilhegyekben végződő tollakkal támadó madarak nagyon ügyesen figyelmeztetnek az utazás céljára. Nyilazási gyakorlatoknál a métát kell eltalálni. Harc közben az ember védekezésül a métát (pajzsot) tartja maga elé. A beszélő tölgy mégis azt javasolja, hogy a madarak toll-nyilai elleni védekezésül az argonauták csörgessék a métát: csör(ög)/cser(eg) a méta > cser a méta. Emlékezeterősítő hasonló hangzás: cser-eg és cser-fa! Ez az egyetlen (és csak magyarul) értelmes magyarázat erre a mellékes eseményre. Ezt a magyarázatot most kibővíthetjük azzal, hogy a Fekete-tengeren, az Al-Duna környékén támadó madarak valójában RuCa-CSőR díszítésű bárkák voltak és a CSöRgéssel Iasonék a bárkák személyzetének figyelmét saját, szintén madár díszítésű pajzsaikra hívták fel: -- Hahó, ne nyilazzatok! Mi is MaDaRaK vagyis MaGYaRoK vagyunk!

A mítosz keletkezésének tipikus példáját látjuk itt: a görög mesélő nem érti a szavakban rejlő benső üzenetet. A RuCa-díszítette aRK-ot madár­nak érti, a róla felszálló nyilakat aCéL nyilhegyekben végződő tollaknak érti, a CSoLnak tengerészeinek nemzeti hovatartozásáról árulkodó CSőR-t CSöRgésnek érti és a pajzsok CSöRgetésével válaszol rá. Ennek csak akkor van értelme ha a pajzsokra madarak vannak festve; ezekre a díszítésekre hívja fel a támadó tengerészek figyelmét azok csörgetése, mutogatása. Az üresen kongó görög szavak, -- ahogy Aszklépiosz mondja, -- nem tudják megadni a magyarról lefordított mondatok mélyebb értelmét, mint ahogy Hermesz szavainak sem tudták megadni, ezért kell magyarázó mesét keríteni köréjük.

A kutatókat azonkívül, hogy a tengeri népek nevei milyen földrajzi nevekre hasonlítanak más nem érdekli. Nem érdekli őket, hogy mi áll a nevek mellett vagy azok mögött, a nevekben rejlő mélyértelem kutatása meg sem fordul a fejekben. Miért is? A név csak úgy felböffen valakinek a szájából és bármikor lecserélhető valami másra, szajkózzák Saussure nyomán. A régiek bölcsességét rejtő nomen est omen elfelejtődött, pedig mint láthattuk sok minden rejlik a nevekben, és mégtöbb a szövegek figyelmes olvasásában, egyáltalán az elolvasásukban.

Ahhoz, hogy bizonyítsuk a dunai Közép-Európa kapcsolatát a tengeri népekkel, ki kell mutatni jelenlétüket a hellénisztikus Görögországban. A kései hellén Görögországban a régészeti bizonyítékok kétségkívül közép-európai jelenlétre mutatnak, de milyen mértékű és természetű jelenlétre? A korábbi érvek, legutóbb Schachermeyr és Bouzek részéről, a mykénei Görögország közép-európai népesség általi lerohanása mellett szólnak, melyek következménye a paloták lerombolása a (kései hellén) LH IIIB/C időszakban. Más tudósok, nevezetesen Sandars és Drews, a mükénei Görögország régészeti adataiban közép-európai zsoldos népesség jelenlétét látják, mely a tengeri népek első rajtaütéseivel kezdődtek az i.e. XIV. században.

Régészeti bizonyíték közép-európai népesség jelenletére a kései hellén Görögországban legtöbbször fegyverek és kerámia formájában kerül elő.
A legjelentősebb közép-európai behozatal a bronzkori Égei-térségbe a bordás (flang-hilted) "vág-és-döf" szúrókard (melyet Sprockhoff IIa, vagy egyszerűen IIa szúrókard néven szokás emlegetni). Ez először, mükénei kerámiával és közép-európai tokos dárda­hegyekkel, egy Cos-szigeti késő hellén IIIB:2-kori temetkezésnél tűnik fel. A "vág-és-döf" szúrókard nem csak egy új adalék a fegyverek sorában, mellyel a mükenei görögök már rendelkeztek -- lándzsák, gyilkok, tőrök, és keskeny vívótőrök -- hanem egy új és sokkal halálosabb hadviselést vezet be. Hosszan kinyúlva és erőteljesen kaszabolva sokkal hatásosabbnak bizonyult mint az ellenfél szúró vivótőre. A XI. századra már a IIa szúrókard volt gyakorlatilag az egyetlen használatos kard az Égei térségben, és ez lett a szabványos kard a korai vaskor Közel-Keletén. Harmincnyolc IIa szúrókardot találtak kései hellén környezetben.

Görögországon kívül semmilyen késő bronzkori közép-európai régészet lelet nem támogatja a lerohanás elméletét vagy nagymértékű délre vándorlást. Nincs szakadás a közép-európai urnamezős műveltség folytonosságában és a határterületekre, mint amilyen Németország, Lengyelország és Észak-Olaszország, gyakorolt hatásában. Nem találtak Közép-Európában nagyobb mükénéből származó leletet, amit hadizsákmánynak lehetne mondani. Az erdélyi bronzipar tovább virágzik; és a kereskedelmi útvonalakban sem látszik szakadás a kelet-balkáni érclelőhelyek környékén.

Ha valójában, ahogyan Jöckenhovel kimutatja, a késői bronzkor kelet-európai műveltségében az élgárda rang kevésbé rendszerezett és jobban átmenetibb volt mint a mükénei Görögországban, és ha az embertől állandóan elvárták, hogy megerősítse (olvasd: harcoljon) a törzsén vagy nemzetségén belüli rangjáért, akkor az ilyen rendszer nagyban hozzájárul zsoldosok kinevelésehez. ? Javasolja annak lehetőségét, hogy az élgárda rangsorolása a műveltségben nem volt örökletes és nem nyilvánulhatott, vagy nem kellett, hogy egy változatlan felépítményben nyilvánuljon meg, szükség volt állandó megerősítésére.

Az indo-európai kultúrkörben már ennek a kérdésnek a megfogalmazása is óriási intellektuális teljesítmény. A válasz, hogy a mellérendelő társadalmi berendezkedés vetette meg a nyugatinak nevezett civilizáció alapjait. Az alárendelő királyságok melyek erre az alapra épültek, nem fejlettebbek hanem kegyetlenebbek, tehát csak a fegyverek erejével tudják fenntartani a hierarchikus rendet. Értékek létrehozására a mellérendelő termelési módszer alkalmasabb. A történelem, a véres háborúk sorának bizonyítéka szerint, az erőszakkal megszerzett javak, mivel természetes környezetükből kiszakíttattak, elértéktelenednek.

Cser Ferenc a Gyökerekben bizonyítja a mellérendelő társadalmi rendszerű magyarság több ezer éves kárpát-medencei folyamatos fejlődését. Childe, Renfrew, Gimbutas, Barfield és mások pedig azt, hogy ez a műveltség lett a Bronzkorban Európa ipari központja. S. W. Baird, Romey és mások pedig, még ha nem is mindig tudatosan, ennek a műveltségnek a hatásait letolták egészen a Levanteig és Nyugaton Ibériáig.

Remélhetőleg egyszer Magyarországon is a tények fontosabbak lesznek mint a politikai korrektség és akadnak majd magyar kutatói is ennek a kérdésnek, mivel már nemzetközi porondon is kezd kényelmetlen lenni, hogy a Duna melléki és túli népek azonosságáról kevés adat található.

A kutatók a "tengeri népekkel" úgy jártak mint a XXXIV. századi Mézga Ferenc, aki a III. világégés után Magyarországból megmaradt egyetlen telenfonkönyv-töredéket tanulmányozva megállapítja majd, hogy három nép élt a Kárpát-medencében: a kovács, a nagy és a kis, meg néhány kisebbség mint például a lakatos és a szabó, de magyaroknak semmi nyoma.

A közép-európai fegyverzet és vértezet fajták gyors mediterráni elterjedése a kései bronzkorban megnehezíti egy külön "európai" műveltség jelenlétét azokon a területeken ahol rájuk találtak. Ezeknek a tárgyaknak az eloszlása, márpedig, szorosan kapcsolódik a tengeri népek égei/közép-európai vándorlásához. A közép-európai fegyvertípusok jelenléte a kézműves fényezett edényekkel és/vagy az urnamezők műveltségének hitvilágától áthatott tárgyak felhasználhatók az európai műveltség feltételezésére a tengeri népek vándorlásában. Bizonyítékot a közép-európai műveltség jelenlétére a kései hellén IIIC időszaktól kezdődően találtak Cipruson és a Levantén.
A IIa típusú szúrókard Cipruson röviddel az első görögországi LH IIIB időszakbeli megjelenése után tűnik fel. Bőséges bizonyítek van az európai típusú fegyverzetre és fibulákra és számos eredeti (első generációs) európai szúrókardot találtak itt, főleg LH IIIB/C környezetben Enkomi mellett.

A dunai Közép-Európa népének/népeinek kelet-mediterráni kapcsolatairól, beleértve részvételüket a tengeri népek szövetségében nagy gond a kutatók számára mivel nincs egységes, átfogó és naprakész tanulmány az urnamezők műveltségéről. A magyar történészek, régészek, nyelvészek, néprajzosok vagy az Ob körüli gyökereinket keresik a gyökértelen mohák között, vagy azt bizonygatják, hogy a földrajzilag egységes, természeti kincsekben gazdag és termékeny Kárpát-medencét népek és kultúrák sokszínű foltjai tarkították, mint a szegényember gatyáját. Erre a szalámi-történelemre jellemző a következő Wikipédia-idézet: A középső bronzkor (i. e. 2. évezred első fele) legfontosabb Kárpát-medencei kultúrái: a Dunántúlon a zóki kultúra és az úgynevezett mészbetétes díszű edények kultúrája, az Alföldön a nagyrévi kultúra, hatvani kultúra, perjámosi kultúra, vatyai kultúra és a különlegesen szép edényeiről ismert szeremlei kultúra, valamint az erdélyi csomortáni kultúra és Wietenberg-kultúra. A Kárpát-medencei középső bronzkor végét (i. e. 15-14. század ) koszideri periódusnak is nevezik Duna­újváros Kosziderpadlás lelőhelye után, ahol az úgynevezett koszideri kincseket találták.

Ember legyen a talpán aki ezt a kavalkádot átlátja, egységbe foglalja és ne adj Isten még valami kárpát-medencei magyar folytonosságot is kimondana a bizonyítékok alapján. Ilyet az általam idézett szerzők sem mondtak ki, de csak azért mert egyik sem beszél(t) magyarul. Aki vette a fáradságot, hogy kézbe vegyen egy magyar szótárat, mint például Mario Alinei, az ezt az utolsó lépést is megtette, hivatalosaink nem kis bosszúságára. Szótár alatt, természetesen, nem a TESz és MÉKSz-szerű politikai förmedvényekre gondolok.

Alinei segítségével említsünk meg egy magyar tudóst is, a témában az egyetlen említésre méltót: Érdekes megjegyeznünk, hogy az előző fejezetben több alkalommal idézett magyar tudós (Kovács Tibor) a Kárpát-medencei bronzkorról írott monográfiájának végén a következő kérdést teszi fel. Nem lehetséges-e, hogy a bronzkori Kárpát-medencei harcosok Trója bukása után részesei voltak a tenger népeit III. Ramszesszel ütközetre készítő mozgásnak? Földrajzi helyzeténél fogva ugyanis a Kárpát-medencén az európai kereskedelmi útvonalak -- nem is beszélve a különböző népvándorlásokról -- szükségképpen áthaladtak. Így vált a térség összekötővé a fejlett földközi civilizációk és Európa többi népei között. Az Európában páratlan gazdagságot és hatalmat elért mükénei civilizáció főként a XVI. század második felében és a XV. században gyakorolt hatást Dél-Európára. A Kárpát-medence uralkodó csoportjait Erdély aranya és reze segítette. Kis-Ázsia partjai és a Duna-delta torkolata egyike azoknak az útirányoknak, melyen át a mükénei kultúra hatása élérte a kontinentalis Európát és továbbította a pontikusz hatást. Ekkor szerezte meg a mükénei kultúra Erdély aranyát és rezét. Ugyanakkor Mükéne és Kréta törekedett a Földközi-tenger keleti részének felügyeletére ? Ciprus aranya is Kréta hatáskörébe tartozott.

Kényszer-kormányos

Régészeti adatokból, logikai és logisztikai meggondolásokkal alátámasztva -- hajóépítésre legalkalmasabb ciprusfa bősége -- tudjuk, hogy a tengeri hajózás Krétán (és Cipruson) kezdődött és nőt ki egyeduralkodó szintre a Földközi-tengeren. A gyakorlati (tengeri tájékozódás), gyakorlási (diák, zodiák) és emlékeztető célokra gyártott csillagképek és a bennük szereplő csillagnevek a minószi nyelvből kerültek Egyiptomba, a kiterjedt kereskedelmi kapcsolatok révén. A tengeri hajózással kapcsolatos Argo csillagzat is így került Egyiptomba, míg a görög-római műveltségbe a minósziakat leigázó és rájuk települő mükénei műveltség révén került. Mindkét helyen mesékkel megkísérlik visszaadni a csillagzatra és csillagaira épülő az eredeti, gyakorlati célokat szolgáló megnevezések összefüggéseit, de a szavak gyökrendszernek köszönhető mélyszerkezeti értelmét teljesen semilyen mese nem tudja helyetesíteni. Csodák csodájára, a más nyelveken üresen kongó csillagneveket újra szóra lehet bírni magyarul. A magyar nyelv gyökrendszere a távolinak tűnő fogalmakat (gondolati) rendszerbe gyüjti és így felfedi a más nyelveken rejtve maradó összefüggéseket.
Az egyiptomi piramisok vallásos szövegei és a görög mitológia nagyjából ugyanazt a mesét szövi az Argo csillagzat és legfényesebb csillaga, a Canopus köré: Egy tűzhányókitörés gázaitól terhes vihar kén-bűze kormányozta Menelaoszékat Trója felperzselése után Egyiptomba. Miután a kén-bűz elhalt (és "eltemették Egyiptomban") a hajó folytatta útját haza. Banális, de nem mesebeli történet. Mítosz akkor lesz belőle amikor a regélő már nem érti, hogy a kén-bűz mit jelent, mitől származhat, ezért a hajót kormányzó természeti kényszert, a halált is hozható mérges kén-bűz elöli menekülést megszemélyesíti, KéN-BűZ lesz -- kissé görögösen ejtve -- CaNoBuS, a kormányos.

A KéN BűZe KöNNYezésre KéNYszerít, ha a bűz nem űz el akkor az életed leKoNYul­hat, elHuNYsz és az örök HoNba vONulsz, a fortyogó KéN-BűZébe, melyhez az irányt CaNoBuS mutatja. Az elHuNYás közeledtére néha a test BűZös GeNNyesedései figyelmezetnek, ilyenkor illóolajokkal beKeNjük a testet. A KeNYés KéNYeztet, KéNYelmet nyújt, mivel a halálra emlékeztető GeNNY-BűZt elűzi, vagy legalábbis KöNNYíti. A felKeNés megszabadít a testi BűZöktől, és KeNettel teljes viselkedésre KéNYszerít. Tehát a csillag hunneve: Keniveni = KéNi-fény vagy KeNőfény = Szentelőfény olvasatai végeredményben megerősítik a Canopus nevének eredetét és eredeti értelmét.

A kén-bűzös tűzhányókitörés óriási erősségű lehetett, ha Menelaoszt úgy megfélemlítette, hogy hazája helyett Egyiptomba kényszerült kormányozni hajóját. Tette ezt az a Menelaosz akinek a szaglószerve még ki sem tisztulhatott az élők, haldoklók, halottak és már foszló halottak ezreinek az elégetésétől, a porig égett ellenséges város üszkeinek orrfacsaró bűzétől. A mítosz hozzáköti Trója elestét egy óriási vulkán kitöréséhez, ennél pontosabb időmeghatározásra nagyon kevés esély van.

Egyiptomi szövegek többször is emlegetik a hajókon a mélység meghatározására használt függőónt (függő- vagy csüngőmértéket) a Canopusszal kapcsolatban: Siriustól, a képzeletbeli zsinóron lelógatott ón, azaz Canopus pontosan Délre esik, tehát ez a képzeletbeli függőón az észak-déli irányt méri. (Coppens írja, N. Lockyer-re és R. H. Allen-re hívat­kozva: Canopus, who was also known as "heavy", it being the weight of the plumb line.)

Egyiptomról lévén szó, a le észak felé van, a Nilus ebbe az irányba folyik le a tengerbe, Kréta az ügyben (majdnem) semleges, de a Kárpát-medencéből a le délre van, innen ered hát a le és a dél irányok egybeesése. DéL tükörszava LéD, angolul írva LeaD (=ólom), ez a nehezék a plumb line-on, a függőleges vonalon, ez huzza dél-, vagyis lefelé a zsinórt. Magyarul az ÓN vON lefelé (régebben az ón magyarul is az ólomot jelölte), az angolban a LeaD LeaD (=vezet, von) DéLnek. Az égi ÓN vON (the Lead LeaDs), meghatározza életünk vONát Isistől Osirisig, az éLő világtól az aLvilágig.

Hajókon a függőónnal, vagyis a LáTóÓNnal kopogtatják, LaTolják/LaTolgatják (=pon­der , angolul) a tenger mélységét, MéRik a MéLYét. (Az angol a távolságot MéRi MiLe-lal.) Canopus azonosítása az LáTóÓNnal onnan is származhat, hogy a csillag a Földközi-tengerről nézve állandóan a LáTkör/LáTóhatár szélén van, szinte belelóg a vízbe. (Megjegyzendő, hogy oroszul lot am. ólom, tükörszava a tall (=magas) angolul a mélységet -- a tengerfenéktől felfelé -- méri. A tall ship kifejezés talán nem is magas vitorlákra utal?) A LáTó gyökszava a LaT egy súlyegység, az 1/32 font neve, ma már "nem sokat nyom a latban". A látóón ha TaLajt TaLál (=find, angolul, de a tally rovátkás bot) az jó, mert akkor a tenger nem fenékTeLen/fenekeTLen s TaLán hamarosan kiköthet a hajó és ismét szilárd TaLapra (=fundation, angolul) léphet az utasa.

Egy tárgy súlyát az határozza meg, hogy mennyi ÓNt vON a mérleg másik serpenyőjébe: ha 3 ÓNt vONt akkor 3 (f)ÓNt NYOm, 3 FONT (POUNDus, PfUND, FUND stb) a súlya. (A kőművesek függőÓNja mONY alakú, ennek a tükörszava NYOm.)

Amikor Canopust diakorlásra használták, akkor e csillag képviselte azt a vonat-erőt ami az égi függőónt észak-déli irányba tartja, ezért Ponderosusnak is hivták. PONDERoSuS < VONaT-ERőS őS = erős vonatú (vonzatú) ős, a vonat (vonzás) ős LaT-ÓNja, akarom mondani TaL-ÓNja. A TaLON tárgyiasítva, mint talent került a mükénei görög(?) nyelvbe és terjedt el mint súly, pénz, sőt eszmei érték mértéke (talentum).

Ponderosus valóban sokat nyom a latba: átmérője a Nap 65-szöröse, fényessége pedig a 15 000-szerese. (A csillag arab neve is a függőón nehezékére utal: The Arabic name for Canopus, Suhail el-wezn, meaning "heavy-weighing", with the weight at the end of a plumb-line.)

A Canopus egyiptomi neve SaH/u, arab neve SuHaiL. Ezek a nevek nagyon közel állnak SúLY szavunkhoz és az uSZáLYhoz, melynek MeRülése, SüLYedésének MéRtéke nagyon is függ a rajta levő teher SúLYától. A vonalat a hajó oldalán ahol a víz SZüNeTje kezdődik vízSZiNTnek nevezzük. Ha vízSZiNTje nem SZűNiK (=SiNK, angolul) emelkedni a hajó elSűLYed, megSZűNiK (the ship SiNKs!)

Van egy különös összefüggése a súly, a font és a kén szavaknak: SULYAG, sajátságos, a többi egyszerü földnemektől különböző föld, mely kénsavval van öszvekötve. (Terra ponderosa, barytes). Czuczor-Fogarasi. (barusz am. súlyos görögül)

Nem mellékes itt megjegyezni, hogy az ón, a bronz nélkülözhetetlen adalék anyaga, a minósziaknak nagyon fontos volt, a vele való kereskedelmi egyeduralomtól függött gazdasági hatalmuk, nyelvünk ennek emlékét a mai napig őrzi. Érdekes, hogy az angolnak, tengerhajózó nép lévén a behozatal important (=fontos).

Hajós nép létére, az angol etimologizálás a pound (lat. pondo), fundation (lat. fundus = fenék), és find (pp. found, óangol) szavak között semmilyen összefüggést nem érzékel, pedig mint láttuk ezek a szavak egyetlen, a tengeri hajózás szempontjából nagyon hasznos és fontos cselekedettel kapcsolatosak: a tengerfenék megtalálása látóónnal.

Ha jól megFoNToljuk a szavak eredetét, akkor a PéNZ, (az angol penny/PeNCe), a PiNT is a családba tartozik.

A súlyt amivel a görögök az Abyss mélységét mérték merkhet-nek hívták: MeRKHeT < MéReGeT/ő, innen a MéReG szavunk, az ABySS-ből (Al-BűZ), az alvilágból feltörő bűzös kénre és minden hasonló anyagra. Az Abysst Sirius kavarja fel, előidézve kiáradását. A haragvó áradaton, a zuborgó árkon Isist és Osirist Argo, az ark/bárka viszi át, melynek kormányzó csillaga Canopus.

A Canopus a déli Sarkcsillag, régiesen mondva Dél húgya. A felkavart és a Niluson lezúduló áradat angolul deluge , kiejtve DeLJúDZS. Magyarosítsunk egy kicsit a kiejtésen, DéL-HúGY, úgybizony -- mégpedig a szó mindkét értelmében: déli csillag és délről lezúduló vize -- a Nilusnak. Az angolban a (vélt) ok nevét kapta az okozat, van ilyen.

Eddig az óriási Argo csillagzatnak csak egyetlen csillagával foglakoztunk. A csillagzat háromba lett törve:

1. CaRiNa, jelentése (hajó)GeRiNc.

2. PuPPiS = PúP, hajótat, a sivatag hajójának púpjára emlékeztető kiPúPoSodó rész,

3. VeLa = Vitorla. A vitorlába (=SaiL, angolul) torlódó SZéL ToLja az árút SZáLLító uSZáLYt, mely SZeLi a SZéLes tengert. A szél vitorla (szél-vitt torló) viszi a hajót a beléje torlódó szél ereje által. A leíró név első feléből lett az angol rövidségre törő sail, míg a leírást értő magyar az értelmi rész lényegét tartotta meg a vitt torlóból lett vitorlát. (A magyar nyelvészek szerint a vitorla természetesen szláv eredetű szó!)

Valószínűleg mindhárom rész szolgáltatna még érdekességeket, meglepetéseket, ezért folytatása következik.

Az egyiptomi vonatkozások Philip Coppens The Canopus Reveletion című dolgozatából valók (http://www.philipcoppens.com/canopus_art1.html)

Éhinség-kényszer

A nyelv pártatlan tanúvallomása szerint a magyarság nem zárható ki a tengerhajózás történetéből, ellenkezőleg. A (nem magyar) régészet szoros kapcsolatokat mutat ki a bronzkori és vaskori Magyarország és a Földközi-tenger térsége között. Ez a kapcsolat sohasem lépte túl a mellérendelő gondondolkodás élni és élni hagyni, a másikat magamellé emelő szemléletmódjából levezethető társállami formát (lásd pl. a magyar-horvát viszonyt melyből a kisebb társ jött ki nyertesként, eredeti területe többszörösével). Nem jött létre klasszikus birodalom, ezért ennek a kapcsolatrendszernek könnyen végeszakadt és a népre végzetes következményekkel járt. A Keleti-Mediterraneum szinte teljes anyagi, szellemi és emberi állománya eltűnt egy ötven éves katasztrófa-sorozatban: Számos ismérv sugall esetleges földrengés-károsodást: beomlott, toldozott vagy megtámogatott falak; összelapított csontvázak, vagy holttestek az omladékok alatt; egymással párhuzamosan fekvő feldöntött oszlopok; árkádok elcsúszott alapkövei, és kapualjak meg falak lehetetlen szögekben dőlve vagy eredeti helyükről kimozdítva A régészek széleskörű bizonyítekát találták ilyen földrengéskároknak a válságos ie. 1225-1175 időszakban. Az égei térségben valószínűleg földrengések sújtották Mycenae, Tiryns, Midea, Thebes, Pylos, Kynos, Lefkandi, a Menelaion, és Kastanas városokat; Thessalyban Korakou, Profitis Elias és a Kelet-Mediterraneumban földrengés-kár látható többek között Trója, Karaoglun, Hattusa, Ugarit, Alalakh, Megiddo, Ashdod és Akko romjain. Amos Nur & Eric H. Cline,Earthquake Storms: What triggered the collapse?

Tűzhányó-kitörés, cunami, és földrengés-vihar megtépázta, sérülékeny, védhetetlen várak/városok sora esett áldozatul az új bronz és vasfegyverekkel olcsón felszerelt, de a sorozatos katasztrófák miatt gazdátlanul maradt zsoldos seregeknek, melyekhez csatlakoztak, a zürzavart fokozandó, szárazság és rablások következtében előállt éhinség hajtotta tömegek. Shell Peczynski írja a The sea people and their migration című dolgoza­tában: Maradtak ránk adatok a terület összes nagyobb hatalmától élelem hiányokról. A szárazság terméskieséshez vezet, ez éhséghez, ami pedig kétségbeeséshez és/vagy halálhoz vezet. A zavargásokban sokan meghaltak. Ez döntő jelentőségű. Görögország lakossága 75%-kal esett vissza, Sumér lakossága 25%-kal csökkent, és az iráki Diyala körzet lakossága körülbelül 75 százalékkal. Feljegyezték a túlélők elköltözését. Ezek megélhetést keresve távoztak. Ez az aszály-elmélet igazolta a tanújeleket. Ami megtörtént a múltban, az megtörtént ebben az ötven éves időszakban is amire összpontosítunk az elvándorlással kapcsolatban, és ez megtörtént később Alexandriában.

Ugyancsak Peczinskitől olvashatjuk, hogy Merneptah nyilatkozata figyelmeztet arra, hogy a betörő tengeri népeket "szájuk szűksége kényszerítette Egyiptomba jönni". Ez a kinyilatkozás arra utal, hogy azok élelem után kutattak, és ha a gabona Egyiptomból származik, akkor ott található meg a boldogulás A szűkölködés közepette az élelem birtoklása érték és szükség a túléléshez. A bronzkor-végi összeomlásnak és széleskörű mozgolódásnak kellett, hogy legyen egy kiváltó oka. Az egyiptomi adatok az ie. 1182-1127 időszakra világosan kimutatják, hogy a búza ára 8-24-szeresére növekedett és ilyen felfújt maradt a század végéig.

Ezek a katasztrófák elsősorban és legsúlyosabban a városi lakosságot érintették: a polgárt, a civist és a ráépülő civitást és civilizációt. Az elhúzódó természeti csapások és társadal­mi válságok és összeomlások sora teljesen felszámolta a Földközi-tenger környékének anyagi és népi műveltségét egészen le az alapokig. Az így előállt káoszt és az utána következő sötét korszakot használták ki a lepusztult területekre beözönlő szemita és indóeurópai népek és vették át az óvilág nyugatinak nevezett műveltségének irányítását. A magyarság csak ott tudott megmaradni ahol a természethez közelebb élt: a dunai Közép-Európa falu és tanya-közösségeiben valamint a Földközi-tenger többi részéhez képest meglehetősen későn városiasodó Toszkánában.

Írásos emlékek tanúsága szerint, a tengeri népek inváziója előtti Meder/Magyar-tenger (Mediterráneum) melléki műveltség kisebb csoportjai itt-ott megmaradtak egészen az ie. III. sz-ig. Magyar nyelvű írásos emlék az ie. VI.-V. sz-i trák feliratok (lásd itt a honlapon), a VI. sz-i lemnoszi sztéle (lásd szintén itt a honlapon) és több még meg nem fejtett, vagy csak megfejtettnek vélt felirat, utolsónak az ie. 311-ből származó amathuszi graffiti.
Láttuk, hogy a "tengeri népek" nevei "egyiptomiul" mind leíró nevek. A leíró nevek azonban népnevekké válnak; a dan(a) mellé a jász/íjász (filiszteus) már a hieroglifás leírásban. A jász/íjász csoport- vagy népnév a Kárpát-medencében a római kortól dokumentáltan jelen van és ezt hivatalosék csupán elhallgathatják, cáfolni nem tudják. A jászok sokkal korábbi itteni jelenlétét kétségbevonhatatlanul bizonyítja szerepük a kárpát-medencei eredetű tengeri népek között. A Herodotoszra hivatkozó R. S. P. Beekes The origin of the Etruscanas című dolgozatában, lényegében nem mond ellent M. Alineinek -- csupán a féligazsággal operál -- amikor az eTRuSZK népet Lydiából eredezteti, hiszen a "tengeri népek", közöttük a TűRöSöK (Tyrsęnoi) ugyanazt a nyelvet beszélték mint a Toszkánába északról, a Pó völgyén át betelepülő kárpát-medencei magyarok. A székely és szárd vagy szavárd népnevek az egyiptomi feliratokban csak valószínűek.

Fentebb már volt róla szó, hogy a jász/íjász leíró név, nem a mai értelembe vett nép-nemzet jelentésű szó, csupán egy nép-nemzeten belüli csoport/osztály neve. A nép neve már akkor is a magyar volt. Kezdjük a leglényegesebbel: a magyar név első írásos megjelenése kb. ötezer évvel ezelőttre tehető. Falakra festették, kövekre vésték, ma is tömegesen látható. Így aztán azt sem lehet mondani, hogy mindez csapongó fantázia terméke. Az egyedüli gondot az írásrendszer jellege okozza. Bizonyára sejtik már, hieroglifával írták. A többit, a bizonyítást, Sir Alen Gardiner segítségével, Borbola JánosA Magyarok Istene című dolgozatában találja meg a kedves olvasó. Az Olvassuk együtt magyarul címűben pedig azt találjuk, hogy a makar, madar, madjar, magyar szavak egy azonos tőre vezethetők vissza, egy azonos jelentéssel rendelkeznek csak más-más kezektől, esetleg egymástól távoli időkből származnak. És nem csak Egyiptomban, hanem Krétán, a "tengeri népek" hajóin, Iason tengerészeinek pajzsain, a vogelbarke díszítő-elemeken, a falusi asszonyok falvédőin és más népművészeti termékeken a madár, a szájából szerte­ágazó virággal magyar szó! csak el kell olvasni.

A régészet nem adhat választ arra, hogy a csontvázak tulajdonosai milyen nyelven beszéltek. Erre a kérdésre az írásos emlékek tudnának válaszolni, de az íráskutatás egyelőre még gyermekcipőkben jár és így is fog maradni sokáig. Mivel az uralkodó nyugati nemzetek mindegyike írásbeliségét adoptált és adaptált jelkészlettel kezdte, így ők nem igazán érdekeltek az írástudás kezdeteinek kutatásában. Akiknek népművészei még talán ma is élnek a kép- vagy hieroglifás írás módszerével, azok pedig kozmopolita (értsd gyökértelen) nagyképűségből lenézik a népművészetet, silány "giccs"-nek minősítik, a magas tudomány érdeklődésére érdemtelennek. Ha mégis hozzányúlnának, akkor sincs benne köszönet, csak a szimbólikus oldalát kutatják, pedig amint Kocsi Márta és Csomor Lajos megírták a háromszéki Vén Sütő Béla bácsi elbeszélései és útmutatása alapján: Minden vonalnak, levélnek van mondanivalója, s e mondanivaló folyamatosan beszél szépen magyarul, képi nyelvén ma is hozzánk. (Festett bútorok a Székelyföldön, Népművelődési Propaganda Iroda.) Radics GézaEredetünk és Őshazánk, 17. oldal.

Persze, Béla bácsi szavait ki lehet forgatni, mondván, hogy ő a képi szimbólikára gondolt, csak nem tudta magát világosan kifejezni. Ellenkezőleg, nagyon is pontosan fejezte ki magát: a kép folyamatosan beszél szépen magyarul ősmagyar hangzósítással. Ezt találta meg Sir Alen Gardiner az egyiptomi hieroglifás írásban, de a magyar nyelv ismerete nélkül a rébusz elvet használni nem tudta. Borbola János annál inkább, hiszen a módszer azóta változatlanul él és számtalan szépen magyarul beszélő nyelvemléket hagyott hátra, csak legyen aki elolvassa.

Radics Géza dolgozatát Marjalaki Kiss Lajos 1929-ben kiadott Anonymus és a magyarság eredete című tanulmányának ide is jól illő gondolataival fejezi be. Az ázsiai eredet elavult hitével szemben -- mely csakis a hódító török nyelvű hun-avar-magyar törzsekre vonatkozhat -- itt vannak a nyelvtörténet, a régészet, a történelmi földrajz, az antropológia, stb. stb. megállapításai, és itt van főleg Anonymus tanúsága. Ezek mind úgy tudják, hogy Magyarország földje Árpád honfoglalása idején nem volt ám üres, lakatlan terület, sőt ellenkezőleg -- a korabeli viszonyokhoz mérten --, nagyon is sűrűn lakott ország volt, amelybe Árpáddal nem "nép", hanem csak a régi urakat felváltó új katonai szervezet, új "urak" jöttek. Föld és a nép lényegében a régi maradt, akár a dák, akár a kelta vagy római, akár hun, germán, avar vagy bolgár-szláv uralom nehezedett rájuk, mindig csak az uralkodó osztály változott. A hódító nem szokta megölni a népeket, hanem csakis a belső sorvadásuk sodorja le őket a történelem színpadáról.

 Bibliográfia:

Sea Peoples and the Phoenicians: A Critical Turning Point in History -- Based on the paper presented by Sanford Holst at Al Akhawayn University in Ifrane, Morocco on June 28, 2005)
Mario Alinei Ősi kapocs, a magyar-etruszk nyelvrokonság, Allprint kiadó, 2005
W. Shepperd Baird The Origin of the Sea Peoples
R. S. P. Beekes The origin of the Etruscanas
Bognár Ferenc A szívhez szóló ősműveltség
Borbola János: Olvassuk együtt magyarul, Írástörténeti Kutató Intézet, 2000
Borbola János: A Magyarok Istene, Szerzői kiadás, 2005
Czuczor-Fogarasi A magyar nyelv szótára (Virtuális), Arcanum
Philip Coppens The Canopus Reveletion
Cser Ferenc Gyökerek, Szerzői kiadás, Cser Ferenc, 2000.
Cser Ferenc ? Darai Lajos Kárpát-medencei magyar ősiség (Magyarságtudományi Füzetek 12.), Magyarok Világszövetsége
Michael G. Hasel New Discoveries Among the Philistines: Archaeological and Textual Considerations
Grover S. Krantz Az Európai nyelvek földrajzi kialakulása
Amos Nur -- Eric H. Cline Earthquake Storms: What triggered the collapse? (Archaeology Odyssey Vol.4 No. 5 (Sept/Oct 2001)
Shell Peczynski írja a The sea people and their migration
Radics Géza Eredetünk és Őshazánk
Kristin Romey The vogelbarke of Medinet Habu
Andrea Salimbeti: The Greek Age of Bronze -- Sea Peoples
Sánta Gábor Domaszék-Börcsök tanya (halomsíros település) komplex, régészeti, környezetrégészeti és archaeometria elemzése
W. Shepperd Baird The Origin of the Sea Peoples
E. S. Sherratt Immigration and Archaeology: Some Indirect Reflections
Shelley Wachsmann Bird-head devices on Mediterranean ships

 Forrás: http://osmagyar.kisbiro.hu/modules.php?name=topics&file=nyomtat&cikk=tengeri-4f8529b7cc782